Mindig az volt, hogy leültem (valójában hason, ritkábban háton fekve szoktam), elkezdtem írni, négyet is… négyféle felbuzdulás, négy bejegyzés, aztán elsodort az élet! És már ezt a posztot is két egész napja írom.
Ilyen események voltak a legutóbbi poszt óta (ötödike, jesszus!):
Napfényben úsztam pénteken Katával. Még napoztunk is!
Láttuk G-vel a Trafóban a Szégyent, ami Mundruczó rendezése. Zsótér színészként belém hasított, kedvelem a nagy szavakat, ezért úgy fogalmazok: ebben a pillanatban értettem (éreztem, sejtettem) meg az egész embert. Láng Annamária régi kedvencem, igazi szuverén, senkivel össze nem téveszthető. “Megtartod?” (nemi erőszakból fogant gyereket) – “Igen.” – “Miért?” – “Mert nő vagyok, és a gyerek nem tehets emmiről.” Volt jó pár elképedős pillanat és viccesek is (vérfasz–húsfasz, a négerek látnak-e színeket). Rába Roland színészfejedelem, mindent tud, mindig kicsit genya. Épphogy elértük egymás kezét, mármint nem vele (“két szék kihagy” ültetés, ezt a faszságot, legalább most ennek vége! a taps is milyen így…)
Szombaton a Hosszúlépéssel sétáltunk egy szecessziósat a gyönyörű napsütésben, ide beugrottam. A Kossuth tértől az orthodox zsinagógáig (Kazinczy utca) néztünk épületeket, nagyon profi volt, utána a Hold utcában hatalmas bécsiszeletezés. Észrevettem, hogy azóta nagy városi épületeket följebb nézem, a teljes homlokzatot, eltűnődve, elemezve, arányokat és díszítéseket, de egy kicsit szégyellem magam, mert ez már János mellett is megtörtént, aki két lábon járó századforduló volt, ráadásul élmény volt, ahogy mesélt róla, és sok könyvet is írt erről a korszakról. És visszacsúszott a tekintetem később mégis az alantas praktikumba és túlélésbe. Az is igaz, hogy riktán vagyok gyalog a városban, bringán meg a közlekedésre figyelek.
Délután, alkonyatkot nagy séta a hegyen, ugrabugrálok, kézenállok, G. az új fotómasináját teszteli. Elveszítem a telefonomat emiatt.
Vasárnap reggelnek mondható délelőttben bő órás, ragyogó fényben erdei futás ketten! Este eszmélek, hogy nincs telefonom.
Hétfő, zúzós terem Zitával (lásd az edzésnaplóban), ez volt most az utolsó a bezárás előtt. Én nem tudom, össze tudom-e hozni hegyi futásból, sétából, akrobatikából, ugrókötelezésből és súlyzózásból, hogy elég legyen. de mit lehet tenni?Este Othellóba gyors beugrás, jegyszerzés.
Kedden libacomb-ebéd az én rózsámmal, búcsú az éttermezéstől. A kedd délutánt egy transzvesztitával kávézva töltöttem, olyan volt, mint egy Almodóvar-film, beszélgettünk, “érzékenyedtem” (de már hova). Nekem oké az egyes ember, igazán, sőt, szórakoztat és élményt jelent, de politikailag ez az egész nem. Felbuzgott a regényírás is megint. Este hazahoztam az egyik bringát (a bambuszt, ezzel estem, megszerelték jó drágán) és szerdán a másikat is, ezt nagy kardiónak beírom.
Kacsamájszezon. Feltöltjük (zsírja marad, újat sütök benne, pontosabban konfitálok). Vörösborok fogynak. Nagyon be tudok rúgni egy-két deci bortól.
Szerdán Dávid iskolába kísérése után nekivágtam a hegynek, fel majdnem a Normafáig a kutyával, és csodák csodájára megtaláltam a vizes avarban ezt a régi, buta NOKIÁ-t, ami még Tamásé volt és benne van a fél magyar irodalom telefonszáma. Nem tud elromlani, már a pára is eltűnt a kijelzőről.
Írok, főzök, gyerekekkel tanulok, újabban odafigyelek ilyenekre, hogy ragasztó, töri témazáró, angol dolgozat, Egri csillagok. okat ténykedem a hztartásban is, mindenféle tisztogatások, selejtezés, szemétkezelés, mosogatás, főzés.
Este hazahoztam a másik biciklit (nincs fogaskerekű). Most ez a sport (testhasználat). Ugynúgy szellőzik a fej, jönnek a gondolatok, megélem az erőt, érzem a seggemet (iszonyatos, háromnapos izomláz a kitörtésektől).
Teszteltek szerdán (neg.), ruhapróbára megyek, forgatás is lesz a jövő héten.
Most rohammunkában egy szöveget szerkesztek (könyv), aztán regény, blog! Jönnek a posztok, türelem!
csak az olvassa. én szóltam 
Jó ezeket olvasni! Szerintem ebből a hónapból mindent kihoztál, amit ki lehet. És még a telefon is meglett! Nekem a hasonlók olyan kegyelmi pillanatokként vannak tárolva, úgy tudok örülni nekik, mint majom a farkának.
KedvelésKedvelés
Az uszodabezárást sajnálom. Épp venni akartam új úszósapkát. Na majd később. Viszont bicajozni szabad 😀
KedvelésKedvelik 1 személy
A filmforgatásról jut eszembe: a korábban írottakból az is kiderül, nem csak munka, hanem kulturális élmény is, meg egy kis embertan is. Olyan szívesen megnézném a filme(ke)t a vonatkozó jelenetekre figyelve. Nem kukkolás céljából, hanem… szóval a tükrözés-tükröződés miatt. Tudom, nem mindent szabad megírni, de talán a bemutató után már valamennyit lehet (“ott vagyok én, ebben a jelenetben, balra”)
KedvelésKedvelik 2 ember
Milyen kedves vagy. De ez sima alkalmi munka. A statiszta nincs mire büszke legyen, még a kiemelt/sport extra/félkaszkadőr se nagyon, aki ezzel vagizik, annak nyomorult élete van. Én nem az a fajta vagyok amúgy sem, aki azon pörög évekig, hogy rá emelte a katonai sátorban a poharát Jason Momoa. Szerzői filmben csak négyben voltam, óaz egyik ez (Denis Villeneuve Dűnéje, ebben felismerhetetlen vagyok a jelmezben), a másik Enyedi Ildikó filmje, A feleségem története, ezeknek talán tavasszal meglesz a bemutatójuk. És még egy kis francia holkausztfilm, itt teljes nyomorúságban vagyok látható, meg egy spanyol háborús filmben. Csak addig nem beszélhetünk, fotózhatunk egyébként, amíg tart a forgatás. Majd kiteszem. Habár, én még egyetlen olyan filmet sem láttam, amiben szerepeltem.
KedvelésKedvelés
A mai egy ruhapróba volt, menő jelmez és könnyű forgatás, de én egy kicsit megváltoztam közben, már látom, milyen rideg érdekek igazgatnak mindent. Senkit az ember, a biztonság, a film nem érdekel, mindenki csak azért viselkedik úgy, ahogy, hogy le ne tolják, baja ne legyen, illetve magának megkönnyítse a helyzetét. A ruhás azt akarja, ne basszák le, ezért mindent felpántoz, kötöz, rögzít, én meg azt, hogy ne legyen akkora macera pisilni és ne kelljen szívességet kérni sem.
KedvelésKedvelés