csak legyél korrekt

Többször kifejtettem már, hogy nem tartom a válást problémának, és főleg bűnnek nem, sőt, a legtöbbször elkerülhetetlennek tartom. Nem haragszom én senkire, akibe villám csap, aki a házasságából kinézve meglát valaki mást, és onnantól már csak őt nézné. Ez nagyon gyakori, nagyon emberi, és leginkább magánügy, nem ítélhető meg, csak a legközvetlenebb szereplőknek. Egyébként is irányelv, hogy jobb nem hazudni, mint hazudni, akkor is, ha gyerekek vannak. A gyerekeknek is jobb, ha nem ásó-kapa idealizált szobrokat látnak a szüleik helyén, akiknek ők a legfőbb feladatuk, és ennek érdekében titokban marcangolják magukat és elhazudják előlük a valóságot, hanem embereket, akik talán szétmennek, de mindvégig korrektek maradnak.

Azt szeretném, ha ezeknek a máshová néző embereknek, akár férfiak, akár nők, egyenlő választási lehetőségük, döntési szabadságuk lenne, és nem ítélné meg a külvilág sem az egyik új szerelmét súlyosabban, képmutatóbban, mint a másikét.

Ezt néha felvetem, és ettől a félrekúrás jogát oly igen szorongató urak el szoktak hallgatni. Tetszik nekik a szabadság — a sajátjuk. Hogy ez a nőket is megillesse, abba belesápadnak, hát hová jutna a világ? A férfi mit tehet mást, ő természeténél fogva poligám. A nőt viszont kényszerrel is a házasságban kell tartani — olvassuk el A vágy csendjét. A férfiegón nem eshet csorba. Márpedig a nő hűtlensége (sőt: hűtlenség nélküli válási szándéka), az nem olyan emberi, gyarló történet, mint az övék. Az mindenképpen a teremtés koronáját célozza, személyes sértés, a tulajdonjog csorbulása, és az anyaság megcsúfolása is.

A másik, amit nagyon visszásnak érzek, Beton Irén hozzászólásáról jutott eszembe. Ő, sok más megrendítő részlet között, ezt írta:

…[a férjem] összejött valakivel, de nem hagyott el. Vártam, mi lesz ebből. A nőnek ment a már csak a külsőségek tartanak minket össze c. klasszik duma és a pendlizés kettőnk közt. Felém meg az “össze vagyok zavarodva” és “megöl a kettősség” c. mártírkodás.

Szóval szerintem a szerelem, még a menekülés is nagyon érthető. Belefáradunk egymásba. És ahogy a férfi ne birtokolja a nőt, úgy a nő se a férfit. De akivel megtörténik Az, az legyen korrekt. Nézzen szembe önmagával, az érzéseivel, a szándékaival, és a régi meg az új szerelmével is. Keményen, bele a szemébe, szívébe, akkor is, ha fáj. Ha fontosabb a fiatalabb test, a változatos és forró szex, vagy ha hozzáillőbb az új partner, akkor azt vállalja is a világ előtt az, aki újítana. És azt ne a két nő szándéka és a saját gyengesége űzze innen oda és onnan vissza, hanem a méltó döntése, a maga ereje tartsa ott, ahol lenni akar.

Én annyira becsülném az olyan férfit, aki, ha nem megy tovább a verkli, beleszeret valakibe, ÉS ezt vállalja is. És nincs sunnyogás, ide-odaköltözés, békülési szex. Hanem onnantól érzelmileg és szexuálisan is ott hűséges. Nem csak bónusz az új nő, tejhab a keserű kávén, hanem ő lesz az egész csésze. Vállalva ezzel a kockázatot, hogy az a nő esetleg nem is akar egész csésze lenni. De ezt nem az ide-oda futkározással, állhatatlansággal dönteni el helyette.

Az ilyen férfi fehér holló. A hűtlen férfiak tömegei nem ezt csinálják. Hanem arra hivatkozva, hogy mekkora cirkusz lenne otthon, lapítanak, kétfelé hazudnak, és közben, józan kufárként, néha elképesztően arcátlan hazudozás közepette begyűjtik innen is, onnan is, ami nekik előnyös. Innen az emlékeket, a társadalmi megbecsültséget, a tisztescsaládapa-identitást, a meleg otthont, a gyerekekkel való korlátlan együttlétet, a jól ismert testet. Onnan meg az újdonságot, a lelkük megrendülését, a vágyat és a csodálatot, a még el nem rontott kapcsolódás élményét, vagy azt, hogy az a másik ad, feltétel nélkül is ad. És közben mélyen emberi történetként élik meg az egészet, valóban őrlődnek, kételyek szaggatják őket, valóban szenvednek, valódi gyötrelmek hatalmas tövén virul ki a gyönyör. Nem látják magukat olyanként, aki tisztességtelen, mert a szoftverükben, és ez még egészen világító jellemekkel is így tud lenni, hogy messzire ne menjek példáért, nincs benne az “egy nőhöz tartozni” parancsa. Valójában még élvezik is a kétfelől rájuk tapadó reményt. Hogy igazán nem ők vannak itt összetörve. Hogy ők nem kétfelé árulók, hanem kétfelé hűségesek. Hogy ők dönthetnek, és mások az ő döntésükre várnak. Ők nem várnak. Ők nem kérdeznek, ők a felelet.

Nem tudják eldönteni? Én nem hiszem ezt. Sokkal kényelmesebb nem tudni eldönteni, mint beletenni a munkát. Addig sem kell leválni, lehet gyerekes módon dédelgetni minden áldást, ami a nőktől jönni tud, megértésre apellálni, vigasztalódni itt és ott, egyik nőnek a másikról, a másiknak az egyikről panaszkodni. Persze van olyan, hogy évekkel később rajzolódik ki a lényeg, de akkor is, addig is illik valamit dönteni. Vállalni az árát, felelősségét annak, hogy másfelé néztek és nem álltak ellen. És ha mennének, akkor elengedni azt, aki ugyan nem ment volna, de akit ők engedtek el.

Ethos Excelsior

Nincs szex, csak a gyerekek miatt vannak már együtt, némaság, őt nem fogadják el, egy nagy lélek magánya, mártírhoz fogható helytállása: hazamegy, visz haza tejet-kenyeret, megeszi a vacsorát is, gondoskodó, az ő gyönyörű gyerekeik!, és sosem mulaszt el hazatelefonálni. Aztán kiderül, hogy ez milyen mély kapcsolat is valójában, tizenöt évet nem lehet nyomtalanul kitörölni, éjszakákon át beszélgetnek, meg nem is rossz az a kertvárosi kéró, és hogy időközben megint lett, vagy mindig is volt szex.

A legízlésesebb, amikor a szerető világosítja fel őket, hogy ez így nem korrekt. És néznek rá nagy szemekkel. Te milyen tiszta vagy. Nem érdemellek meg (–> szakítási szöveg). Maguktól eszükbe sem jutna, mitől szenved mindkét nő, mit tehetnének ők, ha valóban a szerelem volna a fontos és nem az önérdek, és hogyan viselkedik egy morális lény. Pedig nem elvetemültek ők sem. Egyszerűen több a hatalmuk, és megtehetik, hogy soha ne kelljen önmagukra ránézniük. Tényleg úgy gondolták, hogy nem tehetnek mást. Ezt a készletet csomagolták hozzájuk. És inkább lehajtották a fejüket, bűnbántak, hazudtak, sírtak, fogadkoztak, ígértek és átkozódtak egyenletes sűrűséggel hónapokig, mint hogy egyetlen egyszerű mondatot kiejtsenek a szájukon, és azt tartsák is. Hogy vállalják azt, ami nehéz, de egyedül tiszta.

Igen, ez megint a kíméletlen férfiegó, amelynek önreflexiója nincs, és amelynek tengelye a fallosz. Ezt nem tudom elfogadni, hogy kettős játékot játszanak. Ahogy a hatalom demonstrációja és megtartása megy mindkét nőnél: én akár ezt is megtehetem, és ezt neked el kell fogadnod. Ha nem fogadnák el, arra hazudozás a válasz. Ha nem tehetik meg, mert a holmijukat az ajtó előtt találják, akkor manipulálni kezdenek, és visszakönyörgik magukat. Sokszor a gyerekeket is bevetik. Mindenképpen évekre prolongálják a szenvedést.

Kapcsolódó bejegyzés: az a dagadt banya, aki miatt az én endrém

199 thoughts on “csak legyél korrekt

  1. “Ezt a készletet csomagolták hozzájuk. ”
    mint az ikea bútor. kicsit tákolt és ingatag, baszakodni kell vele hogy működjön, drága, de a miénk…

    • A monogámiát akkor találták ki, amikor még tombolt a pestis… Akkor könnyű volt holtomiglan holtáiglan együttélni valakivel, mert legtöbb 8-10 évet tartott a dolog, aki hátul maradt, az indulhatott a következő után. Csak nem gondolták, hogy egyszer leszámolunk a pestissel… 🙂

        • Buda Béla irta le valahol,hogy a magántulajdon megjelenésével van összefüggésben.Ha a nő kikapós,megnő a kockázata annak, hogy idegen gyerek születik a családba.

          • én ha jól emlékszem olyat olvastam valahol, hogy a földműveléssel indult, ahol a férfiak biztosak akartak lenni, hogy a saját vérük örökli a földet, innen jött a nő bezárása monogámiába, ami természetesen a férfira gyakorlatilag soha nem is vonatkozott, csak a vallás meg az ideológiai szintjén. fogalmam sincs, hogy igaz-e.

  2. Elfogadom, de azzal a kitéttel, hogy akkor vannak olyan nők, akiket kíméletlen férfiegóval áldott meg az ég. Mert ez a kétfelé sántikálás, és az otthoni áldások élvezete a megcsaló, harmadikozó nőnél is ugyanúgy megvan. Az önzésnek nincs neme. Persze, tudom, hogy a társadalom nem bünteti a férfiakat ezért, és az evolucionista determinizmus alapján folyton felmenti őket, míg a nőket nem, de nem vállalni, a másiknak hazudni, félrekefélni, miközben otthon valaki az őszinte szeretetével vár, nemtől függetlenül szemétség. Az is volt és az is lesz. Valóban korrektnek kéne lenni. Teljesen. De attól fényévekre vagyunk.

      • Igen, a lehetőségek szűkössége miatt (anyagi, érzelmi támogatottság, szocializáció) a nők jókora részének az egyetlen járható út, hogy kövesse a vágyait. Ideális esetben (valódi egyenlőség) Csinevának igazat adok.

    • Tök egyszerű: a nőnek látványos következménye lehet (nő a hasa, azaz nyilvánvaló, h. pasival volt…), míg a pasiról nem lehet megmondani, szűz-é vagy sem… Szóval a lényeg: egy nőnek félrelépni sokkal kockázatosabb, m. nagyobb a lebukás esélye. (Mielőtt bki félreértene, nem gondolom, h. joga több lenne bkinek is. Csak ez tény.)

  3. Kilépni a házasságból, mert jött a szerelem: ez akárhogy történik, soha nem lehet korrekt. Ha szeretem a házastársam, nincs olyan, hogy jön egy másik. Ha már nem szeretem, akkor ahhoz nem kell, hogy jöjjön másik – érett és gerinces jellem ezzel áll a házastársa elé, nem az új szerelemről szóló vallomással. Ha nem jön új szerelem, akkor ugyanis kihűlt érzelem ide vagy oda, jellemzően maradnak. Férfiak különösképp. Az mennyire korrekt vajon? Hogy már nem szeretlek, de használok minden előnyt, ami a házasság révén nekem jár. Ez maga a sunnyogó, kényelmes és lábszagú hazugság. Aztán ha az érzelmi űrbe beúszik a friss légáramlat, a “korrektek” odaállnak. Előtte meg lehet, hogy már éveket lapítottak a kihűlésben. Na persze annyira azért nem fázott a kis lelkük, hogy saját maguk, a házastársuk és a kapcsolatuk tiszteletéből önerőből és önmagukért tegyék meg az odaállást, ahhoz egy másik ember ereje, az új kapcsolat lendületet adó energiája kellett. Vagyis ismét használni valakit, aki segít “korrektnek” lenni. Én ebben semmi nagyszerűt nem látok. 

    • Igazad van, a korrekt az, hogy akkor szakít, amikor már nem jó, nem akkor, mikor már kibírhatatlan – vagy amikor már van új “biztonság”.

    • Na igen, én is ezt szoktam mondani… ott jön képbe harmadik, ahol van neki hely, ahol hagyunk neki helyet (és az a hely már a harmadik előtt ott volt). És nagyon sokan vannak, akik bizony megvárják, hogy legyen egy másik – vagy mert egyébként gyengék és így valaki adja hozzá az erőt, vagy mert ez egy megfelelő indok (mintha az, hogy már nem szeretlek, nem lenne az..) és csak megfelelő ürüggyel képesek szakítani, vagy mert így kikerülik azt a kényelmetlen időszakot, hogy egyedül vannak… sok oka lehet, gondolom én (nem kerültem még ilyen a helyzetbe).
      Egyetértek, hogy az lenne csak az igazán korrekt, ha már ezt felismernék és már ekkor tudnának szólni – és szólnának is. Lehet, hogy naiv vagyok, de nem gondolom, hogy mindenki szándékosan-tudatosan vár a harmadik eljöveteléig, hanem van, hogy tényleg csak akkor döbbennek rá, hogy valami nem stimmelt… persze, nem szép így, de legalább ekkor szóljanak és álljanak oda a párjuk elé. Aki jobban monitorozza magát, a kapcsolatát, az valószínűleg könnyebben észreveszi a belső változásokat, aki meg nem, az néha már csak akkor kap észbe, hogy hoppá, amikor már történt valami.

      • “ott jön képbe harmadik, ahol van neki hely, ahol hagyunk neki helyet”
        de miért vesszük ennyire fixre, hogy a kettő az alap? meg hogy a hely fix 2 darabra van? miért ez a norma? honnan jön ez? mondták? elhittük? mi is így gondoljuk? mindenki?

        és biztosan fel akarjuk vállalni annak a terhét, hogy a másik életében az összes helyet mi töltsük ki? ő meg a miénkben? nem túlvállalás ez? meg túlelvárás?

        • Hozzáteszem akkor, hogy ezt olyan helyzetekre értem, ahol a két fél úgy van együtt, hogy a kettőt tekintik alapnak és a több már nem fér bele. Igazad van, hogy ez nem mindenkinél van így, nem mindenki gondolja így.

          Ezalatt nem azt értem, hogy az összes helyen mi vagyunk a másiknak, csak mint “pár”, mi vagyunk (illetve azokban a párkapcsolatokban, ahol a kettő főt szeretnék tartani). Emellett számtalan fontos ember lehet (és kell is szerintem, hogy legyen) a másik életében (barátok, kollégák, rokonok, …).

          Nekem a kettő az ideális. Így érzem jónak és a férjem is. Így érezzük jól magunkat. Nem érzem, hogy túlzóak lennének felém az elvárásai vagy az enyémek felé. Hogy honnan jött ez, azt nem tudom, de ezt érzem a sajátomnak.

        • Nekem is éppen ez jutott eszembe. Miért ne lehetne az ember egyszerre akár két férfiba szerelmes? Egy felmérés szerint a nők igen nagy százalékával megesik, csak nem illik róla beszélni!

          • Én próbáűltam ezt és a fogam szinte beletört. Nem egy ideális állapot. Egy fenékkel két lovat nem lehet megülni. Azt gondolom, hogy lehet több férfit szeretni vagy több nőt is, de nem egyszerre, hanem ugy ni, szépen egymásután… Egészésgesebb…

          • Végül is, ha az embernek lehet több barátja, több családtagja, akiket szeret, akkor miért ne lehetne egyszerre több szerelme is? A szerelem is egy emberi érzelem (a szeretet egy fajtája), úgy működik, mint az összes többi, akármennyire misztifikálják is sokszor.

            • Én ezt marha nehezen tudnám kilogisztikázni, már csak ezért se menne. Meg erőm se volna kettő darab pasival bajmolódni, hát nincs elég baj egyel is?!

        • Na, én csak most jutottam el ehhez a bejegyzéshez, de örülök, hogy ezt valaki felvetette, és nem is lepődöm meg azon, hogy ez hirlando. : ))

          Egyébként egyetértek, ez is egy rögzült dolog, hogy kettő kell, egyébként pedig nehéz lenne limitálni, hogy hány embert szeressünk…

    • Nagyon leegyszerűsítve: a majom úgy lendül ágról-ágra, hogy csak akkor ereszti el az egyik ágat, ha már kapaszkodik a másikba.
      Nincs ugrás a “semmibe”, pedig az lenne az igazán korrekt viselkedés.

    • Én bevallom, nekem kellett a férjem ahhoz, hogy az előző kapcsolatomból ki tudjak lépni. Amikor őt megismertem, azonnal szakítottam, bár ezt már évekkel azelőtt meg kellett volna tennem.
      Képtelen voltam erre, amíg nem volt “új biztonság”, ahogy Blaci írja. Teljesen béna voltam, nekem az új szerelem adott erőt a továbblépéshez. Ha ez inkorrekt, hát vállalom.

      Azonkívül arról sem vagyok meggyőződve, hogy csak nagyon rossz kapcsolatba tud betörni harmadik fél. A szerelem elmúlik egy idő után, és hiába van szeretet, összetartozás, adott esetben kielégítő szexuális élet…. akármi történhet, nem feltétlenül kell direkt nyitott szemmel járni ahhoz, hogy beüssön a krach.

      • Azt viszont aláírom, hogy korrekt partner, ha egy jó házasságban mégis szerelmes lesz, szakít a házastárssal, mielőtt az új szerelemmel lefeküdne.

        • Hát én is így értettem. Jó, ha kell a biztonság, pláne egy bántalmazó kapcsolatból való kilépéshez, az egy dolog, és egy másik dolog, hogy mielőtt igazán belemennél, azelőtt borítod a másikat.

      • Igen, en is azt hiszem, hogy nem csak szerel es kihűlt házasság van. Közte van több érzelmi fázis is, többféle érzelmi berendezkedés.
        Szerintem nagyon ritka az, hogy két ember együtt tudja megelni az élete szakaszait, mert kellően passzolnak ÉS kellően bölcsek.
        Ennél szerintem gyakoribb, hogy különböző személyek alkalmasak (akar 2-3 is) arra, hogy egy élet során a társunk legyen.
        Természetesen -garázsezóval szólva- tudatos emberekről beszélek, nem azokról, akik együtt maradnak, mert az ő családjukban nem szokás a válás, es mert kényelmes, satöbbi.

    • Ez így nagyon szép, ha a házasságban vagy kapcsolatban csak a két felnőtt van. De beszéljünk azokról a házasságokról is, ahol gyerekek is vannak. Ha felnőttekről van szó, akkor a felnőttek jó esetben tudják képviselni az érdekeiket. de a gyerekek legtöbbször kész tények elé vannak állítva, amit nem feltétlenül érzek korrektnek velük szemben. Értem én, hogy gyerekek és még döntésképtelenek (vajon tényleg?), de azt nem tudom elfogadni, hogy velük nem beszélünk őszintén ezekről az esetekről, hogy soha, vagy csak nagyon ritkán kérdezzük meg az ők véleményüket, hogy ők mit szeretnének. Valóban olyan rossz csak a gyerkekért együtt maradni az élettársssal? Valóban olyan fontos hajszolni a szerelmet. Korrektség ide vagy oda, nekem bizonyos helyzetekben önigazolás szaga van ennek a korrektségnek… Muszály minidg a könnyebb útat választani (itt főleg a férfiakra mondom) és kétfele járni, vagy ha megromlott a házastársi viszony, nem lehet a fenekére nézni a dolognak, hogy miért is romlott meg? Mert nem várható egy kapcsolattól sem a sírig tartó szerelem, de láttam még más alapokon nyugvó hosszú harmonikus házasságot, ahol a gyerkek is kiegyensúlyozottak voltak. Annyira utópisztikus lenne ez? Tényleg ekkora ereje van a szerelemnek, vagy csak mi tulajdonítunk ekkora fontosságot neki? Ha meg nincs sírig tartó házasság, akkor gyerekeket miért vállalunk, ha nem tudunk értük mindketten egyformán felelősséget vállalni értük legalább életük első 20 évében? Lehet, hogy én látom rosszul. De én nem vetném el egészen ezt a gyerekekért vele maradtam érvet, főleg, ha nem bántalmazó kapcsolatról van szó…

      • nem nagyon ertem ezt. ha nem vagyok szerelmes mar a gyerekeim apjaba, akkor mi a helyzet a szexualis elettel, meg azzal hogy azt erezzem hogy no vagyok, hogy tetszeni akarok, hogy kivannak, hogy kivanok. vagy ha egyutt elek a gyerekeim apjaval, akkor azert belefer hogy szeretot tartok, csak menjek haza? vagy hogy gondolod ezt?

        • Garantáltan nem leszel szerelmes egy férfiba sem életed végéig, így nincs más hátra, mint a vándor élet … A szerelem (véleményem szerint) csak rövid életű. Inkább a vonzalmat kell valahogy fenntartani egy házasságban. De, szerintem nem az a megoldás, hogy ha kihűltök egymás iránt, gyorsan valami új vonzalom után nézni. Végülis ketten döntöttetek úgy, hogy gyerekeket hoztok a világra. Ez elég hosszútávú tervnek számít… Valahogy csak kell rá lehetőség legyen, hogy a tervhez tartani magunkat akkor is, ha elmúlik a szerelem. Én így látom.

          • szerintem lehetek szerelmes egy ferfiba eletem vegeig. 10 eve vagyunk egyutt, eddig jol ment. igen, azt vallaltuk hogy a gyerekeket felneveljuk, de azt hol vallaltuk hogy egy lakasban kell ehhez elnunk?

          • Szerintem ez sok helyen, kimondva kimondatlanul így is megy. Amíg nem jön egy szerelem, és nem feltétlen azért,mert újat keres az ember.

          • Örülök, h. nem csak én vagyok konzervatív ebben a kérdésben. Holott elváltunk. Nem 3. miatt, hanem mert már megfagyott itthon a levegő. Vagy inkább fölforrt – mindegy. Ennek ellenére én hiszek az élet végégig tartó, jól működő kapcsolatban, házasságban, mert láttam ilyet, többet is. Valóban elmúlik a szerelem. De a szeretet és a tisztelet, az összetartozás élménye, a felelősségvállalás, a valódi elköteleződés, az a sok borzalom és nehézség, amit együtt átvészeltünk, a krízisek, amikből együtt kijöttünk – igen, ez lehet elég kapocs, kötőanyag. És abban is hiszek, h. létezik megújulás, feléledt vágyak, amik újra elegendőek tudnak lenni, mert ilyet is láttam, tizenéves házasság után. A gyerekek… Igen, ők a szerelemhajhászást, az élményszerzést (mert vhol ez is az!) szívják, ha önzésből elválnak a szülők. Érdekes módon az elvált szülők gyerekei könnyebben válnak… Szóval ez a döntés a gy-k későbbi döntéseit is befolyásolja, és irtózatos látni, h. az én gy-imnek is ott van ez az esélye, amit nagyon nem kívánok nekik.
            Váljunk, mert elfogyott a szerelem? Ok, váljunk. És ki fogja intézni a KÖZÖSEN vállat gy-k dolgait? Ki hallgatja meg őket este, ha örömük, bánatuk van? Ha nincs kedve aznap oviba, iskolába menni, ki veszi rá: kedvesen vagy szentségelve – mikor hogy? Kihez fordulhat, ha a vele élő szülő épp mérges rá, megbántotta vagy nem ér rá odafigyelni, időt, energiát szentelni? Ha olyan ideges, h. el kell, h. üvöltse magát, mert különben szétrobban, nincs, aki azt mondaná: “menj be a szobába, higgadj le, majd én elintézem, nekem most megy”… Általában az anya marad a gy-kkel, még akkor is, ha az apa alkalmasabb lenne rá… De mindegy, melyik: egy személyben apának és anyának kell lennie. Mert a 2 szülői minőséget meg kell élnie a gy-nek. Nincs olyan, h. 1-2 hétig nem kapsz apai/anyai minőséget…
            Gondoltatok minderre, mikor olyan könnyen válnátok, mert “nincs már szerelem”, és “legyünk korrektek”? Nem hiszem, h. meg lehet úszni sérülés nélkül. A felnőtt feldolgozza – ha tesz érte, de úgy látom, kevesen jutnak el a valódi feldolgozásig; viszik a következő kapcsolatba a bőröndöt -, a gy-nek meg az egyik szülője óhatatlanul sáros, bűnös, hibás lesz a szemében, nem lehet kikerülni; az egység széthullott, magát hibáztatja (minden gyerek bizonyos kor alatt).
            Nap mint nap átélem, h. a teher 95%-a rajtam van. Akkor is, ha tudom már, h. nem lett volna szabad összeházasodnunk, mert nem illünk össze, teljesen más az értékrendünk, a világszemléletünk, az igényszintünk, a jó házasságról és a családról alkotott képünk. ÉS azzal is szembesülök, h. egyedülálló, gy-es szülőként mennyi a lehetőségem, ennél fogva az esélyem egy újabb kapcsolatra, mert azt az időt is a gy-ktől veszem el, ha kimozdulok.

            Sztem baromi nagy felelősség összeházasodni, gy-t vállalni. És az emberek nagy része éretlen rá… Sajnos. Még sajnálatosabb, h. nem is látják, így nem is tesznek érte, h. változzon, h. felnőtté érjenek… Pedig lehetne…

        • A másik problémám a kérdéseddel az, hogy mindenik csak rólad szól. ha vannak gyerkeid, figyelembe veszed azt is, hogy nekik mi lenne jó? Mert hiába hogy az a fontos, hogy anyukának és apukának jó legyen, ha külön külön gyúrnak arra, hogy jó legyen nekik és másfele kezdenek jól lenni, a gyerkek magukra maradnak. és értük életük első időszakában, amikor a lelki biztonság elengedhetetlenül fontos, akkor TI vagytok a felelősek. Ha nem bántalmazó a kapcsolat, csak annyi a baj, hogy nem megy a szex, akkor érdemes megfontolni, hogy együtt maradnak-e a felek csak a gyerkek kedvéért. Az is kérdés, hogy csak egy részről tűnik-e működésképtelennek a kapcsolat, vagy mindkét fél kikacsintgat belőle. mert, amíg egyik fél határozottan benne akar maradni a kapcsolatban, addig a másik félnek is érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy ő hogyan javíthatna a helyzetén, hogy neki is jó legyen maradni a házasságban (vagy mittom én miben), mert az lenne a legjobb mindenkinek. ezt lehet irányítani. mert ilyen esetben egy harmadik nem csak a saját életét forgatja fel, hanem a házastárs és a gyerkeke életét is. Szerintem vannak olyan helyzetek, amikor nem csak én számítok, hanem a gyerkeke is, ha már vállaltam őket…

          • attol hogy elvalunk, remeljuk szepen kulturaltan es mindekttonknek lesz uj tarsa, miert is maradnanak magukra a gyerekek? mar miert lenne a legjobb mindenkinek ha bent marad a hazassagban az a fel aki szive szerint mar reg mashol lenne? persze hogy szamitanak a gyerekek, vallaltuk is oket, de attol meg nem kell egy kihult hazassagban maradnom. nem szeretnem a kihult kapcsolat mintajat mint kovetendo peldat elultetni a gyerekeim fejeben azzal hogy ezt latjak tolem. es persze az o erdekukben.
            na ezzel kuzdj meg gyerekkent: kirepulsz az egyetemre, vagy akarhova es a szuleid rogton elvalnak, hiszen vegre mar nem kell a gyerekek erdekeben egyutt maradniuk. igaz 20 eve egyutt vannak. es persze eddig is csak miattad voltak egyutt. uh.

            • Hiába lesz új társa mindenkinek, ha a gy-nek az apja is, az anyja is csak a biológiai marad… Nem felcserélhető, darabra stimmelő személyek… Érzései, kötődése van irántuk, feléjük – as you like it.
              Sztem egy 20 éves ember könnyebben feldolgozza, h. a szülei elválnak, mint egy 3…
              Nem csak elviselni lehet a kihűltet – lehet érte tenni, h. változzon, h. a rosszból jóvá váljon, még ha nem is eszményi (az elég keveseknek adatik meg!!!). Lehet és szabad segítséget is kérni, ha ketten nem megy. Persze kényelmesebb új szerelmet keresni. A megúszás nagy divat, az elköteleződés meg ciki, ezen mindig megdöbbenek. Ilyenkor érzem, h. öregszem, más szelek fújnak…
              (Senkire nem gondoltam konkrétan, mikor a fenti sorokat írtam, hiszen nem ismerek a blog tulajdonosán kívül senkit – tudtommal).

    • Sokáig pontosan így gondoltam, aztán elég speciális helyzetbe kerültem ahhoz, hogy ezt az egyszerű, logikus elgondolást újra kelljen fogalmaznom.
      “Ha szeretem a házastársam, nincs olyan, hogy jön egy másik.” – Igen, ezt hittem én is a közelmúltig.

    • Na, meg az, hogy a legtöbben képtelenek önálló életre, így hát akkor állnak a nejük elè, mikor már kèszen áll egy másik nő, aki ugyanúgy, vagy mèg lelkesebben várja, hogy biztosíthassa a fèrfi kènyelmèt.

    • Én ezzel nem értek egyet, itt nagy shouldot érzek. Az ember igenis sokszor hiszi, hogy úgy nagyjából minden rendben a párkapcsolatában, gyerek, munka, lakáshitel, anyósápolás közepette ők most éppen kitartanak egymás mellett jóban-rosszban, nem épp tönkremennek vagy hagynak figyelmetlenül elveszni fontos értékeket. Vagy nincs ugyan rendben a kapcsolat, de ilyen az élet, nem lehet jobb. Ez sem egészen szembenézős, viszont nagyon emberi. Igenis megfáradnak a kapcsolatok, és honnan lehet tudni, hogy az most szükségszerű hullámvölgy vagy nem működik egyáltalán? Olyankor jön a villámcsapás, ami megvilágít és átértékeltet sok mindent. Anélkül nem is mindig látszik a lényeg, mert visznek az automatizmusok, amelyek oly könnyen tűnnek kitartásnak, helytállásnak, és amelyekbe olyannyira bele lehet fáradni. Én azt mondom, hogy legkésőbb akkor, a villámcsapáskor tessék felnőni a feladathoz, a szerelemhez, és nem begyűjteni az előnyöket innen is, onnan is. Hogy előtte nem sikerül szembenézni, az nekem belefér, emberek vagyunk, nem erkölcstankönyvek.

      • én azt nem értem, hogy miért ilyen kiemelt jelentőségű, ha beüt a szerelem? ha előtte sem volt erkölcstankönyv, ha előtte is voltak nem-szembenézések, akkor mi változik egy szerelemmel? tényleg nem értem, komolyan kérdezem. egy bokatörés, vagy akár egy filmélmény is lehet megvilágosító a kapcsolatra nézve, vagy bármilyen szokatlan esemény ami felkavarja az egyént, vagy más megvilágításba helyez. ha meg előtte sem volt korrekt, akkor miért pont a szerelemtől változna meg?

        • Mert az felvillantja egy másik létezés lehetőségét. Szerintem a szerelem más, több,és igen, leginkább ürügy, de fontos ürügy, katalizátor. De van, aki a megtérésekor, film-, természeti stb. élmény hatására is változtat, ha intellektuális-spirituális lény. Ami mondjuk ritka.

          • Tényleg ritka lehet, de van. Nálunk valami ilyesmi megy. Elég volt, rossz volt, de egyikünknél sem villant be egy másik szerelem. Sem nyitottak nem voltunk rá, sem nem kerestük, volt viszont intellektuális és spirituális sziporka, hatalmas flash volt pl, hogy beszivárgott a pszichológia az életünkbe. Van, akinek a szerelem hozza a felébredést, nekünk meg a rengeteg spirituális és intellektuális impulzus hozta.

            • Nekem mindig a gyerekek fogantatása és születése volt az, ami változtatásra késztetett. Voltam én is szerelmes harmadikban, de nagyon-nagyon keserű szájíz maradt utána, nem szeretném, ha velem vagy bárkivel hasonló élmény megtörténne. Lehet, hogy ezért nekem a szerelem nem bír akkora jelentősséggel, mint bármelyik gyerekem születése. Ez most tudatosult bennem. Természetesen azért nem ítélek el senkit, akit a szerelem bír nagyobb modosításokra. Csak én így látom 🙂

        • Egyetértek mindkettőtökkel, mástól is elkezdhet megvilágosodni az ember, mikor már nem jó. Nekem sokat segített pl. ez a blog is. Viszont nekem is kellett az új szerelem, mert annyira nem éreztem rossznak mindent addig ,hogy felrúgtam volna csak úgy (gyerekek!). Az új mellett jöttem rá utólag, mennyire nem is volt oké sok dolog,amire azt hittem, hogy az.

      • Én meg a villámcsapásban nem hiszek. A megcsalás akkor jön, ha az ember nyitottá válik. Márpedig mire nyitottá válik, már pontosan tudja, hogy valami gond van otthon, sőt, javarészt az ilyen kapcsolatok tudatos rákészülèssel, keresgéléssel indulnak. Főkènt a férfiak részéről. A legritkább az, hogy egy hàzas ember egy egészen élhető szövetségben egyszer csak villámcsapódik.
        Nem tud a villàm elérni, ha nem vagy nyitott. Meg se látsz más embert olyankor. Ha pedig valaki megkörnyékez, tolakodásnak érzed. Szóval én meg azt mondom, ne misztifikáljuk túl a szeretőzèsben a véletlen szerepét.

        • Igen, én sosem kalkulálom bele a társkeresőket, nőket tudatosan figyelőket, csak a nagy találkozásokban hiszek. Holott aki nagytalálkozik, az már megengedte magának, hogy nagyon is észrevegyen másokat.

        • Egyetértek. Viharban nem állok fa alá. Mert nem vágyom a villámcsapásra. Ha igen, keresem a lehetőséget. Ha azt hiszem, minden egész jó, elvagyunk, kitartunk, stb., aztán a “villámcsapásnak” kell ráébreszteni ennek ellenkezőjére, az a felnőtt felelős léthez kellő önismeret hiánya, nem a sors keze.
          Ne misztifikáljuk túl. Ennél prózaibb és mindennaposabb fordulat kevés akad a párkapcsolatokban.

  4. Istenem, tavasszal feliratkoztam egy szerető kereső oldalra. Mindenki úgy kezdte, hogy otthon nincs érzelem, és jaj, mennyire hiányzik, de nem akarok “borítani”. (A borítani kifejezést nagy előszeretettel használták.) Mondjuk én se szóljak semmit, hasonló cipőben járok…

      • Bárkivel megtörténhet, csak a férfiak esetleg nem tekintik kötelességüknek, hogy a hátországot biztosítsák egy nőnek, akit már nem szeretnek. Mert nem tehet ő róla, hogy olyan csúnyán krákog…

        • Úgy-e átjött az irónia ? természetesen én is azt gondolom, hogy miért ne lenne szabad egy nőnek szeretőt tartani? Ha lúd, legyen kövér 🙂

        • A hátországról jutott csak eszembe: Nemrég Karafiáth Orsolya mondta ezt, akire még egyébként sosem sikerült hangolódnom, mondjuk így enyhén, de most ez tetszett, hogy “a magányom az én hátországom”.
          A családra szokták ezt mondani, de igazából ez semmi más, mint a nő munkája és önfeláldozása, csak a férfinek visszavonulda.
          De ha magadnak vagy hátország, és bárki lehetne így, az szép azért.

          • Ez jó! Én is ezen vagyok. Van szerető, gyerekek félig kirepülve, szülők, testvérek a távolban szeretve, de a hétköznapok egyedül otthon. Szeretek és képes vagyok egyedül lenni és élni, de nem tudom akkor is ilyen jól lennék-e, ha nem lenne ilyen stabil (bár távoli) szerető kapcsolati hátterem. Más is van így? Hogy csinálja?

  5. “Gyere, mondtam, gyere, csukd be magad mögött az ajtót, mert betódul a szél, s kiűzi a szobából a meleget, besurrannak melletted a rosszvitézek, s elcsennek valamit a szobából vagy belőlem. Ő nem szólt semmit, csak toporgott, mint keresztútnál az eltévedt vándor a lassan töpörödő árnyéka körül. Nem mondta, hogy kint túl hideg, bent túl meleg, kint túl tágas, bent meg pont nem, csak néha annyit, hogy jövök, mindjárt jövök, csak megvárom, míg elmosódik az égen minden csillag, megvárom, míg a nap aranyszekérre kap, és estére elcsábítja a holdat, megvárom, míg, mondta, de már nem jutott eszébe semmi új, hogy mit. Csak hallgatott a küszöbön, s nézett zavartan a szobamélybe, ahol voltam, mint aki elmenni nem mer, és belépni is félne.” (Háy János: Mélygarázs)

  6. válás, hűtlenség, megcsalás, házasság, korrektség, őszinteség. mit jelentenek ezek a fogalmak? mi a tartalmuk? mi az értelmezés tartományuk? amit gondolunk róluk abból mennyi a megörökölt hiedelem, elvárás, sztereotípia, és mennyi a saját magunk által tudatosan aláírt tartalom és vállalás? mi a szerződés tárgya?

    házasság. mit jelent ez? mi a tartalma? mi nem?
    válás. mit jelent ez? mi a tartalma? mi nem?
    hűség, megcsalás. ugyanazok a kérdések.

    ilyen bizonytalan keretek között szerintem a korrektség sem egzakt abban a tekintetben, hogy baromi szubjektív, hogy kinek ez mit jelent.

    én az őszinteséget értem egyedül, egy intim kapcsolatra vonatkoztatva, arra van definícióm amit általánosnak tudok tekinteni, de a házasságra pl. nincs. én nem tudom, hogy mi a házasság. mármint tartalmilag, nem a papír (meg a jogok). miben más mint egy elköteleződött tetszőleges kapcsolat? és amiben bárki szerint más, abban van konszenzus?
    azt tudom, hogy mit jelent együtt élni 20 évig őszinteségben. a megcsalást is csak az őszinteség vonatkozásában tudom értelmezni, a házasságéban nem.

    a pornó nézés már megcsalás? a kollégával fantáziálás megcsalás? ha igen, akkor hogy lehet pl. kollégával fantáziálva korrektnek lenni a társsal? ha a kollégára fantáziál, de nem szexel vele, közben bele is szeret, de közben a házastársat is szereti, így inkább az egészet lerendezi magában, “hűséges” marad és nem meséli az a házastársnak sem, az rendben van? (nekem pl. nem)
    ha valóban mindkét helyzetet akarja (a “házastársat” és a “szeretőt” is) és erről minden fél tud és beleegyezik (mibe is?) az rendben van? az korrekt?
    ha “összejön” a kollégával, elmondja, utána új családja lesz és új gyerekek és nem tudja fenntartani anyagilag és érzelmileg a rendszert amit összehozott, az korrekt? egy ilyen komplex, mozaikos emberi rendszerben kinek és mi a felelőssége azügyben, hogy senki ne érezze magát átverve és kihasználva?
    mi a korrektség tartalma a házasság, a hűség, a hűtlenség és a válás vonatkozásában? én ezt totál nem értem.

  7. Nem tudom…szerintem ez annyira kényes téma. Minden embernek mást jelentenek a hűség-hűtlenség, házasság, otthon, család, férj, feleség stb.
    Itt inkább az lenne a lényeg, hogy a két fél egyet tudjon érteni, vagy legalább kompromisszumot kötni ezekről a fogalmakról, és megegyezni, hogy nekik kettőjüknek mit jelentenek ezek. Akkor lehet baj, ha ezekről nem beszélnek, hanem gondolnak valamit, és teljesen mást (de sokszor elég, ha csak kicsit mást), és mindenki aszerint cselekszik, amit gondol, vagy tudni vél ezekről.
    Nagy szavaknak tűnhetnek, de nagyon fontos szerintem az empátia, és az alázat egy kapcsolatban. Ha megcsináltad a szart, vállald.
    Egyébként meg, nem azért, hogy itt felmentsük a megcsalókat, de a megcsaltak is kellene, hogy vállalják a szart. És ha mindenki vállalja a sajátját, még az is lehet, hogy meg lehet javítani. Kitakrítani, és újra kezdeni. Ha nem érzik úgy, hogy a kitakarítás elég, vagy nem akarnak, akkor menni kell, nincs mese.
    De ez a “visszakönyörgés” szerintem a legundorítóbb dolog, főleg sunnyogással, hazudozással, önsajnálattal, manipulálással fűszerezve. Jön a mézes hetek, ígéretek, aztán egyre bátrabb, és csinálja tovább. Fojj. Aki meg nézi, elviseli, szerintem vethet magára (is). Nem?

  8. Oda kanyarodnék a “gyerekekért vele maradtam” témához. Tapasztaltam, hogy milyen minőségbeli romláshoz vezetett a gyerkeimmel való kapcsolatomban, amikor megjelent a harmadik: leereszkedett a rózsaszínű fátyol és én már se nem hallottam, se nem láttam, csak Ő kellett. A gyerekeim már nem is léteztek, csak kötelességtudatból gondoskodtam róluk. Nagyon durva volt ezzel szembesülni. A gyerekeimmel szemben pedig nem volt korrekt, hogy azért, mert megjelent egy harmadik, ők már nem azt jelentették nekem, mint előtte. Kérdés az, hogy kivel szemben fontos (abb) a korrektség. Mert elméletben lehet nagyon szép teóriákat kidolgozni arról, hogy mi is lenne a helyes, de amikor tényekre kerül a sor, akkor előbb-utóbb kiderül, hogy nem lehet mindenkivel szemben és főleg magaddal szemben korrektül eljárni. Hát akkor vegyem csak szépen elő a fontossági sorrendet: ki az, akinek a legnagyobb szüksége van rám / pillanat? Kiért vagyok én felelős? Hát magamért és a gyermekekért. Sorba kell vegyem, hogy mit szeretnék a legjobban: jó szülő szeretnék-e lenni, vagy jó szerető, vagy jó férj/feleség? Nekem a legfontosabb, hogy jó szülő legyek. de ahhoz, hogy jó szülő legyek, társara van szükségem, aki ugyanúgy jó szülő akar lenni, ahogy én is. Én hiszek abban, hogy ezeket a helyzeteket elég tudatossággal el lehet kerülni, hogy betoppanjon a harmadik. Egy kedves ismerősöm szerint csak az lesz szerelmes, aki szerelmes akar lenni. Én ezzel egyet értek.

    • Nagyon-nagyon egyetértek veled.
      Nekem még nagyon közeli az az időszak, amikor egyedül voltam, nem voltam szerelmes, de nagyon szerettem volna szerelmes lenni. Az más tudatállapot, amikor felcsavart izzókkal közlekedsz, tágra nyílt szemmel, amikor nyitott vagy a szerelemre, és sok esélyt adsz neki, hogy megtaláljon.
      Abszolút nem hiszek a rámtört a szerelem érzésben. Azt megelőzi más, a nyitás, anélkül csak villanások, gyomorösszeugrások, futó gondolatok vannak, amik jönnek, mennek, megtörténnek, és nyomtalanul eltűnnek, ha nem vagyok befogadó.

      • Pontosan. Szóról szóra így látom. És a nyitás: döntés. Nem lehet csak úgy “ártatlanul” belesodródni a nagy érzelembe, ami aztán elsodorja az addigi életünket. Először határozni kell erről a nyitásról, “szerelmesnek lenni akarásról” aztán az megint egy döntés, hogy ehhez felvállalom-e először az egyedüllétet, vagy mindenképpen belekeverem az addigi életem résztvevőit (házastárs, gyerek). Utóbbi kétségkívül kényelmesebb: vissza-visszabújni a jó kis házipapucsba, ha a bejáratós gálacipő még töri a lábat; de nem nemes, nem elegáns, nem tisztelhető. Nagyon nem. Számomra legalábbis.

        • Nagyon nem. Én például utálnék az az új partner lenni, aki “miatt” az előző kapcsolatot bontották, egy életre meglenne a hátrapillangatás, hogy egy érzelmileg éretlen alakkal van dolgom, aki velem is bármikor megteheti ugyanezt.

      • Emlékszem, mikor újra azt éreztem – bár már külön költöztünk jó ideje, de még nem váltunk el -, h. nekem mégis csak a férjem kell, olyanra vágyom, amilyen ő. Utaztam a buszon, néztem a pasikat, és egyiket sem láttam érdekesnek, vonzónak, jóképűnek. Aztán arra, mikor nem voltam szerelmes, de vágytam rá, és minden x. pasi “lehetne akár” az a bizonyos. Nagyon érdekes volt rádöbbenni, mennyire beül dől el!
        Már korábban akartam írni, h. a biosz tanárom mondta vmire, és ez nagyon megragadt bennem: az embert az különbözteti meg az állattól, h. van neki szürkeállománya, azaz nem ösztönvezérelt életet él, hanem képes az ösztöneit szükség esetén kontrollálni. Nagy igazság!
        Szintén korábban jutott eszembe a poligámiáról vagy a “lehet-e több emberbe szerelmesnek lenni” témáról: ez alkatfüggő. én nem tudok, próbáltam. Majd beleőrültem! Pedig ennyi volt. volt egy szeretőfélém (nem az, de nem határozható meg egy szóban, mondjuk úgy, egy “ha nincs ló, jó a szamár is” kapcsolat volt, kölcsönösen és felvállaltan), aki iránt már lankadtak az érzések, az övéi is az én irányomban, csak még egyikünk sem mondta ki. Kb. hetente találkoztunk, közel 200 km-re élünk egymástól. Megismertem vkit, akivel egy pillanat alatt nagyon bensőséges kapcsolatom lett, semmi nem történt köztünk, csak marha jókat beszélgettünk, és fél szavakból megértettük egymást. Elutazott hozzám a “szerető” délelőtt, de nem alakult úgy, h. el tudtam volna mondani neki a helyzetet. El kellett vmit intéznie, aztán mentünk a közös programra, ami előre meg volt beszélve. Közte volt az a 2 órácska, amikor – szintén korábban egyeztetve – találkoztam azzal a másikkal, aki nagyon beindította a fantáziámat. beszélgettünk, de éreztem, h. olyan erős bennem a vágy, h. megérintsem, de ugye nem lehet… Aztán találkoztam a hivatalossal, és komolyan küzdenem kellett, meg szabad-e őt érinteni, egyáltalán akarom-e… Táncoltunk, és folyton a másikat láttam magam előtt képzeletben. Majd szétrobbant a fejem. Képtelen voltam elképzelni, h. este együtt alszunk. Otthon végre képes voltam elmondani, mi van. Békében lezártuk, mert ő is ezt tette volna hamarosan: érzelmileg mindketten kint voltunk már a kapcsolatból. És persze külön szobában aludtunk.:)
        Szóval én monogám alkat vagyok, az biztos! 😀

    • Hát, az én gyermekeim már nem kicsik – gimnazista és felső tagozatos. És volt – meg remélem lesz is – néhány hónap, amikor én is kötelességből tettem a velük kapcsolatos dolgaim. Igyekeztem, hogy ne vegyék észre. De igen, akkor a jó szerető akartam elsősorban lenni. A gyerekeim mellett már nagyon üres volt az életem, érzelmileg teljesen kiégtem, és az új érzés nélkül sem tudtam volna amúgy sem adni más semmit – egyszerűen elfogytak a tartalékaim. Azt hiszem, kétségbeesetten csaptam az érzelmi forrásra. (Amúgy méltatlan volt rá az illető, de még így is visszafordíthatatlanul elkezdett megváltozni az életem.

      • Mindig észreveszik. És az erőlködést (“igyekvést”) a fedezésre főleg. Ott lóg ki leginkább a lóláb. Persze minél kisebbek, annál intenzívebb az anya-szükséglet, egy felsős, meg
        gimis tán még nem “elég nagy” ahhoz, hogy ejtsék egy szeretőért. Vagy csak én nem voltam elég nagy. Mindenesetre kitörölhetetlen nyomot hagyott, pedig igyekvés is volt, meg minden. Se neheztelés, se harag, csak tanulságok…

      • Ez nagyon ott van. Nekem az életem mentette meg a szerető. Akkoriban úgy mentem haza a gyerekeimhez, hogy majd kicsattantam. Igen, időt vettem el tőlük, ám kaptak cserébe egy viruló anyukát. Az egèsz talpraállásom ott kezdődött, hogy belèpett valaki az èletembe. Mindegy, hogy ma már messze jár, én akkor is boldogabb vagyok.
        Hanem azt megemgedem, hogy abban nagyon különbözhetünk, hogy ezt a plusz energiát hogyan ès mire fordítjuk. Van, akit felemészt a szeretői kapcsolat ès az ezzel elvárt bűntudat. No, nekem az sem volt pl, így aztán szabadon töltődtem amíg ès ahogyan lehetett belőle.

        • “Van, akit felemészt a szeretői kapcsolat ès az ezzel elvárt bűntudat.” Mert van, aki kap egy kapcsolatból és van, aki annyira arra van kondicionálva, hogy adjon, hogy a szeretőnek is ad és ritkán kap. Igen, én így jártam. Én csak adtam és nem kaptam semmit, ennek az lett a következménye, hogy teljesen lemerültem. Ezért lehet veszélyes egy harmadik egy olyan nőnek, aki mindig csak ad…

          • Ès hát a szeretőző fèrfi nyilván kapni akar. Így -úgy megszerezni azt az érzelmi és szexuális töltést, ami hiányzik neki otthon. Gyakran használják ki a harmadikat ilyen indíttatásból. A nő meg elkezd kapcsolat ès érzések után vágyódni, ezzel végképp kiszolgàltatottá válik. Nagyon észen kell lenni egy ilyen kapcsolatban. És mèg akkor sem biztos, hogy sebek nélkül meg lehet úszni.

            • Ezt hívom én úgy, hogy eleve vesztes helyzet. Mármint egyedülállóként kavarni egy elkötelezett kapcsolatban élővel. Akkor sem éri meg, ha a pasi egy nehézbombázó, és teszem azt, én is valami futó viszonyra vágyom, ugyanis folyton bűnbánó képpel rohanni a lopott pásztorórákra/ról és összerezzenni minden telefoncsörgésre roppantul nemszexi, legalábbis szerintem. Ami engem illet én szabad vagyok, az életemet úgy alakítottam, hogy nincsenek különösebb titkaim és nem tartozom senkinek elszámolással. Az árát is megfizettem becsülettel, ezért innen nézve egy nős pasi (aki az is akar maradni) nálam elég nehezen rúg labdába.

  9. Anno jártam egy pszichológushoz, nagyon jó fazon volt, ő írja valahol, hogy amikor párkapcsolatot szeretnénk, akkor először azt kell eldönteni, hogy monogám vagy poligám típusok vagyunk, és ahhoz mértem választani, a szabályokat pedig tisztázni az elején. Szerintem ebben van ráció.

      • Egy csomó pasi magasról leszarja ezt a monogám-poligám témát, meg az egész agyalást, ők csak csajozni akarnak és kész. Mert nekik ez jár, mint a levegő.

        • Igen és úgy jár, hogy a partnerüktől közben elvárják a hűséget. A csajozós férjek is ki lennének akadva a pasizós feleségen. Ezért sem működne soha a csináljuk nyíltan verzió. Mert ők ezt az igényt a változatosságra, csak és kizárólag magukra szeretik érteni.

      • Mennyien járnak a másik úton, félredugnak mert unottak, frusztráltak, motiválatlanok.

        És nem szexelnek mással, akik pedig ugy élnének szívesen, mert félnek, mert lusták, mert gyávák.
        Van egy elborult elméletem arról, hogy szerintem ma, a legtöbb félrelépő ember monogam valójában, es a poligamok próbálnak hűségesek maradni. Több az önismeretük, jobban felismerik az elvárásokat, ezért inkább igyekeznek a középszerben maradni.

        • Jó elmélet, nem elborult egyáltalán! Így még sose fogalmaztam ezt meg, de valami ilyen van nekem is a fejemben erről pont.

    • ez jo, csak ehhez is kell onismeret meg erettseg. hogy tudd hogy te melyik tipus vagy. arrol nem is beszelve hogy ez akar meg menetkozben is valtozhat.

          • Nézd 63 kiló voltam akkor, ő több mint 100. Testépítő volt. Nem bosszultam meg és nem is állt szándékomban. Levontam a konzekvenciát, ha problémásnak nézz ki a randi el se megyek. Ha pedig kötelező, akkor vagy valamelyik sógorom vagy valamelyik gyerekkori barátom (pasi) elkísér a randira. Egy darabig a közelben vár, ha nincs telefon fél órán belül akkor hagy magamra.

          • Hajnalka, nem nézel tévét? Én se, de a múltkori eset eljutott hozzám is. (Emeletről zuhant ki a pasas, sokan mentek arra, egy ember segített, a többi fotózott vagy továbbment. Döbbenet.)

            • (Na hát ezzel kapcsolatban azért a rendőrségnek lenne tennivalója, engem pl. érdekelne, miért volt pucér a pasas, és hogy került oda az állig piros ruhába öltözött nő, aki “vele volt”… arról nem is beszélve, hogy ezt a szívszaggató, senkinemmentoda dolgot a szegény traumatizált pasi mesélte, aki viszont segíteni próbált, az ő szemszögéből biztos mindenki gyáva – sőt, gonosz – nyúl volt, maradjunk annyiban, hogy ebből a sztoriból azért enyhén szólva hiányzik a hiteles forrás, gondolkodni meg nem tilos.)

    • A rohadt életbe!!!

      Eszembe jutott most egy élményem, amire évekig (!) nem emlékeztem, a te soraid hozták elő.

      Apámmal ültünk az autóban, valahol Budán, a rakparton haladtunk, és láttam, hogy az út szélén egy férfi ütlegel meg ráncigál egy nőt. Nagyon megijedtem, nem tudom, mondott-e valamit apám, de szerintem látta… nem emlékszem semmire, hogy elhangzott volna valami, csak az érzésre: nagyon féltem, hogy komoly baja lesz a nőnek, és a felelősséget is éreztem (pedig gyerek voltam még, fogalmam nincs, hány éves, talán 8-10??), és vissza akartam menni segíteni neki. Lehet, hogy ennek hangot is adtam, nem tudom.
      Valami rémlik, hogy apám olyasmit mondott, hogy nem jó beavatkozni mások dolgába. (?)

      Hú… Vagy 15 év után jött elő ez az emlék.

  10. Mérhetetlenül undorodom ettől a témától, az ember úgy születik, hogy EGY emberhez kell kötődnie, egy ember kell, hogy a gondviselője legyen. Amikor felnő, ebből fakad a monogámia, hogy EGY ember kell, hogy a társa legyen, és hogy abban maximálisan megbízhasson. Mi ehhez képest a változatosságra való vágy? Luxus. Ha egy párkapcsolat csak 10-20 évig tart, akkor köszönöm szépen, maradok egyedül.

    • “az ember úgy születik, hogy EGY emberhez kell kötődnie, egy ember kell, hogy a gondviselője legyen” – Ezt hol és ki állítja? Még nem is hallottam erről az elméletről, kíváncsi lennék, mi támasztja alá.

      • Hja, èn is szörföltem most egyet a neten, hátha a brit tudósok kiadtak errőlnegy tanulmányt. Mondjuk, hogy megfigyeltèk az újszülötteket, ès megállapították, hogy a felsírás gyakorlatilag a monogááám vagyok kiáltás artikulálatlan formája.

          • Nem tudom, megszeretünk valakit, mert valamiért. Összeillünk, megbízunk egymásban, közös életet építünk fel. Mi ehhez képest az, hogy találkoztam valakivel, aki tetszik, meg jéééé de érdekes, a pacalpörkölt helyett a kocsonyát szereti, a jazz helyett meg Beethovent, és kicsit más a szaga és más méretű a farka? Mindenkit meg lehet unni. Az újat is meg lehet unni. De ezért felrúgni egy szövetséget, egy társat? Az olyan válást megértem, ha kiderül, hogy nem illettünk össze, vagy ver a zember de ez….

            • Én válok, bár nem ütöttek, nem csaltqk. Ám a szövetsèget, miszerint közös èlet, közös teherviselès, a másik igènyeire èrtőn figyelès, közös gyermekvállalás, közös öröm lesz majd… Ezt első perctől felrúgta a fèrjem. Milyen szövetsègről beszèlünk akkor, amit nem illik “felrúgni”?

                • Délután vendégség lesz, takarítani kell, porszivozni és felmosni fogok, talán éjjel itt leszek. Fényképet nem csinálok.

                • Az eleje tetszett, de a végére legörbült a szám. Tényleg nem lesz fotó? Pedig nagy huszárvágás lenne! Fontoljad megfele.

                • Hosszas es elmelyult gondolkodas es a kerdes melyrehato elemzese utan, mely termeszetesen kiterjedt mind a nézők érzelmi mind a fotó alanyànak hosszú távú személyiség zavaraira, mintegy azonnal megfogalmazódott bennem egy kiérlelt gondolat. Nem lesz fotó.

                • 😀 Ez nagyon tetszett! Még ilyeneket! 😀

                  Ez a kedvenc részem:”Hosszas es elmelyult gondolkodas után” és “mintegy azonnal” 😀

  11. Bonyolult ez, nagyon. Mi van, ha az új szerelem vállahatatlan, és nem tudom/akarom érte felrúgni az addigi életemet. Az egyetlen korrekt lehetőség, hogy őt is kitessékelem és élek egyedül. Mivel nem vagyunk gépek, ez nem 2×2. Még felnőtt gyerekek mellett sem, sőt akkor pláne nem. Hát pont ők nem értenék. Az ex-szel meg nem lennénk barátok, sőt.

  12. Az én pasim egy ritka fehér holló. Még a szerelem kezdetén megmondta otthon, hogy akkor ennyi volt (igaz, a kapcsolata már régen megromlott) és akkor még nagyon nem lehetett biztos bennem sem (én férjnél voltam, gyerekek). Kockáztatott és nyert, pedig az exe bekavart rendesen, így a korrekt tálalás sajnos elmaradt, de akkor még nem is volt mit tálalni leginkább.. kb 4 hónap alatt történt az egész. Azóta mi vagyunk a legrosszabb emberek a világon és a gyereke issza a levét a lelépésnek (meg ő).

  13. Légy korrekt! Napok óta ez a bejegyzés jár a fejemben. Nekem ez a vágy nagyon az elején kezdődik. Légy korrekt egy kapcsolatban már az elején. Súlyos önértékelés-problémákkal nőttem fel, melyet először a testi fogyatékosságaim miatti csúfolás, később a lányok részéről jövő folyamatos elutasítás erősített bennem. Amire megnősültem, nem néztem, hogy kit veszek el. Kész voltam az első nőt elvenni, aki igent mond. És ő igent mondott. Nekem ez az igen annyi mindent jelentett: elsősorban azt, hogy van valaki, akinek értékes vagyok, aki szeret úgy, ahogy vagyok, alacsonyan, enyhén pocakosan és kancsin, és szegényen, de tele fiatalos, lángoló, világmegváltó álmokkal… valaki, aki hét gyereket akar velem, valaki, akit a fogyatékosságaim nem zavarnak, mert szeret… ő volt az, a volt feleségem. Legalábbis évekig ezt hittem. Aztán az egészből egyre rosszabb lett: a gúny, a cinizmus, a megjegyzések, a dominálás legdurvább formái, míg végül vigyorogva lépett le a másikkal, azt vágva a fejemhez, hogy soha nem volt belém szerelmes, soha nem kívánta a testem, sőt, nemrég jutott szembe, hogy nem sokkal azelőtt, hogy elköltöztem otthonról, egy néger családról szóló filmet néztünk, ahol az esküvői jelenetnél a lelkész mondta, hogy a házasság alapja a mély szerelem és elköteleződés, és ő gúnyosan felnevetett, mondva: hát én jól átvertelek téged annyi éven át. Máig sem tudom, miért csinálta. Miért hazudta azt, hogy neki jó vagyok. Hogy jó lesz vele gyereket vállalnom, hogy majd együtt neveljük őket. Minden volt, csak korrekt nem. Első perctől nem. Ha én arra gondolok, hogy légy korrekt, arra gondolok, hogy légy korrekt már a kapcsolat elején. Nem a világvége felmondani a jegyességet, szakítani, megmondani őszintén a másiknak: nem, nem tudnék veled megöregedni, igazán rendes gyerek vagy, de nem a real mccoy, keress mást, aki jobban szeret, mint én… és nem hazudni a másiknak: szerelmet, vonzódást, kívánást, elfogadást annyi éven át. S ha igaz is volt, de valahol elszakadt: odaállni a másik elé, és kimondani: elszakadt: válunk vagy megjavítjuk. És vállalni minden ódiumát annak, hogy elszakadt: kiköltözést, vagyonelosztást, mindent tisztességesen: amit a másik hozott, visszaadni neki, amit közösen építettünk, abból azt tartani meg, amit engem illet. És nem zsarolni a másikat a gyerekekkel, nem faragni belőle Mikulás-szülőt, nem mondani azt, hogy mostantól a gyerekek az enyémek, továbbra is egyenlő és méltó partnernek kezelni. Figyelni arra, hogy a válással mi minden szakad ki a lelkéből: az otthon, a mindennapok, és egy kicsit megpróbálni megérteni az érzéseit. Nem mocskolni, devalválni a gyerekek előtt, nem torzítani egymás felelősségét a válásban, a saját motyót felvállalni, és nem a másikra kenni, nem tömni a gyerekek fejét kis és nagy hazugságokkal, nem próbálni az új társat mostohaként beszuszukálni a tudatukba, ó sorolhatnám… ezt jelentené korrektnek lenni. Egyszerűen végiggondolni, hogy mivel bántok, mire érzékeny a másik, és azt nem csinálni. Valami aranyszabályszerűség… tényleg olyan nehéz lenne ez?

    • “Amire megnősültem, nem néztem, hogy kit veszek el. Kész voltam az első nőt elvenni, aki igent mond. És ő igent mondott.”
      Csak merő feltételezés, de lehet, hogy a volt feleséged is azt a mantrát hallgatta kislánykorától kezdve (amit én is, és még sok lány), amiről Madonna Kolbenschlag ír a Búcsúcsók Csipkerózsikának c. könyvében: minden lány célja, hogy férjhez menjen, a férjének gyerekeket szüljön, és boldog családként éljenek együtt. Hogy ő mire vágyik, hogy neki is fontos a fizikai vonzalom, az ebben nincs benne, vagy nem fontos szempont. Később rájön, hogy ez nem jó így. Ez persze egészében nem menti fel, de részben magyarázhatja a viselkedését.

    • ‘Amire megnősültem, nem néztem, hogy kit veszek el. Kész voltam az első nőt elvenni, aki igent mond. ‘

      Csineva, ez nem korrekt. Elsősorban magaddal szemben nem az.

      • Nem hányásokat próbáltam tenni senki szemére, hanem reflektálni próbálok. Valóban lehettem volna tudatosabb magam is. De ha már így jött össze, és két gyönyörű gyerekünk van, akkor még lehetne korrekten csinálni a dolgokat. Egyébként okulás céljából írtam mindössze.

        • Nem is úgy gondoltam, én sem visszavágni akartam.
          Csak meglepett. Mert ha te nem vagy korrekt magadhoz, tiszteletreméltó és udvarias, akkor más sem.
          Ez olyan rongyos közhely, hogy vicces emlegetni, de valahol folyamatosan azt tapasztalom, hogy igaz.

        • Azt hiszem, értem, mit mondasz. Én is egy ilyen “életemben először hajlandó valaki komolyan venni” – pasashoz mentem hozzá 25 évesen. Szerelmes voltam tokától bokáig, és hiába tudom, ma, 10 évvel később, hogy nem szerelem volt, hanem apahiány, nem tagadom meg azt, amit akkor éreztem. Sem a sok évet, a két gyereket, a közös életet. Idén majdnem ment a kukába minden, de korrektek, azok nagyon tudunk lenni. A váláson is sokat agyaltam, és egyáltalán nem akartam vele kitolni, mert nem gyűlöltem meg, és magam is szembeköptem volna, ha csúnya viták lettek volna miattam. Nem tudom, nem voltak végül.

    • csak azt szeretném elmondani, hogy én nagyon becsüllek téged. hogy itt vagy, hogy gondolkodsz, hogy írsz, hogy beszélsz magadról, teljesen átjön a törekvésed, mármint hogy igyekszel haladni a saját utadon. tökre átérzem amit itt írsz. nagyon sok erőt, kitartást és boldogságot kívánok neked.

  14. Jó bejegyzés, de azért ez nem ilyen sarkos, vagy gömbölyű dolog. Végtelen variáció létezik, és van olyan férfi aki “fehér holló” akar lenni, de nem lehet. Ráadásul nem is kereste a harmadik fél által nyújtott szerelmet. Hisz van az úgy, hogy sodor az élet, és azon kapod magad, hogy egy ártatlannak induló borgőzös éjszaka után egy régen vágyott gyönyörű nő karjaiban találod magad. Majd napok telnek el, és tisztázni akarod vele, hogy ez így nem mehet, és sajnálod. Persze egy percig sem tagadtad, hogy családod van. Az újabb találkozás meg elfeledteti veled a “szakítás ” szándékát, és azon veszed észre magad, hogy fülig szerelmes vagy… No ekkor kezdődik a sakkozás. Hogy lenne a legjobb? Fájdalom nélkül otthagyni a családot, gyereket? Hisz soha nem adott az elmúlt xx év annyi örömet mint-e pár hónap,év. Biztos vagy az érzéseidben, de bizonytalan, hogy helyesen döntesz-e. Hisz annyi dolog van amit magasabb mércével mérsz mint a saját életed.

    Aki eljutott már eddig tudja miről beszélek…
    Én is belefutottam a hazugságokba, amit azóta is bánok. És még mindig nyögök. Persze ma már könnyebb…addig míg szándékos irányítással nem botlok egy ilyen blogbejegyzésbe.
    Évek teltek el, de mindennap gondolok arra a lányra. Őt szeretem, vagy az emlékeit? Ennyi év után nehéz ezt megmondani. Amíg nem találkozunk, addig nem derül ki… és talán jobb is így.
    Addig is őrzi egy fába vésett monogram a szerelmünket.

    • Miért van a szerelem ‘egyszerivé’ misztifikálva?
      Az igazi, a nagy ő, a legnagyobb, a valódi, meg még egyéb, hasonló értelmű kifejezések..?
      Szerintem mindaddig okoz a szerelem nevű jelenség elbizonytalanító kételyeket, míg mindenkire kötelező érvényűnek tekintjük az egyszeri alkalom kizárólagos létjogosultságát.

      • Talán érző emberek sem merik bevallani maguknak a tiszta érzéseket, mit várunk akkor amikor a szeretőzés elfogadott dologgà kezd vàlni. Pedig az nem más mint egy dugàs csoki öntettel leöntve, mert màs mint a megszokott, nincsenek napi problémàk. Szerintem a szerelem vagy az az érzés amit szerelemnek hívunk nagyon kellemes dolog. De valtozunk mindannyian, nem biztos, hogy egyszerre a pàrunkkal , a fefiak es a nok is hoditani akarnak, mert kíváncsiak meddig tudnak? Amit én meg nem tudtam megérteni az a nyitott házasság, de lehet én nem vagyok kellően intelligens hozzà, általában azt szoktak mondani, hogy nagyon intelligensnek kell lenni hozzà.

  15. korrekt, korrekt… de mi a korrekt, válni kell??? vagy???
    Szerintem mindenkinek megvan a joga mindenhez, csak addig kell nyújtózni, amíg a kapcsolat ér (hogy úgy mondjam).
    Ismerek olyat (férfi), aki tudja, de nem akarja “hivatalosan” tudni. De nem ér haza, “elhiszi az üzleti utakat”. Persze tudja, de a kölcsönösség okán belát. Akkor ez nem korrekt?
    Olyan is van ahol megbeszélik, ez a korrekt? A külső féllel szemben is? Vagy van olyan is, ami nem körbe-korrekt, csak részben?

    Talán elég ha nem hazudsz magadnak….

    • Az nehéz dolog, hiszen ha nem hazudok magamnak akkor magammal vagyok korrekt. Magunknak hazudni a legegyszerűbb , nincs aki vitatkozzon vagy kiabáljon velem.

  16. Hú, ez most de odatalált! Épp abba sikerült belesétálni, ami nálunk van. Én szerettem másba, én költözök el, de ÉN vállaltam ezt ország világ előtt. És ÉN vagyok a családszétrobbantó kurva, Mert ha a gazda belelép a csizmával a trágyába, letörli. De ha a tehén trágyázik a csizmába, akkor azt kidobja. Na, ez a férjem véleménye erről…

    • Na bumm. Es a ferjed nem gondolkozott el azon, hogy került oda az a csizma?
      Csak mert kurva altalaban nem jar strici nelkül.
      Es bocs, ha beleokoskodtam! De a gazda tehen hasonlatod baromira jo!

  17. Természetesen jobb lenne az ilyen egyenes férfi, mint a sunnyogó, de alapvetően mind férfi, mind nő esetében eléggé szomorúnak tartom, hogy ha családosként fogja magát, és továbbáll. Igen, lehet, hogy a meglévő házastársával nem boldog, de akkor az is az ő (illetve kettejük) hibája, ha annak idején nagy volt a szerelem, és a házasodás és a gyerekek születése után is energiát fektettek a kapcsolatba, a másik boldogságát keresték, felülemelkedtek sérelmeiken és figyeltek a másikra, akkor nagyon-nagyon nehezen elképzelhető, hogy csak úgy jön egy újabb szerelem. Lehet, hogy azért, mert konzervatív és ragaszkodó vagyok, nem tudom. Persze, ítélkezni nem dolgom.

    • 1. a gyerekek sem jelenthetnek okot arra, hogy a szülő boldogtalan életet éljen évtizedekig.
      2. nagyon gyakori, hogy a válás még mindig jobb, mint a baromi boldogtalan, frusztrált, összeszorított fogú – de együtt élő – szülők. És akkor pl. a bántalmazó kapcsolatból való menekülésről nyilván nem is szóltam.

      • Jogos, csak a bántalmazó kapcsolatba kár is belemenni,, házasságot kötni egy bántalmazóval stb, de amennyiben megtörtént, akkor igen, lépni és válni kell. Ha viszont nem erről van szó, megint meg kell előzni azt, hogy egy házasság ilyen romboló legyen – ami romboló a szülőkre, az a gyerekre is az. Igen, ha már lehetetlen megmenteni, akkor jön a válás, de a két szülő felelőssége, hogy odáig jutottak.

        • Ha gondolod, ezt megbeszélhetjük hosszabban is, röviden: a bántalmazó kapcsolatok baromira nem úgy működnek, ahogy képzeled.
          A két szülő felelőssége, vagy legalább az egyiké. Másrészt, mi van, ha egyszerűen kiürült egy kapcsolat, nincs már miért együtt lenni? Csak a gyerekek. Tudod, hogy ez milyen teher a gyerekeknek egy idő után?

    • Ez nagyon kezdetleges, idealisztikus elképzelésnek tűnik nekem. Jó lenne jól választani (a milyen kínálatból is?), érett motivációkkal kapcsolatot kötni (milyen hiányok, frusztrációk mozgatják is az eladó lányokat/házasuló férfiakat?) és odafigyelni a mindennapokban, megőrizni a szerelmet (mivel is töltik napjaikat a felnőtt emberek? milyen hiedelmekkel, automatizmusokkal, mintákkal van tele a fejük? olyan könnyű két taknyos gyerek mellől elmenni randevúzni? segít ebben a környezet?). Inkább ne írjuk elő, ki mit csináljon, ne ítéljünk morálisan, hanem függesszük a tekintetünket a valóságra.

  18. Izlelgetem a bejegyzest, es a hozzaszolasokat.
    Talan egy eve meg mast mondtam volna, ket eve meg tuti, de mivel annyi minden megvaltozott,igy azt sem tudom, mit gondoljak.
    Azthiszem, ezt gondolom, vagyis erzem: Szamtalan összetevön mulik, hogy jön-e egy harmadik, amiböl szerelem lesz. Es korantsem kell ahhoz agybabujni, hogy egyszercsak langralobbanjon. Nem is tudom, van-e ok, vagy kell-e hibaztatni ezert valakit, akarkit. A kerdes, mihez kezdenek vele az erintettek. En a szikraig jutottam, mikor egy eve voltunk hazasok, es hobbikent eljartam tancra. Ott összeismerkedtem egy lannyal, eppen valofelben volt, hihetetlen összhang volt köztunk a parketten, es oriasikat beszelgettunk. Elkezdtem eszrevenni, mint nöt, es a csillogast a szemeben. Nem mentem többet tancolni. Ez az en törtenetem. A felesegemnek is biztosan van, legalabbis remelem, mert nagyon szep elmeny, mikor raeszmelsz, hogy mas lelkehez is olyan közel kerülhetsz. Könyen törtenhet ebböl megbotlas, megcsalas.
    Azthiszem a legjobb, ha erröl ugy elmelkedek, mit ereznek, ha a felesegem allitana be azzal, hogy valakibe beleszeretett. Mert miert ne törtenhetne meg? Es kinek lenne a hibaja? Hiba ez? Vagy az elet egyik legszebb ajandeka? A kerdes, engem szeret-e meg? Mit kezdünk ezzel a helyzettel? Mit var attol a szerelemtöl? En mit tudok ebböl elviselni? Tagadjam meg töle?
    Egy kep jutott erröl eszembe. Ahogyan a lavalampa buborekjai osztodnak. Nem törtenik meg minden esetben, van az ugy is, hogy csak elnyulik, majdnem szetszakad, majd cupp, ujra egy nagy gömb lesz.
    Nem tudom, kesze kusza gondolataim vannak, eppen több nötöl is olvasok könyvet, blogot, levelezek, es folyton a monogamiat kerdöjelezik meg. En meg eppen azon töprengek, tud-e egy hazassag egyaltalan mindenfele 3. szemely bezavarasa nelkül egesz eleten at tartani, megujulni. Erdekes idöpontban jönnek ezek össze.

  19. Visszajelzés: elveszíti az apját | csak az olvassa — én szóltam

  20. Visszajelzés: az egyenlőtlenség formái 25.: a lelke mélyén jó ember | csak az olvassa — én szóltam

  21. Sajnos ez a cikk a mai ún. fiatal szép lányokra is igaz….Én hűséges típus lennék, ha találnék már valaki olyat aki megérdemli… ( Egy 27 éves srác Csongrád megyéből)

    • Ja, de akkor aztán garantálja, hogy a tied marad, mert különben bukik a bulid!
      Te figyelj, ehhez te elég vonzó vagy? Mert ha nem vagy vonzó, nem úgy értem, hogy sokaknak, de mondjuk egy-egy embernek, akkor ez inkább csimpaszkodás lesz.
      Üdv a blogon.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s