…én pedig felelek.
Mi van a családi, leleplezős, háborúsbűnös-üggyel?
Újabb, nagyon durva dokumentumok kerültek hozzánk két hete, amelyek nyilvánossá válása identitásokat, hiúságokat és konkrét érdekeket sért. Ez a nagyfiam apjának a családja. T. erről soha nem beszélt, sőt, hazudott, ápolt egyfajta hősi kultuszt, egy nagy tagadás és elfojtás az egész, derékba tört és durván tragikus életek szegélyezik.
Az egyik sértett, agresszív rokon 2020-ban megkereste a felperest, V. Cs. Y-t, hogy együtt valahogy kicsináljanak. (Hesteg paranoia.) Aki ezt jegyzőkönyvbe mondta. (Vajon ki figyelte ezeknek a nőknek a kommentjeit az én oldalamon, ki adta a tippeket?)
Ugyanez a nő most megpróbált kapcsolódni, békülni, infót kiszedni belőlem, a szokásos vádaskodás és tombolás közepette (egy levélen belül).
Nem nekem dolgom a történetet értékelni, készül róla egy tudományos feldolgozás. Amúgy forró a téma, hasonló történetekkel tele van a 444.
Erős a nyomás, hogy segítsek tagadni, hazudni. Én a feltárás, szembenézés pártján vagyok, ebben is. Számomra ez egy hosszú, tisztázós pillanat: a dölyf, az erőszak, a hamis múlt, az elfojtás, a férfierőszak, az antiszemitizmus, minden lebukik most, a saját bántalmazottságom is része ennek. És történelmi felismerések is övezik ezt.
Hol lehet DEXA-t csináltatni?
https://bhc.hu/szolgaltatasaink/radiologia/dexa/teljes-testosszetetel-vizsgalat
Mammut2: Affidea
https://www.affidea.hu/privat-arlista/
Téged sújt valami a friss megélhetési változásokból, amelyeken mindenki háborog?
Nekem nem az érdekeim vannak ebben, hanem az elveim. De az elveimből, mivel mindig taszított a túl sok gép meg a lustán autós élet, következik a gyakorlatom.
Rezsi: nagyon enyhén, most számolgattuk. Mi sok éve 17-18 fokot célzunk meg télen, annyira felfűthetetlen méretű itt a légtér. Szélnek kitett, öreg épület, vizesedő falakkal, hegyen, erdőben. Nyáron emiatt hűvös: klíma se kell. Alig van háztartási gép, azok viszont német módon energiatakarékosak.
Kata: nem, magánszemélyes adószemélyként számlázok mindent.
Benzin: nem. Maci alkalmilag használja az ősreg verdát, hosszas utazáshoz esetleg, de a mindennapokban a bringára, fogaskerekűre, buszra, gyaloglásra szavazok.
A napszámosbér járulékainak megduplázódása: annyiban, hogy a filmes béreinket nem tudták annyira emelni, mint tették volna.
Élelmiszerárak: persze. Sokat egyszerűsítettem.
Részben véletlen, hogy így alakult. Ha sújtana valami, nem siránkoznék nyilvánosan, mert iszonyú unalmas és nem fér össze a túlélős-optimista alapkarakteremmel. És nem mosnám össze mindig és mindenben a saját döntéseimet a Fidesz felelősségével.
Mindig jelenséget (meddő nyavaly, felelősségnemvállalás, semmisárusok, önállótlanság, belesodródás) kritizálok, nem az van, hogy a szívemnek kedves emberekkel részvétlen vagyok, vagy azt szeretném, hogy mindenkinek szar legyen.
Ha veszek én is Garmint…
Egészségedre. De én nem vagyok influenszer, nem azért írtam róla.
A blog, blogos megoldások, ötletek, a sportos reprezentáció lelopását vetem meg és tartom nevetsl.gesnek, tehát nem azt, ha valaki magánéletileg okul/átvesz bármit, hanem ha ezekre alapoz “vállalkozást”, hiú önbemutatást, és közben látványosan elhatárolófdik, úgy tesz, mint aki nem is ismer, sőt, nem átall még ovis szinten döfködni is.
Láttalak a múltkor, sokkal jobban nézel ki élőben, mint a képeiden…
Hú, szar lenne fordítva… Nem érdekelnek a képeim, továbbra sem, nem szánok erre időt, stresszt, energiát. Nem is sminkelek. A külsőm érdekel, de a fotók nem. Azért nem, mert ismerem a valóságot, a testemet, erényeit, hibáit is.
Itt a magakelletően önfotózgatók, szexiskedők tolták el a mércét. Nem bírják valóságot, nagyon szeretnének jól kinézni, ha életben nem annyira, akkor a képen, hamiskodva. Sok melót tesznek bele, és mégis folyton szenvednek. Mindez durva öncsalás. Nem fotón kell jól kinézni, hanem az életben. És főleg: erősnek, mozgékonynak, egészségesnek lenni. Sokan nem értik, mekkora oltás az, hogy “jó ez a kép rólad” (hacsak nem jellegzetességeket értő szemmel fotózó művész készíti az amúgy is csodaszép alanyról).
Miért írsz ennyi néven?
Mert sok mindent csinálok és nem mindenhol ugyanabban a minőségemben szólalok meg.
Háromféle profilt használok az instán: személyes (főleg élmény, család, sport), rajzos, sportos-életmódos (szövegek). Van még egy, titkos, ez sose posztol, csak azzal követek olyanokat, akiket, hm, a többin nem vállalok. Anyaggyűjtés, hogy úgy mondjam.
Facebook: saját, de a zaklatások miatt az anyám nevével; rajzos; blogos (oldal).
Magasházi Mónika mindenhol téged szapul.
Ja, rámveti magát bárhol, iszonyúan szeretné belém fojtani a szót. Meg LEFÉRFIASOZOTT. Egy csávó, aki pasztellszínű leggingsben és statement fülbevalókkal gondolja megvalósítani a nőséget. Nagyon megbántódott, mert fetisisztának neveztem, és a közege nagyon fél attól, hogy lassan Magyarországon se csak közönyt, érdektelenséget kap az ideológiájuk (a transznemű ideológia), hanem kritikát, elutasítást is. Tipikus férfimintázat, ahogy gyalázkodik, megjegyzem.
Hány centi vagy?
És 79,valamennyi kiló, 16,7 kg zsír kb., sűrű csont (ásványi anyag), és 35,6 kg-nyi, magas izomtömeg. Testtájanként over izom és normál zsír. Ilyen forma következik az alkatomból és a szenvedélyes edzésekből.
Egyszer, a sok lefele lógós nyújtás után mértünk 174-et. Hátizom-bemerevedett, mellizom-rövidült görnyedés és nagy csonttömeg-vesztés nem fenyeget.
Szentesi Évának, amennyiben nem pusztán jelenségként értékelem, tehát nem a hihetetlen alacsony színvonalú újságírását, a hisztis beszédmódját, átverős, közhasznúnak hazudott influenszerkedését, a sértődött erényfitogtatását nézem, és nem is azt, hogy 2013-ban itt ő is sokat olvasgatott, naszóval neki az egója a bűne. Ő a góca annak, hogy azok, akik korábban tartottak tőlem, nekemestek csordában 2020 májusában.
Előbbről kell kezdenem.
Elkezdtem egy blogot írni, teljesen naivan, különösebb cél nélkül. Hamar siker lett, mert őszinte volt és tudok írni, idegyűltek sokan. Lassan kiderült, hogy a harsány kommentelők hamisak, nem érdekli őket a jó mondat, a színházi előadás, érzékeny attitűd, szembenézés stb., csak a pletyi és a hatalomszerzés, a dologiasság, szereplés, és az én sztár-szerepem nem tartható, nem igazi kedvelésen alapul. Ezek az olvasók feszkókat gerjesztettek, intenzíven és sunyin pletyóztak, egy idő után ellenem, majd “bennem csalódva”, mintha tartoztam volna a nyomakodásukért nekik, ürügyeket kiabálva látványosan távoztak 2014 nyarán, őszén. Több tucat, egymással kapcsolatban levő, addig naponta tucatjával kommentelő nő, és a csendesen velük tartók, akik nem konfrontálódtak, de ők is jelét adták, hogy Gerle Éva már nekik nincs rendben (törlés, ellenséges lájkok). Lett, aki innen jelentős pszichodrámás ügyfélkört, barátságokat vitt, mást az akkori kapcsolatom borított ki, megint más saját blogra-dicsőségre-megélhetésre-imádásra sóvárgott. Én befejeztem a bulizást meg a bárki-kényeztetést, és innentől csak az okosaknak, csendesebbeknek írtam (de még ezután is voltak hatalmaskodó, hátbatámadós, lemajmolós történetek). Kevesebbet írtam a dühről, többet az önreflexióról, intellektuális témákról, illetve ekkortól sportoltam szenvedélyesen, és arról is írtam. Ma is ez van, meg hát 2021 januárjában a blog érdemi, bizalmas tartalma jelszavassá vált, csak a tagságnak elérhető.
Angéla 2014 őszén elindította a “mindannyian Gerle Éva köpönyegéből bújtunk ki” poszttal a nőjogi blogját, a Gumiszobát, amely egyrészt gyáván anonim volt, minek folytán engem dicsértek és basztattak “az új blogom miatt”, másrészt az én kiérlelt, szép mondataimat, fordulataimat használta, a női igazságaimat lopta le és rántotta le primitív, buta, lájkfüggő, hiú, nőhergelős, gyerekgyűlölő butaságba. Plágium, és hozzá a saját borzalmas élete.
Később rájött, hogy előnyösebb a múltat megtagadni (itteni ihletődését, a kapcsolatunkat, ezer bizalmas e-mailjét), és támadott, kibeszélt, “tudjukkizett” bőszen.
De továbbra is nézegette a blogot, és Szentesi elé tolta árulkodva, hogy én miket írtam itt Szentesiről. Tehát Szentesi, aki nem nagyon okos, az ő hathatós közreműködésével, ösztökélésére kezdett egy stigmatizáló, kicsinálós bosszút, hadjáratot ellenem 2020 májusában, és ehhez csatlakozott a rég frusztrált, ijesztő, hazakullogó és férji hűségét bármi áron bizonyító felperes is.
Itt van Angélának egy erről szóló posztja. A szülenapján annak tapsikol a blogról sok évvel korábban megkívánt ESPRITben, hogy engem majd Villő és Szentesi tönkretesz. Megjegyzés: soha semmit a fiáról nem írtam és nem is gondoltam, teljesen kimaradtam ebből. Angéla a fia halálát úgy kommunikálta, hogy ezzel ő lett a hősnő, vele történnek az igazán regényes dolgok, én is majd közeledek, megbocsátok vagy ilyesmi, és innentől ő lesz a sztár, ő nyert. Ezért nem kezelte diszkréten a tragédiát. Követelte (vagy ő, vagy anyalonc álnéven) a gyásznak járó gesztust, cenzúrázta volna, mit írhatok (teljesen másról írtam). (A szereplés, hogy interjúvolják, mindez annyira fontos volt Angélának, hogy azóta is mindenhol megjegyzi, “a sajtó velük volt tele”.)
Tehát Szentesi lobbantotta be az ellenem zajló hajszát, minden eleganciát és lényeglátást nélkülözve állította, hogy a nyilvános tevékenységéről írott véleményem zaklatás, őt tilos bírálni. Mert ő beteg, “a zaklatóitól volt a rosszulléte”, továbbá ő igaz ember, én meg rossz vagyok. Vagy miért ne lehetne bírálni? Ennek nyomán több ezer, életével elakadt, írni-olvasni épphogy tudó, igazságtól dühös, nem sportoló stb. nő esett nekem és rontotta a megítélésemet, úgy, hogy a blogomból egy kukkot nem értett vagy nem is olvasott.
A hitvány-irigy hajdani kíváncsiskodók e hiszti és vérmes kommentcunami nyomán jöttek rá, hogy eljött a frusztrált bosszú ideje. Addig tartottak tőlem és a követőimtől. De csak ők fogták ezt fel harcnak. Én nem szerveztem hadsereget, és borzadok az ilyesmitől, a nem saját véleménytől, a toborzástól, emberek használatától. Tehát nem – az azóta teljesen lefőtt, tönkrement, megvetett – Kozmáék járattak le, hanem a nagy elérésű, szókimondó, életművész írónő szerepében tetszelgő, botrányosan tehetségtelen és infantilis Szentesi és nyomán azok, akik egyáltalán nem értik, amit írok, a témák se érdeklik őket, csak feszülni akarnak.
Ez a DARVO: amikor az agresszor megfordítja a dinamikát, és magát állítja be áldozatnak.
Egyébként a Redditen évek óta kb. bárki hamiskodó influenszerrel kapcsolatban megy a névtelen, rosszindulatú lejáratás, de ezekért nem kér repülősót.
Én mindig ki fogom mondani az igazat, ez a belső mércém. Keményen fogom bírálni azt, ami ellen küzdeni fontos, de ezt soha nem “nem szimpatikus” meg “állítólag a lánybúcsún…” alapon teszem, hanem nyilvános tettek, közéleti megnyilvánulások és észérvek alapján.