tanúi nagy érzéseknek

Jaj, én tizennyolc éves vagyok, mondtam már? Zajlik az élet. Város és erdő.

Azon gondolkodom, vagyis a forgatókönyvíró agyam gondolkodik ezen, hogy rezdüléseim igazi tudói, akikkel össze lehet kacsintani, azok nem annyira a barátaim, nem is az olvasóim, hanem a hétköznapok névtelen szereplői: a taxis, az eladó, a pincér, a portás. Diszkrét tanúi nagy érzéseknek. Nem tudják, ki vagyok, de azt igen, mi történik az emberi lélekben. Csókjelenetbe cappuccinót ők hoznak, szakítást jelentő csomagot ők adnak át, a nagy bejelentést ők hallják, de néha még szülést is levezetnek. Én úgy képzelem, nekik minden kis mozaik összeáll. Ők meg tudnák írni az emberiség nagyregényét. Ők, csak ők tudnak és őriznek mindent, mert ők közömbösek: mindenki más előtt, magunk előtt is színlelünk.

Dolgozik a tiny (petit) kávézó-cukrászdában két eladólány, makaronok, tart-ok és mille feuille-ök fölé hajolnak, és kínos a számviteli fegyelem. Azt látják, hogy belép ez a nő, akit már láttak többször is, egyedül és kettesben. Ma olyan konttyal lép be, amelyet negyven percig igazgatott a célból, hogy úgy tűnjék, le se szarja, hogy néz ki a hajcsomó a fején, mert ez a nő ilyen. Lehetne hiú is, az hány perc, vagy milyen konty? Ezt is tudja a két eladólány bizonyára. Látják öltözéke álkönnyedségét, a nem tökéletes fülbevalót — kedves kiegészítője a nem-tökéletesség –, az arcán a műgondot és a reményt. Látják, hogy tudja, mi van, csalás nélkül, könnyedén, de legalábbis nagyon szeretné ezt a látszatot kelteni. A nő azt hiszi, ők mindezt látják.

A nő leül, az ablakhoz, az intimen kétszemélyes asztalhoz, soha máshová, és a világosabbik hajú lánytól kéri a következőket: egy dupla kávét és egy körtés tart-t két villával.

Kihozzák a javakat.

A nő egészen nyugodt, tesz-vesz. Előbb kifele árad. Kipakolja a táskáját, struktúrát teremt. Ír töltőtollal tíz sort. Megissza a kávét. Rúzsát letörli a pohárról ivás közben és a végén is. Gyatra NOKIA-ja mintegy mellesleg az asztalon. Néz ki az ablakon. A járdán megjelenik a fodrásza, a szomszéd épületből, dohányzik. Biccent neki. Mosolyog.

Kér egy pohár vizet.

Aztán van egy pont, úgy félóra múlva, akkor visszarendeződik. Elsimul. Megeszi az egyik villával a tart-t. A nő ráérős, de tevékeny. Mindent elrak. Megissza a víz végét. Fizet, megy a holmijáért. Szíve emelt fővel szakad meg. És onnan, a makaronok fölül ez is látszik, nyilván.

Na de a NOKIA megbízható márka. Megszólal. Nézi a nő. A csepp légtérben tőmondatok, sőt, hiányos mondatok, meg szervetlenek is. Szinte semmi nem történt. Majdnem, de nem. Rongálódott a szívizom. A majdnem, az majdnem semmi. A mégis, az a minden.

A nő odalép a pulthoz, akkor már sor van, azt kiállja, és mosolyog. És azt mondja fényesen, de mulat is, meg szégyenkezik is: akkor ezt az egészet most még egyszer. Csak a kávé, az legyen kettő, külön. Tart. Két villa.

Nézi a sötét hajú eladónőt, keresi az arcán azt a picit… igen, tudja, igen, regényfejezet ez is.

A többit nem meséljük el most.

cropped-c3a1-table-3.jpgA nőklapjában utálnám ezt így, de nekem szép, mert így volt, pontosan, május volt és szerettük egymást, minden cseppje kincs.

45 thoughts on “tanúi nagy érzéseknek

  1. ó, tényleg pontosan ilyen volt pincérnek lenni. ez volt benne a jó. és a pincérségtől függetlenül, én is így szoktam írni magamban a regényt mindenféle helyzetekben. kicsit kívülről nézem és kommentálom 🙂

  2. A megis, az a minden. Minden! Es tenyleg.

    Nagyon talalo a cim. Hat bizony ok a tanui nagy erzeseknek. Annak ellenere is, hogy kapcsolatunk veluk pillanatnyi. Olyan helyzetekben latnak minket olyan erzeseket megelve, amiket a hozzank legkozelebb allok sem sokszor, vagy soha….
    Ultem mar ugy taxiban sirva, hogy a taxis miutan leallitotta az orat es fizettem, vart meg fel orat, hogy en ossze birjam szedni magam es normalis allapotban tudjak kiszallni. Adott zsepit es csokit es o is majdnem elbogte magat, ugy sajnalt. Utolag visszagondolva eleg komikus lehetett 🙂
    Sok ilyen tunekeny kapcsolatom van idegenekkel, akik ugy es akkor lattak, ahogy es amikor mas nem. Es ott voltak, turelmesek voltak, nem surgettek es a toluk telheto modon probaltak segiteni. Nagy emberek ok….

    • Nekem volt olyan, hogy egy szerelmi bánat (egy kurva nagy szerelmi bánat) miatt nem mentem dolgozni, hanem otthon fetrengtem a bánattól. Jöttek délelőtt zárszerelők, kínáltak valami biztonsági zárat vagy mit…Egy fiatal fiú volt az egyik, akinek aztán kiöntöttem a szívem. Nem, nem ő lett a férjem, de eszembe jutott fviki taxisofőrjéről. Annyira jókor jött, hogy azóta sem felejtem el…

    • Egy másik hasonló sztorim a hagyatéki felmérést végző pasas volt. (amúgy sok ilyen sztorim van, csak a felére nem is emlékszem már…. Naplót kéne írnom, bassza meg, annyi ilyen vicces helyzet van az életemben….)
      Szóval meghalt az apukám, én 20 éves vagyok és mondja anyu, hogy majd jön az értékbecslő. Mondom az ki és mit akar?! Hát hogy felbecsüli mink van (che?!) és azután kell majd örökösödési illetéket fizetni apátok után (CHE?!)…. Mondom és én mit csináljak vele? Hát engedjem be, aztán vezessem körbe. Hát mondom majd igyekszem körbevezetni és közben nem lehányni. Azért ez is egy csodálatos élethelyzet, lássuk be: meghal egy szülőd, te meg vezesd körbe a vadidegent, aki majd kiszabja az észlelt ingatlan és ingóságok után mennyi örökösödési illetéket kell kicsengetnetek. Úgy, hogy te még nem dolgozol, a tesód kiskorú, egy fizetés kiesett, mert ugye egy szülő nyista és a temetés és a pap által szolgáltatott utolsó szentség / temetés se ingyért van és fizessünk azért, amiért a halott szülő megdolgozott már, továbbmegyek adót is fizetett…. Hát mit mondjak, igen vártam az embert. Megérkezett becsengetett. Beengedtem. Mondtam neki én kivagyok és hát essünk túl ezen. Ahogy ültünk a nappaliban mutattam, hogy ez a nappali, az pedig ott a konyhhhhhaaaa, káhávéhét kéhééér? Szerencsétlen néezzt rám lefagyott arccal. Mondta, hogy hát szerinte hagyjuk a formaságokat a picsába: ő beírja, amit látott az előszobától eddig, én írjam alá és ő itt se volt, én meg feküdjek le és pihenjek. 🙂 Szerintem sokkot kapott. Én nagyon bírok sírni, ha nekikeseredem. Végtelenül kedves volt és alig várta, hogy elmehessen már tőlem a picsába 😀

    • Engem taxis költöztetett az itt már sokszor megénekelt exemtől. Egészen pontosan levittem a kurvasok bőröndöt, szatyrot az utcára, hívtam egy taxit, amely csomagostul elvitt két utcával odébb lévő lakásomba, majd miután kifizettem, megkérdeztem, hogy egy ezresért felvinné-e a cuccaimat a harmadikra. Felvitte.

      Azt elfelejtettem, hogy amúgy tök részeg voltam, és végig zokogtam. 😀

      • Engem is költöztetett így taxis. A mosópor a szőnyegre ömlött, a szatyrok tetején pár alma, mondom: Kér egy almát? Nem kért. Na ettől ordító zokogásban törtem ki, mire beharapott gyorsan kettőt, rág, aszondja, még jó hogy pirosat kaptunk.
        Olyannyira vágyok ezekben a helyzetekben egy emberi szóra, hogy magam is teljesen irreális dolgokat teszek, mint ez az alma is.
        Egyszer, egy másik exemet vártam csomagokkal a vasútállomáson, anyámékhoz készültünk pénteken, ő meg ‘melóban’. Bömbölök, várok, nem jön, vonat el, bömbölök, nézem, másik vonat egy óra múlva, csak jön, azt még megvárom, nézem, estig még van négy vonat. Egy nő ült le mellém a padra, rám nézett és csak annyit mondott: Nem tudom, mi történt, de senki nem lehet ennyivel fontosabb magának, önmagánál.
        Azóta is emlékszem arra a mondatra, azt ott hallottam először, hogy én vagyok a legfontosabb, és én ezt attól a nőtől tanultam meg. Mindig hálás leszek neki ezért.

  3. de megszakad, pedig itt nem annak kéne lenni, hogy nem szakad meg? hogy a tart evés után jön a kézen fogva sétálás az alkonyatba…? és aztán… ööö… nem is tudom, sétálás tovább, mondjuk át egy hangulatos hídon, aztán fel a hegyre, aztán le a hegyről, aztán a Budapest áthúzva táblán túl, aztán…
    aztán nem tudom, mi van, jaj, de szorongok most ezen.

    vagy akkor mi van, ha nem szakad meg?

    ja, hát azt tudom. kiterítenek úgyis.

    • Tudod, mit húztam én ebből? Azt a sok fölösleges mondatot, jelzőt.
      Kézen fogva bajos biciklizni.
      Az szakad meg csak, a szív. Mert az ember nem vesz semmit készpénznek, nem tud hanyattdőlni ebben (nehéz is), ellenben folyton azt gondolja, hogy a másik nem, mégsem, már nem, nem annyira, vagy nem lehet neki, és annyi nincs az emberben, hogy felhívja, mert a szívnek megszakadni némán kell, és én nem akarok senkit basztatni. És megszólal a NOKIA, és mindig kiderül, hogy de, de, de.
      És a másik is ezt gondolja, hogy én nem, hogy már nem, hogy egyszer csak nem. Így aztán mindig van miről beszélni. Hogy de, de, de.

      • Azért… az jó, hogy (már) van erre kapacitásod. Most ahogy így olvasom, pedig tudom, hogy a savaborsa meg minden, de csak azt érzem, hogy ha választhatok, most akkor inkább bekapálnék egy hold kukoricát. Asszem, meg kéne nézetni a szívemet.

        • “de csak azt érzem, hogy ha választhatok, most akkor inkább bekapálnék egy hold kukoricát.” – ez de jó, Porc, most dőlök a röhögéstől! Egyébként nem vagy egyedül, mert én is. Bármikor.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s