húszéves

Ilyen volt az ifjúság.

Ilyen volt egyetemistának lenni.

Párás hajnalon állni a lüktető városrészben, a híd mellett. Másokkal együtt. Érdek nélkül, csak úgy, lelkesedni, dolgozni valamin, közös ügyért.

Később napfény. Hipszterek, józan egyetemisták, dolgozó családanyák, hajlított vázak meg trekkingek, összerakottak és áruházban vettek, színes felnik, témák, ügyek, zsargon.

Ilyen nagyon egyszerűen most, nekiindulni, ott lenni, micsoda régi fajta boldogság. Derekamat body védi (zöld), kesztyűm van és napszemüvegem, a lábamon a Martens (már egyáltalán nem töri a sarkam!), a bőrdzsekim és a körmöm is zöld, és lerobogtam a Gellért térre. A munkába bringázóknak adnak kampányreggelit. Van keksz, kávé, túró rudi, gyümölcslé, és zeneszó, és még bringaszerviz is.

Meg is húzza küllőimet, ez így é-let-ve-szé-lyes. A kormánycsapágyamhoz viszont nem lel szerszámot.

Van még, aki nem látta a bringám. Egy kicsit csodálkozom. Te vagy az a blogger? Én. (De inkább a bakancsomat nézzétek…!)

Elrobogok két adag szelektív papírszeméttel abba a lágymányosi utcába, ahol három évig laktam. Milyen más itt minden, mint ahol élek. Egyetemi negyed.

Jaj istenem, egy kicsit kidugni a fejem a családból. Egy kicsit nem a feladat, a felelősség, a határidő. Egy kicsit csak úgy lenni.

IMG_4977Nem, nem volt ilyen, nem ilyen volt húszévesnek lenni, sokkal kétségbeesettebb volt, kuszább volt, nem volt nekem bodym, vagy ha volt is, annyi eszem, hogy fölvegyem.

Jó volt azért, és most is jó.

Csak azóta már menőbbek a cuccaim, én választottam őket.

Csak azóta már van vécépapír is a Mű vécéjében.

Csak most már utána (és egy jó Rudas előtt) beülök laptoppal, és libamájat reggelizem zsírjában, almacikkelyekkel.

Csak azóta már nem félek semmitől.

És most elmegyek a Rudasba úszni meg a tetőteraszra napozni.

Magyar Kerékpárosklub Dél-budai Területi Szervezet, BAM  reggeli, Gellért tér

45 thoughts on “húszéves

  1. 19 évesen a Szabolcska utcában laktam. Ó, azok a lombintegetős, friss, fiatal reggelek ősszel meg tavasszal; az az isteni árnyék nyáron, a zegzugos utcák, a Feneketlen-tó!! Pedig akkor még nem jártam biciklivel; hol volt még a Lipóti, az Allee; a Combinók! Virágnyalábok voltak a Fehèrvári úti piac előtt és zötyögős négyeshatos. Fénymásoltuk a jegyzeteket a CopyGeneralban sorban állva, floppyról, àmodoztunk a négyes metróról, és nem voltak még hordozókendős anyukák. 10 év, minden más. Okostelefonok, hipszterszemüveg. Ès én se járok már kinyúlt pulcsikban. Ès mégis, olyan békebelien jó volt!

    • Én meg az Eszékben, csak olyan tizenöt évvel előbb 🙂 Kaffka, jégpálya a teniszpályán, Szent Imrébe menni éjféli misére, tókör, Bukarest utcából elindulni sárga busszal az érdi telekre, a töltés mellett görkorizni, Aranykulcs vendéglő, Baranyai utcai iskola, Lágymányosi Közösségi Ház, az utcákban keramitkocka és árnyékliliomok.

  2. A gödöllői HÉV. Ócska, drága, zöld. Egy terhes évfolyamtársnő mondta, egyszer ott fog megszülni, úgy rázott. 20 km, 45 perces menetidővel. És ezzel a tempóval érezted úgy, hoy leesik a sínről.
    Ma is pont ilyen, csak a kocsik még öregebbek, még ócskábbak. A legrázósabb szakaszt most is évente újra reparálják. Ugyanolyanra.
    Egyetemi folyosók, linóleum, csikkek nyomaival. Főleg gólyabálok után szaporodnak a nyomok. Dexion salgo (vagy hogy hívják) asztalok, kényelmetlen székek, írásvetítő, egyes termekben még diavetítő is, körtárral.
    Ma, 30 évvel később is ugyanilyen, csak a linóleum már foltozva (a csikknyomok nemigen gyarapodnak, tilos bent a dohányzás), az asztalok egy része már megrogyott. A székek összevisszák, gondolom, egyes tanszékekről levedlett székekkel pótolják a tönkrement darabokat. Na jó, vannak termek, ahol beszerelt projektor és számítógép van a PowerPointhoz.

  3. Nekem Kolozsvár, őrült szerelem, Mikó kert és hűvős a fák alatt. Kocsmai asztal mellől vilégmegváltások és hajnali shaorma. Mindig üres zseb és tartozások, éjszaka játszóterezés a Fellegvár alatt. Ó de jó, hogy eszembejuttattad. 🙂

  4. A Pesti Barnabás utcában volt még a bölcsészkar, mellette a Váci utcában az Idegennyelvű Könyvesbolt; záráskor várt rám a szerelmem – akkor már a férjem -, és együtt buszoztunk haza anyósomhoz Rákosszentmihályra. Volt egy tizenhat négyzetméteres saját szobánk, és tudtam, hogy nálam boldogabb senki nem lehet, az élet császára vagyok, és ez mostantól már örökkön örökké így lesz.

  5. Idegen emberek között akik meglepetésemre nem bántottak,
    véletlenül kerültem ide egy újsághirdetés nyomán,azelőtt nem jártam ezen a vidéken.

    Életem csücske lett ez a hely. Szabadság.
    Közösség fogadott be ami nekem otthon nem volt.

    Együtt csináltunk mindent, nagyon széppé varázsoltuk világunkat.

    A kihelyézéskor az egész csapat elkísért,szurkoltak nekem.

    Azóta is szerveznek nyári találkozókat a leglelkesebbek.
    Ez volt Iași.
    Bucium,Cetățuia,Copou,Botanikus kert,Kultúrpalota,Trei Ierarhi,Bahlui,sörözés,színház, buli.Sok sok beszélgetés.
    Mikulás buli,erdei színdarab,nőnapi buli,Ifi.

  6. Az egyetemi éveimre nem szívesen gondolok vissza. Első pillanattól nyalás versengés és könyökölés. Gyötrelmes információhiány és stressz. A való élethez semmiben sem köthető oktatási tematika, buktatásra játszó pénzgyár.
    Aki akkor azt mondta nekem, “ennél jobb időszak nem lesz az életben, gyerek!”, azzal valami nagyon csúnyát csináltam volna legbelül. (mondjuk varjúdombi mesék 12 órában sötét szobába zárva)

    • Nekem is valami ilyesmi volt az egyetemi évek eleje. Persze a tanuláson kívül is történt velem sok szép és kevésbé szép dolog, de ezekre mindig úgy kellet kicsikarni, trükközni az időt, mert az alapfelvetés az volt, hogy mindig magolunk.

      Információhiány megvolt. Könyöklés és stressz is. Az elején elmondták, hogy 140-en vagyunk és azt szeretnék, ha ebből 20-an végeznénk.

    • Ez a büntetés nagyon jó 😀
      Viszont nekem meg tényleg nagyjából a legszebb éveim voltak az egyetemiek. Mondjuk így marhaság, mert egy rakás szép évem volt, van, de nagyon élveztem őket.

  7. Egy tízemeletes panel hetedik emeletén laktam, egy nagyon rossz környéken, néha nem tudtam hazamenni, ha verekedtek a kapunk előtt. A szüleim hatalmas, bejárónő takarította házából menekültem ide, az ő túlzott elvárásaik és lesajnáló megjegyzéseik elöl egy olyan férfihez aki nem becsült meg. A közös szobánk ablaka egy gyárkéményre nézett. Kinyitható díványon aludtunk és utálta ha hozzá bújtam. Zötyögős négyeshatossal jártam be az egyetemre útközben csillogott a Duna. Tele voltam félelmekkel, álmokkal és tervekkel, a jövő még kiszámíthatónak és tervezhetőnek tűnt. Folyton valamilyen gyakorlóban ültünk, órák után is önszorgalomból, szövettani, növénytani. Néha már álmomban is mikroszkópba néztem. A barátnőimmel volánnal mentünk ki a Pilisbe és egymást kergettük az erdőben és egy elhagyott kőbányában.
    Tavasszal virágoztak a cseresznyefák az egyetem kertjében és rossz Baileys utánzatot ittunk alattuk. Csak kinőtt és kopott ruháim voltak.

  8. Húszéves voltam.Esztergom, főiskola.
    EGy nagyon korai busszal utaztam.Elaludtam és valahol a semmi kközepén arra ébredtem fel, hogy egy fekete arcból két világító szem néz rám, amint finoman a vállamat veregeti és kelteget.
    -Kislány, ez a végállomás, le kell szállnia!
    Fogalmam sincs hol voltam,ma sem tudom ,valamilyen bányásztelepülésen, fekete kémények okádták a feket füstöt, a fehér, amúgy világító hó- hány óra lehetett? – fekete korompettyekkel színezve.
    -Nekem ma vizsgáznom kell, hogy jutok vissza a városba?
    Tanácskozás, majd felébresztenek egy éppen pihenő buszsofört, aki beröpít, egy busszal a főiskola elé.
    Leszálltam, csak dadogtam valamit, nem is tudtam rendesen megköszönni.A sofőr nevetett és integetett.
    – Ügyes legyen kislány
    Mellesleg jól vizsgáztam.
    Sokszor szembe jut ez a történet, amikor a régi időket szidják.
    Valahogy nekem hiányzik ez az összetartás, szolidaritás, ez a “Megoldjuk, kislány, csak ne izguljon!”
    Persze a fiatalság is, meg az a könnyed, gondtalan lebegés, a holnappal nem gondolás, a megoldások sokféle! lehetősége, a választás biztonsága.
    Mert sokféléből válaszhattunk és választhattunk és választottunk.
    Ma is van választás, persze.
    De valahogy más.
    Hosszú, hullámos hajam volt, ma festetem.
    Húszéves voltam.

  9. Soha annyira nem leszek a helyemen, mint akkor voltam, öt évig, és ez rettenetesen elkeserít. Ahogy egyre több idő telik el, annál nagyobb sóvárgással gondolok az egyetemre, ez nem nosztalgia, ez sokkal több annál. Valami, ami elveszett, és nem kaphatom már vissza.

    • Most azon gondolkodtam el, hogyan lehet ekkora különbség? Sokan vannak, akik éppen így gondolják mint te, és sokan akik éppen úgy mint én. Azonos kor, hasonló feltételek stb. És mégis, ami az egyiknek soha többé el nem érhető tökéletes állapot, az másnak maga a pokol.

      • Az emberek a különbség, akik között töltöd ezeket az éveket. Akik miatt számít/nem számít a csóróság, a szemét tanárok meg a többi. Egyszer beszéltük egy egyetemi cimborámmal, hogy soha, semennyi pénzért nem válnánk meg azoknak az éveknek az emlékeiért. És tényleg nem.

  10. Lepukkant kis házrész Csepelen, béreltük a volt férjemmel, akihez a szüleimtől menekültem, csöbörből vödörbe. A fűtéshez fát kellett vágni, szenet behordani. Minden nap másfél óra BKV a főiskolára, és másfél óra haza. Szegénység a köbön, az első szeptemberben egy hónapig lecsót ettünk, azóta nem bírom megenni a lecsót. Később elvállaltam különböző munkákat, akkor kicsivel könnyebb lett.
    A főiskolára jó volt bemenni, ott nyugalom volt, a csoporttársakkal jól megvoltunk. Csak akkor nem volt jó bemenni, ha nyoma maradt az otthoni dolgoknak. Viszont sokszor csavarogtam inkább Budapesten, hogy ne kelljen korán hazamenni.
    Nem vettem részt a főiskolai bulizós programokon, mert már férjnél voltam, otthon volt a helyem – ellentmondani nem mertem.
    Mai napig nem értem, hogyan végeztem el a főiskolát, jó eredménnyel, egyetlen utóvizsga nélkül.

    És a pokol mellett megcsillant az Élet, ekkor talált meg a nagy szerelem is, lopott órák a kocsiban, a természet lágy ölén, ismerősök lakásán. A férjjel fokozódott az otthoni pokol, kerestem a menekülés útját, de már csak a főiskola után jött el.

    Menekülés: egy körfolyosós zuglói bontásra itélt házban, csótányoktól hemzsegő huszonhat négyzetméteren, de már az igazi szerelemmel. Balhék, válás a régi férjtől, életkezdés újra, megint szegénység.
    Valahol mégis szép volt, vagy megszépítették az azóta eltelt együtt töltött évek.

    • Jaj de megható !
      Én az élet csóró részét egyedül szenvedtem meg, bár kívántam volna,hogy legyen valakim. Mindig éreztem a hiányát. Nagyon kedves cimborák voltak szerencsére, és a szüleim támogattak,hogy fenntartsam magam.
      Egyetem után jött az Élet nálam, de így is gyönyörűek ífjúságom évei.
      Önmagam voltam, eszméltem, türelmesen vártam az életet. Mennyire altruista voltam akkor ! Szerettem a világot. És minden csupa csillogás volt.

  11. Az egyetem alatt költöztem be a belvárosba, örökségből vett sajátba, ráadásul a VII. mára hátizsákos útikönyvek által legendássá tett utcájába. Egy szoba, négy év, bölcsészkar egy köpésre (imádtam és hiányzik), sok könyvtár és még több kávé, rengeteg film, közben a mára férjemmé lett ember. Eleinte állandóan paradicsomos tésztát ettünk, de mindig volt hozzá házipálinka! 🙂 Minden az utca végén volt, tíz perc alatt otthon voltam éjszaka bárhonnan. A már rézsútos, de még erős tavaszi-őszi napfény valahogy engem is mindig erre az időszakra és az egyetemre emlékeztet. Miért? Akkor nem volt aszfaltolvasztó nyár, meg fűtésszezon? De igen, emlékszem, fáztunk, úgy spóroltam a gázzal! 😛 Alig több, mint egy éve ért véget teljesen, de olyan távolinak tűnik. Rövid átmenet jutott, esküvő, munka és a gyerekünk még ott volt csecsemő. Huszonöt vagyok, de már Budán élek, sokkal több a napfény, kert is van (ha gazos is), hordozókendős anyuka lett belőlem. Szeretem ezt az életet is, és a húszas éveim fele még mindig megvan, mégsem az előttem állók fognak majd eszembe jutni, ha visszagondolok a fiatalságomra. Most gondoltam bele először, hogy annak, ami akkor volt, tényleg vége van.

  12. De jó volt ez ma! Èn ma vagyok 33 és jó, hogy már nem húsz! Lisszabonban egy kilátón koktélt szürcsölgetek, hátamon alszik a majdnem 2,5 éves. Jobb így ma, mint 13 évvel ezelõtt. Van enyhület annyi mindenen túl is… Ma süt a nap Alfamán. Vágytam erre az érzésre: jött egy meglepetés út. Ma jó nekem! Ma vagyok 33! Ma azt remélem, hogy a következõ fele tele lesz örömmel vagy legalábbis kevesebb szorongással. Most kezdõdik a java, azt remélem.

    • Igen,most kezdődik!Ismerem az èrzèst, amikor pedig kettővel èled át 3s az gyik már arravis rezeg amirre te,a kicsi pedig hu ncutul érzi a most éppen nagyon jo itt!Hát azt az érzést hihetetlenül jó megélni!Pótolhatatlan és nyűgös időkben elő lehet venni, mint a lekvárt a kamrapolcró
      .
      Sokszor élj át hasonlót!😀

  13. én annyi ideig jártam a bölcsészkarra az astorián, hogy most pont írhassak ide valamit 😀 köpésre laktam onnan, ugyanott,ahol most is, csak akkor még sokkal ledurrantabb volt a lakás. én varrtam a sárga függönyt, ez romantikus, de egyébként utáltam oda bejárni, mert az égvilágán semmi értelme sem volt, német szak, dukáné, gatterné, mediothek, windows 95 (2007ben!), orosz magda előadás (bökverseket írtunk közben. bár haja nem platina, orosz magda fapina. ami egyébként igaz is volt.) csak azért mentem be, hogy a legjobb barátnőmmel, aki amúgy három utcára lakott, együtt lógjunk az elte végbélnyílásában, a menzán (teljes menü 380 forint, és olyan is volt). a zenit kávézóban lógtam el a péntek reggeli szemináriumokat két haverommal, de mindegyiket, mert az volt a címe, hogy grammatik, és csak annyit láttam az etr-ben, hogy egy bizonyos tenten tartja, de róla azt se tudtam, hogy milyen nemű, és mindig fostam a menzán, hogy biztos ő áll mögöttem. egyszer bementem a tenten-órára, de húsz perc múlva visszamentem a zenitbe. otthonról dolgoztam, egész nap pizsamában, a tűzfalra néző lakásban, ferdén sütött a nap, és a százforintos boltban vásároltam a kék masszává összeálló szőkítőport. iszonyú kurvásan öltözködtem a dohány utcai turkálóból. world of warcraftoztunk éjszakánként, a csávóm munkanélküli volt, kettőnknek együtt volt százezer forintja, mindennap gyrost ettünk, mert itt a star kebabban olcsóbb volt, mintha főztünk volna. ma is hányok a gyrostól, szegénységszaga van. ha neki volt world of warcraft-napja, akkor a barátnőmnél ültem a dohány utcai rettenetes konyhában reggel négyig. mi a fasznak keljünk korán, úgyse megyünk órára. aztán a grund büfében dolgoztam a ferenciek terén, besütött a nap, a szomszédban volt a katona kamra, hamburgert sütöttem, rise fm, csövesek, ibolya presszó. már nincs meg. hát nem lennék újra tizenkilenc, és gyrost sem eszem többet, az kurvaélet.

  14. Elég jó eredménnyel, de köztársasági ösztöndíj sajna sosem…Hülye gyerekeket korrepetáltam órákon keresztül matekból: ”De ez miért plusz?”-„Azért mert-hááát anyád!”
    És egy szigorlat, amire két hétig tanultam, mint egy güzü, és mégis repültem, mint a győzelmi zászló.
    És az államvizsga, ahol egy imádott Tanárom azt mondta, maga nagyon tehetséges…mostanság, amikor ülök a vezetői értekezleteken – megjegyzem a titkárnőn kívül egyedül vagyok nő- szóval mielőtt bármit mondok, ez szokott eszembe jutni, tudom GÁZ, de csak így bírok véleményt formálni. Na mindegy…
    Ja és borzalmas csóróság, pl. nem volt ruhám-ma biztosan ezt kompenzálom- egy barna és egy fekete garbóban toltam végig az öt évet, meg talán egy sötétkék virágmintás kis ruhám is volt nyárára- és egy „barátnőm” meg is jegyezte, hogy neked tényleg csak ennyi ruhád van?- tényleg ennyi volt.
    És apám betegsége, halála, államvizsga előtt… ezt ma sem bírom elmondani…Hát így!!

    • “És egy szigorlat, amire két hétig tanultam, mint egy güzü, és mégis repültem, mint a győzelmi zászló.”

      Ez ismerős. Meg még sok sok vizsga amikre 1-1 hetet készültünk éjt nappallá téve, és utána azt se árulták el, hogy aki megbukott, miért bukott meg írásbelin. Meg se nézhettük az írásbeli dolgozatokat, hogy kijavították e egyáltalán.

  15. Puccos főiskolán komplexusokkal teli vidéki versenyző voltam húszévesen a nyolcvanas évek elején, gyűrűs menyasszonya mai emberemnek. 🙂 A kolesz viszont élmény volt, ott egyformák voltunk: mind vidékről jöttünk. Spontán szerveztük a bulit bármikor, ha volt egy kis hazai: pálesz, bor, hurka, kolbász, süti. Kedv mindig volt, és zene is hozzá, egyszer a szemközti házból légpuskával belőtt egy nyugdíjas katonatiszt…… nem bírta idegekkel. (Senki nem sérült meg, csak nagy botrány lett belőle.)
    A jobbik felem egy évvel előbb végzett, olyan albérletet talált, amire ráláttam a koleszszobából. Megvárta mindig a sötétedést és felmászott a csatornán, meg egy épületeket összekötő folyosón az elsőre hozzám. A szobatarsaim ritkán aludtak csak bent, mindkettőnek pesti volt a pasija, így majd’ minden éjszakát együtt tölthettünk. Szerintem az igazgatónő ís tudta, csak szemet hunyt felette. 🙂
    Minden második vasárnap étteremben ebédeltünk, a közeli Kis Zuglóban, fejenként 50 Ft-ért, az élet császárainak éreztük magunkat.
    Szerelmes voltam húszévesen, mint az anyanyúl, és viszonzottan méghozzá! ❤ Vártam, hogy elvégezzem a főiskolát és összeköltözzünk, és összeházasodjunk. Asszem, nagggyon jól éreztem magam akkor a bőrömben! Most sem érzem rosszul, de jól esett visszagondolni, köszönöm, hogy eszembe juttattátok! 🙂

  16. 20 évesen kerültem először pszichiáterhez, aki rögtön elkezdett gyógyszerezni.
    (Azt hiszem, ismét egy nekem való poszt 😛 )
    Nem lenne igazságos, ha azt mondanám, hogy az elmúlt 17 évben nem sokat mentem előrébb, -bár kijöttem a pszichiátriáról, és nemrég megint abbahagytam a gyógyszert, remélem véglegesen, -mert voltak azért szép időszakok azóta, és még lesznek is. Ha valaki mondjuk nekem azt mondja akkor, hogy Párizsba fogok menni a szerelmemhez, és ott szülök gyereket, arra nagyon furcsán néztem volna. Mint ahogy arra is, aki 5 éve, amikor kijöttem ide elmondja, hogy a kapcsolatunk és az idegeim ilyen állapotban lesznek, mint most.

    (Főiskolára később jártam, levelezőre, munka mellett, elmúltam már 30, mire lediplomáztam. De az is jó időszak volt.)

  17. 20 évesen jöttem rá, hogy csinos nő vagyok és kezdtem el ezt élvezni. Akkor vettem az első csipkés bugyimat a nagy körúton a Sariana szaküzletben, akkor vettem az első apróvirágos, libbenős nyári ruhámat, akkor melíroztattam a hajam szőkére. Klassz időszak volt.

  18. Micsoda privilégium, hogy leírhatom most, hogy vagyok, 22 évesen.
    Egyetem, feketében járunk, bakancsban, csizmában, én mindig fázom.
    Szabó Ervin, sok könyv, ezt már olvastad? Sok nevetés, Moszkván az óránál!, Önismereti csoport, sokat iszunk utána, gyakorlatok, nekem szemüvegem van, sokat szorongok.

  19. 20 évesen már 3 éve jártunk a volt férjemmel. Elkezdtem megtalálni, hogy mi az, ami érdekel és kitervelni, hogyan tudnám megvalósítani. Az első főiskolámat (műszaki irány) fél év után otthagytam, sose mentem vissza, még az indexért sem. Fél év munka után óvónőnek jelentkeztem, és a suli alatt jöttem rá, hogy a segítő szakma érdekel. Felvételiztem pszichológiára, de nem sikerült elsőre, és nem voltam elég kitartó. Így gyógypedagógiát tanultam, de az már levelezőn, saját pénzből, meló mellett. Szerencsére hamar felvettek egy jó csapatba dolgozni, még mielőtt elvégeztem volna a sulit, azóta is vissza, vissza jártam dolgozni (a gyerekek és a külföldi élet között).
    Nekem tavaly volt a fordulópont az életemben, elváltam, a 14 év alatt felépített élet szertefoszlott, és kezdtem egy újat egy új szerelemmel. Nagyon nehéz az újrakezdés, még együtt is. 33 leszek, a java még hátravan 🙂
    Jó volt olvasni a történeteiteket!

  20. Visszajelzés: két filmet láttam mostanában | csak az olvassa — én szóltam

  21. Visszajelzés: már rég nem igaz | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s