trollok

Én tudom, hogy az internet névtelensége, az, hogy a tetteknek alig van következményük, csábít téged, hogy kihasználva az olvasottságot, amelyet más a munkájával ért el, elmondhasd, amit gondolsz. Én megértem, hogy unatkozol és sikertelen vagy, és azt is, hogy izgalommal tölt el a blogom, mert látod, hogy itt nagy a forgalom, és mindenféle írások vannak. Tudom, hogy könnyű prédák a címkéim és a személyes történetem, és azt is, hogy lázasan keresgélsz a szextémájú írások között, mert nagyon szeretnél belém kötni. Tudom, hogy felháborodni jöttél, a biztonságos homályból szeretnéd támadni azt, aki látszik, és rendkívül irritál, hogy nekem ez a blog nem csak siker, hanem a megélhetésem is. Vagy csak unatkozol, azt sem kérjük.

Az ilyen fal melletti nedves résekben surranó lények viselkedését módunk volt kitapasztalni az elmúlt egy évben, a finom, az intellektuális és a súlyos beteg típust is, így arra kérlek, játssz valami mást, kezdj valamit az életeddel, tegyél le valamit az asztalra, állj bátran a fényben, sisakrostély nélkül. De ennél, amit itt csinálnál, az is jobb, ha kivered a cerkát.

Nem kíváncsi rád senki, nem fogod itt jól érezni magad, vita sem lesz, amint kellemetlenebb vagy, mint amennyire látványosan illusztrálod azt a sötétséget, ami ellen a blog létrejött, szó nélkül foglak kitiltani. Nem szeretnénk újra elolvasni azt az öt unásig ismert mondatot, amire a fajtád képes, nem fogjuk megint végignézni, ahogy besunyulsz egy ártatlan-semleges kommenttel, aztán provokálni kezdesz és végül jönnek a fenyegetések meg a nőgyűlölő trágárságok. Ne erőszakoskodj, ne rajtam kérd számon a szólásszabadságot, az igazságosságot és az emberbaráti viselkedést általában, hiszen a te definíciód, a léted alapja az, hogy ezeket lábbal tiprod. Keress fel egy jó szakembert, még talán van néhány éved, amit nem ilyen rettentően szánalmas anyagi-mentális-életstílusbeli nyomorban töltesz.

És egy dobása vanmindenkinek. Ne kommentelj agresszív névvel, és ne adj meg kamucímet. Ezt most azért teszem hozzá, mert van egy kommentelő, aki az egyszer már letiltott IP címmel fáradhatatlanul próbálkozik, valósnak mondja az új, ám ugyanúgy kamu címét, valamint nagy H-val írja, hogy Hölgy, és itteni olvasóra utal vele. Na, és ő írja:

Nem tudom mi a gond az email címemmel,de ha szükséges megpróbálhatjuk másikkal. Most kipipálom a “kérek értesítést”, megnézem átjön-e és szólok, hogy sikerült-e megkapnom.

És akkor még ha a Te vagy-e Napóleon? kérdésre is igennel válaszolsz, a tiéd Olaszország és Németalföld is. Csak írj majd.

168 thoughts on “trollok

  1. “Nem szeretnénk újra elolvasni azt az öt unásig ismert mondatot, amire a fajtád képes”
    Ráadásul ezeket a nyomoronc előregyártott mondatokat olyan fölényes magabiztossággal vetik oda, mintha soha azelőtt egy másik troll sem használta volna előttük. Komolyan elképzelik, hogy ránk majd biztosan az újdonság erejével fognak hatni, amitől zokogva dőlünk a kardunkba (bocs, a púderpamacsunkba). Vicces 🙂 Legalább találnának ki valami újat, de nem, még véletlenül sem, soha. Ja, hogy ahhoz valamiféle minimális intelligencia is kéne?

    Kedvelés

    • Kéne egy ilyen best of, pl.:
      5. Nézzük meg a másik oldalt is!
      4. A nemi erőszakkal ártatlanul megvádolt férfiakkal mi lesz?
      3. Nő és férfi biológiailag különbözik.
      2. Volt egy jól működő rendszer, de szétdúlták a feministák/szétdúltátok ti, feministák!
      1. Rondák vagytok, nem kelletek senkinek, de nekem van barátnőm, beee!

      Kedvelés

  2. jajj de érzem ezt a bejegyzést. nekem is van egy blogom és kurvára unom azokat a jelenségeket, amiket leírsz itt. és sosem tudom, hogyan ventilláljak, még mindig fel tudják cseszni az agyam és nem tudom, mennyire szóljak be nekik. és persze ha kitiltok jön a “de szólásszabadság van!” meg a “cenzúra!!” típusú dolgok…

    Kedvelés

  3. Visszajelzés: felbomlasztják a családot | csak az olvassa

  4. Szia!

    Hosszas megfontolás után úgy döntöttem, hogy írok egy rövid véleményt a blogodról annak ellenére, hogy viszonylag kevés írásodat volt időm elolvasni. Azért írok ide, mert még nem tudhatom, hogy troll vagyok-e itt vagy sem. Én nem tartom magam annak, de hát gondolom a trollok nagyrésze is így van ezzel 🙂

    Hozzászólásomat akár támadásnak is veheted, mert nagyrészt negatívumokat fogok kiemelni, de hát így van ez, könnyebb kritizálni, mint dícsérni. Tetszik a stílusod és mondanivalódnak megvan az alapja, összességében mégis azt a következtetést szűrtem le (férfiszemmel, természetesen), hogy nem szeretnék olyan nőt feleségül venni (és családot alapítani vele), aki a blogod hűséges olvasója, rajongója, stb. (Olyan férjként és apaként mondom ezt, aki kezdettől fogva aktívan részt vesz kislánya életében és nevelésében, kiveszi a részét az otthoni teendőkből, hűséges és a lehetőségekhez mérten annyit adott a párkapcsolatba, amennyit csak tudott, de távol áll a tökéletességtől.)

    Megprobálom röviden összegezni, hogy miért mondtam ezt. Egyrészt: érthető, hogy nem írhatod oda folyton, hogy “tisztelet a kivételnek”, stb. De ezt leszámítva is nagyon sokszor durván sarkítasz és általánosítasz. Például ebben a bejegyzésben. Nyilvánvaló, hogy troll csak és kizárólag férfi lehet 🙂 És több írásodból is nyilvánvaló, hogy elképzelhetetlennek tartod azt, hogy ha egy kapcsolat vagy házasság tönkremegy, akkor annak közvetlen vagy közvetett módon ne az legyen az oka, hogy a férfi nem felelt meg eléggé, elhanyagolta a kapcsolatot. Minden ember és minden párkapcsolat más. Mások a körülmények, az egymással szembeni elvárások. Általánosítani lehet, de szerintem nagyonis fennáll annak a veszélye, hogy olvasóid meggyűlölik a férfiakat vagy ha nem, akkor olyan túlzott elvárásokat támasztanak velük szemben, amiket nem mindíg (bizonyos esetekben lehetetlen) teljesíteni. Főleg, ha az adott férfi mást is szeretne mondjuk az élettől, mint tökéletes apa és mintaférj lenni. Senki nem tökéletes. Biztos vagyok benne, hogy nem ez a célod, de elkerülhetetlenül ez jön le, ha a mérleg ennyire nincs egyensúlyban, mint ezen a hangsúlyozottan feminista blogon. Másrészt: én nem gondolom úgy, hogy egy férfi papucs vagy férfiatlan lenne attól, hogy sokat foglalkozik a gyerekekkel, kiveszi a részét a csaladi életből és nem hanyagolja a feleségét sem, arra viszont nem egy példát tudok, amikor a nő szemében idővel unalmassá válik az ilyen férj és nagyon könnyen belehabarodik valaki másba, ilyenkor aztán az érzelmek könnyen felülírják a racionalitást, annyira, hogy a nő végül lemond a házasságáról, vállalva az ezzel járó nehezségeket. Az sem ritka, ahol nem az unalom vagy egy másik férfi a válás oka, hanem az, hogy idővel a nő a szokottnál magasabbra teszi a mércét és a férfi nem tud vagy nem akar megfelelni az elvárásoknak. És ehhez a blogod könnyen hozzájárulhat. Nem valószínű, hogy ez a célod, de ez az egyoldalúság veszélye. Azokban az esetekben, ahol a férj/férfi tényleg hanyagol, hűtlen, iszákos, agresszív, stb., stb., ez a blog nagyon hasznosnak bizonyulhat nőknek és férfiaknak egyaránt. De írásaidat olvasva nagyon könnyű elfelejteni, hogy nagyon sokan nem vagyunk ilyenek.

    Sajnos nincs időm annyit olvasni, amennyit szeretnék, ezért arra kérlek, ha lehet, hogy ha vannak olyan írásaid, amelyek megcáfolják az általam leírtakat, akkor linkeld be ezeket, szívesen elolvasnám. Köszönöm.

    Kedvelés

    • árnika megelőzött, ezt akartam linkelni. Még két dolog: az egyik legszebb, barlangi troll a blog történetében nőnek vallotta magát, nem is akármennyire. És: te nem vagy troll.

      Kedvelés

    • Szerintem sem vagy troll.
      Mi a férjemmel teljesen jó kis csapat vagyunk, és szeretjük Éva írásait, mert nagyon jól érzékel és ír az igazságtalanságokról, pl. a minapi Tvrtko kapcsán írt cikke a Szita Bence halálával kapcsolatban nagyon fején találta a szöget, szeretjük a film- és könyvelemző írásokat, és általában minden témát, mert érzékenyen és jól fogja meg.
      Nem mindig a férfi a hibás, hiszen a nő is homo sapiensből van, és a gyarlóság így őt sem kerüli el,
      viszont felszínre ez azért nem jön annyira, mert a rendszer neki nem engedi meg.
      Az egyik oldalon megengedő-támogató-bátorító, a másik oldalon meg tiltó-szankcionáló-visszahúzó nevelés és társadalmi nyomás azonos adottságú emberekből homlokegyeneset mást tud faragni,

      erre épp a nemek mássága és ezzel együtt lehetőségeik szétnyílása jó példa,

      melyet az újsütetű magyar macsó közmondás úgy sommáz, hogy :

      “Nem mindegy, hogy a szopott fasz melyik oldalán állsz…” – és kajánul röhög hozzá

      Mily kedves és tisztelettudó, ugye ? Egyenesen hálás… Na ha mindezt a tapasztalatot a férfi közbeszéd ilyen pofátlanul sommázhatja,
      (és még sosem láttam egy férfit sem, aki kikérte volna ezt a maga nevében)

      akkor én igen örülök, hogy van végre egy olyan blog is a rendszernek csontig benyaló nőinek csúfolt magazinok és blogok tömkelege mellett, ahol az efölött érzett problémáinkat nekünk is szabad lehet őszintén megtárgyalni.

      Kissé úgy tűnik azonban, hogy az igaztalanság nem probléma még akkor sem, ha azt ilyen gúnyos, másik fajta embert megalázó elégtétellel sommázza azt a kegyeltje,

      máris gonddá válik viszont akkor, ha a másik oldalra kerülő ember hozza szóba a saját egyenlőtlen helyzetét, mert az már valahogy nem tetszik, ugye ?

      Mindenesetre soha nem hallottam még egyetlen férfitól sem, hogy kikérné magának ezeket a másik nemet leszóló macsó közmondásokat, ellenben az ezeket szóvátenni merő feminista álláspontot roppant bőszen kritizálják mindannyiszor.

      Kedvelés

      • “Mindenesetre soha nem hallottam még egyetlen férfitól sem, hogy kikérné magának ezeket a másik nemet leszóló macsó közmondásokat, ellenben az ezeket szóvátenni merő feminista álláspontot roppant bőszen kritizálják mindannyiszor.”
        Férjemmel volt egy kis vitánk a minap. Olvasott egy cikket a femen legutóbbi akciójáról és megjegyezte, hogy ezek azért lejáratják a nőket! Nekem meg teljesen elkerekedett a szemem, hogy milyen érdekes, naponta tolják a képébe meztelen nők ezreinek lemeztelenített képeit, ezt látjuk az újságokban, a plakátokon, ömlik a netről amint megalázó helyzetben filmezik és, fotózzák őket (küldik ám neki is a haverjai a szexképeket tucatjával), de még soha nem mondta egy ilyen képre, filmecskére sem fejcsóválva, hogy szegény nőket mennyire lejáratják ezekkel. Érdekes módon amikor a nők testét férfivágyak felkorbácsolására, az ő örömükre és izgalmukra, amolyan szexuális tárgyként használják az rendben van, az természetes, senkinek fel sem tűnő jelenség. De merjék csak a nők a saját testüket nem szexuális célokból, hanem amolyan fegyverként, tiltakozásul valami ellen megmutatni, rögtön megkapják a döbbent, felháborodott fejcsóválást. Na, ez az ami felháborító, nem a félmeztelenül tüntető nők.

        Kedvelés

      • A nők megalázását semmilyen formában nem tartom elfogadhatónak. Azt pedig végképp nem, hogy ez egyeseknél a férfiasság “kinyilatkoztatása”. De nem vagyunk mind olyanok, sőt, még azt sem merem állítani, hogy többségünk olyan.

        Kedvelés

    • “nagyonis fennáll annak a veszélye, hogy olvasóid meggyűlölik a férfiakat vagy ha nem, akkor olyan túlzott elvárásokat támasztanak velük szemben, amiket nem mindíg (bizonyos esetekben lehetetlen) teljesíteni. ”
      Én szinte minden cikket olvastam ezen a blogon, de komolyan nem emlékszem egy posztra sem ami bármilyen túlzott elvárást tartana ideálisnak. Esetleg az egyenlő teherviselést érzed túlzónak? Mondjuk abban az esetben ha valaki megszokta például, hogy a feleség csinál otthon mindent, biztosan egy 20%-os házimunka átvállalás is túlzónak tűnik. Vagy konkrétan mire gondolsz, tényleg érdekelne mi lehet olyan irreális elvárás, amit nem lehet elvárni egy férfitól? Szerintem sem vagy troll, éppen ezért érdekelne hogyan látod az egyenlő kapcsolatot. Vagy esetleg már az egyenlő kapcsolat is túlzó elvárás? Szerinted jó így ahogy van, nem kellene beszélni erről?

      Kedvelés

      • “Én szinte minden cikket olvastam ezen a blogon, de komolyan nem emlékszem egy posztra sem ami bármilyen túlzott elvárást tartana ideálisnak.”

        Persze, hogy nem. De az elvárások mértéke esetenként valtozó, a partnerek egyenlő félként az adott kapcsolat illetve házasság körülményeihez, életkörülményeikhez, anyagi helyzetükhöz, stb. kellene hogy igazítsák ezeket. Ez kapcsolatról-kapcsolatra változik, ezért nem lehet általánosítani. Nem tudom, hogy eleggé világos-e amit mondani akarok.

        Kedvelés

      • Szerintem aki csakazolvassát olvas, és érti, az okos, felnőtt nő, tehát akik pontosan tudják, hogy mi a jó nekik. Felesleges infantilizálni, óvni minket, megmondani, hogy mit “kellene”.

        Egyáltalán, honnan a bátorság, hogy feltételezd azt, hogy jobban tudod mikor, mit várhat el egy nő, hogy merül fel benned, hogy kompetens vagy úgy általában az itt olvasó nő testi-lelki jólétéhez szükséges minimális elvárások meghatározásában?

        Azt írod, hogy nem szeretnél olyan nőt feleségnek, aki itt olvas. Ez számomra azt jelenti, hogy szorongsz amiatt, hogy olyan igényei jelentkeznének, aminek nem tudsz megfelelni. Pedig ez a blog nem gerjeszt mesterséges elvárásokat, hanem egyszerűen csak az egyenlő kapcsolatot nem a hetedik mennyországként, hanem szükséges minimumként kezeli.

        (A férjemmel sokat beszélünk a blogról. Nem feszeng, vagy aggódik miatta, hogy micsoda igényeim lesznek majd, mert egyrészt tudja, hogy kompetens vagyok a saját életemben, nem feltételezi, hogy “behülyíthető” volnék, másrészt pedig magabiztos, mert valóban egyenlően élünk, nincs sunnyogás a háttérben.)

        Kedvelés

      • Félreértettél. Én arról beszéltem, hogy ideális esetben hogy kellene működjön a közös döntéshozatal.

        “Azt írod, hogy nem szeretnél olyan nőt feleségnek, aki itt olvas. Ez számomra azt jelenti, hogy szorongsz amiatt, hogy olyan igényei jelentkeznének, aminek nem tudsz megfelelni.”
        Így van. És szerintem nem én vagyok az egyedüli férfi, akiben (ha nem egy bunkó, aki leszarja a nőket) komoly szorongást kelthet az a kép, amelyet ez a blog a férfiakról alkot.

        “Pedig ez a blog nem gerjeszt mesterséges elvárásokat, hanem egyszerűen csak az egyenlő kapcsolatot nem a hetedik mennyországként, hanem szükséges minimumként kezeli.”
        Ezzel egyet is értenék, de azzal a kitétellel, hogy az egyenlő kapcsolat nem csak a férfi hozzáállásán múlik.

        Kedvelés

      • Kedves Apa, én is örülök, hogy itt vagy, a te személyed éppenséggel egy példa arra, hogy amúgy nem dúskálunk olyan férfi hozzászólókban, akik konstruktívak, valóban szeretnének megérteni dolgokat, és nem rombolni/okoskodni jönnek ide. Talán ez részben válasz a felvetésedre.
        Szeretném, ha válaszolnál Vacskamati kérdésére (ha tudsz), konkrétabban, mert engem is érdekel. Köszi 🙂

        Kedvelés

      • Nehéz lenne egy konkrét esetet mondani, mert minden helyzet más és nagyon összetett. De nagyjából arra gondolok, amikor a nő megszokja azt, hogy a férfi sokat belead a kapcsolatba és egyre többet akar, miközben egyre kevesebbet ad… Nem anyagiakról beszélünk, hanem időről, szeretetről, törödésről, vállalásról. Nem annyira ritka, mint gondolnátok.

        Kedvelés

      • Vacskamati azt kérdezte, hogy szerinted mi az az akár itt a blogon is felvetett igények közül, ami túlzó lenne. Ha nem tudsz konkrét példát mondani, akkor nem a bloggal kapcsolatban fogalmaztál meg kritikát (még ha ez volt is a szándékod), hanem a saját félelmeidről beszélsz, ami szintén rendben van, de véleményem szerint ezzel neked van dolgod.

        Kedvelés

      • Igen, világos. Pont ez a csapda benne. Hogy általában nem ez történik. Az “adott kapcsolathoz való igazítás” az szokott lenni, hogy ha anya van otthon, apa dolgozik, akkor sokkal több hárul anyára. Ha anya is dolgozik, akkor is sokkal több feladata van. És ha apa van otthon, anya dolgozik, akkor is! A szöveg az szokott lenni, hogy
        1. Ehhez te jobban értesz (szervezés, számlák intézése, családtagokkal kapcsolattartás stb)
        2. Ha én csinálom, úgyse lesz jó
        3. Ma nagyon sok dolgom volt, ezt majd holnap
        4. Te jobban ráérsz, meg gyorsabban is elintézed
        5. Nézd, megcsináltam! Ja, egy hete kellett volna… neked soha semmi nem jó
        A végtelenségig sorolhatnám.
        Az elvárások mértéke azért esetenként változó, mert van olyan nő, aki megbékél a leosztott szereppel, és csinálja, jobb esetben még örömmel is, és bírja is. De az nem egyenlő. Van, aki csinálja, de tönkremegy bele. Van, akinek szűk a szerep, és lázadozik, de folyton falakba ütközik. Van, aki lerázza magáról a szerepet, de ő sokszor nem vonzó a férfiak számára. Olyan is van, akinek a férje elfogadja, hogy nincsenek szerepek, munkamegosztás van, ebből én ismerek 5-6 ilyen családot. És vagyok én, aki lázadozom, és az utóbbi időben már nem ütközöm falba, mert meghallgatnak, és egyre gyakrabban tényleg sikerül valami egyensúlyt létrehozni. De sok munka van benne. Egyenlőségről meg messze nem beszélnék még.

        Mióta olvasom a blogot, azóta osztom nagyon higgadtan a férjemre a különböző feladatokat (nemcsak házimunkát). Előtte őrjöngtem, követelőztem, dühösen megcsináltam, amihez már nem is volt erőm, mikor nem szállt be a közös életünk menedzselésébe. Mostanában elmondom neki, hogy mit érzek igazságtalannak, és elveszem a nekem járó időt, de már nem egyeztetek hetekkel előre, hanem csak megmondom, hogy mikor nem leszek itthon. Normális hangnemben teszem mindezt, mert tisztábban látok dolgokat, mióta itt a sok-sok női hangot hallgatom.

        Kedvelés

      • “Szerinted jó így ahogy van, nem kellene beszélni erről?”
        Én a női-férfi egyenjogúság híve vagyok. És úgy gondolom, hogy mindenről beszélni kell. Főleg arról, ami nincs rendben. De a sarkítás és általánosítás senkinek nem használ.

        Kedvelés

      • De nem lehet minden mondat után hozzátenni, hogy “ez csak a férfiak 85%-ra igaz, kérem aki a 15%-ba tartozik ne vegye magára”, de még ha tegyük fel, hozzá is tenné az író, akkor is lenne aki azzal jönne, hogy biztosan nem igaz a 85%, akkor meg vitatkozhatnánk az arányokon vagy hogy egyáltalán létezik-e a jelenség. A belinkelt tanulmányokra azt mondanák, hogy hamisítvány és a vége az ilyesminek mindig az, hogy kiderülne a kívánság tulajdonképpen az, hogy általánosan elterjedt jelenségekről inkább ne beszéljünk, mert az sérti azokat akikre nem vonatkozik (gondolom a 15%-nak az a problémája, hogy egy kalap alá kerülnek a 85%-kal). Holott tulajdonképpen a tények sértőek, nem az aki beszél róluk…Tehát a 85% cselekedetei sértőek a 15%-ra nézve, mégsem a 85%-nál tiltakoznak, hanem annál aki erről nagy nyilvánosság előtt írni merészel. Nem jól van ez így…

        Kedvelés

      • “Tehát a 85% cselekedetei sértőek a 15%-ra nézve, mégsem a 85%-nál tiltakoznak, hanem annál aki erről nagy nyilvánosság előtt írni merészel.
        Nem jól van ez így…”

        Pontosan így van, a hímsovinizmus formába öltött változatait : ld. beszólások, szólások és közmondások, viccek, szexista reklámok, pornográfia a lájtostól (bár ott is alap a térdelve szopás meg az arcraélvezés, ugyebár) a nőkkel kiélezetten legdurvább műfajokig
        mindenki így-úgy-amúgy tűri és mentegeti,
        aki pedig netán nem, az rögtön feministává válik, ami valami szörnyű jelző,
        bélyeg, melyet rájuk sütnek és
        minden ok nélkül fűt-fát hánynak rájuk, tőlük várják el a méltányosságot, igazságosságot,
        – és nem azoktól, akik lábbal tiporják azt nap mint nap.

        Jellemző nálunk, hogy az állatvédők többet értek el az állatok méltósága kapcsán, mint a nőjogi szervezetek a nőkében.

        Úgyhogy szerintem az Apáknak nem itt kéne verni az asztalt, hanem mondjuk
        sokkal inkább ott.

        Kedvelés

      • Ez a lényeg, szerintem is.
        Szerintem: itt egy jelenségről van szó, ami egy jelenleg zajló kulturális változást érint, ami a rabszolgák felszabadításhoz hasonló.
        Emberi jogi, emberi méltóságot érintő kérdések.
        Nőként mindennapos a megalázottság, a levegőnek nézés, a megkérdőjelezés, és ha valaki a tapasztalatot is megkérdőjelezi, azzal nincs miről beszélgetnem.
        Ezek mind tünetek, a reklámoktól a nyelvhasználaton át a pornóiparig, a folyamatosan erőltetett szexualizálásig – és jó észrevenni őket.
        Az, hogy valami társadalmi jelenség, azt jelenti, hogy egy egyszerű elv szervezi: a férfi a középpont, a nő a MÁSik.
        Elvi dolog, de erre rendeződünk be a gyakorlatban, így vagyunk bekötve.
        Ennek visszásságai aztán kijönnek a mindennapokban, hogy hogyan, azt minden egyes blogbejegyzés érinti.
        És mivel ez egy jelenség, sehol nem zárja ki azt, hogy más jelenségek nem léteznek. Egy jelenség körbejárása, mint téma, aspektusok, esetek, nem jelenti azt, hogy ne lehetne más jelenséget hasonlóan körbejárni. Ugyanakkor, nehezen találnánk még egy olyan jelenséget, ami ennyire lenne egyszerre globális és aktuális.

        Most hogy mindehhez képest Apát bizony rejtélyes, magas elvárások fontossága miatt elhagyták, és egyébként nem is szeretne olyan feleséget, akinek a saját méltósága fontos, hááát…
        Egyszerű a dolog: ne olvassa. Fog találni sajnos nagyon sok olyan nőt, akinek az alárendelődés magától értetődik, és akkor nem kell mindenféle elvárások falába ütköznie, hát milyen egy melós dolog már az.

        Mi is utáljuk a nyűgöt, összeszedni, boncolni, kommunikálni azt, amit egyébként eszedbe sem jutna megfogalmazni, aztán még megoldásra is jutni, melós, ja. Csak úgy vagyunk vele, hogy megéri.

        Kedvelés

    • Én szeretem ezt a blogot. És szeretem a pasikat! (kb. háromnegyed részben) Ettől még a rendszer méltatlan, kellemetlen, igazságtalan, megalázó, … helyzetekbe sodor minket. Az erről való elmélkedéstől a túlzott elvárások támasztása helyett inkább az intenzívebb kommunikációt nyerhetjük.
      (A fejemben végigpörgetve az olvasottakat egyébként nem emlékszem túlzó elvárások emlegetésére az írásokban.)

      Kedvelés

    • Szia, Apa!
      Én is örülök a kíváncsiságodnak, és bízom a nyitottságodban.
      Hoznék egy újabb szempontot én is a saját szövegedből. Mintha szorongást keltene benned, hogy az itt gerjesztett igényeknek nem tud megfelelni egy férfi, aki a mintaférjség és a hősapasàgon túl mást is vár az élettől. Fordítsd ezt meg! Én pl. arra törekszem félállásban végzett hivatás három kisgyerek (egy közülük probl

      Kedvelés

      • Folytatom: problémás), hogy legyen minőségi kapcsolatom a férjemmel, legyen élő köteléke a kis családomnak a nagy családdal saját és férji ágon is, mert kölcsönös igény van rá, és emellett legyen időm a saját agyammal is lenni (olvasni, nézni színházat, kiállítást, gondolkodni) vagy öncélúan beszélgetni vagy épp csak lenni. Kell az. A férjemnek is, nekem is. Próbáljuk biztosítani egymásnak ezt. És ez kívülről nézve nekem diadal, neki meg áldozat. Hogy van ez?

        Kedvelés

      • Persze, de szoronghatok is akár, hogy neki ez tényleg megfelel-e, nem kívánja, kívánná-e a társadalmi közvélekedés szerinti jussát. Erre gondoltam, mikor azt írtam, hogy hogy van ez, nem arra, hogy nekünk be-be-beee sikerült. Csúnya és kockázatos volna ilyesmivel dicsekedni. Igazából hasonló a helyzetem Gyöngyiéhez.

        Kedvelés

  5. A férfiak 85%-a ennyire súlyos eset lenne? 😦 Ha magamból és a közelebbi ismerőseimből indulok ki, kissé nehezemre esik elhinni… Ha viszont valóban így van, akkor rendben van, lehet általánosítani.

    Kedvelés

    • Elég csak megnézni a házimunka párkapcsolaton belüli eloszlásával kapcsolatos KSH adatokat.
      Mielőtt megkérdezed, igen, ez is egyenlőtlenség, igen ez is súlyos dolog.
      Az emberek általában szeretik pozitívabbnak (itt: egyenlőbbeknek) látni magukat, csoportjukat, mint amilyenek valójában.
      Az önreflexió csuda jó dolog ám.

      Kedvelés

    • Egyebirant miert bant teged az, ha olyan jelensegrol beszelgetunk, ami teged ugymond nem erint?
      Miert erzel ezzel a 85%kal ilyen mertekben szolidaritast, hogy azonnal altalanositast es sarkitast kialtasz?
      Ilyenkor mi itt a blogon gyanakodni kezdunk, hogy
      -vagy nem olvastal figyelmesen
      -vagy nem eleget
      Vagy eleget es figyelmesen de nem lettel eleg merges.
      .

      Kedvelés

      • Egyike vagyok azoknak, akik a 15%-hoz tartoznak. Engem egyrészt meguntak másrészt olyan elvárásokat támasztottak velem szemben, amelyeknek megfelelni önmagam feladását jelentette volna. (Amire egyébként sajnos hajlamos vagyok.) Ezért érint.

        Egyáltalán nem érzek szolidaritást azzal a 85%kal, sőt, elítélem azt. De saját és környezetemben tapasztalt példákból kiindulva merem remélni, hogy az a 85% valójában sokkal kevesebb. Ha nem így van, akkor valóban nagy a baj…

        Már az első hozzászólásomban említettem, hogy sajnos nincs időm eleget olvasni itt, ehhez kértem segítséget, ajánljatok nekem innen olyan írásokat, amelyek azt bizonyítják, hogy nincs sarkítás és általánosítás.

        Kedvelés

      • “ehhez kértem segítséget, ajánljatok nekem innen olyan írásokat, amelyek azt bizonyítják, hogy nincs sarkítás és általánosítás.”
        lenne egy javaslatom. a próba kedvéért figyeld úgy a világot egy pár hónapig, hogy közben azt feltételezed, hogy nincs sarkítás. képzeld el, hogy az amit itt a nők mondanak tényleg úgy van, és kezdd el figyelni a médiát, az óriásplakátokat, ahogy a párok egymással viselkednek nyilvános helyeken, a munkahelyi nő-férfi viszonyokat, a világot magad körül, a saját viselkedésed, stb.
        én speciel nem kívánom neked bebizonyítani, hogy nincs sarkítás, az egész blog erről szól, hogy ez egy releváns nézőpont. tekintsd inkább lehetőségnek, hogy ilyen, sokak által és sokféle szempontból leírt élethelyzeteket olvashatsz és tesztelheted a világban magad körül. aztán majd meséld el, hogy mit láttál.

        egyszer játszottunk ilyet egy barátommal, aki egy elég agresszív és sikeres alfahím amúgy. mondtam neki valamit, és rögtön bekalibrálta, hogy ez azért túlzás. mondtam neki, hogy felejtse el kicsit azt, hogy rögtön a saját mércéjével megméri az állítást és lesöpri az asztalról ha szerinte túlzás, most tekintse azt az állítást kiindulásnak. ez 9 éve volt. nagyon intelligens és érzelmileg is nyitott ez a férfi, és azóta már egészen másképp látja/nézi/figyeli a dolgokat. azt mondja, hogy még mindig gyakran nem érzi a határokat a saját viselkedésében, de egyre több mindent lát és nagyon is úgy látja már a férfiak viselkedését ahogy mi is sokan, itt a blogon is.

        Kedvelés

      • Igazából az elég szar érzés, amikor pl. azért önzőznek le, mert szeretnéd, ha neked IS lehetnének releváns igényeid egy kapcsolatban mondjuk és nem csak a másiknak, mert ugye a nőtől az van megszokva, hogy a saját igényeit letagadja vagy a háttérbe szorítja, szóval eleve egy vesztes helyzet az ő alapértelmezett helyzete, ha ezt ki akarja egyenlíteni, akkor az támadásnak van minősítve, és most tényleg szarjuk le a patikamérleget, itt az a gond, hogy emberi érzésekről, életekről és méltóságról van szó (tudniillik a nő is ember, de ezen talán már nem kell külön vitát nyitni). Ezeket túlzónak minősíteni meglehetősn felháborító, és még finom voltam.

        Kedvelés

      • “Engem egyrészt meguntak másrészt olyan elvárásokat támasztottak velem szemben, amelyeknek megfelelni önmagam feladását jelentette volna.”
        Ez így túl általános, nem igazán tudunk mit kezdeni vele. Még mindig nem írtál semmi konkrétumot ezekről a túlzó elvárásokról. Én várom türelmesen, mert el nem tudom képzelni mi lehetett az. El kellett adnod a vitorlást vagy nem tetszett, hogy minden hétvégén horgászni mész 3 napig? 😀

        Kedvelés

      • Először is le szeretném szögezni azt, hogy az, amit ti szeretnétek, egyenlőség, egyenlő tehermegosztás, odafigyelés, kommunikáció, önzetlenség, stb. egyáltalán nem minősül túlzó elvárásnak. (Ez az a mondat, amelyet sajnos sokan közületek nem vesznek majd figyelembe, én pedig nem tudom, hogyan hangsúlyozhatnám ennél jobban.)

        Az a baj, hogy a túlzó elvárások esetenként különbözhetnek. Egy konkrét példa, ami túlzó elvárásnak minősül egy bizonyos kapcsolatban vagy házasságban lehet, hogy egyáltalán nem az egy másikban, ahol mások a körülmények. (Például az anyagi helyzet.) Ha a férj kénytelen reggeltől estig dolgozni ahhoz, hogy a család ne kerüljön az utcára, akkor túlzó elvárásnak minősülhet vele szemben az, hogy többet legyen otthon a gyerekekkel és vegyen részt a házimunkákban. (Nem az én esetem.) Ha én most mondok egy konkrét példát az én életemből, az véget nem érő. értelmetlen vitát eredményezne, mert aki más helyzetben van, az nem értené.

        Még egy példa, ez elvontabb és kevésbé anyagiakhoz kötődő. Egy adott ponton a volt feleségem és több nőismerősőm lájkolt illetve osztott meg facebookon egy képet ezzel a felirattal: “Ha nem tudom, hogy mit akarok, attól még lehetek dühös azért, mert nem kapom meg.” Nos, szerintem nem túlzó elvárás a férfival szemben az, hogy odafigyeljen a párjára, megpróbálja kitalálni titkos vágyait majd meglepni őt ezekkel. De túlzás elvárni, hogy kitalálja, azt, amit te sem tudsz és fogadja el, hogy ezért őt bünteted. (Ez részben az én esetem is.)

        Remélem, hogy így mostmár érthetőbb…

        Kedvelés

      • Nem, most sokkal kuszább. Engem érdekelne példa a saját életedből, mert akkor lehetne hitele a szavaidnak. Az utolsó bekezdés semmit nem támaszt alá és semmit nem cáfol meg. Az egy tipikus férfihiszti, hogy a nők maguk sem tudják, hogy mit akarnak, de azt elvárják a férfitől, hogy teljesítse. Ez felmentés a figyelem alól. Soha, egyszer sem találkoztam olyan nővel, aki azt panaszolta volna, hogy a párja nem találja ki a titkos gondolatait. Az sokkal inkább szokott a panasz tárgya lenni, hogy:
        1. nem figyel, mintha ott se lennék
        2. nem hallgat meg, folyton közbevág
        3. nem tartja fontosnak a problémáimat
        4. ha elmondok neki valamit, mond egy megoldási javaslatot, és ha az nekem nem jó, részéről vége a beszélgetésnek, sőt, még el is küld valahová
        5. sosem lep meg olyannal, amiről tudja, hogy szeretem (mert mondtam, hogy szeretem), mert szinte csak magával van elfoglalva

        Az meg, hogy ki mit lájkolgat a face-en, hát bocs…

        Kedvelés

      • Na azért itt álljunk meg egy szóra. Azzal indítottál, hogy “nem szeretnék olyan nőt feleségül venni (és családot alapítani vele), aki a blogod hűséges olvasója, rajongója, mert nagyonis fennáll annak a veszélye, hogy olvasóid meggyűlölik a férfiakat vagy ha nem, akkor olyan túlzott elvárásokat támasztanak velük szemben, amiket nem mindíg (bizonyos esetekben lehetetlen) teljesíteni.”
        Egyetlen példát szerettem volna arra, hogy milyen túlzó elvárása támadhat egy nőnek a BLOG HATÁSÁRA!
        Erre te írsz egy légből kapott, soha a blogon elvárásként nem szereplő irreális példát. Ez bizonyítaná, hogy a blogíró túloz bizonyít? Ráadásul sértő az is, ahogy már előre ítélkezel miszerint, ha mondanál nekünk egy valós (megtörtént) példát az életedből, az véget nem érő, értelmetlen(?) vitát eredményezne, amit mi úgy sem értenénk. Hát kösz, innentől tényleg nincs értelme a párbeszédnek. Reménytelen…és még a posztírót vádolod túlzó sarkítással, és általánosítással, holott ő mindig mindent részletekbe menően indokol, ellentétben például veled.

        Kedvelés

      • Nekem igen. Ebben az utolsó, maga-se-tudja felvetésedben tetten érhető, mennyire hamis identitást, önmagukkal szemben támasztott elvárások sorát ülteti a nők tudatába a rendszer, hogy már nem is tudják ezek miatt, amit folyton harsog bennük is minden, hogy kik ők és mi volna jó nekik. Ezért van az, hogy eleinte “erre vágynak”, “vállalják”, választják, szeretnék, hogy gondos menyecskék meg gyereket szülnek, és várják haza apát, aztán később mégse jó már az egész szereposztás. Mert a lélek kiált, és ami a nőkre van osztva, nem bírható ép ésszel. Ez, hogy már nem jó a nőnek, ami naiv korában annak tűnt, úgy tűnik, nagy csalódás a férfinak, aki voltaképpen jól elvan ebben a helyzetben. Hogy ő a kulcsfigura, aki a pénzt tolja, és őt várják haza és ő mond jó esetben nemet a kísértésekre ott az izgalmas külvilágban. Én is jól ellennék ebben, gondterhelten mesélném a társamnak, mi minden történt velem, biztos lehetnék benne, hogy a postás nem nagy kihívás neki, és irtó jó fejnek érezném magam, ha ezek után még játszótérre vinném a kissrácot, meg én főzném a vacsorát.

        Elhiheted, hogy nyomorgó családokban a nők nem vádolják azzal a férfit, hogy miért dolgozik, fel sem merült ilyen, de nyilván nem tagadható, hogy ez nem tesz jót a házasságnak. te tényleg úgy képzeled, hogy pattognak a vezényszavak és megy a durci, hogy mosogasson már a holtfáradt apa? Én azt kérdezem, miért csak az apa holtfáradt, miért alapértelmezett, hogy ő megy el pénzt keresni, és ezért rá kell tekintettel lenni, és mindig a nő kér. Miért? És ilyen helyzetekben, amelyekről én írok, cseppet sem a nő elvárásáról van szó, hanem arról, van-e még valódi kapcsolat köztük, és ezért most inkább megkérdezem: a férfinak mi az elvárása a kapcsolatától? Csak az, hogy legyen szex és hagyják békén? Miért? Neki nem hiányzik a valódi kapcsolódás? Mert kevésbé a szaros pelenkában kell a társ, inkább lélekben, egy nem elzárkózó, közelengedős férfi. Ebben mi a teljesíthetetlen, és hogy lehet, hogy a férfi ezt az elzárkózást választja, és a nő közelkerülését hisztinek tartja? Mi van az ő igényeivel? Az egész csak a nő unalma, gyere már haza, drágám? Mélységesen sértő már az is, ha a férfinak ez a holtfáradt hazaesés oké. Hát ő nem akar minket, velünk, nekünk? Nem is hinnéd, hány ilyen máshol járó-elzárkózó férj van.

        És létezhet más megélhetési megoldás is, mint hogy az apa dolgozzon egész nap. Egyébként meg nyomor ide, nyomor oda, erre is rá lehet menni, ezt sem kötelező elviselni, legfeljebb kényszerűségből szokták. Nagyon bűn-bűnös keretben gondolkozol, az a fő kérdésed, ki a hibás, pedig hiába nem hibás senki, attól még szar hétszám alig látni a másikat, eltávolodni tőle, és van következménye, és egyáltalán nem az itt a kulcs, hogy mit vár itt a nő, aminek a szerencsétlen férfi próbál megfelelni.

        Kedvelés

    • Én a 85%- ot példának írtam (ez ugrott be, konkrétan ez a házimunka egyenlőtlen elosztása számszerűsítve a nők terhére) nyilván ez az arány minden itt tárgyalt jelenségnél más és más. Például hála az égnek, nem igaz ez az arány a nőket bántalmazó férfiakra, mert ők a férfiaknak “csak” 20-25%-át teszik ki, de persze ezt is “illik” mindig megkérdőjelezni).

      Kedvelés

      • Azzal én is tisztában vagyok, hogy a házimunka egyenlőtlenül oszlik meg a legtöbb háztartásban. De azt még ennek a blognak a szerzője is kijelentette, hogy ez sokkal inkább egy elavult rendszer hibája, mint az ebbe beleszokott férfiaké. Ami a bántalmazókat illeti, nem kételkedem benne, hogy helytálló a statisztika. Sajnos… Remélem, hogy a civilizáció folyamatos fejlődésével ez a szám egyre kisebb lesz.

        Kedvelés

      • Az én értelmezésem szerint a blog a rendszert kritizálja, és csak másodsorban a férfiakat, akik ebbe a rendszerbe belehelyezkednek és (némelyek paszívan, némelyek aktívan) élvezik a számukra kiutalt előnyöket. Ha ezt megérted, akkor fogod tudni korrekten értelmezni az itteni írásokat. Olvass, más megoldás nincs, sajnálom 🙂

        Kedvelés

    • Sajnos, igen, Ami a jelenlegi helyzetet illeti. Remélem, a következő generáció más lesz.
      Ha magunkból és a közelebbi ismerőseimből indulok ki, egyértelmű ;)) Volt egy időszak (10 éve), mikor férjhez mentem, a barátnőim is nagyjából akkor voltak friss feleségek. Órákig sztoriztunk az egyébként rendes, dolgos, becsülhető férjeink otthoni dolgairól, és vigasztaltunk egymást, hogy fognak változni. Hát…

      Kedvelés

  6. Kiderült, hogy bár a törpe kisebbség tagja, Apát mégis elhagyták, mert unalmassá vált, illetve túl magas igényeket támasztottak vele kapcsolatban.
    De az azért érdekes, hogy ő még visszamenőleg sem örülne, ha ilyen blogokat olvasna a neje.
    Ez azért elég elgondolkodtató, hogy valaki még visszamenőleg is elvben regulázná a feleségét.

    Én a férjemtől nem szívesen válnék el, és vígan olvashatom mellette ezt a blogot is, meg bármit.
    Szerinte mindenki azt olvas, amit akar, azt gondol, amit akar, úgy él, ahogy akar, azzal él, akivel akar – ill. amire képes mindebből.

    A rendszer, amiben élünk, azért is rossz, mert szalagon termeli a túlhatalommal felruházott,
    “családfő”-ket, akik nem veszik észre, hogy milyen agresszív módon bele akarnak szólni a nejük életébe. És gyakran már csak azt veszik észre, hogy elhagyták őket, és azt elég nehezen viselik.

    A válások legnagyobb részét a nők adják be, de hogy a nők idáig rendszeresen előbb eljutnak, mint a férfiak, annak megintcsak okai vannak. Ha a férfiakat megtanítaná a család és főleg a társadalom önzetlenebbül élni, akkor nagyon sok nő nem akarna válni, mert a válás és főleg az azt megelőző, olykor évekig tartó tépelődés nekik is trauma.

    Úgy gondolom az, hogy nálunk országosan heti rendszerességgel ölik meg feleségeiket a férjek,
    egy nagy jéghegy csúcsa, az otthonok többségében komoly nőbántalmazás folyik különböző szinteken, és az ezt megelégelő nők adják be a válókeresetet.

    Van persze kivétel is, van hogy a nő valóban minden ok nélkül, vagy egy új szerelem okán lép ki a kapcsolatból (bár annak is van oka),
    de az átlag az nem ilyen.
    És aki még utólag sem engedné itt olvasni a nejét, az anno sem lehetett túl nagyvonalú férj, gondolom én.

    Kedvelés

    • Én azt mondtam, hogy nem szeretnék olyan nőt feleségül venni, aki ennek a blognak hűséges olvasója, rajongója. Te ebből odáig jutottál, hogy én még utólag s visszamenőleg is reguláznám a volt feleségem, megtiltanék neki bizonyos dolgokat. Ilyet akkor sem tennék, ha nem váltunk volna el, ettől függetlenül válaszod nagyon jó példa arra a negatív hozzáállásra, amiről beszéltem, és amit ez a blog sok nőben szerintem nagymértékben felerősít. Nem azért, mert a szerzőnek ez lenne a célja, hanem éppen a túlzások, sarkítások miatt.

      Kedvelés

    • Apa!
      nézd ezt újra! olvasd el újra! többször is olvasd el ezt az általad írt mondatot!

      “Én azt mondtam, hogy nem szeretnék olyan nőt feleségül venni, aki ennek a blognak hűséges olvasója, rajongója. ”

      – elvárás
      – azt sugallja, hogy itt a blogon olyan bűnös dolgok történnek, amely nem fér bele a “keretbe” a Rendbe (ha olvasgatsz, megtalálod e Rend definícióját, annyit elárulok, hogy a férfihangról vettük át, csak hogy lásd, azért mi is tanulunk)
      – egy egészen picit trollkodás, ezt a blogot így minősíteni (de tényleg csak egy kicsit, szóval nem vagy troll, maradj még)

      egy apróság, amire első szép és balaton parti vasárnapunkon figyeltem fel.
      parti étterem. érkezik a kis gyermekes házaspár. anya kezében a gyerek, tolja a babakocsit a másik kezével. apa lazán flangál és leül az első asztalhoz. anya etetőszéket intéz (kezében a gyerekkel), majd amikor a pincér hozza a széket apa feláll és beigazítja a széket (szakértelemmel ám!) majd visszaül.
      anya nem ül le, a gyerek járni tanul és nem akar beülni a székbe, ezért anya a parton sétáltatja a gyereket (nem rendel az étlapról, nem ül le egy percre sem, folyamatosan a gyereket figyeli, a gyereket sétáltatja -igen előrehajolva derékból a két kezét a gyereknek fogva és közben még mondókázik és énekel is -)
      apa közben ül és nézi a szépségesen csillámló balaton vizét, közben rendel (a feleségnek is jó esetben, de lehet hogy anya a pépesített gyerek kaja maradékát fogja ebédelni)

      innen nem néztem őket, belemélyedtem a saját könyvembe, úszni mentem, beszélgettem a férjemmel ilyesmi.

      figyeld az embereket te is! nagyon tanulságos és hasznos, ha leveszed a Rend szemüvegét és felteszed az egyenlő, egyenrangú, társ és együttműködő, humánus és támogató szemüveget.

      Kedvelés

      • Sajnos még mindíg sok az elavult férfi-női szerepeket előnyben részesítő, a világot a Rend szemüvegén keresztül értelmező férfi. Ilyen esetet látok én is eleget. Az én bajom az, hogy ti CSAK ezeket veszitek figyelembe. Ez a szélsőséges hozzáállás az, amit nem tudok elfogadni. Egyáltalán semmilyen szélsőséges hozzáállással nem tudok azonosulni, legyen az nacionalizmus, vallásosság vagy a férfihang. A szélsőségesség káros és veszélyes.

        A balaton parti sztorid nagyon beszédes. Valóban sok ilyen példa van még mindíg, sajnos. De én mindíg is figyeltem saját magam és a környezetem és már régen nem azt látom, hogy ez lenne a többség. Lehet, hogy itt, erdélyben annyira más lenne a helyzet, mint nálatok? Nem hiszem… Nem tudom, hogy mi a magyarázata annak, hogy mást és mást látunk, én már régesrégen “az egyenlő, egyenrangú, társ és együttműködő, humánus és támogató szemüveget” viselem.

        Én azt mondtam, hogy nem szeretnék olyan nőt feleségül venni, aki ennek a blognak hűséges olvasója, rajongója. Ezt még mindíg fenntartom. Ez egy őszinte kijelentés részemről, ugyanakkor értem, hogy itt, ezen a blogon trollkodás, nem is picit. (Ezért is írtam a hozzászólásom ide, ehhez a bejegyzéshez.) Egyáltalán nem arról van szó, hogy olyan nőt szeretnék, akinek természetes az alárendelt szerep és nem fontos saját méltósága. Olyan nőt szeretnék (pontosabban: szeretek), akinek nem CSAK az fontos. Akivel valóban meg lehet valósítani az egyenrangúságot, akivel mindent meg lehet beszélni, mert nem csak az a fontos, hogy neki legyen igaza. Akivel a kommunikáció akkor is működik, amikor éppen nem értünk egyet valamiben, ilyenkor nem az az első, hogy kiforgatja a szavaimat (ahogy azt például cvd tette) és ha úgy érzi, hogy tévedett, akkor azt nem úgy veszi, hogy én megaláztam, visszaéltem valamiféle, a Rend által rámruházott hatalommal.

        Kedvelés

      • Őszintén sajnáljuk, nagyon szeretnénk a feleségeid lenni.

        Rálátsz, hogy te őszinte voltál, de nekünk ez baromira sértő (nőt nőiségében, női alkalmasságában megkérdőjelezni, miközben persze, nem kötelező nekünk egymásra találnunk, de annak a fölénye, hogy ezt TE mondod ki, és bírálatként), olyan kínosan, nevetségesen, meg értelmetlen is? Nem lehet komolyan venni, aki ilyet ír. Nem az életünk álma, hogy neked vagy bármely más férfinak vagy az összes férfinak vagy a jó fej férfiaknak megfeleljünk.

        Kedvelés

      • Happy end.
        (Lehet apa teged nem meguntak,hanem talaltal egy finom noies not, aki persze nem oLvassa ezt a blogot. Es remeled nem olvass semmit, es a politika sem erdekli. Ertjuk)

        Kedvelés

      • Ez aztán hízelgő, hogy azt gondolod, nekünk CSAK az a fontos, hogy igazunk legyen. Téged vagy nagyon eltalált itt valami, vagy nem látod, nem akarod látni, mi van a társadalomban. S ha elmondják, nem hiszed el. Azért mondod, hogy jó, hát van ilyen, és akkor ez fontos, de a többiek, akik nem, azok csak irreális elvárásokat fognak támasztani, jaj, jaj. Mi lesz így veletek, veletek, akiknek minden elvárásuk reális, és akik rémülten követik, mit akar már megint az asszony.

        Általában nem a férfiak szokták észrevenni az egyenlőtlenséget, meg tiltakozni ellene, és ahogy te ezt soknak tartod, meg egyoldalúnak (én erről az egyébként agyonhallgatott oldalról írok, ki mondta, hogy az összesről?), az azt jelenti, hogy az a fajta érzékenység, amelyet mi lassan együtt megtanultunk, benned nincs meg, vagy kezdetleges. Mitől is lenne, nem vagy motivált, nem hajt a kétségbeesés, hogy megértsd, mi a nők baja, inkább az önigazolás a motivációd, s hogy ne kelljen megérteni mindezt, eljátszod azt, amit annyira kértem, hogy ne: hogy te kívülről és felülről, egyedül, elegánsan egy egységes tömbbel szemben (hálás szerep!), te aztán látod, hogy mi együtt, sokan mi mindent nem tudunk, mi egyformán gondolkodunk, és el lehet sodorni az agymosással itt a kis butákat, akiknek amúgy semmi, de semmi bajuk nem lenne, csak brahiból verik az asztalt.

        Te ebbe belecsöppentél, mi meg nem most kezdtük, mi már hónapok óta egyre csak a homlokunkra csapunk, hogy jé, erre az összefüggésre nem is gondoltam! Minden új kommentelő a csodálkozását, döbbenetét fejezi ki, és majdnem minden régi megérkezik, megérti, ha türelmes, olvas, nem retteg mások más véleményétől.

        Én is azt kérem, higgy nekünk, bízz bennünk, ne söpörd le, amit írunk, azzal, hogy de ez annyira szélsőséges, ez szörnyű, ez nem lehet igaz! De, bizony, igaz, és nincs kivétel: így vagy úgy mindannyian a rendszer foglyai vagyunk. Energiaigényes ellene küzdeni folyton.

        És nagyon beszédes, hogy a kritikádat úgy fejezed ki, hogy ülsz valami emelvényen, és nézed az előtted felvonuló sok nőt, és elfintorítod a szádat De tényleg, miről beszélsz??? Ilyen társkeresési szolgáltatás itta blogon nincs egyébként, bennünk fel sem merült, hogy a feleségeid legyünk, hogy naaa, valaki vegyen már eeel!, én például igen finnyásan, egyébként pedig friss özvegyként létezem. Velem vagy Megtörténik Az, Amiért Érdemes, vagy ennyi volt a szerelem, amennyi eddig jutott.

        Viszont érzékelem, hogy ha ennyire a szemébe kellene nézni egy nőnek, ahogy mi itt önmagunknak, attól te félsz. Nagyon. Nem szoktad meg, megriaszt. Azt szoktad meg, hogy te tudod jól, te javítod ki, aki rosszul gondolja. Azért inkább azt gondolod, hogy ezek itt csak egymást hergelik, verik az asztalt. Nőnek hinni nem szokás.

        Velem tényleg nehéz egyébként, s hogy a kemény előzmények miatt, vagy mert éles az eszem és az igazságérzetem, meg már a kaviárt is unom, vagy azért, mert öntörvényű és alkotó valaki vagyok, és sokat beszélek, ki tudja? Az én fejlődésem abban áll, hogy már nem zavar, hogy sok vagyok, nem szégyellem magam, csak állok a szélben.

        Hogy a trollok férfiak-e? Az itt lihegők mind azt mondták, azok, csak egy szakállas nő volt, mind javítgattak és oktattak. Egyébként statisztikailag is férfiak túlnyomórészt.

        Kedvelés

      • Őszinte kijelentés, hát, ez is jó takaró…

        Te nem érted, mi ellen, miért ekkora lendülettel mondjuk, amit. Te a rég elfojtott szavak végre-kitörését nevezed sarkításnak.

        Kedvelés

      • Az ilyesmitől kapok agymenést, hogy az anyukák miért nem tudnak leülni, és nézni a Balatont, a gyerek meg majdcsak elnégykézlábzik, amíg meg nem tanul járni.
        Persze egyébként a fenti eset nem egy normális férfiról szól, de az anyuka is távol áll az én mentalitásomtól…
        Azért szerencsém van, hogy sok jót is kaptam otthonról, most látom igazán.

        Kedvelés

      • Én is mászkáltam a gyerekemmel a parton, mert ha nem lettem volna ott vele, beleszaladt volna a vízbe, ráugrott volna a sziklákra, ilyesmi. Bekerített, biztonságos játszótér meg nincs mindenhol. A járni tanuló gyerek már csak ilyen…fontos az életkor, nem elhanyagolható. Kétéves korig bármilyen hülyeséget megcsinálhatnak, több gyerek esetén ez négy év, hat év, nyolc év. Hoppá-hoppá!

        Kedvelés

      • Oké, én a hátgörbítős dologra gondoltam, nem arra, hogy menjen ahova akar. Meg arra, hogy néha kell olyan hely, ahol mindenkinek jó, és lehet mondjuk együtt vacsorázni, és nem kell valakinek mindig ugrálni.
        Arra, hogy van, mikor felesleges erőfeszítést tesz valaki, csak azért, hogy megmutassa, hogy ő milyen jó, ő jobb, sőt… na ismerek ilyet, biztos azért gondolom így. Szóval, hogy enélkül is éppen elég a tennivaló, meg feladat egy gyerek körül. Úgy is, h megosztják. Meg néha a gyereknek is kell alkalmazkodni, még a legkisebbeknek is, ha csak egy vacsora erejéig is…

        Kedvelés

      • “Az ilyesmitől kapok agymenést, hogy az anyukák miért nem tudnak leülni, és nézni a Balatont,”
        Jaj, ugye ezt nem komolyan írod? Hogy a fenébe nézze a Balatont nyugodtan, miközben a 3 éves készül a hattyúk mellé esni a vízbe a nagy igyekezettől, hogy adjon nekik egy darabka kenyeret, ezalatt a 15 hónapos pedig leemeli a szomszéd néni lángosát az asztalról. És nem, nem tudnak alkalmazkodni egy vacsora erejéig sem, mert még kicsik hozzá! Mi úgy oldottuk meg ezt az időszakot, hogy felváltva ettünk, túl kell élni ezt az időszakot és kész. A lényeg az lenne, hogy ne csak anya küzdjön a gyerekekkel (nem hinném, hogy bárki is azért csinálná tök egyedül, míg a férje vígan (és főleg totál nyugiban) issza a sörét az asztalnál, hogy megmutassa, ő milyen jó, ő a mintaanyák gyöngye. Ugyan, ők egyszerűen csak belefáradtak abba, hogy a férjükből együttműködő társat faragjanak. Nehogy már ezért is a nők legyenek a hibásak. Legalább itt ne…

        Kedvelés

      • Mert egyebkent orditott volna a gyerek.
        Ha ordit anya ugrik, apa ul es etetoszeket igazit (jo fej, jo apa)
        Itt nem az anya viselkedeset kiritizaljuk,hanem eszrevesszuk, hogy milyen eszkozei vannak es hogy hasznalja a ferfi a rendszer altal csak neki biztositott elojogait.

        Kedvelés

      • lehet ez a lehetősége, de az is, hogy nem csinálja… végülis valakinek ordítania kell. Vagy a gyerek, vagy az anya (akár némán, vagy itt) és elválik, aztán meg az apa válás után (aztán trollkodik itt)….
        vagy pedig kitalálnak valamiféle munkamegosztást, vagy olyan helyet, ahol van játszórész, hogy tudjanak enni közösen, a családi nyaralásokon…
        Biztos van jobb megoldás, minthogy mindentintéző anya apától 10 méterrel görbe háttal gyereket vezetget.
        Én nem vezetgettem, és önigazolásomra hoztam fel a tudományt, miszerint a gyerek hátizmainak erősödnie kell, jobb ha kúszik és mászik sokat, nem kell bébikomp, és vezetgetés… 🙂

        Kedvelés

      • Mi azt találtuk ki anno, hogy gyerekes baráti párral együtt mentünk, és beosztottuk, hogy mikor melyikünk vigyáz az összes gyerekre. A többiek meg csináltak maguknak felnőtt programot.

        Kedvelés

      • Ezt nagyon jó ötletnek tartom. Viszont bobobe megoldását “lehet ez a lehetősége, de az is, hogy nem csinálja… végülis valakinek ordítania kell.” nagyon nem. Ugyanis végignéztem a közelünkben egy olyan gyerek felcseperedését, ahol anyuka is úgy döntött, hogy nem csinálja. Mit ne mondjak, rémálom volt nap mint nap, nekünk szomszédoknak is. Egy csoda, hogy nem került bele a gyerek a Blikkbe “elütötte a másfél éves kicsit a kamion” vagy “belefulladt a medencébe” címszóval.

        Kedvelés

      • Nagyon nőhibáztató ez, amit írsz, én is békén hagyom a gyereket, de sápítozva és tök fölöslegesen a harminc centis mászókáról stb. nekem hozták vissza mindig is a nénik. Az is lehet, hogy simán békén hagyható, nincs veszély, de az anyában erős a szoftver, ez nem döntés kérdése, csak válsághelyzetben borul a bili, hogy nem bírja, elege van, de közben mindenki azt érzékelteti, neki kéne ezt, gondosan, derűsen, szüntelen.

        Ezek az apák, ezek meg nem rossz fejek, nem is biztos, hogy lusták vagy lenézik a játszóterezést, egy-egy óra a gyerekkel meg sem kottyanna nekik, élveznék is, sok köztük a jóindulatú, de a társadalmi értékrend katasztrofálisan teleírta mindannyiunk fejét azzal, hogy a (kis)gyerek a nő dolga, a kicsinek az anyára van szüksége, és a férfi meg csak kivételesen, ha jó fej, egy kicsit van vele. Egyszerűen nem jut eszébe. Ezt nálunk is kellett gyúrni, nem volt automatikus. És Jánosnak, ha csecsemővel a hátán intézte a dolgot, a fél világ tapsolt, a másik fele meg engem szidott.

        Kedvelés

      • Igaz, nagy a nyomás, hogy ilyen (egyedül gyerekező, fáradt, túl sokat vállaló) legyen az ember, minden porcikám mindig tiltakozott az ellen, hogy aránytalanul többet vállaljak. Én mindig szóltam, ha elég volt. Hogy most apa jön. De ez nem volt vita tárgya.

        Kedvelés

    • Az is kiderül, ami szintén mindig visszatér, hogy de hát én jó voltam, neked ez sem elég? Nem nem elég, persze, hogy jó vagy, persze, hogy nem szemétkedsz. Az a nulla. Tudom, hogy ez durván hangzik, de az az origó, a keret. Csak torz világunkban tűnik maximumnak, áhított célnak, hogy a nő nincs magára hagyva, nincs leugatva, kigúnyolva. Innen jön még az összeillés, meg hogy unalmas-e, meg jó-e az ágyban vele, meg személyiségek harmóniája, és a szerelem is elkophat, és ha nem olyan a nő, aki rád tette fel az életét, egyetlen projektje az anyaság, és a lábad nyomát csókolgatja, mert ő -né, akkor a kockázat is nagyobb. És nem, ez nem uralom, ez pont az, ami veletek is, sajnos, megesik, hogy rendes meg kedves a Társ, “szépen élünk”,de egyszer csak radioaktív lesz valaki más.

      Te miért csak egyenlő tudtál lenni, izgalmas miért nem voltál? Nem buzgólkodni kell, pipálni a teendőket, hanem nagyvonalúan, teljes szívvel jelen lenni.

      És vedd bele a reakcióinkba, hogy a blogot kóstolgató, gyakran ugyanolyan mondatokat író jó szándékú férfiakkal is a tökünk tele már.

      Kedvelés

      • “a blogot kóstolgató, gyakran ugyanolyan mondatokat író jó szándékú férfiakkal is a tökünk tele már.”
        Tényleg, mennyire visszatérő ez a minősítése az egyenrangú kapcsolatot remélő nőknek, hogy “te nekem nem kellenél”. Eltekintve attól, hogy ez nem társkereső oldal (mondjuk ott is teljesen érthetetlen ez a fölényeskedés, elvégre minek foglalkozik egy férfi olyan nőkkel, akik neki nem kellenének? Ezt minek közölni, ki a szart érdekel neki ki kellene? Én sem futkosok nekem nem tetsző férfiak után azzal a szöveggel, hogy “figyu, nekem te nem kellenél ám csak hogy tudd”). Mondjuk az ide betévedt és bennünket megregulázni szándékozó férfiaknak érteni vélem a szándékát. Ők félnek a tudatos nőktől és megpróbálják a helyükre terelni őket és mivel a nők úgy vannak szocializálva, hogy leginkább külső elvárásoknak próbáljanak megfelelni, így lehet a legjobban a tyúkszemükre lépni. “Ha nem akarsz megfelelni az én elvárásaimnak (olyat olvasol ami nekem nem tetszik), akkor nem lesz buksisimi ám!”

        Kedvelés

      • Én nem mondom, hogy most már nem vagyok olyan, de tényleg sokáig nagyon úgy gondoltam, hogy a jófejséggel lehet kompenzálni a hiányosságokat. A lustaságot, kényelmet, gyávaságot, gyengeséget, erőtlenséget, a kreativitás hiányát, a jó szexet. Hogy mit sír? Leviszem a szemetet, kifizetem a számlákat, tenyeremen hordom. Most már rájöttem, azért tettem, mert kompenzáltam azért, amit NEM tudtam megtenni. És pofára estem, amikor rájöttem, hogy neki INKÁBB az kell, még ha nem is hordozzák tenyéren, és nincs az a jófejség, ami az én időmben volt. Igen, ezzel nagyon fájdalmas szembenézni, szerintem, nem akarok okoskodni, de Apa, rád is vár ez. Hogy valóban nem volt elég, és ez nem azért van, mert nem vagy elég jó fej, hanem mert másra vágyott. Hamarabb szembe kellett volna néznem azzal, hogy mire vágyott a volt párom. Hamarabb meg kellett volna hallani azt a belső hangot, hogy el kell engedni, és nem vagyok hozzá való, nem én kellek neki. És nagyon tudatosan kell figyelni, hogy a kapcsolat nem üzlet, ahol a jófejséget beteszem, és kiveszem a szép családot, és az együtt nyaralást és a jó társaságot, hanem ez a kapcsolat épül, alakul, él, és annyira él, amennyire én is, ő is éltetjük. És az sem véletlen, Apa, hogy te is erdélyi vagy. Idehaza jól megszokjuk, hogy neked is szar, nekem is szar, összerakjuk, amink van, te majd jól kompenzálsz belőlem, én meg belőled, s egymást pátyolgatva megélünk, különben is olyan súlyos az egzisztenciális teher, hogy nem lesz időnk “lelkizni”, és aztán ijedten vesszük észre: nem elég neki, hogy sokat keresünk, és nem éhezik, mint a dédnagyanyja, mert már nem a dédnagyanyja életét éli, és igen, “lelkizik”, de a semmiből megélni, a kőből is pénzt facsarni megtanítottak, de valaki felé odafordulni, szeretni, lazulni, ne a gázszámlára gondolni bizony nem. Azt hittük, hogy az életszínvonal a fontos, hogy angolvécé budi helyett, és Mallorca Szováta helyett, és nem vettük észre: igazából életminőséget vár és keres a párunk. És én sem tudom, hogy kell életminőséget nyújtani. Nos, kedves Apa, én is mondhatnám, hogy nem kell olyan nő, aki olvassa ezt a blogot, mert egy alacsony igényű, mindennel megelégedő, kevés frusztrációt okozó falusi ártatlanság jobban simogatná az egómat, de mit érnék el vele? Fejlődne a személyiségem? Aligha hiszem. És nem mondom, hogy harminchat évesen most már lehetek olyan tudatos, életminőségre fókuszáló, gazdagságtudattal bíró valaki, aki még nem vagyok. De nem nyugszom bele abba, hogy én tökéletes vagyok, csak a kutya es jódógába veszik meg, hanem veszek veszettség elleni oltást, és tudom, hogy a veszettség ellen fel kell rendesen készülni.

        Kedvelés

      • Ez tényleg nagyon találó, köszönöm!

        “Igen, ezzel nagyon fájdalmas szembenézni, szerintem, nem akarok okoskodni, de Apa, rád is vár ez. Hogy valóban nem volt elég, és ez nem azért van, mert nem vagy elég jó fej, hanem mert másra vágyott. Hamarabb szembe kellett volna néznem azzal, hogy mire vágyott a volt párom. Hamarabb meg kellett volna hallani azt a belső hangot, hogy el kell engedni, és nem vagyok hozzá való, nem én kellek neki.”

        Igen, ezt át tudom érezni, ezeken keresztülmentem már 10 évig tartó házasságom utolsó két évében. Az én esetemben az történt, hogy a volt párom vágyai, elvárásai különböző dolgok hatására megváltoztak, és én ezekhez kellett volna alkalmazkodjak, feladva minden mást. Már meg is tettem (a kislányom miatt, aki gyakran többet van velem, mint a volt párommal és aki nélül nagyon nehezemre esik elképzelni az életet), amikor egyrészt kiderült, hogy ez sem segítene, másrészt valószínűleg ettől is váltam unalmassá. Hosszú távon különben sem valószínű, hogy ennyire le tudtam volna mondani mindenről, és meg is tudtam volna neki bocsátani azt, hogy ezt várta tőlem.

        Maximálisan egyet tudok érteni mindazzal, amit írtál.

        “De nem nyugszom bele abba, hogy én tökéletes vagyok”
        Ezért vagyok még mindíg itt.

        Kedvelés

  7. ” Csak a
    kiindulópontra vigyázzunk! Az ismeretlent megközelíthetjük az ismeretek, de a
    lehetőségek felől is. Az ismeretek hajlamosak arra, hogy csak azt a jövevényt fogadják
    be, amelyik rájuk üt, logikájukhoz igazodik, kialakult törvények szerint él és ítél. A
    lehetőségek némi bátorságot és képzelőerőt igényelnek; innen nyílik az érthetőség
    visszaútja.” Szilágyi Domokos Hogyan írjunk verset

    Kedvelés

  8. Sajnos ezt a vélemény-cserét mostmár reménytelennek érzem. Ugyanúgy, ahogy gondolom ti is annak érzitek, a különbség csak az, hogy ti kezdettől fogva úgy álltatok hozzá, hogy reménytelen, miközben rajtam kéritek számon a nyitottság hiányát. Tudom, erre az a válasz, hogy nem ítélkezhetek, mert nem ismerlek. Így van. Mindent, amit mondok, a válaszaitokra alapozom, és az egyenrangúság jogán annyira ítéllek meg titeket, amennyire ti engem így, ismeretlenül. Szerintem ez így fair.

    Nagyon sok önuralomra van szükségem ahhoz, hogy válaszaitokat olvasva ne háborodjak fel és ne válaszoljak azonnal, minősíthetetlen modorban kérve számon azt, hogy miért forgatjátok ki a szavaimat, miért feltételeztek rólam olyasmit, amire semmi nem utal abban, amit írtam, sőt, éppen ellenkezőleg. Nem sértegetni akarlak titeket, de ennyi agresszív elutasítással, amire szerintem nem szolgáltam rá, már rég nem találkoztam. Most ezt az önuralom-dolgot persze, hogy ki fogjátok csavarni, úgy értelmezitek majd, hogy felsőbbrendűnek érzem magam, nem viselem el, hogy ellentmondanak nekem, stb. pedig nem erről van szó. Amiről szó van, arra íme néhány idézet, példaképpen:

    Vacskamati: “Tényleg, mennyire visszatérő ez a minősítése az egyenrangú kapcsolatot remélő nőknek, hogy “te nekem nem kellenél”. Ezt minek közölni, ki a szart érdekel neki ki kellene?” (Ez nem az egyenrangú kapcsolatot remélő nők minősítése, hanem azoké, akikkel csak úgy működik az egyenrangúság, ha csendben bólogatok és nem ellenkezem.)

    csak az olvassa: “Viszont érzékelem, hogy ha ennyire a szemébe kellene nézni egy nőnek, ahogy mi itt önmagunknak, attól te félsz. Nagyon. Nem szoktad meg, megriaszt. Azt szoktad meg, hogy te tudod jól, te javítod ki, aki rosszul gondolja. És nagyon beszédes, hogy a kritikádat úgy fejezed ki, hogy ülsz valami emelvényen, és nézed az előtted felvonuló sok nőt, és elfintorítod a szádat” (Nem tudom, hol olvastad ezt a sorok között, én nem látom magam ilyennek. Ha mégis így lenne, akkor nagyon félreismertem magam. Tényleg nem tudom, miből következtettél arra, hogy ennyire sötét volnék.Valahol úgy érzem, hogy pusztán abból, hogy nem értettem veled egyet bizonyos dolgokban, és ha ez így van, akkor jogos, amit írtam.)

    csak az olvassa: “De tényleg, miről beszélsz??? Ilyen társkeresési szolgáltatás itta blogon nincs egyébként, bennünk fel sem merült, hogy a feleségeid legyünk” (Bennem sem. Itt megint az az érzésem, hogy szándékosan nem akarjátok megérteni, mit akartam mondani azzal az ominózus kijelentéssel, amivel, ismétlem, azokat a nőket mínősítettem, akikkel csak úgy működik az egyenrangúság, ha csendben bólogatok és nem ellenkezem. Úgy érzem, hogy ez a blog az ilyen szélsőséges hozzáállás bástyája lett és az eddigi hozzászólások alapján nem tévedtem.)

    cvd : “De az azért érdekes, hogy ő még visszamenőleg sem örülne, ha ilyen blogokat olvasna a neje.
    Ez azért elég elgondolkodtató, hogy valaki még visszamenőleg is elvben regulázná a feleségét.” (Újabb szándékos ferdítés, meg sem fordult a fejemben ilyesmi.)

    csak az olvassa: “Elhiheted, hogy nyomorgó családokban a nők nem vádolják azzal a férfit, hogy miért dolgozik, fel sem merült ilyen” (Bennem sem.)

    árnika: “Lehet apa teged nem meguntak,hanem talaltal egy finom noies not, aki persze nem oLvassa ezt a blogot. Es remeled nem olvass semmit, es a politika sem erdekli. Ertjuk” (Értsem ezt úgy, hogy feltételezed, a volt feleségem kirúgott, mert megcsaltam? Köszönöm a bizalmat.)

    Vacskamati: “Még mindig nem írtál semmi konkrétumot ezekről a túlzó elvárásokról. El kellett adnod a vitorlást vagy nem tetszett, hogy minden hétvégén horgászni mész 3 napig?” (Ezt mesterien csavartad meg, le a kalappal. Nyilván csak férfi eshet túlzásokba, nők sohasem.)

    Ezek után komolyan azt várjátok tőlem, hogy konkrét saját példát mondjak, megkockáztatva ezzel, hogy ugyanilyen stílusban forgassátok ki a magánéletem? Nem, ez szóba sem jöhet.

    És ha már a túlzott elvárásoknál tartunk, ennek a blognak valószínűleg egyetlen írása sem fogalmaz meg túlzott elvárásokat. Én azt mondtam, hogy “amit ti szeretnétek, egyenlőség, egyenlő tehermegosztás, odafigyelés, kommunikáció, önzetlenség, stb. egyáltalán nem minősül túlzó elvárásnak”. Válaszaitok alapján mindez nem elég. Vajon hol az a határ, amelyen túl már túlzó elvárásokról beszélhetünk? A blog nem részleteiben, hanem egészében keltheti sok olvasójában azt az érzést, hogy soha nem kap eleget.

    “Én is azt kérem, higgy nekünk, bízz bennünk, ne söpörd le, amit írunk” Vajon nem minősül ez túlzó elvárásnak, amikor ti egyáltalán nem hisztek nekem, nem bíztok bennem és csípőből söpörtök le mindent, amit írok?

    Kedvelés

    • Hej, apa, mi földiek is, sorstársak is vagyunk. Ne menj még el, rendes lányok ezek, s van empátia is, elfogadás is. Ha javasolhatom, olvass olyan kommentsorozatokat itt, ahol engem veséztek, tanulságos lehet. Nagyon kritikus itt a hangnem, bírni kell, de lehet, én csak tudom.

      Kedvelés

      • Udv. Csineva! Akkor irtal pont amikor teged hoztalak mint udito es kovetendo pleda.
        Koszi, hogy vagy!

        Kedvelés

      • Szerintem kezdd azzal, hogy “és akkor eldobják”, de az egész a “milyen legyek neked” kommentjeivel kezdődött, és az sem volt semmi, amikor a “hosszantartó, monogám házasság”-ról vitáztunk, ezt is be lehet írni a keresőbe.

        Kedvelés

    • Vannak szakaszai a blog olvasova valasnak.
      Ugy tunik te az elso szakasznal nem jutottal tovabb.
      (Csinevaval mennyi csorte volt! Es itt van , blog talin van, velunk van, pedig vannak vitainak tovabbra is)
      Sajnalom, ha nem maradsz.
      Jo volt beszelgetni.

      Kedvelés

      • Azt nem mondtam, hogy megyek. Úgy érzem, hogy van mit tanulni innen, ha a szélsőséges burokból kihámozom a lényeget és az csak hasznos lehet. De megpróbálok nem hozzászólni, mert ami itt folyik, az nálam nem fér bele a civilizált, értelmes, egyenrangú beszélgetés vagy vita kereteibe.

        Kedvelés

      • Alaptalanul? Ha van ötleted arról, hogyan kezeljem mindazt, amit a legutóbbi hosszabb hozzászólásomban kifejtettem, én nyitott vagyok 🙂

        Kedvelés

      • Vedd le a szemuveged.
        Ahogy javasoltam korabban.
        Nem megy rogton.
        Tudod van a labda. Amikor a gyerekeket tanitjuk, hogy mennyire nincs ertelme gorcsosen szorongatni a labdat, mennyivel szorakoztatobb egyutt labdazni. Hat! Hosszu az ut, mire a kis gyerek, ahogy cseperedik raebred milyen jo is egyutt labdazni.
        Te most meg szorongatod a labdat, de hidd el felszabadito lesz egyutt felismerni, hogy mire is jo az a labda.

        Kedvelés

      • “Vedd le a szemuveged.
        Ahogy javasoltam korabban.”

        És, ahogy én azt korábban mondtam, már régen levettem a szemüveget. De te ezt addig nem hiszed el nekem, amíg fel nem adom a saját véleményem és egyet nem értek a tieddel, mindegy, hogy úgy gondolom-e vagy sem. Ez nem fair-play, hagyjuk inkább… Köszönöm, hogy válaszoltál.

        Kedvelés

      • Ha erre azt mondom, hogy szerintem nem vetted le, akkor nekem nincs igazam.
        Holott ahhoz, hogy azt mondhassuk levetted ahhoz szakitani kene az igazad van/nincs igazad, te vagy a hibas/en mindent jol csinalok tipusu ervelessel.

        Kedvelés

      • Én nem arról beszéltem, hogy ki a hibás, kinek van igaza vagy ki a bűnös. Véleménykülönbséget mondtam. Azt lehet? És nem azon akadtam ki, hogy nem értetek egyet velem, hanem azon, hogy én egyvalamit írok, ti meg másvalamit olvastok. Mire jó ez? Nem kötekedni akarok, komolyan kérdem.

        Kedvelés

      • Először én is elmenekültem, pedig nő vagyok. Engem is osztottak. Aztán rájöttem, igazuk van. Vagy nincs. De akkor meg érvelni kell, mert az értelmes szót itt mindenki megbecsüli, ezért lettem kicsit függő.

        Kedvelés

      • Akkor nem értem, miért maradsz. MILYEN SZÉLSŐSÉGES BUROK? És összességében vonz vagy taszít? Erős paprika, csíp, de mindig beleharap mégis, mondta az egyik olvasó, aki aztán csúnyán elárult. Nagyon jellemző ez a kettősség, felfokozott idegenkedés és vonzalom.

        Nagyon furcsa nekem, amit írsz, hogy ez itt nem civilizált stb. Én és a többiek is visszajeleztek, ha nem tetszett, ahogy írtál, de ez miért nem fér bele, nem értem. Nem kell egyetértenünk, és nem az a boldog befejezés, ha meggyőzöl minket. Miért esik ennyire nehezedre elfogadni, hogy másképp látjuk, és mivel kezdeményezted a beszélgetést, le is írjuk? Mondd, hogy “én nem erre gondoltam” vagy “ezt most félreérted”, de ne láss már rosszindulatot a reakciókba!

        Valami nagyon fáj neked, fel van tépve itt.

        Kedvelés

      • “Akkor nem értem, miért maradsz. MILYEN SZÉLSŐSÉGES BUROK? És összességében vonz vagy taszít?”

        A szélsőségeset visszavonom. Amióta kevesebbet írok, azóta többet olvasok, megértettem mostmár, hogy ez a blogod lényege és ha ezt árnyalnád, akkor már nem lenne eléggé erős az üzenet. Összességében vonz az írásaid stílusa, a bennük rejlő tanulási lehetőség és ami taszít, azt részletesen kifejtettem itt: https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/01/01/trollok/#comment-30943

        Kedvelés

    • Nono, azért ez nem ennyire egyenlő, hogy kölcsönösen nem ismerjük egymást, és beszélgetünk. Te jöttél ide, mert találtál valami érdekeset, te akartál beszélgetni, te kérdeztél, és engem nagyon is meg lehet ismerni a blogról, mondhatni, minden bejegyzés én vagyok, merészen. Rólad még mindig nem tudnék öt állítást megfogalmazni.

      Ne legyél felháborodva, mi sem vagyunk. Nem igaz, hogy eldöntöttük előre, nem szoktuk, én csak a trollszagnál teszem, de mindannyian egyetértettünk abban, hogy nem vagy troll. De van valami naiv abban, hogy azt gondolod, néhány érvvel, köztük sértéssel, meg egy kis olvasással átformálsz itt mindenkit, aki pedig hosszú utat járt be, megélte a saját életét, van neki saját szemszöge, és szépre csiszolta érvelését, érzékenységét hónapok alatt az itteni vitákban. Provokatívan csinálod, és pont rólad érzem azt, hogy nem érted, mit olvasol, gyanakszol, prekoncepciód van, sértetten reagálsz és eldöntötted előre. Idéznék a nemtrollok fejezetből: ha leírod az ellenvéleményedet, és válaszolnak rá, azt ne vedd támadásnak. Neked is szabad (ha nem vagy troll), másnak is.

      TROLL NEM AZ, AKI MÁSKÉPP GONDOLJA, hanem aki rejtőzködve és provokatívan, kajánul, fölényesen, közösségrombolóan nyomul.

      Kedvelés

      • (Néhány dolgot nagybetűkkel kiemelnék, ez internetes párbeszédnél kiabálásnak hat, ebben az esetben nem az, csak nem tudom, hogyan hívjam fel másképpen a figyelmet néhány dologra, ami SZERINTEM fontos és az az érzésem, hogy egyszerűen átsiklottok felette, amitől a mondanivalóm sokat veszít. Kérlek, ne vegyétek kioktatásnak, mert nem az, illetve nem annak szánom.)

        Ok, ez így világos, ezzel egyet tudok érteni. Én elsősorban olvasni jöttem ide, tanulni valamit saját hibáimról. Azért szóltam hozzá, mert ha van valami, amit ki nem állhatok, az az igazságtalanság, a szélsőségesség, és bizonyos mennyiségű olvasás után úgy éreztem, hogy itt túl sok van belőle. Elsősorban az ütötte ki a biztosítékot, hogy több bejegyzés és a hozzá tartozó kommentek olvasása után rájöttem, szerintetek ha egy kapcsolatban vagy házasságban valami nem működik, annak így vagy úgy a férfi az oka. Vagy a Rend. De a rend nem egy önálló, személytelen valami, a rendet emberek működtetik, férfiak, akiknek ez így jó, vagy legalábbis azt hiszik, hogy jó, míg ki nem derül az ellenkezője. Értem és EGYETÉRTEK a Rend és az azt kihasználó férfiakkal szembeni álláspontoddal. Amit nem tudok elfogadni az az, hogy szerinted/szerintetek ez alól nincs kivétel. Nincs olyan, hogy a nő téved valamiben vagy ha van, akkor annak valamilyen oka van, ami szintén a rendre illetve a férfiakra vezethető vissza. Lehet, hogy nem így van, de az egesz blogról ez jön le. A második dolog, ami kiakasztott az az, amiben szintén LEHET, HOGY TÉVEDEK de ugyanúgy érvényes az egész blog üzenetére, hogy a nőnek nem lehet olyan elvárása, ami túlzó lehet a férfira nézve. Közben tovább olvasgattam a blogot és a “mire vágyik a férfi” című írásodnál egyik hozzászólásban akadtam rá erre: “tegnap beszelgettem 3 anyukaval es mindegyiknek leesett az alla hogy az en ferjem foz, mos, takarit, gyerekre vigyaz, viragot hoz. Mindenki azt magyarazza hogy erezzem magam szerencsesnek. Nem erzem. Meg igy is hetente talalok valamit amiben egyenlobb tudnek lenni.” EGYETÉRTEK azzal, hogy ez egy minimum, ez a 0 pont. De kíváncsi volnék arra, hol van szerintetek az elvárások felső határa.

        ” Nem igaz, hogy eldöntöttük előre, nem szoktuk” Rendben, elfogadom. És elnézést kérek a sértegetésért, részemről tényleg egy őszinte vélemény volt, de belátom azt is, hogy mennyire sértő lehet. Senkit nem akartam átformálni, csupán az általalam érzékelt szélsőséges hozzáállást szerettem volna egy picit csökkenteni.

        “ha leírod az ellenvéleményedet, és válaszolnak rá, azt ne vedd támadásnak.” Természtesen NEM veszem annak. Azt viszont támadásnak veszem, hogyha nem arra válaszolnak amit leírtam, hanem arra, amit NEM ÍRTAM LE, sőt, hangsúlyoztam az ELLENKEZŐJÉT. Támadásnak veszem, ha kiforgatják a szavaim és zsigerből olyan dolgokat feltételeznek rólam, ami nemcsak hogy nem igaz, de még csak nem is utal rá semmi abban, amit írtam.

        Még mindíg úgy gondolod, hogy prekoncepcióm van és alaptalanul sértetten reagálok?

        Kedvelés

      • Tényleg nincs értelme így beszélgetni, annyira eldöntötted te előre, hogy itt mi van, és hogy csökkenteni kell, mert szélsőséges. De még mindig nem tudjuk, mi.

        Mit gondolsz, meg lehet mondani általában, összesen, mennyi legyen, lehet az elvárás? Miféle elvárások lehetnek minden, bármelyik nő kapcsolatában? Semmilyen általános recept nincs, senki helyett nem mondunk semmit, élethelyzeteket, jelenségeket, motivációkat, összefüggéseket tárgyalunk. És az egyenlőség egy kicsit dinamikusabb meg bonyolultabb annál, mint hogy mosásból meg virágcsokorból álljon. Bizony, kritikusan nézzük az emberünket (én egyedül élek), és magunkat is, például én nagyon sok manipulatívmanőverrel felhagytam már, egyenes vagyok, felismerem az érzéseimet és foglalkozom velük, és sokkal jobb így. Át tudok értelmezni helyzeteket, rá tudok látni magamra, még megbocsátani is tudok — nekem ezt adja a blog, az én blogom, az írás, a kommentek olvasása, a beszélgetés és a visszaolvasás.

        Nem tudom, neked mi jogos, mi bántó, csak te tudhatod, nekem nem nagyon tetszik, ahogy reagálsz, mintha meg akarnád mondani nekünk, visszavágva a feleséged miatti fájdalmadért, mintha ez volna a fő cél.

        Kedvelés

      • “Tényleg nincs értelme így beszélgetni, annyira eldöntötted te előre, hogy itt mi van, és hogy csökkenteni kell, mert szélsőséges.”

        Nem, nem döntöttem el előre, kb egy éve olvasgatok itt, az olvasottakból szűrtem le egyet s mást. Sokmindenben tévedtem, vagy inkább eltúloztam, legutóbbi válaszod ezt tisztázta számomra.

        “Mit gondolsz, meg lehet mondani általában, összesen, mennyi legyen, lehet az elvárás? Miféle elvárások lehetnek minden, bármelyik nő kapcsolatában? Semmilyen általános recept nincs”

        Én is ezt mondtam. Már három nappal ezelőtt, és azóta többször is. Nem tudom, hogyan fogalmazzam meg úgy, hogy ne vegyétek támadásnak, sértegetésnek, de egyfolytában úgy érzem, hogy nem annak alapján válaszoltok nekem, amit mondok, hanem az előítéleteitek diktálják a választ. Ezért van folyton olyan érzésem, hogy vagy szándékosan értitek félre, amit írok, vagy kiforgatjátok, vagy egyszerűen mellőzitek. Ez most jó példa az utóbbira.

        Ezzel most megint sértő, támadó voltam? Szerintem ahhoz, hogy normális, érveken alapuló, egyenrangú beszélgetést lehessen folytatni, jó lenne mellőzni az előítéletet és az iróniát. Én többször is jeleztem például, hogy mi az, amiben egyetértünk. Egyik esetben sem voltam irónikus.

        “Nem tudom, neked mi jogos, mi bántó, csak te tudhatod” Van egy általános civilizációs recept arra, hogy mi lehet valakinek jogos, ill. bántó. Nem kell ismernem valakit azért, hogy tudjam, nincs jogom letámadni úgy, hogy kiforgatom a szavait és szándékosan olyasmit feltételezek róla, amire semmi nem utalt.

        Kedvelés

      • Olyan fura ez. Azt írod, hogy tanulni jöttél, az okát mi nem tudjuk, de tegyük fel azért, mert érdekel.

        Ha eltekintünk a blog témájától, és csak úgy csupaszon egy olyan felületnek nevezzük, amit tanulásra megfelelőnek találtál, AKKOR MIÉRT kérdőjelezed meg, metélgeted, csiszolgatod az első megnyilvánulásod során.

        Ha mondjuk ellenállhatatlan vágyat érzel arra, hogy megtanulj fazekaskodni és elmész egy korongozó csoporthoz, akkor ott is az első alkalommal megmondod, hogy nem is úgy van, nem oda kell tenni az agyagot, formázni sem úgy kell, mert te jobban tudod, te hallottad, hogy mások máshogy csinálják, semmibe véve az ott évek óta dolgozók tapasztalatát, és hozzáértését?

        Szerintem a terápiás foglalkozásokon kívül ezt sehol sem néznék el neked, de talán még ott sem. Itt is rossz néven veszi a közösség.

        Kedvelés

      • “tanulni jöttél, az okát mi nem tudjuk”

        A saját hibáimról szeretnék többet tudni. Hogy mi az, amiben tévedtem (soha nem tartottam magam tévedhetetlennek) és hogyan ne kövessem el újra ugyanazt a hibát.

        “MIÉRT kérdőjelezed meg, metélgeted, csiszolgatod az első megnyilvánulásod során.”

        Nem ez az első megnyilvánulásom, de ez most mellékes, amit megkérdőjeleztem, az az igazságtalan egyoldalúság volt.

        A korongozó hasonlatod ott sántít, hogy én nem először vagyok itt, körülbelül egy éve olvasgatom a blogot (bár időhiány miatt elég ritkan), és kb féléve szóltam hozzá először, az ” akkor eldobják” című írásnál.

        Kedvelés

      • Kedves Apa, kérlek ne haragudj, hogy nem követtem a blogéleted, a hasonlatom így tényleg számít, legközelebb körültekintőbb leszek, ígérem, bocs, tényleg mea culpa.

        Kedvelés

      • Nincs, amiért elnézést kérned, blogéletem eddig itt egy régi hozzászólást leszámítva nem volt, csupán olvasója voltam.

        Kedvelés

      • ” Értem és EGYETÉRTEK a Rend és az azt kihasználó férfiakkal szembeni álláspontoddal. Amit nem tudok elfogadni az az, hogy szerinted/szerintetek ez alól nincs kivétel”
        “Támadásnak veszem, ha kiforgatják a szavaim és zsigerből olyan dolgokat feltételeznek rólam, ami nemcsak hogy nem igaz, de még csak nem is utal rá semmi abban, amit írtam.”
        Tudod mi,t nem magyarázom sehogy az első mondatod, viszont jó lenne ha te magad mondanád el, hol olvastál itt olyat bárkitől is, hogy NINCS KIVÉTEL? A blogíró is többször említette, hogy az ő férje sem volt ilyen. Akkor kiről, kinek a véleményéről írsz folyton?

        Kedvelés

      • csak az olvassa: ” Én is azt kérem, higgy nekünk, bízz bennünk, ne söpörd le, amit írunk, azzal, hogy de ez annyira szélsőséges, ez szörnyű, ez nem lehet igaz! De, bizony, igaz, és nincs kivétel: így vagy úgy mindannyian a rendszer foglyai vagyunk. ”

        De még ha nem is lett volna konkrétan kimondva… Az, hogy az ellenvéleményben szinte rögtön támadást láttok, az, hogy ha én valamiben egyetértek veletek, akkor azt úgy kezelitek, mintha nem lenne őszinte hozzáállás, és az, hogy abból, amit mondtam, kiragadjátok azt, aminek alapján támadni lehet mind erre utal.

        Kedvelés

    • Van olyan elvárásunk is egymás iránt, ezen a blogon, hogy nyíljunk meg, ne csak szemlézgessünk itt mások életében, gondolataiban, főként ha véleményközlési ingerünk is TÀMAD. No ennek jegyében.
      Én a blog hatásár egyre jobban merem és bírom néven nevezni életem nehézségeit, még ha ezek a számomra szent házassághoz és/vagy gyerekvállaláshoz kapcsolódnak is, és arra jutottam, nekem nem mártírnak kell lennem, hanem BOLDOGNAK. Az itt olvasottak rávilágítottak ezer oldalról, hogy a nehézség (rendszerokok),

      Kedvelés

      • rendszerokokra vezethető vissza a leggyakrabban, és így racionálisan elérhető érvekkel is felvértezve tudok duzzogás, hiszti és sárkányság helyett előállni azzal, hogy mi segítene abban, hogy oldódjék a frusztrációm. A férjem pedig jobban ért már. Érti, érzi, közös felelősségünk a gyerekek testi, lelki, szellemi jóléte és az otthonunk is. Érdekes fejlemény, hogy már sokszor a gondolatomat is ki tudja találni.

        Kedvelés

    • “…rajtam kéritek számon a nyitottság hiányát. Tudom, erre az a válasz, hogy nem ítélkezhetek, mert nem ismerlek.”

      “Most ezt az önuralom-dolgot persze, hogy ki fogjátok csavarni, úgy értelmezitek majd, hogy felsőbbrendűnek érzem magam, nem viselem el, hogy ellentmondanak nekem, stb. pedig nem erről van szó.” Ezt miért csinálod? Miért vagy defenzív? Én egyiket sem mondom, gondolom.

      “csendben bólogatok, nem ellenkezem”: miért kell ellenkezni? Miért nem lehet beszélgetni? Miért rivalizálás ez? Miért gondolod, hogy ellened, a rovásodra történik?

      “…hanem azoké, akikkel csak úgy működik az egyenrangúság, ha csendben bólogatok és nem ellenkezem.” És kik ezek a nők? Akikről te beszélsz, azok párkapcsolat-nők, különben a felvetésednek nincs értelme, velem, velünk nem vagy kapcsolatban, mi csak beszélgetünk, és ha nem megy, nem tartozunk egymásnak semmivel. Szóval tényleg nem értem Nem kell csendben bólogatnod, mé ölényes is lehetsz, de arra a válasz a mi más véleményünk, meg irónia is, például a vtorlás.

      (Milyen történet lehet emögött? Volt ilyen nő az életedben? És mit éltél meg vajon csendben bólogatásnak, önfeladásnak?

      Azt gyanítom, neked van egy konkrét történeted, utaltál is rá: nagyon kellett volna az a nő, igyekeztél is, aki viszont nem adta fel magát, és erre mondod te azt, hogy nem kellene ilyen nő. Pedig te nem kellettél, noha igenis feladtad magad, legalábbis úgy élted meg.

      Lehet, hogy te nagyon szerelmes voltál, és volt egy nő, aki erős volt, és akiért érdemes lett volna ezt a fölényt, önvédelmet, amelyet nem érzékelsz magadban, feladnod? És nem sikerült, és ebbe buktál bele, hiába az igyekezet? Vagy eleve sokkal nagyobb kaliber volt, és ezért fáj ennyire? Csak találgatok.)

      Mi a te véleményed egyáltalán, mit gondolsz te másképp, mint bármely, egyenlőséget kívánó nő, azon a félelmeden túl, hogy bólogatnod kell? És ha másképp gondolod, vajon nem provokatívan, dühösen, gyanakodva fejezed ki? Van-e szemed erre, önmagadra? Hát humorod?

      Nekifutok még egyszer. “Ez nem az egyenrangú kapcsolatot remélő nők minősítése, hanem azoké, akikkel csak úgy működik az egyenrangúság, ha csendben bólogatok és nem ellenkezem” Te az olvasókról írtad, hogy nem kellenének (gyakorlatilag ezt), az első kommentben, mintha válogatnál nagy kényesen. Ez a pozíció elfogadhatatlan, hogy te minket nőként, párkapcsolati alkalmasság szerint ítélsz meg, ami rendkívül sezmlyes terülket, miközben lehetne ilyen vágások nélkül csak beszélgetni is, más reakciókat is kapnál.
      Ja és ez azt sugallja, hogy mi egyformák vagyunk. Pedig igen sok mindenben különbözik az álláspontunk is, azon túl, hogy van itt ötvennégy éves, párkapcsolatban élő, harmincas hatgyerekes meg huszonéves, első igazit kereső is.

      Nekünk nem fáj, nem is kritika, nem merült fel ilyen cél, hogy egy vadidegen első kommentelő közülünk válasszon, én ezt viccesnek tartom, ezzel tulajdonképpen hasonlót mondasz, mint a férfihangosok, hogy az ilyen (okos, öntudatos stb.) nő nem alkalmas feleségnek, társnak. Értelmetlen, amit írsz, mert itt beszélgetve nem szempont, hogy kellenénk-e, se neked, se másnak. Nem értem, miért gondolod, hogy te ítélsz, ítélhetsz, taksálgathatsz. Ez nem az a hely, itt nem párkapcsolatok születnek, hanem beszélgetések.

      A szerelem amúgy is olyasmi, ami megtörténik, nem paraméterek alapján választunk. Most meg az egészet átcsúsztatod a kapcsolatba, hogy olyan nő, akinek csendben kellene bólogatnod. Én értem ezt, de Velünk nem vagy kapcsolatban, mi beszélgetünk, itt szinte feltétel a más vélemény, ezért jöttél, te mondtad. A másvélemény volnaaz ellenkezés? Miért várod, hogy mi ne írjuk le? Győzni akarsz? Tedd már le ezt az erőszaklogikát. A legtöbben kérdeztek, visszatükröztek, nem gyanakodtak, nem volt rosszindulat benne. Miért vagy ennyire felháborodva? Miért nem érted meg, hogy itt a blogon tényleg más — és azon belül is sokféle — vélemény van, és ez a te egy-két revelációnak hitt kommentedtől sem változik? Neked csak az az elfogadható eredmény, ha megváltozik a véleményünk? Ha igen, mire tartasz minekt?

      (Nem tudom, hol olvastad ezt a sorok között, én nem látom magam ilyennek. Persze, hogy nem, ezt magyarzom, hogy nem látsz rá, mitől bántó, fölényes az attitűdöd. Beléptél, jogot formáltál minden megnyílás nélkül, a kritikus biztonságos pozíciójából, hogy téged is ugyanolyan komolyan és bitalommal kezeljenek, mint az ismerős törzskommentelőket, sorstársakat, és az első kommentben leírtad, hoy neked nem kellene olyan feleség, aki. Nekem meggyőződésem, hogy nem érted, mi minden tapasztalat, összefüggés, logika van abban, amiket itt írunk. Nem is akarod, dühít, moccannod kellene, például leadni ebből a fölénybő és dühösködéből.. Nem tiszteled, nem olvasol, nem keresel, csak megmondod. Ez nem vehető komolyan.

      “Valahol úgy érzem, hogy pusztán abból, hogy nem értettem veled egyet bizonyos dolgokban” — NEM. Hanem nem figyelsz, és fölényes vagy. És a végén bebizonyosodik, hogy ténykeg milyen ellenségesek és elvakultak ezek a nők — bebizonyosodik, amit kiprovokálsz a minősítéseiddel.

      társkereső — nem értetted az iróniát, ami arr válasz, hogy mennyire irreleváns azt sugallni, hogy az a mérce, annak a véleménye elfogadható, aki neked feleségnek is kellene. Ez nevetséges. Ehelyettírhatad cvolna és akkor nem stigmatizáltál volna ilyen tizenkilencedik századi logikával egy igen tekintélyes csoportot, amelyről persze neked minimális olvasgatás után átfogó képedvan (vö. általánosítás).

      “Úgy érzem, hogy ez a blog az ilyen szélsőséges hozzáállás bástyája lett” — rosszul érzed, és hiába kérdezünk nem mondod meg, mi túlzó itt. Beszélgetünk, jól vagyunk. Mi ebben az ijesztő? Talán az, hogy A csendben bólogatás Szerinted csendben bólogatás annak elviselése, hogy a másiknak is van véleménye, és nem fél elmondani? NEKED MI A VÉLEMÉNYED azon túl, hogy ez itt túlzás, és te nem akarsz ilyen nőt?

      Elhiszed, hogy sokkal virulóbb testünk, lelkünk, mosolyunk, amióta nem félünk a felismert önmagunkat adni,amióta nem szorongunk attól, hogy kellünk-e, tetszünk-e, biztos rosszul gondoljuk, biztos a férfiak gondolják jól, akik azon a pórázon rángatnak, hogy kellünk-e? Te is ezért vagy itt. Mert ez vonzó.

      Ezt olvastad? https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/02/14/nem-fogsz-kelleni-a-ferfiaknak/

      “(Bennem sem.)” De igen, pont ezt írtad: “Egy konkrét példa, ami túlzó elvárásnak minősül egy bizonyos kapcsolatban vagy házasságban lehet, hogy egyáltalán nem az egy másikban, ahol mások a körülmények. (Például az anyagi helyzet.) Ha a férj kénytelen reggeltől estig dolgozni ahhoz, hogy a család ne kerüljön az utcára, akkor túlzó elvárásnak minősülhet vele szemben az, hogy többet legyen otthon a gyerekekkel és vegyen részt a házimunkákban.” Te a blogot vádoltad azzal, hogy ahol nincs nagy egyenlőtlenség, azokban az esetekben túlzó elvárásokat ültet a nőkben. (Én azt állítom, hogy mivel a rendszernek mindannyian részei vagyunk, az egyenlőtlenség így vagy úgy minden kapcsolatban megjelenik, és a nehezen tetten érhető, észrevehető formák gyilkosabbak, állandó öngyötrésbe, mibajomnekem-háthülyevagyokén-érzéstbe taszítják a nőket.)

      “Ezek után komolyan azt várjátok tőlem, hogy konkrét saját példát mondjak, megkockáztatva ezzel, hogy ugyanilyen stílusban forgassátok ki a magánéletem? Nem, ez szóba sem jöhet.”

      És látod, leírtad a lényeget. Mert nem ezek után, hanem ezek előtt tehetted volna meg, ha valóban, téttel beszélgetni akarnál, hogy leírsz valamit, valami hétköznapit akár, de személyeset, magadról. Nem azért, mert azt várjuk. Így maradtál idegen, kusza érvek összege, nem szerethető, nem érthető. Itt mindenki megnyílik, a leginkább én, akinek az első kommented szól kritikusan. Ezt nem érted, ezért vetődsz árnyékra, ezért nem vagy hiteles, és ezért nem tudunk beszélgetni.

      “Válaszaitok alapján mindez nem elég.”

      Szóval te ilyen egyenlő férfinak tartod magad? De, az elég. A fölényes kommunikációd, a szorongás és a támadás az, ami nem tetszik. Félsz.

      “Vajon hol az a határ, amelyen túl már túlzó elvárásokról beszélhetünk? A blog nem részleteiben, hanem egészében keltheti sok olvasójában azt az érzést, hogy soha nem kap eleget.”

      Ez nagyon gyenge maszatolás, semmilyen képed nem lehet arról, kiben mit kelt, ez a te félelmed. Egyébként a nők tényleg nem kapnak eleget, erről szól a blog, ésazért nem minden kapcsolatban változik sésebesen a férfi.
      Én sokat akartama férjemtől, mert akármilyen jóindulatú volt is, akármennire szeretett, rettentő konzervatív beidegződései voltak. akaratm, hogy nyíljon meg, figyeljen, vegye észre, beszélgessen, legyen szenvedélyes — csupa olyan, ami nálam alapértelmezett volt, és ami nélkül nincs valódi, lüktető kapcsolat. Persze ez meg az én énképem, ki tudja, más ezt elnyomásnak láthatta. Talán ő is. Hogy nekem, a kedvemért kell változnia, na jó, megteszi. De néha belém döbbent: megteszi, de nem érti, nem és nem. Annyira máshogy vagyunk kalibrálva!

      Az nem lehet, hogy kritikusan megvizsgálod az antrédat, amire így reagáltunk, és valamire rájössz, korrigálsz? Mert szerintem elég gáz, ahogy ide betoppantál. A hangnem, a minősítés. Nem kérdeztél, csak állítottál, és pont olyanokat, mint az eddigi értetlenek, akik rossz kapcsolataik után ide jönnek dühösnek lenni, de előtte egy kicsit biztosítanak róla, hogy ők rendes férfiak, és van azért igazság is abban, amit mondunk.

      Ezt nézted már?
      https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/06/04/a-ferfihangrol-erkezo-olvasoimnak-ajanlom/
      Te nem ennyire támadóan csinálod, de van közös vonás.

      Kedvelés

      • Köszönöm ezt a hosszú, részletes és civilizált választ. Közben én is írtam, el is küldtem, nem tudtam, hogy ezt írod te is közben, de nem baj, nem hiszem, hogy nagy ellentmondások születtek volna. Holnap reagálok majd erre is bővebben, ma már fáradt vagyok hozzá, különben sem árt, ha jobban megrágom előtte.

        Kedvelés

      • Apa, szerintem neked sokk ez a blog. Nagyon új, nagyon sok, azért írod, hogy sarkít. Az értelmezésed:

        “Amit nem tudok elfogadni az az, hogy szerinted/szerintetek ez alól nincs kivétel. Nincs olyan, hogy a nő téved valamiben vagy ha van, akkor annak valamilyen oka van, ami szintén a rendre illetve a férfiakra vezethető vissza. Lehet, hogy nem így van, de az egesz blogról ez jön le. A második dolog, ami kiakasztott az az, amiben szintén LEHET, HOGY TÉVEDEK de ugyanúgy érvényes az egész blog üzenetére, hogy a nőnek nem lehet olyan elvárása, ami túlzó lehet a férfira nézve.”

        — az értelmezésed a tiéd, én nem így gondolkodom, nem így van. Nem ellened vádbeszéd a blog, nem rajtakapós játék. Én nem gondolom, hogy meg tudom mondani, az egyes kapcsolatokban mi túlzó,nem is mondom. És szerintem párkapcsolatügyben majdnem minden a rendre vezethető vissza, igen, a sok fájdalom és meg nem értés mindenképp. De jobb lenne, ha megkérdeznéd, mit gondolok, ha nem állt össze, vagy ha ijesztő, és nem erőltetnéd rám ezt a nyilvánvalóan ellenszenves értelmezést. És tényleg nem mondhatod ezt, amíg nem olvastál itt sokat, mondjuk a címke alapján az összes egyenlőtlenség- vagy szeret a férjem, de témájú bejegyzést,
        https://csakazolvassa.wordpress.com/tag/egyenlotlenseg/
        https://csakazolvassa.wordpress.com/tag/szeret-a-ferjem-de/
        de még ezek is csak valamik egy tágabb kontextusban, mondjuk: igazságérzet, tabumentesség, intellektus, irodalom. Sokakat zavar ez a négy, egyesével, vagy mindegyik, nem tudnak vele mit kezdeni, élesen reagálnak.

        Hogy mondjam? Ha én sokat írok arról, hogy milyen módon él vissza a férfi a hatalmával, abból miért lesz az, hogy 1. azt állítom, hogy minden férfi, kivétel nélkül; 2. a nők nem, soha; 3. a nők bármit kérhetnek, minden jogos; 4. mindez a ti károtokra, hogy nektek rossz legyen. Ez a te reakciód, s hogy miért ilyen, fejtsd fel magadnak.

        Nincs egy követelmény, hogy az élet vagy a párkapcsolatok 8267 féle témájáról, területéről mind írnom kell, arányosan, egyensúlyoznom, hogy “teljes legyen a kép”. Állítom, rengeteg olyan egyenlőtlenségi manőver van, amelyet az elszenvedők sem tudatosítanak, láthatatlan, össztársadalmilag igazolva van, és jó lenne már kihozni a fényre. Nekem ez a témám. Én arról írok, amit fontosnak tartok, amiből hiány van. Megértem, hogy szerinted nem abból van hiány, és nem ez a fontos, de ha itt olvasol és kommentelsz, tartsd észben, hogy ez a blog ilyen, és hogy túlzó, az a te értelmezésed, ezzel neked van dolgod. Tarts észben továbbá, hogy itt emberek vannak, akiknek jó itt, és akik már sok-sok ilyen beszélgetést folytattak itt az újonnan jövő, Szerintemeztúlzás Kommentelőkkel. És kérlek, figyelj, hogy ne legyél bántó, ne ítélj róluk, ne feszülj az ellen, ami a blog lényege, ne akard megváltoztatni ezzel a hirtelen önjelöltséggel azt, ami jól működik. Tudjuk, ismerjük jól ezt a kritikát, hogy ez itt túlzás, egyoldalú, és tudjuk, hogy ebben az erős és népes közösségben szívesen mondják el, valahogy kevésbé a saját blogjukon, mert ami ebből a túlzó blogból kinőtt, hogy itt sokan vannak okos, kulturált és figyelmes nők, hogy itt érdemes beszélgetni, van kivel, az nekik is tetszik. De ha ennyire túlzó a blog, mitől van itt ennyi lelkes kommentelő? Ismerjük jól az ellenérveket, és nem értünk egyet velük, az ilyen olvasót figyelmetlennek, olykor rosszhiszeműnek, bosszúvágyónak, az egészet pedig kényelmes álláspontnak, maszatolásnak tartom, és pont az ilyen kényelmességek ellen jött létre a blog.

        Kiegyensúlyozottság? Ez nem tudományos nagymonográfia, nem is elemzés vagy közszolgálati összeállítás, hanem szubjektív műfaj. Olyan ez, mintha olvasnál egy regényt mondjuk a szerb milíciák kegyetlenkedéseiről, és akkor tiltakoznál, hogy de nem minden szerb ilyen, és miért nincs szó a horvátok szemétségeiről, miért nem ír az író másról is, mindenféléről, ami a te igényed, neked fáj, neked lenne jó, hogy — mondjuk — mint szerb ne tűnjél annyira rossznak. Vagy felelősségre vonhatnád a fogyatékkal élők esélyegyenlőségével foglalkozó újságírót, például Sándor Erzsit, hogy úgy ír, mintha a fogyatékkel nem élőknek nem is lennének problémáik. Ez hülyeség. Ő is szokott kertészkedni és barlangászni, vagy mit tudom én, de nem arról ír.

        Én nem azért írok erről ennyit és így, mert túlzok, meg egymást hergeljük itt a csajokkal, hanem mert ez a témám, ehhez van bennem lendület, ennek a logikáját és riasztó összefüggéseit értettem meg, én tényleg ezt tartom hiánynak és fontosnak, és ennyire. Tudom, hogy nem szokás ezt így, hogy provokatív és zavarba ejtő, és sokak elsődleges reakciója a defenzíva. Épp azért, még inkább. Egyenlőségről is írok, meg annak a problémáiról, és arról is, hogyan manipulálnak a nők, és miért, csak ritkábban. Azt a következtetést, hogy ha két fél is rakja össze a boldogtalanságot, a haszonélvező jellemzően és össztársadalmilag a férfi, akkor is, ha ő maga erre nem lát rá, sajnos itt nem lehet megúszni, én ennyit mondok lényegében. S hogy a nő ebből kiszállhat, sok veszteséggel, de nem fogja ezt az erőviszonyt megváltoztatni, hogy a férfi nem is önző, csak fáradt meg nem jól tud pelenkázni satöbbi. És milyen igazságtalan az is, hogy ha a férfi változik, akkor mindenki tapsol, és ő milyen jó fej, és hű és nahát, pedig ebben a kapcsolatban így mínuszban vannak, és az origó diadalnak számít. Nekem diadal, neki áldozat, ezt írta követő, milyen pontosan. Az ordító egyenlőtlenség korrigálása NEM JÓFEJSÉG, aki ezt kívánja, NEM ELNYOMÓ. Arról vitázunk most, hogy szerinted nem ordító, nem egyenlőtlenség, és igenis elnyomó, vagy miről?

        Szerintem adj a blognak időt, mert most az irritáció és a zavarodottság fedi el a lényeget, a tiszta hangot, a szembenézést, a gondolati igényességet. Maradj itt, és ha kommentelsz, figyelj, hogy ne legyen bántó. És nézd meg, mi mindent írt le magáról csineva, aki egyáltalán nem bólogat csendben, hanem vitázik, visszavág, kérdez, és itt van és szeretjük.

        Kedvelés

      • Mennyire különbözik ez a válasz az összes többitől, beleértve a többiekét is. Ha ezt még az első hozzászólásom előtt olvashattam volna, úgy érzem, hogy másképp indítok. De az is jó lett volna, ha az elsőre ez lett volna a válasz. Én ezt az írást kitenném valahova, ahol szem előtt van, ahol van esély rá, hogy a következő hozzám hasonló elolvassa, mielőtt kommentel.

        Kedvelés

      • “Ezt miért csinálod? Miért vagy defenzív? Én egyiket sem mondom, gondolom.”
        Talán inkább elörelátó voltam, mint defenzív. Tanultam a korábbi válaszokból. És lehet, hogy te nem, de én többes számban fogalmaztam.

        “miért kell ellenkezni? Miért nem lehet beszélgetni? Miért rivalizálás ez? Miért gondolod, hogy ellened, a rovásodra történik?”
        Ellenkezés alatt eltérő vélemény megfogalmazását értettem. Ez még nem jelent szükségszerűen rivalizálást.

        Ami a saját konkrét történetemet illeti, nagyjából ráéreztél, ezt kifejtem hamarosan részletesebben.

        “Mi a te véleményed egyáltalán, mit gondolsz te másképp, mint bármely, egyenlőséget kívánó nő, azon a félelmeden túl, hogy bólogatnod kell?”
        Úgy gondolom, hogy az egyenlőség létrejötte nem csak rajtam múlik. A blogodat olvasó nők nagyon könnyen elfelejthetik, hogy az egyenlőség nevében a másiknak is lehetnek kívánságai, igényei, vágyai, ezek gyakran
        keresztezhetik egymást, ilyenkor kompromisszumokra lenne szükség inkább, mint a rendszer elleni harcra. Arra is, persze, de ha csak az megy, akkor közben tönkremegy a kapcsolat.

        “Nem tiszteled, nem olvasol, nem keresel, csak megmondod. Ez nem vehető komolyan.” Ebben igazad van, azóta olvastam, kerestem és már több mindent értek.

        Kedvelés

      • Szia!
        Mivel nem bírok aludni, és egy blogot olvasó nő vagyok, szívesen reagálok egy olyan alapvető tévedésre, amit már többször említettél.
        Nem tudom ugyanis elfelejteni, hogy az egyenlőség nevében a másiknak (a férjemnek) is lehetnek kívánságai, igényei, vágyai, amik keresztezik az enyémeket. Az elmúlt 10 évben nemhogy kompromisszumokat kötöttem, hanem kísérletet tettem a magam feladására. Többször is beteg lettem tőle. Pedig erős, céltudatos, szuverén ember voltam mindig is. Úgy fogalmaztam sokáig magamnak, hogy középen azért csak kéne találkoznunk. Én is változom kicsit, ő is, aztán nagyon jó lesz. De nem kicsit kell, én nem elsősorban nekem, mint utólag kiderült. Nem azt várom el a férjemtől, hogy most ő adja fel önmagát, hanem hogy végre kösse meg azokat a kurva kompromisszumokat! És ez annyira, de annyira tipikus, amint most már látom itt is, máshol is, ha nyitott szemmel járok.

        Az a probléma, hogy nálad kilóg a lóláb. Nem ugyanazt érted az egyenlőségen, amit itt pedzegetünk (én ugyan nem olyan régóta, de hatalmas revelációk értek). Aki egyenlően gondolja az életet, az érti, miről van szó.
        Nagyon sokszor hallgattam már végig olyan monológokat, amiket a férjem mondott, vagy barátnőim meséltek a férjeikkel való viszonyukról, ahol ezek a kompromisszumok MINDIG ugyanazt jelentették: Kis cicám, ha már egyszer feleségül jöttél hozzám, keresem a lóvét, eltartom a gyerekeket, te meg szeretsz engem, akkor alkalmazkodjunk egymáshoz, ne sírjál-ríjál, hisztizzél. Kivétel nélkül arról szólt a történet, hogy alkalmazkodjon a feleség.
        A legdurvább az, hogy kérés nélkül is működik a dolog, anélkül, hogy a férj megkövetelné a feleségétől, mert a nőkbe ez van nevelve. Ez pedig a rendszer hibája.

        Nagyon tanulságos volt nekem tegnap elolvasni egy interjút, ami világosan mutatja egy önigazoló élethazugság fájdalmas, sírnivaló megnyilvánulását. A blogon linkelte be valaki, interjú Pártos Csillával, Pécsi Ildikó menyével. Feladtam magam, beteg lettem, de meggyógyultam, azok az emberek húztak ki a szarból, akik odalöktek. Most már jó, és sok mindent jobban értek, egyre nőiesebb nő leszek. Nincs előttem, hogy boldog. A Demcsák Zsuzsáról szóló posztnál található valamelyik kommentnél.

        Kedvelés

      • “Mivel nem bírok aludni, és egy blogot olvasó nő vagyok, szívesen reagálok egy olyan alapvető tévedésre, amit már többször említettél.”
        Ami a te esetedben nyilván tévedés, az más esetekben lehet igaz. Amit írtam, azt általánosítva és feltételes módban írtam, az, hogy rád nem igaz, még nem jelenti azt, hogy tévedek.

        Kedvelés

      • “(Bennem sem.)” De igen, pont ezt írtad: “Egy konkrét példa, ami túlzó elvárásnak minősül egy bizonyos kapcsolatban vagy házasságban lehet, hogy egyáltalán nem az egy másikban, ahol mások a körülmények. (Például az anyagi helyzet.) Ha a férj kénytelen reggeltől estig dolgozni ahhoz, hogy a család ne kerüljön az utcára, akkor túlzó elvárásnak minősülhet vele szemben az, hogy többet legyen otthon a gyerekekkel és vegyen részt a házimunkákban.”

        Nem arról beszéltem, hogy a nő azzal vádolná a férfit, hogy túl sokat dolgozik, hanem arról, hogy számon kéri azt, ami már bele sem fér a nap 24 órájába vagy elvárja, hogy a férfi legyen férj (nem is akarmilyen), családfenntartó és apa, semmi több.

        Kedvelés

      • A kérdés ilyenkor az, hogy a közös ügyük -házasság, gyerek-, biztosít-e a nőnek más identitást, mint feleség, anya, háziasszony. Hogy mennyire van lehetősége az adott feladatok mellett kilépni egyáltalán otthonról. Nekem megvan az az érzés. hogy mennyei kéj megcsinálni a nagybevásárlást egyedül, míg apa munka után változatosságképp intézi a gyerekek körüli ügyeket. Ha olyan sok a feladat, főként a készenléti jellegű non-stop, akkor is lehet könnyíteni egymás helyzetén. De ebben az esetben apának lestoppolni a vásárlást, vagy politúrozós ronggyal a garázsba visszavonulni pl. nem volna korrekt.
        hogy érdemi szabad

        Kedvelés

      • Bocs, de mindig hosszút írok tableten, egyszercsak elmegy, nehéz polírozni hi-hi
        Sajnos egy igazán velős-hosszú el is szállt a neked szántak közül is, Apa

        Kedvelés

  9. Nem kell itt megsértődni, mert nekem mindig az jut eszembe, amikor bemegy egy nő az index-fórum hímsovi topikjába észt osztani,
    na oda már egy óra múlva biztos nem megy be.
    Ha te ide még harmadnap is visszajársz, akkor ez egy nagyon lojális hely, ahogy valóban az is.

    Kedvelés

  10. Trollok mindenhol vannak. Egyszerűen nem kell rájuk figyelni, mert nekik pont az okoz örömet, ha foglalkozol velük, sőt talán még idegeskedsz is. Ők meg röhögnek a markukba, mert elérték a céljukat. Nekem is volt dolgom trollokkal, de oda sem bagóztam, aztán hamar le is koptak, mert rájöttek, hogy nem húzom fel magam a bunkó, ocsmány beszólogatásaikon. Mellesleg, az ilyen emberek a valóságban gyáva nyulak, akik egy értelmes mondatot sem képesek kinyögni. Nem érdemes velük vesződni.

    Kedvelés

  11. Visszajelzés: ne legyen harag | csak az olvassa

  12. Egészen lenyűgöz, TAM, de tényleg, megrendít, hogy még mindig itt ólálkodsz, és hogy még mindig a külsőmet taksálgatod! Ezen az ironikusnak szánt és még azabbá vágott képen, amely a selfie mint műfaj abszurdumát mutatja be, kifejezetten gyönyörűséges a szemem. Mindamellett, hogy ez továbbra sem modellkatalógus, a blog szereplőinek kinézetéről megjegyzéseket nem fogadunk el, azokat kiröhögjük, és a szerző nem reméli, nem ígérte és nem is állította, hogy ő szép, noha kétségkívül van néhány előnyös fotója.

    Kedvelés

  13. Konok Péter posztja:

    Egyre több troll jelenik meg a posztjaim alatt, úgyhogy egyrészt mától törlöm őket (unalmasak; egy darabig hagytam, de megkopott már az újdonságuk hamvas hímpora), másrészt arra gondoltam, hogy érdemes lenne valamiféle tipológiát felállítani rájuk. De miután alaposabban megnéztem őket, kiderült, hogy alapvetően csak kétféle van: a létező troll (egyedi, kézi munkával készült troll) és a generált, sorozatgyártott (hivatásos) troll. Nálam az első a ritkább. Van saját arca, életét más trollokkal és nemtrollokkal osztja meg, főállásban valami egészen más, amúgy meg trollkodik. Nekem ezzel tulajdonképpen szinte semmi bajom, még mindig jobb, mintha a parlamentben ülne. A második típus viszont valóban leírható. 1. neve mindig ilyen átlagos, sőt túl átlagos név (Kovács István vagy Istvánné, Kis József stb.); 2. profilképe lopott, ezt egy google-keresés azonnal megmutatja; volt már tánctanár lelopott képe a tánciskola honlapjáról, kanadai horgászverseny büszkén vigyorgó győztese, amerikai reklámügynökség “kedves nagymama” néven árult mosolygó öregasszony-arca – lehet, hogy valahol az én pofámmal is trollkodik valaki (lehet, hogy én…); 3. nincsenek látható ismerősei, vagy csak néhány, hasonló figura és pár celeb; 4. kedvtelései csakis, vagy főként ilyen online játékok, aranyos macikák, mittudomén, sosem játszottam ilyennel; 5. mindegyik kedveli (általam érthetetlen okból) ezt a hármat: Hortobágyi Madárkórház, Digitális átállás, Szerencsejáték Zrt. És végül, de nem utolsósorban 6: zsidózik. Mindegy, miről van szó, ő boszorkányos ügyességgel tud zsidózni azzal kapcsolatban. Alapvető szófordulatok: libsi, bibsi, kettős mérce, apanázs (ez baromira érdekli őket, hogy “mennyit fizetnek neked a libsik, bibsikém” [vagy a bibsik, libsikém – tetszés szerint] – gondolom, adott esetben, megfelelő ajánlat fejében szívesen váltanak munkáltatót), hazaáruló, féreg. Esetleg ezek szinonimái.
    Ha lebuktatod (pl. fénykép), azonnal törli magát és letilt. Ezt a jó példát részemről a munkáltatójuknak is nagy örömmel tudnám ajánlani.

    Kedvelés

  14. Konok Péter alatt Tamás Szele: Ó, nagyon egyszerű. Az a troll, aki különösebb ok nélkül úgy viselkedik, hogy ha a kocsmában tenné, kapna egy irtózatos nagy verést. Ebbe beletartozik a rágalom, a hazugság és a trágárság is. Más a vita: van nekem olyan emberem, akivel nap, mint nap vitatkozom, mégsem troll.

    Kedvelés

  15. Van még egy dolog, amit baromi jól csinálsz, és ez a közösség menedzselése.
    – Biztosítod a konstruktív eszmecsere lehetőségét (intellektuális színvonal biztosítása)
    – Ügyelsz arra, hogy a légkör támogató, elfogadó legyen — tehát fölényeskedés, mások rovására történő önfényezés, áldozathibáztatás stb. nélküli
    – A kapun kívül tartod a betolakodókat.
    – Egyáltalán, hogy felismered, ki a betolakodó, és ASAP kivágod.

    Nekem hosszú-hosszú évekbe és rengeteg vargabetűbe telt, mire ezt megtanultam. Meg mire felfogtam, hogy egy közösség csomópontjaként milyen rohadt nagy felelősségem van. Oké, én aspergeres vagyok, tehát van mire fognom a hátrányomat, de akkor is — ez óriási dolog, és riszpekt!!!

    Pont azért kapod ennyire az ívet a trolloktól, mert nagyon jól csinálod, amit csinálsz. Kemény vagy és következetes. A kemény és következetes embereket meg sokan akarják letéríteni az útjukról, pláne, ha ennek tetejében még hüvelyesek is.

    Kedvelés

  16. Jó Endresy!
    Mindenkinek győz a kíváncsisága, ne gondold magad egyéniségnek. Olyan olvasottságom van, hogy el se hiszed. Keresőrobotokkal együtt sem. Döbbenet.
    Kotorássz csak, ismerkedj, barátkozz a hellyel, nem nagyon van ilyen az interneten, egyelőre nem vagyunk pariban, nem értem, mit akarsz. Lelj rá élettörténetemre, szexuális evolúciómra, írói ambícióimra, fotóimra, értsd meg, nézd kontextusban, gondolkodj. Érdekelni fog. Nem fogod tudni abbahagyni.
    Látom, van blogod, de nem néztem még bele.
    Látom, kommentár nélkül linkelnek ott engem, majd amikor rákérdeznek, mi ez, homályosnak nevezik, ami tök világos. Ez nem biztató. Engem vagy okos olvasó nevez homályosnak (meg egyoldalúnak), akkor rosszakaratú és koncepciózus, olyan is volt, hogy irigy, vagy buta, azok meg nem érdekelnek. Abszolút leszarom a kotorászó, mindentjobbantudó, másokat nem tisztelő kommentelőket, megszoktam őket, olyanok, mint szúnyog nyári estén, és mind eredetinek hiszi magát. A patkányság nem eredeti.
    Szóval ennél írj érdekesebbet, tessék nekem érvelni, újszerűt mondani, ha nem megy, akkor menjél borotválkozni.
    Van egy olyan, hogy metablog: trollok, keress rá, a trolltermés töredéke van ott idézve. Azokat ne írd le nekem, ha nem akarod magad égetni.
    Nem látom, mit akarsz, van-e érved, faszságot, rosszindulatot nem engedek be, az olvasók a színvonalért járnak ide, abba a kommentek is beletartoznak. Ugye nem gondolod, hogy a szarkazmusodnak vagy gyűlöletednek, mit tudhatom, de valaminek, ami ellenem van, majd pont az énáltalam összehozott nagy nyilvánosságban, az általam írtakra kíváncsiak színe előtt adok teret.
    Ez nem szemetes, mint az index, a mandiner meg a blogok jó része, ahol semmi koncepciója nincs a bloggernek kommentügyben, azon kívül, hogy nem ér rá vagy lusta odafigyelni.
    Viselkedésed szomorúan tipikus, olvasd el azt is, hogy A blogról írták, és érdekesképp ezek mind férfiak, bizton állíthatom, most már statisztikai a mennyiség.
    Trollkodni lehet, biztos van rá időd, gratulálok, de attól eltekinteni nehéz, hogy ez a viszketegség annak a csalhatatlan és immár tömegessé vált jele, hogy én egy nehéz sorsú, ám jó humorú és kíváncsi nő vagyok, akinek kb. az volt a választása, hogy tönkremegy az életébe vagy blogot ír, az utóbbit választva pedig másfél év alatt az egyszemélyes, naponta frissülő, elsősorban személyes témákról szóló, blog.hu-n kívüli, reklámmentes blogja robbant egy nagyot, megél belőle, naponta szólítják le, szétkommentelik. És nem gyökkettők. És ezek nem trollkodnak meg szaglásznak máshol.

    Kedvelés

    • És: azért, mert neked látszik a neved, ne gondold, hogy ez általános szokás vagy okosabb vagy etikusabb vagy bármi. Pláne ha azt írják le, amit senkinek sem mondanak el amúgy. Gilicze Bálint is vállalta a nevét, úgy csinálta azt, amitől pacal- és brokkolidús hányástócsának tartom most is.

      Kedvelés

    • Ne haragudj, de ha azzal a mondattal indítasz, hogy “kedvem lenne trollkodni”, mire számítasz? Miért lenne kedved trollkodni? Ez egy okos, jó szándékú blog, inkább az az érdekes, hogyan reagálnak rá. Senkit nem utálunk, de rejtélyesen lebegtetett véleményekre biankó nem vagyunk kíváncsiak. Nem szeretném, hogy most felbuzdulj, mondd-mondd, beleköss mindenembe, rám nyomd azt, amit mindenki, aki megakad itt, rám akar nyomni. Nem az van, hogy te meg én beszélgetünk, itt egy közösség van, tessék szépen beállni a sor végére, beköszönni, bemutatkozni. Úgy van ez részletesen elmagyarázva, kérve, hogy tízéves gyerekek is megértsék. Nem fogom ezzel tölteni az éjszakát, figyelni, mikor tör ki az ugyanaz. Csináltam eleget.

      Nagyon tévedsz. Arccal, névvel, csak felületes vagy. Arc a fejlécben, a főoldal bal sávjában is, név itt is sok helyen, de a díjakból, szintén az oldalsávban, egy kattintással kiderül. Nem tudom, miért érzi magát bárki őszintébbnek attól, hogy a saját nevén (bár persze mit tudhatjuk) nyomja a rosszindulatot. Kikiáltod itt a magad eszményét, aztán kötözködsz. Írj mátyáskirály néven, de értelmeset, ebből az egészből csak az derül ki, hogy nem veszel komolyan, meg akarsz tanítani valamire, pedig én nagyon jól ismert nagyon okos emberek tanácsát is csak szűrve hallgatom meg. Nem, nem behódolás, nem gyávaság, nem talpnyalás, ha nem vagy paraszt, és érzékeled, hogy milyen lehet nekem. Csak gyermeteg lelkű férfiak ragadnak bizonyos izgalommal ide, hogy cincáljanak, aztán derül ki, hogy igazából mohón olvasnak és ragaszkodnak. Miért olvasol, mi érdekes neked itt? Sokkal meghökkentőbbek a reakciók, mint az, amiket én írok. Amúgy gyönyörködtet, milyen sokféle az ember, de vannak határaim.

      Tudom, hogy barátságtalan, de akkor ne a trollok alá kommentelj. Nem vagyok firkafal, nem vagyok közszolgálati médium, azt engedem be, amit a rengeteg helyzetben érlelt policym szerint jónak látok. Vedd figyelembe, hogy ide csapatostul járnak a férfiak, és olyan trollokon, elmebetegeken és fenyegetéseken vagyok túl, hogy csak néznél. És ők sem érzik erőszaknak, amit csinálnak. Százszorosan bizonyították a gáz férfiakról szóló bejegyzéseimet. Nem akarok veled vitázni, nem tudom, ki vagy, és nem győztél meg. Ne gyere ide feszülni, kioktatni, jobban tudni. Kösz.

      Oké, szakállas vagy. Örülök, hogy valamit te is átélhettél abból a “jaj, ne” érzésből, amit én éreztem.

      Kedvelés

  17. Figyelj. Akár egyik, akár másik neveden írsz (ezt miért csinálod), nem akarok veled vitázni. Nem vagyunk pariban csak attól, hogy erre jártál, és viszket a megmondhatnékod. Nem azért írok bejegyzést, mert azt várom, hogy vitassák, ez rossz fórumozós-blogger-hímreflex. Elég sok minden történt, mire kiforrott az álláspontom, nem arra várok, hogy végre valaki vitassa. Nekem nem referencia, hogy te mit gondolsz vagy mit csinálsz a saját blogodon, én ezt gondolom és így csinálom a blogot, és erre jó okom van. Valamit alapvetően nem értesz. Ez nem vitablog. A célom az, hogy jó bejegyzéseket tudjak írni naponta, és hogy aki azokra reagálna, az békében beszélgethessen, ne bánja meg, hogy leírta, amit gondol, érez. Erre van kapacitásom, erőm, kedvem, és én már csak ezt követem, nem azt, amit mások tuszkolnak rám.Időrabló huzakodást nem engedhetek meg magamnak. A kommentközösség békés, empatikus intellektusa az, amitől ennyien járnak ide. Jártam már úgy, hogy beengedtem valakit, mert érdekesnek vagy viccesnek tűnt, aztán amíg elmentem fogorvoshoz, teleírta a blogot, elkezdett gyalázni, kegyeletsértő módon.

    Nagyon tévedsz, az én trolljaim gyakran bejelentik, hogy ők trollok, Trollpápa, Főfőtroll, Kon Troll néven kommentelnek, és próbálják kimanipulálni a beengedést és a figyelmemet, mintha ez a dolgom volna. Nos, nem az. Aki itt jót akar, az először is sokat olvas és értelmez az első komment előtt, utána meg bemutatkozik, figyel, őszinteségért őszinteséget ad, és nem oktat másokat, nem tekinti önmagát viszonyítási pontnak. Ha nem így tesz, nem fog itt kommentelni.

    Ha te és a többiek, akik hasonlóan jönnek ide feszülni, megvizsgálnátok magatokban, úgy is, mint internetfelhasználók és úgy is, mint férfiak, hogy mi ez, hogy mindenbe belebotlotok, mindenről véleményetek van, hihetetlen hévvel fejtegetitek, tanácsokat osztogattok, le akartok leplezni, és iszonyú fontosnak gondoljátok önmagatokat mások blogján, egyáltalán: milyen alapon várjátok, hogy komolyan vegyenek, szóval ha reflektálnátok önmagatokra mások macerálása és magatok tökéletesnek képzelése helyett, az üdvös lenne. Addig csak illusztrációi vagytok annak, amiről oly sok bejegyzés szól.

    Kedvelés

  18. Visszajelzés: nem vagyok én gondolatolvasó | csak az olvassa — én szóltam

  19. 45 éves , kívülről férfinak látszó, nem tudom mi vagyok.
    Többször is voltak már nőzaklatási problémáim.
    Most is van egy nő , aki időnként zaklatással vádol , én pedig általában belátom , hogy egy visszataszító és undorító , hitvány alak vagyok.

    Néha azonban beképzelem magamnak azt , hogy egyszer talán mégis lehetne valamiféle korrekt kapcsolat köztem és a nő között , és ilyenkor újra és újra megpróbálok beszélgetést , kommunikációt kezdeményezni vele.

    Pedig még azt sem tudom , hogy tulajdonképpen mit akarok tőle.

    Nem tudom , mit tegyek , illetve hogyan viszonyuljak a hölgyhöz.

    Egy olyan nyilvános közművelődési intézményben dolgozik , ahová időnként tőle függetlenül is szeretnék bejárni.

    Egyébként pedig nem szeretem a civil , polgári társadalmat , és soha nem is akartam beilleszkedni a polgári társadalmat alkotó úgynevezett normális emberek világába.

    S a nőzaklatási problémáim ellenére szeretnék egy pro-feminista férfi lenni.

    Tisztelettel,
    Cs István ;

    Kedvelés

  20. Ne haragudj a tajekozatlansagomert es a nem magyar betuimert-erdekelne :hogy lehet
    blog irasbol penzt keresni? A felesegem is szeretne otthon dolgozni de itt Romaniaban meg nem annyira ismert ez a lehetoseg.
    Olvasgattam az irasaidbol egy keveset.Meg biztos visszterek.
    kivancsi lennek a valaszra…

    Kedvelés

    • Kedves Erikaférj,
      tízezrek írnak blogot, az olyan független (tehát nem médiacég által foglalkoztatott és nem is hirdetéseket közzétevő) blogger, aki ebből él, nagyon-nagyon ritka, én négy további ilyenről tudok Magyarországon. Minél nyugatabbra megyünk, annál elterjedtebb a blogolvasás, annál több az igényes blog és a tartalomért fizetni is hajlandó olvasó. Olyan társadalmakban működik ez, ahol az embereknek fontosabb a minőség iránti igényük, mint a spórolás, életmódjuk ráérős, értékrendjük plurális. Ez mint foglalkozás nálunk is szokatlan és furcsálkodás, gúny tárgya, Romániában pedig kifejezett sztárnak kell hozzá lenni. Amerikában viszont tömegek élnek meg a blogírásból.
      http://goldenblog.hu/hirek/20130809_Az_ot_legjovedelmezobb_blog.aspx
      Itt érdekeseket lehet olvasni erről a témáról.
      Kell hozzá rendkívüli tudatosság, kitartás, temérdek idő, türelem, kíváncsiság, önállóság és leleményesség, éber és figyelmes, gyorsan eligazodó és az internet zavaros terepén ügyesen tájékozódó elme. Ez sine qua non feltétel, vagyis enélkül biztosan nem fut be a blog.
      A magunkénak kell éreznünk a blogot, mintha a bőrünk volna, nagyon hinni benne, mindennél erősebben, szenvedélyesen, nem csak úgy mellesleg. Kivételes minőségű szövegek/fotók nélkül sincs siker, amelyek kitűnnek a tömegből, valamilyen hiánytémát dolgoznak fel, segítenek az embereknek, vagy rendkívül ötletesek, szellemesek, innovatívak, és törzsolvasókat vonzanak magukhoz, akiknek módjuk van megjelenni, beszélgetni (kommentelési lehetőség).
      Általában a magasan kvalifikált, intellektuális emberek azok, akik hajlandóak pénzzel támogatni egy-egy blogot, ezért fontos, hogy az ő mércéjüket megüsse tartalmilag, megjelenésében, helyesírás és stílus szempontjából a blog.
      Ami rossz hír: megdöbbentően igényes blogok tömege tűnik el a süllyesztőben, mert elfogy a kedv, a lendület az íróból, vagy nem, de mégsem jön az áttörés. Szerencse dolga is.
      Kell rengeteg olvasó, és kell, hogy a szerző azt kommunikálja, hogy ő ezt foglalkozásának tekinti, és kell, hogy közülük néhányan megengedhessék maguknak, hogy az általuk kedvelt blogot finanszírozzák. Eszükbe jusson, legyen rá pénzük és tartsák rá érdemesnek a blogot.
      Ha van mondjuk ezer olyan olvasód, aki 500 forintot tud utalni havonta, az már valami. De előkerülhet két-három komoly szponzor is, csak ehhez nagy figyelmet kell tudni kelteni.
      Az én titkom az, hogy én nem akartam ezt, csak írni akartam, a szövegek működésbe léptek. Ha azzal a céllal kezdtem volna, hogy na, én ebből meg fogok élni, akkor szerintem nem sikerült volna. Túlságosan átlátszott volna a szándék. Az, hogy “szeretne itthonról dolgozni”, biztosan nem elég, ezzel százezrek vannak így. És egyáltalán nem könnyű munka.
      Kell hozzá megfelelő jogi és technikai háttér (adózási szabályok ismerete és szerencsés együttállása, paypal), technikai érzék és a közösségi média ismerete és használata (saját, gondozott facebookoldal).
      És nem szabad a rosszakaróktól és irigyektől tönkremenni vagy akár megrezzenni.
      Mást nem mondhatok, lassan tapasztaltam ki a témát, nincs különös titok vagy összeköttetés az én blogom történetében.
      Sok sikert és kitartást kívánok!

      Kedvelés

      • Koszonom ,hogy elmondtad a blog iras lenyeget ,idot es energiat forditottal rank.
        Nagyon tetszik ez az “uj” kommunikacios forma (marmint nekunk uj) Egzotikusnak tunik ilyesmivel foglalkozni. Habar szkeptikus vagyok az internetes jelensegekkel szemben, megis el kell ismerjem,hogy ez egy realis kulturalis megnyilvanulas napjainkban.

        Kedvelés

  21. Csodálom ezt a bloggot a színvonala miatt. Igenis építő jellegű a marciális, martinluterkinges, rabszolgafelszabadító, paradigmaváltó jellege miatt.
    Apa és “csineva “szerintem jófejek és éppen erdélyi neveltetésük miatt- mely még sokkal férficentrikusabb, nagyon is dícséretes a hozzájárulásuk. Etológusi szemszögből elemezve a “hím” viselkedést: kényelemkeresőnek és a kívülálló pillantását nélkülözőnek mondható. Mindaddig, amíg nem kényszerítik a lényt önkritikus magatartásra, majd hülye lesz hátrább lépni… Ezért hát belefásul a férj a kijelölt szerepébe. Sok esetben maguk a férfiak szeretnének már valami meglepő fordulatot a szemforgató asszonyharmónia látszatvilága ellen… De ebben az anyja – mint az ős anyák mítikus prototípusa – jórészt megakadályozni igyekszik, aki -kis generációs késéssel a saját életáldozatát látszik megtorolni a menyén. A gének szintjén a játszma tehát kiegyenlítve- mondhatni. Csak a lélek szeretné az egyén számára is az azonnali, személyes igazságszolgáltatást. Fiában él hát sok asszony és jovőbelâtóan tűr?

    Kedvelés

  22. Egy ellenszegülésnek tűnő kérdés, mely a jövő” működtetését “célozza… Ki biztosítja a kisbabák szülésére való alapáldozatot, vagyis a hajlandóságot a VÉRÁLDOZATRA? Hisz erről a pontról is indítható a vita: emberi génjeink osztódási szándékait nekünk -nőknek kell elviselnünk vagy kiviteleznünk. Génjeink nem biztos, hogy alárendelődnek lelkünk-( szellemünk ) egykori magasztos vagy akár kényelmes elképzeléseinek…Azt állítom ezzel, hogy akaratunk nem minden életkorban azt akarja, amit belső konstrukciós tervünk tartalmaz a biológia nyelvén. Egy bizonyos korban, szerelmes oxitocin- fürdette agyvelővel szívesen tesszük a “hihetetlent”, ha a pasi “király”… Legyen az a legsötétebb egoista akarnok. Sőt . Az ilyenekért folyik a legádázabb küzdelem női körökben- lásd a bad boy-ok sikerét rövid távon…mert életrevaló, aggresszív kölkökre számít tudat alatt az anya, akiket könnyebb lesz felnevelni, mert kiássák majd maguknak a krumplit…. Az évezredes egyházi intézmények pedig evégett mossák az agyakat, hogy kibírásra késztessék a feleket a családi kohézió bármilyen áron történő fokozásával. Minden év számít a lassan érő sapiens babának,; már szinte megáll a lábán, mire szülei szétköszönnek egy pornografikus késztetés miatt a férj részéről és egy le nem vitt szemetesvödör kibuggyanása alkalmából, mely egybe esik a havivérzés előtti női ítéletnappal. Ilyen szempontból a hűségre való buzdítás egyèrtelműen az emberiség fennállását szolgálja- (a fèrjeket a pokol tüzével fenyegeti az Írás félrejárás esetén, lásd a sok olasz gigolót, csakúgy rimánkodnak a templomokban egy kis kufirc után). Szóval minden èletkornak sajátos világnézete (…) kell, hogy legyen, enélkül nehezen maradhattunk volna fenn. ..Hisz a nők tényleg palimadarak, de van úgy, hogy ettől boldogok ebben a korban . Nem ugyanazt képviseljük később, filozófiai érettségünk fokozódásával, de nem bánjuk, hogy gyerekeinket leképeztük az űrből. A szalmakalapnak is meg van a szezonja (…)

    Kedvelés

  23. Új vagyok. 3 gyerek, 2 apa. ( később láttam, hogy van még egy Kati, aki úgy írja, hogy KA ti) Én igazából szimpatizáns vagyok, csak ennek a két erdélyi atyafinak a szövegére ragadtam le és kezdtem “lőni az okoskodást”. Hihetetlen a vonzereje a tollad nyomának. Szívesen merülök bele a kérdésfelvetésekbe. Máris tanultam valamit az előítéletmentes vitatkozás mikéntjéről- melyet nagyon jól lehet itt érzékelni. A gőgöt félretenni … Ez talán a legnehezebb, mert alapmeggyőződésekről van szó, melyet a legtöbbünk saját bőrének érez. Én is Erdélyből származom, ezért volt ismerős az Apa hangzásvilága és argumentatív érzelmi felhőjènek illata. De nagyon tanulèkony: már hèt bőrt levetett magáról menet közben

    Kedvelés

  24. Szóval mégegyszer bocsánat. 50 éves lény vagyok, aki sehova nem szeret besorolódni, mert enyhèn öntörvényű . Sőt, félszeg. Nem magányos, de nem is szívesen társas. A férj nevű lèny megértésével foglalkozom 25 éve, (mindig meglepő fordulatokkal). A kat.egyház működési elveivel is bíbelődöm. Mint laikus és felelősségteljes lény, de nem mint elkötelezett.Nem leegyszerűsítem a dolgokat, hanem szétcincálom. Ajánlom magam. Nem akarok félni. ..a megsemmisítő véleményektől. Csak lenni, Veletek, eszmélkedő és igényes emberekkel. Köszönöm, ha maradhatok

    Kedvelés

  25. Visszajelzés: én nem ilyen vagyok | csak az olvassa — én szóltam

  26. Visszajelzés: bemutatkozom | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.