Most meg mi van? Téma helyett személyes beszámoló következik, vegyesen a kedvteléseimről, élményeimről, étkezésről és edzésekről. Rég írtam testről, sportról nyilvánosan, és mindenféle új dolgok vannak. Bővebben…
tavasznyár
7
sport címkéhez tartozó bejegyzések
médiatartalom nőknek
Csajos. Kajálják.
Nem tudok annyira fél szemmel ránézni, hogy ne ingerültséggel töltsön el, amit női magazintartalomként az orrunk alá tolnak, papíron és neten. Bugyuta, maszatolós és magyarul sem okés mondatok ezekről az új trendekről és jelenségekről: szelfikről, belfikről, bikini bridge-ről, mikrobikinikről, a mellünk formájáról, aztán jógáról, sminktetoválásról, családállításról, meditációról, tantraszexről, El Caminóról és spiritualitásról. Transgenderekről, crossdresserekről, szinglikről és minglikről, incelekről, poliamoriáról, swingerről, hadd borzongjunk egy kicsit, mi, akik olvasunk a szex furcsaságairól, ahelyett, hogy űznénk. És persze erősödjünk csak meg abban, amiben már úgyis biztosak voltunk (“elítélem ezeket az embereket”, “nekem fontos a ‘hűség'”, “én ezt nem tudnám csinálni”). Olvassunk csak ano- és ortorexiáról, vulgárpszichológiai közhelyeket, szigorúan. Bővebben…
a legnagyobb sportoló
Rengetegen edzenek körülöttem, sok rendszeresen sportoló ismerősöm lett, amatőrök és hivatásosak vegyesen. Figyelem, pontosabban ezzel az istencsapása infóéhes és összefüggéskereső újságíróagyammal képtelen vagyok nem figyelni, hogy ki miért és hogyan edz. Mire kell neki ez az egész, mi motiválja, mennyire fejlődik. Elmaradozik-e, egy-egy betegség után hogy jön újra formába. Edzővel vagy maga edz. Funkcionális-e, vagyis összetett vagy izolált gyakorlatokat végez. Célszerűen táplálkozik-e. Szereti-e a gyakorlatait, a mozgást, vagy csak letudja az áhított cél érdekében. És: Mi az áhított cél. Van-e cél, nagy cél? Vagy csak szokás, az élet rendje, hogy edz, karbantartás?
Évek óta bringázom és futok, bő egy éve járok a Flexbe, és most abszolút kategóriában hirdetek eredményt: a legnagyobb sportoló. Bővebben…
szelfizők a gymben
Majdnem becsuktam ezt a cikket, az első mondatbeli képzavar miatt:
Kevesebb bejegyzés, több edzés
, de aztán végigolvastam, és hát szellemes, szemléletes, “nagyon igaz”, “szívemből szólt”, “minden szavával egyetértek”, “te én vagyok?”, “pont így”, “osztom”,”magam sem fogalmazhattam volna meg jobban”.
Próbálj meg fekvenyomni és szelfizni egyszerre és töltsd fel a képet (hagyjuk, hadd dolgozzon a természetes kiválasztódás).
Hehe.
Leszámítva, hogy nekem nincs kedvem rendőrködni a sporttársaimon, normákat szabni a más közegből érkezőknek, mást preferálóknak, morális kérdést csinálni abból, ami nem az. Bővebben…
drága Nótár Ilona!
Annyi minden eszembe jut, elvekről, testekről, trendekről, szóhasználatról, a netes összeszólalkozásokról. (Unalmas leszek: ezt már sokszor elmondtam, aktualitásokhoz kapcsolódva.)
Ez az issú most:
http://notarilona.com/a-media-szerepe-a-testszegyenitseben/
És akkor most stílusos leszek.
Drága Ilona, én annyira érezlek téged. A múltadat, a pályádat, az előítéletekkel való küzdelmeidet, a tested dús diadalát, és a hétköznapok nehézségeit, az egyedülálló anyaságot, felvételiző gyerekkel egyetemben! Bővebben…
mesélek a testépítésről 1.
akármit csinálsz, légy profi
Meg az összes többiről is mesélek.
Lett egy csomó jéééé! mostanában, azzal kapcsolatosan, hogy mit csinálnak ezek az izmos emberek körülöttem, és miért. Megértettem valamennyire érzetként is, a saját élményt, megfigyelőként meg a tendenciát, összefüggéseket, az újságíróagyammal, és tudok róla élményszerűen mesélni.
Titeket érdekel ez? Mert engem minden, most épp ez. Bővebben…
és akkor nem magyarázkodtunk többé
Úgy örülök ennek a cikknek. Nem vagyok egyedül:
És neki is örülök:
http://anyatest.blog.hu/2015/10/31/kell-e_a_jo_segg_az_anyasaghoz
Csak megint a magyarázkodás megy ezekben is, hogy nem a jó alak a lényeg, mi nem azért… Mi ez bennünk, kitől félünk? Ha fontos nekünk a jó alak, akár mint mellékterméke az edzésnek és tudatos táplálkozásnak, akár elsődleges célként, akkor majd nem vesznek minket komolyan? Ez a para? Miért is? Mert nekik soha nem volt és nem is lesz jó alakjuk, és meg ne bántódjanak?
Bocsánatkérő létezés, ez a feladat? Minden örömbe belekalkuláljuk a nyomorúakat? Nem számít a teljesítményem, az nem is erény, mert ha baloldali vagyok és nő, akkor mindig lehúzom, rontom magamat azok ítélete szerint, azok lelki békéje kedvéért, akik betiltanák a tehetséget, akik lyukas garast nem adtak volna azért, hogy én jól legyek, sőt, kárörvendtek, amikor szarul voltam…?
Vannak egyébként kedves, értékes emberek, akik végképp elrontották az életüket. Függők lettek, önapáznak, durván betegek, magányosak és csórók. Én közéjük akarok tartozni?Akkor vagyok legitim, ha előadom, hogy rájuk vagyok tekintettel? És ez fontosabb annál, ami engem sodor? Akkor nem utálnak ki, akkor maradok radar alatt, ha úgy teszek, mintha nem lenne fontos az, amivel éber óráimban lázasan foglalatoskodom?
Sőt, tagadjam le a kedvükért, hogy ez a jó élet?
a konditerem csak feministáknak való
Én arra a következtetésre jutottam tegnap, hogy a konditerem leginkább feministáknak való.
Na, mit szóltok? Womanpower, gymfeminism.
Vagyis: nagyon stabil értékrenddel, saját motivációval, önreflexióval bíró személyiségeknek való ez a világ, olyanoknak, akiket nem rángat a szexualizált testkép. (Hogy szarjuk le, ki mit mond, hogy a külvilág ne hasson ránk egyáltalán, az naivitás és durcáskodás. Dehogynem hat, nagyon is, mi is úgy helyezzük el az önképünket, hogy mihez képest. Én például nem akartam úgy végezni, ahogy egy háromgyerekes egyedülálló negyven éves anyára ki van róva. A lényeg az, hogy mások elvárásai és normái nem írhatják felül a jóllétünket.)
Meg kell erősödni, és pontosan tudni, mit akarsz. Mert különben ebben a világban baj lesz. Bővebben…
vágatlan verzió
Tegnap meg az történt, hogy ugye én ujjatlanban edzek, és az edző megkérdezte, mik ezek a karomon. És én elmondtam. Mostanában nem beszélek mellé, és úgy mondom, hogy van, aki ivott vagy agyatlanul pasizott ifjan, vagy elrontott tetoválásban vélte megvalósítani magát, nekem ezek nem voltak, nekem ez van. Mindenkinek van valami. Bővebben…
közepes forma
Fú, ez a legszarabb. Ez lélekölő. Még a fél dobostortás visszahízásnak is több a méltósága. Vagy regényfejezetebb, legalábbis.
Mert mi van? Ugyanannyi kiló vagyok, ugyanazokat eszem, ugyanúgy mérem a cukrom, ugyanúgy lejárok ugyanoda, ugyanolyan intenzíven edzek, és ugyanolyan erős és tónusos vagyok. Csak az van bennem, hogy igen, és most…?
Vagy vártam én ettől valami továbbit, önmagán kívül, és az nem lett? Azt hittem, ez a boldogság? De hiszen az. Bővebben…
képeken az énem
de akkor most hogy?
A csakazolvassa blogot 2012. április 16-án indítottam (a facebookoldalt 2012 augusztusában), akkor már több év netes jelenlét és alkalmi újságírás után.
A blog szövegalapú, a posztok többsége irodalmi jellegű, személyes publicisztika, esszé; van néhány novella. A szerző feminista, de a blog nem része sem a formális, sem az informális nőmozgalomnak.
Sokan próbálták utánozni: “én is sikeres leszek”. Nem lettek.
Ezen a felületen vagyok jelen a kezdetektől: nem törlök, nem váltok nicket; a sablon, a szerkesztői megoldás sem változott.
Olyan emberek laza közössége a blog, akik túllátnak a szelfi-pasi-gyerekabajgatás-kamuezotéria-sorozat-lájkok-Horvátország-idézetek-divat-gasztro-kisállattartás közhelyein, és valami összetettebbre vágynak. Nyelvi élményre, új gondolatokra, témákra, önismeretre, szépségre. Gyakran lázadók, sokszor hasonló a sorsunk. Inkább gondolkodnak, mint hangoskodnak. A pletyka, a szenzáció, a kavarás itt nem játszik. Sokat olvastak korábbi életükben, van ízlésük, tudják, miben hisznek.
Rendszeres hozzájárulásuk révén származhat a fő bevételem a blogírásból. A szövegírás munka, és ha elég jól csinálod, akkor bevételt hoz.
A blogszövegek írásán felül a szerző havonta 4-10 cikket ír, lektorál, fordít, könyvet ír.
MIT CSINÁLUNK? KONKRÉT TEVÉKENYSÉGEK A CSAKAZOLVASSÁN
A legújabb kezdeményezés: feminizmus felsőfokon angolnyelv-fejlesztés, csoport a hazai alapítóval. (Írj, ha érdekel!)
Bár mindig fogadkozom, hogy nem csinálom, több tucat olvasóm rendszeres lelki támasza vagyok. Mesélnek, kérdik a véleményemet.
Kiállás van ügyekért, más nőkért. Ezek nem a személyes konfliktusaim. Csak arról írok, amihez értek, amiben nyakig benne vagyok, és innovatív módon tudok róla írni. Utánajárok. Ha nem tudok eleget, akkor nem foglalok állást.
Információt adok, nyelvi és helyesírási kérdésekben segítek.
Edzőterembe járunk, szabadtéren edzünk, képzéseket szervezek. A facebookcsoportunkban is intenzíven tapasztalatot cserélünk (Ne félj az edzőteremtől!).
A Kör. Ez is csoport, színházba járunk együtt. Néha mi vagyunk az egész első sor, és vastapsokat generálunk. Csak a legjobb, az élvonal érdekel.
Irodalmat elemzünk. Novellát, verset, regényt. Találkozókat, irodalmi esteket szervezek. 
Kvízek, tesztek vannak a blogon: nyelv, helyesírás, műveltség.
Futunk.
Miért csináljuk mindezt? Mert értelmes, minőségi életet akarunk élni, és nem elégszünk meg azzal, amit a hazai közeg a nőknek, anyáknak szán.
NINCS A BLOGON
Termék, marketing, semmilyen üzleti érdek, más blogok, honlapok nyalása.
A közösségi finanszírozás demokratikus: mindent olvashat az is, aki nem támogató.
Nincs smink, csajoskodás, celebeken csámcsogás, mainstream tartalmak.
Dühösködés, acsargás, barátnősködés, feszkólevezetés, “együtt vagyunk erősek” hergelődés, közös ellenség elleni uszulás. Nem magányenyhítésre indítottam a blogot, van IRL társaságom, erős, megbízható emberi kapcsolataim.
Nincs lájkszámolgatás. Nem feltűnési vágy, az elismerés éhsége íratja a blogot, hanem szenvedély és elvek.
Nem reagálok napi hírekre, nem dühöngök olcsón, nem esztétizálom fel bagatell történeteimet, nem szimpátiára hajtok.
Vállalom magam. Következetes vagyok. Több mint hét éve tartalmas, értelmes posztokat írok, jelenségekről, trendekről, viselkedési mintázatokról, minőségi kultúrélményeimről. A bírálatom nem finnyogás, hanem megalapozott érvelés.
Tudom, hogy sokaknak nem tetszik, sokan nem jóindulattal vannak itt. Nincs velük dolgom.
Soha nem hittem volna, hogy fenyegetések özöne érkezhet egy intellektuális blogra. Hogy vadidegenek azt méregetik, miből, hova utazom, mennyi a színházjegy.
Nem félek, hogy majd nem szeretnek, mert ha félnék, nem írhatnám meg azt, amit gondolok.
MIÉRT UTÁLNAK?
Mert üres az életük, irigyek, tehetségtelenek, szar a melójuk, betegek és depressziósak, eltorzult a személyiségük, és nem bírják elviselni, ha valaki nem az ő szintjükön van, ráadásul ki is mondja az életükről, a hazugságaikról az igazságot. Azt hiszik, én is lájkokat számolgatok, mohón táboroskodom és szimpátiára gyúrok. Engem csak az írói szuverenitásom és az életem minősége, színessége érdekel.
*
Megváltozott az olvasótábor, és túl is vagyunk a
feminista aktivistából, ügyek képviselőjéből mámorosan edző magánszemély, sőt, fitnesz-motivátor Gerle Éva (wtf?)
sokkján, megszokta a blogom azt, aki lettem, és nem kell már folyton védekeznem. Felmerült az életmódváltással kapcsolatban rengeteg kérdés, sok olyan is, amelyekről többször írtam már, de azok a mondatok leperegtek a napokkal a blog mélyébe. Aki rászánja az időt, szétszórtan a jelszavas sportrovaton kívül is számos információt találhat, ehhez ajánlom a blog főoldalának oldalsávjában a címkék szerinti tájékozódást és a kommentek végigolvasását is. Bővebben…
n = 1
Én vagyok az az egy.
Tudjátok, mi ez? Így jelölik a kutatásokban azt, hogy hány fős mintán végezték.
A kutató is én vagyok. Bővebben…
gyerekkel a teremben
Gyerekkel, pláne két gyerekkel a teremben lenni, az maga a valóság: ez van, edzeni szeretnék ma már, őszi szünet van, gyertek hát, kicsinyeim. Ez most egy könnyebb, vagy inkább máshonnan terhelős, atipikus és rövidebb szessön volt, ami nettó két és egynegyed órát jelent, és a bevezető és levezető kardió között csak mozdulatok próbálgatása, saját súly, korlát, nyújtó, húzódzkodás, talaj és sok nyújtás: híd és spárga és hát volt, mert a szombati edzésünkön a súlyokat annyira túltoltuk, hogy meg is éreztük combban és fenékben, meg vállban, két napig hevertünk, amúgy regenerálódni is áhítattal és alaposan szoktunk, edzeni akkor megyünk, ha újra ránktör a vágy. Nem igényeljük a rendszerességet, sőt, nem is bírjuk. Bővebben…
“mindenki azért csinálja, hogy fogyjon”
Szerdán megszólítottam az Istennőt.
Nem akartam amúgy, nem terveztem, én őt csak messziről csodálom.
Na de ott ült és evett, ahol én épp tanyáztam, ott töltöttem a gépemet, és még a hűtőt is ki kellett nyitnom (mink így beköltözünk reggel a terembe, bejegyzéseket írunk, diskurálunk, zoknink szárad a széktámlán, kettőt-hármat eszünk, kávézunk, edzünk is egy szerény négyórásat, hazamegyünk este). Bővebben…
fogadd el magad
c-nek
Jaj, ez milyen egy hálás, olvasószerző, valódi feminista üzenet volna. Mennyit írhatnék én harmincas-negyvenes, értelmes, életük által szorongatott nőknek arról, hogy ne búsulj, jó vagy te így. Kitölthetném a dühöm az irreális szépségelvárásokon, lehetnék éles, gúnyos és hatásos. Írhatnék a “természetes testekről”, amelyeken ugyan nyomot hagynak az évek és a szülések, de igenis mindenféle női test szép, és büszkén viselhető, és nem kell megfelelni holmi külső elvárásoknak!
Milyen könnyű lenne ilyeneket írni. És milyen lelkes osztáshullám és helyeslés volna.
Csakhogy én nem akarok ilyet írni, és nem is tartom nagyon értelmesnek azt, aki ilyesmihez tapsol. Mert én szarul érezném magam abban az elfogadásban. És hát már megírták ezt elegen: ahogy erről szólni szokás, például így vagy így, mindig ugyanazokkal a hatásvadász, világot hibáztató, a valódi problémára (nem vagy jól a testedben, és reménytelennek érzed, hogy változtass) választ nem adó módon, azt én mellébeszélésnek tartom. Egész pontosan: az életemmel cáfolom.
És épp azért voltam képes a makacsul egyedi utamra, mert dörömbölt bennem, hogy ezek a cikkek hamisak, ez önvigasztalás, ez nevetséges, és szövegnek is rossz. Patetikus, hamis, és csupa csodálatosan ápolt, vékony nő hajtogatja ezeket. És odagyűlik a sok, szerepébe zárt, leharcolt nő helyeselni.
Bővebben…
egy éve
Nevezetes nap a mai, több szempontból is. Egy elég jelentős katolikus ünnep. Aztán, Szendrey Júlia megismerkedése Petőfi Sándorral, és egy évre rá az esküvő. Születésnapja továbbá valakinek, aki a szívemhez nőtt, de már elszakadt.
De még iskolai szülői értekezlet is, hát, ez kemény volt. Na, de ma nem ez a téma.
És, amivel igenis kezdünk mondatot, én speciel minden másodikat, egy éve, nem egészen tökéletes németséggel felírtam egy füzetbe a következőket:
a dán ötkoronás lyukas
Eltelt egy év, és én most értékelek. Jó ez, és egyre jobb.
Én nem tudtam pontosan, mit fogok megváltoztatni, és nem tűztem ki konkrét célt. Csak innen tűnik ez egy következetes, egy irányba tartó folyamatnak. De hányszor kellett újratervezni, átértékelni, meghaladni, ó.
Szerintem pontos célt kitűzni gőg és gépiesség, illetve nagyon profi, nagyon informált és vasakaratú emberek képesek pontosan a kitűzött célt teljesíteni. Mert ők ismerik a változókat. Bővebben…
nem akarok olyan izmos lenni
2015-ös poszt, a még naiv koromból. Átírtam, egyszerűsítettem. A végén egész alakos progressz-fotók!
Mondja az olvasó, aki engem kérdezget a sportról.
Arghhh…! Az izom drága kincs, jó, ha pár gramm jut, hatalmas meló. Te kicsit se vagy izmos! Egy kicsit nem szeretnél mégis izmos lenni? Vagy: erős, kompetens, magabiztos nem szeretnél lenni?
Csak vékony? Vagy az se?
Az izom amúgy zabálja a kalóriát, pihenő állapotában is. Szerintem csak az izom szép, mert az adja a formát. És az izom munka, teljesítmény, egészség is.
Igen, a keményen sportoló nőknek kicsi a mellük.
Aki a nagy, gömbölyű melleket tartja szépnek, annak az ízlését a pornó formálta. A zsír csak fiatalon és feszes kötőszövetű nőkön feszes. Később, szülések után löttyedt.
Honnan jön ez a képzet, hogy az izom a férfiaké? A női fitnesz, az kerek fenék, formás, de pont nem kockás has, flitteres bikini, nagy mell, és extrahosszú haj? És baromi ellenszenvesen van prezentálva.
A kezdő, amatőr, háromgyerekes blogger izomzata a következőképpen néz ki:
Mindaz, amit az izmosságról, testépítésről gondolsz, sztereotípiákon alapul. Úgy adagolta beléd szépen a média meg a “hallottam, hogy” ismerősök kiskanállal a sok klisét és képzetet. Bővebben…
még tovább
(ezt folytatom)
Én lassan fedeztem fel a saját sportolásomat és a saját kajálásomat, csak ebben vagyok expert, nekem ez létkérdés volt, a legmélye, egy nagyon komoly, odaszentelt (dedicated) valami, a testem és lényem végső titka — ezért zavar, ha múló hóbortként vagy cifrálkodásként interpretálják. De az én életemben egy csomó minden más, mint másnak, körülmény, múlt, attitűd, életritmus, én tényleg nem gondolom, hogy akkor ugyanígy, tessék, hajrá. Ez a nagyonsport nekem attól megy, hogy nincsen semmi mozgásszervi nyűgöm, a hátizmom például erős eleve is, gyerekkori sport és sokéves bringázás és nemautó is van a testem állapotában. Az önhajtás, a menjük még tovább, a szenvedély meg egy lelkialkat, amelyben talán élsportoló nagyapám türemkedik ki. Egy túlexponált lélektani és sorspillanatban jelent meg, amikor nem tudtam, beszürkül-e az univerzum.
Érti ezt, aki érti, az enyémet és a magáét, és akkor csinálja is, és a blog egy új és szép része, hogy elmeséli. Köszönöm nekik, nagyon komoly változások indultak, és sokat merítünk egymásból.
*
Egyébként is nagy tanulság ez. Bővebben…
csak tovább
Nyár vége van lassan, sokan fogják el- vagy újrakezdeni az edzést, megint többen leszünk a teremben, nem lesz ez a meleg (mondjuk engem nem zavar), visszatérnek a Bűntudatosak, akik valami all inclusive mámor vagy négy hét Horvátország után egy kicsit kiestek a formából, ellenben napbarnítottak. Na, nem azért, én is visszatértem egy hónap Balaton után.
itt még ott, pihefény
És hát hiányzott, nagyon.
Hosszúakat edzek újra, két és fél-három órákat, ez nem valami üdvözítő módszer, csak ha lejutok, akkor nem bírom abbahagyni. Odavonszolom magam, átöltözöm, ha már nem írok (mert arra nem sajnálom az időt), akkor sokféle gyakorlatot szeretnék csinálni, meg ráérősen nyújtani, szaunázni. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 