csekliszt

Közzétéve Szerző:

Nem éppen csekliszt: az ugyanis ilyen professzionális, minden-ismérv-teljesül-e önmonitorozás volna, pipákkal, de én cseklisztnek hívom, ahogy beszélgetek magammal, mondjuk futás vagy valami monoton házimunka közepette.

(húsvét, nagycsalád)

el akarsz menni (észak-pest megyei település, két kicsi gyerek, vonatút + gyalog sok)?

el, de nagy macerát nem vállalnék, annyira nem

mi zavar ebben az egészben?

hogy el van várva, és felróják, hogy bezzeg máshova “sokat mászkálok” — elvitatják tőlem, hogy a magam örömére és pénzéből utazzam. akkor “mászkáltam” gyerekkel, amikor János élt még, és oda, ahol jó volt nekünk. nekik nem tűnt fel, hogy mi történt, hogy mennyire erőforrásaim végén vagyok, hogy nem poénból blogolok, hanem létkérdés volt, hogy el nem járós melóm legyen? utoljára az összes gyerekkel utaztam tavaly áprilisban, és végig taxiztunk. nem bírom, hogy abból lesz a vád, amikor nekem jó. miért nem örülnek neki? “nem fontos a családod.” ez érzelmi zsarolás. segítséget nem ajánlanak, pedig mindenkinek van kocsija, és ismerik a helyzetemet

elmész?

nem megyek, fáradt vagyok. pestre sem megyek már, annyira utálom ezt az időre rohanást János kórházi hónapjai óta. nem megyek, amíg fontosabb a látszat, hogy együtt a család, mint az, hogy megbeszélhetőek legyenek a gondok, nehézségek. belém fojtják. és amíg ilyen sunyiskodás van, hogy soha senki nem említi a blogot, nem kérdezi, mit csinálok munkaként, de lehet, hogy olvassa, mindenfélét tud vagy tudni vél, esetleg félreért, megvan a véleménye…

jó ez így?

nem jó, de nem az én hatóköröm egy ennyire elbaszott történetet megváltoztatni

(sport)

jó neked ez a sport?

jó

nem rendelsz mindent alá, nem kér túl sokat?

de. félállásnyi melót és figyelmet kér, edzésnapon rom vagyok, járni alig bírok. csodás az eredménye. és: VÉGRE megtehetem ezt is.

mi a jó benne?

kompetencia, siker, szuverenitás. én tudom, én megcsinálom, én élvezem, elönt az endorfin, nem pofázik bele senki. beleteszem az erőfeszítést, ott az eredmény. ritka az ilyen tiszta üzem. belső út, sejttavasz, suhanó erdő. még motiválok is másokat. mámor, hogy negyven felé van esélye a testemnek, szép leszek, igazán, nem csak eufemisztikusan. könnyű vagyok, javult a vérképem, intenzív testélményeim vannak

nem túlzás…?

nem, mert erős vagyok. például nem mosták át az agyam, válogatok az infókból, tudom, mi a célom, meg alakul is folyamatosan. nem akarok nagy izmokat, nem parázok az izomvesztéstől, nem élem táblázatszerűen az életem. csuszkát nézek a hétezredik méternél. enyhül az önszorítás: már nem kudarc, ha megállok pisilni, vagy eltolom egy nappal az edzést. nincs összeszorított fog. kritikus vagyok, válogatok. a ketogén diétát se csinálom, ha nem jó nekem, de sejtem, jó lesz

mi a cél?

már nem konkrét a cél. figyelem, a testem meddig megy, a titkait, reakcióit, határait. a testem tudja. nem teszek rajta erőszakot. ha nagyon elfáradok, ha lesérülök, ha berobban valami intenzívebb, ha nem és nem tudok már alakulni, ha nem élvezem, akkor nem fogok ennyit sportolni. most nagyon élvezem

azt is élvezed, hogy jobb vagy másoknál?

azt is, igen. hogyafaszbane…? mindenki élvezi, ha jobb. ezt jelenti kiemelkedőnek lenni bármiben. nem véletlenül nem horgolok, festek mandalát vagy idomítok fehér egeret. igazán akarom, megcsinálom, és még az adottságaim is jók, ez új, erről nem tudtam. élsportoló gén, nagyapától. de nem verseny ez — kevesen vannak, akik komolyan mennek egy irányba, és örülök, hogy az derült ki, hogy ilyen vagyok

nagyon akarom. amikor elhagytam a bankkártyámat, és tényleg nem volt semmi pénzem két napig, kóvályogtam itthon, aztán rákerestem arra, hogy valuta érme vásárlás, kiráztam a malacperselyből négy angol fontot és három euró ötven centet, beváltottam valami 55 százalékos áron, és abból vettem napi terembelépőt meg turmixot, itthonra meg két kiflit. én nem vacsoráztam, nem reggeliztem és nem kávéztam

én sokat szenvedtem mások ítéletétől. a kompetenciám, sikerem véd meg, nem fájnak mások

igazából azt gondolod, mindenkinek sportolnia kellene?

nem

nem?

nem. nem biztos, hogy ez a főjó, meg hogy mindenkinek való, így, ennyire. de a velem egyidősek, akik szültek, +/-10 év, szarul vannak. szenvednek, fájnak a dolgaik, nem jól alszanak, híznak, gyenge az izomzatuk, motiválatlanok, kevés az örömük, sikerük. mennének ők néha egy kicsit a stresszből, gyerek, férj, elvárások mellől, élményekért, célokért, csak tanácstalanok, internetbe fulladnak. nekik jó lenne ezekre a problémákra. de nem gondolom, hogy kell, és tudom, nem csak elszánás kérdése, hanem lehetőség is, körülmény, idő is, meg hogy ennek van-e itt az ideje az ő életükben. nekem itt volt, most volt. csak idegesít, amikor önáltatva magyarázzák, ellenem, hogy ők miért nem, meg hogy ez túlzás. és hogy ők jól vannak így. és közben 90 kiló, és 42 százalék a zsírja. szerintem az nem lehet jó. én így sportolok, el tudom dönteni. nekem nem felelősségem a közegészségügy vagy mások boldogsága. ítélni sem esik különösebben jól, de az egyszerű igazságot nem tudom meglátni. inkább magammal foglalkozom. az is botrány sokaknak, hogy ennyit. és nem kell az igazam erejéhez az, hogy egyetértsenek, mögém álljanak

miért zavar a te sportolásod másokat?

mert egy erős állítás, és azt hiszi, ellene van. mert feltűnő. mert rólam mindig mondani kell valamit. és ha utál, akkor ezt is fölhasználja

irigy?

nem tudom. abban, ha valakiről, akinek jó, aki örül, rosszmájúan vagy kárörvendően beszélnek, valószínűleg irigység van, lehúzhatnék. de én nem tudom, ők milyenek. ők nem állnak így ki, láthatóan, mint én

miért?

mert ők reagáló üzemmódban élnek. néznek másokat, kommentálnak, viszonyulnak. én meg aktív vagyok, kezdeményezek, viszonyokat teremtek. nem hagyom eltéríteni magam, ide-oda lökődni. tudom, mit akarok, és tudom, mit nem engedek. ezért neveznek agresszívnak

agresszív vagy?

nem. nem bántok másokat. még azok ellen sem vetek be genyaságot, akik sokat ártottak. csak kimondom, mi van. koppintani, utánérezni, kifejezéseket és gesztusokat átvenni szerintem iszonyú ciki.

igazából őket érdeklem én, folyton idekattintanak, azt hiszik, engem is annyira ők, de nekem kicsit összefolynak. meg aztán részben álnéven meg ki-tudja-ki-írta módon csinálják, nem tudom

zavar-e, hogy zavarja őket?

inkább csodálkozom. meg manipulatívnak tartom ezt: azzal szítani a hangulatot ellenem, hogy én nyomasztom a sporttal az olvasókat feminista létemre. és ezt a szemétkedést lájkolják és megtűrik. meg hogy LifeTilt. mert az a lényeg, hogy pont nem. nem olyan vagyok, nem azt üzenem, nagyon önálló vagyok, örömelvű vagyok, kísérletezem, nem majmolok senkit, kritikus vagyok, nem megfelelésből csinálom, és másokat is erre biztatok: saját út

(rosszindulat)

azt írják, te elbuktál, leáldozott a napod, csak vetítesz kétségbeesetten

igen, egy fő- és néhány mellékgenya folyton ezt tolja

milyen érzés ez?

meglep, hogy ennyit foglalkoznak velem, hosszú távon

vetítesz?

nem

hanem?

megélem és megírom, aki vagyok. ez a valaki nem olyan, mint akire számítanak, ebből azt gondolják: nem is lehet ilyen, ilyen nem létezik, tehát vetítek. nem lehet, hogy ha ők elmentek, attól nekem még működik a blogom és sokan kíváncsiak rá. mert úgy élik meg, ők voltak a blog, és nekem kellett az, amilyenek ők itt voltak, a rajongás, a kotnyelesség, a zsizsegés, holott ez az ő igényük volt. azt hiszik, nekem fáj, ha elmennek, pedig nekik fáj, ők kötpdtek és ők bzonyultak bloggerként másodosztályúnak, emberként meg még többednek. azért agresszívak. de azért itt vannak, olvasnak

nekem jó. ritka, akinek jó. és én meg is írom, tudható rólam, hogy megerősödtem. vannak ugyan gondjaim, de erőm is hozzá. és nekem derogál panaszkodni. főleg meddően. nem panaszkodom, hogy dagadt vagyok, hanem lefogyok. a pozitív hozzáállás, az igazi, nem bestsellerekből tanult, a jó remélése, igenlése az, amit vetítésnek érzékelnek

neked jó?

jó. és jobb. és akkor ez most csekliszt: erőt érzek magamban, én osztom be az időm, élvezem a munkám, nem borítanak ki, türelmesebb vagyok, jobban alszom, nem szorongok, nincs szezonális depresszióm, szépnek látom a természetet, esőt, növényeket, észreveszek egy csomó mindent, amit régen nem: épületeket, embereket, segítő kezet; jó filmeket nézek, jó beszélgetéseim vannak, stabil barátaim, kirobbanóan energikus a testem, tiszta a fejem, könnyebben mozgok, hal-a-vízben módra írok, fejben és gépen, napi poszt van, sok visszajelzés, és egy csomó új olvasó. a kommentek sokkal okosabbak, nem idegesítenek. nem ragadtam bele a férjem mauzóleumába, sem a poszttraumatikus élményembe, sem a családi manipulációba, sem az anyukalétbe és alter-waldorf-EMKba, sem a szerelem siratásába. nem viselkedtem csúnyán azzal, akit szívből szerettem, nincs mit bánnom. nem haragszom. tudom, mi az én dolgom, és tudom, mi nem. ez van, megy az élet, folyósodor. jó

ők milyen emberek, miért csinálják ezt?

nem tudom. nem tudhatom. nem az én dolgom a motivációjuk, vagy ahogy a mondataimat, blogomat kezelik. látom a határt. ez vagyok én, ez az én dolgom, azok meg ők, az interpretációikkal, indulataikkal

te bosszút állsz azokon, akik elárultak?

nem

úgy gondolod, más nem írhat feminista “magazint”, nem építhet közösséget?

csinálja, de maga találja ki, amit épít, saját erőből, ne vegye el az én világomat, ne akarja ölébe hullani az én kemény melóval elért, egyedi sikeremet, miközben zörgős, életszerűtlen ideológiát erőszakol nagy gerjesztett ováció közepette félrossz magyar mondatokban. én lédús vagyok, és szövegíróként, gondolatokban penge szeretnék lenni. és összekevernek vele, egy lapon emlegetnek. és ellenem szít és les és rosszmájúskodik és a szavaimat használja

a szavaid a tieid?

az egyedi szóalkotásaim, hogy említésre sem méltó minimum, kaliforniai paprika, nem megyek le kutyába, újságíróagy, jelenségekről írok, gyomortáji nyüszögés, szügyig belemenni, parainesis, öninterjú, kérdéssor, nem érzik magukat ufónak, beleborul, az enyéim, ezeket én találtam ki, és ezt minden vájtszemű tudja

haragszol?

elfogadhatatlan az a buta düh és népszerűsködés. hamis. kínosnak tartom, hogy őnekik a rajongás, tömbösödés kell, és csalódás, hogy itt nálam is az kellett. azt hittem, az érték kell. meg egy kicsit azt is hittem, tényleg szeretnek. de csak akkor szeretnek, ha dörgölőzhetnek, és ha erős vagyok. akkor behódolás, ha kis híján tönkretettek, pont ők, akkor meg belerúgás. és visszaéltek a bizalmammal

de közben hallom a szűkölést: éva, te már annyit voltál sikeres, annyira mindenki rólad beszélt, most engedj minket is játszani, ne rontsd el

vagyis én ne legyek, szűnjek meg, tűnjek el?

spekuláció

igen

mégis hallom

engeded őket?

nincs ilyen hatalmam. véleményem van. elmondom azt, ahogy én látom. ettől félnek. kártékonynak és hamisnak tartom azt, ami a köz előtt megy, arról írok. titkaikról hallgatok

30 thoughts on “csekliszt”

  2. Igen. Amikor jó nekem, akkor a puszta létem (a rendszeres sportom, értelmes, számomra éppen megfelelő táplálkozásom, nyelvtanulásom, vagy bármim) szemrehányást jelent a rosszmájúaknak. Erre reagálnak instant ideológiagyártással: én ezt biztosan nem, mert izé – bezzeg majd te sem, ha izé leszel – ha te is izé lennél, te sem… Sosem szól arról a válasz, hogy ő mit tesz saját magáért.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Én azt “csíptem ” a legjobban, amikor azt mondta nekem egy bizalmasom, hogy “majd meglátod, hogy ez és ez, így és így lesz, én is ugyanígy voltam vele, ugyanezeken a fázisokon én már átmentem, majd te is átmész! “.
      És én akkor megkértem, hogy próbálja elfogadni, hogy ami vele történt, az vele történt, és azért mert vele így történt, abból nem következik az, hogy rám is ugyanaz vár….

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  3. Szerintem meg kellene sportolnia mindenkinek. Pontosabban: értékelhető és érzékelhető mennyiségben mozognia, nem okvetlenül “sport” formában. Legyen az kertészkedés vagy tánc, mindegy, csak mozogjunk (és azért nem valami nagy valószínűséggel ártalmas, túlzó, egyoldalú, csontot, ízületet gyötrő módon), anélkül nem lehet egészségesen élni szerintem.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Én úgy mondom, használnia a testét. Akár csak gyalogolni, fát hasogatni. Minden gépesítve van, folyton ülünk, ésahelyett, hogy kézzel írott levelünkkel rohannók Kedvesünk postaládája felé (esetleg repülnénk), e-mailt írunk.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • fél éve kezdtem spinningelni, azóta a szerelmese vagyok, heti 3-4 edzésen nyomom, kemény és izzasztó sport. Annyira életformává vált számomra, hogy ma már elképzelni sem tudom nélküle, pedig nem vagyok már mai csirke a magam 48 évével. És: szépen fokozatosan átalakult a testem. Karcsúsodtam, combosodtam (hiszen a combizmokat dolgoztatjuk meg elsősorban), már többen megjegyezték, hogy látványos a változás. És ez nagy örömmel tölt el, hihetetlen nagy örömmel!

        Kedvelés

    • igen, sokkal boldogabbak lennének mindannyian (a nem sportolók), és egészségmegőrzésnek sem utolsó, ha sétálnak, lépcsőn mennek fel, kertészkednek (ha van hol), gyalog vagy bringával járnak, esetleg a házimunkát lendületesen végzik, ha már sportolni nem akarnak.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Igen, a mozgástól szinte félnek sokan, vagy mi. Az is gyakori egyébként, hogy aki testileg “rest”, az az agyát se szívesen használja.

        Kedvelés

      • Nekem nem baj, ha valaki elvesztette sportosságát, kövér. De nekem ne magyarázza meg, hogy nem is az, és ne ellenem magyarázza, hogy nem is fontos a sport, nem tesz jót, állítólag nem is egészséges (új kutatások!), nyugodtan lehet zabálni a nemtommit és én túlzok “a fogyózással” (apám pl.). Látom, hogyan edz, aki kövér, és amúgy becsülöm, hogy legalább rászánja magát, igyekszik változtatni. Szenved, büntetésnek fogja fel, külső kontrollban, eszközben, tápkiegben bízik, megúszósan csinálja, magyarázza a súlyát, eldumálja az edzést. Látom, hogy a 30-40-es, anyaságukba szorított és túlsúlyos nők depressziósak, motiválatlanok, öngyűlölőek, libidóhiányosak, és nem csak a patriarchális elvárások, feszes plakátpopsik miatt, hanem azért is, mert nincsenek jóféle, bizsergető testélményeik, mozgáskultúrájuk.

        Nekem az agy-izom kapcsolat és a testi tudatosság a nagy vívmány, a könnyűség, nem csak a fogyás látványa meg az izom. Hogy nyújtom a combizmot segghez szorított sarokkal, és nem borulok föl, hogy érzem, mi a gépen a helyes mozdulat, hogy átférek a buszon a tömegben, nem félek a megerőltetéstől, ha túl előre bicikliző gyerek után kell rohannom, vagy ha hetedikre kell lépcsőzni, vagy nehezet cipelni. Kompetenciát ad. Lefutom a támadót talán, ilyenek. Teljesítmény, erő. Annyira szánalmas, amikor a rosszakarók betámadják ezt a fajta élményemet, mert hogy “sportmánia”. Fogalmuk nincs ezeknek se szerelemről, se sportról, az a szomorú helyzet.

        Kedvelés

      • Igen, szerintem azért “félnek” – vagy irtóznak vagy mittudomén -, mert azért érzik valahol, hogy nem (csak) a körülmények miatt olyanok, depressziósak, kövérek/izomszegények egyszóval punnyadtak. Ha valaki alkatilag hajlamos hízásra, azon lehet, hogy lesz “felesleg”, de ettől még simán átúszhatja a Balatont, és felszaladhat szuszogás nélkül a harmadikra. Aki vékony alkat, abból Svarci nem lesz, szinte kizárt, valóban. De megintcsak Balaton és harmadik emelet: megcsinálhatja. És a legatletikusabb(nak született) alkat is punnyadt lesz, ha nem mozog. A család, stb. lehet ennél súlyosabb nehézség, de akkor is mozoghatna csokikák és egyéb hangulatjavítók helyett endorfint „használva”.
        „Fogalmuk nincs ezeknek se szerelemről, se sportról” Hú ez de jó. Igen, látok köztük hasonlóságot.

        Kedvelés

      • Jaj, a csokizásba, stresszcigibe, jégkrémbe, bánatnassba nagyon könnyű ám belecsúszni. És a motiválatlan “jaj, semmihez nincs kedvem, internetezen, kajálok inkább” egy kis önáltatással meg durva ördögi kör (és inzulinrezisztencia).

        Én ugye szeptemberben úgy kezdtem, hogy jaj, meg ne hízzak a pajzsmirigykezeléstől, aztán megindult a dolog, akkor már élveztem a mozgást, az eredményt. Akkor jött, hogy könnyebb, erősebb akarok lenni, és mindenfajta mozgásélményt kipróbálni, tökéletesíteni (csak a teremben is van saját súlyos, erősítő gimnasztikás, gépes-testépítős, olimpiai súlyemelős, kettlebelles, TRX-es, aerobicos, body artos, spinninges, nyújtós, kardiós irányzat). Nem akarok svarci lenni, nem akarok fitneszmodell lenni, nem akarok nagyon vékony se lenni. Figyelem a testem, és követem, mit tud, hogyan alakul, nem erőszakolok ki belőle semmit, nincs táblázatos edzésterv, tápkieg-őrület meg dobozkás napi hat gyúrós kaja. Mert amúgy ezekkel volna optimális a “fejlődés” a klasszik gyúrós instrukciók szerint. De én nem maximumot, hanem mozgásélményt akarok, örömet, meg most már ketogén diétát (elértem a ketózist). Egyvalamit nem akarok: narancsbőrt, az ellen csak az segít, ha azt a zsírt lefogyjuk.

        A legkevésbé sem akarom viszont másnak megmondani mit tegyen, hogy éljen, de szívesen elemzem az okokat gondolkodva, hogy mivel szokás magunkat áltatni. Ha erősek a szavaim, és eltalálja, az viszont az ő része. És megdöbbent, hogy ekkora tabu ez a téma, ennyien némulnak vagy támadnak miatta. Hát igen, a feminizmus már kényelmes, egy másik határtágítás miatt dühösek lesznek némelyek, és akkor megtudom, hogy nem is vagyok igazi feminista.

        Kedvelés

      • Stresszcigi meg bánatnass: meg alkohol és internet. Amilyen könnyű belecsúszni, olyan nehéz kijönni.
        Én sem mondom meg másnak, mit tegyen 😉 De azt igen, hogy mit ne: NEKEM ne panaszkodjon olyan dolog miatt, amiért erősen felelős ő maga is. Ha akar panaszkodni, azt is teheti tőlem – csak engem hagyjon vele békén.

        Kedvelés

  4. Hat ez valami isteni ez a dialogus, tetszik a checklisted.
    En amikor a belso hangommal tarsalgok mindig az az erzesem, hogy o az osi tudas orzoje, hallgatnom kene ra mindig, de nagyon nehez az evilagi egoista enemmel. Volt, amikor szoba se alltam vele, meg is volt az eredmenye. Sport kozben is oda kapcsolodom, szoval nekem ezert is jo a sport.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Én ezt a belső monológot megtanultam az évek alatt profin a saját vágyaim szolgálatába állítani. Hogyaszongya:
      Jézusom, te nagyon hülye vagy! Tudom . Ébresztő, kisanyám, megszívod! Valószínűleg. Bajod lesz belőle! Az tuti . Pucolj gyorsan! De én maradni akarok. Jaa, de akkor ne lepődj meg, mekkora szarban leszel! Dehogy lepődök. Tudod előre, mi lesz? Hogyne tudnám. És mégis?! Hánanáhogy. Jaa, te tényleg nem vagy normális. Szerintem se. De nem lesz bőgés, mikor bajba kerülsz? Dehogy lesz, kemény vagyok, tudod . Aha. Hát csináld.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nem hülyeségek, inkább kilépések a napi rutinból, a komfortzónámból. Ha a sógornőm megint megkérdezi, ezúttal válaszolok. Ha a barátnőmmel beszélgetek, többször nem bólintok rá arra, hogy. Emberi kapcsolatok leginkább.

        Kedvelés

  6. Na, hat. Azt mindig szivesen olvasom, ha egy ember jol van es sikerei vannak. Nagyon faraszt a panaszkodas (en is hajlamos vagyok ra, igy szocializalodtam, anyam allandoan panaszkodik, ha valami jo o akkor is keres valami sirni valot benne. Borzalmas, en nagyon kuzdok ellene, nem mindig sikerul, de torekvesem torhetetlen 🙂 ) es a negativ attitud az irigy szemleletmod halvany jelei is elkeseritenek. Pont tegnap edzes alatt gondoltam rad, hogy milyen jo volt ez az idozites itt a blogon. Honapok ota foglalkoztatott, hogy menjek mozogni, tornazni es a blog akkora lokest adott. A fontolgatas atcsapott tettekbe, nagyon gyorsan. Igenis inspiralo masnak a sikere, orome.
    Szerintem olyan emberek vadolhatnak teged vetitessel, akik maguk szivesen elnek ezzel a modszerrel. A vetites onhazugsag, ha valaki itt figyelmesen olvas, asszem epp az ellenkezojet lathatja. Az meg (olvastam a Loci-fele megnyilvanulasokat a fb.-on), hogy egy ismeretlen, aki harom mondatot valt egy bloggerrel (kedveskedve) es azutan mindenfele negativ jelzovel illeti egy masik blogger fb. bejegyzese alatt en nem is talalok szavakat. Mondjuk az illeto csak egy sunyi intrikus, de annyira szar volt olvasni, gondoltam is, hogy reagalok ra, de vegul ugy dontottem, hogy egy ilyen hulye, rosszindulatu kommentelovel nem allok le diskuralni. Nem egy hurt pengetnenk.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  7. Éva, ez egy istentelenül, kibebaszottmód, kurvajó szöveg!
    eleinte – a családos résznél – nagyon bólogattam (gyakran megélek hasonlót és pont ugyanezt szoktam mondani magamban – és azoknak, akikkel erről beszélgetek), de aztán csak egyre jobb lett.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  9. Visszajelzés: a klasszikusok | csak az olvassa — én szóltam

  10. Visszajelzés: figyelemelterelés | csak az olvassa — én szóltam

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .