Válasz Flamingjune kommentjére, amelynek szövege:

Nem, egy pillanatig sem éreztem úgy, hogy rám céloztál és nem is kék a hajam. De volt az elmúlt 10 évben több kék- zöld, magenta hajú, szeptumos orrpiercinget viselö tanitványom, aki kánikulában is hosszúújjúban járt vagy éppen decemberig sortban és büszkén viselte a hegeit. Velük szemben éreztem igazságtalannak az általánositó megjegyzést. Igen, ez egyrészt egy kliséhalmaz, amiben járnak, ahogy élnek, vegánok és depisek, biztos van egy tumblis profiljuk is, de sokszor jó okuk van rá, hogy szarul érezzék magukat, nem csak szerepet játszanak. Ami modnjuk kamaszkorban amúgy is természetes, az önkeresés része. Mármint a többféle szerep kipróbálása. (És ezért fájt egy kicsit az is, amit Tobiról irtál, hogy a netröl olvasta össze a hülyeségeit és most ö is jól azokat magára vonatkoztatva különleges hópihének hiszi magát és érzelmielg zsarolja a környezetét, azaz az anyját, pedig csak el kéne mennie kapálni. Szerintem nem olyan poén depressziósnak vagy transznak vagy akárminek lenni, hogy megérje nekik ez a nagyon rögös út, hogy tettetnek valamit, ami nem is igaz. Volt nekem is egy ritka betegségem, és mivel a vérképem mindig jó volt, a dokik se hittek nekem, pszichónak tartottak és én is a neten kutatva jöttem rá, hogy nem én képzelek be magamnak mindent, hanem rajtam kivül van még ötszázezer ember a világon, akinek ugyanígy nem hisz a dokija meg a családja, de a betegségnek van neve és esetleg lehet tenni vmit ellene! Ez egy iszonyatos megkönnyebbülés volt. ìgy érezhette magát Tobi is , és igenis fokról-fokra, hogy elöször leszbikus, utána transz, utána non-binary. Ez a sorrend nem ritkaság, de elhiszem, hogy a legtöbb ember ezt hallva a szemét forgatja és kapálni küldi.) De ez csak egy példa! Elhiszem, hogy te sok valós konfliktus után rossz véleménnyel vagy a transznökröl, de ez valahogy egy ördögi kör: a transzokat elitélik, mert zizzentek, feltünösködnek, lenyomják a nöket stb. ès tényleg zizzentek, MERT nem fogadják el öket gyerekkoruk óta mindehol viszsautasitásban van részük. Te ismersz személyesen fiiatal transzlányokat? Nem a médiából, hanem szemtöl szemben, aki otthon kinlódik. A pms-t is csak ottoba piták nyavalygásának tartottad, amig át nem élted, vagy a jógát is lenézted, amig nem csináltad magad is, legalábbis igy emlékszem.
Most összemosok jónéhány dolgot, de én megértem, hogy a fiatalok tényleg félnek a klimaváltozástól. Mióta ez érettségi téma lett, azóta hivatalosan is beszélnünk kell ilyesmiröl és nyiltan ki is mondják, hogy aggódnak és nem tudják, mit tehetnének. Amit a vegánok aggresszivitásáról, felsöbbrendüsegtudatáról és álszentségéröl irsz, azzal teljesen egyetértek és èn sem tartom egészségesnek a vegán étrendet normális esetben, De most már nem mernék senkivel se vitatkozni ezügyben, egyszerüen nincs hozzá pofám és nem is lenne etikus. Tanárként meg pláne nem. Be is viszem minden évben a vegán élelmiszereket megkostoltatni velük, és próbálom az egészet mint létezö alternativát bemutatni, hátrányaival és elönyeivel.
A fenti kommentet azért irtam, mert vki meglepödött, hogy a 17 éves unokahúga és társai vegánok.
tehát én inkább a fitalaokról beszéltem, te meg a felnött, autótulajdonos, stb vegánokról. ès még egy érdekes adalék: a gimis – azaz inkább jómódúbb kamaszok között gyakoribb a vegánság, mint mondjuk az én iskolámban, ami leginkább egy magyar szakközépnek felel meg, de szakérettségivel végzödik. Az én tanitványaim között sokkal kevesebb a vegán, mert ök nem élnek olyan jólétben, elkényeztetetten. Ez is egy árulkodó jel…
Értem én, hogy nincs ideged tekintettel lenni mindenki kis egójára, vagy hogy mindig lesz, aki sértve érzi magát a véleményed által és rohadtul nincs kedved erre tekintettel lenni.
Amúgy nem hiszem, hogy tanárként igy lemostad volna a “kékhajúakat”, söt.

linkje, előzményekkel:

https://csakazolvassa.hu/2018/08/09/donts-jol-ha-fontolgatod-a-vegansagot/#comment-221117

Köszönöm (valóban), hogy ilyen részletesen írsz. Az előző két kommentet, a rövideket elég durván, ellenségesen odakented. Könnyű egy mondatra ráugrani és személyeskedni, figyelmen kívül hagyva a posztot, a többi e témájú posztot, a kontextust. Amit arról szörnyülködtél, hogy egy tanár hogy moshat le így diákokat, az kipécézés, rossz hírbe hozás: nem fair és nem méltó a blog színvonalához. Az is jelllemző, hogy mindezt egyben zúdítod rám, és nem akkor és ott vitáztál, amikor a jógáról, pms-ről volt szó (meg vagyok döbbenve, ugyanakkor komikus és árulkodó is, hogy hányan érezték magukat ezek miatt találva, valamint még a MARGARIN miatt).

Így, e vegyes kaszabolással lesz az ellenérzéseidnek volumene, meg tudsz szorongatni – a konkrét témával (genderkedő kamaszok) kapcsolatos érvelésből, tudásból erre nem telik. Az igaz, hogy a felszínes önsajnáltató hisztiket úgy általában nem komálom.De igazodom, én se leszek indokolatlanul jóhiszemű.

Eseteket, személyeket, érzéseket, média-látszatokat nézel, és nem ismered a kontextust, összefüggéseket, pedig erről már sokat írtam:

összegzés…

mit jelent nőnek lenni 1.

mit jelent nőnek lenni? 2.

hülye hajjal

Először a tanárságomról írok, mert azt elég durván megtámadtad. Azokra a(z ön)vádakra is reagálva, hogy én kiszorultam ebből, meg nem vagyok tanárnak való:

Egész jól csináltam én ezt, amíg nulla és egy gyerekem volt, illetve életben voltak az apáik. Építő, emlékezetes, messze ható volt a tanárságom, bár kevesek értették és profitáltak belőle igazán sokat. Nekik viszont életre szóló volt. Konform rendszerekbe én nem tudok élethosszig illeszkedni, például üdvözült arccal kihirdetni, hogy van ez az oltás, lehet rá jelentkezni, meg a reggeli a legfontosabb étkezés. Nem csak KLIK és három egyedül nevelt gyerek miatt nem vagyok már tanár, hanem főleg azért, mert alkotó ember vagyok, nem puszta közvetítő, nem tudok sem hierarchiában, sem közösségben dolgozni, és nem is szorulok rá. Ma Magyarországon egyébként senki nem közoktatási tanár, aki talál anyagilag jobbat, egypár szent és legenda kivételével.

De abban igazad van, hogy a kb. 2017-től számottevő kékhaj-özönnel én nem találkozom, már távol vannak tőlem, és máshogy képviselném a nézeteimet, mint most, ha rám lenne bízva egy vagy több ilyen gyerek. Bár szerintem jobb ebben látni a határainkat, és nem megváltósdit játszani kéretlenül. Ha én nem osztályfőnök, iskolapszichológus vagyok, akkor a diák nagyrészt tantárgyilag, továbbtanulásilag, életszervezésileg tartozik rám, és az ahhoz kapcsolódó emberi igényesség, elemi tisztesség szempontjából van feladatom, tehát nem dolgom a jó közérzetének egészét a vállamra venni, szülőt, pszichológust helyettesíteni. A diák magánélete, lelke másik szakmára tartozik, abban fontoskodni, túlságosan bevonódni visszás és visszaélős. (Csak jelzési kötelességünk van, ha direkt veszélyben van.)

Viszont minden közeli barátom középiskolai tanár, és mindegyiknek van vonatkozó (transznemű diák) élménye. Örülök, hogy nem nekem kell faarcot vágnom a boldogtalan pótcselekvők új meg új gesztusai, provokációi, tévhitei láttán. Úgy általában a naivitás, tévhit, érzelmi érvelés, önsajnálat, manipuláció oszlatása a legfontosabb tanári-értelmiségi feladat. A korosztályra jellemző lázadó gesztusokat (szubkultúra, rajongás, vegánság, klímavédelmi célú gyerektelenség, neonáciság, leszbikus identitás kiskamaszként, transzneműség és a többi) én nem veszem túl komolyan, szerintem kinövik. Ha nem növik ki, hanem beleragadnak, vagy harmincas éveikben kezdik rá (ők is sokan vannak), akkor meddő, üres lesz az életük.

Egyetértek veled, hogy a vegánság inkább jóléti jelenség, de én úgy mondanám, hogy nyafogós-urbánus gesztus, menősködés. Főleg ha érvelnek, ellenkeznek, deklarálnak ennek a jegyében, ami – akár a gendermindenféle – magánügy. Tehát nem elvi kérdés, nem megvitatandó, hogy ki mit eszik és miért, vagy kihez vonzódik, mit érez. Ezért nem kell vele másokat kioktatni, basztatni. Én soha nem tettem megjegyzést a diákjaim (mégoly szörnyű) kajálására, kapcsolataira, szexualitására sem, és elvárom (tanárként elvárnám), hogy se lenyűgözési-figyelemkeltési, se kekec szándékkal ne térítsenek önjelöltek, ne akarjanak bevonni ebbe. Nem csak azért, mert az iskola szellemisége más, nem csak azért, mert nincs időm mindenre, hanem elvi, szakmai okokból. Nem dolgom ez. Első tanári évemben pár kisegyházas vallásos diák térített, rém kellemetlen volt.

Szóval, vannak ezek a lelkes, huszonegyedik századi, alternatív ideológiák meg szubkultúrák. A kapálás-érv szebben fogalmazva: akinek a létfenntartás, a boldogulás, a család, egy krízis, vagy épp valódi hobbi, magas intellektuális létezés a fő tevékenysége, az nem fog ilyesmire ráérni. Eszébe sem jut. Ahogy, és ez a húszéves fiam hozzáfűzése: épkézláb érzelmi világú, felelősséget vállaló, hibáiból okuló, közepes vagy jobb külsejű kamaszok nem fognak azon sem követelőzve nyavalyogni, hogy nem áll velük szóba a másik nem, vagy a kiszemelt, vonzó célszemély, hanem keresnek mást, vagy várnak.

Emberstátuszú kutya-cicára, együttesek iránti rajongásra, amimére, szerepjátékra, buli-drogra sem lesz idejük azoknak, akik a valóságban élnek. És jobban járnak vele, akár kényszer, akár elit álláspont ez.

A kulturális hiedelmek, ügyek, függőségek, szokások és identitáslobogtatások a spiritualitás (vallás) pótlékai. Béna istenkereső gesztusok, hátha van valami az anyagon túl. De csak torzságot találnak, ürességet. És ez szomorú, ez valóságtagadás, és szóvá kell tenni.

A genderkedés csak a médiában és közösségi oldalakon ilyen érvényes és erős, csodálkozom, hogy felnőtt létedre bedőlsz ennek. Túl könnyen elhiszitek a kereteket, szóhasználatot, érveket, meg az érintettséget (erről később). “Rossz testbe született”, mondják és ismételgetik full materiális emberek, wtf? Vagy: “Tuza Éva önfeláldozó anya, aki Friderikuszt is meghatja”. “Úgy érzi, a másik nemhez tartozik.” ??? Ez nem érzés kérdése.

Miért nem néznek mögé?

Mindenkinek jó oka van a szarullétre, nem csak annak, aki ezt hősiesen a neten hirdeti. Aki abban a pillanatban, hogy élmény, bánat éri, nyomja ki a netre kontentnek… nem unjátok még? Vannak valódi meg kreált problémák. És vannak olyan valódiak, például hogy valaki pedofil, vagy téveszmésen hallucinál, amelyekkel nem áll ki…

Nem gondolom, hogy egyéni felelősség e pótcselekvésekbe belecsúszni, hogy könnyű kritikusnak lenni, de épp ezért kell kontextusba helyezni, megmutatni a jelenség okait, hátterét, generációs és korbeli jellemzőit, rámutatni az okokra, meggyőzni embereket, és nem babusgatni meg megerősíteni a képzelt (vagy senki idegenre nem tartozó) érzéseket. Mert igenis lehet értelmesen élni.

“az önkeresés része…. a többféle szerep kipróbálása” Tudjuk, átéltük. Nehéz volt, nehezebb, mint nekik. Mondjuk a szüleinket ilyen szinten használni és nyomasztani nem volt pofánk. Elmúlik. Nézd meg Tuza Tóbiás felhasználó instagramját. Üres, hivalkodó, áldozatiaskodó, és élvezi. Ha neked nem ilyennek tűnik, akkor mi nem ugyanazt gondoljuk arról, hogy mi értelmes és fontos az életben. És igenis zsarol.

Akinek nincsen speciális oka arra, hogy a nagy érzelmi körítést, a megható sztorit, traumaturnézást elhiggye és készpénznek vegye, az látni fogja a valóságot. Speciális ok az, hogy neki is ügye (érdeke) a téma (ő is transz, meleg, poliamór stb.). Vagy hogy valós emberi viszonyok, katarzis, művészeti élmény és kapcsolódás híján a médiából, idegenekkel, fiktív hősökkel elégíti ki az érzelmi, átélési igényeit. Ennek semmi köze a valódi együttérzéshez, inkább fontoskodást, ítélkezhetnéket jelent, amelynek mindig van pozitív oldala: az, amit az illető helyesel, véd a többiekkel (a bigottakkal, Fideszesekkel stb.) szemben, és megint csak spirituális pótlék, a meghittség pótléka ez. A valóság pedig az, hogy Tobi (és a családja) a rideg és romlott média “pedofíliájának” az áldozata, amely kamaszokban vájkál, érettnek és késznek tételezi őket, és használja őket érdekei szerint, pont úgy, mint Nagy Blankát. És azért nyomják nekünk, mert mi kajáljuk, rákattintunk, erős érzelmeket váltanak ki a gyerekek.

Senki nem bántja őket, ezt csak ők mondják a nagy érzékenységben és önzésben. Nem is veszélyesek, nem kell miattuk apokalipszist jósolni. Egyszerűen unalmas és üres a feltűnéskereső műsor, és én tudok jobbat: életet. Vitázni sem kell velük, leállni érvelni: az a hatékony, ha a valóságba ütköznek. Vagyis, nem fogadom el a kereteiket, szóhasználatukat. “Cisz? Én nem vagyok cisz, mi ez a hülyeség?”

Egy csomóan ezt gondolják ám, ne hidd, hogy csak én. Ők hallgatnak, így a harag arra a pár szereplőre zúdul, akik kimondják. Vagy azokra, akik törvényt hoznak, hogy megállítsák ezt a propagandát (vagy azért, hogy összeugrasszák az ellenzéket – siker!). Nem mindenki szól be nekik. De levegőnek nézik őket, kínosnak érzik ezt. És ha megnézed az ő életüket, tartalmasabb, mint a rinyálóké. Miközben ugyanúgy megvannak, lehetnek a problémáik.

A beszólás nem bántás. Ti, a nagy érzékenyek is beszóltok kb. mindenkinek, csak ti az empátia jegyében, meg a gyűlölet ellen… aha… Vadásszátok a sértődés lehetőségeit, puszta más véleménytől. Megy a rendőrködés, erkölcsi mázzal. Ezek az emberek a legsajátabb, szűk érdekeiket tolják (ami érthető: ha nekem van egy kiütésem, akkor lobbizok, hogy a tébé támogassa a kenőcsömet), de nem hősök. Nem okosak, nem tehetségesek, nem munkával, érdemmel érvényesülnek, hanem pózokkal, műsorral. És leszarnak mindenki mást, aki nem a kis szubkultúra része, érzéketlenek, durvák, követelőzők, őszintétlenek (nézd meg, hogy kommentel Ónodi Adél, Muszta Cecília vagy Vay Blanka).

“ìgy érezhette magát Tobi is , és igenis fokról-fokra, hogy elöször leszbikus, utána transz, utána non-binary. Ez a sorrend nem ritkaság, de elhiszem, hogy a legtöbb ember ezt hallva a szemét forgatja és kapálni küldi.” Nem tudhatod, mit érzett, csak elhitted, mert el szeretnéd hinni, és mert ez a narratíva, amelynek te engedelmeskedsz, és amelynek követése jelenleg jutalmazó (progresszív). Nekem üvölt a hamisság. Mit jelent a valóságban ez, hogy nonbináris? Önmagával magyarázzák a fogalmat: nem érzi egyik nemhez tartozónak se magát, nem fogadja el, hogy kétféle nem van… és akkor mi van? Mit kell ezzel a külvilágnak kezdenie? Nem vesz szoknyát? De rózsaszín hajfestéket igen?

Elárulom

a

nagy

titkot:

a ruházkodási, testmódosítási szabályok régóta lazák és diverzek, és senki nem fog faggatni arról se, kiről fantáziálsz, mi izgat fel. Hordhatsz fülbevalót izmos tomoffinlandként.

Bakancsos leszbikus lehetsz. Egyszerre lehet rózsaszín hajad, szőrös mellkasod – ha valakinek ez az önkifejezés, és nem érzi kínosnak. Nem kell köré mozgalom, nem jár érte ünneplés, ízlés dolga – és nem változtat a biológiai nemen.

Azon semmi. Most már az anyakönyvi nemen sem.

Nem kell ennyire naivan elhinni, amit mondanak, csak mert panaszkodnak. Ott a valóság: addig volt Tobi transzférfi, amíg rá nem jött, hogy sminkelni még menőbb (lásd az instagramját). Mindezt egy nyomorgó, eladósodott, rokon által befogadott családban. 21 évesen naphosszat sminkel, magát nézegeti, a jóllétén vekeng, anyjával lelkizik, pszichológusoz jár és instagramoz – hogy fér el emellé egy valódi élet? (Nálunk az a deal: oké a mamahotel, de akkor élvezd!) Szóval ha sminkel és férfi, azt meg úgy nevezzük, hogy nonbináris. “A smink nem nemhez kötött.” Érv: az érzései. Mindez közügy és probléma, emberi jogi téma. A valóságban csupa kövér kamaszt látunk.

Hogy tudod ezt komolyan venni?

És CSAK a külsőségekről van szó, fogyasztói szokásokról: ruháról, hajról, fülbevalóról. Csak fejben létező dolgokról, elképzelt szexualitásról, a neten összeolvasott vallomásokra harapnak rá. Közben Tobi egy jól fejlett lány, nagy mellel-combbal-fenékkel, fura hajjal, úszógumival és férfi névvel. Pedig mehetett volna kajakozni, azzal híressé válni.

Mintha el tudta volna egy életre szólóan dönteni, ki ő, mi ő, érzések alapján, 15-17 évesen. Hát, nem tudta. Most már nem tudja visszacsinálni se jogilag. Szép lesz majd: az oly igen vágyott jogi nemváltás nagy kereszt lesz, csak akkor már nem róla szól a média. Olyan, mint a valóságsó-hősök, és úgy is tűnik el, csak alterebb a közeg, meg ugye ez nem szórakoztatás, ez jó ügy! De ugyanúgy használják (az ideológia és a média), majd eldobják.

Iszonyú könnyű az agyonterhelt szülőket, felnőtteket a net elől kajáért kiabálva, fetrengve érzelmileg és feladatilag fingatni, öngyilkossággal zsarolni. Szegény Tuza Éva maga aktivistáskodik, lélekápol más kamaszokat is a gyereke mániája jegyében, pedig talán volna magával, a gyógyulásával is dolga, lehetne saját élete, és van még két gyereke. A háttérben egy diszfunkcionális, nyomorgó család, egy passzív apa (ő ebben nemigen vesz részt, nem is vállal terhet belőle), játszmákkal és súlyos betegségekkel.

Írod: “Szerintem nem olyan poén depressziósnak vagy transznak vagy akárminek lenni, hogy megérje nekik” – én is ezt mondogattam évekig: de hát a sok kín, költség, műtét, konfliktus!… Ma már tudom: bőven megéri. Rólad beszélnek, nem kell teljesítmény, bekerülsz a médiába, extrának hiheted magad. Ma ez a trend, így lehet teljesítmény nélkül hőssé-híressé válni. A rögös út a menő. Minél rögösebb, annál menőbb. Kisebbségben lenni, tiltakozni hálás szerep: el vagy nyomva, vagyis vádaskodhatsz, nem kell felelősséget vállalni, megkeresni a bajaid igazi okát. Ami az üresség. Lázadni is menő: átszurkálni a bőröd biztosítótűvel, hálózsákban aludni cseppet sem kényelmes, mégis máig híres lázadás Woodstock. (A szülők meg dolgoztak. A gyerek koszos farmarban hazaugrik pénzért /Hair/, később vagy meghal, vagy elmegy dolgozni.)

Keresnek valamit, kijáratot, ez tény, és ez nehéz, de a kijárat nem arra van. És jóvátehetetlen, a hormonozásnak is durva következményei vannak, a mell leszorításának is,csonkítás: kamaszoknak levágják a mellét, huszonéves fiúknak a heréit.

Ismerek-e transz”lányokat”, igen. Tévedés (és olcsó vád), hogy bántottak, és ezért vagyok transzellenes. Transzellenes én értékrendi, elvi alapon, érvekkel vagyok, az értelmes életben való hitem szerint. Az alkatom és feladatom az, hogy a hamisságot szóvá teszem.

Sokan szenvedünk, és a legtöbbünknek ez nem különlegesség vagy kihirdetendő. Az elmúlt 5-6 évben, hogy magukat a szenvedéseik révén különlegesnek hívő emberek szemrebbenés nélkül kiálltak nagy, külföldről ihletett lelkesedéssel és a már befutott hangadók támogatásával (Mérő Vera, Lakatos Márk, Antoni Rita), meg némi lobbipénzből (“civilek”), és rákezdtek az áldozati műsorra. Fölényesen “érzékenyítenek” és erkölcsileg ítélkeznek, leszólnak másokat (bigott, nem érti, nem érzékeny, nem aktivista – hallatlanul szórakoztató látni, ahogy Márton Joci felelősségre vonja és aprítja Murinai Angélát, hogy emez miért nem interszekcionalistább! Két velejéig hazug, műsorból élő ember). Sunyin bemászva a melegmozgalomba, a feminizmusba… figyeled? Megint csak férfiak, ráadásul jórészt zavaros, fetisiszta, pornótól torz férfiak (NSFW!!!) telepedtek rá a nők és valódi elnyomottak tereire, elszedték tőlük a médiafelületet, támogatói pénzt, közfigyelmet, érveket! Még a G-t is kiszorítják a T-k, az L-t már rég. Végigturnézták a netet menősködve a szenvedéssel, ami ugye nem szégyen, de ha van valami rossz következménye, akkor még nagyobb a szenvedés, tehát még menőbb… ez egy mocsár. Lásd Balta Flórist (Fruzsinát), aki volt már minden: sima heteroszexuális, leszbikus, progresszív ally, állatvédő, katolikus, zsidó, örmény, transzkritikus, aszex… most épp transz férfi. Erre emberek vagy naivul, érzékenyen bólogattak, támogatólag (én is!), vagy hallgattak, mert nekik ez nem volt menő és nem is túl érdekes. Ha nagyon provokálták őket, akkor meg elmondták, később már én is, hogy engem a te érdeked, ügyed nem érint, nem az én témám, idegen tőlem, vagy épp ellentétes az én csoportom érdekével, és nem kell hinnem neked (másoknak se hiszünk, pl. a biztosítási ügynököknek sem). Én akkor lettem ellenség, amikor a jelenségről elmondtam a véleményem.

Amely nem teljesen önálló, rengeteget formálódott. Valójában nem értettem, miben áll a feminista kritika. Hogy a transzmozgalom mitől mélyen nőellenes és meleg/leszbikus-ellenes. Hogy igenis vannak texasi szülők, akik egy eltüntethető múltat, egy transznemű gyereket könnyebben kezelnek, mint egy meleget, leszbikust. Vagy hogy a nők biztonságos tereivel mi van, ha bárki bemehet oda identitásalapon, vagy hogy hol a határ a taszító, káros perverziók meg a kinkség, szexuális önkifejezés, szexpozitív mozgalom, LMBT között. Amúgy a melegek, leszbikusok, transzneműek nem komálják a harsány-transzokat, látva a túlkapásokat, de csak akar mondják el, hogy ez egy kényszerű “ernyő”, amikor nem a hivatalos pride-os-betűleveses álláspontot kell mutatni. Például magánbeszélgetésekben, de Nádasdy Ádám és Kiss Tibor Noé is ebben és ebben az interjúban.

“Te ismersz személyesen fiiatal transzlányokat? Nem a médiából, hanem szemtöl szemben, aki otthon kinlódik.” Ajaj. Az érintettség nemhogy nem érv, hanem rontja a tisztánlátást, elfogulttá és vakká tesz, akár Tobi az anyját. Lásd a kiütéskenőcsös hasonlatot: nyilván küzd az ügyéért, mert ez az érdeke, ennek érdekében szépít, tagad, akár hazudik is. Ki kárhoztatná érte? Az ő ügye, nyomja is foggal-körömmel. De nekem nem kell. És: Igen, ismerek, élőben, többeket, bár fiatal transzlányból kevés van, transzfiúból sok. A blogon is itt voltak, itt huzakodtak az exeikkel. Nagy önkihirdetők, mélyen sértettek, rettentő szegényes és zaklatott életűek, semmi nem érdekli őket a netes szereplésen, a passingon, a netes közösségükön és a pózaikon kívül. “Kapjak nőnapra ajándékot és a női öltözőben öltözhessek”, jelölte meg egyikük a célját. Gamerkedik, sorozatot néz, discordon aktivistáskodik és nyomorog harmincas létére. Kínjaik szerteágazóak, a transzkodás csak az egyik tünet, és figyelemkeresés (vagy rosszabb: szexuális aberráció).

Ugyanannyira értem meg azokat is, akiknek magas sarkú cipővel kell ütni a heréjüket, különben nem élveznek el. A “ki vagyok én, mit érzek?”, ebből életeket levezetni tettek helyett, a szép szavakkal övezett mocsok rettentő káros. Nem is tudom, mit kellene elhinnem nekik, egyáltalán: a megéléseik mennyiben tartoznak a közre. Persze lehet vadászni neten, ki szólt be nekik…

“A pms-t is csak ottoba piták nyavalygásának tartottad, amig át nem élted” – NEM, és aljas vagy, hogy egy ilyen személyes részletet és az önkritikámat ellenem fordítod, elferdítve. Hogy ilyesmire szorulsz. (Sugallva, hogy egy nap majd is transz leszek, és akkor megértem?) Én azt tettem szóvá, hogy kamaszkorban ez ennyire tömeges és durva nem lehet a pms. Témazáró idején okostelefonnal halálra vált arccal kikéredzkedni, menstruáció miatt nem készülni SOHA. Nem én vagyok a hunyó itt.

“…vagy a jógát is lenézted, amig nem csináltad magad is, legalábbis igy emlékszem.” Felületes vagy, és azért fordítod ellenem a személyes dolgaimat, hozol nehezen ellenőrizhető, más témát (nem derül ki, mikor, mit, milyen kontextusban írtam…), mert az eredeti témában nincs elég patronod. Nem értetted a bírálatom, írom akkor egyszerűen: most is lenézem. Azt a narratívát legalábbis, amelyben a bal kép (!) teljesítménynek számít.

Masszázsértékű, ezek meg hőssé avatják magukat. A kövérjóga-/kamujóga-ellenes posztjaim idején is jógáztam, csak nem szerepelgettem vele, mint a sportra irigy Villő. A saját jógázásom komoly skilleket igényel, nem tartom sportnak, izmos sem leszek tőle, akrobatikában komolyabbakat tudok ennél. Nem is érem be vele mint sporttal: az a pihenőnap, plazmaadós.

“…a fiatalok tényleg félnek a klimaváltozástól” – amíg érzés, meg kontent, meg ezt adja a szájukba a média. Pedig nem nekik van gyerekük… De azért kütyü, kocsi, apu pénzén utazás, kutyacica, hajában masnival és 50 grammonként csomagolt alutasakos állateledel, házhoz szállított ebéd, fesztivál és fémdobozos energiaital, az belefér. Vagy kontinenseken átutaztatott, pancsolt-ipari vegán kaja, monokultúrás gabona, Sparban vett mentes desszert, amiről nem sikerült bebizonyítani, hogy szerepe volna a klímavédelemben. És mindenhol az önkihirdetés, gőg, szerepelgetés. Egyik se költözik kunyhóba, kolostorba. Nemigen bringázik, nem tanul meg gazdálkodni, önellátni, nincs világvége-túlélőcsomagja, nem tiltakozik érdemben, még úgy se, mint Greta (aki szintén máédiatermék). Mert az már meló, lemondás. Helyben vagyunk: hisztizni ingyen van.

Szerintem a valódi élettől félnek. “…aggódnak és nem tudják, mit tehetnének” Pontosan. Nem is tesznek semmit. Hesteg-aktivizmus. Pedig TANULHATNÁNAK, valódi ismeretet, nem propagandát.

“most már nem mernék senkivel se vitatkozni ezügyben, egyszerüen nincs hozzá pofám” Járj utána az igazságnak, és a forrásaid mögött ne legyenek cégek, érdekek. Én is így írtam róla, részletesen, számos linkkel, ami alá odakented a dehonesztáló kommenteket.

“Be is viszem minden évben a vegán élelmiszereket megkostoltatni velük” ??? Nem ettek még répát, krumplit? Nélküled nem tudják megkóstolni? Alacsony státuszú diákokat térítesz vegán hitre? Ez a feladatod, termékeket népszerűsíteni ügynökként, vagy hogy? És ki fizeti ez? Ha a klímavédelem a cél, akkor tényleg az a kérdés, hogy az adott pancsolmány FINOM-E? Miért nem jó vegán kajának, ami a piacon van?…

“próbálom az egészet mint létezö alternativát bemutatni, hátrányaival és elönyeivel” – mik a hátrányok? És szerinted előnye a vegánságnak, hogy VÉDI A KLÍMÁT? Mire alapozod ezt? Ki lesz ott, amikor a vegán klímavédő termékenysége szétmegy, izmai eltűnnek, haja kihullik, kognitív képességei romlanak?

Itt a megoldás. Csak ez nem tetszik. A vegán kaja menőbb…

https://csakazolvassa.hu/2018/10/23/cselekedj-a-foldert-egyel-kevesebbet/

De hát írod is, hogy nem mersz vitázni, nem tudsz róla eleget, még ezt az igen egyszerű posztot sem fogadtad be…

Én erős spirituális, intellektuális alapokal lettem olvasott blogger és beakadás sokak tudatában (még a rosszakaratúakéban is, vicces látni, ahogy a metaforáimat használják). Alaposan, két nyelven járok utána a dolgoknak, évekig mérlegelek, aztán forr ki a téma és akkor írom meg. Pontosan érvelek és illusztrálok, árnyalok, nem dőlök be se médiaszélnek, trendnek, érdeknek, se hamis dilemmáknak. Ezen az alapon értelmes olvasót várok el, nem kipécézőt, egy-egy mondatra lecsapót.

Nem komálom, amikor felületesen olvasnak, nyilvánvaló poént/idézetet/öniróniát vádként a fejemre olvasnak. Nem tizenéves diákok, hanem szellemi autonómiájukra kényes, értelmiségi felnőttek…. A bloggeri pozíció kiváltság, miközben munka és tehetség is, és mindig kapok egy csomó szart, dühöngést, mintha én tehetnék a kognitív disszonanciáról, amelyet a szöveg okoz. A lustaságról, elszúrt életekről, tévhitekről, vakfoltokról. Én a nagydühös kommentelőkön soha nem érzem, hogy megközelítőleg annyit tennének bele a véleményalkotásba, mint én a posztok írásakor, viszont azt mindig, hogy kérik a blogger pozícióját, menőségét, vélt hatalmát.

Aki a munkámat lebecsüli, azt nem tudom komolyan venni.

Látom azt is, hogy léteznek még olyan közegek, amelyekben az új trendek nem jelennek meg, marginálisak. Bírálóimmal ellentétben nekem három gyerekem van (20, 14, 12 évesek lassan), rengeteg, áldozatokkal kapcsolatos progresszív képzést végeztem, és több száz diákot láttam közelről.

Szóval nem mostam le senkit, és nem volt kék hajuk. Nem a kék haj a baj (ez a politikai konzumerizmus végképp devalválódott, tavaly még nézegettem a szivárványos Nike-t, mostanra szinte kereszténydemokratának érzem magam), hanem amit ezzel üzennek, akik közösségébe a kék haj sorol, és amilyen szintű érvelések ott megjelennek (például: érintettséggel érvelni).

Kedves fiatal barátom, nem igaz, hogy valódi, érző párkapcsolat nélkül, cselekvő élet, család nélkül, puszta sértett szövegeléstől te bátor leszel és boldog. A pótcselekvéseknél, tárgyakban meg jelszavakban élésnél nincsen sivárabb. Aki úgy érzi, én vagyok a tudatlan, fusson neki ennek a kvíznek, tavaly novemberben csináltam, amikor megelégeltem a sok ostobaságot:.