a szex, ez az egész

túllendültem a vasárnapnemírunkszexről-tabun

Ez a rebbenés, ez a vízesés, ez a földrengés, ez a mélységesen humán valami, a szex — és ami ebből lett, uramisten, vicsorgás, futószalag, pusztulat!

Kölcsönös öröm helyett hatalmaskodó élvezete annak, hogy hatalma volt arra, hogy eszközzé tegye a másikat.

Hányan, de hányan vannak körülöttünk, ismerőseink között és ebben a társadalomban, akik egyáltalán nem szexelnek: nem érdekli őket az egész többé, nem kérik, elég volt, vagy vágynak ugyan arra az igazira, de nem éri meg nekik, hogy így szexeljenek, ahogy jelen helyzetben esélyük van rá. Amúgy igen, de ezt így nem. És erről hallgatnak, mert az van mondva, harsogva, elvárva, hogy mindenki mindig kúr, és ez persze kölcsönös és csodálatos élmény neki, sőt, egészsége és nemi önbecsülése alapja, és aki nem, az szánalomra méltó. Mindig áll a cerka, mindig hüvelyi az orgazmus, mindig kiteljesítő az élmény, annak kell lennie, ezt nevezzük szexnek. Ha nem élvezed, nem kívánod, mást szeretnél, a te hibád, mármint ha nő vagy. Ha meg egy férfi nem véleményez nagy viccesen nőket, akkor elterjesztik róla, hogy homoszexuális.

És hányan vannak, akik szoktak ugyan, de nekik az egész szexügy nyűg és szorongás és kudarc, szinte mindig. Akiknek a szex azt jelenti, hogy akkor nem lesz olyan feszült a partner, mint előtte: egy-két napszaknyi béke jön. Vagy a teherbeesés kockázatát jelenti, hüvelygombát, meg valami olyan kötelező koreográfiát, amiben nekik semmi örömük nincsen, aminek semmi köze vágyhoz, örömhöz, szabadsághoz. Elhallgatnak még az erogén zónáik is, annyit piszkálgatták a többit.

Egyszer ha elmondhatnák ők is, hogy mi van igazán. Hogy nem, nem jó így.

És azok, akik tolják, tényleg, rendszeresen, kezdeményeznek is, meg van nekik orgazmusuk is, és azt mondják, jó nekik, a partnerük szerint jók az ágyban, és amikor ők olvassák ezeket a bornírt magazincikkeket, akkor kihúzzák magukat ültükben, de valójában már soha többé nem tudják, mi az, amit testük-lelkük kíván szabadon, és mi az, ami mindebből a szerephez való pontos, elégedett illeszkedéshez kell. Egyáltalán: milyen volna a szex csak úgy, rebbenve és szabadon, belelazulva, szerep nélkül, a tudatunkat és lényegünket átíró rengeteg hatás nélkül, meg az aggodalom nélkül, hogy nélküle szétesik a házasság, és ők aztán nem olyanok, mint a többi nő, akiket megcsalnak.

Én sem voltam olyan, soha. Ó, én nagyon nem. Én különleges hópihe vagyok, én igenis, és úgy, és még úgyabbul. Mégis elvesztem valahol ebben az egészben. A nagyon szeretett partnereim mellett is. Mert olyan van rárakva, amit ez egyszerűen nem bírhat el.

Hogy így akarni kell, hogy jó legyen.

Az intézmény van rárakva. Pedig csak rebbenve érdemes, összeugró torokkal.

Szigorú vagyok, igen. Nem kerestem soha társat. Nekem nem kell senki csak azért, hogy legyen valaki. Nem kell mozipartner sem. Még orgazmus se kell. Nekem, ha megtörténik, a lélekreszkettető, nyaka bőrétől is elpiruló, monogramjától gyomorlóduló, mátépéteren magát elsíró, marcipánszívet ajándékozó, foggal tépő szerelem kell, semmi más. És így, csak így jó a szex. És kell még intellektuális szövetség és egymás szemébe nézés: én az enyém, te a tied, és nagy, tudatos, derűs szándék és figyelem és másikra vigyázás, és szépen, mindig, szépen, méltón.

De akárhová nézek, meg olvasom az e-maileket, hüledezem: nyoma nincs a vágynak, lebírás, lenyomás a szex a monogám és szeretetteli kapcsolatokban is. A szex megöli a házasságot. Sóhajos beletörődést csinálnak a mindenség mosolyából.

Az intézmény, a kell.

És lepkeszárny helyett röfögés meg nyerítés más nyomorán.

A hatalom, az erőszak.

Tudatok tízmilliói manipulálják magukat aljassá és silánnyá a virtuális illúzióval, napi sok órában, és ezek aztán szűk szemmel és némán fanyalognak azon, ami jut, vagy éppen ezt, ezt a teljesen elszálltat és irreálisat követelik döngő mellel és asztalt verve a valóságban, félve attól, ami az igazság: hogy 1. amit a monitoron láttak, nem létezik, és amennyiben létezik, a nőnek szar; 2. ők nem elég vonzóak. Rájuk nem kíváncsi nőkkel erősködnek, és ha nem kapják meg, akkor jön a bosszú: bejelentik, hogy ők velünk végeztek, nem adnak többé (figyelem:) faszt, spermát, pénzt, figyelmet.

Miénk a veszteség, uraim. De talán mégis mindenki jobban jár, ha ti eztán csak a laptopotokkal háltok.

És ezek, basszus, komolyan azt hiszik, hogy az ő nyálcsorgatásuk, amely a szerintük szép és értelmezhető küllemű/korú nők láttán indul be, meg a béna próbálkozásaik, üzleti ajánlataik (szívességeket teszek neked, de akkor feküdj le velem), ezek a nőknek jók. Ezek a gesztusok jólesőek, ez kell a nőknek, ebben fürdenek, ez az ő hatalmuk…

Ez nem hatalom, hanem belekényszerítettség egy társasjátékba, amelynek erőszakosak a szabályai, és még ha épp tizenhét kártya van is nálunk, nálatok meg kettő, az se valami nagy diadal, mert azok a kártyák ragadnak és gusztustalanok, és mert mi nem is akarunk ilyet játszani, vagy nem veletek — ezt az egészet, hogy nekünk játszanunk kell, és veletek, és pont ilyet, ti találtátok ki.

És igen, viszem a sült szalonnámat annak, aki engem szeret! Szalonnázunk, mert szeretjük a szalonnát, ő az enyémet, én az övét. Te meg egy vadidegen vagy, akinek én embertársi minimummal tartozom, amint te is nekem, melynek első pontja a békén hagyás, szálljál le rólam, és ha szenvedsz, ne nekem nyígjál, hanem állíts a szaglószerveden és takarodjál az én szalonnám közeléből.

Ez, amit ti a fiatal nők hatalmának hisztek, amit oly igen sajnáltok a nőktől, hogy őket kimentik az égő házból, meg értük (haha) halnak meg a katonák, meg ingyen kapnak koktélt és még a swingerben sem kell fizetniük, valamint utánuk füttyögnek, a kedvükért lefékeznek a zebránál (nagyszerű) és rájuk mosolyognak (tele van ilyesmivel a fütyizörej), ez még a lovagias, bearanyozott vörzsönjében is igencsak problémás. Egyrészt mert ti ilyet nem csináltok, nem mosolyogtatok ti már öt éve, csak amikor akartatok valamit, és pláne soha nem mentettetek ki senkit sehonnan, hacsak nem ez a szakmátok, és nem is építettetek házat senkinek, vagy ha mégis, leginkább magatoknak, és a háborúkat sem nők akarják, és nem ők a nyertesei és haszonélvezői sem — a hősiesség, a pátosz, a vér, a muszklimutogatás meg a puncimágnesnek nevezett Audi a ti logikátok. Másrészt mert nem értünk van a lovagiasság sem: ti ezzel is csak hajlandóságot csikartok ki, szexet és lebírást akartok, mindig csak azt. A lovagiasság a nők elleni erőszak másik arca, ez a nagy helyzet. A nagyobb része e megnyilvánulásoknak meg nem lovagiasság, hanem gusztustalan zaklatás, a ti nyomorotok. Hogy fordulhattok ennyire ki magatokból, hogy egy aprócska testrésznek ekkora hatalma van fölöttetek?

Nekünk ez, amiért ti ennyire lihegtek, ilyen formájában, ellélektelenítve, csalva, hazudva, a másikat eszköznek használva nem kell. Nem büntetésből, hanem mert ez méltatlan, és mert mi is a vágyaink szerint akarunk szexelni, nem kényszerből.

Én tetszeni sem akarok, és bajom van azokkal a nőkkel, akik a szuverén létezés, okosság, erő, szolidaritás és invenciózus folyamataik helyett azzal foglalatoskodnak, hogy hosszan mérlegelik, hova rajzolják a szemöldöküket, melyik nadrágban áll úgy a seggük, hogy besöpörjék az elismerő pillantásokat, és vágytárgyak legyenek. De hát nektek ők tetszenek. Ők ezzel a lenézett bjutizással épp a ti ízléseteket szolgálják. A szexi nő, az azt jelenti, hogy ti megdugnátok, hogy jól mutatna trófeának, és nem azt, hogy ő akarja és élvezi a szexet.

Megmondom nektek, mi kell a nőknek: az, hogy végre hagyják őket békén, ne erőszakolják rájuk mások a szempontjaikat, ítéleteiket, elvárásaikat, ne lessék, ne zaklassák, ne véleményezzék őket.

Az kell a nőknek, hogy presszió nélkül eldönthessék, mennyire kíváncsiak egyáltalán erre a szexműsorra.

Hogy azzal szexelhessenek, akit kívánnak. Ne csikorgó kényszerből, és ne azért, mert van partnerük, hanem vágyból, azzal, aki igazán olyan. És nem, az nem drága autó tulajdonosa meg befolyásos üzletember lesz, én nem a prostitúcióról beszélek, hanem az igazi vágyról.

És néha meg nem jön össze. Sőt, többnyire. Várunk meg vágyakozunk egész életünkben, ritka boldog intermezzókkal, mert emberek vagyunk, nem gépek, és nem is állatok.

És az a kockázat is benne van, igenis, hogy aki nekik tetszik, annak ők nem. Van ilyen.

Így skandináv.

További szextémájú írások:

amiért a nő nem… 1.

amiért a nő nem 2.

és amiért a férfi nem, mert sokszor ő sem

nincs szex

az egyenlőtlenség formái 2.: a kicsikart szex

akkor mi most szeretünk szexelni, vagy nem?

gyönyörű társasjáték

ők is szenvednek 1.

ők is szenvednek 2.

nem elég jó a szex 1.

nem elég jó a szex 2.

a csap, amelyikből ketten lehet csak inni

milyen is?

51 thoughts on “a szex, ez az egész

  1. Én azt gondolom, hogy ez, amiről írsz, hogy a szexnek milyennek kellene lenni, ez soha nem is volt. Minél visszább mész az időben, a nők szexualitása annál lényegtelenebb, csupán eszközszámba menő valami volt, szóval nem nagyon tudom, hol kellene keresni azt a szexgyökeret, ahol a nők bármikor is méltó módon szexelhettek.
    És amúgy én nem is értem ezt a szexmítoszt. Akit nem érdekel a szex, az egyszerűen mással van elfoglalva. A férfiak pl rendkívül nevetségesek a szexmániájukkal, én mondjuk azt nem értem. Vagy bárkit nem értek, aki partner híján nyögdécsel a kínok miatt, amit a szex hiánya okoz. A szex csupán egy része az életnek, ráadásul igen partnerfüggő és kockázatos, hogy jó legyen, hogy biztonságos legyen. Én bármikor boldogan lemondok róla érdekesebb dolgok kedvéért, és ez nem elfordulás és megcsömörlés, hanem a dolgok sorrendisége. Neke- háé istennek- a szex nem a fontossági lista élén van. És sztem sok nő van ezzel így, és sok ffi is így lenne vele, ha a dugás nekik nem kivagyiság és hatalom lenne, nem valami presztizs (én dugok ám! nekem még feláll! nekem még jut pina!), hanem tényleg a valódi szükségleteikre figyelnének.

    • Az a szexgyoker valamerre ‘belul” keresheto vagy keresendo csak ritkan keresgelik ott. A szex nalam a lista elejen van, de inkabb beledoglok a maganyba, mint egy olyan kapcsolatba (tobbnyire meltatlan vagy langyos esetleg manipulativ) ami csak legyen, hogy szex is legyen meg mozi partner.
      De ahogy nezelodom, azt latom, hogy kisebbsegben vagyunk. En sem keresgelek part, pont hajszalra ugy gondolkodom errol ahogy a posztban.

    • “A férfiak pl rendkívül nevetségesek a szexmániájukkal, én mondjuk azt nem értem.”
      Szerintem ez is túl van miszticizálva. Nem vagyok már szűz, volt pár partnerem, illetve a baráti társaságom is inkább férfiakból áll és beszélünk mindenről. Ezek alapján nekem az derül ki, hogy azért a férfiak sem az a 24/7 kefélőgépek, sőt, néha “csak” ölelésre, bújásra vágynak.
      Persze biztos vannak szexmániások, de -szerintem- körülbelül olyan arányban, mint a nők között.

      • “sok ffi is így lenne vele, ha a dugás nekik nem kivagyiság és hatalom lenne, nem valami presztizs”- Erre írtam. Amelyik eljut önmagáig és a nőt sem szextárgynak tekinti, az talán be meri ismerni magának, hogy mégsem olyan legyőzhetetlen a tesztoszteron. A férfias “bújás” 70%- ban dugási vágy. Csak nem azonnal mondja, vagy még maga sem látja át, mikor bújni kezd, ám a végső cél mégis az. Merhogy bújás közben általában feláll a szerszám és akkor azt már nem kéne úgy hagyni.

        • Ölelés közben felálló cerka: puszta fizikai reakció. Sok olyan helyzetben is reagál a pénisz, amikor nincs mögötte vágy, csak fizikai inger éri. Pl. reggeli merevedés sem a kanosságról szól. Hogy ebből mit szűr le a delikvens, mit kéne kezdenie a helyzettel, az már rajta múlik.

          • A belénk nevelt megfelelési kényszer sok esetben azt bírja leszűrni, hogy nem hagyjuk veszendőbe menni a szent merevedést. A legelvetemültebbje ezt úgy interpretálja elvárásként, hogy ha ez most nem manifesztálódik, alhasi görcsöket okoz, amiért mi leszünk a hibásak. Nekem ezzel az a problémám, hogy ez a nézet annyira elterjedt, hogy nem csak a férfiak nem veszik jó néven, ha ezt nem értékeljük a helyén, de tíz nőből x is osztja eme nézeteket, ledorongolva ezzel nőtársait, és áll be a helyünkre akár, örömmel. Bevallom sok.sok éve még én is eme nők sorait gyarapítottam, mert sokkal több hímnemű barátom, ismerősöm volt, és engem is vastagon átmosott a rendszer, úgy elvárásilag,
            Ma már a legvégső álmom a NŐI összetartás, amit nem is titkolok, és ezzel kapom is a fintorokat mindenhonnan. Csak abban látom ennek a folyamatnak is a pozitív végkimenetelét hosszútávon, ha egyre többen leszünk képesek erről őszintén kommunikálni, a gyerekeink felé legfőképp, mert tapasztalom, hogy ezekre a nagy okosságokra csak sok-sok év elteltével tehetünk szert, nagyon sok szívás által. Ezt még fejtegethetném, de a lényeg benne van.

            • Elképesztően erős ez a minta, amit a társadalom közvetít a nők felé, az elején én is megkajáltam – és ami még rémesebb, boldog voltam, hogy megfelelhetek neki. Hogy olyan nő lehetek, aki ad az alakjára, tornázik, mindig ápolt, csinos, derűsen tevékenykedik a háztartásban, mos, főz, takarít, és soha nem mond nemet a szexre. Komolyan, még büszke is voltam magamra 21 évesen.

              Aztán eljött az a pillanat is, amikor nekem nem igazán lett volna kedvem, a férjemnek meg igen, és eszembe sem jutott, hogy nemet mondjak, mert hát egy rendes nő nem teszi. Ott volt bennem nagyon erősen, hogy azokat a nőket, akik gyakran mondanak nemet, elhagyják és megcsalják. A férjem volt az, aki kapásból levette, hogy mi van, és tőle hallottam először, hogy attól, ha neki feláll, még nem kell szexelni, nem lesz neki semmi baja tőle, mert ő nagyon szeret csak úgy vágyni rám, és hogy csak akkor szeretkezzünk, ha nekem is van hozzá kedvem. Hogy ő 22 éves fejjel honnan tudott ilyeneket, az rejtély – illetve magától tudta, azért, mert alapvetően szupernormálisan állt ehhez a kérdéshez. Csak később állt össze a fejemben, hogy ez lenne a magától értetődő, és hogy a legtöbb férfi nem így gondolkodik.

    • Nem az a lényeg, mi volt a történelemben, nem az a lényeg, mi a természetes, biológiai, hanem az, hogy hogyan szeretnénk élni, mitől lennénk boldogok — ez az első kor, amelyben ezt a kérdést az egyén komolyan és a jó válasz esélyével felteheti.

      A patriarchátus egyébként nem öröktől fogva van, a magántulajdonnal és letelepedettséggel meg a városiasodással kapcsolatos egyes nézetek szerint.

      Én a nagyon jó szexről nemgen mondanék le, ez alatt meg nem tárgyalok. Nekem egzotikus téma az elvárt, kicsikart szex, amiről te sokat írsz.

      • “egyes nézetek szerint”

        Főleg A család, a magántulajdon és az állam kialakulása szerint, ami meg Engels. Mondjuk ő csak részletezi, Fourier már előbb fejtegette.

      • Szerintem is tökmindegy, mi volt az őskorban, meg az ókorban, meg a 19. században és hogy genetikailag mi lenne a kódolt – mi most élünk és most szeretnénk boldogok lenni és élvezni a szexet, úgy, ahogy nekünk jó.

        Valószínűleg az emberiségnek soha nem volt még annyi szabadideje és kapacitása, hogy ezen érdemben elgondolkodjon, de most van, és miért ne élnék az alkalommal?

      • Mindössze arra utaltam, hogy jelenleg nem az van, hogy elvettek tőlünk valamit, hanem hogy soha nem adták meg.
        nem régtől fogva fellelhető olyan férfi, akinek ez számít.

  2. “Én tetszeni sem akarok, és bajom van azokkal a nőkkel, akik a szuverén létezés, okosság, erő, szolidaritás és invenciózus folyamataik helyett azzal foglalatoskodnak, hogy hosszan mérlegelik, hova rajzolják a szemöldöküket, melyik nadrágban áll úgy a seggük, hogy besöpörjék az elismerő pillantásokat, és vágytárgyak legyenek. De hát nektek ők tetszenek.”

    Ó, Istenem, ezt minden fiatal lánynak olvasnia kéne.

  3. A szex szerintem fontos, csak nem mindegy, kivel.
    Inkább senkivel, mint egy olyannal, aki mechanikusan dug.
    Ezt én mindig úgy hívtam, hogy maszturbál velem, nincs ennél kiábrándítóbb, úgy érzed magad, mint egy rongy, akibe beletörli a farkát.
    Úgy tapasztaltam, hogy aki jól csókol, az általában jól is szexel.
    Beszélgetésből még nem lehet tudni, de az okoskodó, félbeszakító, “mindent jobban tudok” férfi is szar az ágyban, csak magára figyel.
    Személyes tapasztalat, persze, más lehet, hogy mást szűrt le.

    • Jópár nővel “találkoztam”, aki nem szeretett csókolózni, és amit most leírtál elgondolkodtat. Az ágyban is gyengék voltak, ellenben állandóan játszmáztak, másik oldalra mutogattak.
      Igen, ha a csókban mindenünk benne van, akkor a szex is jó – tapasztalataim alapján.

  4. Még sosem volt dolgom olyan férfival akivel rossz lett volna a szex.
    Nem volt túl sok partnerem, még sosem számoltam össze, de annyira kevés se, hogy most hirtelen mindegyik eszembe jutna. Volt pár kalandom is. Én akartam őket, én döntöttem úgy, hogy belemegyek, illetve én teremtettem olyan helyzetet, hogy kaland keletkezhessen, és persze nem akárkikkel. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a gimnáziumi epekedést leszámítva, csak olyanok jöttek, akiknek én is tetszettem, és viszont.
    Nem kellett nagy ügyet csinálnom soha ebből, és soha egyetlen partnerem nem volt tolakodó, sem erőszakos, sőt. Mondjuk én nagyon jó emberismerő vagyok, vagy nagyon hamar ítélkező, legalábbis férfi tekintetben, és a férfiak jelentősebb hányada teljesen láthatatlan számomra.
    Nem kezdtem semmit bunkó, kirekesztő, buta, rossz ízlésű, bárdolatlan, neveletlen figurákkal, mert nem és kész. Nem mintha önbizalomból tettem volna. Az sosem volt. Teljesen zsigerből jött, és természretesnek vettem, és még kalandot is csak olyanokkal kezdeményeztem, akikkel alapvetően szerettem lenni, akikkel verbálisan is egy húron, és ha nem, hát akkor köszönjük viszont látásra.
    És azt tapasztalom, nő és férfi körökben egyaránt, hogy erre képtelenek az emberek. Mindenáron el akarnak jutni “odáig”. Ami után meg már csak a nagy semmi van, a megalázó közhelyek, a sírás és fogcsikorgatás. Nincs bennük egy belső gát, nem tisztelik saját magukat annyira, hogy megengedik maguknak az előrelátás képességét. Pedig nagyon is jól látják, tudják, érzik hogy ebből gáz lesz, csak inkább legyen gáz mint a semmi alapon élnek, és azt mondják, hogy a szívükre hallgatnak, meg a szív szava. Hah. Meg a nagyié, meg az anyué, meg a facebook ismerőöké, meg a társadalmi nyomásé, meg persze a hormonoké.
    A párkapcsolatban, hosszú távon, meg hát teljsen természetes, hogy az igények eltolódhatnak. Nem kívánhatja egymást két ember, évekig pontosan úgy és ugyanakkor, és erre van megoldás.
    És el tudom képzelni, hogy van olyan nő, aki “feláldozza” a szexualitását a családi békéért, és el tudom képzelni, hogy van olyan férfi aki “nem veszi észre” hogy valami nem stimmel. Csak egyszerűen azt nem tudom elképzelni, hogy ott amúgy minden rendben van.
    És ott nem a szexualitással kellene kezdeni a problémák megoldását. Mert az a vége.Ha az megoldódik, ha ott minden rendben van, akkor örülhetünk. Ez ugyanis keveseknek sikerül, és nem is evidencia. Az a legérzékenyebb műszerünk, azután nincs semmi, csak a vegetatív idegrendszerünk, és ha elromlott, akkor előbb a felette lévő rétegeket kell helyre tenni, mert sajnos az ember, a saját szexualitásához nem tud közvetlenül hozzáférni.

    • Nekünk volt olyan időszak, amikor semmi nem működött, csak a szex. Így visszagondolva felfoghatatlan, de akkor a szex tartott össze minket. Aztán rendeződtek a dolgok.Onnan tudom ilyen pontosan, hogy akkoriban naplót írtam.

      • Én nem bánom, hogy fiatalon volt pár nem tökéletes légyottom, a tanulási folyamat része volt. Annál jobban tudtam értékelni huszonéveim második felében az igazán jót. Nekem 30 évesen jött el a tökély érzése. Szerencsésnek érzem magam, sokan a felét sem élik át, elmondásaik alapján. Bár az áldás mellett ez átok is, ha azzal a személlyel nem tartós a kapcsolat, de az igény, az ismeret ott marad, és azt a lécet már nem nagyon tudják átugrani, főleg bizonyos kor után, amikor már mindenki foglalt, vagy elvált, de sérült, koránál fogva inkompetens.

  5. A kedvessel ezt igen hamar tisztáztuk. Ha valamelyikünknek nincs kedve dugni*, az szól. A másik fél nem sértődik meg. Ha valamelyikünknek kedve van dugni*, az szól. Nem sértődik meg, ha a másiknak éppen nincs kedve. Ezek általában viccelődős, néha sírva-röhögős, de mindig komolyan vett megbeszélések. Ha meg valamelyikünknek már nagyon kedve lenne, de a másiknak nincs, hát azt is meg tudjuk oldani okosba’. Sosem gondoltam, hogy ez ilyen egyszerű. Hogy csak szólni kell.
    * Tudom, nem szép, de én mindig így nevezem, a kedvesem meg szerelmeskedésnek. De ugyanazt értjük alatta, csak én ilyen understatement luvnya vagyok.

  6. Jó írás, komolyan megfogtad a témát, többedszerre is.
    (Ilyenkor mindig ingerenciám van lefordítani franciára, de nem teszem, mert túl bonyolult, ennyire nem beszélem a nyelvet, meg mintha céltalannak tartanám a fordítást. Hisz magam sem tartom be a fogadalmamat, hogy akkor így ezt most nem, azért sem, de aztán mégis igen, mert a simogatás kell, a figyelem kell, és én nem tudok egyedül élni. Nem és kész. Tekintsük ezt hendikeppnek.)

    A kérdés az, hogy mit lehet tenni?
    Jó oké, hagyjam el, oldjam meg a különköltözést gyerekestül vagy gyerek nélkül, nulla egzisztenciával, bonyolult jogi háttérrel, diagnosztizált pszichés zavarral, szedjem össze magam, álljak a sarkamra, (meg fogyjak le 20 kilót, tanuljak meg végre franciául, szerezzek még 2 diplomát, stb.)
    De a gond az. hogy mással sem volt jó, eddig még senkivel sem. És akkor ne is keressek, ne társkeresőzzek, majd jön az igazi. Vagy nem jön. És akkor maradok egyedül, de bírjam azt is ki.
    Tényleg nincs valami konkrét segítség arra, hogy jobb legyen a szex? Hogy ne kelljen nekem ezzel ennyi pluszmelót bevállalnom?
    Szégyeljem azt, hogy gyakran pornót nézek és azon gondolkozok, hogy fizetnék a jó szexért? Férfi vagyok-e?
    Nem szégyellem, nem jobban, mint ők.

    • Most te megint iránymutatásnak vetted, amit írok. Nyugodtan társkeresőzhetsz, ha társat szeretnél, és nem megy másképp. Ha azt mondod, “azt sem szabad”, mert “azt írta csakazolvassa”, az csak kifogás.

      • Nem gondoltam azt, hogy eltiltom magam valamitől, mert ezt írtad itt a blogon. Sőt, úgy érzem, most már sokkal kevésbé tartom ezt a blogot iránymutatásnak, inkább számomra érdekes témák felvetése van itt, amiről jó beszélgetni (vagy nem jó, és akkor nem beszélgetek, azt a témát kihagyom).
        Amit fent írtam az lehet egy esszenciája annak, amit itt olvastam a blogon eddig, de lehet az is, hogy én mit idealizálok (ami egyezik azzal, amit te írsz). Inkább az utóbbira szavazok.
        Én is egy kicsit szánalmasnak érzem a társkeresőzést, de több ismerősöm is van, aki szép szerelmet talált így, és ha egyszerűen le vannak blokkolva a csatornáim más irányba, akkor meg fogok vele próbálkozni. Egyenlőre nem teszem ezt, mert még párkapcsolatban élek (ez is egy nagy kérdés, hogy benne kell-e maradnom nekem ebben a párkapcsolatban, de erre a kérdésre nyilván senki nem tud válaszolni helyettem).
        Vergődésnek tűnhetnek a kommentjeim (sokszor azok is, igen), de én inkább útkeresésnek mondanám.

        Azt egyébként komolyan kérdeztem, hogy tud-e valaki esetleg konkét tanácsot adni arra, hogy milyen irányba induljak el, ha a szexuális életemet szeretném végre megoldani, vagy csak normális szintre felhozni? Vagy már eleve a kérdésfeltevés is gáz? (lehet)

        • “Azt egyébként komolyan kérdeztem, hogy tud-e valaki esetleg konkét tanácsot adni arra, hogy milyen irányba induljak el, ha a szexuális életemet szeretném végre megoldani, vagy csak normális szintre felhozni? Vagy már eleve a kérdésfeltevés is gáz?”
          Szerintem egyáltalán nem gáz. Én tegnap óta gondolkodtam rajta, mit lehet/szabad erre mondani. Párommal konzultálva az a véleményünk, hogy nyitottnak kell lenni egymás között a kommunikációra. Eleve a probléma felismerése és felvállalása is kölcsönös nyitottságot igényel. Ha adott két ember, akik ezen javítani akarnak mindketten, a visszajelzéseken, egyediségeken keresztül alakítható egyre jobbá a dolog.
          Egymillió ötlet van, amit ki lehet próbálni, lehet, hogy csak 5 jön be belőle és meghatározott sorrendben és az sem mindig.
          Bocsánat a hasonlatért, de amikor pipáztam, mindig volt valaki, aki megmondta, hogyan csináljam, hogy szakszerű legyen, ahogyan azt “kell” csinálni. Én meg azt, hogy ez egy élvezeti cikk, szeretném élvezni ahogy én akarom. Na ennél ezerszer bonyolultabb persze mert a pipának nincsenek érzései de csak arra akartam utalni, hogy a francot sem érdekli az, más hogyan és hányszor csinálja. Csináljuk, ahogy nekünk jó.

    • Kérdezhetek valamit?
      Milyen férfi lenne számodra az ideális? Ahogy írod, diagnosztizált betegséged van. Te a szó szoros értelmében véve egy “normális” férfira vágysz, (nehogy úgy értsd hogy nem tartalak annak, csak talán így a legkönnyebb megfogalmazni) egy olyanra, akinek nincs pszichésen semmilyen gondja, vagy akár jöhetne olyan is, akinek szintén van?

      • Nem gondolnám kizáró oknak a pszichés betegséget, de kérdés, hogy mit tudnánk egymással kezdeni? Valakinek “észnél kell lenni” a párkapcsolatban, főleg ha gyerek is van.
        Egyébként lehet, hogy abba az irányba kéne elmozdulnom inkább, hogy ne kapaszkodjak ennyire a diagnosztikáimba és a betegségtudatomba, mert ez is leblokkol, meggátol a fejlődésben, az önállósodásban, és méltánytalan szituációkba visz bele.
        (Már azon is elgondolkoztam, hogy jó-e az, hogy nekem itt egy személyiségzavar a nicknevem, nem teszi-e ez identitássá a pszichés problémát?)

  7. Van egy férfi, a barátom. Barátokként kezdtük, aztán megpróbáltuk párkapcsolatban, nem működött, rájöttünk, mégiscsak kellene ehhez, hogy szerelmesek legyünk egymásba. Maradtunk barátok. Vagyis én maradtam a barát, ő maradt a de. A de azt jelenti, hogyha valamikor jó volt nekem vele lefeküdni, akkor most is jó kellene legyen.

    Évekig (nem költői túlzás!) magyaráztam neki, hogy nem, nem jó, többet nem, nem tudom az okát, hagyjon már. Azt is elmondtam, hogy borzasztóan megalázó, amikor nem elég belőlem a lélek, ha nem tudom a testet is adni hozzá. Egy ideje nem mindennapi téma, de rendszeresen felmerül valamilyen formában.

    Évtizedes barátság, oszlop az életemben olyan szabómagdai értelemben, és érzem, ahogy porlik szét, minden próbálkozásával egy kicsit jobban. És tulajdonképpen nem is ő a haragom tárgya, hanem maga a szex, az a gigantikusra felfújt léggömb, amit a társadalmunk csinált belőle, az az első hely a listán, amit nem írhat felül semmiféle kötelék, semmiféle érzékenység. Közben lefekszem másokkal, és jó velük, de egyikük sem olyan fontos, mint ő, akivel nem fekszem le, mert nem jó vele. Ő ezt sose fogja átérezni, vagy ha átérzi, sose tudja már értékén kezelni, mert nem tudja felülírni azt, amit a világ sulykol a fejébe folyamatosan.

    • Na, ez szuper kérdés.Életem legpocsékabb szexe azzal a férfival volt, akivel le tudtam volna élni az életemet és máig nagyon szeretjük egymást. Ezmostakkormivan?

      • Csatlakoznek ehhez a csoporthoz… akikbe halalosan szerelmes voltam, azokkal reszemrol elkepzelhetetlen lett volna a szex, es nem is vagytam ra. A legelso baratomnal pl. amikor elkezdett fogdosni, majdnem elsirtam magam csalodottsagomban. Nagyon rosszul esett ahogy kodosodik a szeme, es mar nem engem lat, hanem csak bizonyos reszeimet, es hogy en akarom-e vagy nem, az mar nem szamitott: en, mint ember eltuntem a kepbol.

        Lehet, hogy szerepet jatszik ebben az is, hogy a szexet kiskoromban gusztustalannak talaltam, es a mai napig vannak olyan idoszakok amikor elkap a hanyinger ha a szexre gondolok… olyankor hozzam sem lehet erni.
        Talan osszefuggesben all ez a jelenseg azzal, hogy akit annyira szeretsz, azt nem akarod ennek a “mocskos” dolognak kitenni?

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s