nem akarok olyan izmos lenni

Mondja az olvasó, aki engem kérdezget a sportról.

Vááá, basszus. Az izom drága kincs, jó, ha pár gramm jut. Bocs, de kicsit se vagy izmos! Egy kicsit nem szeretnél mégis izmos lenni? Vagy hagyjuk a látványt — erős, kompetens, magabiztos nem szeretnél lenni? Csak vékony? Vagy az se?

Az izom amúgy zabálja a kalóriát, pihenő állapotában is.

Honnan jön ez a képzet, hogy az izom a férfiaké? A női fitnesz, az kerek fenék, formás, de pont nem kockás has, flitteres bikini, nagy mell, és extrahosszú haj? És baromi ellenszenvesen van prezentálva.

Míg ellenben a valóság és a kezdőamatőrháromgyerekesanyukák izomzata a következőképpen néz ki:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Mindaz, amit az izmosságról, testépítésről gondolsz, sztereotípiákon alapul. Úgy adagolta beléd szépen a média meg a “hallottam, hogy” ismerősök kiskanállal a sok klisét és képzetet.

Izom nem egyenlő testépítés. Terem nem egyenlő testépítés. Kemény sport, izomtömeg nem egyenlő robusztus megjelenés. A fehérje nem koksz. A kardió meg inkább lebontja az izmodat.

Nem, nem akarok jólértesültségi versenyt. De ez annyira tipikus, a fejemet fogom.

Szorgos sport nem egyenlő tetszetős fizikum. Sajnos. Húsz ismerősöm van, kőkeményen sportolnak, és nem olyan az alakjuk.

Mert az diéta, nagyobbrészt. Lezsírtalanodás, ami alatt ha ott az izom, akkor lesz atletikus a test.

Ívesek és gömbölydedek a férfiak is. Kontraszt: mellkas-derék, derék-fenék, térd-vádli. Csodaszép.

De ez csak a kinézet, és az csak az egyik dimenzió.

Érdekes az izomtéma. Eléd teszik a szélsőséges idolokat, a hústornyokat, combjukon locsolócső-erek. Extrán ritka adottságú emberek, arányosak, jól tapadnak az izmaik, sok év edzésmunkája, kőkemény diéta nyoma a testükön, közülük is a krémet látod, előnyösen fotózva, szétbarnítva, és épp versenyformában, ami csak rövid időszakokra tartható. És, hadd ne legyek pletykaújság, de nyilvánvalóan szteroid és tesztoszteronfokozó is van az eredményben.

Azt gondolod, ilyen az izom, az izmosság? És hogy ez fenyeget téged? Hogy két hónapig tárogatsz, és majd ilyen leszel?

Le tudnál szakadni egy kicsit a kinézetről? Tudom, az látszik, meg a menő cipő, meg a gép, meg a szoli. De mi van a tested teljesítményével? Mi van azzal, ahogy érzed magad? Ahogy a testedet tartod? Amilyen ruhák jól állnak (ja…)?

Én amúgy csodálom őket, sok más között, csodálom a különböző ágak leglátványosabb testeit, de ha nagyon meg kéne mondanom, épp a látvány sportját reprezentáló hatalmas fizikumot nem tartom szépnek. A hétköznapokban értelmezhetetlen a versenyzői test, értsd: nem férsz be az ajtón, nem tudsz leülni, nem kapsz konfekciófarmert, meg ilyesmi. Kiöregedve meg nagyon-nagyon furcsa tud lenni.

Egy, egyetlenegy olyan nő van a teremben, az istennő, aki tökéletes, feszes, az arca sem ráncos, természetes hatású, és elég magas ahhoz, hogy jól álljon rajta az a sok izom. Egészen kivételes, döbbenet.

A többieknél azt csodálom, hogy mondjuk fej fölé visz száznyolcvan kilót, és évek óta ő a legjobb. Nő. Sportoló. Meg edző. Nem modell. Nem az én tetszésemre vár.

Direkt teszik eléd ezeket a képeket. Hogy rémüldözz és elhatárolódj. Imádják, amikor megütközöl valamin, “ez de undorító”, “szerintem ez már túlzás”.

És mindaz, amit egészségről, táplálkozásról, diétáról, anatómiáról, ezek összefüggéseiről gondolsz, az is tele van ilyen sztereotip, felületes dolgokkal. Csodadiéták, rákmegelőző ételek. Onnantól, hogy mitől fogy az ember, odáig, hogy sok gyümölcsöt kell enni. Fogalmuk nincs egyébként tájékozott embereknek például, mit jelent az, hogy szénhidrát, miben van szénhidrát, mi a nagy halmaz, mi a kicsi, ami nem baj, csak így okoskodnak azokról, akiknek meg van fogalmuk. Jobban tudják. Még szakemberek is csak hajtogatják ugyanazokat a meghaladott dolgokat. Egy kicsit olvas az ember angolul, megdöbben. Lesznek szempontjai, és lesznek kérdései. Csak egy-két hónapig megméri a vércukrát szépen, és felírja. Csinál egész alakos fotót novemberben, februárban, májusban. Elmegy, megméreti a testzsírszázalékát, csont- és izomtömegét. Kipróbálja a súlyzós edzést banánnal a gyomrában, aztán éhgyomorra, aztán evőkanál kókuszzsírral. B6 vitaminnal és anélkül. Magnéziummal. Aminosav-kiegészítéssel. Ugyanezt futáskor.

Magát egy kicsit megnézi az ember, a helyzetét, azt, hogy mit akar, hogyan akar élni, mit élvez, és akkor hónapokig keres, küzd ezzel, kísérletezik magán.

És lemegy az aljáig, és megnézi a ragaszkodásait, és megküzd velük, bőven lélek már ez — erről holnap írok.

Ma az izom a téma.

Izmosnak lenni nőként, bemenni a súlyok közé, a gépek közé, megragadni a kettlebellt, de a huszonnégy kilósat ám, felfedezni, milyen emberszerű az, amit férfiak formáltak és birtokoltak és nekik valónak hitték — mindez valóságos womanpower kiáltvány.

Ezért nem értettem, amikor elkezdődött a finnyogás, hogy ez a blog ezzel az új mániámmal nem feminista, ellenben pécéz és szégyenít.

Olyan szuverén, olyan személyes ez az egész. És annyira nagy bajok sejlenek föl a középkorú nők kedvetlenségében. Életmód, attitűd és egészség, közérzet, életminőség, énkép, igen. Nagy bajok vannak, lettek itt. Az én életemben is. Ebből kitörni, döntést hozni, guru nélkül, tekintély nélkül, szenvedéllyel edzeni, egyre jobban belemenni, kitartani, megérteni a lényegét. Felkutatni az információt, magamra pénzt költeni, életminőséget javítani, kiszállni a kellekből, belülről vezérelve lenni, időt, energiát kialkudni az életből, kontrolltalanul belefeledkezni valami végső és alapvető érzésbe. Okoskodókat leszarni, médiaképzeteken túlhaladni, tévhiteket felismerni, önállóan utánajárni, megerősödni, testélményt megélni, szakítani azzal, amit nemrég még mi magunk is szexinek gondoltunk egyfelől, gyűlöltünk és stigmatizáltunk másfelől: a vékony, gyenge, tetszetősen prezentált, agyonmódosított (“ügyesen sminkelő, előnyös szabást választó”) nő toposzával, sőt, az egész kinézet-görcsöléssel, mert izzadtan meg kócosan meg bedurrant izmokkal csak az őszinte test marad.

Nekem szabadságharc.

*

Én zsírból olyan tizenhat-tizennyolc kilót fogytam, és épült legalább négy, talán nyolc kiló izmom. Ez becslés, de mérések az alapja.

Közel egy év alatt.

Szeptember 8-án kezdtem ezt az egészet. Előtte is sportoltam, futottam heti egyszer-kétszer, terembe is jártam, fél évig squasholtam, és 2003 nyara óta bringával járok mindenhova, de ettől nem történt meg velem Az.

Eredetileg nem tűztem ki célt, nem vártam nagy eredményt, nem ismertem a testemet, és nem tudtam, hogy mi lesz, csak azt, hogy valami lesz. Az egész úgy kezdődött, hogy egyrészt vigyáztam a kajálással, másrészt kinagyítottam, amit épp olvastam, a kanapéra helyeztem a laptopot, és megszállottan emelgettem előre (mell) meg oldalra (deltoid) meg tricepsszel hátrafelé (rossz technikával, egyébként) kettő darab egykilós súlyzót.

IMG_8365

itt kezdődött, a bambuszpadlón

Később meg két és fél kilósakat.

Az valami elképesztő volt, hogy a sok sporttól és a túlkajálás meg az impulzus alapú édességevés megszüntetésétől elkezdett a testem halkan szólni hozzám.

A blogon valami fél évig csak megemlítettem, hogy életmódváltás van, nekem elsősorban személyes ügy volt, és nem tudtam, mennyire nagy sztori ez, de ahogy megéltem benne az erőt, és amit az én gondolkodásommal, közérzetemmel, életemmel csinált a testem átformálása, az egy abszolút womanpower történet. Így lett új -ságírói munkám is. És ami ebből lett, ahányan most már életmódügyben itt beszélgetnek, egymást inspirálják és ahogyan változtattak az életükön, az meg kifejezetten társadalmihatás-szerű.

A szemétkedés, kötözködés, értetlenség látványos volt. Eközben százak olvastak csöndben, és fedezték fel, hogy de hiszen ők is valami hasonlót éltek meg, vagy ha nem, majd most.

A reakciókból viszont azt értettem meg, hogy az életmód, a kinézet, a test állapota és valahogy a táplálkozás is nagyon-nagyon érzékeny téma. Nagyon észnél kell lenni, nem lehet olyan simán mondani ezekről, amit mondanék, mint hogy “szeretem a szentpétervári újakadémizmust”, “szerintem a Mátrix második része elég gyenge lett”. Identitás valahogy, én-deklaráció, kétségbeesetten szorongatjuk.

Erre még jobban érdekelni kezdett. Megfejteni: mi lapul itt, mihez ragaszkodunk ennyire? A táplálkozás részéről a holnapiban. Volt már itt evészavar rovat 2014 tavaszán, megdöbbentő kommentekkel, de akkor még nem értettem ezt.

*

Úgy amúgy… basztassuk-e egymást?

Ne. Asszem, ne. Lehetőleg ne.

Szóval, ne tegyünk megjegyzéseket egymás testére, lehetőleg.

Illetve, nem tudom.

Érdekes ez. Van nekem egy jó barátom, néha szerét ejtjük, hogy együtt (hogy kell kúlul mondani?) gyúrjuk a vasat. Szokott ő is, abban nincs hiba.

Meg még kávézunk is, vagy ilyesmi, és senkit és semmit nem kímélünk a beszélgetéseinkben, éljen a ráció, a logika, csak semmi érzékenykedés. Erre valahogy büszkék is vagyunk. És azért akkor így, persze megfelelő kontextusban, tehát pont ilyesmi a téma, kiszalad belőlem, hogy ez a kurva öt kiló rajtad, mi lesz már. Neked, komolyan, mi a mentséged?

Ő nem mond nekem ilyet. Hogy ez belőle fakad-e, kapcsolatunk természetéből, vagy hogy én azt az öt kilót még januárban lefogytam, nem tudom.

És akkor még egyszer:

Like it or not, being able to improve the health, function, and aesthetics of your physique is one of life’s great privileges, and it’s something that many people only dream of doing.

There’s your motivation. Now don’t waste it.

http://www.bodybuilding.com/fun/5-motivation-tricks-of-successful-people.html

Mondjuk igen jól ismerjük egymást, régóta is ismerem, volt egy ilyen keret, egy alap.

De a minap bocsánatot kértem tőle, nem szép tőlem, hogy basztatom.

No problem, azt mondja, a sportban a test üzem, a zsír rontja az üzemet, a tények pedig makacs dolgok.

Hú, hogy valakinek ez nem érzékeny! Hogy nem magyarázkodni kezd, hogy azért van rajta ez az öt kiló, meg hogy ő majd elkezdi, csak…

De azért nekem mégse esne jól, úgy érezném, nem fogad el a másik teljes valómban.

Egy kicsit belegondoltam ebbe.

Ez a régi reakcióm.

Ha most lenne valaki a közelemben, aki valamennyire érti ezt az egészet, tehát hogy milyen az emberi anatómia, mit jelent kitartóan súlyokkal edzeni, és sportolna olyan keményen, mint én, és kellően jóban is vagyunk, tehát van egy kontextus, amelyben ez nem fikázás, az bármit mondhatna nekem a testemről.

Látom én is. Amit meg nem, azt mondják csak.

Nyilván nincs értelme hosszan sorolni ama hibákat, amelyekkel nincs mit csinálni, mert tényleg kor, alkat, mittudomén, helyrehozhatatlan. Nem mondom, hogy nem tehetek róla, mert van olyan, ami rajtam múlott, de értelmetlen.

Viszont azt mondaná: ahogy te itt vádlizol, azzal te a soleust terheled, nem a kétfejű részt. Csak a bokád vastagszik tőle.

Hm. Mondanám. Tényleg.

Amúgy nem mennék oda senkihez, megkocogtatván a vállát, hogy te figyelj, sportolnod kéne. Épp az van, hogy anélkül is felkiáltójel ez az egész, mert látszik, meg vannak a fotók. Kérdezgetnek a távolabbi ismerősök, vagy a fiamat, hogy én miket is eszem, meg mi is ez a sportolásom (ez valami egészen vicces, mert ő ironikusan válaszol: a mama reggel kibont egy egykilós mascarponét, megissza hozzá az előző napról maradt fél liter kacsazsírt egy kis pörccel, és mindenféle porokat old fel vízben), de persze magukról van szó, mindig. Ez a reakcióikból derül ki.

Én ezt nem tudnám csinálni. Szerintem az izmos nők nem szépek. Csak ne vigye túlzásba. Én nem bírnék ilyen sok zsírt enni. A konditerem drága.

Érzékeny. Amíg sarad van vele. Amíg félsz tőle.

*

Jókat olvastam ma.

There’s nothing wrong with aspiring to look good, but it is a pity if this is the only aspiration, especially for the younger generation. I would like to think that women can aspire to be healthy, strong and athletic in the same way as many men do.

Women have shown that when they take on the traditional male preserves, for example in business, politics or academia, they can not only be successful on a personal level but can change society’s perceptions and move things forward. I believe that strength training is part of that change too. In fact it is one of the few untapped areas of life where women are still considered to be virtually incapable. We’ve got our degrees, we’ve built the high-flying career and we’ve run a marathon – why the hell aren’t we getting stronger too?!

http://gubernatrix.co.uk/2009/02/the-toning-problem-why-women-are-missing-out-when-it-comes-to-weight-training/

Actually what weight training gives you is strength and confidence. Most women would be very happy to have more of these. Weight training has many benefits for women, both physical and psychological:

  • you can do something you previously thought impossible;

  • you can see the benefits of your hard work week by week;

  • you can get good at something that is traditionally the preserve of men;

  • you can expand your vision of what being a woman means;

  • you can get stronger, which is functionally useful.

http://gubernatrix.co.uk/2008/10/is-it-really-about-looks/

Itt meg nézzétek meg a naturál és a szerekkel élő testépítő nő fotóját, lent:

http://gubernatrix.co.uk/2010/07/femininity-and-muscle/

A végére egy egészalakos, ilyen nem volt még, nem művészies, nem testrész, ellenben láb. És a Flex öltözőjében bár, de utcai outfitben, mert edzőcuccban, bedurrantan mindenki bulky, ám azért nők maradunk ízig-vérig, a tesónk 1997-ben nekünk ajándékozott, utóbb a varrónő által méretre igazított úszógatyójában is.

IMG_1559

és akkor most így hazabiciklizünk

117 thoughts on “nem akarok olyan izmos lenni

  1. Sosem éreztem magam olyan jól, mint amikor “izmos” voltam. Már amennyire fél évnyi napi szintű kettlebelltől lehet. Nem vékony lettem, sőt még az idézőjeles izmaimat zsír is fedte, de milyen formásnak és erősnek éreztem magam, és az is voltam.
    Ma megyek újra először, férj finnyog ugyan, hogy fogok kinézni, ha rágyúrok a szülés után rajtam ragadt kilókra,inkább fussak. Nem fogok, futni nem szeretek, súlyokat lóbálni meg igen, és tudom amit tudok.

  2. Én a lelkem miatt sportolok. Rengeteg stressz van az életemben és ha nem sportolnék, tönkre mennék. A külsőm is alakul, de nem ez a fő motivációm. Napi fél óra sport kivált egy antidepresszánst. Nekem pl segít abban, hogy ne omoljak teljesen össze, hogy minden nehézség ellenére optimistán nézzek a jövőbe és bízzak önmagamban valamennyire. Szerintem, ez a legfontosabb. Egyébként nagyon nehéz sokszor rávenni magamat a sportra, de utána mindig jobb volt. Ez az ami miatt legtöbbször felállok és csinálom.

  3. Még egy dolog eszembe jutott. Tegnap meglátogattam egy barátnőmet a kórházban, akinek viszérműtétje volt. A nő túlsúlyos. Kérdeztem tőle, hogy te figyelj, ha sportolnál nem lenne jobb a helyzet. A válasza az volt, hogy nem, mert ez genetikailag meghatározott. Ugyan az orvos is mondta neki, hogy ha lefogyna és sportolna, akkor lassulna a viszeresedés, de mivel genetikailag meghatározott akkor is kijönne.

    • A húgom, aki mindig az volt, akit jajdesoványvaggyal köszöntött a rokonság sziahogyvagy helyett, három visszérműtéten esett át már, én pedig, aki a fogytálpárkilót-dejólnézelkimost kiérdemlője voltam mindig, csupán egyetlen egyen. A visszérprobléma nagyon nagy százalékban valóban genetikai hátterű, és ugyan hat rá az életmód, de a nyolc órás irodai munka ebben sokkal komolyabb rosszabbító tényező, mint a túlsúly.

      • Ezt honnan gondolod? Terhesség alatt örökletes+növekvő méh nyomja a vénákat+hormonok okozzák a visszereket, egyébként a túlsúly épp annyira aggályos, mint az ülőmunka és mozgáshiány. És akármilyen is a két tényező szerepe, ha az ülőmunka adott, kényszerű, akkor igazán csak az a megoldás marad, hogy le kell fogyni, kizárólag visszérszempontból is, de azért anyaként az erőnlét, kondíció, immunrendszer ellenállóképessége sem elhanyagolható, és akkor van még a közérzet, lelki hatás, erőmegélés, a sor végén még a kinézet is ott kullog.

        Nem tudom, ez a 3:1 engem nem vigasztalna és nem győzne meg semmiről.

        • Blacinak válaszoltam valahol itt lejjebb, mert az ő válaszát olvastam először. Egyszerűen unom, hogy ha valakinek túlsúlya van, akkor minden gondjáért azt teszik felelőssé. Miközben a túlsúly is valami miatt van. Nem azt mondom, hogy jó, ha van, de kissé felszínes megközelítés egy komplex problémáért egy nekünk nem tetsző részletet kiragadni.

          • “Egyszerűen unom, hogy ha valakinek túlsúlya van, akkor minden gondjáért azt teszik felelőssé.”

            Persze, hogy unod: sarad van vele, félsz tőle. Pedig még annál több területen is keseríti az életed, tesz nem-te-vé, mint hinnéd. Ha unod, ne a füled fogd be, hanem cselekedj.

            “Miközben a túlsúly is valami miatt van.”
            nem hibáztatás, de akkor az az ok is baj, meg a túlsúly is baj.

            Én abba fáradok bele, hogy nem szabad kimondani, tisztán beszélni, itt a blogon hirdetik emberek, hogy minden okés, és mindig elmegy önigazolás, nemisazabaj, jóleszezígy irányba a diskurzus. Pedig ott van benned is a jobb állapotú tested, a lényegi tested.

            • Nézd, bennem ezek a dolgok működnek, és változom. Rengeteg dolgot kellett átszortíroznom az életemben, hogy odáig jussak, hogy ez a külsőmön is látszódjon. Értelmes munkám lett, tanulok is ismét, újat, és sorolhatnám, hogy mennyi olyan területe van az életemnek, ahol rendet kellett tennem. Egyébként fogyok is, szép tempósan, és nem kerül erőfeszítésbe, nagyon úgy néz ki, hogy visszatérek már a régi formámba. De rengeteg dolgon végig kellett mennem, sok dolgon változtattam, és akik csak azt látják, hogy “de jó, mennyit fogytál”, azok menjenek a jó édes anyjukba, hogy mással nem tudnak foglalkozni, mint a súlyommal.

        • Ja, és persze én sem azért írtam, hogy vigasztal, hát ki örül annak, ha a családtagjait többször is műtik. Viszont a családunkban halmozódást mutat a visszérprobléma, apám is több műtéten átesett, valamennyire van fogalmam a dolog hátteréről, mivel erősen érintett vagyok. Nem is tudom mire vélni az utolsó sorát annak, amit írtál.

            • Hát akkor nem világosan írtam, ha ez jön ki belőle. Egyszerűen annyi a lényeg, hogy nincs ilyen egyenes összefüggés, a legkomolyabb tényező nem feltétlenül a túlsúly.

                • Nem hinném, hogy védem a túlsúlyt, de nem oknak vélem, hanem okozatnak.

                • És nem hinném, hogy okos dolog ennyire az előtérbe tolni okként. Sok dolog lehet még ott, gyakran fontosabbak is, helyre kell tenni azt, ami az alap. A fogyás egyfajta mellékhatásként érkezik.

                • De hiszen én testélményről beszélek, a test kompetenciájáról, a habzs-nass-rágcsa-függőség felszámolásáról, a terem kúlságáról, az izomról és a nőiségről, a gyerekkori mászókázás és kézenállás visszaszerzéséről, a minőségi sportcuccról, a természetes szőreimről, a veríték szagáról, a félig cirkuszi, félig herkulesi tombolásról, arról, hogy halkan szól hozzám a testem, hogy helyzetbe hozom, hogy közel kerülök, hogy zokogós önmegértés van a böjtben és a mezítláb futásban, hogy másképp néznek rám, hogy gyerekek és felnőttek kezdtek örömmel, nem nyomasztva sportolni, mert ennek íze, szaga van, hogy van szavam és van élményem, és ez hat, és naponta kapok valami húsz ilyen levelet… én meg a vádat unom, ezt tartom buta leegyszerűsítésnek, hogy csak mert van, akinek ez érzékeny,, rámfogja, hogy én őt bántom. Hogy mindez, amiről annyit írtam, és olyan árnyaltan, csakis kövérségpara.

                  Amikor másokról beszélek, a médiáról, meg arról, ahogy az emberek a megváltozott estemre reagálnak, amilyen vádak, gyanúk, támadások vannak, akkor viszont nem tagadom, hogy annak a jele mindez, hogy önigazolnak és maszatolnak. Ez nem méltó hozzánk. Itt és most elismerem, én meg akartam küzdeni a zsírral, hogy kilátsszon az én valódi formám alóla. Mert anatómiatagadó, nem szép, életminőség-rontó, öregítő, nehezen hordozható és prezentálható, és nagyon nem szexi. Hogy pontosan milyen betegségek oka-markere-kísérője, ahhoz nem értek.

                • Te valami olyat is beleolvasol a soraimba, ami nincs ott. Fogalmam sincs, hogy mások miket vágnak a fejedhez, de én eddig a fehérjeporon kívül még csak nem is kommentáltam, amit írtál. Nem írtam, hogy bántanál, nem írtam, hogy a túlsúly jó, nem is értem, hogy ez a nagy forgószél hogyan kerekedett abból, amit eddig írtam. Mindenesetre tényleg megbántam. Nem azt, amit írtam, hanem hgoy leírtam.

                • Az a vád, hogy én szégyenítem a kövéreket, az elmúlt hónapokban sokan használták arra a blogot, hogy önigqzoljanak. Én azt mondom, komoly ember vagy, akkor vagy szard le a témát (de akkor ne érintsen érzékenyen, ha valaki jól van a testében és át véli látni, mi a népegészségtelenség oka, és ne magyarátkodj, ne relativizáld, amit én tolok), vagy kezdj magaddal valamit.

                • Jó, igyekszem úgy viselkedni, mint egy komoly ember, örülök, hogy leírtad, hogy azt ebben a témában hogyan is kell.

                • Bocs, de mindenki ezzel jön nekem már valami nyolc hónapja, hogy én basztatom a kövéreket. Ráadásul én még soha az életben nem láttalak, fotót sem. És tényleg megdöbbentő, hogy elkötelezett, eszes, lelkes emberek mindent elolvasnak, tudnak, tele vannak energiával, megváltoztatják a világot, de a túlsúlyhoz érthetetlenül ragaszkodnak, és arra fordítják az erejüket, hogy megmagyarázzák, hogy nem is baj. Mit mondjon erre a környezet? Hümmög.

                  Igen, azt gondolom, hogy vegyük magunkat komolyan. Érvelésben, okok keresésében, életmódi döntésekben.

                • PARANOID LETTEM, azzá tettetek, kedves olvasók.

                  Fenntartom, hogy nem érdemes és a nyilvánosság előtt még veszélyes is a túlsúly jelentőségét enyhíteni, relativizálni, akkor is, ha unod már, hogy mindenki ezzel jön.

                • “nem hinném, hogy okos dolog” = racionálisba’ jelezzük, hogy nekünk szarul esik, noha a blogger nem tolta előtérbe okként, viszont jelnek látja, következménynek: a szomorúan eltorzult életmód következményének, és még lehangoló látványnak is.

                • Én nem a bloggernek válaszoltam eredetileg, hanem egy hozzászólásra.

      • Ma realizáltam, hogy a jobb lábamon a térdem belső oldalán akkora visszér van mint a Tisza. Dudorodik, meg minden, de nem fáj, viszont parázom, hogyha erőteljesebben sportolok, szétdurran. Horrorért nem kell a szomszédba mennem 😛 Asszem dokihoz megyek, nézzen rá értő szem is.

      • Ezzel szokták nyugtatgatni magukat a dohányosok. Hogy olyan is meghal tüdőrákban, aki soha nem cigarettázott.
        Ráadásul a túlsúly és az irodai ülőmunka között is látszik párhuzam.

        • Kissé elkanyarodtunk attól, amire válaszoltam, és amúgy nagyon nem jó a hasonlat. Ahhoz nem tudok hozzászólni, az irodai dolgozók közt mennyivel nagyobb a túlsúlyosak aránya, fogalmam sincs róla.

      • Az (egyhelyben) álló munka még jbban. Következtetés az, hogy akkor mindegy? Csudát, épp az, hogy minél nagyobb a veszély, annál inkább oda kell figyelni mindenre, ami rajtunk múlik. Mozgás, táplálkozás, életmód.

        • Dehogy mondom én, hogy mindegy. Csak már nagyon unom, hogy ha valakin van túlsúly, akkor az az első következtetés, hogy biztos azért, és nem lenne abban a helyzetben, ha nem lenne túlsúlyos. Ez rengeteg dolog esetében nem így van.

          • Ja! És a nemtúlsúlyos meg biztos azért? 😉 Közben meg esetleg a beszóló maga is túlsúlyos. Szóval ha vádaskodássá válik, az gáz nyilván, de ezért n tegyünk úgy, mintha nem lenne tényleg kapcsolat, tehát ha eleve hajlamosak vagyunk rá, akkor a túlsúly még rátesz. Ahogy egyébként nagyjából mindenre (szív- és érrendszer, izület, stb.)

              • Számos okát ismerjük, el tudom képzelni, hogy a tiéd valami speciális.

                Az mondjuk állatira fáraszó, hogy picitsemtudatos, ellenben szénhidrátfüggő és alig mozgó emberek a genetikára, a hormonokra fogják ÉS ezt nekem szegezik (“neked könnyű, de én sajnos”). Én nem akarok tőlük semmit, az ő testük, az ő életük, ők értelmeznek engem felkiáltójelként, és ezzel lebecsülik azt az igen kemény küzdelmet, amelyet én megvívtam az egészségemért, a tudatosságért, az információkért.

                • Igazából semmi speciális. Egyszerűen nem voltam egész, valami nem volt a helyén, ami végre helyrekerült. Én nem voltam szénhidrátfüggő, nem is lettem, nem eszem cukrot, sütikét, nem iszom üccsit, meg szörpöt, egy jókora konyhakertet gondozok, és még mozogni is járok, plusz mivel a férjem jár a kocsival, én sokat gyalogolok. A túlsúly okozat, mellékhatás, nem is tudom, hogyan írjam még. Ami el is múlik, amint helyre kerülnek a dolgok. Ez nem vonatkozik a sportolókra nyilván. Nekem nem célom, hogy kisportolt testem legyen, ha egyszerűen formás lesz és egészséges, nekem az jó. Nem leszek túlsúlyos sem. De nem az a cél számomra, ismétlem. És ettől még az sem kevesebb, amit te teszel. Nem hinném, hogy bármikor is lebecsültem volna (írásban nyilván látod, hogy nem, azt meg elárulom, hogy gondolatban sem), amit teszel.

                • Persze, hoyg “normális” fiziológiájú ember esetében a túlsúly következmény, mellékhatás. Az alkoholizmus is az Ettől még van testi, életviteli (stb.) oka IS, és azt is tudod kezelni. Hogy előbb kezeld-e a lelki okot vagy később? Ezen érdemes vitázni, de szerintem téves kérdésfeltevés.

              • Hogy te konkrétan mitől, azt nyilván nem. Hogy az átlagos (genetika, hormon, stb.) ember mitől válik túlsúlyossá, arról azért vannak fogalmaim. Jellemzően, a túlsúlyosok nagy többsége helytelen táplálkozás ÉS életmód következtében.

          • Vááá, River, nem tudom, mégis ide van dörgölve valahogy, meg van magyarázva, viszonyítva… te és én, a te tested, az én testem, a te jóllevésed, meg az enyém, egymáshoz képest és támadóan. Ugyanígy kérdezget, magyaráz meg ideologizál a hetvenhat ismerős, hogy de ők így meg úgy. Hát ki kérdezte? Mindenki felállítja a maga fontossági sorrendjét, vagy épp hagyja történni a dolgokat. Én nem akartam olyan testet, nem tetszik. Igen, a szembenézést és a melót komolyabbnak gondolom, mint az úgymaradást. Fáj is, nagyon, nem méznyalás ez se.

            És mi az, amit nekem kéne megértenem? Más túlsúlyának okát? Elhinnem, hogy az csak úgy lesz a levegőből? Ezt nem hiszem, de nem is dolgom tudni. Zavaros ez. Én nem akarom, hogy elismerjenek, érdeklődjenek, nekem nem kell megerősítés, jól vagyok, de akkor teljesen hagyjanak, ne haragudjanak, ne nézegessenek, ne agyaljanak. El nem tudod képzelni, mekkora meló nem sorsára hagyni, szembemenni a sztereotípiákkal, kisajtolni az időt, cuccot, erőt, hajnalban kelni, este még egy órát vállazni, seggezni, okosan vásárolni, kispórolni a tápkieget, utánanézni, mi tesz jót, kikísérletezni. Rewarding, de attól még nagyon ott kellett lenni. Nem, magától nem megy le a háj. Nem, nem történik meg, pedig 2013 nyara és 2014 szeptembere között rólam is lecsúszott valami öt kiló, csak úgy.

            Nem mondtam, hogy te vagy szénhidrátfüggő. Ami nem csak édesség lehet, egyébként.

            És nem gondolom, hogy bármennyire is magyarázkodnom kéne amiatt, hogy akár bombajó testet akarok. Az egészséges test fiatalos, szép és formás, kár vonalat húzni csak azért, mert nekem váratlanul jól sikerült az egészségvédelem.

    • Nagyon, nagyon nem szeretik az emberek, ha a túlsúlyukkal szembesítik őket, akár csak megemlítik, céloznak rá. Emlékszem arra a szégyenteli rettegésre, mintha engem nem fogadnának el.

      Ragaszkodnak hozzá, meg a romboló kajálási szokásaikhoz is. A magas vérnyomás oké, a ritka hajat is meg lehet mondani, ettől mindenki védekezni kezd.

  4. Éva, a ketogén táplálkozásodról van esetleg cikk? Mármint arról, hányszor eszel egy nap, számolsz-e kalóriát, szénhidrátként viszel-e be valamit (zöldség, saláta, mittomén), mik a főbb zsírbeviteli forrásaid, telített-telítetlenre figyelsz-e, használsz-e olyan ketózist kimutató vizeletes csíkot vagy érzed, ha ketózisban vagy magadtól is, stb. Mert én most bele akarok vágni, olvasgatok is a témában, de tőled is szívesen látnék kifejezetten erről a típusú étkezésről szóló posztot. Jelszót a sportrovathoz hogyan lehet kérni? Fb, mail?

    • Igen, itt írtam róla:
      http://shop.builder.hu/az-en-ketogen-dietam-1-a3226
      http://shop.builder.hu/az-en-ketogen-dietam-2-a3227
      Receptek:
      http://shop.builder.hu/ketogen-receptek-a3225

      zsírok: szalonna, kacsatöpörtyű, olívaolaj, kókuszzsír leginkább. Kevés vaj, tejszín (újabban csökkentettem).
      Nem számolok kalóriát, a makrókat becsülöm csak. Vannak jól bevált ételeim, változatosságra törekszem.
      Vannak egyszerű elvek: zöld és föld fölött nő, edd meg! Kételyed van, jól csinálod-e? Egyél még zsírt. És egyél még kevesebb szénhidrátot.
      Sok zöldség, levelesek. Magnézium, kálium, kálcium, C vitamin, víz.
      Nem használok appot, nem akarom, hogy folyton ezen pörögjek, igyekszem minden lehető alkalommal mértékletes lenni, ellenállni a nassvágynak, az unalomevésnek, csak akkor enni, amikor éhes vagyok.

      angolul
      KetoDiet blog:
      http://ketodietapp.com/Blog/post/2015/03/08/Ketogenic-Diet-FAQ-All-You-Need-to-Know
      Peter Attia:
      http://eatingacademy.com

      Az enyémben nincs rendszer, eszem, amihez hozzájutok, meg amikor éhes vagyok, vagy ennék… küzdök én is az impulzuskajálással.

      Igen, ketophan csík van, meg rendszeres vércukormérés, de ketózisban lenni elég markáns érzés. Például nem sóvárog az ember szénhidrátra, édes ízre, nem éhes, meg az agya állapota is más.

      Csak akkor vágj bele, ha nagyon komolyan felkészülsz, tudod, mit akarsz, kell ez neked, és bírod a pici adagokat, meg keményen sportolsz is, egyébként hízás, csalódás, kudarc, anyagi csőd lehet belőle. Én a lelkek mellett ilyenkor az “ügyet” is féltem, tehát nagyon rosszat tesz a ketogén diéta hírnevének, ha meggondolatlanul beleugranak, majd csalódnak benne olyanok, akik nem tudják nagyon pontosan, mit akarnak, nem ismerik meg a témát, nem kitartóak, nem tudják összeegyeztetni az életmódjukkal, csodát várnak tőle, türelmetlenek, vagy nem győzik le a szénhidrátfüggést, stresszevést, nassvágyat, kínálgató rokonságot, és ezt a folyamatot a kíváncsi-kárörvendő környezet végignézi, beszólogat, ez elég nagy teher. Amit csinálunk, csináljuk komolyan, belülről. Bocsánat mindenkitől, aki ezt beszólásként vagy “mi, igazi ketogének” elitklubkként érti, nekem nagy teher volt ez.

      Látom az e-mailedet, megírom a jelszót. A sportrovatban nagyon expert információk gyűltek össze hónapok óta. Hárman vagyunk olyanok, akik több hónapja, egyikünk több éve ketogén módon élünk, sokat olvastunk. Egyikük orvos.

      • Nem-nem, nem ilyen impulzív vagyok, régóta gondolkodom rajta. És most, hogy említetted, még nem sportolok elég keményen, szóval lehet, hogy előbb azt a részt teszem rendbe. Inkább köszönöm a figyelmeztetést 🙂 Meg még előtte sok információ kell, úgy érzem. Peter Attiát ismertem (olvastam), úgy rémlik, ő végül abbahagyta, de az indokokra nem emlékszem, vagy hogy aztán mit csinált, majd felveszem a fonalat újból. Köszönöm a jelszót itt is. Még érlelem magamban a dolgot. Egyébként megértem teljesen, amit mondasz, ha nekem nagyon bevált volna, én sem örülnék, ha olyanok keltenék az egész rossz hírét, akik alapból rosszul fogtak neki és az eredményeik is olyanok lettek..

  5. En is azert sportolok, hogy le ezessem a stresszt. Mivel a munkam ulomunka, megvaltas, amikor egy orat mozoghatok jo zenere, hasonlo gondolkodasu emberek kozott. Nekem nagyon fontos a szex, a ferjem mellett hosszu evekig nem volt benne reszem, egy eve vegre talaltam megfelelo partnert, viszont parhetente tudunk csak talalkozni, igy a sport a szexualis energiamat is levezeti, nem kell belemennem megalkuvos helyzetekbe. Sokkal egeszsegesebbnek, energikusabbnak, magabiztosabbnak erzem magam. Persze sok idot es penzt kell aldoznom a sportra, de inkabb nyaralasrol mondok le mint a mozgasrol.

  6. Amíg a kinézetem miatt akartam fogyni vagy izmosodni, csak nyűg volt minden edzés és abba is maradt egy idő után.
    Amikor a sziklamászásaim sikeresebbé tétele miatt erősebbé akartam válni, és elkezdtem a crossfit edzéseket, azóta csak a gyenge térdporcaim miatt nem megyek mindennap, mert amúgy súlyokat emelgetni, erősebbé válni = terápia. Ezalatt és ezáltal nagyon érdekes dolgokat fedezek fel az immár 46,5 éves testemben és önmagamban.
    Az pedig, hogy crossfit gyakorlatok következményeként még jobban is nézek ki, az persze öröm, de valójában mellékhatás. Kiegyensúlyozottabb, türelmesebb és kitartóbb lettem. Kihat az egész életemre.

  7. Érdekes amit írsz. Tagadásokban és hazugságokban élünk (társadalmunk), nagyfokú autonomitás és tudatosság kell ahhoz, hogy valaki ebből az egészből kilépjen.
    Valahol ott kell kezdeni, hogy: “basszus, szinte minden amit az elmúlt 30 évben hallottam, meg hittem az ételről, mozgásról (kapcsolatokról, tanulásról stb.) – az ferdítés és üzleti vagy hatalmi érdek elsősorban.
    Az internet, az angoltudás jó alap a “megvilágosodáshoz”. Ezen a blogon kívül csak angolnyelvű blogokon és weboldalakon találtam saját mércém szerint értékelhető tartalmat. A különbség zongorázható…

  8. Én meg pont szeretnék. Csak most valahogy elfogyott az erő, vagy az akarás. Biztos az agyam korlátoz valamiért. Nem tudom mit fogok elbírni de hétfőn megyek edzeni, eldöntöttem.
    (Derékfájósaknak viszont nagyon ajánlom a mélyhátizom erősítését. Mindig fájt nekem, de tegnap 2,5 óra autó motorja fölött hajolgatás után semmit nem érzek. Pedig régen napokig csillagász voltam utána. Na szóval ez is népbutítás, nem szükségszerű hogy fájjon a hátunk. Csak az orvos nem az edzőzerembe küld, sajnos.)

  9. Fura a viszonyom az izmokhoz. Rejtély, miért, de gyerekkorom óta vonzódom a kimondottan izmos nőkhöz. És ez valahol összefügg az önképemmel is: mintha nem érezném elég erősnek, izmosnak magamat, és a nőkben akarnám ezt látni inkább, kívülről egyesülni vele, vagy ilyesmi.

    Ezzel összefügg, hogy kamaszkorom óta edzegetek, de valahogy mindig abbahagytam. Aztán el is híztam egy időben, és soha nem sikerült tartósan lefogynom. És évtizedekig elkeseredtem , valahányszor tükörbe néztem: hé, én nem ilyen vagyok! Ki ez a puffadt arcú, pocakos idióta? Hol az a jóképű, férfias, izmos, széles vállú, markáns, erőt sugárzó jelenség, akire az emberek felfigyelnek a fizikuma miatt, és csak utána kezdik felfedezni a belső értékeit?

    Elmondom, hol van ez az ember, ez a tükörkép. Ott van, valahányszor a tükörbe nézek ma. Volt alapom, edzem megint már vagy egy éve, de januárban, komolyabban pedig áprilisban kezdtem el dolgozni ezen. Először jött a gyúrás, amit már ismertem. Itt csak arra kellett vigyáznom, hogy ne hajszoljam bele magam olyan edzéstervbe, olyan elvárásokba, amik kötelességgé válnak, és a végén megijedek tőlük és feladom. Ez nálam a legnagyobb rizikó. Úgy kell edzenem, hogy jó legyen nekem. Ne utáljam. És ne azért ne hagyjam abba, mert akkor szégyelleném a kudarcot, hanem egyrészt azért, mert élvezem, másrészt meg azért, mert élvezem az eredményeit, és nem akarom elveszíteni őket.

    Aztán jött a biciklizés, hosszú séták. Végül a táplálkozás, elsősorban a mennyiség, de a minőség is. Ez legalább három lépés volt, egyszerre sok lett volna.

    Tudni kellett a korlátaimat.

    Életemben először nem rettegek, hogy jaj, meddig fog ez tartani. Úgy érzem, tartható.

    Elképesztő, meddig halogattam. De most fizikailag nagyjából az vagyok, aki mindig is szerettem volna lenni. Még van hova fejlődni, vannak gyenge területek (helló, kockahas, miért tűnsz úgy, hogy mindig 2 hétnyire vagy még, hónapok óta?), de néha meglepem magam, néha nem tudok betelni a külsőmmel.

    Ez eddig a külsőről szólt. De ott van az is, hogy nem fulladok ki, ha a busz után rohanok. Hogy jó a tartásom. Hogy erős vagyok. Egyszerűen jobb így, na.

    És közben olvasom ezt a blogot. Edzéstémában nagyon hasonlóan gondolkozom. Csak annyi önfegyelmem nincs, vagy eddig nem volt még, hogy mélyebben beleássak a táplálékkiegészítőkbe, a különböző kifinomult praktikákba. Egyelőre mindez megijesztene, elijesztene. Majd később, ha már érzem, hogy készen állok rá.

    És persze az ilyen írások segítenek. Most is megyek gyúrni, halogattam, de most elhatároztam magam. Köszi.

    • És ami kimaradt: a különbség elképesztő. Ahogy érzem magam. Ahogy elképzelem, hogy mások látnak. Ahogy magamat látom. Nincs már meg az a hatalmas szakadék az önképem és a valóság között. Majdnem pontosan úgy jelenek meg a világban, ahogy mindig is szerettem volna, ahogy elképzeltem magam, amilyen mindig is lenni szerettem volna. És nem szégyellem a testem. Sőt: a testem hozzáad ahhoz, aki vagyok, nem pedig elvesz belőle. Pozitívum. És van valami nagyon jó érzés abban, ha az ember fizikai megjelenése kezd kimondottan esztétikussá válni: ha nem valami formátlan, esetleges massza az a test, amiben minden pillanatodat megéled, hanem valami, ami egyre több részletében és egészében is valamiféle ideálhoz kezd hasonlítani. Oké, nem akarok túl arrogánsnak hangzani, nem mondom, hogy tökéletes lenne a testem, vagy akár azt sem, hogy ne látnék minden nap tucatnyi embert szebb, esztétikusabb fizikummal, mint az enyém, de nem akarom azt sem, hogy holmi álszerénység elvegye a mondandóm súlyát: egy izmos, arányos, nem túl zsíros test igenis valamiféle tökéletesség felé közelít, mint egy görög szobor. Olyan, amilyennek meg lett tervezve. Ahogy a Homo Sapiens meg lett modellezve anno. És ezt nagyjából bárki elérheti, aki eléggé motivált, és beleteszi a megfelelő munkamennyiséget. Ami nem is olyan rengeteg. Nekem például rengeteg a negyedórás edzésem, meg az egyórás sétám. És ezek már csodákat képesek tenni.

      • Én anatómiának nevezem, amit te tökéletességnek.

        Bár bennem mindig az kattog, ahogy a teremben szétnézek — e pillanatban is, amúgy –: van, akinek nem áll jól az izom. Az ennyi izom. Tegnapelőtt mondta egy calisthenics srác, hogy azért nyergelt át, mert ő a gyúráshoz túl alacsony. Másnak meg nem olyanok az arányai, nem elég hosszú a törzse, a végtagjai, nincs nyaka, nem szép, nem arányos, túl van tolva, kokszol is. Vagy — anekdotikus, ám létező típus — csak felsőtestre edz, vékony lábak, hatalmas váll.

        • Az “anatómia” szót sokáig kerülgettem, és végül nem használtam, mert valahogy olyan embertelennek éreztem. De ugyanarra gondolunk.

          Mint ahogy nem mindenkinek áll jól a sok izom, fura módon vannak még nők is, akik meg kevés izommal nem hatnak természetesen. Nekik a sok jobban áll. Lefogyva kimondottan véznának hatnak, míg nagy izmokkal arányosak, szépek, gömbölyű, esztétikus formákkal. (Persze az átlagembert sanszosan már kiakasztja egy ennyire izmos nő.)

          Az esetemben nincs szó “annyi” izomról, jó eséllyel soha nem is lesz. Nem nézek ki testépítőnek, csak mondjuk ha valaki le akarná írni a testalkatomat, akkor nem “vékony”, nem “kövér”, hanem akkor már leginkább “sportos” vagy “izmos” lenne a legtalálóbb jelző. Szeretnék ennél még izmosabb lenni, mondjuk annyira, mint egy modell… Nézzük meg, mi lesz 6 vagy 12 hónap múlva.

          Szálkás soha nem voltam életemben, sanszosan most vagyok eddig a legszálkásabb. De még nem vagyok elégedett ezzel az aspektussal sem. Látom néha (pl. ilyen esetekben: http://www.examiner.com/article/matthew-fox-details-training-for-stunning-44-lb-weight-loss-for-alex-cross ), hogy eredendően nem szálkás emberek is képesek olyanná válni, legalább is időlegesen… Kíváncsi leszek, meddig jutok, feladom-e, brutális lesz-e, megéri-e, lehet-e tartani stb.

          Ami vicces: pont azok az izmaim a leggyengébbek, amiket a kocagyúrósok általában szénné edzenek: mellizom, bicepsz. Szóval néha elmegyek kocagyúrni, mert eddig túl anti-koca voltam (persze igazából nem voltam anti-koca, csak más izmaim véletlenül jobban reagálnak, ezért elhúztak).

  10. Én azon döbbentem le a múltkor, hogy a natúr joghurtban miért (és honnan a francból) van kétszer annyi cukor, mint a tejben. Legalábbis a felirata szerint. Ha valaki tudja a választ, komolyan érdekel. Kérdeztem már tejipari szakembert is, de nem tudta (illetve már nyugdíjas, és nem tud/akar utánamenni, vagyis nem érdekli), még a legkomolyabb tippje az volt, hogy úgyis összevissza írnak minden adatot az összetevő-listába. Mondjuk az tény, hogy legjobb barátom, a google-t még nem kérdeztem meg…De a fermentálásról úgy első körben tuti nem a cukorszintézis jut eszembe, sőt.

    • Töprengek: tejben több a víz, joghurtban meg nem, innét a tejcukortartalom eltérés? Esetleg olyan natúr joghurttal volt dolgod, amiben van hozzáadott cukor?

      • Elvileg normális joghurt csak tejből és joghurtbacilus-kultúrából készülne, a víz szerintem nem lesz kevesebb, inkább az a tippem, hogy a fehérjék kicsapódnak, ezért kevésbé folyékony a joghurt. Viszont megerőltettem magam, és elolvastam az összetevőlistát :-))), illetve olvastam már máskor is, de most fel is fogtam, hogy mi van odaírva. Ha nem is cukrot, de tejport adtak még hozzá. Ezzel a plusz infóval viszont nem stimmel a zsírarány (vagy kegyetlenül lefölözött tejet és tejport használtak, de nem zsírszegény a joghurt, hanem normál), és még kevésbé stimmel a fehérjearány (több ugyan, mint a normál tejben, de nem annyival, mint a cukor, tej helyett “reggeli italt” használhattak, persze a fehérjét jóval drágábban is el lehet adni, de ettől még hazugságnak tűnik az összetevőlista). Hú basszus, asszem sürgősen áttérek valamelyik másik cég joghurtjára.

          • Az aldinak a milfinája. Én a kefírjüket szoktam (v)enni, azt ráadásul másik gyártó gyártja, és azzal nem is volt soha hasonló problémám, csak valamelyik gyerek nem szereti a kefírt és joghurtot kért. Én meg örültem, hogy legalább natúrt esznek és nem gyümölcsöset. Meg ha másik boltban vásárolunk, ott van olyan joghurt, amit én is szeretek, de tény, hogy ha nem is zsákfaluban, de faluban élünk, és az egyik legközelebbi és leghasználhatóbb bolt a szomszéd városban egy aldi, munkából hazafelé útba is esik, így sok mindent szoktunk ott venni. Mindenesetre szóltam ma reggel a társamnak (aki nálunk a bevásárlás nagyobb részét intézi), hogy inkább nézzük meg a konkurenciát.

  11. Kedves Éva! A százak közül én vagyok az egyik csöndes olvasód. Nagyon szeretném olvasni a sportrovatod, ezért vettem egy jó adag bátorságot és most megszólalok. Szeretnék kérni jelszót és ideje megköszönnöm a meghívást.

      • A facebook-on találtam véletlenül, valaki megosztotta. 🙂 Nem tudom, mások hogy vannak vele, én ha nem vagyok túl lelkes az edzés iránt, csak megnézek pár ilyen oldalt, ésé már rohanok is súlyzózni, hogy most azonnal nekem is ilyen testet! 😀
        Nagyon irigylem azokat, akik ennyire uralják a testüket, és ilyeneket csinálnak, tök jó!!!

    • Köszi, hogy megosztottad a linket! Megvolt a tegnap esti olvasnivalóm 😉 Nagyon inspiráló ez az oldal, magyarul nem sok ilyennel találkoztam eddig.

      • Nekem is nagyon tetszik, innen jövök rá, hogy mit tudok, mit nem, mi minden van még korláton, saját súllyal, nagyon jó ezekkel kísérletezni, mondjuk ma megpróbáltam kinyomni magam kézenállásba, és kurvára fejreestem. 🙂

        • Hú, remélem nem sérültél le! Olyan jó, hogy ilyen akrobatikus vagy!
          Sajnos nekem még gyerekként teljesen kimaradtak ezek a tornász alapok, így tőlem az is extra teljesítmény, hogy most már szépen meg tudok csinálni egy-két jóga pózt és ki tudom nyomni magamat hídba.

  12. Szia Éva! Szintén csöndes olvasó vagyok, idén jelentős részben a te írásaidnak köszönhetően hónapokig megvolt a svung bennem a rendszeres edzéshez, aztán egyszer csak valahogy elfogyott, most próbálom újra összeszedni magam ezügyben. Szeretném olvasni a vonatkozó írásaidat, ha megengeded. Lehet?

    • Írtam.
      Nekem május végén-júniusban fogyott el egy kicsit az erő.
      Most azt érzem, nincs határ, nagyon sok mindenre rá tudom venni a testem. Nem köt, nyűgöz semmi.
      Jó néha éhesnek lenni.
      Jó az illy.
      Jó újra terembe menni, a júliusi Balaton után. Jó, hogy nincsenek sokan. Jó a balatoni gyerekekkel-kézenállós gyakorlás eredményét látni: fürge kézen átfordulások egymás után, és vissza, ruganyosság. Spárgázni fogok karácsonyra. Jó a menő edzőcucc, rewarding. Jó képeket komponálni. Jó az alakulás, könnyűnek lenni, mégmindignemjórám nadrágba majdnem beleférni. Jó a városban biciklizni, napsütötte vállal, jó a kutyával máshol vállalhatatlan rövidgatyóban sétálni az erdei állatok között. Jó, hogy a gyerekeim is folyton mozognak.
      Jó, hogy másra kell a pénz, nem állok olyan unatkozó tanácstalansággal, hogy akkor mandulaliszt vagy kókuszliszt vagy paleoliszt, hanem egyik sem, zsírszalonna, zöldpaprika, viszlát. 🙂

      • Tegnap két dobozkával mentünk föl a nagy hegyre, az egyikben szalonna meg kolbász, a másikban uborka, paprika meg paradicsom. A kedvesnek kell a nasi, úgyhogy elfogyott két őszibarack is a nyolcórás túra alatt.
        Túratársak kérdezték, hogy miért nem csináltam szendvicset, paleo lisztből, hallották már, hogy van olyan, az könnyebben szállítható. (A dobozka tartalmának fele le is jött a hegyről, hazafelé az autóban elfogyott. Praktikusabb, mint fejenként 3-4 szendvics.)

        • Nem akartam visszaroskadni, elveszteni azt az érzést és eredményt és vérbő feszességet, szexi, napbarnított, tónusos érzetet. (De cikiii, érzem megint, hogy most magyarázkodnom kéne, hát nem, nincs is annál jobb, mint már nem egész fiatalon ez a kamaszos-robbanós testi érzet.)
          Nem akartam komolytalannak, ebbe-abba belekapónak tűnni magam előtt sem. Fontos a kitartás. Hogy nem a látványért, egy-két lelkes blogposztért van ez az egész. És nem is a fogyásért. A fogyásom február végére megvolt, azóta csak alakulok.
          Nem akartam, hogy a szemétkedőknek igazuk legyen, ők kárörvendően jósolták, hogy úgyis abbahagyod, úgyis visszahízod, ez csak mánia.
          Olvastam komoly emberek írásait, könyvet és blogot ketogén témában, színes-szagos receptekkel.
          Sokan (blog, facebook) tőlem vártak útmutatást, nagyon szar lett volna egyszer csak abbahagyni, ez kötelezett és megtartott.
          Szarul éreztem magam a nemketogénban, csömörletes volt a szénhidrát.
          Azt akartam, a felsőtest diadala után, hogy jó lábam és jó seggem is legyen (folyamatban…).
          Az edzéseket mindig élveztem, az hormonfröccs, behúz. Csak a macera körülötte, az volt sok (gyerekeket elhelyezni, összepakolni, elindulni — ez kifejezetten durva szorongás tud lenni: mindent viszek? –, kifizetni, mosni, elfújta a szél a talpbetétet stb.)
          Terveztem egy új DEXA mérést, és nagyon szar lett volna rosszabb izom-zsírmennyiséget látni ott (majd ősz végén megyek).

          Amúgy nem a sporttal dőltem be, hanem a diétámmal, a ketogénnek vannak mélypontjai. Bár a súlyemelés is olyan volt, hogy megrekedtem a fej fölé vitt 45 kilóval, mindig edzés végén csináltam, már fáradó izommal, és vállra sem bírtam vinni az 50-et, és nem értettem, miért.

          Kicsit kell pihenni, nekem ez a júliusi egy hónap intenzív, de máshol-máshogy sportolás volt, kikapcsolt, és akkor az ember újra akar menni a terembe. A Flex nagyon pörgős, motiváló, izgalmas közeg.

          Sokan azt hiszik amúgy, hogy ja, ha ők is csinálnák ezt (de nem csinálják), akkor persze ők is ilyen erősek meg formásak lennének, nem olyan nagy ügy, de én eddigre már tudtam, hogy tényleg jó alkat vagyok, nem fogyózó, hanem igazi sportoló, könnyen gyógyuló, regenerálódó; nem valaminek a reményében csinálom, hanem a testedzésért magáért, a mozdulatokért, erős vágyam van, hogy szaltózzak, erő-kézenálljak, spárgázzak meg ilyenek. A belső tűz, amivel ezt csinálni tudom, meg egy bizonyos életszakasz áldásszerű, kivételes ajándéka. És annyiféle mozgást végzek, nagyon kikapcsol, iszonyú nyugtalan vagyok mondjuk három nap szünet után (most is), a teremben minden kisül belőlem, jobb ember leszek.

          Az az angol idézet, amit többször kiraktam, tök fontos mindig, hogy fejleszteni a testünket (mármint ha ehhez van idő, egészség, lehetőség, pénz, infó) nagy kiváltság, van, aki csak álmodik róla, ezért nincs pofám nem élni vele, nem használni.

          • A lábad most már olyan, mint a lovasoké. Igen jól állna a vádlidon a lovaglócsizma. Mondjuk egy teljes díjlovagló gúnyát magadra húznál és körbeügetnél a pályán…egy szép szürke shagya arab kancán…úú. Hát, nem lovat néznénk, hanem a lovasát…mindenki a lovast nézi, figyeli.

        • Ami megterhel: szeretem megmutatni a sportot és a testemet, főleg, ha sikerül hangulatosan, ízlésesen, az érzést pontosan elkapó módon fotózni, de az a tény, hogy ezt akárki megnézegetheti, és az a saját sztoriját kapcsolja be benne, és akkor ő nem jóindulatú vagy félremenősen jóindulatú, és beszél mindenfélét, elég fura helyzetekhez vezet. A saját elfogultságaik, maszatolásuk, paráik miatt gondolnak rólam mindenfélét, hallom vissza, miket mondanak. Eltűntek emberek, mert nyomasztónak érzik az örömömet és a deklarációimat, valamint én elárultam a feminizmust, holott évek óta, már jóval korábban is mindent megtettem, hogy ne kövér, kudarcos nők dühöngésének tűnjön, akik eközben a gyűlölt férj pénzét költik, hanem új, friss, bátor, trendi legyen a netes feminizmus. Én leszek az, aki edzőteremre ráér, de bezzeg fogadóórára miért nem megy. Vagy van az igazán szeretett-tisztelt ismerős tegnapi fb kommentje: ez (három terembeli, örömteli fotó) függőség, vigyázzak, ő is átélte. Basszus, ettől olyan keserű leszek: ha özvegyként, anyagi gondokkal küzdve, kis depivel, kis alkohollal kucorognék itthon, akkor bezzeg senkinek nem tűnnék fel, akkor aztán a helyemen lennék, az élet nehéz, igaz? De én megteremtettem, nem hagytam magam, kicsikartam, hogy az élet könnyű és repülős legyen, nem panaszkodom, és akkor ez a baj, ez szúr szemet, ebbe kell belekötni vagy aggódni, hogy jól vagyok, és igenis, büszke?…

          Nekem is visszajelzés az önreprezentációm, mert én nem látom magamat, se a mozdulatot, se a testet, és ez zavarba ejt: mit néznek pl. az edzéstársak, röhejes vagyok, vagy kúl, hibás a guggolásom, vagy épp megfigyeli, én hogy nyomom? Azt nézik, milyen kövér vagyok, vagy már igazi sportolónak számítok? A fotókról tudom és megnyugszom.

          Ez az öntudatlanság tök jellemző, most fedeztem fel a fegyencedzés egyik eleme, a híd fokozatai között azt, hogy kéz nélkül, combból-farból menni le hídba, ez a legnehezebbek egyike. Ezt én még kiskamaszként (tornászmúlttal) kifejlesztettem, és most újra űzöm, egészen fejre lemenni.

  13. Már a vörös ruhás képed is nagyon tetszett, de ez a Nike dresszes… Le a kalappal! És nem csak mint három gyerekes anyuka előtt, hanem bárhogy. Huszonévesek megirigyelhetnék az alakodat, eszméletlen átalakulás 1 év alatt (már amennyit én láttam képeken a régiből). Gratulálok!

  14. Hát, kövezzetek meg, de vállalom a véleményem.
    Beszaladtam az előbb a bevásárlóközpontba 2 mozijegyért. Azon már nem is kesergek, hogy tömve van gyerekekkel, szombat délután, nem az én dolgom megítélni, melyik család mivel tölti a szabadidejét. Az én dolgom majd az lesz, hogy a fáradt, megkínzott idegrendszerüket kisimítsam, de legalábbis megpróbáljam a szülőket a józan ész útjára terelni: “sok játék a szabad levegőn, kedves anyuka, nem, nem úgy, hogy kiviszik a laptopot az udvarra, focizzon sokat a gyerekkel, kedves apuka, nem, nem a neten gondoltam”. Alapvetéseket kell sokszor elmondanom.Szóval, ezen már meg se lepődöm.
    De a …milyen csúnyaságot bír el a blog, Éva? Szóval, a kurva életbe. Valami hercegnős filmre próbál bejutni a családok nagy része, így negyed órát álltam sorba jegyre várva. Nem volt kisgyerek, meg nagy se, akinek a kezébe ne nyomtak volna pattikukit, még jó, ha nem kéket. Hozzá nagy pohár kóla dukál, a szerencsésebbeknek kólás nyalóka is. Vinnyogó, követelőző, kuncsorgó gyerekek, szótlanul fizető apukák, és megszámoltam, 2, azaz kettő nemtúlsúlyos anyukát láttam. Mit teszünk a gyerekekkel, te jó ég? Tényleg éhen lehet halni egy mozi alatt? Vagy szomjan? És tényleg azt kell begyakorolni, hogy az üres zacskót bebasszuk a szék alá? És ha erről véleményem van, akkor szégyenítek? Nagyon nagy a baj.

    • Tökre átérzem, amit írsz. Itt kell élnünk, ebben a világban, ilyen mentalitású emberek között, az a feladat, hogy türelmesek legyünk velük és valahogy kicselezzük azt is, hogy frusztrálódjanak attól, hogy mi nem úgy.

  15. A terembe járás, az izom, a “vékonyság” (változás, atletikussá lett test), a fehérje látványos, mindenki ezt mondja és ezt veszi észre.
    Ami nem látszik:
    az az összehasonlíthatatlan ugrabugra megyek edzeni, szétrobbantom a termet érzés
    agy-izom kapcsolat fejlesztése, nagy befelé figyelés futópadon, súlyzózáskor, hídban, szaunában
    egyensúlygyakorlatok, stabilitás, fejjel lefele pózok, meditatív korlátról lógás, nyújtás, ízületimobilitás-növelés
    koncentráció, majomügyesség, vagányság (belemenni egy ismeretlen mozdulatba, bógni másik lábbal), mindenféle próbálkozás: ha ezt csinálom, mit érzek?
    mozgáskultúra, balettos testtudatosság
    Utóbbiak hónapok óta sokkal fontosabbak megélésként és szempontként is, amikor eldöntöm, milyen gyakorlat legyen, mint a “gyúrós” kinézet, az izomtömeg-növelés vagy a formásodás.

    • Egyetértek, ez mind vele jár. A testtudatosság, koordináció, koncentrációs képesség, elmélyülés, mozgásfejlődés, csomó mindent tud adni egy jól felépített, átgondolt termi edzés.
      Most, hogy én is járok ilyen helyre is, még jobban értem. És izgalmas menni: megint mi lesz?

  16. Régebben én is azt gondoltam, ha nehéz súlyokat emelgetek akkor úgy fogok kinézni, mint egy NDK-s súlylökőnő. Aztán ahogy megismerkedtem a súlyzós edzésekkel, rájöttem, hogy izmot növelni egyáltalán nem olyan egyszerű, mint első blikkre tűnik. Persze most is van egy határ, amire azt mondom, hogy ez nekem nem tetszik, de ez abszolút ízlés kérdése. És egyébként is, az a kategória, ami nekem nem tetszik, amúgy is elérhetetlen a számomra, mert ahhoz rengeteg dologról le kellene mondanom (olyanokról, amikről egyáltalán nem akarok) és versenyszerűen, vagy inkább életszerűen kellene űznöm a gyúrás művészetét.

  17. Aki esetleg nem bír magával, jöhet hozzám az ősszel egy 30 m3-es és 3 méter mély munkagödröt kiásni, majd kitermelt földet talicskával 10 méterre eltolni.
    10 ezer huf/nap + teljes ellátás.
    (Zöldséges – és gombatermesztő pince lenne).

  18. Olyan jó olvasni,rájönni,hogy 25_33 éves koromig mi mindent csesztem el.Jártam callaneticsre,aerobikra,terembe,diétáztam,fogyókúráztam nyakra_főre,mindezt egyszerre,egy időben futni is jártam,átgondolatlanul,mérték nélkül,pótcselekvésként,172cm,55kilósan kövérnek éreztem magam és csúnyának. Oda jutottam,hogy amíg én “elvoltam az alakommal” a volt férjem lecserélt egy “előnytelenebb külsejű” de életvidám nőre,nekem kihullt a hajam,kimaradt a menszeszem,félelmetes vérképet produkáltam és kedélybeteg lette,33 évesen meg akartam halni. Meggyőződésem,ha akkor minimum ennyit és ilyent olvasok táplálkozásról,edzésről,vitaminpótlásról nem jutok oda ahová. Aztán valahogy kikászálódtam a gödörből,39 évesen megszültem a lányomat és most 8 év után elkezdtem szaladni,vitaminpótolni,érzem ismét van életem egy_egy kutyás futás után,tudom ez távolról sem az amiről írsz,de kezdetnek jó. Testképzavar ellen modellt állok festőművész ismerősöknek,nagyon érdekes mikor 4_5 féle szemszögből látom a testem,nem úgy mint a tükörben,hanem ahogy mások látnak .Egy_egy elismerő megjegyzésük(milyen expresszív a karja) balzsam lelkemnek. Nem fura ez az egész dolog?

  19. Itt ülök a teremben.
    Az istennő bicepszezik. Derékból emel, és rángatja a könyökét.
    Vérprofi. Edzője is van. Csak rúddal csinálja. (Az 20 kg, én 40 fontos francia rúddal szoktam.)
    Nem hiszek a szememnek.
    De gyönyörű, amúgy.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s