Tényleg megmondjam? Akkor megmondom. De aztán ne legyen harag!

Szóval.

A házasságod nincs válságban, nem üresedett ki, nem hidegültetek el. Nem az van, hogy valahogy az asszony olyan kedvetlen meg hisztis újabban.

Van ilyen is, de veled nem ez van. Hanem te lusta vagy.

Veled az van, hogy telefonnyomkodsz, ha egyáltalán otthon vagy. Nincs kedved nemhogy a házimunkához, de a gyerekkel molyolni sem, lefáraszt, pedig – persze – imádod te, csak hát ugye Te Keresed A Pénzt. Már csak ülsz, elvársz, bámulsz és arra vágysz, hogy hagyjanak békén. Tudsz jó fej lenni, de az szerep. Rájöttél közben, hogy a Szent Munkának a hangoztatása, erős öntudattá formálása mi mindenre jó: rendkívül kényelmes és megúszós. Mindenki jobban szeret e-maileket kattintgatni fontoskodó arccal úgy, hogy senki sem szól hozzá, mint lefektetni egy gyereket az ezredik estén. 

Minél jobban benne vagy, annál inkább hessegeted el, hogy te is benne vagy, de nyakig. És már inkább későn is mész haza, otthon is telefonnyomkodsz, csajokat nézel (őket mindenhol amúgy) – a nejed (“anya”) meg ezt rosszul viseli és egyébként is hullafáradt. Ez a ti válságotok, és az elhidegülés csak a következmény. Ő se annyira jó fej már. Nem bízik benned, nem számíthat rád. A házasság hatodik (tök random írom, de mondjuk) évében nyers érdekek harcolnak már a kedvező létfeltételekért, egymás rovására, mert ez ilyen. Nem szeretsz vele lenni, ez a helyzet.

Menjünk vissza az elejére: nem gondoltad te komolyan ezt eredetileg sem, a vállalást, azt, amilyen élesben lesz. Az igazi életet. Hogy nem lesz mindig méznyalás – tegyük hozzá, ha/hogy az eleje sem az volt. A melós, felelősségvállalós, helytállós hétköznapokban már pláne érett, szívástűrő jellemre van szükség. Úgy értem, csak a nagyon tudatosak, nagyon érettek nem erodálódnak és frusztrálódnak szét ebben, és csak ők állják meg a helyüket. A többiek szétesnek, megúszásra játszanak, hibást keresnek, és radioaktívan árasztják, sokszorozzák a keserűséget, a boldogtalanságot, a gyerekekre is.

Vagy: már nem gondolod komolyan, mert már tudod, milyen. Ezt nehéz őszintén kimondani, ezért menekülésképp könnyítenél, lefaragnál magadnak a feladatokból. Sunyin is. Ha mégsem teszed, akkor a csajod kibalhézta, hogy ne. Akkor kényszerűen bevásárolsz, ovis műsorokra jársz, és otthon kornyadozol, amíg ő jógázik, de morogsz, hogy miért kell ezt. Vagy nem morogsz, de hiányzik a valami más.

Persze, hogy húzod a szád. Mert fáradt vagy, mert zsörtöl veled, mert néma, mert nincs egy jó szava, mert nincs szex. Oké. Csak én azért írom ezt így, hogy lásd az okokat, és ne hibáztasd a házasságot, miszerint elhidegülés meg kiüresedés, ilyen az élet. Egyenlőtlen munkamegosztás van, stresszes, de kifele pörgő férfi és otthon érdemtelenségben robotoló nő, aki mivel gyerekkel van meg anyuval kell szót értenie, a kedvesség, türelem elvárásával is sújtva van, nem anyázhat úgy, mint te a dugóban.

Régen lelkes voltál, vagy a csajod kedvéért voltál csak az, mindenestre volt a gyerekvállalásnak egy emelkedettsége, romantikája – ez eltűnt, elenyészett. Maradt a kupi, a tervezhetetlenség, a panaszok, a megoldatlanságok, a felőrlő mindennapok. Azt hitte a csajod is, ő bírni fogja azt a nagyobb részt, izgi lezs, hogy gyerek, család – ő se ismerte fel, hogy nem fogja bírni. Téged se ismert jól, meg az emberi természetet, a fáradást, az öregedést sem, nem számolt azzal, hogy amikor stressz vagy válság van, akkor már ki-ki a saját bőrét menti. Főleg akkor zuhannak össze, ha már nem segítik őket az anyai hormonok. Elillan az anyai, tejszagú lélek, és sajnos, az anyai test ottmarad. Persze hogy érzékeli, hogy már nem “csinos”, nem vidám és nem vonzó. Hullafáradt túlélő már csak, sírós, drámázó, vagy csak kellemetlen, követelőző, durcás, elhanyagolt, mert funkcióvá vált. Olyanná vált, amilyen ő se szeretne lenni. És nem is lenne olyan, ha a hétköznap könnyebb lenne. És csalódott, mert egyedül maradt. Egyre egyedülebb. És ezt csak bírni és kibírni lehet, ennek semmi romantikája nincs.

Te eközben azt gondolod, hogy miért nincs szex. Nemhogy nem kedves, nemhogy szar a hangulat, DE még szex sincs.

És ő erre? Szex? Hagyjad már. Utálja a testét, ágyba zuhan, fantáziákba menekül, máshol lenne, és eleve se volt az olyan jó. 

Nemigen lesz szex ebből, és ha nyomod, akkor még kevésbé, csak lemész egy olyan szintre, ahova nem akarsz tartozni.

De akkor? Így kell élned? Őrlődsz? Nem akarsz fájdalmat okozni? Jól figyelj.

A hűség jelen felállásban az a koncepció, amely szerint tartozol a másiknak azzal, hogy nem vonódsz lelki intimitásba vagy szexbe senki mással, sőt, ezen felül tartozol a jelenléteddel, az időddel, az érzelmeiddel és a gondolataiddal, a beszélgetéseddel, a telefonoddal mint nyitott könyvvel és a vágyaiddal, nem azért, mert olyan közel volnátok vagy olyan közel kéne lennetek, hanem pusztán azért, mert valaha megígérted, és ő azt hiszi, mert úgy maradt, hogy ez akkor már elvégeztetett, lehet rá mutogatni: hűség, becsület, mert ez a keret. Eközben nem gond, senkinek nem gond, hogy mindketten lerohadtatok és mindenki boldogtalan, és az igazi hűség csak úgy megy, ha valaki kiöli magából a szexualitást, esetleg olcsó, még-nem-megcsalós pótlékokkal tömködi a réseket.

Az se gond, és hadd írjak erről is egy kicsit, hogy emberek komolyan gondolják, mégpedig tömegesen, hogy belenézegetnek “a párjuk” telefonjába.

Nem szégyellik, mert elmesélik, hogy így jöttek rá és mert éjjel jött az esemes, mert olyan furcsán viselkedik mostanában “a párjuk”.

Nem nézzük meg, amit nem mondanak el, azt nem akarjuk tudni, és a miénket sem hagyjuk, hogy nézegessék, mint ahogy szarni is egyedül szoktunk. Elemi szuverenitás kérdése. Undorító a turkáló mohóság, semmivel nem igazolható. Amit nem akar neked elmondani, az után ne nyomozz, ne akard tudni. Ha van mondandója, közli. Nem, nem vagy átverve. Nem a telefonban van az igazság, hanem benne és benned, a kapcsolatotokban. De hogy ezt mondani kell és utána még ott cirkuszolnak morálisan, rettenetes.

Legyen mindenkinek saját területe, élete, énje. Ezt jelenti a bizalom meg a tisztelet, akkor is, ha ez idegenebbnek, távolinak tűnik, mint a mohó, kontrolláló belemászás. A “párod” nem a tulajdonod!

Talán mondanom sem kell, így csak a harmatosan új olvasóknak mondom, hogy ez a fenti hűségkoncepció torz, működésképtelen. Nem véletlenül erőltetik annyira: pont ezért dől a kormányzati szónoklatokból, decensre fésült pszichológus “szakértők” szájából, magazincikkekből, házassághetéből és a szomszédasszony szájából, mert ezt magától senki nem akarja, csinálja, legfeljebb életidegen naivák és elnémult szexusú erkölcscsőszök. Működnie KELL. Nem szabad eldobni rohanó világunkban, meg kell javítani! És erre hivatkozva, ettől erkölcsileg megemelkedve szívnak még annyi évig, hogy akkorra már ki is hunyt bennük a vágy és az életvágy, és nem is érdemes új életet kezdeni.

Na, így könnyű aranylakodalmat ünnepelni. Gratulálok.

Képzeld el a következő párbeszédeket.

– Én boldogtalan vagyok.

“A” válasz: – Mondd, hogyan tudunk ezen változtatni, mindent megteszek, mindig mondd, beszélgessünk sokat, mert veled szeretnék maradni, szeretlek, veled tervezek, és azt szeretném, hogy jó legyen neked. Erről meg arról le tudok mondani, változom, amarról és emerről viszont nem tudok lemondani, fontosak nekem.

“B” válasz (szintén korrekt!)

– Nem megy másképp, nem tudok jobban, többet. Viszont nem vagyunk összeláncolva.

Miért néz erre a “B” válaszra meredten a másik? Mert a házasság azt jelenti, hogy össze vannak láncolva, mit a gályarabok. Hogy párként tekint rájuk mindenki, hogy nem tudhatják meg, jaj, csak meg ne tudják, mi zajlik valójában, mert az szégyen. Hogy nem lehet kudarc a házasság. Figyeled? az igazság bevallása és az adekvát cselekvés a kudarc, a hamisság továbbgörgetése és a belekeseredés nem! Beszarok.

Aki ezt a választ kapja, elképzeli az életét Nélküle. Mi lesz akkor? Mitől fél ez a valaki? Miért nem látja be, hogy nem működik és kezd új életet? Hát szereti?

Dehogy szereti. Kell neki és fél.

Attól fél, hogy egyedül kell tolni, nem lesz segítség, elszegényedik, stigma kerül rá, magányos lesz, nem lesz partnere többet. Miért nem lesz segítség, miért nem szegényedik el? Mert a szülőséget és anyagi hozzájárulást a másik csak a házasság keretén belül kívánja adni. Ha nincs házasság, akkor közönyös vagy bosszúálló lesz. Ekkora monumentum a házasság. A kiürült házasság is. Nagyobb, mint a közös gyerekek érdeke, nagyobb, mint az elemi emberi jóérzés. Ez a félelem jogos, de a poklot, a közöny és a bántás poklát nem teszi semmissé.

És miért nem talál partnert? Mert le van harcolva, egyáltalán nem üde, szexi, izgalmas és vonzó már (vagy sosem volt az, csak fiatal és hajlandó). És hát a házassága harcolta le. Minél tovább húzzátok a házasság megmentése című népi játékot, annál jobban leharcolódik, elromlik mint jellem és mint szeretni, örülni képes személy – és a végén, az életösztön utolsó sikolyával, teljesen leromolva úgyis el fogtok válni, ha valaki bele nem hal, ezt most megmondom, és nem az lesz, hogy nehéz volt, de megérte.

Ha  már fontolgatod, hogy megmondod neki, amit már eldöntöttél, hogy ez nem megy tovább, csak az tart vissza, hogy ne okozz fájdalmat, akkor tudd, hogy nem fájdalmat okozol, mert nem szeret, nem igazán szeret (ha szeretne, más lenne a hangulat. Nem szeret, csak az övé vagy). Birtokháborítást okozol.

Íme, a mai házasság valósága: állítólag individuális szerelmen és mély intimitáson alapul, csupa bizalom, közelség, közösség, és a gyerekek felnevelődésének kerete. És ennyit tud. Pont mert annyira erőltetik, hogy egyben kell maradni, hát itt tartunk: kiégett, rombolóan boldogtalan emberek keserű ránccal, együtt KELL maradni.

Holnap elmondom, mit tehetsz, pontosabban azt, hogy a sok rossz közül melyik a legkisebb rossz. De az csak érett, magas fokú önismerettel bíró embereknek való.