édes

melléknevek sorozat 27.

az éd-, az valami tő lehet: édeleg,

az -s meg egy denominális nomenképző

Lejöttem a szénhidrátról. Még tavaly ilyenkor, egyébként, onnantól csak alkalmi drogos voltam, kenyeret nem ettem egyáltalán. Vagyis a finomított szénhidrátról jöttem le: a fehérlisztről és a cukorról. A durum- és tönkölylisztől és a belőlük készült olaszos jellegű tésztákról nem. De aztán a gabonákról is ám, úgy, ahogy van, rizsestül, kukoricástul, meg az édesebb zöldségekről, és lényegében a gyümölcsökről is (csak citrom, lime, nagyon savanyú alma kiáztatva, bogyósok). Tejtermékek is csak mértékkel, mert azok is édesek ám.

Fokozatos volt a lejövés, nem dogmatikus, nem tiltós, nem kényszerű, inkább kísérlet, és mivel nem más akarta, én akartam, vagyis alakultam olyanná, a testem jelzéseit követve, aki ezt akarja, mert ez a jó neki, nem volt nehéz. Nagyon jól lettem tőle.

Általában az édes íz szerepe jelentősen visszaszorult az étkezésemben. Bővebben…

a legelőnyösebb verzió

Olyan tisztán látunk mi, olyan élesen. Mi, nők, mi, bloggerek, mi, kommentelők, mi, feministák. Mindenkinek a motivációját, meg a Rend működését, az összefüggéseket, az elhallgatott információkat, a tettek mozgatórugóit, érdekeket, társadalmilag, egyénileg. És egyre élesebben. Már. Már tudjuk. Régen nem tudtuk, ahogy nem tudja a sok kis bohó…!

Erről blogokat hozunk létre, vagy ha az nem megy, blogutánzatokat…

Ez annyira kedvező nekünk, voltaképp. Ez az egész pozíció és beszédmód. Fel kellene figyelnünk erre, mert ami nagyon kényelmes, az mindig gyanús. Az jó érzés persze, ha vitahatatlanul igazunk van, és még bátrak is vagyunk. Ha mindenki más butának tűnik. Aki számít, egyetért. A sértett férfiak dühösen próbálkoznak, a kitiltás után is évekig kommentelnek, ettől általában nevetségesek, vagy némán csikorgatják a fogukat. A vagány, sokat látott, okos nők meg lájkolnak és megosztanak, valóságos sztárokká lettünk. Micsoda sikerélmény! (Ezt önmagában is tematizáljuk: “már annyira népszerű a blog…”, “nemsokára elérjük a hétszázadik lájkot” — ez igen, de hogy lett pont a hétszáz kerek szám?)

Erősek vagyunk, okosak, rendszerkritikusak. Mást mondunk, mint a sztereotípiáktól nyűgözöttek, a birkák. Mi tudjuk. Mi áldozatok vagyunk. Minekünk szűk a mozgásterünk. Igazságot nekünk! Mi tudjuk, milyen lenne egy jobb világ, és azt is, hogyan önáltatnak mások. Mi nem tehettünk mást. Bővebben…

nem mondom, csak gondolom

A píszíről elmélkedem mostanában.

Vannak olyan társadalmak és netes közösségek, ahol elterjedtek és általánossá váltak már olyan normák, amelyektől kevésbé lehangoló egy-egy beszélgetés. Miközben a szólásszabadság abszolút érték, érzékelhető a törekvés egy biztonságosabb, igazságosabb köztérre. Legalábbis szerkesztett szövegben, posztban (névvel vállalt, kiadóhivatal által fémjelzett tartalomban) nem bántanak akkora lendülettel másokat, inkább érvelni illik (critical thinking, 500 words composition tantárgyak és gyakorlatok készítenek fel erre). Ciki a bántás, nem mész sokra a homofóbiával, rasszizmussal, testszégyenítéssel, szólnak érte. A hirdetők is, mégpedig keményen. Nevezzük ezt a gyakorlatot az egyszerűség kedvéért píszínek. Az idehaza sokat gúnyolt píszi amúgy is valami ilyesmi, egy igazságosabb világ gúnymentes, elfogadó szóhasználata és illemkódexe.

Van azért vélemény ott is, hajaj: aki valamit állít, a maga lovát dicséri, a keresztény értékrendet, a házasságot, a sportos testet. Kiérezni azért ebből is, mit gondol a többiekről.

És hát térjünk ki arra is, hogy ezek az “amerikaiak” vajon olyan jó emberek, meg tudatosak, meg a társadalmi fejlettségnek ennyire magas fokán állnak hozzánk képest, hogy tényleg ciki a bántás? Bővebben…

nem meccs

Ez az egész nem meccs, nem birkózás. Hogy lehet, hogy nem értik?

Itt van például ez a cikk.

Dühös, agresszív férfiak kirúgattak egy nőt; dühös, agresszív nők börtönbe juttathatnak egy férfit

Férfiak–nők mérkőzés, 1:1. Erre alapoz a cikk felépítése és címe, némileg hatásvadász módon, merthogy két, egymáshoz semmilyen tekintetben nem kapcsolódó esetről van szó. Már azon túl, hogy internetes kommunikációban, a tengeren túl történt mindkettő. Az egyik esetben interneten névtelen férfiak támadtak gyűlölködve egy nőt, a felületet működtető cég vezetőjét, aki morális alapokon, a cég hírnevét és érdekeit is védve próbált moderálni gyűlöletteli és nőellenes tartalmakat, aminek következménye a nő ellehetetlenülése és felmondásra kényszerülése volt; a másik esetben interneten férfiak egy undorító, agresszív netes játék megalkotásával zaklattak egy feminista aktivistát, Anita Saarkesiant, ami ellen két másik feminista tiltakozott, és ez után az egyiküket zaklatta tovább a “játékot” megalkotó férfi, mire is a nő letiltotta, mire is a férfi még jobban rászállt és ócsárolta mindenhol, mire a nő feljelentést tett zaklatásért, az ügyészség pedig vádat emelt. Bővebben…

engem nem érint

Hol jelenik meg az én életemben az, hogy nőként elnyomott csoport tagja vagyok? Mikor, hogyan érzem én ezt a bőrömön?

Engem a többi dimenziómban meglévő előnyöm miatt sok minden megvéd, és én is abban az illúzióban vagyok hajlamos élni, hogy engem ez nem érint, én ezzel nem találkozom, nekem jó. Meg is bolondulnék, folyton ezzel a tudattal élni. Erős szeretek lenni, nem akarok félni.

Engem nem bántalmaznak az otthonomban, én nem élek anyagi függésben, nem használják a testemet, nem él a vérverítékes munkámból másik felnőtt, rám nem tesznek szemét megjegyzéseket, én nyugodtan végigmehetek lenge ruhában is az utcán, sötétedés után is.  Bővebben…

a felelősségvállalás köre

“magyarázkodás”

Nagyon szeretnék ma másról írni, például az önmegszólító versről, amit még kimondani is gyönyörűség (ugye, Éva?), meg arról, hogy mi a különbség a Nemolyanvonzó Nő és a Nemolyanvonzó Férfi párkeresési élményei és stratégiái között. És arról is, hogy amikor partnerre-szerelemre vágyunk, mi mindenfélét akarunk mi annyira, és e késztetések közül mi az, ami az emberi kiteljesedéssel, vagy épp nyári esték önmagáért való zsongásával kapcsolatos, és mi az, ami énhiány, keserves játszma és csüngés és megszokás és társadalmi elvárás. Ja, meg a Harcosok klubjáról.

De Bővebben…

nem mernek kimenni a strandra

Ismét megy a rémüldözés a bikini body témán, sokan sűrűn bólogatnak. Vándor Éva egyébként figyelemre méltó cikkeket szokott írni.

http://vs.hu/magazin/osszes/ilyen-combokkal-tenyleg-kimegy-a-strandra#!s3

Röviden összefoglalom a cikket: jaj, de szörnyű hogy a sok fogyózós-tápkieges oldal a strandszezonnal fenyeget, hogy négy fal között fogsz kuksolni, és legyél tökéletes testű, és ha nem vagy az, ásd el magad mélyre. Ez az egész egyre durvább, nők milliói szenvednek. De ne hagyd magad, menj csak bátran strandra.

Bennem ez az egész kétféle reakciót vált ki:

– elmegyek futni (életem leghosszabbja, terepen, este, szentjánosbogár-rajban, csúcsfutással, harangvölgyi lezúdulással, holdfénynél és vaksötétben, majdnem három óra, 26420 lépés), kipucolódom, rendezem a gondolataimat, és istennőnek érzem magam másnap is

– a “nem illik testszégyeníteni” morális és eszmei parancsát felülírja bennem a lényeglátás, vagy nem tudom, mi ez, ahogy így motoszkál bennem: ti nem érzitek, hogy ez a bátornak és kritikusnak tűnő cikk elaltat titeket, több ponton csúsztat, csak a kézenfekvő helyeslésetekre számít?

A strandpara-bikinivásárlásrémület emlegetése nem más, mint egy mém, vagyis egy változatlan formában ismétlődő, könnyen érthető tartalom, amely közös kulturális referencián alapul. Bővebben…

az erdő széle

Ez a blog nagyon más ám belülről, mint odaátról, és bloggernek lenni is nagyon más, mint nem bloggernek, ráadásul, a tetejébe, énnek is lenni egészen különbözik attól, mint amilyen akárkimásnak lenni. És riasztóan gyakran tapasztalom meg, hogy nincs átjárás. Én sem érthetem meg az olvasót.

Miközben privátban kísértetiesen ugyanazokat írják nekem, az évek telnek, de ez nem változik: hogy egy ismerős ajánlotta, nagyon mondta, hogy ez aztán, és mindenképpen olvassa, és először irritálták a bejegyzések, meg nem értette, és ő ugyan autózik és társkeresőzik, és mást gondol a házasságról, de aztán sokat olvasott itt, és ittragadt “csendes olvasóként”, és megértette és lassan változni kezdett benne, vagy: volt egy pillanat, egy mondat, amikor egyenesen az életét változtatta meg a blog.

Ez nagyon szívmelengető és hiúságcsiklandozó. Blogger per definitionem arról álmodik, hogy érdekes és szuggesztív, amit kirak, hogy kell az embereknek, és feliratkoznak és tudatosan kattintanak, nem csak véletlenül jár arra a madár se. Bővebben…

immár a szép szünet öröme vár

Évzáró, megint. Ott állok én is. Miközben tudom, amit tudok, abszolút együttműködő vagyok, hiszek a fehér blúzban és hiszek a zászlóbehozatalban, hiszek a magyar himnuszban is. Tényleg. Kis betűvel írom, épp mert szabálytisztelő magyartanár vagyok, és oly korban éltem én a földön, hogy a szabályok komolyan vétele lázadásnak számít. Egészen anakronisztikus hajlamom van pátoszra és rítusra. És figyelek, mint valami éltanuló, éberen, minden szóra. Most már újságíróagynak hívom, de a lényeg, hogy nem vagyok cinikus, nem vagyok közönyös, meg szeretném élni és érteni mindazt, ami zajlik. Nem ám csak zajlik itt valami, amit kibírunk és hallgatunk meg tapsolunk.

Ebből adódik az, hogy észreveszek minden visszásságot. Bővebben…

kis pocakkal is, ne parázz: a dad bod (aputest)

Annyira vicces az új rágógumi, a dad bod (kb.: apukatest). Egy teljesen átlagos, 19 éves lánytól, Mackenzie Pearsontól indul a dolog. Leírta az interneten, de nem valami okos elméletnek, tanulmánynak ám, hanem creative writing-típusú, iskolás, 500 szavas kis okfejtésben, hogy neki is, és több barátnőjének is a valóságos, hétköznapi, “többségi, jóléti” (behízott) férfitest tetszik. Azé, aki az edzőterembe néha lenéz, ám hétvégén besörözik. Neki ezek a férfiak sokkal jobban bejönnek, mint a plakátfiúk. A dad bod kifejezés nem az ő leleménye, de általa lett híres.

https://theodysseyonline.com/clemson/dad-bod/97484

Érvei: Az ilyen férfiak teste nem nyomasztó(an tökéletes) számunkra.

Mellettük mi nők vagyunk a szépek.

Jobb megölelni egy ilyet, mint a “sziklaszerű” (The Rock) testet.

Mert velük jókat lehet kajálni, olcsó gyorséttermi kajákat is.

És: ők azok, amik, így kaptuk őket, nincsenek illúzióink, vagyis nem lesz döbbenet, ha a kidolgozott test később elhízik. Bővebben…

amikor eléd tolják

Ez egy baromi triviális poszt lesz, de hát fogalmazzuk is meg néha, ami tök egyértelmű, mert mint ha túl közel lennének a népek ahhoz, hogy rálássanak, hogy is megy ez.

Mire számít az internetes tartalomelőállítás (média, a zöld szemű szörnyeteg), amikor előállítja a tartalmat?

Arra számít, és ez az érdeke neki, hogy te majd kattintasz, és az neki jó lesz, de nem csak te, hanem sok hozzád hasonló, algoritmusokkal modellezhető lény is.

A tartalomelőállítás nem számít őszinte, önironikus, tájékozott, nyugis, árnyalt, üdítő lelki békéjű emberre, és akkor finoman fogalmazok. Bővebben…

a feminizmus nem nyomorlicit

nyomorlicit: ‘oppression olympics’

Az egész ügy kapcsán a legfontosabb negatív jelenségnek azt látjuk, mikor pl. alapvetően jó anyagi helyzetben, vagy bántalmazó partnertől mentesen, vagy máshogyan privilegizált helyzetben élő nők kezdik el a kezdeményezést ócsárolni, próbálni a fennálló rendet konzerválni, amire nyilván joguk van. És lehetőségük is.

A nyilvánosan ekéző nőket, a rendszer haszonélvezőit nem kívánjuk minősíteni. Mindenkinek csak a saját tükrével és lelkiismeretével kell elszámolnia, melyhez ezúton kívánunk nekik jó egészséget és nyugodt alvást 🙂

Ezek a sorok állnak a Gumiszoba.com-on.

Az Ügy: női passzív ellenállás, petíció.

Már írtam róla: ne szűlj rabot, te szűz

Néha eltűnődöm, hogy én különleges hópihe vagyok-e. Bővebben…

szeretem, nem szeretem

Na, ez még mereszti a hajhagymáimat (de amúgy az jót tesz a vérkeringésnek). Okos, kompetens emberek is, amikor állást foglalnak a nyilvános térben, rendre azzal jönnek, hogy ők mit szeretnek, mit nem szeretnek. Azt mondják: Nem bírom Liptay Claudiát. (És akkor mi van? Ő se bír téged, ő viszont a létezésedről sem tud.) Szimpatikus ez az új földrajztanárnő. (Az, hogy veled kedves a folyosón, és okés a frizurája, semmit nem mutat meg a pedagógiai tehetségéből.) Utálom a bringásokat. (Nem kell szeretned a bringásokat, viszont élni kell őket hagynod, és belegondolni, hogy tömeges jelenlétük mennyit könnyít a városodon.) Én igenis járok masszázsszalonba, kézi levezetéssel, és szerintem ez tök jó. Bővebben…

gépernyőhöz tapadtak

melléknevek sorozat 16.

ez is neked

A gyerekeink ráragadtak a kütyüikre.

Ez borzasztó. Ál-életet élnek. Mafla állapotfrissítésekkel, csücsöri képek posztolásával, egymás véleményezésével, cseteléssel, közhelyes mémekkel, idióta játékokkal töltik a drága fiatalságukat, amikor pedig karikázhatnának a szép időben az udvaron, vagy játszhatnának macskabölcsőt is. A jó levegőn. És ott az a sok szép képzőművészeti album is a polcokon! A Jókai-összes és más, erényfejesztő és jellemformáló olvasmányok! Bővebben…

hogyan kezdjek bele?

A poszt 2015 telén, a ketogén váltásom előtt íródott.

Ez az a poszt, amelyik alatt egy szánalmas, sunyi zaklató fotóhamisítással vádolt.

Mi minden történt azóta?

2020 augusztusában, kiadóváltás után megjelent a Kossuth Kiadó egészséges ágazatánál a ketós könyvem:

Lett egy szerelmem. Együtt edzünk, túrázunk.

A forma hol ilyen, hol olyan. Az izmom nagyon magas, a zsírom alacsony vagy közepes (amikor épp lakomák vannak). Ugyanazt a két ruhaméretet hordom, a hasam tónusos maradt, könnyen reagál kis zsírégetésre is. Negyvenhét éves leszek májusban, az életmódom, erőm és edzéseim példák másoknak. Nem hashtagekből áll a sport. Szép és feszes a bőröm, a női egészségem, töretlen az edzéskedvem, a sporttól nem sajnálom az időt, a pénzt – inkább netflix, új kütyü, autó nincs. Makkegészséges vagyok. Ennek arányában az internet pöcegödrében jeremiási átkokat szórnak rám a lusták. 😀

64 éves, mozgássérült, elhízott, láncdohányos, soha nem mozgó, gyerektelen, margarinevő, pletykás, netfüggő nő még tőlem várná el, hogy segítsek, motiváljam:

Maradtak a böjtök, a hidegtűrés, a ketó reggelik, alkalmilag (kardió vagy súlyzós edzés előtt) eszem szénhidrátot. Minden héten örömmel mozgok sok száz percet, a lezárások alatt sem álltam le. Cikkek százait írtam alternatív-egészségtémában, amíg foglalkoztattak külsősöket.

2021. július, 2019. augusztus, 2021. május

 

Az életmódomnak a pajzsmirigyre tett hatása is látszik ennyi év alatt, a legfrissebb TSH-m is csodásan 1,5 alatti (funkcionálisék ezt a határt javasolják):

Az alázók lusták és nem szeretik, ha más edz és élvezi. 2022 ősze:

2023 tavasza van: a károgók átkai leperegtek, ők azóta még betegebbek, depisebbek. E poszt óta futottam tizenhat félmaratont és egy 30-ast, számolatlan 5, 7, 10 km-t, és két maratont, ezek többségét gyönyörű, olasz, norvég, holland, német, spanyol városokban. Erős barátságaim lettek.

 

Rengeteget edzettem a gyerekeimmel. Ezek vagyunk mi.

 

2022-23 telén sokat súlyzózom, korcsolyázom, úszom, bringázom és lépek (lépésszám). Februárban kétszer voltam síelni. Ha vége a korcsolyaszezonnak, újra futok is. Következő versenycélpont-városaink: Tallin, Ljubljana.

*

Kezdjem el, írtam elébb a címben, aztán javítottam. Bele. Bele, a közepébe. Azt kérdezitek a sok lelkendezésem után, hogy hogyan fogjatok bele az életmódváltásba. Én nem vagyok szakember, és nem ismerem a speciális problémádat, hogy mi történt veled eddig, és min szeretnél változtatni. Nem írok az ektomorf meg endomorf alkatról, sem a kívánatos BMI-ről, és főleg nem a nagy súly-kis ismétlésszám vs. kis súly-sok ismétlés vitáról. Mindezekkel tele vannak a többször ajánlott oldalak. Viszont sporttárs vagyok, nő vagyok, három gyerekkel, a fogyásom idején (2014 szeptemberétől) nem volt személyi edzőm (2016 januárjában lett csak), élem, amiket mondok, és egy-két hasznos szempontot kifejezően meg tudok írni.

Azért hallgass rám, mert engem semmilyen üzleti érdek nem vezérel. Viszont tudom, miről beszélek. Nem vagyok húszéves. nincs csodagenetikám. Nem gazdag férj fizeti a túlárazott módszeremet, edzőmet: mindent magamnak kísérleteztem, vívtam ki. Akkor is, amikor bántottak, támadtak miatta. Bővebben…

testi

melléknevek sorozat 12.

-i képzős melléknév

Az ember a gépén nagyobbrészt ír vagy fordít, de amikor e tekintet még vagy már üveges, akkor, szigorúan kávé mellett csak nézelődik, amíg a kakas nem kiált. Régen véleménycikkeket olvastam, a csömörig, meg társadalmat, filmkritikát. Mostanában ismeretlen emberek testéről olvasok. Miért érdekel engem ennyire a test? Bővebben…

ti hogy képzelitek…?

Nikolettnek, köszönettel

Ti egész pontosan hogy képzelitek az anyákat?

Gyereke lett, ő akarta. Nyilván akarta. Nyilván ő akarta. És most nagyon örül. Gyereket akart, családot akart, talán pasit megfogni is akart. Ezért az ő felelőssége is a gyerek, valamint ne sírjon, ő nem ér rá, ne érjen rá. Legyen el, kösse le az anyasága. Mi gyermektelenek ráérünk, és majd jól megítéljük őt.

Legyenek mindene a gyerekei.* Örüljön, de ne nagyon, mert megvetjük azért is, a buta bezzeganya! Egy kicsit szívjon, de ne szóljon. Ő akarta! Bővebben…

kezdjetek valamit magatokkal

2014. októberi írás, amikor olyan sokan elmentek és nem szerettek, mert lett új izgi koppintásblog, igazi feminizmus

Én tudom, hogy ez a nap huszonöt órából állt, és ez kibírhatatlan.

Tudom, hogy sötéte- és hűvösödik, meg gondolom, nektek sincs kedvetek kirándulni, múzeumba menni, nagyit látogatni, Chomskynak utánaolvasni, kutyát megfürdetni, Sztravinszkijt hallgatni, meg ilyenek.

Én aztán tudom, magam is a palacsintaevő izmaimra gyúrtam ma leginkább. (Éjjel kettőkor, ami ugye három, súlyzóztam negyven percet.)

Azt is tudom, hogy unalmas a meló, meg nem lehet egész nap kisautókat tologatni a szőnyegen, és tagadhatatlan bája van az egyidejű félkezes kajálásnak és internetes ingerkeresésnek,

de légyszi, kezdjetek magatokkal valami értelmeset. Bővebben…

hát mit érdekel engem

Elkeserítő, amiket olvasok mostanában, az internet népének interpretációi és reakciói. Bővebben…

megmondhatja-e

Sok bántó mondatot kaptam életemben. Meglep, milyen erős reakciókat váltok ki egyesekből. Hogy újabban hányan akarnak belém szólni, definiálni, interpretálni, terelgetni, befolyásolni próbálni engem. Hogy én milyen vagyok, mit tettem, mit miért csinálok. Mondván: én megmutatom magam, ne csodálkozzam. Mindenhol engem látnak, szerintük én mindenhol ott vagyok, keresem a konfliktust.

Néha azt érzem, persze, mondják csak, joguk van, sokféle a vélemény, ez is egy közte. Máskor meg azt, hogy hagyjanak már, igazságtalanok, nem értik az egészet — bekapcsol az önvédelmem. Bővebben…