párkapcsolat címkéhez tartozó bejegyzések

leckék szeretésből 3.: a hiedelmek

Közzétéve Szerző:
10

Kicsit hirtelen kezdtem el ezt a sorozatot: mindenféle állítások és kérdések vannak már, miközben nem tudom, az olvasóimmal mi a közös nevező, ők meg nem tudják, én honnan beszélek. Ez itt afféle előszó, az alapja annak, amiről minden részben írok, valójában az első rész elé való. De felőlem legyen ez a harmadik rész, nem fontos.

Olvasom a Quorát (nem csak a Mediumot!), egészen fantasztikus a párkapcsolat-témában, ahogy sértett emberek a hiedelmek könnyű, puha ölében vádaskodnak, keresik a szimpátiát, és a mondataikból kirajzolódik, hogy szerintük nekik egyáltalán nem kell önreflektívnek lenni, ők jók úgy, ahogy vannak, csak attól, hogy ők nem csaltak, vagy mert ők azok, akik segítségre szorulnak. A szeretés az ő kiszolgálásukat jelenti, és egy “normális” párkapcsolatban őket nem “árulja el” senki. Mindez nem valami ideális állapot ám, hanem jár. Aki csal, nincs jelen, elhagy, az gonosz és/vagy beteg.

Előkerült a napokban egy régi levelezésem egy nővel. 2014 májusának legelején vagyunk: a szerelmem kijelenti, hogy egyrészt ő érett, megfontolt ember, komolyan gondolja, éspedig: velem akar élni. Azonnal borított otthon, bár én azt kértem, várjon két hónapot, és akkor tárgyaljuk ezt újra. Ha még akkor is velem akar élni, és még akkor is eléggé szeretjük egymást, akkor beszéljük meg majd azon a nyári napon, okosan és nyugodtan, hogy mik lennének ennek a váltásnak a körülményei, feltételei, módja. Én nem voltam biztos az egészben, hogy akarom-e ezt, jó-e így, nekem túl hirtelen volt ez a nagy hév, hiszen a kapcsolatunk nem így indult.

Levelezőpartnerem azt javasolta, hogy bírjam rá a férfiút, hogy mielőbb lépjen, “addig nuku nuninéni”. Ez volna az én hatalmam, tárgyalási pozícióm tehát.

Döbbenten ültem. Ez (a szexmegtagadás, ha valaki nem értette) kinek volna nagyobb büntetés? Hiszen én ettől a férfitól eredetileg (és végig) nem borítást, váltást, “komoly” kapcsolatot, hanem érzelemmel övezett szexet akartam. És akkor pont az ne legyen? Velem mi lesz?

“Szexszel nem zsarolok, ne haragudj, ez undorító”, ezt írtam végül, csodálkozva, hogy van, akinek ez nem alap. Könnyű, örömteli szeretést akartam, nem feszültséget, drámát, felelősséget. (És persze rajtam csattant minden, rám kentek mindent később, az egész életük poklát, a jeles család, a javaslatot tevő nő és maga a férfiú is.)

Ha igazán akarsz szeretni, tudni, mi történik veled, és élvezni; érzelmileg és szexuálisan teljes életet szeretnél élni, akkor szabadulj fel a beléd nevelt, korlátozó normák és manipulatív húzások alól. Tudj róluk és mondj rájuk nemet. Koncentrálj az adott és kapott örömre. Ne tedd a kapcsolatodat a másik fél számára hisztis feladatlistává, és te se hagyd magad használni. Válj önmagaddá mint te és mint kapcsolati lény, és figyelj a másikra. Ez egy döntés, felismerések sora, aztán sok munka, és a végén szabadság.

Hamis hiedelmek például:

Az alkalmi és a komoly kapcsolat lényegileg különbözik, előbbi rossz, utóbbi jó; magát valamire tartó nő ifjúsága természetes vétkei és pláne válás után az utóbbit keresi és csak ezzel éri be. – A valóság: akinek csak a “komoly” kapcsolat a jó, az fél az élettől, esetleg tahó férfiakkal ismerkedik és/vagy nem élvezi a szexet. Igazából csak örömdús és örömtelen kapcsolat van, minden műfajban és elköteleződési szinten, és minden szinten csak az örömkapcsolatnak van értelme. Nem kéne ilyen sok hamis reménnyel lenni a partnereink iránt, behálózni, megszerezni, háziasítani, megtartani akarni, világnak felmutatni őket.

Minden kapcsolatnak iránya van. A komoly kapcsolat tart valahova: egyre többet vannak együtt, aztán együtt élnek, mindent megosztanak, családot alapítanak. A keret és lényeg az együttélés, közös teherviselés. – Nem, nem feltétlenül lehet vagy kell együtt élni, és ez nem is tesztel semmit, általában csak elrontja, fullasztóvá teszi két autonóm ember kapcsolatát.

Aki nem köteleződik el (telepszik le), nem elérhető mindig mindenben, az csak szexet akar, használja a másikat. – Nyugodtan lehet önös, a szex vele ramaty, csak meglegyen a papír, és ott héderezzen a nappaliban!

A férfiak jobban akarnak szexet, mint a nők, sőt, ők csak szexet akarnak, mindig mással, mindig készen állnak rá, nekik ez könnyen megy. – Ez a pornó hatása. Sok nő nagyon akar szexet, poligám módon is, minden tiltás ellenére, és számos férfinak nem olyan érdekes ez az egész, nem kér belőle, nem szereti, élvezi igazán. Vagy nagyon is, de csak egyetlen nővel.

A szexuális hajlandóság árucikk: ha nőként nincs is kedvem, de megteszem, akkor előnyhöz jutok. Okosan kell adagolni, lehet vele zsarolni. Egy kicsit kéretni kell magadat “előtte”. – Ez a viselkedés, a férfilihegés és a női-fapina magakelletés szedi talán a legtöbb áldozatot. Aki jót akar, nem teszi fő jóvá a szexet, mert akkor felkínálja magát a visszaélésnek. Ne hagyd magad kihasználni! Ha nő vagy, és “okosan adagolod” a szexet, az csak úgy lehetséges, ha te kívül tudsz maradni rajta, hideg fejjel, vagyis te nem akarod, élvezed igazán. De akkor semmit nem kéne azzal az emberrel. Hűs barátság esetleg. Kihűlt emberrel se kéne szexelni megszokásból, nem jó. Ugyanezt gondolom a feminista “addig nem lesz szex és nem szülünk” fenyegetésekről, ez borzalmas. Aki képes erre, az nem tudja, milyen a boldog szex, és nem értem, miért csinálta. Amiért érdemes egy kapcsolattal melózni, az a reszkető vágy

“Pedig annyiszor elmondtam neki, és mégse csinálja.” – A sok magyarázat fojtogató elvárássá nő. Azt klérded, miért csinálja ezt a csakazértsemet? Mert ez az ő szabadsága. Így tudja kifejezni, hogy ő egy külön, másik ember, nem engedelmes. Kicsit gyerekes ez, nagyon szomorú. Nem itt kéne tartania, de neked sem. Vívj inkább magadnak hasonló darab szabadságot, legyél te is csínytevő, mint hogy sóhajtozó napközis tanítónőként újra meg újra elmondod ugyanazt.

Milyen ember már az, aki cserbenhagyja a párját, amikor az bajban van? – Ember-ember. Az önfeláldozásnak vannak határai, korlátja, az esküszöveg döbbenetesen életidegen. Nagyon nehéz másvalaki terhét cipelni, ráadásul elvárásra és nem saját döntésből. Érthető, ha holtfáradt, kizsigerelt emberek arra vágynak, hogy szeressék őket. Örömre, felelőtlenségre, lazulásra.

Házasság: együtt kell maradni mindenképp. – Ha nem jó, akkor nem szabad benne maradni, mert elromlasz.

A gyerek(ek) miatt kell együttmaradni. – Nem, miattuk sem. Nem igaz ugyan, hogy nekik is jobb úgy (a válás után), de tönkre az acsarkodástól és a huzivonitól mennek, akár együtt, akár külön élnek a szülők. A sorsszerű boldogság pedig olyasmi, amit az ember a gyerekeiért sem áldoz fel. Hát még a túlélés! Az életben maradás.

Ha teszed a dolgod, akkor a kapcsolat magától jó lesz, marad, nem romlik el. – Általában a nemi szerepek teljesülnek csak be a maguk maximálisan romboló hatásaival. Férfi alig van otthon, van szeretője, elmenős hobbija, a minimumot adja, néma, érzelmileg nem ad semmit. Nő mártír, szexuálisan hideg, korán öregszik, nem éli át, hogy szeretik, és nem érti, miért nem sikerült. A férfit ez nem is érdekli. Nő egy ideig beszélgetni, terápiázni akar, aztán azt sem. Elromlik jellemileg, és felnőtt gyerekeire is telepedő banya, gonosz anyós lesz.

A munka, a gyerek és anyád fontosabb, mint a partnered. – Nem. Egy kapcsolat akkor jó, ha lehetőleg mindenki békén (kettesben) hagyja a párt, és ezen felül még saját, külön felnőtt idejük is van magukra. Különben nincs hely jónak lenni.

Ha igazán szereted a partneredet, akkor magad elé helyezed. – Minden egészséges lelkű embernek önmaga a legfontosabb, ennél többet a másikért sem tehetsz; nem, ez nem nárcizmus. Kivétel ez alól a csecsemő és a kisgyerek, de már a kamasz sem. Aki nem helyezi magát mindenki más elé, vagyis nem vállal felelősséget a saját jóllétéért, az kiégetten, keserűen fogja zsarolni a szeretteit.

Mindent meg kell osztani a másikkal, őszintén, és minél többet együtt lenni. – Nemhogy nem kell vagy nem érdemes mindent megosztani, nem is szabad. Hagyd békén a másikat, tiszteld, hogy ő más, és vannak saját gondolatai, programjai, ami mellett, ha akar, veled akar lenni. Hogy ki mennyit akar, mennyi az elég, arról duzzogás nélkül egyeztessetek. Ha nem akar, akkor meg nem lesz veled, de ne elvárásra kelljen együtt lenni.

A féltékenység természetes, ha nagy a szerelem. – Egy kis szorongás igen, de a többi éretlen játszma. Ne alázd meg magad. Az érzés is zavaros mocsár, a nyomozgatás, telefonba nézegetés pedig megbocsáthatatlan.

A kísértés, a megcsalás válságjel, becstelenség. – Általában a harmadik felbukkanása logikus következmény, teljesen emberi húzás, amit legfeljebb a nők nem mernek meglépni. Vagy: a felek az elején sem szerették, kívánták komolyan egymást, pesrze, hogy pezsdítő lett az első szembejövő személyi edző. A jó közös élmény összetart, nem kell félteni a másikat. Kell viszont ápolni, értékelni. A szerelem amúgy magát magyarázza, vagy van, vagy nincs.

A lángolás elmúlik. – Az el, és akkor van a helyén erős szeretés, öröm, kiismert, bizalomteli másik, akivel jó lenni, és akit nem cserélnél el semmiért. A kiégettség és a másik unása, utálata nem a lángolás elmúlása, hanem durva kapcsolati válság (végjáték). Meddig húzod még?

Az új nő persze hogy izgalmasabb. – Nem persze. Elbasztátok.

A fiatal partner vonzóbb, előnyben van. – Aki rusnya, az fiatalon is rusnya. Rengetegen lépnek le idősebb nővel. A kifele élőknek lehet legfeljebb státusszimbólum a fiatal és szép nő. Van valami megható a fiatalságban, de a személyiség vonzerejét nem írja fölül semmi.

Párkapcsolatban kell élni. – Csak ha lesz, alakul igazi, erős, jó szeretés, és akkor sem kell, akkor is egy lehetőség.

Ha egyedül vagy, a társkereső alkalmas eszköz. – Ne csodálkozz, hogy jönnek a pofonok, meg a “milyenek a pasik” nyávogás. Mindenkinek van egy története valakiről, akinek összejött így a tartós kapcsolat, de ha nem szervesek, élet ihlette módon maguktól alakulóak a találkozásaid, akkor nem önmagadért fognak szeretni. Meg se igen tudnak, akarnak így ismerni, felszínes lesz.

A férfiak ghostolnak két randi után, milyen ember már az ilyen, pedig olyan jól indult. – Eltűnni udvariatlanság, de valószínűleg akadt neki jobb, és bár könnyen elhiszed magadról, te sem vagy annyira kivételes. Lehet, hogy csak te érezted, hogy jól indult. Nagyon sokan járnak a társkeresőre pusztán tetszést aratni, sok partnert kipróbálni és frusztrációt kiélni. Maradj távol ezektől. Ha belementél, ne csodálkozz annyira.

Szexelni kell (necesse est), és ha van rendszeres szex, az azt jelenti, hogy minden oké a kapcsolatban. – Csak a heves, spontán, szeretetdús, tartós vágytól jó a szex, és attól meg az élet. De annak az energiájával hegyeket el lehet hordani. Női ajzottság és orgazmus nélkül nincs jó szex.

Mindent meg kell beszélni. – Nem. Néha jobb hallgatni, külön érlelni a dolgokat, leírni magadnak, vagy baráttal beszélni meg tapintatosan. Jobb elviselni az ismert, nem változó tulajdonságával a másikat, esetleg kitérni az elől a viselkedése elől, mint folyton szavakkal ostromolni.

Aki nem bírja tovább, és lelép, az elhagyja és elárulja a másikat. – Jaja, a kapcsolat fogság, nyilván. Lassan ölni ellenben oké…

A válás kudarc. – Az okos, pontos válás siker. Az együttmaradás a válásnál nagyobb kudarc lehet.

Szidni a paretnert, panaszkodni oké, hiszen hát milyen is. Végre kimondom. – Ha korrekt akarsz maradni, ne kiabáld bele a vádaskodást a nyilvánosságba.

A rendesember-mítosz: aki helytáll, annak erkölcsileg igaza van, további elvárások, igények vele kapcsolatban nem merülhetnek fel. – Ez a megcsaltak vádaskodási alapja, pedig csak gyávák voltak élni (rosszabb esetben ők nem buktak le). Lehet, hogy ez az ember rohadt unalmas, és egy mártír? A szorgalmas, rendes emberek nyomasztóak, az embernek kedve van rockerré válni és füvezni, ha meglátja őket.

Én tehát ezeket megvizsgáltam, meghaladtam vagy eleve undorodtam tőlük, és ez nem jelentett megkeseredést, sem azt, “hogy akkor én nem akarok semmilyen kapcsolatot”, inkább nyugalmat, megértést, melegséget, bölcsességet, énerőt. Állítom, hogy ezek után kezdődik az igazi nagy jó.

leckék szeretésből 2.: miért szólj?

Közzétéve Szerző:
5

Hogy mit tegyél szóvá a kapcsolatodban?

Sietsz változat:

Azt, ami fontos és ami releváns, és azt is kedvesen, józanul, építően, sose bántóan.

Többször hallgass. Nem ér annyit.

De ne ellenséges némasággal hallgass. Bővebben… →

leckék szeretésből 1.: van baj vagy nincs baj?

Közzétéve Szerző:
3

Ebben a sorozatban szeretni tanulunk. Itt írtam le, mire, kinek való és kinek nem, amikről írok.

Az az alaptétel, hogy azért vagy vele, mert jó vele. Mert szereted, és neked jó őt szeretni, lényegében. És ő is szeret, ezzel arányosan. Így van? Akkor nincs nagy baj. Bővebben… →

leckék szeretésből

Közzétéve Szerző:
6

Bocsánat a technikai zavarért. Megírtam a négy részt, és összekeveredett a sok változat.

Ez a nulladik rész tehát.

A következő sorozatban szeretni és kapcsolatkezelni tanulunk. Négy téma ötlött fel eddig bennem, részben a saját tanulságaim, új felismeréseim.

Először is, a nulladik rész: kijelölése a felelősség körének. Amiről írok, azok a csak szokásosan egyenlőtlen kapcsolatok, az érzelmileg nehéz helyzetek, az elmélyülő kapcsolati válságok. Az össze nem illésről, a kommunikációs aknákról, a különböző értékrendről, stratégiákról, az érzelmi lustaságról írok. Tehát bántalmazó kapcsolatokon ezek a javaslatok nem fognak.

A bántalmazást fel kell ismerni és ha lehet, elmenekülni belőle. Nem mindig lehet, de ez nagyon szomorú történet. A bántalmazás magától nem oldódik meg, nem enyhül, csak olyan van, hogy a bántalmazó beteg vagy megöregszik, és akkor kevesebb hatalma vagy késztetése van. Bántalmazótól eljönni nem e blog hatásra fogsz (bár volt már ilyen, aki itt buzdult fel, de ne gondold, hogy ez elég, vagy hogy én ebben tudok komolyan segíteni). Innen információt, szemléletet vehetsz csak. Alapos szaksegítség, sok idő, erőforrás, a környezeted támogatása és aktív segítsége kell hozzá. A másik bonyolult összefüggés, hogy amikor simán egyenlőtlen kapcsolatból jönne el az a fél, aki megelégelte, a partnere gyakran ekkor lesz bántalmazó és megy túl minden józan határon, tesz olyanokat, teljesen lezüllve, amit soha nem hittél volna róla, “a gyerekei miatt” vagy mert “annyira szereti, nem akarja elveszíteni”. Hát még az, aki bántalmazó! Az ilyenekhez, a lakásból kizárástól a jogi packázáson át a gyerekrablásig gyakran netes helyekről, “én is így jártam” barátoktól, ádáz ügyvédektől, csoportokból kapják a nőgyűlölő ösztökélést és ötleteket.

A nem bántalmazó, józan, érett embert onnan tudod felismerni, hogy képes feladni a kapcsolatát, ha az nem működik, és akkor is, ha a másik állítja, hogy nem akarja már tovább, ebben az esetben nem erőlködik. Sőt, a kapcsolat feladására nagy cirkusz, hiszti nélkül, bosszúvágy, utánamászkálás nélkül, egyeztetve képes, és nem azt nézi elsősorban, mit szól a kertváros (próbáljuk meg újrának hazudva, hogy nem bírná elviselni, hogy a másiknak jobb legyen). Sokan hivatkoznak meggyőződésre (“mi nem válunk”), gyerekre, vallásra, miközben igényük, hogy gyötörjék a másikat. Ők nyomorult sorsrontók, ön- és mások sorsáé is.

Aki benne marad egy gyilkos, senkinek sem jó kapcsolatban, pedig amúgy lenne mozgástere, azzal nagy baj van. Az jó esetben elfelejtette, milyen a jó élet, milyen lehetne, vagy teljesen eltorzulva, hiedelmek foglyaként, a másikat birtokolva, uralva, gyötörve játszmázik, mert szüksége van erre. Aki eközben panaszkodni jár másokhoz, szövetségeseket keres (apám hajdan az anyósához és anyám nővéréhez járt, és nem hajították ki), az külön szégyellje magát. Van olyan is, aki a pokolban élve kiírja nyilvánosba, hogy de szép családi élet, felvonul vele, mutogatja. Ennél rosszabb nincs.

Aki bántalmazót szeret, aki ragaszkodik hozzá, annak ezzel kell mint problémával foglalkoznia, a tagadást feladnia és ezen a ragaszkodáson változtania. Nem az a téma ebben az esetben, hogy a másik milyen, miért olyan, és milyen legyen helyette. Ha valakit érdekek kötnek, mert gyerek, pénz, ház, betegség miatt csapdában rekedt, annál pedig végképp nem a kapcsolat minőségéről, a másik megváltoztatásáról vagy a boldogságról van szó, hanem csakis a túlélésről.

Tedd fel magadnak a kérdést: az én helyzetemben, ezzel a partnerrel mi a reális cél? Túlélés? Könnyebb hétköznapok? Nyugalom? Teljesség?

Már sokat írtam a bántalmazásról és a súlyosan romboló egyenlőtlenségről, és most a kapcsolatjobbítás a témám, azokhoz szólok, akiknek még érdemes. Azért is, mert erről van gondolatom, élményem. Nem kell semmit eltűrnöm, nem kell megalkudnom: az ujjongó boldogság az ambícióm, és ha nem jó nekem, kiszállhatok, mert nem köt semmi. És ez nem önzés. Nagyon szeretném, hogy általában ilyen egyszerű legyen: addig csinálom, amíg jó, ha nem jó, kiszállok, elköszönünk és nem sírva maradok ott. Nem várom meg, amíg elromlok, keserű és rossz fej leszek, magamat és a másikat nyúzom, az öröm helyett, amire szerződtünk. Fájdalom és feldolgozandó persze van, de mivel ez döntés, dráma nincs.

A bántalmazás az, amikor ismétlődően félsz, feszült vagy, nem mersz elmondani, megmutatni dolgokat. Amikor tartósan kicsinek, gyengének, elnyomottnak, letört szirmúnak érzi magát az egyik fél, és ez nem gyári, saját önértékelési defekt, hanem a másiktól jön. Mindenki jó szeretne lenni, jó fejjé, nagyvonalúvá, szerethetővé válni.

Persze van olyan, hogy ezek az össze nem illések, a csapdaérzet, őrlődések, krízis, kiégés, unalom, érzelmi elutasítottság és egyenlőtlen munkamegosztás a bántalmazás előzményei, hogy minde gond évek alatt olyanná teszi az egyik felet – vagy mindkettőt és így magát a kapcsolatot –, hogy arra beindul a bántalmazó szoftver, kivetkőzik magából, és elkezd nagyon keményen élni és visszaélni a hatalmával. Ez már veszélyes, és ebből nehéz elmenni.

Nagyon határozottan mondom, mert ezt sokszor kell: a játszmázó viselkedést, a nemszeretést, a bántalmazást nem betegség, kórkép megnyilvánulásának tartom, hanem az egyenlőtlenség, a nemi szerepek, zavaros értékrend miatt szükségszerű, szimptomatikus következménynek. Nem úgy van az, hogy van néhány beteg ember, akiket kiiktatunk, viszont a többiek, az “egészségesek” szépen vannak, jól szeretnek, örömtelien, “normálisan” élnek ebben a nagyszerű világban, hanem akárhová nézel, mindenütt boldogtalan, torz működésű, fura dolgokat állító, haragvó, amúgy normális embereket látsz. De persze nem mondom, hogy “ez az élet, mindenki így van vele”, nem kell torznak és keserűnek lenni. Van, lehet egy jobb élet, én élem is. Az a furcsa, hogy a nemrég egészségesek, az egymást választók, egymást szeretők furcsán gyakran kezdik rá, hogy a másik beteg és vele van a baj.

Pedig nagyon más gázosan viselkedni egy krízisben, bántani a másikat, mint valóban mentális betegnek lenni, és már többször írtam arról, itt, itt, itt és itt, hogy ez veszélyes játék, csakis a vádaskodó érdekeit (önfelmentését, szimpátiavadászatát) szolgálja. Ezért élesen elválasztom a mondandómat azokétól, akik zsebdiagnosztizálnak, előkapják, hogy pszichopata, nárcisztikus, borderline. Természetesen sok sérült, mentális beteg ember van, de a címkék ettől még nem használhatók bármire. Egy: a mentális betegségek sokkal ritkábbak, mint a nehéz kapcsolatok vagy a bántalmazás, mégis lassan mindenki, akinek baja van, lebetegezi a társát. Kettő: beteg embereket nem stigmatizálunk, ez soha nem lehet cél, de mellékhatás sem. Aki valóban beteg, azt nem bántjuk, aki nem az, csak mondjuk seggfej vagy nem érdekeink szerint cselekszik, arra meg ne dobáljunk bosszúból ilyen szavakat, és ne deklaráljuk nagy diadalmasan, hogy de mi meg a beteg áldozatai és egészségesek-jók-helyesek vagyunk, mert előfordulhat, hogy ez nem igaz. Három: a betegség kimondása, hangoztatása nem a mi dolgunk, szigorúan személyes és irgalommal kezelendő, még akkor sem jó ezzel előállni, ha az illetőnek valóban van diagnózisa. A sértett és mások előtt csakis áldozatként feltűnni kívánó, az ártatlanság és az együttérzés vigaszára apelláló nőknek a diagnózisok hangoztatása csak érdeke, de nem kompetenciája. Tehát jól jön, érthető, emellett rendkívül divatos is, de ne csináld. Minimum tudatlanság, de inkább manipulatív, tisztességtelen, aljas húzás a partnerről ilyeneket mondogatni, terjeszteni, nyilvános helyekre kiírni.

A sorozatban tehát azokról a partnerekről lesz szó, akik még menthetőek. Akiket még szeretünk, akikkel lenni akarunk, akivel még valamennyire működünk és nem hűltünk ki egészen, de a viselkedésük néha érthetetlen, néha fáj, néha hiányos. Arról fogok írni, hogyan légy önmagad, találj örömöt, hogyan ne sérülj és hogyan képviseld az érdekeidet, miközben tisztességes maradsz. Anélkül, hogy odáig aljasodnál, hogy élvezettel bántod a másikat.

Az egyik rész jelszavas lesz. Jelszót (amit az elmúlt fél évben adtam) most keress elő, vagy kérj, mert egyszerre sok kérést nem tudok kezelni.

mikor szállj ki?

Közzétéve Szerző:
23

Minél előbb.

Mármint akkor, ha ez a kérdés visszatérő módon megjelenik a fejedben. És ha már a tested is tltakozik: nem akarsz közel lenni, nem bírod a szagát, pszichoszomatizálsz.

Tegnap beszéltem egy nővel. A szívem szakadt meg. Egyidős velem. Sugárzó szív, agy, arc, nőség. Remegett a keze.

Nem lesz jobb.

Nagyon nehéz eltalálni a jó pillanatot. de nem nagyon hibázhatsz: inkább később szoktak kiszállni a kelleténél, mint előbb. Bővebben… →

neheztelni

Közzétéve Szerző:
4

A mai poszt arról az érdekesen ellentmondásos helyzetről szól, amikor pont arra neheztelünk, aki nagyon közel áll hozzánk.

Mélyből, tétován, növekvő haraggal neheztelünk rá, és mivel ellentmondásos ez az érzés, fojtottan is – nehéz ezt felismerni, kimondani, kilélegezni. Nem is mindenki vallja be, még magának se. Nehéz is volna: szeretlek, te vagy a legfontosabb, együtt vonulunk fel a világ előtt, és mégis haragszom rád, tele vagyok váddal, bánom ezt az egészet, elegem van. Beléd szerettem, azért, amilyen vagy, most meg azt sikítom belül: miért vagy ilyen, miért nem vagy más?

Nem kell félni ettől sem, nézzük meg közelről az érzést. Bővebben… →

megmondjam, mi van, apukám? (1.)

Közzétéve Szerző:
3

Tényleg megmondjam? Akkor megmondom. De aztán ne legyen harag!

Szóval.

A házasságod nincs válságban, nem üresedett ki, nem hidegültetek el. Nem az van, hogy valahogy az asszony olyan kedvetlen meg hisztis újabban.

Van ilyen is, de veled nem ez van. Hanem Bővebben… →

meddig maradunk a szüleink gyerekei?

Közzétéve Szerző:
27

Bénító, dermesztő, igen:

https://wmn.hu/vim/51679-benito-dermeszto-de-nem-tehetsz-semmit–egy-kamasz-lany-anyjanak-ketsegbeesett-gondolatai Bővebben… →

hogyan ne fájjon? 2.

Közzétéve Szerző:
6

Itt van az előzményposzt, a problémafelvetés, a mindig jobban szerető és jobban fájó nő: a nő, aki nagyon tud szeretni A válaszokból pedig itt az első rész: hogyan ne fájjon? 1. Ez a második része a válasznak. Bővebben… →

hogyan ne fájjon? 1.

Közzétéve Szerző:
5

Kiált bennem a téma, mert nagy felismerések ezek, szinte felnevet az ember: mit hittem én eddig? Jön a szégyen is, bőven. Ahh, a regényben is mennyi részlet van, ahol Barbara szeret szenvedni! Tocsog. Lubickol. Önsorsront, aztán levonja a konklúziót: hát ezek a férfiak ilyenek, ennyire tudnak csak szeretni, ilyen a szerelem. És én ennek részletezését bájosnak vagy menőnek gondoltam, nem pusztán a figura jellemzésének.

Ha érdemit akarok mondani, akkor mindenképpen megmondós vagyok. Előre szólok. De ha ezeket nem érted meg, akkor vagy végzetesen gyanakvó és keserű leszel, lemondasz a kapcsolatokról, vagy belemész, és tönkremész benne. 

Viszont azt nem lehet rám mondani, hogy könnyen beszélek, vagy hogy ne tudnám, miről beszélek.

Ez az előzmény, a tegnapi poszt:

a nő, aki nagyon tud szeretni

Hogyan ne fájjon? Az a megoldás, hogy tartsd magad sokra.

Ennyi a poszt, viszlát, holnap a cickányokról lesz szó, mert az őszi divat alapmotívuma a cickány, és tényleg cuki.

. Bővebben… →

a nő, aki nagyon tud szeretni

Közzétéve Szerző:
18

Ajjaj… Kattintásvadász cím.

Amikor a szerelemélményről beszélünk mi nők, tegnap például kommentben, de ezer más alkalommal is, akkor mindig előkerül a szerelem elvesztése, a fájdalom.

Amiről lehet és fontos beszélni, persze. De olyan kontrasztos ez, amikor a másik nő (a poszt) épp meg van döbbenve és ujjong.

Mindannyian tudjuk, hogy elmúlik. Ettől oly becses.

És hogy elmúlik, az nem okvetlen dráma, világégés vagy csúf történet ám – ez az egyik, amit ma erről mondani akarok. Ne tedd azzá magadnak sem, ne légy oly könnyes szemű. Bővebben… →

a férjed már megint

Közzétéve Szerző:
18

 Azt mondod, ugyanaz van, elcsüggedtél, belefáradtál?

Hogy már megint úgy viselkedik, elzárkózik, pedig volt egy kis változás?

Hogy próbálsz vele beszélni, de csak nem juttok előre?

Hogy némaság van, morózus, tévét néz?

Bővebben… →

mi mindent őszintén megbeszélünk az én mucikámmal

Közzétéve Szerző:
60

Mintha erről én már írtam volna. Lajosom, vagy hogy. Volt már ilyen poszt?

őszinte – ilyen volt.

Nos.

Én ma már sokszor hallgatok, mert nem lennénk előrébb a szavaimtól.

Szerintem ne mondj el mindent még annak se, akivel összeolvadva élsz régóta. Egyszerűen az emberi kapcsolatok – még a barátság sem – erre valók.

Bővebben… →

gondoltam, megkérdem

Közzétéve Szerző:
16

Te mire használod a szexualitásodat? A hajlandóságodat?

És ezt nem valláserkölcsileg kérdem ám, hogy család, monogámia, szaporodás, hűség. Semmi kedvem moralizálni ezügyben.

De ugye a teljes emberhez méltó, visszaéléstől, ferdeségtől mentes szex célja, lényege a kölcsönös vágy és öröm… nagyon esetleg szeretetkifejezés, a kötődés megerősítése, ha az előzőek hiányoznak – és ezt mint konszenzust kezelem. Pontosabban, el se tudom képzelni, de annyira, hogy kognitíve erőszakolom magamra azt, hogy létezik olyan ember, aki egy kicsit is kulturált meg vannak emberi kapcsolatai, érzelmi élete, és nem így van vele.

Ez az – vágy és öröm –, ami nem működik traumatizált nőkben, akiknek erőszak-vagy visszaélésemlékük vagy gyerekkoruk annyira borzasztó, hogy idegenkednek a férfitesttől, az aktustól, a kötődéstől. Nem működik házasságba száradt, már-huszonhat-éve-együtt-vagyunk embereknél sem, ahol úgy kell kivitelezni az aktust, pro forma, és közben mindenki másról fantáziál, vagy semmiről. Bővebben… →

hogyan kerüld el a nárcisztikus férfit?

Közzétéve Szerző:
52

A címadásom nem egészen korrekt ma, mert valójában a “mi a még nagyobb baj a nárcisztikusozással?” címet kellett volna kitennem, erre a posztra utalva.

Körülöttem mindenki a pasijáról vekeng. Vagy nincs neki, aki van, az eltűnik, hiába “ismerkedik” a nő szorgosan, vagy ami van, az ellaposodott, unja, de nem tud kiszállni; vagy nem egyetlen nő “a pasi” életében (ez is a halálom, a pasi egy műfaj, egy típus – hát basszátok meg, emberek vannak!).

Nem érti a nő, mi van, és nem az van, amit szeretne.

Miből írok én? Abból, hogy én nem alkudtam meg, és nagyon örülök most ennek. A gyomrom tiltakozott a megalkuvás ellen. Inkább vagyok egyedül, mint kompromisszumban, kételyben.

Teszem hozzá gyorsan: én is voltam nem egyetlen, de akkor nem vekengtem ezen. Így szerettem meg. Örültem annak, ami lenni tudott, és nem kattogtam mások kapcsolatán.

Bővebben… →

és mi van a monogámiával?

Közzétéve Szerző:
141

Jó a kérdés, mert valóban sok minden felszámolható és meghaladható, amiről úgy hittük, bonthatatlan, és én meg is tettem. Engem eléggé a normálisék értékrendje szerint neveltek, ami azt jelentette, hogy érzelmileg és életvitelileg káosz volt ugyan, de soha, soha nem kérdőjelezte meg a születési családom azt, hogy friss levegő, testgyakorlás, Bővebben… →

“én nem jó nő akartam lenni” – interjú vay blankával 2.

Közzétéve Szerző:
15

Az első rész itt olvasható:

“én nem jó nő akartam lenni” – interjú vay blankával 1.

És mikor jöttél rá…?

Mélyen belül mindig tudtam én, de csak mindig azt mondtam magamnak, hogy nem vagyok elég szabad hozzá. Valahogy megmaradt a nem létező, mesebeli dolgok kategóriájában, hogy lehetnék nő is. Aztán csak elkezdett motoszkálni a dolog. Elmentem egy berlini tanácsadásra egy queer-transz szervezethez. Mondtam nekik, hogy én egy biszexualitásával rendben levő férfi vagyok, erős női oldallal, amelynek öltözködéssel most adtam egy kis teret, ami nagyon jó, de nem tudom, hova fog ez vezetni. Megkérdezték: ha holnap reggel bármilyen neműként ébredhetnél, mit választanál? Akkor én elsírtam magamat, megértettem, hogy nem igaz többé, már csak kifogás az, hogy nem vagyok elég szabad ehhez a döntéshez: hiszen életem legfontosabb szereplője éppen pár hete hagyott el. Tehát nem volt már mit vesztenem: szabad voltam.

És egy olyan városban éltem, ahol transzneműnek lenni oké. Másnap reggelre már biztosan tudtam, hogy bármi is lesz, belevágok.

Mikor történt ez a kimondás?

2015. december 21-én. Az év legsötétebb napján. 37 éves koromig izgalmas és értelmes feladatokat végeztem, inspiráló közegben, értékes emberekkel, akik szerettek. Volt egy boldog házasságom. Mégis ott volt bennem valami lappangó halálvágy. Alapvetően azért éltem, mert a számomra fontos embereknek nem akartam fájdalmat okozni. Fegyelmezett voltam. El nem tudom mondani, hogy ez mennyire fárasztó.

És akkor másnap…?

Másnapra nem lettem nő, de döntöttem és belevágtam a tranzícióba. És elmúlt a halálvágy. A transzneműség nem arról szól, hogy akkor most lehet műkörmöm meg hatalmas szilikonmellem, hanem például arról, hogy nem gyűlölöm már számomra is rejtélyes okokból a létezés minden egyes pillanatát és molekuláját. Ez a transzneműség tétje és lényege. Hogy amint az ember elkezd önazonosan élni, elmúlik a halálvágy.

Én tudom, hogy nevetséges volna a sztereotip női öltözködés. Magas a homlokom, férfias a hangom, ez nem fog változni. És tudtam én azt is, hogy hányféle nehézséget vallalok: pénisszel akarok nő lenni? Ki randizik majd velem? Kitagad az apám? Hogy találok munkát? Transz nőnek lenni Berlinben sem előny. De ezt MIND fölülírja az, hogy a saját életemet élem. Objektíve elég rossz helyzetben voltam ekkor: egyedül éltem, nem volt ismerős a közeg, szar munkám volt (napi sok órában biciklis futárkodtam), nem volt jó a lakásom sem – de életemben először azért éltem, mert akartam élni, és nem azért, mert muszáj.

És hogyan jeleníted meg ezt a nőiséget? Itt ülsz, két karikafülbevalód van, a hajad lófarokban. Nőies szabású, sportos, hosszú felső van rajtad, és rózsaszín mintás leggings. Miért fontosak ezek? Úgy értem, miért pont ezeket az elemeket választottad a nőiség külsődleges megjelenítései közül?

Talán a férfiszocializációmból adódik, hogy nincs türelmem, kedvem a nőiséghez köthető pepecseléshez: szempillaspirál, rúzs, magassarkú. Ez a nőiség? A lófaszt.

Melltartó…?

A melltartót bohóckodásnak érzem: az én méretemmel nincs rá szükségem, kényelmetlen. Időt és pénzt kéne arra szánnom, hogy találjak olyan melltartót, amely kényelmes ugyan, de továbbra is fölösleges.

Mondtam én, ha jössz, a sziszterhúd jegyében elviszlek Zero Feelt venni…

Jobb ez a reggeli itt. De ha lenne vagy lesz olyan mellem, ami funkcionálisan indokolja, akkor hordok. Ez annyira nincs a fejemben, hogy a barátnőmnek volt, hogy úgy kellett nagy nehezen meggyőznie: állásinterjúra melltartót kell venni, Mädchen!

És…?

És akkor felvettem a sportmelltartómat, amelyet az uszodába is hordok. Amúgy melltartó nélkül jobban járok: akinek gyanús, hogy én most mi az isten csudája vagyok, az látja, hogy igazi a mellem, ha meg melltartóban vagyok, akkor meg azt gondolhatja: nocsak, egy férfi melltartóban. Szerintem nem oké az sem, hogy a cisz nőket melltartóba kényszerítik, és ezt továbbra is tartom.

Tehát te lavírozol aközött, hogy elítéled azt, amire a társadalom a cisz nőket kényszeríti, és hogy a világ számára értelmezhető, sztereotipikus női nemi jelekkel lásd el a tested.

Igen.

ez a kép az ÉVA magazinba készült, Lábady István fotózta, és én akkor találkoztam először Blanka történetével

Más lenne ez, ha fiatalon kezdted volna a tranzíciót? Jobban csajoskodnál?

Tizen-huszonévesen akkor jó nőnek lenni, ha megfelelő az énképe, önbizalma az illetőnek. Én nem voltam fiatalon nő, ezzel nyertem és vesztettem is. Tizen-huszonévesen folyamatosan nyomasztó elvárásokra kell reagálni. És megöregedni is rosszabb női testben. Vannak az én nőiségemnek korlátai, de legalább abban a testben fogok megöregedni, amelyben élni szerettem volna. Objektíven nézve nem csináltam jó cserét, de nem érdekel.

Azért az idős férfiaknak sem könnyű, van a prosztatarák, amely mindenkit elér…

Na, erről a lehetőségről például nem mondtam le…

Az megmarad?

Igen.

Szóval, mit és miért választottál a társadalmi kódok közül?

Azt, ami nőiséghez tartozik, ugyanakkor kényelmes, kézenfekvő, nem macerás. Szemceruzát mondjuk háromszor használok egy héten, rúzst egyszer vagy kétszer. A kettőt együtt talán soha. Az idő felében van a kezemen körömlakk, ez például nagyon hatékonyan segíti a környezetemet abban, hogy a megfelelő nembe soroljon. Ami nekem, mint ahogy minden nőnek és férfinak is, egyaránt fontos. Ha nincs rajtam körömlakk, jóval nagyobb eséllyel mondják, hogy “jó napot, uram”, ami elég szar érzés. Mert nem vagyok férfi.

A nagyon hangsúlyos, sztereotip (“ocelotmintás”) önmegjelenítés oka a transz nőknél ez. A transz férfiaknak egyszerűbb a dolga: amit ők csinalnak, az kisebb tabusértésnek számít, nem olyan provokatív egy nő férfiruhában. Persze nem különösebben szeretik heteronormatívék, hogy megszegi a szabályaikat, de mégse bántják annyit. Ráadásul a tesztoszteron, amit szednek a tranzícióban, úgy hat – hacsak nem reménytelenül női a testalkatuk –, hogy egy éven belül senki nem mondja meg, hogy transzneműek. Bármiféle edzés nélkül fel fog szedni egy csomó izmot, szakálla lesz. Amúgy ők is sztereotipikus férfiirányba mennek, gyúrni kezdenek, tetováltatnak, gyakran egész szexista macsó módon viselkednek, de nem baszogatják őket annyit, mint a transz nőket.

A transzneműek esetében amikor a sztereotipikus külsőségeket követik, a fizikai biztonságukról is szó van: ha egy erős testalkatú nőnek látnak, akkor érdektelen vagyok szexuálisan, és mintegy mellékesen relatív biztonságban vagyok. De ha egy férfinek látnak női ruhában, akkor nem vagyok biztonságban.

Berlini szállásadónk most az áprilisi félmaraton idején mesélt egy csodálatos történetet egy középkorú, norvég, férfiként anyakönyvezett transz nőről, aki az ötvenes éveiben kezdett nőként élni. Egyedül él a hegyekben, fizikai jellegű munkája van. Ő is szoknyát vesz. Ő kinek nő? Kinek adja ezeket a jeleket?

De hiszen erre a kérdésre a választ te is megadtad már, amikor arról írtál, hogy “egyedül, a szélben is nő vagyok”. Tedd fel magadnak is a kérdést, hogy te kinek vagy nő, amikor egyedül vagy. Valószínűleg ő is hasonlóan van ezzel.

És neked bejön mondjuk a csipke? Vagy a tanga?

A csipke másokon tetszik, én hülyén érezném magam benne. Tangában szerintem a legszebb női fenekek is közönségesnek hatnak. A coming out után az volt a barátaim félelme, hogy ocelotmintában, keblekkel, műszempillával, harsány gesztusokkal vonulok majd fel és alá. De azt hiszem, én normális maradtam, és van önkritikám, tudom, hogy milyen ruhákban hatok autentikusan, és miben lennék menthetetlenül komikus.

Mi a helyzet a szőrtelenséggel?

Ha annyira lenne szőrös a lábam, mint egy átlag nőnek, akkor valószínűleg hagynám nőni. Esetemben azonban jóval többről van szó, így lézeres szőrtelenítésre járok. Fáj és drága, de lassan hat.

A hormon nem hat erre?

Csak mérsékli a növekedést, de nem szünteti meg.

Mesélted, hogy izmod épült le, és tíz kilót híztál a hormonoktól, a bringás futárkodás és a sok lépcsőn rohangászás mellett. Igazán nem akarom ezt a fitneszvonalat erőltetni, de a testalkat nem jelzés a világnak, vagyis, a törékenység nem nőbb?

Engem a plusz tíz kiló egyedül a sport szempontjából zavar, esztétikailag nem tartom magam kövérnek. Oké, a tokám oldalról zavar. Próbaltam lefogyni abban bízva, hogy tudok majd újra maratont futni, de nem ment: mivel kevesebb izmom van, ezért ugyanannyi edzésidő alatt kevesebb kalóriát égetek el, vagyis nehezebb fogyni. Az éhezéstől nagyon könnyen megfájdul a fejem, rosszul leszek. Szóval egyelőre megbarátkoztam a helyzettel. A barátnőmnek pedig tetszem, és ez elég fontos.

A világban történt-e már olyan, hogy egy transz férfi és egy transz nő pár lett?

Igen. És ez szép, szomorú és szükségszerű is. Ha transz vagy, akkor a nemi kategóriákkal lazábbnak kell lenned, nyitottabbnak, különben saját magaddal sem tudsz rendben lenni, és ezt az elfogadást másokra is alkalmazod. Szomorú pedig azért, amiért a kirekesztett társadalmi csoportok általában maguk között találnak párt: fogyatékosok, hajléktalanok, romák.

Tehát ez fejben dől el? Létrejön így vonzalom?

Ez tanulási folyamat, de nem csak kognitív. Persze, úgy döntesz, hogy elfogadod, de ettől még nem tudsz beleszeretni, nem fogod feltétlenül szexuálisan vonzónak tartani. Kognitívan ellen lehet tartani a normatizáló szocializációnak, de nem mindig elég a döntés. Először úgy voltam a barátnőmmel, hogy szőrös lány, de nem baj, okos, kedves. A szőr ellenére tetszik, ő tetszik. Idő kellett, és ma már ott tartok, hogy ezzel EGYÜTT tetszik, fontos része, tulajdonképpen EZÉRT IS tetszik. Alaposan borotvált csaja bárkinek lehet, az nem kunszt. Amögott viszont komoly teljesítmény van, hogy ő így is szép és harmonikus.

De ez történik vagy belső munka eredménye?

Akkor történik, ha valaki ezt a belső munkát elvégzi. Ebben munka van, a részéről is, és a részemről is. Ő így tökéletes, szóval már nem furcsa. Mint ahogy húszévesen szépnek lenni könnyű, de 40, 60 évesen belül rendben lenni, na, az teljesítmény.

Van-e diadal benned? Afféle “ide nézzetek” nőérzet?

Nem, ilyen nincs. Tisztában vagyok a határaimmal. Tudom, hogy furán hangzik rendszeresen nyilvánosan szereplő emberként, de nem vagyok magamutogató alkat. De jól érzem magam a bőrömben: összeállt, hogy én nő vagyok. Azt is megtanultam, ne nézzek oldalról tükörbe olyan pillanatokban, amikor úgy egyben vagyok, mert akkor meglátom a tokám, vagy hogy milyen hülye formája van a fejemnek, és az az elégedett, magabiztos érzés kap egy gyomrost. Tudom, hogy látszik rajtam a transzvoltom, de ettől még lehetek én is szép, harmonikus, és érezhetem magam jól a bőrömben. Amúgy sok transz gondolja azt, hogy az az egyetlen út, hogy jól érezze magát a bőrében, ha nem látszódik a transzsága. Én  nem bánom kulönösebben, ha látszik rajtam, én nem jó nő akartam lenni, hanem autentikus nő, aki jól érzi magát a bőrében, és ez, azt hiszem, nagyjábol sikerült. És akkor talán jó nő is tudok lenni.

a saját életünket éljük

Közzétéve Szerző:
19

Intenzíven értetlen, tiltakozó, döbbent, olykor agresszív reakciókat váltott ki itt és egy fórumtopikban is az előző posztom, pontosabban azok az igen egyszerű állításaim, hogy

a szex (a nő hajlandósága) nem szolgáltatás és nem jutalom,

nem kéne erőltetni, manipulálni érte a nőket, ebbe beleértem az udvarlásnak, közeledésnek nevezett stratégiák zömét is, állati nyomasztó,

a párterápia pénzéhes pszichológusok műfaja, hihetetlenül eredménytelen,

nem-vonzó partnerekkel nem élvezzük az aktust,

a nők (is) vágyból, szenvedélyből szeretnének szeretkezni, Bővebben… →

te lefekszel a férjeddel?

Közzétéve Szerző:
74

Hébe-hóba? Néha nem annyira jó – néha pedig rossz? Semmi kedved, utálod a tested, utálod a férjed?

Vagy: persze, szenvedéllyel? Vagy: se ő, se te rég nem akarjátok már, nem is téma?

Nincs is férjed? Sosem volt?

Vagy: lobog a tűz, ez a legjobb az egészben? Átsegít a civódásokon, a nehéz élethelyzeteken? (Ti hányan lehettek?)

Amikor erről a témáról (szex a házasságban, miért nincs szex a házasságban) írni kezdtem, rettentő naiv voltam még.

Magyarázkodtam, hogy mik az okok, miért laposodik, fakul a szex, és hogyan lehetne jobb. Volt egy optimista vízióm: de hát szeretik egymást, a férfinak csak reflektálnia kell az elnyomó húzásaira, megbeszélik, újraépítik szépen.

Bővebben… →

engem nem vár haza senki

Közzétéve Szerző:
26

mai szemmel ez nagyon bájos bejegyzés, főleg a sokat evő-morgó-szerelő szakiról írottak!

2019, épp már összejöttünk

Most épp a gyerekek is ottalvós buliban vannak. Ballagok haza, felhős az ég, fáradt vagyok.

Bizony, engem nem vár haza senki. Nincs, aki kijönne elém a buszhoz. Amit én nem végeztem el és be a háztartásban, az úgy maradt. Biztos lehetek benne: nem vár semmilyen meglepetés, rend, tele hűtő, nem csinálta meg más. Eléggé… nettó minden nálam.

Aki szólna hozzám. Bővebben… →