nők címkéhez tartozó bejegyzések

ki a hibás?

Közzétéve Szerző:
Hozzászólás

Keserű, magányos férfiak az angolszász közösségi médiában rendszeresen siránkoznak, mindig egyforma vádakkal:

őket a feministák elijesztik, az új, nőuralta éra megöli bennük az igazi férfit, azt, aki küzd és bátor, bizonyít, gondoskodik, keményen dolgozik… az élet értelme vész el így, ők feladták! Kész, kiszálltak, nem játszanak!

Figyeled, hogy lesz egy nő, avagy: a nők hibásak azért, hogy a férfiak lusták?

Így ők nem tudnak kiteljesedni, nem válhatnak azzá, akik lehetnének. Mennyi ígéretes potenciál pereg el a semmibe pornóképernyők előtt, bedeszkázott gamerszobákban! Nekik már semmi kedvük kapcsolathoz, családhoz, mert a nő (az ő nőjük, az összes nő) már nem tiszteli a férfit, nem gyengéd, melegszívű, gondoskodó, mint régen – ja, mint a nyugtatókon élő anyád, a negyven évesen hetvennek tűnő nagyanyád…

Szegény mai férfiak ki vannak herélve, depressziósak, nincs motivációjuk, mert nincs kinek bizonyítani, nincs kiért rajongani. Aki nő akad, mind pénzéhes, teljesíthetetlen elvárásaik vannak, semmi nem elég nekik. És figyeljétek, ez a LEGDURVÁBB:

Bővebben… →

manapság lehetetlen ismerkedni

Közzétéve Szerző:
9

De miért kell…?

Ti értitek ezt?

Mindenki fent van, kipróbálom én is! – kiált fel az egyszeri sodródó, unatkozó, városi leány, avagy legény. Rohan a Tinderre (vagy akármire).

Ki ne szeretne bókokat, izgalmas üzeneteket kapni új, vonzó emberektől? Olyan csiklandós érzés!

Gondolja, az életében az űrt majd betölti a kellemes emberi kapcsolódás. Vagy csak egy-két estét. Legyen valami történés. Ha csak szex lesz, az is lehet jó. Sőt, lehet nagy szerelem, ismer ilyet is, két gyerekük lett…

Mint a filmeken, olyan randik lesznek. Borbárban, látványos folyópartokon, kis nyaralókban és a Maldív-szigeteken!

Pedig az űr szellemi, spirituális. Magányra az panaszkodik, aki bérért dolgozik, hajt, “egyről a kettőre jut”, de egyedül un már fogyasztani.

A lélekben gazdag ember magányosan is talál ámulatot. Túl a fogyasztáson: felfedezi a lelkes, isteni részét a világnak. Eleve is, mindig ezt tette. Ettől az űr nem sajog úgy. Így válik tartalmas és érdekes emberré, aki tud beszélgetni, és emiatt nem is magányos. Ennek alapja az intellektuális hajlam, az életöröm, az iskolázottság.

Materiálisék a sivár életükben joggal kérdik: csak ennyi az élet…?! Nekik a fogyasztás mellé kell a társ. Konzumpartner kell, szigorúan a korszellem szerint. Majd nézik a streaminget, beülnek a KFC-be, olcsón vesznek háztartási gépet – ez az élet. Ugyanígy ingatlant, kocsit, gyereket (komoly kapcsolat = nagyobb összegért fogyasztani). “Gyarapodnak, előre terveznek, összekapaszkodnak.”

Avagy, a másikat fogyasztják: az “ismerkedés” nagy része prostituált-ajánlkozás és keresés. Vizslatják, elég pénzes-e a jelentkező. Megfejtik ruháit, óráját. Frankón az egyik Borkai-féle leány, Kóté Csenge is panaszkodik a Threadsen, hogy tárgyakkal, más autójával pózolva gazdagabbnak mutatják magukat a férfiak ismerkedéskor, és ez ugyanolyan hazug trükk, mint a nőknél szűrők meg a push up!

Amikor megkérdezem, miért akarja ennyire tudni, mennyi pénze van az illetőnek, és neki miért nincs (ha már suba a subához), akkor azt írja, hogy neki sokan szoktak írni, ő válogat, nem tud annak a fejével gondolkodni, akinek félévente ír a szomszéd üzenetet, vigyorgó szmájli.

Nekem a szomszéd se. Nem keresek társat, nem is kerestem soha. Nem csetelek, legfeljebb annyit, hogy “hozz tejet”, “átutaltam az osztálypénzt”, “ügyes maci vagy”. Bővebben… →

a pszichológusokról

Kiemelt

Közzétéve Szerző:
5

…és egy papucsférjről.

Mára lesújtó véleményem lett a pszichológusokról. Kevésbé azok miatt, akikkel dolgom volt, bár van olyan sztori is. Amikor megkérdeztem egy igen nehéz életszakaszomban (2007-ben) az akkori szakembert, hogy nem vagyok-e én mániás depressziós, azt felelte: “te nem, mert a fiam, na, ő az, ő egy igazi súlyos eset” – amúgy igaza lett, meg minek ilyen címkékkel elrontani az ember önértelmezését, paráztatni, bűn is… de az érvelés, az nagyon durva. Mintha ez valami extraság, kiváltság lenne. Volt haláleset is (öngyilkosság, ugyane diagnózis folytán), ő találta meg a holttestet, aki az ülés időpontjában kötötte föl magát. Emlékeszem a döbbenetre. Akkor gondolkodtam el először, hogy nem javít a sok lelkizés semmin.

És később is… észrevettem, hogy nagyon woke konzulens-pszichológusom (nem szak-) egy agresszív csoportban az egyik engem ekéző posztot lájkolja (én ezt írtam, alapvető biológiai-etológiai tényeket nem szabad kimondani). (Nála volt az exszel a “párterápia” is.) Hát, ő is ember, van ilyen. Nem a személye, nem is a szakmája az igazi bűnös, hanem a wokeság agressziója, meg a közösségi média, a “buborék” és annak normái és tilalmai, amely jobb indulatú emberekből is kiváltja a csürheviselkedést.

Persze pont ő jobban tudhatná. Láthatná ezt az undorító folyamatot, az efféle (agresszív-sértett gyerekellenes) csoportok színvonalát. Amilyen vagyok, rákérdeztem, miért lájkolta az egyik kliensét aprító posztot. Magyarázkodott, hogy ő csak félálomban lájkolgatott, nem is nézte, mit.

A legjobban az rendített meg, hogy miféle hatalmi eszköz lett ebből: a pszichológia lebutított fogalmait, összefüggéseit átlagemberek (nők) dobálják nagy okoskodva, álhiggadtan egymásra, különösen akkor, ha valaki nem tetszik nekik, és mivel a valódi érzés (harag, indulat, irigység) vállalhatatlan, a “segítségre szorulna, de nincs betegségtudata” szöveggel akarják megbüntetni nagy jóságos leereszkedéssel.

Eközben megy az a trend is, hogy “de bátor vagy, hogy nyíltan vállalod a depressziód és regényt írsz róla!” (a folyamatosan hisztiző Nyáry Luca), vagy “menő vagyok, különleges vagyok, aspi/ADHD-s vagyok, a muglik pedig elnyomók” típusú előnyvadászat és feltűnősködés. Tud ez menő is lenni. Avagy mentség.

G.:

Bővebben… →