a nyár örömei

Ez az igazi kánikula most! Újszerű, friss a maga elviselhetetlenségében. Rezeg az aszfalt, hársfaillat, és Angyalföldön, a Vágány utcában faeper is rárohad az úttetsre. Budán nincs faeper, miért?

Tizennyolc és húsz órákat nem enni, de amikor igen, akkor hajaj.

Ujjatlanban biciklizni. Leszáguldani a Szeretetthez. Nap süti a combomat is, szaga lesz a bőrnek, eleven, jó. Kicsi felhő csak a tudat: már vigyázni kell. Kenem is az anyajegyem ötvenessel. És nemsokára leszedetem a Kultikus hasit is:c

az ott

Postás jő. Hát hány bikinid van, Éva? Hat? De nem lehetett kibírni.

me in mirror

Vége az éjszakai forgatásoknak. Az oly sokat emlegetett és edzett izmoknak most konkrét hasznuk van. Hát ezért csináltam – ezért is! Voltak sokkal kevésbé edzett társaim, katonaruhában ez nem látszik, lehet úgy is, csak nekik sokkal nehezebb és nyűgösebb volt a harctér. A negyedik éjszaka már nagyon kemény volt. Pedig addigra lett lelkileg könnyű, mert bizonyos tisztelet övezett: szerettem embereket (nagyon gondosan  választott keveseket, akikkel összevillantunk), és ők is engem. De amúgy, enyhébben mindenkit bírtam, aki nem volt nyomulós, tufa vagy hisztikirálynő. Viszont a nemalváson a szeretet nem segít. Buszozni, a nagyon vegyes emberek, egy-két döbbenetes sztori is volt. Beöltözni. Viselkedni. Várni.

Ki hitte volna, hogy itt: tanár lehettem, játszottunk sokat, csacsi-pacsit. Állunk a díszletben, várunk a pirotechnikára. Penge a Sándor. Mögöttem mondja fojtott hangon: várom az újat! Éva, éhes vagyok! Zöldségkedvelő legény, vágom rá. Three. Two. One. Action! Futunk. Az életünkért futunk. Elrobog mellettem. Sóska Jóska?, veti oda. Aztán a robbanás, földre vet néhányunkat. Egy kaszkadőrt átugrok. Nem bírta hát.

Érdekes amúgy, mert az életem megszokott – netes, valós – helyszínein már vagy átnéznek a testemen, vagy beszólnak. Itt meg újra ez a friss, igazi elismerés, megint furcsa. Néha nem tudom, ki vagyok: más fénytörés másképp definiál. Én is adózom annak, aki dolgozik magán. Kitüntetésként hordjuk. Nem érdemes elkenni, hogy a meló látszik, a nemmeló meg lerohadással jár.

Bugyit és melltartót vásárolok. Vajfehér, Zero. Ez nem ehhez a kollekcióhoz jár, nyom a kezembe egy repiajándékot az eladó, de én nagyon bírom, ha valaki így kiáll a nőkért. Köszönöm.

Hűvös, néma tető alatt nagyokat alszunk. Olvasok nekik, és most szívesen. Ráérünk. G. betoppan. Focizunk. Ugrálunk a trambulinban. Eszünk. Zöld a bab. Szalonna. Tejföl.

Piacra megyek, eper, tojás, paprika, mandula. Meggy. Viszek tíz tojásosdobozt.

Dermesztően hideg csemege uborka a napon. Négy darab. Desszert!

Filmek, A dán lány. Moziban az új Almodóvar. Aztán Garrel:

És a sajtótájékoztató! És ott van Garrel! A képen a hajóskapitány. Kovács Bálinttal beszélgetek.

Úszom, Juditékkal, és aztán Katáékkal is. Erős, hosszú tempók, ragyogás. Napozunk, ujjong a bőröm. Megszáradunk. Mindent megbeszélünk.

Csodálatos a feminista angolos csoport is. Hasítunk, szenvedélyes és vicces a tanárunk. Mosolygok mindig, miket mond. Personal is political, elmeséli ennek az eredetét. Most jön a harmadik alkalom.

Amiket elindítok: mindenféle terv, kezdeményezés, munka szépen, nyugiban beérnek. Vay Blankával próbálunk összerakni egy anyagot a TERF-transz vitáról. Rengeteget olvastam, utánamentem a témáknak.

Nem kell harsánynak lenni. De bele kell tudni feledkezni. Nem kell sokat dolgozni – csak mindig.

Visszagondolok az összes olyan helyzetre életemben, amikor tele voltam ugyan kétellyel, rosszul aludtam és őrlődtem miatta, de nemet tudtam mondani. Annyira örülök most, hogy nem hagytam magam. A belenyugvásra sosem lehetsz büszke. Mindig lett jobb út, helyzet. Mindig visszaigazolta az ellenállás értelmét az idő.

Józan, erős jelenvalóságok, öröm van most, és nem számít a többi.

S hogy emberek harsányan és durván írnak rólam, azt most már úgy hordom, mint valami babérkoszorút. Mert azt utálják bennem, hogy kompromittálatlanul kimondom: létezik jó élet, igaz, egyenes beszéd; munka, kvalitás, eredmény. Csak érett én kell hozzá, tisztán látó, nem pótcselekvő, szenvedélyre képes. Nincs rendben a hazugság, a látszatélet, a projekció, a dühök, a szerepjátszás, a kicsinyesség, a sunyulás, a kavarás.

Nehéz lehet ezzel szembesülni, ha beleragadtál. Olvasom a régi leveleiteket. Mélyen megértelek titeket. Ott, ahova a levelek óta jutottatok, csak az agresszió létezik.

7 thoughts on “a nyár örömei

  1. “Annyira örülök most, hogy nem hagytam magam. A belenyugvásra sosem lehetsz büszke. Mindig lett jobb út, helyzet. Mindig visszaigazolta az ellenállás értelmét az idő.”
    Most ezt nagyon fontos volt olvasnom. Van egy helyzetünk, ahol egyszerűbb, gyorsabb, kevésbé költséges lenne okosba’. Beleállunk, de azért forgolódom. Viszont annyi helyről mondták, hogy igazunk van, hogy nem hagyjuk, most nem lesz okosba’ semmi. Pedig korábban talán úgy lett volna. Az, hogy nálad is erről olvashatok, megerősíti, amit amúgy is érzek.
    Hangulatosak a forgatási beszámolók, már egy-egy mondat is.
    A többi meg, élvezzük ki a nyarat! Én a forróságban sem vágatom le most a hajamat – úgy döntöttem, kiélvezem, amíg eredeti színű (imádom a színét, az egyik kedvenc dolgom magamon). És kibírom a kánikulában is a hosszút. Merhogy két hete, azt hiszem, találtam egy ősz szálat, az elsőt (vagyis szerintem az volt), és rádöbbentem, hogy el fog múlni. Most viszont még ilyen.

    Kedvelik 1 személy

  2. Úgy örülök, hogy így megy! Én meg még mindig munkahelyen, hiába a szünet, pontosan tudom, hogy ezt a 18 évet már nem lehet egy nyár alatt kipihenni. Dolgoznék itthonról, csinálnék most már szinte bármi mást, csak ne ezt a mókuskereket. Egy éve agyalok ezen, hogy kéne úgy megélni, hogy jó is legyen végre nekem. Iszonyú jó olvasni, hogy van kifelé az alkalmazotti létből, de nekem egyelőre fogalmam sincs, merre. Bocs, hogy erre rezonáltam most, de az üzenet mindig a befogadóban jön létre, én meg azt vettem le, hogy dolgozol is, örülsz is, élsz is, pénzt is keresel. Főleg ezt. A többire mind van ötletem és lehetőségem, ezt kéne valahogy kitalálni.

    Kedvelik 2 ember

  3. A nyár örömei: már háromszor voltam futni, ami nem nagy dolog, de nekem hihetetlen akaraterő kellett hozzá. Majdnem képes voltam lefutni egy parkkört (1,4 km), ami szánalmas, pláne ahhoz képest, hogy a nálam kb 5 évvel idősebb Árnika (törzsolvasó volt, csak eltűnt, pedig még nordic walkingolni is elvitt kétszer) számolatlanul rótta a köröket anno. De ma reggel felkelvén, gyerekek brutál kidőlve alszanak, mert azt ilyenkor csak hajnalban lehet, amíg nem süt ide a nap, eszembe jutott, hogy a hasizom totál kimaradt, mert arra nincs nyuggergép a parkban, csak sígép meg karizom-hátizom. És csináltam pár gyakorlatot, ami kezdetnek megteszi. Elolvastam tegnap este a 2015-ös bikinitestes posztot, kommenteltem akkor, és rájöttem: baszki, ugyanott tartok! Ezt nem akartam. “Nyuszika! vedd a futócipődet, indulunk a parkba!” – kiáltottam a lányomnak, s lőn.

    Kedvelik 3 ember

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.