légyszives ne az összes férfit tessék szidni

Ádám hozzászólása. Úgy látom, hasznos lesz, ha megfontoljuk a tanácsait és alkalmazzuk a saját életünkben. Betűhíven.

Na figyeljetek ide! Én nem fogok itt míves körítésben írni, szerintem meg fogjátok így is érteni. Előszöször is: ti mind megszomorodott, frigid “nők” vagytok. Ha esetleg mégsem, akkor feminista, többnyire még rá nem ébredt leszbikusok, akik bármit megtennének, csak hogy a fütyköst elkerüljék. Akik még attól sem riadnak vissza, hogy a férfiakat lehordják a leg alávalóbb lénynek a földön, és mindezt olyan meggyőződéssel, hogy meg saját magatok is elhiszitek, amit az a kis buta fejetek kitalált, csak azért, hogy nehogy be kelljen ismerni magatoknak, hogy a saját nemetekhez vonzódtok, hogy egy férfi láttán kiszárad a p.nátok, mint egy sivatag, de ha megláttok egy csinos nőt az utcán, rögtön elered a nyála. Nem tok. A p.nk nyála.

Másodszor: a másik ok, amiért ilyeneket szoktatok okádni az emeribségre, és bizony ez is elég gyakori jelenség, NEM VAGYTOK RENDESEN MEGB.SZVA! Bizony ez azért érthető is, én is ki lennék akadva, ha nem tolhatnék egy jó ízűt :) De ha ez így van, akkor légyszives ne az összes férfit tessék szidni, hanem azt az egyet, aki nem tud megrakni benneteket úgy, hogy egy órán át nem tudtok lábra állni. Tessék szépen elpaterolni, és valami tökösebb kani után nézni, ne szennyezzétek a világot a ti p.nátokból kiinduló megkeseredettségetekkel. Mert azon a pár sorstársatokon kívül, akik itt bólogatnak, senkit nem érdekel, és csak magatokat alacsonyítjátok le. Ha a férfiak fel merik vállalni aazt, hogy egy luvnya nem jó az ágyban, csak fekszik mint egy fadarab, megfogja, és kidobja, ezen ti felháborodtok. Nem felháborodni kell, megcselekedni ugyanezt! Mert hiába is mondjátok, hogy titeket nem a szex hajt. Akkor mi? Mi? Ha két ember nincs összhangban szexuálisan, akkor az egész kapcsolatot megette a fene! Nem kell most itt adni a nagy nőt, hogy ez a férfiak nézete! Csukd be a szemed… nézz magadba… méllyebbre… és most őszintén válaszolj. Milyen férfi mellett akarod leélni azéleted? Olyan mellett, aki csak ha a közeledbe ér, elönt a forróság, és bizseregni kezdesz lent. Igen, ott. És ha hozzád ér, csak arra vágysz, hogy a magáévá tegyen? És bármit megtennél, még gyereket is szülnél neki, fel is nevelnéd, csak a tiéd maradjon örökre? És a kiegyensúlyozott szexuális életeteknek köszönhetően, nics közöttetek semmi feszültség. Nem kell ezeket munkahelyi problémáknak, agyonhajszolásnak bemagyarázni.

Én tizedikéve vagyok a párommal, és a mai napig kívánjuk egymást, ölelkezve alszunk, ha hátat fordítok jön utánam, ha hátat fordít megyek utána, csókkal ébresztjük egymást, mosolyogva ébredünk. Ha valami nincs rendben, az egy hónap után kiderül, nem kell évekig húzni a dolgokat. Ha szexuálisan mindent megkap az ember a partnertől, az élet más területén sem lesz semmi gond. A férfi segítőkész lesz, a nő elnéző a férfi hóbortjaival(én momentán több ilyennel is rendelkezem, pipázok, maketteket építek, van két kutyám, akik időigényesek, de nem járok kocsmázni, nincs rá okom, nincs lelki bánatom).
Hölgyeim! Lányok! Szexuálisan felvilágosult korban élünk. Tessék próbálkozni, próbálgatni, mi jó nektek, ki jó nektek. Az nem kurvaság, ha nem kötitek le magatokat az első szerelemmel. A szerelem akkor lesz teljes, ha a megfelelő(szexuálisan)partnert megtaláljátok. Mert ti olyanok vagytok hogy “oh, én úgy iádom, igaz, a szex nem olyan mint kellene, de mit számít ez?” Igenis sokat! Mert ez a mit számít dolog fogja tönkretenni azt az érzést. Bizony. Évek multán meg majd lehet sz.rral dobálni a férfiakat, a saját hibátok miatt. Ne egy megkeseredett, saját életét elkúrt nőre hallgassatok, csak azért mert ő nő! Magatokra, a ti vágyaitokra hallgassatok, mert ez a ti életetek! És mint olyan, ez az egy van belőle! Nem lehet majd újra kezdeni!
Nagyon remélem, hogy ez a pár sor a józan eszeteket fogja elővenni, és nem feminista leszbikus kitörést fog generálni. Azért lesznek itt gyógyíthatatlan sz.rkupacok, aki minden bizonnyal még szegény édesanyámat is szidni fogják.

Minden tiszteletem az értelmes nőké!

Kézcsók

 

Remekül hozza a következő sémákat:

  • önjelölten bizsergő, “hölgyeim, én majd meg mondom nektek” pozíció (mindez a mielőtt kommentelnél alatt)
  • “szókimondó”, “nem rejti véka alá”
  • kreatív grammatika
  • a szex mint mindennek a kiindulópontja
  • ha rosszul választasz, magadat okold
  • egységes csoportként kezeli az itteni nőket
  • problémákat tulajdonít nekünk, anélkül, hogy odafigyelne, miket írtunk
  • befolyásolhatónak tartja a nőket (“nehogy arra hallgassatok”)
  • nulla önreflexió arra, amiről a blog szól; szóelterelés, agresszió, hárítás, nehogy már kiderüljön, hogy nem olyan kerek a világ
  • “az a ti bajotok, hogy nem vagytok rendesen…”
  • “boldogtalan vagy, azért írsz ilyeneket”
  • leszbikus mint szitokszó: azért az, mert kielégítetlen (én biszexuális olvasót is csak kettőt tudok)
  • “bezzeg az én életem, Párom”, giccses részletek, emelkedett stíl a korábbi pina, luvnya stb. után
  • képzelt egyenlőség: segítőkész férfi = a nő elviseli a férfi hóbortjait

288 thoughts on “légyszives ne az összes férfit tessék szidni

  1. Én meg remélem, hogy a “párja” még időben idetalál a blogra, és meg is érti. Lehetőleg mielőtt gyerekük lenne, és végképp zsarolhatóvá válna.
    “magáévá tegyen”
    árulkodó kifejezés.

    Kedvelés

  2. és vajon szám szerint hány nőnek kell még ugyanazt elmondania, hogy ezek a nagyszerű elmék mondjuk így pl. karácsony környékén, az ebédet eszegetve elgondolkozzanak azon, hogy lehet, hogy azért van abban is valami igazság, amit ez sok megszomorodott nő beszél világszerte.
    vagy mikor szeretettel odafordul a nejéhez, hogy átölelje.
    boldog állat a strucc?

    Kedvelés

  3. Végül is nincs is ellentmondás az első bekezdés és a második, utána következő rész közt, egy kicsit sem…Most nagyon gondolkodóba estem, frigid vagyok, netán leszbikus, csak nem tudok róla,ja nem, mégsem…nem kapom meg a kolbászt…ja, hogy ez sem…akkor mi van? ÉS mi van akkor, ha mondjuk a szex az egyik (talán egyetlen) ami működött…? Költői kérdés.

    Kedvelés

  4. Aki leírja ezt a szót így: légyszives, annak sok értelem nem szorult a fejébe.
    Tényleg képtelen sok ember felfogni, megérteni , hogy nem ugyanazok a szükségleteink és a prioritások:
    “Mert hiába is mondjátok, hogy titeket nem a szex hajt. Akkor mi? Mi?”
    Hogy micsoda? Ideje lenne az ilyen férfiaknak is felvilágosulni és odafigyeléssel olvasni a blogot.
    Ha csak a szex van a kapcsolatban, az lapos, unalmas, semmitmondó, szürke, egyhangú!
    Mert egy értelmes, intelligens embernek az ösztönein kívül vannak más társasági, emberi, szellemi, érzelmi, intellektuális, pszichológiai igényei is
    Ha pedig túlhajszolt az ember, biztos sok energiája és kedve van a szexhez.

    Kedvelés

    • Merhogy a leszbikusok kielégítetlenek? Jól értem, még a nők között zajló szexualitáshoz is jobban ért, mint a nők maguk? Mit mondjak… egészséges alázat a másik nem felé. Tán hord ő valahol egy puncit magán, hogy ennyire tudja, hogyan működik? Avagy ő úgy tanulta, hogy a kibekibenagydákó a szexualitás MAGA???
      Hoppá!
      Bizsergek, hogy írjak a női szexualitást egymillió félefajta szépségéről és összetettségéről 🙂

      Kedvelés

      • Kis okítás a sok life.hu- s “hogyan ereszd jó mélyre a torkodba a dákót, hogy tessél a (A) Férfinek jó tanács után 🙂 (ez itt egy natttyon brutális csíííz.
        Ádám, ha olvasod! Jól képzett (már ha érted, mire gondolok), véresszájú feminista vagyok, 8 órás férfipartnerrel véghez vitt kiképzés után… Öhhhömmm, járni alig tudok. Meséljek?
        (Az any*átok p*csáját nektek, tudod?)

        Kedvelés

      • Jajj hát ezek mindent tudnak, megszokhattátok volna hogy önjelölt polihisztoraink a világ és a lét értelmét seperc alatt összepakolják itt nektek kommentbe. Annyira tudják mi a dörgés hogy helyettetek élik át az általuk okozott orgazmust is – akkor is ha nincs olyanod, ugyanis ő csak jól csinálhatja. Ha nem mentél el a te hibád.

        És ne pofázz, mert hát természettörvény meg a zéletrendje. Lőrincz János óta meg tudjuk, hogy az élet azért van és arról szól hogy a dolgok jó végére kerülj.

        Kedvelés

  5. próbaképpen elküldtem a zuramnak a tamásierzsébet (erzsébetitamás) cikket. hátha valami feltűnik neki. kérdem tőle: mi a véleményed a cikkről.
    válasz: összességében egy nagyon jó cikk. érdekeseket mond ez a nő.

    nem érti. nem érti. nem érti.

    Kedvelés

  6. Nekem a mindent megtennétek, hogy elkerüljétek a faszt tetszik.
    A büntetést szokták elkerülni, meg a csapásokat, nagyon sajnálom a hátához bújó, elnéző oldalbordáját, mert ezek szerint ő nem tudja elkerülni.

    Ezt a gyökkettes típust nagyon ismerem, internethuszár, aki napközben behúzza a nyakát a főnöke előtt, de itt nagyon megmond mindent, annyira sötét, hogy fel sem merül benne, hogy valamit esetleg ő nem ért. Mit ért, TUD:

    Kedvelés

    • Az olyan csávókon is szoktam nagyokat nézni, akik kábé olyan svunggal használják a megbaszás szót mint a megverést… Na az is ilyesmi, mint a faszos mondat, tehát úgy jön, hogy visszakérdezzek, hogy ennyire gáz vagy a ágyban, hogy a dolog csak ijesztgetésre jó?:)
      Ádám kolléga meg olyasmi arcnak tűnik, aki nem gondolkozik, hanem tud, oszt kész.

      Kedvelés

  7. mellesleg nem szidjuk az összes férfit és vannak jó fej férfiak is, és még ilyenek is vannak már Magyarországon is:

    meg ilyenek is:
    http://www.nlcafe.hu/ezvan/20131025/nok-elleni-bantalmazas-pecsi-focistak/

    idézet a cikkből:
    “Pécs alpolgármestere, Csizi Péter támogatja, hogy a szemléletformáló kampányt a pécsi focisták képviseljék. Egyetért azzal, hogy a férfiak feladata felhívni erőszakoskodó társaik figyelmét arra, hogy a nők bántalmazása megvetést érdemel. “

    Kedvelés

      • Na ugye, hogy vannak normálisak is. Őt pl. nem szidnám, és még sok mást sem 🙂 Aki magára ismer azok leírásában, akiket kritizálunk, az szálljon magába, mert lehet, hogy a hasonlóság nem a véletlen műve.

        Az eredeti poszthoz: úgy megkérdezném “ha eleget kefélünk, csodás az élet” Ádám párját, sőt Párját, hogy neki is elég-e ennyi. Mármint kefélésből nyilván, de más nem kéne?

        Kedvelés

      • igen. igen. általános tapasztalat, hogy a feminista férfiakat a többiek lebuzizzák. otthon is ezt hallgatom.
        a meg nem értés kettős fronttal támad:
        – ha én felvetek egy kérdést pl. társaságban és nyilvánvalóan a másik fél nem ért velem egyet, akkor ő is támadásba lendül. (na ugye megmondtam, hogy hülye vagy, mert szerinte is hülye vagy – ez nagyon kedvelt érvelési taktika)
        – a köreinkben lévő értő férfi pedig e kontextusban nyilván buzi

        Kedvelés

      • A logikája az lehet, hogy aki komolyan gondolja, hogy egy nő egyenrangú egy férfival, az maga is nőnek érzi magát, tehát buzi. Különben hogy mondhatna ilyen hülyeséget.

        Kedvelés

      • Vagy pandák, esetleg bálnák. Mandela ( 😦 ) szabadságáért is kizárólag feketék álltak ki.

        Kedvelés

  8. Azért ez egy igazi gyöngyszem, köszi. Annyira magával ragadott a stílus, hogy a második bekezdésnél már elmúlt a korrektúrakényszerem is. És ahogy átvált a luvnyázásból a szeretetteljes párkapcsolat taglalására… Milyen rohadt mázlista, hogy jó szerető, különben sorra dobták volna a nők, és ez a drága elnéző se lenne (ugye vagy lelépett, vagy elsárkányosodott volna). Ha tudtam volna, hogy az élet ennyire egyszerű! De majd mostantól…

    Kedvelés

    • Vagy legalábbis ezt hiszi magáról ő is, meg a “párja” is. Aki ebben az esetben még nem találkozott valóban jó szeretővel. Aki nem magáévá akarja tenni, hanem a szexben IS egyenrangú partnerként kezeli.

      Kedvelés

  9. A fölösleges 10 perc a napomból! Kérem vissza! Egy izmos kanitól aki jól megrak hogy lábra ne tudjak állni, úgy tudom, arra elég egy ilyen suhintásnyi idő. őnáluk.
    (JAJLAGOS!)

    Kedvelés

      • Én aztata nemértem, hogy egy fiszfasz honnan tudja, mire van szüksége az ilyen p.náknak? Mikor ő fiszfasz, mink meg ugyi, p.nák vogymuk. No.

        Kedvelés

      • Jól mondod – az a baja neki is, fiszt fogott fasz helyett … nem úgy muzsikál már a szerszám, azért kérkedik vele 🙂

        Kedvelés

      • De a miénk csak locska-fecske szövegelés, afféle szófia-beszéd. Nem olyan amire időt kéne vesztegetni. Afféle csirkecsipogás. Az ő mondatai azok igen! Azok aztán!!

        Kedvelés

  10. A tavalyi verseny iránti nagy érdeklődésre való tekintettel a Csakazolvassa Tájékoztatási Bizottságának Magyarországi Képviselete ismételten Országos Közhelyparádé Vetélkedőt hirdetett “A gender mainstreaming stratégiája egy troll szemével” címmel, amelyre rengeteg igen színvonalas nevezés érkezett. Idén a feladatot tovább nehezítettük, hiszen minden pályaműnek – a nyomdai hosszúsági korlátok miatt is– rövidnek és tömörnek kellett lenniük (maximum 2 oldal). Ezért a versenyzőknek kerülniük kellett a kiemelten hosszú vagy mély gondolatokat, ami azonban nem mehetett az alapos és tárgyszerű elemzés rovására. Az őszi-téli sorozat utolsó, egyben Gálafordulójához érkezett a Vetélkedő jelenleg 24, eredetileg 243 (!) fős mezőnye. A 24 versenyző közül Ádám munkájának bemutatásával kezdünk, majd minden rákövetkező napon egy további versenyző lép a porondra. Kérjük olvasóinkat, fogadják őket szeretettel és ne felejtsék a szavazás december 24-én, éjfélkor indul, majd január 31-én, szintén éjfélkor zárul. Az összes versenyzőre lehet emailben, SMS-ben és IVR-ral szavazni de a komment formátumban történő műelemzéseknek is örülünk!
    A zsűri által kiválasztott munkák és a hozzájuk tartozó telefonszámok illetve email címek, az alábbi linken elérhetőek:
    https://www.csakazolvassa.hu/2013/12/05/gendermainstreamingstratégiájaegytrollszemével/

    Kedvelés

  11. Bugyibuci!
    Olyan cuki vagy!
    Izgi dolog ha ennyi nő rad figyel, hm?

    Értem ám, hogy felhúzod itt magad, aztán ki is adod, érted hogy értem 😉

    Csokoltatom anyagyöngye kicsi szívedet, remelem neked is jo volt 😉
    Mert nekünk nagyon!
    Csak egyvalami : ha hátat fordítunk, ne gyere utánunk, semmiképp! Jo?
    Köszi drága, csokollak

    Kedvelés

  12. Ádámunk kissé megszerkesztve:

    “Na figyeljetek ide!
    Minden tiszteletem az értelmes nőké!
    Nagyon remélem, hogy ez a pár sor a józan eszeteket fogja elővenni…
    Magatokra, a ti vágyaitokra hallgassatok, mert ez a ti életetek! És mint olyan, ez az egy van belőle! Nem lehet majd újra kezdeni! ”

    Igenis értettem !!!! 😀 😀 😀
    Józan ész elővéve, Rád nem hallgatok 😀

    Kedvelés

  13. Kicsit összezavarodtam: ha frigid vagyok és szomorú, ráadásul el akarom kerülni a f*szt, akkor miért is lenne nekem jó, ha valaki úgy megrakna, hogy lábra se tudjak állni? Ha leszbikus vagyok, akkor pláne?

    Tetszik az is, hogy senkit sem érdekel, mit írunk, de sokan olvassák, és ne írjunk ilyeneket, mert az rosszul esik azoknak, akiket nem érdekel. Hm.

    Kedvelés

  14. A kedvenc részem: “Ha valami nincs rendben, az egy hónap után kiderül, nem kell évekig húzni a dolgokat.” – miért pont egy hónap után? Miért nem rögtön, vagy 10 nap múlva? A párja (bocs, Párja) csak egy hónapig őrlődik, mielőtt szólna, hogy baja van? Ez jónak számít? Igaza lehet Ádámak, a “kis buta fejemmel” nem értem kinyilatkoztatásának minden szavát 🙂

    Kedvelés

  15. Éva, érdeklődöm, ilyenből hány db/nap?
    Akinek mind van ideje olyasmivel foglalkozni, amit ennyire utál. Ez a sok időmilliomos, látszik, hogy nem csinál otthon semmit…
    🙂

    Kedvelés

    • Dógoztam, pénzért isaura, sajna, alig bírok lábra állni, pedig meg se raktak.

      Tessék? Mija kérdés?

      Amúgy most ne zavarj, mer szerelmes lettem Ádámba, tibi felejtős! Ilyen pasirul álmodoztam mindég rózsaszín lányszobám méllyén(sic!), mind ez a Ádám, aki kemény, mint Tarzan sarka, de egyben gyengéd is, meg fordulna éjjel utánam és viszont, ami maga a mámoros mennyország lehet, szóval mit is akartam mondani?

      Már mér ne tunnám, én mindent tudok! Höhö…

      Kedvelés

  16. nekem egy ideje van egy ilyen guideline-om, izé, aranyszabály, nem is tudom: aki komolyan használja azt a szót, hogy “hölgy”, pláne “Hölgy”, annak a véleményére és személyére egyetlen további percet sem vesztegetek.

    Kedvelés

  17. En attol vagyok a legjobban letaglozva, hogy mekkora hatalmat, erot es jelentoseget tulajdonitanak a fasznak. Hat barcsak minden problema arra lenne visszavezetheto, hogy van-e futyi vagy nincs!! 😀 de egyszeru is volna az elet. Fasz a gatyaba, meg belenk, neked meg pipa a szadba….
    Adam, te nem vagy vlm komplex szemelyiseg. Es mennyi no beszel rolad egyszerre! Ilyet meg nem pipaltal, mi?

    Kedvelés

    • Nekem is épp ez jutott eszembe: a fasz, mint multifunkciós problémamegoldó. Úgy látszik, Ádám interpretálásában ez a megoldás mindenre, magányosságra, szomorúságra, morcosság, frigidség és leszbikusság ellen – ha van fasz, rögtön kerek lesz a világ és mindenki boldog lesz – mi jámbor nők, meg értékeljük és boruljunk le az előtt, akire ránőtt ez a fantasztikus gyógyászati segédeszköz.

      Kedvelés

      • Igy van! 🙂
        Panem et penis!!! Kenyeret es faszt a nepnek! Es akkor minden rendben lesz. Ugy orulok!!!

        Kedvelés

      • Talán még a gazdasági válságot és a környezetszennyezésből eredő problémákat is megoldja. Mondjuk, mint a fenti ábrán látható, a helyesírás nem javul tőle.

        Kedvelés

      • akkor ez az ország egy kánaán? amennyi fasz itt van. a parlament is tele van velük, nem is értem miért itt tartunk.

        Kedvelés

      • Áh, nem azzal van baj… Bennünk van a hiba, mert nem értékeljük – mert nekünk már semmi se jó, a fene a finnyás formánkat. Ha mi, butuska libák megtanulnánk díjazni, a férfiakat meg a farkukat, és tudnánk a helyünket, sőt, mind szülnénk öt gyereket, mindjárt rájönnénk, milyen jó nekünk, és nem lenne se családon belüli erőszak, de még bűnözés se. A tévében mondták, biztos így van…

        Kedvelés

      • Ez az orszag futyiland ha a parlamentbol indulunk ki. De hirlando, olvastad az aktualisba posztolt wef-es cikket? A tanulmany szerint a politikaban a nok aranya olyan alacsony az orszagban, hogy vilagviszonylatban 136 orszagbol 120. helyen all Magyarorszag… Hat tudtam hogy szar a helyzet, de hogy ennyire?!!! Panem et penis a kobon…. :(((

        Kedvelés

      • Nem akarok latintudornak tűnni, de még az is lehet, hogy úgy lenne helyes, hogy Panem et penem. Mindenesetre jobban hangzik, nem?

        Kedvelés

      • Gyerekek, nem okoskodni kell itt, hanem csinálni! Mars dugni misszionárius pózban, most! És aki nem élvezi, az leszbikus, te is, Laci!

        Kedvelés

      • én is! 😀
        ádám, arra már nem is emlékszem amit te írtál, a kommentek sokkal jobbak 😀

        Kedvelés

      • “És megteremté az Úr a Faszt, és nevezé Ádámnak, mondván: legyen a te neved Ádám, mert sötét vagy, mint a föld.”

        Kedvelés

  18. Én biszexuális vagyok, ha már szóba került. (Nem vagyok rendszeres kommentelő, de gondoltam, színesítsük a palettát.)

    Viszont nem leszek sivatagszáraz a férfiaktól (ha leszbikus lennék, akkor meg speciel csak nem érdekelnének), a szexuális életem köszöni szépen, kifejezetten jól van, nem vagyok frusztrált, nem azért akarok gyereket szülni, mert meg akarok vele fogni egy igazi KANT, nem érzem azt, hogy kiegyeznék a nem megfelelő nemi élettel, viszont nem gondolom, hogy a megfelelő szex bármit is megoldana, ami az élet más területein jelentkezik. És valahogy mégis feministának vallom magam. Hiba a mátrixban, nyilván, az ilyen csodálatos férfiemberek nem tudják összerakni, hogy nem csak egyféle feminista, nő, szexuális identitás, életút van, pláne nem dichotóm a helyzet, miszerint van “jó” nő, akit akarnak a férfiak, meg “rossz” nő, a frigid, leszbikus feminista, aki el akarja rontani a gyanútlan “jó” nők életét. De nyilván kell egy ellenségkép az egyszeri Ádámoknak, akire lehet mutogatni, ha valami elromlik az életükben.

    Kedvelés

    • A költő szándéka szerint azt akarta kifejezni, hogy annyira leszbikusok lettünk a megbaszatlanságtól, hogy ha nőt látunk akkor azonnal váladékozni kezdünk, de nem ám a szánkból, vagy az orrunkból, hanem a p.nk=pinánkból.

      Kedvelés

  19. Istenem, könnyesre nevettem magam a szövegeiteken 🙂
    Ez a faszi egy faszfej, aki nyilván megszemélyesíti a kukiját, a jobbik énjének tekinti, meg hasonlók.
    Komolyan sajnálom az egysíkú életéért.

    Kedvelés

  20. Hogyénezteddig nemtuttam!Megvan oldva azéletem!
    Panem et penis az új jelszó, kösz FarkasViki. De segítsetek már, ki tibi (nemecsek ernő..) , a bőrcipőben operába járó? Szeretnék még röhögni.

    Kedvelés

    • Tibit kéretik mindebből kihagyni, ehhez tényleg semmi közöm. Ámbár erős megérzésem, hogy a kevésbé rutinos kolléga; Ádám esetében a központi motívum a fallosz (melyből minden élet ered) több lehetséges metaforát takar. Pl. a nap végén megfáradt, de meghitt kedélyes beszélgetéseket… a közös mosogatásokat, ahol férfi és női kéz egymás alá dolgozik… a testvériesen megosztott házimunkát, bármit. Amit nő és férfi együtt örömmel végez… és így máris van mondanivaló.
      Én egyébként “kistibinek” hívom az enyémet, és nincs rangjelzése… bár ahogy mostanság teljesít, ne is számítson előléptetésre. 😦

      Kedvelés

      • Ádámhoz: a komment elején leszögezte, hogy konkrét lesz, nem beszél mellé. Namármost, ha így van, és szerinted a közös mosogatásról szólnak a mondatai, akkor miért a péniszről, meg a leszbikusokról írt? Vagy a férfiak ilyen titokzatosak, és ki kell találnunk, hogy mit gondolnak?

        Kedvelés

      • Nézd, Ádámot nem könnyű megvédeni, tényleg elég konkrét! 1 kommentet szántam rá fogadatlan prókátorként, azt is férfiszolidaritásból, de nehéz… Meglehet, hogy a feminizmus egy szakadár törzsével egy radikális és rendkívül káros irányzatával azonosította tévesen blogot, s így félrement minden, hallott valamit, valamit, amit félreértett… vagy hovatovább szerelmi csalódás érte —> ilyenkor egy segítő kéz, pár megértő szó bizony sokkal célravezetőbb, mint sok taposó tűsarok. Vagy veri az asszony, és nincs hova fordulnia. Végső kétségbeesésében tesz buta kijelentéseket az éterbe segélykiáltás gyanánt. Talán a sikertelenség mint olyan, hajlamos az embereket érzelmi krízisbe (izmusokba) sodorni, s ilyenkor a szélsőséges sértő megnyilvánulások sem ritkák. (Ádámról beszélek) A miértek ismerete nélkül is nehezen értelmezhető befogadható, ez nem vitás. Megpróbáltam egy picit árnyalni (elmaszatolni), így sikerült. 😦
        “Vagy a férfiak ilyen titokzatosak, és ki kell találnunk, hogy mit gondolnak?” – ez így elég abszurd lenne, szerintem viszonylag egyszerűek vagyunk. Bár, fordítva mennyire igazságos? Egy “primitív” ösztönlénynek leolvasni az összetett érzelmi szellemet, aki ráadásul nem rest külön nyelvet kitalálni magának, így lázadván a “normák” ellen? (jajj de erőtlen lett ez most részemről, pedig félórát fogalmaztam 😦 )

        Kedvelés

      • Igen, ez erőtlen lett. Két dolgot nem is értek, az egyik, hogy mit jelent a férfiszolidaritás, tehát őrületes blődségek, agresszív gőg mellé miért kell pusztán azért állni, mert férfi írta, az ő fogalmazási hibáit jobban elnézni, motivációt jobban megérteni, árnyalni az árnyalhatatlan ostobaságot, mint ha nő volna; a másik, hogy mit értesz taposó tűsarkakon és “a feminizmus egy szakadár törzsén” és “egy radikális és rendkívül káros irányzatán”, mert ezt tényleg nem értem. Van ez a típus, aki minket már ért és szeret, és mindig hangoztatja, hogy mi nem vagyunk olyan feministák, mint amazok — de amazok milyenek? a kártékonyak, a szélsőségesek mit mondanak? olvastál tőlük akár csak egy sort is, vagy csak róluk a meglepő egyszerűséggel kiforgatott összefoglalókat a fütyizörejen?

        Kedvelés

      • A férfiszolidaritás mint olyan, a bajtársiasság enyhébb formája, egy idegen környezetben “kisebbségben” “veszélyeztetettként”, abszolút a jogosultsága. Ádi be lett ide dobva, mint valami konzekvens, ezután ki lett ebrudálva. Beesett egy lövészárokba, aztán tűz alávették. A sértett gőg, agresszió, ostobaság és aránytalanul sok nyelvtani stilisztikai hiba egy tőről fakad. Amit én valahol mélyen, értek is meg nem is, de Ádámmal a továbbiakban nem foglalkoznék nem eredeti, és valóban egy fasz. Ez nem is igazán róla szólt hanem inkább az “egyedül a város ellen” -szerű effektusnak, ami nekem mindig szimpatikus. Kár hogy ezt a helyzetet nem ő alakította ki, hanem pusztán “kárvallottja”. Lehet, hogy a véletlen műve, de a férfihangon is egy Adam nevű felhasználó tesz napok óta megosztó kommenteket közzé. Nem tudom.
        Az elmúlt fél évben, nagyjából 70-80 online napilap (svéd, norvég, kanadai) cikkét fordítottam le magyarra, Illetve kézi kamerás, mobilos felvételek ezrei tanúskodnak különböző eseményekről. Éles a határ az érdekvédelem és a gyűlölködés között. Megvan a magam véleménye is a bezzegországokról is, férfihangtól független. (Idő kérdése, és az antifeminizmust mint olyat, a gyűlöletbeszédek kategóriájába sorolják, a törvénytervezet már az EU előtt. Egyazon büntetési tétel alá vonva, mint a rasszizmus, antiszemitizmus. Ennyit a demokráciáról; a nőgyűlölet engedélyezett, a megkérdőjelezés értelmes vitatkozás nem. Inkvizítorszagú az egész. Nem jó ez így.)
        Persze, a “fütyizörej” sokszor túlzó és paranoid, hasonlóan az ellenérdekelttel; külföldi példákra alapozva indokol, sürget honi intézkedéseket, meg közbe ijesztgetnek engem. Akad ott is jó meglátás…

        Kedvelés

      • Látod, milyen vagy, fél éve olvasol itt, de úgy, hogyha valaki megemlít téged, tíz percen belül reagálsz, aztán mégis azt gondolod, hogy itt ellenségeskedésről, harcról van szó, hogy itt bárki meg van támadva, és védekeznie kell. Én tudom, hogy sokaknak kényelmetlen, amit itt olvasnak, hát még hogy ennek az egésznek ekkora olvasottsága lett, no de te ezt, hogy “idegen környezetben kisebbségben veszélyeztetett”, olyasvalakiről írtad, aki felfuvalkodottan, magát a mennybe menesztve elkezdte a legundorítóbb szóhasználattal, kukkoló kajánsággal véleményezni és előírni általa ismeretlen nők elképzelt szexualitását, bután, kétpixelesen, önigazolva, a leszbikus szót szitokszóként alkalmazva. Tibi, ha ennyi jött át, akkor ez a blog kár beléd, ennyi idő alatt tojást patkolni is nagyobb hatásfokkal megtanultál volna.

        És akkor most megkérdezem: hogy van az, hogy te ezt a blogot profinak, érdekesnek találod, igényed van rá, mert ezt írtad, és Ádám idehányt koszát, silányságát ennyire nem érzékeled? Csak a nők társasága bizserget? Amíg férfiakat védsz, pusztán mert férfiak és vele a sok át nem gondolt hazugságot, amíg Lacit, aki rendesen érvel, árulónak nevezed és irigy megjegyzésekkel illeted, amíg csak azért írsz, hogy a különállásodat bizonygasd, addig vak maradsz a lényegre.

        Hogy akad-e ott jó meglátás, nem tudom, nem én tartom őket érdekesnek, hanem ők engem, ami eléggé árulkodó, hogy ki harcol meg akar itt kicsinálni másokat. Viszont amit velem kapcsolatban írtak, arról nemsokára jön a torz című bejegyzés, bővebben ott.

        Kedvelés

      • Nem, nem mint konzekvens lett bedobva, hanem mint közröhejre méltó döbbenet. Tibi, neked semmi bajod az ő kommentjével, de most tényleg? Nem érzed nagyon gáznak? Te egy ilyennel vállalsz szolidaritást, miközben fél éve lógsz itt, naponta? Te milyen ember vagy? Fél év alatt én kontratenornak kiképzem magam egykerekűn! Kár beléd a blog, komolyan.
        Nagyon tévedsz, a nőgyűlölet is tilos, már amennyire jogilag megfogható, és az antifeminizmus gyűlöletbeszéd. Már miért ne volna az? Mit akar a feminizmus? Férfiak és nők valóban egyenlő jogát, amelyet egyébként minden ép jogrendű ország alkotmánya is deklarál, és ezt sérti meg a nők elleni erőszak folytatólagosan és tömegesen és legitim módon. Kiket piszkálnak, szidnak az antifeministák? A feministákat. Na.

        Kedvelés

      • “Ádi be lett ide dobva, mint valami konzekvens, ezután ki lett ebrudálva. Beesett egy lövészárokba, aztán tűz alávették. ”
        be lett dobva? beesett a lövészárokba? megbotlott oszt beesett?
        nem úgy volt, hogy ő idejött emberkedni? szegény Ádi. melyik ponton lett ő ilyen tehetetlen áldozat? akiért úgy ki kell állni. Tibi itt vagy velünk és Ádi mellett érzed azt, hogy ki kell állnod? csak azért mert fasza van? neizéljmár! mekkora gyökérséget kell elkövetni ahhoz, hogy ne érezzetek valaki irányt fasszövetséget? nem is értem komolyan.
        AZT ÁRULJÁTOK MÁR EL, hogy az ilyentől miért nem ELHATÁROLÓDTOK hangosan és jól érthetően?? nem érted, hogy mennyire ciki ez amit mondasz? tőlünk véded Ádit??? nem világos, hogy ez a hozzáállás teljesen eltávolítja a nőket a férfiaktól? Ádinak nem védelemre van szüksége, hanem tükörre, te meg adod itt alá a lovat… gondolkozz már egy kicsit!!!

        Kedvelés

      • ezen pörgök még megint. lövészárok, tűz alá vettük… ti miről beszéltek? ez itt egy blog, egy gondolkodó nő magánblogja, ahol békésen, tisztelettel és meglehetősen vidáman beszélgetnek az emberek egymással. hol van itt lövöldözés? azért mert Ádinak nehézsége van a nőkkel, nekünk ahhoz mi közünk van? miért kéne hallgatnunk őt és tűrnünk a sértegetését?
        ha te Tibi a barátaiddal, a közösségeddel, a házadban beszélgetsz és odajön valami hőbörgő hőbörögni, fikázni téged és a barátaidat, akkor mit szólsz hozzá? beengeded? megvéded?

        mit nem lehet megérteni azon, hogy nem akarja ez a közösség, hogy ilyen alakok idejöjjenek fröcsögni? miért nem legitim igény ez? indítson Ádi blogot, beszélgessenek a problémáikról. mi tartja ettől vissza?

        melyik részét nem lehet megérteni/felfogni/tolerálni annak amit itt zajlik?
        egyes bejegyzések alatt többszáz komment van, közösség, ami itt elég jól elbeszélget magában. mit képzelnek az ilyen Ádik? Éva annyiszor leírta már, ez nem az a hely ahova a közösséget fikázni lehet jönni.
        és akkor azt tudod mondani Tibi, hogy lövészárok meg tűz alá vettük? túl sok kardozós filmet néztek, az a baj… :(((.

        annyira szánalmasan szomorú ez. kis hülye, katonáskodó óvodások szoktak így viselkedni, ebéd előtt, mikor már nagyon éhesek és fáradtak. de ti azt állítjátok, hogy komoly felnőtt és felelős férfiak vagytok. nézzetek már magatokba! pontosan tudhatjátok, láthatjátok akár itt, ezen a blogon, a sokszáz nő elég egybehangzó véleményét arról, hogy ha nem változtattok azon, ahogy hozzáálltok a nőkhöz, akkor elfordulunk tőletek, és remekül megleszünk, megvagyunk. jó lesz ez nektek? hány ezer, hány százezer, hány millió nőnek kell még kimondani ezt? Tibi! amit Ádi csinál az gáz! ha egy férfi ettől nem határolódik el, az is gáz. nem kell elhinni, nem kell elfogadni, ha nem akarjátok, szabad emberek vagytok ti is. csak ezzel együtt azt viszont tudomásul kell hogy vegyétek, hogy egyre kevésbé lényegesek számunkra azok a férfiak, akik így viselkednek.

        és ha figyelnél láthatnád, hogy a nők nagy része örömmel lenne és van férfiakkal, vágyunk/vágynánk a társaságotokra, ahogy mindenféle kedves ember, nő és férfi társaságára. de csak akkor, ha megtanuljátok tisztelni azt az alapvető igényünket, hogy nem kell nekünk ez az Ádi féle gőgös, nagyképű hőbörgés, a lenyomás, az okoskodás, az agresszió.
        békében, vidáman, örömmel együtt lenni jó dolog. jókat beszélgetni, emelni, támogatni egymást, jó dolog.
        ha erre nem vagytok képesek, akkor menjetek a pokolba, hagyjatok minket békén. ezt nem a bloggal kapcsolatban írom, hanem általában az életben.

        Kedvelés

      • Hm, ha egy férfi agresszívan (rossz magyarsággal és ostoba tartalommal, de ezeket hagyjuk) nyit egy oldalon, akkor biztos szegénynek nagyon rossz, és sajnálni kell? Hol itt a logika? Megnézném a fütyihangon ugyanezt pepitában. Vagy az más, a férfi felsőbbrendű, szegénynek megtépázták az egóját, és viselkedhet úgy, mint egy agresszív óvodás?

        Ádám valóban nagy problémákkal küzdhet, de nem azok feladata ezeken elgondolkodni, akiket minősíthetetlenül sérteget. Még interneten sem akarok ilyen emberekkel kapcsolatba kerülni.

        Kedvelés

      • “Vagy a férfiak ilyen titokzatosak, és ki kell találnunk, hogy mit gondolnak?” – ez így elég abszurd lenne, szerintem viszonylag egyszerűek vagyunk.”

        Ezt mindig csak hajtogatják (nem írom, hogy hajtogatjátok), de már az én személyes tapasztalatom is mást mutat. Szerintem a “nők bonyolultak” szöveg modern szexizmus, csak fegyvernek jó, hogy egy nő mondandóját ostobaságnak, érthetetlen katyvasznak lehessen nyilvánítani, és így nem is kell foglalkozni vele. Múltkor beszélgettem a (férfi) kollégáimmal, előjött megint ez a sztereotípia, erre azt mondtam, hogy ha lett volna pl. szerelmi kapcsolatotok nem is egy férfival, ti is azt mondanátok, hogy a férfiakon nem lehet kiigazodni. Az egyszerűség-bonyolultság jogát ne ragadja magához senki. Mint ahogy a felsőbbrendűség, a ráció, stb. jogát se.

        Kedvelés

      • Eszembe jut még Almási István (azt hiszem, ő volt), aki szerint egy nő csak főzni és dugni jó, az élet nagy dolgait a többi férfivel kell megbeszélni egy pohár bor mellett. Jól mutatja ez is a szexizmus természetét: amikor az jön jól, hogy a férfi egyszerű, akkor egyszerű, amikor meg az, hogy bonyolult, akkor bonyolult.

        Kedvelés

      • “kevésbé rutinos kolléga”!
        “a nap végén megfáradt, de meghitt kedélyes beszélgetések”!
        “ahol férfi és női kéz egymás alá dolgozik”! (ezt a pózt nem ismerem, lennél cukker elmagyarázni?)

        tibi, beszarok rajtad! Akarod? 😀

        Mi van, kistibi sztrájkol??? Csak nem..? Hogy érted, hogy nem teljesít? Nem az lehet, hogy unja már a kezed?

        tibi, lesz csajos tali a kis ékszerdobozodban, avagy nem lesz?

        Kedvelés

    • Nemnem, Tibi a galád patriarcha egy kedves troll, aki néha bejöhet ide. Kifejtette egyszer, hogy egy nőt le kell nyűgözni a randevún, ezért bőrcipőt kell húzni, étterembe menni, és remélhetőleg ezután lesz szex. Persze Tibi egy igazi Nőt keres, akivel kölcsönösen tisztelik egymást, és boldogan élhetnek. Ádámhoz képest Tibi az empátia és az intelligencia szobra, és tényleg, Tibi gyakran kifejezetten szerethető. Néha hülyeségeket ír.

      Kedvelés

      • Azért ebből a “Készen kaptam, mint Mózes a kőtáblákat” legalább akkora toposz, mint a bőrcipő. Csodálom is, hogy nem maradt fent a csakazolvassa-mitológiában….

        Kedvelés

      • Hűha, súlyos mulasztás! De a sirályt se felejtsük ki!

        A bőrcipőre érti, hogy nem méretre csináltatta, hanem készen kapta? 😀

        Kedvelés

    • Itt van az eredeti:
      “Azért tegyük a szívünkre a kezünket! Jó esetben a szex pénzbe kerül, amit valakinek ki kell fizetni. Nekem egy átlagos randim 15-20 ezerbe “fáj” (havonta max. 1x). Vacsora, mozi, apró ajándék, benzin. És sok esetben nem is követi szex, mert addigra benne is, és bennem is megfogalmazódik az; hogy ez így elég, több nem kell. Lehet, hogy ez így most csúnya, hogy ilyen gyakorlatias vagyok, számszerűsítek, de én is pénzből élek, a matek nem hazudik. Akkor van gond, amikor erre a férfiak tömegesen ébrednek rá, és elkezdenek mérlegelni.”

      “Nyilvánvaló, hogy azzal a reménnyel közeledek egy nőhöz, hogy abból valami lesz! Kapcsolat, együttélés, járás, bármi…de ezeknek (férfi) részről elemi része a szeretkezés. Duna parton? Gellérthegy? Margitsziget? Nem 20 éves vagyok ÉVA. Én nem BMX-el megyek randira. Elmegyek érte, s hazaviszem.
      Lassan 30 vagyok, nekem már virítanom kell valamit, elvárják, hozzáteszem jogosan. (nyilván ez nem sok) Nem azért van bőrcipőm mert kényelmes (rühellem), nem azért van (relatíve) drága órám mert szükségem volt rá, nem azért költöttem a megtakarításaimat egy pár éves autóra, mert a komfort érzetem megkívánta. Nekem jó lett volna a régi is (14éves volt). Ezeket mind-mind a nő miatt veszi meg egy férfi… ugyanis a hölgyek nagy része 30 méterről egy cipőből, órából, kézfejből, leveszik azt, hogy hol tart az az adott ember. Mivel ma nagyon nem mindegy, hogy kinek mondanak igent. A nő nem szenvedni, sínylődni, túlélni akar a férfi mellett hanem élni. Ezt régen 8 éves korukba átadták az apák a fiúknak. “Vidd valamire fiam!” – valahogy így.
      Így működik a világ, ne mond hogy nem! Nem azért bérelek (viszonylag) szép és tágas lakást, mert nekem erre van szükségem.(a gatyám rámegy) Egy barlangban ellenék… de ha úgy alakul, és megtalálom a számomra kedveset… odaviszem és Ő, otthont csinál a lakásból, belakja, csinosítja, szépítgeti stb.
      Én így látom, így tanultam. Mondhat bárki bármit, eszerint csinálom….”

      “Az álszentségre nem vagyok kíváncsi… az anyagiasság, és az igényesség között, bármennyire is hihetetlen; van különbség. Inkább szarul csinálom, mint sehogy. A szabályokat; mit hogy illik, nem én találtam ki…
      Készen kaptam, mint Mózes a kőtáblákat. Eszerint próbálom… és igen ugyanabban az országban élünk. Tízezer forinton fennakadni. Napi bér.
      Nehogy elmeséljem a legutolsó 2 randim hol ment el…”

      “Én nem tudom hogy melyik kor szülöttje vagy, és lehet hogy 82′-ben a Szabad Ifjúsági Parkban még megélt az, hogy együtt énekeltétek a Demjént.
      De ma már nem. Mégis mit kellene csinálnom Szenszej? Taníts kérlek!
      Vigyem le a Duna-partra köveket számolni, Margitszigetre galambokat etetni?
      Villogni? Egy Mozi Vacsora kumbó az már villogás? Ugyan. Ez a minimum. Tovább megyek. Ha nem úgy állnék ahogy állok; az Operába vinném, és utána egy budai étterembe, 50.000.- ért. De sajnos nem úgy állok. Beszarok, még én vagyok a hibás mert törekedek a párkapcsolatra, és valamelyest megadom a módját, ha akad valaki aki tetszik! Vagy, vagy fogjak egy kavicsot és dobjam le vele a villanypóznán ücsörgő sirályt, mert én olyan kemény vagyok. Ne haragudj,
      de én úgy tanultam, egy nőt le kell nyűgözni, meg kell nyerni, hódítani. A kapitalista világban Te ezt hogyan vitelezed ki? Más a korosztály is, akiknek a szelet csapjuk. Biztos ez lehet a félreértés oka…
      Ne haragudjatok, de én semmi szégyellnivalót nem érzek ebben, az álszentség meg nem érdekel.”

      innen: https://csakazolvassa.hu/2013/08/26/a-kover-nok-onfelmentese/#comment-42140

      Kedvelés

      • “Jó esetben a szex pénzbe kerül,”
        Velem a szex sosem került pénzbe. (nem, még egy nyamvadt vacsorába vagy moziba se! Sőt a férjemet például én hívtam el randizni egy házibuliba, aminek a költségeit én és a barátnőim álltuk). Ezek szerint én nem voltam valami jó eset Tibi besorolása szerint.

        Kedvelés

      • No, kérem, tibiből kevéssé felkészült kommenterina, itten olvashatunk tibink autójáról.

        Kedvelés

      • Na, itt basztad el, tibi, a kevésbé rutinos kolléga bezzeg tudja, mija dörgés! Elő a fasszal az első randin, tibi, semmi másra nincs is szükség, olcsón kijössz. Jól megrakod a delikvenst, lehetőleg azért lábra tudjon állni, különben viheted haza autóval, az meg már kőccség.

        Kedvelés

      • Én ennyit már régen röhögtem!!! :DDD Amúgy nem gondoltam, hogy bőrcipős Tibi húsvér férfi, azt hittem valami regényhős, Tóthibi, ilyesmi… A sirályos hasonlatot nagyon üt!! 😀

        Kedvelés

      • Aztat nem tudhassuk, míg meg nem mutatja. De mikor találkozni kéne, akkor lapít a tibi, fene a fülit nekije. Igaz-e, te tibi.

        Kedvelés

  21. Jahj, hát mégis elolvastam, nagyon érdekel, mit történik itt. Háttőőő…. Több sebből vérzik ez a kedves kis levél a “NŐKHÖZ”, egy persze “IGAZI FÉRFITÓL”, aki tudja, mi kell a nőnek, nyilván. Ha végiggondolom, csak a saját frigidségemet, meg leszbikusságomat, a következőkre jövök rá.
    A firigdleszbikushülyepicsák, aki én is vagyok, szeretik, ha szeretik őket, ha elismerik azt, hogy megdolgoznak a sajátjukért, szülnek gyereket, és akarják, hogy legyen apja a gyereküknek, mert fontosnak tartják, szeretik, ha segítenek nekik a házimunkában, mert a férfiak is el tudják végezni az ilyen alantas munkákat, mint pl. porszívózás, vagy mosogatás.
    Na, meg ez a szex a lelke mindennek? Ez mi? Bezzeg énmegaférjemminndennap csináljjuk, mii? Há persze. Nanaá. És ha nincs szex, akkor nincs semmi.
    Hát, nem tudok egyebet elmondani, kérem kapcsolja ki.
    Nem tudtam, hogy rfigdit, elszibkus, szabadtan, tuba avgyok. :D:D:D

    Kedvelés

    • Nekem az volt a legdurvább, hogy “bármit megtennél, még gyereket is szülnél neki, fel is nevelnéd, csak a tiéd maradjon örökre?” Még gyereket is, érted, hogy magadhoz láncold, mert olyan jó a szex. Kérdés, mert ilyenkor azért gyakran jön az a túl gyors villamos, ha valamiért, például baleset, betegség, öregség már nem olyan jó a szex az apjukkal, akkor hogyan kell visszacsinálni az egészet, mert akkor ugyebár se a házasságot, se a gyereket nem kérjük.

      Kedvelés

      • Ja, igen, pont erre gondoltam, erről is akartam írni, hogy szülnél neki, meg felnevelnéd. Ez finoman szólva erős agressziót váltott ki belőlem. Mert ugye, ez a “NŐK” dolga. (IS) Ez is a nők dolga. Pff…
        Meg persze, hogy nem kérjük, mert mi rosszak vagyunk, és elhagyjuk ŐT, az arany embert… 😀

        Kedvelés

      • …az álompárok meg csak szimplán megunják egymást. Bár igaz ,hogy erre nekik még mindig ott van a “mosógépes szex”,mint változatosság, gyerek meg még nincs.

        Kedvelés

  22. Segítsetek, érteni szeretném a kinyilatkoztatás minden szavát. Nem tok? Most a halra céloz? Vagy a tökre? Vagy a nem tudok igen szellemes rövidítése? És ki nem tud? A p.nk nyála? Minek a nyála? punk? pink? vagy az a másik, csak kimaradt egy betű (bár a tévedhetetlen Ádám nem üthet mellé, az biztos)? Csak tudni szeretném, kinek a nyála, egy szót sem mulasztanék el. Jegyzetelek közben.

    Kedvelés

  23. Ádámkám, drága csillagom! Nem az összes férfit szidjuk, csak az olyanokat, mint te. Téged meg kitömve szeretnélek látni a Gondolkodó pózában a Természettudományi Múzeum aulájában.

    Kedvelés

  24. Azon tűnődöm hüledezve, vajon ma Magyarországon hány férfi gondolja Ádámhoz hasonlóan, hogy nekünk nőknek ez az egy problémánk van, és minden gondunkat megoldaná az a bizonyos férfi testrész… sokkoló ez az egysíkúság, a Facebook-bölcsességekre emlékeztet (a pasinak csak két dolog kell: kaja és szex), amelyekről eddig azt hittem, direkt a vicc kedvéért sematizálják a férfiről alkotott képet, de ezek szerint ez maga a véres valóság… te jó ég…

    Kedvelés

    • A legnagyobb baj, hogy szex alatt a misszionárius pózban történő, 5 perces reszelést értik a leggyakrabban. Van egy tippem, hogy Ádámunknak is csak az szex, amiben az ő pénisze is meghatározott módon részt vesz.

      Kedvelés

    • Bennem is pontosan ez a kérdés fogalmazódott meg?
      A magyar férfiak hány százaléka mondható a mi értékrendünk szerint normálisnak? 10%? 5%?
      Az egyik barátnőm volt férje egyetemi végzettséggel többször kijelentette, hogy ő a házimunkát és a gyereknevelést nem tartja nagy dolognak és nem is értékeli.
      No comment!

      Kedvelés

      • Van egy még rosszabb kérdés: vajon a magyar nők hány százaléka normális a blog értékrendje szerint (és most nem eszteritamásra gondolok, hanem hétköznapi hímsovinizmus női hirdetőire). 😦 Nézz be a Bezzeganyára: “az én férjem igazán szeret és tisztel, kinyitja nekem a kocsi ajtaját” “nekem csodálatos párom van, pedig nem is vagyok szép, verekszik is értem, és csak akkor üt meg, ha megérdemlem”
        Barátnőd exe: és most, hogy nem csinálja meg más helyette, mennyire értékeli? Vagy talált másik cselédet?

        Kedvelés

      • Jajj, mea culpa!
        Mondjuk azért szegény Erzsébeteket se mossuk össze vele, sőt még a Tamásokat se!

        Kedvelés

  25. Ó, én ezt nem bírnám… Egy ennyire átgondolt blog, ilyen igényes, mélységgel rendelkező szövegek, árnyalttá tevő felvetések – és valakiből ezt váltja ki? Szomorú leszek miatta. 😦
    De azért az is jó érzés, ahogy érzem az egységet, ahogy egy hangként, erősen, magabiztosan álltok ki az igazatokért, és hogy már nincs is rátok hatással mindez. 🙂
    (respect és köszönet)

    Kedvelés

  26. Az a kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy ha egyszer csak Ádám fütyköse (bármilyen okból kifolyólag) nem akar majd vagánykodni és nem tudja a Párját jól megbaszni, akkor vajh’ mennyire nyúlik meg az arca, ha egyedül marad? Ha a fasz, Ádám életének alfája és omegája kihullik a kapcsolatból… mi lesz akkor? Lelki szemeim előtt látom a képet, látom a választ. És nem, kicsit sem sajnálom ezeket az Ádámokat.

    Kedvelés

  27. Üdv mindenkinek! Sziasztok. Egy ideje már olvasgatom a blogot – néhol igen mélyen érint. Ezért végül inkább itt szólalok meg először, mert ezen jót nevettem, én is. Nagyon örülök, hogy van egy olyan hely, számomra egyenlőre a virtuális térben, ahol értelmes, igényes, ízig-vérig nők találkoznak. Ádámnak a diagnózisa kapcsán annyit írnék, hogy én eléggé unnám, ha minden csak a szexről szólna… És fáraszt is nagyon. “Nekik”, vagyis a legtöbb pasinak arról szól és örülnek is mint majom a farkának… Nem értik mennyivel nehezebb dolgom van nekem, aki beszélgetni is szeret, aki hasonló világnézetűt keresek… Meg mondom őszintén, nehéz, sokszor komoran üldögélek, és versbe öntöm bánatom, de megmondom őszintén, hogy nem adnám semmiért ezt a nehezebb életet. Inkább vagyok gondterhelt, töprengő is, mint sem kaján vigyorú agyhalott, akinek az életfunkcióit az altesti erezet lüktetése biztosítja… 😀 Biztos jó ez is, de nekem túl egysíkú! 😀
    – Barbara –

    Kedvelés

  28. “Csukd be a szemed… nézz magadba… méllyebbre… és most őszintén válaszolj. Milyen férfi mellett akarod leélni azéleted?”

    Mennyire kell méllyre nézni? Monnyuk, elég a világméretű szennyezést okozó, megkeseredett, sivatagszáraz p.námig?
    A válasz: mindegy milyen, csak rád ne hasonlítson.

    Szegény édesanyádat nem fogja itt szidni senki, mind együtt érzünk vele, hogy így betett neki veled a sors.

    Kedvelés

  29. Visszajelzés: akkor mi most szeretünk szexelni, vagy nem? | csak az olvassa — én szóltam

  30. Az “Én tizedikéve vagyok a párommal,..” kezdetű bekezdésig egész megbocsájtó voltam Ádámmal, úgy gondoltam, még nincs 16 éves, de most benyakalt egy csomó vodkát, próbálgatja a határait, identitáskeresés, stb. és a vodka, a hányinger és a személyiség-fejlődési bizonytalanság együttes hatása most kihozta belőle hirtelen a Mindentudót és az Igazságosztót, és véletlenszerűen ebbe a blogba botlott bele, ezért hát itt “osztott Igazságot”.
    De így nem jön ki a 10 év párkapcsolat, tehát elbizonytalanodtam…

    (Amúgy a kommenteken rengeteget röhögtem:)

    Kedvelés

  31. Szerintem túlbonyolítjátok. Ez egy viagra-spam volt, a “kreatív grammatikát” pedig a gúglifordítónak köszönheti, a célcsoportot elvétették. 😀

    Viccen kívül az ilyenen már csak nevetni tudok, az ilyennel nem kell leállni vitatkozni, mert csak az értékes időt veszi el, érteni az érveket úgyse fogja. Viszont – remekül szórakoztat. Olyan, mint az Ancient aliens, és az egyéb fanatikusok.

    (Én bízom benne, h előbb-utóbb magától kihal ez a paradigma is.)

    Kedvelés

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.