Az érvelésemre, az egész lényemre, gyakori indulataimra (úgy általában rám) szívesen mondják, ha már mást nem tudnak mondani, hogy elitista, kirekesztő. Ez jól hangzik, ezzel túl lehet kiabálni azt, amit mondok: hogy nem vagy a körülményeid áldozata, te sem, én sem, igenis lehet jobb életed. Bővebben…
Rég nem találkoztam azzal a tömény frusztrációval és gyűlölettel, az elméletgyártó-önigazoló kényszerrel, ami a férfihang nevű oldalon található, minden egyes posztban, hát még a kommentek hordahangulatában, dús vesszőhibák és egyeztetési hibák között. Mert ez döntés. én döntöm el, mit olvasok.
És nem is hergel fel akkor sem, ha idetolják. Mulatságos inkább, mit ki nem találnak azok, akiknek nem jött be az élet, és nem is kaptak észbe, hogy tán ennek nem a nők az oka. Ilyen van? Hüledezem.
A minap, Bővebben…
Hol a hiba az érvelésben? Törzsolvasóim jól tudják. Bővebben…
Megint egy poszt, amely nem “érzékeny és megértő”. Ezzel szemben igazat mond, nem gyáva, nem önáltató. Van, aki ezt nem bírja. Neki nem javasoljuk a blog olvasását.
Bemutatom és lebontom az önelfogadás és testpozitívság állításait, érveit, mert önösek és infantilisek, a tetejébe még improduktívak is. Ne dőlj be nekik! Bővebben…
Ahhoz, hogy a tested ne teher, nyűg és lassan elvaduló, külön élőlény legyen, bizonyos puritánságra van szükség. A cella puritánságára mint alapállapotra. Korai kelés, hideg víz, darócruha, vaj és kávé, bacon és áfonya. Nem erőltetésre, gyötrésre, harcra van szükség, és nem trükkökre, csodaszerekre, mentális bűvészkedésre, úgynevezett motivációra, önrábeszélésre, hanem letisztult, érett, nyugis egyszerűségre.
Biztos vagy abban, amit csinálsz. Amit csinálsz, magától értetődik. És csinálod, tényleg. Azért, mert így a jó neked.
Mi a franc folyik itt?
2018 nyarán kérdem ezt. Nem ma kezdtem testügyben gondolkodni, cselekedni, olvasni. Meg vagyok döbbenve.
Újra életmódügyi cikkeket írok, anyagot gyűjtök.
Régebben nem láttam ezeket, egyszerűnek tűnt minden. Bővebben…
Támogató Július 5.
És ez nem valami változás. Sosem volt az.
Értem én, hogy az ízlések különbözőek.
Én csak azt nem értem, Bővebben…
Talán te is nagyon lelkes voltál, egy ideig pörögtél velünk 2015–16-ban. Most megcsinálod! Vagy nem. De azóta tervezed…
Bizony, sokan vették meg az ugrókötelet, jöttek néhányszor edzeni, kérdezgettek, kerestek információkat, változtattak az étkezésükön. És örömüket is lelték benne. Aztán leálltak.
Miért van ez? Bővebben…
Személyes életmódügyi állapotjelentés a maraton után, a nyár szabadságában. (A poszt, mint annyiszor, nem ad tanácsot és nem mutat irányt. Ezt onnan tudhatod, hogy nem fogalmazok meg általános érvényt, nincs benne második személyű ige vagy felszólítás.)
Nincs iskola. Nincs korai kelés, stressz, végre. Filmeket nézünk, örülünk egymásnak. Van squashidőpontom, de ezen kívül már olyanok sem kötnek, hogy bérletem van valahova, járjam le.
Amikor hazaérkeztünk, azt hittem, összeomlott az egészségem, híztam is, mióta nem vetek meg ilyeneket, mint ÉTCSOKI, JÉGKRÉM, ZÖLDBORSÓ. Bővebben…
Ha megnyugtat, hogy valaki milyen szarul néz ki, akkor te nézel ki szarul, de legalábbis ezen görcsölsz.
Régebben, mondjuk húsz éve még nem működött a net demokráciája, a közösségi kontroll, ezért hatékonyabban prezentálta a média az illúziót. Mi pedig elhittük: a híres színésznők, modellek hibátlanul szépek. Rózsaszínűt finganak, harmonikus házasságban élnek, sose depisek, nem híznak el, boldogok és kacagnak. A kilencvenes években általános csodálat övezte a tévében látott, koncertező, színházban játszó hírességeket. Ők voltak az izgalmasak, mi az átlagosak. Átjárhatatlan volt a világ egyszeri és híres ember között. Aki mégis elhízott, egyszerűen elbújt. Akkor még… Bővebben…
Annyira megváltozott minden. Valami öt éve nem vettem csipkés cuccot, melltartót. Most jöttem rá. Régen pedig mennyi ilyenem volt!
Vasárnap közönség elé állok, ezért ma ruhát vettem, egyszerűt, de színpadra valót. Bővebben…
Kotrom a blogot, évekre visszamenőleg, rendet rakok, mérlegelem a szövegeimet. (2015-2017) Van, amit erősnek és kompaktnak érzek most is, ez kellemes. Máskor ámulok: hogyan bonyolíthattam ennyire túl, és egyáltalán, miről szól ez az írás? Vagy: ez én voltam, ilyenek foglalkoztattak…? Elvesztem a részletekben.
Mennyivel egyszerűbb most a lét!
Azóta ugyanis történt egy s más. Sorolom. Bővebben…
Nem hiszem, hogy meglepődtök rajta (tételmondat következik): gyanakvó és elutasító vagyok mindennel szemben, ami felkapott, tömeges, trendi.
Sokan csinálják? Saját zsargonja lett? Lelkendeznek róla? Rendezvényeket építenek rá? Nekem akkor nem jó, nem is kell. Fear Of Missing Out? Fear Of… Stepping In.
Trendről szólva nem olyan javakról vagy tevékenységekről beszélek, amelyek már a cikiségig tömegesek, hanem olyasmiről, amiért igényes ismerőseim is kezüket-lábukat törik. Ők is sodrás hatására, igazodva csinálják: le ne maradjanak. Másoknál látták, és akkor nekik is kell. Szociológiailag elemezhető volna, számukra mitől követendő pont az az életmód, csoport, amelynek e tevékenység vagy tárgy a sajátja. Bővebben…
Myla Dalbesio egy plus size modell. De legalábbis nem nullás méret, hanem az európai konfekció szerint M-L (40-42), amerikai 10-es. Calvin Klein, meghallva az idők szavát, 2014-ben vonta be a kampányába. Amúgy híresen csupa 0-ás modellje van.
Myla Dalbesio dereka-melle-csípője megfelel a 10-es méretnek – elég nagy a melle, viszont nincs rajta fölösleg, magas (180 centis), fiatal és feszes: Bővebben…
Meg vagyok én verve ezzel a bloggerséggel azért. Legyen ugye énblog, személyes, de ne legyek “önző”, “önigazoló”, amúgy meg kit érdekelnek az én egyéni ügyeim? Írjak a közállapotokról, váltsak világ, de ne okoskodjak arról, amihez nem értek, ne legyek megmondóember. Felszínes se legyek, de legyek szórakoztató, és én miért nem reagálok a “fontos hírekre” dohogva “társadalmi felelősséggel”? (Hát mert az primitív. Nem szeretném, hogy rángassák a figyelmemet, nem szeretek ráharapni a kattintásvadász témákra, amelyekről mindenkinek van véleménye, és mindenkinek ugyanaz. Bárki képes fodrászszalonstílusban szörnyülködni, hogy mi van már megint, ehhez én nem kellek.) Legyek értékalapú, de ne ítéljek. Legyek toleráns. Értsem meg azt, aki túlsúlyos, éhezik, vegán, keresztény, kicsit jobbos (vagy nagyon, de kicsitnek mondja, vonul), aki traumatizált, abortuszra megy épp. Köt az is, hogy anya vagyok, értelmiségi, magyartanár, feminista, balliberál, polkorrekt… ez mind.
Na, akkor azt írom, amit gondolok, és lesz benne nem-píszí is. Bővebben…
Utolsó magazinoldalak műfaja. Ön-villáminterjú. Bővebben…
Rendkívül tanulságos volt az a néhány ezer komment, amelyet az elmúlt két hétben olvastam a Marton-botrány kapcsán. Valóságos aranybánya az olyan bloggernek, aki régóta női sorsról, szexusról, hatalomról, zaklatásról, testről, szabadságról, önrendelkezésről, saját normákról, érvelésről és érvelési hibákról, netes kommunikációról ír szenvedéllyel.
Ahogy nem értik. Ahogy elkezdték “a másik oldalt” nézni, a szituációt árnyalni. Az elkövető tettei, felelőssége, indíttatása helyett az áldozatot vagy a szót emelőket kezdték véleményezni, kikezdeni.
Erőszak esetében nincs másik oldal, nincs mit nézni. Bővebben…
Most jön a nagy vallomás…
Rohadék egy címadás ez. Mindjárt elmesélem.
Itt van például Kelsey Miller, nagyon megkapó a csaj. Bővebben…
Irtó kreatív és érdekfeszítő cím, ugye?
De mit csináljak, nem lehet mindent felfancyzni. Most erről írok: az uszodáról, és a szöveg nagyon is izgalmas. Érdemes maradni!
Írtam már az úszásélményről, ez a kedvesebbik, de van ilyen strandos is, fú, milyen felszínes voltam, és milyen mámorosan írtam ezeket a koraiakat még, önkritika nélkül, tetszelegve, és az ítéletalkotáshoz azért nem volt még ennyire alapom, mint most. Mennyi a resztli a blog első évében! Bővebben…
Hogy én mit gondolok magamról?
Kérdi a kommentelő.
No de bármit is gondolok, annak mi az alapja? Ez az én kérdésem. Mert nem mindegy, ki van magáról szerény véleménnyel. A szerény teljesítménye miatt, vagy mert – újítóként is, felmutatható eredménnyel is – már kötelező előadni, hogy ez semmiség. Ugyan…!
Nem annyira gondolkodom én. Benne vagyok. A valóság nagyon erős, kihat mindenre. Egy biztos: elbírom a valóságot. Ez is valami.
Eleve: élünk, egészségesek vagyunk. Nem gyűrt maga alá az, ami velünk történt. Ez önmagában nagy teljesítmény. Én ennek is tudok örülni. Ki hitte volna, hogy ezen felül extrákat tartogat az élet?
Ó, basszus. Nem az élet. Én nem leszek szerény. Ez az egész erőltetett, önlerontó, szimpatikusnak szánt, helyezkedő beszédmód: jaj, csak ne zavarjak másokat, nehogy azt higgyék rólam, hogy nagyképű vagyok. Aki ezt várja el, akit zavar a teljesítmény (mert erről van szó), annak én nem akarok szimpatikus lenni. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 