hogyan vetettem véget a táplálkozási zavarnak?

Most jön a nagy vallomás…

Rohadék egy címadás ez. Mindjárt elmesélem.

Itt van például Kelsey Miller, nagyon megkapó a csaj. Jól ír (nem is nagyon szarul van fordítva), trendi, gondolkodós, és foglalkozik a tabutémákkal, igazi HuffingtonPost-hős.

Felmarkoltam a kiadóban a Big Girl című könyvét. A szórakoztató, magával ragadó, tele szívű szöveg lényege, hogy legyen vége ennek az iszonyatos fogyós hajszának, a jojónak, az új és új módszereknek.

Amerikában ez az egész életmód, táplálkozás, fitnesz, és a testről való lelkizés is szörnyűséges méretű és logikájú ipar, egyben tudati manipuláció, sokkal élesebb, mint Európában. Folyton az egészségről beszélnek, és nincs homokba dugott fej: a polgárok nem is kerülhetik el a munka- és biztosítási viszony miatt az éves eü kontrollt. Rengeteg a kövér, a közbeszéd pedig igenis nevén nevezi az elhízást, magyarázatokat és megoldást keresnek (ennek az örökösen élénk diskurzusnak a reakciója a fat acceptance mozgalom, nálunk egyik se ilyen). Állandó téma, mik a tilos élelmiszerek, táplálkozástudományi ajánlások, a vezető halálozási okok. Mindenki kvázi-tudósa a témának. Terapeuták, tanácsadók, módszert hirdető guruk légiói vannak a piacon, a neten, magyaráznak, érvelnek, táborok képződnek. És mindenki benne van a buliban: Amerikában az életmódtéma a vallás és a világnézet korszerű pótléka.

Ennek a rendszernek, megjegyzem, nekem is kedvem volna beinteni, agyból jól megkritizálni, és csakazértis elhízni, fittyet hányni. Olyannak lenni, aki nem érzi igazán a bőrén, hiszen egy központifűtött lakásban él, szabad idejében tévét néz, lifttel és autóval jár, korrektül keres, ha meg baja van, majd megszereli őt Carter doki egészségügye, amúgy is mindenkinek van baja, és mindenre van kezelés és gyógyszer is. Ami az elveket illeti, majd lesz magyarázat, valami bestseller vagy menő honlap, hogy ki a hibás.

Csaskhogy én európai vagyok. És nagyon nem tetszik ez az egész 21. századi túlburjánzás.

Azt szeretném mondani, hogy a pofám leszakad ettől. De most egész másfelé megyek, mint amiről írni akartam. Kaptunk a teremtéstől egy csomagot, van egy csomó szépség, lehetőség, és a lényeg mindig egyszerű. Élhetnénk értelmesen, és módszeresen és nagy erőkkel elbasszuk mégis. A kapcsolatainkat játszmákkal, a természetet önző kényelmeskedő használattal, az egészségünket függőségekkel, a szabadságunkat gyávasággal, a kommunikációt trollkodással, a teljesítményt irigykedéssel, a jobbik életünket kifogásokkal. Megcsúfolása ez annak, amit kaptunk. És örök agyalás, szövegek, problémázás, bűnöskeresés…

Kelsey élete hullámvasút: érzelmi sokkok, kudarcok, a nyomás, hogy fogyjon le, aztán fellángolás, az aktuális guru, aszketikus “betartása” a módszernek, majd valami életbeli változás vagy ráunás, aztán a csüggedés, féktelen zabálás, teljes összeomlás. Az anyukájának bipoláris zavara van, ez is érdekes, azt tekintve, ahogy Kelsey a diétái kezdeti, fényes szakaszáról ír.

És aztán eljutott oda, amiről a könyv szól: dolgozd fel a traumákat, nem kell fogyókúrázni, csak élvezni az ételeket, engedélyezd az agyadnak, nem tilos… és akkor nem is nagy kaland. Elmúlik a sóvárgás, az evésen való tipródás, a dogmák, hogy például a leveles kel erkölcsös étel… és Kelsey immár bűntudat nélkül eszi a – sült krumplit.

Markáns, bátorító üzenet, igazi sikerkönyv-alapanyag. Ám kissé leegyszerűsítő.

Mert: és akkor mi lesz…?

A tipródásnak vége, habár, markáns tudatosság kell ehhez is, de az van, amit Kelsey testén most is látunk, és amit nem pc kimondani, mert csak a trolljai mondták ki.

Fogyókúra vagy megszabadulás a fogyókúrás logikától – szerintem ez egy hamis dilemma. Már előtte olyan állapotba jutottak azok a nők, hogy egyáltalán fogyózni kelljen. Azokat az okokat kéne megérteni és felszámolni, nem rátenni egy másik zsákutcás, visszaélésekkel teli civilizációs bonyodalmat, ami a diétaipar. Hanem egy élhető életet élni, ami mégse sült krumpli.

Rejtélyesen elillannak a sztoriból a pokol igazi részletei, a lopós, besurranós édességevések, a jégkrémfüggő esti orgiák. Ha az a dilemma, hogy vacsorára tészta vagy csirke, egy-egy adag szigorúan, akkor ez nem egy valós probléma. Ettől meg se hízott volna. Csakhogy korábban fagyi volt, önhánytatás, mások tortájának megdézsmálása.

Akkor van megoldva a probléma, ha meg van oldva. Kelsey azt állítja tulajdonképpen, hogy az ő problémája a rágörcsölés volt, a mindig újrakezdett, rögeszmés fogyókúrák, az evéshez való parás viszonya – és nem a teste állapota. De az elhízottság is egy probléma, továbbra is.

Kelsey mindig kiszervezte a jóllétét, mindig kívül kereste a megoldást: neki mondja meg az oldal, a tanácsadó, a módszer, a táblázat, hogy “mit ehet”, számolta a kalóriaopontokat (Weight Watchers), és aztán ebbe fáradt bele persze, és írja, hogy őt mennyit riogatták a finomliszttel, és hülyeségeket mondtak a vércsoportjáról (nullás típus, egyen fürjet és ürühúst).

A finomliszttel nem riogat senki, a finomliszt (a szénhidráttúlsúlyú táplálkozás általában) szar. Hasi hízást okoz és rángatja a vércukrot, az inzulint.

Kelsey mindig úgy viselkedett a saját kajálásával és testével, mint egy gyerek, egy infantilis csínytevő. Volt egy-egy egzaltált cél (színésznőség), de még inkább felnőtt tekintélyszemély volt, aki megmondta, mit kéne tennie, ebből az egyiket, az utolsót, az intuitív táplálkozási tanácsadóját mennybe meneszti, és akkor ez a megoldás.

Kelsey, ha kevesebb parával is, de még mindig ugyanott tart. Már egy könyv szerzője, már nem költ száz dollárokat marhaságokra, már nem éles cikkcakk a súlyának grafikonja. Azt állítja, jóízűen eszik, megváltozott az attitűdje.

De még mindig ugyanaz van.

Szóval nem értem, nekem ez nagyon amerikai.

El kellene hinni, hogy neki ez az ideális súlya, hogy létezik olyan, hogy valaki “ilyen alkat”?… És általában el kell hinni, hogy mentálisan, lélekkel felülírható a biokémia.

Nos, nem.

Kelsey persze relatíve előrébb van, mint a szégyenkező, a kövérségüket takargató, szorongva evő, új diétákra vadászó, életüket eköré szervező, majd mindig feladó fiatalnő-milliók, akiknek az üzenete szól. De az egy nagyon komoly válságtünete a társadalomnak, ha ő példakép. Vagy ha a többi magabiztos, az elhízottságát csillogóan tálaló nő lesz példakép, aki állítja, hogy ő egészséges, edz és csak jól kell öltözni, és az ítélkező társadalom a hibás a kövérek rossz közérzetéért, amúgy nem lenne semmi probléma.

És persze mindegyik kapható arra, hogy poénkodjon a futópadon való szenvedésről, és nivellálja azt, amit mások az egészségükért tesznek.

Én azt mondom, ha a változást a tested használatára, a természetes mozgásokra alapozod (nem PowerPlate, nem hájrezegtetés, nem izzasztó fitszerkezet, így értem), akkor hamar meglesz az edzettséged, és nem fogsz félni a futópadtól, és semmitől sem fogsz félni, ami mozgás, ugrabugraság. És akkor nem fánkok meg sült krumplik fölött filózol, magyarázva magadnak, hogy “megeheted, nem bűn”, “engedélyt adok”, egyáltalán nincs a kajával bonyolítás, körömlakkozás a nassvágy helyett (!). Eszed, ami otthon van, és otthon csak minőségi, a javadat szolgáló, finom (!) étel van, mert így döntöttél, mert dönthetsz – és amúgy az életedet éled, nem a tested köré szervezed a tudatodat.

Mert ez az élelmiszerkínálat, mögötte az ipar és az egész városias életmód beteg, eltorzult, ridegen emberellenes, és a beteg rendszerben beteg, szomorú életű emberek kínlódnak pótmegoldásokban, olcsó vigaszokkal, felelősséghárítva, és halnak meg szörnyű módon, miután évtizedeket vegetáltak.

Nincs más választásod, mint mélyen rendszerkritikusnak lenni, ebben a témában is. Nem a dafke póz miatt, nem az eredetieskedés miatt, nem a jópofa hangoskodás miatt mondunk nemet, Szövetszöcske, és nem is azért, hogy fasza legyen a blog. Hanem mert az az élet, amit a bejárt utak kínálnak, szar, és nem akarunk olyan életet. Itt most sikerült leírni tömören, miről szól a blogom, az egész kritikus jellegének az alapját, de talán azt is, hogy miért olyan ingerültek tőle néhányan.

Én erre az eldeformálódottságra mondok nemet, és ehelyett választottam azt, amit élek, és ez egyszerű. Semmi különös nincs benne, csak azoknak egzotikus vagy fura, akik nem teszenek a testükért semmit.

Csak fel kéne nőni.

*

Noha én, back to the topic, én nem voltam sose komolyan evészavaros. Nekem pajzsmirigy-túlműködésem volt húszéves koromtól. Akkoriban, a legdurvább időszakban ettem napi 6-8 ezer kalóriát, és csak annyira híztam meg, amit a régi képeken látsz.

Ma rendben vannak a pajzsmirigyértékeim, pedig ez egy nagyon makacs autoimmun betegség. Immár a véradás is kimondta, hogy nem vagyok többé pajzsmirigybeteg. És most eszem egy nap 3-4 ezer kalóriát. Bűntudat nélkül, régóta. És nem hízom. Miért? Mert a zsírmentes testtömegem magas, az izom enni kér, mert folyton gyaloglok, biciklizem, és mert naponta intenzíven mozgok.

Egész életemben két pofára, rengeteget ettem, gyakorlatilag bűntudat és fogadkozás nélkül. Kívül maradtam a poklon. Nem zavart a kajálásom, a súlyom igazán.

Kamaszként szeretethiányból ettem a mazsolát, voltak nagy falásaim, de aztán az élet jobban érdekelt, annyi minden történt, volt miben megélni agyamat, szívemet is. És amikor azt mondtam, hogy most lefogyok, akkor elkezdtem sportolni, kevesebbet enni, és lefogytam. Ez háromszor volt életemben. Máskor nem érdekelt a téma.

Szóval nem és nem tudok mit mondani azoknak, akik zugesznek, akik szégyellik, akik életmódváltva is kóllára vágynak, édességet akarnak, helyettesítve, hajdinából.

Kelseynél, ezen a blogon és Ducidíványnál olvastam a táplálkozási zavarokról, és itt a blogon is volt egy döbbenetes rovat a régiekkel: evészavar

A diéták nem működnek, azt mondja Kelsey és ez a ma divatos, angolszász–feminista narratíva.

De bizony, működnek. Szinte minden diéta működik. Te nem működsz. Nem csinálod, feladod, és ráfogod a nyuszira.

Akármilyen a környezet, az előéleted, végső soron te kellesz a jó életedhez. Te mész sportolni, te döntesz, te engedsz a jégkrémevésnek, te halogatod, te költöd másra a pénzt, te nem veszed komolyan, te sorolod a mentségeket.

 

28 thoughts on “hogyan vetettem véget a táplálkozási zavarnak?

  1. Az a baj, hogy elbaszott anyagcserével, soha-nem-sportoltan sok-sokkilóról lefogyni (amennyire én ilyen emberek tapasztalataira rálátok) tényleg kínszenvedés makrókon nem változtatva vagy csak a leggázabbakat kiszűrve, életvitelszerűen kalóriaszámolva, keveset éve (és a legtöbb mainstream, soványhús-saláta típusú, nem az egészséges anyagcserét helyreállító diétával ezek a problémák nem oldódnak meg meg nagyon könnyű visszahízni is, ha az ember éhezik (nem böjtöl, hanem hosszú távon kalóriadeficitben van).
    anyukám pl. évekig kapott „diétás” (kalóriaszegény) kaját, amitől folyamatosan éhes volt, és annyi történt súlya lement a százötven! centijéhez hetvenöt kilóra, ami még szintén durva túlsúly (amikor nekem kevés izommal 50 kiló a normálsúlyom 165 centihez)].

    Mert a mainstream diétaipar jelenleg ott tart, hogy ne fehérlisztet egyél hanem teljesőrlésűt/zőccséggyümölcs meg sokkisétkezés, meg hogy ezt meg azt a terméket (zöldtea meg mandragóragyökérkivonat) kell enni, és akkor az „fogyaszt”. De ezzel egy már nem egészséges anyagcserével úgyanúgy el lehet hízni meg fennmarad a hízás (és jó esetben skinny fatre fogysz).

    Érthető, hogy az ember egy idő után feladja, ha nem lát annyi eredményt, amennyire nehéz fenntartani egy életmódot.

    Ez kicsit olyan, mint a vegán sportoló, hogy teljes embert igénylő erőfeszítéssel pár „szerencsés” alkatú (fiatal) ember meg tudja csinálni, hogy maradjon izomtömege meg megeméssze a táplálékkiegészítőt, de azért a legtöbb vegán előbb-utóbb minimum vagy elhízik vagy kórosan sovány lesz (és tápanyagiányból fakadó egyebek).

    Szal én érthetőnek tartom, hogy még relatíve elkötelezetten is van olyan, hogy valaki kipróbál nyolc-tíz mainstream (low-fat v kalóriaszegény) diétát, ami lényegileg nem különbözik plusz még van egy ilyen pszichés evészavara is, és akkor arra a következtetésre jut, hogy a diéták nem működnek, és ez sokak tapasztalatával összecseng.
    Ettől még nyilván nem lesz egy előremutató reakció, úgy, ahogy a fat acceptance sem igazán az. Inkább backlash. Meg nyilván a külső kontrollos, nyomasztásra lefogyni próbáló, egyik guruból a másikba eső viselkedés se lesz produktív.

  2. Nagyon jó ez a cikk! Még az a nehezen érthető – vagyis érthető, de elfogadhatatlan – számomra, hogy sokaknak a “kiszervezés”, a külső kontroll, tehát a gyomorműtét segít lefogyni. Ha ugyan. Szomorú ez, és az is, hogy évtizedekkel ezelőtt a nemzeti összsúlyunk biztosan kevesebb volt, látom a mindennapokban. Igaz, pénzünk se volt rá túl sok, ma biztosan több jut élelemre, és a csábítás óriási. A minap olvastam valami Guardian-cikkben, hogy kajafüggés nincs is, csak adalékanyag-függés, a cukrot és mindenféle ízesítőt, technológiát, egyebet értve ez alatt, ami az ételt könnyebben, gyorsabban fogyaszthatóvá teszi. Jó, tudom, nem gonoszságból teszi ezt az élelem előállítója, hanem egyszerűen ez az út: szebb, jobb, finomabb, illatosabb, stb. árut könnyebb eladni, az élvezeti értéke nagyobb, mit tehet a gyártó arról, hogy ennyit akarunk belőle.

    • Nekem ugyan nem “elfogadhatatlan”, de egyfelől nem csodamódszer (nem lehet kiszervezni rá a megfejtést, ez egy jó szó), másfelől meg mozogni mindenképp kell. Nem is a súly miatt, hanem a kondíció/testösszetétel miatt.
      Általában nagyon – egészségtelen mértékben – kövér emberek szokták ezt a beavatkozást végeztetni (ami én sose voltam, már csak ezért se igazán releváns, hogy én elfogadom-e vagy sem az ő döntésüket:), akiknek eleve az a baja, hogy saját magukat alig tudják megemelni, nem még vasakat, meg rohangászni. Jó, persze, biztos egy idő után ebben is van egy adag pszichés tehetetlenkedés, meg belerogyás, de valahol megértem azt is.

  3. A könyv arról szól, amit intuitív evésnek neveznek, vagyis hogy Kelsey újra megtanul a szervezetére figyelni és úgy enni, nem habzsolni és nem koplalni – mert ezek szerint Amerikában elfelejtették, hogyan kell. Én így olvastam.

    • A szervezetére figyel, és olyan ételeket eszik, amelyek az ördögi körben tartották: éttermi kínait, tésztát, pizzát, sült krumplit, csupa over-ch-s, modern kori manipulált kaját, csak kisebb mennyiségben.És még mindig kövér. Szerintem a lényeget nem érti, viszont egy új, nem-diéta módszernek világszerte marketingelt egy jót.

    • Ha már felborult a szisztéma, akkor hiába intuitív, 90% a kedvenc addiktív vackait fogja kajálni, amik tovább kavarják a működését. Gondolom. Én is rengeteg firlefrancot összeeszek az utóbbi időben “intuitíve”:)

  4. Pont ezekben a napokban gondolkodtam el azon, milyen evészavaros voltam gyakorlatilag egész életemben. A belátás, hogy igen, ez ez volt, nevén nevezem, és próbálom, lassan-lassan, mindig egyre távolabbról szemlélni. Talán kicsit okosabb lettem, de még csak most kezdődik az alapok lebetonozása.
    Állandóan kellett az instant kielégülés, amit az étel adott. Édesség különösen. Hogy kitöltse az érzelmi lyukakat, az ürességet, csalódottságot valami másra váltsa. Micsoda illúzió, mikor csak egyre mélyebbre süllyed az ember.
    A shift, ami történt mostanában, az a nagyon éles rálátás, hol fejeződik be a fizikai éhség, és hol kezdődik a lelki, amit korábban édességgel próbáltam elhallgattatni. Betömni a tátongó ürességet valamivel.
    Nézem az embereket az utcán, és látom rajtuk ugyanezt, és sajnálom, hogy ez lett a norma. Hogy úgy kell keresni a csillogó tekintetű, büszke arcokat. Jól jön(ne) néha a küzdelemben a példa.
    És igen, nekem itt jön be az, hogy nem elég arról beszélni, hogy fitneszterem meg “fogyózás”. Mert valahol ezek is lehetnek pótlékok, nehogy az ember elmerüljön a feneketlen ürességben, ami azzal jár, hogy csendben van magával. Nem találtam meg a Szent Grált én sem, de talán mindenki érzi, merre érdemes tapogatózni. És ez a tapogatózás már mérföldes előrejutás a csokizabáláshoz képest. 🙂

    Köszönet!

  5. Szuper ez a poszt (is)! Lehet ez lesz az elsö kommentem, amennyiben sikerül beloggolni:)
    Minden szupermarketlancbeli bevasrlas alkalmaval megdöbbenek, hogy milyen alacsony a tiszta ELELMIszerek aranya a cukordömping, chemie, egyszerhusvolt &co. termekek valasztekaval es mennyisegevel szemben. Es hogy ez alig tünik fel? A kasszaszalagon varakozva sokszor stalkolom az elöttem-mögöttem allok fogyasztoi kosarat, beszedes. Tudatos vasarlo vagyok, de nem diszciplinalt – a mindenfele zöldseg-sushi mellett ma intuitiven becsuszott egy-ket minifank szörnyüvirslis sületlen levelesteszta-croissanttal a tatyoba. Olyan, mintha ennyi erövel elszivhattam volna egy cigit is. Penteken szeptemberi Oktoberfesztre mentünk a közeli varosba es ket Maß utan ket napig ereztem magam enyhen mergezettnek. Nincs ezzel baj csak egy ideje nyom ott ahol nem kellene es elkezdtem aggodni, hogy mi van ha a testem el kezd lazadni a sok sz@r ellen amit eddig ettem es nem fogja lelkesen javitgatni a dnseimet?

        • Mert itthon olyanok vannak amiket gyermekkorom óta megszoktam és szerettem és kint évekig arról álmodoztam. Ott meg olyanok voltak amikre rá tudtam nézni tárgyilagosan és ki tudtam jelenteni hogy nem tesz jót nekem és ezért nem (v)eszem meg. 😀

  6. Ráfogjuk a NYUSZIra, és utána egy ŐZugrásos kép. 😀 Állat!
    Ma úgyis megyek edzeni, úgy döntöttem, a poszt tiszteletére csinálok egy kör nyusziugrást is.

    (Nem, érdembeli kommentem most [még] nincs, emésztem a tartalmat, de ez vicces.)

  7. Még sehogy.
    De rajta vagyok az ügyön, és a teljesség hiányában részeredményként annyit mondhatok, hogy rendbe kell rakni a hormonháztartást.
    Az mondjuk még mindig felfoghatatlan, hogy a cukor (a gyümölcs is) következetes elhagyása milyen folyamatokat indít be, illetve állít le. A totális nyugalom és kiegyensúlyozottság. Mély alvás. Higgadtság, könnyedség.
    Milyen egy kurvára lehúzó cucc az!

    • És a másik döbbenet, hogy milyen elképesztően nehéz elkerülni. Tudtam én, tudtam. Csak nem sejtettem, míg a hormonkúra részeként el nem kezdtem mindenen elolvasni, hogy mennyi van benne. Fél-egy adag akármivel kanálszám eszem a cukrot, és nem kell fagyi vagy csoki legyen (bár utóbbi is megdöbbentő, az ét verzió az egyenlő kakaó- és cukortartalmával). Üveges cékla. Paradicsomos babkonzerv. Kolbász. Joghurt. Kenyér.
      Az igazi sokk a szeletelt savanyú uborka a levével, amiből 2-3 evőkanálnyi egy deka cukrot tartalmaz.

      • Igen, a cukor, úristen. Én azt hittem, marha egészséges leszek azáltal, h vegán életmódra váltok. Aztán begyűrűztek a lakásba az étcsokik, datolyák, egyéb szárított gyümölcsök, vegán édességek, vegán puding, amit akarsz… 😀
        A reggeli gyümölcsturmix még él és köszöni, jól van, DE leszoktam pl. arról, h nassolnivalót tartsak otthon. Tudom-tudom, h az anyukáknak itt könnybe lábad a szeme, merthogy ők “nem tehetik ezt meg”, ezen is tök sokat gondolkodom, hogy van ez. Éva, hogy van ez? Tényleg csak a vasakarat és önfegyelem az, ami meggátolhatja az anyákat abban, h nekiessenek sunyiban a gyerek / apuka müzlijének, sütijének stb, ha már “tartani kell otthon”?
        Hormonháztartás rendbetétele tényleg alapkő itt, köszi az említést, pikareszk! Mennyi tanulnivaló… 🙂 Biológia önképző.

        • Anyukák is megtehetik, hogy ne tartsanak otthon ilyesmit, legalábbis a magamfajta ridegtartó vérfarkasok. Anno inkább apuka volt nálunk a gyenge láncszem, de rá lehetett venni, hogy ha nassolni akar, azt a munkahelyén tegye.

        • Simán meg lehet tenni. Nincs itthon cukor, nincs itthon fehérliszt, pedig van egy hároméves.
          Mi nem szénhidrátcsökkentve eszünk ugyan, de ez a változás is sokat számít. Nincs nassolnivaló itthon, ha megkívánunk valamit, akkor azért elmegyünk//vagy megsütöm. Értelemszerűen mire elindulnánk/nekiállnék megsütni elmúlik az édesség utáni vágy. A gyereké meg főleg, neki percek se kellenek hogy elfelejtse mit is kívánt meg. Tizedére, ha nem huszadára csökkent az édességfogyasztásunk.

      • Hát igen pikareszk, az én kedvencem, amit legutoljára hagytam el, az a kész gyümölcsjoghurt, de jól is esett! Megnéztem, 11 %-ban cukor a jobbfajta is. 3 db mokkacukor az összesen 10 g, tehát a szokásos 150 g-os joghurtban kb 4-5-öt is megettem. Viszont a cukorpótlók és a vele készült savanyúság, stb. ízét nem szeretem. Használok cukrot, mint fűszert bizonyos ételekbe, legtöbbször kevesebbet, mint sót. Főzök szorgosan, főleg takarékosságból, de a biztonságos étel miatt is – istenem, de unom! A jobb minőségű bisztróétel – semmi hókuszpókusz, csak Na-glutamát és hasonlók nélküli, nem sütőzsírban tocsogó étel – nem fér a költségvetésbe.

        • Az én gyerekeim egy pillanatra ledöbbentek, amikor egyszer régebben mondtam nekik a boltban, hogy szívesebben veszek nekik egy pohár pudingot, mint egy pohár gyümölcsös joghurtot, ha már mindenképp ilyesmire vágynak, mert – a címkéik szerint legalábbis – nem csak a cukor, de még a szénhidrát is kevesebb benne.

  8. Ez tényleg szuper összefoglalás arról, hogy mit is értesz életmódváltás alatt és hogy függ ez össze más – tágabb, civilizációs meg személyes – kérdésekkel.
    Annyi mindent egyéni adottságnak hiszünk, ami pedig csak a környezetünktől elsajátított szokás vagy annak a következménye.
    Én pl. azt hittem, hogy eleve édesszájú vagyok, és folyamatosan oda kell erre figyelnem, ha nem akarok hízni. Viszonylag nyugis időszakokban ez ment, stresszesebbekben, ha nem tudtam eleget mozogni, nem annyira. Aztán egy hónap drasztikus szénhidrátmegvonás elég volt ahhoz, hogy csak nagyon ritkán kívánjak édeset és a legfinomabb sütistálak mellett is el tudjak menni nyálcsorgatás nélkül.
    Hasonlóképpen eleve adottnak tekintettem, hogy hasra hízom. Aztán mikor pár éve pár hónapig glutén- és laktózmentes étrendet követtem kis kalóriadeficittel, súlyzós edzések mellett, elkezdtek olvadni derékról a centik és az új izmaimnak köszönhetően mégsem tűnt el teljesen a fenekem, mint korábban, ha csak kevesebb kajával fogytam.
    Most pedig a szénhidrát ennél szigorúbb csökkentésével úgy is folyamatosan csökkennek a hasi zsírpárnácskáim, hogy hetek óta intuitívan eszem, kalóriaszámlálás nélkül, csak a szénhidrátkontrollra meg a saccperkábé elegendő fehérjére és zsírra figyelek.
    Működik az intuitív evés, de csak akkor, ha a tényleges élettani hatásokra figyel az ember, nem arra, hogy mit kíván épp a szeme vagy a szája. Mi laktat, mi ad energiát hosszú távon, mi álmosít vagy puffaszt, mitől hogyan változik a testem, ilyesmik.
    A lelki okok is fontosak persze, de azok rendezése kicsit mélyebbre megy annál, hogy “nem görcsölök már azon, mit eszem”. Kifejezetten evészavaros embereknél ez előrelépés, de az evészavarban megnyilvánuló lelki, egzisztenciális ok, trauma, stressz attól még nem fog magától elmúlni, esetleg csak más formában nyilvánul meg. Az életmód meg a szellemi fittség és kiegyensúlyozottság persze kölcsönhatásban van, egészségesebb életmód mellett a pszichológiai zavarok is jobban menedzselhetőek. Mindenesetre egy étrend- és életmódváltás szerintem akkor lehet sikeres hosszú távon, ha ezzel párhuzamosan az ember a lelkében és életében is rendet rak.
    A könyvet nem olvastam, de a leírásból úgy tűnik, ez az “intuitív”, de valójában megszokáson alapuló, görcsölés nélküli étrend lehet struccpolitika és hosszú távon zsákutca , meg lehet egy lépcsőfok afelé, hogy a kaján való görcsölés helyett rájöjjön, miért is görcsölt a kaján, illetve hogyan tudja jobban kezelni azokat a személyes vagy mindennapi problémákat, amiket korábban a túlevéssel meg önsanyargatással “kezelt”.

  9. Nem vagyok életmódváltásban, masszív szénhidrátfüggő vagyok, a zsírt is szeretem, szóval na. Saját tapasztalataim szerint ha olyan mozgásformát találok amit igazán élvezek, akkor valahogy automatikusan alakítom hozzá a táplálkozásomat. Tavasszal volt az első futás flashem, előtte
    32 évig a gondolatát is utáltam. Kitapasztaltam, hogy úgy esik a legjobban, ha este hat körül eszem, alszom, és reggel ébredés után fél hét körül megyek egy fél órás-órás kocogásra, éhgyomorra. Utána délig nem voltam éhes, nem kívántam semmit. Ez heti háromszor négyszer így volt, aztán valahogy a nem futós napokon is így maradt, Tök jól érezem magam.
    Most a futás mellé bejött a jóga, elsősorban régi vállsérülés rendbehozása miatt, de valamit úgy elkapott bennem, hogy heti 6-7 órát biztos ezzel töltök, a futás egyre jobban kiszorult. Jógázni viszont kora délután tudok csak, így ebédre is nagyon keveset és nagyon kímélőt eszem csak. Tele hassal nem lehet fejen állni.
    Én, aki hittem a napi 6x együnk keveset, meg lassú-gyors felszívódású szénhidrát számolgatással, kalóriaszámlálással töltöttem éveket eredmény nélkül, most teljesen a mozgással kapcsolatos jó érzéseimre hagyatkozva rátaláltam szépen csendben arra, hogy mi a jó nekem, nem érzek korlátot, mozgékony vagyok és remekül alszom. Nem fogytam látványosat, de ezerszer jobban érzem magam.

  10. Visszajelzés: figyelemelterelés | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s