“mindenki azért csinálja, hogy fogyjon”

Szerdán megszólítottam az Istennőt.

Nem akartam amúgy, nem terveztem, én őt csak messziről csodálom.

Na de ott ült és evett, ahol én épp tanyáztam, ott töltöttem a gépemet, és még a hűtőt is ki kellett nyitnom (mink így beköltözünk reggel a terembe, bejegyzéseket írunk, diskurálunk, zoknink szárad a széktámlán, kettőt-hármat eszünk, kávézunk, edzünk is egy szerény négyórásat, hazamegyünk este).

IMG_1557

Szóval úgy alakult, hogy háromszor is elmászkáltam mögötte a viszonylag szűk székmögött. Engem az ilyesmi idegesítene, ezért elnézését kértem, hogy annyit motoszkáltam mögötte, míg ő evett (csirke, rizs).

Ó, nem baj, semmi.

Kérdésre megtudtam tőle, hogy nem versenyző, négy éve nyomja és eredetileg crossfitezik (azt máshol), de az egy kicsit sok volt heti hatszor. Most átnyergelt testépítésre, edzővel, és újabban gyúrós kaját eszik.

Attól istennő, hogy amazonszerűen magas, atletikus, vállas. Formás, keskeny csípő, hosszú, izmos comb és viszonylag vékony csukló, mondjuk közepes csontozat. Ehhez tökéletes, fényes bőr, nagyon szép haj, arc, ajak, szem, és semmi megcsináltság. Elég fiatal is, de ugyanígy fog kinézni tizenöt év múlva, esetleg csimotáit, egy fiúcskát és egy lányt, kézen vezetve.

Igazi, messziről csodált rajongástárgy. Valami három másik volt ilyen életemben, akit megjegyzek és olümposzi lénynek tartok. Nem kívánom el, nem vagyok irigy. Úgy nem, ahogy egy nyolcéves, neki nincs cicije, minek neki melltartó. És úgy, hogy most már hálás vagyok, elégedett vagyok, mert nekem elég rossz forgatókönyv nézett ki.

Aztán tessék. De én halandó vagyok.

Van sok formás test, de rajtuk (és magamon is) mindig csak a hibát nézem és látom, ő meg úgy egyben, mindenestül, annyira tökéletes, hogy lehet akár hibája is, attól csak jobb.

És mindehhez nem is teszi-veszi magát, csak nyomja. Natúr szép-életerős. Született sportoló. Jó cuccai vannak, tapad a farmer meg minden, de nincs ez a körítés, jónős öltözés, szolárium, hajhosszabbítás, durva smink, pink felső, szelfik, amitől külsőséggé válik az edzés, a csinos nők egyik kényszerű kellékévé, amit, ha már muszáj, csináljunk trendi módon.

És persze naturál (ez azt jelenti, hogy nem él illegális szerekkel), meg lejár rendesen, nincs kifogás. Rövideket és célszerűeket edz a gépeken, látom mindig. Fönt (ahol a fotók készültek) még nem láttam.

Én csak hetente kétszer-háromszor járok, de ő mindig ott van.

Te vagy az egyetlen, akin tényleg jól áll az izom, mondom neki. Mindenki alacsony hozzá.

Jé, tényleg, de édes vagy.

Tudhatja amúgy, őt nézi mindenki.

Kérdezgettem a crossfitről, és mondta, hogy sokan megvastagszanak tőle.

Mondom, túl izmosak lesznek?

Nem, fedettek.

Vagyis zsírosak, hát, az kajálás, nagy súlyok, nagy étvágy, eltúlzott szénhidrát. De lehet, hogy ők nem azért csinálják, hogy vékonyak legyenek, mondom. Sok mindenért lehet edzeni. Mondjuk egy erőemelő, ő erős akar lenni.

Mindenki azért csinálja, hogy fogyjon, mondja.

Hm.

Ő elment közben, jöttek érte. Én ottmaradtam, még edzés előtt voltam, ültem egy kicsit a vizem, gépem mellett, ittam a rózsaszín löttyömet.

Ez komoly? Mindenki azért csinálja? És aztán jól megvastagszik és elzsírosodik? És akkor csalódott? Megy kardiózni? Abbahagyja? megvágja a szénhidrátot?

Vajon ő is ezért csinálja, csak neki sikerült? Vagy ő eredetileg is sudár? Majd megkérdezem legközelebb.

De hiszen ő egy őstehetség, egy genetikailottó-ötös, aki eszméletlen teljesítményre képes, fegyelmezett, élvezi is, és ennek a tetejébe csodaszép is a teste (de nem a hagyományos értelemben, nem homokóra, és sudár ugyan, de vállas, amazonkirálynő). (“Fú, láttad azt a csajt, úgy ki van baszva, ketten nem vagyunk úgy kibaszva” — egy jellemző megjegyzés két, erősen kigyúrt sráctól a lépcsőfordulóban.)

Én miért csinálom?

Nekem ahhoz-képest jó testem lett, és annyira örülök neki, én mindenért hálás vagyok, mint valami pincében tartott gyerek a tavaszban.

Ahhoz képest, hogy csak néhány hónapja csinálom.

Ahhoz képest, amit hittem volna, hogy elérhető.

Ahhoz képest, hogy eredetileg nem volt akarás, és mire lett, erő is lett.

Ahhoz képest, hogy 39 éves vagyok, és hármat szültem, és hetente háromszor jutok el edzeni.

És ezek az érthetetlen dolgok: nőttem négy és fél centit január óta.

nőttem

A mániákus gyűlölködő is ezzel nyaggat ám változatos álnevein, hogy én vastag vagyok, mit vagyok úgy oda.

Bizony, az vagyok, mint hátszín a Costesben, olyan. Ha fotómodell nem is. De nézegess csak, azért szép képek.

Oda meg attól vagyok, hogy kurvárakibaszottul élvezem. Én nem is sejtettem, hogy van ilyen. Én csak egy anyuka vagyok, egy magyartanár…

De nem fogyni és nem is súlyt tartani járok a terembe. Márciusig fogytam, a végén már igen lassan, két hónap alatt két kilót. Január elején kezdtem terembe járni. Tavasz óta már csak erősödöm, átrendeződöm, feszesedem. Ügyesedem és lelkesülten pörgök.

A “fogyjak-e még” kérdést helyretette a testösszetétel-mérés, az elég meglepő volt. Nem hittem volna, hogy ennyire jól állok zsírmentes testtömeggel, a következő stáció a hormonzavar volna, jó lesz így. November végén megméretem újra.

Most engedem a tudatomnak és a bőrömnek is, hogy utolérje az idomokat. Lassan kezdem felfogni ezt a másik testet, rá-ráismerek a tükörképemre. Durva testképzavarral, önmagam nem látásával járt ez az átalakulás. Ahogy rám néznek, ahogy messziről kiszúrják, ahogy érzem magam, amilyen egy régi ruhám — minden annyira más, feldolgozandó.

Nekem az edzés nagyon más, nem fogyás, és olyan nyomasztó, hogy ezt látják csak, ez kell belőle. “Végigcsinálom, és akkor megkapom a jutalmat: a testet, a látványt, és hogy akkor majd a pasiknak tetszik, de szívem szerint pizzát ennék”, jaaaj.

Olyan csodálatos ez az egyszemélyes tudat, nem kell ehhez más, se a világ, se senki tekintete.

Megalkotni az edzésemet és a kajálásomat, a létező legszemélyesebb módon. Azt vágyni, ami jó. Csoki is, mascarpone.

Önmagáért való, nem a teljesítményért és főleg nem a kinézetért, hanem az erő és a lényem megéléséért, egy különleges tudatállapotért.

Ma délelőtt, biciklin, elöntött az eufória: ez a ketózis, akkor, ott kerültem bele. Egyszer csak minden más, erős, kisimító, értelme van a ködnek. Nem tudom, hogy mondjam el: nem lemondás az én diétám, nem tiltólista, hanem egy kíváncsi vállalás, erőmegélés, hogy megcsinálom, szellemi állapot, és a lehető legjobb, ami a testemmel történhet. (Aztán délután elszúrható egy kis tányér vajas rizibizivel, de ez se baj.)

Fent a nyújtón, spicc, kifeszítem a testem, emelem hátul a lábam, kis húzódás a bal talpam elején, a második és harmadik lábujj között, figyelem az érzést.

Fekvőtámasz, lábemelések, nézem az egyik, gyötrött körmöm, felcsúszik az izompólóm, cseppen az izzadság a gumipadlóra.

Kétszáznyolcvanat ugrok kötéllel, apró, takarékos szökkenések, koncentrálok, egy pontot nézek, pont jó a zene.

Az az elképzelhetetlen érzés, hogy én ezt kibírom-e, amikor negatív padon megpróbálom az 55 kilót fekve nyomni, és ne billegjen, és belenyomok és elbírom, és teljesen leengedem, és úgy is, na még egyet.

Az a ki tudja, felállok-e innen. A vérnyomás játéka, az elsötétülés. És az a szag.

Fej fölé ötvenet, félek nagyon, már rom a vállam, bicepszem, mert a végére hagytam, és mégis átlendül, megvan, vállra, innen fej fölé, ez már semmi.

Combhajlító feszülése spárganyújtáskor, fáj, az a jó, karácsonyra meglesz.

Az a teljes ottlét, magammal, azok a mondatok, amelyek csak ilyenkor tudnak elindulni.

Fél szemmel, tükörnél, csatakos hajjal a klotyóban, víztől kiduzzadt, kipirult pofával nézek a tükörbe, a vállam, mellkasom, seggem látványa is, igen, az erek a karomon.

Tekintetek, agyontetovált Bruce Willis nézi kardiózás közben, ahogy kézen átfordulok, és maga Kevin Levrone (ő tényleg ő) nem érti, mi a szart csinálok a korláton. Olyankor én sem egészen, aztán mozdulat lesz belőle.

Menni, kifele, tök öntudat, megint jobb lettem, végig vagyok menve, szép, izmos fiúk még a közepében, már köszönünk, nem számít, hogy szar a hajam, markomba simul az öltözőkulcs, pufidzsekin áttüremkedik a lüktető bicepsz.

29 thoughts on ““mindenki azért csinálja, hogy fogyjon”

  1. Jól értem, az istennő kevésbé tudja/érti/érzi, szerencsés, kicsit szakbarbár?

    És fej fölé ötven: ez pontosan milyen gyakorlat, és mi az ötven? Kiló? Hány ismétlés?

    (Motiválnak a nálam erősebb nők. A biológia nekem kedvez elvileg, akkor meg mi a mentségem, miért nem tartok én is legalább ott?)

    • Az istennő csinálja. Optimális alkat. A lényegre figyel. Van edzője. A ketogénről pl. nem tud, a kaját az edzője mondja meg.

      Nem hasonlítgatok, értelmetlen. Ő másvalaki. Ő ő.

      Más közegben edz, szerintem. A trend az, hogy a csajok felfedezték a crossfitet pár éve, az az új aerobic, tényleg divatos, és alakformálásra használják. De pont tegnap beszéltem egy barátnőmmel, ő is fél éve csinálja, TEKes edző van, és ő az örömért, élvezi.

      Ötven: kiló, olimpiai súlyemelés, az főleg hátizom, clean and press (törölt fogásnem), felvesszük hajlított lábbal a földről, csípőtől vállra kiforduló csuklókkal, vállról fej fölé.

      A kép alatt van egy edzéseim képekben rovat, ott van erről is kép.

      Ötöt szoktam, pihenőkkel, nagyon koncentráltan, és sokáig tartom fönt.

      • Nagyot néztek a teremben, amikor öt percre mentem le, csak hogy ezt kipróbáljam. (Oké, edzőruhában mentem, és amúgy 100 méterre lakom. Ami nem véletlen.)

        Hatvan kilónál már azért kellett a technika meg a lendület, ötnél abba is hagytam, azért erre komolyabban kell készülni. De tetszik, jó gyakorlat, köszi a tippet!

        Amit furcsállok: szó szerint nincs két videó, amin ugyanúgy nézne ki a gyakorlat. Versenyen, amikor még volt, vállhoz emelés közben totál leguggol az ember, onnan áll fel. A bodybuilding.com szerint csak kicsit kell ilyenkor behajlítani a térdet (én is kábé így csináltam, a mély guggolós súlyemelős verzió nagyon összetett mozdulatsornak tűnik), van aki szerint meg egyáltalán nem. Végül olyan forrás is van, ahol a térd egyenesítése közben nyomod ki a rudat, de ez nagy könnyítésnek tűnik, elsőre sem így próbáltam…

            • Nem, csak lendületet veszek, így tanította hot ironos edző még a Csörsz utcában. Lehet, hogy menne nagyobb súly is más technikával? Majd próbálkozom, csak ez akkora falat, bemelegítéssel, átmozgatással, lenyújtással, szerelgetéssel, piramisos szerelgetéssel pláne, edzésnyi, és nem marad idő túl sokat keresgélni, meg előtte már elment az idő a ráérős nyújtással, öröm-akrobatikával, a “na, csak futok gyorsan még két km-t/ugrok ötszázat kötéllel” ráadásokkal, és még szauna, és elmegy a fogas…

              • Életemben először próbáltam ezt a gyakorlatot. Soha nem melegítek, nem nyújtok. (Van egy ilyen iskola amúgy.) Odaálltam, a 40 kilónál nem kellett beleguggolnom kicsit sem, az 50-et kihagytam, a 60-nál éreztem, hogy nem jön fel az a súly térdhajlítás nélkül.

                Szóval lehet, hogy konkrétan erősebb vagy nálam ebben 🙂 A technikád nyilván jobb, ezt látatlanban megmondom.

                • Ja, rogyasztunk, súlypontáthelyezés van felkapáskor. Egyszer a mellkasra vételkor, és aztán a fej fölé. De nem guggolok, és nincs is támadóállás, maradok szépen terpeszben.

                  Ne hagyd ki az ötven kilót, az a legjobb. 🙂

                  Én mindig melegen érkezem, mert hogy biciklivel, meg szökellek föl a harmadikra a lépcsőkön, nyújtani meg élvezetből szoktam, kötöttség és bemerevedés ellen, fájás ellen, akrobatikus célokkal, és hogy nőjek.

            • Asszem, onnan nem is bírnék felállni, egyre inkább úgy érzem, ahogy elnézem a crossfitezőket, hogy nem látszik rajtam nagyon, mert kerek, de a seggem a gyenge pontom, ezt edző is mondta amúgy. Mindenem van, főleg vállam, hátam, bicepszem, hasam és qadricepszem, vádlim, alkarom, tricepszem, még a fűrészizmom is látszik, ami azért fiús cucc, de a gluteusom gyenge.

              Amúgy a guggolásom sem elég mély, combból csinálom, azzal kell ezt is fejleszteni, ass-to-grass, aztán hajrá.
              50 kilónál toporgok, júniusban 45 volt, lehet, hogy ez csak szénhidráttal megy.

              • Mármint 50-nel guggolsz? Akkor a clean and press különösen jól megy neked, nem? (Guggolásban én is gyenge vagyok, alig megy a 100, miközben fekve nyomásból meg megy a 80–90… a felhúzást meg simán kihagyom, a derekam nem tud megbarátkozni vele.)

  2. Ezért szeretem a stílusodat, az olvasót is magaddal repíted. Nagyon érdekes volt olvasni ezt az írást is. Nekem két napja volt hasonló élményem, csak én nem szólítottam meg a lányt a teremben. Mostanig is láttam többször, de valahogy úgy alakult, hogy csak annyit láttam belőle, hogy tíz percig szalad a szalagon. Fogalmam sem volt, hogy a másik teremben milyen gyakorlatokat végez. Nagyon meglepődtem amikor megláttam, hogy milyen erős, ahhoz képest, hogy valószínűtlenül vékony. És még szép is 🙂

  3. Igen,megvastagszik a test. Nem is a fedettsèg, az is, hanem olyan…monstrum lesz a törzs.De hát csak nagy súlyokat stabilizál + a hasi lègzès ugye…valahogy törvènyszerű, de nekem tetszik.
    A testem, a formám olyan, ami ahhoz kell, hogy meg tudjam csinálni a vállalt gyakorlatokat. Szerelemből,kíváncsiságból. Fogyásèrt remegve nagyon lèlekölő lehet. Edzőkènt is rossz, amikor csak a szenvedèshez asszisztálok.

    • “szűk székmögött” – Ó, én ezt láttam, értettem és élveztem! Nagyon jó, amikor újra kell olvasnom ezeket a játékaidat, hogy ezt hogyistaláltadki?! 🙂

  4. Vasárnap voltam végre megint aktot rajzolni, valószínűleg idén utoljára, aztán a szülés után ki tudja, mikor tudok menni. Olyan ritkán jutok el, vasárnap reggel felkelni fárasztó.
    A modell 40+ (bár lehet, hogy csak túl sok sminket használ, és az öregíti az arcát), egyszerűen tökéletes a teste, a bőre is, sehol egy felesleges szőrszál, folt és olyan szép mozdulatai vannak. Amikor hajlik, akkor sem redőzik sehol feleslegesen.Valószínűleg művészi tornázott régebben, szokott hozni kelléknek bumerángokat. Az erős sminkért kár. Nem tudom pontosan hány éves és hogy vannak-e gyerekei, nem merem megkérdezni. Nem irigylem a testét, irracionális lenne, ilyen nekem nem volt tinédzserként sem, nem is lesz. Csak elgondolkozom rajta mindig, amikor látom. Jó látni. Meg rajzolni is.
    Eleinte magamban sírtam rajzolás közben, de nem a modell teste miatt, hanem mert úgy éreztem, nagyon eltávolodtam már ettől, pedig valaha célom volt ezzel foglalkozni. A mai napig “rajztanár” vagyok, ha valaki megkérdezi a munkám. Pontosabban: “eredetileg rajztanár”. Aztán körülnézek, a többiek még bénábbak, jó nem mindenki, de van, akin látszik hogy semmi alapozása nincs, csak nekiállt aktot rajzolni szénnel, profi, drága cuccokkal. Én ezt nem értem, hol az alázat? Dühít az amatőrség, nem lelkesít ez a csoport, arra gondolok, nekem itt inkább tanítani kéne, mint rajzolni velük. Tanár nincs, ez csak egy “művész csoport”. A végén azért belejöttem, egész jó kis krokikat csináltam, és közben elképzeltem, hogy magyarázom a népnek, mire kell odafigyelni. Az átlagéletkor 50+, kivéve egy egészen fiatal lányt. Megnéztem amit csinál, igen szép, kérdeztem, hogy máshol is rajzol-e, nem, csak itt, nemrég kezdte. Anatómiailag egész jól odarakta a figurát, szépen tónusozott fekete és fehér krétával. Amit én csinálok, az nem ilyen látványos.

    Nem, én sem érzek túl sok párhuzamot a történetem és a poszt között (talán csak annyiban, hogy én is láttam egy istennőt a napokban…) Leginkább azért nincs párhuzam, mert a “mit teszek magamért” része hiányzik az enyémből.
    Azért mégis jó, hogy elmentem rajzolni vasárnap, valami megmozdult.

  5. “Mindenki azért csinálja, hogy fogyjon, mondja.”

    En … azért kezdtem el, hogy a szívizmom karbantartsam. Meg azért hogy a hátam ne fájjon (ne annyira legalábbis). Fogyni még nem fogytam, pedig ‘csinálom’ pár éve.

  6. Visszajelzés: evilági | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s