Amúgy olyan jó fej lennék. Felszabadult, kedves, okos. Laza. Én egy fiatal nő vagyok.
Néha nevetek. Néha mesélek valakinek valamit, és érzem: a régi vagyok, az egyetemi, az áradó, a szellemes.
Néha áramütés a bőrömön. Lehet, hogy még mindig élek? Bővebben…
Egyáltalán, az-e? Ezt jelenti ez a szó?
Azon filózom mostanában, minek tartom én magam, de ilyen életvitelbeli részletek mentén.
Hogyaztmondja:
Én vagyok az, aki kávéval kezdi a napot.
Humán diplomám van, és egész életemben ehhez kapcsolódó munkáim voltak.
Egyedül nevelek három gyereket.
Budapesten lakom. Bővebben…
o-nak és s-nak
Van az a fajta bántalmazó, vagy inkább visszaélő, finom helyezkedő, akin nem látszik, hogy egyenlőtlenségben utazik és előnymaximalizál, mert a nyílt eszközök nem vállalhatóak, az túl direkt lenne. Az egész, amit csinál, nem ám valami tudatos haditerv, hanem önkéntelen stratégia, meg hát szeret is téged. De kontrollál, vagyis nem hagy, hogy önmagad légy. Nincsenek is határok: együtt éltek, ő a partner, mindened ebbe a körbe tartozik, mindennel elszámolsz valahogyan, mindent meg lehet kérdezni tőled és mindenbe bele lehet szólni, épp az összetartozás és a szeretet nevében. Az ő normái a te normáid. Nem ám azért, mert egy család vagytok, és abban vannak közös ügyek, kötelességek, interakciók és érthető elvárások, hanem ezen túl is, az egész gondolkodásodat, lényedet át akarja hatni. Merő szeretetből vagy csak úgy, az együttélésből adódóan, pusztán attól, hogy közös mondjuk a fürdőszoba. És mert elmondja a véleményét, meg ő jobban tudja, és segít.
Ez a fajta “szeretlek, tehát kontrollállak”, a birtokos jelzős viszony annyira szomorúan tipikus. Bővebben…
Ismét megy a rémüldözés a bikini body témán, sokan sűrűn bólogatnak. Vándor Éva egyébként figyelemre méltó cikkeket szokott írni.
http://vs.hu/magazin/osszes/ilyen-combokkal-tenyleg-kimegy-a-strandra#!s3
Röviden összefoglalom a cikket: jaj, de szörnyű hogy a sok fogyózós-tápkieges oldal a strandszezonnal fenyeget, hogy négy fal között fogsz kuksolni, és legyél tökéletes testű, és ha nem vagy az, ásd el magad mélyre. Ez az egész egyre durvább, nők milliói szenvednek. De ne hagyd magad, menj csak bátran strandra.
Bennem ez az egész kétféle reakciót vált ki:
– elmegyek futni (életem leghosszabbja, terepen, este, szentjánosbogár-rajban, csúcsfutással, harangvölgyi lezúdulással, holdfénynél és vaksötétben, majdnem három óra, 26420 lépés), kipucolódom, rendezem a gondolataimat, és istennőnek érzem magam másnap is
– a “nem illik testszégyeníteni” morális és eszmei parancsát felülírja bennem a lényeglátás, vagy nem tudom, mi ez, ahogy így motoszkál bennem: ti nem érzitek, hogy ez a bátornak és kritikusnak tűnő cikk elaltat titeket, több ponton csúsztat, csak a kézenfekvő helyeslésetekre számít?
A strandpara-bikinivásárlásrémület emlegetése nem más, mint egy mém, vagyis egy változatlan formában ismétlődő, könnyen érthető tartalom, amely közös kulturális referencián alapul. Bővebben…
melléknevek sorozat 23.
fosztóképzős összetett szó
Azt mondjuk, hogy mi aztán kiszálltunk, nem igazodunk, vállaljuk a konfliktust is. Nem rángat minket többé, hogy ki mit gondol, nem abból dolgozunk és gyarapodunk, hogy ők, a világ, ama sokszor döbbenetes, kiábrándító viszonyrendszer, a hallgatás, a kéz kezet mos, az áldozathibáztatás, a gyűlölködő intolerancia, a ránézésre ítélet, a pletykás hajlam, az erkölcscsősz, élni is gyáva polgár elismer és értékel minket. Elmúltunk huszonkettő, és nem akarunk mindenképpen szeretetreméltóak lenni, mert az megalkuvás és gyengeség. Nem akarunk megfelelni, alakoskodni, nyelni, lépcsőházban mondatokat fogalmazni utólag. El se várunk, nem is nyomasztunk, nem másolunk, nem panaszlunk, nem sóvárgunk, és nem bántunk másokat. Megvan nekünk a saját. Ellenben kiállunk az elveink mellett, és nem félünk. Én például néhány év gyáva igazodás után (magyartanár létemre!) ismét csökönyösen teszek vesszőt a Szia megszólítás után, mármint a szia és a név közé. Én ezt vállalom. Bővebben…
2015. júniusi bejegyzés, újra aktuális, mert Tess Cosmo-címlaplány lett Amerikában
Ezt olvastam vasárnap.
http://kirkee.kinja.com/fuj-a-koverek-betegek-reakcio-a-444-tulsulyrol-szol-1708957607
Nagyon feminista, okos alternatív meg minden, de én már úúúgy unom, hogy ezt jelenti a feminizmus. Bővebben…
Ez is egy hír most, van min gondolkodni.
Az egész előtt két deklaráció:
1. A fehérneműkérdés. A huszonegyedik századi, szélsőségesen specializálódott, minden illúzióra akalmas, minden problémára megoldást nyújtó fehérneműkultuszt túlzónak érzem. Ami pont a Women’s Secretben vagy az Intimissimiben van: a sok kis átlátszó pánt, betét, szilikonpárna, kétoldalas ragasztó, variálható modell. (A férfiak is panaszkodnak, hogy át vannak verve — ők azért maradjanak csöndben, mert nem a természetes mellünkre kíváncsiak, hanem a gömbölyű-nagy-tökéletesre, amely trükk nélkül is olyan. Olyannal meg nem szolgálhatunk.) Bővebben…
Itt ez a mi gyönyörű életünk, rendszeresen elönt a hála, hogy a gyerekeim, az erdő, az a mindig-valahogy-mégis kibírása télnek, fűtésgondnak, pénzzavarnak, a csodaszép blogéletem, a legszóbb legszorosabb legértelmében legvettebb siker, pont az a fajta, független, messzire ható, amire vágytam. És az izmaim, a jó embereim, akik már tíz meg húsz éve, és az élményeim. Én már azt hittem, vége a világnak, két szárnyam messzire repült, hogy legyek így gerle, és akkor mégis valahogy minden van, és a tetejébe tejszín is.
És akkor ott állok pünkösd hétfőn az amerikai nagykövetség előtt, és az van bennem, hogy kész, én dezertálok, felmondok, kiköltözöm önmagamból, én ezt nem. Anyósomhoz megyünk épp, hárman, biciklivel, süt a nap. Egy vérbükkre látok. Ezt, hogy vérbükk, Jánostól hallottam, és akkor azt hittem, János költő. Vérbükk…! Bővebben…
Nem annyira kenyerem a Schäffer Erzsébet–Bächer Iván-típusú nosztalgiázó, lokálpatrióta jegyzetglosszatárca, mert könnyen csúszik át modorossságba, de erről, ami napi élményem lett, nem bírok nem írni.
Lassacskán lett napi élményem, nem az van, hogy már a szüleim is: az icipici, évtizedes, helyi üzletecskék, szakmák, hozzáértések. Megoldhatatlan apró-cseprő gondjaink hű megoldói. Talán csak akkor vennénk észre, hogy Ildikó röpködő-gondos keze mennyit tett hozzá észrevétlenül a hétköznapjainkhoz, ha többé egyszer csak Bővebben…
Minden évben, de tényleg, amióta az eszemet tudom, anyám a csak rá jellemző, elpusztíthatatlan mosolyú kedélyességgel azt mondja május első napjaiban:
12/24/33 (…) éve ilyenkor még nem tudtam, hogy fiam lesz-e vagy lányom.
Ez úgy, hogy van három bátyám, és ő lányt is szeretett volna. Bővebben…
Megváltozott a közbeszéd trendje: az utóbbi mondjuk két-három évben a fenegyerek-újságírás (cink, 444) egyre markánsabban foglal állást a nemi erőszak és a (gender)egyenlőtlenség látványos megnyilvánulásai ellen, és már csak jópofizva mer szexista lenni (úgy viszont sűrűn). Szerte a facebookon magánszemélyek, nők tematizálják és bírálják a nőellenes tartalmakat. A már érzékenyített nőket nem érdekli többé a sztárdiéta vagy Kim Kardashian arcpirítóan szűk estélyije. Most azzal lehet hergelni őket, hogy Micsoda Képtelen Elvárásoknak Kell Nekik Megfelelniük. Kellene Ám, De A Lófaszt Fognak (kocka csoki letör).
Ezeket az üzeneteket ugyanis mindenki helyesli: az extém sovány, retusált szépségeszmény valóban irreális, a kamaszok neten fogant őrületei, anorexiája pedig nagyon veszélyes.
De trükkös ez. Bővebben…
Nem az itt a lényeg, hogy az anya, két-három kicsi gyerekkel nem tudja megszervezni, hogy eljusson… mondjunk valami hobbit: bridzsezni egyet.
Nem arról van szó, hogy annyi mindent kér egy kisgyerek létezése, és annyira nincs segítség, hogy neki ott kell lenni, és alig lehetnek külön programjai, és ez elvárás is, milyen anya az ilyen, húzná a száját a férj is.
És nem is arról, bár azért arról inkább, hogy annyira áthatják a hormonok, annyira kitölti a tudatát a kicsi gyerek, hogy nem képes másban igazán jelen lenni, vagyis: ha elmenne, sem élvezné, és majd megszakad, de igazából mégsem tud segítséget elfogadni, “egy idegenre bízni a gyerekét”.
Én most arról beszélek, amiért a nyolcéves gyerek mellett is úgy marad sok nő. Bővebben…
Nézem Sarka Kata FitBalance-os képeit, és persze értem, miért húzzák annyian a szájukat. Igen, idegesítő, férjestül, bulvárostul, az egész, a celeb a mezőnyben, akinek nagyobb a hírértéke, aki egy kis hobbiszerű edzegetés után ellopja a show-t a becsületes fitnesznapszámosok elől. És látom azt is, hogy a fényes idomok mutogatása, a heti hat edzés menyire távoli az átlagos női életmódtól és testalkattól. Ugyanakkor tudomásul veszem, hogy vannak emberek, akiknek a teste vagy a sport a munkája, vagy az egész életüket átható hobbija (érdekes, hogy az ostor ritkán csattan az élsportolókon, akiket pedig szintén szexualizáltan jelenít meg a média. Csak a fitneszmodellek lettek gyanúsak). Továbbá gyanítom, hogy az agyonhájpolt és eredetileg is jó alakú Sarka Kata is mennyi melót és lemondást tett bele ebbe a testbe, néhány hónap alatt is. Ezt ismerem.
Én nem akarok Sarka Katára sem hasonlítani, sem őrajta (sem) csattanni. Nem akarok csattanni. Nem fogom gyűlölni, nem frusztrál. Nem bántott engem, és a reprezentációja sem bánt.
(Viszont a hírszekesztő tudja, mit gondol az ilyesmiről az egyszeri internetező, él is vele. Bővebben…
Azt mondják, én jól élek. Jó, hát legyen: nem nyomorgunk. Bővebben…
Egyszerűen meg vagyok döbbenve azon, ahogy ismerőseim, még a tudatos-szerencsés-jó fejek is, az énjükhöz és az életükhöz viszonyulnak. Vagy az én — esetenként extravagáns — izéimhez.
Nézik ezt az én bambuszbiciklimet, ez elég népszerű. Gondolkodnak erőst. Kérdezgetnek.
De az drága, mondják.
Észrevettétek, hogy milyen gyakran megy ki a beszélgetés arra, hogy nincs pénz, nincs idő? És akkor sajnos.
Ezek a beszélgetések sosem azt jelentik, amit. Bővebben…
A címet Murakami Harukitól vettem, aki a futásról beszél, és az esszékötet előszavában a címet (udvarias japán!) megköszöni Raymond Carvernek (vagyis az özvegyének), aki meg a szerelemről beszél, és akinek a Katedrális című kötete a fejemre esett az előbb, mert a gyerekek kihúzgálták alóla a Bot Benőt meg a Zog, a sárkányt.
Ezt nevezzük intertextualitásnak.
Jaj, én nem a címlapra való bikini bodyról beszélek, de nem ám.
Én nem az illúziókeltésről beszélek, és nem a rivalizálásról beszélek. Bővebben…
Most pedig beszéljünk a kajáról, á lá ahogy nekem élmény. Ez most komoly, igen, ez a téma. (De miért is nem lettem gasztroblogger?)
Mert ez mindig felmerül, mit együnk, mit főzzünk, és van, akinek ez komoly macera. Van, aki elé odateszik a tányért, nem annyira kell kitalálnia. Van, aki egyszerűen megoldja: rendel, hozat, hideget eszik, jól bírja az egyformát. Van, aki maga szerzi be és maga készíti el, magának és többeknek: közülük könnyedén, alkotó módon, és van, aki örök agyalással, zsörtölődve működteti a saját rendszerét. Bővebben…
Megint a kis gyanú, amely erősödik, hogy hát jé, talán ez sem az, aminek hisszük.
Én már öreg vagyok ahhoz, hogy átképezzem magam/megtanuljak egy nyelvet. (Dehogy vagy öreg.) Most változtassak? (Igen, akár most is.) Már mindegy. (Csak attól, hogy érdemtelennek gondolod magad a jóra.) Én már nem leszek szebb. (Nem, mert rohamosan csökken a motivációd és az életkedved.) Már nem megy úgy a sport, mint fiatalon. (Van rajtad hét fölösleges kiló, és berozsdásodtak az ízületeid. Tegyél ellene.)
Ha szétnézünk, hogyan él, néz ki és mit csinál egész nap és egész évben egy negyvenkét éves nő, csakugyan nincs okunk vonzó, aktív állapotnak gondolni ezt az életszakaszt. Bővebben…
Emlékszem arra az érzésre, fiatal önmagamra. Hiába szuverén, hiába saját kereset, hiába okos, azt vártam, reméltem, hogy jön valaki. Jó lesz együtt, megemel, zsongunk, és főleg:mindezt az jelképezi, valamint foglalja keretbe, hogy deklarálja majd, hogy én vagyok az és igazán, és elköteleződik, mert ez így komoly, és mostantól mi együtt, prolongálva az örökkévalóságba.
Mit tudtam még akkor, hogy csak úgy, mondjuk egy Koppenhága–Budapest járaton is megélhető a jóféle, heteroszexuális tartalmú emberi közelség, úgy, hogy az a két ember gazdagodik tőle, és többé nem is látja egymást, sőt, telefonszámot sem cserél. Bővebben…
Nem éppen csekliszt: az ugyanis ilyen professzionális, minden-ismérv-teljesül-e önmonitorozás volna, pipákkal, de én cseklisztnek hívom, ahogy beszélgetek magammal, mondjuk futás vagy valami monoton házimunka közepette.
(húsvét, nagycsalád) Bővebben…
