a barátkozás szabályai

Ó, gyerekkorban annyira könnyű még. Mert kialakulatlan vagy, mert egymás mellé sodródsz velük játszótéren, edzésen, iskolában. Mindenképpen közösségben létezel, együtt csinálsz velük fontos tevékenységeket, játszol, formálódsz, szeretsz, de legalábbis elemi élmény az, ahogy kapcsolódsz, és meghívod őket a születésnapi bulidba. Mindenki a barátod, de legalábbis lesz néhány, vagy éppen egy barátod.

Aztán felnövünk mindannyian. Lesz irányod, ízlésed, lényeged. Már nem csak a napköziben kell ellenni. A kollégáiddal már valószínűleg nem leszel jóban, ott már elkülönül a személyes én és a professzionális. Akkor már a munkán kívül zajlik a barátság, sokkal gondosabb szűrés, egymás megismerése után, tartósabbak is a barátságok, és több energiát is kell bele tenni.

A barátság felnőtt korban már döntés, és ekként nagyon komoly. Nem működik az, hogy együtt szoktatok valamit csinálni, de közben nehezteltek egymásra. Az a barátod, akit nem beszélsz ki, akivel lojális vagy, akihez vérszerződés köt. (Nem volna gond, ha a házastárs is ezt jelentené. Valami döbbenet, miket mondanak, hogyan árulják el a legfontosabb hozzátartozójukat, szövetségesüket emberek, éspedig nem az elváltakat, az exeket, hanem azokat, akikkel együtt maradnak.)

Azt jelenti a barátság, abban az értelemben, ahogy én használom, hogy igent mondasz a másik emberre, teljesen, és mégis elsősorban a saját igényeid számítanak, és azokért felelősséget is vállalsz, nem reklamálsz, hogy de hát milyen a másik. Vagyis, választasz, döntesz, és ha nem jóleső és gazdagító egy kapcsolat, abból kiszállsz. Semmi értelme ugyanis benne lenni, maradni egy szabad döntésen alapuló, felnőtt viszonyulásban, ha nem minden egyértelműen konstruktív, élvezetes. Ehhez rövid az élet, és abban, ahogy a szeretteikkel harcolnak a népek, nagyon csúnyán el tudnak romlani emberileg.

Ebből következően sem régi, sem újabb ismeretségekkel nem érdemes hosszabban nyűglődni, próbálkozni, ha érzed, hogy valami nem jó velük, nem érdekesek a számodra, nem értik a szavad, átlépik a határodat, nagyon más az értékrendjük, folyton konfliktus van, egyenlőtlenség.

Nekem e téren meggyűlt a bajom egy ismétlődő helyzettel, a Blogger Bekebelezésével. Az olvasó, és nem kellett, hogy nagyon eltévedt lelkű legyen, tehát az okos olvasó is gyakran úgy volt vele, hogy én tetszem neki, kellek neki, miközben nem ismert és főleg én nem ismertem őt, de azt gondolta, hogy ha közel érez magához, és úgy is tartja kedve, hogy megkeres vagy csak barátként gondol rám, akkor mi már automatikusan hatalmas barátok is vagyunk, hát nem?

Hát nem. A blogger személye nem szolgáltatás.

Haragot érzek.

Nem vagyok az olvasóké, és enyém az életem. Az olvasóké a szöveg, de azt is legyenek szívesek értelmesen fogadni, elolvasni, megérteni, nem piszkálódni az ürügyén. Nem korrekt tőlem magánemberként többet várni, mint bárki mástól, mert én nem az emberekkel vagyok különösebben jól, én nem netes bulit szervezek, ahogy azok a régiek képzelték 2013-ban. Hanem írói tehetségem van, élesen látok, kikeresem az eldugott, innovatív információt, és szenvedélyesen képviselek egy értékrendet és minőséget. Ezt tudom adni. Nem kérem, hogy igényeld, tetsszen. Nem is én akarok a te közeledben lenni.

És főleg nem korrekt megítélgetni engem, tanácsot adni a magánéletem dolgaiban. Akkor sem, ha úgy éled meg, hogy én is azt tettem a posztomban, mert magadra ismertél.

Mindez teljesen függetlenül zajlott attól, hogy én tudok-e erről a szándékáról, én mit akarok, érdekel-e az az ember, bejön-e nekem, tudok-akarok-e rá időt szánni. És jött, és mondta, és írta, és olyan is volt, aki meghívatta magát az otthonomba, meg “pont erre jár”, és megnézegetett és tetszett neki, és megbeszélte másokkal, milyen vagyok, vagy épp ítélt. Nagyon sok gyermeteg lelkű felnőtt van, akik a rajongásaikban, saját elképzeléseikben ragadnak, és még akkor sem veszik észre, hogy ez történt, amikor reakciót kapnak.

Én nagyon sokat küzdöttem ezekkel a helyzetekkel, ugye egy levélre válaszolni nem tétel, egy blogos eseményen vagy edzésen is okés együtt lenni, de aztán az illető nekem teszi le a terhét, vagy mellém lép, hogy akkor tehát ő is fontos, nekem fontos, én biztos helyeslem és támogatom őt. És egyszer csak már hallgatom a házassági kínjait, a kavarásait, és kifaggat, hogy akkor ki is a G., és visszajelzést ad, hogy mi nem tetszik neki a blogomon – vagy a testemen. Ami nagyon wtf, hiszen én soha nem ítéltem meg őt így. Udvariasnak kell maradni. De azt meg barátságnak érti, hogy nem szólok, ráhagyom.

Ma már nagyon szigorú és tudatos vagyok abban, hogy kit engedek közel, nem hagyom, hogy olyan méércéket rakjanak elém, amelyeket ők maguk soha meg nem ugornának, és azonnal beriaszt a zavarosság- és aszimmetria-detektorom. Rettenetes teher a félig idegen, sokat remélő, aztán kavarni kezdő olvasó. Eleinte mindenki kulturáltnak, korrektnek tűnik, aztán csak nézek. Ti miben éltek, milyen normáitok vannak?

És miért van az, hogy soha nem volt semmilyen konfliktusom azzal, aki nem kóstolgatott, használt, rajongott így?

Azt sem értem, hogy miért kell ezt sokadszorra leírnom, miért nem világos ez eredetileg is.

*

Mostmivan rovatunk:

levetetjük D. gipszét,

a kultúrnaplóba bekerült egy nagyon erős film, tegnap láttuk,

A feleségem története, továbbra is, lokáljelenet lesz. Ha szeretnél statisztálni (bárhol, máshol is), írok infókat.

Úszás, feminista angol, enyhe vízpartok.

15 thoughts on “a barátkozás szabályai

  1. Látod, ezért írtam azt, hogy én a barátod “akartam” lenni, akartam, de neked erről nem szóltam, nem mentem puncsolni, kedvezményekért csápolni, mert tudtam magamról, hogy nekem ilyen bálványimádás igényem van, nem valódi kölcsönös barátságigényem, és a bálványok mindig leomlanak, és a piedesztálra rakosgatásból csak baj származik meg őszintétlenség. Meg frusztráció, ahogy írtad is.

    Kedvelés

    • De hogy jutott eszedbe egyáltalán ez? És aztán előadni ezt a hörögve gyűlölködő, irigységtől és rosszakarattól csöpögő gumiszobásoknál mint csalódást meg megijedést???
      Én nem akarok semmi ilyet, sem veled, sem mással, és mindig is jeleztem, következetesen, hogy a szövegért gyertek ide, vagy hagyjatok békén. Sok, fullasztó.
      Egyáltalán, mi ez, hogy puncsolni, kedvezményeket (??? mi vagyok én?) kérni, bálványozni?
      Csak magadat meneszted most följebb ezzel, hogy te mindezt NEM csináltad.
      Nem te vagy egyedül, sok ilyen sztori van.
      És ha mégis barátkozás: soha egyetlen módon nem jelezted, hogy velem vagy, mert te nem puncsolsz… egyébként szerinted egy kiállás (nem-maszatolás) vagy pozitív visszajelzés csak puncsolás lehet? Mi van, ha tényleg jól írok, tényleg hálás az illető, tényleg fontos, amit képviselek?

      Én tudom, ki és milyen vagyok, megdolgoztam érte. És baromi érdekesnek gondolom, ahogy ez a sok gyenge, önállótlan, függőségre hajlamos ember kapálózik meg “csalódik” körülöttem. Akik ismernek, tehát az igazi, több éves barátaim soha, de soha nem vetették fel, hogy én irigy meg nárcisztikus meg őrült vagyok, meg bántom őket. Akik nem ismernek, azok meg fú, mekkorát csalódnak meg félnek… Nektek magatokkal van bajotok.

      Kedvelés

  2. Ez betalált! Önkéntes coach vagyok egy programban, ahol a tagok bármikor hívhatnak. Sose mondták el, hogy ez mivel jár…csak azért, mert egy hajóban evezek valakivel és heti 3x 15 percet telefonalunk, még nem akarok a barátja lenni. Fullasztó, terhes, kínos ez a tapadás. Nagyon nehéz kezelni nekem is.

    Kedvelés

  3. Amikor én tizenéves voltam, akkor volt ez a rocksztár-rajongó mánia, rájuk aggattak egy rakás dolgot a kirakott zenék, szövegek stb. alapján, elképzelték milyen az illető, illetve elfelejtették, hogy a dolog egyoldalú, ha megközelítik az illetőt, az viszont nem tud róluk semmit, és talán eldöntené szerencsétlen először, akar-e velük haverkodni.
    Kergébbek mentek utánuk, felcsöngettek lakásra, írtak levelet, iszonyú cikis, kívülről röhejes sztorik voltak ezekből az egyoldalú ismeretségekből, és persze elvárásként megfogalmaztak sokan sok mindent, hogy legyen az illető ízlésük szerint való, neadjisten tökéletes, ha valamit nem úgy csinált vagy megírtak róla az újságban valamit (ami vagy igaz volt vagy nem) akkor meg jött a hörgés, esetleg nyilvánosan.
    Miközben azok, akik tényleg csak elő szerettek volna adni zenét, színházat, művészeti alkotást és nem volt különösebb igényük hisztérikus rajongásra és a nyilvánosság előtt se akartak magánéletet élni, csak néztek hogy mi a fene ez, meg hogy nagy a zisten állatkertje. Persze jöttek értelmes reakciók is a produktumra, de nem könnyű kiszitázni a sok hülyeségből, ráadásul aki meg kicsit is fogékony erre, az belehülyülhet, betorzul a személyisége. Néztem csendben ilyet, volt ahol drukkoltam is (megúszta, normális maradt, most már elkoptak ezek a kínos dolgok, ahogy öregszik), én ott láttam meg mélységében, miféle kockázatokat rejtenek ezek a foglalkozások.

    Kedvelik 1 személy

  4. Teljesen egyetértek. Szerintem, amikor valakit magasabbra pozícionálunk magunknál valamilyen szempontból és elkezdünk görcsösen akarni valamit megtudni róla, a közelébe férkőzni, az irigységből fakad. Mintegy rajta akarjuk kapni valamin, amitől aztán hatradőlhetünk, hogy no lám mégse vagyok én olyan gáz. Vagy majd mondhatjuk valakinek: oh én őt ismerem, hidd el nem olyan nagy szám/ szólok pár szót az érdekedben. Van ilyen ismerősöm, aki mindig mindenkivel kényszeresen beszélget, alig lehet lerázni, majd közli, hogy neki milyen kiterjedt kapcsolati hálója van. De igazából semmi. Időrabló az egész és kínos. Köze nincs a barátsághoz.

    Kedvelés

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.