Már megint!
Bővebben…a blogger sóhajt
Hozzászólás
jog címkéhez tartozó bejegyzések
amikor eskü alatt is hazudnék
Hallgatom-nézem a bűnügyeket itt a nyaralóban: hihetetlen szókincsbővülés (hogy nem gondoltam erre annyi évig, hogy nem nyelvtan gyakorlókönyvekből kell angolul tanulni?), közben figyelem az igazságtétel közösségi rítusát. Rítus, igen: a műsor megszólalói, a tanúk és a kommentelők is a normalitás, a többség nevében deklarálják, hogy micsoda szörnyeteg az elkövető, indulatosan továbbszőve a történetet, okokat keresve, részletekre ráfüggve, magabiztos állításokkal, ítélkezéssel. A kollektív felháborodás természetes – de az indulat és a mély gyász a közvetlen hozzátartozókat illeti. Távolságtartó vagyok: a megrendülésem közepette is tudom, hogy ez nem az én életem, nekem ezt a média tálalja így, jó és rossz harcának kiélezve, anyagi haszonért. Ha pedig vérszomjas indulataim lesznek (lennének), annak máshol – bennem – van (volna) az oka. Becstelen és értelmetlen ezen élvezkedni, hogy “nekünk van igazunk, mi vagyunk a jók”.
Hányan csinálják mégis!
Soha igazságszolgáltatásnak nem használt még az indulat. Indulattal elmaradott, törzsi társadalmakban kezelik a bűnt. Az önhelyesség kollektív tudata, az igazságtétel felbuzdulásai a világ boldogabbik felén is többször vezettek már borzalmas erőszakhoz egyéni, kisközösségi és történelmi szinten is.
Bővebben…Védett: bűntények
ostobaságok… (3.): az egyenlőség mítosza
Ez TÉNYLEG nem hosszú! (1361)
Ez a sorozat olyan gondolati sémákról és hiedelmekről szól, amelyeket készen veszünk át, és saját véleménynek, narratívának hisszük. Első rész: vizsgáld felül mindazt, amire nem te jöttél rá, mert manipulációs eszköz!i
Második rész: a szenvedés mint produkció a neten előadva valós mondandó és kvalitás helyett, amikor az önsajnáltatást, a képzelt vagy eltúlzott betegséget fegyverként használják.
A nemtehetróla-nemszabadbántani narratíva ez a második rész: nem, nem kell a magadénak érezned senki történetét, nem kötelező bevonódnod, “együttérezned”, és ez nem azt jelenti, hogy gonosz vagy. Nem kell semmi különöset gondolnod sem: nem kell VAGY ide, VAGY oda (a szenvedő mellé) állni, ez a “két tábor” is netes torzítás. Senki ne válhasson betegségek mögé bújva bírálhatatlanná, mert akkor embereknek tömegesen lesz érdekük szarul lenni.
*
Az emberi egyenlőség a francia forradalom hármas jelszavának egyike.
Az emberi egyenlőséget itt Euroatlantiában abszolútumként értjük, pedig csak egyfajta értelmezési keret. Léteznek versengő nézetek – és főleg gyakorlatok, mivel az egyenlőség főleg szépséges elv, minden jó szándék ellenére is pusztán ködös eszmény. Bővebben…
isten nélkül, madarak nélkül tocsogni a szenvedésben – Szentesi Éva új könyvéről: A mai naphoz nincsenek emlékeim
Arról a napról nincsenek emlékeim, zsibbad az agyam. Bevettem magam egy könyvesboltba pénteken. Én tudom, miről beszélek – amit nem tudok, arról nem beszélek. Egyszemélyes etikám ezt követeli – és nem azt, hogy hallgassak róla.
Ismerd meg te is, amiről véleményed van! Ne legyen véleményed, ha nem olvasod el!
Nem szoktam ilyeneket olvasni, mert nincs ennyi időm: sok igazán jó könyv vár még rám, a többi pedig kínos, untat, röhögőgörcsöt vált ki. Ehhez a jelenséghez viszont közöm lett. Szögezzük le a legelején: én utálom a szerzőt, és joggal. Mivel én szereplek több (egyébként nyomatékosan jogvédett) sorommal és célozgatásokkal a Műben, és mivel Szentesi a kommentelők “gonoszságát” részletezi (tartalomról, előzményekről egy szót se ejt), elmondom újra a történetet, amelyet ő elhallgat, amikor elpanaszolja, miket kap. Az előzményekről írottakat átteszem a végére*, mert a könyve, azaz: a könyve mint gesztus a lényeg, és a törzsolvasók amúgy is ismerik a sztorit. (Nem akarom, hogy elfáradjanak a legörgető ujjbegyek.)
Viszonylag komoly emberek eljátsszák – barátnőségből vagy érdekből –, hogy ő író (például Ott Anna). Pedig Szentesi Éva influenszer és médiaszereplő (a médiaszereplés a valódi íróknak is rosszat tesz), amellett rémségesen műveletlen. A könyv dekoráció marad a medence szélén. Azzal a felületességgel, amellyel ez a nő(típus) örökké a neten pásztáz, átkattintgat, magamutogat, csak az instagramszerzőkké züllött költők, Fodor Ákos, Szabó T. Anna és Simon Márton befogadhatók, és rögtön ki is posztolhatók. Vagy heg alá tetoválhatók – ez nem paródia, ez benne van a könyvben.
Aki nem olvas, néz, hallgat soha, az azt se tudja, mije nincsen, mi nélkül él.
A könyvnek nincs egy pontja sem, amely ne lenne valós történés, “a szerző őszinte”. Minimális stilizálás, sűrítés és persze (főleg) szelekció van csak. Én e-mailben szoktam így írni annak, akire haragszom; ez a szöveg a világot utálja, és benne engem, a világnak szánt személyes vádirat, dühöngés, hivalkodás és szószátyár magyarázkodás (noha érzékelhetően tömör, egyszerű akar lenni).
Közepes strandolvasmánynak tartanám, intellektuális felvágással, értelmiségi mimikrivel. Csakhogy én tudom, ki írta, miből beszél ő, és mivel a szövege beszédaktus (speech act), műfaja szerint bosszú és elégtétel (pont mint az előző könyve). Nincs külön szöveg. A szöveg haragszik, ez egy az egyben ő maga, tehát nincsen fikció (és ez nem technikai, nem is tartalmi, hanem minőségi probléma: igazi fikcióra csak fegyelmezett, rutinos, művelt szerzők képesek). Tudom tehát, és így olvasom: az írásaival a valós énjét, a tetteit és fogyatkozásait igazolja, azokat magyarázza kétségbeesetten, korrigálja és hazudja szépre.
Nagy kérdés, hiszek-e neki. Én úgy döntöttem, hiszek. Azt mondja, nem érdekli, miket írnak róla.
A Mammut Librijében Szentesi most első (a MOM-ban G. Fodor Gábor vezet), a második Náray Tamás új “regénye” (LOL), utána egy Csernus, és már épp nincs a listán a Kidolgozott érettségi tételek és a Négyjegyű függvénytábla, viszont ott van A bél–agy kapcsolat:
Mindenekelőtt az elbeszélői pozíció a problémás: nem lehet eldönteni, ki beszél. Belelátunk a fejébe, de érezhető egy kellemetlen, önérdekű én (E/1.), csak épp harmadik személybe téve (AI módra: minden én helyén egy ő, vagy a nő, az enyém helyett övé, és az igék végződéseit kell átrakni), tehát nem omniszciens vagy omnipotens a narráció (ami az E/3. sajátja). Azt sem derül ki, hogy tehát akkor a hősnő, ahogy többször is állítja, végre sugárzóan, maximálisan boldog-e (ilyet egyébként sem állíthat a valódi E/3., csak a mechanikusan harmadik személybe tett én). Boldog, mert van pasija, akivel összeolvadtak, az énje megszűnt, és mert már leszarja, ki mit mond, de kettőt lapozol, és kiderül: őt a sors dobálja, alázza, az apja szeretetlen, mindig van új betegség, kétely, kiégettség, sóvárgás tárgyakra, mások nézegetése, pótcselekvés és unalom.
Bővebben…Védett: a jogerős ítélet teljes szövege
gyors híradás
Magyarországon friss adat szerint 97 százalékos váderedményesség van, tehát ha valaki ellen vádat emelnek, az a vád annyira alapos (vagy olyanná alakul az ügy, annyira nem védik jól a terheltet), hogy 3 százalék terheltet mentenek fel végül minden vádpont alól.
A három százalékba tartozom – és amilyen torz ez az egész, ennyi meghurcoltatás után ez a siker és diadal…
Engem ma felmentettek másodfokon, éspedig részletes, pontos indokolással, bűncselekmény hiányában. Bővebben…
mindenki bőszen pedofilozik: hú, ez az összemosás aztán rendkívül káros!
Összemosás – ez undorítóbban trendi szó, mint az oltakozás!
Itt egy cikk, tegnapi – a szerző, Fődi Kitti a leadben állítja: NAGYON VESZÉLYES összemosni a pedofilokat a nempedofilokkal. S persze ki más, mint Gyurkó Szilvia szakértő siet tisztára mosni a nempedofil visszaélőket:
“nem érzi magát biztonságban” – mit gondolok az aktivistákról?
Annyi minden volt a héten, hogy mostanra sikerült csak a Szombati Botrányt leírni, és mindazt, amit az LMBT-aktivizmusról gondolok. Ezért nem fog titeket “elfogadni” senki, akinek van élete (öröme, rendes szakmája, családja) és ép értékrendje.
Előtte gyorsan: én nem veszek részt a rítusaikban, ezért a magyar törvények és a józan ész nevében mindig az okmányaikban szereplő személynevüket használom (Ónodi Adél pl. Adél hivatalosan is, bár fiú). Én nem értek egyet azzal, hogy ne az igazi nevük-nemük legyen az okmányaikban. “Nemet váltani” nem lehet, a beavatkozásaik nem keletkeztetnek olyan jogot, hogy bárki a másik nem tagjaként ismerje el őket.
A történetből kiderül, hogy az uniós pénzekre pályázó honi aktivisták hisztis amatőrök, akik élvezik a hatalmaskodást, a sérelmek felnagyítását, az érzéseiket és érzésnek hazudott dühüket objektív jelenségekkel keverik, a pitiáner, személyes bosszút jogvédelemnek maszkírozzák. Az aktivista mint embertípus (a vegánok is, pár éve még Gulyásmarci is) rajong a botrányért: csak olyankor érzi láthatónak, cselekvőnek magát. Tehát nemcsak hisztis hülyeségeket ír, nyilatkozik borzalmas nyelvezettel az “ellenzéki” médiának, hanem direkt konfliktusokat is generál, címkéz, emberkedik. Miközben Magyarországon őket nem fenyegeti, veszélyezteti senki, még akkor sem, amikor provokálnak, a folyton szajkózott állításukkal ellentétben, miszerint “a kormány uszítása miatt” ők mi mindennek vannak kitéve. Felmerül a kérdés, hogy nekik miért szabad agresszívnek lenni, rágalmazni, és hogy ha olyan nagy sérelmeik vannak – engem egy tucat résztvevő füle hallatára bűncselekményekkel vádoltak –, ugyan miért nem tesznek jogi lépéseket a remek szakembereikkel.
Szombaton ezen a konferencián voltam: Bővebben…
mi a baj a béranyasággal?
UPDATE:
Love is love, és ennek a legmagasabb formája: a feljelentés!
Pár komment miatt (vagy azt hiszi, a csakazolvassa a BORS-cikk szerzője?).
Hubert, szerinted te ebből jól jöhetsz ki? Hát az LMBT-közösség? Ti örültök, ha egy heteró nőt meghurcolhattok? Lesz itt elfogadás?
*
Tele van a média a bátor, jóságos páros gyönyörű családjával! És az a lihegés, ahogy a kommentekben ajnározzák őket, meg megy a “személyesen ismerem…”…!
Őket ünnepelni kell, mert ők mások és boldogok. Mindez haladó, női magazin címlapján.
A kígyó és az ő farka: a legprogresszívebbek lesznek a legnőgyűlölőbbek mindig.
Mindenekelőtt: ők szerintem is család, nem ez a kérdés, és nem az a kérdés, a melegek szeretik-e egymást úgy, mint a heterók. Hanem hogy amit ők csinálnak, képviselnek, az mit kér a világtól. Az összes olyan viselkedés kapcsán, amit bírálok (még a downhilles bringásoknál is), ez a kérdés.
A béranyaság emberi jogi botrány, a legaljasabb üzletek egyike. Érte lobbizni, normalizálni, felpuhítani a közvéleményt nemhogy nem progresszív ügy, #szeretet, hanem aljasság. Ezt fedi a nyáltenger.
Egyébként senki nem meri nevén nevezni sem, nemhogy véleményezni, hogy a páros
béranyaság
révén jutott gyerekhez, és arról sem esik szó, hogy mi az a béranyaság. Ez árulkodó.
Béranyaság: olyan emberek, akik nem tudnak összehozni egy gyereket, megfizetik egy nő reprodukciós kapacitásait, és elkészíttetik vele. Donorsejtből, ha a férfi is terméketlen, akkor két donorsejtből, vagy két saját sejtből (ez ritka), vagy egy donor és egy saját.
Utána fogadják örökbe.
Azért szónokolnak a szeretetről meg a csodáról, mert a média és a két férfi is tudja, érzik a radarjaik, hogy ez kiakasztó. Ezért elkenik a béranyaságot (én meg odaírom mindenhova), és az ömlik, hogy ők édesek, szeretik egymást, idegsebész a Laca, elmenekültek, jómódúak, kedvesek, mennyire akartak családot, szívemberek. Bővebben…
Védett: beszabadultam a dühös férfiak közé
Védett: izaura felszabadul
Védett: ez egy bejegyzés, május ötödikén késő este
Védett: nézőpontot váltani! megérteni a másikat!
közkívánatra: újra magyaróra (1.)
Ma egy olyan nyelvhasználati kérdést tárgyalok ki, amely gyakran előkerül a hétköznapi beszédben. A válasz igen egyszerű – annál érdekesebb, hogy még mindig ennyiszer felmerül.
Többfelé ágazik a probléma:
- Mondjuk-e emberre, hogy ez, vagy csak azt, hogy ő?
- Mondjuk-e tárgyra azt, hogy ő?
Ez ismét “azt mondta a tanítónő, éssel nem kezdünk mondatot” típusú probléma, de egy kis olvasottsággal, nyelvi magabiztossággal már tudod, hogy a tanítónő dogmát tukmált, és nem úgy van az. Bővebben…
engem rohadtul zavar, hogy így beszélnek a szexről
Soha nem értettem ezt – és nem szóltam, lapítottam, a feminizmusom miatt. Most sem könnyű a harsogók között a véleményemmel kiállnom, de ki kell mondanom, amit gondolok a megfogant életről. Ez a szilárd álláspontom, és azért is fontos, mert sokakat ismerek, akik szintén így gondolják, viszont ők hallgatnak.
Az abortusz nem jog, hanem egy végső esetben bevethető kríziskezelés, amellyel nagyon óvatosan érdemes bánni, és nem szabad elhallgatni a rettenetes kockázatait, későbbi hatásait.
Zavar, felháborít, hogy babákat bántanak ridegen, érzéketlenül, üvöltözve. Bővebben…
“effortlessly superior”
nyilatkozat a csakazolvassa bloggere ellen zajló jogi eljárásokról
Ez egy 2022-es poszt aktualizált változata, világosabbá és naprakésszé tettem 2025-ben. Hosszú. Nem várom el, hogy ez mindenkit érdekeljen, de kérlek, ne élj a tudatlanságra való hivatkozással: “nem ismerem, nem olvastam, de (sőt: ezért) elítélem”.
Ellenem zajlott egy büntetőper négy éven át, 2020 nyarától, amelyet a jogász végzettségű* feljelentő kétségbeesetten, megszállottan, a beadványain száz órákat ülve, azokat toldozgatva panaszt téve, fellebbezve hajtott. Végül minden alól felmentettek másodfokon, fellebbezés nem volt. Erre mondom, hogy papírom van róla, hogy nem bűncselekmény, amit csinálok, és hogy a viszonvádhoz is sokat kell hazudni. Mindent bevetett a feljelentő.
* igaz, Pázmány
A BÜNTETŐÜGY ÉS A FELJELENTŐ: EGY SÉRTETT EX
Ki a feljelentő? Az a férfi, aki a blogokon látott meg, és 2014-ben élete szerelmének nevezett. Háromgyerekes, 1970-es születésű, nős olvasó-rajongóm ő, aki az írásaim és a személyiségem miatt belém szeretett, és kedvet kapott, hogy ő is íróként valósítsa meg magát. Kommentelt, privát e-maileket írt, majd találkozót kért, a házasságáról panaszkodott… öt héttel az első csók után hozzám akart költözni. Én kértem, várjon, mert bár erősen egymásra kattantunk, kamaszosan, és őszintén szerettem, de a zűrjeit nem tudtam volna lelkileg és anyagilag vállalni. Később a felesége nyomására és szégyenében ellenem fordult, a neten szervezkedett, hogy lejárasson, alantas hazugságokat terjesztett az intim dolgaimról. Mindenki, aki a pletykálkodásban részt vett, neki netes ismerőse, nekem pedig olvasóm vagy figyelgetőm, nincsenek való életből származó kapcsolatok. Rengeteg álneves e-mailt kaptam az évek alatt, aljas, gonosz vájkálást (lejjebb mutatok párat).
A vád: zaklatás. Valójában engem zaklattak (büntetőjogi értelemben). Falkában, több tucatnyian, évekig. És én hallgattam évekig. Aztán 2020-tól megvédtem magam.
Ezek mindig csak együtt erősek. És úgy se. Én soha nem toboroztam.
Tantörténet arról, hogy mit tesz azok pszichéjével a csoportdinamika, akik nem képesek elszakadni a netezéstől, és élet, barátok híján idegenekkel vegyülnek, kifigyelgetett célpontokkal csatáznak, miközben nincsen értelmes, fontos gondolatuk, semmilyen teljesítményük, csak személyeskedés, alázás. Ami Tamás mutat: ő csak békében akar élni, nem törődik a bloggal, őt egy megszállott, zavarodott nő üldözi! Ez a DARVO.
2014 novembere, a szakításunk óta nem sikerült lenyugodnia, leszakadni a bogomról, sorra indítja ellenem a pereket.
Ha valaha szeretted, ha nem volt félszívű az érzelem, akkor az élményt megőrzöd, gazdagszol tőle, akkor is, ha később csalódsz. És úgy nem is fáj annyira. Once loved, always loved. A te szerelmed ő: ha megtagadod, magadat tagadod meg. Akit szerettünk, azt nem bántjuk. Hallod?
Ezt tagadta ő meg: felbontotta a szerződést. És az ilyen soraim fájtak neki.
A fő panasza, hogy szerinte én őt emlegetem. Szerinte ez őt ábrázolja. Azaz: 1. figyeli a blogot, 2. felismerte magát.
Minden volt. Kihallgatásból vagy nyolc. Rabosítottak, vádlottnak neveztek, a vádlottak padján ültem, tényként olvastak a fejemre hazugságokat, sértettnek titulálták a feljelentőt. Beidézték a feleségét (ez számára volt kínos, mert az asszony nem tudott semmiről. Úgy kezelte, mint egy kutyát). Turkáltak az EESZT-mben, elmebeteg vagyok-e: meg is találták, hogy a lábkörmömre írtak fel gyógykrémet a maratonon után és harminc negatív COVID tesztem is volt. Igazságügyi elmeorvosi vizsgálatra köteleztek előállítás terhe mellett, amelyet megtrollkodtam, de persze ők nem tévedhetnek, az úgy van, bármit is válaszol a teszteken az alany :D. Ezt utóbb, a bíróságon mondták a “szakemberek”. Iszonyatos pénzeket tesznek el. Azóta vetem meg őket.
Négy éven át, 2020 nyarától zajlott az eljárás, amelyet a jogász végzettségű* feljelentő kétségbeesetten, megszállottan, drukkerekkel és pletykaéhes netes barátaival a háta mögött, a beadványain száz órákat ülve, azokat toldozgatva panaszt téve, fellebbezve hajtott. A fő panasza, hogy szerinte én a blogon róla írtam, őt emlegetem, őt rajzoltam le. Szerinte ezek őt ábrázolják ÉS ez bűncselekmény. Azaz: 1. éhesen figyelte a blogot, 2. felismerte magát.
Ez a rajzom a fórumos közösség viselkedését jellemzi.
Ez is mekkora önimádó csúsztatás, hogy minden róla szól! Sértődötten, terjengősen ír a rajzokról, amelyeket feszülten figyel, magát ismeri fel rajtuk, és ezt igyekszik jogsértésként beállítani. Ha nem tartaná annak, nem említené. A bírónak mint óvó néninek árulkodik, máskor ő maga a bíró: “nem tartom megalapozottnak”. Én semmit nem állítottam, nem pereltem őt, csak a bíró kérésére mutattam be az előzményeket és a dinamika valódi irányát.
Több száz rajzom van. Rajzolni nem tilos, nem alapoz meg semmilyen pert, ahogy írja is. Nekem ez volt a válaszom a zaklatásra.
A sértettsége érvényesülését megkönnyítette, hogy évekig volt fővárosi rendőrségi munkatárs, azóta pedig a miniszterelnöki hivatalba sikerült bejutnia. Itt a másik megszállott gyűlölködővel együtt próbálnak ellenem jogilag fellépni, aki ezt szűrőzve és parvenüsködve fontos munkalátogatásként posztolta:
Számos hazugsággal és végtelen aprólékossággal a feljelentő kikínlódott egy elsőfokú ítéletet 2023 őszén: egy év próbára bocsátás, bűnös.
Én erre egy fillért nem költöttem, nem fizettem ügyvédet. Később kirendeltek egyet (nem kértem, de lett).
A feljelentő már az elsőfokú beadványaiban elismerte, hogy Vézna Pít álnéven rendszeresen kommentel az ellenem összeverődött feministatopik indexfórum-közösségben, és “jogi purparlét” folytat a bírósági eseményeket, a kiforgatott szavaimat felhasználva. Napi rendszerességgel tudósított vadidegeneknek nyilvánosan, hogy megalázzon, lejárasson és e csoportban szerepeljen, őt csodálják, boostolja az önképét (a családja nem tartja sokra). Erről a csoportról itt írtam. Évek óta a sarkamban vannak.
A feljelentő hazug állításait, hogy 1. nekem el kéne kobozni és lefoglalni a laptopom, 2. távoltartási végzést alapoz meg, amit ő átélt (105 kilós, 180 centis férfi!), 3. (ezek csak a legviccesebbek) már elsőfokon is kihúzta a vádiratból az ügyész, és a bíró is rövidített (nem 2., hanem 1., enyhébb paragrafus), egyébként nemigen szimpatizált velem.
De sok mindent nem vettek észre ekkor. Azt csak a másodfok.
2024. április 30-án minden vád alól felmentettek, nem vagyok a 222/1. pont, a legenyhébb (sértődős) értelemben sem zaklató. A hazugságok, iratellenes részek, hatálytalan beadványok kiszórása után a vádban maradvány-tényállást sem talált a törvényszék. Hazugság és elemi jogi tévedés: nem zaklatás az, hogy valakinek az apja kap levelet, azért csak az apa tehet feljelentést, de nem tett. Nem bűncselekmény bármilyen borítékot használni, de a feljelentő még az ELTE-nek, mi több: a fiam irodalomtörténész apjának közvetlen kollégájának, utódjának is írt erről panaszkodva-mószerolva, és ő is lepattintotta.) Az ítélet 2024. június 15-én lett jogerős, nem volt fellebbezés. Köszönöm a védőm munkáját és a tanúk megjelenését!
Mindez nem történhetett volna meg, a történet nem eszkalálódik ilyen abszurddá, ha a feljelentő egyenes, ha nem titkolózik, nem mutatja másik arcát a neten, mint azoknak a családtagjainak, akiktől félt. Én mindenkinek ugyanazt mutatom, bárkinek elmondok mindent. (Amit nem, azt senkinek.)
Rugóznak, hogy miért töltőtollal írok levelet. Ezek nem hivatalosak, de azokat is szoktam papírra írni. Mert én nem vagyok analfabéta, azért.
KIK VETTEK MÉG EBBEN RÉSZT, HOGYAN KAPCSOLÓDIK EZ SZENTESI ÉVÁHOZ ÉS MÉRŐ VERÁHOZ?
A feljelentő tehát a 2014-es szerelmem, aki élete szerelmének nevezett. Egyik beadványának részletéből, amelynek torzított a körítése (DARVO-átforgatás), látható, hogy tényleg összeszövetkeztek, szó nincs paranoiáról. Idegen, egymást sem feltétlenül ismerő, neten figyelgető, rám neheztelő embereket megkeresték, hogy engem lejárassanak. Évekig pletykáltak együtt, ahelyett, hogy a megbánt, szégyellt kapcsolatról hallgatott volna. Azt várta, én fogok majd hallgatni, nem szólok vissza. Általuk meg a fórumos közösség által érezte magát erősnek:
A férfi, aki testi adottságokat említ, kisebbségi érzésekkel küzd ebben is, nemcsak társadalmilag, kulturálisan. Minden indulata ebből fakad. Én csak szívvel, repesve, tisztelettel meséltem róla bármit bárkinek.
Aztán tudtam hamis vád miatt indítani én is eljárást.
Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 