felelősség címkéhez tartozó bejegyzések
Védett: miért ennyire boldogtalanok ma a kamaszok?
miért ne bolygassuk a tabukat?
2
A tabu, az nem véletlen. Lényege, hogy érinthetetlen.
Jellemző, hogy ezt nem értik: a tabut le kell dönteni! És egy kicsit ijesztő is. Kórusban kiáltozzák, mi a probléma, mit kéne tenni, kik a rossz emberek, sajnosmanapság és miről kéne többet beszélni (EDUKÁCIÓ).
Le kell dönteni a tabukat, a tabu maradi, káros, mint egy ablaktalan szoba – régebben én is írtam ilyeneket, tabudöntésnek nevezve az igazság kimondását. Csak én nem ezen a színvonalon.
Most meg a tabudöntögetés trendjével szemben mondom ki az igazat.
Soha meg se kérdőjelezik az alapvetéseiket, a fogalmaikat. Megdöbbentő: mi ez az edukáció, egyáltalán? Miért kéne felnőtt embereket nevelni, tanítgatni? Kinek van képe azt állítani, hogy ő jobban tudja, rá kéne hallgatni “a társadalomnak”, olyanoknak, akik nem is kérdezték a véleményét?
És amikor kajáról vagy betegségről van szó: ők mire mentek a saját életükben azzal, amiket mondogatnak?
Folyamatosan hüledezem, és mondom, írom, hogy nem, nem! Nem mint ördög ügyvédje. Elrémülök a kritikátlanságtól, mint amiket az a jószívű, érzékeny Jeges Anna írt az abortuszvitában. Hogy lehet ennyi hülyeséget beszélni? Nem utánanézni, kiket idézel és azok miből beszélnek?
Azt a korszellemet, amelyben ezek a bűvszavak, ezek a dogmák, én veszélyesnek tartom.
Próbálok a higgadt hang lenni. Ha nincs érvük, akkor mondják, hogy “megtámadok embereket”. De nem olvassa el, neki ez hosszú, zavaros, neki ez nem. Dehogy, ő máshogy! Bővebben…
mi lett lexivel?
Volt egy pillanat az életemben, amikor rájöttem, hogy emberek egész komolyan azt hiszik, hogy miattam szar az életük. Engem látva, mert “fokozódik a depressziójuk”, vagy az én tetteimtől. Emberek, akik egyébként ocsmányul belém kötöttek. Emberek, akik lelkesedtek, kapcsolódtak.
Ez egy másik történet, itt is ez a dinamika van: követőkből “leleplezők”.
@fatgirlfedup. Emlékeztek? Ő fogyott le több száz kilót 2016-tól kezdve, edzéssel és diétával. Vagyis, ezt mondta. Én nem tudom, mi igaz, de osztotta bőszen az instán. És megműttette 2018 őszén a lógó hasbőrét.
A sikerén felbuzdulva (már akkor is több százezres, ma 1,1M instakövető) beszállt “edzőként” a DietBetbe. Ez közösségi, pénzdíjas fogyózás, influenszerekkal, akik az instán át beszervezik és támogatják tanácsokkal, lelkesítő szövegekkel, edzéstervekkel a népet. Különböző influenszerek játékaihoz lehet csatlakozni rendszeresen, és a testsúly 4 százalékát kell lefogyni az adott időszakban. Bővebben…
lehet-e sértettségből érvényes művészetet létrehozni?
Ez a regényírásom alapvető kínja. Erkölcsi probléma, másrészt alkotást-minőséget illető kérdés.
Hogy is ne lennének sérelmeim? Nagy lendülettel, friss élménnyel – avagy régivel, de friss érzelmi energiával – megírom az epizódot, jólesik írni, gyönyörködöm a sodrásában (terápia, feszültséglevezetés!), aztán visszahőkölök: tán a regény mégsem erre való, hát mi köze az én alig ismert, távoli olvasómnak a privát indulataimhoz, hogy cikinek tartok embereket? (Szoktam egyáltalán másról írni?) De hol a bejárat innen, az érzelmi-intellektuális felháborodásaimból az értelmes ábrázolásba, a Fontosba?
Kihúzom az egészet. Majd megbánom, mert olyan semmilyen a maradék, és én nagyon jót akarok írni. Így hát visszaírom óvatosba’… és az már szar.
Tegyem félre a saját sértettségemet? Másét írjam? Vagy csak idő kell a feldolgozáshoz, átszűréshez… várni, ránézni újra? Lépjek hátra, úgy alakítsam érvényes történetté? Ellensúlyozzam “ön”kritikával? Az nem hamis?
Vagy ne is legyen benne sértettség? Legyen laza, feelgood szöveg, amelyben nincsen igazi tét?
Ilyenkor – észre se veszem! – elhiszem, hogy mindenki más békében él, próbál az emberekkel kijönni. Legalábbis kénytelen. (Ja, úgy könnyű, ha csak hát mögött szidod őket.) De Barbi (!) elvhű! Mint én. Én folyton kiírom az ítéleteimet, ellenkezéseimet, és hiszem, hogy ez fontos. Az én “összeférhetetlenségem” egyébként pszichológiailag akkor volna gond, ha nem találtam volna meg a létezés erős, harmonikus módját, ha képtelen lennék tőle munkát végezni, vagy ha magányossá tenne. De nem ez a helyzet. Így nincs probléma. Bővebben…
lefóliázás: mi a törvény célja?
Nem igaz, hogy nem értitek! Vagy tényleg nem értik (okos barátaim, újságírók sem, a fiatalok sem), vagy nem áll érdekükben érteni, és ezért végig sem gondolják. (Valószínűbb ez.)
A lefóliázást (újabban: CELOFÁN /???/), “cenzúrát” mármint. Bővebben…
Védett: magánélet, közszereplő
Védett: egyedülálló nők
de akkor hogyan találjam meg az utat a testem igazi igényeihez?
Új év, van, aki újrakezd, de legalábbis az ünnepi pihenés, elheverés, pár pohár bor után visszatér a rendes kerékvágásba, másképp eszik, “odafigyel”. Hajrá. Nem a külvilág a hajcsár, és hogy mi a lényeg, az a címben van. És sok a hamis próféta.
Az előző posztban bemutattam az intuitív étkezés nevű brand (módszer, szemlélet, tartalomgyártási stílus) fő állításait, és cáfoltam azokat, amelyek súlyosan, tényekben ferdítenek, illetve leírtam, mi a gond azokkal a hazai képviselőkkel, akik nemrég még sok pénzért, szolgáltatásként írtak elő étrendet, számolgatást, kalóriakeretet másoknak, miközben ők maguk elhíztak, és most nagy hirtelen az új divathullám hátára ülve megtagadják a korábbi, hírnevüket, szavuk súlyát biztosító elméleteket, és olcsó, hisztis méhek gyártásával, a legelkeseredettebb nők lelki masszírozásával, a diétakultúra démonizálásából szereznek maguknak hitelt, erkölcsi legitimitást.
Egyébként még a múlt hét elején, kettő instakomment után, Bodon Juditnak hosszú privát üzenetben írtam meg kb. a poszt tartalmát, tehát a kritikámat az üdvözült IE-kihirdetésről, belevéve azt is, hogy az őket médiában felkérdezgető újságírók is személyes okokból, reménytelen fogyókúrák után, kajamániásan harapnak rá a témára.
Szoktam gondolkodni azon, hogy vajon hol a határ ebben az “egyél nyugodtan-a súlyod csak egy szám-nem attól vagy egészséges, hogy lefogysz-pár kiló nem éri meg, hogy lemaradj az életről” stb. mókában, amelyet fájó térdű, elkeseredett, lépcsőn felmenéssel és hétköznapi-alkalmi öltözködéssel is kínlódó nőknek sulykolnak. Ki az, mi az a testsúly, forma, kinézet, állapot, akinek ezt már NEM mondanák, hanem azt, hogy neked ez nem való, irány az endokrinológus, sebész, obezitológus, mert BELEHALSZ? Vélhetnénk, hogy minél tönkrementebb valaki, annál biztosabb, hogy “a diétakultúra áldozata”, enyhítő üzenetre vágyik, tehát a célcsoportba tartozik. De mondjuk egy 180 kilós, mozgásképtelen nőnek is ez az üzenet, és neki is szól, hogy de ő biztos egészséges, nehogy fogyni akarjon? Egy orrán át oxigénnel ellátott, mobility scooterrel közlekedőnek is azt hajtogatnák, hogy hallgass az éhségedre, csak akkor mozogj, ha jólesik, és engedd el a merev szabályokat?
Magyarországon azért nincs kritikája az IE és HaES iránynak, mert nem láthatóak azok az emberek, akik a fogyasztói társadalom áldozataiként visszafordíthatatlanul tönkrementek. Bővebben…
Védett: van kiút!
Védett: amikor lehull az álarc
abortusz és lombik
Mi köze e két témának egymáshoz? Mindkettő a nők életét érinti, mindkettőben babák vannak/lennének, és mindkettő ellen felléptek egyházi személyek mostanában.
Amiért úgy döntöttem, megírom ezt a posztot, az az, hogy e vitában agresszív “jól odavágunk” hangok vannak, mert újabban az a menő a nőjogok képviseletében. Ismeret, érzékenység és figyelem nem sok van. A nők vagy keresztények, akkor Isten, család, de szépek az ő gyerekeik (le is veszem a képet!), de nem érvelnek. A “progresszívek” kiabálnak, mert a lengyel nők vagányak, itt meg Orbánt utáni menő. A nőpolitikusok, a szélsőjobb ájtatosait leszámítva, soha nem fogják vállalni az abortusz-ellenérveiket. Nem lehet. Akkor ők nőellenesek.
A szigorítás nem jó. Az abortusz viszont rossz, ennél sokkal nagyobb, sokkal eredendőbb rossz. Ritkán szükséges, akkor válságketzelési végső eszköz. Máskor csak azt mondják, szükséges, de csak kényelmes. Meg még azt mondják, ők döntik el. Nos, nem egészen, illetve eldönthetetd, de számolj a következménnyel. Ez a bejegyzés lényege, ha sietsz.
Az abortuszpártiak magukat pro-chice-nak, ellenfeleiket anti-choice-nak nevezik. Az ellenzők magukat pro-life-nak, a másik tábort anti-life-nak…
Inkább abortuszellenes vagyok. Egy ideális világban Bővebben…
mit jelent… 6.: felnőttnek lenni
Felnőttnek lenni azt jelenti, hogy tudom, ki vagyok, és tudom, hogy én döntök az életemről. Tudom az autonómiám. A felelősség is az enyém. Nem hagyom, hogy mindezt kétségbe vonják, egyediségemet kigúnyolják, eredményeimet leszólják.
Nem kell megmagyaráznom semmit: egyrészt vagy világosan leírtam a posztomban – annyi a poszt, most már gondolkodj te –, vagy csakis rám tartozik. Ha nem érti, ha furcsa neki, az az ő baja, csináljon valamit ő.
Odalibben, azt hiszi, ő végre megmondja. Gondolod, hogy ha leszólod azt, amiben hiszek (blog, sport, elv), akkor majd a homlokomra csapok? Komolyan veszlek? Itt aki valamit nem ért, az te vagy. Viszont nem is kell értened. Mit nézegetsz?
Felnőttnek lenni azt jelenti, hogy egyenesen beszélek. A világosan érzékelt énhatáraimat jelzem, és ha kell, mert nyomják, akkor megvédem. Az énem egy alkotó emberé. Ha valaki oda benyomulna, akár Nagy Szerelem, Karizmatikus Főnök, Szuggesztív Példakép, az nagy baj lenne. Annyi melóm van ebben, hogy ez lettem, aki.
Nem félek a Neméntől. Ne nyomjon.
Nem érzem önzőnek magam, ha képviselem az énemet: senki nem teheti meg helyettem, és semmi jó nem származik abból, ha nem teszem.
már indul is a hűtő felé
A minap szememre vetette az egyik kommentelő, hogy ha én ennyire szigorú vagyok, csak a nagyon kemény edzést díjazom, leszólom a fontolva haladókat, a kezdőket, meg azokat, akik nem tudnak így edzeni, azzal épp az ellenkezőjét érem el.
Hogy micsoda? Minek az ellenkezőjét? Mert, mit is akarok én elérni?
Másokat rávenni a sportra. Beszervezni mintegy. De így nem fogják elkezdeni. Ez kontraproduktív, mondja. Nem jól segítek, szelídebben kéne, a megszégyenítésből csak az lesz, hogy a kövér ember bánatában indul a hűtő felé, mert úgyis mindegy.
De jó, és ebben meg is nyugszik. Mit van mit tenni? Ilyeneket ír a blogger, ő az oka annak, hogy jól bezabálok. Pedig én megpróbáltam!
Ő nem hibás semmiért. Az eredeti problémáért sem. Évekig olvastam, ki-mi tehet arról, hogy ők kövérek: a szülés, a szoptatás, a férj, aki nem biztosította, hogy edzhessen, ellenben mindig hoz nasit, és beszól a hízásra, nem vigyáz a gyerekre, továbbá neki fáj a lába, nem terhelheti, mindenfajta mozgást kizáró betegsége van, nem találta még ki a hogyant, és idő kell; messze van a konditerem, nincs pénze, hülyén néznek rá, ha tornázik vagy fut, megszégyenítették, utálja a testét, étkezési zavara van – meg persze a férfielvárás, a média kényszerítő-nyomasztó nőeszménye, aminek mi forradalmilag ellenállunk. Bizony, ilyenekre használták a feminizmust! (Ha nincs rá pénze, mindjárt patriarchális üzem a műköröm is.) A prioritás most más, mondja, miközben torkára lép a romlás – bizonygatta, jó ez így, elfogadta, jaja, az látszik, azért kell ennyit dumálni róla, ilyen dühösen.
Norbi hírhedt mondatai a témában nagyobb felháborodást váltottak ki, mint Kaleta Gábor ítélete (és az is hozzá nem értő, bűnbakképző mocsár volt), ami, hát, sokat elmond a magyar női lélekről. Bővebben…
mi a gond azzal, ha megszemélyesíted a rákot?
Soha nem írtam még a rákról. János életéről, ápolásáról, haláláról igen, és a soha orvoshoz nem menő, otthonában sokszoros áttétek közepette halálba tűnő Tamásról is. De a rákról mint entitásról soha.
Peidg beszélgethetnék vele. Kedves rák! Haragszom rád. El szeretnélek kerülni. Ne ólálkodj itt. Nekem fel kell nevelnem a gyerekeimet, nem támadhatsz meg. Hess!
Csakhogy ezt iszonyú modorosnak és infantilisnek tartom. Butának is, voltaképp. Alázattalannak. És utálom a műmeghatást és a giccset. Bővebben…
anyu, miért nem vagy itt?
Jaj, indulatos vagyok.
Tegnap este Odüsszeusz találkozott az anyjával az Alvilágban. Az anyja nem háborúban és nem betegségben halt meg, hanem a fia távolléte miatt emésztette el magát. Remek. Eközben a pompás Odüt várja a felesége is, húsz éve. Micsoda luxus! (Ez egy feminista Odüsszeia amúgy, bravúros és rendkívül szórakoztató, amit Ithaka királya kap, azt nem teszi az ablakba.)
Kissé el vannak kényeztetve a fiúk. Bővebben…
sajnos, nem tehetünk semmit, te meg ne légy önhitt
De hiszen ez az álalázatos attitűd nem más, mint lustaság, felelősségnemvállalás és mások piszkálása!
Van-e olyan olvasó, aki nem figyel annyira oda, hogy el tudja olvasni: álalázatos? Vagy elolvassa, de nem értelmezi?
Most már nem lehetek biztos benne. Bővebben…
a szegényember-érv, valamint más hárí- és halogatások
Sokan károgtak ám körülöttem, hogy minden csoda három napig tart, majd megelégelem én ezt a sportmániát. Vagy tartották jóindulatúan múlékony fellángolásnak a “fogyókúrámat”. Így szokott lenni: abbahagyják. Én se tudtam, mi lesz. Nem tudtam, és nem is határoztam el összeszorított foggal, hogy én aztán nem csúszom vissza.
Valódi szenvedélyeim tartósak. De ez csak visszatekintemben látszik.
Nem fakult a motivációm, sőt, egyre jobban élvezem az edzéseket, hajtanak a célok. Valahogy újabban mindenben, nem csak edzésben, meglátom az értéket, a pozitívumot, a lehetőséget, az örömforrást. Amit csinálok, szívből csinálom, a többit leszarom. Nem ugyanúgy csinálom, mint két éve, de sport és önmeghaladás. Változnak az edzéstársak is, a helyszín, a szenvedély tárgya, és egyre nagyobb rész belőle a képzés, a közösségi, motivációs tevékenység, meg a fotók. Ezzel a testtel kiemelt statiszta is lehetek egy komoly ügynökségnél.
Új elem a futóverseny: különösebb ambíció és előkészület nélküli részvétel. A legutóbbin már a kislehányommal voltunk, aki komolyan belelkesült a kis két kilométere után, mire is kapott egy futócipőt. Többszörös megesketés, hogy de akkor rendszeresen és tényleg. Ősszel már 5-öt szeretne futni. Én pedig minden, fővárosban rendezett, nagyobb verseny 5 vagy 10 kilométeres távján szeretnék indulni. Bírom a tömeget, egyenesen imádom, ha nem céltalanul, hanem azonos tevékenységben vannak együtt emberek. Sportünnep és közösségi élmény minden ilyen verseny. Futásból nekem pont elég ennyi.
Aztán, újabban hátrafutunk sokat a futópadon a teremben, ami nagyon vicces, pompásan formálja a vádlit és a comb hátsó részét, meg még a fart is (itt olvashatsz róla), valamint ügyesít. Ma már 6,8-as sebesség volt a max, negyedóra volt összesen.
Van a labda, ez a tornadresszes-lesoványodós-hajlékony irány. Mámorító, hogy nem köt semmi, arra megyek, abba fogok, ami jólesik:
Azért megható ez az ügyetlenkedés, mert tizenkét éves korom óta nem volt ilyen célú labda a kezemben, sőt, ha meggondolom, profi szer még sosem, csak a nyolcvanas évek pótmegoldásai (kötélnek horgászzsinór volt, labdának majdnem akkora, kicsit leeresztett játékbolti csíkos gumilabda, szalagbot is üvegszálas, horgászszaküzletből…) Most nem magyarázom, hogy hol mit akartam, mi lenne a sikerült mozdulat, de majd fejlesztem még.
Bővebben…
úgy néz
Szerintetek lehet úgy nézni? Bővebben…
a gyengéd erőszak 2.
Az első rész: a gyengéd erőszak 1.
Szépen vagyunk egyébként: míg ti a lányotokat féltitek a traumától, apák, haverok és puakézikönyvek arra biztatják a fiaitokat, hogy próbálkozzanak, smárolják le a lányt, ne vacakoljanak.
A legtöbbször nem rosszindulatúak az “udvarlók”, nem tudatosan mesterkednek. Csak nagyon akarnak valamit, és az erősíti meg őket, ami a másiknak rossz. A bántalmazók sem mind gonoszak.
Világosítsd föl gyermeked:
a haramiák emberek;
a boszorkák – kofák, kasok.
(Csahos kutyák nem farkasok!)
(Reszketek, ahogy ez meg van írva, a verszenén. Milyen sűrű valóság a jó vers…!
Ó, ezt nem ide. Készítek egy alposztot, egy József Attila-szemelvénygyűjteményt, az 1936-os versekből, mert nagyon érzékletesen adják vissza a dinamikát.)
Hiedelmek, viselkedési sémák és érdekek mozgatják őket egy társadalmi közegben, amely tolerálja, alig ítéli el, megmagyarázza, vagy nem akarja észrevenni a húzásaikat.
Miért nem tartom áldozatnak a csalódott, visszautasított férfiakat? Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 