Funnygirl vendégposztja.
— parabola —
Tegyük fel, hogy vadászpilóta vagyok. Nem egy kifejezett női szakma, és az ország sem egy légi nagyhatalom. Azért valahogy mégis sikerül, vér, verejték, olajszag, férfitempó, nagylevegő, ugrás a semmibe, ha nagyon ráz, kapaszkodni kell, sikítani persze nem ér. Aztán egyszer csak egyre könnyebb. Bővebben…
TollamPapírom cukr papírkereskedé nem, nem: nájtklubban járt.
A blogját itt olvashatjátok.
Pár évvel ezelőtt találkoztam egy régi (gyerekkori) ismerősömmel, akit nevezzünk most Zsuzsinak. Zsuzsit tizenvalahány évvel korábban láttam utoljára, az elmúlt években néha felröppent róla egy-egy kósza hír, mely szerint táncosnőként járja a világot. Bővebben…
Nézzétek meg, és sírjatok és nevessetek! Tegnap ezt mutatta be Eve Ensler. Vagyis ennek a hosszabb verzióját.
És akkor ezt is (bocsánat, elszúrtam):
És még ezt:
(bocsánat, erős a Jacko-lobbi)
Holtomiglan —
Bringásahegyen sűrű kérdőjelei.
„… hetedhét országra szóló lagzit csaptak, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.”
Ahol a tündérmesék véget érnek… …ott kezdődik a Csakazolvassa blog.
Esküvő, lagzi, nász, frigy, lakodalom, menyegző, házasságkötés, egybekelés. Minden romantikus film zárása. A nő életében a legszebb nap. Bővebben…
Most átadom a szót az olvasóknak. Egy kicsit úgyis kifutottam magam a múlt héten. Ez a hét a vendégposztok hete lesz. Változatos témákban, hét szerző, hét poszt. A mai szerzőt nem nevezem meg. Meséljetek, kérdezzetek.
a nem hibátlan életükben
Huszonnégy voltam. Bővebben…
2013. novemberi poszt
Tovább, Pegazus! A metablog sorozat utolsó előtti részét olvashatjátok, az utolsóban szó lesz még a jelszótémáról és arról, hogy hogyan változtatta meg az életemet a blog.
Bár mindenki tud róla, nem számoltatom el ismerőseimet, olvassák-e a blogot, nincs elvárás, és azokon kívül, akikről tudom, hogy napi olvasók, a többiekről azt feltételezem, hogy nem olvasnak. Gyakran, sőt, többnyire nem emlékszem a saját szövegeimre, olyanok lesznek, mint a kilélegzett levegő — mások idézik fel, miket írtam. Bővebben…
Azt kérdezi az olvasó, mi a legnehezebb ebben, hogy így egyedül. A kötelező aggódó kérdések kisiklanak rajtam, nem az a mi bajunk.
Elmúlt fölülünk az égbolt, ez a legnagyobb baj. Bővebben…
ma lett volna 60 éves (2018. augusztus 29.)
A bejegyzés időközben négyszeresére duzzadt — akit érdekelnek az igazán elképesztő részletek, fotókkal, amelyeket, bár nem szokásom, ezúttal leloptam, essen neki újra. Egyre döbbentebb vagyok. Azért meghallgattam egy Prince-számot is, a Creamet.
Nem, ő nem ember.
Folytassuk hát a témát. Az első részben idéztem az olvasó felvetését, amely szerint a férfiakban tomboló szexdüh adott, változtathatatlan tény, nekik nagy szenvedés a kívánkozás, a kielégítetlenség a magatartásukat, teljesítőképességüket is befolyásolja, tehát ez össztársadalmi probléma, és nem elítélni kellene őket, hanem valami megoldást kitalálni, együtt, a cél pedig, hogy ne legyen sem szenvedés, sem erőszak. Bővebben…
Nincs jegy.
Jól tudjuk, és mindig elmondjuk, hogy kétszázötven emberről van szó, az nem lehet, hogy nincsen néhány, aki megfázik, elfelejtette, elcsúszott a zuhanyfülkében, összevész hitvesileg, dugóba szorul, ékszíjszakad, ezt persze a jegyínség mértékének függvényében kvázi kívánjuk is, nagy sajnálkozás közepette (tudjátok, a gengszterfilmek sunyi fenyegetése: akárkit érhet baleset, megcsúszhat a lépcsőn).
Aztán lesz jegy.
Tapsolni többféleképpen lehet.
Nagyfiam apja (szűk szemű színikritikus): egyáltalán nem, kivéve, ha diplomáciailag kénytelen egy bizonyos színésznő miatt. Jól külön lehet ezzel állni, a nemtaps egyéniséggé avat, meg aztán jót tesz az ínhüvelynek is. De rossz volt ez mindig!
János (méltóságteli néző): szuverén módon és adekvátan tapsolt, könnyen nem hevülve, vastapsot szándékosan zilálva, katarzisát vagy — leginkább — annak hiányát kifejezően. A néző, amint triumfál, a taps az ő ideje. (Utoljára a Nemzetiben, 2012. május 13-án, igen hosszasan. Az én harminchatodik születésnapom, egyébiránt.)
Magányos vagyok mindenképp. Én: mindig nagyon. Bővebben…
Jó reggelt, kedves metrón, vonaton munkába igyekvők! Ti termelitek a GDP-t, már ha nem a közszférában hédereztek, én meg nevelem a jövő adófizetőit, ugye.
Akkor coming out: ez van az ágyam mellett. Bővebben…
A szombat délelőttöm rituálisan a gyerekeké. Világ gyermekei, egyesüljetek! Itt a helyi művelődési házban Berczik Sára–Dévény Anna módszereivel tart tornát Rita néni, oda jár a házból a lánysereg. Amikor én viszem őket, életmódmagazin vagyunk: gyerekszállító viszikli, benne öt gyerek (a két kicsi, az én fiam és a szomszéd kétéves lány csak néző lesz a parkettás teremben), kutya, Lőrinc saját biciklin. Mindig ámul rajtunk valaki a járdán. Volt már olyan is, hogy pontosan érkeztünk. Hajtogatom a nadrágokat, kibékítem az összeveszett cipőházaspárt, kontyot csavarok.
Nincs is ennél bájosabb, mint amikor az ötévesek művészi tornáznak. A lányom balettfetisiszta. Kontya hamar széteső balerina, a hajában ezüst csillag, fekete a tornadressze, ciklámen a harisnyája, lábfején bőrtalpú tornapapucs. Feszült-boldog igazodása, lojalitása, tekintély és tanulnivaló iránti attitűdje a jövő őszt, elsős napjait idézi — már ha a tanítónő lesz olyan pedagógus, mint Rita néni. Egy kicsit aggaszt is az áhítatos figyelme, gyomorgörcs ne legyen belőle, jobb a vállrántó derű.
Páros lábak, félguggolás, karikák, miből van a lapockátok? Tudatos, türelmes, élményszerű gyakorlatok, nagy figyelem, és Marika néni zongorázik. Mennyi tanulás van egyszerűnek hitt mozdulatokban! Körben futni például nem könnyű. Figyel a lányom, hasát behúzza és ettől a vállát is felrántja, ha rászólnak, kinyújtja a térdét, spiccét gyorsan lefeszíti. Oldalra pillant, nézi tornadresszes magát a tükörben. Ilyenkor nagy füle lesz, valóságos Törpilla, szinte kék tőle.
Folyton a saját gyerekkorom jut róluk eszembe. Bővebben…
Idéntől hagyománytisztelő vagyok: felnyomtam a két gyereket a biciklire, a harmadik odabuszozott, és anyai ági családomat meglátogattuk a Farkasrétiben, három darab sírra helyeztük a kegyelet virágait. Megyünk, mindenki megy, és az most nem zavar.
Szerda este kivittem az állatot a csillagos ég alá, a néma erdőségbe ide az utcánkba, és a merőleges, meredek úton megjelent egy bicikliscsapat. Szépen kivilágítva, beszélgettek, ami érthetetlen, tényleg kemény az aljától. Nézem őket, várom a kutyát, aki szaglászik, szarik, zacskó a kézfejemen. Azt mondja az egyik bringás: bemegyünk a kopasz csontvázakhoz. Némelyik szürke a kemótól szegény. Bővebben…
Bringásahegyen vendégposztja.
— Nézd azt a kutyát!
— Aranyos. Szép vörös szőre van.
— És hosszú farka.
— Nem hasonlít valakire?
— Morzsira. Mama, Morzsi meghalt?
Bővebben…
A tegnapiban, amit olvassatok el, mert nagyon ömlött, írtam ezt:
Én legalább húsz komolyan vett forrástól kaptam meg (…), hogy nekem kell az amúgy rendben lévő világhoz felzárkóznom. Hogy ismétlem a helyzeteket, én választom ezeket, elődeim sorsát élem önkéntelenül, bevonzom (halljátok a szirénát?). (Azt is letartóztatnám, aki ösztönnek nevezi az önkéntelen, nem tudatos reakciót.) (Meg aki úgy köszön, hogy szép napot.)
Újak és középhaladók kedvéért, hogy ez mire utal, mert nem ma kezdtük, összegyűjtöttem a belügyminiszter-motívumot a blogról: Bővebben…
Csak belealudtam tegnap a gyerekaltatásba! Itt várt pedig a háromnegyed bejegyzés, a fejemben meg a további mondatok. Nyolckor ébredtem. Cuki volt egyébként a bújásuk, olyan mézízű. Hanyatt fekve diafilm. Hogy lehet kitisztítani a diavetítő lencséjét?
Egy gyakori félreértést oszlatnék el: Bővebben…
Határozott szerzőijog- és kommentmoderáció is kell ahhoz, hogy jól működjön a blog. A szerzői jog tiszta: amit én írok meg, abból ne szerezzen más magának előnyt, főleg ne üzletit, és száradjon le mindene, ha sunyin lelopja a maga céljaira, és kontextus nélkül teszi közzé Bővebben…
2013. októberi poszt
Az ember a blogján eleinte, és aztán mindig, a statisztika bűvöletében él. Egészen mámoros ettől. Lesi az oszlopokat, hány kattintás jön, és hányan kattintottak, mennyi a napi, heti és havi átlag, a növekedés, milyen országokból jönnek, egyes bejegyzéseket hányan olvastak, innen hova kattintanak. Próbál ezekből tanulságokat levonni, megismerni az olvasó működését. Látja, hogy a szex Bővebben…
2013. októberi poszt
Most induló sorozatomban arról írok, hogy nekem milyen blogot írni. Mik a nehézségeim, tapasztalataim, hogyan látom a műfajt és az én helyemet benne. A sorozatnak külön menüfüle lesz, és ott olvashatjátok. Több bloggertárs kérésére is teszem ezt, de nekem is hasznos így összefoglalni, ránézni ez elmúlt másfél évre.
Blogot írni — ilyen blogot — rendkívül időigényes, valóságos életforma. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 