Érdekes, ahogy a témák együtt, többféleképpen is előjönnek. Nemrég írtam arról, mennyire kártékony az, ha mindenáron egy elvet, eszmét, tézist kell igazolni, és ennek szolgálatába állítjuk a tényeket. Így keletkeznek a dogmák, az elfogultságok, a szerepcsapdák, például a vegán életmódtanácsadóé, akinek annyira nehéz volt elismernie, hogy nem megy tovább, de láttuk ezt az önsorsrontás–férfigyalázás–”radikális” feminizmus témájában is.
A másik téma, amelyet a bőrömön is érzek, Bővebben…
Azért csak ért valamit a sok, de nem elég sok júliusi futásom. Nem bánom, hogy ilyen szigorú volt az eredeti tervem. Ha az ember megcélozza a Holdat, esetleg eltalálja a lámpaoszlopot, ugye. Lubics Szilvi is elment kétharmadrészt-gyalogolni a sivatagba. Itt a porban is, miheztartás végett jó tudni, mennyi nem ment. Lesz nekem még 200-as hónapom (és íves-szép bokám is, ma is voltam kezelésen). Súlyosan diétázom is (fat fast, csak zsír és némi fehérje), már ÓRÁK ÓTA.
Most már tudom: rajtam múlik, mi lesz. Bővebben…
Ezt tűztem ki a júniusi tromsøi maraton és az augusztusi Night Run közé:
júliusban minden nap elvonszolom magam futni, nem bonyolítom, csak nekiindulok. Ha nem jön össze, megyek másnap reggel is, este is, vagy egy hosszabbat. 2 kilométer fölöttieket futok, összesen 200 kilométer a cél. A 30 nap lehet 32, mert emberek vagyunk, meg van időjárás, menstruáció, program. 1-jén kezdtem, tehát tegnapelőtt lett vége.
Szépen írtam, iktattam mindent (vagyis én csak a távot, az időt szoktam, becsléssel), számoltam a lépteimet. Futottam egyszer 1 km-t (ott menni kellett váratlanul), egyszer tizenhármat, általában 4-7 km-t. Futottam földúton, pályán, rekortánburkolaton, aszfalton, és a hegyen enyhe szintet is. Végül egyetlen olyan nap volt, amikor kétszer mentem.
A célom az volt, hogy rászokjak a futásra, amihez nekem nagy lelkierő kell, mert nem vagyok jó benne, nehéz vagyok, és csak az egyharmad táv után kezdem élvezni.
Mivel tudom én motiválni magam? Van, aki tárgyat ígér be magának, vágyott cucc beszerzését. Más rázuhan az időeredményekre, vagy nagy versenyre készül. Én a menő akármit megveszem bármikor, a maraton pedig nem motivált eléggé, mint kiderült. Viszont jó volt a konkrét időtáv, szám, a kihívás műfaj, amit nem kedvelek, általában a gamifikációt, vagyis egy kicsit tömeges, és, hogy is írta Eastern egyik kommentelője, próbálj ki 30 nap alatt 30 mungóbabcsírás receptet… szóval ilyenek, meg mindennek a mutogatása az instagramon. De a saját vállalásom mégis segített most, hogy többet fussak, mint valaha. (Valaha egyébként nem fut olyan nagyon sokat.)
A projekttel július utolsó napjaiban leálltam. Valami nem stimmel, iszonyatosan beödémásodtam, mentem is kezelésre. Kéne kompressziós szár, de nem akartam beruházni, meleg van, a cipőt sem tudtam fölvenni. Illetve amikor lohadt, akkor nekiindultam újra.
Kinti futásokat terveztem, végül egyszer futottam két gyors kistávot (3,5 és 4 km) teremben, egy nyálkás-viharos napon, az jó volt, tempót fokoztam, szakadt a víz.
Tehát összesen volt 23 alkalom, és 131 kilométer. (Ha elszámoltam, javítom, nincs velem most a varázsfüzet.) Ez nem annyira van rendben, menti egy kicsit a hőségriadós hőség, viszont tanév közben nem vagyok ennyire szabad, volt időm.
Nem fogytam, de sokkal jobban kajálok, mint júniusban, és formásodott-feszesedett a combom.
Holnap Night Run Juliskámmal, 14 kilométer, ez talán valamennyire mutatja, gyorsultam-e. Menők leszünk. Amilyen vagyok, kezdek szkeptikus lenni a szervezett versenyekkel kapcsolatban, de ott lenni azért még mindig jó. Nem tudom most, merre vezet a futóutam. Wizzair szeptemberben, félmaraton. Olvasom Andit. Élvezem a nyart, sok a baráti találkozó, csajos közös élmény, harmónia a gyerekeimmel, spontaneitás.
Júliusban a futások mellett voltam többször élő vízben, napon, strandon is, nagyon le is barnultam (megemlíteném, hogy a fényvédős pánikot túltolták, hisztéria megy ez ügyben is a bjutiblogokon, és megint a pénz mozgatja a dolgot…); úsztam komolyan kétszer, squasholtam hetente kétszer, terembe háromszor mentünk. Volt négyszer közös kinti edzés is, és két Eszter-szervezte extraság: légkarika és body art a hídon. Sok biciklizés. Gyakorlatilag naponta edzek továbbra is, van, hogy háromfélét.
Ti merre vagytok és hogy?
Személyes életmódügyi állapotjelentés a maraton után, a nyár szabadságában. (A poszt, mint annyiszor, nem ad tanácsot és nem mutat irányt. Ezt onnan tudhatod, hogy nem fogalmazok meg általános érvényt, nincs benne második személyű ige vagy felszólítás.)
Nincs iskola. Nincs korai kelés, stressz, végre. Filmeket nézünk, örülünk egymásnak. Van squashidőpontom, de ezen kívül már olyanok sem kötnek, hogy bérletem van valahova, járjam le.
Amikor hazaérkeztünk, azt hittem, összeomlott az egészségem, híztam is, mióta nem vetek meg ilyeneket, mint ÉTCSOKI, JÉGKRÉM, ZÖLDBORSÓ. Bővebben…
maratont futottam Norvégiában
Sírni csak a győztesnek szabad. Ezért hamar befejeztem a beérkezős meghatott-feldúlt sírást (ami egyébként ellenállhatatlan. Juli fél hét előtt ugyanezt adta elő – ő 26:35, Dávid 25:17 alatt, őrületes sprinttel ért be a 4,2-es távon). Akkor nagyon nehéz volt: csömörletes, reménytelen, dicsőség nélküli. Ember alatti.
Ezeket idézem, mert mind leírták már az ultrafutók, Lubics Szilvi, Simonyi Balázs. Tele volt velük a fejem. Mindenben igazuk van, csak én azt féltávnál meg 35 kilométernél éltem át, amikről ők beszámolnak.
Mit írjak?
2018-at írunk, és még mindig itt tartunk: nem értitek, mi bajuk a nőknek. Már egyenlőség van, nem? Mert most már nem olyan sűrűn hull rájuk – de a nők még csuromvizesek és törődöttek.
Egy kicsit békén kéne talán minket hagyni, mert évezredek keservét cipeljük hátunkon, méhünkben és visszereinkben. És én inkább ezt a békén hagyást választom, mint reflektálatlan, érzéketlen férfiak társaságát. És rohadt nagy szerencsém van, hogy kiügyeskedtem az élettől, hogy nem kell anyagi okokból ebben megalkudnom.
Sajnos, nagyon sokan vagytok ilyen érzéketlenek, oda sem figyelők, és engem nem nyugtat meg, hogy “de a nők is macerálnak férfiakat, meg nőket is”, “még gonoszabbak, mint a férfiak” (ez amúgy szerintem nem igaz, nem olyan mélyre hat, amit a rosszindulatú nők vesznek el, és leginkább a patriarchális logika marakodtat minket: szépség, fiatalság, pasik…), és nem is vigasztal engem a “kivétel”, a “mérleg másik serpenyője” férfi, mert az volna az említésre sem méltó minimum, hogy nem macerál senki senkit.
És tudod, az egész olyan súlytalan volt, nem volt semmi értelme. Maga a női futógála és a jelzésem, hogy ott utánunk kiabáltak, május 28-án volt. Mégis napokig pörgettétek. És akkor rájöttem: ti ezt élvezitek. Kakaskodni nőkkel. Helyretenni őket, megmondani nekik, mit érezhetnek, mi téma, mit lehet szóvá tenni. És a nők is lapítottak, olyan vehemens voltál. És nem láttad, hogy kicsit se vagy vicces, amikor bagatellizálod a nők traumáit és szar élményeit, jelzéseit. Hogy ez ugyanazon a skálán van, mint a többi visszaélés, és hatalmi kérdés. Hogy dönthetnél másképp. Hogy nem vagy érzékeny, sem eszes – elég finoman fogalmaztam most –, és szándékosan csinálod.
Mi is történt? Bővebben…
Kotrom a blogot, évekre visszamenőleg, rendet rakok, mérlegelem a szövegeimet. (2015-2017) Van, amit erősnek és kompaktnak érzek most is, ez kellemes. Máskor ámulok: hogyan bonyolíthattam ennyire túl, és egyáltalán, miről szól ez az írás? Vagy: ez én voltam, ilyenek foglalkoztattak…? Elvesztem a részletekben.
Mennyivel egyszerűbb most a lét!
Azóta ugyanis történt egy s más. Sorolom. Bővebben…
Nem hiszem, hogy meglepődtök rajta (tételmondat következik): gyanakvó és elutasító vagyok mindennel szemben, ami felkapott, tömeges, trendi.
Sokan csinálják? Saját zsargonja lett? Lelkendeznek róla? Rendezvényeket építenek rá? Nekem akkor nem jó, nem is kell. Fear Of Missing Out? Fear Of… Stepping In.
Trendről szólva nem olyan javakról vagy tevékenységekről beszélek, amelyek már a cikiségig tömegesek, hanem olyasmiről, amiért igényes ismerőseim is kezüket-lábukat törik. Ők is sodrás hatására, igazodva csinálják: le ne maradjanak. Másoknál látták, és akkor nekik is kell. Szociológiailag elemezhető volna, számukra mitől követendő pont az az életmód, csoport, amelynek e tevékenység vagy tárgy a sajátja. Bővebben…
Elkezdtem egy szellemesnek szánt posztot, amelynek szövegszervező elve (műfaja) az álpanasz, a de szörnyű minden kikacsintása, egy peches nap címmel, a következőképpen.
Hát először is, sütött a nap, és én ennek bedőltem, sőt, dudorásztam is, mint Malacka, és agilis (tevékeny, energikus, kezdeményező) módon lefürdettem a kutyát, aki ezt utálja, és a legbecsesebb könyveimet tartalmazó polc előtt tört rá a bundakirázhatnék.
Aztán, Bővebben…
A futás (szombaton a gyerekekkel 7 km, ma én egy félmaraton) olyan, mint a lángos: vagy azonnal, még a jó hőfokon megírom, vagy nem érdemes már nekilátni. Bővebben…
Tegnap ennek a sorozatnak a forgatásán voltam tömeg, igazán decens, irodai cuccban (CIA iroda, Párizs, Andrássy út 70.), és várakozás közben, szinte már komikus volt, sorra odaléptek a társaim: te mit sportolsz? te fitneszmodell vagy? tartasz edzéseket? Bővebben…
V. T-nak
Ismerőseim egyre-másra küldik nekem a kilencvenöt éves futóbajnokokról, nyolcvanéves testépítőkről és hetvenhét éves akrobatákról szóló videókat. Volt a néni is, aki minden nap sétál. Még ennyi idősen is…! Örülünk, ha megérjük. Lenyűgöző, nem? Motiváló.
Amikor valami virálisan terjed, tömegesen osztják meg, akkor én mindig gyanakszom. Mert ott valami nem valódi, nem ízléses, nem igazi.
A “neked ez biztos tetszene” velem nem működik. Általában nem tetszik. Pont mert “biztos”. Vagyis, triviális.
Ő Ernestine, korrekorder-testépítő versenyző.
Az történt, hogy egy hónap alatt megdupláztam az életemben teljesített futóversenyek számát! (A versenykilométerekét nem.)
2004 őszén futottam ugye első versenyemet, egy gyalázatos 5,6-ot a SPAR Maratonon, a záróbusszal a seggemben, érdekes, kevesebb kiló voltam, mint most, csak nem tudtam még hatákonyan futni. Tavaly július 30-án éjjeli félmaraton, készületlenül, a távot lefutottam végig, az utolsó harmadban végeztem, és testi sokkot és melankolikus rossz élményeket vittem magammal, utóbbiak hetekig eltartottak, viszont volt alkalmam magamon gondolkodni és futásügyben olvasni az olimpiáig. Azóta is inkább teremben és ritkán futok, 5-6 kilométert legfeljebb. Április 9-én tíz kilométert nyomtam a Vivicittán, és azt a magaménak éreztem végre, 1 óra 4 perc 16 másodperc
Ma délelőtt pedig tizenhármat az Európai Uniót ünneplő rendezvényen.
Azannya (azanyáknapját), már azt hittem, lemaradtam róla, mert betelt a létszám. Bővebben…
Mostanában korán ébredek, mindig magamtól. Bővebben…
Elég gyakran előfordul, hogy meglátok valamit, és tudom, hogy az a jó döntés, és azonnal valósággá válik. Nem járok utána. Nem mérlegelek.
csak az olvassa. én szóltam 