mit üzen tess holliday?

2015. júniusi bejegyzés, irtó hosszú, pedig most húztam

Ezt olvastam vasárnap.

http://kirkee.kinja.com/fuj-a-koverek-betegek-reakcio-a-444-tulsulyrol-szol-1708957607

Nagyon feminista, okos alternatív meg minden, de én már úúúgy unom, hogy ezt jelenti a feminizmus. Ugyanazt a tíz témát, ugyanazokkal a következtetésekkel és rémisztően hasonló érvekkel. Azért ne érjük már be azzal, hogy az átlagos fújoló kommentelőknél érzékenyebbeket és emberbarátabbakat írunk.

Ha én az ilyen cikket és a fat pride-ot bírálom (vagy árnyalom), mi a következtetés? Az, hogy én “már” nem vagyok feminista, ugyebár. Az érv nem számít, a fat pride-ot promotálni kell, bizonyos dolgokat nem mondhatsz, mert akkor intoleráns vagy, ne gondolkodj, tömörülj, kész. Így lettem áruló.

Nem azt fogom fejtegetni, hogy “a nagyon kövér emberek” egészségesek-e, ugyanis nem vagyok egészségügyi szakember…

Frankón így kezdődik a szöveg. Segítek, Kirké (ő a blogger), noha én sem vagyok egészségügyi szakember: nem, nem egészségesek, harmincas BMI-nél és nők esetében kb. 35 fölötti testzsírszázaléknál, tekintélyes hasi zsírmennyiségnél komolyan aggasztó a helyzet. Az elhízottaknak óriási szerencséjük van, ha nem megy tönkre a szívük, keringésük, ha nem lesz stroke-juk, cukorbetegségük, visszerük, ízületi bajaik. Korreláció és ok-okozati összefüggés is van: minden plusz kilóval nő az esélyük durva szenvedésekre, rossz életminőségre és csúf halálokokra. És a kövérségükben és az úgymaradásban nagy szerepük van azoknak a szövegeknek, hogy “nem is olyan durva”, “én így vagyok szép”, “így tetszem a férjemnek”, “szeretek enni”, meg “nem fogom gyötörni magam”. Nagyon sokan szenvednek is az én- és tükörképüktől, és a feszültséget a médiaelvárásokon és a sovány modelleken próbálják levezetni.

A jelenség másik végén ott vannak azok, sokan és jól láthatóan, de így is törpe kisebbségként, akik megfelelési mániában, önkínzó módon edzik, koplaltatják, műttetik magukat egy irreális és természetellenes testkép elérése érdekében (én is a Flexben írom mindezt, és mindjárt kezdek 🙂 ), csak az egy másik probléma, és egyébként ezzel (az anorexia veszélyeivel, az irreálisan sovány testkép és a plasztikai sebészet bírálatával) régóta tele van a média.

Maga a kövérség, a túlsúly fölötti elhízottság is kóros állapot egyébként, önálló BNO kóddal. Tudom, hogy tudjátok, és nem értem, hogy ezzel minek vitatkozni. Ezt leírni olyan, mint sorvadt magzatot meg feketére rohadt tüdőt tenni a cigisdobozra: sokkoló, zavaró, de tényszerű, és nőjünk már fel annyira, hogy ezzel szembe tudunk nézni, és nem önlobbizunk ennyire átlátszó módon.

Ez a cikk címe:
Fúj, a kövérek betegek! – reakció a 444 túlsúlyról szóló cikkére
Mondjuk az a cikk sem a túlsúlyról szól, hanem a plus size modellek címlapmegjelenése által közvetített üzenetekről és a társadalmi felelősségről.

Összefoglalom a 444 cikkét: a gyönyörű és vékony embereket hagyományosan preferáló People magazin a júniusi szám címlapján szerepelteti a 22-es méretű plus size modellt, Tess Hollidayt mint az első ilyen méretű, hivatalos modellszerződéssel rendelkező szupermodellt. Az amerikai-kanadai 22-es méret (betűkkel kifejezve 3x) az európai szerint (ami alapján 42-es nadrágot veszel) 52-esnek felel meg. (A szerző ennek nemhogy nem járt utána, fel is kiált a cikkben, hogy fogalma sincs, hogy ez mit jelent.) Majd azt latolgatja, milyen hatása lehet ennek.

Egyébként nincs fúj, Erdélyi Péter igen mértéktartóan fogalmaz, érvel is. De persze lehet úgy érteni, hogy fúj, ha ellenséget keresel. Oda lehet képzelni a fejedben összegyűlt kövér-utálkozókat egyben, hogy legyen kit szidni, egységes ellenségként kezelni azokat, akik a túlsúlyos ikonokra vagy a jelenségre egy bíráló szót szólni mernek. De ugye tudod, hogy ebből nem lesz értelmes beszélgetés?

És pont ez az, ami engem, a makacs továbbgondolót zavarja az újféle netes feminizmusban: az ugrásra kész szidhatnék, reflexes másik oldalon állás, hangzatos, de könnyen megingatható érvek, gombnyomogatás és hangulatkeltés. Ugyanazok a témák, lelkes helyeslés, soha semmi új következtetés. Ellenetek már csak az agresszív antifeministák feszülnek, annyira triviális dolgokat állítotok.

Mindig azt érzem, hogy ez már volt. Úgy szeretnék árnyaltságot, továbbgondolást.

Nem arról beszél Erdélyi Péter, hogy neki tetszik-e ez a testalkat, hanem a médiajelenségről, az üzenet problematikusságáról, társadalmi témákról, újságíróként.

Kirkét idézem tovább:

Az én kérdésem az, hogy az egészség miért éppen a kövérség kapcsán merül fel a leggyakrabban a hasonló cikkekben és a hétköznapi beszélgetésekben egyaránt.

Amennyiben ez igaz, akkor azért, mert a kövérség látszik, a katasztrofális vérképeredménnyel vagy a cukorbetegséggel ellentétben, például. (Bár ha a szemed kiélesedik, meglepő mennyiségű tesztcsíkot és inzulinos fecskendőt láthatsz eldobálva az utcán.)

A szőrös láb is látszik, de azt meg senki nem tartja egészségtelennek, pedig esztétikai alapon sokakat hasonlóan gúnyolódásra késztet (amit én nem helyeslek).

A dohányzás is látszik, szokták ostorozni, vissza is szorult, nem vitatja senki, hogy káros. Talán mert kevésbé identitás, mint a test mérete-formája.

Hogy miért van szó annyiszor a kövérségről? Mert népbetegség, és mert életmódunk szinte minden elemével összefügg.

A túlevésben és nemmozgásban sokrétű, ördögi körként működő okrendszer tartja benne az embereket. A munkahelyi menza kínálatától a bedagadó lábunkon, nagybátyánk infarktusán és az elromlott liften át a plázában kapható divatcikkekig a sok apró momentum mind összefügg a testalkattal és testélményekkel. Minden nap eszünk, éhségből, időtöltésként, szociális eseményként is. Táplálékbőségben élünk. Csak néha sportolunk, valójában nem használjuk rendeltetésszerűen a testünket. Érzékeljük, hogy busz után futni valahogy nem megy mostanában. Ne csodálkozzon senki: ha sokat sakkozol, az agyad olyan lesz, mint egy sakkozóé. Ha sokat futsz, a tested olyan lesz, mint egy futóé. Ha sokat döglesz a kanapén, akkor pedig…

Rengetegen szenvednek a túlsúlyukkal. Mindannyian ismerünk olyanokat, akik évek, évtizedek óta le akarnak fogyni, és nem ám két-három kilót, hanem húszat-harmincat. Haláleseteket is tudunk. Szülők is vagyunk, elemien felelünk a gyerekünk egészségéért is. A testünk az első, amibe a világ szeme ütközik, a szeretteinké is. A testünk az, amelynek állapota egyben a legelemibben határozza meg a közérzetünket. Két kilóval könnyebbnek lenni is drámai különbség (ha nincs nagy túlsúlyod).

Hát ezért téma ez ennyire.

Most viszont nem az a téma, hogy undorodunk-e a kövér emberektől (ami nagyon sértő és helytelen volna egyébként, ezért inkább bőszen letagadjuk, még ha csak arról van is szó, hogy nagyon nem szeretnénk olyanok lenni), hanem egy címlap: valaki példaként avagy alternatívaként tette elénk Tess Holliday testét és üzenetét.

Amúgy nem nagyon érdekel senkit mások egészségi állapota, leginkább a sajátunk és a szeretteinké érdekel. Ha viszont a közös térben beszélgetünk, a tagadás, szemeltakarás és az erősködő érvelés feltűnő. Feltűnik a dohányzás meg a fantaivás is, van véleményünk ezekről is, de arra nem ugranak így, konszenzus van, hogy hát igen, le kéne tenni a cigit.

A pro-fat vagy másságtoleráns cikkek rendre megkerülnek egy fontos tényt. Azt tudniillik, hogy Tess Holliday is “tízezerből egy” fajta nő, gondos modellszelekció terméke. Ritkább és szebb, mint akármelyik vékony ismerősünk. Soha nem lehetünk még Tess sem.

A plus size ikon is ugyanúgy

  • feszes bőrű
  • fiatal
  • elég magas
  • szexualizált megjelenésű
  • gyönyörű arcú, jellegzetes arcvonású
  • szimmetrikus testű
  • hosszú, dús hajú
  • hastájt gyanúsan sima vagy akként bemutatott (jól takaró fehérneműk)
  • csípőtájt gyanúsan gömbölyű, vagy akként bemutatott
  • kontrasztos a dereka-csípője
  • agyon van sminkelve
  • meg van emelve a melle
  • ami gömbölyű
  • kifejezetten formás lábú
  • csodálatosan eredeti és összeillő ruhákat hord

Így könnyű. Az igazi deal:

ha ennyi pontját hozod a szépségeszménynek, lehetsz akár kövér is, ez esetben az lesz a szexepiled.

Mi Tess Holliday üzenete?

Akármi is Tess Holliday üzenete, az nem véletlen. Ő nem csak megmutat magából, az életéből ezt-azt. Üzenete tudatos, megkomponált tartalom, amely bizonyos fajta emberek elfogadására apellál, és csak az ő elfogadásuk, százezres lájktömegük által létezhet.

Tess Holliday ezt a hashtaget használja, és ilyen feliratú pólót forgalmaz (de nem nagyon olvasható, csak a figyelmes szeműek bogarásszák ki, mert hát trágár volna):

#effyourbeautystandards

Vagyis, az ő testalkata és modellsége, szereplése beintés: “bmeg a szépségnormáidat”. Esetleg: “***szátok meg”.

Ez egyszerűen hamis, és nekem viszket, hogy mennyire az. Tess kinézete ugyanis csak a vékonyságnak int be. Ő is kénytelen valamiféle közös szépségreferenciára alapozni, ha a világ előtt mint szép nő akar fellépni, csak ez a referencia egyetlen elemében, a méret tekintetében szegi meg a mainstreamet. Talán még a nagy kiterjedésű tetoválásai is beintések a sima bőr kultuszával szemben (egyben alkalmasak a túlsúly bőrön mutatkozó következményeinek részleges elfedésére), de a fő üzenet: igen, én ekkora vagyok, de amúgy szép.

Az instagramja mégis tele van olyan profilfotókkal, amelyek egy mintha-nem-is-kövér nőt mutatnak.

Képernyőfotó 2015-06-08 - 10.09.06

Magát kövérnek nevezi, és szeret enni. Ez túlkalóriát jelent, édes és feldolgozott dolgokat, meg azt, hogy nem törődik az energetikai egyensúllyal (bevitt és felhasznált kalóriák). A vigaszcélú evést gyengeségnek, titkos bűnnek (“vice”) tartja, amiből mindannyiunknak van néhány. Így fogalmaz a Guardian cikkében:

“Everyone has their vices,” she says, “but mine are visible.” As in, comfort-eating, for which she refuses to apologise. “If I shot all day and I want a fucking hot chocolate and a chocolate croissant I’m going to eat it. Am I going to eat it for breakfast, lunch and dinner? No. Is it OK to do it? If you want. But, you know, no one is coming at celebrities for smoking two packs of cigarettes. Or people who post a photo with their drink at the end of the day. So why is it OK to do that to me? Life is shitty, so why would you judge somebody for dealing with it in the best way they can?”

http://www.theguardian.com/fashion/2015/jun/06/tess-holliday-first-size-26-supermodel

Képernyőfotó 2015-06-08 - 0.38.44

Képernyőfotó 2015-06-08 - 0.40.55

Kövér vagyok, és ez nem érdekel, leszarom a szépségeszményeiteket, de azért láthatod, hogy nagyon szép vagyok, én is. Látod? Ennyire.

Tess Holliday nem fogja megnyugtatni azokat, akik szégyenkeznek a kinézetük miatt, ellenben tovább stresszeli. Még élesebb a vonal szép és nem szép között. Még Tess is szép, pedig milyen kövér, csak én nem vagyok szép. Tess szép, de nem az a szép benne, amit a szorongó netező annyira gyűlöl magában.

Van, aki ezt szóvá is teszi.

Képernyőfotó 2015-06-08 - 0.33.45

Egy másik lehetséges értelmezése Tess üzenetének:

Olyan vagyok, mint bármelyik fiatal nő, életvidám, ambiciózus, szeretek öltözködni, edzőterembe is járok, mozgalmas az életem, csak én épp kövér vagyok. De nem bánom, hanem büszkén vállalom. Eleget basztattak kamaszkoromban, elegem lett, és kirobbanóan sikeres lettem így is, mindennek ellenére, sőt, az ellenállás erejével.

Ez szerintem egy nagyon okés és tiszta üzenet, egyébként, és sokak alapélménye (az első fele, mármint). Szenvedni, fellázadni, felismerni, meghaladni, legyőzni.

Képernyőfotó 2015-06-08 - 10.59.09

Rajongói újra meg újra leírják egy-egy trollroham után, hogy de hát ő így érzi jól magát, miért bántjátok, kit zavar ez.

Kritikusai — már ahogy a ki nem moderált kommentekből lehet következtetni — viszont rendre azt vetik a szemére, hogy az oké, hogy jól érzi magát, és nem hajlandó szégyenkezni, de tevékenységével a kóros mértékű elhízást propagálja, legalábbis rendben lévő alternatívának tünteti fel, és ez súlyos felelőtlenség.

Képernyőfotó 2015-06-08 - 0.58.41

Erdélyi Péter is hasonlót állít, csak ő nem beszél csúnyán.

Tess nem magáról mesél, hanem egy testalkatot, életformát, attitűdöt, testalkatot népszerűsít tudatosan. Nem magányos harcos, ó, nem: Tess mint 22-es méretű amerikai nő sokan van, sőt, mint pro-fat szószóló is sokan van (ez Magyarországról ekkora hökkenet csak). Választásai és állításai pont egybeesnek a tengerentúli hétköznapokkal: az általános szénhidrátfüggéssel, az egyszemélyes háztartások magányos sütievéseivel, az élelmiszeripari lobbi és a gyógyszerlobbi nyomásával (amelynek méretét és erejét mi fel sem tudjuk fogni), a motorizált életmóddal, a hatalmas adag hamburgerekkel és üdítőkkel.

A People pedig nem bátor, nem forradalmi, és nem kockáztatott sokat Tess Holliday címlapra tételével. Ez is csak egy újabb alpiac. Nem is különösebben tágította azt, amit az emberi testről és annak sokféleségéről gondolunk, és a kövérek mások általi elfogadottságáért sem tett lényegit — a vékonyakat, “vékony identitásúakat” Tess inkább elborzasztja, sőt, mint szép nő, még jobban: kár érte. A magazin mindössze némi figyelmet keltett az újszerű témával, és az egekbe repítette Tess Holliday karrierjét. Következő száma címlapján minden bizonnyal ismét szabályosan karcsú és ifjú testet látunk.

A kövérek az életben nem ilyenek. Nagyon ritka, hogy ilyen testhez ilyen arc társul, például: ennyire szép, és ennyire kevéssé elhízott. Tess Holliday igenis gyönyörű, és ami a testén kevésbé számít gyönyörűnek a közös referencia szerint, azt a címlapon úgy prezentálják, hogy ne hozza zavarba az olvasót. Egész pontosan, ruhával elrejtik a teljes testét. Ez azért eléggé álságos megoldás. És, tömegmédium lévén, ugyanaz a közös referencia, csak egy kicsit más a célcsoport.

Meg aztán Tess sem egészen ilyen, mint a címlapos és instagramos reprezentációi. Sok mindent, amit a kövérség valósága jelent (a mozgás nehézségét, striát, a comb dörzsölődését, vastag redőket, súlyos fokú narancsbőrt), nem látjuk. Tudom, mindenki tisztában van vele, hogy beállítás, fény, póz, ruha, utómunka, de mégis úgy beszélünk, mint ha nem volna manipuláció.

Tess Holliday fellépése öntudatot és bizalmat adhat a konfekcióméreteken kívül esőknek: létezik így is önbecsülés, életminőség, karrier.

Tess Holliday példakép, mert szembemegy az egységesítő, présként működő soványságnormával. Az én véleményemet senki nem kérdezte, és nem is ennek alapján érvelek, de Tess nekem megejtő és szimpatikus, csak az az érzésem, hogy átver engem, és pont ezzel, hogy megejtő. Az érzelmekre, a tetszésre hat, látszatot kelt, és közben nem korrekt, amit képvisel.

Nagyon érdekes ellentmondás ez: Tess önelfogadását, a gesztusait és a stílusát lehet példának tekinteni, de a testalkatát és étkezési szokásait nem. Van valami “annak ellenére” az egészben. Azoknak jó, akik már olyanok, de ti, leányok, ne tegyétek.

Tess Holliday nem példakép, mert a maga egyéni testreprezentációjából egy olyan üzenetet kovácsol, amely több ponton aggályos és manipulatív.

Amúgy Tess nagyon poén, a tetkói egészen zseniálisak, eredeti, és bátor is. Vőlegényét így nevezi: my better 1/4 (a jobbik negyedem, a jobbik felem helyett).

Van ilyen képe is:

https://www.facebook.com/TessHollidayOfficial/photos/a.676882219004153.1073741824.184614634897583/1040427569316281/?type=1

Képernyőfotó 2015-06-08 - 0.23.38

Képernyőfotó 2015-06-08 - 7.50.10

Csak ez nem címlapfotó.

És ő is jár terembe.

Képernyőfotó 2015-06-08 - 0.55.05

Kirké, a blogger a poszt végén az alternatív dívák bemutatásával azokba kíván lelket önteni,

akiknek fáj, hogy nem látnak magukhoz hasonló embereket a képernyőkön vagy az újságok címlapjain.

Nem is fogsz, mert nem vagy modell. Te nem vagy Tess, kedves olvasó. Te egy átlagos elhízott vagy, akkor is, ha harminc kilóval kevesebbet nyomsz nála — mindaz, ami a fotókon annyira tetszik neked, pont úgy elérhetetlen számodra, mint a harmincnégyes méret. Ha már Kate Mossnak nem képzelhetted magad soha, most egy kicsit vágytad hinni, hogy te Tess vagy. Mert ő egy igazi nő, nem valami kreálmány.

De bizony az, kreálmány, mégpedig ugyanúgy üzleti alapú, nagyon sok megcsináltsággal, és nem olyan, mint te, sőt, ami olyan rajta, mint rajtad, azt gondosan elrejtették, átfodrászolták, kiretusálták, hogy gyönyörű legyen, és tetsszen neked. NEKED. Mert ha magadat látnád a címlapon, kiakadnál, és amatőrnek tartanád az újságot. (Az ÉVA magazin a szép családanyák címlapszerepeltetésébe is belebukott, szerintem.)

Kirké következtetése:

…lehet, hogy egy ilyen fajta elmozdulás, különböző testalkatok megjelenítése hozzájárulna mondjuk ahhoz, hogy kevesebb fiatal lány kíséreljen meg öngyilkosságot, kövessen el önsértést, éheztesse, hánytassa, hashajtózza vagy “csak simán” utálja magát a negatív testképe miatt. A felsoroltak mind károsak az egészségre; akkor ennek végül is örülnénk, nem?

De, ez jó lenne, csak legyen akkor az az üzenet tiszta. Az a bibi, hogy ha egy átlagos kövéret tennének címlapra, őrá viszont már senki nem akarna hasonlítani, csak a babaszerűen szép Tessre. Mit fogadunk, mit fogadjunk el akkor?

Örülnénk amúgy, csak eközben a megnyugodó kövérek egészsége katasztrofális lenne.

És nem szükségszerű az anorexia, öngyötrés sem. Bőven van mód egyénileg felelősséget vállalni és egészségesnek lenni. Társadalmi szerepként pedig információt és erőt adni másoknak, ahogy példaképem, Peter Attia teszi az eatingacademy.com-on és a Nutrition Science Initiative-vel. Ő azért küzd, hogy csökkenjenek a járványszerű kövérség és a társuló betegségek “személyes, társadalmi és gazdasági költségei” Amerikában.

*

Szóval, Tess úgy néz ki, mint egy ikon. Nem úgy, mint egy kövér nő. Ilyenné lehet néhányakat sminkelni, fotózni meg világítani hosszú melóval. Ha vékonyak, ha közepesek, ha teltek. Ilyen modellszerűvé. Egyébként sokan hiszik, hogy ez a feladat a külsővel: ügyesen kiemelni-elrejteni-öltöztetni. Kicsit melós meg költséges mindez, és mindig félmegoldás, meg külsődleges nőciskedés lesz ahhoz képest, hogy fenntartod azt, akinek születtél: az el nem torzult, meg nem fájdult, meg nem gyengült, formás testi állapotodat.

Van, aki Tess példájától megnyugszik, hogy így is lehet szépnek lenni, nem kell lefogyni (ehhez mondjuk öncsalás kell, hiszen a kövérséged nem jelenti azt, hogy ennyire szép vagy). Nagyszerű. Csakhogy a másik lehetőség nem okvetlen az öngyötrés, hánytatás, éhezés és a többi, ez teljes tévedés (hamis dilemma). És egyébként pont az anorexia és a többi az, amivel a(z angolszász) média tele van, és rávilágít, leleplezi, óva int tőle.

De ebből nem következik, hogy éld csak tovább a torz, nyugati-urbánus életmódot, jó lesz az.

Állandóan a csontsovány modelleken háborogni is csúsztatás, hiszen ők speciális célra szánt testek, mint mondjuk a sportolók, és senki nem azt kéri számon a köznapi embereken. Sőt, leginkább semmit: a túlsúly cinkosság.

Nem a média közvetítette nyomasztás a mumus, hanem a torz életmód.

Állandóan kérdőre von, szembesít engem is a dogma, hogy eléggé tisztelem, elfogadom-e őket. Kínban vagyok, mert nem, sajnos, nem. Olyan, mint ha a kövérek, a pro-fat üzenetek jogokat követelnének másokon. Rajtunk, akik ugyanúgy szenvedünk a testünkkel, vagy megszenvedtük, hogy ne szenvedjünk vele. Mindenki szenved egy kicsit. Ugyanazoktól a faktoroktól hízunk, hízhatunk mi is. Ugyanúgy be vagyunk szorítva az öregedésbe, időhiányba, szülőségbe. Nem a világ támad vagy szégyenít meg téged, hanem te is érzed, hogy ez így nincs rendben (illetve ha nem vagy kellően tudatos, nehezen tudod megkülönböztetni e kettőt).

Elképzelhető, hogy az emberek egyszerűen csak nem szeretik, ha valaki olyan állapotban érzi jól magát a bőrében, ahogy ő nekik nem illik bele a világról alkotott elképzeléseikbe?

Kérdezi Kirké. Igen, ez valószínű, a jellemző kommentekből ez következik. De én mondjuk megjártam azt is, vagyis a kövérséget, és a mostani változásomat úgy élem meg, hogy felnőttem a valósághoz. Egy kicsit megmosolyogtató onnan ez az egész, amit én is mondtam, csak én mindössze húsz kiló túlsúllyal, és inkább úgy: tulajdonképpen nem is érzem rosszul magam.

Hát mit tudtam én akkor, milyen testileg igazán jól lenni. A harcok, részletek ellenére.

No de mindig ugyanoda jutunk. Akinek nem belül van a mérce, akinek van valami beakadása, az bosszankodni fog a médián, meg hogy mit mond a szomszéd. Mindannyian küzdünk mindenfélével, sorstársak vagyunk. De a legjobb nem kívül keresni az okokat.

Jól érzem magam, ilyennek akarom a testemet. Nekem nem a soványak és edzettek okésak, hanem mindenki okés, aki ezt őszintén ki tudja mondani: jól érzem magamat, ilyennek akarom a testemet. Nem zavar, elfogadtam. Akármilyen is a teste, akármilyen lesz tíz év múlva az életminősége, az a lényeg, hogy ezt ki tudja mondani.

Aki ezt nem tudja őszintén kimondani, az megerősítést keres ehhez a mondatához, mantrázza, hosszan és bonyolultan érvel, védekezik, ellenséget gyanít, mások szavain izél folyton. Mert nem tudja vállalni a felelősséget a saját jóllétéért. Jól lenne, de a világ, az a szörnyű világ nyomasztja.

146 thoughts on “mit üzen tess holliday?

  1. Talán Mauritániában ilyen testekért, amit elfogadhatónak sőt elfogadandónak, nem problémának neveznek, konkrétan tömik a lányokat. Az szégyen, emberkínzás. (Az is!).
    A másik, jó, hogy emlegeti a cigarettát. Mert bizony az ellen kőkemény kampány megy, épp Amerikában. Mert egészségtelen. Mint az alkoholizmus vagy a kóros túlsúly.

  2. Minden szavad igaz.

    Én csak azt nem értem, hogy mások ezt miért nem látják, vagy szándékosan hagyják-e?
    Mert egész nyilvánvaló, h a kóros túlsúly nagyon hamar halálhoz vezet. Éveket vesz el az embertől.

    Rengeteg, a közelemben lezajlott példát tudnék felsorolni, ahol egyszerűen nem vett tudomást a kövér ember az intelmekről, még ha az orvosi intelem is volt.
    A létező legszomorúbb talán az, amikor mentőorvos rokon figyelmeztette az édesapját a 150 kg feletti súly veszélyeire, majd a hátsóoldali szívinfarktusnál épp ő teljesített szolgálatot, és a karjaiban halt meg az édesapja. (Ugye hátsóoldalin nem lehet segíteni.)

    Tényleg, annyi betegségre van már figyelemfelhívás a csontritkulástól kezdve az éves mellrákszűrésig?
    Ez meg miért számít tabunak, elítélendőnek? Miért bodyshaming egy életért való aggódás?
    (Nem, az állításokkal ellentétben nem szoktam másokat a kinézetük alapján se nyilvánosan, se négyszemközt megszégyeníteni. :D)

    (Diéta-update – sikerült beleférnem egy 38-as nadrágba. Gyorsabban haladok, mint gondoltam.)

  3. Hát még akkor milyen szép lehetne, ha harminc-negyven kilóval kevesebb lenne! Sajna a csaj nem kövéren szép, hanem annak ellenére szép. De ez nem tart sokáig.
    “különböző testalkatok megjelenítése ” ez nem egy “testalkat” a testalkatáról fogalmunk se lehet, mert nem látjuk.

  4. Gyönyörű arca van, és meg kell hagyni, én még soha az életben nem láttam hozzá foghatóan vékony arcú, mégis ennyire elhízott nőt (férfit se). Mikor először láttam a képeit azt hittem fotoshop, mert ilyen ember a valóságban nincs. Ha csak az arcát látjuk, senki meg nem mondaná, hogy a 165 centis magasságához 117 kiló.
    Igaz fehér hollót se láttam még, pedig az is van:

  5. Ha valaki a médiától teszi függővé a lelki hogyan létét, az már régen rossz. Nekem ez az egész már megint nagyon ellenszenves, 21. századi H&M-es Lana del Reyes Instagramos borzalom. Ez hazugság úgy ahogy van. Miért van az ilyesminek még mindig ekkora közönsége, tábora? Mert hogy a másik oldalnak ez miért jó, azt tudjuk. Ízléstelen folyamatosan emberi gyengeségekből hasznot kovácsolni.
    Egyébként meg nem tartom sem szépnek, sem egészségesnek a testét. Az arca meg olyan, amivel ezt az egészet el lehetett adni.

        • Jól érzi magát benne, vállalja, megtalálja a neki való méretet, csinosítgatja, öntudata van hozzá, beint a kötelező vékonyságnak, nem görcsöl a kalóriákon. Kirké hosszan sorol még ikonokat, és értem én, csak én nagyon-nagyon nem szeretnék ilyen testet 8az előszobáját ismerem), se azt, hogy mondjuk elhízik a lányom mint kamasz, és akkor megnyugszik, hogy ez végül is rendben van. Persze mit tehetek, az ő élete, legyen boldog akárhogy. Én csak azt nem látom át, hogy egy szokott tempóban fejlődő test (ezt is hogy írjam? nem hízó? arányos? energiaegyensúlyban étkező-mozgó??? félek a rendőrré lett olvasóktól) hogyan, mitől válik ilyenné. Gyanítom, ott áll lesben pénztárcájára, ízlésére egy csomó cég, termék, akik cinikusan rászoktatják a túlkajára, vigaszevésre. Ott a tévé, ott van sok egyedül töltött óra, vagy nem tudom, nem akarok senkit bántani, de nem így képzelem el a boldog gyermekkort, kamaszkort, hogy ilyenné hízik valaki.

          Érdekes Tess üzeneteit összevetni mondjuk Brooke útjával, küzdelmével, aki szintén valami nem átlagosat képvisel.
          http://brookenotonadiet.com/2014/05/02/refuse-put-shirt/

          • “Jól érzi magát benne, vállalja, megtalálja a neki való méretet, csinosítgatja, öntudata van hozzá, beint a kötelező vékonyságnak, nem görcsöl a kalóriákon.” Ez nekem elég tipikusnak tűnik és szerintem egy bizonyos ponton túl már úgymond nem is tehet mást.
            Ismertem ilyen testalkatú lányt, sokkal nagyobb önbizalommal rendelkezett, ami a testi megnyilvánulásokat, öltözködést, párkapcsolatot illeti, mint bárki, akit ismertem. De hogy az állandó főzés és evés mögött volt valami kattanás, az tuti. És nem a fogamzás gátló tehetett róla, mint ahogy elő volt adva. Húsz éves, és miután elérte ezt a test súlyt, többször volt kórházban meg gyógyszeres kezelés alatt, mint nem. Valahogy motiválni, segíteni kéne őket és nem önigazolásra gyártott példaképeket sorakoztatni.

            • Szerintem el tudják dönteni, mit akarnak, keresnek-e motivációt. Nem kell segítenünk felnőtt embereken, akik ezt nem kérik. Nem kell kiterjesztenünk a saját megoldáskeresésünket, sportbuzgalmunkat másokra.
              A fogamzásgátló nagyon durva hatás tud lenni, de lehet, hogy sokrétűek az okok, és az csak egy.
              Én azt hirdetem, hogy lehetséges változni, idősebben is, és nem is akkora kínlódás, ellenben nagyon kúl.
              És találtam jó, hozzám illő, meglepő módszereket is, amelyekről korábban nem tudtam, pedig nagyon sok életmód- meg táplálkozásügyi tartalmat olvastam kiskorom óta.
              Nem akartam szégyeníteni, belelengetni a mutatóujjamat más légterébe ezzel a poszttal. Egy érvelés és jelenség bírálata volt, tűnődés a részleteken, mert utálom az ilyen elkent dolgokat (amikor valami hamis, meg olyan, mintha, de nem, és nagy taps övezi).
              A privát véleményem az, hogy sokkal jobb vékonyabbnak lenni, nekem. Egyébként nagyon nehéz tartani, napi harc, elbukás, rettegés, és nem csodálom, ha valaki, tele lévén stresszel, kudarcokkal, elgyengítő technikákkal, ezt már nem ugorja meg. Én ott voltam, pont jó helyen, azért ment, más nincs ott.
              A következmények viszont, ha úgy marad bárki, szomorúak. de én nem vagyok egészségnevelő, nem dolgom másnak megmondani, mit tegyen (sokan nyomasztásnak érzik azt is, ha erről van szó egáltalán azok körében, akit érdekel — mi már jelszavasba vonultunk, az se teljesen szerencsés, de fontos többünkbnek ez a téma).
              És igen, van bennünk viszolygás a háj látványától, igenis az ugrik be, hogy úristen, hogy hízhatott ilyenné, és hogy ő szerencsétlen, csak nagyon tagadja, méltósága morzsáit menti. Ezt semmilyen tudatosítás, fatpride cikk nem tudja elkussoltatni bennem, én a saját hájamat is utáltam, és a világ is hat rám, amelynek ez nem tetszik. Nem jó láthatatlannak lenni. Nem jó nem komolyan vétetni. Igenis jó, ahogy döbbenten néznek, ha belépek valahova 8az izomnak szól, meg ahogy ezt a testet viselem, szeretem).
              Legfeljebb arra késztetnek a cikkek, hogy hallgassak a viszolygásomról. Szóval nem mondjuk, mert nem akarunk bántani, és szeretjük a kövér embereket is, amennyiben szeretetreméltók, de gondoljuk. (Van, aki nem, több ismerősöm észre se veszi, ha valaki /kevesebbet/ hízik-fogy.)
              Nekem ez az őszinteség fontosabb, mint hogy jaj, nehogy megbántódjon valaki. Ez önismeret is.
              És tudom, hogy sokaknak az is fáj, ha azzal kell szembesülnie itt, hogy nem mondjuk ugyan, de gondoljuk. Másrészt olyan nincs, hogy szépnek kell látnom valamit, amit nem látok annak. Például engem a női test puhasága, tapintása még vékonyabb nőkön is zavart, régebben is.
              És mégse ítélkezzünk. Szépnek, izgalmasnak látom Tess Hollidayt, a testét is, csak átver engem, nem stimmel az érvelése. Meg a teste nagyon-nagyon nehezen van olyanná öltöztetve, fotózva, hogy szépnek láthassam. De nem ettől indult lejtőre a világ, ahogy többen rémüldöznek. (Hol a buzik, hol a feministák, már meg a kövérek…)
              Amitől igazán viszolygok, az a kényelmeskedő, autózó, túltáplált, gőgösen önös, felelősséget nem vállaló., mindent a maga javára magyarázó nyugati világ. Tess nagyon koncentráltan hozza ezt, sajnos.
              Én nemet mondok erre sok tekintetben. De itt, a közegemben is ledudálnak, szar kajákkal kínálják a gyerekemet, meg lehetetlen helyzetbe hoznak (pl. olyan kirándulást szerveznek, hogy mi autótlanok ne jussunk el).
              Azt viszont döbbenten olvasom, ha valami egy másik embert, személyét, fellépését, közszereplői gesztusait kizárólag úgy ítéli meg, mint egynémely 444-es kommentelő, hogy ő megdugná-e azt a nőt. Ez annyira primitív.

  6. volt erről pont az FB-n egy vita, szándékosan nem szóltam hozzá és pont hasonló okokból, mint amit írtál. Nem szeretem, amikor az önelfogadást keverik a kibúvók keresésével. Oké, lehetsz telt, ha az akarsz lenni és nem, nem oké, hogy az vagy, mert okot akarsz keresni arra, hogy miért is vagy túlsúlyos. (Mondom a magam plussz kilóival, szenvedéseivel emiatt és fogadalmaival, tehát a magam gyötrődéseivel együtt, mint kvázi sorstárs,a ki most örülhetne annak, hogy tes felbukkant – nem örülök.). Azt az aspektust elfogadom, hogy Ti nők sokkal több basztatásnak vagytok kitéve, bárhogyan is léptek ki az utcára, tehát minden olyan kampány, ami ezt az szemléletet üti hasznos lehet (amúgy meg nem, nem hiszem, hogy a becsontosodott és változás alatt álló rendszert gyomrosozni kellene ezen a módon), de osztoma mit mondasz, hogy ne kibúvókeresés legyen arra, hogy miért utálom magam/növesztettem magam köré bánathájat (hivatalos elnevezés)/vezetek le orálisan feszkót csokival mondjuk alma helyett, ha már le kell vezetni (nekem speciel segít az almafogyasztás, engem fogyaszt na 🙂 ). És tutibiztos vagyok abban is, hogy az ottani ismerőseim, akik olvassák, most csóválni fogják a fejüket, tegyék.

    • “vezetek le orálisan feszkót csokival mondjuk alma helyett, ha már le kell vezetni”
      Itt van a kulcsmondat, orális feszültséglevezetés, az bizony.
      Szerintem ez nem normális, nem bántani akarok ezzel, de akkor sem normális, egészségtelen, a feszültségedet meg csak elnyomod, nem szűnik meg, nem megoldás semmire.
      Narkó.
      Pont, mint a cigi, meg az alkohol.
      A feszültségemet, a bánatomat, az összes sérülésemet én bagóba fojtottam, láncdohányzás a köbön.
      Nem oldott meg semmit, semmit a világon.
      “Szar kedved van? Egyél valamit!” ez se old meg semmit.
      Káros, erre nem szabad senkit rászoktatni.
      A probléma megmarad, akkor tör fel, ha elveszik a szeredet, cigi, fű, vagy torta, mindegy.
      Hálás vagyok mondjuk, hogy nem a drogokra kaptam rá, nagy szarban lennék most, de féltem a drogoktól, nem akartam soha.
      Hála Istennek!
      Nem jó, a kajanarkó se jó.

      • Ez igaz. nekem is cigiről ment át jobban a kajára, csak ugye, marha tudatosnak kell lenni ahhoz, hogy az ember rájöjjön arra, hogy “hoppá! Nem vagyok éhes”Csak nassolok! Most nem vagyok éhes! Csinálok inkább mást! Pláne hiperesként, na úgy meg még inkább, hogy ha nincs meg az eszköz, akkor frankón indulatrohamom lesz (napi alsó hangon egy órányi erős tempójú séta mellett is). Az is érdekes, hogy egy csomó telt embernek elég durva hiperes tünetei is vannak, amik még inkább rátolnak az evéskényszerre, vagy simán csak az orális feszkólevezetés kényszerére.

  7. Nem ovastam el a cikket, sot most meg a te bejegyzesedet sem ennek kapcsan, csak a puszta foto alapjan irok most egy-ket mondatot. Tess egy korosan elhizott ember, nem csak teltkarcsu nehany 5-10 kilo feleselggel, hanem korosan elhizott. Szep es fiatal no, egyelore talan meg egesszeges is, ha nem az extrem nyavalyakat tekintjuk most. Az nem baj, ha cimlapon szerepel barki is, csak az lehet problemas ha ez azzal tarsul, hogy” “nem baj, ha ennyire kover vagy, igy is szep vagy (es mar megint szep, csini, ezen van a hangsuly) es fogadd el magad, igy ahogy vagy”
    Egyszeruen nem tudok ezzel mit kezdeni, mert szepnek lehet szep valaki igy is, ez pusztan izles kerdese, nyilvan az emberi ertekibol sem von le, de azt nem artana atgondolni, hogy ez az uzenet nem dob-e at bennunket a lo tul oldalara. Egyre tobb az elhizott, gyorsan lerobbano ember, valahogy ugy erzem, hogy ez reszben a “tunyasag” reklamja is,” nem baj ha nem csinalsz semmit, igy is lehetsz boldog, elgedett”. Persze, biztos, de azert a zom biztos, hogy nem boldog plussz otven kiloval es lihegos lepcsomaszassal. en nem hinnem, hogy a koros koversegre lenne kitalalva az emberi test. Nagyon is fontos felhivni a figyelmet arra, hogy az elhizas milyen kovetkezmenyekkel jar. Aki ezt testszegyenitesnek belyegzi szerintem csak kotozkodik. lassan mar tok mindegy mit mondunk, irunk, gondolunk errol, nem lehet eleg finoman fogalmazni anelkul, hogy valaki ne sertodjon meg. Ha valaki le meri irni, hogy a koverseg egeszsegtelen, akkor az egy testnaci, kovergyulolo, kovereket megveto fazonna valik.

    • A kövérség = egészségügyi következmények témához.

      Családunk több tagja érintett ebben a kérdésben, van aki sajnos már csak múlt időben.
      A kövér ember saját önfelmentéséhez, MINDIG talál a környezetében olyan példát, aki SOVÁNY, MÉGIS:
      -cukorbeteg
      -fáj a térde, dereka, bokája
      -agyvérzése volt
      -infarktusa volt
      -visszeres
      Ezzel tulajdonképpen meg is magyarázza, hogy a saját, egyébként súlyos bajait, nem az extrém túlsúly okozza.

      • Ez ugyanolyan, mint hogy a dohányosok mindig találnak olyat, aki “sosem dohányzott, mégis tüdőrákban halt meg”. Mintha ez kifogás lenne arra, hogy akkor igazából lehet dohányozni.

        • Vagy csak elege van a basztatásból, és gyorsan mond valamit, egyébként meg leszarja. Mert mondjuk az a véleménye, hogy ha nem zavar másokat a cigivel, nem füstöl az orruk alá, akkor esetleg ne kérjék számon. De mivel udvarias, nem küld el senkit melegebb éghajlatra, hanem kínosan vigyorogva mond egy kifogást. Hogy ne hozzon kellemetlen helyzetbe olyat, aki őt simán kellemetlen helyzetbe hozza.

          • Dehogyis udvarias, egy túrót. Ha nem kellene a MAGA SZÁMÁRA kifogást keresnie, akkor azt mondaná, hogy mit zavar téged, ha nem a te orrod alá fújom? (Egyébként azt, hogy a cigi miatt várhatóan, statisztikailag kimutathatóan, jelentősen nagyobb egészségügyi költségeket nem az ő emelt TB befizetéséből fizeti majd az állam, már persze amíg lesz még állami TB. De ez persze az extrém sportokra és igen, a túlsúlyosokra/anorexiásokra is igaz.) De a válasz szempontjából lényegtelen, a lényeg, hogy a kifogásokat nem az én számomra találja ki sem a dohányos, sem az aktív alkoholista, sem a kórosan túlsúlyos. Más kérdés, hogy ha TÉNYLEG nem az orrom alá fújja, akkor nem szólok a dohányosnak, ha nem köt belém és másba sem, akkor az alkoholistának sem, csak ha esetleg segítséget kér.

    • Lehet, hogy fat shaming, de nekem is az jut eszembe Tess képeiről, hogy istenem milyen szép nő, de kár, hogy ekkora túlsúllyal él. Szóról-szóra veled értek egyet, Lucerna. Senkinek sem tudnám jó szívvel azt mondani, hogy nem baj, ha ilyen kövér, fogadja el magát így – mert Tess sajnos nem duci, vagy kicsit töltött galamb alkatú, hanem kórosan elhízott, ami nagyon súlyos egészségügyi következményekkel járhat.

  8. Na igen.
    Egyfelől valahol igaza van, másfelől viszont ő frankón a másik véglet, és lehetőleg ne akarjon senki akkor lenni, mint ő, ha még nem akkora…
    Le a kalap, hogy ő száz kilósan is jön-megy, edz, tele van tetkóval, bazsalyog, előadja magát és még jól is néz ki (ha túllépsz a döbbeneten, hogy bammeg _gömb_ alakja van, tényleg tök helyes), de ez, így, ilyen kombinációban száz az egyhez. Aki hízékony, az inkább azért arra gyúrjon, hogy tartson egy arányt. Ne is súlyt, hanem azt, hogy ne legyen nagyon – már bocsánat – hájas, mert akkor tényleg bajok lesznek az egészségével. Annyit meg nincs az a muffin, ami megér. amúgy persze, meg szabad enni a sütit meg a csokit, csak ééésszel, és nem baszogatva a másikat, hogy hát ő meg minek eszi/miért nem eszi. Én pl az utóbbi időben sokszor nem kívánom ezeket az üres kalóriával teli kajákat, mert jó, elfér, feldolgozom, de mineeeek, nemköll.
    Szóval a tartás, az önismeret az nagyon fontos, a testalkat (mondom alkat) meg kevésbé. Viszont látni kellene, hogy ki kövér, ki nagydarab, ki vékony és ki nyizege, mert ebben is horror fogalomzavarokat szoktam látni. És a (rengő, felhőszerű, karfiolos) kövérség azért nem buli. Ha már megvan, lehet vele élni, nem is rosszul, de gyúrni ne gyúrjunk rá lehetőleg.

  9. Nekem alapvetően szimpatikus lenne a nő, főleg az önelfogadás, önszeretet, a “vagányság” miatt, de azon gondolkoztam, hogy ha mondjuk elkezdene mégis fogyni, akkor azzal “veszélyeztetné” a karrierjét, mert ő pont arról szól, hogy ekkora, ha feleekkora lenne, akkor csak egy lenne a csinos gömbölyded nők közül. Ez viszont így ördögi kör, mert már ha akarna sem tudna az egészségével foglalkozni. Arról nem is beszélve, ha valaki ennyire meghízik, akkor szüksége lesz utána bőrkorrekcióra, ha mégis lefogy.
    Viszont a szupervékony szupermodellek üzenete is torzított, Kate Moss éveken keresztül durván drogfüggő volt.

    “Azt tudniillik, hogy Tess Holliday is “tízezerből egy” fajta nő, gondos modellszelekció terméke.”
    Erről a mondatról pedig ez a fotósorozat jutott eszembe:
    http://www.disabilityscoop.com/2010/05/14/can-disability-be-sexy/8048/
    Na, ő biztos nem fog szerepelni a Peolpe magazin címlapján, pedig ugyanúgy egyfajta válasz a általános szépségideálra és ha már népnevelő célzat, akkor nekem sokkal hitelesebb.

      • Biztos van egy ilyen irányzat is, de a “klasszikus”- arányos (szerintem képek alapján ki tudnánk választani) ideál nem változik.

      • Dehogynem olyan. Hát épp ez a lényeg, az ingerküszöbünk már olyan magas hogy csak ekkora extremitásokkal lehet megérinteni minket. Kétsége senkinek ne legyen, Tess Holiday eladta a People-t, újra és kétszer annyit.
        Egyszer pőre méh és petefészek lesz a pornómagazinok címlapján.

  10. Én nagyon vigyázok, hogy ne gusztálgassam, elemezzem őt, mármint a testét, ne szereljem alkatrészeire, mint valami öltöztetős papírbabát, csak az üzeneteivel kapcsolatban érveljek, és ne legyek igazságtalan a részletek megítélésében csak azért, hogy összességében igazam legyen. Mint ahogy nem használom a dagadt, hájas és más megszégyenítő szavakat, és konkrét személynek nem szoktam elősorolni, hogy mi mindent okoz egészségügyileg az elhízás. De hiába, én is olyannak számítok, mert az egész jelenség szerintem visszás, nem tudok neki drukkolni, piszkálja az igazságérzetemet. Így vállalom: ha ezt jelenti a szó, akkor fat shamingelek.

    De kérek mindenkit, legyen mérsékelt, tényleg olyat írjunk, ami okés, tiszteletteli tényszerű még. Az ízlés nem vélemény.

    Nekem húsz kiló feletti túlsúlyom olyan 8 évig volt, közben szültem két gyereket, és úgy tűnik, megúsztam a következményeket, vérkép, szívultrahang, csontsűrűség szerint, meg cukor, hormonügyben, és ezért hálás vagyok és szégyellem egy kicsit magam, hogy minek istent kísérteni. És még annyit hogy nagy megélés volt rengeteg élménnyel, meg időigényes izék is voltak a felszámolásában, de egyáltalán nem mondanám az egészet nagyon nehéznek, ellenben nagyon is örömteli az egész, erőt adó, és minden várakozást felülmúl a mostani állapot, meg az is, hogy még most is mi minden van a testemben.

  11. “Nincsen igénytelenségből adódó kövérség. Senki sem lustaságból nem fogy le, az akaratgyengeség pedig nem úgy múlik el, hogy az ember eldönti, hogy ezentúl nem lesz akaratgyenge.
    Dögöljenek meg zsírtúltengésben? Ki vagy te?
    Nekem zsírtúltengésem van. Egészségesen étkezem, hetente hatszor edzem (például thai bokszolok – nagyon szívesen kihívlak egy meccsre, átrendezném az arcodat, és akkor mindjárt visszavennél belőle), futok, mégsem megy le. Ja igen, biztosan beteg vagyok. Nem szeretem a túlsúlyt, nem is vagyok büszke rá, mint ahogyan a fenti modell, modellek sem. Csak annyi ezeknek a kampányoknak a célja, hogy hagyjuk már egymást élni.
    Lehetne olyat is írni, hogy én kövér vagyok, te meg ostoba. Nekem még van esélyem lefogyni, de veled mi lesz?”
    444-es komment
    Nekem annyi a tanulság, hogy nincs értelme ítélkezni mások fölött.
    Én a saját testemet viszont elszántan formálom, és ennek erejét, örömét nekem ne akarja elrontani senki, meg beleszólni.

    • “például thai bokszolok – nagyon szívesen kihívlak egy meccsre, átrendezném az arcodat, és akkor mindjárt visszavennél belőle”
      Na, ezen azért érdemes ám elgondolkodni!
      Szóval, hogy mekkora agresszió is van az ilyen mondatok mögött.
      Nem lehet-e, hogy az illető az agresszióját eszi meg, azért kövér.
      Ez simán felmerül.
      Vagy szorong, forrong belül, körmöt rág.
      Miért pont a körmét?
      Mármint, ha VAN körmöd, “Ha bántasz, kikaparom a szemed!”, ha nincs körmöd, akkor mivel?
      Az az érdekes, hogy a testek mögött mi van?
      A lelkében mi van?

      • Lehet benne például: “Figyelj, én is nagy vagyok! Vegyél végre komolyan!” vagy ” Majd jól elbújtat a háj a világ elöl.” vagy ” Ha kívánatos a testem, biztosan nem erőszakolnak majd meg.” vagy ” A háj megvéd a veréstől, az erőszaktól.” Sokan valóban az agressziót. a bánatot, és frusztrációt eszik meg. Mert nem tudják (nem tanították meg nekik gyerekként, azaz nem mutattak olyan mintát), hogy kezeljék az érzéseiket, az indulataikat. Az enyémben ez is van…

        • Ez olyan megrázó, amit írsz!
          De azért az jó, hogy tudod, hogy mit “ettél meg”.
          Tök így gondolom amúgy, ahogy te.
          A kövérség sok-sok embernél lelki probléma következménye, ha oké lesz a lelked, le is fogysz hamar.
          Nem mindenkinél persze, valaki csak összevissza eszik, de sokaknál.
          Szóval ez összetett ügy, a stresszevésre én nem mondanám, hogy “Egyél csak!”, mert ne egyen, ha stresszel, az igazi problémát kell megoldani, nem lenyomni valamivel.
          A többit is, abúzus, visszaélés, bármi…
          Azt kell kezelni elsősorban.

          • Igen, bent kell kezdeni…de azt is gondolom, hogy a mozgás, a jól-levés nagy erőt tud adni. Én azt figyeltem meg, ha lemegy pár kg, akkor nagyon megijedek…hogy mi is lesz ezután. Egy időben féltem attól, hogy mi lesz velem csoki nélkül. Semmi sem lett :). Már nem kell megennem 1 tábla csokit…jó fajta fekete csokit eszünk,”egydarabkockát” – ahogy a gyerekem mondja – lehetőleg biot, tejmenteset.
            Nagy bátorság kellett ahhoz, hogy egyáltalán tudomást vegyek ezekről a dolgokról. Mert egyszerűbb volt sokáig elhinni, amit gyerekkorom óta hajtogatott a “családom”, hogyaszongya: “Neked ilyen a fajod, nem tudsz lefogyni úgysem! ” Egyébiránt senki a felmenőim közül nem volt kövér alapból. De nekik is egyszerűbb volt ezzel elintézni a túlsúlyom kérdését, ahelyett, hogy törődtek volna velem. Felnőtt fejjel, harmincon túl pedig nagyon nehéz meló önbecsülést, egészséget, jól-levést tanulni. De haladok.

            • Sok sikert, Pannilein!!!
              Bele kell tenni lelkileg is mindent, és az is igaz, hogy a mozgás “megtart”.
              Szóval, hogy ezt csinálni kell, mert jó, jó folyamatokat indít be, egyszerűen jó a testednek, jó lesz a lelkednek is.
              Az egészséges étel is jó, nem kényszer.
              Csak sokunkat nem neveltek arra, hogy becsüld magad, engem se pl., azért van ez a sok változatos önpusztítás.
              Függőségek, hagyod magad kihasználni, stb…
              Ez a “Nem érdemlek jobbat”, pedig de.

        • Hát, az is lehet.
          Nem tudom.
          Nem olvastam a 444 kommentjeit, mert nem szeretek kommenteket olvasni, vagyis itt igen, de általában nem, túl sok bennük az agresszió.
          Rögtön lecsapnak, “Te bunkó” stb…, én ezt nem szeretem, még olvasni se, ez meg nekem külön megviselő, ez a “Szétütöm a fejed!”
          Ez nekem nagyon Nem, egyrészt a volt pasimra emlékeztet, meg amúgy se.
          Fizikai agressziót azt ne, de verbálisat se, ha lehet.

    • Van egy kislány az iskolában, ahol ebédeltetek, 9 éves, már túlsúlyos, mindig kétszer-háromszor szed, veszekszik a többiekkel a maradékon, több szelet kenyér, sajt pluszban, a múltkor rászóltam, mert a natúr joghurthoz adott cukrot elkezdte önmagában enni, a joghurtot ugyanis nem szereti. Miután elmondtam neki, hogy ez így nem egészséges, legyűrte a joghurtot is, csak hogy a cukorról ne keljen lemondania. Azt mondtam neki egyszer, hogy kicsit sokat eszik, megsértődött, ráadásul a többiek elkezdték cikizni rögtön, azt meg semmiképpen nem akartam hagyni. Én közvetlenül a szüleivel nem találkozom. Most keressem meg a tanárát, hogy mondja meg a szüleinek, hogy a kislánynak szerintem komoly étkezési zavarai vannak? Megint az lesz, hogy én fontoskodom, túljátszom a szerepemet. És tulajdonképpen így önmagammal is ellentmondásba kerevedek, mert azt mondtam eddig, hogy nem kell nyomasztani a másikat. De gyerekeknél mondjuk fontos lenne legalább jelezni, hogy valami nincs rendben. Nem tudom, mennyire vannak képben a szülei, de gondolom otthon is ezt csinálja.

      • A férjem szüleit anno a gimis orvos figyelmeztette, hogy valamit tenni kéne. Ő akkor egy klinikán landolt, fogyi-kúrán (sport nélkül, 600 kalóriás diéta). 1 hónap alatt 30 kg-t fogyott, aztán hazaengedték. Ehette tovább a salátát salátával, miközben az apósom vele szemben lakmározott. Meg sem fordult a fejében, hogy szolidáris legyen a gyerekével. Vagy példát kéne mutatnia. A mi gyerekünk 2,5 éves, glutén-, tej- és tojásérzékeny. Mivel szopizik még, én is vele diétázom, a férjem csak házon kívül eszik a “régi módon”. Azóta sokkal tudatosabban vagyunk, ami az ételeket illeti.

        • Jesszusom, miféle sarlatán fogyi-klinika lehetett az?! 600 kalóriás diéta? Napi 1 kilót fogyni? Csoda ha nem lett maradandó egészségkárosodása. Ma minden dietetikus elmondja, hogy gyereket fogyókúrára fogni tilos, csakis ésszel összeállított diéta fogadható el, ami mellé beiktatott mozgással kell levinni a súlyt.

          • 25 éves Jugoszláviában még más szelek fújtak, sajnos. Maradandó bőrkárosodása lett, a hasán a bőr olyan katasztrofális állapotban van, hogy ott már csak a szike segít. Persze, az összes kilója visszajött. Mikor a gyerkőcöt vártunk, ő is fogyott, sokat. Edzett, jól evett, de a bőrköténye megmaradt.

  12. “>>a világ 12%-a éhezik
    >>egyes országokban a legnépszerűbb újság címlapjára kerül hogy “kövér és büszke”
    >>egész kampányok épülnek arra hogy igenis egyél sokszorosan annyit amennyire a testednek szüksége van, attól még szép leszel
    >>ok”
    komment a 444-ről

  13. És még egy egyszerűsítő hajlamú, ez még érdekes a sok undorodó küzött, aztán elköszönök mára:
    “Végül is ez az egész kövérség dolog a “zabálás/kefélés” dologról szól, nem? Ki nem szarja le meddig élünk, vedelünk, cigizünk, “miegymás”. Nem fogunk száz évig élni.

    Ez az egész kérdés arról szól, hogy vajon az ellenkező (vagy adott esetben azonos) nemű egyén kívánatosnak fog-e tartani minket 180 kilósan. Vagy ha nem, akkor vajon nagyobb dolog-e lemondani a duplasajtos pizzáról, mint a punciról/péniszről? Tess-t valószínűleg bőven van aki kefélje, tehát nem zavarja a testalkata. Akinek meg nincs azt meg igen.

    Egyébként meg egészségtelen dolgokat zabálni kurvajó.”
    Olyan sokat a testről, annak élményeiről nem tud. Amióta fitnesztestem van, azóta élek szigorú aszkézisben, megjegyzem.
    lyóélyt

    • “Egyébként meg egészségtelen dolgokat zabálni kurvajó.”
      És még mennyi kurvajó dolog van, amit viszont kövéren NEM tudsz csinálni. Pláne mozgáshiányos-kövéren.

  14. “Az USA-ban nem szolnak akkor sem, ha akkora vagy, mint a kepen a csaj. Attol meg az embereknek meg lesz a velemenyuk, nem fog elonyt jelenteni ez a kinezet sok helyzetben. Az egeszsegrol meg nem is szoltunk…”

    “Igen, de a jelenkori PC “vallás” lényege épp az, hogy egyáltalán nem is lehet róla véleményed. Pontosabban lehet véleményed de az kizárólag pozitív lehet. Tehát kövér nőkről (mert férfiakról ugye sose esik szó) vagy jót vagy semmit.”

  15. Én azért vagyok kövér, mert a háj megvéd. Minden alkalommal, amikor vékony voltam, bajba kerültem. A bántalmazómnak is csak akkor tűntem fel, amikor leadtam 10 kilót. Most edzek és leadtam ötöt, és máris kezdődik: “hú, de biciklizel, mindjárt utánad megyek és elkaplak”, “de beleültél abba a biciklibe, beleültetnélek valami másba is”. Engem ez megijeszt, és nincs rá megküzdési stratégiám. 80 kiló fölött viszont az ilyenek nem találnak meg. Szakmailag is jobban figyelnek rám. Most ilyenkor mi a faszt csináljak? Szívem szerint visszaszedném azt az ötöt is, ami lement.

    • Jaj, Clara, ezt ismerem, amikor a hájnak funkciója van. Én úgy 4-5 évente nagyon gyorsan lefogyok, és vékonyan felrúgom az életemet (elköltözök, szakmát-munkahelyet váltok, szakítok, van, hogy mindezt halmozottan). Aztán 1-2 év alatt visszahízok, és ülök benne 1-2 évet. Nem magamtól vagyok ilyen okos, pszichológus vezetett rá, hogy folyton ezt ismétlem. Most a 3. évben vagyok, +10 kilóval, próbálok fogyni, de nem visszatérni a mintához.
      Szerintem semmiképp nem a túlsúlyos állapot fenntartása lenne a cél, hanem valahogy elérni, hogy vékonyan is komolyan vegyenek, ne bántsanak. Receptem nincs 😦

      • De érdekes. Rálátni, hogy mi tart benne. igen, a háj lehet védelem. Én ezt nem ismerem, vagy magabiztos vagyok, vagy izmosabb, mint célpont-szexi, és az nem váltja ki ezt az emberekből. Vagy nem hallom meg ezeket. Nem tudom. Engem inkább az ismerősök elemeznek hosszan és ámultan, az ismeretlenek csak nagyon-nagyon megnéznek (és megkérdezik, milyen edzést tartok).

        Lehet, hogy a mellméret teszi?
        Lehet, hogy a szexiség átkai nélküli egészséges és szép test a sportos testet jelenti?

  16. Rossz lenne ennyire dagadtnak lenni. Most még csak plusz 15 kiló van rajtam, és már érzem, hogy nyavalyog a testem. Undorító, hogy a piac lelkiismeret furdalás nélkül kiszolgálja a kórosan elhízott embereket és kreál nekik egy példaképet is. Szépen átestünk a ló másik oldalára. Tess gyönyörűen sminkelt arca sem tudja feledtetni velem, hogy a testén fölösleges kilók vannak. Hamar elmúlnak a fiatalság üde évei, amitől hamvas az arca. Tíz év és egy jellegtelen, elhízott, beteg nő lesz belőle. Vagy nem. Szinte látom, hogy mi a terve: modellkedésért kapott pénzből félrerak, lefogy, megplasztikáztatja a bőrredőit és életmód tanácsadóvá válik.

  17. Még csak a szöveg elején járok és annyit akartam írni, hogy az anorexia diagnózishoz nagyon fontos, hogy még a 18. életév előtt kezdődjön. Ha valaki 30+ évesen neki áll sportolni, fogyókúrázni nem lesz anorexiás. Ez az érv csak ijesztgetés.

    • Ez így nem teljesen igaz, simán “bele lehet vágni” harminc fölött is. Viszont attól, hogy valaki fogyókúrázik, mert hasonlítani szeretne a címlaplányokra, NEM lesz anorexiás vagy bulímiás. Az lesz az, akinek súlyos pszichés okai vannak rá. Mindegy, milyen életkorban. És pont úgy, ahogy egy depresszióson sem segít, ha azt mondják neki: szedd össze magad, egy anorexiáson sem segít, ha azt mondják neki: “Ne fogyjál többet, egyél, ilyen soványan nem fogsz tetszeni a pasiknak”. Hát az Eiffel-torony tetejéről szarja le, hogy kinek tetszik és kinek nem.

  18. Nekem nagyon visszásak ezek a hozzászólások, pedig szeretek kommenteket olvasni itt…
    Tele vannak should-okkal.

    És ha mondjuk ez egy teszt, hogy mennyire vagy képes megállni hogy ítélj a másik felett?

    Mert akin csak 10kg súlyfelesleg van, az “még oké” (persze a te mércéd szerint), de akin ennyi (pl. 40kg) az már javítsa meg magát addig meg menjen egy sötét sarokba?
    Ez a blog is annyiszor megírta, hogy a hájnak lelki okai vannak legtöbbször. És kijönni úgy lehet belőle (persze nem általános recept), hogy elindulsz azzal, hogy azt szereted ami van (- már ha ki akarsz és nem maradsz mögötte, mert ott érzed kizárólagosan magad biztonságban).
    Minden más ezután jön, szerintem.
    Szóval igen, legyen olyan is a médiában, hogy látunk nem átlagosakat boldognak lenni a magunk “átlagtól” eltérő testében (aztán majd megváltoztatja, ha ő meg akarja). Mert amíg ő nem jön rá magától hogy változni akar, addig minden egyes “aggódó” szó csak mélyebbre tunkolja a mocsárban.
    Nyilván nem ez a “normális” testalkat, de a a gyógyulás kezdő útja lehet az, hogy: szabad szeretned a kövér énedet is. Meg úgy egyáltalán: Ö n m a g a d.
    Remélem sikerült úgy leírnom, hogy átmenjen, amit mondani szerettem volna ezzel 🙂

    Ami pedig a művit, beállítottságot és fotosoppot illeti, azt én pl. abszolút diszkriminációmentesen minden helyzetben kerülöm (legyen az Salma Hayek vagy Beth Ditto). Én azt szeretem, amiben élet van. 🙂

    • Egyetértek, én se azt gondoltam, hogy tanácsot adunk Tessnek, vagy egyes részleteit mustrálgatjuk. Tess szép, én meg nem szerettem túlsúlyos lenni, megfér ez egymás mellett. Amúgy…

      Dead 😂💰#ilovemyfans

      A post shared by Tess Holliday❣️ (@tessholliday) on

      “Az egyetlen, ami Tess Holliday egészségével kapcsolatban aggaszt, azok a kórokozók, amelyek a szemébe kerülnek, amikor százdollárosok(számlák)kal (ő keresi a pénzt) törli”

    • Engem is érdekelne, hogy a régi nagy öreg motoros Kirké-e az, aki annó kövérgyűlölő posztokat írt arról, hogy hájasoknak az agya is hájas, és egész életében a hájasok akadályozták meg mindenben, vagy valaki más?

  19. Ugyan, édes komámasszony,
    Miért kend olyan sovány asszony,
    Hogy tudott így elfogyni?
    Lám, én milyen kövér vagyok,
    Mint a háj, úgy elolvadok ebben a nagy melegben.

    Ugyan, édes komámasszony,
    Miért kend olyan kövér asszony,
    Hogy tudott így meghízni?
    Lám, én milyen sovány vagyok,
    Mint a kóró, elszáradok ebben a nagy melegben.

    A kövérség is,meg a soványság is, szorongás hatására alakul ki, én inkább a soványak csoportjába tartozom,mert igazán soha nem tudtam meghizni,még terhesen sem. Az evést használnám stresszlevezetésre de legtöbbször belebukom,mert az elégtelen emésztés leállitja a nagy élelem bevitelt. Némi tudatos étkezés után, még mindig nyugtalanok munka utáni délutánjaim,estéim.
    Az étel is inkább, csak hétvégén esik jól.

  20. Vannak szép kövér nők, nem csak Tess Holliday. Őszintén rám a távoli,ismeretlen személyekről szóló sajtó meg média közlemények nemigen tudnak foglalkoztatni. De ha már arról van szó,milyen szeretnék lenni,hát( a szépséget leszámitva mert az adott,vagy nem) :nem tulsúlyos,sportos,könnyed.

  21. Én eleve azt nem értem, hogy miért csak a szélsőségekkel foglalkozik a média. Illetve értem, ők profitorientáltak, azt teszik bele az újságba, amit szenzációnak vélnek és ami rengeteg eladott lapszámot ígér, az olvasó pedig ugrik rá. Mindig valami csontos gebe, vagy teltkarcsúnak aposztrofált modell vigyorog a címlapon. Mintha nem lenne köztes út, pedig pont a köztes az, ami normális és azt kellene igazán reklámozni, nem pedig a szélsőségeket.

    Én olvastam Erdélyi Péter cikkét és abban egyetértek vele, hogy ez nem egészséges. Én is amondó vagyok, hogy fogadd el önmagad, ne dőlj be a photoshoppolt képeknek, ne akarj úgy kinézni, mint egy modell, mert az a kép, amit a címlapok közvetítenek hamis, de ne essünk már át a ló túloldalára.

  22. Komment (facebook).
    ” Ha ez a nő szép, akkor továbbra se mozdultunk el egy centit se onnan, hogy címlapra csak szép emberek kerülhetnek, azok is lehetőleg retussal tuningolva.
    A különbség legfeljebb annyi, hogy ha egy sztenderd (és erősen patriarchális) szépségideálnak megfelelő modell feszül a címlapon, azt menő dolog leszólni azon az alapon, hogy a szépség nem minden, míg ha egy attól eltérő (pl. molettebb) modellt mutatnak, akkor fel kell kiáltani: Nahát milyen szép khm, annak ellenére hogy, hát szóval ahogy, szóval, hogy hát, van rajta egy kis felesleg, khm —- szóval, ezt az egész témát, illetve az egész erről való beszédet annyira át meg átszövi keresztbe és kasba ez az álságosság, hogy kvázi reménytelen már kikeveredni belőle.
    Túlsúlyosnak, elhízottnak lenne nem egészséges, ez tény. Rendkívüli bravúr egy újságírótól ezt megállapítani.
    Ugyanakkor az is tény, hogy mindenkinek szíve joga annak lenni, mindenki elég értelmes, hogy ezt maga eldöntse, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy ebbe senki ne pofázzon bele.
    Ez nem olyan mint a dohányzás, hogy a dohányzó ember mások egészségét is rombolja, ez csak a sajátját.
    ***
    (a gyerekeket mondjuk sajnálom, akik azért kövérek, mert a szüleik nem megfelelően táplálják őket, de ez ügyben sem tudom, mit lehetne tenni — és az is nagyon jó lenne, ha az egészségügynek nem kéne a II-es típusú cukorbetegek kezelésére horribilis összegeket elkölteni, az elhízásból adódó szív- és érrendszeri betegségekre dettó, de ez a téma meg amúgy is okafogyott jelenleg ebben az országban, tekintve, hogy jelenlegi kormányunk legfeljebb akkor költ az egészségügyre, ha egy stadionban lévő elsősegély-helyről van szó)”

  23. Van olyan kommentelő, aki szerint diszkrimináció és zaklatás a fújolás/bírálat a kövéreken/Tess megjelenésén, és pont ez a fajta stressz az elhízás oka.
    “a tiszteletnek semmi köze az egészséghez. Egy jogi, társadalmi diszkrimináció ellen küzdő mozgalmat nem lehet azzal elutni h de egeszeg horrhorrhorr, mivel teljesen kívül esik a témakörön. Az egészség nem alapoz meg morális értéket, úgy értve, h aki nem egészséges, nem lesz tőle rosszabb ember.
    Az egészség magánügy.
    Egyébként minden negatív effekt amit az elcsalt, fogyókúraiparnak torzított kutatások a túlsúlyhoz kötnek, valójában a jojózas idézi elő leginkább. Amit meg a lelki terror, diszkrimináció, mint ezek itt. Plusz stressz, ó stressz. Ki kéne próbálni h nem diszkriminálják a dagadtakat, mert a stresszhez is ugyanazok a betegségek társulnak amit az ipar szeret csak a súlyhoz kötni, agymosni. Mert 5 év után a fogyókúrák 95%a becsodol, többet híznak vissza mint ami lement. Ezt elég sok, egymástól független kutatás állapította meg. És pl diétás szerek meg módszerek esetén sose mérnek öt évnél távolabbi időpontra. Véletlen? Nem hiszem.
    Az egészség kulcsa az egészséges szokások, mozgás, kaja. De ettől nem lesz valaki vékony. Példaképem pl az IRONMANre készült, és nem fogyott, pedig rengeteget fut meg úszik és edzővel készül. Ahogy vannak lusta, hamburgerzabáló vékonyak is, ilyenek is.
    De az egészség még mindig nem számít akkor, amikor diszkriminatív szarokról van szó, társadalmi elnyomasrol. Az alapvető emberi tisztelet, az, h zaklatás, diszkrimináció nélkül éljünk, az, hogy értékes embernek érezhessük magunkat, az nem egészségi állapot vagy súly kérdése.”

    — Szerintem az egészség sok tekintetben közügy (másokra is hat, költségei vannak, korlátozottak a gyógyítási erőforrások).
    — Amerikában nem csak a fogyókúraipar, hanem a szénhidrátalapú élelmiszerlobbi is igen erős, és a kormányzati dietetikai ajánlásokra is hat.
    — Teljesen torz, test-ellenes, homo sapienstől elszakadt az életformánk, az átlagos amerikaié meg végképp.
    — Én sok mindent olvastam hormonügyben, de semmi ilyennel nem találkoztam a hormonösszeomlás az életmód következménye.
    — Nem buli elhízni, és előre nem lehet tudni, milyen lesz, sokáig lehet jó életminőségben élni vele, aztán extrém lesz meg jön a betegség, a panasz. Ezért vannak figyelmeztető hangok, olyanoktól is, akik megjárták ezeke a poklokat, a túlsúlyét, a kajafüggését. Nagyon sokan takarják el a szemüket, észre sem akarják venni, hogy meghíztak. Az emberek nem szólnak valahogy, én inkább tapintatot tapasztaltam (bár én kövérként is mindig sportosnak számítottam). – Onnan meg már nagyon nehéz, ördögi kör, erősnek és kitartónak lenni megvetetten, elutasítottan, kajafüggőként, lihegve kondizni stb.
    — Nem igaz, hogy a mozgás és a megfelelő kaja kombinációjától nem lehet fogyni.
    — Tess maga a vigaszevésről, csokis croissant-ról beszél, amit jellemhibának, gyengeségnek (“vice”) tart.
    — Hogy mások minek, milyennek tartanak, azzal kapcsolatban meg lehet fogalmazni elveket és vágyakat, de ezek nem lesznek kötelező érvényűvé, számon kérni őket botorság, számon kérés közben agresszívnak lenni és összeesküvés-elméleteket kovácsolni meg igencsak visszás.
    — Az is ciki, ahogy mesterségesen szembeállítják többen a szerencsés vékonyakat és az elhízottakat, akik valami véletlen folytán lettek olyanok. Mi is szenvedünk, küzdünk, keményen, és nem ám a szépségnyomással meg a magazinokkal, hanem az életmódunkkal, a kísértéssel, a saját önfelmentéseinkkel.
    — A legcikibb folyton hazabeszélni, mindent személyes bántásnak titulálni, és belefojtani a rendőrködve használt szép elvekkel az emberekbe, amit gondolnak.
    — Okés, ha valaki nem egészséges, de én pusztán attól lettem a feministák elárulója, hogy sportolni kezdtem. Nagyon durva reakciókat kaptam. ezennel kijelentem: a feminizmus nem jelentheti ezt.

    • Ugyanő:
      “a reklámozás bizony a társadalmi diszkrimináció elleni harc. Az, hogy igen, ha ekkora vagy, akkor is lehetsz szép, értékes, sikeres. Mert minden helyről az ellenkezője omlik az emberek pofajaba. Ami a mentális egészségen nem segít. Ami tönkreteszi a fizikait is, ha arról van szó…a stressz, a diszkrimináció okozta stressz jó nagy egészségügyi problémákat okozhat, pl mindent amit a túlsúlyhoz kötnek. Próbáljuk meg egyszer diszkrimináció nélkül,…
      Szóval egy dagadtat kirakni ugyanúgy reprezentáló segítség, ahogy egy meleg pár lenne kint vagy ha fekete nő. Azért segít, hogy embernek érezzük magunkat és úgy érezzük, van lehetőség élhető életre akkor is ha ekkora vagy. Ez az üzenet. A társadalmi egyenlőség. Az egészségről nincs szó, mert a társadalmi egyenlőség alapja nem lehet egészségi állapot, ez kurvara ableist lenne.
      Olyan, mintha azt visitanatok h jaj ne melegek a címlapon, ettől most mki buzi lesz, jaj. Jaj.”
      Elgondolkodtat amúgy. Mondjuk én nem féltem az embereket, csakis a botrány miatt tették Tesst a címlapra, hadd borzadjanak.

      • ‘Olyan, mintha azt visitanatok h jaj ne melegek a címlapon, ettől most mki buzi lesz, jaj. Jaj.’ nem ugyanaz teljesen. Tess üzenete konkrétan a külseje, egy melegnél máshova tevődik a hangsúly. épp ezért más megítélés Tess a címlapon, mint valaki, aki ott van, és egyébként még meleg is, ha valakit érdeke.

    • Ez a “feministák elárulója” megint egy börtön.
      Olyan, mint az öltözködés, vagy akár a viselkedés.
      “Ha feminista vagy, ilyennek kell lenned”, meg ilyennek, meg…
      Szóval ezt ne!
      Megint az “állj be a sorba”, csak most a feminizmus sorába.
      Pont arról szól a feminizmus, hogy lehess önmagad.
      Súlyt is emelhetsz, meg hímezhetsz is otthon, meg akármi.
      Nekem ez nem tiszta így, hogy nyirbálj le magadból, azért, hogy beférj a feminista dobozba.
      Nincs is olyan, hogy “a feministák”, olyan sincs, hogy “a nők”, szóval ez nem oké, ez korlát, és amúgy is hülyeség.
      Teljesíthetetlen.

      • Elvekre lehet figyelmeztetni. Igenis vannak közös normák. Ha pl. a férfiakat mentegetném, vagy áldozatot hibáztatnék, vagy a pornót éltetném, szóljanak nyugodtan.
        De a sport mint magánügy, ez olyan, mint “felőlem csinálják, csak a hálószobában”.
        Én igenis büszke vagyok rá, és mint közérdekű témát életminőség-javítónak tartom.
        De a nyomasztás nem most kezdődött, volt ilyen felbuzdulás, hogy találkozzunk mi feministák. Benne voltam. Kiderült, hogy egy drag show-ról van szó, és legyek nyitott. Mondtam, hogy öt hete halt meg a férjem, semmi ilyesmire nem megyek, nagyon visszás, és én most nem ott tartok amúgy sem, drága szabadidőmet nem ezzel tölteném. Ott nekem véget ért valami.
        És az se kóser, hogy nincs irodalom, nincs poén, nincsenek személyes dolgok, csak feminizmus van, ezen kell mindent megélnünk, csak erről beszéljünk. Esetleg vannak még macskák. Na, nekem az a felfoghatatlan téma, untatott is mindig.

  24. Még az jutott szembe ebben a nagy esőben 🙂 , hogy nem dolgunk nekünk Tess helyett tudni, ő hogyan néz ki. Tehát ettől tartózkodjunk. Nem tanácsadásképpen, hanem elgondolkodni tettem mellé Brooke-ot is, aki blogger, szintén magazincímplaplányként lett híres, és más utat járt be. Alternatívák.

    Ez az egész poszt egy pro-criticalthinking, nem anti-fat és nem is pro-skinny vagy pro-athlete. Lásd át, gondold végig, ne fogadd el készen, ne egyszerűsts, ne dőlj be annak, ami hangzatos és megkapó, ne használd a feminizmust se önigazolásra. Ilyen értelemben az intellektus nekem előbbre való, mint a feminizmus (= az a rész, ami nekem nem tetszik a feminista témák és érvelési módok közül).

    Én elhiszem, hogy Tess tudja. Mindenki tudja, és mégis fontos szerepe tud lenni annak egy-egy ember életében, ha azt látja, hogy másvalaki magáról mást tud.

    Én úgy voltam vele, hogy akkora meló lenne változtatni, én nem akarok annyit küzdeni, szenvedni és nem is látom magam úgy, másféle testben. És a jojó, az egész nagy stressz, újabb kudarc esélye. Annyira kézenfekvő, amit annyian mondanak, hogy úgyis mindegy, ez már ilyen, nem tehetek róla. Pedig tehettem, és én mindig tudtam, minden fölösleges falattal, sütiadaggal, tunyáskodással, liftválasztással tudtam, hogy mit növelek magamon. És azt is tudom, hogy az igazi erő a változásban, magunk rendbe szedésében van, nem az úgy hagyásban, beletörődésben, megmagyarázásban.

    Előttem nem volt példa, hogy valaki ezt nem görcsölve, kitartóan, de jórészt “poénból”, nagyívűen, önállóan csinálja. Csak a kalóriaszámolgatás, csodaszerek, szenvedős kardió, izémódszerek, mások okosságai, infantilizáló és megszégyenítő fogyókúrás guruk. Ezekre joggal gyanakodtam. ezt utáljuk. Nem a diétát, nem a sportot.
    .
    Ami ebből az egészből lett (belőlem következett egyrészt, történt, alakult másrészt), az hihetetlen tapasztalat, új dimenzió. És aki úgy marad, az erről a dimenzióról nem tud. Neki persze vannak más dimenziói, talán épp az igai önelfogadásé, amit meg én nem ismerek, meg lehet, hogy az enyém is csak nekem van nyitva, nem átruházható. Az is lehet, hogy ez teljesen egyéni: János küldte a húszkilós tárcsát, vagy kitört belőlem élsportoló nagyapám, nem tudom. De fontos, hogy vannak más tapasztalatok is, lehetőséek, utak,és szerintem annak, aki megoldást keres, egyáltalán: problémaként éli meg a túlsúlyát, nem fél azt elveszíteni, jól jönnek az ilyen természetű motivációk és történetek, mint amiről a sportrovatban írunk többen, régóta. Nem “jó lesz ez így”, nem halogatás, félrenézés, önfelmentés, más hibáztatása, hanem próbálkozás, küzdelem, önmagunk megértése, erőfeszítés, és jogos elégedettségérzés a siker fölött.

    Ezt azért is írom, mert Antoni Rita írja a facebookon, hogy az egyesületükben (Nőkért) két keményen sportoló nő is van, de magánügynek kezelik, nem nyomasztanak vele másokat. Szerintem a nők kemény sportja társadalmi üzenet, womanpower és fontos örömforrás, female athlete pride, és nem okvetlen magánügy. Nem kellene, hogy ennyire sértsen a téma maga is másokat, vagy akár az, hogy Tess üzenetét nem tartjuk egészen tisztának és ünneplendőnek, noha _nem szégyenítjük meg_.

    Nekem egyre inkább küldetés ez az egész, miközben engem is motivál: nem ereszthetek le (egyébként abban az időnben mit csinálnék? interneteznék és/vagy kávézókban sütiznék). Tegnap éjjel, amikor végre belenéztem a másik gépről a freemailbe, szembesültem vele, hogy hányak életét javította ez a téma és beszédmód, akik nem kommentelnek, de jelszót kérnek. (Bocsánat mindenkitől,technikai jellegű a zűr, még csak nem is időhiány, le fogom cserélni az e-mailt.)

    • “Ezt azért is írom, mert Antoni Rita írja a facebookon, hogy az egyesületükben (Nőkért) két keményen sportoló nő is van, de magánügynek kezelik, nem nyomasztanak vele másokat.”
      Kire gondol?
      A sportoló nők is nyomasztva vannak különböző balga reakciókkal ugyanúgy. Egy nő mondta nekem a minap, hogy milyen fitneszlédi lettem, nem épp kellemes hangsúllyal. Úgy, hogy én vele az edzésemről soha nem beszéltem.
      A fejléckép egyébként zseniális. Ez hány kg? 60?

      • Az egyiket ismerjük, de nem tisztünk így kielemezni, ki mit csinál vagy hol tag. Megjegyzem, a sok idősebb, kicsit megroppant vagy telt nő között az ember tapintatlannak is érzi, ha a sportsikereiről mesél ifjonti robbanékonysággal. Én is úgy egyensúlyoztam mindig ilyen közegben, hogy ki ne derüljön, hogy… hogy igazából fatphobic vagyok, csak nem bunkó. Hogy nekem nem tud példakép lenni annak öntudata, önelfogadása, akiben nincs erő ezen a területen változtatni, viszont elvekkel és ideológiával támogatja meg a saját testalkatát. Akárhogy is átgondolom ezt a témát, akármilyen tudatos vagyok, akármennyire hiszek a szuverén döntésekben meg az egyenlőségben, és tisztelek több feministát, én vagyok az, amire ők (akik közül sokan régóta kövérek) azt mondják, hogy fatphobic. Sajnálom, ez az igazság. Igenis megnézem a hájat, igenis utálom magamon, nem esik jól a látvány, az érintés, a magamét meg szégyellem. Fiatal, egészséges, erős és szép akarok lenni. Meg okos. Meg jó kajákat. Klasszista, tudom. Privilegizált. Mindenesetre nincs több erőforrásom, mint sokaknak, akik ezügyben nyűglődnek magukkal, és megpróbálják a világgal elvitetni a balhét. Azt elérhetik, el is értékAmerikában, hogy ciki legyen beszólni, shamingelni, de azt nem, hogy szépnek lássák őket vagy vonzódjanak hozzájuk. Ami egy nagyon hiú izé, de nekem pl. tök fontos.

        (Eközben az egyik itteni dezertőr rajongó, aki hihetetlen szarkeverő, és mindent nagy hangon leszól és önigazolásra használja a szép, tiszta érveket, elvárná, hogy legyek szolidáris a túlsúlyosakkal.)

        Dehogy, 45 (ha 20 kilós a rúd — elbizonytalanodtam, de mivel van könnyebb rúd, az a 11,5-es, ez a húszas), a rúdon van 10+2,5 oldalanként. Tegnap ennyivel fekvenyomtam, guggoltam és emeltem fej fölé is, a legnehezebb a legutóbbi volt, a legkönnyebb a guggolás (ez azt is jeleti, hogy a felsőtestem valamivel gyengébb, irdatlan kőkemény combjaim lettek).

        • Ez az egy testünk van, amiben le kell élnünk ezt az életet úgy, hogy lehetőleg se magunk, se mások számára ne jelentsünk fölösleges terheket, közben élvezni a mozgást, minőségi létet, akár idősebb korban is. Aki ezért mindent megtesz, szerintem nem privilegizált, hanem bölcs.
          Olimpiai versenyrúdnak nézem én is (20kg, 50mm vég átmérővel). A 45 kg is éppen elég, látszik a lábadon, hogy már szálkásodik. Én még csak üressel guggolok, az első két hónapot bemelegítésre szántam, majd csökkentem az ismétlés számot és növelem a súlyokat.

            • Nem, nem az, de a magamon levo akar csekelyebb haj is jobban undorit mint masokon a plussz 30-40 kilo latvanya. Valszeg azert mert magamhoz van kozom a tobbi ember mag nem erdekel. Viszont terapeutakent figyelve magam korabban azt gondoltam nem ereznek kulonbseget, hat de. A harominkus, normal testalkatu embereket kellemesebb kezelni. Ez akkor tunt fel, amikor volt nalam egy nagyon kover, elfolyos paciens es kozvetlenul utana egy normalis sulyu, az utobbinal jobb kedvem lett munka kozben. Persze ez nem elsosorban esztetikai szempont szerint valasztodott szet, (az is belejatszott amugy) hanem eleve sokkal nehezebb egy tulsulyos kezeles, sot bizonyos kezelesek nem is vegezhetok az esetukben es valoban szomoru latvany.

          • Ez utóbbit én is így gondoltam pár évvel ezelőttig 🙂
            (Viszont végre rábeszéltem a kedvest, hogy nézesse meg a pajzsmirigyét. Nagyon tudatosan eszünk, ő kb. a felét-kétharmadát annak a mennyiségnek, amennyit én, és nem mozdul a súlya. Mozog is, amennyit a hátától szabad, napi minimum egy óra tempós séta, kemény hegyrebiciklik, hétvégén húsz-harminc kilométeres túrák, és semmi. Lefogyott tíz kilót ősszel-télen, és azóta stagnál.

            • A pm az tényleg nagyon jó ötlet. Viszont egy másik hasznos irány lehet még a bélflóra ilyesmi esetben (pld. székletvizsgálat útján elég sok mindent meg lehet tudni arról is). Merthogy az optimális testsúly – bármelyik irányból történő – elérésében, meg az elért állapot fenntartásában a mikrobiom, különösen a bélflóra állapota kulcsszerepet játszik. Ez határozza meg az anyagcserét, pld. azt, hogy ugyanabból a mennyiségű és minőségű ételből ki-ki mennyi kalóriát nyer ki, döntő befolyással van étvágyra, sóvárgásokra, de még a hormonokra is jelentős hatással bír.
              És most tőletek függetlenül, részben a poszthoz kapcsolódva: a kövérségjárvány kulcsa gyakorlatilag ez.

        • de hiszen az én vagyok! 🙂 asszem. lehet, hogy nem rám gondol, próbáltam visszakeresni a posztot, de nem találtam, hogy hol írta ezt a Rita, csak akartam örvendezni, de kurvára lehet,hogy teljesen másra gondolt. annyit olvasgattam most ezt meg néztem a képet, hogy tizenegykor elmentem gyúrni egyet a gildába, lévén szabadságon van az edzőm, és az volt nyitva. hú, mennyivel jobb lett az egész este, tudtam, hogy ez hiányzott. egyébként olyan jól esett olvasni ezt a female athlete powert, pont így éreztem magam. próbálnék értelmeset is írni, de fáradt vagyok 🙂

          • Mindkettő te vagy? 🙂

            Nekem megdöbbentőek az itteni érvek, az elhízás okairól való cirkalmasan önfelmentő magyarázatok és az ugrásra kész testszégyenítés-vád. Igenis jobban hat nem elhízott emberektől az ilyesmi, mert folyton az dübörög bennem, hogy csajok, ennél ti jobbak vagytok.

            • hát az egyik legalábbis szerintem én vagyok, na 🙂 mostanában, gondolom z itteni posztok meg a saját lefogyásom hatására is, valahogy sokszor merült fel ez a téma, több emberrel, és tök érdekeseket beszélgettünk erről. valakinek mondtam, hogy mennyire durva volt tavaly egy balatoni strandon nézni a röplabdázó kissrácokat, láttunk egy kisebb csoportot kb 8-10 éves srácokból, és komolyan, majdnem mindegyiknek csöcse volt. és ez azért rém szomorú. erre volt, aki azt mondta nekem, hogy ne testszégyenítsem a kissrácokat. cukin mondta, de azért ez milyen már, nem mentem oda, hogy kisfiam, micsoda csöcsöd van, csak egymás közt döbbentünk meg a haverommal. meg ha nem mondom, akkor nem lesz? mi lesz ezekkel a gyerekekkel tíz év múlva?
              nagyon sokat formált az érveléseimen az, ahogy megírtad ezeket, magamtól lehet eszembe se jutott volna az az evidens érv, hogy de hát egyszerűen jobb úgy létezni a testedben, hogy fel bírsz menni a lépcsőn, és hogy végülis arra való az emberi test, hogy működjön. nagyon kedvelem ezt az érvet.
              btw, a lépcső: mi az ötödiken lakunk, és néha sportból, vagy ha nem működik a lift, akkor feljövök gyalog, persze mindennap kéne, de valahogy nem 🙂 mindenesetre az az érdekes, hogy tényleg több éve edzek, és mindig lihegtem a végére, meg tartottam pár másodperc pihenőt. idegesített is, hogy sokkal durvábbakat megcsinálok edzésen, és egy kurva lépcsőmászás nem megy tökéletesen. mindig azt hittem, hogy nyilván a sok cigi miatt. aztán most lefogytam olyan nyolc-kilenc kilót, és döbbenten tapasztaltam egyik nap, mikor nem működött a lift, hogy szünet nélkül, jó tempóban jöttem fel az ötödikre, és nem volt semmi bajom. gondoltam, hogy pont jobb formában vagyok, a teszt kedvéért megcsinálom másnap is (nem volt nehéz, másnap se működött a lift), és ugyanaz. meglepődtem, mert azért eddig is edzett voltam, és egyáltalán nem túlsúlyos. ez ennyit számít??

    • Az esetleg megoldhato, hogy az eletmodvaltokban lehessen latni az uj hozzaszolasokat? Mert igy (az en gepemen legalabbis) vegig kellene bogarasznom az osszeset, hogy rabukkanjak az ujra. De az maceras nagyon.

  25. Nem tudom, de most már én is kérnék (ikényelnék 🙂 ) jelszót. Hejj. főképp az edzős cikkek miatt. Én is tolom jó pár éve heti háromszor van 39 évesen 1 normális, szép tónusú alak, de körülbelül ez is a cél. Azonban szívesen olvasnék hozzá. Köszönöm. Jah a lap alján van 1 mosolykós arc. tudtuk-e ezt?

  26. Nagyon egyszerű: magas fehérjetartalmú, alacsony szénhidráttartalmú étrendet kell követni, ugyanezt mondja a paleó, Atkins, Dukan, GI-diéta, mind ugyanarra a logikára épül, és működik. Vagyis felejts el MINDENFÉLE köretet, felejtsd a péksüteményeket, a műzlit, a cukrozott minden szart, egyél sok húst, halat és zöldséget. Aki így étkezik, lefogy. Ilyen pofon egyszerű, a vicc az, hogy vannak emberek, akik ebből mégis megélnek.

    Ha annyira nassolni akarsz, vannak paleó sütik, is, ha tudsz sütni, kihajíthatod a lisztet és a cukrot, van helyette kókuszliszt, stevia, xilit, eritrit.

    Van persze hátránya is ennek az étrendnek: sokkal drágább, mint a hulladék kajákon való élés. Ha parízeres zsömlén élsz, napi 300 Ft-ból megkajálsz, ha meg egészségesen akarsz élni napi 2000-3000 alatt nem igen állsz meg.

    az úgynevezett “elegáns” éttermekben a kifizetett pénzért még jól se lakik az ember, főleg ha paleo/low-carb módon kíván étkezni. Mindenhol spórolnak a hússal, egy 5-10 dekás szarral akarják kiszúrni a szemed, és egyből kérdezik: “köret?” – mert ugye azzal akarják úgy-ahogy jóllakatni az embert. Parasztvakítás, hogy az ilyen fine dining étteremben 5 ezerért kapsz egy kis tálkán 5dkg húst meg köretet. Legyen úgy, hogy az alap-kaja annyi, hogy jól lehet belőle lakni, és EZEN FELÜL legyen max köret, ha nagyon torkos vagy!

    Apám gyerekkorában, nagyszüleim fiatalkorában (háború utáni évek) az volt a szlogen, hogy “jóllakni a kenyérrel kell”, ergo a hús az valami eszment luxusnak számított, és ezért az idióta magyar konyhában sokszor még a krumplihoz is ettek kenyeret.

    Most már kinőhetnénk abból a nyomorból, hogy jaj húst nem lehet enni csak úúúúgy, kell hozzá valami szénhidrátos “ballasztanyag” az értékesebb illetve finomabb táplálék mellett. Kenyér, tészta, rizs, krumpli: köretek. Körítés a főfogás köré. Ezeket érdemes visszaszorítani, amennyire csak lehetséges.

    De hát az előnye meglesz, szép lassan lefogysz, és amikor majd ötven fölött leszel, és a kortársaid elkezdenek hullani, te még mindig egészséges leszel, és 15 évet letagadhatsz. Ld. Mark Sisson.

    • Ez a megközelítés szerintem is elég jó, jó, hogy hozod, ha már receptet keresünk az étrendre. Annyit érdemes hozzátenni, hogy a magas fehérjetartalom nem feltétlenül üdvös, sőt sokak esetében kifejezetten nem és hát sokan magas fehérjetartalom mellett nemhogy fogyni nem fognak (mondjuk az tény, hogy egy ideig, szakaszosan biztos, ha lerakja a kenyeret, meg a lángost), de van, aki hízni fog. Amúgy a paleo és némely társa nem is igazán húsdiéta. A hús, zöldség az tök jó irány, de annyira, hogy feltétlenül magas rosttartalommal és a jó zsírokra komoly hangsúlyt fektetve tényleg alkalmas az optimális súly elérésére, szóval a köretek, meg a ballasztanyag átértelmezve nem egyszerűen létjogosultak, de elengedhetetlennek, ahogy az sem árt, ha pre- és probiotikus is az az étrend. Az, hogy mennyire low az a carb, az megint csak nagyon egyéni, nem lehet általános -tól -ige-et mondani és nem is kell extrém lowcarb-nakk lenni és főleg nem mindenkinek. Utóbbit inkább csak általában írom. Még talán az is elég fontos, hogy az ún. paleos sütiket elég sok szempontból meg lehet piszkálni, így ha csak egyes édesítőket nézünk is, több okból szintén nem feltétlenül használ egy fogyni vágyónak, de egy akár hobbi-egészségtudatosan étkezőnek sem.

      • Nagyon egyetértek, én sporttáplálkozásként az extrém lowcarb ketogén irányra álltam át, ami nagyon speciális, és ennek keretében nem “fúj, fúj, szénhidrát” elv van, hanem a ketózist ki kell valahogy kényszeríteni, az meg leginkább 20-60 g-os szánhidráttal megy, másképp nem.

        Sem a paleó, sem a ketogén nem szólhat örökös helyettesítésről, sütizésről, és nekem nagyon gyanús, hogy ilyen iszonyú drágák az édesítőszerek és a maglisztek, meg egyes cégek piaci monopolhelyzete is, pl. Vario. Szendi is sok tekintetben mintha lobbizna, üzletileg tolná az egészet.

        Aki csak a tejszínhabot kéri a ketogénből és a két pofára zabált mandulát, csalódni fog. A lényeg az, hogy nem vagyunk foglyai azoknak az ízeknek és alapanyagoknak, elkészítési módoknak többé, de nem is befeszült lemondás ez, hanem irtó jókat eszünk, ezt kéri, vágyja a testünk, és nem hatnak meg már a pékségek.

  27. “…if you’re a model, you’re promoting yourself, your brand, and everything you stand for. Putting a 300 pound model on a billboard and saying “buy this” is PROMOTING obesity. It’s extremely unhealthy and scary and this is coming from someone who has lost close friends and family members due to obesity related illness. It actually happens to be far more dangerous than being “stick thin”.”
    Komment tess Holliday instagramjáról, https://instagram.com/p/3mHUaXvOQx/?taken-by=tessholliday

  28. Eszerint a nagyon korrekt, tényszerű, gratuláló cikk szerint (nézzétek meg a honlap nevét és az oldalsávban látható testeket) Tess Holidayjel a modellügynökség azért szerződött le, mert döbbenten látták, mennyien követik az instagramját és milyen reakciókat kap a fürdőruhás és fehérneműs képeire. Vagyis egy komoly, valószínűleg (de legalábbis részben) túlsúlyos tömeg “követelte ki” ilyen módon a modellszakma normáinak megváltoztatását.
    http://www.fitnflexed.com/article/size-22-mum-tess-holliday-scores-modeling-contract-and-appears-vogue
    Ilyen egy amerikai fitneszoldal cikke.

    • Én még mindig nem értem, hogy attól, hogy létrejött ez a Tess Holliday kultusz vagy az #effyourbeautystandards mozgalom, hogy fogadná el valaki a saját túlsúlyát és azt szépnek találná? Én sem azért fogadom el a testemet, mert ilyet láttam valamelyik címlapon, mint ahogy az arcunkat sem azért, mert valakire hasonlítunk. Az, hogy nyugodtabban fog bánatenni Tesst követve, azt még el tudom képzelni, de attól még nem fogja szépnek látni magát a tükörben. És nem azért, mert a többi ember nem fogadja el, szerintem a lelke mélyén mindenki tudja, hogy a túlsúly nincs rendjén. Szóval Tess üzenete nem fog célba érni.

      • Az identitáskeresés miatt. Az emberek örökké viszonítanak, kifelé néznek, elhatárolódnaka meg hasonlítani vágynak, megerősíti őket, ha van egy vonatkozó történet. Hogy akkor valami nem példátlan. A kérdések: ki vagyok én, hogy néznek rám mások, elfogadható vagyok-e, lehetek-e szexi, találok-e nekem való ruhákat. A pride-üzenetek, hogy ő sem szégyelli magát, ő is sikeres lett, ő sem rejtőzködik, teljes életet él, és főleg a vagánysága, ahogy rá se ránt, nagyon hatásosak, milliókat nyugtatnak meg: én nem is vagyok ennyire kövér, akkor nekem is van még talán. Mosolyka is hasonlóképpen ad reményt másoknak, csak az övé ugye nem egy választható állapot.

        Én is egyetértek azzal, hogy sokfélék vagyunk, legyenek láthatóak a szégyenkezők, és nem érzem, hogy Tess szerepeltetése akkor már terror és majd kötelező kövérnek lenni, vagy nem lehet bírálni emiatt az elhízást. De maga az üzenet a saját logikáján belül sántít, a szépségfogalma és a többi fent taglalt részlet miatt.

        • Megint elolvastam a posztot is, a kommenteket is, közte az én régebbi hozzászólásomat is. Fura, ma, ha egyáltalán valamit írnék, másképp írnám, pedig ugyanazt tartom szimpatikusnak és antipatikusnak Tessben és a fatpride-ban, amit eddig. Gyakorlatilag annyiba sűríthető bele, hogy a) jó a sokszínűség, ne baszogassuk egymást, b) viszont az egészség az nem mindegy (Tess is edz, hogy legyen vérkeringése, tüdőkapacitása stb… De egy átlagos életmóddal száz kilósnak lenni nem mindig ilyen vidám. Van ismerősöm, aki Amerikában lakik, és eszik, melózik, vezet, slussz, nyista mozgás. Már meg van műtve a térde). De az meg a másiknak a belügye. Ha tébére kerül kórházba, akkor is az űdóga (tudod, van ez az adóforintozás, amikor már kifutottak az esztétikai jellegű beledumálások).
          Az itteni sportos, egészséges, kajás posztokat is azért szeretem, mert van bennük konstruktív kritika, oltás, de nincs bezzegelés, baszogatás, minősítgetés. Viszont kritikátlan, tök egysíkú atyalapatyala sincs.
          Visszatérve Tessre: szimpatikus, hogy van karaktere, egyben van, jól van, ő ő. Amitől mégse állok fejre a boldogságtól: ez a csakazértis-b@ódjatokmeg-majdénmegmutatom retorika. Én azt értem, hogy ő az az ember, aki egy melósabb nap után nem egy felest dob be a nagy ijedelemre, hanem egy rongyoskiflit meg egy vödör kakajót, de ez nálam nem elvi kérdés. Egészségére. De ettől még más másképp oldja meg a dolgait (ahogy itt is kismillió történetet lehet olvasni, akár akkor is, ha csak a testtel kapcsolatos kommenteket nézzük. Sokváltozós ez az egyenlet). Ő egy tök egyedi eset minden szempontból, nem lehet és nem is kell leutánozni, önigazolásra használni, csak a könnyűt kiemelni belőle (például: nem edzek, nem vagyok modell, de 100 kiló vagyok – megnyugszom benne azzal, hogy “jó, de hát ott a van Tess, ha annyi pénzem lenne, én is úgy néznék ki”. Csüccs, nem is csinálok semmit, jól megideologizáltam magam).

          • Érdekes sokkal később újraolvasni posztot, kommentet, mindenkinek. Hja, valóságos történelem és terápiás napló már ez. Mire ugrottam hajdan, miért, és hogyan érvelnék ma, mi az, ami nem fontos már…

            Az a baj az elfogadással, udvariassággal, hogy könnyen érzékelik bátorításnak. Van egy csomó ember, akit nem illik bántani, nem is igen teszi senki a legelvetemült bunkókat leszámítva, és ők tényleg azt gondolják, rendben vannak így, őket mindenki megérti, mi több: dolga megérteni, és roppant öntudatosak, folyton a nyavalyájukra hivatkoznak, egy nyavalyátlannak feleannyit nem szabad, vagy nem engedi meg magának. Kirándulások tönkretevése “de én nem bírok annyit gyalogolni és nem bírom a meleget” magyarázattal, krónikus hasfájásra hivatkozva pofátlan, rendszeres késések, semmi exkuzálás, vagy “én feledékeny vagyok és szétszórt, tudhatnád, papírom is van róla” felkiáltással megbeszéltek önös be nem tartása. Általában alacsony önbecsüléssel párosul ez az elváró, ki, ha én nem?, követelőző viselkedés.
            Ilyesmiről szól a nem mondom, csak gondolom című poszt. Hogy oké, nem bántjuk, és nem akarjuk letörni az érzékeny önbecsülését, de azt ne higgye már senki, hogy okés, szép, követendő, épp olyan vonzó, mint ha nem volna kövér. Sok kövér hiszi azt, hogy ha ők megerősödnek, önudatosak lesznek, akkor mások is hajlandóak őket szépnek látni. A “ki mit gondol rólam” para szar, de teljesen eltévedve lenni is szar. Hallottam több plus size nőt, ahogy arról beszél, ki mindenki nézi őt meg tesz ajánlatot, és ismerek megöregedni nem bíró, agyonplasztikázott, feljavított-önimádó szelfiket napi több órában posztoló nőt, akinek senki nem mer szólni, hogy ne már…
            És a vice (gyarlóság), amit Tess említ, nagyon fel van itt szépítve. A legritkább esetben rongyoskifli, hanem iszonyúan cukros sütik, jégkrém, snack, függőséget okozó és e célra gyártott, üres kalóriás kaják, egyre nagyobb mennyiségben, kóros gyomortágulást és leptinzavart okozva. Kurvára nem “egészségére”, és nem alkalmi, hanem mindennapi.
            Én is űztem ezt, sok évig, és csak a pajzsmirigy-túlműködésem miatt nem lettem százhúsz kiló. Elg tipikus feszkólevezetés és lelki zavar a visszaélős evés, gyakoribb szerintem az alkoholizmusnál.
            És az a kereskedelem szolgálja ki az ilyen beteges evőt, amelynek dollárjelek vannak a pupillája helyén, ki van nyalva a fogyasztó segge, buy in bulk and save, tékozlás, megvezetés, komolyan ördögi az, ahogy rászoktat a túlfogyasztásra a rendszer.
            Szerintem nem egyedi Tess útja, korábban is sokan faragtak ikont az extrém kinézetükből, és fordították előnyükre azt, amit hátránynak tartott mindenki más. És ez itt nem a személyes, őszinte véleménye, hanem médiaproduktum, amelynek az a célja, hogy eladjon: instagramot, ruhamárkát, ízlést, életérzést. Ezektől Tess még akár full depressziós lehet, hiába keres sokat.

            • Az egy dolog, hogy bátorításnak veszik, de az önigazolásra és beletottyanásra való bátorításnak veszik. Egyszer emlegetted a jóra való restséget – na az ilyesmi. Amikor tudom, hogy amit csinálok, az már nem jó (és nem csak szubjektíve, egy-két okvetetlenkedő szerint, hanem már nekem se igazán az), de inkább olvasok sok ilyen önelfogadós cuccot és (félre)magyarázom őket abba az irányba, hogy aha, szóval minden pont úgy fafa, ahogy van. Esetleg még berántok a képletbe egy-két másik embert/csoportot és előadom, hogy ők bezzeg szegények mit erőlködnek, látod én nem erőlködök (de, egyébként, csak pont azon, hogy ne kelljen elmozdulni).
              Szóval sok csapda van ebben, amibe maga Tess is belelép, meg a rajongók, undorkodók és társaik is. Meg én is beleléptem, mert az első kommentbn eelkezdtem az ő alakján elmélkedni – miközben az alapsztori az, hogy _ő_ ilyen, valamikor elszállt a súlya (eleve: nem mindenki lesz ilyen alakú attól, hogy összevissza eszik), most ő ezt nem csak elviseli, hanem boldogan “árad” le s fel a világban. Oké, felfogtuk. De ez _nem_ azt jelenti, hogy 130 kilónak kell lenni, mert az a királyság. Hanem, hogy ő ezt így reagálta le. Ez nem recept. Tehát ha valaki ezt “beveszi” és a saját megoldása helyett megörül neki, azt beszippantja a reklámgépezet, eladják neki a sok kaját, gyógyszert, franckarikát és ő már nem vagány lesz (amilyennek Tesst látta), hanem csak szimplán nagy, és nehézkes.

              • És ez a harsány önelfogadás, meg a “mindenki más hibás” nóta mindig gyenge, sérült emberek sajátossága, akik nem is látnak rá arra, hogy gyengék. Aki megerősödött, az vagy csöndben küzd a céljaiért, vagy a saját javítandóiról is beszél, sose ennyire egyirányú. Ma már hüledezés olvasnom mindenféle témában a régen akiknek folyton valami bajuk van, ők persze mindent jól csináltak, illetve érthetőek, de a rendszer, de a szépségnyomasztás, de a gonosz főnök, anyós, férj, de a rendszer, de az orbán, de a férfiak… rendszerszintű magyarázatok, mindezt egyéni kínjaikra magyarázatul. Soha semmi önirónia, korrekkció, kétely, ellenben heves szereplési vágy, lájkigény.

                • Igen: eleve ott indul a hamisság, hogy miért lenne bárki is hibás? De ha már ~t keresünk, akkor ne mindig a más legyen az.
                  És a másik “igen”, hogy ami jó és működik, az jó. És működik. Ami meg nem, vagy nem jól, azt ki kell javítani. Már ha zavar – nem pedig megmagyarázni, hogy de izééé, az úgy jó, neszójjábe, gonoszvagy. Ha meg nem zavar/nincs is baj, csak nem vagyunk egyformák, akkor megint csak mire magyarázkodjak?
                  Meg még az is eszembe jutott, hogy ha neked van egy bajod, akkor azzal neked kell valamit kezdeni. Akkor is, ha pillanatok alatt rá tudnád tolni valakire, és még nagyon nagy kamu se lenne (pl egy komoly depressziós, most már életvezetési gondokkal is küzdő ismerősöm rengetegszer az alkoholista apukájához kanyarodik vissza. Hatvan évesen. A fater/a család valóban nem volt vidám eset, de bakker, ebbe így belerokkanni, nem ér annyit… Jó, ő depre, helyette aztán végképp nem leszek okos, talán nem is jó a példa. Én is dolgozom azon, hogy ha már megvan egy mintázat, akkor ne álljak meg ott, hogy “tessék, ő volt az, bántott, nem is én basztam el semmit se”). De a probléma attól még marad, sőt dagad, hogy találtál egy bűnbakot. Ugyanígy: én is úgy gondolom, hogy arra se érdemes alapozni, hogy mások mennyire éljeneznek (önsajnáltatás, lájkvadászat), mert mi van, ha visszafele sül el? Akkor – valódi, saját gyártmányú énerő híján – felborulok?

                • Az igaz, hogy sokat bántják a kövéreket, sok hátrányt szenvednek el, és a lelkükre, személyiségükre következtetnek a kinézetükből és életmódjukból. Van összefüggés, de távoli.

                  Én ezt nem csinálom, vagyis ellenállok, ha feltör a belém nevelt, de hogy szerintük a média áltatása ellen érvelni se szabad, és engem basztatnak, kioktatnak meg próbálják lehúzni a teljesítményemet, és nem is látják, hogy ezt teszik, azt sem hagyni nem fogom, sem érthetőnek nem tartom.

                  Olvasó kölcsönadta, most olvasom Lionel Shrivertől a Nagy testvért, Amerika, kövérség, szeretet, evés – sok minden érthetővé válik. Hogy mi Tess kontextusa is, és mitől identitás és érzékeny kérdés a kövérség.

                  Igen,a lájkvadászat veszélyes.

                • Na ez az. Sokszor baszogatjuk egymást, és akinek erre jár az agya, az kiakad rajtad is. Is. És te szerintem nem baszogatsz meg bántasz másokat azzal, hogy arról is írsz, hogy ami kamu, azt nem kell ám bevenni csak azért, mert másikféle kamu, nem a régi nóta. Például egy tipikus hamis dilemma, hogy vagy fogyózás, önsanyargatás és önutálat van, vagy tottyanj csak bele az aktuális állapotodba, “fogadd el”, ami van, ha kell-ha nem és minden frankó lesz – ezzel szúrja tökön magát az összes ilyen fat pride-jellegű, csakazértis-kapjátokbe mozgalom. Sokszor a defetizmust táplálja, nem az énerőt.
                  Na ez érdekes könyv lehet, utánanézek.

                • Nem csak úgy érzik magukat megbántva, hogy direkt bántják őket. Minden gyanús lesz, a szégyen kivetül, minden hátrány, levegőnek nézés, szankció összegződik egy nagy ellenségképben. Az önbizalomhiány, a szorongás, a frusztráció nagyon durva tud lenni, az önmarcangolástól kifárad a lélek. Sokan, akik erősítik az önbizalmukat, nem erősek, hanem megmondósak, erőszakosak, önigazolóak lesznek.Afféle igazság bajnokai. Fogalmuk sincs, milyen a valódi erő, motiváció, öröm. Gyakran bámtanak is másokat, mert az ellenségeskedésből erőt nyernek.

                  Egészen sok ember él úgy, hogy a neten nézeget, nívótlan tartalmakon bassza fel magát, bedől hoaxnak, és olyankor jól jön pl. a feminista vagy társadalmi egyenlőség párti szühasználat, persze a maga érdekében.

                  A fat acceptance-body positve mozgalom egyik ágának markáns érve, hogy azért ne őrlődj, ne basztasd magad, mert akkor majd könnyebben, sőt, mintegy varázsütésre lefogysz. Egyetértek. Csak vékony a határ, sőt, nincs is azzal, hogy maradj így, jó vagy, egyél csak, a függőségnek és az elromlott, egyre lassuló anyagcserének meg az a természete, hogy eszkalálódik.

                  A másik állítás, hogy akármilyen is vagy, igyekezz inkább élni, nem önemészteni, szégyenkezni. Találj örömet, legyen önbizalmad, ne függj attól., hogy hogy nézel ki, hány kiló vagy, mert annyi minden szép van az életben. Ez is okés. De
                  hogy ez is mikor megy át “jó vagyok én így is” és fokozódó kajaspirálba, azt megint nem tudom megmondani. Mikor van az, hogy a kövér és edzetlen nem is érti, miért néznek rá úgy, kvázi láthatatlannak gondolkja (reméli) a problémát, mert ő így is szép és jó, és sértőnek tartja, ha a többiek mondjuk tekljesítménytúráznának a társaságban. Vagy megeszi mások kajáját, visszaél a vendégszeretettel. nekem, amikor kalóriadeficitben voltam, több olyan élményem volt, hogy jókedvű, kövér emberek parttalanul esznek a kajámból, és irtó dühös voltam rájuk.

                  Ági, az embracefat blog szerzője más: ő azt mondja, hogy a kövérséget tényleg fogadjuk el, lássuk szépnek, ne csak abban a reményben, hogy majd egyszer lefogyunk. Mert ez nem valódi elfogadás. zzel is egyetértek, én nagyon nem szeretnék olyan testet, de ő legalább következetes.

                  Hogy a kövéreknek már gyakran semmi kedvük belevágni hétfőtől/az új évben, és ez egészen hasonlatos a traumatizáltsághoz, abban sok kudarc van, és a szemét diéták, magazintanácsok, lehúzó fogyiszerek, tudatlan okoskodások, reklámok is felelős.

                  rajtam is felbuzdultak sokan, akiknek jó pár tényező hiányzott a sikerhez (erről sokat írtam, hogy nem átvehető, sok körülménynek kell stimmelnie), de nekik nagyon kellett nem jött össze, és ez is kudarc lett, és rám haragszanak egy kicsit, hogy akkor ez se vált be, de legalábbis eltűntek – kár volt a korábbi jó viszonyt odadobni a szalmalángba.

                • Na ja, ez meg a másik része – nem csak a tényleges baszogatás (ami jelen van, de egyéni felelősségem, hogy mit veszek fel/be belőle), hanem amikor a másik már mindenhol támadást lát (akár mert kövér, akár mert bagózik, metált hallgat, akármi), és egy pitypangtól is hősiesen megvédi magát. Az se énerő.
                  Ebben a fat acceptance-dologban rengeteg félreérthető és félremagyarázható elem van. Az alapgondolat nem rossz, de amit félre lehet magyarázni, azt félre is magyarázzák. Erre ráadásul egy masszív marketingirányzat is épül. Amit írsz, hogy gagyi diéta, magazinkamu, fogyiszerek, mindenféle kész sikerrecept* – vagy akár azok a kaják, amiket nagy reklámparádéval tesznek elénk, hogy rengeteget együnk belőlük, akár kell, akár nem.
                  *eleve egy ilyen “sikerrecept” vagy nagyon általános (ekkor még csakcsak működik, ha termékeny talajra hull. Ha. Ha nem, akkor marad a “korán keltem, hol az arany?!”-szindróma), vagy azon a félreértésen alapul, hogy a másik élete, mintája stb átvehető.

                • “azon a félreértésen alapul, hogy a másik élete, mintája stb átvehető” szerintem ezt a suliból hozzuk. aztán erre rakódik a fogyasztói társadalom hatása.

                  Én is tanultam annyit/szépen rajzoltam/befizettem a járulékot/odaértem nyitásra, nekem miért nem jut szerelem, siker, szex, fogyás?

                  Azért, mert ezek nem befizetős dolgok.

                • Hogy “jó példa”? Vagy mir gondolsz? Amúgy lehet, valamiféle normakövetés, tőled is sokszor azt várjuk, hogy na majd megmondod a frankót, és akkor te onnantól mindenben minta leszel. De hát ez hülyeség, legfeljebb a gondolkodásmód, a tentatív tanulás, a humor stb lehet minta, azt meg nem lehet “elvenni”, leutánozni, úgy csinálni.
                  Az meg a másik fele, igen, hogy attól, hogy szépen, okosan csinálom a dolgomat, attól még nem lesz minden fajin és nem válik a kezem nyomán minden arannyá. Pláne nem magától. Ismerős, mert “melós” vagyok (igaz, hogy szellemi része is van a munkámnak, és nem lehet bután csinálni), sokat dolgozom, adót fizetek, meg minden, és hol sikeresnek érzem magam, hol pedig úgy érzem, hogy mekkora kibaszás ez, és valaki nagyon röhög rajtam. Mikor melyik, és mikor miért. Igyekszem most már nem “kiszervezni” (ez is itteni mgfogalmazás:) a megoldásokat, és pláne nem befizetősen gondolkodni olyan dolgokról, amik hol összefüggenek, hol nem.

                • “valaki nagyon röhög rajtam” nincs ilyen. Ez az imposztorszindróma és a romboló bűntudat. Rosszindulat létezik, de mindenki a maga szaros, elakadt életében kapálózik. Nincs mit egymás szemére hányni.

                • De hát akkor van:) Csak nem valaki röhög, hanem ez a szindróma, azaz végső soron én vagyok az is, aki röhög. De amúgy énanyámat, jogos.

              • Tess szerintem kivétel, mint minden professzionális tartalom-előállító. Ez nem ő, ez a reprezentációja, őt nem ismerjük, közérzetéről nincs információnk. Amit állít, megmutat, képvisel, az nem ő, az egy iparág része. Célja van. Ez nem a valóság, ez egyrészt termék (a content is az), másrészt politikai üzenet, csoportképviselet, megalkotott információ. Mindegy, miért lettek 110 meg 130 kilósak, már olyanok (sokilyen blogból kiderül: gyerekkoruktól fogva), és sokan vannak, és élni szeretnének, emelt fővel, szép ruhákban, és válaszokat arra, amit mindig mondanak nekik. Erre jó Tess és az ő leszarós, kúl, csillogó világa. komolyan mondom, még a júniusi szülésének is van olyan üzenete: “látjátok, hogy nincs semmi bajom?”

                Bele kell kalkulálni, hogy ők, akiknek Tess megnyugvás és identitás, soha nem fogynak le. Tessen meg az üzenetein kívül ennek súlyosabb okai vannak (életmód, mentalitás, agymosó fogyasztásőrület, hormonzavar, függőség).

                Azt egyébként nem állítják, hogy 130 kilónak _kell_ lenni, állítják viszont, hogy ha valaki 130 kiló, azzal sincs baj, hogy a vékonyságnyomasztás káros és boldogtalanná tesz, illetve hogy sokféle test van. Na most én ezzel mind egyetértek, csak szerintem arról kéne beszélni, hogy az életmódunk és a rendszerünk mit művel velünk, ha bábként belezuhanunk a karjaiba, hogy ennek mi a következménye életminőségben, és hogy a világ azon helyein, ahol nincsenek ezek a tényezők, miért nincs ez a sokféleség a testméretekben.

                • Ja, igaz, egy karaktert látunk, ami a Tess Holliday nevű karakteres, nagyszájú, nagydarab modellre van felépítve. De civilben nem tudjuk milyen, és nem is ez itt a lényeg, hanem ez a “figura”, amit alakít.
                  És tényleg, én ezért nem is igen értem azokat, akik téged fasisztáznak – amiről te beszélsz, az nem esztétika, elvárósdi, baszogatás kérdése, meg, hogy legyünk egyformák és együk ugyanazt mind. Bőven elég lenne képbe lenni azzal, hogy mi micsoda és miért van (akár pl azzal kapcsolatban, hogy miért eszem épp, ha van kedvenc kaja, miért az, mikor lapátolok mechanikusan, miért vagyok ellustulva, hosszú távon jó-e az nekem stb. De bármi másra is le lehet ezt bontani).

            • Pont két napja fejeztem be a Nagy testvért. Tényleg izgalmas, nekem a felelősségvállalás és a vérrokonság-vonal is különösen érdekes. Viszont annyira fura volt a szöveg, olyan érzésem volt, mintha ez nem kész fordítás lett volna, hanem mondjuk egy második draft. Néha belegabalyodtam, volt, hogy konkrétan nem tudtam értelmezni egy-egy mondatot, viszont azt sem tudtam kitalálni, hogy angolul hogy lehetett. Szóval beszerzem az angol verziót, és meglátom.
              De ez persze teljesen off.

  29. Femina:
    “Georgina Burke 24 éves ausztrál plus size modell úgy véli, nem kell, hogy mindenki egyforma méretű legyen, ő tökéletesen elégedett a maga 44-es méretével. Mint mondja, folyamatosan kap e-maileket a világ minden tájáról, köztük sok fiatal lánytól is, akik örülnek annak, hogy gömbölydeden is érezheti jól magát az ember a bőrében, hiába látják a tévében és a magazinokban a vékony sztárokat.”
    Ez nagyszerű, ha egy egész nap a maga előnyös tálalásán, bőrápolásán, sminkelésén igyekvő, dúsgazdag, foglalkoztatott modell jól érzi magát a 44-es méretében, de a valóság az, hogy mi, egyszerű embrek iszonyú szarul érezzük magunkat 42-es méretben is, ha nem az a mi igazi alkatunk. Nehéz cipelni, dörzsölődik a comb, fáj a térd, reped a bőr, és nehéz olyan ruhát kapni, ami jól áll, de még a bejáratott ruhatárral is nehéz az öltözködés. Vagy ha pl. szeretnénk nem nagybugyiban strandolni, az is egy érthető igény.
    http://www.femina.hu/vilagsztar/plus_size_modellek_cimlapon?img=3&code=0000144116000000000d8evmxn75d#kepescikk

  30. Visszajelzés: nem mernek kimenni a strandra | csak az olvassa — én szóltam

  31. Visszajelzés: fogadd el magad | csak az olvassa — én szóltam

  32. Visszajelzés: love your body, do | csak az olvassa — én szóltam

  33. Visszajelzés: tíz szem áfonya | csak az olvassa — én szóltam

  34. Visszajelzés: elfogadhatatlan | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s