nincs is probléma!

pompás kommentek

Különösen a facebookon olvasom, de ide is leírják néha, hogy igazából nincs is probléma, egyenlőtlenség nem létezik, vagy nem úgy, ahogy mi látjuk, esetleg pont az a nemek viszonyában a probléma, hogy az öntudatos nők így hangoskodnak, túllőttek a célon. Mit akarunk még (figyelitek? mi akarunk, és a többiek, akiknél jog és hatalom van, ha nagyon ugrálunk, adnak belőle, és ez valami mesterséges fejlemény a természetes állapothoz képest. Érdekes, hiszen alapjogokról, minden emberi lényt megilletőekről van szó). Kész is a magyarázat: mivel ez az egész téma túlzás, a mi frusztrációnk csak, túlpörgettük magunkat, önigazolunk.

Egészen értelmes, jól érvelő férfiak írnak le ilyeneket:

azt gondolom, a probléma létezik, de nem nőket érintő probléma, hanem általában, mindkét nemet sújtja, hogy a társadalom a nemi szerepeket mereven kiosztja.

Mi a bajom velük?

Sokan vannak. Meglepően. Én úgy találkozom velük, hogy a blogom provokálja ki belőlük a véleményt, és ilyenkor a korábban közömbösek kinyilvánítják, hogy én elvadult feminista vagyok, azért a dolgok nem ilyen súlyosak, ezek csak az én traumáim.

Mindig ugyanazt mondják. Az ember azt hinné, hogy olyasmit, amit világosan mutat sok kutatás, hogy például összességében a magyar nők több házimunkát végeznek, mint a férfiak, vagy hogy jóval kevesebbet keresnek, azért senki nem vitatja. És de. Mert például az ő sógornője is… grrrhrrklöek. Kételyeket fogalmaz meg. Őt olvasva kiderülhet, hogy a kertkaput becsukni, a kocsit szerelőhöz vinni stb. is házimunka.

Megalapozatlan dolgokat mondanak. Ő egyáltalán nem tapasztal ilyet, jó, hát biztos valakik, valahol, de ő nem elnyomó, és a környezetében sem lát ilyet, tehát a dolog nem létezik. Amikor férfi írja, ez a vakság eléggé önleleplező, és még hozzáteszi, hogy őneki egyenlő a kapcsolata, meg még néhány gúnyos megjegyzést is, amelyekből kiderül, hogy igazából az asszony viseli a nadrágot. Még a függöny színét sem én döntöttem el — írta az a férfiú, aki szerint egy otthonba nem is kell függöny. Véleményét a saját életének szubjektív interpretációjából és kósza ismerősi történetek szintén szubjektív értelmezéséből, valamint lózungokból és eszményekből formálja. Az ilyen ember nem más, mint a fennálló Rend védelmét szolgáló hiedelmek papagája. Nem is tud arról, hogy ő automata, hogy valami olyasmit hajtogat, amit mondani szokás, és ami nem az ő véleménye, megfigyelése, hanem rég kész, romlott konzerv. Nincsen a megállapításaiban semmi eredeti, és azok mélységesen igazságtalanok. Hiába értelmiségi, esetleg tudós, a dolgot a saját perspektívájából, a közkeletű vélekedéssel (“pont a nagy egyenlőség a baj”) megítélhetőnek véli. Nem olvas kutatást, tanulmányt, ha ilyet hoz neki valaki a vitában, akkor kifejti, hogy minden kutatás manipulált, akármit be lehet bizonyítani. Ő marad a szemüvegénél, amely mögül a probléma nem is látszik.

Társadalmi gőg jellemzi. Megkérdőjelezi, hogy a nőket bármi hátrány érné, régen így volt, persze, de ma? A környezetében még a kiáltó eseteket sem veszi észre, elvan azzal, hogy valakik, valahol, szegény és tanulatlan népek ölik egymást — tévhit –, de ez a mi rétegeinkben nem probléma. Holott az egyenlőtlenség ma a legritkábban pofonnal és bottal történik, sokkal burkoltabb, láthatatlan szövedék ez.

“Túloztok”. Ez nem érv, még csak nem is észrevétel, hanem elhallgattatás: a beszélgetőpartner kiiktatása a józan álláspont formálására képesek köréből.

Ő ezzel nem ért egyet. Az örök opponens — hálás, szuverén, extravagáns szerep, a férfiaknak jól áll. Elolvas egy kétezerötszáz szavas bejegyzést, legalábbis rákattint, és ennyi a válasz: nem értek egyet. A lényeg az elutasítás, különállás, és hogy magát különbnek érezze, átlát ő mirajtunk! Ha egy napig én leszek a belügyminiszter… na.

Nem kérdez. Elcsíp valamit, szétszedi gyorsan,boldog, hogy rajtakapott, de hogy azt mire értette például a bejegyzés, mi az előzmény, nem kérdezi: lecsap a követezetlenségre vagy az ÁLTALÁNOSÍTÁSRA. Részben azért, mert matekos agya van sokszor, és erre büszke, nem tud másképp figyelni, metaforát értelmezni, árnyalatokat, műfajt hová tenni.

Nem foglal állást az elnyomás ellen, mert az nincs, nem szolidáris az elszenvedőkkel, és ő különben is fel van háborodva, hogy én általánosítok, sarkítok. Ezt nem egészen értem: tényleg segít rajtunk, ha van egy kivétel, vagy tízezer kivétel, vagy akár nyolcvan százalék nem bántalmaz? Az volna a normális, és azért beszélünk a — mondjuk — húsz százalékról, mert ők a probléma. Illetve még az is, rendszerszintű jelenségekről lévén szó, hogy az ő bántalmazhatnékjuk faktorai hogyan mutatkoznak meg mindannyiuk viselkedésében, hogyan cinkosai az erőszaknak. Ám a sértődött kommentelő úgy gondolja, nekik, neki jó pont jár, mert lám, a férfiak nem ilyen rosszak. Ő nemében van megsértve, mint Minden Áron.

Az vezérli, hogy jó embernek érezhesse magát, és ez a szép kerek burok ne sérülhessen, hát ő logikusan gondolkozik, átlát mindent, majd ő megmondja kívülről, objektíven, hogy miért butaság ez az egész. Nem vállal kockázatot. Ő, az identitása, a kész véleménye nem veszíthet semmit.

Van ilyen is, de… Egy kicsit elismeri, hogy mindez súlyos probléma, mert ez már kultúremberi norma, hogy agresszív állatokat nem dédelgetünk. Aztán jön a de rész, amelyben viszont a nőket önkéntelenül a férfiakkal azonos helyzetű, lehetőségű lényeknek tételezi, és így fogalmaz meg elvárásokat, mert az agresszort adottnak és változtathatatlannak tekinti. Jó, van probléma, de oldják meg! Hát miért nem hagyja ott? Jól kell választani, ennyi.Szerintem a nőknek össze kellene fogniuk, menedékházakat építeniük, nem az államtól várni mindent.

Olyan, de olyan erőszakmentesek! A problémáról nem beszél, mert ő jól elvan e hatalmi viszonyok közepette: vagy mert haszonélvező (és erre vak), vagy mert megúszta. Ha valaki mégis szóba hozza, akkor az békétlen, hát minek ez a sok konfliktus, minek harcolni? Szebb lenne a világ, ha nem feszülnénk egymásnak ennyire! Meg kell beszélni szépen, kultúremberek volnánk, nem igaz, hogy értelmes emberek nem tudnak dűlőre jutni a munkamegosztásban! Aki nem tud, az nem értelmes, quod erat demonstrandum.

Pedig ha nem vagy dühös, nem figyeltél eléggé.

Shouldokat mondanak. Nem azt nézik, mi a helyzet, és vajon miért cselekednek úgy az emberek, ahogy, hanem arra figyelmeztetnek mindenkit, tanácsadói fölénnyel, hogy mit kellene tenniük. Akkor minden jó lenne. Nem csinálják, magukra vessenek.

Hazabeszélnek. A leggyakrabban magukat tévedhetetlennek és racionálisnak hívő, fölényes, a dolgokat ún. felülről látó férfiak viselkednek így, az emocionálisnak és elvakultnak, már-már elmebetegnek titulált feministákat mértéktartásra figyelmeztető pozíciót vesznek fel, és nem tudok szabadulni attól a gyanútól, hogy csak a saját érdekeiket védik azzal, amit józanságnak, reális megítélésnek éreznek, hiszen itt a ő előjogaikról van szó.

Azt gondolják, mi is hazabeszélünk, érdekvédünk, panaszkodunk, mert rosszul jártunk. Ki-ki magának, lobbilogika. A környezetvédők: cserjék. Nem értik, hogy tendenciákról, jelenségekről van szó, és hogy az igazságérzetünk kiált, nem vagy nem csak magunkért. Őket a más sorsa nem érdekli, elképzelni sem tudják, hogy lehet másképp élni, mint ők.

Mutogatnak és hibáztatnak. Az ilyen kommentelő ellenségesen reagál az érvekre, revansként nagyon hamar áldozatot fabrikál magából. Túl van lihegve ez a családon belüli erőszak-téma. Az egész nem lenne, ha mi nem akarnánk mindig többet. Csúnyák vagyunk, és hurkot vetünk a férfiak nyakába, már meg mindent lehet, elvettek minket, gyereket sózunk a nyakukba, nekünk semmi sem elég, megcsaljuk őket. Ő nem nőgyűlölő, nem, ő szereti a Hölgyeket, nagy rajongója a női nemnek. Váratlanul előáll egy ilyen érveléssel, amely minimum szimmetriát kíván teremteni: a nőknek rossz, de a férfiaknak is, avagy egyenesen a nőkre tolja a felelősséget: hát ők eltartatják magukat, őt is például elhagyta a felesége. Ja és beszéljünk arról is, hogy a nők érzelmileg bántalmaznak, halálra szekálják a férjüket, ő több ilyet is ismer.

Félnek. Hogy így már nem kellenének. És tényleg. És erre a frusztrációra a válasz a lenyomó érvelés.

79 thoughts on “nincs is probléma!

  1. De szep gyujtemeny!
    Es van koztuk olyan, aki mindezt hozza. Egyik nap ezt veszi elo:kepzeld a fonokom no es tobbet keres!
    Masik nap meg:fogd be a szad en beszelek!
    Aztan pedig:ez regen igy volt, de ma mar nem. Es egyebkent is itt a varosban ilyen biztos nincs.
    Es meg:en csak ennyit kerek, hogy…. Ez annyira nagy keres?

  2. Ha nem vagy biztos egy elméletben, de nehéz belátni, hogy esetleg te is tévedhetsz, keresd meg az összes lehetséges ellenséges és/vagy kritikus magatartásformát, cáfold őket sértődötten (vigyázz, nem lesz meggyőző), és dőlj hátra elégedetten, hogy ma ismét megmutattad. Minden férfi disznó!

    • Ó, nagyon tévedsz, nem keresek én, öntik rám, pedig nem is szoktam magamat megosztani. Amit keresek, azok a magam válaszai (elégedett legfeljebb egy-egy szórenddel, pontos jelzővel vagyok), keresek, figyelek, azért irritál, hogy ezeket mondják meg, írnák át a kritikus mindentudók, a tévedhetetlen gőgösek, akik csak úgy odakenek valamit, még rendesen sem érvelnek, minősítenek, és akiknek alapértelmezett, hogy ők jobban tudják az én életemet, értékrendemet nálam. Ki a sértődött? Biztos nem hiszed el, de ez tömeges.

      Nem minden férfi, csak minden tizenkettedik. A férjem például az volt. Én meg sárkány vagyok.

      Ez valami járvány lesz, hogy ennyien itt tobzódunk a tévedéseinkben naponta. Nemzetrontó métely.

      • Én csak azt írtam, hogy lesz egy ilyen című bejegyzés, ez is a leleplező címek körébe tartozik, mint a természetüknél fogva poligámok vagy a teljesen elnyomja, meg az ebben a nagy egyenlőségben, tehát egy túlzó dohogás a cím, és akkor azt cáfolja a bejegyzés.

  3. “a kertkaput becsukni, a kocsit szerelőhöz vinni stb. is házimunka.”
    Mé’ nem? 🙂 Nálunk a koszos ruhát nem földre, hanem szennyes tartóba dobni számít irreális elvárásnak immár 24 éve. Ja, és basztatás ha szóvá teszem.

    • ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ és igen. Ugyanez.Nem 24, csak 10 éve. Odáig jutottunk el, hogy nem két nap múlva dobom be én, hanem másnap reggel ő. Ennyi.

    • Volt egy ismerősöm (pasi), azt szokta volt mondani: Egy férfi otthoni dolga “tűz esetén a bútorok kimentése.”
      Amúgy jó fej volt 🙂
      Házimunkával kapcsolatban azt határoztam, hogy nem fogom megcsinálni, csak ami nagyon piszkálja a csőrömet. Úgyse veszik észre, ha megcsinálom. Majd ha valakit zavar, tehet ellene.
      Mondjuk nálunk a pasik (férj + 2 fiú gyerek) a szennyest a tartójába teszik. Mindig. A lányommal van a probléma 🙂

      • nagyon fájt. Eddig is tudtam, hogy Koncz Gábor nagyon egyszerű ember, de fájdalmasan nem tud sem érvelni, de még fel sem fogta, miről kéne beszélni. A többiek elég jól kenték-vágták.

      • én végig néztem de minek, csak felhúztam magam rajta. Ekkora taplót mint ez a kedves Gábor!

      • Inkább nem nézem, Koncz első “hozzászólása” után abbahagytam. Ne haragudjatok, eddigi pár hozzászólásomban is többször leírtam már, mennyire elkeserítő számomra, hogy annyi évtized alatt (65 éves vagyok) oly kevés dolog változott meg. Hirtelen eszembe jut most, hogy még a gyermekintézmények is mintegy “női dolog”-ként, a nők számára nyújtott előnyök egyikeként jelennek meg, mintha a gyerek gondozása, nevelése csakis és kizárólag a nők dolga lenne. Grr.
        Egy házaspár 25 együtt töltött év után szétvált (ágytól-asztaltól). A nőtől, aki elköltözött a férj lakásából, és azóta is egyedül él, egy nő (!) ismerősük megkérdezte: És Józsi el tudja látni magát? A kérdezettnek torkán akadt a szó, nem tudta, hogyan magyarázza meg, hogy a mosó- és mosogatógép kezelését, némi hobbifőzőcskét és a porszívózást már eddig is tudta, csak nem gyakorolta…

      • Múltkor szóba hoztam családi körben a blogot, nagy lelkesen meséltem róla.
        “Ó, ti szegények. Még mindig ott tartotok, mint mi 30 éve?”

      • Aztán meg ugyebár, a.) ha különváltak, akkor ki a (tetszőleges csúnya szó behelyettesítendő)-t érdekel, hogy el tudja-e látni magát; b.) ha valaki minimum 43-45 évesen nem tudja ellátni magát, azt jobb, ha feldolgozzák komposztnak. (Még mielőtt bárki reagálna, természetesen nem arra az esetre gondolok, mikor objektív okok miatt – betegség, fogyatékosság – nem tud valaki magáról létfenntartás szinten gondoskodni…)

    • Na ezt pont négy percig bírtam nézni. Tényleg itt tartunk? Még mindig? 2OO6-ban mentem el, egyszer komolyan fogok írni egy hosszú listát, hogy miért, az elképesztően változatos formákban tapasztalt szexizmus mindenesetre rajta van. Egy mondatban összefoglalva, nekem európai értékrendem van (egészen pontosan dán 🙂 ), a honfitársaim nagy részének nem.

      • csatlakozom. bar en nem ezert mentem el, en ezert nem megyek vissza. es meg sok masert.

      • Igazad van, vissza ezért sem megyek. Ezt gyakran nehéz megértetni, de amikor már megtapasztaltad, milyen nem agyonszabályozott, jóval kevésbé szexista világban élni, akkor nemigen vágysz haza.

        Mert ha hazamész például olyanok fogadnak, hogy a taxis 1O perccel a megérkezésed után nyilvánvalóan hallgatózik amikor telefonálsz, majd amikor leteszed, arról faggatózik, hogy mégis miből van neked pénzed külföldön tanulni. Ugyanazon a napon aztán újabb döbbenet, másik taxis, fiatal srác, már nyíltan zaklat a kocsijában, a telefonszámodat akarja, amit nem kap meg, de a diszpécser lazán kiadja, további bosszúságot szerezve az otthon tartózkodásod idejére.

      • Vannak ilyen országok, valamivel vagy sokkal jobbak. A skandináv országok például ilyenek. Anglia is jóval jobb. Amitől nagyon elszoktam és ma már baromira zavar amikor otthon vagyok, az a szemmel vetkőztetés, beszólogatás. Előtte nem tűnt fel annyira, valahogy az élet velejárója volt. A hivatali ügyintézésnél vagy bankban is nagyon lekezelőek tudnak lenni, és őszintén szólva a magánéletembe mászós, a jó ízlés határait messze meghaladó flörtölés sem hiányzik.

  4. 1.0. verzió: “rondák vagytok!”, “szőrös a lábatok!”, “nem fogtok kelleni a férfiaknak!”
    2.0. verzió: ” de a főnöknőm is!”, “egyoldalú vagy!”, “két értelmes ember meg tudja beszélni!”
    3.0. verzió: ?

  5. Van az a fajta, aki ha nem ez a rend lenne, csak egy kis senki lehetne. Tőlük hangzanak el “a nőknek kisebb az agytérfogatuk”, “a nők genetikailag kódoltak a szerepükre”, “egy nő nem képes bonyolult összefüggések átlátására”, “a nők úgyis csak a színét nézik”, “egy nőnek fontosabb a frizurája, mint a…”. Ezek rettegnek az erős/okos/önálló nőktől.
    Van az a fajta, aki lehet, hogy képes lenne egyenjogú kapcsolatra, de állati kényelmes neki, hogy neme jogán élvez előnyöket a világban. Ezek az elkenősök. Alfajtájuk, a bizonyos kérdésekben az egyenjogúságot akár felvállalók, náluk a “bizonyos” pont épp a kényelmesség határáig tart.
    Van az a fajta, aki nagyon igyekszik a saját mikrokörnyezetében, de fél a társadalmi megítéléstől. Ők hallgatnak, ha nőket sértő durva vicc hangzik el.
    Van az a ….

    A közös az, hogy viselkedésükkel konzerválják a fennálló rendet.

  6. Engem az zavar nagyon, amikor nőktől hallom vissza, hogy ez a blog túlzó és általánosító. És közben pontosan tudom, hogy ő is egymaga áll helyt a háztartásban, és hogy nekem nem kéne, akivel ő együtt él.

      • Egyszer írtam Krúdy Tamásnak, hogy milyen árnyalatlan és moralizáló a női szexualitásról alkotott véleménye. Ő a négygyerekes, keresztény, családbarát újságíró. Néha azt gondolom, egy finomított, igényesebb Pozsonyi Ádám.

        “A kedélybetegség mindenkit fenyeget, aki válásra adja a fejét. Egy elvált nőnek 350 százalékkal nagyobb az esélye arra, hogy depressziós legyen, mint azoknak, akik benn maradnak a házasságban. A férfiaknál ez az esélynövekedés 600 százalék – tehát közel kétszer akkora.”

        “Nálunk az esetek több mint kétharmadában a nő kezdeményezi a válást, ő akar az életén változtatni, miközben a férfi sokszor csupán elszenvedője a folyamatnak, ami csak növeli tehetetlenségérzetét. A kanadai kutatás azt is kimutatta, hogy amíg a férfi érzelmi hátországát szinte kizárólag a szűk családja – a felesége és a gyerekei – jelenti, addig a nő sokkal több szállal kapcsolódik másokhoz is. Egy válást követően a férfi a teljes érzelmi támogatottságát elveszíti. Nem marad kivel megosztani a fájdalmát, amiről eleve nehezebben beszél, mint a nő, aki hamarabb megtalálja a hangot a tágabb család tagjaival, barátnőivel vagy a munkatársaival. Tovább mélyíti a különbséget a gyerekek elhelyezése körüli jogi hercehurca, ami az egyik legnagyobb stresszforrás egy válást követően. Azáltal ugyanis, hogy a bíróság az esetek túlnyomó többségében a nőnek ítéli a felügyeleti jogot, a férfi úgy érzi, megszűnik apa lenni, amit pótolhatatlan veszteségként él meg. „A férfi a saját kudarcának tartja a válást, férfiúi önbecsülése sérül, a nő számára a biztonság és stabilitás elvesztése a legsúlyosabb veszteség” – foglalja össze az elmondottakat dr. Perczel Forintos Dóra, a SOTE klinikai pszichológia tanszékének vezetője.”

        Nem sajnálom én olyan nagyon mégsem, hogy nem igazodtam annyira, hogy a nlc újságírója lehessek, na.

      • Az a baj, hogy mielőtt itt elkezdtem volna olvasgatni, vagy bevettem volna ezt, vagy csak átsiklottam volna felette. A legtöbben ezt tesszük, ha nem éltük meg.

      • Igen, ez teljesen igy van.
        Gyongyi! Ez az onreflexio csodas! Tenyleg!

      • Na, ez volt az a cikk, aminél nehezen tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek. Annyira abszurd. Nyilván vannak kiváló házasságok. Azonban az is nyilvánvaló, hogy egy romboló kapcsolatból való szabadulás nem a depresszió felé vezető út. Esetleg azzá tehető, ha valaki még a leválás folyamatában is folyton elhiszi, hogy ő a hibás. Ezt többnyire igyekeznek is vele elhitetni. Egyenlőtlen kapcsolatban nem feltétlenül lesz depressziós az ember lánya, csak egyszerűen megszűnik létezni. Ő már nincs is sehol. Ami viszont van: az a kis gombóc a torokban, keserű íz a szájban, maró érzés a gyomorban. Emlékeztek a dohányzás ellenes kampányfilmre, amiben a dohányzófigura a cigijével egy áthatolhatatlan burokban ül, szívja a füstöt, nem hallják amit mond, és lassan elfogy körülötte a levegő? Hát, szerintem éppen ilyen egy rossz, egyenlőtlen kapcsolatban élni.

      • ” Nagyon sokan vannak, akik azért rúgnak fel egy teljesen működőképes kapcsolatot, mert úgy gondolják, valaki mással még boldogabbak lennének. ” Vajon ez resze volt a valoszinuleg egy az egyben atemelt amerikai cikknek, vagy ez mar az nlc matematikai-ujsagiroi bravurja? Elkepesztoen dramai, ahogyan a csillio sok teljesen mukodokepes kapcsolatban “nagyon sokan” varatlanul meg nagyobb boldogsagot vizionalnak valaki massal.

      • Ellaella
        ” Nagyon sokan vannak, akik azért rúgnak fel egy teljesen működőképes kapcsolatot, mert
        úgy gondolják, valaki mással még boldogabbak lennének. ”
        Ez így igaz, csak esetemben én lettem dobva.
        Miért? Mert Anyuka úgy gondolta, boldogabb lenne valaki mással.
        Hogy ő vagy a fia, azt nem tudom.:-)

      • A grandiozus dolgokkal van nekem bajom: a cikk szerint nem egyszeruen csak vannak ilyen emberek, hanem sokan vannak, nem egyszeruen sokan vannak, hanem nagyon sokan vannak. Nem egyszeruen kapcsolatokat rugnak fel, hanem mukodo kapcsolatokat, es lehet-e meg fokozni, persze hogy lehet – teljesen mukodo kapcsolatokat (paradoxon).
        Persze, hogy neked husba vago, ha veled pont ez tortent, de mondanal mondjuk olyat, hogy “Ja, ja, nagyon sokan vannak ilyenek, en mar csak tudom”?
        Ami meg a ti dolgotokat illeti, sem anyuka, sem a kisfia. Boldog itt legfeljebb te lehetsz, hogy mar nem vagy abban a kapcsolatban. Zsuzsinak igaza van, igy visszanezve (es tudva, hogy a volt parod ennyire befolyasolhato) is egy mukodokepes kapcsolatot latsz?

      • Zsuzsi és Ellaella: Sokáig működőképesnek tűnt. Engem nem zavart, hogy naponta többször beszélt anyukájával meg a nővérével. (előző barátnő állítólag nehezményezte ezt). Anyuka minden nap csomagolt neki uzsonnát, meg küldött süteményt/gyümölcsöt. Ezt eleinte furának tartottam, de aztán betudtam annak, hogy mivel családi cégnél dolgozott, nem csoda, hogy a szüleivel az átlagnál szorosabb a kapcsolat. Akkor kezdtem el szorongani, amikor megtudtam, hogy előző barátnő 2 hetes nyaralást is bevállalt a szülőkkel egy lakóhajón, ezt én nem akartam megjátszani.
        Amiért nem volt működőképes ez a kapcsolat, az az őszinteség hiánya. Nem hazudott …csak nem mondta el a (teljes) valóságot. De az is csak 1,5 év után derült ki. A hazugságot az ember le tudja leplezni. Az elhallgatást nem. Te azt hiszed, minden a legnagyobb rendben van. És egyszercsak kiderül, hogy semmi sem olyan, mint amilyennek látszik és vége, egyik napról a másikra.

    • Tv t itt sokan nem neznek. Milyen jol teszik! Barmikor rapislantok az esti szarsagokra rendszeritn egy no vasal /mos/teszvesz a konyhaban/teregetnivalot cipel, a pasi pedig ul a kanapen.
      Aki nem ezt a mintat koveti kenyelmetlenul erezheti magat nagyon gyorsan. Azt meg ki szereti.
      Ma itthon voltam egyebkent.
      Jott haza a zuram. elso kerdese (amikor latta hogy csilivili a lakas, ket fele kaja, torta stb.)varrtal is? (Tenyleg, ez most vicces akart lenni, na! )Mondtam, hogyne (es tenyleg reggel az evzarora kellet az egyiknek szoknya, aminek leszakadt a felvarrasa)!
      Es most tul hamar hazaertel nem volt meg idom a szalagot megigazitani a hajamban.
      🙂

  7. Van még a nyomorult. Anyu (cifrább esetben nagymama is) elkényeztette, mert rá tette fel szintén nyomorult életét. Parentifikálta (remélem, most jól írom), belévetítette minden jövőbeli reményét, taníttatta, rendes feleséget szeretett volna neki, de leginkább semmilyet. Harmincévesen is kakaót/kávét vitt reggel az ágyba agglegény fiának. Minden pénzét neki adta. Ez a férfi, ha megnősül, ugyanazt a gondoskodást követeli a feleségétől. Ha a feleség megunja, és megtagadja, majd elkezdené bevonni őt is a közös élet terheinek hordozásába, sárkánynak minősül. Ha egy ilyen férfit kérdezel, hogy van-e otthon egyenlőség, azonnal rávágja, hogy nincs, mert ő el van otthon nyomva.
    Ha megkérdeznék a férjem, hogy áll ő ezzel, azt mondaná, hogy én uralkodni akartam rajta, és hogy évekig a főnöke voltam. Igen, mert egy ideig kértem, majd üvöltve utasítottam, hogy vacsora után pakoljon el maga után, szennyesét dobja be, taknyos zsebkendőit ne hagyja elöl, asztala körül ne csináljon a földön kuplerájt, takarítsa ki az akváriumot, ilyenek, ezrével. Ma már ezeket megcsinálja, de még mindig kérni kell.

    Még egy abszurd szóhasználat: a férj SEGÍT a házimunkában. Nem, a fiam segít, meg a lányom segít, mert ők nem tudnák egyedül, de ha kicsi feladatokat osztok nekik, azzal segíthetnek. Egy felnőtt ember nem segít a másiknak a saját koszát kiganézni, hanem megcsinálja saját jogon.

  8. Egy (addig sosem látott új) vevő a munkahelyemen simán lekislányozott. Megkérdeztem, hol lát maga itt kislányt? Volt legfeljebb 50 éves, és az volt a válasz, hogy “de hát hozzám képest mindenki kislány”, vagy valami ilyesmi. Meg volt illetődve, bazzeg. Mondtam neki, hogy én mégsem mondom másokra, hogy vénember, most akkor mi van? És tökre nem értette, baszki, hogy ebben mi a sértő!
    De ha egy férfi ült volna a helyemen, annak biztos nem mondta volna, hogy “de nyomja a pecsétet a kisfiú“!!!
    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

    Legközelebb az ilyet (rendszeresen előfordul hasonló) szó szerint el fogom küldeni a picsába.

    • És nyilván te leszel a HP, aki “ki érti miért” küldi el … és nem értik, hogy miért nem válaszolsz az utcán a vadidegen pasinak arra a kérdésére, hogy tudod-e szoptatni a babát?? :-O Halálosan fel volt háborodva a fickó, hiszen ő csak érdeklődött.

  9. Már régen nem olvasom a blogodat, most a technika ördöge elém hozta a legújabb posztodat és kiderült, hogy nem is fogom.

    Mivel sok mindenben van igazad és sok fontos dolgot teszel szóvá, elmondom, miért nem. Ha nem tetszik dobd a kukába, ott lesz akkor jó helyen.

    Előrebocsájtom, hogy csak a legutolsó posztodat olvastam, mert szerintem a poszt olyan műfaj, aminek lényege, hogy minden eleme önmagában is megáll (az esetlegesen szükséges hivatkozásokkal együtt).

    Nekem ez a poszt ellenszenves, mert a szokásos táborépítő, megosztó logikát alkalmazod, “mi”-re és “ők”-re osztályozol, démonizálod az ellenfelet, idealizálod a saját tábort.
    (Sőt, adott esetben nem is véleményt, nézőpontot bírálsz, hanem személyt pécézel ki, mint Minden Áront.)

    Nem tetszik, hogy az értékelésben folyamatosan változtatod a viszonyítási pontjaidat, érdekeidnek megfelelően.
    Van, hogy a tanulmányok és a statisztikák ismeretét kéred másokon számon (de átlépsz a neked nem tetszőkön, pl. azon, hogy a férfiak 12%-a nevel gyereket a válás után, ami messze alulmúlja azok arányát, akik szeretnék ezt megtenni), máskor meg ha valaki a szövegeidben a túlzásra, sarkításra, általánosításra rámutat, azt meg lerázod azzal, hogy tendenciákról, jelenségekről van szó és tök mindegy, ha van egy kivétel, vagy tízezer kivétel, vagy akár nyolcvan százalék kivétel.

    Nem tetszik, hogy mindaz, amit tételesen felsorolsz, annak nagy része nem csak a vitában ellenfeleidre, hanem rád is igaz, mégis csak a másik oldalon bűn, sőt hiba.

    Az utolsó sorod meg kész botrány. Már abban az esetben, ha komolyan gondolod azt a sokat leírt tételed, hogy egyenrangú, kölcsönös elismerésen alapuló társkapcsolat az általad elvárt.

    • Lehet, hogy más szövegeket olvastunk, de én ilyeneket nem fedeztem fel. A jelenség tömeges, mert MINDENKI tud példákat mondani a szűk környezetéből, gondolkodás nélkül. És ez nem szociológiai tanulmány. Nekem az tetszik, hogy nagyon is stabilak a viszonyítási pontok.
      Amíg egy TV-műsorban, évtizedekig vezető férfiszínész szájából ilyen elhangzik, hogy “A mosolyával FIZET”, addig nem túlzás. Egy tetszőleges nap végén nagyjából minden magyar nő tud mondani egy-két, de inkább tíz-tizenöt olyan jelenséget, amikről itt szó van.

    • Minden Áron egy troll, a nehézsúlyú fajtából, nem egy ártatlanul ‘kipécézett’ valaki. Te szereted a trollokat? Az nem baj, ha nem olvasod a blogot, mert láthatóan nem értetted a Mielőtt kommentelnél c. posztot sem (a blog, így a posztok is, valamiről szólnak, és nem arról, hogy hát ez van, DE azért vannak kivételek) és az értő olvasás sem sajátod (a kivételek nem teszik a jelenséget nem létezővé, így azzal a poszt ezért nem foglalkozik, vili?).

    • Nincs igazad abban, amit a bejegyzés önmagában valóságáról írsz, ne erőltesd rám, a főoldal első érdemi mondata pont ez: “A csakazolvassa blog egységes, nehéz bejegyzésenként megérteni.” Hát, nem is sikerül.

      Vigasztalhatatlan vagyok, hogy nem olvasol. Tényleg, miért vágod ezt ide?

      Táborok? Én a blog témáit érő rendszeres, tipikus szövegekre reagálok, mert gyanúsan hasonlóak, és sok van belőlük, a “nincs is probléma” pedig meglepően elterjedt és hazug álláspont.

      Minden Áron mementó, elmekórtani és büntetőjogi eset, sötétből, sunyin lő. Nem kellett nekem kipécézni, ő vett üldözőbe, a bejegyzésben példaként szerepel.

      Nekem miért ne tetszene a 12 százalék? Miről beszélsz? Hol írtam ilyet? Én ezt írom:
      “Ha ezen a helyzeten változtatni szeretnétek, és engem kérdeztek, ne lőcsöljétek a nőre a gyerekek körüli munka túlnyomó és nehezebb részét, tegyetek ellene, hogy a gyermekgondozás legyen a feleségetek elsődleges identitása, és akkor sokkal zökkenőmentesebben kerül akár hozzátok is a gyerek.”
      https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/05/27/felbomlasztjak-a-csaladot/
      — úgy is értve, hogy ez, hogy többször kerülne az apához a gyerek, egyáltalán nem volna baj, amennyiben nem bosszúeszköz a gyerek. Ez az egyenlőség felé tett lépés volna, csak akkor ne stigmatizálják a nőt, se azt, aki “elperli” a gyereket, se azt, aki lemond a felügyeletéről. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy e téren, ha egy nő nem pont azt teszi, ami a partnerének kényelmes volna, nem dönthet jól, ez megint sapka-nincs sapka.

      Elkerülte a figyelmedet, hogy az egyes “viszonyítási pontok” teljesen más kontextusban jelennek meg, tehát máskor, más beszélgetésekben, más témákra reagálva kérem számon a statisztikát, pl. egy facebookos vitában, ahol azt állította valaki, a férfiak elleni nőerőszak pont olyan elterjedt, mint a nők elleni férfi-, és máskor a bloggal kapcsolatos kritikákra válaszul, hogy ez bizony szubjektív műfaj, például amikor A rózsa piros című bejegyzés alatt méltatlankodnak, hogy miért nem írom azt is, hogy az orgona meg lila, egyébként is, nem minden rózsa piros, nekik nem számít, hogy én a piros rózsáról írok, igazából afelé manipulálnának, hogy azoktól a témákról írjak, ami nekik tetszik, és pont azt, amit ők gondolnak, erre szolgál ez a nagy kiegyensúlyozási igény, mint azt “a nyilasok bűnei-a kommunisták bűnei” megunhatatlan vitájában is érdekesen párhuzamosan látjuk (“jó, de ha ennyi szó van a zsidókról, akkor beszéljünk már arról is, hogy a Gulágon…”). Szóval én nem választottam egyszer s mindenkorra egyetlen viszonyítási pontot, mert a témák, műfajok, helyzetek mást kívánnak, és ezt a fejemhez szegezni kb. olyan, mint “úszol? A múltkor azt mondtad, futsz!” Hgy nem bízol bennem (a blog írójában, melyre önkezeddel kattintasz!), hogy jól választok, hogy gyanakszol, hogy én álnokul csak helyezkedem, az jellemző, de nem érdemi érv.

      Állítom továbbá, hogy ha van egy-egy felháborító jelenség, igen: ha például 20 százalékra jellemző (nők bántalmazása), akkor arról kell beszélni, illetve én arról fogok, mert ez tartom fontosnak, és nem arról, aki nem bántalmaz, mert mi a tökért bántalmazna, ez valami érdem? Ennek nincs információértéke, hogy valaki, akár nyolcvan százalék nem bántalmaz. Itt az az igény mutatkozik meg, hogy dédelgessem a férfinemet, mondjam ki, hogy de ők általában azért jók, simogassam meg őket, ne legyek hát oly elutasító. De ez elhallgattatási kísérlet, csak arra szolgálna, hogy a nagy barátságos lepel, “a férfiak általában rendesek” alól ne látsszon ki a mechanizmus iszonyatos volta. Hallgassunk tovább, nincs probléma. Az a sok újságíró meg előadó meg szakértő, aki a férfiak kínjairól ír, meg hogy beszélgetni kéne, nem harcolni, meg hogy adjunk nekik esélyt, hogy bebizonyíthassák, ők nem olyanok, aki hozzáteszi, hogy a bántalmazás kivétel, mind mentséget szállít, és azt szolgálja, hogy ne látszódjék a probléma, csak a békés rész. A békés rész engem nem érdekel, velük nincs probléma. Én nem félek a vádaktól, a reakcióktól, én látom ennek a hamisságát, ezért van problémaérzékeny blogom, és egy problémaérzékeny blogon nem írhatok arról, hogy nem mindig van probléma.

      Én nem a férfinemről, hanem a nemi szerepekkel kapcsolatos problémákról írok, és a bántalmazókról. Ezt ha egy nem bántalmazó kikéri magának, mert ő nem!, és közben el sem ítéli a bántalmazókat, aki igen, elég ciki. Miért gondolják, hogy ha erről írok, akkor minden férfiről írok, és ez a véleményem, hogy mindegyik ilyen? Nem, nem orgonáról írok, hanem a rózsáról, és a piros rózsákról. Aki meg nem érti, hogy mondjuk A rózsa piros cím nem azt jelenti, hogy minden rózsa piros (a határozott névelő sok mindent jelenthet, s hogy ők csak úgy értik, ahogy én nem, az megint jellemző), hanem egy jellemző rózsáról szól, az olvasni nem tud.

      “mindaz, amit tételesen felsorolsz, annak nagy része nem csak a vitában ellenfeleidre, hanem rád is igaz, mégis csak a másik oldalon bűn, sőt hiba” — ez érdekelne, kifejted? Én, az én blogomon azt állítom, hogy a blogom, a bejegyzések is és a kommentek is igényesebbek, pontosabbak, odafigyelőbbek, árnyaltabbak, mint amikkel és amilyen színvonalon támadják.

      Utolsó mondat: ezt nem nagyon tűnsz érteni. Én nem a partnere(i)mnek írom ezt: nekem nincs partnerem, és ha van, akkor olyan van (per def), aki kell, de az sem börtön ám. S hogy nincs partnerem, és alig volt, és nem csak nekem, hanem sokaknak nem, az azt jelzi, hogy így, ebben az állapotában ez az álatlános kínálat tényleg nem kell. Egyenlőség és kölcsönös elismerés azzal van, akivel már kölcsönösen egymást választottuk. Ő kell, de itt nem róla van szó, hanem a facebookon meg a férfihangon paranoid módon érvelőkről, akik igen sokan vannak, és sok köztük az okos férfi. Mivel tartozom nekik? Megértéssel, hogy ócsárolnak? Nézz bele a blogról írták menüpontba.

      Amúgy mit vádaskodsz, minősítesz itt, mit szeretnél elérni? Teljesen személytelenül? Ezek nem érvek, hanem dühösködés, a kitaszigálásom a komolyan vehetők köréből.
      És honnan ez a fölény, ez a rajtakapós, kemény, okos ítélet, hogy te most megmondod, én miben tévedek?

      Jaaaj, jaj, de jellemző, ahogy ide beírják mások is, hogy “nem olvaslak”, “leiratkozom”, “csak véletlenül épp elém került a bejegyzés”, nem tudom, olyan furcsa ez nekem, ez az egész a vitatkozhatnékkal, különállással, ítélettel, nagy logikusnak hitt okfejtéssel. Nem tudok olyasvalakivel beszélgetni, aki ítél és nem jóhiszemű, nem bízik bennem, hanem rajta akar kapni, le akar nyomni. Ez nem azt jelenti, hogy tuti troll, sem azt, hogy megy a lomtárba (ezt egyre többen beleírják, miért?).

      Amúgy itt hagytuk abba:
      https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/04/12/tunodjunk-el-ezen-is/#comment-21405
      Olyan bizalmaskodó, megmondó, sötétből figyelő ez. Nem szeretem ezt a fölényt, meg a számonkéregetést. Megteszed, hogy bemutatkozol, vagy elárulod, hogy honnan ismersz, és miért mászol így belém, legalábbis miért olyan fontos ez neked?

    • Ha nem olvasol, hát ne olvass. Komolyan, mi a fene ez, hogy nem olvasok, de azért véleményem mégis van, tehát csak olvasok, vagyis hát, a technikának az a fránya ördöge, nem hogy elém, hanem egyenesen mindjárt az agyamba tolta a bejegyzést, egy pillanat műve volt, tehetek én róla. Ez rohadtul hervasztó, hogy a blogszerző már nem tudja több helyre többféleképpen kiírni ide: ha nem akarsz itt olvasni, akkor olyan, de olyan egyszerű a megoldás: ne olvass itt. És ez tényleg ennyi.

      • Bakker, miért írok ide?

        Mert gyerekkoromban volt részem családon belüli erőszakban, valamint 30+ éve dolgozom férfiak által dominált szakmában (és állítom, hogy sikeresen), majdnem ugyanennyi ideje olyan házasságban, ahol a házimunkában és a gyereknevelésben egyformán osztozunk, azaz abszolút a blog célközönsége lennék, de egyszerűen képtelen vagyok olvasni az elfogultsága, az agresszivitása és a doktriner gondolkodása miatt.

        Sajnálom. Időnként teszek próbát, de eddig hiába.

      • Te kukucskalsz itt? Aztan rajta kapsz valakit, valamin es megmondod a frankot
        Aztan azzal jossz, hogy de te celkozonseg vagy es megsem birod ezt.
        Fuss neki meg egyszer, mert eznigy kisse problemas.
        (Egyebirant sulyos tevedes azt gondolni, hogy a blog olvasok, mint celkozonseg bantalmazott gyerekkort megelt nok, akik most megosztjak a hazi munkat a parjukkal. Ennyire panelekben gondolkodsz? Akkor ott a valasz:te nem vagy a celkozonseg. Mar ha van ilyen)

      • Engem nem bántalmaztak sosem, szuper megértő, kényeztető környezetből jövök, 22 éve élek F.-el, felneveltünk két sikeresnek ígérkező gyereket. Apró, cseprő dolgoktól eltekintve jó az életem. Szerencsés vagyok. De a Rendet látom és ideges vagyok tőle.
        Évfolyam találkozónk volt nemrégiben, a fiúk kevés kivételtől eltekintve befolyásos, jól kereső emberek lettek. A lányok közül nagyon kevesen. Pedig nem voltunk butábbak, kevésbé céltudatosak. És mégis. Hogy is van ez? Biztos, hogy a lányok a hibásak? Nem csináltak(tunk) valamit jól? Vagy esetleg nem volt annyi esélyü(n)k?
        Az itt felvetett problémák nem EGY célközönségnek szólnak. Mindannyian ebben élünk, csak esetleg néhányan kevésbé érezzük a hátrányait.

      • Én nem olvasok olyan blogokat, amelyek agresszívak, doktrinerek, elfogultak. Túl drága az időm. Csak olyat olvasok, ami érdekel valami miatt.

      • Annnnyira sajnálom! Majd igyekszem nagyon, hogy pont olyat írjak, hogy itt maradj, és lelkes olvasó legyél!

        Nem ismerlek. Miért provokálsz?

        Elképesztő a fölényed, mintha nagyon-nagyon zavarna, hogy ez nem a te blogod.

      • Én nem vagyok itt olyan rég, de úgy látom, hogy visszatérő agresszív motívum, hogy “nem foglak olvasni”.
        És?

      • Az nem megy, hogy én vagyok a célközönség, leülök a székbe, gyerünk, csináld úgy, hogy nekem jó legyen. Aztán meg, mi az, hogy mégsem jó. Ez itt fordítva működik. Van az írás, és te kezdj vele valamit. Ez az irodalom a tömegmédiával szemben, így működik. Mi ezért járunk ide, csak kicsit sok már a jólmegmondókból, az okosabbakból. Elég volt.

      • Ez lenyomási kísérlet. Van néhány okos, erős személyiségű erre járó — olvasónak nem nevezhetem –, aki világosan látja, hogy ez a blog és közösség valami nagy, erős, komoly, és ezt nem bírja elviselni, megpiszkálni van kedve, mert az nem lehet, hogy ezt a nőt ennyien olvassák, ilyen sokra tartják. Olvas ő is, de elegánsan külön áll, ő nem olyan, mint a többi olvasó! Igazából ő az okos, ő okosabb, rá kellene hallgatni, látszódjon ő is, én nem jól csinálom, és ezt bedobja ide, az én olvasóim közé, akiket ez a blog érdekel, azért vannak itt. Csak ezzel a fikázással, sarokba szorítósdival tud kitűnni, mert kitűnni akar, azt fitogtatni, hogy ő okosabb, logikusabb, tájékozottabb, ő már harminc éve, ő majd megmondja nekem. Csakhogy ami alapján én írok, azt meg semmibe veszi, nem ismeri el, az nincs.

        Érdekes ennek a lélektana, talán ezek mind elvetélt írók, megmondóemberek, bloggerek, és az egész róluk, az ő kudarcukról szól? Azért idegesíti őket a sikerem?

        És mióta magyarázzuk már, hogy csak az olvassa, hogy jóindulattal gyere, hogy nem engem minősít, ha kezelem az agressziódat, hogy kommentelj úgy, hogy az másoknak se legyen rossz, hogy ez közösség, és legyél udvarias, és ne fanyalogjál itt arctalanul és tét nélkül, mert az kurva könnyű, hogy ne kérjél számon mindenen logikát és rajtam általad teremtett nagy igazságokat, hogy az ellenvélemény ne legyen dühös, gúnyos, semmit sem értő, számonkérő baszogatás, hogy ellendrukkerként, engem hitelteleníteni kívánóként ne nagyon várj megértést. Nem ment át. Levezeti, rám kényszeríti, az úgy van, és roppant elégedett.

        A másik ez a manipulatív magyarázkodás, amit a férfihangon is írtak rólam, hogy ó, nem olvas, csak véletlenül és az elmúlt hónapban csak három bejegyzést… Ezt így számszerűsítik, nehogy azt higgyük, hogy őket érdekli, őnekik tetszik, nem! “Mindig, amikor balsorsom arra a blogra vet” — mert azt azért érzik, hogy kínos, hogy ennyiszer kattintanak itt, de ha nem vallanák be, hogy olvasnak, nem tudnának mit, kit szidni, miről csetelni izgatottan a fütyizörejen. Baromira jellemző a helyzetre, hogy kit érdekel jobban a másik.

        Nem olvas, micsoda büntetés! És ezt megírja kommentben. Be is csukja a szemét, míg legörgeti.

  10. “Nem a férfiak, de bizonyos férfiasnak elfogadott magatartások ellen kellene állást foglalni. A kettőt a többség nem tudja szétválasztani, és mivel a férfiak ellen nem akarnak állást foglalni, inkább azt keresik, miben lehet vétkes az áldozat. Észre kell venni, hogy a párkapcsolati erőszak azoknak a férfi magatartásoknak az extrémebb megjelenése, amelyeket a magyar társadalom elfogad.
    (…)
    – A nőszervezeteket gyakran vádolják azzal, hogy nőkérdést csinálnak a párkapcsolati erőszakból, holott a bántalmazottak között férfiak is vannak.

    – Ez valójában férfikérdés. A párkapcsolati erőszak elkövetői 95 százalékban férfiak, a halálos áldozatok kétharmada nő. A nők által megölt férfiak nagy része bántalmazó volt, és a nők sokadszori kérésre sem kaptak segítséget a hatóságoktól, így nem láttak más kiutat. A bántalmazó kapcsolat abban különbözik a rossz kapcsolattól, hogy utóbbiból ki lehet lépni, a bántalmazó viszont nem engedi el áldozatát. Amikor a nők segítséget kérnek a hatóságoktól, az számukra általában élet-halál kérdés: nemzetközi statisztikák szerint addigra már nem kevesebb, mint 40, a kriminális szintet elérő bűncselekmény történik ellenük. Nem arról van szó, hogy a nők tömegével szaladnak majd a rendőrségre, csak mert úgy érzik, nem egyenrangú a párkapcsolatuk. Aki ilyesmitől retteg, valószínűleg maga is elkötelezett híve az alárendelő párkapcsolatoknak. Magyarország az egyik legszexistább társadalom Európában. A párkapcsolati erőszak ellen azért olyan nehéz fellépni, mert a férfiak tulajdonképpen egy tőlük társadalmilag elvárt magatartást jelenítenek meg vele.”
    http://nol.hu/belfold/20130614-szexista_tarsadalom
    Wirth Judit

  11. Benéztem a lomtárba. A felbomlasztják a családot alá írta a kommentelő azt firtatván, kikről van szó, hát csak nem az összes férfiről?:

    “Mekkora ez a csoport? Hány tagja van? Hányat ismersz közülük személyesen? Honnan tudhatjuk, hogy nem egy üres halmazt képeztél?

    Biztosan figyelmetlenül olvastam, de én nem találom az általad emlegetett szűkítést, a csoport egyértelmű definiálását.
    Nem tudom, hogy pontosan kikre gondoltál, amikor az alábbi mondatokat fogalmaztad:

    ” az életmódotok sapiens vonásaiért addig a feleség felelt ”,
    “Nélküle nem ritkán csak a feltett lábbal tévézés, a morgás meg mások utasítgatása megy. ”

    És a nők esetében? Rájuk vonatkozóan sem találtam semmilyen megszorítást:

    ” a nők elszántabbak, amikor az integrációjuk, a méltó létezés iránti igényük utolsó morzsáit mentik.”,
    “az asszonyokra maradnak a nehéz döntések, az átvirrasztott éjszakák, a magyarázkodás a gyerek osztályfőnökének, az aggodalom, hogy megbukik-e”
    “a nők nem élvezik a házimunkát,”

    Ezek a mondatok sem minden nőre vonatkoznak? Csak azokra, akiknek a férje azzal vádolja a nőt, hogy beadta a válópert, felbomlasztja a családot?

    Segítesz rendet tenni a fejemben?”

    Ez pontosan a fent taglalt magatartás. Ülünk, ülünk a képernyő előtt gúnyosan, s a bloggert, aki írhatna újakat, meg könyvet is ebben az időben, értelmetlenül vegzáljuk, provokáljuk, rákényszerítjük a kategóriáinkat, betereljük a magunk alkotta szűk csövekbe, ahol nincs kanyarodás, táj, semmi. Rideg logikát kérünk rajta számon, mert nem figyeltünk oda, defenzívába kényszerítjük, és akármit felel, megvan róla a véleményünk, hiszen ezért jöttünk, hogy meglegyen, megerősödjék, ami már úgyis megvolt. Győzz meg, blogger, mert nem hiszek neked, mondd meg, hányan vannak, kiket ismersz, mert ha nem mondasz számot, nem ismersz általam meghatározott számú ilyen esetet, ha nem válaszolsz a kérdéseimre, akkor ez a jelenség nem létezik, én nem hiszek neked, s a mondataidat sem olvasom végig!

    • Akinek itt már van kétévesnél idősebb gyereke, annak ismerős lehet ez a “ha nem azt írod, amit én akarok hallani, akkor én jól nem olvasom el, és ezzel majd mennyire megbüntetlek” hozzáállás. Legkésőbb négy éves korig ki szokták nőni, extrém élethelyzetekben persze nem ritka a regresszió, nincs ezzel semmi baj, csak kezelni/kezeltetni kell.

  12. Kedves Éva, szeretnélek megkérni, hogy többet ne írj ilyet: “lecsap a követezetlenségre vagy az ÁLTALÁNOSÍTÁSRA. Részben azért, mert matekos agya van sokszor, és erre büszke, nem tud másképp figyelni, metaforát értelmezni, árnyalatokat, műfajt hová tenni”. Nem, a “matekos agy” nem ilyen. Szerintem nem. Szerintem ők is tudnak metaforát értelmezni, árnyalatokat, műfajt hova tenni. Azonkívül a férfiak (illetve azok, akikről írtál) túlnyomó része tökhülye a matekhoz. Találj helyette valami más jelzőt, mondjuk legyen kockaagyuk, bármit is jelentsen ez (remélhetőleg semmi konkrétat).

  13. Visszajelzés: i have a dream | csak az olvassa

  14. Visszajelzés: én leszek a belügyminiszter | csak az olvassa — én szóltam

  15. Elakadt a szavam. Egy fórumról, ahová engem (is) belinkeltek.
    “A sikeres és okos nők nincsenek ráutalva arra, hogy blogban meséljék el az életüket. Mert ők a férjükkel és a gyerekeikkel foglalkoznak.”

  16. Visszajelzés: az egyenlőség mint csajozási trükk | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.