testi

melléknevek sorozat 12.

-i képzős melléknév

Az ember a gépén nagyobbrészt ír vagy fordít, de amikor e tekintet még vagy már üveges, akkor, szigorúan kávé mellett csak nézelődik, amíg a kakas nem kiált. Régen véleménycikkeket olvastam, a csömörig, meg társadalmat, filmkritikát. Mostanában ismeretlen emberek testéről olvasok. Miért érdekel engem ennyire a test?

Nem, nem a test. Annyira a sajátom se. Nem is a másoké. A testhez való viszony érdekel, hogy miért gondolják az emberek a testükről azt, amit, mit akarnak tőle, hogyan facsarják ki, mire hajlandóak az eszmény érdekében, és mi alakítja az eszményüket.

Különböző korszakaim vannak kattintgatás téren, egy éve csak Michael Jacksonról olvastam. Mindegy, mi a téma, mert minden érdekes. A futópad is intellektuális feladvány. Nem csak sportolok, többfélét, nem csak megnézem, mennyi a laktóz a tejben, mennyi a fehérje a lencsében (és pontosan melyik aminosavak), és mitől ennyire zsíros a lazac, hanem akkor már elolvasom, mennyi idősen kerül tengervízbe, honnan szállítják, mitől kerül ennyibe, mennyire terheli a környezetet a haltenyésztés, és van-e etikus megoldás.

Képernyőfotó 2015-01-15 - 19.34.07Ez a mozgásdolog nem most kezdődött az életemben, de most nagyon más, mint bármikor. Egyszerűen most értem oda, hogy elhiggyem, ez én vagyok — teljesen lefed.

Már nem félek. Már nem frusztráció. Szédítő távlatokat látok, nem korlátokat. Nem érzem, hogy minden hiába, és én mindörökre kívül vagyok azon a körön, nem ringatózom tévhitekben, és nem esem túlzásba. Megértettem fontos összefüggéseket. Hogy mire jó a test, amellyel elégedett vagyok, és mire nem, továbbá mi a jó arány agy, szív, izom között. Mintha lenne egy tartószerkezet, az én, és ha az nem erős, akkor nyeklik-nyaklik a mégoly erős test is körülötte.

Egy vagyok közülük, a futók közül, az úszók közül, a kondizók közül, értem és mélyen tisztelem a különbözőségünket. Igaz, a fitneszcipőm nem pink. Meg én, mindig lejjebb állítom a súlyokat, bárki után használom a gépet. (Amióta tudom, hogy a maximumterhelés után két napig sántikálok, a lépcsőn se tudok lemenni. Kicsit szögletes a mozdulatom máma.) No de én szültem három gyereket. (Mégis túlzásba esem. Mégis kívül vagyok a körön.)

Visszajön az emlék, nagyon régi dolgok. A hátizmom emlékszik a gyötrő rsg edzésekre harminc évvel ezelőttről, az agyam tudja, hogy megy a tizenvalahány kilométer is, nyomás (ja, csak nem másfél óra súlyzós edzés után), és megmaradt a tápanyagtáblázat sok adata, kalóriatartalom, esszenciális aminosavak, a cink és a szelén forrásai.

Már nem hiszem, hogy ha lejár a bérletem, és nem veszek újat, akkor ez kudarc. Minden egyes mozdulat számít az életben, felhalmozódik, beépül. Tiszta nyereség.

De mi a célom?

Megint lenn voltam a konditeremben, némileg az itteni riasztó feszültségek elől menekültem. Most épp a tesóm is (a jelöletlen, a középső), ő átmozgatni jár, és beszélgettünk. A teremedző helyett megmutatott olyasmit, amit nem tudtam a gépekről, meg a kedvenceit. Hogyan lesz a külső comb-szétnyomósból belső comb-összenyomós, mert én magamtól előbb alakítottam volna atomreaktorrá.

Ült pont ezen a szerkezeten egy fitneszmodell, vagy valami versenyző, már ránézésre az. Gépiesen edzett, nem nézett semerre, végigment mindenen hatékonyan, unottan kardiózott. Utána ment enni, enni kell, az anabolikus kapu miatt. Nagyon régóta űzheti. Csak a combja, az túlzás. Mondja a tesóm. Mondom, minek túlzás? A te ízlésednek, vagy a sportág, a zsűri követelményeinek?

Utálom ezt a Tekintetet. A nők reflexszerű felmérését, hogy mennyire kéne. Figyelem a gyúrós társakat a tornasarokból, amikor ráérősen nyújtom a vádlim vagy ugrókötelezem, hogyan bámulnak meg valakit. Ilyenkor kevesen vannak, látom a tekintetek húrját. Mindenki tárgy. Nem, nem azért nézed így, mert férfi vagy, épp tesztoszteronnal tele, és egy férfi mi mást tehet, vizuális típus, hanem mert meggyőződésed, hogy jogod van ehhez, hogy minden nő azért van. Azért rózsaszín a kis sortja, azért olyan a haja, és azért is edz.

Egyébként lehet, hogy azért olyan. Megszokta és el is várja a tekintetet, tudja, hogy extra a teste, és azt is, ami a bámulókat nem annyira érdekli, hogy mennyi munka van egy ilyen testben.

Együtt öltöztem a nővel, hökkenten láttam tangában a mindenét, mert én is nézem, csak én nem baszásilag (de akkor hogyan? nőtársként, meg újságíróaggyal), de amúgy a csíkvadász szememmel, tényleg tökéletes, még a tesóm se találna semmi hibát rajta.

Az ő feleségének vékony a combja, sokat sportol, de nem gyúr és nem biciklizik, mert az nem nőies.

Én már nem ítélkezem, ki milyen sportágat választ, mit akar a testével, mennyire lazsál, ki mennyivel nyom, hol tart. Lehet, hogy síbalesete volt, fájlalja valamijét, lehet, hogy terhes. Csinálom a köreimet.

Formás testek, és elöl két fél labda. Mozdulatlan dudorok. Ez itt olyan töménységben, főszabályként, hogy meglep. Meg akarom érteni. Mi lehetett a helyén?

Rákeresek mindenfélére, döbbenek.

Átolvastam egy aktuális fórumtopikot, ahol a mellplasztikájukról beszélgetnek a nők. Én aztán nem mondom, hogy jaj, a plasztika műanyag, a természetes a szebb, mert ez nem igaz. De az nagyon érdekes, ki hogy látja a sajátját, és hogy vajon mi formálja ezt a képet. Ott voltak a nagyon nehezen műthető, megjósolhatatlan végeredményű, több szoptatástól, hízástól meggyötört, lelappadt mellek, a negyvenes tapasztaltak, akik a 395 cc-st most 470-esre cserélik, a tokzsugorodással és kettős kontúrral küzdők, a csalódottak, és ezek a huszonéves, jó alakú lányok, akik a tökéletes, gömbölyű, talán egy kicsit aszimmetrikus mellük helyére nagyobb, tökéletes, gömbölyű mellet akartak, és lett nekik, és most nagyon boldogok. Olvasom, hogy undorodtak a régi melltől, de a cicisedés óta imádják a csöcsiket, és a párjuk is. Tárgyként beszélnek magukról, és geometriarajongók. Figyelem az orvos mint szimbolikus figura (isten, apa, megtermékenyítő) jellemzését vagy épp szidását. Nézem a képeken az aranymintás csőtopokat, az új 75D-s melltartókat, a tetoválásokat, nézem az aranyozott fürdőszobabordűrt meg az orchideát az ablakpárkányon, mindezt, ami nekem nem ízlésem, és elképzelem az életüket. (Elismerem, hogy ez ítélet, sztereotip.) Pornó ihlette testek (“a párom elbúcsúzott a régi ciciktől”, “a Szerelmem is nagyon boldog”), meg mentegetőzések, hogy ezen a képen 54 kiló vagyok, ne nézzétek a pocim, egy hete nem tornáztam, de mindjárt varratszedés, akkor megyek újra. Milyen a testükhöz való viszonyuk? Mire kell nekik? Mennyi örömük van benne?

Dr. Balajthy elég konkrét, hogy az ideális, esztétikus női mell ilyen meg olyan, és fejlődési rendellenességnek nevez teljesen megszokott formájú melleket. Én rendíthetetlen vagyok abban, hogy sokféle mell van, és anatómiai paradoxon negyvenévesen félgömböket akarni.  Ugyanakkor nem húznék vonalat másnak, hogy honnantól lehet elégedetlen magával. Tudom, milyen gyötrő a testképzavar, milyen, amikor az öngyűlölet, a szégyen maga alá temet mindent. Nem marad más, mint– újságíróaggyal — megérteni, mi az oka a rendszerben mindennek. A mellparának, a szoláriumozásnak, az anti-agingnek, a zsírfóbiának, az életmódunk egészségtelen sajátosságainak, az elhízásnak, a fitneszőrületnek. Utóbbi elég ritka, jóléti ügy, nem? Csak a magazinokból meg a rengeteg honlapról tűnik úgy, hogy mindenki elliptikus gépen kezdi a napját.

Hát az miért van, hogy sokkal több szó esik arról, hogy milyennek látják mások a testet, mennyire olyan, mint az eszmény, mint arról, hogy az a test hogyan működik? Egészséges-e, jóleső-e benne lenni, érez-e a műtött mell bimbója, milyen az orgazmusa? Öröm-e, vagy örök para és görcs és hasztalan igyekezet?

Olvastam olyan nőkről is, akik százhetven meg száz fontot adtak le. Jó történet, nagyon, egy szuverén, okos nőé, méltóságról, tudatosságról, testképről és az álszentség elleni tiltakozásról. Ez külön ága az amerikai motiváló blogoknak, nagyon érdekesek. Annyira más az ottani elhízottság, élelmiszeripar, egészségügy, családi élet, lelkesültség, szóhasználat. Mit lehet a megnyúlt és úgy maradt, csíkos hasbőrrel kezdeni. Itt egy kép is. (Plasztikáztatni lehet.)

Mindig mondják, hogy nincs olyan, hogy alkat: nem kell zabálni.

Nos, “olyan alkat” szerintem sincs, hogy az felmentés lehetne a teljes szétfolyásra. Illetve vannak puhább meg izmosabb emberek, különböző anyagcsere-tempójú, meg aktivitású emberek, és a pajzsmirigy nem mindegy. De a legnagyobb különbség az életmódunkban van, nem az alkatunkban.

Azt is olvastam, hogy a koncentrációs táborokban mindenki sovány volt, mindenki egyformán nézett ki. Tehát csak kalória kérdése.

De milyen iszonyatos cinizmus ez. Nem csak azért, mert blaszfémia, amit felelős újságíró, honlapszerző nem ír le, én társaságban sem tolerálom. Eleve: összehasonlítani magunkat, jólétben élő, döntéseket hozó, túlevő lényeket velük. Hiszen az az emberi szenvedés legszélsőségesebb formája: a csontvázakká vált eleven embereknek leépült az izomzatuk, borzalmas hiánybetegségekkel is küzdöttek, legyengült az immunrendszerük is, és a végén járni nem tudtak.

Mi nem tudunk éhezni, egy életen át nem lehet éhezni. Van néhány sztár, aki megteszi, és feltűnően ingerlékeny, fura emberek. Egészségesek szeretnénk maradni, és zsírt veszíteni. Formásodni, meg feszes bőrt, izmokat, de azért maradjon mellünk… A fotózható bikinis test a legifjabb éveket leszámítva képtelen mutatvány, és csak rendkívül mesterséges módon tartható fenn. A biológia parancsai nem engedik azt a soványságot, abból örök harc, anyagcsere- és hormonzavar, meddőség lesz. Súlyos — és a közösségi oldalakon egymásét pörgető — testképzavar. Amikor mindent, de mindent megér a kinézet, rossz közérzetet, fájdalmat, műtétet, az egész élet idejét, reggeltől estig.

És milyen relatív minden. Azt mondja a gyúrós oldal: a szervezet a végsőkig ragaszkodik a zsírraktáraihoz, rá kell kényszeríteni, hogy elégesse. Onnan, az éhezők felől nézve ez úgy tűnik: a szervezet mindent eléget, állandóan fal, követel, a vízért kimenni a kútig, vagy kibírni egy hónapnyi fagyos telet, az is képtelen kalóriapazarlás, és nincs, nincs.

Nem intek én senkit semmire, egyensúlyra se, egészségre se, semmilyen sportra vagy étrendre vagy mértékletességre, csak nagyon érdekesnek találom ezt a sok mindent.

159 thoughts on “testi

  1. Érdekes nagyon a test, a testhez való viszony.

    Bennem él egy kép arról, milyen a tökéletes testem, ami magamhoz képest a legjobb. 27 éves voltam, amikor Angliában aupairkedtem, akkor voltam a legszebb. Előtte sem voltam egy csúnya lány, de amikor onnan haza jöttem, a környezetem teljes döbbenettel fogadott, hogy mennyire meg vagyok szépülve. Hogy mi történt? Életmód történt. Rengeteg szabadidőm volt, teljesen stresszmentes volt az életem, a család, akinek a gyerekeire vigyáztam, gondoskodott mindenről. Nekem nem kellett számlák fizetésével foglalkoznom, ahogyan az élelmiszerek beszerzésével sem. Felírtam egy listára, mit akarok. Sokat gondolkodom azon, mi volt az oka annak, hogy én akkor és ott, olyan voltam, amilyen. Ezek:

    – stresszmenetes élet
    – minden nap főztem magamnak jó alapanyagokból
    – minden nap kb. 2 órát gyalog jártam (gyerekeket vittem oviba, suliban, nyelviskolába jártam gyalog)
    – friss volt a levegő
    – keveset dohányoztam, mert drága volt
    – rengeteg szabadidőm volt – volt időm minden nap sétálni, mellette még sportolni, főzni, aludni, hajamat kivasalni, arcomat, testemet ápolni

    Nagyon szeretnék olyan lenni, de egyszerűen itt és most nem megy. Nincs időm a munka mellett semmire. Egyedül élek, mindent magam intézek, magam viselek. Kocsival járok, hogy időt nyerjek. Főzni sincs úgy időm.
    Arra is szoktam gondolni, hogy most már 7-8 évvel idősebb vagyok, nem lehetek olyan, mint akkor, de azt hiszem, az életmód sokat jelentett.

    Nagyon jó volt abban a testben lenni. Könnyű voltam, szép, minden ruha jól állt, bírtam az erőfeszítéseket, magabiztos voltam, és igen, bevallom, az is jó volt, hogy az emberek másképp néztek rám. A szép test hatalom, akkor is, ha nem élsz vele vissza. Eleve mosolyognak rád, megbocsátnak dolgokat, jó nekik rád nézni, és ettől vidámak lesznek ők is.

    • Ehhez a gondolatmenethez csatlakozom!
      Én ugyan már nem is emlékszem, hogy mikor tartottam a legszebbnek magam, de két nagyon jó nyaralás utáni emlékem van:
      – egy olaszországi után, ahol finomakat, könnyűket ettünk, meg persze fagyit is, akkor, amikor jól esett, és nem stresszeltük magunkat, sokat úsztunk, kirándultunk, megdöbbenve állapítottam meg, hogy fogytam 2 kilót
      – két évvel ezelőtt egy ausztriai után, ahol rengeteget pihentem, aludtam is még a kirándulások és az úszás, meg a jó kaják mellett, a tükörbe nézve feltűnt, hogy kb. 10 évet fiatalodtam.

      Jó lenne úgy élni, mint a nyaralások alatt. Ezalatt nem azt értem, hogy nem kellene egyáltalán dolgozni, de a friss levegő, illetve a mozgás a friss levegőn, a jó kaják, a kevés stressz és sok alvás igenis szépít.

      • Én ezeket tartom jó megoldásnak, a többi, még a smink is csak instant eszközök arra, hogy kompenzáljuk azt, amit az életmóddal nem sikerül megvalósítani. Ha a nagy egészben gondolkodom, akkor azt mondom, hogy erre vagyunk beállítva. Mindenki eszközöket gyárt egy irodában, majd mindenki ezekkel a legyártott eszközökkel leplezi, amit az eszközgyártás közben nem tud elérni; nincs rá ideje, energiája. Én gyártok rúzst, te gyártasz magas sarkú cipőt, aztán én megveszem a rúzsodat, hogy szebb legyek.

      • Ausztráliában én is szép voltam, ragadtak rám olyan pasik, akik itthon átnéztek volna rajtam, mint az üvegen. Fel is szedtem egyet, majd két évig tartott távkapcsolattal együtt.

          • Tőlünk is azt kérdezték, de az itthon várakozó miatt kellett hazajönni. Azóta sem voltam olyan szép, olyan ragyogó. És annyira karcsú. Meg vigyorgás, ész nélkül. Íme a recept:
            1. halálos szerelem (és nem legális, de mégis megment a széteséstől)
            2. télen nyaralni forró helyen, ennivaló kevés egy öt tagú családnak,
            3. fish and chips (butterfish!) naponta, de négyen eszünk egy adagot
            4. tengeróceán minden nap (úszás, séta a homokban, séta még éjjel is, mert nem tudok aludni)
            4. biciklizés reggel 7-11-ig, amíg az idő engedi és a család alszik
            5. üres, vagy annak látszó hűtő

  2. “Azt is olvastam, hogy a koncentrációs táborokban mindenki sovány volt…”
    A blaszfémián túl: kifelejtik azt a fél mondatot, hogy “aki életben maradt” Szerintem nincs olyan felmérés, hogy hányan haltak meg nagyon hamar és kövéren hipoglikémiás rohamban, vagy csak lőtték le őket (a kezdet kezdetén és kövéren), mert legyengültek annyira, hogy nem tudtak dolgokat úgy megcsinálni, valahova menni azokkal együtt, akik sokáig erejüknél maradtak csonttá fogyás árán. Valószínűleg ott se ment a simán lefogyás mindenkinek matematikai alapokon, csak rohadtul marginális kérdés volt ez ahhoz, hogysem jegyezzék.

  3. Hat az oskolaban (nem itteni) azt tanitottak, hogy elet=mozgas. Csak ami halott az mozdulatlan. Ezt szimbolikusan is ertettek, nem csak tenylegesen. eszerint, aki elutasitja a plussz mozgast azonkivul ami elengedhetetlen a napi eleteben, az az ember bizonyos ertelemben nem el.
    Dacara annak, hogy en ellustultam (most kezdtem ujra futni, reszben az Eva bejegyzesi is motivaltak es mar most iszonyu jo) egyetertek ezzel az elmelettel vagy legalabb is reszben. Tobb ismerosom van, akik soha nem setalananak csak a seta kedveert es valoban erezheto egyfajta beszukules azoknal akik “kovetkezetesen” kizarjak a mozgast az eletukbol, itt most nem aktiv sportra gondolok elsosorban, hanem nemi plusszra a megszokotton tul.
    A mumell, hat nem tudom…bizonyos esetkben ertheto, bar nekem nem tetszik, viszont azt nem ertem, hogy ma mar a fenekuket is plasztikaztatjak sokan,( sot a nagyajkakat is) azon azert lehet alakitani, korabban ti is irtatok, megha tobb raforditas szukseges akkor is lehet ( a plasztika ez esetben a konnyebb utnak tunik, raadasul a vegeredmeny sem tetszik de ez mar izles kerdese) ellentetben a mellel amit nem lehet visszacsinalni tobb szoptatos ev utan. Azon filoztam mar parszor, hogy aki ide-oda szilikonokat raakat magaba, feltoltet ezt-azt 20-25 evesen, hogy fog vajon alakulni 40-50-60 eves korara a kulseje. Mert akarhogy is, de a szovetek egysege meg van bontva a beavatkozasok soran, kesobb ezek oregszenek, valtoznak de a korulotte levo szilikon buborekok maradnak valtozatlanok.
    Nem reg kezeltem egy 50-es sok plasztikat latott not. (arc, mell) A helyzet az, hogy nem nezett ki fiatalabbnak a koranal csak plasztikazottnak. (idosebb Angelia Jolie) A kokemeny felgomb mellek korul suru rancot vetett a bor es a szilikon korvonalai atsejlettek az elvekonyodott boron. Ezt lattam en, viszont ugy tunt, hogy o jol van igy, neki nem szamitottak ezek a reszletek, csak jobban akarta erezni magat a boreben es nagyon ugy tunt, hogy sikerult neki.
    csakhogy sport nelkul nagyon szembetuno az ellottyosodes, mindegy mennyi szilikont ultetnek be, onmagaban nem eleg ahhoz, hogy elfedje az oregedes, megereszkedes nyilvanvalo jeleit.

    • De ha ő ötvenes, akkor ez régi műtét, más technika (mirigy alatti), és más fajta implantátum, azokat pár évente kellett cserélni. Ma már érdes az implantátum felszíne, ami nehezíti a tokzsugorodást, és inkább izom alá teszik be, van, aki hónaljból. Nem tudják még, ezekkel a legújabb implantátumokkal mi lesz, csak azt tudják, hogy ha valamiért mégis cserélik pár év után, akkor jó állapotban van, kisebb baleseteknél sem sérül, a gyártó pedig örök garanciát vállal.

      Én olyan, arcuk, hajuk, fenekük, hasuk, puncijuk, mellük miatt feszengő nőkről olvastam, hogy nem gondolnám a magam ízlése szerint előírni, ő mit lásson magán rondának (és változtasson meg a saját költségén).

      • Szerintem viszonylag friss mutet, ugy ertem nem 10 evvel ezelotti. Az arca semmikepp. De tobb ilyen not kezeltem mar es valahogy mindig ez a tapasztalatom. Azt en sem gondolom, hogy ez feletetlenul rossz vagy elvetendo vagy indokolatlan (de ha valaki fuggo mondjuk, akkor lehet, hogy erdemesebb lenne az okait feltarni) bar nekem nem tetszik, vagyis magamon nem tudnam elkepzelni. Aki ettol elegedettebb, vidamabb, mentalisan segit neki az meg jo is, de sajnos lattam nem egyet aki nagyon boldogtalannak, szomorunak tunt a mutetei ellenere is.
        Komplex kerdes ez is.

          • Azt nem tudom. Nem kizart. Azert vagyok jol informalt, mert az evfolyamtarsam ferje plasztikai sebesz es o emlitette, hogy ritka az amikor egy mutet vagy tobb a lelket is helyre rakja, ezzel szemben konnyen visszaeso lehet valakibol. Azt is emlitette, hogy tobb paciensenek a ferjek, ferfiak altal folyamatosan megtepazott onbecsulese az egyik gyakori oka az ilyen muteteknek. Igy remelik visszakapni regi fenyuket azt feltetelezve, hogy igy konnyebben megfelelnek az elvarasoknak, ami aztan konnyen az o sajat belso elvarasukka alakul. Sokan egyszeruen nem fogadjak el oregedo testuket, azt mondta, hogy az idosodo nok elgedetebbek a mutetek utan ugy altalaban.
            En soha nem kerdeztem ra egy paciensemnel sem a miertekre es hogyanokra, pedig tokre erdekelt volna a motivaciojuk, de nagy tapintatlansagnak erzem az ilyen jelleggu kivancsiskodast. Egy-ket olyan (sajnos nagyon fiatal is ) paciensem volt aki a mellrak miatti amputacio utan kenytelen volt implantatumot viselni. Az ott tiszta sor es erdekes ok tobbnyire maguktol elmondjak, hogy van nekik es miert.

  4. “egy férfi mi mást tehet, vizuális típus”
    Milyen érdekes, ha lakás berendezéséről van szó, akkor meg a nő lesz hirtelen vizuális típus.

  5. “aki elutasitja a plussz mozgast azonkivul ami elengedhetetlen a napi eleteben, az az ember bizonyos ertelemben nem el.”
    Hirtelen az jutott eszembe, hogy mi van, ha sok mozgás elengedhetetlen? Ha a szántás, kapálás után már nem annyira mozog? Aztán rájöttem, hogy de, basszus, táncoltak, olykor biztos sétáltak, akkor is mozogtak “fölöslegesen”, amikor az élettel együtt járt a sok és gyakran nehéz testmozgás.

  6. Most valami nagyon intimet fogok írni, de szerintem tanulságos. Nekem a vékony alkatomhoz képest mindig viszonylag nagy mellem volt – nem extrém, de mondjuk 48 kiló mellett 75 c. A három terhesség és hosszú szoptatások, amikor mindig görögdinnyéket hordtam a melltartómban, eléggé megviselték a cickókat. Még hálóinget is olyat választottam, amiben van valami tartóelem.
    Aztán jött ugye az új ember, már látatlanban is erről élcelődtem csetelés közben a gátlásaim miatt, hogy nem kell fürdőszobaszőnyeg, majd ráülök a cicimre satöbbi. És az első éles alkalommal közölte, hogy ezt most hagyjam abba, nincs olyan pasi, aki jobban szeretne két fél éretlen kantalupdinnyét a nőjén, mint egy pár finom, puha, kézbeillő, a gravitációnak magát természetesen átengedő mellet, valamint, ha az enyém nagyobb, mint az övé, akkor az jó. Ha nem, legfeljebb ő nyeri a házi vizespóló-versenyt.
    Én egyébként mindig “szerettem a testem” (nem is értettem először az ide vonatkozó átváltoztatós tévéműsor címét: hát persze, hogy az ember szereti a testét), és érdekes folyamat volt megszerettetni a kedvesét is magával.

  7. Ha valamiért ezerszer inkább mellizomerősítés, feszesítő gél, stb., mint műtét, akkor az a mellbimbók érzékenységének elvesztésétől való félelem.

    • Kár, hogy az eredményt össze se lehet hasonlítani. Mint azt a nem műtött fitneszmodelleken látjuk.

      Addig gyúrsz mellre, angyalom, amíg aztán csak mirigy alatti implantátumod lehet, amelynél gyakoribb a tokzsugorodás! (Lám, miket tudok.)

      Én is sokat erősítem amúgy, de a mellizom eléggé máshol van, mint a cici. Viszont, a mellkas bőrét valamivel ki kell tömni, punktum, van, akinél szép a nagy izom, és pont ez hiányzik onnan. De a zsírégetés nem cicibarát folyamat.

      A posztbeli modellnek nem láttam a mellét egyébként, csak hátulról, na.

  8. Amikor megszületett a lányom, olyan mélyre zuhantam lelkileg hónapokra, hogy a mai napig csak borzongással tudok ezekre az időkre gondolni. Viszont. Szülés után négy héttel 15(!) kilóval voltam könnyebb, mint a teherbeeséskor (eleve csak öt kilót híztam, szóval kábé 57 kilóvá fogytam), a mellem meg óriási volt a szoptatás miatt, a derekam vékonyabb nem is lehetett volna, csíkok sehol (ez mák, tudom). Életemben olyan geci jól nem néztem ki, és még sportolni sem kellett hozzá, csak depresszióba esni:-) Annyira azért nem hiányzik, túl nagy ára volt.

      • Én is akkor néztem ki a legjobban… Depresszió, vizsgaidőszak, tüdőgyulladás – 52 kiló voltam, minden ruha gyönyörűen állt rajtam, kecses voltam, formás, csinos, megfordultak utánam az utcán, rokonok, ismerősök csodálkoztak, dicsértek. Soha annyi bókot nem kaptam.

      • Sajna messziről és ha nem akarja valaki megérinteni, ez így van. Ha nagyon magas és ha nagyon sovány. Aki ilyen, azon a behunyt szemmel odavetett krumpliszsák is jól áll. Nem véletlenül válogatják így a manökeneket.

        A gond ott van, hogy a való élet és a jó közérzet kicsit más. Vagy nem is gond.

      • “Mindenki akkor néz ki a legjobban, ha nagyon lefogy?”

        Én nem. Már egy jó ideje 60-65 kiló között vagyok, és ez így pont jó. De ha híznék pár kilót, az se lenne túl nagy gond, viszont ha fogynék, és mondjuk 60 alá mennék, akkor elég ijesztően néznék ki.

        • Én sem. 44 kilósan rettentő szarul néztem ki, mindenki mondta, csak én nem láttam. A tízéves lányom osztálytársnője nekem ajándékozta a kihízott nadrágját, ez mekkora gáz már! Akkor simán csak örültem, hogy végre egy nadrág, ami nem lóg rajtam.

          • Igen, igen, egyetértek.
            Mindenkivel, aki szerint nem szép a túl sovány.
            Másfél évvel ezelőtt én is 50 kiló alatt lehettem (nincs mérlegem), és lógott rajtam minden ruha.
            Egyszerűen gusztustalanul néztem ki.
            Nem azt akarom ezzel mondani, hogy aki sovány, az gusztustalan, ÉN voltam az, de én nagyon.
            Beesett, nyúzott arc, csontváz vállak, regényt tudnék írni róla.
            Soha többé nem szeretnék olyan sovány lenni, nekem a túl soványhoz a betegség, szomorúság, sebezhetőség kapcsolódik.
            Nyilván azért, mert én mindig lefogyok akkor, és borzalmasan tudok kinézni, volt már rá példa.
            Most már csinos vagyok megint, szedtem magamra, kisimultam.
            Igaz, hogy szedtem is multivitamint, magnéziumot, plusz C vitamint.
            Soha többé olyan soványságot, pláne az arcomon!
            Ha látom, hogy megint nincs kerekség az arcomon, azonnal nekikezdek a turmixoknak, vaj, tejszín, zsíros sajt, stb…hogy visszaszedjem.
            Még a testem el tudom takarni, de a fejemre nem húzhatok zacskót.

            • Én Jennifer Lopez testét kérném!
              Jennifer Lopez brutálisan jó nő.
              Lesz még olyan jó testem, mint neki!
              Na jó, annyira nem, de hasonlóan jó, mármint olyan formás.
              Szerintem mindenki fejében van egy ideális női test, amihez méri magát.
              Nekem is van nőideálom, bár nő vagyok.
              Ez nem jó, de ez van.
              Nálam biztos.

            • Nálam fordítva van, ha meghízom, tutibiztos bánatom-bajom van.
              És valszeg nálam extrémebb nincs is testképvágyban 🙂 én csak én szeretnék lenni háj nélkül. Ha még izmosan, is, az a hab a tortán. Sose kívántam meg hírességek formáját.

            • 😀 😀
              Jennifer Lopez gyönyörű!
              Nekem ez alapvetés! 🙂

              Matifa, én kívántam már meg hírességek formáját, de a tehetségüket is.
              Ez mondjuk olyan mindegy, mert nincs jó hangom, de mondjuk Freddie Mercury-nak micsoda kisugárzása van!
              Energia és olyan jóság, vagy emberség, vagy ilyen kisugárzás, nem tudom…
              NEM aura, mert az az Ezo élet magazin. 🙂
              Valami megfoghatatlan.
              Az nem számít, hogy ő férfi volt, én meg nő, ember és ember.
              Ilyenek.
              Vannak ilyen ideáljaim.
              Ez szerintem nem baj, előrébb visz engem is.
              Jobb, mintha azt könyvelném el, hogy ez van, mindenki szürke, a nők melíroztatnak, a férfiak meg fekete pufidzsekiben nyomulnak télen, térdgatyában, flip-flopban nyáron.
              Aztán ez minden, be van fejezve.
              Ha ez van, majd én keresek más utat.

  9. Hiányzik a mozgás. A magamra fordított idő. Legfőképpen a tánc. (Soha nem voltam az a fegyelmezetten edző fajta, a futás megy még, pedig az monoton…) A táncban ott a flow, a létezés öröme, időtlenség. Amúgy szépnek látom magam. De most 2 baba után, 3 éve felváltva terhesen és szoptatva szürkének. Vékony vagyok, de az izmaim leépültek. És amitől nagyon féltem a terhességek előtt: lettek csíkjaim. Mint a medvekarmolások a csípőm mindkét oldalán. A tükörbe nézek és egy szép testet látok rábiggyesztett csíkokkal, amik nem oda valók. De kezdem megszokni. Szerintem a mozgásban az a lényeg, hogy utána kicsattanónak érzed magad. Ott az a lebegő érzés a futás után. A jóleső izomláz. De nem értem azt, akinek erről szól az élete. A testem a létezésem alapja, ezért a jóléte fontos. De mitől lesz jó, ha “mindenmentes” palacsintát eszel és ez határoz meg? Szerintem például az élsport is nagyon távol áll már az egészségtől.

    • Ezzel egye kell ertenem. A tulzasba vitt sport epp oly karos lehet mint a teljes mozgashiany. (rengetg serules, amik osszeadodnak es nehez a kezelesuk pl.) Egy kellemes, nem tul eroltetett valahol kozepen elhelyzekedo mozgast preferalom en is.

      • Volt egy rész a posztban, csak kivettem:
        a túledzés okai
        ha már ilyeneket olvasunk, mindenhonnan dől ránk, hogy rajta, nyomjad, ne lazsálj, a no pain, no gain szerintem kurvára veszélyes és manipulatív jelszó a ChampRadióból
        félünk, hogy nem elég, amit csinálunk, megfelelési vágy, jótanulóság
        a sport mint alibi: sokan csak akkor lehetnek egyedül, amúgy menni kell, gyerek, munka
        nem akarjuk ellógni az alkalmat, ha már lent vagyunk, kifizettük, átöltöztünk (én az öltözésre + zuhanyra, kenegetésre, átizzadt ruhák kimosására fordított, ám megúszhatatlan időt tökre sajnálom), és megszabadultunk arra az időre a többi feladattól
        ott flow van, nehéz érezni, utána durva a fájdalom
        hormonfüggőség, abszolút: endorfinok, dopamin, adrenalin, talán szerotonin és tesztoszteron (és az endorfinok fájdalomcsillapító hatása)
        ha van testi öngyűlölet, akkor a sport vezeklés, büntetés, hadd szóljon.

        Ennek ellenére a mindenkori Terem mindenkor tele van diskuráló, kettőt tárogató, majd negyven percet telefonnyomkodó arcokkal. Ő Is Lejár.

        http://modoros.blog.hu/2010/10/17/olvasoi_rovat_arcok_a_konditerembol
        kommentek is, színtiszta gyönyör

        Az erős izom egyébként átvesz némi terhet az ízületektől, pl. a térd körüliek.

        A terembe járók egy része kifejezetten és nevetségesen nárcisztikus, monotematikus, egyetlen sikere (avagy menekvése) a sport. Van egy idősebb sportoló, kurva sokszor felmászik a kötélen, meg is döbbentem. Csak karral. Tök boldogtalan, se kutyája, se macskája.

        Amúgy meg a sport intenzitását és főtémává emelődését a feladat nagysága határozza meg, hömm. A legnehezebb havi fél kilót fogyni, márpedig én ezt csinálom, mert nem vagyok mai csirke, és még jól is fogom érezni magam, továbbá begyűjtök egy csomó érdekes infót, meg finomakat eszem.

        • Trollunk visszajár lemínuszozni… :DDDDD

          Ez nagyon vicces a fenti linkről:
          “Többnyire a tükör előtt gyakorol, zárkózottan koncentráló arccal, lassú, érthetetlen mozdulatokkal. Néha kicsavarodott pózban végiggörget egy kis labdát magán. Órákon át csinálja. Azt hiszem, valami olyan könyvből tanulhatta, amelynek szürke borítóján egyetlen zöldessárga vonal húzódik végig, sok japán szó van benne, és valami Mester a szerzője.”

        • “A fitneszgyúrós: ő már nem a régi iskolát követi, ő már az izmok puszta növelésén túllépve hangsúlyt fektet a helyes táplálkozásra (hiszen minden elért eredmény 70%-ban azon múlik), a megfelelő bemelegítésre, kardióra, nyújtásra, a túl statikus gyakorlatok mellőzésére, a megszokott mozdulatok rendszeres variálására – a sportosan izmos, hajlékony, arányos test kialakítására.

          Kellett ehhez a 90-es évek gyúrós-tetovált-kidobós férfiideáljának halványulása egyrészt, meg persze a rengeteg, az interneten egyre könnyebben hozzáférhető (egymásnak nem ritkán ellentmondó) szakirodalom- és vélemény. Rájött, hogy az élet nem csak csirkemell+rizs, és nem biztos, hogy a kreatinnal meg a fehérjeturmixokkal fog csak szépen kinézni. Általában művelt, intelligens, szabadidejében blogolgat.” :DDD

          http://modoros.blog.hu/2012/02/07/arcok_a_gymbol

          MINDENKÉPP LÁJKOLD LE

  10. Azt hiszem Beata Bishop írta a testéhez való viszonyról a betegsége előtti korszakban: egy jármű, amin ide-oda utazgatok. Leginkább én is így vagyok vele: akkor jó, ha nem fáj sehol, működik amire kell, nem akadályoz semmiben. Hogy azon túl milyen, ritkán volt nagyon érdekes. talán mert nem voltak vele nagy bajok.

    Sose értettem azokat, akik állandóan mondták, mondták lelőhetetlenül, jaj a cicikém így, a popsikám úgy, a bőröm amúgy, a lábujjam meg máshogy. Egy dologra emlékszem csak,, mikor valami hormonális átállástól lett sok és szép, begöndörödő hajam a kevésnek tűnő egyenes helyett, akkor örültem és nézegettem a tükörben sokáig.

    Terhesen a másodikkal volt az az élményem, milyen borzasztó lenne az én csontjaimnak mindig ennyi súlyt meg vizet cipelni. Aztán elmúlt, hálisten.

    Olyanoktól félek az öregedéssel, hogy eltorzulok, beteg leszek, esetleg kiesik fogam, de hogy nem leszek húszéves cica, az nem hiányzik, a tarka kutyának se akarom illegetni a testem, normális ez? Azért persze festem a hajam…meg nem bánom, ha áll rajtam valahogy a ruha, ha már felvettem. (a kétszáz forintos farmer, a turi bezárása előtt két nappal, az, muhaha)

    Nincs türelmem popsikát formálni hónapokig, céltudatosan. Működjön mindenem, amit akarok csinálni tudjam csinálni. Tudjak busz vagy gyerek után futni, kiúszni a francba meg vissza a Balatonban meg a Tiszában. Elvinni anyámhoz gyalog a húszkilós leandert. Felmászni a hegyre befulladás nélkül, biciklivel át a tóig, lehetőleg nem két kilométerrel a gyerekek után.

    Másé se érdekel nagyon. Ha nagyon szép, megnézem, ahogy a festményeket is megnézem, ha tetszenek.
    Jógát szeretnék megint, nagyon, meg úszni. Lánkoromban pár hónapot voltam Ausztráliába, egy csudanő heti foglalkozásain, csupa üveg teremben tartotta, egy folyó+tenger találkozására nézett rá az üveg. Na, az kéne. De tudom hogy itt olyan nincs, mit a szélesszájú kisbéka.

      • Ez jogos, pl. végre eljutottunk Cserkeszőlőn a fürdőbe a kölkökkel, mind a négyen, az egész-ség amúgy nálam igen, az maga öröm, amikor mutatom a gyerekeknek az úszógumi nélküli vízbenpörgettyűt, és örvendek, hogy ezt az ócska gyerektrükköt még most is hibátlanul tudom. Az úszás öröme.

        Ami nem érdekel, az a nézegetés-méricskélés, jjajj, kétcentivel több-kevesebb a derekam, hátrafordulva popót vizsgálni, narancsos-e vagy lóg-e, az nem érdekel. Az a rádolgozás, amit azért csinálnak, hogy utána nézegetni lehessen meg kiposztolni fotón. A matekolás, hogy akkor ennyikalória, ennyivíz, ennyilépés, ennyikilométer, ennyikiló. Az untat, nem a nyargalászás a Körös-toroknál, a puszta eufória, amikor hajnalban becsobbansz a kacsákkal, és csak te vagy ott, meg a felkelő nap.

        Az egész-ség amúgy (pontos a magyar nyelv) valami több, mint hogy nem vagy beteg, amikor érzed belül az energiákat, a meg-tudom-csinálni érzést. A méricske nem méri, a laboreredmények se (illetve persze, ha nemolyan a labor, nem lesz meg a fíling, tudom, de ha olyan, akkor se biztos…), tavaly sok nemilyen volt az évben, míg egész 2013-at végigcsináltam úgy, hogy tán egy napot nem éreztem másmilyenül.

  11. “Nem, nem azért nézed így, mert férfi vagy, épp tesztoszteronnal tele, és egy férfi mi mást tehet, vizuális típus, hanem mert meggyőződésed, hogy jogod van ehhez, hogy minden nő azért van.”
    Habár nem egy kategória a konditermi nyáladzással, az utcán az én tekintetem sem csak a cipőm orrára korlátozódik…
    Tegyük fel, elsétál előttem egy jó csaj, spontán megnézem, megjelenik a fejem fölött a gondolatfelhő (“Hmm… jó csaj!”), elszáll, és minden megy tovább, ahogy eddig.
    Ez már lehet idegesítő, lealacsonyító?

    • Nem. Így nőttünk fel, önkéntelenül nézünk. A minősítgetés, hangos osztályzás, haverokkal kibeszélés az, ami nagyon gáz. Amikor akárki belép, bámulás, felmérés. A tesóm csihadt, de igen cikis dolgokat mondott nőkre, amikor kamasz voltam, és szemrebbenés nélkül.

      Nekem az is gyanús, akinek, a saját kinézetétől függetlenül nagyon szigorú (valójában: pornó-, modellalapú) a női szépségeszménye, és erről beszél.

      Meg akihez nem lehet szólni, mert azt hiszi, akarsz valamit.

      Jó fej vagy, hogy felmerült benned. De hát szemünk van, meg társas lények vagyunk. Csak a fejünkben a mohóság, a tárgyiasítás, meg az ítélet, az tud gáz lenni. Amikor valaki fintorog, ha valaki nem annyira szép, nem egészséges, terhes.

      Ma én is meglepődtem, olyan nyugodt, jó hangulat volt, enyém volt egy sáv vagy tíz percig. Kora délután tele van 30-50-es férfiakkal az uszoda, a vízilabdások még sehol, és nehéz nem nézni, mert a sima amatőrök, kicsik, nagyok, vékonyak, testesek között is annyi intelligensen, egyedien, különbözőképp vonzó test volt. De nagyon vigyázok, ne legyen direkt, mert nekik is kellemetlen. A legszebb test egy agyontetoválté, akinél ez vagány volt, alter és nem buta, egyébként meg hökkenetesen tökéletes volt még a füle is. Mellizom, hajvonal, hajsűrűség, mellbimbó, köldök, vádli, antilúdtalp és nem olyan strandmenője módon, csak átlagosan, titkosan. Visszanézett, nagyon, nem is egyszer, abbahagytam a tanulmányozását.

      És láttam egy bőven ötven fölötti, kivételes nőt. Izmos volt, magas, arányos, szép arcú, nem túl, de vékony és nagyon jó volt a tartása. Ritkaság. Néha a fiatalok is puhák, csapott vállúak, görnyedtek.

      • Köszönöm a választ!
        Óvatosan előlegezd a jófejséget! Lehet, hogy ha belelátnál a fejembe, csupa tárgyiasítással találkoznál. 🙂 A tárgyiasítás bennem sok kérdést felvet, nem csak szexuális jellegűt. Például nagyon sokakra rá lehet húzni, hogy mint alkalmazott, tulajdonképpen tárgy. Vagy mi a helyzet azzal, amikor valakinek csak egy lelki szemetesládára van szüksége. Még nem sikerült a végére érnem, de könnyen lehet, hogy keveseknek tetsző konklúzióra fogok jutni. Nem baj, nem kell a nézeteimet mások elvárásaihoz igazítanom. Viszont nem szeretem, ha valakit bántás ér, vagy bántva érzi magát. Az csak egy dolog, hogy én személy szerint mit találok bántónak és mit nem. Alapvetően ezért tettem fel a kérdést.

        • A tárgyiasítás ellentéte nem az, hogy mindenkit úgy kezelünk, mint édesanyánkat vagy az angol királynőt, beleszeretünk stb. Szerintem a gondolatokat is lehet kezelni, nem tudom, miféle a tárgyiasításod, én inkább arra gondoltam, hogy nem lélektelenül, bántóan gondolunk rájuk, beszélünk velük, hanem látjuk, hogy ők is emberek. Attól még nem lesz nagy szerepük az életünkben, de én direkt trenírozom magam, hogy emberi, jó fej legyek mindenkivel, aki kiszolgál. A hétköznapok efféle működtetőit nagyra becsülöm.

    • Az az idegesítő és lealacsonyító, ha bámulsz, minősítesz. Én akár szexuális izgalomba is jövök azonnal, ha nekem tetsző fiú, férfi jelenik meg. Ha zárt térben vagyunk és kevesen, el is pirulok ilyenkor, és zavartan viselkedem. Fütyülni, pontozni, bámulni sosem szoktam.

    • Nézd, mit találtam:
      “Rendkívül aggasztónak tartom, ha valaki, mint a két írás szerzője, ennyire magától értetődően azt gondolja, hogy joga van nők külsejét, testrészeit degradáló, sértő vagy akár csak mustrálgató, felmérő szavakkal jellemezni a nyilvános térben. A szerelméét, az exeiét, az ismerőseiét, celebekét, konkrét nőkét vagy “A” nőkét általában, a probléma ugyanaz. Sőt, igazából a bókkal, a mustrálgatással, az elismerő csettintéssel is baj van, leszámítva életünk legintimebb viszonylatait, ahol ez jóleső és kölcsönösen történhet. Problematikus, hogy az értékítéletet nekünk meg kell hallgatnunk, sőt, örülnünk neki, látni benne, hogy de hát tetszünk neki, jóindulatúan mondja, nem azért, hogy bántson (talán csak hogy közeledjen) (akaratunk ellenére), úgy, hogy közben nőként nekünk semmilyen megosztandó véleményünk nincs a másikról, nem is néztük a külsejét, de ha néztük is, nem tartjuk szükségesnek, hogy a tudomására hozzuk a véleményünket. Vajon miért? Ezek kulturális mintázatok, amelyeket az emberek automatikusan követnek, önkéntelenül is pontosan tudja mindenki, mit mondhat férfiként és mit nőként, és legfőbb ideje lenne ezt átgondolni és felszámolni. Nem az a bajom, amit mondotok, hanem az, hogy honnan mondjátok.

      Ez a mindent látó, osztályozó magatartás, hogy rajtunk a szemetek, és ahhoz képest kell meghatározni magunkat, ez zavar engem. Ez pont a sertéscomb gusztálgatása: szép sovány-e. Akit valóban tisztelsz, azzal nem csinálsz ilyet, ez, a fintorgás és a bók is mindig lefelé történik: a belga királynőnek sem mondod, hogy de csinos. Egyszerűen a felmérő tekintettel van a baj, az osztályozási hajlandósággal, nem azzal, hogy ki melyik csoportba kerül.”

      https://csakazolvassa.hu/2013/08/26/a-kover-nok-onfelmentese/

      • Nekem az aug. 26-ai posztban belinkelt cikkekben elsősorban a tukmálással, az általánosító elvárással van bajom. Persze, hogy nem bánná a szerző, ha kövér nőkből jó nagy merítés lenne – elvégre ki örül annak, ha a neki tetsző tulajdonság csak nyomokban lelhető fel… de mindenki azt kezd a testével, amit akar. Tetszhet, vagy nem tetszhet neki, de nincs köze hozzá. Lehet véleménye, de nem releváns, nincs joga beszólni. Ugyanakkor miért ne költhetne ódát a kövér női testről, ha egyszer odavan érte?

        Ha a felmérő tekintet a zsűriző hozzáállást takarja, akkor hasonlóan látjuk a dolgokat. Ha akarjuk, a tájékozódáshoz, vagy szimpla megnézéshez szükséges tekintetet is lehet felmérőnek nevezni. Azt, amivel megállapítjuk, hogy sokan bizony csoffadtak. Vagy azt, amivel megcsodáltad az úszók testét. Amit persze igyekeztél a zavaró szint elérése nélkül megtenni. De megcsodáltad, hisz testeket megcsodálni az élet apró örömei közé tartozik.

        Bók és bók között óriási különbség lehet. Nem értek egyet azzal, hogy csak lefelé irányulhat. A rajongó/behízelgő bók sokszor felfelé irányul. Ideális esetben pedig egyenrangú felek adják és kapják. És ez is lehet jóleső, vagy zavaró. Ez benne van a pakliban, szerintem ettől még nem kell száműzni a dicsérő szavakat a legszemélyesebb intim szféránkba – mondom ezt úgy, hogy magam kifejezetten “biztonsági” játékot játszok ilyen téren, nehezen dicsérek, és nehézségeim vannak az elismerés szavakba öntésével. De az ismerősöktől nem veszem rossz néven, a felszínesebbektől se. Legfeljebb figyelmen kívül hagyom.
        Én sokszor nem is értem, mitől függ a kimenetel.
        “Milyen jól megcsinálták a hajad!” – mondja valaki. Ez jól is eshet (“ezért mentem fodrászhoz, örülök, hogy van látszatja”), vagy zavaró is lehet (“miért? szerintem az eddigi is tök jó volt”).

        • “Vagy azt, amivel megcsodáltad az úszók testét. Amit persze igyekeztél a zavaró szint elérése nélkül megtenni. De megcsodáltad, hisz testeket megcsodálni az élet apró örömei közé tartozik.”

          Persze. Azért írtam, mert régebben nem néztem férfiakat így. Mondjuk nem is nagyon úsztam. És ebben nagyon sok elfogadó szeretet van, mert nagyon különbözőek, hétköznapiak, egyáltalán nem plakátszerűek voltak, nem is okvetlenül sportosak. Pont azt néztem, hogy én nem vagyok hisztérikus, hogy kockás has, punktum.

          Csak miért ennyire fontos a test? Ki vagyok én, hogy “elfogadjam” ismeretlen, úszás céljából meztelen, velem kavarni nem akaró férfiak testét? Mi ez az állandó játék, “mi lenne, ha”?

          Én olyan vagyok egyébként, akinek bármilyen szép lehet a test, de ha megszólal a hozzá tartozó ember, és beszédhibás, vagy mond egy nyelvi klisét, rögtön brrrr, rommá dől a tetszés.

          Nem mondom én, hogy minden bók lefelé irányul, viszont a férfitól nő felé irányuló, szokásos bókolás, akármennyire is a hétköznapok olajozója, jóindulatú szexizmus, a szexizmus pedig elnyomás.

          Viszont mit nevezel felfelének? Azt, hogy tetszik egy lány, és a lábainál heversz?

          A felfelé, az illúzió, ott szerintem csak azért gondolod, hogy a bókoló van alul, mert az egyik akarja a másikat, a másik meg nem akarja az egyiket. Ez azonban nem hatalmi különbség. Aki nem akar dugni a másikkal, az nem gyakorol fölötte hatalmat. Aki nagyon dugni akar, azt lehet kiszolgáltatottnak nevezni, de inkább tévedésben van atekintetben, hogy mihez van joga, vagy hogy győzködéssel eléri a célját.

          Én nem száműzök semmit, csak elgondolkodom az egyes jelenségek problematikus voltán, egyenlőség-szempontból.

          Haj: akkor oké, ha nem csak férfi mondhatja nőnek. Mindig tanulságos elképzelni fordított nemi szereposztásban a helyzetet. (Vö. a pinamkivan blog)

          • Rendeljünk irányt a bókoláshoz! 🙂
            Nálam az határozza meg, hogy merre küldi a bókoló, nem pedig az, hogy miként alakul a tényleges hatalmi viszony.
            Így a hősszerelmes bókolást is felfele bókolásnak tartom. Amikor valaki istennőként imádja, csodálja a másikat, amikor a lábainál hever, akkor felfelé irányul a bók, a másiktól függetlenül.
            Ugyanígy könnyen lehet, hogy egy lekezelő bókolónak igazából semmi hatalmi fölénye nincs (legfeljebb csak hiszi, vagy szeretné), mégis lefelé bókol.

            Köszönöm a tapasztalat megosztását a “szájszagú” bókokról. Egyébként a bókolást is azok közé a klasszikus kötelező körök közé sorolom, amik az újabb generációk felnövekvésével egyre inkább eltűnőfélben vannak. Sok fiatal srácon látom, hogy az apjához és haverjaihoz hasonlóan nem igazán tud ráérezni a dologra, de legalább nem is erőlteti.

            Haj: meg szokták mondani a nőismerősök. 🙂

            • Olyan nincs egy viszonyban, hogy a másiktól függetlenül. Na, ha valami, a hősszerelmes és az istennő aztán színtiszta patriarchális képződmény. Eredete a lovagi vagy trubadúrszerelem, Petrarca, a reneszánsz. Az elérhetetlen nő mellett mindig ott van csendben a szubrett, a kapható. Csodálunk valakit, aki megkínoz, hűvösen végigmér, akiért meg kell küzdeni… ez a férfiak rajongásigénye, akik közben a konyha mögött elkapják a semmire becsült mosogatólányt egy körre. Próbálna az istennő bármit viszonozni, felpezsdülni, kezdeményezni, maga választani és nem választva lenni, mindjárt lezuhanna oda, ahol a mosogatólány van, aki hiába remél egy normális szót attól, aki állítólag annyira tiszteli a nőket.

            • Sok nőnek nem esik jól a bók, tolakodásnak érzi, arcbamászós, a férfiak meg csak nyomják, azt hiszik, ez kell a nőknek. Az Endre név megkapta a magáét ezen a blogon: https://csakazolvassa.hu/2014/09/18/jaj-endre/
              “…dicséri a ruhámat, finoman beleszippant a levegőbe, és próbálja kitalálni parfümömet. Látszik rajta, hogy a nők szeretik az olyan férfiakat, akik felismerik a parfümöket. Rajtam ez nem látszik.”
              “Nem Péterhez képest idegesít Endre, hanem mindenképpen. Péter csak néz, ha elmegy mellettem a folyosón, elkapja a szemét. Péterrel van egy közös munkánk, együtt nézünk át végtelen számsorokat, keresve a hibát. Amikor először megpendült a hatékonyságunk: csak csinálta, kitaláltuk a módját, hogyan haladhatunk gyorsan, bent maradtunk kilencig aznap. Aztán kiszabadultunk az épületből, megittunk egy sört, akkor is hallgattunk, kettőt kérdeztem, néztük egymást, hazamentünk. Nem tudok magyarázatot. Péter Péter, ennyi. Nem pontszámot kell elérni. Péter nem akar semmit, csak van.”
              “Endre, ha erre fél év után ráébred, önérzetében van megbántva, és meggyűlöl nem csak engem, hanem Juditot, Fannit, Máriát, Esztert, Lillát, Nórát s valahány név a naptárba’, és egész életében arról beszél — a cipője fényes –, hogy a nőknek nem kellenek a kedves, udvarias férfiak, a nők a nehézfiúkat szeretik, azt akarják, hogy megtiporják őket, aztán meg sipákolnak, hogy bántalmazás. Ki érti ezt? Endre megérdemelne egy kedves, helyes lányt, aki viszontszereti.”

        • Tudja az ember pontosan, kinél szájszagú a bók, és kinél “te is ember, én is ember, szeretjük az elismerést, figyelünk egymásra” alapú. Szerintem fontos, hogy nőként elmeséljük, milyen ez nekünk. Hányszor volt szájszagú az, amit jófejségnek hittek a csávók.

          • “Szabad tekéntet, szabad szív, szabad
            Szó, kézbe kéz és szembe szem, – minálunk
            Igy szokta a szerelmes: aki itt
            Letérdel, az vagy imádkozik, vagy ámít.”

            bok csak egyenlok kozott. nalam legalabbis mindenkepp.

  12. Furcsa a testhez való viszonyom, például nem szeretnék nádszál karcsú lenni, vékony és gyenge. 57 kilós voltam depressziósan, az automata mosógépet nem bírtam betolni a helyére, Én toltam a gépet. A gép maradt, csúsztam hátrafelé. A sógoromnak kellett visszarakni . Most pedig nagy a hátsóm, le kell adnom kb 7 kilót, mert így nem tetszek saját magamnak.

  13. Mai menü (rendkívül fehérjeszegény, egyébiránt példásan fegyelmezett és finom)
    regg itthon három kávé icipici tejjel
    propolisz-tinktúra egy karika banánon; szelén, hajvitamin, pajzsmirigyizém
    eb (?) 3 dl grapefruitlé á lá facsarva
    egy tejeskávé
    (‘porttevékenység)
    uzs 3 dl eperturmix cukortalan
    Cserpes gyüm. sal. (gránátalma! kiwi! körte!)
    dupla presszóból tejes káv.
    idehaza 2 további kávé (jó, tudom)
    vacs durum tagliatelle vajon, tejszín, lecsupaszított angolszalonna-kockák, mozzarella
    egy db kókuszzsírban rántott babybell rátapadt rizsszemekkel (mert a Babadávid meghagyta! szabotőr)
    vízvízvíz

    Mai sport
    1 óra 45 perc nénikés mellúszás (2770 tempó, 82 hossz a 33-asban), nyak és belső comb nyújtása vízben
    szauna 84 fok 2-szer 16 perc
    biciklivel száguldozás fogashoz, oviba bevásárolni, összesen kb. másfél óra
    40 perc kutyaséta hegyvölgyön
    remek közérzet, enyhülő fájdalom

    Ebből drága a büfékben vett kaja (940 és 1550), a bio friss (nem száraz) durumtészta, az illy, de az mindig van, és luxus négy órát uszodában lehetni.

    Levelezek egy fitneszedzővel, elég specifikus kérdéseim vannak ugyanis, és ahogy leírtam, ki vagyok és miféle, megkönnyebbültem, hogy mennyire nem kell megalkudnom, edzhetek kettő négyórásat vagy hat félórásat hetente, vagyis eldönthetem, melyik a jobb nekem, jók az ízületeim, nem drágállom a minőségi húst, mehetek terembe, nyomhatom itthon vagy erdőben, van hely ugrókötelezni (bár épp a karácsonyfa bánja). Én most ezért vagyok mániákus: végre megtehetem, fő tevékenységem a jó közérzet. De a múlt héten voltam moziban, kávézni népekkel, és már elhatároztam, mit olvasok a hétvégén 🙂

      • Én délelőtt csak benézek a blogra, szerkesztek egy kicsit, kutyázom, oviba viszem a dedeket, és délben kezdtem az úszást. Ennék, ha éhes volnék, csak nem esik jól. Meg előző nap egy kicsit sok volt az egészséges csirkemellből, sajtból.

        • Amikor szünet van én se nagyon eszek reggel, később is kelek, meg nyugi van, nem kell sehova rohanni. Így, hogy hatkor kell kelni, rászoktam a reggelizésre, mert egyszerűen muszáj.

    • Én szintúgy. Kávéval megspékelve a nemevést, olyan tartományokban járna a vércukorszintem, hogy csoda lenne minden olyan nap, amikor nem szerepelnék a rendőrségi hírekben. Nekem az evés zöme inkább a nap elejére csoportosul. Vagy ne túlozzunk, inkább úgy késő délelőttől késő délutánig.

  14. Én most ezt az egész kérdést, hogy sportolok-nem sportolok, hízok-nem hízok, mi lesz, hogy lesz a testemmel, elengedtem. Amióta vége a szünetnek és elindult az iskola, megnőtt az óraszámom és látom a heti 26-30 órát, amit megtartok, meg amit készülök mindezekre beálltam a túlélésre. A testem is, érdekes, hogy minden ellenére fogytam is pár kilót – hogy miért, nem értem, bár tény, hogy nem nagyon van étvágyam sem. A zöldséget, salátát, céklát, káposztát és a tojást, sajtot kívánom nagyon, meg reggelire a Jó reggelt kekszet, joghurtot, banánt, almát vagy narancsot. Sétálni igyekszem sokat, előbb leszállok a buszról és később szállok fel, és hétvégén is séta, kicsi kirándulások, otthon este nyújtás, a rossz térdemet kímélő finom gyakorlatok.
    Stresszes vagyok, hajtok nagyon, ezért éhséget alig érzek, csak azt, hogy fogy az energia és ájulok el. A testemen már két hét után meglátszik a megnövekedett terhelés, a hajam iszonyú, száraz szalma, mindegy, mit csinálok vele, a szám tele aftával, fáj, nehezen gyógyul, ha az egyik rendbe jön nagy nehezen, követi a másik, a körmeim törnek, szakadnak, a fejem minden estére fáj, a Saridonfogyasztásom megint megugrott. Ez van mindig, ha stressz van és sok a meló – pedig a munkám, kollégáim és munkahelyem szuper, szeretem is, de nehezen bírom. Este nyolckor-kilenckor már kidőlök, így tudok hatkor viszonylag frissen kelni – most nem téma, hogy sport meg egészség, most ki kell húzni júniusig valahogy…

    • Hú, a június azért még nagyon messze van. De kb. ilyen menün nyomtam én is hasonló műszakot, ill. időnként megkívántam a húst. A könnyebb mozgásformák jöttek be akkoriban, de az egyetlen, amit nem tudtam megunni és relaxált is, az a tánc volt. Igaz, évek óta elhagytam, és fáj a szívem érte, mert hangulatjavító hatását semmi sem pótolja.

      A sportos posztokon felbuzdulva most viszont erősíteni fogok, mert amúgy sem vaskos izmaim gyakorlatilag eltűntek az itthon töltött évek alatt, s nincs ami összetartson.

      (Aftára próbáltad a tömény propolisztinktúrát fülpálcikával rádörzsölni? Az egyetlen, ami némiképp megkönnyíti a szenvedést nekem ilyenkor.)

      Kitartást, jókedvet a munkához és a mindennapokhoz!

    • Hasonló, megfejelve két kicsi gyerekkel. Az óráimra nagyon rég minimalistán készülök, olyanok is. Inkább programokat szervezek, annak most több értelmét látom, most én lettem a kultúra nagykövete. Én tízkor dőlök ki, mert addig bírni kell, és néha van fordítás és magántanítvány is. Nincs előttem, tavaly hogy bírtam, még érettségiztettem és vizsgáztattam is, mindenféle felkészítéssel együtt. Mondjuk legalább közel van. Arita, így hosszú távon borítékolt a kiégés. Nem akarnék tanácsot adni, de lejjebb lehetne tekerni a lángot. Azt hittem, nekem se fog menni, de máshogy meg nem lehet. Drukkolok neked!
      Ja, sport. Vettem múltkor (december elején) egy négyalkalmas zumba bérletet, de a negyedik alkalomra már nem jutottam el, olyan mértékben voltam kialvatlan.

  15. Engem kicsi gyerekkoromtól legtöbbször Dundinak szólított az apukám. Nézem a gyerekkori képeimet: egy egészen átlagos, arányos, normális, szép kislányt látok. Olyasféle alkatút, mint a lányom, aki nagyon szép. Kicsi poci, kicsit nőiesebb comb, messze áll sok kortársa csontvázszerű vékonyságától. Nemrég mértek neki BMI-t a suliban, a normálisnak mondott tartomány alatt van, vékonynak titulálták. Nem értem, miért voltam én otthon Dundi?
    Mindig ügyetlen voltam. Nem szerettem futkározni, mászókázni. A testnevelés óra nekem kínzás volt, sokmindenre csak azért kaptam kettest, mert legalább megpróbáltam. De mivel minden másból ötös voltam, ügyelt rá a tanári kap, hogy a testnevelés ne húzza le az átlagom. Ez az ügyetlenség honnan jöhet, nem tudom, ma is jellemző. Kettő évesen már olyan kancsal voltam, hogy keresztbe álltak a szemeim, szemüveget kaptam. Későbbi emlékeimből, meg mai fáradt szememről tudom, milyen a kettős látás. Egy kisgyerek mozgását ez eléggé visszafoghatja. Anyu mesélte is, hogy amikor szemüveget kaptam, akkor azért hirtelen sokkal szívesebben másztam fel padkákra séta közben. Soha nem mertem feszegetni a határaim, annál jobban féltem mindig ütődéstől, eséstől. Ma is nehezen lépek lefelé, félek, hogy nem jól becsülöm fel a távolságot. Lehet, hogy jó lett volna fejleszteni.
    Mindig a ducik közé számítottam. 14 évesen a combom már tele volt csíkokkal. Anyányi vagyok, mondták a családban, de nem hiszem, hogy voltam ötven kiló. (Anyukám akkoriban bőven nyolcvan-kilencven.) Egy iskolai felmérésen az orvos (elég bunkó stílusban) kijelentette, hogy túlsúlyos vagyok — a csíkjaim miatt. Én kövérnek gondoltam és éreztem magam. Úgy gondoltam, hogy a környezetem is mind annak tart. Egy rokonom, teljes jóindulattal, amikor eléálltam egy ruhában, hogy tetszik-e, kifejtette, hogy nekem egyenes vonalú ruhákat kellene hordanom, ami elrejti az alakom. Ezt nem nagyon tudom kiverni a fejemből, és különösen felháborítónak érzem az után az időszak után, amikor hetven kiló körüli súllyal, dacosan és boldogan járkáltam feszülős holmikban is, és rettentő jól éreztem magam. Nézem az ilyen idős képeim: egy nagyon szép fiatal lány látok, akinek erősebb a combja, mint ennyi idősen egy lánynak, asszonyos, de ez alkati dolognak tűnik, nem kövérségnek. Szélesebb csípő, kicsi has. De semmi különös. Teljesen rendben van, még van is rajta néhány kiló, ami mozgással leadható lenne.
    Fiatal felnőtt koromra hatvan-hatvanöt kiló körül jártam. Egyértelmű volt számomra, hogy én molett vagyok, és egyáltalán nem szép (talán a hajam és szemem kivétel, ha valaki szeretni fog egyszer, majd csak azért.) Az esküvőm napjára hatvankettőre sikerült lefogyni. Utána egy év alatt nagyon meghíztam, a korábban megszokott, szűkös pénztárcához igazított táplálkozás után hirtelen mindenféle jóra volt pénz, és ettem is, több mint hetven kiló lettem, és így lettem terhes.
    Szülés után otthon voltam két és fél évig, és annak ellenére, hogy össze-vissza ettem, ahogy a baba mellett sikerült, sok csokit is, azért a szoptatás, a sok séta megtette a hatását: ötvenhét kilóra fogytam! Szép voltam és vékony, és még mindig úgy éreztem az alkati adottságaim miatt (csípő, comb), hogy tulajdonképpen még mindig kövér vagyok. (163 cm vagyok egyébként).
    Lényegében nem sportoltam, bár néha otthon tornáztam, el-elmentem teljesítménytúrára, időnként volt bérletem uszodába (azonban nagyon rosszul, öregasszonyosan úszok), máskor lejárogattam kisebb távokat futni. Rendszertelenül, időszakosan, keveset.
    Mindent legyőzött a sok ülőmunka, a bánatevések, a stressz-lenyomó evések, a csokifüggés (akár egy egész tábla, édesség napi szinten), az önutálatból elkövetett kitömő-evések, az unalom evések, a csak történjen legalább valami jó evések, és csak addig is ne kelljen mást csinálni evések. Mindig azt hittem, hogy már nem lehet rosszabb, hogy itt most megállok, abbahagyom az evést, mozogni fogok, és néha sikerült is, hónapokra, de feszültebb napokon és lelki mélypontokon, mindig visszaestem, a leadott kilók duplán jöttek vissza, és most, tizenkettő évvel a szülés után nyolcvanöt kiló vagyok.
    Végre pont olyan kövér, ahogy egész életemben kezelt a környezetem.
    Rettentően becsapva érzem magam. Szép voltam, és ezt még csak azok is jobbára mértékkel fejezték ki, akikkel párkapcsolatba kerültem.
    Most már szét vagyok folyva, most már tényleg van hasam, lóg, a mellem is, tokám is kezd lenni, nehéz vagyok, cipelem magam, és gyenge is vagyok.
    És azt én tudom, hogy edzeni kellene. De főleg: elhagyni a sok szénhidrátot. Időről időre belevágok, számolom a kalóriákat, gondosan beosztom, mit fogok enni, és kétségbe esem tőle, hogy ez milyen iszonyú időigényes, hamar elfogy az erőm, kedvem, türelmem, feladom. Hiába minden odafigyelés, ha a lelki bajaim a csoki felé űznek. És kitalálni, hogy mikor menjek futni vagy edzeni, ami nekem is jó, a munkaidőmhöz is passzol, a gyereknek is jó. És pénz, még ha maga a futás ingyen is van, de csak kell cipő, ruha, keresztedzés.
    Elkeserít, hogy azzal az időmennyiséggel, ami mozgásra, rendszeres főzésre kellene, ami elvileg egészséges lenne, elmegy, elmenne minden szabadidőm. Annyi muszáj van az életemben, utálom, hogy ez is muszáj. Engem nem tölt el boldogsággal az erőfeszítés, hogy nem kapok levegőt, hogy kivörösödik az arcom, hogy leizzadok. Utána persze sokkal jobb a közérzetem, és még ez az, ami rá tud venni, hogy megmozduljak.
    De olyan tempóban hanyatlom fizikailag, hogy muszáj valamit csinálnom. Nem érdekel milyen formájú a mellem, hasam, csípőm, legalábbis ezt mondom most, hogy még nem vagyok teljesen eldeformálódva, illetve most, nyolcan kiló felett kezdett ez is ijesztő perspektívát mutatni. szóval nekem a lényeg mégis csak az volna, hogy bírja a testem, jó legyen a közérzetem.
    A test, amiről gondoskodnom kell, nem én vagyok, olyan mint egy kis háziállat, vagy mint valami munkaeszköz, amit ha nem tartok karban, nem fog kiszolgálni, tönkre megy. Valahogy kívül vagyok ezen az egészen, furcsa látnom magam a tükörben. Kényelmetlen szkafander. Én vagyok? Nem én vagyok? Van közöm hozzá? Mi közöm hozzá?
    Olyan kívülálló vagyok sokszor. Az saját életemen is kívül. Nem lépek bele, nem csinálom, nem élem. Sodor. Nem sok kedvem van hozzá. Nem bánnám, ha történne valami, és vége lenne. Aztán gyorsan a fejemhez kapok, hogy de, egyrészt bánnám, sok reményem és vágyam van még, hátha nem egészen esélytelenek, még kell, hogy valaki szeressen, ha csak egy ember lenne, aki nemcsak átmegy az életemen, hanem marad, és szeret, és kölcsönös, tartós, akkor már jó lenne élni. És még, hogy ez lassú halál, ez a nem mozgás és elhízás, nem lesz gyors és kegyes, sokat fog fájni, és gyötörni, és évek, évtizedek alatt vinne el, különféle betegségekkel, addig is csak keserítve. És hát a gyerek, egy anyának élni kötelesség.
    Nekem feladat a mozgás, kellemetlen kötelező, nem az élet szerves része, ez nálam valahol félrement. Át kell nevelnem magam fejben. És akarnom kéne élni, nem csak túlélni, kibírni, vegetálni. Ki kellene törni.

    • Komolyan, ezt mintha én írtam volna… Vannak ugyan kisebb különbségek, de annyira értem, amit mondasz!
      Én is erősebb voltam, mint a kortársaim, bár nekem a mellem volt nagy, amiatt szenvedtem rengeteget, főleg, mivel 17 éves koromig nem volt egy rendes melltartóm – anyám ilyen kis topszerű izéket vett nekem, mondván, jó lesz az is. Úgy néztem ki, mint egy fejőstehén, tornához kettőt is magamra vettem – és örökre beépült a fejembe, hogy én dagadt vagyok, dagadt volt az apukám és a nagybátyám is, ez van, ez jutott.

      “Elkeserít, hogy azzal az időmennyiséggel, ami mozgásra, rendszeres főzésre kellene, ami elvileg egészséges lenne, elmegy, elmenne minden szabadidőm. ” – ez nekem is mindennapi kín. A nyolc óra munka után annyira várom, hogy végre otthon lehessek, letegyem a cuccom, levegyem a cipőm és kényelmes ruhát húzzak – és ez után még edzeni kéne menni, újra ki a városba, idegenek közé. Utálatos maga a gondolat is. Akkor tudtam rendszeresen mozogni, amikor szabadúszó voltam, és magam osztottam be az időt. Most az egész egy kellemetlen teher.

      “Nekem feladat a mozgás, kellemetlen kötelező, nem az élet szerves része, ez nálam valahol félrement. ” – igen, nálam is, pedig tizenéves koromtól mostanáig mindig sportoltam valamit és sok-sok fizikai munkát végeztem. Gáz talán felvállalni, de mostanra jutottam el odáig, hogy szembenézzek vele, hogy igazán, szívből soha nem szerettem. Soha nem voltam az a sportos, mozgékony lány, akit az anyám szeretett volna, hogy legyek. A sport számomra mindig egy teljesítendő feladat volt, mert azt mondta anyu, hogy kell és nincs duma, és mert úgy nevelt, hogy mozogni kötelező, mert különben hízott disznó leszek, és egyébként is legyek gyors, fürge, erős, ugorjak, mint a rugó, ha munka van. Ezt én teljesítettem is – először a szülő parancsát, utána meg a belsővé vált szülőét, jártam szorgalmasan edzésre, mintha kötelező lenne. Végül is valahol az is volt, mert azt nevelték belém, hogy csak akkor vagyok elfogadható, ha sportos, izmos és aktív vagyok – anyám gyakran nyilatkozott megvetően azokról a nőkről, akik meghíztak, és büszke máig a vékony alkatára. Azt hiszem, nehéz lehetett szembesülnie vele, hogy apu alkatát örököltem, nem vagyok mozgékony, békésen elülök akármennyit, és ha választhatok a szabadidős tevékenységek közül, nem valami mozgásos outdoor tevékenységre esik a választásom, hanem az olvasásra, filmnézésre, netezésre – holott tudom, hogy a sport egészséges.

      És igen, én is ezt mondom “Annyi muszáj van az életemben, utálom, hogy ez is muszáj. “

    • Megrendülten olvaslak.
      Nagyon sok ismerős elem van benne.
      Te, Levena. Nem a sport a fárasztó, nem a főzés. Hanem a kudarc.
      Nem a le kéne fogyni a baj, hanem az egész monoton, rohanós élet, faltól falig, a sok kell, az, hogy leszív.
      A gyomor összeszűkül, és a durva szénhidrátfüggőség is leküzdhető. Én csak tudom.
      Onanntól, hogy tudod magad, könnyebb minden. Mit miért. A sport remek alibi, hogy békén hagyjanak. De a lányod is veled tarthat. Óriás sétákra. Egyre hosszabbak a napok. Itt a tavasz mindjárt.

    • Én annyira becsülöm, amikor az olvasó nem fél, megírja a poklait, magáról ír, nem másokat minősít, nem mutogat, hibáztat, irigykedik, tudja, hogy magával van dolga, tisztán lát, nem akarja azt a biztonságos látszatot kelteni, hogy ó, nincs baj, ő jól van. Ehhez nagy erő kell. Akkora, hogy abból más is következhet. Megtörhetők az ördögi körök, rossz beidegzősések, és elindulhatnak angyali körök. Borderline is ilyen.

      • A napforduló jót tett, már a tudat is, de tényleg több a világosság. Szeptembertől decemberig pokol.
        Egy pár hete igyekszem gyalogolni menni. Ahogy sikerül. Nem akarok még futni, féltem az ízületeim, fáj csípőm, térdem, lábfejem. Kicsit erősödni kéne, elmenni futásbemérésre (szerintem nem jó cipőt választottam), és dokihoz. Csináltatni új talpbetétet (lúdtalp miatt, már nagyon régi, amit használok). Talán tavasszal megleszek ezekkel.
        Építettek itt nálunk egy kis sport-parkot: 300 m futópálya, néhány kültéri kondigép, röplabda-, foci és kosárlabda pálya, egyúttal szép nagy játszótér, bekerítve az egész. Nagyon örülök neki. Én ilyen gyereklelkű vagyok, ezeket a kinti kondi-gépeket játéknak érzem. Itthon a súlyzó porosodik, de ott nyomok rajtuk tízet-húszat, nagyon tetszik. Eleve, elgyalogolni odáig (nem a szomszédban van azért) jó kis sport.
        Céges kedvezménnyel lehetett Sportkártyát igényelni. Elég kedvező ára van, ha csak havonta 3-4 alkalommal rá tudom venni magam, hogy elmenjek vele valahová, akkor már nem ráfizetés. Gondoltam, hátha motiválni fog, hogy mindenképpen levonják a fizetésemből az árát 🙂
        Ezek ilyen új évi lelkesedések, nem tudom, meddig tart. Jó lenne persze lefogyni, szebbnek lenni. Két doboznyi kihízott ruhát tettem félre, olyan pazarlás ez, folyton egy számmal nagyobb ruhatárat venni. És a gondolat, hogy így még kevésbé remélhetem, hogy valakinek megakad rajtam a szeme… Jó lenne azért, na.
        A kajával vagyok nagy gondban. Küzdök a délutáni csokievős rohamokkal. Ott tartok, hogy ilyenkor sajtot veszek a kisboltban, meg joghurtot. Egy picit jobb. Amikor telik rá, nagyjából a hónap feléig, akkor rendelek ebédet, de átálltam az Egészségkonyhára, és valami fitnessz-féle kaját rendelek, 500 kalória körül.
        Ahogy megyünk bele a tavaszba, könnyebb lesz figyelni arra is, hogy mit, mennyit eszek. Csak akkor fogok fogyni, ha intenzíven kezdek mozogni, és leállok az evéssel. Az a mázli, hogy amúgy szeretem az egészséges kajákat, azzal már nem kell megküzdeni, hogy meg tudjam enni a salátát 🙂

        Az a nagyon-nagyon fárasztó, amitől kilátástalannak tud tűnni minden, hogy én nagyon elfáradok este hatra-hétre, mire munka (meg útközben esetleg vásárlás) után hazaérek. (Előbb is hazaérhetnék, ha képes lennék korábban kelni, és nem fél kilencre-kilencre járnék be, de lassan erre is van remény.) És ilyenkor kellene még sok erő, élni az életem. A sajátom, a gyerekemmel. Túlságosan behatárolt. Faltól falig, ahogy írod.

        Furcsa nekem, hogy erőnek és bátorságnak látod, amikor így kiírom magamból a dolgokat. Kiömlik belőlem, stresszlevezetés ez is, írok bele a világba. Mondom a magamét. Az internet elbírja ezt a rengeteg karaktert, ami ismerősöknek sok, fárasztó, teher, akár írom, akár mondom. Én gyengeségnek látom, az önkontroll és tartás hiányának.

        • Levena, nekem az esti csokievő rohamok ellen az használt, hogy nagyon vigyázok, hogy soha nem éhezzek ki. Próbálok naponta többször enni keveset, és ügyelek rá, hogy ne úgy essek haza, hogy mindjárt éhen halok – mert akkor aztán semmi sem állíthat meg a zabálásban. A legjobb és legbeváltabb technika még nálam, hogy egyszerűen ne legyen itthon édesség. Ha nincs, akkor nem tudok enni sem, ahhoz meg lusta vagyok, hogy este még elinduljak a boltba csokit venni.

          • Igen, ez jó módszer, én is rájöttem, hogy nem szabad hazahozni, és ezt igen sokszor meg is tudom állni. A baj a kisbolttal van, ami lényegében az irodaház büféje, olyan közel van, és mindenki oda jár ki, ha ki akarja levegőztetni a fejét. Meg a helyes evés is fontos, amit írsz. Amikor dietetikus csinált nekem étrendet, és követtem, akkor éreztem, hogy megkapta a testem, ami kell neki, ki lehet bírni csoki nélkül. A nagyon kevés vacsora miatt az volt még a titok, hogy korán el kellett menni aludni. Ez volt még nehezen tartható. Azt hiszem, be kellene ütemeznem egy laktatóbb uzsonnát, hogy ne legyek éhes, mikor hazaérek, és akkor lehet, hogy tényleg kibírnám estére salátával…

        • Csak hajrá, Levena! Írd ki, ami jön, sétálj olyan messzire, amennyire csak jólesik, fogd fel játszótérnek a szabadtéri edzőalkalmatosságokat …. mind jól hangzik. A ragyogó napok benned fognak felkelni, és reményeim szerint jövő szeptemberben sem szűnnek majd bearanyozni téged…

        • Ez nem gyengeség, meg önkontroll hiánya, szerintem, csak őszinteség.
          Azt hiszem, nincs ember, akinek ne lenne baja magával időnként, a testével is baja, meg a lelkével is, maximum nem mondja el.
          Nem hiszek abban, hogy mindig minden happy, emberek vagyunk, bajunk is van.
          Az a lényeg, hogy több legyen a jó, mint a rossz.
          Mármint erre kell törekedni, úgy értem.

  16. Konditerembe járok. Nagyon utálom a közeget, mert iszonyú undok mindenki. Egy antropológiai kutatásnak fogom fel, nézelődöm, próbálom a közösség szabályait felkutatni.
    A recepciósok kedvetlenek, szoros kontyot hordanak, meg cicanadrágokat. Iszonyúan unatkoznak, nem nevetnek soha. Kivéve, ha jópofáskodó heccelés megy a férfi edzőkkel.
    Az edzőm “babám”-nak szólít, szerintem azért, mert a “baby”-t azoknak tartogatja, akik szexuálisan vonzzák. Pokol egyik bugyra ez a hely, de muszáj csinálni.

    • “Babám”???
      Jó ég, miért?
      Hát van neved nem?
      Babám, meg baby?
      Rohadtul tiszteletlen szerintem.
      Mintha valami kis hülye lennél.
      Nem szólsz érte, és a többiek se?

      • Valahogy annyira béna, hogy vicces. Az edző hatékony, csak úgy tűnik elengedhetetlen a becézgetés. Már van bérletem, az edzés meg kemény és sok, szóval jó. Az a gyanúm, hogy mindenhol ilyen a közeg.

          • Csak most tudok válaszolni, bocsánat érte.
            Eleve elég izmos és vékony vagyok, 152 cm, 41 kiló, enyhe zsírréteg a csípőmön, de talán annyi kell. A hasam enyhén kockás, a vállaim és a hátam, karom izmos. A vádlim a gyenge pont, mert a kóros izommerevség miatt nagyon nehezen rakódik rá izom, nem hagyja magát építeni. Egy héten 3x edzek, ebből 1x gyógytorna és 2x személyi edzés,ami főleg erősítés. Erősebbnek, formásabbnak érzem magam.A lábaim nem húznak be annyira a merevség miatt, megtartanak.
            Elég következetesen eszem, 1 kiló plusz is durván hat a mozgásomra, szóval ez nekem nem esztétikai, hanem létkérdés.
            Most éppen járok valakivel, aki iszonyú szépnek lát (szegény pára) és ezért nagyon jól érzem magam. :))

  17. Mai étrend:
    reg 2 kávé, csepp tejszín
    eb maradék durumtészta főve vajon+tejszín+tarjakocka+maasdaamer sajt resz., koktélparadicsom, salátakeverék zacskóból
    2 narancs és fél citrom leve facsarva
    uzs 3 evőkanál natúr jogh, Julis maradék nanogrammnyi müzleje (na jó, 2 evők., citromos müzli!), fél banán, 1 kiskanál méz
    + 2 kávé, csöpp tej
    vacs 2 virsli sütve, barna rizs 3 evők, saláta zacskóból (úgy hatásos)
    gyümölcstea
    és a nap fénypontja: vollkorn leibnitz keksz 2 darab, 1-1 apró korty tejszínnel (zacskóból)
    könnyű gyomrú ember reszket az ízektől, ez kurva jó
    sport csak bringás bevásárlás, 4 km, meg 2×100 bicepsz ötkilóssal,
    de ömlik a vérehulló fecskefüvem
    És nagyon ritka, hogy nincsen hiányérzetem, nassolhatnékom, pedig itthoni nap volt, írós.
    A kajámban semmi koncepció nincs, ez volt itthon, meg nem eszem kenyeret, édességet, nagyon mértéket tartok, minden extrém minőség (virsli 92 százalékos, pácsómentes).

  18. Visszajelzés: most akkor én mit tolok | csak az olvassa — én szóltam

  19. ezt a tobb izmot vesztett ezt nem ertem?
    akkor amikor abbahagyta a sportoloi palyafutast es tobbet nem edzett?
    a tobb izmot terfogatban vagy sulyban erttettek? (bar van osszefugges).

    epp ez az, hogy alkati kerdes is, hogy milyen es mennyi izmot epitunk. az olimpiai maratoni futonak mar eleve olyan alkata volt ami arra tette alkalmassa es meg arra edzett 20-30 evet olimpiai szinten. sprinterkent eselye se lett volna ugyanarra az olimpiai szintre (pl orszagos legjobb meg mondjuk lehett volna, csak elmeletileg), mert azoknak meg sprinter alkatuk volt es arra edzettek olimpiai szinten, ezt a maratoni futo egy ideig birta volna, de egyszercsak elkezdett volna lemaradozni a tobbiektol, mert az o alkataval nala nem lett volna olyan hatekony ugyanaz az edzes.

    az edzes milyensege nyilvan mindenkeppen befolyasolja, de az alap az a testalkatom, az hatarokat szab. mondjuk ezek a hatarok szerintem inkabb profi sportban szamitanak, de azert jo ha mindenki tudja a sajat felepiteset.

    http://sportorvos.hu/sport_egeszseg/20120201/a_testosszetetel_meghatarozasa_es_annak_jelentosege_a_versenysportban_es_a_rekreacioban

    csak neklem tunik mas szinunek az oldal amugy?

      • azt hittem a monitorom szorakozott 🙂

        Szerintem a cikkben ugy ertettek, hogy ki veszit tobb izmot a _sajat_ kezdo izomtomegehez kepest. A testalkat igazibol mindegy, nem arra ment ra az okfejtes, hanem az edzes hosszaval es intenzitasaval magyarazta, es az alabbi ket valasztas helyett ad egy harmadikat (ami a HIIT) ami szerinte jobb.

        ” If exercise does not last until 30 minutes then fat burning is never achieved because all of the glycogen is not used up. So while one may be able to prevent adding fat to the body, one is not metabolizing fat from the adipose tissues during the exercise. In short, exercises aerobically for less than 30 minutes, one is just maintaining the adipose tissue status quo and decreasing muscle mass. – szoval a sprinter izmot veszit foleg, vagy legalabbis abbol is sokat (nem is sprintelnek sokat edzeskor, hinned vagy nem).

        Most importantly when concerning exercise duration, after 40 minutes of moderate intensity exercise the body burns primarily fatty acids for its energy. This is the time period of exercise that is most beneficial to health and a healthy appearance. Burning the fatty acids reduces the fat on the body, providing the rationale behind having a fat burning workout that lasts longer than 30 minutes. In addition, since the majority of the body fuel is FFAs, the muscle protein is used at a lesser rate.” – szoval a maratoni futo zsirt veszit foleg. nezd meg Mo Farah kepeit, hivatalosan kevesebb mint 60 kilo volt amikor versenyzett, oke csak 165 centihez, de akkoris… (http://www.umich.edu/~medfit/resistancetraining/timingiseverything101705.html)

        az ember azt hinne hogy aki 5-10 kilometereket olimpiai szinten fut es maratont 2 ora nyolc perc alatt az _nagyon_ izmos kell hogy legyen – aztan lam, megse. a sok izom nagy (plusz)suly es sok energiat is igenyel – hosszutavfutokent hatrany. Mo maga mondja itt a vege fele: http://www.bbcgoodfood.com/howto/guide/eat-athlete-mo-farah

        a te cikked azt mondja, hogy a HIIT mar rovidebb ido alatt is elkezdi egetni a zsirt (az egyenletes aerob edzeshez – pl. maraton – kepest), de nem veszit vele a sportolo izmot, vagy nem annyit mint egy ugyanolyan hosszu de vegig nagy intenzitasu kardioval – pl ami a sprint.

        ezert van az, hogy en az egyoras andalgasommal vszinu tobb zsirt egetek mint a mellettem elhuzo az o feloras rohanasaval.

        a hiit meg akkor jo amikor nincs egy oram, de megis mozognek. es ahhoz kepest hogy milyen intenziv meglepoen kis izomlazzal jar (mert nincs ideje a tejsavnak felgyulni)

        remelem itt nem off 🙂

          • eloszor megnezem a max terheles, ez a legnagyobb suly amit egyszerre fel tudok emelni (es altalaban csak 1x vagy max 2x tenyleg).
            ha az izomerot akarom novelni, akkor a terfogat fog noni: akkor a max terheles tobb mint 75%-val 1-10 ismetlest csinalok (olyan sulyt erdemes valasztani ahol 4-6 ismetlest tudok szepen, nem remegosen megcsinalni, az lesz az igazi). ((ha a kitartast akkor max terheles 40-60%-a es 15x-25x, ilyenkor nem nagyon van terfogatnovekedes.))
            mindaketto arra megy ra, hogy megterhelje az izmot, de ne annyira hogy az sajat magat kezdje felhasznalni, mint a sprinternel.
            igazabol az izomnovekedes edzes _utan_ masnap, harmadnap tortenik, ezert ajanljak a heti 3x mozgast ugyanarra az izomcsoprtra amikor novelni akarjuk. azt a 3-at is ugy jobb elosztani, hogy pl. H, Sze, P, mert igy K, Cs, Szo es V novekedhet az izom. a H,K,Sze sokkal roszabb megoldas.
            ((a nem hasznalt izmot a test elkezdi bontani a 4. napon ha jol emlekszem, ezert szokas szintentartasra heti 2x edzest javasolni, izomcsoportonkent))
            ez a gyakorlatban egy kockas papirt es egy csomo mericskelest jelent az elejen, meg egy listat a fo izomcsoportokrol amire erositeni akarunk.
            aztan a max terheles nohet is (aminek a jele ha az elso forgatokonyvnel elerem a 10 ismetlest, remeges nelkul, szabalyszeren vegrehajtva), szoval mindig igazitgatni kell, meg meg egy par dologra figyelni is erdemes, bemelegites, nyujtas, etc, erre valo a szemelyi edzo 🙂 hogy ilyeneket tudjon, ha edzoteremben lehet kerni csak egy orara is akkor erdemes vele egy nekunk megfelelo gyak.sort osszeallitatni aztan parhavonta igazitani.
            igy jo ?

            • szia eso, ha edzel ra, akkor az utolso percig novekszik az izom.

              csak persze egyre lasabban. az elettani alap az hogy fiatalkorban kis edzestol is nagyon novekszik, kozepkorban all vagy lassan hanyatlik vagy lass(abb)an novekszik (eletmodfuggo), idoskorban meg leepul ha nem hasznalod, vagy szinten marad ha hasznalod (=edzel ra).
              a kerdes mindig az, hogy amennyi van az funkcionalisan mire eleg. valami brittudos felmerest olvastam egyszer, hogy a 65 even feluliek igen nagy %-a nem tudott a testsulya felenek megfelelo erot kifejteni egylabbal, edzogepen (magyarul vszinu nem tudtak segitseg nelkul felallni egy szekrol sem).
              ezert edzeni elkezdeni sosem keso, mert egyreszt jo dolog, masreszt egyszeruen hasonlo az elv mint a csontritkulasnal.
              nezzunk egy peldat. ha en mostantol nem edzek semmit (lehetetlen feltetel) es ezert elveszitem a combizomerom felet (durva feltetelezes) mondjuk a kovetkezo 20 evben, akkor a kerdes az az, hogy marad-e eleg a fotelbol felallni vagy nem. Nyilvan ha vagyok 45 (nem, de most csak peldaul) es az utso 2-3 evben futottam (vagy gyalogoltam) valamennyit neha (nem kell orult sokat es nem kell orult gyorsan, csak rendszeresen, esszeruen) akkor sokkal jobb eselyem van hogy a maradek is siman eleg lesz egy fuggetlen eletvitelre (=felallok a fotelbol es el tudok menni a boltba egyedul es hazahozom a ket kilo krumplit az egy kilo kenyerrel).
              ((aztan szepen belehalok eme remek szenhidratgazdag etrend vmely cuki kovetkezmenyebe 😉 dehat valamibe csak meg kell halnom nekem is, nemigaz? ))

              most nem riogatni akarok, csak egyszeruen az embenek csak egy teste van, es az autojaval ellentetben nem lehet lecserelni amikor elkopik. sot, az autval ellentetben nemely kopas igen fajdalmas is tud lenni…
              a jo hir az, hogy amig elsz, mozogsz es lelegzel meg taplalkozol addig a test mindig megprobalja magat minel mobilabban tartani (uh, bocs a magyar nyelvi kifejezokeszsegem tenyleg tropa) es tenyleg csak egy kis segitseget (esszeru etrend, nemi mozgas, alvas, friss levego) igenyel ehhez.

              ugyanez mas izomcsoprtokra is, pl idoskorban sajat haj megszaritasa, legyen meg eleg mobil a vallizulet hogy fel tudjam emelni a kezem a fejem fole, legyen eleg izomero hogy megtartsam a hajszaritot is es legyen eleg (izom)kitartas hogy birjam 10-20 percig amig a haj megszarad) (igen, az izleti mobilitas is megorizheto, sot fejlesztheto, idoskorban is el lehet kezdeni, bar minel elobb annal jobb)

            • mit lehet tenni?
              roviden: keresni valami rendszeres tesmozgast, es lassan kis magbol noveszteni. ha csak 10 perc seta mindennap a haz korul, akkor annyi, par het mulva magadtol maradsz 15 percet mert jo es mert megszoktad, eszre se eszed majusra mar 40-60 percnel vagy es amikor mar 40 percet siman setalsz akkor mar lehet abbol a kozepso 10 percet futni (3 futas-3seta-3futas), etc…
              ha irto cool akarsz lenni (es senki nem lat) akkor meg lehet az elso 5 percben karkozest is csinalni amig mesz 😀

            • Ellie, rém profi vagy 🙂 kérdezgetni fogunk.
              Bár én most még csak ott tartok a bejegyzés felhajtóereje folytán, hogy kimentem az erdőbe délután pár kilométert gyorsan gyalogolni. Találkoztam két csoport nordic walkingoló mamikával, úgyhogy megállapítottam, hogy jó helyen járok 🙂
              Sajna a bátorságom a padlón, júniusban kezdtem el heti 3x futni, egyre jobban ment, majd augusztus óta ahányszor nekifutottam, annyiszor betegedtem meg. Év végéig 4 db influenza vagy -szerű cucc, alkalmanként 3-4 hétig, pedig a legutóbbinál már teremben futottam. Egyszerűen tele van minden hócsukám a lázzal, hidegrázással, fuldoklással, szóval ennek az ára, hogy se fogyás, se kondi. Csak vágyakozom.

          • Miért nem ugyanazt látjuk? És ha csak sima olvasóként nyitod meg? Egyébként nálam a keret acélszürke egy kis zöldes beütéssel, a link és egyéb kiemelt szöveg pedig kék meg mocsárzöld.
            Próbáljuk ki az élénket is! Majd szólunk, ha nem lehet elolvasni. 🙂

            • Ki kéne lépnem a wordpressből, de nem szoktam.
              De, ezeket én is látom, de fölötte van egy sáv, amiben mindenféle funkciók meg az óránkénti statisztika grafikonja van.
              ariennn már szólt, azért állítottam.

  20. Megint érdekes ez az egyik oldal-másik oldal. A nem sportolók, de magukkal elégedetlenek úgy élhetik meg, hogy mindenki az edzőteremben izzad, és őket méregeti, hogy dagadtak, lusták, dupla sajtos hamburgert esznek. Akik viszont életmódot váltanak, odafigyelnek, előveszik a kis uzsisdobozt, benne saláta és magkeverék, rohannak edzeni — a szavazásban is láthattuk, hogy pici kisebbség –, azok sokszor számolnak be arról, hogy ellenállás van, megjegyzéseket kapnak, húznák őket vissza: ne ess túlzásba, mi ez a mánia, nem kel annyira vékonynak lenni. Pl. ő ír erről: http://katavaltoztat.blogspot.hu/2013/03/koszonom-jol-vagyok-aki-nem-hiszi.html

  21. Jelentem alássan, ma kímélő edzés volt, mert kattog a vállam, és fáj az izma (mell, váll, bicepsz súlyzózástól), ami azt jelenti, hogy törzs, fenék, láb inkább.
    Ugrókötél: 7×150, tempósan
    közte felülések, hátizom fitnesslabdán, nyújtások, bordásfalon lógás, vádli, plank, láblendítés hátra
    fejenállás, kézen állás, átfordulás is, próbálgattam a hidamat, meg felállni, meg vissza (ún. bógni, de lesz ebből még flick is)
    gépen: oldalsó hasizom a törzsfordítós gépen oldalanként 4×15, külső comb 4×15, tolós has 3×20.
    Erős a hátam, gyenge a hasam.
    Aztán egy könnyű intervall. 32 perc, 5 kilométer, 455 kalória. Két-két és fél perc futás 9-9,5-tel, köztük egy-másfél percek 12-14-gyel, ezek a szakaszok 1000 fölötti kalóriaszámmal, másfél százalékos emelkedőn. Azt hittem, ottmaradok, de nagyon jól esett, érzem, hogy ez sűrűbb.
    És 14 perc szauna, aztán rohanás oviba.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s