A mém, egy kép, egy cím, egy mondat: szemléltet, megragadhatóvá, könnyen érthetővé tesz egy problémát. Párhuzamot von, és akkor mi a homlokunkra csapunk: jé, tényleg!
De olyan is. Buta blöff.
Például ez. Mostanában ez — és közeli rokonai — gyakran szembejönnek, amióta az áldozathibáztatás a téma a magyar internet számos pontján.
Nem egészen stimmel a párhuzam. Megmondom, miért. Bővebben…
Igen, kedves olvasók, ez tényleg létezik. Rendszerszintű válasz arra, hogy rosszul viselkedünk. Majd jól nem kellünk nekik, majd elmennek MGTOW-nak, vesznek guminőt, szállítanak egzotikus feleséget. Akkor majd sírhatunk!
A nyugati nő ugyanis öntudatos és büszke, kihúzott vállal és felszegett fejjel jár – igazából nem is egyszerűen „jár”, hanem vonul. Folyamatos kihívás sugárzik a testtartásából, mint egy vadnyugati párbajhősnek. Az egész abból a kultúrharcból fakad, amit az ideális nyugati nő évtizedek óta vív – a férfiak ellen, természetesen. A nyugati nő a folyamatos bizonyítás, lázadás és megmutatás állapotában él, nálunk, magyaroknál is. A helyzet azért ellentmondásos, mert maga ez az ideálkép már mindannyiunkba belénk van égve. Én is az ilyen nőket becsülöm, és ha lenne kislányom, őt is úgy nevelném, hogy mutassa csak meg, hogy képes egyedül is boldogulni, és hogy igenis ér annyit, mint bármelyik férfi. A probléma az, hogy ez a folyamatos, asszertív érdekérvényesítés a szakszervezeti vezetők attitűdje. Minél inkább megfelel ennek valaki, annál nyomasztóbb vele összezárva lenni, akár munka-, akár párkapcsolatban. Mindez nyilván nem újdonság, hiszen a férfi- meg nőmagazinok évtizedek óta másról sem szólnak, mint a nemi szerepek felborulásáról. (A legjobb persze, amikor ezek a kiképzőtiszt-modorú nők összegyűlnek, és azon lamentálnak, hova tűnhettek az igazi férfiak. Nos, hölgyeim, az én tippem az, hogy futnak, amerre látnak.) Ha egy szóval kellene tehát összefoglalni, hogy mi a baj a nyugati nőkkel, akkor ez: agresszívek.
melléknevek sorozat asszem 4.
És képzeljétek el, még mindig nem vagyok keserű.
Annyi minden történt. Bővebben…
A tegnapi bejegyzést folytatva.
Egyébként vannak manipulatív, játszmázó, a jámbor férjeket szekírozó nők is. Viszont a nők a borzalmasan eltorzult szereposztásban keresik és tapossák a maradék helyeket és utakat. Nagyon szomorú, és e blogon a kezdetektől téma volt, hogy a nőknek méltó, racionális, célravezető lépések helyett ilyen kétes megoldások maradnak, mivel nyíltan — kérésekkel, egyeztetéssel — nem érhetnek el igazságos helyzetet. Egyszerűen nem veszik őket komolyan, már e jelzéseiket is elégedetlenkedésnek, balhézásnak értelmezik.
Semmi nem fog változni addig, amíg a partnereink meg nem értik: a nőknek tényleg igazságtalan a kiinduló helyzete is, mindig többet fognak tőlük várni, és a tetteikre mindig kevesebb mentség, ellenben szigorúbb ítéletek jutnak. Bővebben…
Több baráti beszélgetésben felmerült mostanában — tudjátok, mindig kazalban jön minden, amit megírok –, hogy jó, nem szép dolog csúnyán beszélni, féltékenykedni meg pénzzel szívózni sem, de azért igazából az ütés, rúgás, fojtogatás, a leteperős nemi erőszak az, amit bántalmazásnak nevezhetünk.
Vagyis hogy a fizikai bántalmazás lényegileg más, mint a lelki, verbális, gazdasági. Utóbbiakat inkább elmérgesedett kapcsolatoknak nevezhetjük: nem más ez, mint kölcsönös huzavona, olaszos veszekedés, amelyből “a nők is” kiveszik a részüket. Beszélgetőpartnereim is ismernek ilyen nőket.
Szakembertől — pszichológustól — is hallottam már ezt a megkülönböztetést, aki kifejezetten bántalmazott nőknek ajánlotta fel a segítségét. A kérdés azért is fontos, azért kell átgondoltnak és informáltnak lennie minden magát valamire tartó embernek, mert Bővebben…
Láthattátok a Híradóban, meg az internet is tele volt képekkel: itt nálunk, meg a Pilisben a fákra fagyott ónos eső komoly természeti károkat okozott. Tízezer hektár egybefüggő erdőről van szó.
http://www.parkerdo.hu/index.php?pg=news_1_1048
Mi két éjszakát nem itthon töltöttünk, nem voltunk ennek tanúi, nem mertünk hazamenni, nehogy ott rekedjünk. Csak hallottuk, hogy nincsen közlekedés, óvoda, áram, szemétszállítás, tej a boltban, van ellenben útlezárás, letört gallyak ezrei és kidőlt fák százai.
Aki nem járt erre, annak nehéz elképzelnie, mi volt itt. Bővebben…
Létezik, talán mindannyiunk fejében, az enyémben biztosan — még az enyémben is! — egy kép arról, hogy van olyan nő, aki megússza, és lehetne olyan nőnek is lenni tulajdonképpen.
Pontosabban, hogy ha én kibírtam volna, nem hibáztam volna ennyit, ellenben hallgattam volna akkor, amikor szóltam, ha nem lenne ekkora pofám, ha bájos lennék és együttműködő, akkor jobb lenne nekem a férfiakkal.
Tetszhetnék nekik.
Az ilyen nő úgy lehet önmaga, hogy közben élhet a tágabb környezet által is helyeselt házasságban, családban, méltányolják, nem használódik el, nem élnek vissza a helyzetével, nem örök ütközés és nem is tojáshéjon lépkedés az élete. Bővebben…
Van az, hogy az ember racionalizál. Nem épp logikus döntései meghozatalakor és aztán már mindig, megnézi a dolgot egy másik szemszögből. Ahonnan tetszetős, onnan, hát nyilván.
Ha például elkötelezett ökolány, mert persze, mégpedig az önmérséklő fajta, nem pedig a napelemet telepítő vagy a biokozmetikumot házilag keverő, és felméri, hogy Bővebben…
A ma elemzett, vagyis inkább csak bemutatott jelenség kommunikációs meg attitűdbeli kérdés, és már sokadszor találkozom vele.
Tegyük fel, mert ez nem zárható ki a valószínű jelenségek köréből: van a kapcsolatunkban valami gond. Tesz a másik valamit, vagy mond, esetleg mulaszt, és ez minket zavar.
Bevetjük, ami bevethető: nagyvonalúság, jelzés, megbeszélési kísérlet. De megint felmerül a dolog. Később markánsabban jelzünk: ez, amit most és a múltkor is csináltál, nem jó nekem. Változást nem tudunk elérni. Ez tényleg meglepő, mert annyian sulykolják, hogy csak beszélni kell, és akkor minden rendben lesz. Semmi sem lesz a szavakkal, a szavakból, ez a helyzet. A szavak, a jó szándék nem érinti a lényeget, azt, amitől ez az egész oly makacs és kétségbeejtő. Hogy nem ért, nem akar érteni, hogy csak úgy lenni szeretne mellettünk, és egyáltalán nem érdeke bármire reflektálni, változtatni, nevetségesen apró dolgokban sem.
Egy mondatok, kis beszélgetések, nagy beszélgetések… nem számítanak a szavak, mi meg belefáradunk a mondásba. Bővebben…
Ebben a bejegyzésben le fogok szólni másokat. Jelenségekről, attitűdökről írok, lehet, hogy bántó lesz.
*
Én nagyon akartam gyereket. Bővebben…
Öt bejegyzést írok egyszerre, van egy nem tudom, hova tartó arról, hogy milyen talmi és kiábrándító volt látni a napokban, hogy kávéházak, szállodabejáratok, kirakatok ünnepi díszbe öltöznek, vagyis szakszerű, esetleg ingerült emberek ilyen műfenyő girlandokat meg műanyag bordó gömböket, arany szalagokat, métere hétezer-négyszázkilencven forint áfával, erősítenek föl, és hogy mi a bajom a karácsonnyal, hogy valamiért mégis vettem egy ÉVA Advent különszámot, és idén hogy szeretném, mennyire hántható le a hazugság vajon.
Van még vázlatban több más kezdemény, de most mégis azt írom meg, miközben egy puha műszálas takaróba bugyolálva lábaim a fehér kanapén kortyolgatom a hajnali (kotyogós) kávém, és a cirkóból csöpög rám, valamint a kanapé huzatára valami folyadék, hogy elolvastam a linkelt két bejegyzést a borderline-ról. Bővebben…
Ami iszonyú romboló, értelmetlenül bűntudatkeltő: az anyáknak, háziasszonyoknak szegezni azt, hogy az ő életükben minden, ami nem család, otthon, kötelesség, az gyanús, léha, időpocsékolás, családellenesség. Merre mászkálsz, drágám? Nem tudsz felnőni a családodhoz, a feladatodhoz?
Ezt a játékot nem csak férfiak folytatják nők ellen. Szorongató a középkorú nők tekintete, gyanakvása is: anyánké, anyósunké, a szomszédasszonyé. Bővebben…
Ó, basszus, nem értitek.
Akkor megpróbálom másképp.
Én itt mesélek magamról. Magamról mesélek, nem lehet másképp, mert ezt a blogot én írom – az egyik legfontosabb komponens a személyesség, és még változatos is akarok lenni. Szinte minden nap írok valamit, el kell hát mesélnem sok mindent, a világról, a gondolataimból és az életemről.
Elmondom a döntéseimet, és tudok érvelni is mellettük, mert tényleg jó okkal döntöttem úgy. És elmondom azt is, ami velem csak úgy megesett, ami nem döntés, annak is lehet tanulsága, de az azért más. Elmondom a hibáimat, fejlődési lépcsőfokaimat, zsákutcáimat, kételyeimet is. Nincs szó arról, hogy “ide nézzetek, így jó, csak így”. Nem hirdetek programot.
Nekem se jó minden így, pedig ez az én életem, de nem minden eleme döntés eredménye. S hogy másnak mi jó, azt pláne mit tudhatom…?
Nem is dolgom tudni.
A történetek ugyanis, minden tendencia ellenére, meghökkentően különbözőek tudnak lenni, ezért nincsen érvényes és egyirányú útmutatás. Bővebben…
Mindig is élesen láttuk, mi a pálya, éreztük, hogy ez az egész így nem jó, és szólni volt kedvünk ellene — azonnal tudtuk és jeleztük is.
Viszolygunk mindentől, ami hamis, hajlandóak vagyunk kemény melóval megteremteni, ami jó nekünk, és így negyven felé a minőség szerelmesei lettünk. Nem, nem viccelünk, főleg, ha szövegről van szó.
Halljuk, amikor szépítenek, hazudnak, elhallgatnak. Amikor csak a duma szép, de az egész nem működik. Bővebben…
túllendültem a vasárnapnemírunkszexről-tabun
Ez a rebbenés, ez a vízesés, ez a földrengés, ez a mélységesen humán valami, a szex — és ami ebből lett, uramisten, vicsorgás, futószalag, pusztulat!
Kölcsönös öröm helyett hatalmaskodó élvezete annak, hogy hatalma volt arra, hogy eszközzé tegye a másikat.
Hányan, de hányan vannak körülöttünk, ismerőseink között és ebben a társadalomban, akik egyáltalán nem szexelnek: nem érdekli őket az egész többé, nem kérik, elég volt, vagy vágynak ugyan arra az igazira, de nem éri meg nekik, hogy így szexeljenek, ahogy jelen helyzetben esélyük van rá. Bővebben…
Ezt is.
Mert a szemfüles olvasók felfigyeltek a fejlécképre. Mi a bánat…? Narancssárga, oké, de kotyogós…? Ostromolnak itten az e-mailjeikkel.
Ez a kávéfőzés-téma amúgy afféle hitvita: nesz, kávégép, barista-darálós, kapszulás (illy-Nespresso élethalálharc), kotyogós, és akkor vannak még az egész számok körében értelmezhetetlen teázók, valamint az olyan űrlények, akik egyikkel sem élnek. Én mindenkitől megkérdezem, aki erre jár, hogy kávézunk-e (békepipa-funkció), és van, hogy csak néznek rám, és nem, mert ő egyáltalán nem, vagy aszongya, késő van már — uramisten, hova jut a világ, a kifogás, mindig csak a kifogás…!
Szóval, dönteni kell, nem ám két kapura játszani. Mi az üdvös (avagy: elégséges, ízlés szerinti) kávéfőzési módozat? Bővebben…
Olvastam az interjút Farkas Franciskával, a Viktória című film főszereplőjével. Eszembe jutott az is, ahogy Palya Bea mesél az anyukájáról a Ribizliálom című könyvében, aki kemény és keményen dolgozó asszony, folyton bírálta: ha valamit csinálsz, fiam, azt rendesen csináld, ne szarul, Bea nem élhette át, hogy büszke rá az édesanyja, de azért néha mégis kimond egy-egy elismerő mondatot, most, hogy Bea akkora sztár, lám…
Mások is említettek ilyesmit, és ez a bejegyzés most róluk szól. Bővebben…
Kiteszem, mert szép szöveg. 2014. november 20. Ekkor vettem azt a MacBook Airt, amelyet azóta is nyűvök.
…olyan fájdalmat érzek a postán, hogy – minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő – neurológusnak volna kedvem megmutatni, szinte ujjongva: doktor úr, ilyet látott már? Hát létezik ilyen? Nincs kedve beszámolni erről valami nemzetközi konferencián?
és azóta sem bontottam ki
*
Tejfehér a köd. Kiviszem a kutyát. Csepeg az eső. Etióp kávé.
Ma nincs sírás és nem fut ki a tej. Kezembe simulnak az apró ruhák. A lányomon is, rajtam is ma: ezüst ötágú csillagok. Neki a hajában, nekem a fülemben.
Induláskor a kezembe nyomja a csatokat, mert a sapka leszedte.
A vizes sárga és barna leveleken föl. Dávid, ne rugdossál. Még mindig felnyomom a meredeken, én magam és negyvenöt kiló gyerek.
Nálam marad aztán a két csillagcsat, csak elcsakliztam tőle. Beteszem a kontyom mellé, ahogy szökellek le az ovilépcsőn. Hajvégeinket fejbőrünk közelében tároljuk.
Ma topis vagyok, de ebben is van öntudat. Bővebben…
testrészek sorozat
Amikor még nagyon szerettem volna újságíró lenni, bő tizenöt évvel ezelőtt, folyton jegyzeteket készítettem mindenféle témákban.
Most került elő egy jegyzetköteg, kacagok nagyokat. Hogyaszongya:
A KÖLDÖK (!!!) Bővebben…
Sokan nem tudják követni a blogot, a napi bejegyzéseket, lemaradnak, azt írjátok. Nemhogy kommentelni!
A blog dzsungel. Gyertek velem, mutatom az utat: az elmúlt hónap must have-jeiből adok egy kis válogatást. Ide visszatérhettek, amikor van időtök. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 