de most tényleg, Kristóf…

Bevezetés

Steiner Kristóffal bonyolódtam (komment)vitába ma reggel, amúgy láttam, hogy már korábban megjelent a cikk (wmn): ő a kulturáliskisajátítás-dogma és Jamie Olivier szakácskönyv-átírása ellenében forszírozná, hogy igenis nevezhessük az élelmiszereket másképp, mint amik (mediterránnak, sajtnak…), de azt is rögtön láttam, hogy semmiféle elvről nincs itt szó: az, hogy hús, sajt legyen a pótlék, hamisítvány, tisztán üzleti érdek, piaci nyomakodás, glóriával a feje körül. Mert ugye sértő, elidegenítő az az elnevezés, hogy “növényi tömlő”. “Vegán tojás.” (De hát eddig azt mondták, a sajt, a tojás, az kihasználás, a hús gyilkosság!… Na. Sok minden van itt.)

Nem is gasztronómiáról van itt szó, hanem arról, hogy lehessen hajlítgatni a fogalmakat, szavakat és ez által a valóságot, érdekeink mentén. Ez – a nyelv átírása, az öndeklaráció bevezetése, pl. mit jelent a nőies vagy a család szó – engem mélyen felháborít.

És ezért kommenteltem, itt.

Van bajom Steiner Kristóffal, és épp azért, mert olyan cukin, párbeszédképesen és progresszívan adja elő a nettó egoizmust és önimádatot. Az a kiindulópontom, hogy csak arról írok – a benyomásnál komolyabb – véleményt, amit alaposan ismerek. Ezért nem írok a formaegyről, annyit se, hogy utálom, és ezért írok sokat színházról, a fitnesz világáról, Lionel Shriver regényeiről, a vegánságról, az amerikai kövérlobbiról vagy a transzneműekről.

Ez a véleményem (bárki woke/LMBT-személlyel szembeni bírálat, bármiért) nem jelenhetne meg azokon a sajtófelületeken, sehol, amelyeket amúgy kedvelek és követek, mert ezt a kritikát kiszorították a Mandinerre, Magyar Nemzetre és társaira, és ezért egy független blogon írom, kifejezetten és még mindig baloldaliként

– amennyiben baloldalinak lenni nem a felszínes ügyekben való facebookos óbégatást jelenti, hanem azt, amit eredetileg: valódi társadalmi haladást és szabadságot, bátor gondolatokat, rációt, jogegyenlőséget, női emancipációt, kapitalizmusellenességet és az értelmetlen hierarchiáktól, rendpártságtól, tekintélyelvűségtől való megszabadulást, továbbá az igazi szólásszabadságot.

Tehát nem jobboldali vagyok és nem homofób, hanem NEM ÉRTEM, illetve BÍRÁLOM ezt az egészet. Aki akarja, érti, vitatja. aki nem, az elutasítja.

Régóta és figyelmesen olvasom Steiner Kristófot, olvasom a Hument, a wmn-t is, Milanovich Domit, Kanicsár Ádámot, Filákovity Radojkát, a transzmagasztaló cikkeket, a sokat emlegetett újságíróagy igényeivel, és felismerem az írásaikban a közös jelenségeket, a bírálandót: a hamis áldozatiaskodást, a fogalmak pasztelles elmosását (mi a család, ki a nő, önmeghatározás), a valóságtagadást, az önző hisztit.

Valóban a hatósági áras csirke far-hát, a havi huszonötezres árvaellátás és az első magas sarkús köztársasági elnök a vigaszdíjunk egy olyan csatáért, amiben az első perctől kezdve ágyútöltelékek voltunk.

Írja ezt az idei választás után a bőségben élő, húszévesen önfenntartó, kibélelt karrierű Nyáry Luca, úgy, hogy ő maga már nem kap árvaellátást, mert nem jogosult rá, tehát nem tudja, hogy épp január 1-jével emelték a minimumát ötvenezerre. (Ez szerkesztői hiba.)

Minden hiszti és minden moralizálás. “Ismét vért könnyezett a körúti Nyáry Luca-szobor” – foglalja össze a mindig tömör szerelmem. Bárkiről kijelentik, hogy edukálandó/bigott/bully/bántalmazó/nárcisztikus/áldozathibáztató/transzfób/troll, és ennyi, nem kell érvelni. “Az élelmiszerkézikönyv (sic) annyira elavult, mint a lobotómia”… írja Kristóf. Van egy tízezresem, hogy minden elavult, ami a kis vegán előretörést nem mozdítja előre…

Na de.

Tárgyalás

Kristófnál ettől döbbentem meg, nagyon. Hogy ezt lehet, ennyire nyíltan:

Szóval, Kristóf, hogy van ez, hogy mindenféle woke témákkal, esetenként e nézetek lájtos, “építő” kritikájával, a szeretet, nyitottság emlegetésével csakis a magad és szűk csoportod érdekét nyomod, és nem gondoltok senki másra. Például a nőkre, akiknek szövetséges voltából egyáltalán működhet a gasztro- és LMBT-üzemetek, mert ennek bizony jóindulatú nők a közönsége.

Vagy, ez is a szavak átírása előrébb-nyomakodás reményében:

#FamilyIsFamily, and the two of us #BeingTogether already counts as family, no matter what others say.

Senki nem kérdőjelezett meg titeket. Ha te ezt panaszlod, és amikor egy szabad életű párost a szeretet megléte nevében családnak nevezel, akkor nem jut eszedbe, hogy ez lefokozza azok vállalását és erőfeszítéseit, akik valóban családot alapítottak és nem prémekben fetrengenek, instát-facebookot szerkesztgetnek főállásban? Az LMBT-közösség ellenben nyíltan és burkoltan, általában és konkrétan is ezerszer és naponta megkérdőjelezte, kigúnyolta, leszólta, vájkálva vizsgálgatta azt, amit az emberek többsége családnak nevez.

Családnak nevezni azt, ami nem az, nemcsak nyelvileg ijesztően hamis, hanem tiszteletlenség is azokkal szemben, akik a gyerekekkel gürcölnek. Mert a “minden család, amit annak érzel” elveszi tőlük a szót, az önelnevezésüket is.

Szülő(k), esetleg nagyszülők és gyermek(ek) rendszerint együttélő vérségi közössége.

Ezt jelenti a szó az értelmező szótárban. Ha nincs gyerek, az nem család. A kutyus nem család, a szeretet megléte még nem család (a “pár” a szó, amit keresel); család az, ha vállalás van, ha a PÁR vállalja, és inaktívakról gondoskodik egy háztartás, illetve ezek kiterjesztései, kapcsolatai (nagybácsik, unokák stb.). Azért jár CSALÁDI belépő, mert a gyerekeknek nincs saját jövedelmük, és a társadalom így segíti, hogy ők is strandolhassanak. Kicsit sértő, közepesen megtévesztő, nagyon nevetséges, hogy nem meritek érteni és a jelentése szerint használni, ellenben magatoknak kéritek ezt a szót.

Vagy, és ez már nem nyelvi, hanem értékrendbeli, ízlésbeli és biztonsági kérdés: amikor síkra szállsz a Humenben a meztelenség tabutanításáért, akkor egyáltalán nem jut eszedbe, hogy nektek ez nagyon menő, szabad meg újító, de hányan vannak, akinek a bugyis-virágoskertes, öntetszelgő képeitek durva traumákat, abúzust, pállott alsógatyaszagot idéznek fel? Tabu? Dehogy tabu. Nő nem meztelenkedhet nyilvánosan, mert veszélyes és ízléstelen, illetve meghurcolják érte, férfi meg ne csinálja, mert para. Mintha nem lenne tele a páros alsógatyás képeivel az insta meg a Humen. Mintha tilos vagy tabu lenne. Nem az, rég nem az, főleg a sportos test megmutatása nem az. Ebben sem vagy áldozat. Ami ciki, az a napi szelfi (de legyél buddhista és ne basztasd a telefonod!), meg hogy a látott a testalkat nemigen hozza meg az emberek kedvét a vegánsághoz.

A meztelenség tabutlanítói épp a queerek körében pár éve követelésekkel állnak elő, elnyomottnak titulálják magukat, megjelennek a Pride-on és az utcán is. Non-sexual nudity, így védi ki a kritikát. #kinkshaming

Tök jó a szabadság, tök jó, ha sokféleképpen lehet élni, de nem tekinthetünk el attól, épp a ti értékrendetekkel egybevágó okokból, ha a sokféleség, a szabadság, a határok tágítása másoknak kínos, kellemetlen, traumatizáló, veszélyes, vagy tippet ad a kinkeskedés és a szexuális erőszak határterületein. Néha gondoljatok mások méltóságára, biztonságára is. Más élményűek, más elnyomottak más félelmeire.

Cikk:

Parenting Outlet Encourages Kids to be Prepped for “Nudity, Kink” at Pride Parades

Mert a határtágítás, az nem csak szabadság, hanem átlépés is: transgression. Ami az az elv, amitől a pornó eszkalálódik és iszonyattá válik: csak az az izgalmas, ami már határterület, tilos. És mérhetetlenül önös ez is, csak úgy, mint a szavak hajlítgatása: nekem ez így tetszik, ez a woke, ez a menő, éljen mindenki úgy, ahogy szeretne, de főleg én. Aki nem így gondolja, az bigott, prűd, kirekesztő!

Döbbenten nézem, hogy a jól begyakorolt nemeslélek-imidzseddel, a jó ügyek követeként beágyazódva milyen rideg cinizmussal nyomatod a saját üzleti érdekeidet és főzős bizniszedet. Ahogy minden posztod, témád, meghatottságod gyorsuló ütemben válik reklámhordozóvá. Pygmalion mítoszához hasonlítod, ahogy te a húsutánzatba, az alkotásodba beleszerettél?…

Vagy vegyük a HUMEN-t, amelynek utolsó nyomtatott számában tizenegy férfi van az impresszumban feltüntetve, és mind szerkesztő (nincs munkatárs, szerző). Egy nő van, ő a korrektor. (Ugyanez a közeg teszi szóvá, hogy nincs a nő a kormányban, meg dejófej Nadia Calvino, a spanyol gazdasági miniszter és miniszterelnök-helyettes, aki egyetlen nőként lejön a fotóról.) Ki hiszi el, hogy itt az LMBT van képviselve, vagy hogy bárkit érdekel a leszbikusok vagy a nők joga? Egyáltalán: hogy ez az egész #jóügy nem jómódú, fiatal, ép fehér férfiak high life magamutogatása? Gyönyörű nyomdai kivitelben évek óta csak fényes bőrű, izmos fiúk vannak szaunák, fétisboltok, kozmetikai és divatcégek egész oldalas hirdetésein. Miért? Mert abban van a pénz: a gyermektelen, független, határokat feszegető férfiakban. Szerintetek egy gondolkodó nő, egy feminista ezen nem lát át? Groteszk módon folyton üldöztetésről, gonoszságról sírnak e jómódú, utazgató, szőrszálaikkal és jógapózaikkal bíbelődő emberek. Hogy várhatja el bárki, hogy ennek az ügynek, ennek a rengeteg hedonista férfinak feminista nő ally-a legyen?

Hol érdekelnek titeket a nők? Az igazi elnyomottak? Az elvek, egyáltalán, és olyan elvek, amelyek nem közvetlenül a saját materiális érdekeiteket szolgálják?

Befejezés

Ezt csak néhány példa, de azt jól mutatja, hogy mennyire visszás, amikor a szabadság, a szeretet, a divat, az ökóskodás, az LMBT és az állatvédelem/vegánság érzelmi reakciókat kelt, és elaltatja a kritikai érzéket, tilos lesz kimondani a dolgokról, hogy mik valójában, a szavak eredeti, konszenzusos jelentését, és eltűnik a nagy érzelmi ködben, hogy ez az egész #reklám. Termékeké és férfiak érdekcsoportjáé.

Holnap a szavak jelentésének átírásáról elvibb módon írok.

5 thoughts on “de most tényleg, Kristóf…

  1. Soha nem akarják megérteni a tartalmát a kritikáknak, rögtön jön, hogy stílus, troll, gyűlölet, jujuj.
    A fogalomtágítás, valóságtagadás másik példája: ki az elnyomott? Mi az emancipáció? Kristóf a Humen új (utolsó) számában:

    (bugyis kép a párról a napsütésben a réten, olyan testek, ami tutira visszatart, ha tervezted a vegánságot)
    “Van, aki számára a szivárványzászló ‘vörös posztó’ – és van, aki szerint nem szabad(na) szándékosan magunkra haragítani a mérges bikákat. Mi viszont hiszünk benne: addig kell lobogtatnunk a szivárványposztót (sic!), míg eljutunk odáig, hogy mindenki számára elfogadottá, és nem csak megtűrtté válunk.”

    …passzív agresszió, “békés harc”, ráerőltetés. Jobban jártok ti a levegőnek nézéssel és a megtűrtséggel, én azt mondom. Eszembe jut Szabó A. Zsófia, aki itt a blogokon világhatalmat, feminista uralmat vizionált (pax feminica), akkor még pre-op transzként (csávó)…

    “Miért kell húzogatni az oroszlán bajszát?” – merülhet fel a kérdés az LMBTQ egyenlőségért folytatott békés harc kapcsán. A válasz olyan átkozottul egyszerű: ugyanazért, amiért a szüfrazsettek felháborodást keltettek, miközben a nők egyenjogúságáért küzdöttek.”

    “És bár agent provocateurnek lenni áldozatokkal jár, a szeretet, az igazság és a tisztesség forradalma végül győz: a nőknek ma már szavazati joguk van, az Egyesült Államoknak volt afroamerikai elnöke és jelenlegi alelnöke is fekete, és sok országban ma már normális, ha egy gyereknek két apukája vagy két anyukája van…”
    (+ még ömlengés, történelmi ismeretek/arányérzék híján való hurráoptimista fejtegetések)

    MENJ A PICSÁBA, KRISTÓF
    mi közöd van neked ahhoz, hogy szavazójoguk lett a nőknek?
    MENJ A PICSÁBA, KRISTÓF
    csak beleülnél mások harcába, szenvedésébe
    MENJ A PICSÁBA, KRISTÓF
    hogy van pofád unalomból írt buta cikkekben kisajátítani valódi hősök narratíváját, akik hoztak is áldozatot, veled ellentétben
    MENJ A PICSÁBA, KRISTÓF
    önös célra használni mártírokat
    MENJ A PICSÁBA, KRISTÓF
    moralizálni olcsón
    MENJ A PICSÁBA
    egy gyereknek fogalmilag nem lehet két anyukája, sem két apukája
    MENJ A PICSÁBA, KRISTÓF
    azoknak a gyerekeknek a származása, eredeti családja fel van dúlva, ott szegénység és kényszer van, esetenként gazdag nyugati párok fizettek egy nyomorult nőnek, akinek kibérelték a méhét, és aki ha belehal a hormonstimulációba, senkit nem érdekel, ha meg beteg lesz a várt gyerek, otthagyják
    MENJ A PICSÁBA, KRISTÓF
    Tom of Finland (az alkotója) nem csak jól nézett ki, ő bátor is volt, őt tényleg megverték, te viszont semmiféle kockázatot nem vállalsz ezekkel a giccses moralizálásokkal, én ezért vetem meg ezt a mai aktivizmust

    Engem, Kristóf, nőként is sért ez a párhuzam. Soha nem voltatok elnyomva úgy, mint a nők vannak jelenleg is. A BIOLÓGIÁJUK révén vannak elnyomva, nem kitalált sérelmek, privát (szex, bulizás) szokásaik meg ujjukból szopott identitások miatt. Te viselkedhetsz úgy, hogy ne lehessen bajod. Én, még ha férfinak öltözöm, akkor is sebezhető vagyok a biológiám révén.
    Egy szabad, erre büszke, gazdag, menő stb. ép fehér férfi kéri itt a harcos forradalmár kreditjeit. És nem csak ő, hanem kb. minden hangos homoszexuális a közéletben irritálóan divatozik, nyomatja a high life-ot, kérkedik, fashion show-ra jár, ő milyen boldog, utazik stb., hiú fotók, de közben elnyomottként szenveleg.
    Egyik se nő, a leszbikusok ebből eltűntek, érdekes, az első betű valahogy kimarad. (Vagy a nőknek jobb az ízlésük?)

    Sem ma, sem régen a melegeket, queereket nem nyomták el úgy, mint a nőket (ma is), a feketéket (mindig is). Sértő, önző, cinikus a párhuzam. Melegnek lenni kb. olyan volt, mint egy tiltott meggyőződés, pl. hogy illegális kommunista vagy, vagy ezt mondták rólad. Mivel a melegséget el lehet titkolni, lehet privát csinálni (ma is, régen is ez: a magánélet zártsága óvta meg a melegeket). A nőséget, bőrszínt stb. nem lehet eltitkolni, felülírni.
    És azt most hagyjuk is, hogy a Q-k ebben a betűlevesben, hát hogy mondjam, világos leszek: magamutogatók, sérült lelkű különlegeskedők vagy perverzek, egy politikailag hangos részük, aki a MAP, eunuch vagy a public nudity zászlóval megy a Pride-ra, nemhogy nem elnyomott, hanem maga az agresszor. Vagy csak ízléstelen, és kit érdekel.

    NoÁr ugyanígy előveszi a náci kártyát, berakott A szeretet nem vár… LMBT-himusz(nap szánt iszonyat)ba egy holokauszttúlélő nénit: “ismerős ez valahonnan?”, párhuzam a melegekkel.

    Én csak kimondom: támogattuk az egyenlőséget, műveltek vagyunk, soha nem leszek kerkonz, de ebből az indoktrinációból, abból, hogy világuralmat vizionáltok, hogy tisztességtelenül giccsel és morális felsőbbrendűsködéssel “érveltek”, és közben dúsgazdag lobbik nyomtatják az ügyeteket pl. Amerikában, a Pritzker-családtól és Jenneréktől Soros Györgyön át a Netflixig, elég volt, ennek nem dőlünk be többé.

    Kedvelik 1 személy

  2. Most meg is írom, mi jutott eszembe a poszt első olvasásakor: a wmn-n miért szerepelnek Kristófék összebújós képei? Szerepeljenek a hetero vagy leszbikus munkatársakéi is, a szent egyenlőség nevében.

    Kedvelés

  3. Nem tudom, milyenek vannak, de érdemes megnézni a makrókat. Az egyik vega hamisítvány: zsír 1,7 g vs burger 8,2g; ch 9,6 g vs 0,3 g (!!!), fehérje 11,9 g (fosom szója, ráadásul) vs 18,5 g. EZÉRT néznek ki így.

    Összetevők

    Zöldségek 59 %
    Hagyma
    Kukorica
    Sárgarépa
    Póréhagyma
    zöldpaprika
    Pirospaprika
    zöldbab
    borsó
    Rehidratált szójafehérje 29 %
    Burgonyakeményítő
    napraforgóolaj
    aromaanyagok
    Sűrítőanyag
    Metil-cellulóz
    Burgonyafehérje
    Tengeri só
    Fűszerek
    burgonyarost
    Hagymapor

    Tápérték: 100 g

    Energia 467 kJ/111 kCal
    Zsír 1.7 g
    amelyből telített zsírsavak 0.3 g
    Szénhidrát 9.6 g
    amelyből cukor 2.9 g
    Fehérje 11.9 g
    Só 1.2 g
    Élelmi rost 0 g

    ehhez képest burger:
    Összetevők

    marha 93 %
    Tengeri só
    Fűszerek
    Dextróz
    Fokhagyma
    Zöldfűszerek
    Vöröshagyma
    Paprika
    természetes aroma

    Tápérték: 100 g

    Energia 624 kJ/150 kCal
    Zsír 8.2 g
    amelyből telített zsírsavak 3.7 g
    Szénhidrát 0.3 g
    amelyből cukor 0.3 g
    Fehérje 18.5 g
    Só 1.4 g
    Élelmi rost 0 g

    Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.