Még gondolkodtam.

Hajdan hithű, bár naiv progresszív voltam. Új formák kellenek. Progresszív: régi rossz, új jó. Konzervatív: régi jó, új rossz. Fujj! Amúgy tényleg ennyire leegyszerűsítve hittem én. Miközben aktívan tüntettünk műemlékekért későbbi férjemmel, ne bontsák le a Király utca 40-et, ne vágjanak ki fákat.

A minap Macival érkeztünk a Fény utcába, és ott beleütköztünk mesterembe, esküvői tanúmba, Lányi Andrásba, akit én egyszer arról faggattam, “dehátandrás” miért olyan bénák a jobbos írók, miért vannak kevesen konzervatívak a művészet élvonalában, miért összehasonlíthatatlanul nívótlanabb a Demokrata szerkesztői vezércikke, mint a Narancsé, bármiről is legyen szó, miért cikis mindig és mindenképpen a múltba révedő színház, tehát hogy a balos, liberális kultúra miért veri toronymagasan a konzervatívokét. András nem tagadta a felvetés igazságát, tehát hogy veri. Ne csodálkozzam, felelte, hiszen hagyományosan a baloldalé minden hatalom, nem volt itt sok évtizede pozícióban a jobboldal, csak rövid intermezzók erejéig (a beszélgetés 2007-ben zajlott). Nem hagyták őket, nem volt erőforrás, miből is lennének okosak, erősek, kifejlettek?

Macinak fel is idéztem ezt a beszélgetést, ő egész mást mond, pedig ketten összeszorozva nem vagyunk a közelében sem Lányinak: az invenció, az újat hozó kultúra, az okosság, a felvilágosodás, úgy általában az ész a baloldal erénye, sajátja és lényege. A jobboldal érdeme az igazodás, engedelmesség. Nem tekinti az egyéni boldogságot az élet céljának; a közösséget és annak túlélését előtérbe helyezi. Tűr, nemz, szül, nevel, adót fizet, szabályt követ. Csend, rend, fegyelem, misére jár, nem dug félre, ebben erős (haha). Ne aspiráljon a szellem babérjaira, ez fogalmilag kizárt.

Maci szeret ilyen éles lenni amúgy. Komolyan gyászolja Moldovát épp. (Én is.)

Én baloldalinak vallom magam, ám a progressziónak igen naiv formáját űztem 2013-14-ben. Ó, hányszor írtam le én is mindenféle retrográd, szenvedést okozó, hatalmi szerveződésről, mondjuk a klasszikus munkamegosztású családokról, vagy a tekintélyelvű, frontális, magoltató oktatásról, hogy a régi berendezkedés fojtogató, elavult, hatalmaskodó, nincs mit megőrizni, védeni, fel kell tárni a mocskait, le kell rombolni. Legyenek új szerződések!

Tettem ezt tisztán elvi alapon, őszinte hittel abban, hogy létezhet a nőt ki nem zsákmányoló, le nem amortizáló család, tartós, boldog, monogám szexualitás. És létezik szabad lelkeket befogadó, szeretettel pátyolgató iskola. Nem kell a kényszer, a hatalmi szó, az uniformis.

Akkor még nem hittem, hogy ugyanezzel az “ez már nem működik!” felkiáltással tömegek mindent és bármit tágítanak és rombolnak majd saját érdek szerint. Merő önzésből és butaságból: mindent írjunk át, rúgjunk fel, ne legyenek világosak a fogalmak többé. De közben nem tudják, mit jelent a szó, amit épp átírnak.

És ilyenekre hivatkozva: Szerintem az a valami amaz (ami nem), mert én így érzem. Kristóf: szerintem/számomra a virsli az, ami virslinek néz ki és virsliízű. Nemszerintem, hanem tényszerűen: ha élelmi értékkel, alapanyag-minőséggel nem törődve így akarsz átbaszni valakit, és még a húsos szavakat is kéred a kis bizniszednek, ráadásul a trendinek ÉS etikusnak beállított szutyok** termék drága is, az csalás és felháborító. Nem jobb, mint ha fűrészport, gépolajat és aromát töltesz műanyagbélbe, és azt árulod virslinek. És ugye van definíció (virsli, tej, sajt, mascarpone stb.). A családé is: szótárban, törvényben, a szociológiai kutatás fogalommagyarázatában. A virslié leginkább az élelmiszerkönyvben. És mindennek semmi köze a kulturális kisajátításhoz vagy bármilyen elvhez, igazságossághoz, csak a vegán vállalkozók érdekeihez.

Beszédetek legyen igen, igen; nem, nem – ehhez van köze.

De hát ennyire hamis lett az egész “változtassuk meg a világot”. “Az élelmiszerkönyv olyan, mint a lobotómia, rég elavult és káros” (megjegyzem: az, hogy nem nevezhetnek a termék feliratán tejfölnek, virslinek, sonkának, csokoládénak, gyümölcslének, pezsgőnek stb. kb. bármit, tehát hamisítványokat, viszonylag új fejlemény, számos vásárlói panasz és az eredeti élelmiszereket gyártók nyomására.)

Ismerjük ezt. A dolgok meghamisítása, helyettesítése szűk érdekek szerint, majd a szavaké. Nem volt világos az összefüggés e hamisítások között (body positivity, vegánság, transzkodás), a szóról szóra egyező érvek, csak azt tudtam, hogy irritál mindegyik.

De hát ez ugyanaz.

Például az ártalmatlan szépség: az a szép, aki feszesre szűrőzött arccal, agyonsminkelve, tetszetős-szexi ruhában kiteszi magát, és akkor nem számít, hogy horrorkövér és beteg, illetve öt év múlva járni se tud. Minden szép, tehát okés. Nem számít a valóság, az egészség. Aki ez ellen szól, az fatphobic, bigott, elnyomó, a diétaipar követe.

Vagy. Az a nő, aki passing, vagyis annak nézik: sikeresen sminkelt, műtött magára testrészeket, növesztette meg gyér haját, járt a körmösnél, rózsaszín a sálja – eredményesen csapja be a környezetét. (Mondjuk ez régies felfogás: a tengeren túl már az a nő, aki kijelenti magáról, ez maga a beszédaktus* – nem kell sem diszfória, sem műtét, hormon, sem nőies külső a nőséghez.) Az a cél, hogy az illúzió (átverés) tökéletes legyen. Nem számít a múlt, sem az igazság. A herélés, a szintetikus hormon, a férfi kromoszóma, a művi úton elért terméketlenség. A múlt letagadható (deadnaming). Aki nem hiszi el, nem vesz részt a hazugságban, az transzfób, gyűlölködő, elnyomó; miatta lesznek öngyilkosok.

Riasztó és elgondolkodtató úgy általában a gasztronómiában is ez a tagadás. Vannak, akik szerint az a jó étel, aminek jó az íze, jól néz ki, és ami olyan, mintha. Nem érdekli őket, miből készül, sem értékrendileg (ne egyek már szemetet), sem táplálkozásilag (jó lenne valamennyi teljes értékű fehérje) – ameddig tetszetős az étel, és az elv teljesül: vegán. Ahogy a junk food bamba rajongóit sem érdekli, miből készül és mi a környezeti hatása, mi az ára annak, amit esznek, mert finom. A vegán “húsok”, “sajtok”, “tejföl” elnevezés követelése amúgy világos frusztráció: nem komálják ők a növényeket, csak az “etikát” (fensőbbrendűsködést: etikai vegán). Hiányzik nekik a hús, az íz, az élmény. A megalkotott, mesterséges “lény”, Pygmalion műve életre kel. “BeyondBurger”, még jobb is, mint a hús (tehát a hús jó):

Aki szól, az bully, állatkínzó és nem építő vele a vita. Világos.

Itt azért a nyúlüreg is felmerül. Avagy a lassan fövő béka. A szekták eszkalálódó hazugságai. Cascade. Tehát egyszer belementél valami lelkesítő eszmébe, mész előre, és egyik dologból következik a másik, és nem vagy elég okos, kritikus, nincs visszaút, nincs morális stoptábla sem, hogy amit hangoztatsz, az egy ideje már pont a saját elveid szerint abszurd. Nem érzed már, hogy ezt talán nem kéne: te, a híresen kreatív vegán, aki szerint (eredetileg) etikátlan a húselőállítás, nem kell a hús, meg finomak a növények, most laborokban pancsolt frankenstein-termékekhez kötődsz fizetett együttműködés révén, és azt bizonygatod, az HÚSABB, MINT A HÚS, tehát jó. Etika…

Még példa a hamisításra, átnevezésre. “Az is család, akinek nincs gyereke.” “Páros és kutyus is család, őt ugyanúgy szeretik, mint egy gyereket.” “Magányos ember és cicus is család.” “A fikuszom és én.” “Az is család, aki egyedül él, de boldog. Őt se kéne megbélyegezni”. Normatív, ítélkező, korlátozó, prűd vagy, ha jelzed: mindez nem család nyelvileg – és főleg nem jár neki kedvezményes belépő a vidámparkba.

Az eunuch is identitás… ha annak nevezzük. Beszédaktus: ha nem mondjuk azt, hogy az önkasztrálás késztetése mentális zavar, akkor nem az. Tiszta buli.

És ahogy mindenki bántalmazó, nárcisztikus, bigott, gyűlölködő, troll, elmebeteg, hazug és áldozathibáztató lett a legostobább kommentelők ajakán, aki kellemetlen a számukra. Ez is beszédaktus ám.

Szóval én, aki nyelvészetet tanultam a felsőoktatásban, ezért értem és tudom, hogy a szavaknak van meg nem kerülhető jelentésük, amelyeket a legegyszerűbb szótárakban keresni (nő: adult human female), és nem retrográd ezeket tisztelni, én tehát a szavak értelmének eltorzítására, tágítására kaptam fel a fejem a nagy újító heveskedésben. Ez így nem lesz jó, tán mindent nem lehet és nem is kéne lebontani. Nem akarok én kőbe vésni semmit, pláne romboló fogalmakat, a jelentésváltozás is természetes, elkerülhetetlen, viszont szerves, spontán. Nem úgy megy, hogy egyes emberek korlátoltan, trend vagy tekintélyszemélyek hatására, vagy sivár érdekből és a szó jelentése ellenében kijelentik, hogy mostantól az nem azt jelenti, hanem pont az ellenkezőjét, vagy épp nincs is meghatározás, mert bármit.

A jelentésdefiníció nem éles, nem is egy jelentés van, metaforák is vannak, de ha nincs valamiféle konszenzus, ha egyénenként és szituációnként változik a jelentés, akkor nem tudunk többé beszélgetni. A tegnapi posztban a lecsúszott mellizmú meztelen csóka képe alatt linkeltem ezt az (egyébként altright és kimódolt dramaturgiájú) filmet, amely friss botrány, Matt Welsh műve, és amelyben pont a képlékeny huszonegyedikszázadiaskodás miatt nem mer senki válaszolni arra a kérdésre, mit jelent az a szó, hogy NŐ.

És ugye a megváltoztatott vagy elmosott jelentésekre követeléseket alapoznak, amelyek mások jogait csorbítják: lehessen ráírni a kamutermékre a szót, mehessen női vécébe férfi.

De hát miért ne lehetne. Hát úgy szeretném. Számomra. Az én értelmezésemben…

Elgondolkodtató, hogy minden diktatúra és disztópia belenyúlt a nyelvbe, tiltott, törölt, valamint szörnyszavakat, eufemizmusokat, csúf-mesterkélt metaforákat és jelentésváltozásokat kezdeményezett, és a cél az volt, hogy bekebelezze a világot és félelmet keltsen. Én azt hiszem, a female penis már ide sorolható.

Gyomortájon, tehát nem az agyammal és nem is a szívemmel, hanem valami életösztönszerűséggel érzem, hogy aki ma kiabál: “az is az, ami nem az, mert én így érzem/ez az érdekem”, az gyanús, nevetséges, rosszat akar. De legalábbis nagyon buta, mert önként kövezi ki az utat a visszaéléseknek.

Milyen érdekes, hogy az ömlengő jóügyek, szeretetdús posztok, a csupa puszi, alsónadrág és táj szerelmes fotók vége a disztópia, a vigyorgó hatalom, és hogy a végállomás mennyire örök. Woodstock, a szexuális forradalom végső nyertesei a pedofil perverz férfiak. És ki a haszonélvezője annak, hogy nők tömegei oly megbocsátóak a queer-idótasággal és a rossz testbe született, szenvedő embertársainkkal? Fehér, faszverő férfiak. Hát azon ki nyer, ha a nem hús is hús, ha a hamisítvány számít etikusnak, és éljenek a vegánok? A kapitalizmus, a vásárlómegtévesztéssel szerzett profit.

Egy kellemes hír. Beszédaktus: azt mondja, nő és hogy a börtönben nehéz neki a tranzíció, tehát a valóság átalakul, akkor őt támogatni kell, tehát nem is annyira baj, hogy pedofil. (Hetente vannak ilyenek.)

* A beszédaktus-elmélet kidolgozója J. L. Austin (Tetten ért szavak [How to Do Things with Words]), továbbfejlesztői J. R. Searle és P. F. Strawson. Az alapgondolat: a beszéd cselekvés. Az ember nemcsak mondatok kimondója, hangoztatója. A beszéd célt megvalósító és következményekkel járó cselekvés. A nyelvhasználat) során olyan jelentések keletkeznek, amelyek nem részei a mondatok jelentésének, nem is a mondatok jelentése idézi elő őket, hanem maga a beszédaktus, amely cselekvés és következményei vannak.

Önöket házastárssá nyilvánítom. Esküszöm. A kiállítást megnyitom. Nő vagyok.

** Szutyok-e a vegán termék? Tápértékét tekintve állítom, ne az előállítás ijesztő módozatai miatt. (Tudjátok, hogy a vegán burger céklalé révén VÉRZIK? Az ám az igazi élmény egy vegánnak! Ezek hogy nem röhögik el magukat?) Na, de. Nem csak egy profi sportolót érdekel, hogy mit visz be a szervezetébe, hanem minden józan embert. És nem csak a termék tisztaságára (eredeti, nem agyonfeldolgozott, nem vegyszeres) gondolok, hanem arra, hogy milyen tápanyag van benne. A vegánok a növényekkel tetemes szénhidrátot visznek be (arányában 80-90 százaléknyit), aminek szomorú élettani következményeit jól mutatják a testfotók, és itt fiatal férfiakról beszélünk: csontsoványság, izomleépülés, kis pocak, zsigeri zsír. Fehérjét alig, teljes értékű fehérjét soha, szerintem komplettálással se (részleges értékű fehérjék egymással kombinálva kiadják a teljes értékűt, vagyis azt, amelyikben jelen van minden esszenciális aminosav), de az ilyen “nyamiiii!”-típusú rajongókat a komplettálás végképp nem érdekli. Zsírt meg csak súlyosan oxidatív, omega-6-9-ben bővelkedőt, bár van, aki az olajoktól is retteg és általában minden zsiradék ellensége. És még transzzsírt (a növényi tömlőben /vegán “sajt”/ keményített és karragénezett olajok vannak), ami (leegyszerűsítve) a halál (nálunk még nem tilos). Ebben a kontextusban számít húdeizmosnak egy harmincas, magát ezzel promózó, igen szerény kinézetű “vegán testépítő”. És ugyanebben szokott le frissen a dohányzásról S. K.