Mi van a pasiddal?

Nincs “pasim”, sosem volt, sosem így gondoltam egyikükre sem. A pasi darabra van, üres, hivalkodós szó. Nem tűröm a normatív kategóriákat sem (merre “tart” a kapcsolat, komoly-e stb.). Csak a dolgok belső lényege érdekel. A kérdés indíttatása, az egész fontoskodás, pletykásság undorító. Miközben maga a történet annyira szép és valódi és érzékeny. Biztos, hogy nem teszem ki keselyűk koncának a konkrét személyét.

Az mondjuk megütött, hogy amikor megemlítettem a nempasimat, meg volt egy metaforikus poszt az összejövésről, akkor azonnal rákezdték, hogy csak behazudom, itt keresgéltek, ő is biztos nős (nem), kavarás az instán stb., de annyira nem meglepő végül is, mert ugye ez projekció. Olyané, akit nem ölel senki sem.

Itt jegyzem meg, hogy ha van egy kapcsolatom, és az a férfi nős, azt sem rajtam kéne számon kérni. Én a házasságban, hogy az szent volna meg belerondít a szerető stb., nem hiszek, ezért se kérje senki számon, ez a blog fő vonala, írtam erről egy csomót, hogy ezt csak a hazugok lengetik. éAz meg egészen nevetséges, hogy pont a kavarós magánéletűek ilyenekkel jönnek. Olyan kereszténydemokrata lesz ez a sok progresszív nő hirtelen, ha mást kell bántani és a saját szaraikat takargatni. Akkor náluk rend van, ők rendesen dolgoznak, küszködő, de jó anyák, és nem állnak ám le ilyen zűrös “pasikkal”. Csak hát ti pont arra vágytatok, hogy merjetek nemnormálisak lenni, szeressen titeket egy bárki regényesen, legyen kaland az élet, lehessen szabad a meló, biciklivel száguldhassatok a kaotikusan izgalmas életbe.

Mindent megírtam róla, amit az olvasóval közölni szeretnék. Ő nem fél, nem rejtőzködik, viszont nem lesz kontent, én se vagyok már balek. Érzem a mohóságot. De nem féltem őt, nem azért, nem tud ebbe senki belenyúlni. Csak a kezdő blogger közöl minden apróságot, ujjong előre a terveinek, vagy esztétizálja át a bornírt történeteit. Teszi ki a semmit a netre, hogy ott valaminek láthassa és láttathassa.

“Ez is micsoda boldogság, és csak a miénk.” Ezt élem át. A történeteim egyediek, emberiek, mélyek, nem valók az arénába. Aki látszott onnan, az maga is vadállattá züllött. Ugyanez vonatkozik a gyerekeimre, más személyes dolgaimra: nem arra vannak, hogy a magam teljesítményét, az értékrendem érvényességét megtámogassam velük, bármit bizonyítsanak. A szöveg, a gondolataim, élményeim valók az olvasóknak. Mindaz, ami a pletykaéheseket nem érdekli. Biztos, hogy nem fogok ugrálni, mint egy majom, hogy ugye elég sportos a testem/jó a “pasim”/rendes anya vagyok/le van takarítva a terasz/jók a cuccaim/szépen öregszem, ugye, ugye? Elég pukkasztó a sportolásom natúr közlése is, tépnek érte. Nem is kell semmilyen jóváhagyás, mert tudom, mit akarok, ki vagyok, és régóta írok fontosakat.