Szeretnék írni erről egy kicsit, mi történik ott és olyankor, a feminista angolóráinkon, mert hatalmas élmény – ez volt a nagy titkos blogos kezdeményezés április végén, amihez jelszót adtam akkor. Többen csatlakoztatok, és azóta is járunk hetente.
Működik, és én mindig élvezem, ha beindul így valami.
Antonia szellemi vezér, nyelvtanár, érvelőművész, a mi bölcs nővérünk – és egy kicsit a pszichológusunk is.
Mindig öröm van, amikor belépünk, szívbéli üdvözlés. Leülünk a nagy asztal köré, Bővebben… →
Ezt a részt kiszedtem az új bloggerválaszolból. A felvetés, ami, ha nagyon jóindulatúra átfogalmazom, ilyesmi:
a titkos történetek eleve üzleti céllal íródtak? azért ígérted be őket így, hogy nőjön a bevételed?
– alkalmat ad arra, hogy elgondolkodjam, hogy is alakult ki az, hogy már produktum is van, nem csak blog, és nem érzem magam kényelmetlenül, ha a munkámért fizetséget várok.
Ugyan, kérdezte a blogger, homlokát aszimmetrikusan ráncolva, miért is ne szeretném, hogy nőjön a bevételem, ha ez nem hiú ábránd, és mindenki, akinek tiszta a szíve, jól van vele? Bővebben… →
Ó, gyerekkorban annyira könnyű még. Mert kialakulatlan vagy, mert egymás mellé sodródsz velük játszótéren, edzésen, iskolában. Mindenképpen közösségben létezel, együtt csinálsz velük fontos tevékenységeket, játszol, formálódsz, szeretsz, de legalábbis elemi élmény az, ahogy kapcsolódsz, és meghívod őket a születésnapi bulidba. Mindenki a barátod, de legalábbis lesz néhány, vagy éppen egy barátod.
Aztán felnövünk mindannyian. Lesz irányod, ízlésed, lényeged. Bővebben… →
A teljes figyelmű olvasók vagy a közeli ismerősök mindent tudnak, de legalábbis eleget, viszont a többiek kedvéért, akik privátban rendre ugyanazt kérdezik, rendszerezem most a bloggal kapcsolatos, valamint a személyes történéseket, információkat:
kinek tört el mije?
Dávidnak a könyöke, táborban szaladgáláskor, hétfőn kora délután. Nem vicces a gipsz ebben az évszakban, de egyrészt menőnek gondolja (-ta), másrészt a lehető legenyhébb törés ez, hamar leveszik majd. És mindenki álomjófej volt a Heim Pálban, komolyan megdöbbentem.
mi ez az angolcsoport?
Volt egy meghatározó beszélgetésem a hazai feminizmus egyik legfontosabb szereplőjével május végén. Ettől fellelkesülve megszerveztem a találkozást: összeülünk hetente egyszer vagy kétszer, és anyanyelvi, okos, pezsdítő angolságú feminizmust hallgatunk. Olyan, mint az egyetemen volt 22 éve. Eddig négy alkalom volt. Én a forgatás miatt lemondtam most az utóbbiakat, de a többiek robognak tovább. Önszerveződünk, senki nem vár sült galambot. Hatalmas élmény a női tér, az intellektuális erő, a téma, a hiteles tanár.
Gyorsan beköszönök, hírt adok, mert aztán visznek el a díszletbe:
az igény 2019 folytatódik!
tök jól bírom a meleget, tehát nem csak a hideget. Pedig amit tegnap végigcsináltunk a bajtársakkal, az szürreális volt, testileg életemben ilyen durva nem volt semmi, beleértve műtétet, szülést, szar szexet, betegséget (ha vége az egésznek, elmesélem),
megvoltak az évzárók, bizonyítványok, figyelek: többi szülő, szokások, jelképek, mit üzen az Ünnepség, mögöttes értékek, elszólások, szóval van gondolatom ismét a közoktatásról… majd jön ez is posztban,
Ez nem antikapitalista poszt – noha én régóta nem csak elvekben, hanem tettekben is nemet mondok a rendszerre: a blog reklámmentességével, azzal, hogy amit az olvasóknak nyújtok, azt nem tettem termékké, nem fancyzem föl szép honlapon az itteni javakat, a bevételem önkéntes adakozóktól származik, és azzal is, hogy elhatárolódom a hivatásos női médiától, amely gépezetként működik, hirdetői kegyek és általános helyeseltség érdekében helyezkedik. Csak így lehetek szabad.
Most viszont nem a rendszerről beszélek, hanem egyfajta egyéni viselkedésről, ami engem irritál. Bővebben… →
Az írónő rettentő elfoglalt mostanában, de egy villáminterjúra elcsíptük!
Mi ez a nagy pörgés? Bosszús vagy?
Eltűnt a kutya, nagy séta után, mert még a kertben csevegtünk egy kicsit!
Mutatom, mi minden van mostanáb’. A gyerekeim születésnapja. Johanna 11, Jakab 9 lett (ki emlékszik arra, hogy ezek voltak a fedőneveik valaha?), ennek alkalmából lett Jakabnak távirányítós legóvonata és menő haja is:
Julis kirakta Dávid nevét legóból, jómagam tortát készítettem rengeteg vaj, eper, csokoládé és mascarpone felhasználásával. Juli kést is tett a tortához, de lehet, hogy a kacsasülthöz.
jól látjátok: van egy zöld hajtincse, mert megpuszilta egy sárkány
A futások, de azokat már összefoglaltam – ami még lekötött: maguk az utazások (az odajutás, az ottani táj, az ottlét), az emberi talákozások és az apróságok, a tárgyak menedzselése.
Ügyeim után járok – és eredményesen. A könyv még jobbnak, nagyobb szabásúnak ígérkezik, mint eddig, illetve más téren is sikerült jó döntéseket hozni a család prosperálása érdekében, vagy hogy mondjam. Lőrinc meg, nem jutok szóhoz. Ez egy csoda, ahogy éli, alkotja magát, szenvedéllyel. Mondott verset a holokauszt emléknapon, a rabbi odament hozzá, és azt mondta, Isten segedelmével a színészi pálya sikerülni fog. Korábban semmi előjele nem volt annak, hogy színész (vagy ilyesmi) lenne, csak az apja halála óta robbant ez ki belőle (aki színikritikus is volt, és igen erőteljes, kritizáló, megmondós alkat).
Mozi, színház, baráti események, együtt főzés. A kultúrnaplót érdemes figyelni, ha a részletek, a minőségi produkciók érdekelnek. Most (szombat este) értem haza Eddie Izzardról, de bementünk az éjjel-nappaliba is. Amúgy láttam élőben Bánki Györgyöt. VONUL, felszegett állal, de lehet, hogy a hegei feszülnek.
A blogszületésnap: lesz. Május 12-én. Aki úgy érzi, jönne, de nem írtam neki, jelezze. Különösen ha külföldi vagy, és pont itt vagy 12-én, és szívesen találkoznál velünk napközben, jelentkezz! csakazolvassablog@gmail.com
Mikor lett ilyen rövid a hajad?
Három hete Eszter fogott egy ollót, és levágta. Színházba rohantunk épp. Ennyit sikerült. Már nagyon el volt rongyolódva.
Foglalkoztat a szépség és az öregedés?
Az öregedés nem tud nem foglalkoztatni: nagyon erősen az anyaságomba, biológiámba vagyok kötve, szeretem a női lét testi jelenségeit, és probléma nélkül, elementárisan éltem meg őket, ezért a változásokat is így fogom. Ha valaki szokott önmagával találkozni, és őszinte, akkor kénytelen ezzel szembenézni. Ez van. Egyelőre teljesen natúr vagyok, és igyekszem annak örülni, azt jól tartani, ami az erősségem.
A “szépség”, az önápolás? Inkább a test jólléte, a kompromisszum nélküli egészség érdekel. Sokat alszom, figyelek erre. A másik extra a böjt. És szűrővizsgálatok. A kencefice részét egyszerűen szeretem intézni. Sajnálom ezekre az időt, az odafigyelést, az ezek miatti feszengést, részletekbe merülést, pénzköltést, elemezgetést, hogy melyik a jó márka. A sport, az emberi találkozások, a lelki történések sokkal fontosabbak.
Milyen márkákat használsz?
Már sok éve a Clinique-et, inkább ápolót, dekort alig. Néha Lancôme-ot, Pupát újabban. Ez egy régi kép.
Lakkozod a körmöd?
Nagyon ritkán. A Pupából beszereztem ezeket a harsány színeket, és elhatároztam, de ez is csak bohóság, hogy Olaszországban színes körömmel futok. Nagyon vicces volt, ahogy kedves ismeretlen biztonságiak kilakkozták a körmöm. Van ez az olasz, nőknek szóló, nagyon vidám, életörömdús közvetlenség, ezt nagyon bírom, feloldódom a helyzetekben. Közben mindenki a rajtban feszengett.
És bejutottál te is a kordonok közé?
Én nem szoktam izgulni, sem sokkal előbb beállni, megszoktam már az ilyen futós eseményeket. Itt amúgy is előbb a versenyzők rajtoltak (competitiva kategória), aztán a többiek. Időben bemásztam.
Mi lesz a következő verseny?
Itt Pesten az eus 15 kilométert futom májusban, illetve utána a BSI-s női futógálára megyek a gyerekeimmel: én 10+5-öt, ők csak egy kis 2 és felet, ezekre neveztem a héten. Őszre pedig Tallint, Kassát nézzük a futótársakkal, ezek is félmaratonok (a félmaraton 21,1, az egész 42,2 km). Ha közben nyáron megtetszik valami, akkor spontánul nevezek, de leginkább arra vágyom, hogy úgy tudjam szervezni a napjaimat, írós időmet, a gyerekeimet, hogy minden nap (heti hétszer) rójak itt a szépséges erdőnkben egy ötöst vagy egy tízest.
Mára megszoktam a sportolásomat, a vállalásaimat, ezeket a magánéletem részének tekintem, nem akkora diadal lefutni, időt javítani, kiposztolni sem. Most mit fontoskodjak? Én nem futok komolyan, a komoly futás nem így néz ki, én örömből sportolok, a közben zajló megélésekért. Ami mégis fontos: az élménybeszámolók, posztok, egyes megfogalmazások hatására többen írják, hogy mégis elkezdtek futni, mert nehogy már ne, ne szóljuk le, ha nem csináljuk, és alapmozgás. A hozzám hasonlóan nem gyors, nem ambíciózus, de intenzíven sportoló olvasók, akár negyven körül is írják ezt. Ez fantasztikus, mert önmagunkat haladjuk meg, jobbítjuk a futással.
Merre tart a sportolásod?
Ezt a kérdést félévente, az aktuális helyzet szerint teszem fel és válaszolom meg magamnak. A könyv írásakor is át kellett gondolnom, mennyire vagyok tudatos, mi a lényeg, hogyan változik a hidegtűrő-gyalogló-bringázó-konditermező-ketózó-futó-szűrésekre járó életmódom az évek alatt. Aki követi az edzésnaplót, láthatja: az élményfutásokat igencsak kipihenem. Jóval kevesebbet edzek most, mert nem akarok már izmosabb lenni. Nagyon letisztult az egész, nem használok pörgetőt sem, és csak vitamint és kollagént szedek, illetve alkalmanként proteint, minden mást étellel viszek be. Most már csak fenntartom a jelen izomzatomat, amihez elég a kisebb súly és a rövidebb, ritkább edzések. Most az étkezés a fő feladat a saját életemben és az ismeretterjesztő tevékenységemben is. Szeretném terjeszteni a tudást, rávilágítani a sarlatánok trükkjeire, és azt is fontosnak tartom, hogy minél kevesebben essenek az oly divatos vegánság csapdájába, mert feleszi a testüket.
Fontos neked, hogy biztass mindenkit, hogy sportoljon, rávegyél minél többeket az életmódváltásra?
Sokan kapnak ihletet, olyanok, akik addig nem voltak sportosak, aztán mégis elkezdték, ezt jó látni. De nem, nem gondolom, hogy ha én megcsináltam egyedülálló háromgyerekes anyaként, ú, pátosz, minden, akkorbárki megcsinálhatja a bármit (a fogyást, a futást, az izmokat, a gyógyulást). Ehhez az egészhez sajátos lelki alkat, konkrét életpillanat, belső döntés és több kedvező körülmény kell. Én nagyon szabadon élek, mert az írás, ahogy minden kreatív tevékenység, ezt igényli. Fix munkaidő, dugóban kínlódás, szerepmegfelelősdi mellett nekem se sok kedvem volna a rendszeres edzéshez. De az nincs rendben, hogy megtalálnak és nekem magyaráznak, kifogásokat sorolnak, engem minősítgetnek, támadásnak veszik azt, amit és ahogy a sportról írok. Sokan csak panaszkodnak, de nem érdekük jobban lenni, nagyon kényelmes úgy maradni, mert lélektani előnyökkel jár. Például ettől kíméli őket a család, nem hagyja ott őket a férj, vagy nem kell a megváltozott napirend, az átformált test következményes konfliktusait vállalni, megbirkózni azzal, hogy a nő nincs otthon annyit, vagy önbizalomdús és vonzó lett. Ez is érthető, és az is, hogy emiatt én vagyok az irritáló, de én nem akarok olyan életet, és nem akarok a negatív meg okoskodó mondataikkal sem találkozni, nekik nincs mondandóm. És még: óvok mindenkit a túl sok külsőségtől, hiú öndeklarációktól (“én is sportos vagyok, én is blogot írok, ide nézzetek!”), a testmódosítás természetellenes, költséges, szexista értékrendű formáitól.
De hát az erős szexi, nem?
Ennek ellenére rettentő sokan ócsárolnak, próbálnak a testemmel megalázni, 55-nek nézek ki, férfias vagyok, csúnya az arcom, műttessem meg, csúnyák a sminktetoválásaim (!!!) stb. Akármit csinálnék, akárhogy néznék ki, gyaláznának, mert őket a blog és a különbözésem irritálja, iletve a saját silány életük. Ha valaki komoly munkát fektet a sportba, abból mindig komoly személyiségfejlődés, egészségjavulás és igazi öröm fakad. Mindenki észre fogja venni, és sokakat zavarni fog. Aki rusnya, az ekézni fogja, aki nem rusnya, az békén hagyja a sportolót. Elég nékem az én sportolásom. Erős, egészséges, formabontó akartam lenni – az lettem.
Elég komoly összefoglalót írtál nemrég arról, hogy mi volt a feministákkal a konfliktusod. Személyesen milyen a viszonyod velük?
Hát olyan, hogy a csakazovassát még mindig kedvelő, aktív és rangos feministák megírják nekem privát, hogy ők is hasonlóképp ábrándultak ki az áldozati műsorból vagy konkrét csoportokból, és végre valaki megírta. Nagy haver senkivel nem vagyok, mert én alkatilag nem bandázom, magánzó vagyok, és inkább női szempontú író vagyok, saját sorsom és értékrendem összegzője, mint aktivista. Jobb is, ha a mozgalmi terekben kussolok a többgyerekes, “életpárti”, nem agyonbonyolítós, abortuszellenes, kötődős, heteró, szenvedélyes, de csak szerelemből szexelő attitűdömmel, mert mindig megbántok valakit. Világnézetem szerint persze feminista vagyok, elvből ellenzem a szerepalapú létet, a mérgező férfiasság (toxic masculinity) megnyilvánulásait, a szexszel, társkereséssel, a testreprezentációval kapcsolatos manipulációt, tárgyiasítást és játszmákat, és ez nem tud nem megjelenni a szövegeimben: emiatt az írásaimmal (meg az életmódommal) mindenképp emancipáló, tudatosságot növelő üzenetet közvetítek. De ebben a gyakran indulatos, érdekalapú, lavírozó, haverkodó, érzelmileg hergelt netes harcban nem veszek részt. Hajdan én ugye fent voltam a Civil nők levelezőlistán, de ott is döbbenetes fúrások, nőellenes, ellehetetlenítő akciók voltak, ráadásul az ambíciózus Gumiszoba és szárnysegédje nagyon csúnya, önös marketinggel, szereplésre éhesen tolta a saját “ügyét”, megfojtva a beszélgetéseket, sunyin célozgatva a konditeremnek, a proteinnek estek neki.
Közben felfedeztem újabb platformokat is. Egy részük a csevegős, dühös, hírekre reagálós fajta. A másik típus (a transztéma kapcsán mélyedtem beléjük) a magát rettentő komolyan vevő, Aurórába járó, elméleti, művészkedő vonal, ők mondjuk szerencsésen kiírták magukat a komolyan vehetők köréből. És vannak simán fontos témákról beszélő, okos, komoly helyek, de ott is vannak visszás dolgok. Én magam a legelső idők óta tudatosan nem foglalkozom azokkal a témákkal, amelyekre mindenki ráugrik, és cincálja, szakértőt játszik, viszonválaszok születnek sorban, megosztáshullámot váltva ki, mert én elefántcsonttoronyban élek, talminak tartom ezt a közeget, és nem szeretem a habverést, azt, ha kívülről jön és kiszámítható a téma. Nem is tévézem, ezek az aktualitások nem érdekelnek, a sorozatok se. Érdekes, fontos és jó, ha nők társadalmi témákról beszélgetnek, szellemesen érvelnek, ha terjednek a jó mondatok, fontos hírek. De nagyon káros az, ha valaki közügyként tálalja, hogy belebukott az életébe, nem tudta szeretni a férjét, mégis vele maradt, unja az anyaságát, rosszul keres, vagy már nem vonzó a férfiaknak.
A netes öntudatoskodáson kívül mitől javulhatna a nők helyzete?
A nőknek igenis lehetne jobb életük, más szemléletük a saját feladataikról és pontosabb, újraértelmező jellegű önismeretük. Sajnos, gyakran Stockholm-szindrómások és önsorsrontók, úgy maradtak, de másokkal szemben forradalmárként lépnek fel. Vádaskodnak, megtagadják saját múltjukat, döntéseiket, és elvitetnék a balhét a mulasztásaikért a férfiakkal úgy általában, az életük férfiszereplőivel és a rendszerrel. Ezen nem segít, hogy a férfiak alapértelmezetten és sokkal inkább ezt teszik, hatalmi pozícióból nyígnak. Ezek a félig feminista, férjes, visszavágni vágyó, eldurvult hangú nők engem mindig zavartak, mert én mindig a skandináv kapcsolatról beszéltem. Nem tetszett a jajongás, hogy “megcsalt a szemét!”, a szexet elutasító, játszmának használó, haszonelvű stratégia, senkinek a története, aki nem szerette, de azért benne maradt, és különösen az nem, hogy elválni eszük ágában sincs. Jobb életet szeretnék a nőknek, bátor döntéseket, és igenis az egyéni utakban hiszek. Itt azonban beleütközünk az álbalos “dúsgazdagon, munkahely nélkül könnyen sportolgat meg jár színházba” érvelésbe, az elitizmusvádba, ami abszurdum, mert a lényeg ingyen van, a tudat szintjén dől el, amellett sokkal nehezebb a helyzetem a kritizálókénál, de persze dobozolnak bőszen, bűnös gazdagságnak nézik azt, hogy máshogy költöm el a pénzt.
Mit jelent az, hogy levágtad a trollok hét fejét?
A troll mitológiai lény, mindig új feje nő. Troll nem csak az, aki ellehetetleníti a beszélgetést a posztjaim alatt akadékoskodással, az öncélú ellenkezésével és feltűnésvágyával – vagy épp a saját sztorija erőltetésével, sőt, a rajongással. Nekem inkább zaklatóim vannak, meg olyanok, akik szorgosan megfigyelnek és valahol máshol tudatosan verik a habot körém, súlyosan jogsértő akcióik vannak, például a személyiséglopás, e-mailhabosítás is. Most annyi történt, hogy néhányukról megtudtam, mert volt türelmem utánajárni, kik ők a való életben, és készül az “ilyenek vagytok ti – a leggörényebb trollok” sorozat. Az arcukat látni önmagában megerősítő volt, hiszen minden troll Óz. Nagyon magabiztos, ha engem kell rajtakapni vagy túlzónak nevezni, de ha ránézel, röhögni kezdesz. Sosem felejtem el a Nőkért főtrollját (köszönet Dalmának a sztoriért!), aki egy görnyedt, pattanásos, vézna férfi volt, és élőben egy hetedikes kémiakönyv mögé bújt a sarokban a feminista rendezvényen. Rossz ízlésű terekben, elhanyagolt testekben, sivár magányban, netfüggőként élnek, borzalmas kis szorgoskodásaik vannak, ízléstelen építményeiket tákolgatják, gyakran nem fogant gyerekük. Sokan sugalmazták, hogy hogyan kéne reagálnom ezekre az emberekre, vagy korholtak érte a hátam mögött, hogy visszaszóltam, amivel valójában azt üzenik, hogy nekem a szemétkedéseket szó nélkül el kéne viselnem. A “rá se ránts” üzenete az, hogy másvalakit célponttá tenni, űzni homályos motivációból rendben van, a netes erőszak normális, a “sztársággal” jár, rendben van. Nos, én nem viselem el. Megírom, mert fontos, és hogy tükröt tartsak, deklaráljam, hogy normálisan, bátran, relevánsan is lehet a netes felületeken írni. Az élesség belefér, az űzés, hazudozás, sunnyogás nem. Nem érdekel, ezt ki hogy értékeli, nem zavar, ha bosszúnak gondolják, mert az értékelők is gyávák, ők se voltak egy napot sem a cipőmben, és ti amúgy is csak az aljaskodás öt százalékával találkoztok. Nem én szálltam rá másokra, és ez nem vita. Kozmáékkal sem vita volt.
Most mit fogsz csinálni?
Megsütjük a nyulas linzert, aztán olvasok nekik sokat. Lőrinc próbál, meg a kis menyemmel születésnapozik. Engem is megpuszilt közben a sárkány, de az én hajam ezt hamar ledobja, általában minden pigmentet.
…, hogy laptopba bújva élek, mást se csinálok, csak azt nézem, mi hír itt; írok, reagálok, szalad a ház.
Ez így van – ha épp sűrű a helyzet vagy szenvedéllyel tölt el egy téma, és nem fingik ki a gépem, operációs rendszerem vagy a netcsatlakozásom, akkor elég sokat vagyok onlány. A blog az a hely, ahol összegződik, amit a világról gondolok és fontosnak tartok közölni. A blogírás mellett teszem ki a tornázós, evős, színházi facebookposztokat, szervezek közös edzéseket, olvasom azokat a netes szereplőket, akik érdekelnek, nézek utána ezerféle szálnak; iskolába rohanok, plazmát adok, mosogatok, főzök, gyerekrajzokat csodálok, sudokut fejtek, rajzolok csomóra kötött nyakú zsiráfot, veszek akvarellceruzát, kockás füzetet, ökomosószert, tejszínt és málnát, ügyintézek három lakásban, mosok, teregetek, bringázom, és persze alszom, eszem, edzek (az edz nem ikes ige!!!), olvasok papírkönyvet, állítok ki számlát, írok képeslapot, mozizom, találkozom a barátaimmal. Így jön ki az a 36 óra, amelyből köztudomásúlag egy nap áll. Nem megyek telekre, nem nézek sorozatot, nem osztok meg mémeket, nem köt le a macskás videó, nem viszem szervizbe a kocsit, nem veszek részt családi banzájokon. Bővebben… →
De béna metafora ez is, na, mindegy, leírtam már – szóval itt vagyok! Ebben a posztban nyelvi kérdéseket rejtettem el, ezeket számmal jelölöm.
Mi volt, mi van? Ma átmentem a havas erdőn végig a kutyával, a Nike-mban (1. miért így írom a toldalékot?), amelyre egy kimustrált, csúszásmentes talpú, 2007-ben vásárolt vastag zoknit húztam csúszás, beázás és fázás ellen. Sífutók, toportyánok (2. honnan ismerjük irodalmilag ezt az állatot?), rozmárok jöttek szembe számosan.
Edzés is (lejárt a bérletem), futás, úszás, plazmaadás, tegnap pedig első lépések a csontvelődonorrá válás útján (nem olyan egyszerű az!), Bővebben… →
Boldog új évet mindenkinek! Eszteremnek, Ellienek és Petőfi Sándornak boldog születésnapot! Tudom én, hogy nem mindenki másnapos!
A pécsi 2019-as jelzésű autóbusz egy éjszakai járat, mely csak 2018. december 31-én és 2019. január 1-jére virradó éjjel közlekedett az Uránváros és Kertváros (Csontváry utca) között. A járatot a Tüke Busz Zrt. üzemeltette. Bővebben… →
Színházba vinném az anyukámat/páromat/bernáthegyimet. Ajánlanál valamit?
A jelenleg műsoron levő, újabb bemutatók közül:
Örkény, Tartuffe, Nagy Zsolttal és Znamenák Istvánnal, továbbá a hökkenetes Kerekes Évával
Radnóti, A művésznő és rajongói, Lovas Rozi, Bálint András, Börcsök Enikő és Rusznák András nagyon jók
A régebbiek közül:
Katona, A két Korea újraegyesítése (leveszik a napokban, állójeggyel esetleg még)
Örkény, József és testvérei (Aschertől bármi!)
Radnóti, Futótűz
Szkéné, Kohlhaas Mihály MUST HAVE, Nagy Zsolttal. Ejtsd: ‘kolhász’
Szkéné, Caligula helytartója (február 7-én csak) EZ IS MUST HAVE, életem öt legjobbja között a jellemezhetetlenül elemi Nagypál Gáborral, és magyar dráma, az egyik legnagyobb kortárs szöveg. Másodszor is nézzük.
Nyáron (május): Stúdió K (nagyon elkél nekik a bevétel), Peer Gynt, szintén Nagypál Gáborral
Átrium, A félelem megeszi a lelket, Hernádi Judit!
Átrium, Az Őrült Nők Ketrece
Nagyon meg fognak drágulni a TAO elvonása miatt a függetlenek jegyárai, és csak a legjobbak maradnak meg. Te is támogathatod ezt a talpon maradást: vegyél színházjegyet, ajánld fel nekik az egy százalékodat!
Összességében: két hely van, ahol mindig minden jó, az egyik a Katona (és a Kamra is), a másik (újabban) az Örkény (egyik sem független). Nagyon sok nívós előadás van az Átriumban is (független). Érdemes nagy színészeket és kedvelt rendezőket is kikeresni. Nekem nagy élményt jelentő színészek: az atipikus-zseniális Sodró Eliza és Patkós Márton az új két kedvencem, és megdöbbentett most a velem egyidős Nagypál Gábor két alakítása is. A régiek közül Mácsai Pál, Fullajtár Andrea, Nagy Zsolt, Jordán Adél, Bán János, Hegedűs D. Géza a kedvenceim. Rendezők: az örök Zsámbéki Gábor és Ascher Tamás mellett Hegymegi Mátét fedeztük fel. Alföldi Róbert és Szikszai Rémusz is csodálatos darabokat rendez.
Életem legnagyobb színházi élményeiről itt olvashatsz. Ez mind archív. Jelenlegi élményeimet itt követheted, de ott kevésbé értékelek.
Jó film a BÚÉK?
Igen, jó. Ahhoz képest (hogy remake) is, és anélkül is. Közönségsiker lesz.
Milyen lett életed legjobb DEXA-ja?
Próbáltam több helyen is írni, hogy ezt bizony most eltoltam, Madrid miatt, ahol nem tartottam az étrendemet, és a félmaratonon kívül nem is sportoltam, mindjárt utána pedig műtöttek, ami után három hétig nem edzettem. Voltam viszont Madrid előtt egy InBodyn, ott jöttem rá, hogy ez így nem lesz jó. Pár olyan hónap alatt, amikor a futás volt a fő sport, és hetente vagy kéthetente jártam csak terembe, de amúgy naponta sportoltam (squash, akrobatikus edzések, úszás, futás), lement izomtömegem, és szemre is laposodtak a formáim. Pedig előtte úgy éreztem, örök fáradtságban és fájdalomban, hogy egy kicsit túlgyúrtam már magam, sok ez. Szóval a súlyzós edzést nem lehet abbahagyni, már ha számít a testösszetétel, és nekem számít. Nem kell naponta és maximális terheléssel tolni, de a fenntartáshoz a közepes, rendszeres terhelés kell. (Március végén megyek.)
Mi van Julival?
Jól van. Két hónap gyógyulás és szervezés után újra jár iskolába és itt nem alázza meg senki. Ugyanakkor még edzésén (teljesen máshol, jóval később) is előfordult, hogy régi, eredetileg nem gyűlölködő osztálytársa odalépett hozzá, és az arcába sziszegte: geci. Ez a börtönök működésmódja. Senki nem kért bocsánatot.
Valami nagyon elromlott, ezek a gyerekek nem tudják, mit cselekszenek, de az biztos, hogy életük egy pontján Juli rutinszerű megalázását, a játszmázást, az unalomból elkövetett erőszakot majd megértik és szégyellni fogják. Most is e szégyen csökkentéséhez kellek én, egyelőre a szülőknek, mint ellenségkép, ezért lettem népmesei figura. A tanítónő, ezt hangsúlyozom, a másik osztályéval szemben nem rosszindulatú vagy erőszakos, egyszerűen tehetetlen, a fejére nőttek a kis modern gyerekek. Ő valami meg nem magyarázott idegenkedéssel kezelte azt a helyzetet, hogy Juli magántanuló volt, de gondoltuk, kihúzzuk. Ebből is azt vették le a gyerekek, hogy ki lehet közösíteni Julit, aki egyébként mindent velük csinált, nem feltűnősködött, nem kapott kedvezményeket (azon kívül, hogy a dolgozatait nem osztályozták, hanem vizsgázott). Ő az, aki ne üljön oda, nem fér rá az osztályképre, az ő rajzát nem továbbítják a pályázatra, ilyenek. De nem csak őt bántották, maradt még célpont. A bully ilyen: ahol elkezdődik, ott elterjed, az érzelmileg szegényes gyerekek minden lehetőséget megragadnak, hogy valakit piszkáljanak, így erősítik az énjüket, és ezt a felnőttek szeme elől rejtve, minden következmény nélkül csinálják. Aki szól, azt meg még jobban megalázzák. Erre írtam, hogy börtönviszonyok.
Mást, konkrét részleteket az elmúlt két hónapról nem tudok írni. Elképesztő, milyen aktívan hazudoznak emberek, nincs bennük békítés, enyhítés, sem törekvés a konfrontatív, ám nyílt beszédre. Nekik is kell a szenzáció meg az ellenség, persze, hogy a gyerekük is folytatja a sunyi piszkálódást. A sértett anyukák látványosan gyűlölnek, amiért a gyerekük bántotta az enyémet, meg külön a blogért is (veszélyes, ha a dolgoknak nyomuk marad). Ezt látom (fizikailag, ott a suliban), és mosolygok. Edzeni kéne, csajok.
Dávidot is elvitted?
Nem, Dávidot nagyon szereti az osztálya, a volt ovistársak, matekból remekel, kreatív, jól érzi magát. Műanyaganyukára egyszer rászóltam nyomatékosan, hogy a leánya ne macerálja Juli helyett Dávidot.
(A gyerek bátyja, mint azt nemrég megtudtam, azt hazudta, hogy ő LÁTTA, hogy én MEGRÁNGATTAM a testvérét, és ezt elhitték neki. Kis kavarósok ezek, de persze szülői elvárásra. Az ősbűn az, hogy műanyaganyuka exe (aki az apa) májusban sorra lájkolta a képeimet, és egy közös ismerős is mesélte, hogy teljesen odavan. Venezuelai sorozat.)
Te, amikor írsz az életedről, számolsz azzal, hogy a konkrét érintett olvassa, és ennek tudatában írod?
Nem. Azt tudom, hogy egy-két beteg, felbőszült lélek ittragadt. De a többiek…? Itt lesnek, ez komoly? Még csak ki se teszem a facebookomra a posztokat. Harmincból egyet. Tudom, hogy olvashatja, de nem gondolom, hogy olvassa, hiszen ahhoz ide kell jönni, megkeresni, nem vagyok én nagy példányszámú napilap. Ezt a mohóságot viccesnek tartom, nem vagyunk már hatodik cések, elvégre. Úgy vagyok vele, hogy nyilván mindenkinek megvan a maga élete, azt nagyon nyomja a facebookon is, na, azzal lehetne foglalkozni. Ki vagyok én, végül is, mi van akkor, ha valahol, pláne név nélkül, megírom, mi zajlik, ők tartanak csak félemetesnek, hatalmasnak – vagy nem is engem, hanem az igazság kimondását?
Nem számolok a pletykakörrel, nem gondolom, milyen kotnyelesek, unatkozók az emberek, mert nekem az előző esti színházzal, a gyerekem dolgaival, az emberi kapcsolataimmal, a mosással, az edzésemmel van tele a fejem. Én azt gondolom, hogy az emberek azt olvassák, ami tetszik nekik, ami jó nekik, amit szeretnek. Nem értem ezt a nagy vitakényszert, kavarást, sunyulást.
De azt is tudom, hogy gyakran vesznek magukra olyasmit, ami távolról sem nekik szól. Vagy rossz a lelkiismeretük az adott témában, vagy általában ingatag az önbecsülésük. Nem az én hibám egyik sem.
Most erre is jön majd a hörgés, vicces, hogy ennyire biztos lehetek abban, hogy a zaklatók itt vannak, ugranak, kombinálnak. (Kommentben jelzem, amikor.)
Gumiszobával ez most…?
Az ő élete minden szerencsétlen fordulatáért, csapásáért más a hibás. Hogy én ellenség lettem, az azért döbbenet, mert ők mind itt szívták fel magukat, sokat köszönhetnek a blognak, gondolatokat, élményeket, kapcsolatokat, és bő egy évig napi sok órát pörögtek, buliztak itt. Rejtett identitással persze könnyű egyenesnek, eredetinek tűnni (így sem sikerült), de ezek ugyanazok az emberek, akik itt tapsoltak, kínos módon sztároltak és egymás sarkát taposták a blogszületésnapokon. Ami nem vall érett jellemre, nem vagyunk már tizenhat évesek. A múltat homályban hagyva éhesen keresik a befutás lehetőségét, ami jelenthetné azt is, hogy velem már nem foglalkoznak, de ők továbbra is itt figyelnek, visszaszólogatnak. Sárgák, hogy ők nem kellettek ilyen elemien, királynőként senkinek, hogy nincs kedvük edzeni, nincs bennük szenvedély, nem találták ki magukat, hogy mindenük utánzás vagy erőltetett ügybuzgalom, minden közéletiség arra megy ki, hogy Angéla elismerést szerezzen, díjakat, hírnevet, és a többi. De csak nem.
A kavarás célozgatásokban ment eddig, most viszont névvel említ, ezen sokan felháborodtak (én nem láttam). Erre jeleztem, amit. Ez aljasság. Nem szeretnék olyanokat a közelemben, akik ott is lelkesednek, és nem értik ezt a helyzetet erkölcsileg. Nincs kedvem ezzel fogallkozni.
Kozma Szilárddal mi van?
Nem tudom, de nem tűnik úgy, hogy prosperál az élete. Rögeszme lettem. Egyébként meg az lett, ami várható volt. A nem tehetséges, hazug, agresszív, kavarós emberek lejtőre kerülnek. Reméljük, meggyógyult az aranyere.
Teljesen ellehetetlenülve, elszegényedve két feljelentést tett, mindkettőbe belekevert engem és másvalakit is. Az elsőt jogerősen (Kúria) lezárták, az a blog, amelyet a feljelentés illet, nem bűncselekmény, ezért nem is nyomoztak. A második miatt, ami egy facebookoldal, megyek kihallgatásra januárban. Azt hiszem, pénzt akar. Ki lehet ezeket (a részleteket, a vádjait, a facebookoldalt) keresni, ha valakit érdekel, de annyi értelmes dolog van, én úgy vagyok vele, hogy aki erőszakosan provokál, figyelmet akar, arra csak azért sem figyelek.
Nem érezted, hogy most a beteg gyerek témával túllőttél a célon?
Én meg tök régóta azon filózom, hogy a harsánykodó jóembervagyok-igazamvan -énvagyokazokos magánszámaikhoz embereknek miért van rám szükségük. És hogy utána még miért kell visszajárkálni, rám célozgatni. Akár évekig. Miért?
Értelmes ember nem fél az igazságtól, engem pedig nem lehet tabuk felvetésével bekussoltatni. Nyilvánvaló, hogy át akarjátok nyomni másokra az életetek kudarcait, passzív mulasztásaitokat, süppedni akartok, fenntartani a jól ismert önfelmentéseket. Engem megtenni bűnösnek – és nem magatokon dolgozni. A mindenszidás gesztusait általában bátornak tartják, de valójában nem az. Mindent szidni a legkönnyebb, egy automatikus NEM minden elé, és kész is.
Gondolkodni, becsületesen ítélni nehezebb. A szegénypártiság meg az elviség kamu, emberünk ugyanúgy elteszi, ami jár, és nem érdekli őt más, csak hogy hatásosan höröghessen valahol.
A “magas az adó” siránkozás is nevetséges: a háromnegyed ország bő két évtizede adóelkerül, feketén keresi a nagyobb pénzt, költségekkel és más nevére szóló számlákkal trükközik, elvált apukák százezrei voltak ama adómentes minimálbérre bejelentve, és persze ennek megfelelő az adókulcs is, hogy mindenki okosba’ nyomta. Alacsony adót sem fizettetek be, számlát vagy nyugtát kérni egyenesen botrány. Ez ugyanúgy van a magukat különbnek hívő “ellenzékiekkel”, mint azokkal a döbbenetes emberekkel, akik harmadszor is hatalmora szavazták a Fideszt.
Egy beteg gyerek történetét felhasználni, mert “erre majd nem tud mit mondani”, ezzel provokálni, az a ciki. Nem tudom, hogy akinél én “kiverem a biztosítékot”, az miért jár ide. Tán pont ezért? És továbbra sem értem, miért gondolja bárki, hogy ha 1. felháborodni, engem rajtakapni, feszültséget kelteni, ellenemben hűdeokosnak (sportosnak, műveltnek) tűnni jár ide, 2. nem érti a mondataimat, nem is érdekli a téma, csak ontja a dumát magából, akkor hogy várhatja, hogy én (vagy a többi olvasó) majd őt komolyan veszem.
Ismét kiderült, hogy én diktátor vagyok, aki másokat elnyomok. Ez már volt Minden Árontól is, zseniális. Ez az ember rám verte a cerkát, minden elképzelhetőn túlmenve, a legaljasabb módokon manipulált és zaklatott, majd kikérte magának, hogy erről nem hallgattam. Egy álnév!
a blogerina cenzúrázza-kitiltja- átírja-meghamisítja ,elemi és alapvető jogait, tehát a védekezés , a helyreigazítás jogát vonja el-diktatórikusan . És a szabad akarat végrehajtásának megakadályozása miatt megélt kudarc , egy cél elérésének ellehetetlenítése, bántó-agresszív, durva, támadó módon történő megakadályozása miatti felháborodása nyomán, akár még frusztrált is lehetne. ( frustratió-csalódás hiedelemben, várakozásban , hasztalan tett ) De nem az. Ezt onnan lehet tudni, hogy képtelen lenne egy olyan értelmetlen, magyartalan fent idézett mondatot leírni, mint az íróagyú tanárnő. Vagy tanáragyú írónő.
És most:
Teljes döbbenet… De nem baj, nyomjad csak, mint drága minielnökünk a kisvasútját. Hajrá, hosszabítsd meg Bicskéig…
Kis szépséghiba, hogy ez nem közös tér, nem közpénz, én nem vagyok döntéshozó, és amit én csinálok, az közvetlenül nem hat az olvasóra. Ahhoz bizony ide kell jönni, olvasni, megfigyelni. És az se árt, ha érted az érveket, elolvasod a posztokat, érdekelnek a témák – ha nem csak a fölény lehetőségeit vadászod.
Ez az ember arról ír, ki, mi a kultúrember minimuma. Annyira átlátszó, hiszen ellenem akar okos lenni, bassza a csőrét a blog, bosszút akar állni, amiért ki van tiltva. Így mindjáért nem akkora erkölcsi ügy az érvelése, inkább kicsinyes frusztrációnak tűnik.
A kommentdoboz feliratát jó lenne komolyan venni: a kommentelés lehetőség (értsd: nem kötelesség és nem is jog), nyitott és jó szándékú olvasóknak. Ezt még el kell majd néha mondani, mert a pitiánerség, a gyenge jellem örök.
Lehet kapni a könyvedet?
A 2016-ost, mármint. Nálam még tizennégy példány van, szívesen küldök. A Libriről és hasonló honlapokról is rendelhető. Csakazolvassa – én szóltam a címe.
Még mindig a (konkrét hely) edzel?
Nem. Tizenöt hónapig jártam oda, a legjobb terem a fővárosban. Most egy közeli terembe van bérletem. Nagyon fontos, hogy szellős legyen, ne billegjen a futógép, legyen fény, ne legyen büdös, tisztességes legyen a szauna, és hogy ne legyen messze. Így döntöttem.
Amúgy jól vagyok. Köszi az üzeneteket, kérdéseket, és többeknek a segítséget, jelenlétet!
Tegnapelőtt este professzionális kezek leszedték az anyajegyemet a tarkómról. Én megkérdeztem a doktort, fogok-e még elegáns konttyal tangózni fényes termekben, vagy csak a B ligában, ahol az a szexi, hogy mindenki “egyedi”. Majd kértem, ha negatív a szövettan, tegye már vissza majd a helyére, jó volt az ott.
Ezen a képen nem látszik. Ami látszik, azzal nincs gond. Még nincs meg? Vagy a hajam miatt? Vagy mert ez szerelmes hely itt? Az biztos, hogy nagyon sok napot kapott a nyakam bringázás közben az évek alatt.
Egyben kérve kérlek titeket, menjetek anyajegyszűrésre, dermatoszkóposra, onkológus bőrgyógyászhoz.
Hülye helyen van, mert nem látom, nem is láttam soha, nem tudtam róla. A sebet nem tudom magamnak kötözni. A heg elég nagy, mert jó alaposan kimetszették, és azt így lehet összevarrni.
És megfeszülős helyen van. A fejbiccentő és a hátizmok nagyon erősek. Ez a nehéz. Maga a műtét csak a bőrt érinti, fogászatnyi macera, lidokainos érzéstelenítés, semmi fájdalom, húsz perc és haza, viszont nem tudom forgatni, előre hajtani a fejem, mert feszül a seb. Nem kell figyelni, könnyen kezd fájni, és az elintézi a helyes tartást.
Az enyhe, egész napos kényszerű tartás fáraszt. Korlátoz, nyűgössé tesz. Azért ez mégis hegy, és három gyerek, háztartás, kutya, Juli új iskolába jár. És én ennyitől is egocentrikusan azt hiszem, hogy mindenki másnak jó, minden hepi, csak én vagyok az invalidus.
Pedig mindkét gyerek iskolájában mentő járt ma. És sokan tudták meg ma is a Rossz Hírt.
Minden relatív, ez is kiderül. Leguggolok (ez két g, egy időben vadul figyelmeztettem mindenkit, hogy egy, és nem tudom, honnan vettem, álmodtam talán? mamuttal keverem?), mert hajolni nem tudok, és olyan könnyű, mintha az ilyen nehezített helyzet mutatná meg: nem fáj a térdem, derekam. Jóleső, a hajláshoz képest.
A gyávaság forrása, hogy az emberek nem tudják elképzelni a rossznál még rosszabbat. Én azonban, ha elgondolom, hogy négy helyett nyolcfelé is szaggathatott volna a prépost, helyzetemmel, még ha nem is valami rózsás, mégiscsak elégedett vagyok.
Közben pedig a blogon ez történt. A profilképes, nyúlfarknyi, sem el nem mélyült, sem nem szép, sem nem nagyon eredeti poszt miatt. Kommentekben is ment a nagy döbbenet (áskálódás) (máshol linkelve). Értem én ezt? Nem értem. Sohasem is értettem. (A sötét az IP-címek száma, a világos a kattintásszám).
Amúgy jelenleg ezek a blog hat és fél évének legnépszerűbb posztjai. Ezekből a nem-rovat jellegűeket ajánlom (1., 2., 4., 5., 7., 9., 11., 13., 14.). Mindegyiket olvastad?
80 százalék a küszöb. Ha nem éred el, megy érted az albán maffia. Az én élményeimhez, érdeklődésemhez kötődik az egész – na de te is ahhoz kötődsz, barátom.
Take Our Quiz!
Csupa apróság:
Imádom a vízigesztenyét, érzéki öröm. Fantáziálok róla. Magyarországon védett. Sulyom a hagyományos neve. Wokkeverékekben kapható, roppanós.
Dávid érik, jó fej, együttműködő, elhagyta apró idegesítő dolgait és szorongástüneteit (nem tikkel, például, nem krákog). Nagyon harmonikusan vagyok vele, gyaloglunk haza, sakkozunk, Carcassone, sudoku. Magyarázza nekem, hogy a négyzet átlója hosszabb, mint az oldala, és hogy erre hogy jött rá. Most Juli idegenebb, vadabb.
Lazulós, alvós, piciket tevő-vevős hétvége, szombaton hosszút mentem gyalog, vasárnap aludtam, főztem, Dáviddal társasjátékoztunk és még írást is gyakoroltunk. Kicsit súlyzóztam.
A legjobb sportzokni (ezt mostanában kikísérleteztem, tényleg van vagy nyolcféle) az Ecco. A másik ilyen egyszerű, de fontos: van új szállítmány a Zero Feel nevű fehérneműből (Sloggi), ami lézervágott, érzékelhetetlenül puha. A világoskék mellett most fekete és bordó is. Ez nagyon saját.
Vettem egy pulcsit, be kell látnom, ősz van.
Az evés most egyszerű, jóleső, hosszú szünetek közte, nincs cukoréhség, szívesen bíbelődöm vele, valódi ételek és két igen jó ebéd a városban.
Jó lelkiismeret, cikk és fordítás leadva.
Sportok a naplóban: maraton utáni edzésnapló.
Találtam sebészt, aki leszedi a problémás anyajegyem a héten.
Melengető visszajelzések, utcai összetalálkozások.
E., squashpartnerem, újra a fedélzeten. Érezzük, értjük, szeretjük egymást.
Beugrottunk egy színházba szombaton Balázzsal (Pesti, Audiencia), majd lázasan néztük, mik a monarchia jogi érdekességei, kik voltak a brit miniszterelnökök, hogy is volt a szuezi válság, mikor és miért avatkozott bele az aktuálpolitikába a királynő. A béke oldalán, csakis.
A következő poszt a populáris, bulvár, trash című lesz, megválaszolom, mi (lehet) a szerepük a gondolkodó ember életében, mi visz rá, hogy nézzük, fogyasszuk őket.
A héten felbolydult a blog. Hát nahát, csakazolvassa most sem félt a legsajátabb történetéről és érzéseiről írni, és nem fél a nagy ellenállást kiváltó, alapmeggyőződéseket felbolygató témáktól sem. De hiszen sosem volt ez másképp, mégis csakazolvasnak és háborognak, vitatkoznak tök világosan leírt, vitathatatlan állításokkal. Mennek a hírek, látom a keresőkifejezéseken, ahogy megpróbálták összerakni a sztorit. Amit sajnálok: jóhiszemű, csak nem elég rég olvasó vagy nem figyelmes emberek sztereotipikusan fogták fel, pedig igyekeztem pontosan fogalmazni. Ez nem tipikus sztori, én sem vagyok tipikus, és igen meglepő fordulatok vannak benne. Összességében persze logikus. Ami nagyon érzékeny, arról viszont hallgatok.
Persze szar. De végül segített az, amit most megértettem, összeraktam (a mélyre ásott levelekből, régi képekből, meg a saját el nem küldöttjeimből, ezeket évekig pókkal teli szobaként kerültem, kulcsra zártam magamban). Szeretem, ha igazság van, ha amit mondok, gondolok, az egyértelmű, tiszta. És ez is eljött. Felnőtt, erős érzet. Nem bánom, ha nem szirupos a sztori. Én sosem voltam szemét, kicsinyes, ennyi maradt meg. Mondjuk ez nem kevés. Viszont kíváncsi nem vagyok, hiába írogatnak, pletykálnak bizalmaskodva, kajánul sosem hallott neveken (ugyanaz a pár ember). Nem foglalkozom ezzel. Az edzett test gyorsan regenerálódik, hát még az edzett lélek!
Jelszavas poszt volt, de elvesztette aktualitását (illetve nem emlékszem, miért tettem nyílttá).
Vájfot is szétszedték. És ahogy ennek utánamentem (hosszú, nyugis a nyár), nagyon érdekes volt, amiket éreztem, amikre rájöttem.
De ki is Vájf? Őstagok, emlékeztek? Amikor a blog még főleg a kisgyerekes lét és a házasság visszásságairól szólt, 2013-2014 körül, gyakran emlegettük a szintén akkoriban blogot indító Vájfot (wifelifestyle blog, Szoták Réka).
Ha jól érzed magad családanyaként, tedd azt! Ha 40 évesen egy céget akarsz igazgatni, gyermektelenül és szinglin, csináld azt!Légy önmagad. Nagyon sokan vannak, akik arra vágynak, hogy kiegyensúlyozott életet éljenek, nyugodtabb tempóban, családi körben. Csak a mai emancip.ncik azt hiszik, hogy ez nem jó. Nem vallják be maguknak az igazat, ezért lázadnak. A karrierista nők világát éljük, ezáltal harmincon felül (sem) vállalnak, vagy tudnak vállalni gyereket, mert a munkahely, a megélhetés fontosabb az érzelmeknél.Mindenki a saját élete kovácsa. Sok helyen dolgoztam már, de ha a férjem megkér arra, hogy neki fontosabb nyugalomba, tiszta otthonba, meleg ételre hazatérni egy kemény nap után, mint hobbiból dolgozgatni, mert a mai bérek érdemben nem tennének hozzá sokat a családi kasszához, tiszteletben tartom a kérését. Az a férfi, aki pedig nem néz fel egy NŐRE, legyen az házitündér vagy vezérigazgató, annak a pasinak a férfiasságával és az önbecsülésével lehetnek gondok. Egyébként fordítva is igaz: ismerek olyan “férfiakat”, akik az asszonyt küldi dolgozni, és terpeszkednek a kanapén, várva a galambot…Én a régi családmodellt követem, ahol a férfi volt a kenyérkereső, a nő pedig ellátta a klasszikus feladatait. Soha nem voltam még boldogabb, mint most.
Nem komáltuk az eltartottfeleség-státusz átesztétizálását, sőt, az anyagi viszonyok és a sok külsőség miatt, hiába volt feltűnően ízléses, írtak itt a blogon róla ennél rosszabbat is. Mi komoly embernek gondoltuk magunkat, volt szakmánk, és minket nem elsősorban a jólét (“biztonság”), az enteriőrök és a szépség érdekelt, amiben ő a képei tanúsága szerint bokáig, nyakig jár. Ez egy komoly értékrendbeli ellentét volt – de közben Vájf Divorced lett, és megcincálta az élet, már így relatíve. Sokan rajonganak a vizuális világáért és a szépségéért, és kicsöppent az igazi luxusból, volt mit felróni, kinyomozni, kárörvendeni. Talán ő sem gondolja már azt, amit a fenti idézetben ír. Ezek a vágyai voltak akkoriban.
Én nem fogok kárörvendeni, sem szétszedni Vájfot. Éspedig a protestreflexem miatt: túl sokan firtatták, hogy ő miből, kivel, miért, magánéleti dolgokat, meg hogy “hiteles”-e vagy “álszent”, túl sokan áltak bosszút amiatt, hogy olyan életmódja volt, amilyen keveseknek, és azért is, mert Vájf rendszeresen, erkölcsileg és ízlésileg is elhatárolódott a hazai instagramozóktól a blogposztjaiban.
Én egyszer megírtam neki amúgy tanárosan, hogy nyelvileg, kifejezésmódban volna mit fejlődni. Itt szólnak róla kommentek, én pedig a bejegyzés végén említem őt. Ma már nem igazán látom, miért tartottuk az ő lényét olyan fenyegetőnek vagy egyáltalán, különlegesnek. Kevesen blogoltak, maqamutogattak, lájfsztájlkodtak akkoriban, és Oravecz Nóra még tényező volt. Idegenkedés tárgya. Ma több száz oravecznóra van.
Mindenesetre van valami pikáns abban, hogy én most az ő védelmében írom ezt a posztot.
Akárhogy is, Vájf megteremtett valamit, ami nem következik a családi hátteréből, közegéből, de ami toronymagasan emelte akkoriban a hazai szépség- és gasztrobloggerek hada fölé. Jó szeme van, jó ízlése, szépen komponált-szerkesztett fotói – valamit jól elkapott. Amikor sokat mutatott magából, az művészi volt. Szépségét sosem vitattuk. Ehhez kicsit túl sokat mondja, hogy mások nem kifinomultak, mesterkéltek, közönségesek, de ebben egyetértünk. És ő nem közönséges.
Vájfnak követői és rajongói lettek. Vájf a magánéletében nem annyira boldog. Vájf nem a saját keresményáből él, viszont szereti a luxust. Ezek tények. És Vájf egy idő után elkezdte nagyon mutatni, hogy de ő igenis boldog. Nagyon is feltűnő tárgyakkal, és kép-sugallatokkal.
És Vájfot egészen ocsmányul szedték szét egy 2015 július végi napon. A lélegzetem elállt, mert ez önmagában is hányingerkeltő, de azért is, mert én voltam az, és mégsem én – mert engem ugyanezzel az indíttatással, ugyanígy vádolnak és kotorásznak utánam. Az én életemben, régebbi dolgaimban ugyanígy fontoskodnak, tönkretételi céllal a sokat emlegetett zaklatók. Ezért érintett érzékenyen az, amit a nagyon más világban mozgó, másról blogoló másik netes szereplővel tettek. Én azt hittem, ezt így csak velem tették meg, csak én érdemlem. De akkor van benne és bennem valami közös, ami ezt… hm… kiváltja? Innen jobban látom ezt az egészet.
Itt van a mocsok. Ez az, amit nyílt posztban nem szeretnék megjelentetni, mert itt 30-45 ezren is megfordulnak (persze nem lehet tudni, ebből mennyi a spamrobot).
Megnéztem, na, mi újság Vájffal. Az elmúlt fél évben kétszer, és tegnap az instagramon is. Ott találtam ezeket, még 2015-ös tartalmak. Valahogy sokat gondolkodtam ezen.
Vájf tényleg szebbre festette a valóságot, és emögött olyan értékrend áll, amelyet mi nem osztunk, mert benne a tündérmesének fontos szerepe van: fiatalság, szépség, menő lakhely, kocsi, tárgyak, dizájn, utazás, enteriőrök, szerelemnek nevezett stabil párkapcsolat tőkeerős (vállalkozó), nem rút férfi oldalán, a sírig. Minden, ami sóvárgás tárgya azon fiatal nők körében, akik a valóságsók és a bulvármédia ihletésében képzelik el a boldogságot, és akik kifinomultsága abban áll, hogy ananásszal tálalják a sült húst. A múltkor emlegetett Csipkelány blogján, amely a középszert képviseli, szintén Vájfot szidták a kommentelők. Ő az irigyelt blogger, a tökéletes testű és stílusú, a kőgazdag – és ez a látszat a magánéleti krach után, a nagy leleplezés után sem sokat sérült.
E világban tehát nem a karrier, nem a lelki béke a cél. Nem is az emberi harmónia, vagy a traumafeldolgozás. Nem a kaland, nem a sport, nem az önteljesítmény a boldogság, nem a gyógyulás és nem is a bántalmazásból való kitörés. Bántalmazás, betegség nem is létezik, amúgy. És nem is a boldogan szuszogó babácska – ha mégis létezik, ő az enteriőr része.
De itt jön a csavar. A leleplezőt a LV táska és a rövid láb (?) akkor irritálja, ha maga is ebben a vágykörben mozog. Akkor meg nincs miről beszélni.
Értitek, mit akarok mondani? Az ismeretlen mindentudó nem kérdőjelezi meg ama stratégiát, hogy a szépségünkkel (hajlandóságunkkal, kifinomultsággal, egyremegy) fogjunk meg valami pénzes madarat, és éljünk így high life-ot. Csakis azon röhög, hogy ez Vájfnak nem jött össze… mégsem jött össze.
Az is tény, hogy Vájf vetít. Sokan azt hitték, a nagyon is AZT sugalló képei alapján, hogy van valami. Ami nincs. Ami nem az ő érdeme. És ő benne hagyta a hitben a rajongókat, sőt, sugallt tovább.
De szeretnék mindenkit megnyugtatni: akinek van közönségnek szóló énje, az mind vetít. Nem dolga sem a hátrányos tulajdonságaival, sem a magánélete viharaival elszámolni a köznek, ezeket bevallani. Nem tud soha nem ellentmondásba keveredni, többéves dolgaihoz hűnek maradni. És nem dolga tökéletesen harmonikusnak, rendezettnek és különösen nem dolga kispolgárinak sem lenni az olvasói igényei szerint.
Vájf új pasiját, a pasi foglalkozását, anyagi helyzetét akkor fogod firtatni, ha te is ilyenektől reméled a boldogságot. Hogy első férjjel él-e sírig, vagy újrakezdi az életét valakivel, ezt akkor fogod szóvá tenni, ha te is hiszel a mesében. A sikert és a kudarcot számodra az különbözteti meg, hogy megfogta-e a pasit vagy kidobták. Hogy tényleg dús-e a haja, hogy tényleg nem volt-e ajakfeltöltése és hogyan hosszabbítja meg a képeken a lábait…
Mindenki kompenzál. Nincsenek olyanok, akik mintegy mellesleg teszik ki a bikinis testüket a facebookra. Nincsenek szerény képek. Nincs olyan, hogy egy alkotó nem szorong, nem egózik, és ne lennének döbbenetes dolgai. Nincs olyan, hogy valaki tök jól van, mindennel elégedett, és mégis elmegy hegyet mászni, ultrát futni, csak hogy még teljesebb legyen az élete.
Válni pedig nem ciki. Okaihoz nincs közünk. A vélelmezés (belemagyarázás) nem kritika.
Nem attól hiteltelen valaki, hogy a való életben nem annyira gazdag, mint amit a képek sugallnak, hanem attól, ha az a kép nem jó.
Nagyon könnyen elragadja az embert a hangulat, a sodrás, mások viselkedése. És erős bennünk az, hogy ha két szereplő van (itt RékaVájf és az álneves leleplező), akkor mi majd igazságot teszünk. Vagy egyiken, vagy másikon tör ki belőlünk a morális pánik. Esetleg: a zaklató undorító, de Vájfot sem kell félteni, mert… Én mindkettőt elítélem…
És nem merül fel, hogy milyen alapon, miért ezt nézed? Mivel tartozik neked egy instagram-lány? Ha nem irigyled az életét, akkor miért vonódsz be? Mi az, hogy hiteles? Mi az, hogy képmutató? Kinek tartozik ő azzal, hogy nem csináltatja meg a testrészeit? Vagy hogy 165 és nem 163 centi? Jól néz ki a képein? Igen. És az életben? Igen. (Egyszer pont egyszerre voltunk a Villa Bagatelle-ben.) Kicsit színtelenebb, de ebből az következik, hogy százhatvanpár centisen, nem egzotikusan szép arccal is lehet valaki pompás, fotogén modell és kihozhat az öltözékével, sminkjével magából valami egészen gyönyörűt.
Őszinteséget számon kérni megalkotott dolgokon, közösségi médián botorság. Ami a valót pontosan tükrözi, az béna, esetleges, ügyetlen. Minden csak produktum. Nagyon szeretjük azt hinni, hogy ő a szívéből szól, és kedves, és segítőkész, de minden alkotás, önmegjelenítés egózás, hiúság, és senki nem azért ír, hogy másoknak szívszerelemből segítsen, bár szokás ezt hangoztatni, de neki is a saját pozíciója a lényeg.
A dizájnercucc vagy a drága autó, ház nem erkölcsi kategória. Nem csodálandó, ha van (akkor sem, ha “ő dolgozott meg érte”), és nem gond, nem tolja őt lejjebb, ha nincs. Én úgy vagyok vele, mint a műkörömmel: létezik, nekem meg létezik ízlésem. Nem fontos se a műköröm, se a hibátlan manikűröm, beszéljünk a lényegről. Vájf esetében a lényeg: igényes-e, szép-e e kép, jó-e nézni, eredeti-e? Nem az, hogy ő hogy néz ki, vagy a kép mennyire pontosan mutatja meg a valóságot. Minden fotós retusál.
Nem prolizunk.
Engem az irritált, ahogy a lisztes, cukros recepteket tolta, időnként hangsúlyosan megjegyezte, hogy ő bagettet eszik narancslekvárral. Ő ehet, ő vékony. Nem az alakja, hanem ez a fitogtatás zavart, mert ennek rossz az ünzenete, és ez direkt feszültséget szül, ráadásul 30 fölött nem ilyen vidám már a szénhidráthelyzet. De leállok, ne taglaljuk Vájf kinézetét, lényét. Nem ez a kérdés, hanem az, hogy ki és miért firtat, taglal, őt mi mozgatja, nyomába ér-e annak, akit szid. A blogger nem tartozik benőtt lábkörmével, kiborulásaival, kínos ügyeivel a köznek, és különösen nem tartozik a teljes lényével, csak mert az olvasó elképzelte valamilyennek.
Le kéne vonnom valami tanulságot. Figyeltem magamat: én is kíváncsi lettem a pasijára. Hogy hogy néz ki, kiféle? Ki dugja Vájfot? És ha nem az a mesebeli herceg (nem az), mit érzek? Jobban éreztem magam egy pillanatra.
Vájf nekem emberibb lett összességében. Már nem rémisztő a tökéletessége, nem gondolom, hogy az ő világa valami egész más. De ez amúgy kiderült volna az ő soraiból is, ha figyelmesen olvastam volna. ha nem lettem volna még abban az influenszertelen életben olyan naiv Az viszont érdekes az ő olvasóit és dinamikáit elnézve, hogy a megnézegetés, a megnézegethetőség miket hoz ki az emberekből.
Vannak nagyon durva zaklatóim. Itt és itt van egy kis gyűjtemény, de gyakran említem őket máshol is, mert nem bírható el kimondás és reakció nélkül ez a teher. Nekem persze nem lehet ugyanazt felróni, amit Vájfnak: más a világom és a blogom is, de ugyanúgy firtatták a magánéletbeli történeteimet, tényállításokat tettek, hogy mi történt a szerelmemmel, a férjemmel: én voltam a gonosz, akit sose szerettek, aki nem kell, aki csak színleli az orgazmust, és én voltam az anyagias. A külsőment is szétszedték: ahogy Vájfnak három szál haja van, töltött szája és csak 163 centi, úgy állították, hogy én hájas vagyok, kopaszodom, hatvannak nézek ki, és nem is annyi centi magas. Őket ez, ennyi érdekli, ilyesmikre sóvárognak. És én erre úgy reagáltam, hogy teljes szikársággal, körítés nélkül írom az edzésnaplót. Sok téren volt nagyon hasonló az indulat. És nem ment meg ettől az, hogy de én őszinte vagyok, én magamat is szétszedem. Illetve Vájf másképp reagált: egyes képeket leszedett, amúgy meg az instagramos akcióra a blogján válaszolt, de sosem idézett és nem is vitatkozott.
Itt, például. Azt írja, elhallgatott egy időre, elvették tőle az írás örömét:
Legyél érzékeny a netes erőszakra. Ne dőlj be, ne menj a csordával. Ne akarj jobban tudni mindent, átlátni a másikon, fontoskodni. Örülj annak, ha valami szép és jó. Az agresszív kommentelők súlyosan kártékonyak, egyébként szervezett formájukban ők Putyin legerősebb fegyverei. Miattuk nincs ellenzék.
Kérlek titeket, reagáljatok, írjatok érdemben. Vagyis ne az legyen a téma, hogy tetovált-e Vájf szemöldöke, feltöltött-e az ajka, ki ismeri, ki mit tud róla, ízléses-e a félaktja, és mennyibe kerül egy ilyen táska. Nem Vájf szépsége, életmódja a téma, nem is a te ízlésed. Milyen érzéseket vált ki belőled, mennyire lettél te is hatodik cés a témától? Bízom bennetek amúgy, de kicsit megrettentem a szívószálas meg a negyvenes poszt reakcióin, az értetlenségen, le nem menésen, tagadáson. Vajon hányan vannak, akik évek óta olvasnak itt, és nem értették a posztokat?
Megyek, mindenem viszket a kurva fűben, hangyák leptek el, kiszáradtam, nincs kedvem ki-be rohangálni vízért, és zavarnak az éles fényben a nem elég barna csípőkörnyékemen a bőröm, feszességem hibái.
Ezt én vajon ott írtam, a fűben? Számít ez? Hazudik-e a blogger? Mitől hiteles?
csak az olvassa. én szóltam 