elv címkéhez tartozó bejegyzések
Védett: fejezetek a blogger csodálatos-borzalmas történeteiből 6.
a hergelt, őrjöngő gyűlölet tárgyat keres magának
22
nyilvános poszt, a blogger állásfoglalása, a szerk.
Azt hiszik és éreztetik is: ők a többség. Pedig csak hangosak és láthatóak. El ne hidd! Ez egy maroknyi ostoba, frusztrált júzer.
Mert a többség hallgat. Akinek esze, szíve van, borzad ettől, ahogy ütik a vasat napokon át, és nyilvánvalóan ez az örömük. Élvezik.
Na, de mi történt, tele vele a média: a Burda egy varrós magazin, amit tényleg csak a legretróbb DIY asszonyok olvasnak, néznek ma már, kirakott egy anya-lánya ruhaösszeállításban egy serdületlen kislányon egy kék, bő felsőt, elöl középen volt rajta egy hasíték, a feliratra az került, rossz érzékkel, hogy szexi. “Szexi hasítékkal.”
Van a Hintalovon Alapítvány, ők újabban ilyen nagy gyermekvédők, a wmn-be is ír a Gyurkó Szilvia. Borzad és ásít az ember, mert az ő posztjaik alatt szokott menni a szadisztikus kommentelés, például halálbüntetésezés pedofília ürügyén. Mérő Vera is nyalja őket, szentként tiszteli őket. Azt meg kell hagyni: Kaleta kapcsán mértékletes, szakmai véleményük volt, Gyurkó Szilvia pedig diszkrét szöveggel, de félreérthetetlenül kiszállt a wmn posványából, ezért jár a pont.
Valaki lefotózta ezt a burdás kontentet nekik a vitás szóhasználattal, az alapítvány írta privátban a szerkesztőségnek egy javaslatot, mert ez a szóhasználat nem okés. Eddig minden kulturált és okos. De a főszerkesztő, Acsády Judit kommentben feltette a kérdést a Burda oldalán: ez a “szexi kivágás” felirat tényleg ennyire ciki?
Na és ezt SZEMLÉZTE Arany Vera az ő csodálatosan emberi jogi alapítványának oldalán, #agyerekjogvilágnézet, kirakta posztba. Írták is a kommentelők a főszerkesztőnek azonnal, felpaprikázva, százával, hogy ez nagyon ciki, pedofília, majd ha a te hatéves lányodat egy szörnyeteg megkörnyékezi stb. Lerítt az egészről, hogy ürügy és vasárnapi meg lockdownos feszkólevezetés, rég nem dugtam alapú, üres lincs, olyanoktól, akiket sem a Burda, sem a gyerekek kicsit sem érdekelnek, viszont szeretnek hatalmaskodni.
Természetesen ki indítja be megint az őrjöngést? És mi a célja vele? Kinek lesz jobb? Ez a lényeg:
https://facebook.com/Burdamagazin/posts/3789787861099929?__tn__=-R
Egy kicsit olvassatok bele, hamar világos lesz, kik nyomják ezt és meddig mennek el, milyen a trollhorda profilja. Hogyan fajul az egész pár komment után személyes lejáratássá, bosszúéhes, legalja hatalmaskodássá. Tőlük függ a Burda jövője! Soha nem is olvasták.
Az aktuális célpont nem Damu Roland, nem a kisvárdai klubvezető és nem is olyan megosztó személyiség, mint mondjuk Oravecz Éva Csilla, hanem egy ártalmatlan, politikán kívüli, tiszteletreméltó, régi újságíró. Nincs hatalmuk persze, semmi következménye nem lesz az egésznek, de éreztetik, hogy ők bezzeg élet és halál urai, és eljött az ő idejük most. Ahogy minden semmiségből politikai hisztit faragnak, és erőltetik, hajtják, nagy giccses magyarázgatásokkal, logikai bakugrásokkal, hatalmas aránytévesztéssel, fontoskodva, pár betanult, lebutított ballib frázissal, olyanok, akik a társadalmi folyamatokat alapvetően nem értik, ezzel szemben minden trendnek, hörgésnek behódolnak, bármilyen divatos gesztust utánoznak, hashtageznek buzgón. Személyes, emberi jó ízlésük, mértéktartásuk sincs.
Megérti az ember ezekből, hogyan eszkalálódott egy pogrom. Ott is eredetileg értéktudat volt a kiindulópont, a gonosz ellen harcoltak.
És ahogy ezek az örök jóügymelléállók, kommentben vég nélkül hadakozók kinéznek, érdemes megnézni a profilképeiket: szemüveg, rettenetes behízott fej és két-három demonstratív képkeret (szivárványcsalád, oltás, valami hergelt balhé), facebook-lét, egymás majmolása.
Én megundorodtam tőlük, engem ezek, LMBT meg anyámkínja warriorok próbáltak kicsinálni. Annyira átlátszóak, nem is leplezik a hatalomvágyat, az aljasságot, be se csomagolják.
De vannak amúgy férfiak is, őket nyilvánvalóan a kiéletlen agresszió, a hatalmaskodás hajtja, kell az ürügy:
Nincs itt olyan, hogy a júzer a véleménykülönbséget látva (ő nem nevezne szexinek egy hasítékot, és nem vásárol ilyen lapot) tudomásul veszi, hogy ez neki nem kell, elítéli, leiratkozik és ennyi. Mert nem a téma a téma. Ezek nyíltan zsarolják a szerkesztőt, röhögcsélnek, hogy ki mindenkit rúgnak majd ki. És ezek ugyanazok, akik Koronczay Lillára is ráugrottak arany Vera parancsára, nem tanultak semmit abból, sőt, azóta többen lettek. Az a legmenőbb, aki rögtön reagál, az elsők között. Van itt még terep, ötlet: rohan trollkommentelni a német Burdához, árulkodni. Egymást szívecskézik, és nem érzik cikinek. Nem is leplezik, mi a cél. Micsoda leereszkedés egy nagy szakmai múltú, idős, egyetemen is tanító főszerkesztővel szemben:
De Acsay Judit nem engedi magát zsarolni, és jól teszi. Még ha hajlott volna is rá, hogy “mindent a közönségért!” alapon alázatoskodva kezelje az ügyet, na de ezt látva, ezeknek…? Sóval behinteni az egész gyermekvédelmet. Iszonyatosan megalázó, aljas ilyesmibe keverni a lapot.
Egyébként ezek nem is a Burda célközönsége, soha nem olvasták, csak erre gyűltek oda.
A karanténunalom, a netflixes hergeltség és a facebook együtt termeli ki, majd manifesztálja ezt az ürügyeket kereső, bután moralizáló, áljóügyeken pörgő, semmihabosító agressziót. Mintha egy nem-pedofilt (vagy épp egy pedofilt) felhergelne egy ilyen szó pont a BURDÁBAN! És mintha a Burda vagy a szabásminta bűne lenne a gyerekek elleni visszaélés, nem a férfiaké:
Valaki írta, hogy ha 99-en mondják a véleményt egybehangzóan, én meg századikként az ellenkezőjét, akkor nekem hogy nem esik le, hogy velem van a baj (én vagyok a helikopter). Hát pont ezért. Milyen 99 az? Mindig én leszek a századik, mert én nem vagyok csőcselék. Sőt, akár ezredik is leszek szívesen. Nem fogok elkussolni.
Ez rólam, és megint ő, ismét 1. élvezik, 2. “hehe, most sokan vagyunk, mienk a hatalom”, 3. pleykaéhes informáltság-fitogtatás, további mobbing-tüzelés, tippadás. Pont azért, mert a blog közeléből elzavartam őket, nem tudnak itt erősködni, így erőszakolnak meg.
Milyen sunyi.
Az én eredeti kommentem a Burdánál:
Aztán, látva a fejeket:
És persze:
Ami nekem személyes tanulság:
Ezek az emberek tényleg azt hiszik, bár vadidegenek, nem is Burda-előfizetők, hogy majd bárki az ő követelőzésükhöz igazítja döntéseit, véleményét, közérzetét. Hihetetlen, milyen jogosultságérzetük van.
Ennyire hergelhetőek az emberek, ezt jó szem előtt tartani. Ez nem az ő véleményük, de készséggel beállnak, ha van rá alkalom, és izgalmat élnek át. Mindez jól élt élet helyett, alkotás helyett, szexuális energia híján, helyett, levezetésére. Eredetileg nem is ezt gondolták, de ha Mérő Vera kiadja a vadászengedélyt, megőrülnek. Mer’ ő Vera.
Ez ember alatti viselkedés: aki nem úgy vonul-ordít, mint a csorda, azt kipécézik, tépik, szaggatják. Ha így se lesz engedelmes, akkor kiközösítik.
Csakhogy ez az egyed egy másik faj, nem velük vegyül – ember. Saját gondolatokkal, arányérzékkel, a hörgés ellen védetten, tisztán látva, mire megy ki a játék. Úgy megkérdezném ezeket: volt nektek valaha egyetlen saját gondolatotok? Amikor nem tekintélyekre meg a közhangulatra hivatkoztatok, nem mások szövegeit mondtátok fel, nem egymást hajszoltátok bele a hülyeségbe? És ezek ugyanazok az emberek, akik a netes mobbing meg a kamaszok cyberbullyingja alatt kiállnak!
Kentek már rám hasonló méretű bullyingot, mondjuk az fél évig ment (Teeztnemtudhatomhajnalkám találta ki és szervezte, illetve rajta kívül, szerepelni vágyva, szubretthősnőként tavasztündér nevű kommentelő hajszolta, és sajnos több, nem ennyire aljas olvasó is), és más élvezkedők is velem vitették volna el a balhét, mert ők elegánsan kiszálltak, eltűntek, a mai napig nekem róják fel ezt a sajátos amnéziájukban. Én meg réteken csókolóztam akkor. Ott egyértelműen gonosz volt az, akit űztek (Kozma Szilárd), és engem bántott, de ők cukkolták, és amikor kérdeztem, mi ez, ellenségesen mondták, ők nagylányok, ne féljek. De őket nem bántotta, nem őket bántotta. Hanem engem. És aztán nagyon hamar ők, akik ennyire védtek engem, engem kezdtek űzni, rángattak végig a trágyában, beszéltek szét. Jaj, fúj. Hogy lehullott az álarc a sok hízelkedés meg a jómból részesedni akarás után! Ahogy BLOGOLNI meg EDZENI kezdtek, meg Tamással barátkoztak – és ők gonoszoztak le engem. A máglyán nem sajnálnám ezeket.
Azt találták ki, amit itt most a Burda-főszerkesztőnek szánnak, hogy én ellehetetlenedem, senki nem akar velem dolgozni, szóba se állnak velem, tönkremegyek magánéletileg, mély depresszióba esem, a blog megszűnik, senki nem fog szeretni. És amikor nem ez történt, sőt, ők buktak bele a szar életükbe, én meg kivirultam (nélkülük, végre, ez is benne volt, mert iszonyú dózisú méreg volt ennyi ilyen jellemtelen, unatkozó haszonleső), akkor még agresszívabbak lettek.
Én azt gondolom, ezek a netes őrjöngések mutatják meg az álszent módon gyermekjogokért, bántalmazás ellen, szexizmus ellem, szivárványcsaládokért stb. harcoló tömegek igazi lelkületét, indítékait, morális defektjeit és hozzáértésüknek az abszolút hiányát. Ezt sokan látják, leszerepelnek ezek az emberek és világnézetek, és emiatt nem lesz itt semmilyen kormányváltás 2022-ben.
Vagy a Vírusnapló. Gyenge, harsánykodó, képzavarral dús szöveg, ezt is élvezik, ahogy ők a hangosak, jól odamondtak, olcsón sztárkodnak, egymásnak gratulálgatnak. Hogy én hogy gyűlölöm ezeket!
https://upload.facebook.com/100644471581663/photos/a.101495171496593/281965993449509/?type=3&theater
Ők hajtják, hogy legyen minél szarabb, legyen sok halott, ők akkor mennek mennybe. Legyen mindig min háborogni. A gyomrom forog.
Védett: nem, nem a steak, nyugi
Védett: a mesterséges társadalom
mi a baj a netflixszel?
mi a baj sorozat
A rossz fej poszt, az életidegen, puritán pedagógus megfedd titeket… Én csak azt akarom, hogy lásd, mi ez az egész. Bővebben…
Védett: jézusom, ez rettentő drága!
mi a baj a poliamóriával? 2.
Az első rész: mi a baj a poliamóriával? 1.
Az a baj vele, hogy duma, duma, fontoskodó duma, és nem élet. Az összes ilyen tudatos szövegelőnek, fensőbbrendűsködőnek azt szeretném mondani: élj inkább, ne netezz! Nem a monogámia a te problémád.
Gyanús lett ugyanis, hogy a polik vagy rakás szerencsétlenségek, akik a gátlásosságukat kompenzálva lendültek kissé túl a szabadosságba, ahol szintén nem terem nekik boldogság, és csak mondják-mondják a tanokat, vagy pedig ragacsos szexualitású nők, akiknek mindig buli volt az élet, nem érezték cikinek, hogy vadásznak tinderen, a barátaik között és bulikban, nem vették komolyan és szenvedték meg a szerelmeiket, mostanra pedig a fő párkapcsolatuk tönkrement, és kiégtek. 2020-ban az összevissza kúrást és azt, hogy van időd erről lírázni, órákig beszélgetni, neten csacsogni, poliamóriának nevezzük.
A cél, hogy a nagy kefélgetés közben még jó embernek is érezhessék magukat, mert ők őszinték és tudatosak, és mindent leegyeztettek (vagyis sikerült a szerencsétlen partnert ebbe belenyomni), illetve progresszívnek is érezhessék magukat (nekik mindig nagyon számít a morális szempont, a tudatosság, a párbeszéd és az erőszakmentes kommunikáció, mint tudjuk, meg persze a trend, a FOMO). Az én összevissza kefélésem poliamória, tehát jó, mert a poliamória etikus. Megint az a lényeg, ahogyan elnevezzük és körülokoskodjuk a teljesen emberi sztorijainkat, amiket szégyellnénk amúgy. Bővebben…
mi a baj a poliamóriával? 1.
Mai témánk a poliamória mint kontent, és ez egy “mi a baj” sorozatba illeszkedik (amely lassan és utólag áll össze régebbi írásaimból):
Vagyis: amit én a poliságból mint queerségből látok a neten. Miből beszélek én? Figyelek, van kapcsolatom (a behazudott pasim, tudjátok! és az sorsszerű, és nagy mázli, hogy lett és hogy ilyen), monogám vagyok, és sokat olvastam angolul és magyarul is a poliamóriáról.
A hiány vákuum: a generációs, menősködő altertanok célcsoportjai az önbizalomhiányos, magukat lemaradtnak érző nők, férfiak. Megtetszik nekik a színes-szagos, új és menő életstílus. Hajrá! Lehet hirdetni, blogolni.
Az etikus megcsalás. Idáig hallom: nem, dehogy, ez nem megcsalás! Pedig én sose használtam ezt a szót. Pláne nem neveztem megcsalásnak azt, ha házasságban élő személy szerelembe esett. (Ja, és én nem is csaltam meg a szerelmeimet.)
Az érvelés előtt szeretnék pár bekezdést szánni arra, hogyan és miért lettem e progresszív, import, individualista tanokkal szemben kérlelhetetlen. 2012-ben vagy 2014-ben még egyrészt szakadárság, hangos különállás, másrészt cikiség volt feministának, házasságkritikus nőnek lenni, bírálni a hagyományos felállást és erről blogolni, és állandó támadásokat is jelentett. Ilyeneket írtam, és sokan eszméltek a saját életükben e posztok hatására (meg kezdtek blogolni nagy hirtelen női témában, a már kitaposott úton):
micsoda különbség (történelminek mondható kommentelés, érdemes belemélyedni)
Bíráltam a monogámiát, a heteronormatív szexualitást, a házimunkát mint női üzemmódot, a tárgyiasítást és testszégyenítést, a pornót, a szépségnormát, a házasságot, a nemi szerepeket, a családot, a kismamaságot, és Lobstert olvastam ámulva.
Aztán teltek az évek, a kritikus női hang tömegessé és divatossá vált, elfelszínesedett, még a klímavédelem is hájp lett. Jöttek az érzelgős-felháborodott hashtagek, és ma már nincsenek menő háziasszony-bloggerek ebben a körben: a legostobább netes kalandorok is progresszív feministák. Bővebben…
ez a kétezerhúsz, ez nagyon nehéz volt
Illik együttérző lágysággal mondogatni, hogy 2020 mindenkinek kemény volt. Ez mintegy közösséget kovácsol, még ha sokan nem is érzik így. Lelkiző alkatú osztályfőnökök hétfő reggel belebeszélik a bulitól még kótyagos kamaszokba, hogy milyen nehéz ez az egész és mennyire szoronganak. Mintha vírustalan időkben nem pont így nyomkodnák a telefont az óljukban, és nem mámoroskodnának most is zavartalanul…
Hallgat, aki jól van. Kit érdekel a világ, ha épp most szerelmes? A fiatalság vállat ránt. Az élet a tankroncsok alól is kiburjánzik. Persze nem mehetünk idén karácsonykor a kaposvári dédihez, hát hogy hiányzott pedig, mmm, hát sajnos. (Tényleg, ez a fajta karácsony, hidegben autózás tízezrekért, zaba, pia, zaba, zaba, szemrehányás, zaba, ordítás, giccses ajándék, kínos helyzet, vad vélemények, zaba, veszekedés, kivagyiság, ez kinek veszteség?)
Érezzük persze a légkörből, hogy miket illene mondani. Sugárzóan jól lenni mostanában irritáló provokáció. Pedig azoknak nehéz inkább, akik előtte is talmi életet éltek.
És most lebuktak. Bővebben…
milyen országban szeretnék élni?
Tegyük fel, hogy felvázolhatnám, sőt, megalkothatnám, én egyedül, társadalommérnöok, hogy milyen legyen ez a bús haza. Pontosan az életviszonyok, struktúrák, életkörülmények, és úgy nagyjából, a reális optimizmuson belül, minden teljesülne is.
Korlátlan gazdagságot meg örök életet tehát nem, de intézményeket, szokásokat, mozgalmakat, attitűdöket, pénzköltési arányokat, törvényeket.
Egy olyan társadalmat, amelyben élni szeretnék. Bővebben…
a szeretetkapcsolatok RANGSOROLÁSA
Avagy: a cicám és én vagyunk a család!
Én bizony rangsorolok. A gyerekemet meg a csávómat, de még ömagamat is jobban szeretem, mint a kutyámat. Tízszer, százszor is. Vesztük jobban fájna, mint a dögé, aki ehhez képest le van szarva. Micsoda egy aljadék vagyok!
Hohó, ez fajizmus! Speciesism. Pláne megenni őket!
Ööö. Az állat nem ember. Nem ott van egyszerűen. Az állatnak van gazdája, aki dönthet a gyógykezelésről, elaltatásról. Az embernél csak ritka esetekben dönthet. Embernek nincs gazdája.
Lássuk a legszebb darabokat, mindjárt a féktelenül irigy libáktól, akik valahogy alá akarták támasztani, hogy az itteni témák, értékrend közepette ők kevésnek bizonyultak.
Úgy merült fel a téma, hogy pár éve a Barok Eszter írt egy blogposztot arról, hogy ne egy kutyát mentsenek már mentőhelikopterrel, mire is odarongyolt tavasztündér, aki több szempontból (és joggal) érezte úgy, hogy csúnyán lemaradt az életével, és odaírta a következőket, beszarsz. Álljanak itt ezek a kommentek az örökkévalóságnak, a malacra emlékeztető Eszter grandiózus válaszával, aki pontosan ismerte a történetemet, a férjem halálát és emberi kapcsolataim minőségét, de azóta őt is rommá csalta, majd csúnyán elhagyta a buta, tanulatlan, lusta, züllött, alkoholista kedvese. De legalább egyidősek voltak:
Tisztában vagyunk azzal, hogy ha megkérdezné a mentős, a tűzoltó, hogy “asszonyom, mit szeretne, a férjét mentsük előbb vagy a kutyuskát?”, akkor sokan választanák a kutyust, és ennek okaival is tisztában vagyok. De szerencsére ez még mindig nem így dől el: nem kérdezik, hanem az embert mentik, mert így kell nekik, ez a törvény. Erősen röhögünk ezeken a szövegeken, A SZERETETKAPCSOLATOK RANGSOROLÁSA, amikor trashnegyedóránkat tartjuk.
“Fogadjuk el olyannak az embereket, amilyenek, meg fontos a tolerancia”, ez a nő nem annyira okos. Ráadásul intenzív, kényszeres ítélkező.
Honnan veszi vajon ezeket a fűrészporízű szövegeket? Talán van egy ilyen woke toolkit, amit az ilyen boldogtalan, saját gondolatokkal nem rendelkező szerencsétlenek betanulnak, és aztán ezeket vetítik a keserű kirohanásaikra, amelyek csakis a magányukról, nyomorúságukról szólnak.
Bármit be lehet adni ezeknek? Ennyire boldogtalanok? Komment, lent:
És nem tűnik fel nekik a troll mélységes gúnya. Grat amúgy, ezek ennyire hülyék:
Mit tud a közelségről, kötődésről, szellemi és érzelmi kapcsolódásról az, aki ilyet leír? Hogy kell reagálni, milyen arcot vágni, amikor a szánalom szorítja a szívünket?
Íjj (frissítek), még nagyobb grat. Jaj, nagyon röhögök:
A hajam az égnek áll, hogy mindenki meghülyült. Ahogy mindent ki lehet gimnasztikázni szavakkal a valóság ellen. Oké, vannak válságos korok, csakhogy most mindezt:
hogy nem két nem van, dehogy, és akinek fasza van, de parókája is és kirúzsozta magát, mert erre izgul, az nő, ez az ő döntése, hogy ő mi,
hogy a sivár önzés és meddőség, az állat mint bálvány egyenértékű a termékenységgel és a gyerekkacajjal, sőt, pont hogy azok a birkák, buták és ösztönlények, akik gyereket vállalnak (mondjuk az ilyen hangoskodók, ha mégis lesz igazi családjuk, a gyereküket se lennének képesek a helyén szeretni),
mindent át kell írni, többé semmi nem érvényes: egy növény is lehet a társad, te döntöd el; a férfi-nő, család, gyerekvállalás, az mind korlátoltság,
hogy a szex, az szórakozás, kvázi médiatartalom, a szabad szex pedig nők felcsinálását és otthagyását jelenti, ez JOG; az abortusz vidám, nem több, mint egy foghúzás,
hogy nem kell felnőni, szerepjátékozhatsz, hologramokra recskázhatsz vagy animét nézhetsz álló nap, és nem, nem értelmetlen az életed, sőt,
hogy a kutyuskáknak a gazdájuk az APJUK: Steiner Kristóf apás cicaszülést vezet a “férjével”, értsd: ő az apa. Állat és ember között nincs hierarchia, mert az fajizmus és ekként elnyomás,
– szóval ezt a sok elidegenedett faszkodást kell progressziónak nevezni.
Pénteken láttuk Mundruczó Szégyen című rendezését, abban mondja a talpig COVID19-be öltözött Monori Lili, egyébként feledhetetlenül és élő, meglepően együttműködő drótszőrű tacskóval, hogy nincs többet állat, mert élőlénytárs van:
Simogassa meg kicsit a szőrét, ugye hogy szúr? Hát szúr egy picit. Na most tudja azt, hogy ez nem állat. Hallotta, hogy állat szót nem mondunk többet, a német parlament elfogadta, hogy ‘élőlénytárs’. Nem állatozzuk le az állatot. Nem tudom, hogy önök értik-e. Ezt a szót, hogy állat, nem mondjuk ki többet. Magának odaadom 8-ért. Na? Élőlénytárs? Kell a francnak, mi? Soha a büdös életben el nem adok egy kutyát. Na gyere, Miska, gyere. Már önbizalma sincs szegénynek.
https://prezi.com/sda57qpimd3i/az-ember-es-az-o-interszubjektivitasa-kortars-szinieloadasokban/
Az érvelés úgy is elhangzik, kevésbé elvadultan, hogy én azért ne röhögjem ki az elképesztő divatkutya-tartást, plázában öleb, kutya mint kontent, egymás majmolása, végtelen összegek elköltése tízkilós lényekre satöbbi, mert tiszteletben kell tartani, hogy sok magányos embernek a háziállata olyan szerepet tölt be, mint egy emberi kapcsolat (hopp, ez megint a szociokártya: akik lilára festik a kutya fejszőr-pamacsát, és ezt összehangolják a dizájnertáskával, műkörömmel és napszemüveggel, azok vannak megmagyarázva a szegény magányos cicatartó öregekkel). Az állat (de csakis a kutyacica) az ember fölé emelkedik. Vajon csak én láttam a cébéában olyan nyugdíjast, aki magának kiméretett százötvenöt forintért valami tésztaételt (van meleg kaja is a Nógrádi utcaiban)? Kis maréknyi volt a sajátja, és mellette volt a hétszázötven grammos kutyakonzerv, kint várta a barátnő a döggel. Ez a nő éhezett, és kereken négyszer annyit költött a kutyája napi adagjára, mint a sajátjára.
Ez az egész megint olyan, hogy sokfélék vagyunk, a tolerancia azt jelenti, hogy te valamit kitalálsz, higgyél a kis különcségedben nyugodtan, neked az állat egyenrangú, emberhelyettesítő, vigasz és menedék, nélküle még nyomorultabb lennél (részben szerintem azért, mert üres a fejed és a szíved). Ez a te szabadságod. Tele is van a falad gazdikereső meg állatvédős-akciózó megosztásokkal, és szerinted csak az a felelős gazdi, aki könnyes szemmel szelfizve-csókolózva liheg – de tudd, a másik embert ez nem kötelezi semmire, ebből ne legyen már trend, ilyen agyrémek alapján ne módosítsanak törvényeket, ne lehessen az embergyereket és a családot leszólni, kigúnyolni, hiszen neked csak a meddő életed fáj. Mindenki látja, hogy nem akartok felelősséget vállalni, pusztító düh van bennetek azok ellen, akik családban élnek. Ne írd át a nyelvet ilyen alapon, kérlek! Főleg ne üldözz a hülyeségeiddel, mint valami hatóság, és ne is sértődj meg, ne gyere a béna-érzelmes érveléssel, amikor kiröhöglek.
És akkor bármelyik kommentszekcióban el lehet sütni, és progresszívnek meg igényes gondolkodásúnak lehet tűnni ilyenekkel, hogy
Villő genderfluid, bármit is jelentsen ez, és emiatt őt mennyit bántják, mert sajnos nem értik még sokan, hogy nem attól nő/férfi valaki, ami a lába között van (hát dehogynem, illetve nekem néha van bré is, de szóval a sajátom),
ő vegán, milyen kegyetlenek és tudatlanok a húsevők, nyilván az én steakemtől dől romba a világ (Gumiszoba szerint a HALÁSZATTÓL és a VADÁSZATTÓL) (és nézzétek már meg, hogy néztek ki és milyen kórságokat nyögtök a szénhidrátzabálástól!),
szívószálakról és mikroműanyagról papolnak olyanok, akiket a seggüket ki nem emelnék a kocsiból és nyolc O’Bag boldog tulajdonosai, de neked nyomja, hogy no waste…
Pumped Gabó edukál, ez is hasonló: https://24.hu/szorakozas/2020/10/28/pumped-gabo-konyvajanlo/
Ha te is gyanítottad, hogy ezek a szövegek kamuk, az összes ilyesmi egy-egy új trend felböfögése és népszerűsködés, és idegesített a drámázó barátnőd, akkor nyugodj meg: igazad volt. Azoknak lehet ilyeneket elsütni, akik nem tanultak meg jó kérdéseket föltenni, szelektálni a dumák közül, gyanakodni, léneglátni és mérlegelni. Azok fognak erre a kamura nagy lelkesen bólogatni, akik éhezik az ideologikus leegyszerűsítést, akik imádnak a nem erkölcsi természetű jelenségekről erkölcsileg ítélni, és elrontották az életüket. Ha két év múlva Villőnek akad pasija, mindjárt lepasszolja a cicát, és csupa csókos fotót posztol diadalmasan, arra mérget vehetsz. Akik a világ erőviszonyait haloványan sem értik, a nagy rendszerek működését az egyéni történések méretével keverik, kicsiben értelmezik a nagyot és fordítva, illetve nem tudnak angolul, vagy tudnak ugyan, de nem olvasnak angolul. Kell nekik a leegyszerűsítés, a jó ügy. Miközben pont a tömeges, városi hobbiállattartás, “az állat mint szórakoztató társaság és kontent” koncepciója a legkevésbé magyarázható erőforrás-tékozlás és ökoszisztéma-felborítás.
Az állat soha nem lesz ember, sem ahhoz fogható. Ha szerinted igen, akkor a lelked rettentő sivár, és a szeretetet és gondoskodást úgy képzeled, hogy valaki fölött hatalmaskodni, aki mindenképpen nyalja a kezed, akkor is, ha manipulatív vagy, elnyomó vagy, kellemetlen vagy.
Tévedés, hogy a kutya téged szubjektumként szeret. Ez nem szeretetkapcsolat. A kutyahűség egy nagy, túltolt mítosz. Mondom ezt úgy, hogy engem, a nem különösebben érzelmes gazdát, akinek annyi az érdeme, hogy kiskorában gonddal szocializálta a jószágot, IMÁD a dögje és vakon jön utánam és falkavezért lát bennem. Néha szégyellem is magam érte, mert ez nem érdem, mégis mindig elindul utánam (fél évet vártam a kedélyek lenyugodására, hogy leírjam ezt a mondatot). A kutya azért lojális, mert bevésődött az elsődleges gondozója, és mert megszokott dolgokat, illetve ahhoz húz, akitől a meleg odút és kaját remél. Ettől még lehet vicces, kellemes, de amiket megtesznek egy-egy állatért az emberek, miközben magukért alig valamit, az nekem önelnyomásnak, elidegenedésnek és érzelmi nyomornak tűnik. Nem, nem azért néz úgy. Nem, nem tud beszélni, ezt csak te képzeled, ez a te igényed.
Nem, Mozart kutyája nem valós sztori.
Nem, az állat nem lehet az ember helyén.
miért borzadok a szexpozitívoktól?
Milyen semleges szavakat használok, nem? A semlegesség gyönyöre, ez a normám mint blogírónak. Nem kedvelem, amikor már a jelenségek megnevezésében is torzítunk, gúnyolódunk.
Mondhattam volna pedig, hogy magamutogatás. Vagy perverzió.
darálunk-e könyvet?
Kicsit elkéstem ezzel, de fontos, intellektuális téma. Elvileg kérdem amúgy, ne is menjünk vissza a sajnálatos októberi eseményekhez.
Néhány idézetet teszek az elejére.
A kiváló Hiller István, Demeter Szilárddal egyetértve: könyvet nem darálunk, az barbárság.
http://www.atv.hu/videok/video-20201020-csatt-2-resz-2020-10-19
És az ócska hergelés, olcsó poénok megint. Bővebben…
mitől lenne kevesebb az abortusz?
Kevesebb, minél kevesebb – és biztonságosabb. Tán ez az egyetlen, amiben egyetértenek a vita résztvevői. Hogy ez cél volna.
De nem, nem is. Mert máshol van a hangsúly a pro-choice oldalon: azon, hogy a nő döntése legyen. Ha az abortusz nem nagy ügy, főleg nem gyilkosság, a magzat nem emberszerű, gyereket nevelni szívás, és ne keltsünk bűntudatot a nőkben, akkor az se gond, ha sok abortusz van. Egyvalamit hangsúlyoznak: hogy végezzék hozzáértéssel.
Az abortusztémában a facebookon hangoskodók (“pro-choice”) két csoportra oszthatók. Bővebben…
abortusz és lombik
Mi köze e két témának egymáshoz? Mindkettő a nők életét érinti, mindkettőben babák vannak/lennének, és mindkettő ellen felléptek egyházi személyek mostanában.
Amiért úgy döntöttem, megírom ezt a posztot, az az, hogy e vitában agresszív “jól odavágunk” hangok vannak, mert újabban az a menő a nőjogok képviseletében. Ismeret, érzékenység és figyelem nem sok van. A nők vagy keresztények, akkor Isten, család, de szépek az ő gyerekeik (le is veszem a képet!), de nem érvelnek. A “progresszívek” kiabálnak, mert a lengyel nők vagányak, itt meg Orbánt utáni menő. A nőpolitikusok, a szélsőjobb ájtatosait leszámítva, soha nem fogják vállalni az abortusz-ellenérveiket. Nem lehet. Akkor ők nőellenesek.
A szigorítás nem jó. Az abortusz viszont rossz, ennél sokkal nagyobb, sokkal eredendőbb rossz. Ritkán szükséges, akkor válságketzelési végső eszköz. Máskor csak azt mondják, szükséges, de csak kényelmes. Meg még azt mondják, ők döntik el. Nos, nem egészen, illetve eldönthetetd, de számolj a következménnyel. Ez a bejegyzés lényege, ha sietsz.
Az abortuszpártiak magukat pro-chice-nak, ellenfeleiket anti-choice-nak nevezik. Az ellenzők magukat pro-life-nak, a másik tábort anti-life-nak…
Inkább abortuszellenes vagyok. Egy ideális világban Bővebben…
veleszületett identitás? orientáció? de most komolyan?
Ismét nekimegyek valaminek, kíváncsi elmével. Nem kenegetek. Bennem mindig is mocorgott az engedetlen. Egy ideje tudatosítottam is és kimaxoltam, hogy
miért is mondjam én ezt, csináljam azt? ne mondjam amazt? csak mert valaki azt mondta, azt várja el, megtiltotta? aha, és miért is mondja? neki milyen hatalma van amúgy, hogy nekem bármit előír?
és: neki milyen az élete, ő mire ment a normáival (még ha nem is képmutató)? akarok én olyat?
Ahogy olvasom az érveléseket, elnézem a szörnyű hatásvadászatot, az áldozatiaskodást, inkább nem.
Amúgy senkinek nem csicskulok be. Felmászok az almafára (ebből váratlan botrány lett), úgy edzek, ahogy nekem jó, nem az ő normáik szerint, nem tudtak behúzni a digitális rabszolgaságba, és megpiszkálom a magabiztos jóemberkedést is. Én nem akarok érdekek és lobbik eszközévé válni, mert többre tartom magam. Magánemberként sem leszek eszköz, de bloggerként különösen nem. És nem érdekel az “egység” a feminizmusban sem. Minden kérdést fel kell tenni és meg kell vitatni.
Ígértem korábban ezt a témát. Transz, queer, homoszexuális, egyben kezelem ezeket, mert az érvelésem szempontjából hasonlóak. Ők. Miért? Én nem vagyok egyik se. (Nem akarta elhinni.)
Most csalódott vagy, hogy átálltam, és nem azt mondom az LMBTQ+-ról, amiket te lájkolgatsz, meg amiket – mellékes témaként, de – pár éve még én is toltam. Miközben idegesítettek az ide kommentelgető, szenteskedő aktivisták. És még jobboldali sem vagyok.
a benned rekedt gyerek
Ma sem leszek népszerű.
Kezdem azzal (de ezt is miért kell leírni, na mindegy): ha én kimondok valamit, mert úgy gondolom, és az neked fáj, érzékeny, kognitív disszonanciát okoz, akkor magadon dolgozz, te kezeld, ne vádaskodj és ne vitasd az én igazamat. Amikor “a kávé mint cukor- és tejbeviteli ürügy” téma is rosszul bírt esni valakinek, na, akkor lett elegem ebből, hogy én magyarázkodjam, mert te nem nőttél fel a szembenézéshez.
Trigger warning: rusnya nők, szerelemtelenség, meddőség, örökbefogadás, klimax. Ez így elég széfszpész, remélem.
Vállalod így? Akkor gyere.
Azért írom ezt a posztot, mert néhány éve egyeduralkodó lett, hogy “ne szülj, nem kötelező szülni”. Tágabban: a szüléskritikus beszédmód, az anyaság és a hagyományos női szerep nimbuszának lebontása. Bővebben…
ami biztosan nem segít rajtad
Nemcsak “elváljak?” kérdések érkeznek ám a bloggerhez. Sokaknak beakadt az életmódváltás. Van panaszuk, megoldanivalójuk, tetszett nekik, amiket mutattam, meséltem itt az edzésekről. Fel is buzdultak, de aztán lelohadtak, és megint a startmezőn állnak – csak két évvel öregebbek.
Komoly ember hosszú távon kitart amellett, amiben hisz és amiért lelkesedik. Ha a tan, irány nem érdemes rá, akkor bele se kezd. itt nincs próba, szerencse. Szalmalánglelkekre ne hallgass. Ne cserélgesd “ezt is kipróbálom!” módon a meggyőződéseidet, megoldásaidat. Köteleződj el, alakítsd ki a sajátod utadat, és menj végig rajta!
Hosszú, rögös, kanyargós, és nem mindig vezet tovább. Azért csak megyünk.
Nekem ez adja az önbecsülésemet, és azért írok ilyen kemény és határozott dolgokat, mert ezek az identitásrészleteim – magyar szakos, bringás, írós, színházjáró, anya, ketós, sportoló, lépéseit számoló, erdei lakos… – a személyiségem részletei, nem felvett ruhák. A hosszú útnak nagyon más tanulságai és eredményei vannak, mint a kis felbuzdulásoknak.
Ha a sport vagy bármilyen életmódtevékenység számodra pótcselekvés, versengés vagy magamutogatás, akkor nem jutsz vele sokra. Lehúzó kapcsolatból kapkodnak bele ilyesmibe sokan. Addig se azon rágódik, addig se kell otthon lenni. De amit a testeddel csinálsz, amit az öregségedbe fektetsz most, az igazi cselekvés legyen.
Nem dicső.
Nem menő.
Nem mutogatandó.
Hanem szükséges. Bővebben…
szeretet, gyűlölet 2.
Erőlködve húzok, átírok, tömörítek, pedig jó mondatok voltak. Nem akarok túl hosszú posztokat. De nem nagy ügy ez: ketté kell szedni.
…És hogy ez békés meggyőzés volna? Érzékenyítés, informálás? Ha jól csinálják, amolyan steinerkristófosan, és nem a mártonjoci őrjöng és vádaskodik nulla teljesítménnyel, akkor haladunk szépen a szeretet útján?
Mindig, az egész történelem során a hallható az eszmék hangja volt: szabadság, nemzet, béke, tolerancia, erős ország, megmaradás, szivárvány, bármi. De ami igazán mozgatta a világot: az eszmék mögött a pénz, az érdek, a hatalom. Az eszmék álruhák, néhány hóbortos naivat érdekelnek csak (és ők is fizetést kapnak érte). Ezért üzleteltek a náci hatalommal még a biztos bukás időszakában is, nem azért, mert az “eszmével” egyetértettek volna. És ezért váltják eszméiket emberek oly könnyedén.
Ma és már jó évtizede transznemű milliárdosok, befektetők pénzelik a gyógyszerkutatásokat, a műméh és a petesejt nélküli fogantatás kísérleteit (és te amúgy állatvédő vagy…?), a gender tanácsadó és operáló klinikákat, felvilágosító kampányokat – az egész ideológiát és annak médiabeli és politikai jelenlétét.
Az LGBTQ-ban egyre nagyobb a T, hízik a Q, és cenzúrázzák azokat, akik csak LGB-t akarnak, ahogy leterfezik és kirekesztik azokat a feministákat, akik nem szeretnék a néhány, feltűnő és hangos transzneműt a hátukon cipelni. Nem okvetlen ellenzik, ám külön ügynek, más természetű harcnak tekintik a transzneműekét. Akik szerint ez is kirekesztés. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 