és mi van a monogámiával?

Jó a kérdés, mert valóban sok minden felszámolható és meghaladható, amiről úgy hittük, bonthatatlan, és én meg is tettem. Engem eléggé a normálisék értékrendje szerint neveltek, ami azt jelentette, hogy érzelmileg és életvitelileg káosz volt ugyan, de soha, soha nem kérdőjelezte meg a születési családom azt, hogy friss levegő, testgyakorlás, tanulás (ebben lettek utólag engedmények; muszáj volt), bérjövedelem, magyarországi lakóhely, heteroszexualitás, gyerekvállalás, a nők másodrendűek, de a munka java az övék. Egyikünkön sincs tetkó, senki nem volt rocker, és senki nem laza, ellenben tisztes, dolgozó ember családdal, vagyis csak nagyon sunyiban megy az ivás.

A meghaladható azt jelenti, hogy nem csak úgy lebontod az adott normát (a továbbiakban: népszokás), mert miért ne, hanem szabadabb, minőségibb lesz tőle az életed.

És hát egyébként miért ne. Ezek akkora kamuk, hogy csak úgy lehet élni. Fejadagok szerint, hogy mindenkinek jut 1 fő házastárs, tőle 1 dózis szex, 1 dózis érzelem, 1 dózis vállvetve-melő a Családért, bármit is jelentsen ez, és egyenes következményként 1 adag kifejlett depresszió és 1,5 rettenetes élethazugság, lásd a kertvárosi apuka című írásban.

Na de a monogámia. Antonia, our dearest feminist lecturer azt mondja: miért is kéne, hogy egy embertől érkezzen a szex és a szerelem. Mondom erre – mert amilyen vagyok, én mindent akarok, az élet repeső teljességét és hagyományos módon tisztességesnek maradni is –, hogy nincs ilyen entitás, hogy szerelem, szex, hanem emberek vannak, és ami azzal az emberrel van és lenni tud, akire igent mondtál, az van. Bárhogy nevezzük, éppoly illatos.

Ne legyenek szerepek, szabályok, ne legyen igénylista (“nekem olyan férfi kell, aki”, többnyire egy felszépített múltbeli személy a séma, ez hihetetlenül bántó tud lenni az új partnerrel szemben), hanem legyen egy ember, és azzal, egymás érzelmeire figyelve, nagy bizalommal legyen az, ami lenni tud.

Mindazonáltal, én simán el tudom képzelni, hogy többféle intimitásban legyek, egyik partnerrel ez a hangsúlyosabb, a másikkal az, buli az élet, amellett bonyolult is, minek ítélkezni meg szabályok szerint élni, szóval hogy többekkel is lenni közel… és ennek most úgy örültök ti, és ez olyan jól hangzik, de.

Én csak újabban zsongok megint, mert egyrészt nagyon sokáig és nagyon szigorúan nem éltem szerelmi életet, részben mert így alakult, részben mert az íróságom és az artemiszi lét, vagy még inkább, a pallasz athénéi (szemben a vénuszival) sokkal fontosabbá vált, és most is az.

Innen beszélek.

És innen azt mondom, hogy amikben vagytok, és ahogy ez a monogámiakérdés felmerül, az – az egyetlen Easternsugart leszámítva – mindig az, hogy van egy szerelmed, egy tartós, ám kihűlt kapcsolatába beletespedt férfi, aki téged, aki monogám vagy, azzal traktál, hogy a monogámia csak egy mítosz, legyél modern, haladd meg, és mindez kizárólag azért, mert ők nem elég egyenesek ahhoz, hogy téged válasszanak, vagy megmaradjanak hűségesen a házasságukban a teljes lényükkel. Ők “a gyerek miatt vannak együtt”, vagy mert beteg az asszony, és “azonnal feleségül vennélek, de most még nem lehet, drágám”, vagy nekik “szükségük van a változatosságra”. A különösen undorítóak mindezt hármas szex vagy swingerezés erőltetésével kombinálják, ami csak az ő élvezetüket és fantáziájukat szolgálja. Ezek a férfiak önzők és önösek, és visszaélnek a progresszív eszmékkel. Menekülj, ha magadat még bármire képes vagy becsülni, mert ebből te jól nem jössz ki, bármilyen édesek is az együttlétek. Egy ilyen ember fogalmilag nem lehet a nagy szerelmed (csak esetleg te neki).

Úgyhogy a válaszom: ha az élet királynője vagy, ha többfelől jön a termékeny szexuális energia, az előfordul, és okés, de csak akkor, ha közben mindenki érett, teljes személyiség, nincsenek játszmák, nem kell sunnyogni. És ha úgy is alakul, akkor persze, csapassad, gondos fogamzásgátlás mellett. Ne legyél birtokló és ne hagyd, hogy birtokoljanak, faggassanak. Játssz tisztán. Avagy: játssz kíméletesen, diszkréten, mert olyan is van. De ezek a nagy beszélgetések, őrlődések, egyik partnerről a másiknak drámázva mesélni*, nem tudni dönteni, ez a “nem jó így, de nem szállok ki”, mert hátha, meg azt ígérte, meg majd… és ez esetleg évekig – te jó ég, te szeretsz szenvedni…? Ez nem méltó, ez rombol. Ne élvezd a drámát. Ne legyen dráma. Legyen minden egyszerű, bizalmas, örömteli és jó. És ha nem az, számold fel, tartsd magad többre.

Másvalaki agendáját arról, hogy a monogámia elavult és minek, ne hidd el, erre mondj nemet, ha ez csak azt szolgálja, hogy neki ne kelljen konfliktust vállalnia, vagy többféle szexi élménye legyen. Ilyenkor nem arról van ugyanis szó, hogy te viszont ragaszkodsz a monogámiához, és ezért nem tudtok megegyezni, hanem arról, hogy neki több a mozgástere, megteheti, hogy várasson, terheljen, bizonytalanságban hagyjon, másfelé nézzen, és ezért meg is teszi, pedig te királynő lennél, annak is indultál. A hatalomról van szó. A te felelősséged, hagyod-e.

A férfi, aki nagyon van, aztán meg nincs, mert eltűnik, meg neki ez sok…? Nem tudja, mit akar? És te miért tudod olyan biztosan, egy ilyen emberrel? Ami ritka, az értékes, itt a feketézők aljas módszerekkel verik fel az árakat. Szállj ki ebből a bizniszből. Van olyan, hogy egymással a legjobb, és az emberlány sóvárog. De remekül lehet egyedül, élményekekkel a hajadon, szívedben, idegrendszeredben kerékpározni a hársfák alatt. Olyan jó vele, hogy nélküle is szinte annyira jó. S hogy ez milyen könnyű, szabad, méltó! Nem kell garancia, sem akarás. Lesz és van, ami van, és ha nincs, nem eléggé van, akkor úgysincs. Én valaha azt hittem, anélkül, hogy ezt tudatosítottam volna, hogy ez a fajta matekozás: “van, ami van” fontos és védő hatású, ám meggátolja az igazi közelséget, szeretést, mivel egy kicsit mindegy így. Vállvonós. És mert a közelségben eddig mindig volt valami kétségbeesés, félelem, fájdalom, függés.

Nos, nem gátol meg semmit. Szabaddá tesz.

Soha, soha ne igazítsd semmilyen férfihez rohanva a teljes időbeosztásodat, mondván, jaj, most hajlandó, jaj, most kell, mert elmúlik a pillanat. Te vagy a fontos, és ha jót akarsz, meg boldog kapcsolatot, tartasd szem előtt a saját lelki jóllétedet.

* ennek van egy vicces alesete, amikor a fő partnernek meséled teljes bizalommal az alkalmiakat, akiken hüledezel, hogy milyenek

119 thoughts on “és mi van a monogámiával?

  1. Érdekes figyelni, hogy a férfiak nehezen tűrik, ha nőként állítok határokat. A legutóbbit, aki komoly kapcsolatom akart lenni, szeretőnek éreztem (távkapcsolat, időigényes hobbi, gyerek, én éppen váltok, ezek miatt amúgy sem tudtunk sok időt együtt lenni). Zavart, hogy ő már az elején be akarta biztosítani magát, bennem meg tiltakozott valami, hogy alakulhat úgy, de csak akkor, ha úgy látom én is, hogy komoly a közeledés. Aztán nem volt ilyen, bár szeretőként most is el tudom képzelni és mellette nyitottnak maradni. Nem először élem át, hogy nem ugyanattól az embertől kapom meg az odafigyelést, a szexualitást, a baráti-közeli viszonyulást.

    Kedvelés

  2. Én nem azt szeretném, ha lájkolnátok, örülnétek, elismernétek engem. Nekem már annyi elismerés jött, nekem erre nincs szükségem.

    Hanem azt, hogy értsétek a szövegeket. A mondatot, úgy, ahogy meg van írva, világosan. Velem nem is kell interakció, semmi sem kell.

    És ha azt látom, hogy nyakra-főre megy a lájk, a gratuláció meg (ez régebben volt) a lelkes vagy épp a posztot ürügynek használó kommentelés, úgy, hogy nem sikerült értelmezni a gondosan kifejtett mondandót, az szar érzés.

    Főleg a TERF-poszt miatt írom ezt.

    Kedvelés

  3. Igen. És nem: nem vagyok funkció sem én, sem pedig a másik. Mégis miért, mire fel várnám el, hogy töltsön be mindent, ami nekem kell? Én sem tudom azokat, amelyekre neki szüksége van. Nem is kell. Annyira sokféle ember van, nagy a világ.

    Amitől röhögnöm kell nagyon: megy az erősködés, hogy de hát csak a másikkal _lehet_, _ilik_, KELLENE mindent. Na persze. Bizonyára azért nem működik az esetek túlnyomó többségében… Akkor biztos ez a “normális”, a természetes, ami nem működik, és ha igen, akkor csak azt hiszed, közben meg rég át lettél vágva…? Vagy boldogtalan vagy, esetleg vagy a másik az? Vagy azt hazudjátok magatoknak, hogy nem is? Arcodra fagy a mosoly a családi fotón?

    Ahol ennyire elenyésző azok aránya, ahol ez a vízió működik, ott talán valami hibádzik, nem?

    De neeem, még véletlenül se a valósághoz igazítsuk fogalmainkat, intézményeinket! Annak a végén még értelme is lenne! Jujuj!

    Fejemet fogom.

    (De hát pont, ahogy írtad: felnőtt emberek kellenének. Akkor nem lenne gond a szembenézéssel. Nem lenne ekkora mértékű a sunnyogás.)

    Kedvelik 1 személy

    • Én megértem, hogy a mindenkori hatalomnak érdeke az, hogy minél kevesebb féle sablon legyen az életre, minél kevesebb féle csekliszt létezzen (sőt, lehetőleg csak egyféle legyen), és abban minél kevesebb rubrika, ami minél több mindenkit lefed az általa irányítottak közül, és az a cél, hogy lehetőleg fedjen le mindenkit. És ezért működnek így az emberek meg a párkapcsolatok. Szerintem az egyén dolga, hogy ez alatt a nyomás alatt is, ennek ellentartva hozzon tudatos döntéseket, és ne a csekliszt pipálgatása legyen az élete, hanem átgondolja, hogy melyik rubrikát szeretné kipipálni, és miért, és amit kipipál, annak ismerje a kompromisszumos jellegét, ha van neki, és lássa a buktatókat. Ez azonban csak felnőtt, tudatos személyiségeknek megy, ahogy írod is. Logikus tehát, hogy a mindenkori hatalomnak nem érdeke, hogy felnőtt, tudatos emberek legyenek többségben, mert őket nehezebb, költségesebb besorolni, nyilvántartani, irányítani.
      Egyszer itt a blogon vetődött fel, és én azóta imádom ezt az ötletet, hogy kelljen rendszeresen megújítani a házasságot, mondjuk ötévente, vagy hét, vagy ilyesmi. És ha nem jelentkeznek az érintettek, vagy kérik, akkor elindul az automatikus folyamat, hogy felbontsa a szerződést. Na, ez nem fog soha megvalósulni, mert nem hatalmi érdek, sőt, ellentétes azzal. A hatalmi érdek az, hogy maradj szépen úgy, ahogy vagy, negyven év múlva is ugyanott és ugyanazzal, ne kelljen folyton átírogatni meg értékes munkerőt pazarolni a komplikált dolgaidra, így leginkább is az eljövést, azaz a válást fogjuk megnehezíteni.
      Az emberek többsége pedig szereti, ha meg van mondva, hogy mit kell csinálni, mert maguknak kitalálni az életet fárasztó, kockázatos.

      Kedvelik 3 ember

  4. Nem tudom, hogy van ez.
    Ha magamból indulok ki, akkor egy komolyan vehető kapcsolatban monogámia van, mert nem kell más, és sok mindent lehet másokkal csinálni (beszélgetni, kulturális élményeket szerezni, berúgni, táncolni, túrázni, vállalkozni, gyerekezni, világot megváltani), de a szex az a szerelmemmel van, ha van olyan, másra olyankor nem is tudok férfiként nézni. Én úgy vettem le eddig, hogy a te véleményed is ilyesmi, vagy legalábbis a méltó kapcsolat az attól is méltó, hogy érzelmek vannak a szex fölött, és az többnyire egy emberrel tud megvalósulni.

    Soha nem csaltam meg egyik szerelmemet sem, mert elképzelhetetlennek tartom, hogy én azt átverjem, aki szeret engem, kölcsönösen nyitott kapcsolatban meg sose voltam, nem is merült fel. A rossz házasságom legvégén az egyetlen valós kapcsolat a testemmel az evés volt. Eszembe se jutott más férfira nézni, amíg azzal az eggyel feküdtem egy ágyban. Ő viszont sok évig aszexuális volt, tehát nem tartottam tőle, hogy ő meg mással. Bár időnként nagyon szerettem volna, mennyivel egyszerűbb lett volna, és lenne most is az élet…

    Aztán volt egy rövid időszak, mikor teljes szabadság volt, és pontosan tudtam, hogy alkalmatlan vagyok bármilyen kapcsolatra, abban az egy évben minden volt, ami a csövön kifér, de pontosan tudtam, hogy így nem akarok élni hosszabb ideig. De akkor tényleg úgy éreztem, az élet királynője vagyok, bármit megtehetek. De ez mámor, így nem lehet élni, dolgozni, gyereket nevelni. Vagy csak én nem akartam ebbe beleragadni, mert egy idő után azt éreztem, hamis, és én ennél sokkal többet akarok adni egy embernek, és számítani is akarok egy társra. Egyedül lenni évekig nem akartam.

    Szerintem a monogámia nem választás kérdése, hanem a személyiségünkből adódik. Van, aki képes rá, és van, aki szenved tőle. Nekem a hűség sose okozott gondot, mert igyekeztem abban jól lenni, ami volt, és ha nem jó, akkor ki kell belőle jönni, a párhuzamosság csak bonyodalmakat szül, hazugságot és kínokat. Ezt láttam. Sokkal előbb adtam be a válókeresetet, mint ahogy más férfira tudtam nézni. Ugyanakkor megértem a barátnőmet, aki a kicsit szar, kicsit jó házasságában időről időre szerelmes lesz másba, de sose lépne a tettek mezejére, mert azt aljasnak érezné. Úgyhogy próbálja javítani a menthetetlent. (Amiről, ugye, tudjuk, hogy nem fog sikerülni.)

    A sokféle partner szerintem akkor lehetséges, ha nincsenek nagy elvárások, nincsen komolyan vett szerelmi kapcsolat. Lehet, hogy én vagyok a begyöp, de ha valakit szeretek, fájna, ha ő mással is. Mondjuk én nagyon sok vagyok, szexuálisan bármikor aktivizálható, sőt, szóval nem merült fel soha, hogy igény lenne más személyre is. De egy szexuálisan teljesen inaktív házastárssal való agónia után igazi élmény, hogy a szerelmem megnézi a csinos nőket, elmondja az ismerőseinkről, hogy kit tart szépnek, sőt, megbeszéljük, de sose tenné zavaró módon a jelenlétemben, sose lenne kétértelmű. Nagyon örülök, hogy van neki egyáltalán szexualitása, és hogy az egészséges, nem pornó által rongált, nem szeretős-izgalomkeresős-erőltetetten mások után lihegős. Fogalmam sincs, mi lesz, ha együtt fogunk élni, és ha beüt a klimax…

    Kedvelés

      • Igen, igyekeztem is elkerülni az általánosítást, és nem is ítélem el azt, aki többfelé vonzódik, de a leggyakoribb azért mégis az talán, amiről te is írtál, hogy egy meglevő szarban ragadva milyen a hűség. De akkor nem egy másik partner a megoldás, hanem a szar felszámolása. És azt is szerettem volna mondani, hogy ha nem is működik már a ránk erőltetett jókislány-szerep, akkor is van olyan (pl én is), aki nem képes párhuzamosan, sok ideig több partnerrel lenni, még ha meg is tehetné, mert ez alapvetően személyiség kérdése. Szerintem.

        Kedvelés

    • “Szerintem a monogámia nem választás kérdése, hanem a személyiségünkből adódik. Van, aki képes rá, és van, aki szenved tőle.” Mélységesen hiedelem és népszokás a monogámia. A víz alatti ember, aki nem tudja, hogy van levegő is. És a sok nyomor belőle, az unalom, a félelem az újtól, a birtoklás, a sóvárgás, a csapdahelyzet, a bűntudat a vágyak miatt. Van jobb, van más, csak érettnek kell hozzá lenni.

      Kedvelés

      • Jó, de akkor nem is a monogámiáról beszélünk, hanem a szar kapcsolatban való bennmaradásról. Az unalom, félelem ellen egy másik partner csak menekülés, nem? A helyzetet nem oldja meg, boldogságot csak ideiglenesen ad. Én abszolút elköteleződés-párti vagyok, mert ha nem akarok együtt élni, akkor azzal csinálom, akivel akarom. De ha valakit tényleg szeretek, akkor csak úgy szerethetek mást is mellette, ha egyik személyt sem bántom meg. Akkor mindenkinek ugyanazt kell erről gondolni. Na, ilyet még nem láttam, de biztos kicsi a mintám. Felvállalva biztos, hogy nem. És azt se gondolom, hogy több partnerrel lenni érettség vagy jobb. Egyszerűen más. A szar kapcsolatból kijönni, az tényleg jó, az tényleg érett.

        Nem tudom, mennyire beszélünk el egymás mellett, de szerintem itt több dologról van szó párhuzamosan.

        Kedvelik 1 személy

      • “nem is a monogámiáról beszélünk, hanem a szar kapcsolatban való bennmaradásról. ” A monogámia mint egyetlen vagy fő út egy mítosz, népszokás. A kötelező, áhítatos monogámia és a hozzá kapcsolódó elvárástömeg szükségképpen válik szar kapcsolatá, börtönné, hazugsággá.

        Mondom ezt úgy, hogy az olyan kapcsolataimban, amelyekben elköteleződtem, soha nem sunnyogtam, őrlődtem is miatta eleget, merthogy a bántalmazómmal SEM.

        Kedvelés

      • “Az unalom, félelem ellen egy másik partner csak menekülés, nem?” Dehogy is. Énmegélés, erő, életöröm, diadal, istenbizonyíték (vagy nem ugyanarról beszélünk, én társkeresőzésről, pasizási célú bulizásról pl. nem).
        A félelem attól van, hogy jaj, a másik megcsal, vagy jaj, vágyat keltett bennem valaki, mi lesz, szétesik a családom.

        Kedvelés

      • Na. Most esett le, és gondolkodtam is. Két dolog jutott eszembe:
        1. 50-60 éve együtt élő emberek mondják őszinte pillanataikban, önreflexióval és a “most már mindegy”-attitűddel, ha elég értelmesek, hogy: Bizony, volt apátoknak az Icuka, nekem meg a PistaJóskaJani, de, látjátok, végül mégis együtt maradtunk. Fogalmam sincs, ez mennyire nyitottság, mennyi hazugság, fájdalom és önáltatás van mögötte, de ha tényleg úgy történt, ahogy szeretnénk képzelni, akkor ez jó! Ha elengedjük azt, akit szeretünk, kockáztatva azt is, hogy egyedül fogunk maradni, és örülünk, ha mégis visszajön. Úgy tudom csak elképzelni, hogy nem kell hazudni, titokban szexelni. Ha úgy kell, az gáz. Nagyfokú tapintat, lazaság, egészséges önbecsülés kell hozzá, nem?

        2. Szokták párkapcsolati tanácsadók mondani, hogy “Nem baj, ha más irányába is vonzódsz, de nem szabad megélni, nem szabad cselekedni, hanem ezt a pozitív energiát haza lehet vinni a párodnak, és ő is nyer vele.” Na, ez szerintem fasság.

        Kedvelik 1 személy

      • Még egy dolog eszembe jutott, miközben fenntartom, hogy a monogámia alkat, karakter, személyiség kérdése is, nem csak társadalmi elvárás.
        Vérzett a szívem, mikor olyan kapcsolatokat láttam, ahol az egyik félrelépett, de visszament nagyon rövid idő után, csak már nem volt hova, pedig abszolút jó, életképes páros voltak, és szerintem lettek is volna utána is. A megcsalt fél azt sérelmezte utána évtizedekig, hogy hazudtak neki. Azt mondta, hogy a másik személy iránti vonzalmat megértette volna, de az, hogy hónapokig hazudott neki a társa, az volt az igazi gyomros. Mert nem volt utána bizalom.
        Fogalmam sincs, ez tényleg így van-e, de azt hiszem, ha tényleg szuper lett volna a házasságom, nem borítottam volna mindent egy másik nővel való szex miatt, ha ilyen lett volna ex részéről, és el is mondta volna hirtelen. Ez színtiszta fikció, és őszintén szólva néha kívántam, hogy bárcsak menne máshova, az lett volna a bizonyíték rá, hogy egészséges, és csak velem nem megy, de hát, ugye, nem ez volt.
        Van barátnőm, két gyereke a férjétől, állandó hűtlenségi probléma, mert apa folyton vonzódik máshoz is, a barátnőmnek is volt partnere egy időben, de mégis együtt maradtak. Most nagyon szarul élnek, szülőpáros funkciót látnak el. DE! Sose a “megcsalás” volt a gond, hanem az éretlenség, a családban való létezésre való képtelenség, felelősségvállalás, munkamegosztás hiánya, pénzkeresés, ezek deficitje távolította el őket. A kifelé vonzódás volt kb a legkisebb probléma.

        Tényleg rohadt sokféle, árnyalt ez a téma.

        Kedvelés

      • Szerintem sokkal inkább társadalmi konstrukció, ugyanúgy, mint a nemi szerepek, és ugyanúgy nem lehet tudni, hogy Judit vajon az őt körülvevő világ olyansága miatt szeret “főzni”, vagy ez a személyiségéből fakad. Sosem tudjuk meg.

        A monogám kapcsolat, házasság, az, amelyik boldog és őszinte, valójában sosem létezett korábban, és ez sokat elárul.

        Kedvelés

      • “A megcsalt fél azt sérelmezte utána évtizedekig, hogy hazudtak neki.” Ez a viselkedés is hiedelmen, hamis elváráson alapul, vagyis népszokás, sőt, a megcsalás szó is. A gőg, a birtioklás fontosabb, mint a jó élet. vagy az is lehet, hogy nem volt az olyan jó kapcsolat, döglődött már, és jól jött az ürügy.

        Kedvelés

      • Ja, és ez a “megértette volna”. Ez annyira komoly érv… Dehogy értette volna emg. illetve: nem tudjuk. Sok tényező nyom abba az irányba, hogy inkább hallgassunk. ki akar irkuszt, lelki terrort, amikor a másikkal közben olyan édes? Vagy őt kitenni a gyűlölködésnek, ahogy az velem történt?

        Kedvelés

    • “Én úgy vettem le eddig, hogy a te véleményed is ilyesmi”
      Most már úgy értelmezed, hogy nem? Hogy radikálisan más?
      Én nem érzem ebből a posztból, hogy bármi változott volna blogger-szelf véleményében. Eddig sem mondta, hogy ne legyen csapatás, eddig is arról volt szó, hogy érett személyiségek között sok minden lehet, ami a “hagyományos” felfogás szerint nem. Őszintén, én nem érzékelem, hogy ez a poszt nagyon revelatív vagy ütős lenne, vagy radikálisan az eddigiektől eltérő véleményt fogalmazna meg. Egy gondolati folyamat egyik állomásán született, így érzem, de az alapértékek nem változtak. Semmi nincs a posztban, ami ellentmondana bármi eddiginek. Te máshogy látod?

      A másik dolog, hogy nem érdemes az életvitelünkből elvekre visszakövetkeztetni. Hogy a szerelmem mellett nem akarok mást, az nem kell, hogy azt jelentse, hogy akkor az én számomra a párkapcsolat definíció szerint a monogamikus (tudom, hogy nincs ilyen szó, de értitek) jellegű együttlét, a hűség kizárólagosság. Attól, hogy most ez van, az ember körülnéz, kilát a saját helyzetéből, és látja, hogy másnak meg más, nem? Ezt most azért mondom, mert az, amit a házasságodról írsz, hogy az aszexuális partner mellett sem gondoltál “hűtlenségre”, az inkább valami dogmatikus hűségbe zárkózásról mesél nekem, hiszen teljesen más, hogyha az ember a szerelme mellett másra rá se néz, meg az, hogy valaki egy ágyban alszik valaki mással, akitől már amúgy meglehetősen távol van minden más tekintetben, és akkor sem, csakazértsem jön össze mással.

      Én a saját párkapcsolatomat olyannak látom, ami vagy senkinek, vagy csak nagyon keveseknek adatik meg az életben. Egy csodának, szó szerint. Úgy élem meg, hogy az emberek többsége úgy éli le az életét, hogy a közelébe sem jut annak, ami nekem lett. Ezért aztán számomra logikus a következtetés, hogy mások, akiknek nem adatott meg egy ilyen élmény, nem tudnak, illetve lehetetlen, hogy tudjanak olyan módon létezni a párkapcsolatukban mindig és mindenkor, mint ahogy én létezem a sajátomban. Számomra tehát a saját organikus monogámiámból az következik, hogy a többségnek ez nem tudhat megfelelni. Ha ennek így van bármi értelme.

      Kedvelés

      • Hát… A tied milyen? Lehet, hogy már írtad, de így nehéz elképzelni. Igyekeztem végig magamról írni, nem általánosítani. Meg ahogy jövök-megyek a világban – mondjuk lehet, hogy nem találkozom nagyon sokféle, csak sok emberrel – nem láttam még olyan kapcsolatot, ahol kölcsönös megelégedettséggel vannak más személyek is jelen egy kapcsolatban. De ha találkozom ilyennel, igyekszem majd rájönni, ez hogy működhet. Ha nem kapcsolatról van szó, csak szexről, az más, de abban meg nem lehet hosszú távon gondolkodni. Szerintem ez felnőttség vagy érettség kérdése.

        Kedvelik 1 személy

      • Amit a saját házasságomról írtam, az pont az, hogy személyiség kérdése. Egyszerűen képtelen voltam megcsalni, mással lenni addig, amíg azt nem zártam le. Nagyon kevés társadalmi dogma vagy szabály az, amiben én meg tudok maradni, ez sokkal inkább alkat vagy karakter vagy nem tudom, mi kérdése.

        Kedvelik 1 személy

      • Értelek. Most már jobban értem “a személyiségen múlik” dolgot.
        Az enyém milyen? Hát, nem tudom így jellemezni, valahogy olyan nagyon olyan 🙂 Körülnézek, olvasok, hallok dolgokat, és nincs ilyen. Sehol, senkinek, és főleg nem hosszú távon. Én nem tudom, mivel érdemeltem ki, de úgy fest, kiérdemeltem.
        És azért nem fogok róla hosszasan beszélni, mert azok csak szavak, és ha valamit megtanultam, akkor az az, hogy a hosszas áradozás mögött általában valami gyanús van.

        Kedvelés

    • “Mondjuk én nagyon sok vagyok, szexuálisan bármikor aktivizálható, sőt, szóval nem merült fel soha, hogy igény lenne más személyre is” …na ez valóban egy igazi népi hiedelem :). mármint hogy a férfiak olyan kis egyszerűek, ha van szex otthon, akkor nem kell más…vagyis ha kell más is, akkor nincs szex otthon, tiszta sor, mit csinálna szegény pasi :P.
      Egyébként szerintem is leginkább a személyiségünkből adódik, hogy monogámok vagyunk-e vagy sem. (vajon a “szexuális étvágyunk” egy belülről fakadó állandó vagy egy kívülről (akarat/környezet) irányítható változó? mert ha az előbbi, amit én is gondolok, akkor egy nagy étvágyú ember csak kőkemény akarattal lehet monogám, a kisebb étvágyú meg vigyorogva könnyedén :))

      Kedvelés

      • Szerintem a nőt gyönyörűen arra kondicionálja a társadalom, hogy fojtson el mindent, legyen minden jó miatt elemi bűntudata. Úgyhogy gyakran ki sem derül, ha esetleg valakinek erős vágyai, intenzív szexualitása lenne. Nem jön, nem jöhet elő.

        Naivitásnak gondolom azt hinni, akarni hinni, hogy – majdnem – minden belőlünk, belülről fakad… (Ó…)

        De hát ezen a blogon már rengetegszer volt szó arról, mennyire nem arra van berendezve a világ, hogy önmagunk lehessünk. Szerintem semmi magyaráznivaló nincsen ezen (aztán mégis).

        Kicsit olyan, mintha visszamennénk az időben…

        Kedvelik 1 személy

  5. Sziasztok! Megszólított a téma.
    Éltem úgy hosszú kapcsolatban, hogy az utolsó időkben már csak lakótársak voltunk, és ez még csak nem is házasság volt, csak sima együttélés. Sosem mentem férjhez. Ezt így utólag nem bánom, de nekem az tűnik ki a(z én) sztorimból (is), hogy mennyire a nőkbe nevelt mizéria ez a tarts ki a szarban is, ha nincs szex akkor is (és itt én nem akartam, ő erőltette volna, jézusom!), higgy a lehetetlenben, és erőszakold magadra a szent célt, hogy rendbehozod, írd le magad 33 évesen. Ez egy agymosás. Hazugság. Terápia kellett, hogy elmúljon. Közben volt, aki vonzott, és elnyomtam. Mert a tisztesség! Vagy alaposabban ránéztem volna az életemre, hogy akkor hogy is van ez, miért vagyok én ebben a kapcsolatban még benne, ugye. Nem voltam felnőtt, agymosott liba voltam. Vele amúgy később, pár hónappal azután, hogy az exet végre kiraktam a lakásból összejöttünk. Szikrázó, zsigeri testi vonzalom volt. Kár lett volna kihagyni az életemből. Egy atomreaktor dolgozott bennem, a fél várost ki tudtam volna világítani. Magától működő, spontán, elképesztően érzékeny, mágneses. 10 hónapig tartott. Egyébként 2 hónap után költözött el a feleségétől egy távoli városba, állítólag nem volt szex köztük. Ezt hittem is, nem is. Ha beszélt volna a feleségről, leállítottam. Nem vagyok pszichológusa senkinek. De próbálkozott olykor. 1 év után elváltak. Ekkor már nem voltunk együtt, teherré vált összességében, és nem akartam folytatni. Ő nem akart elengedni, sajnos kijött belőle a szokásos dinamika. Akkor egy időre megbántam az egészet, mert hát ára volt az élménynek. Rengeteg érzelmi energiát elvitt. De közben meg az is lett, hogy ez alá meg már nem megyek, mert minek. Mármint, ha nincs meg ez a fajta testi vonzalom, és passzolás az elején. Mert annál jobb nem lesz ám később sem! Az van, ami van.
    Én nem igazán tudom a szerelmet se kategóriaként definiálni, valahogy távoli, vagy mint egy spektrum. Lehet, hogy onnan indul hogy nagyon jó a szex, az elsodorhat, mint ahogy el is sodort. Olyat nem éltem át, hogy szerelmesnek gondolom magam, de testileg semmi nem mozdul. Amikor hazudtam magamnak, akkor sem gondoltam, hogy szeretem. Hanem majd valahogy rendbe hozzuk, és szeretni fogom, és minden megoldódik. Atyaég! Nekem az együttélős, monogám, élethosszra elkötelezett párkapcsolat egy rémesen ijesztő lufi, és nem kapok tőle levegőt. Ezt olvasva meg: “ha többfelől jön a termékeny szexuális energia, az előfordul, és okés, de csak akkor, ha közben mindenki érett, teljes személyiség, nincsenek játszmák, nem kell sunnyogni.” az jutott eszembe, hogy ez gyakori másoknál? Nekem egy volt fennállásom óta, akivel ez áradt. Ha meg már megterhel a kapcsolat, akkor továbblépek, ha van más, ha nincs. És nincs. Évekig. Távoli számomra, hogy egyszerre több, felnőtt emberrel jó nagyon, mindenesetre szép, szabad kép.

    Kedvelik 2 ember

    • “ha közben mindenki érett, teljes személyiség, nincsenek játszmák, nem kell sunnyogni.” az jutott eszembe, hogy ez gyakori másoknál?” dehogyis, ez fehér holló, mindenki erőlteti a halott monogámiát vagy az egyoldalú, elnyomó, önző “nyitott házasságot. Érdemes megnézni az azonnal ítélő “én úgy vagyok vele, hogy nem akarok osztozni” kommenteket e poszt megosztása alatt a csakazolvassa facebookján. Azért van a blogom, hogy jelezzem: nem kell sok hozzá, működhetne ilyen érett, méltóságteljes, emberileg szép módon is a többfelé szeretés, és akkor nem lenne a halott, lehúzó, börtönszerű “hűség” meg a “megcsalás” meg a dráma.

      Kedvelés

    • “Amikor hazudtam magamnak, akkor sem gondoltam, hogy szeretem. Hanem majd valahogy rendbe hozzuk, és szeretni fogom, és minden megoldódik.”
      Fú, ez őrületesen fontos.
      Én évekig, sőt évtizedekig hittem abban, hogy a szeretés meg a boldogság, az majd lesz, meg kialakul, csak végig kell csinálni az esküvőt. Hogy az érzések, a boldogság, az a koreográfia kivitelezésével elérhető. Aztán csak néztem, mert nem.

      Kedvelik 2 ember

  6. nahat, meg vagyok tisztelve, komolyan! teny, hogy innen nezve a kotelezo huseget mar tulajdonkeppen nem is ertem, annyira ellentmond az elet aramlasanak, es nem is meg feltetlenul a tobbfele szexualis energia miatt, hanem ugymond a helyeken ottfelejtodes mint eletforma miatt. hogy spontan tortenhessen, ami tortenik, es egyaltalan nem biztos, hogy az eppen szex, de lehet az is, ha ugy van. de nem mint kenyszer, hanem mint spontan ugyalakulas, az pedig azert ritka. amugy altalaban az ottfelejtodeseket tiltjak le a hazastarsak egymasnal. annyira nem tudom mar elkepzelni, hogy ugy eljek, hogy szorongani kelljen ilyeneken meg ugyet csinalni, meg hol voltal kivel, meg orat nezni, beszamolni. en ket viszonylag stabil kapcsolatban elek, de ha csak egyben lennek, akkor is ugyanigy lennek, hogy amugy ne az a lenyeg, hogy hany fo, hanem a gondolkodas. hogy ne kelljen ilyenekbol ugyeket csinalni. ez tenyleg program, ami fut az emberekben, hogy mik azok a forgatokonyvek, amikbol ugyeket kell csinalni, es mi az, amin a nagykonyv szerint meg kell sertodni.
    de ugyanakkor ezt a fajta nemmonogamiat szerintem tenyleg hasznalja sok ficko onigazolaskent a felesege fele, hogy nahat, olvastam errol a dologrol, na latod, dragam, nekem erre van szuksegem, engem nem lehet korlatozni, na az semmit fel nem fogott az egesz derus, egyszeru, napfenyes dologbol, ami epp attol derus es egyszeru, hogy nem kell dramazni dolgokon, es nem csak a szexen, es nem kell egymastol rettegni. ettol meg a tarsadalmi berendezkedes sajnos meggengedi a ferfiaknak, hogy igy facsarjak ki ezt a dolgot, es forditsak a maguk hasznara. amugy sokszor az jut eszembe, hogy ha a parok tpbbsegenek kihangositanak hirtelen a mondatait, a kapcsolatok tobbsege abban a pillanatban erne veget. mert arra van kondicionalva tenyleg mindenki, hogy miket lehet mondani egymas elott es miket nem, es a legtobben meg ezeket se kerdojelezik meg es gondoljak ujra, messze nem kell a konkret massal valo szexig jutni.

    Kedvelés

  7. Pedig annyi minden történhet! Csak egy pár tapasztalat és helyzet:

    Húszas éveim elején hosszú kapcsolat, szerelem – én nem túl tapasztalt, a társ pornó és a középkori női ideál között “őrlödve” nem igazán tudta a párkapcsolat testi részét felnőtt emberként megélni.
    Én pedig a kapcsolat vége felé és utána éltem meg a Nagy Szerelmet, lángolást és rajongást valaki más iránt. Ez volt az eset, amiről úgy érzem, ez a poszt szól. Csak Ő volt, egymásnak voltunk és semmi más nem számitott.( nem is lehetett több – státusz, nagy korkülönbség stb). És nem éreztem, hogy megcsalom a másikat.
    De ugyanakkor úgy éreztem, hogy a stabil párkapcsolatomért küzdeni kell és majd rendbejön,,,hej, mit tudtam én akkor a pornó romboló hatásáról ( “te rendes lány vagy, veled nem lehet Azt csinálni, de erre vágyom, amúgy aki a feleségem, az meg szűziesen Tiszta legyen”)

    Ez rég volt, a stabil kapcsolatból az utolsó utáni pillanatban léptem ki, a nagy szerelem pedig egy idő után elköltözött és később meghalt. De még mindig Ő az. És Ő fáj.

    Most már pedig stabil a kapcsolatom, házasság van jó és problematikus résszel is. Nem szeretném, ha elromlana. Voltak felajánlások mások részéről, swinger, gyere majd el hozzám, próbálkozások stb, vágyodások stb, de nem éreztem méltónak, hogy belemenjek.

    Viszont a jönne újra egy Ő, akkor el tudom képzelni, hogy együttlétünk Igaz legyen. Felnőtt, tudatos emberek szerelme, ismerve a lehetőségeinket, pillanokat lopva el az élettől…És akkor újra érezném, hogy a monogámia csak egy konvenció.

    Kedvelés

  8. A témába vág, söt, talán a téma egyik alapmüve Dossie Eastontól az ‘The ethical slut’. Kicsit talán idealizál, de amúgy szerintem nagyon érdekes, szórakoztató, tanulságos. Élöben még nem láttam példát poligám viszonyrendszerre, valamint hogy európai viszonyok között müködne-e? Nem erkölcsi, sokkal inkább logisztikai kérdésnek látom az egynél több partnerrel való, nyíltságon, kölcsönösségen és öszinteségen alapuló viszonyt. Tök szépen hangzik, viszont – legalábbis Dossie így írja – rengeteg egyeztetést, folyamatos, mindegyik fél szempontjait figyelembevevö kommunikâciót követel. Aminek tuti, hogy van személyiségfejlesztö hatása – na de honnan van több partnerre érzelmi, lelki, szexuális, idöbeli kapacitás (lehet persze, hogy csak én szenvedek idözavarban meg energiahiânyban)? De akinek van, és a személyiségének is inkâbb ez a kapcsolati forma felel meg – miért is ne?

    Kedvelik 1 személy

    • Ebbe bele kell születni, a fiataloknak állitólag megy a poliamória. Pontosan értem, mire gondolsz az állandó kommunikációval meg a logisztikával 🙂 Gondolom, ha igy nö fel az ember, hogy megtanulja az önreflexiót és az öszinte, nyilt párbeszèdet, akkor sikerülhet.
      Olvastam amúgy egy cikket erröl, hogy a poliamória föként a nöknek felel meg, az ö igènyeiket elègiti ki. Mert hogy annyi mindenkit lehet szeretgetni, a személyisèg különbözö aspektusai kapcsólódhatnak màs-màs személyiségekkel. Persze, el kell engedni, illetve eleve nem szabad bedölni a monogám elvárásoknak. Ès talán némi heteroflexibitás sem árt, vagy az öszinte felülvizsgálata a hetero normáknak. (Tényleg csont hetero vagyok-e?) Csak olyan társadalomban müködhet a poliamória, ahol a lányokat nem arra nevelik mesékkel, filmekkel, slágerekkel sem, hogy az esküvöjük lesz èletük legszebb napja vagy hogy akkor èrnek valamit, ha egy pasi elveszi öket.

      Kedvelik 2 ember

      • ‘annyi mindenkit lehet szeretgetni, a személyisèg különbözö aspektusai kapcsólódhatnak màs-màs személyiségekkel’

        Igen, hát nem furcsa… ez valójában annyival természetesebbnek, életszerübbnek hangzik, mint az életreszóló monogámia – boldogan bújunk bele az álomszép esküvöi ruhába, aztán miután lefoszlott a csipke, rájövünk, hogy ami rajtunk maradt, az kényszerzubbony… a kínzó mozgás- és szabadsâghiânyról pedig az ember elhiszi, hogy ez a hâzasság, ez az élet, mások pedig konstatáljâk: ‘XY végre megâllapodott.’
        Egy vállaltan nem monogâm kapcsolat valószínüleg sokkal kisebb eséllyel vâlik börtönné, többek között azért is, mert eleve annyira szembemegy a târsadalmi normákkal, hogy mindenkëpp kivívja mások rosszallásât, értetlenségét, idegenkedését – ha így is, úgy is elítélnek, hât akkor már miért ne tedd, amit igazân szeretnél?🙂

        Kedvelik 1 személy

      • Tulazoperencian-nak: igen, persze kérdés az, hogy mennyire nevelês-szocializáció függvénye, vagy mennyire evoluciós a nökben a kötödêsigény… az igény a monogám, tartós kapcsolatra… szeretném hinni, hogy az elöbbi.

        Kedvelés

      • Mindenestül társadalmi konstrukció, amelynek van evolúciós haszna és hátránya is. A romantikus-individuális szerelem modern igényével együtt teljesen életszerűteln főszabálynak.

        Mégis erőltetik soka.

        Látjuk, hova vezet.

        Gyűlölet, elromlás, keserűség, harc, a LEGJOBB ESETBEN gyilkos-békés unalom.

        Kedvelés

      • Fflamingjune-nak: én is a szocializâcióra szavazok, bár szerintem az erös kötödés egyâltalân nem a monogâm kapcsolat sajâtja, el tudom képzelni, hogy egyszerre több embert is lehet – ha nem is pont ugyanúgy vagy ugyanazért – de legalábbis nagyon hasonló intenzitással szeretni. Mint amikor pl. megszületik a második gyerek, attól még az elsöt remélhetöleg nem szeretjük kevésbé. Na persze itt bejönnek a képbe a hormonok is, ami ugyanúgy igaz a szülö-gyerek, mint a párkapcsolatra – lehet, hogy ez adja az evolúciós hátteret? Meg ugye a személyiség is jâtszik: én egy másik életben el tudnám képzelni magam hosszútávú, nem monogâm kapcsolat(ok)ban (mondjuk, hogy a logisztikât hogy oldanám meg, azt nem tudom🙂), alkalmi kapcsolat(ok)ban azonban nem, nem erkölcsi okokból, egyszerüen teljesen idegen a koncepció az én lelki alkatomtól.

        Kedvelés

      • Túlazóperencián hozzászólásához: Azért ez a gyerekes hasonlat csak a kommunával, vagy néhány mormon szekta sisterwife-rendszerével állítható párba szerintem… a család bonyolult érzelmi rendszer, a gyerekeknek egymással is van kapcsolatuk és a szülőnek is van nemcsak egyesével a gyerekekkel, hanem mint közösség is működnek. Ez a példádban 1 db érzelmi burok 2+n szereplővel, nem pedig az, amikor egy ember külön világokat hoz létre más-más személyekkel és a kapcsolódási pont nagyjából csak célszemélyünk ízlése. Pont az a dilemma, amit korábban említettél (idő, energia több partner felé osztódása) nem jelentkezik olyan mértékben ebben a példában, hiszen a bizalom fenntartásához belerakott energia történhet (és történik is) egyszerre.

        Kedvelés

      • Garzsnak: lehet, hogy a nukleáris család tényleg nem a legjobb példa. De vegyük pl. a mozaikcsaládot, közös gyerekek, velünk élö/ nem élö mostoha- és féltestvérekkel, a mi elözö partnerünk/eink, akik egyben 1-1 velünk élö gyerek szülei, a társunk elözö partnere(i)… valószínüleg olvasni is fárasztó🙂. Itt is sok külön kicsi világ metszi (vagy épp nem) egymást – ugyan hogy szeretném pl. a férjem elözö kapcsolatából származó, heti pár órára vagy akár ritkábban látott gyereket úgy, mint a sajátomat? A poliamóriára sem
        lehet sablont húzni, a feleken múlik, miképp dolgozzák ki a saját koreográfiájukat – és kénytelenek aprólékosan kidolgozni, ha azt akarják, hogy müködjön. Beleszületve tuti, hogy könnyebb. Nem beleszületve – és ez kizárólag az én spekulációm – valószínüleg extrovertált, energikus, öntörvényü, jó kommunikációs készségekkel megáldott emberek egy részének való, ha van rá igényük, míg például egy zárkózottabb, csendes, nyugalmat, állandóságot kedvelö valakinek maga lenne a pokol.

        Kedvelés

  9. Elolvastam, amiket írtatok. Az a kérdés merült fel bennem, hogy: Jó, jó, de akkor hogyan?

    Az oké, hogy a házasság nem működik. Az is oké, hogy a hűség többnyire nem működik 30-40 évig. Az is egyértelmű, hogy a szarban nem kell bennmaradni, ha élhetetlen. Az is oké, hogy ha jön valami lángolás, vedd el magadnak, a társad is ugyanezt teszi.

    De mi van, ha….?
    Mi van, ha csak az egyik fél engedi el a monogámiát, és ez a másiknak fáj?
    Mi van, ha a felszínen mindketten nagyon hűségesek, de titokban vannak más emberek is a kapcsolatban, és aztán ez kiderül? Hogy éli túl ezt egy külső megfelelési kényszerek miatt működtetett kapcsolat, ha a felek nem lazák, nem váltanak, nincs rugalmasság és bizalom? Ha meg egyszerűbb szándékosan rácsukni a szemünket a másik viszonyára, megéri ilyen hazugságban élni? Hogy nem betegednek ebbe bele? (De, belebetegednek.)
    Hogy lehet úgy élni, hogy én engedek a vonzalmaknak, de közben tudom, hogy a társam engem akar, rám vágyik, és ő sose lenne mással?
    Hogy lehet úgy élni, hogy én szeretem, tisztelem, engedem szabadon élni a társamat, de én magam nem akarok mást, és az egyenlőtlenség felőröl?
    Hogy lehet így közös gyerekeket nevelni? Hogy dolgozzák fel a feszkót, ami akkor is keletkezik, ha mindenki nagyon laza és haladó? Vagy olyankor nincs is feszkó?
    Hogy él egy gyerek egy olyan kapcsolatban, ahol nincs titkolózás, és tudja, hogy anyának is meg apának is vannak más partnerei?
    Hogy lehet megszervezni egy olyan életet, ahol időnként a családból kifelé megy az energia, a pénz, az idő?

    Nagyon konzervatívak ezek a kérdéseim? Próbálom felfogni, milyen alternatívája lehet a népszokásból monogám kapcsolatoknak. Látszik, hogy ilyen formában nem működnek, és ennek sok oka van, ez csak az egyik. A gyökere meg fasse tudja, merre van ennek is…

    Közben folyton beszélgetek, kérdezek. Tegnap egy olyan anyuka ismerősömmel beszélgettem a parkban edzés (!!!!!!!) közben, akit otthagyott ugyan a férje két gyerekkel, DE minden nap részt vesz a gyerekek fuvarozásában, sportolásában, egyéb teendőkben. Az anyjánál lakik, de közben lett egy másik nőtől gyereke, akivel szintén nem él. Nők jönnek-mennek, az apaság is jó, csak a házasság nem feküdt neki. Ha emögé nézek, anyut látom, meg a leválás képtelenségét, szóval hogy nem egy felnőtt férfi volt benne a kapcsolatban.
    Hány olyan extra vonzalom lehet, ami mögött nem a vonzalom, hanem a felnőtté válás melójának megspórolása van?

    Akkor nem is létezik olyan egyáltalán, hogy két ember társa, barátja, szexpartnere, szülőtársa is egyben egymásnak? Ez mind illúzió? És mi van a sokféleséggel? Hogy mindenki más: van, aki monogám, van aki poligám, egyik se jobb a másiknál, ha nem a kényszer miatt monogám, hanem tényleg alkatilag, és nem a lázadás miatt poligám, hanem tényleg alkatilag, és így kerek a világ?

    Túlgondoltam? Nem tudom, olyanokat írtatok, hogy csak pislogok, próbálom meghaladni saját elképzeléseimet, de nem egyszerű.

    Kedvelik 1 személy

    • “Mi van, ha csak az egyik fél engedi el a monogámiát, és ez a másiknak fáj?” Az a hatalmi különbség, a kisebb hatalmú fél van a gyerekkel, jár el kevesebbet, ő néz ki szarabbul, keseredik meg… ezért írom, hogy ha a férfiak mókája ez, meg őket kell sajnálni, akkor menjenek azért a suyniba.

      Kedvelés

      • Igen, ez tényleg kurvaanyátok kategória, de mi van, ha mondjuk ez egy egyenlő kapcsolatban van jelen? Mi van, ha munkamegosztás, időbeosztás működik, de anya vagy apa még nézelődne másfele is, mielőtt lekerül a téma az asztalról? Mi van, ha nők csinálják meg férfiakkal? Úgy, hogy közben tudják, hogy nincs nyitott kapcsolat, mert ha mással akarna lenni, legyen, de ahhoz akkor le kéne zárni az előzőt? Csak mondjuk az kockázatos is, anyagilag is szarul jönne ki, gyerekekkel is nehéz lenne egyeztetni egy másik kapcsolatot, úgyhogy inkább próbálja lenyomni apa torkán, hogy így tudnának együtt maradni. De a férfinak fáj. Fikcióról beszélek, mert amit látok, az ennél sokkal durvább szinteken megy. Nők részéről is, vastagon.

        Kedvelés

    • “a felszínen mindketten nagyon hűségesek” ???
      Az egész téma arról szól, hogy a hűség fogalma (a megcsalásé is) birtoklós, gáz.
      Ha így van, ahogy írod, az szívás. De ha mindketten nyomják a külön sztorikat, akkor legalább nincs mit egymás szemére vetni.
      Franciaországban ez jobban belefér, kulturális okokból.
      A legtübb külön út ki se derül soha. Sunyi is, idegenebb is az, aki diszkréten tudja intézni.
      Amúgy nem értem ezt a teljes teste-lelke-minden ideje-gondolata igényt a húsz-huszonöt éves kapcsolatokban. Ez akkor is fullasztó, ha mindenki jó fej, nyitott, vonzó.

      Kedvelik 1 személy

      • Az tényleg nyomasztó. Nekem nagy megkönnyebbülés volt valahol azt olvasni egyszer, évekkel ezelőtt, hogy: Ugyan már, nem kell a társunktól mindent elvárni, úgysem tud minden igényünknek megfelelni. Meg mi se neki. A fontos dolgokban kell középen találkozni, de ha az élet egyéb területein másokra támaszkodunk, másokhoz kötődünk ilyen-olyan téren, az totál kielégítő. Én ezt most úgy élem meg, hogy egy csomó témában vannak bejáratott barátaim, szakmailag a kollégáimmal maszturbálunk intellektuális síkon, a szerelmemmel pedig ott vannak az élet olyan területei, ahol csak mi tudunk egymáshoz kapcsolódni. De nekem ide tartozik a szex is. Aztán húsz év múlva meg mittudomén… Én már két évnél többre se tervezek előre, erre megtanított az elmúlt időszak. És ez a holtomiglan-holtodiglan se játszik soha többet. Addig leszünk együtt, amíg jó mindkettőnknek, ezt alaposan átbeszéltük, sokszor. És a romantikus pillanatokban is felmerül, hogy “Mikor veszel feleségül? Soha! Annál sokkal jobban szeretlek.” Ez mondjuk gáz, de ezzel a batyuval jöttünk mindketten.

        Bocs a szófosásért, de már tényleg nem tudom, mit gondoljak. Minden lázad bennem az ellen, hogy az elköteleződött kapcsolatból kifele hordott szexuális energia, pénz, idő elfogadható, sőt, üdvös. Az a durva, hogy nem kognitív, hanem valami zsigeri szinten megy az ellenérzés. Nem, nem a rendszer és a hatalom, ez már a saját, autonóm gondolatom, érzésem, túl jón és rosszon.

        Kedvelés

      • “az elköteleződött kapcsolatból kifele hordott szexuális energia, pénz, idő” Biztos, hogy ezek mindenkinek ennyire korlátosak? Nem üdítő néha külön lenni a “fő” társtól? Nem sokszorozható meg az energia? A monogám párok mindig együtt vannak, és egymásra költik a pénzt, egymással töltik az időt? Vagy menekülnek?

        Kedvelés

      • “Az a durva, hogy nem kognitív, hanem valami zsigeri szinten megy az ellenérzés.” “ez már a saját, autonóm gondolatom, érzésem, túl jón és rosszon.” It’s conditioning, honey.
        Mondaná Antonia olyan hangsúllyal, hogy mindjárt elhinnéd.

        Kedvelés

      • Na, muszáj lesz meghallgatnom ezt az asszonyt akkor személyesen… Jó, akkor elhátrálok a falig: nem vagyok monogám igazából, csak erre neveltek, ugye? De becsületes és igazmondó meg vagyok, utálnék hazugságban élni. Ez is nevelés? Vagy elvárás? Én is utálom, ha nekem hazudnak. A fal akkor az a kapcsolat, amiben lehet, hogy vannak extra személyek, de titkolózás meg hazugság nincs. Ennél tovább nem megyek, ezt elfogadom. De így élni nem szeretnék. Megítélni meg eddig se szerettem volna senkit, aki titokban, azt se, szóval értek én mindent, de követendőnek akkor sem tartom a titokban elvett órákat, szeretőzést. Vagy boruljon minden,vagy fogadja el minden szereplő a helyzetet. Nekem itt már nem Jó az élet!-kérdés, hanem erkölcsi: nem verünk át senkit, akit szeretünk vagy valaha szerettünk.

        Kedvelés

      • ” De becsületes és igazmondó meg vagyok, utálnék hazugságban élni.” Azt nem érted, hogy ha nem úgy értelmezitek, ha rájöttök, hogy a birtoklósdi-vádaskodósdi népszokás, akkor nem hazugság a hazugság, és/vagy nem kell hazudni. A becsület és igazmondás, ahogy most érted, a népszokás része.

        Kedvelik 1 személy

    • “Akkor nem is létezik olyan egyáltalán, hogy két ember társa, barátja, szexpartnere, szülőtársa is egyben egymásnak?” Dehogynem. Az az állítás, hogy a monogámia, a hűség jelen formában mint elvárás és kötelező életforma, hazugság, avagy hazugságesélyes, és ezt takargatni szokás, semmiképpen nem jelenti azt, hogy ne jönne össze néha a jó illeszkedés, az őszinte, csak egymásért lobogó kapcsolat. Mondjuk, pár évre. Csak tudni kell, mikortól nem az már, hogy ne legyen belőle mérgező játszma.

      (Te eddig is olvastad a blogot, nem? Min vagy így meglepődve? A kertváros maga a pokol. Nem szabad a kispolgári normáknál megrekedni.)

      Kedvelik 2 ember

      • Igen, de mindig arról volt szó, hogy mit nem, hogy nem, mi élhetetlen, miben nem szabad benneragadni, sőt, fel sem kéne építeni, mert külsőség az egész. Eddig megvan, oké. De nekem mindig az jött le, hogy ha az ember lánya felébred, akkor érdemes borítani, mert ebben csak eltorzulni lehet. Számomra az is mindig egyértelmű volt, hogy a hazudozásban is csak eltorzulni lehet. A kertváros alternatívája a saját, önazonos, felnőtt élet, ahol csak magadnak akarsz megfelelni. A párhuzamos párkapcsolatok ennek szerintem csak akkor képezik részét, ha megéri bennemaradni olyanban, ami mondjuk a gyerekek vagy az egzisztencia miatt nem borítható, de közben van baráti viszony, van őszinteség, nem kell titkolózni. De ha nem élhető, akkor borítani kell, és el kell engedni a jólétet, a nyaralásokat, a két kocsit, a magánovit, ezeket, és lehet egyedül folytatni, vagy szívünk szerelmével akár. Én ilyenekre gondolnék. A tiszta lapokkal való játékra. Most elbeszélünk egymás mellett?

        Kedvelés

    • Az az igazi organikus monogámia szerintem az, amikor ‘hűség’ mint a ‘hűtlenség’ ellentettje meg sem jelenik, hiszen fel sem merül a ‘hűtlenség’ mint olyan. Tehát a ‘hűség mint elvárás’ fogalmilag nincs jelen a kapcsolatban, és a felek mégsem jönnek össze mással, mert nincs ilyen igény, nem merül fel, nincs a levegőben. Ebben az értelemben ellenkezem a ‘hűség’ fogalmával, ahogy az a nép fejében él, mert ehhez a szóhoz valamiféle erőltetés, önmegtartóztatás, lemondás társul. Én olyan értelemben hű, hogy “nem vagyok hűtlen”, nem tudok lenni, mert miért lennék? Fel sem merül, nem létezik ilyesmi a kapcsolaton belüli univerzumban. És nálam ott lenne vége, ahogy megjelenne a hűség igénye mint annak az igénye, hogy a partner ne legyen hűtlen, hiszen ez azt jelentené, hogy az igény a hűtlenségre felmerült. Akkor menjen, és legyen mindenkinek esélye újabb ilyenre. Számomra ezt jelenti a népszokásból monogám vs organikus monogám. Ez nem szabályozható, hanem történik, ellentétben a népszokásbelivel, amit erőltetni kell, meg embereket rábeszélni.

      A másik: “Hogy él egy gyerek egy olyan kapcsolatban, ahol nincs titkolózás, és tudja, hogy anyának is meg apának is vannak más partnerei?” Én pont azt gondolom, hogy a gyerek egy ilyen kapcsolatban sokkal egészségesebben nő fel, mint egy titkolózósban. Hány monogám házaspár nevel őrületes titkolózások közepette gyereket?? Én is ilyen gyerek voltam. Nem más személyekről volt szó, de kb minden másról, betegség, halál, trauma, lelki bánat, minden titok volt és tabu, mert jaj, a gyerek ne sérüljön. Azt hiszed, nem tudja a gyerek, legalább azt, hogy titok van? A lehető legpontosabban tudja, és mindig. Sokszor még magát a titkot is. Miközben a szülő azt hiszi, hogy de jól megvédte a gyerekét. Csakhogy az a különbség, hogy megtanul félni, szorongani az adott dologtól. Ellenben, ha mindenről nyíltan lehet beszélni, _talán_ nem lesz olyan őrületesen szorongó szerepjátszó, mint én voltam 29 évig. De ez is olyasmi, ami sokszor volt már itt a blogon. A lényeg, hogy a szülők boldogok legyenek, és legyen őszinte lazaság, és akkor lesz egy olyan nyílt légkör, ahol a gyerek sem érzi kirekesztettnek magát.

      Kedvelik 2 ember

      • A második bekezdeshez. Ez volt az egyik fő ok, amiért elvaltam. Se titkolozni nem jó a gyerek előtt, mert úgyis érzi. Se rarakni egy titkot, amit nem oszthat meg bárkivel. Válás után a helyzet egyértelmű: apa a barátnőjével, anya a barátjával “élvezi az életet”.

        Kedvelés

  10. A hüsêg témájához mêg: a nyíltsâg, kölcsönössêg, egyenlösêg egy kapcsolatban fogalmilag kizárja a hütlenséget. Ha a partnerem tudja és elfogadja (neadjisten természetesnek tartja és támogatja), hogy van/nak más kapcsolatom/-aim is rajta kívül és fordítva – akkor ugyan hogy csalhatnánk meg egymást? A hütlenség számomra magába foglal valamiféle bizalomszegést, cserbenhagyàst vagy árulást. Ettöl persze mêg nagyonis létezhet megcsalás többes felállásban is, ha a felek nem öszinték és tisztességesek egymással – ahogy valaki fentebb írta, nem a partnerek számán múlik.

    Kedvelés

  11. nekem meg eszembe jutott az is, hogy elkepeszto, hogy azok a maistream pszichologusok, tanacsadok, stb, akik ujsagokba irnak, musorokban szerepelnek meg minden, egytol egyig ugyanazt a narratovat nyomjak az elethosszig boldog monogam kapcsolatrol, ami csak kommunikacio kerdese, es ha felmerul barmi vonzalmad mas irant, akkor nezz magadba es ngondolkozzal, hogy mi a bbaj a kapcsolatoddal, meg mi a hiany, meg jarjal parterapiara, hogy visszaallitsd azt, hogy csak egy emberhez vonzodsz, meg plane a jaj mi leaz a gyerekkel, ha a szulei nem jarnak keuenfogva es nem smarolnak minden bokorban (vagyis nem hu de szerelmesek).ez olyannyira elterjedt es alapveto felfogas, hogy az osszes tanacsadas ennek szellemeben zajlik, es en nem ertem, ezert adnak penzt, vagy ennyire meg vannak gyozodve, hogy ez az egyetlen letezo narrativa, es mindenkepp valami bajod van, ha nem igy eled meg az egeszet?mondjuk szerintem a gyereknek se lesz semmi baja, ha a szulei esetleg csak tisztessegben egyuttmukodnek, es nem szakad le alattuk az agy, sot de meg akkor se, ha “csak” baratok, esetleg sosem volt maskeppen. szerintem hot mindegy a gyereknek a szulei szerelmi elwte, ha o biztonsagban es szeretetben van nevelve, de ez csak megerzesem. es ez meg hagyjan. en sok evig eltem titokban masik kapcsolatban is (aztan mindent bevallottam es kisutott a nap, es azota.igy termeszetes mindannyiunknak), es nagyban azert, mert beszoptam ezt a mindenhonnan erkezo propagandat, semmilyen mas mintat nem lattam, es elkeseredve vizsgalgattam magamban, hogy mi az isten baj lehet a kapcsolatommal, ha “belefer egy harmadik”, mikor pedig kozben vilagosan ereztem, hogy semmi, mert tok jo, de csak oroltem es oroltem, hogy de hat az nem lehet, mert az osszes pszichologus mar csak nem hulyebb nalam.pedig mindvegig tudtam, ereztem, hogy egyszeruen mashogy szeretek ket embert,mert egyszeruen csak mas emberek es mas tortenet van veluk, es nem tartozik egy lapra, es meg raadasul masokkal is szivesen flortolok vagy ottfelejtodpk helyeken, beszelgetesekben, mert igy termeszetes, csak nem hittem el magamnak, hogy nem az van, hogy itt valami sulyos gond van. utolag visszanezve elkepesztoen sokat art az, hogy mindenhonnan azt harsogjak, hpgy baj van a kapcsolatoddal, ha neked a regi haveroddal van kedved uszni mdnni, ez egyaltalan egy tema, es vizsgalgassad magad, hogy “miert nem eleg neked a parod”, es most meg csak az uszni menesrol volt szo, es mar az ilyeneknel is ez megy, nem hogy meg sut a nap, es radmosolygott az a helyes ficko, es az volna a furcsa, ha nem volna kedved visszamosolyogni, ha mar egyszer eszrevetted.
    persze a sajat sztorimrol nem random ujsagpszichologusok tehetnek, hanem en, es nem is akarom a kulvilagra tolni, mennyire nem voltam tisztesseges ezzel a dologgal, de mint reszben magyarazatot meselem, hogy elkeepsztoen nem latni semmilyen mintat az egy uralkodo kotelezon kivul. vajom hogy lehet, hogy az osszea pszichologus ezt tanulja, es mkntha meg sem kerdojeleznek, nem mellesleg az egesz nuklearis csaladdal, nemiszerep-felosztassal egyutt, ami foleg borzaszto.

    Kedvelik 6 ember

    • Erről eszemne jutott az első pszichológus, akinél jártam kb. 15 éve egy válságos időszakban. Elvileg próbált empatikus lenni meg nem minősíteni, de amikor az egyik terápiás foglalkozáson meséltem neki, hogy megismerkedtem egy új kolléganővel, aki egy alkalmi kapcsolatból fogant gyermekét egyedül vállalta és boldogan nevelte harmincas évei közepén, felkészülten, egzisztenciális biztonságban, kompetensen és minden nyomasztástól meg mártirkodastól mentesen, gyorsan közbevágott szó szerint azzal a nagy közhellyel, hogy “de egy gyereknek apa is kell’. Miközben tudta, hogy engem az anyám 12 éves korom óta egyedül nevelt, és előtte is már nagyrészt csak rá számíthattam, de ezt követően az egyre súlyosabban alkoholista apám mindent megtett, hogy anyagilag ellehetetleníttse őt és megpróbálja kikényszeríteni vagy kizsarolni, hogy újból visszatérjen hozzá, mert az ő aktuális nője “nem számít” és akkor is anyám az ő nagy szerelme, aki hogy volt képes őt elhagyni és hogy merészelt (ő is) új kapcsolatot kialakítani.
      A pszichologusnő ezen megjegyzéséből esett le nekem ott, hogy mást kéne keresni, ha ennyire nulla empátia van benne, hogy egy ilyen helyretételt ereszt meg egy olyan helyzetben, amikor nem arról van szó, hogy azt tervezgetném, hogy hogyan szüljek egyedül gyereket, hanem olyan példákat keresek, hogy hogy álljam meg a helyem, ha esetleg valamikor úgy alakul, hogy egyedül kell felnevelnem egy gyereket, mert a gyerek apjára nem vagy már nem számíthatok.

      Kedvelés

      • A friss ELLE-ben, amelyiknek a címlapja fehér, és Pásztor Anna van rajta, hosszú összeállítás van a témáról (apa nélkül vállalt gyerek, ahol eredetileg sincs apa = teherbe ejtő személy, hanem donor van).

        Kedvelés

      • Engem sose èrdekelt az, hogy egyedül vállaljak gyereket vagy pláne donorral, éppenséggel mindig is tartottam attól, hogy nem lennék jó anya, és akkor inkább ne is. A kolléganőben én a jó anyát láttam – üdítően hiányzott belőle a maximalizmus, megfelelési kényszer, önbizalomhiány, mártírhajlam, túlvállalás meg az ebből adódó frusztráció, ami a családom nőtagjaira annyira jellemző volt, ezért beszéltem (volna) róla a pszichológusnak, aki az “egy gyereknek apa is kell” normatív fejtegetésével belémfojtotta a szót, ugyanazt a dogmatikus elvárást fogalmazva meg, amit a rokonság is anyám első válási próbálkozásakor, amit ha akkor végigvisz, kevésbé mérgesedett volna el a helyzet.

        Kedvelés

      • Most emiatt, hogy itt megemlítetted, nem National Geo-t vagy HVG-t vettem a buszra, hanem Elle-t, összecsomagolva Marie Claire-rel. Sose olvasom amúgy ezeket. Döbbenettel néztem, hogy a pár oldalas kis tartalomhoz képest mennyi reklám meg divat van bennük. Pedig milyen szívesen olvasnék még több ilyen társadalmi kérdésről. Hát, ezentúl sem itt fogom keresni. De ami keveset írnak, annak még mindig több értelme van, mint az ostoba Nők Lapjának. Elkaptam a lényeget, bocs.

        Kedvelés

  12. Kisregenyt tudnék erről a témáról írni :). Hosszú házasságom utolsó éveiben mi is “nyitott kapcsolatban” éltünk. Először jó ötletnek tűnt, hogy ha már úgy alakult, hogy exem megunt engem, akkor ne váljunk szét, megosztva anyagiakat és gyereknevelést…hanem mindketten “éljünk szabadon”. Na ja. A sárkány egyik fejét levágtuk, nőtt helyette hét :(. Az egyik gond az volt, hogy (mint fentebb írta tulazoperencian is) ettől a “valtastol” hirtelen minden másra lecsökkent a kapacitás…az idő volt a legnagyobb probléma (mikor külön, mikor együtt, mikor a gyerekekkel)…de az anyagiak is (ha külön koncert, akkor miből megyünk együtt is stb). És nem két embernek kellett egyezkedni, hanem négynek. Mindig.
    Ez a praktikus oldal…az érzelmi még tovább bonyolódott, olyan helyzetekbe kerültünk, mint azelőtt sose.
    Talán mi nem vagyunk jó példa, mert monogamul kezdtük és inkább exem kívánsága volt a változtatás. Viszont. Ha már ilyen szituba keveredtem, felnyilt a szemem és jópár emberrel beszélgettem ebben az időszakban nyíltan és mélyen a hazassagukrol. Egyik nem-monogam kapcsolatot sem láttam harmonikusnak és számomra vonzónak. Nyilván létezhet ilyen is…de akkor ritkább, mint a fehér holló. És az a gyanúm, hogy csak egymástól anyagilag/gyerekileg független emberek között működhet jól.

    Kedvelik 1 személy

  13. Nagyon köszönöm ezt a posztot.
    Sajnos fàjoan aktuàlis, hogy én gondoltam hogy valami jo kezdödik, aminek értéke is van, ö meg egy laza kalandnàl nem tervezett tovàbb. Hàt nem kapta meg, mert idöben àtlàttam rajta, mégis nekem fàj jobban.
    Majd felàllok és tovàbb megyek mindjàrt, addig még marad egy kicsit a bànatevés…

    Kedvelés

    • Aztán el lehet kezdeni edzeni!

      Egyetlen fickó nem ér meg ennyit.

      Amúgy miért nem jó a laza kaland? Úgyis csak annyi van, amennyi van. Hát azt fenékig! Emelt fejjel, erősen, örömmel.

      Semmi keserűség, harc, neheztelés, ütközés.

      Akik benne vagytok: el tudjátok képzelni még, hogy létezik olyan, hogy nincsen semmilyen nyűglődés, tiszta, őszinte öröm van? Amíg van. ha meg már nincs, akkor fájdalom nélkül lépünk tovább. Mivel már nincs.

      Az egész a nők hátrányairól, esélyfosztottságáról szól, azért történhet ez meg, hogy ilyen sokan bánkódnak, kepesztenek valaki után, akinek nem is fontosak már (vagy soha nem is voltak).

      Kedvelik 2 ember

  14. rég nem szóltam hozzá a bejegyzésekhez, de az a téma lassan a kenyerem, úgyhogy megosztanék néhány alapismeretet.

    a poliamória (többszerelműség) nem poligámia (csoportos házasság), és azon belül nem poligínia (többnejűség) vagy poliandria (többférjűség). a poliamória mindenféle hierarchikus és anarchikus kapcsolatrendszert magába foglal aszerint, hogy résztvevői miként kívánnak kapcsolódni. létezik szóló poliamóriás és polianarchista, illetve a kettő között a szivárvány minden színe és árnyalata. a lényeg az, hogy a poliamória egy szelet az etikus nem-monogám kapcsolatok tortájából.
    másfél éve készült ez az interjú:

    legjobb szakirodalom a témában magyarul két Lobster-bejegyzés:
    https://oriblog.blog.hu/2015/05/23/poliamoria
    https://oriblog.blog.hu/2015/05/25/13_dolog_amit_erdemes_eltanulni_a_nem_hagyomanyos_parkapcsolatokbol

    és akad néhány pazar könyv – legalább 15 könyv jelent meg a témában (sajnos magyarul egyik sem – ha így haladunk, nem is fog), de itt van a 3 legfontosabb:
    Esther Perel: Mating in Captivity
    Christopher Ryan, Cacilda Jethá: Sex at Dawn
    Dossie Easton, Janet Hardy: The Ethical Slut

    senki nem mondja azt, hogy a poliamória jobb, mint a monogámia, hanem azt, hogy az elkeserítő válás-ráta (a házasságok durván fele megy tönkre az AEÁ-ban) és a kapcsolaton belüli hűtlenkedés mértéke (4-ből 3 ember csalja meg társát) a kortárs monogámia krízisére hívja fel figyelmünket, amire az emberi természet ösztönösen keresi a jobb alternatívát. talán a poliamória az egyik. rengeteg jó előadás kering a világhálón. ajánlom Esther Perel, Alain de Botton, Dan Savage és Leon Feingold beszédeit.

    Kedvelik 1 személy

    • Köszi a fenti választ :). Sajnos egy ul-lal többet írtam, igazából magyar szerzőtől magyar viszonyokról szóló könyvre gondoltam, amit szívesen olvasnek mostanában.

      Kedvelés

      • semmi új a Nap alatt: egy olyan országban, ahol megszüntetik a gender-kutatást, ilyen könyveket egyetlen kiadó sem fordíttat. Romániában most jelent meg az Ethical Slut (CurvEtica) és Esther Perel: Rethinking Infidelity (Regândirea infidelității) című könyve. az első pazar, a második kicsit esetlenebb fordításban.

        Kedvelés

  15. Én afféle “serial monogamist” vagyok (ritka az, hogy valakivel kölcsönösen igazán bejövünk egymásnak, így amikor van ilyen, nem próbálkozom másfelé, hanem örülök annak, ami van, ameddig tart), de sose voltam férjnél, riasztó volt a kölcsönös gazdasági-egzisztenciális függés lehetősége. A monogámiával nem az a gond, hogy csak egy emberrel lehet szexelni, hanem hogy az a mérce, hogy “elköteleződés”, örökre szóló ígéret nélkül, gazdasági-jogi bebetonozás nélkül, gyererek nélkül vagy szerencsétlen zabigyerekekkel ez mit sem ér a nagybetűs Házassághoz és Családhoz képest a konzervatív ideológiában, ami ha aztán nem úgy jön össze, ahogy a nagykönyvben meg van írva, azon kötelezően sajnálkozni, szörnyülködni kell meg a hibást keresni, személyes kudarcnak megélni.
    Az más kérdés, hogy 35-40 felett, munka és esetleg gyerekek mellett, kialakult személyiséggel, baráti körrel, hobbikkal kevéssé van kapacitása vagy indíttatása valakinek párhuzamos kapcsolatokra, ezzel én is úgy vagyok, mint Pearl, túlazóperencián, biciklista – inkább az a kérdés, hogy jó-e ezt úgy előadni a fiataloknak, higy ez mindennek a csúcsa és célja, jó esetben (főleg a fiúk) előtte “kitombolhatják magukat”, de aztán meg kell “komolyodni”, mintha ami előtte lenne, az nem lenne komoly.
    Ebből jön, hogy már ismerkedéskor káderezik egymást a fiatalok meg kevésbé fiatalok, hogy akkor ez most “komoly” kapcsolat lehet vagy “komolytalan”, az “elköteleződés”, összeköltözés, “lánykérés” elérendő “mérföldkővé” válik, és a “kapcsolat”, amit építeni kell, meg a “házasság, amit “meg kell menteni”, fontosabb lesz, mint a két ember meg az egymás iránti tényleges érzéseik, kapcsolódási pontjaik, értékeik, esetleges egyéb vonzalmaik.

    Kedvelik 1 személy

    • Szerintem a “végre találtam valakit, nem nézek másra” akkor van, ha valaki 1. nagyon meg van érintve, szerelmes lesz, nem is fér vbe e több, senki mást nem lát vonzónak, 2. bele se gondol, hogy nem kötelező egyvalakire felesküdni, 3. ez az elvárás, a norma, amelyet kritikátlanul elfogadnak, nyomozgatós-birtoklós kérdéseket tesznek fel egymásnak, saját bizonytalanságaikat akarják így toldozgatni, 4. nem akar több macerát az illető, mert eleve is kínlódva, társkeresőzve, akartan ment a keresés, kb. mint egy autó beszerzése a lehető legolcsóbban, és akkor nem akar többet nyűglődni (ez azt is jelenti, hogy nem nagyon vonzó általában a mindennapi közegeiben).
      Ehhez képest van a spontán történetek, meg egy pár olyan ok a többfelé szeretés igényére, ami az ittenieknek eszükbe sem jut, pedig valósak és gyakoriak.
      És hozzáteszem, ezt én se gondoltam így régebben.

      Kedvelik 2 ember

    • azt, hogy valami ‘komoly’, nem a kapcsolati létra (relationship escalator) végigjárására való hajlandóság dönti el, hanem az érzések hitelessége, az önismeret, a magaddal való megbékélés, a szükségletek és vágyak pontos meghatározása, az emberek szeretete (igen, így általánosságban, és nem az ‘egyetlen’ rögeszmés keresése) és a bevállalt, egyértelmű kapcsolódási szándék. rengeteg hibás forgatókönyv pörög a fejünkben: baráttal nem kúrunk, intimitás = szexualitás, a szex csak érzelemmel együtt működhet (ez csak egy preferencia: demiszexualitásnak nevezik).
      Esther Perel mondja azt, hogy a mai világban kizárólagos partnernek lenni igencsak megterhelő. a kortárs ember arra vágyik, hogy partnere lelki társ, legjobb szerető, barát, anya/apapótlék, háztartási alkalmazott, üzleti társ, szülőtárs, escort, szervező, gyilkostárs (partner in crime) legyen. ezt így mind egy embernek elég nehéz teljesítenie. többnyire azon buknak meg a monogám kapcsolatok, hogy a felsorolt szerepeken belül valahol megnyekken a lojalitás. eszünkbe sem jut az elején felmérni, hogy vajon mit BÍR meg a társunk mindebből. ha ezt írja elő a társadalom, ennek kell működnie. pont.
      a poliamóriások elfogadják partnereiket olyanoknak, amilyenek, nem támasztanak velük szemben irreális elvárásokat, és bevállalják azt, hogy különböző vágyaikat/szükségleteiket más-más emberek elégítik ki. az teljesen rendben van, ha ezzel valaki nem ért egyet. de nem árt elgondolkozni a lehetőség előnyein (és hátrányain).
      szeretünk partnereinkre tulajdonként gondolni, holott a titkos vágyakat, álmokat, gondolatokat nem birtokolhatjuk. az ember önmagában kerek, elégséges és működőképes. a ‘nem vagyok egész a társam nélkül’, ‘fele-ség’ vagyok sokak számára nyomorító kulturális örökség.
      szinte minden kapcsolatomban azt rótták fel nekem, hogy “te sok vagy nekem”, mert kizárólag saját törvényeim szerint léteztem. számomra a poliamória (életem ezen szakaszában – 48 évesen, egyedülálló kétgyerekes anyaként) jó, működőképes megoldás. ez nem jelenti azt, hogy soha nem leszek monogám vagy nem mehetek újra férjhez, csak pontosan annyit, hogy most többszerelmű vagyok.

      Kedvelik 1 személy

      • Igen, tényleg jó, hogy megint írsz!
        Én is ugyanerre jöttem rá pár éve. Én is sok voltam mindenkinek, ezért egyre többet voltam együtt barátaimmal, mindenféle spontán társasággal, helyi közösségben. És volt több partner is egy időben, kevés átfedéssel, de egyiket sem szerettem, ezt nem mondanám poliamóriának, szinte csak szex volt. Egy idő után kevés lett volna, pedig minden szuperül működött. Azt hiszem, most sokkal jobban csinálom a monogám párkapcsolatot, mert 1. nem élünk együtt 2. nem várok el mindent tőle 3. nem épültek le a sokféle barátságaim 4. elvagyok egyedül is, ha úgy adódik. Igen, sokkal egyszerűbb lett volna, ha az elején, tizen-huszonévesen ezt elmondta volna valaki.

        Kedvelik 1 személy

      • Tudom, hogy nem szép úgy hozzászólni egy könyvhöz, hogy nem is olvastuk :), de mégis megteszem. “Esther Perel mondja azt, hogy a mai világban kizárólagos partnernek lenni igencsak megterhelő.a kortárs ember arra vágyik, hogy partnere lelki társ, legjobb szerető, barát, anya/apapótlék, háztartási alkalmazott, üzleti társ, szülőtárs, escort, szervező, gyilkostárs (partner in crime) legyen. ezt így mind egy embernek elég nehéz teljesítenie”. Nos, én ennyi mindenre nem vágyom és akiket ismerek, azok sem, sőt szerintem a magyar nők többsége sem…(ezért ódzkodom az amerikai pszichológiától, sose tudom eldönteni, hogy ők az ilyen picit naívabbak/bugyutábbak, mint mi vagy csak az író túlzása ez, ezért lenne jó egy magyar könyvet is olvasni). Ami ebből a listából számomra fontos: szexuális partner és lelki társ legyen a párom, ha van gyerekünk akkor természetesen szülőtárs is. Sok ez? Olyan értelemben igen, hogy akarattal nem teljesíthető, ha elmúlt vagy sose volt a vágy, akkor nem szexelünk…ha nincs közös hullámhossz, akkor nem érezzük lelki társnak. Egyszerűen erre változott a világ, nem vagyunk már konkrét dolgokban annyira rászorulva a másikra (és itt kritizálom az idézett gondolatot, szerintem pont mostanában lehet egyre jobban kiszervezni a párkapcsolatban eddig meglévő szerepeket)….én nem tartom olyan szörnyű rossz dolognak a válások számának emelkedését sem, azt mutatja, hogy már lehet változtatni ha nem jó valami és a egyre inkább elfogadott is lesz egy ilyen döntés.
        Egy polygám kapcsolatban én pont a lényeget veszíteném el…a lelki társságot. Mert naívság azt hinni, hogy ez nem sérül, hogy a bizalom és őszinteség megmarad.
        (Nemrégiben elméláztam a magyar válási statisztikán http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/stattukor/valas17.pdf
        Ezt csak úgy belinkeltem, mert érdekes. )

        Kedvelés

      • A bizalmat és őszinteséget a hagyományos, titkolózó-kizárólagos-birtoklós keretben értelmezed.
        Jó lenne az előzetes-tudatlan “nem tudom, milyen, de nekem ez és ez lenne a bajom vele” ítéletek helyett meghallgatni olyanokat, akik élik és jó nekik.

        Kedvelés

    • Pardon, itt lehet, hogy félrement valami. Én azt, hogy távoli nekem, hogy egyszerre több ember felől áradjon a szexuális energia úgy értettem (és csakis magamra nézve, nem alapigazságként kijelentve, vagy ódzkodva), hogy jé, annak a gyakorlati esélye, hogy egyidőben több olyan férfi legyen az életemben, látókörömben, akikhez vonzódom és ez kölcsönös (ha nem is ugyanaz a sztori, nem is ugyanúgy), közeli viszonyban vagyok (testi, érzelmi, vagy mindkettő) az erősen konvergál a nullához, mert az egy fő egyszerre is ritka nálam. Ezt az eddigi tapasztalataimra alapozom, talán még változhat, változhatok. Lehet az oka jól megszokott távolságtartás, sérülés- és bonyodalomkerülés is a részemről, meg szerencse vagy fene tudja mi is, és valószínűleg nem vonzok én sem sokakat. Ezért kérdeztem, hogy mennyire gyakori másoknál ez a fajta kapcsolódásbeli bőség és minőség, hogy kilássak az életemből. És látom, hogy mennyi könyv, link és személyes élmény van a témában!

      Kedvelik 1 személy

      • Biciklista, remélem, nem túl félreérthetően fogalmaztam! Nekem első olvasásra az tűnt közösnek abban, amit Ti hárman írtatok, hogy elsősorban személyes meg gyakorlati okokból érzitek magatoktól távolinak a nem monogám kapcsolatokat – igaz, ahogy most olvasom, a többiek több fenntartással nézik ezt az egészet.
        Én szinte teljesen úgy vagyok ezzel, ahogy Te most kifejtetted, azt is beleértve, hogy akár változhat a hozzáállásom később.

        Kedvelés

  16. Az jutott még az eszembe, hogy nyilván középkorúként, tartós kapcsolatban, nem erre szocializálódva, nem ehhez megfelelőnek tartott személyiséggel lehet sok érvet találni a monogámia mellett, csak épp az esetleges nyitás ilyenkor nem egy tudatos, észérvek alapján hozott elvi döntés, hanem egy helyzet vagy belső válság, amibe belekerül az ember vagy a pár. Aztán ezzel kell megküzdeni valahogy, és ilyenkor az, hogy nehéz vagy bonyolult az nem érv, mert eleve nehéz meg bonyolult az egész.
    Tavaly néztük meg a Wanderlust c. BBC-minisorozatot (6×1 órás kerek, lezárt egész, nem végtelenítbető szappanopera), nagyon jó szerintem ebben a műfajban (pszichológiai-tarsadalmi dráma, fokozatosan adagolva), pároknak arra is, hogy úgy általában beszélgessenek arról, mit gondolnak a témáról.

    Kedvelik 1 személy

  17. Csakazolvassa 2019.06.28.
    Őszinteség. Csak az tartozik a másikra lelkem torteneseibol, amit megosztok vele… és a másik lelke is egy vár, amit ha megnyit nekem csak akkor setalhatok be. Így gondoltam sokáig és így is éltem. Ez szép volt addog, amíg a titok kamrak az egészhez képest kicsik voltak… így megmaradhat a lelkitarssag.
    De ha nekemvan egy másik kapcsolatom, fergeteges szeretkezesekkel és felejthetetlen élményekkel…azt hová tegyem? “Beszeljem ki”? Nem bantom ezzel a masikat, a k őszinteség jegyében? És akivel átéltem, az is meg akarja-e osztani ezeket egy számára idegennel (mondjuk ezt a verziót feltetelezve)? Vagy hallgassam el “diszkréten”? És ez már tapasztalat: minél nagyobb a titkok kamrája, annál távolabb kerül az egyszervolt lelkitars.
    Így értettem. A bizalom nálam együtt jár az oszinteseggel.

    Kedvelés

    • De az őszinteség miért jelent okvetlen vallomásrohamokat, és hol marad akkor a tapintat? Én nagyon aggályosnak tartom, amikor párok már fullasztóan arra használják a másikat, hogy minden lelki hordalékot letegyenek elé. Egy szempont van: a másiknak ne fájjon fölöslegesen semmi, illetve még egy: én magam maradjak önazonos. Ennek belövéséhez, az egyes döntésekhez érettnek, egyenesnek, méltóságtelinek kell lenni. Ha meg nem működik már az eredeti (úgy értem, a korábbi) kapcsolat, kiürült, kevés, külön vannak lelkileg is a felek, akkor erről kell beszélni, időnben, nem a másik nagy érzelmi élményről. Miért “kell”? Mert ha elmulasztják, jönnek a nehezebb helyzetek, titkolózás, bűntudat, hiányból fakadó másfele járások, aszimmetria és harag.
      Senki nem tartozik teljes énfeltárással senkinek. Nem várható el, és nem is jó. Mindenki jobban jár, ha az egyes szereplők a saját lelki jóllétüket tartják szem előtt, nincs áldozatvállalásosdi.
      Nyilván amiből én beszélek, az nem a veszedelmes viszonyok kavarós, manipulálós közege, hanem hogy kiindulópont az, hogy a másikra figyelek, nem árulom el, nem használom semmire.
      A nagy baj nem a “megcsalás” (ez is milyen szó már…), hanem az, hogy az emberek érzelmileg éretlenek, szarul vannak mentálisan, elégedetlenek, felszínes izgizésre, unaloműzésre használják a szexualitást és az embereket.
      Tapsikolósan boldog vagyok éppen attól, hogy ezekre határozott nemet mondtam. Hogy nem voltak ilyen dilemmáim. Soha nem éltem kifáradt, szürke kapcsolatban, soha nem használták a testemet engem nem szerető emberek, nem nyomozttam, nem gyanakodtam, nem hagytak el, nem voltam trófea, nem vadásztam trófeára, nem próbálgattam a karmaimat – egyáltalán nincsenek karmaim. Mélyen éltem meg az érzelmeket, és tudtam éveket is várni két nagy történet között. Megőriztem magamban valamit.

      Kedvelik 1 személy

      • Most mosolyogva bologatok mindkét valaszodra :). Igen, így kellene!!! És ugye vannak Fehér Hollók, akik játszmák nélkül könnyedén…?
        (Azért a csontom nem eresztem… köztünk, tökéletlen emberek között az, hogy fontos dolgokat, érzéseket nem oszthatunk meg egymással…eltavolodashoz vezet.)

        Kedvelés

      • Én csak arról írok, ami fehér holló, ami a cél és optimum lehet, mert a közhelyes önsorsrontás, érzelmi vekengés, a birtoklósdi nem érdekes, tele vannak vele a magazinok, a net, pedeig sima mérgező játszma és éretlenség. Ahogy a sokat idézett G. mondta, a hátamon feláll a szőr ettől, ahogy emberek a csajozást-pasizást elképzelik.

        A regényben van egy csomó érzelmi rész, szomorúak is és szépek, egyszerűek is, és tudom, hogy az olvasó annak örülne, ha a kínlódásban, a hamisságban, manipulációban ismerhetne magára, abban érezné, hogy valaki róla ír, és nem az én új élményt jelentő, egyenes, tisztességes, egyszerű, hevesen boldog érzéseimben és azok elvesztésekor is az egyben maradásban, méltóságban. De az utóbbit választom, mert erről tudok hittel írni.

        Kedvelés

      • Nagyon kíváncsi vagyok már!

        Önigazoláshoz muníciót sajnos nem itt kell keresni…

        Szerencsés vagyok, én húszévesen sem értettem ezeket a “vekengéseket”, meg amiktől majdnem minden női tartalom szól… “Hogyan tartsd/hódítsd/szerezd meg, biztosítsd be” satöbbi, mintha hülyegyerek lennék, és a játékom lenne a másik… broáf.

        Kedvelés

    • “ha nekemvan egy másik kapcsolatom, fergeteges szeretkezesekkel és felejthetetlen élményekkel…azt hová tegyem? “Beszeljem ki”? Nem bantom ezzel a masikat, a k őszinteség jegyében?” Te úgy képzeled, hogy az eredeti kapcsolatot ez meglepné, a te vallomásaidból tudná meg a másikat?
      Szerintem amúgy szexuális részleteket, bonyolult érzéseket, a másik ember sérülékenységét nem beszéljük meg senkivel, elemi szövetség és dac van minden olyan területen, ami csak két emberre tartrozik. Óvjuk a másikat. A kapcsolat vége után is. Nem hozzuk szar helyzetbe, erre nincs mentség.
      Így én tényszerű lennék, csak a tendenciákat említeném, és nem sunnyogva intézném a külön kapcsolatot.
      Elfelejtettem mondan, hogy két olvasó története inspirálta ezt a témát, nem vagyok kettős vagy kettő vagy több kapcslatban, és soha nem is voltam. De zsongok egyenletesen lebegve méztenger tetején.

      Kedvelik 1 személy

    • “ha nekemvan egy másik kapcsolatom, fergeteges szeretkezesekkel és felejthetetlen élményekkel…azt hová tegyem? “Beszeljem ki”? Nem bantom ezzel a masikat, a k őszinteség jegyében?” Te úgy képzeled, hogy az eredeti kapcsolatot ez meglepné, a te vallomásaidból tudná meg a másikat?
      Szerintem amúgy szexuális részleteket, bonyolult érzéseket, a másik ember sérülékenységét nem beszéljük meg senkivel, elemi szövetség és dac van minden olyan területen, ami csak két emberre tartozik. Óvjuk a másikat. A kapcsolat vége után is. Nem hozzuk szar helyzetbe, erre nincs mentség.
      Így én tényszerű lennék, csak a tendenciákat említeném, és nem sunnyogva intézném a külön kapcsolatot.
      Elfelejtettem mondani, hogy két olvasó története inspirálta ezt a témát, nem vagyok kettős vagy kettő vagy több kapcsolatban, és soha nem is voltam. De zsongok egyenletesen, lebegve méztenger tetején.

      Kedvelés

  18. Chris 256-nak:). “Szerintem a nőt gyönyörűen arra kondicionálja a társadalom, hogy fojtson el mindent, legyen minden jó miatt elemi bűntudata. Úgyhogy gyakran ki sem derül, ha esetleg valakinek erős vágyai, intenzív szexualitása lenne. Nem jön, nem jöhet elő.” Azt hiszem nem egy helyen és időben voltunk fiatalok :). Én a nyolvanas évek végén és a kilencvenes években, Budapesten. Nem érzékeltem, hogy el kell fojtanom magam…lehet, hogy csak szerencsém volt a mikro kornyezetemmel…de az is lehet, hogy utána lett prudebb a társadalom. Ebben nincs előre és hátra, hanem korbejaras van…remenyeim szerint egy felfelé tartó spiralban. (Azt hiszem a Spektrumon volt egy ilyen sorozat arról, hogy a különböző korokban hogyan viszonyultak a szexualitashoz…)

    Kedvelés

    • Igen, valószinüleg mikrokörnyezetröl lehet szó, kivételek mindig vannak. Ên sem a saját börömön éreztem az elfojtást, de attól még társadalmi szinten nyilván ott volt az, az ember kilát a mikrokörnyezetéböl egy idö után.

      Kedvelés

      • Öltözködésben ott volt a melltartó nélküliség…és ez volt a nudizmus fénykora is. Nem is tudom, messze van már, lehet az idő is szépít :).

        Kedvelés

    • folytatom…Azt gondolom, azt ma már nyugodtan kijelenthetjük, hogy a szexuális orientáció NEM családi nevelés és társadalmi befolyásolás kérdése, sőt annyiféle van ahány ember él a Földön…ha egy gumikötél egyik végén a 100% heterók, a másik végén a 100% homoszexuálisok helyezkednének el, akkor ezt a kötelet kihúzva mindenki megtalálhatná a maga helyét és van ahol jobban tömörülnének az emberek, van ahol csak néhányan lennének. És akkor miért ne lehetne ez igaz a szexuális étvágy intenzitására is? Mármint, hogy születünk egy bizonyos szex-temperamentummal…és ezt lehet, hogy nem tudjuk megélni, lehet hogy le kell fojtani magunkban vagy éppen másba ölni…de ott van. És akinél ez kevesebb, annak a monogámia könnyebben megy, pláne hogy még a társadalmi normák is efelé húznak….akinek több, annak nehezebb ebbe a rendszerbe besimulnia és DÖNTHET úgy, hogy kiéli ezt a vágyát és dönthet úgy is, hogy “szublimálja” valami másba és siránkozhat is a világról egész életében. Ilyen szempontból: a személyiségünk része a szexualitásunk, ami kihat arra, hogy könnyen vagyunk-e monogámok…vagy kényszerből. A tetteink, na az a VÁLLALÁS.
      És egy kapcsolat se szól csak a szexről…de most én erről az szeletéről írtam :).

      Kedvelés

      • Igaz, söt a libido egy életen belül sokszor változhat is és most nem csak a klasszikus, szülés utani helyzetre gondolok.

        Kedvelik 1 személy

      • “azt ma már nyugodtan kijelenthetjük, hogy a szexuális orientáció NEM családi nevelés és társadalmi befolyásolás kérdése” Szerintem ez nagyon elnagyolt, van veleszületett, meghatározott, mély homoszexualitás, van epigenetikus, szerzett, traumaforrású, és (ma már, liberális helyeken) igenis vannak közegek, ahol “divat” az identitás, vagy döntés, enyhe homo érdeklődés testet ölthet mint kifejlett szubkultúra-tagság, és ez jó. Én magamról tudom, hogy a neveltetésemnek fontos szerepe van abban, hogy el se képzelte magam soha mint nem heterót, mint (külsőségekben) nem nőies nőt, gyereknemvállalót. Ebből következik, hogy akit nem így nevelnek, az sokkal könnyebben elképzeli magát másképp, és kíséretezik is. Ezek amúgy sem vagy-vagy, statikus állapotok.

        Kedvelik 1 személy

      • Szerintem is érdemes elgondolkodni azon, hogy mennyiben fakadnak a személyes választásaink, velünk születettnek vélt tulajdonságaink, attitűdjeink abból a családi és társadalmi közegből, ahonnan jöttünk. Nem azért, hogy feltétlenül meg akarjunk változni, hanem hogy tudatában legyünk az automatizmusainknak, öntufatlan előfeltevéseinknek. Az, hogy én csak mély kölcsönös bizalomra alapuló, hosszú távú, de nem formalizált kapcsolatban gondolkodtam mindig, nagyon összefügg azzal, hogy honnan jöttem, pl. azzal, hogy nagyon el akartam kerülni azt, hogy annyira csúnyán és a vagyonmegosztáson való végtelen küszködéssel legyen vége, mint a szüleim esetében, alkalmi kapcsolataim meg egyfelől a vallási háttér, másfelől meg a szabadabb női szexuális viselkedés társadalmi megítélése miatt. Nem is feltétlen amiatt, hogy mit gondolnak majd rólam, hanem amiatt, hogy pl. hallottam, higyan beszélnek a férfiak a “nem komoly” kapcsolataikról és hogyan viselkednek ilyenkor. Ha úgy vesszük, nálam működött is az öntudatlan stratégia, mert egyik kapcsolatom se ért véget “csúnyán”, ugyanakkor hamarabb fedeztem volna fel, hogy milyen kapcsolat, milyen férfi passzol hozzám, szexuálisan hogy működök, ha tizen- huszonévesen kicsit jobban mertem volna kísérletezni, nem képzelve azt, hogy egy kapcsolatnak legalább potenciálisan hosszú távra kell szólnia vagy hogy ha nem, akkor kurvának néznek és úgy is kezelnek.

        Amihez a monogámiára való hajlamnak köze van, az szerintem sem a libidó, hanem az ún. szovioszexuális orientáció – az, hogy milyen fokú társas elkötelezettséget kapcsol az egyén a szexuális kapcsolathoz, erről is volt Kinsley-nek egy kérdőíves felmérése meg sokféle elmélet van arról, hogy miért válogatósabbak egyesek és mi alapján válogatnak

        Érdekes az is, hogy amíg a monogámia az abszolút érték, az ettől való bármilyen eltérést automatikusan a teljes promiszkuitással meg a káosszal vagyunk hajlamosak azonosítani.

        Meg szerintem az is jellemző, hogy ha egy új kapcsolatot (vagy egy régi megőrzését egy új mellett) “szabályszegésnek” éli meg valaki, akkor egyrészt titkolni fogja, másrészt meg kevésbé fog arra odafigyelni, hogy hogyan tud egy belső etikát követve viselkedni ilyenkor, a bűntudat és a szégyen sokszor ahhoz vezet, hogy “most már úgyis mindegy”.

        Kedvelik 1 személy

  19. olvasom a hozzászólásokat, és meglep, hogy mekkora a közegellenállás. érdekes jelenség van mögötte. gyakran előfordul, amikor mások kérdeznek a poliamóriáról, hogy szavaimat hallgatva, beleélik magukat a helyzetbe, aztán gyorsan elborzadnak. pedig senki nem kéri tőlük, hogy éljék meg, váltsák fel monogám kapcsolatukat poliamóriára, csak egyszerűen fogadják el, hogy létezhet ilyen is. az is meglep, hogy rögtön szexuális képek, forgatókönyvek ugranak be. pedig a poliamória sokkal inkább szól az intimitás őszinte kifejezéséről, mint a túlfűtött szexualitás megéléséről. a poliamóriások nagyrésze sokkal kevesebbet szexel, mint egy átlagos, monogám pár. az együttlétek sokkal inkább a szeretet megnyilvánulásáról, összebújásról, együttalvásról, kölcsönös, élénk odafigyelésről, mély beszélgetésekről és a sebezhetőség szinte állandó felvállalásáról szólnak. a különbség csak az, hogy ezek nem kizárólag egy ember fele áramolnak. ha ezt nem élheti meg, a poliamóriás valószínűleg bele sem megy a kapcsolatba. szexhez csak azokkal jut el, akikkel ezek a feltételek teljesülnek. a kapcsolódásokat leginkább az jellemzi, hogy nincsenek ott a társadalmi és erkölcsi gátak, odafigyelés és nyitottság van.

    Kedvelik 4 ember

    • A “forgatókönyvek”: elgondolkodtam, és hát persze: aki ebben a fogalomrendszerben él, gondolkodik, mi más jutna eszébe… Teljesen logikus szerintem.
      Ebből persze ki lehetne látni, de hát szerintem pont azért vannak ebben sokan, mert nem tudnak másban gondolkodni.

      Kedvelés

    • Szia ribzli! Nagyon kevés az igazán jó kapcsolat, akár monogám, akár nem és örülök, hogy te egy ilyenben élsz most. Bocsánat ha megbántottalak esetleg vagy ilyesmi…nekem erről a témáról más a személyes tapasztalatom és a nem-személyes, nagyon jó barátnőtől hallott is, mint a tiéd. És köszi a linkeket, igen gondolatébresztők, idézek is egy mondatot, tuti nem a legfontosabb, de jót vigyorogtam rajta ” Mindenhol, mindig mindenki úgy érzi, hogy ő egyedi, de a másik csak egy klisé.”

      Kedvelés

      • @Kriszta, pillanatig se aggódj: igen kevés az a dolog, amivel engem meg lehet bántani, mert nem bántódom meg. nincs miért 🙂
        jelenségeket, megnyilvánulásokat figyelek, azt, hogy embertársak mennyire gyorsan felvértezik ezzel-azzal magukat, amikor számukra kényelmetlen téma, beszélgetés, kapcsolódási sík merül fel. az utóbbi években erősen megtanultam hallgatni, figyelni másokat, azt, amit mondanak, ahogyan mondják, mennyi benne az érzelmi töltet, a ráció és az empátia. én ebből tanulok.
        a választásaim tükörsima tudatosság következménye. nem alkuszom, nem tántorodom meg, nem sértődöm, nem érzem magam kevesebbnek vagy megbélyegezettnek miattuk. ilyen vagyok, és a világon senkiért nem tagadom meg magam, leszek más, mutatok egyebet. mindenből tanulok.

        Kedvelik 2 ember

    • Szerintem így nagyon-nagyon kevesen élnek, ehhez nagyon tudatosnak, szabadnak, felnőttnek kell lenni. Akit nem érdekel a téma, nem is hallott róla, annak fogalma sincs, hogy a hűség-megcsalás halmazokon kívül mi minden lehet még. Én sem foglalkozom vele, senkit nem ismerek, aki hasonló érettséggel, nyitottsággal beszélne az ennyire magán magánéletéről. De, azt hiszem, egyre jobban értem. Elítélni eddig se ítéltem el senkit azért, ha nem a monogám erkölcsiséget követte, de amit én látok, az inkább az, hogyan élnek óvodás szintű konfliktuskezelési képességgel és kamaszos lelki habitussal negyvenes férfiak és nők, engem ez sokkal jobban megdöbbent, mint hogy ki kit szeret.

      Kedvelik 1 személy

  20. A nyílt/poli élettel kapcsolatos hosszas merengésem és rövid tapasztalatom fő felismerése, hogy leginkább azok az elvek és hozzállás számítanak, amiken a kapcsolatok nyugszanak, és már csak ezért sincs az ég egy adta világon semmi köze a férfiak ilyen progresszivitással zsarolós nagy felismeréseinek az egész koncepcióhoz. Nem birtoklunk a másikból semmit, örülünk a kapcsolódásainknak, ahogy a másokkal való mindenféle jellegű kapcsolódásoknak is, örülünk a másik örömének, felelősségteljesen és érdemben és őszintén és közösen lefektetett határokkal kommunikálunk – ha ezek működnek, akkor nekem már szinte véletlenszerű, hogy a konstelláció mono vagy poli vagy bármi a spektrumon, mert teljesen más a paradigma, mint az uralkodó birtoklós monogámiában.

    Én annyira monogám vagyok, hogy inkább csak szemigám – ha nem a fenti alapokra épül a kapcsolat, egy társ bőven túl sok, csak a többi energiámat, kÍváncsiságomat, ottfelejtődéseimet (ez a megfogalmazás nagyon rezonált, Easternsugar) nem romantikus vagy szexuális csatornákon, hanem mindenféle baráti, tágabb közösségi meg egyéb véletlenszerű emberi kapcsolatokon van igényem kiélni.

    (Éva, olvaslak sokat, nehezen írok, de nagyon emlékszem a gyimesi útra Lőrinccel mennyi rengeteg éve.)

    Kedvelik 1 személy

    • Ó. És Julival voltam már terhes.
      Én pedig soha nem felejtem el, amikor jött a húsárus asszony a vonaton, megjelent a 45 fokra hevült kupé ajtajában, legyek döngtek, és csöpögtek ilyen levek a szatyrából a padlóra.
      “Húst? Máj is van.”
      (néma csönd)
      Te (és ez az egyetlen, amit erre mondani lehet): Jól hangzik.
      És akkor én életem eddig egyetlen, borzalmas röhögőgörcsét kaptam, több órás volt, kiakadt az állkapcsom.

      Kedvelés

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.