engem az olvasó úgy képzel

…, hogy laptopba bújva élek, csak azt nézem, mi hír, írok, reagálok, mást se csinálok. Ez így van – ha épp sűrű a helyzet vagy szenvedéllyel tölt el egy téma, és nem fingik ki a gépem, operációs rendszerem vagy a netcsatlakozásom, akkor elég sokat vagyok onlány. A blog az a hely, ahol összegződik, amit a világról gondolok és fontosnak tartok közölni. A blogírás mellett teszem ki a tornázós, evős, színházi facebookposztokat, szervezek közös edzéseket, olvasom azokat a netes szereplőket, akik érdekelnek, nézek utána ezerféle szálnak, iskolába rohanok, plezmát adok, mosogatok, főzök, gyerekrajzokat csodálok, sudokut fejtek, rajzolok csomóra kötött nyakú zsiráfot, veszek akvarellceruzát, kockás füzetet, ökomosószert, tejszínt és málnát, ügyintézek három lakásban, mosok, teregetek, bringázom, és persze alszom, eszem, edzek (az edz nem ikes ige!!!), olvasok papírkönyvet, állítok ki számlát, írok képeslapot, mozizom, találkozom a barátaimmal. Így jön ki az a 36 óra, amiből köztudomásúlag egy nap áll. Nem megyek telekre, nem nézek sorozatot, nem osztok meg mémeket, nem köt le a macskás videó, nem viszem szervizbe a kocsit, nem veszek részt családi banzájokon.

…, hogy nekem könnyen, erősen, egyenletesen megy az étrendem, életmódom, a sport, az írás, az önbecsülés, a múltfeldolgozás, és semmi kételyem, megtorpanásom nincs. Ez nem igaz, mert van, de nem fogom huszonötezer olvasó előtt taglalni a gyengeségeimet. Gyűlölöm a panaszkodást, lelkizést, toporgást – én a döntést, cselekvést szeretem. Ami pedig külön taszít: megírni nagy őszintén, hogy hát elbukunk néha, nem könnyű ám a sport/házasság/diéta/karrier/versenyzői lét, de hát ez természetes, olyan emberi, én így is példakép vagyok azért. Nem, nem vagy az, hanem (vagy tíz netes szereplőre gondolok most hirtelen) öncsalásban élsz, inkább nyafogni szeretsz cselekvés helyett, kevés vagy ahhoz, amire vállalkoztál, nem álltad ki az idő próbáját, vagy rákened a rendszerre, hogy rosszul döntöttél, belerohadtál a tévedésedbe, netán depressziós vagy a pozitív blogod ellenére; gyógyíthatatlan vidékilány-komplexusod van, vagy sürgősen el kéne válnod – nem szerintem, hanem aszerint, amit te magad hirdetsz. És te azt mondtad, valamiben több vagy, mint azok, akiknek a figyelmét, pénzét kéred, úgyhogy nem gyávulhatsz vissza oda, hogy te is ugyanolyan vagy ám, semmi különös.

Én a barátaimnak vallok arról, ha nem megy valami, de nekik se fogok azon tartósan tipródni, amin csakis én segíthetek. És nem csak az imidzsem miatt, hanem mert jól tudom, milyen irritáló hallgatni a negatív szövegeket, a NEMeket, attól kezdve, hogy megfáztam, nem tudok edzeni, meg nem szeretem a brokkolit, odáig, hogy nekem ez nem megy, gyenge vagyok, sose jön össze semmi, ez a sorsom.

…, hogy én elkeseredetten harcolok, harcot hirdettem, ellenségeim vannak, le akarok győzni valakit, mindenkit. Ez sem igaz. Amit írok, annak az elvi alapjait nem én találtam ki, az csak Magyarországon ilyen újszerű. Érvényes, gazdag hagyományú álláspont, koherens nézet, csak mi itt ijesztően és újra egyre inkább tekintélykövetőek, megalkuvóak, öntudatlanok vagyunk, ráadásul az egyenlőségi, jogtudatossági, önismereti, nőjogi, életmódbeli területeken keveset olvasnak az emberek, a témák létezéséről sem tudnak. Ám nem vagyok mozgalmi blogger, nem gondolkodom csoportban, és nem is megyek le a csoportok torkán. Érvelek, figyelek, beszélgetek, az intellektuális folyamat kedvéért. Ellenségem a felületesség, a lustaság, az elfogultság, az érzéketlenség, az önigazolás, a hatalmi elvű működés, a törzsi logika. Nem emberekkel harcolok, hanem amit velem csinálnak, vagy amit ide írnak, azt megvizsgálom és teszek ellene igazabb, tájékozottabb érveket, főleg akkor, ha megszólítanak. Igyekszem arról írni, ami fontos és/vagy személyes, vagy ami közérdekűen, tipikusan visszaélés: nem vadászom le az összes nyugtalanító, bagatell jelenséget, napi rágógumit a sajtóból csak azért, hogy jól együtt csóválhassuk a fejünket, nem teszem ki az igazi barátaim életét ide, egyes ügyeimről soha nem írok és nem is nagyon beszélek, és nem fikázok kultúrélményeket akkor se, ha nem tetszenek.

…, hogy én azért edzek (még mindig nem ikes ige), hogy jó alakom legyen, azt mutofgathassam, és ez elkeseredett harc, amivel csak nem értem el, amit szerettem volna. Nem, nem azért edzek. A testem nem dekoráció. Ha nem élvezném, akkor nem edzenék. Az derült ki az évek alatt, hogy jól megy, jól izmosodom, ügyes vagyok. Ki ne élvezné a sikerélményt, amely ráadásul erős antidepresszáns? A kritikák pedig mind a semmit, sehova nem fejlődőktől, halogatóktól és a profilkép nélküliektől jönnek. Aki csinálja, az tudja: a növekedésnek vannak a korlátai. A menő test nekem ennyit ér meg, eilyen áron ennyire menő, már nem feszítem a végletekig, mert felzabálja az időmet és a tudatomat. Mindaz, amit ma, 2019 elején csinálok, örömmel tett vállalás, amelyet az eredménye igazol. Én úgy látom, nem szorulok rá, hogy azt hangoztassam a fotók mellett, hogy elmúltam negyven és hámat szültem, és ehhez az egyenletesen jó állapotomhoz nem kell sem durva, sem semmilyen megszorításban élnem.

…, hogy ha kitettem egy posztot, akkor rájárok, nézegetem, hányan olvassák, osztják, reagálnak. Dörzsölöm a markom, ha sokan, és izgatottságot érzek. És ez így is van. Imádom, ha nagyot megy, örülök, ha sokakra hat. Más is örül, ha visszhangja van, ha emlegetik, idézik, nincsen ebben semmi ördögi. Egyébként nem könnyű olvasótábort szerezni, akár csak néhány kitartó érdeklődőt sem, és különösen nehéz a pálya, ha a puszta szöveg van csak, semmit nem akarsz eladni, nincs ígáret, kép, mém, vicceskedés és olcsó motivációs lózung, ellenben minőségi témákkal foglalkozol. Erre külön büszke vagyok. Önazonos és minőségi a tartalom, nem a szeretettség érdekel, hanem az autonómia. A női médiát mint olyat kívülről-belülről, értelmezve ismerem régóta, pontosan tudom, mik a figyelem-triggerek, milyen az egyszeri júzer, mire szoktak bólogatni, kattintani, úgy is, hogy el se igen olvassák a lényeget. Címet is tudok adni ez alapján, direkt kattintásvadászatnak, csak nincs kedvem, mert ez olcsó. Kiteszek olyan posztot is, amelyik csak az elit irodalmárokat, mániákusan szembenéző múltboncolgatókat, haladó önreflektíveket vonzza – éspedig azért, mert ez az igazán fontos, ebből van hiány. Nincs alku, nincs úr: az olvasottság sem úr, a népszerűség meg főleg nem. Nekem nincsen abból különösebb hasznom, ha sokan olvasnak egy-egy posztot, merthogy én nem influencer vagyok, semmi nem jön nekem a számok után. Hét év után mondhatom: a kattintók száma és az állandó vagy alkalmi támogatók száma, utalásai nem függenek össze.

…, hogy azt hiszem, én vagyok a legtehetségesebb, én bezzeg jobb vagyok, mint akármelyik író, sportoló, netes szereplő. Nem. Én elég pontosan látom a helyemet, műfajomat, a nálam jobbakat és a gyengeségeimet is. Én csak egy más bolygó lakója vagyok, nem a legjobb, földlakókkal nincs versenyem. A hatást, a provokáló jelleget, a kihaénnem érzetet az okozza, hogy én vállalom és kiteszem magam, markánsakat írok, megnevezek és értékelek jelenségeket, nem pedig az, hogy annyira jó volnék akár privát életemben, akár íróként vagy sportolóként. Biztos vagyok benne, hogy ezt az előző mondatot elsőre kevesen értik, és aki nem értette igazán, azok közül kevesen olvassák el újra. De néhányan meg de.

Amúgy azt jelenti az újra el nem olvasott mondat, hogy a megmutatás mint gesztus önmagában is figyelmet kelt, emellett az én heppem és külön melóm, vállalásom csak, hogy alternatív témákban mélyedem el, a magas kultúrát és az önbecsapás nélküli tudatosságot forszírozom, nem teszek ki giccset, meghatást, könnyen emészthetőt. Nincs módom azt hinni, hogy bármelyik téren szuper vagyok. Viszont tudok magyarul, például. Van néhány képességem, amelyek kiélése, gyakorlása boldoggá tesz, fő erősségem pedig, hogy nem hagyom magam eltéríteni a lényegemtől. Elég nékem az én tehetségem. Bevált, aki és ahogy itt évek óta létezik, én vagyok, jó így, és ezért nem érdekel, ki milyenebb nálam, ki kap több megbecsülést, néz ki jobban, mit szól hozzám. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne mulatnék jól az írni, sportolni, tanítani nem igazán képes netes figurákon, a külsőségek bajnokain, hogy ne tenném szóvá a puszta önpromó tartalomként való elsütését, a nyílt lehúzást, a semmit és a toporgást-visszafejlődést mint eredményt és módszert feltüntető oldalakat, a szöveglopásokat, a szelfiket és rúzsokat, gyáván vagány odamondásokat.

…, hogy én szeretek éles témákat megírni, élvezem, ha megtámadok valakit. Ez is igaz, de én nem tartom támadásnak, hanem az igazság kimondásának tartom, ami a fő feladatom. Nem magánügyekről írok, hanem a nyilvánosságban prezentált tartalmakra reagálok, amelyek egyfajta nyilvános jellegű felháborodást váltanak ki belőlem, és közérdekű megfontolásból, értékalapon írok: szerintem a bírálat tárgya (a jelenség, a tevékenység, működésmód) káros, képmutató, retrográd, átverés. Akinek ez nem tetszik, az, legyen szíves, érveljen. Na, azt nem szoktatok, csak egy mondatban, nagy haragosan mondjátok nekem vagy rólam, hogy nekem mennyi konfliktusom van. Nincs konfliktusom, és nem én akartam veletek játszani. Hanem látok dolgokat, és amikor kimondom, akkor ők megsértődnek, idegenkednek – ennyi a konfliktus. Amúgy én is ugyanígy vagyok megmérhető, véleményezhető, kielemezhető, szoktak is. A testemet is, személyes mindenemet. (Csak mindig löttyedtebb a fenekük, az a bibi.)

Ott van a fontos téma, ahol a tömeg, az átlagember felszisszen. A tiltakozás, prüszkölés jó jel, rés a status quo falán. Az ellenkezés és annak joga pedig embervoltunk alapja, fogyatékosok börtönszerű intézményeiben egészen lenyomják. Nagyon sokan képzelik, hogy ő nem tömeg, ő egyéniség és okosabb, de még sincsenek valódi, megfelelési kényszer nélküli, vállalt gondolataik. Nem mérlegelnek, csak bolyonganak a labirintusban. Az ott nem a saját utad, az a járat. Ezzel nyilván szar szembesülni, és hát szeretnéd magadat gondolkodónak tartani, másokra hatni. Az viszont kemény meló, és vannak konfliktusai.

…, hogy én előre tudom, mit vált majd ki, amit írok, és szándékosan ezzel a céllal írom, manipulálok, kezemben tartom a szálakat, tervezem a hatást. Ez nem igaz. Nem szoktam gyanítani se a sikert, se a vihart, olyan dolgokból lesz cirkusz, hogy csak nézek. Mindig meg tudtok lepni. A cirkuszért az a felelős, aki rákezdi.

… hogy itt csupa szabály, tiltás van, semmit nem szabad, csak egyetérteni. Nem. Engem nem érdekel, egyetértesz-e, mert nem szorulok jóváhagyásra, és nem is tudom, ki vagy, igazat írsz-e. Nem vitatkozni vagyok itt, akkor kommentelnék, nem blogot írnék. Én a blogger vagyok, és az viszont igaz, hogy ez egy egyszemélyes blog. Csak a sértődöttség nem jogos emiatt. Egy blogger van, mindent ő ír, talál ki, szervez évek óta. Ez nem fórum és nincsenek társszerzők, nincs szerkesztőség. Én a saját álláspontomat írom, nem a tiédet vagy a köz véleményét, nekem ez van középen (vagyis, nem túlzó, hanem pont ezt gondolom). Ez tiszteletet érdemel, de legalábbis békén hagyást, nem ezt az agresszív idegenkedést, amit folyton kapok. Ezért nem leszek kedves, még udvarias se azzal, aki belém köt, finnyog, macerálni jön, eleve ellenszenvvel, és nem szán figyelmet, időt, tiszteletet a szövegeimre, nem értékeli az értéküket. Unom őket.

Te úgy gondolod, te is tudsz annyit, te is értesz a témához, jól írsz, és érdekesen, most te jössz, te is lehetsz ilyen magabiztos. Ez pedig szintén nem igaz, mert te ezt ingyen, meló nélkül akarod, mintegy besurransz egy nyitva maradt ajtón. Én mégcsak nem is meghívott vagyok, aki elöl jár be, hanem én építettem a házat.

… , hogy én terápiásan, magányomban írok mint sérült lélek, társaságot és figyelmet keresek. Ez sem igaz. Nincs hiányérzetem. Rám mindig figyeltek, kiemelten kezeltek azok, akik nem néztek levegőnek. Nem vagyok magányos, és rengeteg elismerést, lelkesedést kaptam, talán sokat is, amelynek a túloldala, másik arca persze az idegenkedés. Ma már értem és elfogadom ezt.

Én írónak, kimondónak születtem, mindig is írtam és gondolkodva figyeltem a világot, éppen ezért utáltak ki a közösségeimből, mert ezt nem értették, illet. Profi tartalom-előállító vagyok, ez a foglalkozásom. Betűt vetek, önmegértést, szinte mozgalmi hatást és együttrezdülést aratok.

Te miben hiszel? Neked milyen az életed, az anyaságod, az emberi kapcsolataid? Milyen a hasad, a melled? Mert ha én arról írok, akkor nem okés, ha te az enyémet elemzed. Beszélj a magadéról, magadnak, a bizalmas barátodnak – vagy ha bátor vagy, és van mondandód, akkor arccal, névvel a köznek.

40 thoughts on “engem az olvasó úgy képzel

  1. Én a kedvesség erejében hiszek. Kedvvel élni, nem zsörtölve tenni a dolgokat, bunkó irigyeket rajongóvà tenni. (És nem a rajongókat bunkó irigyekké.) Kedv nélkül kezdett dolog végzése közben ràjönni, hogy mégis jó. Felmondani munkahelyen, ha mégsem jó. Rátalàlni az újra, eltervezni, megvalósítani (nem véghez vinni, mennyivel negatívabb kifejezés ez…). Rendet tartani.
    Életemet és anyasàgomat tevékenyen élvezni, és még mindig gyönyörködni tudni a testemben. Mert a kedvvel végzett, 4 évtizedes sport megalkotta és megtartotta ruganyosan, életerősen, karcsún, és ahol kell, gömbölyűen.

    • Mondjuk honnan is tudhatnád, nem vagy blogger (ja, de, nagy ujjongás, másfél év alatt kettő komment, közhelyparádé), nem tudod, milyen írni, kint lenni, híressé válni, sose kellett a szuverenitásodat agresszív névtelenekkel, lejárató irigyekkel szemben védelmezned.
      Meg azt sem tudod, hogy hányszor vagyok kedves, és az is mindegy, ugyanaz a kóstolgatás, határ-nem-tiszteletben-tartás, kihasználás megy akkor is, mint amikor nem vagyok kedves. Mintha én akarnék kapcsolódni, barátkozni – pedig ő akar.
      És hányszor “kedvesek” velem, ami azt jelenti, hogy ismeretlen emberek úgy viselkednek a nagy bizalomban meg megértésben, sorsközösségben, mintha barátnőjük, coachuk vagy a gyóntatójuk lennék, harminc centi hosszú üzenetekben. Ami rögtön elvárás is, arra válaszolni kell, foglalkozni vele. Hízelgés is megy, előnyszerzés, infónyerés, hátam mögött szidás. Nem kérek belőle.
      (Itt jelzem, hogy a legrégebbi, ismerős levélírók kivételével nem szeretnék senkivel privát lelkizni, ez nem dolgom, furcsa, hogy nem érzik ezt emberek.)
      Nem vagyok köztulajdon. És nem alkatom a cukiskodás.
      Kedvességből egyébként nincsenek erős, életet változtató mondatok, gesztusok, forradalmak, sportteljesítmények, neked se lett, pedig kedves se vagy. Az elemi erő, az alkotóerő, a tehetség sosem kedves.
      Kedves célozgatással kioktatni a bloggert, az is szép.
      Manipulatív vagy. És a karcsúsággal meg gömbölyűséggel, öndicsérettel is szúrsz, mert zavar az izomzatom.
      A lábad tányleg jó, magas is vagy. Érthetetlen, miért nem megy a tempó. Meg hogy ha kezdő vagy, minek ujjongsz ennyire, teszel úgy, mint valami sztár.
      Nézz szembe a tényekkel: ócsárolod és morálisan oktatod a nálad jobb futókat, ez a kedvesség? szar, infantilizáló házasságban élsz. Dohányos voltál, ezért nem tudsz gyorsan futni. Nincs arányos izomzatod, skinny fat vagy még mindig, és engem macerálsz, jól elrejtve a sorok között.

    • A testedet jól felszépítetted itt. Hihetetlen. Négy évtizedes sport…?
      Meg az anyaságodat (a házasságodat nem is említed, de értjük).
      Sok nő áltatja magát ezzel, mármint nekem írják meg, ha kiteszek egy fotót, hogy de ő ott gömbölyű, ahol kell, mert ugye nekem kicsi lett a mellem. Eközben mindenük puhácska, lefele fittyed.
      Csak a kemény gömbölyűség ér, ha már sportról beszélünk. A zsír nem.

      • Nem kell annak motivátorhőst játszani, aki nem erős, és aki ennyire felszépíti a valóságot.
        Összeomlott a hatalmas ujjongás, magabiztosság, sportos karcsúság, ide nyomott nagy mellek, a négy évtizednyi sport, sportgén, a motiváció kettő darab ténytől… Tizenegy maratonfotóból hármon tuti gyalogol, már az első harmadban is, északnak, de ő lefutotta. Sehol nem említi sem azt, hogy 5:20 az idő, sem azt, hogy gyalogolt. Házasság romokban, tiszta játszma, kontroll, a jobb futókat kioktatóan ekézi, de ő majd ugyanilyen sportos példakép lesz…

  2. Te kérdezted a bejegyzés végén, hogy ki miben hisz. Én ebben hiszek. Ez nem tanàcs volt, hogy legyél te is ilyen. Sőt! Neked az erőd másban van, te is tudod, és sikeres vagy vele. Én meg ebben vagyok sikeres. Egyébként tényleg manipulatív vagyok, és élvezem. Azért szeretem olvasni a blogodat, mert erős emberismereted van. Élesen látsz meg mások által rejtegetni próbált háttérmotivációkat. Bennem azt, hogy manipulatív vagyok, eddig egy ember ismerte fel, és az te vagy. Ez a szememben zsenialitás, és én nagyon tisztelem a szellemi nagyságot.

    • Te jó ég….évek óta olvasok itt, de ennél kínosabb szöveg kevés volt. Ez a 7 és negyed sor sok éves munkát adna egy pszichológusnak. Kirázott a hideg, megijedtem tőled.

    • Ha a kedvesség neked fontos, akkor gyakorold az életedben.

      Nekem pont az a gondom, hogy a kedvességet, szolgáltatói magatartást elvárva nyomtak évekig vegyes, zavaros emberek, köztük igazi kihasználós férgek, mert én erős vagyok, híres vagyok, van rá erőm, blogger vagyok, én pedig belementem, hogy ne legyek bunkó, de belefáradtam, és nem akarok többet balek lenni. Ezt azért nem egyszer írtam meg. A poszt végén azt írom, hogy elég nékem az én tehetségem, nem dolgom még mást is szolgáltatnom vadidegeneknek, pláne azoknak, akik kóstolgatnak. Nem tartozom semmivel, nekem nem jó “kedvesnek” lennem, amely jelen felállásban azt jelenti, hogy te finnyogsz, rendezkedsz, beszólogatsz, én meg nyelek. Mi jó van nekem ebben? Nemhogy egy fillért sem kapok érte, de egy jó szót se. Az jöjjön ide, akit ez a blog, ezek a szövegek így érdekelnek, és nem az embert piszkálja, ítéli meg, okoskodik, terelgetne. Egészen világos lehetett az elmúlt pár évben minden második posztból, kommentből, hogy nem tudok és nem akarok mást adni, mint amit eddig, mert bőven sok, hogy invenciózusan, sodróan, okosan, ébresztően írok és fontos infókat hozok ide. Ha nem tetszik, akkor figyeld némán, ha ez az igényed, de ne telepedj rám, ne írj nekem, nem érdekel a véleményed.

      • (sorok között olvasva megállapítom, hogy a nem túl fejlett izomzatod miatt azzal vigasztalod magad: “de nekem legalább van mellem”)

  3. Miért kell ezen megijedni? A manipulació egy teljesen hétköznapi tulajdonság. A közlési szándék és az emberi tettek mögött is manipuláció van: vàltoztatási szándék. Nem kell pszichopatát kiáltani ettől. Az ember azért szól, azért cselekszik, mert hiszi, hogy változást tud elérni szavaival és tetteivel, vagyis manipulál. Ettől miért kellene a hidegnek ráznia bárkit is?

    • Ki kiáltott pszichopatát, miről beszélsz?

      Nézz utána, mit jelent a manipuláció. Nem tulajdonság amúgy. Én arra mondom, amikor nem egyenesek, kenegetnek, terelnek, negédesen döfnek.

      Neked nem lesznek rajongóid, se irigyeid, nem lesz szükséged kedvességre, senki nem reagál, nyomorult két lájkokat kapsz. Az öntudat, a harsányság nem elég. A blogod lapos, szerepjátszós, egzaltált, sokszoros utánérzés, annak takargatása, hogy középszerűnél is gyengébb futó vagy, nem tudsz írni, sem gondolkodni, csak a dicsőség kéne, meg a megmondás.

  4. Nagyon-nagyon sokat gondoltam mostanában rád, a szövegeidre, buta emberekkel szembeni türelmetlenségedre, a világos, egyenes érvelésedre, az összefüggéseket feltáró éleslátásodra.
    Volt egy kis vita a tanári facebook-csoportban, és elkövettem azt a hibát, hogy érveltem. Azt hiszem, most tartok ott, hogy megtehetem, hogy kifejtsem, hogy lenne valami jobb, mert már van rálátásom. Belefutottam egy nagyon buta személybe, kettő sor után világossá vált, mi mellett és miért érvel, majd mikor az orra alá dörgöltem, hogy árulkodnak a szavai és lehet látni a sorok között, értetlenkedett.
    Picit eszembe jutott, mikor először írtam ide kommentet. Kettő perc alatt szétszedtek a többiek, mert nekik volt igazuk. Minden szó elárul. Sokat tanultam itt, tőled, a kommentelőktől, értelmes emberektől, akik leszedik a leplet a kis és nagy hazugságokról.
    De mi van ezután?Sokkal nehezebb így az élet, és ahogy írtad is sok helyen, sokkal magányosabb. Mert mikor rálátsz nagy rendszerekre, megunsz tipikus szólamokat igazságokként hallató emberekkel vitába keveredni, két online mondatból tudod, hogy a másik milyen ember lehet, élőben meg csak rá kell nézni – ez mind nagyon keserves, mert szánalom, ahogy élünk.
    Valahol olvastam, hogy a gondolkodó, analitikus elmével rendelkező emberek gyakrabban depressziósak, mert sokkal többet fogadnak be a nyomorúságból, mint az, aki nem is veszi észre.
    Ez ellen jó nekem a blog, meg ahogy téged látlak és örülök minden sikerednek, fény az éjszakában. Hüpp-hüpp.

  5. Úgy èrzem itt a soha vissza nem tèrő alkalom leírni hogy álmomban a nagyszüleim falujának kocsmájában futottunk össze négyen egy italra, te, én, az első férjem és egy barátja. Bőrdzsekiben voltál, vodkát rendeltél, majd valami más italt, amire a félvér pultos felhorkant hogy de azt csak kokainhoz szokták. És te olyan szépen és magától értetődően kérdezted hogy kit érdekel mások mit szoktak. Én pedig arra gondoltam hogy igen, ezért szeretem Évát.

      • Nem, csak okoskodott. Én meg reggel törtem a fejem hogy ez így egyben vajon mit akart jelenteni :-).

    • De furi, én is álmodtam már Évával, pedig sosem találkoztam még vele!
      Az álmomban érdekesen volt kisminkelve a szemhéja, az országok apró zászlajai voltak ráfestve egymás mellé. Mindenki azt nézte, hogy wow, ezt meg hogy lehet..! 🙂 Nem tudom megfejteni, mire utalt ez az egész, de valahol azt érzem, hogy az egyediségével áll kapcsolatban.
      Elég LOL.. 🙂

  6. Szerintem tenyleg nezd meg a manipulacio jelenteset. Nyilvan azert raz ki masokat a hideg tole mert tudjak, hogy a manipulacio abban a formaban ahogy leirtad (rendszeresen alkalmazva eszkozkent, hogy masok viselkedeset befolyasold) az erzelmi/pszichologiai bantalmazas egyik fajtaja. Ha meg elvezed is, cluster B szemelyisegzavar. Akik hasznaljak es elvezik nem valljak be, mert akkor tobbet nem mukodne. Nekem a kedvesseg-lelkiismeretfurdalaskeltes komboban volt reszem sokaig, a pszichologus jol keresett rajtam….

    • Szerintem ő feltűnni akar csak, eredetieskedik, provokál ezzel. Nem gondolja komolyan, de a második komment tényleg ijesztő volt.

      Kicsit viszketek. Most bemutatom, milyen, aki ugyan nem kedves, ám lényegit ír. Már csak azért is, mert sokan csinálták ezt, hogy itt nézelődtek, fejükbe vették, hogy ők is ilyen vagányak ám, végül is ingyen van, öntudatos állításokat tettek, gyakran ellenemben, nagy blogokba kezdtek, de mondjuk a sportos témájúaknak soha nem láttuk a testét, a fürdőruhás képüket, a testösszetételvizsgálatukat.

      Patrícia, megszólítalak, hogy ne rólad írjak, hanem neked. Nem ad neked senki visszajelzést. Én, a sorok között ugyebár zseniálisan olvasó, megteszem: a blogod és annak esztétizáló stockfotói meg a facebookos profilképed alapján egy erőt adó, sugárzó, szuggesztív, magabiztos, sikerre ítélt, keményen küzdő, sportos nő vagy, eközben nem vállalod a kinézetedet, eredményedet tekintve tucatfutók népes csoportjának a legalján vagy, aki mindjárt maratonnal nyit, mert az menő. Szarrá manipulált, hamiskodó, álfiatal profilfotód van, a valóságban, mert persze a maratonon lekaptak téged is, egy házasságba-ülőmunkába tört, rossz tartású, csoszogó skinny fat háziasszonyt látunk, riasztó mérvű hasi elhízással, aki a férje, háziasszonyi rabsága ellen fut. Ugyan csúnyán belegyalogolt, pár hónap után mégis futófejedelemmé és motivátorrá kiáltotta ki magát, ennek vár elismerést, és durván megalkuszik az életében. Ez az egész így klimaxtünet. Amit csinálsz, elég volna ahhoz, hogy javuljon az életed, futó legyél te is tízezer másik között, de édeskevés ahhoz, hogy másokat motiválj, tanácsokat adj, villogj. Te “beletettél 1700 kilométert a lábadba” és tényleg elmentél első versenyként egy maratonra? Nem arról van szó, hogy miért nem vagy gyorsabb, arányosabb, türelmesebb, profibb, fotogénebb. Nálad sokkal nehezebb helyzetűek, rosszabbul kinézők lettek eredetiségük, önvállalásuk miatt igazi motivátorok. Nem mórikálták magukat, nem habosítottak, nem közhelyeket írtak, vállalták esendőségüket, testüket, béna eredményeiket is.

      • “Ha futás közben a sporttársakon mérgelődsz, nem vagy sportoló. A sport nem öncél, nem eltiprás, nem magamutogatás. A sport önfegyelem, kitartás, a gyengébb segítése. A sport öröm, és ha téged frusztrál az, hogy a kerülgetések miatt nem tudod a kétszázadik helyedzésedet megjavítani, akkor még szánalmas is vagy, nem csak lassú. Ha profi céljaid vannak a sporttal, akkor erre nem 30 évesen kellett volna ráébrédni. Ha vágyod a dicsfényt, akkor küzdjél, de ne a gyengébbel.”

        Honnan, mitől lett ekkora arcod? Hogy nem harmincévesen kellett volna – mondja az, aki 44 évesen kezd futni, már kólásüvegként? Az a tiráda az első kommentben a testedről… sportgén, jézusom.
        A te helyezésed meg egészen konkrétan 1364 lett. És te beszélsz kedvességről.
        A sport nem öröm, éspedig senkinek nem az, amikor a közkeletű futószabályokat nem tartják be a többiek, ha nem hallják a másikat a füldugó miatt, vagy ha túl sokan vannak. És nem, egy egyéni futónak nem dolga segíteni senkinek, ez csak neked jönne jól… esetleg ő OB-re készül, nem veled foglalkozik. Manipulatív, igen.

      • “Küzdjél magaddal, hogy hajnalban menj, amikor nincs kint senki más. Vagy fizess be egy stadionba, hogy ott futhass a profi pályan. Igen, az drága. Jól látod. De ott, az igazán profik között talán alázatot tanulsz. Amikor téged köröznek le. Ès akkor esélyt kapsz, hogy helyedre kerülj, és újra jó ember lehess.” Ez aztán nagyon kedves, és igazán nem ítélkező, így felfújni azt, hogy te és száz másik wannabe zavartatok egy jó futót… Biztos nem kelt hajnalban, biztos ő az, akiből hiányzik az alázat, és nem te, biztos nem járt még atlétikai pályán, így lett gyorsabb futó is, nyilván. Biztos a tanácsaidra szorul… Miért nem ismered el, hogy nem kéne tömegben bedugott füllel futni, és oda kell figyelned a gyorsakra, mert nem ők akadályoznak téged, hanem fordítva?

        “Beletettem a lábamba ezerhétszáz kilométert” “A lábaimat ennél jobban már nem tudom megedzeni.” ??? Ezt komolyan gondolod? Szerinted mennyit futott életében vagy az adott szezonban egy jó maratonista vagy pláne ultrás? Mikor kezdte?

        Hüledezem. Az átvételeken is, komolyan meg vagyok döbbenve. Hidegtűrés, mezítláb futás, öntudatoskodás…

    • “Régebben nem szerettem, hogy közgazdász vagyok, mert pszichológus akartam lenni. Mióta pszichológus is vagyok, megszerettem a közgazdászságomat.”
      Minden posztban tőlem lopott félmondat, szóhasználat, helyesírási trükk, szempont, infó.

  7. Erről az jut eszembe, hogy engem meg úgy képzel (amíg nem ismer), hogy milyen erős vagyok (régen az voltam, viszonylag ma is persze, de a kortársaim között is vannak sokkal erősebbek), milyen hajlékony vagyok (nem minden jógaoktató szuperhajlékony, nem is elvárás, nekem pedig nem cél), milyen nyugodt vagyok (háááááááááááááááát, anyámmal tudok máshogyan is, vele nem minden vidám, egy gépészmérnök anya, aki nem kérdez, hanem “azt gondoltam, neked így jó lesz, mert nekem az lenne”…). És mindez tényleg a neten keresztül.
    Ami gáz, hogy nem tudok fókuszálni, túl sok minden érdekel, hiába nyesegetem le (a sportban is és a munkában is). Így viszont néha kacskaringók útján haladok. Vagyis lassan. És igen. Vannak elbizonytalanodások, de az tényleg a barátok fülének való.

  8. ” hogy én azért edzek (még mindig nem ikes ige), hogy jó alakom legyen, azt mutogathassam,…. Nem, nem azért edzek. A testem nem dekoráció. Ha nem élvezném, akkor nem edzenék. ”

    Hát, én meg pont fordítva edzek még, pedig már lassan 5 éve újra edzek, heti kétszer. Nem élvezetből edzek, fárasztó, nem húz az adrenalin, hogy na még egyet… Én bizony azért edzek, hogy jó alakom legyen, hogy mutogathassam, hogy a nőknek az utcán, szórakozóhelyen, strandon tetsszek. (tessek?)
    Nekem ez a motiváció az edzéshez.

    • Érvényes a szempontod, semmi gondom vele.
      Viszont az én szemem nagyon szigorú lett, és nem tudom átverni magam. Én nem nézek ki annyira jól a saját normáim szerint, sok fiatal, szép testet látok, és ezt kergetnem ennyi évesen és az én helyzetemben nem ízléses annyira. Ha igazán jól akarnék kinézni, nagyon sokat kéne apró izmokat fejleszteni, diétázni, magam kenegetni, mellet és köldököt kellene műttetni, aztán ott van a haj, bőr, smink, meg a póz a fotókon. Arra jutottam, szintén több év után, hogy egy kb. jó kinézet, ruhában arányosság nekem elég, ne legyek aránytalamn, látsszanak az izmaim, legyen dreekam, fenekem és íveim, tónus a hasamon, de nem kenegetek és pózolok, és nem is nézegetem magam, mert időrabló és tuti út a gyötrelemhez, hanem inkább edzek.

      Az említett magazinfotózásunkon vagyunk ketten, izmos testek (jelenleg a fejlécben is, de az nem a fotózás), van egy-két igen menő ruhadarab, és van a pontos mozdulat, meg egy mosoly olykor. Nincs profi smink, haj, stylist.
      Én többet futok, mert azt élvezem, ez segít a motiváció hiányán. Meg a terem világát is szeretem, még mindig, az ügyesség élményét, ahogy edzőnek néznek, és főleg az edzés utáni érzést.

      Hány nőnek akarsz tetszeni? Merítésnek, szexre sokat vagy egy igazit keresel? Vagy csak úgy, mert tetszeni jó érzés?

      • Elsősorban a feleségemnek szeretnék tetszeni, ha másnak tetszem, az csak jólesik. Nem keresek szeretőt, de az edzés nélkül töltött 20as éveimet csak intenzíven edző 30as évekkel lehet helyrehozni.

      • “Ahha. És ő is edz?”
        Igen, Ő egész életében sokat tornázott. Látszik is rajta.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.