író vagyok címkéhez tartozó bejegyzések
Védett: örömeim mostanában
Védett: írni, írni, írni
szeretetreméltó, szerény – karcos, lőtt sebekkel büszkélkedhet
Hozzászólás
Mindig írják, bármilyen kommentemre képesek írni, hogy súlyos bajom van, kérjek segítséget, és biztos szar az életem.
A boldogság és békés beletörődés, helyeslés mint mutatvány.
Voltam kedves, rémült, egy eleven seb, sírós döbbenetű. Most visszaszólok, karcos vagyok – és nevetek. Sose voltam még ilyen biztos abban, hogy jó és jó is marad az életem. Mert engem megcsókolt a homlokomon az Isten.
Nem az kellett, hogy engem szeressenek, vagy ezt-azt felmutassak (“bakancslista”), hanem én szeressem magam, kétely nélkül. Akkor bármi történhet velem, állom. Ismerem az erőm.
Ó, de közhelyes.
Hogy lettem ilyen?
Alkatilag nem vagyok diplomatikus, nyugis, lágy. Mert annál okosabb. Tudom, hogy okos vagyok, emiatt nem szabadkozom.
Amiatt szabadkoztam, hogy van-e jogom jó életre, vagy adnom kell belőle. Mint a kajámból, amit végre magamnak főztem, a bátyáimnak. Nem volt erőszak, én adtam.
Én régen azt hittem, a kéreg, a “lassan ötven”, öreg róka, az szomorú hanyatlás. De ez itt vidám!
Képes maradtam adni is. Ha én akarom.
És nem vagyok összezuhanva, akkor sem, ha épp “csak úgy” élek. Közben fenyegetnek, zsarolnak. Megszokja az ember, nem lett semmi, most se lesz.
Minek örülök? Miért szólok vissza? Hogy lettem ilyen, aki lerajzolja őket, és röhög azon, ahogy hápognak? Aki kivárja, míg (hát persze!) felmentik, nincsen dráma… de most ti jöttök.
Én nem szeretek lelkizni, nem bírom a mellébeszélést, érzékenykedést, habverést: mondanám a lényeget. Ne kelljen kivárni, míg felfogják, ne kelljen bocsánatot kérni, gyógypedagóguskodni. Intellektuális érintkezést akarok, ha már ide kattint valaki. Én mondom, ő olvas. Ha tud olyan jót, hogy engem érdekeljen, majd én is olvasom az ő könyvét, blogját.
Sokan mást kerestek itt: társaságot, tükröt, magukat csodálni. Botrányt, konfliktust. Ha nem volt, csináltak. Hogy lett szenzáció, konfliktus abból, hogy ki a csávóm, mi tetszik, hogyan edzek, milyen a házunk?
Unalmukat űzték… lehessen megnézegetni valakit, mászkálni a világában, mert magányosak voltak – azt hitték, én is. “Nincs kivel megosztanod a gondolattolulásaidat, azért írod ki a netre.” Nem volt Tinder, de azt hitték, ez olyasmi, és én keresek társat, társaságot.
Jaj, ne akarjanak semmit. Csak a szellem világában egyesülök. Minden másra ott a Mastercard, amivel kifizeted a webináriumot, csoporttagságot. A pszichológust. Na, az meghallgat.
Hát mi vagyok én?
A suliban is olyan Bővebben…
jobb s rosszabb könyvekről
Vásároltam szombaton. Új Sofi Oksanen, a háborúról és szexuális erőszakról! Líraválogatás, csak miheztartás végett. A többi régebbi, de szeretett íróktól:
A gyermektörvény már megvan, ajánlottam is, katartikus. Ajándék lesz.
*
Kezdetben volt a varázsige. Aztán a közös dünnyögés, az átkozódás. Az altatódal és a szerelmes suttogás. A halálhörgés.
Aztán jött a történet: még futtában elmesélte, aki ott volt és látta. Hogy baj van, vagy hogy elejtették, megnyerték, rátaláltak, jöjjenek mások is – hírt adott lélekszakadva azoknak, akik nem látták (később ő a krónikás, lantos, hírnök, még később: fotóriporter, videós újságíró).
Aztán lettek könyvek: előre megformált, közvetített, kiagyalt történetek.
A legjobb könyv (ezt nevezem igazi irodalomnak) nem ítél jóról és rosszról, effélét nem is tételez. Azt tudja és mutatja meg, éspedig fájdalmas pontossággal, mi minden emberi létezik a nap alatt, de ezt sem okvetlen a valóság szerint, hanem akár mágikusan, mitikusan vagy stilizáltan. Tudja, hogy érted. Hogy nem kár bíznia benned, mert okos és érzékeny vagy. Bővebben…
a saját szemszög
Fú, megint áll a bál a Facebookon, írom ezt hétfő este, és azóta nem tudtam készre írni! Megint váratlanul ért – a “ne szülj!” propaganda sunyisága kapcsán írtam egy viszonylag éleset (de semmi újat). A divatos, egyben ostoba uszítást rombolónak tartom a gyerekekre, a nőkre, a női döntésekre nézve, valamint össztársadalmilag is.
Megint nem értik. Odatolong azt eredeti “nemszülünk” kontent szerzőjének törzsbázisa. Próbálnak sarokba szorítani: ne írhassam azt, amit gondolok! Ne mondjak olyat, ami sérelmes nekik.
De én tudom, miben hiszek, mit érek. Sok év munkája van benne, és nem félek a saját szemszögömből ír ni. Nem vagyok politikus, újságíró, sem filozófus.
Ők vajon mit védenek, amikor erősködnek, nekem esnek? A Netflix-bámulást? A kis olcsó hiúságukat? A kényelmüket? A béna, újonnan felvett szövegeiket?
Én a gyerekeimet, minden gyerek és gyerekes nő érdekét. Az élet áramát. A babákat. A kiszolgáltatottakat. A létezés csodáját és méltóságát.
Azt mondod, figyeljek oda, halljak meg más hangokat? Mert nem úgy van az, és én nem tudhatom, és ő tényleg? Akkor írjál okosat, megéltet, valódit. Hogy lehet a vállalás és kemény munka mellé (gyerekvállalás) egyenértékűnek helyezni ezek elutasítását, tagadását, a megúszást? Hobbinak kezelni a gyerekszülést?
Ne a konzerveket bontsd ki nekem. Ilyen színvonalon én biztosan nem egyeztetek, nem vitázom, nem csiszolódom.
Én is onnan jövök, pont azokat a hamisságokat dobtam le magamról-tíz éve, amiket most új érvként előadtok nekem, kedves még-nem-szült nőtársaim! Nem tudtok újat mondani.
Én is igaznak hittem az érveket a “mindenki ugyanúgy értékes, bármit is csinál” jegyében. Erősebb volt bennem a kifele-jófejség, az “igazságosság” szándéka, mint a saját igazságom és a saját érdekeim.
De mi az én érdekem?
Az én érdekem az, hogy ne érje kár, szitokszó, rágalom, ellehetetlenítés a létmódomat: én az azért élem, mert értékrendi alapon mellette döntöttem, majd vállalást tettem és dolgoztam rajta. Munkát tettem bele. Se a gyereknevelést, se a sportot, se a műveltséget. Az íráskészséget, a pontos érveket és az ehhez tartozó bátorságot.
Ezeket rugdossák folyamatosan. Én persze maradjak sztoikus… Bővebben…
a kézírásom
Sok kép!
Unod a transzokat, az élességet, a beszólást? Én is!
Csak hát nem bírom a maszatolást, hamisságot. És ennek fontos lelki, egészségvédelmi szerepe is van: deklarálni a hamisság ellen az igazat, és az erőszakos vagy buta kommentelők ellen az énemet, azt, hogy nem félek – ez olcsóbb, kézenfekvőbb és jólesőbb is (viccesebb), mint hetente járni 20 meg 25 ezerért valami kóklerhez. Akinek úgyis csak azt nézném az arcán növekvő feszültséggel, hogy miért nem húzza ki azt a szőrszálat. És házi feladatot ad! És irritáló szavakat használ! (“Első körben.” “Trauma.” “Csomag.”)
Ha lelki bajod van, így válassz:
mi a cél?
Ezt gyakran kérdezik tőlem (vagy rólam) azok, akiket irritál a blogom, a megszólalásaim. Bővebben…
mi lesz itt?
Hát mi lenne?
Elmondom, mi lesz. Bővebben…
Védett: üresség
“effortlessly superior”
menőnek lenni, vagy majdnem, vagy egyáltalán nem, hesteg önazonosság
Ez aztán önismereti téma, a sűrűje: a sóvárgás a menőségre.
Mindenki arra, amije nincsen. Bővebben…
Védett: fejezetek a blogger csodálatos-borzalmas történeteiből 7.: a szerzői jogok
Védett: születésnap, magyar film
Védett: az én bloggeri hiúságom
az első hónap után
Ez egy nyilvános poszt, amelyben beszámolok a januárról, egyben biztatnék csatlakozásra azokat, akik eddig halogatták, vagy csak ritkábban járnak erre. És azonnal jön egy új poszt is, ami jelszavas. Bővebben…
hétköznapok, szövegek, regény
Telnek a napok, ezek a téli napok. Jaj, nagyon eltelnek. Most minden olyan valószerűtlen. Nem aludtam jól a napokban, nagyon enyhén azt mondhatném, hogy nem szárnyalok, de már megyünk is kifele a sötétből!
Megjártam a mélyét a nagy múltfeldolgozásban. Zavar, gyász, harag. De szokatlan mérvű takarításra is rávettem magam 20-án, ez jelképes volt (a kutya iszonyú koszt csinál).
életem (2014, fagykár)
Van most sok új olvasó, nekik írom: nem csak blog van ám. Van könyv, cikkek is.
A blog átlag kétnaponta frissül, egy hónapban 15-20 poszt jelenik meg. A fejléckép alatt meg vannak a máshol megjelent izmos cikkek.
A bloghoz kapcsolódóan két könyvem is van: Bővebben…
keddem
Keddem hajnalban kezdődik – keddem is. Innen kihúztam két sort: általában túl gyorsan merülök az események, avagy a mondat sodrásába. El akarom mesélni hamar, ne raboljam az időtöket.
De nem kell ez a tapintatos hadarás. Ráérsz.
Szépen, sorjában, az ébredés ritmusában.
Ragyog a fény, csend van. Beindul a kutyamozgás. Először mindig az, érzékeli aktivitásomat. Felkelni is jó, erő van benne és várakozás, a nekiindulás izgalma, amely annyira más, másképp jó, mint a maradás nyugalma. Sőt, indulni nem is jó. Mert a menős nap délután éri meg, az ottlét bizonyosságában, vagy utána. A maradós reggel ellenben azonnal, a megkönnyebbülésben: nem kések el, nem jöhet közbe semmi, nem néznek rám hülyén, nem kell magamat elmagyaráznom.
Ebben stressz van, de csak korán, abban ragacs lesz, délután. Bővebben…
honnan tudod, hogy jó vagy?
A kérdés megkerülhetetlen, mert sokan egészen extrém mértékig nem tudják, kik is ők. Jók-e, elég jók-e abban, amit csinálnak – akár szakmáról, akár anyaságról, akár nemi identitásról van szó. Egész életükben nem tudják, és ettől olyan kuszák és szomorúak, toporgóak.
Már az elején kérdezek – a kérdésről:
1. Kell-e ezt tudni? A te dolgod-e tudni, vagy majd a közönség (ha alkotó ember vagy), a jóságod recipiensei, például a gyerekeid megmondják és visszajelzik? Mi van, ha nem jelzik vissza?
2. Mi az, hogy jó, mit is kérdezel ezzel? Valami teljesítmény, vagy a karaktered értéke morálisan: “helyes célok érdekében fáradozom”, vagy hogy értékes vagy…? értelmes az életed? esetleg ez valami rangsor, vetélkedő, és azt jelenti a jó, hogy másokhoz képest hol vagy?
3. Ez egy erős, inherens érzés, tehát belül van, eredendően, vagy edig másoktól függ, a külvilágtól tudjuk meg és aszerint alakul az érzetünk?
4. Aki nagyon tudja, hogy ő jó, az nem csak makacs, egoista, nárcisztikus, vagy, mit is írogatnak rólam mindig: elmebeteg? Bővebben…
mit jelent a… 5.: resilience
Ez a szó nagyon találó és központian fontos életem jelen szakaszában. Megpróbálom körülírni: teherbírás, kitartás, lelkierő, tántoríthatatlanság, állhatatosság, a talpraállás képessége, az “akkor is” szívóssága.
Főnixmadár. Na, ez.
A berlini nők, akik a háború után rendbe rakták a várost, eltakarították a romokat, eltemették a halottakat. Miközben egyébként erőszakolták őket is a szovjet katonák.
csak az olvassa. én szóltam 