lehúz

Egyszerűen meg vagyok döbbenve azon, ahogy ismerőseim, még a tudatos-szerencsés-jó fejek is, az énjükhöz és az életükhöz viszonyulnak. Vagy az én — esetenként extravagáns — izéimhez.

Nézik ezt az én bambuszbiciklimet, ez elég népszerű. Gondolkodnak erőst. Kérdezgetnek.

De az drága, mondják.

Észrevettétek, hogy milyen gyakran megy ki a beszélgetés arra, hogy nincs pénz, nincs idő? És akkor sajnos.

Ezek a beszélgetések sosem azt jelentik, amit. Igen, drága. Szeretnél ilyet? Olcsón szeretnél ilyet? Ne vicceljünk. Te itten ne lessed a lepottyanót. Hogy hátha, valahogy, okosba’. Én nem sírok egyetlen elköltött forint után sem. Ami jó, az drága, ami komoly, az erőfeszítés. Épp azt nézed.

Nekem ez a luxus (amit egy bambuszváz tud), elemien szükséges. IMG_4977 A biciklim 2011 októberében készült el. Minden, de minden nap megyek vele, na jó, évente 355 napot. Két évig ült rajta két gyerek, a csomagtartó eltört, akkor hirtelen megtanultak biciklizni.

Még mindig megvan. A vázon nagy repedés. Valaki, akit szeretek, fehér gyorskötözővel összefogta két ponton, mindig nézem a kötözőt, és hogy meddig tart ki. Addig élek tán.

És az egész. Mikor esik szét alattam, mikor lopják el.

Nem magyarázkodom, nem azért. De ezt a befektetést sokszorosan visszaigazolta az élet.

Tele vagyok ilyen mindenki megnézi-mennyi volt?-továbbmegy ügyekkel ám. Nem csak tárgyak, életmódbeli dolgok, hanem a létezés. A blog is. Kockázatvállalás, saját út, belemenés, csökönyösség, árat nagyívűen megfizetni, nem alkudozni.

Csak a jó nézése, abszolút jót akaró, jóra koncentráló mentális fókusz, hála és bírás, lendületesen alárendelni neki mindent — én ettől vagyok jól, és így maximalizálható a szeretteim boldogsága is. János tudta ezt.

Nagy boldogságaim ezek, és nekem nem is működik semmi más. Úgy edzek, ahogy szerelmes vagyok. Soha nem akarok innen elköltözni. Nem számolgatom, jól jártam-e.

Lepattannak rólam a racionális megfontolások, mert ez egy más dimenzió: a szenvedély.

Ebbe nehéz velem tartani.

De én nem akarom, hogy más is, amúgy. Ők jönnek, ők kérdezik, ők szeretnék a tejszínhabját, ők önigazolnak aztán a rovásomra.

Mindegyik ilyen unortodox bizniszemet egy pillanat alatt döntöttem el: tudtam, nem kalkuláltam, intuíció volt, és aztán csak azt néztem, mentem előre.

Amúgy meg nem csak azoknak nem lesz ám bambuszbiciklijük, akiknek tényleg nincs egy vázra hatjegyű pénzük, hanem senkinek nem lesz. Éspedig azért, mert nem lépnek ki a komfortzónájukból, mint azt divatos kifejezéssel mondani szokás. A biztonságos, középső sáv, mások meg nem akadó tekintete, az a fontos. Kockázatminimalizálás. Megfelelés, ne tűnjünk ki, anyám-férjem-kollégám basztatna érte.

Az állandó panaszkodás.

Az ördög ügyvédje: kényszeres ellenérvelés, akármiről is van szó.

Ha én elmesélem (vagy olvasta a blogon) (vagy megkérdezi), hogy újabban mindig kék a bugyim (mert az életem speciális körülményei ezt kívánják), hosszan magyarázza nekem, hogy ő miért fehéret hord.

Viszonyít.

Nekem nincs időm ennyit edzeni. De hiszen semennyit sem edzel. Mert szerintem a testépítés… Jó, de MIT nézed a vállamat?

Az aggódásnak álcázott intolerancia, a jóindulatú figyelmeztetésként előadott frusztráció, az ideológiába csomagolt, nagy erőkkel megalkotott, keserves, sárga irigység. A lemaradtak keserves gyűlölete.

A heves mesélése egyetértő körben, hogy másvalaki, akinek ugye könnyű, mit csinált, már megint mit csinált, miért tette, de ciki, megfejteni rejtett és ferde motivációit — hogy nem érzik ezt kínosnak?

Az önsorsrontó mondatok: én úgy vagyok vele, én már nem…, én sosem, én nem vagyok az a fajta ember.

Életkörülmények, helyzetek jellemvonásként kezelése. Valódi alkat, sors, irány fel nem ismerése. Aki meg igen, annak a kigúnyolása. Az mániákus, az fura, az elszállt magától, az miért hiszi, hogy… Nem lehet elmenni mellette. Hízelegni, az is haszonnal kecsegtet, de a legbusásabb: jól kitalálni, hogy az, aki hisz valamiben, és unortodox, miért szúrta el, miért nem érdemes nemhogy olyasmit csinálni, hanem semmit sem csinálni.

Ahogy nem merik élni az életüket, elhatározni valamit, élvezni, vállalni az árnyoldalakat is. Mindig csak a tejszínhab kéne, és mindig arról van szó, hogy miért érdemtelen a tejszínhabevő a saját adagjára. (És még azt a luxust is megengedem magamnak, hogy mindig úgy fogalmazok, úgy poénkodom, úgy önironizálok, mint ha mindenki értené.)

Ha meg kommenteket olvasok, vagy csak a buszon hallgatok egy beszélgetést, akkor meg azt gondolom, hogy a honfitársaim úgy általában, a szerencsés helyzetűek is, kibaszottul el vannak tévedve.

A szerencsés helyzetüket, erőforrásaikat, mindazt, aminek örülhetnének, egészségtől saját lakáson és tiszta járdán át adókedvezményig, úgy veszik, hogy az van nekik, az jár, az a nulla, el ne vegyék tőlük (azok a szemetek), még jó, hogy. Problémákat kreálnak, nem bírnak elégedettek lenni, ha igen, akkor agyonbiztosítottak, gőgösek, de leginkább mindig többet akarnak, nincsen tőkesúlyuk.

Általam becsült emberek, képzett és jó fej ismerőseim simán lájkolnak nyilvánvalóan uszuló, önigazoló gyűlöletbeszédet, ha épp az tűnik trendinek.

Érdemeiket, igazi erősségeiket nem ismerik fel, komoly és autonóm akciókra, világ-megváltoztatásra nem képesek, magukat negatív üzenetekkel rombolják, lehúzzák, másokat nézegetnek és tele vannak keserű gravitációval.

Nem, ez nem csak életkörülmények kérdése. (Hogy tudniillik: ha van léd meg jó csávód, és beteg se vagy, akkor persze, hogy fényesebben süt a nap.) Ez tényleg olyan, mint valami nemzeti átok. Ezeknek a Combino se volt jó, finnyogtak.

Te figyelj, te is elnézed ám magadnak, amit nem kellene, és nem állsz oda és nem szólalsz meg és nem döntesz, amikor kiált a sorsod. Hihetetlen, irtóztató erőket fordítasz arra, hogy igazold, miért jó az, ami szar, és miért nem lehet másképp.

Füstszaga lett? Igen. Vagy hagyma-? Izzadság-? Gyönyörű volt? Finom volt? Élvezted? Na látod.

A sporttémájú oldalak olvastán meg a fejemet fogom. Nem is csak a layout, nem a rosszul használt kötőszó. Az érvelés, az a hozzáállás, amit az alakít ki, ahogy a tartalom előállítója az olvasót elképzeli. Mivel lehet embereket rávenni arra, hogy pont azt csinálják, és ne mást, és ott költsék el a pénzüket. Hogy facebook-oldalt kell működtetni, kedvezményeket adni, hírlevelet írni, meg személyesre kell venni a hangot, az megvan, idáig eljutottunk. De ami azokban megy: nyomásgyakorlás, fellengzős, megtévesztő szakértelem, terminusok okoskodó használata. Olvasóellenes megfogalmazás, kizárólagos üdvösség, más módszerek pocskondiázása. Olvasó hülyének és gyengének nézése, fenyegetése, nyomásgyakorlás, félelemre játszás, méltóságjiány, aljas szúrások. Nők zsarolása: hogy fogsz kinézni a strandon/az esküvődön. Ne is csináld, ha nem megy tökéletesen, a nőknek pocijuk és popsijuk van, a mozgás szívás, úgy kell rávenned magad. A testépítés gyanakvó szekta. De ha belekérdezek a ketogénba, elmaszatolják a választ, kínos lenne beismerni, hogy fogalmuk sincs. Hát istenem, írni kellett valamit. Csajos hibák a teremben — én nem vagyok nő, úgy látszik. Röhögcsélnek a kommentekben a nőkön az igazi testépítők: a fiúk. Amúgy meg miért ne edzhetnék körömlakkban és rúzsban, ad absurdum, talpig pinkben — hát ha valami nem lényeg, ez az. Csak unatkozó uniformizálási kényszer, hobbiviszolygás. Eddzen mindenki úgy, ahogy mi azt elképzeltük. Én nagyon úgy látom, nem ezen múlik.

Fortélyos félelem igazgat.

És akkor hogy miért nem működik társadalmunkban a progresszív szabály sem, miért nem látnak tovább a polgárok egy méternél, miért gondolják, hogy ellenük van az, ami egy kicsit is jövőszagú, miért szárad el itt minden palánta.

Nyugaton ez is más, hogy eredeti legyek. Milyen üdítő, ahogy motivál a bodybuilding.com, például. Ama elidegenedett, tékozló, jólétbe fúlt társadalmak, igen. Hosszú Katinka egy interjújában részletezte, micsoda öntudata van Amerikában egy közepes úszónak is, már ahogy bevonul az uszodába, hogyan kezeli a győzelmet, a negyedik és a nyolcadik helyet meg a teljes kudarcot (“tanulok belőle”), a magyar élvonal meg szorong. Az öntudatos, önző, nyugat-európai polgár: megérdemli a jót, alanyi jogon, elvárja a köztől és választott vezetőitől, hogy beletegye a melót az ő életminőségébe, ne alázza meg, hagyja létezni, kompenzálja hátrányait.

Tényleg kínos az ügyeskedés, a korrupció, tényleg bele lehet bukni egy rasszista mondatba. És van neki az öntudat és jogtudat mellett pénztárcája is, amellyel szavazzon. Ki is nyalják a seggét: egy ügyfélszolgálat, egy vevőreklamáció, egy promóciós levél egész másképp néz ki, mint minálunk. Senki nem meri sértegetni, nem komolyan venni.

62 thoughts on “lehúz

  1. És ez már elkezdődik az óvodában..itt le meri cseszni a gyereket az óvónéni, a tanítónéni megszégyenít az otthonmaradt füzet és tulképp bármi miatt, amit épp oknak talál..

    • …meg közli vele, hogy lusta és szégyellje magát, ami szerintem a tíz legmérgezőbb mondat közül kapásból kettő, amit beszívhat. Aztán meg tépelődhet és szoronghat, hogy lesz -e valaha elég jó ahhoz, hogy megfeleljen.
      (Bár ha igen, akkor menjen neki és feszegesse ki a kis palánkokat, amik tartják, meg rugdossa az önnön határait ebben is, legfeljebb megbán pár mozdulatot, az egészet úgyse. )

  2. Épp ilyeneken agyalok, mert világmegváltó gondolataim vannak.. És mikor megosztottam,jön a lehúzó duma. Na az ilyeneket kerülöm. De jól kifejtetted, csak az okot nem értem náluk..ha megfejted, légyszíves írd meg.

    • Azzal oszd meg, aki értékeli. Mondjuk van olyan is, aki értelmes gondolatokat közöl a lehetséges bujtatókról, de ha ezeket kéretlenül mondja, az is gáz. Viszont azt kifejezetten értékelem, ha támogató, de az ördög ügyvédjét játssza – ezzel épp a sikerhez járulhat hozzá.

      • Heh, ez volt a főszerkesztőm első mondata, illetve annak a fele, amikor először leült velem beszélgetni. Jó műhelybe kerültem egy agyonfikázott szisztémában működő iskolából (OKJ), és azt tanultam meg legelőször, hogy: olvasni meg írni.
        Szerinte legalább akkora művlszet olvasni, mint írni. És igaza van.

        ‘Ezeknek a Combino se volt jó, finnyogtak.’

        Ezt meg annyira köszönöm!
        Nincs még egy hely a világon, ahol a legjobbat is úgy húzzák le, ahogy nálunk. Én például rajongok a négyes metró megállóiért, szerintem némelyik egyszerűen zseniális, és állandóan hallgatom a fanyalgást, hogy de mekkora tereket vettek el, ráadásul kihasználatlanul(!!!!), mert hogy a csüngő betonelemek! Nem fér bele a Jóska agyába, hogy ez arculat, ez nagyvonalúság, ez formabontás, ez egy pozitív üzenet, és egyébként is, a föld alatt mi másra kellenne a hely?!
        A dobozlakásban formálódott gondolkodásunk nem képes nagy teret berendezni, de még fejben se.

  3. Bizony nyugaton nem csak a rendszer mas, hanem az attitud is, amit itthon olyan elvezettel degradal a nep. (kelet-europai gog” mi sokkal ertelmesebbek, ugyesebbek vagyunk, nmekunk csak mindig a szar jut, ezert nem ervenyesulunk es a nyugat is csak kihasznal”) Mert az van, hogy ott mas a politika, nem ilyen szemet korrupt mint nalunk. Na, persze…Amugy de, csak az emberek gondolkodasa teljesen maskepp kozeliti meg a tarsadalmi, szocialis akar politikai kerdeseket. Ok a politikaval alatalaban a szavazofulkekben foglalkoznak, vagy civilszervezeteken keresztul , kevesbe jellemzo, hogy egy buszmegalloban szidjak a rendszert vagy a penzugyi minisztert. (persze szidjak ok is, de amellett igyekeznek ervenyesiteni es- tettni a demokracia elveit.(na, nem akarnek itt politizalni, mert nem ertek hooza, de latom az emberek hozzaallasaban levo oriasi kulonbseget. ja, es nem a szegeny, nagyon tanulatlan magyar emberek hozzaallasarol mondtam most velemenyt en sem)
    Tok jo pelda a fitneszterem. tegnapelott egy egesz csapat down- szindromas ember ment le tornazni, edzeni. Nem tutujgattak oket, nem is neztek kikerekedett szemmel es nem is fordultak az ellenkezo iranyba, egyszeruen termeszetes itt, hogy ok is edzhetnek. (kivancsi lennek az otthoni reakciokra, amikor meglat az atlag tornazo egy 15 fos fogyatekos csoportot a teremben vagy nagyon oregeket, mint itt, ahol naponta legalabb 4-5, 80 ev koruli emberrel mindig osszefutok. Remelem a reakciok pozitivak lennenek, de legalabbis hokkentseg mentesek.

  4. Éppen most hoztam meg egy döntést, ami talán nem fog nagy sikert aratni és az a maroknyi ember aki már tud róla is változatosan reagált rá. A legtöbben sajnos jönnek a negatív sztorikkal és azzal, hogy hát ki kellett volna bírnod az adott szituációt és nem így dönteni, mert az XY-al is az a szörnyűség történt…. és itt már nem is érdekel, minek hoznak fel nekem olyan embereket akikhez semmi közöm? Miért nem lehet azt mondani, gratulálok, sok sikert! Vagy, igen ez bátor lépés, de minden rendben lesz, ha nehéz lesz akkor is, sőőt. Miért mindig az a “jó” ami könnyű, ami nem jár változással, amiben nincs kockázat, ami végül élve felemészt? Nekem ebből lett elegem, hogy várom a csodát, habár mindent ugyanúgy csinálok mint eddig mégis más végeredményt remélek. Most érzem, hogy élek, hogy van bennem erő amit képes vagyok hasznosítani, nem pedig a szokott mocsárban dagonyázok tovább.

    • Mert balfekek az emberek? Csak kerdezem, nehogy itelkezessel vadoljatok meg… 😉
      Nem tudom, de ez egy magyar sajatossag, egy nepsport. Visszahuzni a masikat. nehogyma’ ha en gyava vagyok akkor ez meg itt merjen batran cselekedni a szememlattara. Ilyenkor rogton jon a belso feszko az tuti. Egyszerubb es szemetebb is (sokszor ez nem is tudatos) elbizonytalanitani a masikat is. Akkor a sajat nyomor elviselhetobb, senki kilogasa a sorbol nem fog figyelmeztetni ra.
      Az en csaladomban anyam az egyszeruen nem tud ezen valtoztatni. Komolyan, kepes lennek megpofozni sokszor. Nem is ertem, hogy nem lett belolem egy total onbizalomhianyos roncs, nulla. Nem allitom, hogy hu de magabiztos vagyok, (mer’nem, sajnos) de az o siramai hianyaban, biztos azabb lennek. Barmi csodas hir, napfenyragyogas, talan meg az otoslotto fonyeremeny eseten is o biztos elorancigal valami sotet, verfagyaszto gondolatot. Es lehervaszt minden oromet es elkesedest. Ha ismeroseim csinaljak ugyanezt, kerulom oket nagy ivben.

      • ‘Fú, hát nem tudom..’ kezdetű mondatok, fejvakarás, és példa az ismerősről, aki ezen döntése után ment tönkre, vesztette el a pasiját/nőjét, ütötte el a villamos, rákosodott meg, lőtték ki a Holdra.
        Annyira idegesít a kishitűség, hogy már óvodás korom óta nem kérdezem meg a környezetemben élőket a döntéseimről. Na jó, akkor még jó magyar nevelési elvek szerint olykor taslival jutalmazták a függetlenségemet, ma már csak pofákat vágnak, meg megkérdezik, hogy ez tényleg már a második kabát ezen a télen..?
        Naná!
        Nem tudok rossz döntéseket hozni, akármennyire is épp úgy járok mint mindenki más. Nekem nem tapasztalat a másé.
        Ja igen, lottó főnyeremény: Csak tuggyon is vele bánni! Nehogy elverje egy év alatt! Feri is megszedte magát, rá is ment a csalággya! A pénz nem boldogít 😀 😀 😀

  5. “Ami jó, az drága” 😀 Erről eszembe jutott, hogy nem mindig igaz ez, és a mém a marketingesek diadala. Ez már a kényszeres ellenvetés, a racionalitás, vagy valami más példája?

    “Nem számolgatom, jól jártam-e.” Ó, ezt tanulnom kell. Ó nélkül. Bátran, lelkesen. Magamévá tenni lélekben, véremben. A szenvedélyt, mert annak ritkán engedek teret. És a kételynélküliséget, a kockázaton őrlődést is kukáznom kéne.
    Fogalmam sincs, milyen remekül is érezhetném magam, mennyire kinyílna a világ ezzel az önfejlesztéssel. Néha megcsap a szele. A képzeletem előrébb jár, és akkor bizsereg mindenem,
    Lehetne, ha végre kilépnék a sémáimból.
    Akkor akármi és akármilyen lehetnék.

    “Az aggódásnak álcázott intolerancia, a jóindulatú figyelmeztetésként előadott frusztráció, az ideológiába csomagolt, nagy erőkkel megalkotott, keserves, sárga irigység. A lemaradtak keserves gyűlölete.”
    Ebben régi magamra ismerek. És hogy időnként jönne vissza némely témában a reflex. Főleg akkor, ha valaki az én felfogásommal ellenkezőben utazik. Gyakran cserélgetett pár, kötetlen ismerkedés, nem a végleges pár megtalálásának szándéka. Nem kéne hogy fájjon, idegesítsen, főleg nem hogy averzióval vezérelten lendüljek mozgásba.
    De már lassul a reflex. És a vastörvénynek hitt dolgok is elrozsdásodtak.
    Nincs végleges pár. Sose volt, szép mesterséges holtig monogám álom.

    “Te figyelj, te is elnézed ám magadnak, amit nem kellene, és nem állsz oda és nem szólalsz meg és nem döntesz, amikor kiált a sorsod. Hihetetlen, irtóztató erőket fordítasz arra, hogy igazold, miért jó az, ami szar, és miért nem lehet másképp.”
    Közeleg az idő, amikor ki kell állnom. Nincs is olyan messze. Amikor a felmondásomat prezentálom majd külföldön lévő főnöknek, nagy munkában lévő kollégáknak.
    Én leszek a szar, az önző, aki a legnagyobb dologban áll fel a széktől. A hálátlan picsa, aki nem tudja, de jó dolga van itt.
    Ahogy azt ők képzelik. Másra vagyok érdemes…
    Nem fogják érteni, miért megyek el. Én értem, és csak az számít. Bárcsak kimondva is akkora erővel töltene el, mint leírva!

    Mintha ezzel emlékeztetném magam a saját törvényeimre, akár egy mantra, vagy fenntartó átok. Direkt nem áldást írtam. Bár vannak olyan elveim is, amiben sziklaszilárd vagyok, és abban a kisebbséget képviselem, de a magamét szeretem, a másé meg abban nem hat meg.

    Környezetemben él egy olyan ember, aki állandóan a nemeken lovagol. Hogy a férfiak csak akkor csinálnak valamit, ha a nő noszogatja, higgyem el, hogy egy férfi semmit nem tud elintézni, ahhoz egy nő esze és talpraesettsége szükségeltetik a kapcsolatban, és csak a fejét ingatja ellenvetésemre. Van olyan romboló, mint a fukar anyagias, megszokáshoz ragaszkodó felfogás.

    Mások nézegetése, x korban hol kell járni, nekem mi jár, mit érdemlek: párommal legutóbb erről volt nagy beszélgetés, mert láttam, hogy rágja, rohasztja magát. Volt értelme. Isteni élmény volt.

    “Az érvelés, az a hozzáállás, amit az alakít ki, ahogy a tartalom előállítója az olvasót elképzeli. Mivel lehet embereket rávenni arra, hogy pont azt csinálják, és ne mást, és ott költsék el a pénzüket. Hogy facebook-oldalt kell működtetni, kedvezményeket adni, hírlevelet írni, meg személyesre kell venni a hangot, az megvan, idáig eljutottunk. De ami azokban megy: nyomásgyakorlás, fellengzős, megtévesztő szakértelem, terminusok okoskodó használata. Olvasóellenes megfogalmazás, kizárólagos üdvösség, más módszerek pocskondiázása. Olvasó hülyének és gyengének nézése, fenyegetése, nyomásgyakorlás, félelemre játszás, méltósághiány, aljas szúrások. ”

    Legutóbb volt egy beszélgetésem marketinges kollégámmal. Közölte velem leereszkedően, nehogy azt higgyem, webshopokon a népszerű termék kategóriájába valóban vásárlási stat alapján kerülnek ki a termékek. Azt a cég manipulálja, kiemelve azokat a termékeket, amiktől szabadulni akar.
    Mondom, ez gusztustalan.
    Mondja, ilyen az eladás világa, ez kell a népnek, beveszik, ne legyek már ilyen naiv.
    Nem naiv vagyok, hanem szeretem a tisztességet. Ez meg félrevezetés és szarok a profitorientáltságra. Nem vagyok kereskedelmi vénájú. Mert ha ez a kereskedelem, ez az etikátlanság, akkor tényleg, kösz, de nem kell.

  6. Amikor elképzelem magam 10 évvel ezelőttről, akkor nekem nem nagyon voltak céljaim, így nem voltak döntéseim sem. Aztán lettek célok, ami nagy eredmény. Akkor váltak problémássá, amikor azon kezdtem gondolkodni, kinek a céljai ezek, valóban az enyémek? Hát, nem, nem az enyémek, nem mind az enyém. Most már egyre erősebben alakul bennem, mit akarok, és egyre inkább ennek megfelelően élek. Így hozok döntéseket, ez alapján választok. A választásaimmal egyre inkább kivágom a biztosítékot, a reakció mindig kettős. Egyrészt csodálat (a hab, ahogyan írod), másrészt elutasítás, kritika, megjegyzések, amik sokszor szólnak arról, mennyibe kerül ez.
    Nem tudok mit kezdeni ezzel, viszont egyre jobban értem az ezzel kapcsolatos szövegeidet, most kezdem érteni, mert megélem én is.

  7. “Észrevettétek, hogy milyen gyakran megy ki a beszélgetés arra, hogy nincs pénz, nincs idő? És akkor sajnos.”
    Észrevettem.
    Meg azt is, milyen gyakran megy ki arra, hogy “Gyere, siránkozzunk együtt!”
    Nem, kösz, siránkozz mással!

  8. Az együtt panaszkodás nálunk nemzeti sport. Próbáltam ma megbeszélni pár dolgot diplomás kollégáimmal, és belefulladt a panaszáradatba. Úgy kellett rájuk szólnom, hogy “heló, most nem a közhelyeket pufogtatjuk, hanem konkrét eseteket és megoldásokat keresünk”. Képtelenek voltak rá, annyira belemerültek a sérelmekbe, panaszba.
    Én is hajlamos vagyok néha egyébként erre, mert ez a magyar társadalom habarcsa, kötőeleme, tojáshabja.

    • Egyszer egy nagyon érdekes szakmai továbbképzés érdemi része ment el azzal, hogy kollégák inkább ventilláltak. Kicsit emiatt sem vagyok már ott.

  9. Na végre, megint van egy biciklis poszt…és tessék mondani, mikor lesz láncfűrészes, mert én ezek miatt találtam ide, mint Ábel a rengetegben.
    Szép az borsó.
    Drága az élet, az emberi minőségnek súlyos ára van.

    • Ez nem biciklis poszt volt, az csak a metafora. Nem annyira tudok én bringáról írni, megyek vele mindenhova, süti a nap a vállam. Minden napra ki kell találnom valamit, minél kevesebb önismétléssel.

      • Nekem meg nem. Egyrészt közhely. Ez egy dolog. Másrészt viszont egy – szerintem nem túl magas – jövedelem felett már nem alapvető, hogy még többet keress ahhoz, hogy az EMBERI minőségben feljebb juthass. A kifejezett szegénység/kilátástalanság/bizonytalanság más kérdés, nyilván. De ismerek bőven olyanokat, akik hozzám képest luxus körülmények között élnek, de egy percüket nem cserélném el az enyémre, mert annyira a még több pénzre koncentrálnak, hogy képtelenek élvezni az életüket, benne a nagyszerű ételeket, szép ruhát, jó kocsit.

        • Az emberi minőséget nem anyagiakra értelmezem,nem luxus viszonyokra. Ahhoz,hogy minőségi ember legyen valaki ,súlyos árat kell fizetnie,de ezt nem pénzben .Lásd például Évát, vagy bárkit aki Életre változtatta életét,saját erőből.

            • én is anyagiakra (is) gondoltam. szerintem egy csomó dolog van, ami nem elérhető egy nagyon széles réteg számára, ami szerintem nagyon nem vezet jóra.
              van az a szegénység, amibe nem fér bele a buszjegy, színház soha, mozi soha, és a könyvtár is csak akkor, ha a gyereknek van diák olvasójegye.
              tudom,hogy ez a bejegyzés nem erről szól, de nekem is eszembe jutott, hogy ma Magyarországon nagyon súlyos helyzetben élnek iszonyúan sokan. és engem egyrészt nagyon meghat minden kezdeményezés, ami a felzárkóztatást, a jobb életminőséget igyekszik megteremteni. de mindig felháborít, hogy ilyen módon, ilyen kezdeményezésekből megy mindez. (úgy háborít fel, hogy örülök neki és támogatom – pénzzel is -, de kiakaszt, hogy a befizetett adó elfolyik, persze, tudom, hogy sok helye van. és civilek hoznak össze riadóláncot, segítő láncokat, nyugodt szívet.)

              • Én meg azt nem értem, de lehet, hogy most mellélövök, ha ezt neked írom, hogy itt internetezgetünk sokan a jólétben, igenis nagyjából hasonló sávban, hasonló lehetőségek között, és amikor mozdulni kéne, lehetne, meg a saját szerencsénket megbecsülni, meg az önsorsrontó mechanizmusainkat, negatív üzeneteinket felülvizsgálni, akkor mindig azok a valakik, ama széles réteg kerül elő a beszélgetésben, akiknek nem telik buszjegyre vagy halfilére. Hogyan csúszik át hirtelen társadalmi felelősségbe a téma? Én ezt nem értem, mi ennek a célja? Hogyan igazolja az, hogy ezer meg ezer faluban nincs mondjuk futópálya, sportbolt, igényes fehérnemű, konditerem, bio kókuszolaj, azt, hogy a városi, lehetőségekben bővelkedő, mobilis, képzett nő, TE is pont úgy rekedsz a zárványaidban, pont úgy tésztát eszel meg pizzát és nem kezdesz semmi újba?

                Van egy attitűdbeli kérdés, amelyet én az olvasóimnak szánok, hogy mit akarunk az élettől, hogyan szervezzük meg, mivel töltjük a szabadidőnket, hogyan tekintünk a helyzetünkre, mennyire tudunk kimozdulni a biztonságos középről (ún. komfortzóna). Miért kerül elő mindig, hogy sajnos, több millió ember? Miért terelődik el a szó a mi itt és mostunkról? És miért nem az a hír akkor, hogy lelkes egészségpedagógusok vagy nem tudom, szegény gyerekeknek szerveznek mozgásos programot a játszótéren?

                Az attitűd szerepét (a pontos anyagi forrásokhoz képest) mutatja, hogy okostelefonja meg tévéelőfizetése meg műkörme meg kocsija valahogy a sanyarúbb sorúaknak is lesz. Az ember már nem mer semmit mondani, mert nekiszegezik, hogy neked könnyű. A luxusdizájner svábhegyi villalakásos ismerős egyébként ugyanúgy csóválja a fejét, hogy sajnos, meghízott, sajnos, nincs ideje, nem jut el edzeni, meg még hozzáteszi a (valós, de a sportot azért nem ellehetetlenítő) betegségét. (Én nem akarom, hogy eddzen, nekem nagyon tetszik az alakja is.) És nem csak az nem edz vagy nem ír könyvet vagy biciklizik vagy eszik jó minőséget, akinek ez anyagi kérdés. Mindenki szenved, zavaros vízben kutyaúszik. Egyszerűen a jólétükbe is beleragadnak az emberek, nem csak a nyomorba. A szabadsággal nehéz mit kezdeni. Éspedig azért, mert konformak.

              • Persze, hogy van az a szegénység. Nem is ezt vitattam. Hanem azt, hogy ANYAGILAG nagyon drága lenne, hogy ma Magyarországon a többség csak anyagi okok miatt nem él sok lehetőséggel. Mert egy jó filmre a jegy kb. annyi, mint egy igénytelenre, mégis az igénytelenre telik meg a mozi. Pl.

            • ezt Évának írom, de utána nem tudok hozzászólni.
              igen, velem mellélősz, de értem, amit írsz. valóban gyakori jelenség, hogy rázendítenek siránkozni, és előjön a társadalmi felelősségvállalás, amikor a saját házuk táján is seperhetnének.
              jelenleg jobban nézek ki, mint 4 éve a terhességem előtt (bár akkor heti 4-et edzettem, 7-10 km-t futottam). most heti 3 edzésre járok, plusz ami adódik. de nem a testemről akartam mesélni (jól működik, szerintem és a társam szerint szép – meg ahogy látom, másoknak is tetszik).
              szóval van az úgy, hogy elkeserít, hogy amellett, hogy én jól vagyok, és éppen hullámhegyes időszakban vagyok, zavar az, hogy havonta utalok egy szervezetnek és egy magánembernek pénzt, gyűjtök babaruhát és/vagy pelenkát (ami itthon van és nekünk nem kell), sütök sütit, stb., hogy valakik egyszerűen túléljenek. és ezzel, szerintem, tűzet oltunk.
              de valóban nem kapcsolódik ez ide szervesen, csak eszembe jutott.

              • Én a saját jólműködésemért felelek, ez a dolgom, így tudok a legtöbbet adni és meggyógyulni sok nélkülözés után. Amióta nem akarok bűntudatosan mindenkivel jó lenni, társadalmi felelősséget vállalni, áldozatot hozni, amióta nem erőltetek magamra shouldokat, nem a szerepemet élem, hanem megvizsgálom egyesével, való-e az nekem, sokkal hatékonyabb és nyugisabb vagyok azokkal, akik a dolgaim, és összességében boldogabb is. És továbbra sem beszélek hülyeségeket, nem okoskodom, hogy más mit tegyen, mi az oka a bajainak, meg hogy bezzeg én, csak épp a saját életemre figyelek, és büszke vagyok arra, hogy felszámoltam a romboló működésmódjaimat, lehúzó gondolataimat, játszmáimat (ott a nyelvem hegyén, gondolataim ágbogán a csúnyaság a hülyén viselkedő és engem vélhetőleg kibeszélő ismerős ellen, a sztereotípia, de nem megyek bele ilyenekbe, nem bántom, annyira nem is sért — odahagyom a helyzetet könnyedén).

          • Ebben nagyon ott van a halál élménye, egyébként. Meghat, hogy így látod, innen csak annyi látszik, hogy jól érzem magam, izgalmas a világ, el tudom képezlni, hogy rengeteg új és jó történik még velem, és egyre könnyebben hagyom magam mögött azt, azokat, akiket szeretek ugyan, de nem és nem működik valahogy, nem tudtak velem tartani.

        • Szerintem a Janos nem egeszen igy gondolhatta…
          De amit irsz azzal en is igy vagyok. nemtom megfigyeltetek-e, hogy sokszor azok nyafognak az elhetetlenseg es keves penz miatt, akik tenyleg jo modban elnek, nagy jovedelemmel,van elfekvo vagyonuk, szamos ingatlan stb. “nagyon meg kell gondoljuk mit teszunk az asztalra, biztos, hogy hetente van krumplisteszta, a kave ugyan ihatatlan de harom kilot megvehetsz ketszazert.”
          En akkor mondom hogy nincs penzem amikor tenyleg nincs, ez konkretan azt jelenti, hogy egy ruppom sincs. Ennek ellenre en sem cserelnem el egyetlen percemet sem.

          • Így más, értem.
            Én azt is szoktam mondani, hogy ERRE (arra, amarra) nincs pénzem, de ez meg ugye azt jelenti valójában, hogy nem különösebben fontos nekem az a dolog.

            • Nekem az újemberrel elkezdett életemben eleinte furcsa és gyomorgörcsös volt, hogy a nem sok pénzünkből hetente-kéthetente étterembe megyünk, vagy kisvasutazni és közben füstölt pisztrángot enni, meg más ilyen gusztustalan szibarita izék. Aztán látám, hogy ez jó. Most, ha a csajok itt vannak, őket is visszük, inkább grízes tészta van a hét többi napján. Hogy lássák ők is.

  10. Sziasztok, új vagyok itt, eddig (egy szavazásra adott béna választól eltekintve) nem szólaltam meg, csak olvastam. Nem olyan rég követem a blogot, de azóta olyan, mint egy nagy, frissítő lélegzetvétel.

    A második mondatra reagálnék: az extravagáns megítélésére. Abból is látszik, az emberek mennyire a Gauss-görbe középső részén kívánnak járkálni, hogy az extravagáns szót is (mint sok mindent Magyarországon: mediterrán típusú ház, haha) annyira lepusztították, hogy mindenre rá lehet húzni, ami egy Kicsit is más, mint amit megszoktak. Nekem is van bambuszbicikli-élményem, sokkal kisebb “bambuszbiciklik” ügyén is. És ilyen esetekben nem tudok megfelelően reagálni, nem értem körülötte a felhajtást, nem tudom, miért feltűnő. Van egy bambuszbiciklid? Jóvan. Nagyjából ennyi lenne, de nem. Van egy bambuszbiciklid? Hülye vagy? Bambuszbicikli senkinek nem kell, nem jó, járj kocsival, azt’ nyomás be a polcodra.

    • Örülök az első kommentednek! Maradj itt. Tényleg, a mediterrán ház. Én Lobsternél (oriblog) röhögtem azon, hogy a párválasztás felfokozott időszakában aki mondjuk felvesz egy buliba egy kalapot, vagy beül csak úgy, különösebb rákészülés nélkül egy moziba, az úgy jellemzi magát, hogy “kicsit őrült vagyok”. Hogy fél évvel később kanapén tévézzen a rendelt pizza mellett, és ne lehessen hozzá szólni se.

  11. Sziasztok!
    En attol kapok sokszor sikitofraszt, hogy nem tudnak lelkesedni az emberek semmiert. Unjak es utaljak a munkajukat, egyhanguak. Utalom, hogy en vagyok az egyetlen a munkahelyemen, aki elvezi, ha kapok egy uj ugyet, mert lehet, hogy az erdekesebb lesz, mint az elozo. Engem is elboritanak az aktak es hataridok, de szeretem csinalni es ha kesz vagyok eggyel, nagyon tudok orulni. A fonokeim eddig ezt mrghalaltak, de a kollagaim mindig csak lehuznak, hogy minek lelkesedsz, nem lehet itt elorelepni, minden szar, ugyanolyanok az ugyek stb. En is realisan latom a helyzetet, fel tudom merni, jo-e nekem itt vagy nem.
    Itthon detto ugyanez a helyzet, van egy mai mercevel rendes ferjem, aki mindenben tamogat, azt csinalhatok, amit akarok, segit, de nem lehet vele egy joizut beszelgetni, nevetni, semmiert nem lelkesedik, nem onallo. El fogunk valni, ezt mar eldontottuk, o inkabb csak beletorodik, persze a nagy kozvelemeny szemeben majd en leszek a rossz, mert miert nem becsultem meg a rendes ferjem. Ok persze nem latjak, hogy nincs koztunk szex, nem gyozok annyit edzeni, hogy ezt a feszkot levezessem, hogy mindenben en dontok es intezkedek, de katonas a stilusom! Baszki milyen legyen, ha mindent nekem kell 24 oraban ket gyerek mellett intezni. Amugy nem katonas, csak porgos vagyok, hogy haladjak. Megkerdeztem, mit szeret bennem: majd lehidaltam a valasztol, jol nezek ki, ez eddig oke, de akkor miert nem hasznalja ki? Es most figyeljetek: jol fozok es mindig rend van itthon. Jo hazajonni. Hat mondom, ez komoly. Az otthonteremto kepessegem szereti, ami minden noben megvan. Erre azt mondta, hogy szerinte nincs meg mindebkiben. Regen rossz szerintem meg, ha csak ezeket tudta felhozni.
    Az edzeseken is tenyleg lehuzoak az emberek: van egy no, aki ugyanannyi ideje jar, mint en, de nem csinalja olyan intenziven a gyakorlatokat, igy szinten tartja magat, de nem fejlodik. Minden oran elmondja nekem, hogy most mar bomba no vagyok, ne fogyjak tovabb. Milyen jogon mondja ezt? Ha en meg formalodni akarok, ki kerdezte ot?
    Amugy ha nem edzenek, nem birnam elviselni a stresszt. A szeretommel valo szakitast se tudnam es a valas meginditasat sem ilyen higgadt fejjel kezelni. Egyszeruen a sport segitsegevel tudok hatarozott dontesekrt hozni, mert lelkileg is megerosit.

    • Bennem sincs meg az otthonteremtő képesség. Illetve nagy szeretet, elfogadás, ölelés igen, de ezek a napi baszakodások, ezeket én nem bírom egyedül, fel is adtam. Majd lesz egy havi egyszer jövő takarítónő, mert itt annyi régi holmi is van, nem bírok el velük, meg a széthajigált játékokkal.

      Azt bírom én is, aki kérdezget, hogy én hogyhogy ennyire, és de jó, és ő is akar fogyni, meg mennyit sportolt régen stb. (az emlékeiből élő egykori sportoló, aki úgy éli meg, minden sportághoz ért), de nem érti, hogy már nyolc hónapja csinálom majdnem, és nagyon keményen, és tényleg, és szenvedéllyel. Egy kicsit meséli a háját (ami zavarja), a változókort. A következő mondatában viszont tök előítéletesen lefikázza és szélsőségesnek nevezi az én nagysúlyos dolgaimat. Jó lesz vigyázni. Muszáj lehúzni, magához viszonyítani, pedig ez az én utam. Ő azt nem. Nem kell, de ő szenved épp a teste miatt, én meg virulok.

      Igen, megerősít, nagyon. Fejben van ott az ember, azért nem szeretem mellékesen csinálni, időprésben, szétpofázva. Azt se szeretem, ha a tesóm jelenléte, ami amúgy jó meg örülök, viszi el a figyelmem. Vagy ha néznek olyanok, akik izé, vagy ha én nézek. Egyedül kéne lenni egy nagy edzőteremben nyolc órát, kétnaponta. És Keith Jarrett meg Dave Brubeck szólna abban, néha, turmix közben Joe Cocker. És lennének benn növények, virágzóak, boldogak.

      De amúgy motivál is a sokféle test és a sokféle mozgás látványa, főleg a régóta edzőké, meg egy-egy mondat, egy tegnapi is, meg az egyik edzőé két hete tök szárnyakat ad. Meg itt tényleg nem bántó a tesztoszteron, és nem nagyon van nyáladzás. És nem rossz az, ha bukás után van, ki leszedje rólam a rudat. Szerényen fekszem olyankor, nem ordítok, mindig jön valaki. Nem teljesen hülyeség a társadalom.

      • Miota itt vagyok szinte luktetsig kiszaradt a szam (ajak). Tonna szam kenem ra a burt’ bees balzsamot. Rajottem miert. Mert nincs ablaka az edzoteremnek, ezaltal kintrol friss levego, hanem csak legkondi es azt ugy utalom. Az otthoni terem azert jobban bejon a tisztasagaval, nyitott ablakaival, vilagos es kulturalt. Itt jofejek az emberek, de a legkondi miatt elobb-utobb keresnek masik termet ha huzamosabb ideig maradnek.

  12. Szép lesz az a borsó…ezután is. Persze, hogy nem az anyagiakért kell megfizetnünk, hanem önmagunk megváltásáért…ahhoz meg a pokolra megyünk, hogy Főnixként az Életünkbe szárnyalhassunk-mindig fenn és távol a lehúzó társadalomtól.

  13. annyi minden eszembe jutott! néhány ponton magamra ismertem. pl. sokszor számolgatom, jól jártam-e. közben pénzügyekben elég nagyvonalú vagyok – fura ez a kettősség. mondjuk azt nagyon bírtam, amikor vettem magamnak egy szandált (pont annyiba került, mint egy rieker, bőr, kényelmes – mert az is), és egy ismerősöm kissé kiakadt, hogy milyen drága. na, ezt a cipőt (csak ezt) hordtam az elmúlt 2 nyáron. az ismerősöm minden szezonban vett 2 pár olcsó, nyári szandált. biztos vagyok benne, hogy én jártam jobban anyagilag (bocs, nem tudok kibújni a bőrömből), de neki nincs egy jó cipője.

    és én úgy tudom, hogy rólam miket mondhatnak, hogy nekem miért könnyű (másoknak mindig könnyű szokott lenni), mert az anyagiak.
    mert drága felvágottat veszek és drága csokit (viszont keveset). mert van a lakásban egy igen drága bicikli (amivel a társam sportol – néha lidl-s cuccban vagy decathlonosban – de a fejvédő, a patentcipő és a sportszer drága, mert más nem jó. ez van.)
    közben, egy kicsi lakásban élünk, nincs többmilliós autónk (van, ami kiszolgál minket, és szükségünk van rá), de amink van, annak örülök, megbecsülöm, szépnek látom. szóval amit írsz, annyira igaz: hogy nekem (bárkinek) azért könnyű a minden mások szerint, mert nem sírok valami után, amit nem is akarok elérni.

    a másik, ami eszembe jutott, az a sporttal kapcsolatos. régebben sokat zumbáztam, szerettem, szépen formált, kardionak remek, a hangulat jó volt, az edző egy tünemény, jól éreztem magam, elfáradtam, kiizzadtam. és annyiszor látom, ahogy “igazi” sportos oldalakon ekézik, hogy nem lehet táncikálva eredményt elérni. és az a sok rosszindulatú együtt röhögő…. remélem, tisztább pillanatukban szégyellik magukat. megmutatnám nekik a csupa izom, jókedvű, vitalitással teli nőnek a fotóját, akihez jártam. lehet, hogy nekik nem ő lenne az ideál, de nem valószínű, hogy annyira röhögnének azon, hogy zumba-edző – valószínűleg nem hinnék, hogy “csak ettől” néz ki így.
    ehhez jön még az, hogy a mai edzésen, ami nekem kemény volt (erősítő edzés) – és ahogy néztem, a többieknek is – , az edző óra végén úgy kiakadt és annyira felháborodott, hogy nem hittem a fülemnek. kiborult, hogy ‘ő nem hitte, hogy ennyire gyengék az emberek!’ (a csapat 2/3-a már lenyomott vele egy edzést, a másik 1/3 full kezdő, ehhez képest mindenki becsülettel végigcsinálta, nem lazsált és nem alibizett. és nekem kicsit elvette a kedvemet, ahogy mondta, hogy ez a 8 kilócska semmiség, nem érti, miért nem bírjuk el. elbírtuk. csak fájt, hát bocs. 40 percig emelgetsz egy vizes palackot, az is rosszul fog esni.
    tehát itt nem kell kihúzni magad, hogy fasza voltál, megcsináltad, lenyomtad (a végén már remegtem), hanem szégyelld magam, hogy ennyit sem (!) bírsz. pedig de.
    mindegy, a napfény, amiben hazatekertem, az az enyém volt 🙂 ingyen!

    • Ezen beszarok, hogy jól jártam-e, a magyar ember gyanakvó élelmessége. De reflexből.
      Amit írtam is: megtetszik az ismerősnek a nagyívű gesztusom, a valamim, aminek tökre örülök, és azt számolgatja, hogyan járhatna túl az eszén a világnak, hogy lehetne neki is olyan, csak olcsón, és akkor neki is van, meg hozzám képest nem is volt balek, kvázi nem bolond ő annyit rákölteni, mint én.
      Hamisított STIHL.

      • majd megveszi a stihlt, mert rájön, hogy a gagyi az szar is. így aztán kurvára jól járt, mert stihl + hamisított stihl az drágább, mint az utóbbi.

        nem tudom, emlékeztek-e, a 2000-es évek elején, a kocsmákban voltak ingyenes képeslapok, boomerang volt a nevük/márkájuk. voltak reklámok, társadalmi célú hirdetések, néha művészet (eleinte nagyon jópofa dolgok voltak, a rettenetes mértékű reklám előtt). na, abból volt néhány kedvencem. az egyik (bár lehet, hogy ez anno valami reklám volt, nem biztos, hogy az is boomerang kártyás volt), egy bakelit lemezjátszót ábrázolt, amire egy százas szög volt beállítva a tű helyére. a másik egy teniszütő volt, ráborítva egy fazék kifőtt spagetti. a szöveg mindegyiken ez: Ami majdnem az, az nem az.
        nekem ez beégett az agyamba, ezért (is) sosem veszek hamisított cuccot. vagy legyen noname, ami tetszik, esetleg lidl-s, aldi-s, vagy az, amire gondoltam (nike, desigual, ice watch, stb.), de nehogy már hamisított adidas vagy stihl alakú fűrész.

    • Nekem is feltűnt a csoportos torna, az aerobic, a zumba elleni gyanakvás és hangulatkeltés.
      Bármilyen rendszeres, örömteli, intenzív mozgást lefikázni mint nem célravezetőt, egy olyan országban, amelyben norma a szabadidős kanapén döglés, rendelt étel zabálása, és sétálni is erőfeszítésnek számít…?

      • Évekig jártam jógázni, és olyan szinten és gyorsasággal formálta át a testemet, hogy mindenki azt kérdezgette, mit sportolok, mert nagyon látványos. Aztán mikor megmondtam, kiröhögtek, hogy ja, a jóga az szart se ér.
        Jókora darab kolléganő is most kezdett futni, reggelente mindig megbeszéljük, hogy ki hol, mennyit, és hihetetlenül büszkék vagyunk magunkra és egymásra a vicces kis háromszor belesétálós három-négy kilométereinkkel. Férfikolléga is nagyon motiváló nekem, ötvenegy éves, semmit nem mozgott azelőtt soha, maximum délutáni biciklizgetés a gyerekekkel a fagyizóig. Kilenc hónapja kettlebellezik és úszik, és az ötvenes férfipopulációhoz képest döbbenetesen jól néz ki.

    • Az irasod masodik fele hervaszto jelenseget mutat. Mas sportok ekezese, lenezese, holott barmilyen mozgas jo, csak mozogas legyen, megkozelites volna az egyetlen elfogadhato megkozelites. Azt az edzot pedig aki igy “motival” nagy ivben kerulnem a jovoben. Nyolc kilo egyaltalan nem keves egy kezdonek. Szegyellhetne magat o, jobban tenne ha kobanyaba menne “torni” ilyen hozzaallassal.

  14. Briliáns. Minden mondat. Ütött, csapott. Na.yon oda rakod. (bocsánat nincs . betűm mert pohár alátétnek használtam a klaviatúrát, és a . betű elázott.)

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s