torz rettegés

Honnan tudhatjuk egészen biztosan, hogy nem hazabeszélünk, hanem az antifeminista érvelés mindenestül torz?

Nem tudok általában az antifeministákról írni, mert ez az internetes olvasásnak az a része, amely már-már pont olyan elkeserítő, mint amilyen érdekes, így most négyféle, egymásra igen hasonlító reakcióról írom, amit írok: 1. a férfihang nevű portálról és az ott kommentelők által működtetett indexes topikról, amely egy elbitorolt topik, az a címe, hogy A hülyeség kora, 2. egynémely, amerikai forrásokra is hivatkozó, borzalmasan agresszív tumbliról, 3. az itteni trollkommentekről és 4. a tegnapelőtti Joó Violetta-Kozma Szilárd facebookos jegyzetről (azóta törölték a jogi következményektől félve, illetve hogy azt a hamis látszatot keltsék, hogy én támadtam meg őket, jelenleg itt olvasható). De az látható így is, hogy nagyon is élénken zajlik a vita, Amerikában különösen, például a Don’t be that girl, a hamis nemierőszak-vádtól óva intő plakátkampány is mutatja ezt.

Nekem az a bajom az antifeministákkal, hogy:

Indulatosak, felhergelődöttek, humortalanok, viszont elképesztően, hihetetlenül műveletlenek. A műveltségük helyén az igazolandó koncepció van, miszerint a nőknek megvan a maguk természetes, hagyományos helyük, a feministák ezt a hierarchiát fel akarják borítani, aminek súlyos következményei vannak-lesznek, és ezért a feministák veszélyesek. Fogalmuk sincs sem arról a mérhetetlen szenvedésről, a ma is dúsan tenyésző szörnyűségekről, amit az egyenlőtlenség okozott és okoz, köztük az új jelenségekről, mint például a feleségimport, a kiterjedt, emberkereskedelmen alapuló, globális szexpiac, a nők testének internetes megszégyenítése-megrendszabályozása, a napi fogyasztási cikké vált, rendkívül nőgyűlölő pornó, és a revenge porn.

Emellett fogalmuk sincs okokról, összefüggésekről, a feminizmus céljairól és történetéről, valódi szerzőkről, szakirodalomról. Nem olvasnak és nem figyelnek — nagyon úgy tűnik, hogy csak valahol hallották, ahogy mások a feminizmust szidják, és azt ismételgetik. Harminc-negyven év elmaradásban vannak, keverik az első és második hullám céljait a harmadikéval. A riogatás, vészmadárkodás a fő stratégiájuk, Andrea Dworkinnal, neki is a legmegosztóbb és félremagyarázott megnyilvánulásaival jönnek, akit pedig nem olvastak és nem értenek, és hazudnak, például feministák által elkövetett megfélemlítésekről, férfigyilkosságokról beszélnek mint jellemző esetekről.

Nem a feminizmussal vitáznak, mert azt nem is ismerik, hanem kitalálnak egy ellenségképet, egy gondolkodásmódot, és azt — például — nekem tulajdonítják. Egy valóságos vudubabát, és akkor azt szurkálják. Komor jövőt jósolva és azért az egyszeri feministát hibáztatva amúgy globálisan. Vagy otrombán személyeskedve. Így sikerült Violettának is merő ideológiából, rosszat kívánva összekombinálnia mindenfélét arról, hogy micsoda elrontott életem van nekem, meg nem vagyok boldog (érdekes! egy éve halt meg a férjem, hogy is nem tudok boldog lenni???? rejtély), egyedül élek, a gyerekeim szörnyűek, hisztiznek öltözéskor (értitek, egy hároméves gyerek!), és anarchia meg bandázás lesz itt, bekoffeinezett csürhe (!), arra biztatom a nőket, hogy ne szüljenek, vagy jól rontsák el a gyereket.

Így nyomták a 444-en is többen, hogy mi az én bajom — igen, az. Baszatlan. Fosztóképző: -tlan/-tlen, -atlan/-etlen, -talan/-telen. Na, hát akkor ez a gond, nem ám az, amiről írok.

Üldöztetést vizionálnak, veszélyesnek tartják azt, hogy írok: szikrát gyújtasz gázzal telt helyiségben, uszítod a férfiakat a Párjuk ellen, nehezményezik a gondolatot, az érvet, általában azt az elképzelést, hogy az emberek egyenlőek. Kormányközeli helyeken, dúsgazdag külföldi mecénások mellett láttak minket settenkedni. Azzal vádolnak, hogy feministaként erőszakosan hallgattatjuk el őket, az ép értékrendű embereket, ami a mainstream médiatartalmakat akár csak felületesen is elemezve eléggé vicces állítás — a feminista a jogvédők négere, de tényleg.

Nekik a feminista, az maga a feminizmus, minden volt és leendő állításával és azok hatásával, csereszabatos, egyedül felelős a mozgalomért és a nemek helyzetéért. Messze túlbecsülik a jelentőségemet, ami paranoid sajátosság: a világrend megdöntését tartják a célomnak, és a közelgő mindenféle válságokat: értékválság, a fehér ember kihalása, kalifátus Európában stb. nekem róják föl.

Nemcsak azt állítják, hogy az egyenlőtlenség megszűnt, hanem azt is, hogy a nők már át is vették a hatalmat, a törvények nekik kedveznek, férfiakat szankcionáló intézkedések sora lépett életbe, és a közvélemény is férfiellenes. Nősovinizmusról beszélnek, és ezt minden olyan esetben előveszik, amikor valaki bírálja a jelenlegi berendezkedést. Aki nem bírálja, aki észre sem veszi, hogy mi zajlik, azt szeretjük, a többiek le akarják igázni a férfiakat, be akarják vezetni a matriarchátust, ki akarnak irtani minket, a teremtés koronáit!

A feminizmus nem a feministák bulija. A feministák idióták, de hasznos idióták a szónak abban az értelemben, amit eddig csak a hidegháborús Amerika szovjet-szimpatizánsainak tartogattunk. A valóságban a feminizmus kormányok és multik bulija. És egyben a leghatékonyabb eszköz a tömegek kordában tartására, amit a gumibot és a vízágyú óta kitaláltak.
 

Annak ellenére, hogy a feminizmus valójában icipici, társadalmilag stigmatizált és nem túl hatékony mozgalom ma Magyarországon, és a világon alig egy-két országban veszik komolyan a saját törvényüket, miszerint ugyanolyan jogok járnak férfinak és nőnek, az antifeministák mindenhol minket látnak, mint araknofóbiás a pókot.

Nap mint nap szembesülünk vele a feminista narratíva alátámasztása érdekében megrendelésre gyártott kutatások és kamustatisztikák általános elfogadottságában, melyeket kritikátlanul és ellenőrizetlenül vesz át és szajkóz a média, az államapparátus és az összes feltörekvő politikuspalánta világszerte. Hatása szemmel látható az exponenciálisan növekvő számú drákói törvényen, melyekkel évszázadok óta fennálló jogi gyakorlatot zsigerelnek ki; ártatlan férfiak életét siklatva ki és láncra verve őket, hogy egy az elmúlt ötven év során felemelkedett börtön-ipari komplexus tulajdonaként éljenek tovább.

 

Az Első Világ kormányai, illetve néhány, amire épp csak ráillik ez a kategória, rájött, hogy a tömegeket agresszív nőközpontúsággal is kordában tudják tartani.

Egyáltalán nem érdekli őket a nők életminősége, akár hazugságokkal is elérik, hogy ennek siralmas tünetei ne látsszanak ki az állításaik alól, valamint az se, hogy a nagy világmegmentő, értékőrző hevület mögött semmi sincs a saját privilégiumaik szorongatásán kívül. Se elv, se érték, se közjó. Láthatólag az a céljuk, hogy a nők csak adják, ami ugyebár a dolguk: a szépek és kívánatosak — és ők definiálják ezt is — készséges szexet, ha lehet, ingyen, ha nem, hát pénzért, de ők férfiként mindenképpen csodálva legyenek, különben nem is nő az a nő. A többiek, úgy általában meg elsőbbséget az okosabb és rátermettebb férfinak, hallgatag engedékenységet, házimunkát, megbocsátást, gyerekszülést.

Holott a nők rovására történő előnyszerzés és a nők elleni erőszak nem holmi “mindenkinek megvan a maga baja, te ezt érzed bajnak, mi meg azt” fajta, szubjektív nyafogás: nem megkerülhető adat az aktív évek és a nyugdíjas kor jövedelme, a szabadidő mennyisége, a végzettség és az elhelyezkedés adatai, a tipikus bűncselekmények, sérülések és azok gyakorisága, a prostituáltak száma, a parlamentbeli női létszám. Ezt a minden felmérés szerint megdöbbentő képet nem szeretik az antifeministák, jobban szeretik azt az értelmezést, hogy csak nem tudunk már mit kitalálni elkényeztetettségünkben, azért hisztizünk. Mindig elcsodálkozom őket olvasva: hogyan lehet az, aki ennyire tájékozatlan, ilyen iszonyatosan magabiztos, és hogy lehet morálisan ennyire vak, hogyan állíthatja be természetes és működő rendnek, eleve adott sajátosságnak azt, ami kizárólag a férfiak érdeke?

Ezt gondolják valójában (ez pont Aurelius Respectus, itt):

Egy átlagos nőnek sokkal jobb élete van mint egy férfinak. Egy fiatal nő válogathat az érte versengő férfiak közt. Egy nő válás esetén megkapja a gyereket, a közös ingatlant és gyerektartást is, a férfi meg ha nincs pénze ilyenkor mehet csövesnek.

Noha ezt semmi nem támasztja alá, ezek puszta félelmek és vádak, ahogy “a férfiakat jobban veszélyezteti a hajléktalanság, az alkoholizmus és a korai halál” című, az egyéni felelősséget, önsorsrontást tagadó régi nóta is. Ha valakinek van ahhoz társadalmi értelemben vett hatalma, hogy el tudja kerülni ezeket, az pont a férfi. Az meg, hogy nekik szexuális nyomoruk van, és egzotikumnak tűnik számukra, hogy a női testre (leginkább csak arra) több jelentkező is van (és hát milyenek), csak onnan olyan nagy vasziszdasz, nekünk pont a nyálcsorgatás a terhes.

Olyanoknak tulajdonítanak állítólag feminista gondolatokat, nézeteket, vakon a feministák között is létező irányzatokra, véleménykülönbségekre, akik soha olyat nem mondtak és nem is gondoltak. A “hát te fradista vagy, akkor csak nem jársz pirosban?” logika alapján egységesnek és egyformának gondolják a feministákat, és mindent rájuk aggatnak, majd azzal vitáznak. Eltorzított, félreértett, paranoid információkat kérnek számon, ilyen a “bemondásra elítélnek valakit nemi erőszakért” mítosz, amiből oly igen ki akarta csikarni a vitát még januárban egy troll.

Azonnal azzal jönnek, hogy a feminista blogger elfogult, túloz, nem nézi az érem másik oldalát, mintha “a másik oldal” eltörölné, kiegyenlítené az egyiket; bizonyára keserves múltja van, és boldogtalanságában írja, amit ír. Ennek érdekében nem riadnak vissza attól sem, hogy olcsón agresszív szemétségeket írjanak valakinek az életéről vagy haláláról, akit nem ismertek. Holott valakinek a személyes sorsa, kinézete, szokásai nem lehetnek érvek, ha a vitát komolyan vesszük. Ez a sok bántás csak mellébeszélés, a másik lenyomásának, nevetségessé tételének, diszkreditálásának kísérlete. Logikai, érvelési értelemben nem írnak semmit.

Miközben alig értve vagy egyáltalán nem is olvassák el az érveket, nagyon kíváncsiak, szívesen kotorásznak más magánéletében, fotói közt, és írnak minősítéseket valódi érvek helyett. Nem szeretnek és nem is tudnak érvelni, érvelési hibákat halmoznak, önmagában azt is győzelemnek tekintik, ha valaki nem akar velük vitázni. Ők ellenben a másik földbe döngölésével, vitából való kiiktatásával, elképesztő vádakkal és személyeskedéssel gondolják megnyertnek a vitát.

Folyton mások viszketnek nekik. Mindig csak reagálnak, amikor önállónak hiszik magukat, akkor is csak reagálnak. Borzalmas lehet mindig azzal foglalkozni, ami ennyire fáj nekik, folyton lesni az ellenséget: a feminizmus ugyanis súlyos és valós problémacsokorra válasz, az antifeminizmus viszont a feminizmusra, és folyton provokálja, nincs meg nélküle, lesi, óhajtja, mint valami visszautasított szerelmes:

Itt meg sokan a fél karjukat odaadnák egy olyan feminista vitapartnerért, aki korrekt módon, érvelve tud vitázni. De persze nincs ilyen.

http://www.ferfihang.hu/2013/05/08/nehany-kerdes-radikalis-leszbikus-feministakhoz/#comment-14044

Őket semmi nem érdekli ebből a blogból sem, csak a vörös szín, a többitől zavarba jönnek. Soha nem állnak meg felhőkön csodálkozni, és nem írnak semmi személyeset. Soha jókedvűen, önironikusan, lazán meg nem mutatják magukat, csak úgy habzik az eszme mindenhol, viszont aki a túloldalon igen, azt szétmagyarázzák és döfnek rajta egy nagyot. Nagyon vastag a páncél — ugyan, mi lehet mögötte?

Álnéven nyomulnak. Magyarázat: nem hiányzik, hogy kellemetlenségük legyen, már zaklatták is őket a feministák! — ilyeneket írnak a kiköpött trollok. Például Deansdale:

Szarok rá, hogy mit tart “bátor, a világ előtti kiállásnak”, mert nem vagyok olyan hülye hogy a szeretteimet kitegyem annak a leprának ami egyébként biztosan a nyakamba zúdulna a jóvoltukból. Rengeteg, és ezt szó szerint értem: rengeteg példa van rá, hogy a feministák meghurcoltak, megfenyegettek, zaklattak embereket, és nekem ez nem hiányzik. A véleményem pont ugyanannyira érvényes Kityrákotty vagy Desewffy Edömér névvel aláírva, nem ez a pár karakter adja a dolog lényegét.

Ha végképp kifogynak az érvekből, akkor jön az, hogy amit írunk, shaming language, megyszégyenítő nyelvezet — kész, az olyan, mint keresztbe tenni az ujjakat ígéretkor, vagy a ház a fogóban: akkor nem érvényes semmi, bármi leszerelhető. Bármilyen megjegyzésre hisztérikus önérzettel ezt kapják elő, hát csak nem fogják őket kritizálni? A férfiegót…! Pedig nem nők szidalmazzák őket, és nem nők ólálkodnak a férfihangon, viszont ők mindent, de mindent, amit máshol olvasnak, személyesen magukra vesznek és sérelemként fognak fel, ami erősen elgondolkodtató.

A fölény az, ami feltűnik még. Valamit nagyon be akarnak bizonyítani a fiúk (vagy a lány), és ennek érdekében vehemensen érvelnek, erősen, bár sokszor ügyetlenül fogalmaznak,  fölülről beszélnek, mindig erőből, sistergő fogsorral, és bár ők jönnek vitázni, nem figyelnek rendesen, és soha nem mutatják meg, hogy ők sem tökéletesek, ellenben nagyon is sebezhetőek. Suum cuique, Aurelius Respectus, Deansdale és Joó Violetta is példái ennek. Az a végtelen magabiztosság, amely oly könnyen vált az üldözöttség panaszává! Ahogy a jótékony kioktatást elő tudják adni a kis butáknak: hogyan működik a világ, mert azt a nők az elvakultságukban nem látják, nekik azt el kell magyarázni. Az nem lehet, hogy ők másképp gondolják, az csak valami mákony, tömegpszichózis, eltévelyedés lehet. De ha a nők elmondják, miért gondolják úgy, akkor meg nem hisznek nekik, bagatellizálják a valóságukat. Rég kész a koncepciójuk, szó nincs itt valódi vitáról. Eszükbe se jut, hogy nem úgy van az, hogy itt megtévedt a gyanútlan erre járó, hanem a rengeteg olvasó közül csak az a pár száz ember kommentel rendszeresen, aki egyet is ért, vagy legalábbis hasonlóak a kérdésfelvetései, merthogy épp ezért jött ide és nem máshova.

Én továbbra is az ilyen emberek beszélgetését, hozzászólásait tartom építőnek és értelmesnek, nem azt, aki engem mindenestül kártékonynak lát és szíve szerint eltörölne a föld színéről, valamint láthatólag irigyel.

Mint azt a női testet kellemetlenül gusztálgató írásból láthattuk, amelyre írtam választ is, az ízlésüket normának tartják és nem képesek mindezt (hogy ők például a karcsú nőket tartják csak kívánatosnak) társadalmi, politikai kontextusban értelmezni, csak evolúciósan meg kegyosztóként: jutalmazva, büntetve. Mások testét, kinézetét rendszabályozzák, megvonják tőlük a jogot, hogy férfitekintettől függetlenül jól érezzék magukat a bőrükben, eljátsszák, hogy ez a mi érdekünk, közben ők válogatnak ovis módra, tükörbe nemigen pillantva (mert elég, ha ők az ördögnél csak egy fokkal szebbek).

Paranoia, buta félreértések, amibe az önérzetes Aureliusis beleszaladt — jaj, ez nagyon vicces:

én:
Nos, én nem akarlak bántani, csak megfigyellek, mert ez a reflexem, de tudom, te is ember vagy, van anyukád, kedvenc kispárnád. Aki dehumanizálja a másikat, az menthetetlen.
 
ő:
már anyám és a kispárna előkerült, várom a feminista lejárató nyelvezet további gyöngyszemeit.
 
Rettegés a kudarctól és a megszégyenüléstől, harc, kakaskodás, erőelv, dürrögés.
“Idegesítesz”, azt írja a derék Aurelius. Persze, ami bátor és szabad, és jól van, az nagyon idegesítő lehet nektek.
 
Ne féljetek attól a világtól, amelyben a nők boldogok lehetnek, az mindenkinek jó, csak az erőszakot és a kifacsart lelkeket szünteti meg.A nők nem fogják azt tenni veletek, amit ti tettetek velük. Csak épp ti is annyit kaptok, valamint ti is úgy járhattok, ahogy a nők szoktak. Hogy nektek ez, vagyis az egyenlőség is erőszaknak tűnik, na, az nagyon árulkodó.

*

Nagyon érdekes, hogy Dér Csilla Ilona, akiről úgy tudom, néha olvas is itt, antifeminista könyveket elemezve, összefoglalja az antifeminista érvelés sajátosságait, és mennyire találó és ismerős ez mind. Itt: http://tntefjournal.hu/vol1/iss1/11_der.pdf

biológiai esszencializmus: a nő és férfi kizárólag biológiai lény, minden más vonása ebből a tényből fakad, a nemek viselkedését a genetikájuk, a biológiájuk határozza meg;

a nemi eltérések abszolutizálása: a nemek közti különbségek minden más különbséget felülírnak, nő és nő, illetve férfi és férfi közti egyéni különbségek teljesen elsikkadnak;

a nemi viszonyok tekintetében a férfiak megváltoztathatatlansága (mindig a nő az, akinek változnia, alkalmazkodnia kell, meg kell javulnia), ami csak látszólag áll ellentmondásban a passzív nő antifeminista elvárásával (az „igazi” nő passzív, alárendelődő és alkalmazkodó);

a feminizmus patologizálása, démonizálása: minden bajért a feministák felelnek;a feminista szakirodalommal való érdemi vitába bocsátkozás hiánya;

a társadalomtudományok (főként a szociológia) idevágó eredményeinek figyelmen kívül hagyása;

szakbarbárság, avagy az adott tudományterületen szerzett ténylege s tudományos képzettség és ismeretek hiánya, az adott tudomány(terület) ismereteinek szubjektív értelmezése , pl. megszépített és újraírt történelem (ld . lentebb is);

tekintélycentrizmus: feltűnő egyetlen tekintély kijelölése és minden más szempont teljes figyelmen kívül hagyása (pl. „az erősebbik nem”, a tudomány, vallás, ősi népszokások, etikák), a patriarchális berendezkedés legitim;

idealizálás: egy korábbi patriarchális szakaszba való visszatérés iránti vágy (idealizált múlt) VAGY az új –a férfinak behódoló, de modern – nőiesség elsajátítása (idealizált jövő).

Szubjektív benyomások, sztereotípiák általános érvényűvé emelése,koherens érvelés helyett gúnyolódás és ironizálás (bár egy fiktív, démonizált és patologizált csoportnak eleve nehezen lehet igaza);

feminista megállapítások felhasználása ellenérvelésre, de egészen más konklúzióval (a női pályaív megtörése a gyerekszülés következtében – antifeminista következtetés: a nők maradjanak otthon, amennyit csak lehet);

a feminizmus és a totalitárius rendszerek ideológiáinak összemosása (a feministák célja enyhébb változatban: a nők munkába kényszerítése, erősebb változatban: férfigyűlölet és a férfiak kiirtásának vágya, vö. femináci;

a komplex látásmód teljes hiánya: pl. olyan gondolatok, mint hogy a nők, amíg nem dolgoztak, sosem akartak válni.

144 thoughts on “torz rettegés

  1. Ha belegondolok, hogy hány óra (nap, hét…) tapasztalati előzménye van ennek az összefoglalónak, Éva… Nagyon nehéz megállni, hogy ne álljunk szóba, emlékszem, eleinte naív hittel gondoltam, hogy majd a beszélgetésből valami jó kerekedik, egy-egy gondolat becsempészhető ezekbe a furcsa világokba, de viszonylag hamar rájöttem sajnos, hogy van az a szint, amitől reménytelen a párbeszéd. A szokásos körök. Saját tapasztalat és sztereotípiák tökéletesen zárt világa, minden témában való olvasottság nélkül.Ilyen pozícióból magabiztosan azt mondani, hogy márpedig ez nincsen így. (A magabiztosságot az adja, hogy semmit sem olvasott róla, azaz nem tudja, tehát akkor az nem is létezik.) Aztán mikor ezt jelzem, hogy először jussunk közös platformra (na jó, volt hogy már durvábban jeleztem, miszerint nekem mégis csak doktorátusom van ebből a témából, tehát esetleg elképzelhető, hogy mégis csak van tudományos gender studies), akkor pedig visszadobják azzal, hogy ez “feminista trash talk”, jellemző, a másik lenyomása a “nagy tudásunkkal”, de őket ez nem téveszti, meg, mert átlatnak rajtunk. Na, hát ilyenkor jobb abbahagyni. Én már egészen jól meg tudom állni (nem reagálok pl. a f.h.a.n.g.os direkt megkeresésekre, stb.), amikor meg mégse, az akkor van, ha tudom, hogy van nézőközönség, pl. egy FB-os kommentváltásnál. Mert az antifeminista káosz ilyen diskurzusokkal menthetetlen, ám sokan vannak, akik figyelnek, és tanulnak abból, ahogy szempontokat adunk, szót emelünk, stb. És legközelebb talán majd ők is – a most megfigyelő csendes gondolkodók – szólni fognak. Majd egyre többen. Na, hát lehet, hogy még mindig idealista vagyok? 🙂

    • Nem, szerintem lehet érveket közvetíteni, én e téren sokat tanultam például Dézsától, és lehet azt a magatartást is terjeszteni, hogy nem kell félni. Arra jöttem rá, hogy a bántalmazótól tud ilyen irracionálisan félni az ember, túlbecsülve a szerepét, hatókörét, okosságát, mint ahogy a trolloktól és agresszív kötözködőktől szokás. És az a forrása, legalábbis bennem –ez most pszichológiai magyarázat –, hogy valami elemi szégyenérzet van bennünk, egy kicsit szégyelljük, hogy reagálunk, hogy van időnk a gép elé ülni, nem szeretnénk, ha ezt látnák az ismerősök, és amúgy is bűntudatunk van, hogy esetleg nem mi vagyunk mégis a tudatlanok, túlzóak, követelőzőek, önigazolóak, erőszakosak, összességében: bűnösök. Nem hiszünk a saját valóságunknak és az egészen tiszta képnek, a tényeknek, mert el vagyunk gyengítve, viszont hisszük, hogy ők de okosak, ők biztos tudják, csak mert magas lóról beszélnek. Én olyan helyzetekbe mentem emiatt a szorongásom miatt bele fórumon, baráti kapcsolatokban, családilag, munkahelyen, az énemet odadobva, szűkölve az elfogadásért, rettegve önmagam megmutatásától, örök önmarcangban, hogy az elképesztő. És amióta felemeltem a fejem, egyáltalán nem félek, és teljesen másképp néznek rám. És sokkal kevesebb a feszültség bennem, és jobb ember is lettem tőle valahogy, olyan, aki nem haragszik, jobban megérti a másik ember motivációit és nyomorát, nem érzékel mindent ellene irányuló támadásnak, pedig pont az ilyesmiből lett rengeteg, amióta blogom van.

      • Ó, de ismerős ez az érzés, amiről írsz! 🙂 a szorongás, a döbbent rémület, és a zsigerből elsőként érkező önvizsgálat – biztosan én tudom mégis rosszul (vö. imposztorszindrómával is!). Az online változatban ez ráadásul még erősebb (vannak erről kutatások is, valami rémlik, a mobbing kapcsán olvastam talán, hogy online egy-egy beszólásnak is sokkal nagyobb ereje van, mert nem látjuk az egész kontextust, a személyt, és szorongásból bele lehet vetítetni, hogy nagy konszenzus, akár tömegek állnak mögötte. Pedig nem! Felemelt fejjel ez is jobban látszik! 🙂

      • Ez az ők-okosak-ők-biztos-tudják-csak-mert érzés nagyon ismerős és igen, alattomosan béklyózó, még ha kisebb “ügyeket” vállalsz is … hosszú évek, míg szabadultam tőle, ha biztosan és véglegesen egyáltalán.

          • Ismerős.
            Én ezt úgy látom, hogy van olyan ember, aki hajlamos elsőként önmagában keresni a hibát, tehát önmagában fogja a vélt vagy valós hibát megtalálni, függetlenül attól, hogy a hiba önmagában van-e, vagy sem. Emiatt aztán sokszor elbizonytalanodik és önbizalom hiányos lesz. Az hiszi, hogy saját maga tehet mindenről. – Illetve van a másik véglet, aki kapásból a másikat hibáztatja, az okokat a külvilágban keresi (és ott fogja megtalálni), annak meg eszébe sem jut, hogy esetleg magába kéne néznie. Az alapvető hozzáállása a támadás. Nem kérdés, hogy egy ilyen helyzetben a támadó előnyben van.
            Ezért is jó itt újra és újra megerősödni .:)

  2. Szerencsére tudatlan ÉS szorgalmas antifeministából viszonylag kevés van, annál több viszont a simán tudatlan, és őközöttük is feltűnően sok a nő, Néhányuk valami furcsa és bonyolult lelki folyamat révén egyenesen személyes sértésnek veszi, hogy én például feministának vallom magam.

    • Ez amúgy tök érdekes, én nem érzem magam feministának, abban az értelemben sem, hogy gőzöm sincs a genderirodalomról, valahogy nem érdekelt eddig, nem is olvastam.
      De amit például itt olvasok, azzal a legtöbbször mélyen egyetértek, amivel nem, az általában nem is a férfi-nő témakörbe tartozik. Akkor én most feminista-e vagyok? Mondják nekem feminista ismerőseim, hogy bizony, én feminista vagyok.

      Szerintem meg én humanista vagyok. És ez bizonyos értelemben egyenlő a feminizmussal, abban az értelemben mindenképpen, hogy hiszek az emberi egyenlőségben és szabadságban, tehát a nőiben is. Meg a feketékében, meg a cigányokéban, meg a halmozottan hátrányos helyzetűekében, fogyatékkal élőkében, az elesettekében, árvákéban… Vagy hülyeségeket írok? Vagy az van, hogy míg utóbbiak a társadalom által is elismert problémák, a nők hátrányos megkülönböztetéséről nincsen szó társadalmilag?

      Ez az egész feminizmus nekem kicsit fehér folt. Vagy csak azért az, mert én gondolatban nem emelem ki a női problémát a többi közül, nem vagyok rá érzékenyebb, mint a többire? (Nagyon érzékeny vagyok ám mindre egyébként!) Ezzel nem elvitatni akarom a feminizmus jelentőségét, sőt! Csak nem tudom magam elhelyezni benne.

      Tegnap amúgy lefeministáztam a férjemet, és kiröhögött. Pedig ha én az vagyok, akkor ő is… csak ő ugyanúgy fogalmatlanul az, ahogyan én.

      Szóval ülünk a kádban, a gyerek már lefeküdt, ilyenkor bontunk pezsgőt (mivel I. már átalussza az éjjeleket, nyugodtan megiszom egy-két pohárral, reggelre kimegy), gyertyák, miegymás,és akkor megint megköszöntem a férjemnek, hogy egész nap pesztrálta I.-t, amíg beadandót írtam. És akkor kissé felháborodva közölte, hogy kikéri magának, mert I. ugyanannyira az ő gyereke, ő csinálta a saját f*szával (sic! :)), a felelősség is ugyanakkora, különben meg ha nem lenne ennyire jelen, én egy sárkánnyá válnék, és (most figyelj!) az nem az én hibám lenne.
      Na erre mondtam, hogy ő feminista. Szerinte meg csak a saját érdekében gondolkodik így. 🙂

      Ebből én azt vontam le, hogy a feminizmus a férfiak érdeke is. De még mindig nem tudom a feminizmust szakszerűen definiálni. 🙂

      • Igen, megfordítva szokta Selkt írni mindig a BA-n, hogy Patriarchy hurts men too. Te ugyanazt mondod, csak pozitív megfogalmazásban 😉

      • Ennek a fogalomnak olyan rossz a sajtója, hogy cseppet sem csodálom, hogy mindenféléket kitalálnak az emberek, hogy ne kelljen magukat feministának nevezni 🙂 Nincs ezzel gond, nevezd magad aminek akarod. Én teljesen magamtól kezdtem szakirodalmat olvasni, vagyis kis ráhatásra, a szépségfasizmus jelenségéből indultam ki mert akkor engem az zavart a legjobban/azt tudtam a legjobban megfogalmazni, és akkoriban jelent meg Naomi Wolf könyve, A szépség kultusza, azt elolvastam és meg lettem győzve. Onnantól már kerestem a szövegeket, művelődtem és hüledeztem. Sajnos nagyon kevés feminista irodalom van meg magyarul, de szerencsére akadálymentesen olvasok angolul is, ezért ez nem volt akkora gond. A Nőkért honlapon asszem van egy alapművek listája amúgy. Megjegyzem, nekem is vannak olyan területei/állításai a feminizmusnak, amivel kapcsolatban még kérdéseim vannak, tipikusan ilyen pl az abortusz kérdése, de megnyugtat, hogy ez a szellemi irányzat, a feminizmus nagyon sokszínű és pluralista, és sokfélét állít még ugyanarról a témáról is akár.

        • Motoszkàl bennem ez a parhuzam (lehet, hogy hulyeseg, de megis): feministanak nevezni magad, az kb. olyan, mint mondjuk magyarnak kulfoldon.
          Nehez a jelentestartomànyat pontosan leirni, mindenkinek mast jelent, rosszul is hangzik alkalmilag (es adott emberek szemeben), de megis annak vallom magam (es eszembe sem jut masnak).
          A magyarsaggal kapcsolatosan: az vagyok, bar nem tudom pontosan definialni, miert. Azert, mert ott szulettem? Mert ez az anyanyelvem? Mert ez a kulturam ( az mi is pontosan)? Ugyanakkor nem tudok semmilyen szinten a hozongo jobbikos ideologiaval azonosulni, provincialis agyamentsegeket vedelmezni, paras szemmel himnuszt hallgatni, azaz a magyar kultura jelenlegi jelentestartomanyanak nagy reszet ugy, ahogy van, kidobnam. Most akkor nem vagyok magyar? Akkor mi vagyok?
          Tudom azt is, hogy ha “nyugaton” kiderul, hogy magyar vagyok, akkor Cicciolinaval, Henger Evaval, az elmaradott es szegeny “Kelet-Europaval” vagyok egy platformon (a szemukben, akik nyilvan nagyon keveset es legfeljebb egyszeru uzeneteket tudnak a magyarsag fogalmahoz kapcsolni es akik szerint Kijev es Szofia Bp-tol pont 10 km-re talalhato), akkor tagadjam? Azok miatt, akik felmuveltek, nem olvasnak ujsagot ès sztereotipikusan gondolkoznak? (eszembe sem jut termeszetesen, csak koltoi a kerdes).
          Ugyanez feministaban: nem ismerek mindent, ami/aki magat feministanak tartja, egeszen biztosan egyet sem ertenek mindennel, de amit gondolok no-ugyben, az teljes egeszeben feministakent hatarozhato meg. Most akkor tagadjam ezt azok miatt, akiknek errol csak felszines es sztereotipikus elkepzeleseik vannak, es nyilvan meg egy hosszabb tanulmanyt sem tudnanak rendesen elolvasni, nemhogy rendesen tajekozodni a vilag dolgairol?

          • Ismerős ez. A minap mondtam a páromnak, hogy te, én úgy bírom anyádat, mekkora feminista, fantasztikus nő! Majdnem eldobott mindent, hogy neeeem, dehogy, ne mondjak már ilyet az ő mamájára. Hát de könyörgöm, minden, amit mond, csinál, elvként vall, az kérem ez! Mintha szitokszó volna….
            Kérdezem, hogy ez miért ekkora probléma, te mit tudsz, vagy gondolsz a feministákról, ami ennyire rossz? Néma csend…. Dünnyögés, néma csend….
            Azt hiszem erről többet kell beszélgetnünk. Még a végén kiderül, hogy egy feministával él és ő is az! 😀

      • Pont erről írtam múltkor egy kommentet, hogy ezt nem szabad. Mindent , evidens dolgokat megköszönni. Még szerencse, hogy normális a férjed.

      • > Vagy az van, hogy míg utóbbiak a társadalom által is elismert problémák, a nők hátrányos megkülönböztetéséről nincsen szó társadalmilag?
        Igen, erről van szó. Megfejelve azzal, hogy nőellenesség-témában sokkal nagyobb az önigazolás és hárítás, mert kb. nincs olyan ember, aki így vagy úgy ne venne benne részt. Az etnikai vagy egyéb kisebbségeknek könnyebb „messziről” elismerni a jogaikat úgy, hogy személyesen semmit nem tettél soha ellenük és nincs mit megbánnod, nem sérül a saját jóemberségbe vetett hited.

        • Ez milyen jó felvetés!
          Örülök, hogy előjött megint ez a téma, mert bár nekem nincs bajom azzal, hogy feministának nevezzem magam, mindig tanulok valamit ezekből a fejtegetésekből.

  3. engem csak nagyon faraszt a hulyekkel beszelgetes. meg azt erzem hogy teljesen felesleges beszelnem, mondhatnam a falnak is. akkor inkabb masra forditom azt az energiat. a ferjem exe megtanitott ra, hogy leteznek emberek akik a tenyektol tokeletesen fuggetlenul alkotnak sajat velemenyt, amit aztan el is hisznek es meggyozhetetlenek minden masrol. ezekkel az emberekkel beszelgetni idopazarlas. raadasul bennem frusztraciot gerjeszt hogy ha ilyen sotet emberekkel beszelgetek, elobb utobb eljutok arra a pontra hogy szivem szerint az orrat vernem bele a tenyekbe. persze tudom hogy akkor szemet fulet becsukva uvoltene hogy eroszakos vagyok, de tenyt azt nem latna meg akkor sem ha belelog az orra.

  4. Azt nem értem, mitől ez a rettegés, ha egyszer a meglevő rendszer olyan tökéletes, a nőknek is ez szolgálja az érdekeit, meg a pasiknak is pont így jó, akkor miért kell ettől a maroknyi agyament feministától ennyire félni?

    • Na ez az, hogy a meglévő rendszer már hibás valamennyire, vissza kéne térni a száz évvel ezelőttire, csak az már nem megy… így próbálják menteni, ami menthető. 😀

      (Azt én sem értem, hogy néhány általuk ostobának titulált feminista hogy változtathatná meg a világrendet, hogy ennyire rettegni kell tőlük…)

      • Ja, igen, azért a harag, mert a visszarendezés nem megy.
        Ellenben igen, az, hogy ostobák változtatnak világrendet, nem a világrendbe vetett bizalom jele 😉

      • Na de pont ez a lényeg, hogy szerintük a feministák mindenhová beépültek és rengetegen vannak és jajuramistennehagyjel, átveszik a hatalmat, sőt már el is kezdték átvenni (lásd az általuk nagyon nevetségesnek tartott skandináv országokat). Azért tudják így ostobán is megtenni ezt a feministák, mert a szintén világuralomra törő zsidó karvalytőke pénzeli őket.

  5. Érdekes összefoglaló. Én is vallottam antifeministának magam, de igazából rá kellett jönnöm, hogy ezzel egy halmazba tettem magam olyan sérült egójú emberekkel, akik szerint egy nő ha ír egy könyvet, már férfias lesz (és még sorolhatnám a hülyeségeket, amelyek szerintem a nőkkel való komolyabb tapasztalat hiányából vagy pedig negatív tapasztalatokból fakadnak, illetve súlyos önértékelési zavarból), úgyhogy most már inkább köszi, nem kérek belőle. Pedig van sok (inkább több) pozitív tapasztalatom is olyanokkal, akik ennek vallják magukat (pl. szívesen a védelmembe venném Deansdale-t, sok olyat tudnék kiemelni tőle, amikor a hímsoviniszta hülyeségeket helyre tette), de egyelőre inkább nem mondok magamra semmit.

    Azt látom sajnos, hogy egy pár férfi antifeminizmus címszó alatt (én inkább hímsovinizmusnak nevezném) nem azért küzd, hogy normális viszony, béke, egyenrangúság legyen a nemek között, egymás megismerése és megértése által, hanem a nőket egyszerűen lehülyézi, lenézi, zsarolja. A könyves példánál maradva: ha írsz egy könyvet, férfias leszel, meg ne próbáld! Mert hiszen a nő az úgy alkot, hogy gyereket szül, minden más alkotás a férfi dolga. (Hogy ebben mi az alkotás, ami tkp. automatice lezajlik a méhedben, vagyis te nem teszel hozzá semmit, nem te formázod meg a lábát, a kezét, az arcát, a belsőszerveit, max. ügyelsz az egészséges életmódra, az jó kérdés…) Vagy: az igazi nő logikátlan, de ha egy nő logikus, akkor meg férfias, tehát vagy hülye leszel, de nőies (taps!), vagy okos, de férfias, tehát mindenképp le foglak nézni, vagy azért, mert hülye vagy, vagy azért, mert nőietlen. Ez szerintem nem más, mint a szélsőséges feminizmus (a nők jobbak a férfiaknál, minek nekünk férfi, minden férfi rohadék, a heteroszexuális kapcsolat árulás stb.) kifordítottja. Vagyis szerintem semmivel se jobbak azoknál, akiket utálnak. Szidják a feministákat, hogy állandóan panaszkodnak a férfiakról, aztán közben ők is csak siránkozni tudnak arról, hogy milyenek a nők (esetleg enyhítve egy kicsit: a “mai” nők).

    Azért a történethez hozzátartozik, hogy egy kezemen meg tudnám számolni, hány ilyen beteg gondolkozású embert ismerek, szóval nem sok… De megijeszt, hogy ilyen van, mert amíg nem láttam a saját szememmel, egyszerűen nem hittem el! Bizonyára mert el vagyok kényeztetve normális férfirokonokkal, házastárssal, barátokkal. De komolyan nem tudom elképzelni (és ezért nagyon hálás vagyok Istennek, hogy nem tudom elképzelni), milyen lehet egy olyan apa lányaként vagy férfi feleségeként élni, aki így áll a nőkhöz, ahogy ez a maréknyi Rossz Tapasztalat.

    És még valami: mennyire telitalálat ez a shamming language-ezés! Van egy ismerősöm, akit ha egy nő kritizált vagy nem értett vele egyet, rögtön elkezdett szirénázni, hogy ez micsoda shamming language, és azért kritizálják v. nem értenek egyet vele bizonyos nők, mert elvetemült felforgató feministák (még én is!), ő meg férfi. Vagyis a párbeszéd és a konstruktív vita lehetőségét gyönyörűen nullára redukálta. Mondjuk biztos kényelmes egy ilyen dobozkában éldegélni, ahol mindig nekem van igazam, és ha valaki nem ért velem egyet, az azért van, mert valami degenerált létező és bántani akar.

    A legnagyobb baj az antifeminizmus bizonyos formájával, ami a engem a feminizmus bizonyos formiban is zavar, hogy mindent fekete-fehéren lát, a történelmet is, a jelent is. (pl. régen mindig minden téren rossz volt a nőknek, elnyomták őket / régen semmi baja nem volt a nőknek, boldogan éltek – szerintem egyik se igaz, történészhallgatóként azt tudom mondani, sokféle korszak volt, sokféle társadalmi réteg, sokféle család. Még érdekelne is ilyesmivel foglalkozni, mármint nőtörténettel, hogy megnézzem prekoncepció nélkül, vagyis anélkül, hogy azt akarnám kihozni mindenképp, hogy ez a kor fekete volt, vagy ez a kor fehér volt, hogy valójában milyen volt, milyen árnyalatú szürke. Mert sajnos azt látom, hogy a legtöbbször kiragadott példákkal operálnak azok, akik bizonyos korokban vizsgálják a nők helyzetét, és mondjuk nem teszik hozzá a jót/a rosszat, hogy igazabb, árnyaltabb képet kapjunk, hanem a történészi munka a politika eszközévé válik, nem pedig az igazságot akarják előhozni, még ha az esetleg nem is az lenne, amit vártak. Pedig aki járt már történelem szakon, az tudhatja, hogy a történelem nem olyan árnyalat nélküli dolog, mint amilyennek az néhány neten elolvasott cikkből vagy akár a középiskolai tankönyvekből kiderül.

    A női test gusztálgatása szerintem is egy mélypont volt, nem véletlen nem volt benne egyetértés a hozzászólók között. Mintha a nő csak testből állna, és egy férfit nem a nő egésze (belső + külső) ragadná meg. Mintha a külsőt nem tudná megszépíteni vagy elcsúfítani a benső, a nő kisugárzása. Meg mintha minden férfinak a “közép” jönne be, és ha valakinek tetszik egy az átlaghoz képest sovány/nagydarab nő, akkor csak azért “fanyalodik” rá ilyenekre, mert ő maga ronda, és nem kapna meg “jó nőket”… Mindegy is, erre kár több szót pazarolni, mert nagyon alantas.

    • Hogy lehetnek ilyen buta emberek? Azt mondták, hogy “ha egy nő könyvet ír, akkor nem nőies”. Meg azt mondják, x.y. időszakban “miden rendben volt”, y.x.-ben pedig “semmi sincs rendben”. Hál’ Istennek, én ilyen emberekkel (se férfival, se nővel) sohasem találkoztam!

  6. Nekem a rengeteg vita során amit az utóbbi időkben netszerte műveltem egyre jobban az tűnik fel, hogy ezek az emberek végtelen egyformák. Önreflexió hiánya, tájékozatlanságból fakadó óriási magabiztosság vagy nagyon felszínes, hallomásból szerzett ismeretek. Érvelési technika semmi, forrásmegjelölés nulla, vagy nagy nehezen előhalásznak valahonnan egy kommentet, katolikus hírportált, férfihangot vagy valami önjelölt kutató barkácshonlapját. Ha nem, akkor természetrendje. Brutális helyesírási hibák, nevetségessé tétellel való próbálkozás. Tudományos kutatások félremagyarázása, hitből beszélés, személyeskedés, körkörös érvelés és az eredetiség megingathatatlan érzése a magukat műveltebbnek érzőknél. Problémák elbagatellizálása, álomvilágbanélsz, azemberitermészetmárcsakilyen, egyéb közhelyek.

    Szerintem meg tényleg van egy szint, ami alá nem szabad menni. Ahol már 4-5 faktornál több a téves információ és sztereotípia az illető fejében, szerintem már menthetetlen, mert ahol az egyik tévedés kúszó indáit vágod le, ott a másik fog ágat növeszteni. Néha meg két hülyeség egy baromságból ereszt gyökeret és szökken szárba, a szerencsétlen meg azt hiszi hogy ezek alátámasztják a baromságot. Ha az egyik hülyeségbe nem kapaszkodhat akkor fogja a másikat, ha meg a baromságba nem akkor meg fogja és nekem mutogatja, hogy neki mennyi sok hülyesége van, tehát van alapja a baromságának. Ha valami csoda folytán ezt a három tényezőt sikerül kiiktatni, előkeres valami ostobaságot, amiből levonja azt a következtetést, hogy ez pont kiegészíti, ha nem éppen ugyanazt támasztja alá, mint az imént emlegetett baromságból kinövesztett hülyeségei. Áhhh.

    És most nem a trollokról beszélek, hanem az együgyű, tájékozatlan idiótákról. Akik csak akció-reakció szinten foglalkoznak az őket körbevevő világgal, mint egy éti csiga.

    • Ja igen, ha a valami olyat mondasz amit nem érez/lát/tapasztal és emiatt túl absztraktnak érzi, akkor elkényeztetett, romkocsma félhomályában merengő bölcsész vagy a Rózsadombról, és vannaknagyobbproblémákisavilágon, és ilyenkor eszébe jut a több milliárd afrikai éhező, akiket csak érvként tud felhozni, azon túl velük nem foglalkozik.

  7. És micsoda fenyegetések!!!

    “Figyelmeztetnem kell a Gerle Évához hasonlóan infantilisengondolkozó, feminista-szájhős követőit, hogy akármilyen élvezetes is a „csak azolvassa” blogon Gerle Évával csőcselék módjára mások becsületével,tisztességével és elmeállapotának lefitymálásával hetykén játszadozni, de úgyfognak járni, mint Gerle Éva, hogy 37 éves koruk után többé tartós kapcsolatuknem lesz.”
    https://www.facebook.com/notes/jo%C3%B3-violetta/gerle-%C3%A9va-a-b%C3%A1r%C3%A1nyb%C5%91rbe-b%C3%BAjt-v%C3%A9ressz%C3%A1j%C3%BA-feminista-n%C5%91st%C3%A9nyfarkas/592743267464340

    • Bánatkő, köszi a naprakész tudósítást.
      A nő őrült és retteg, nekem most vált bizonyossá. Abból, ahogy torzít, ahogy ugyanazt a tényt napról napra durvább hazugsággá gyúrva adja elő (lásd például taxiban ülés rúgdosás).

      Nem kell sok idő, újsághír lesz ebből, biztosra veszem.

    • De várjatok, Violetta tegnap még nem azt mondta hogy ő amit akart már leírta? Vagy még egy nap bolondozásra vágyik a csürhénkkel?

    • “”Kezdve azzal, hogy a Kosban áll a Lilithje, szóvalveleszületetten, anélkül, hogy tudna róla, már startból férfiasság-ellenesenjött a világra”

      Hááát ez nagggggyon jóóóó 😀 a térdemet csapkodom!!!! 😀 Már hallom magamban az új generációs antifeministákat: “Nem, téged nem a férjed ver, hanem a Lilithed áll a Kosban!”

    • Ezmostmármegintmér’?
      Nah szóval, ha a gyerekem nem öltözik szívesen, netán nyíg hozzá, meg autóülés-háttámlát rugdos alkalomadtán és még a sóskaramell-torta is ínyemre való, akkor már csak azt kéne tudnom, hogy az én lilithem, sárkányfarkam a kosban-e és máris kiderülne, hogy mi lesz velem 3 év múlva?! He?!
      Hú, de a savanyú szőlő, drága!

    • Hát én a csőlele, ettől a fenyegetéstől most nagyon megijedtem…. De jobb félni, mint megijedni (ilyen okosságokat tudunk ám írni mi is)!
      És nem csak nekünk kell ám félni, hanem minden férfinak is! Őrület, hogy most kell megtudnom, hogy a Éva Lilithje a Kosban áll….. (Amúgy elküldted neki a születési időpontodat percre pontosan? Vagy születési időpont nélkül is ilyen ilyen fasza elemzéseket bír csinálni?)

      Én egyébként végtelenül sajnálom ezt a nőt. Tényleg szerencsétlennek tartom. De sajnos ezt az érzést mindig rögvest elfelejtem, amikor azt látom, hogy újra János halálával jön. Szégyellje magát!

      Bandatársaim, a kollektív önki után most javaslom, hogy legyen kollektív megijedés, vagy beszarás! Jelüljük ki az időpontot, amikor is összeszarjuk magunkat félelmünkben!

      • valami jó távoli időpontot válasszunk, mostanában alig érek rá megijedni, a félelemtől beszarás meg végképp nem fér bele, amúgy is leragadtam ott, hogy a skorpió farka az oroszlán szájába ér vagy lóg? ez még meg kell ugranom

        • Nem Hajnalkám! Az van, hogy szerte-szét húz egy a csűrhe, párdon csőcselék (látszik, férfi vezető hiányában!), és így én egyedül maradtam a tervemmel, más nem akart beszarni.

          Amúgy kérdés, hogy félünk-e a rontástól és J.V.-től…. Nekem tegnap reggel beteget jelentett a kávéfőzőm, úgyhogy szerintem már fog a rontás, bár nem tudom hun lehet a Lilithem….

        • Én kimenőt adtam a Lilithemnek, és kihasználva a távollétét jól bekoffeineztem, úgyhogy számíthattok rám, bármikor benne vagyok egy kollektív beszarásban természetesen csürheépítő jelleggel…..

    • Mióta megnéztem tegnap az Éva által linkelt videót róluk (amelyikben a gyerekek kérik Puli bácsit, hogy hagyja abba) nem tudok mást csak sajnálattal gondolni rájuk, főleg a gyerekekre. Szerintem végtelenül elszomorító, hogy azok a gyerekek mennyit nélkülözhetnek: a képsorok alapján anyagiakban is, de az igazán elszomorító, hogy a szüleik butaságai és rögeszméi mellé még ez az irdatlan gonoszság is társul, a kortárscsoport kiközösíti őket, hát honnan kapnak ezek egy kis jót, építőt, gyarapító szeretetet?
      Szerintem ennek a gonoszkodásnak a természetéhez tartozik, hogy nem bír leállni, és egyre dúrvább.

  8. Fantasztikusan összefoglalta Éva ebben a bejegyzésben az összes létező negatív jelentséget, reakciót, az antifeministák buta, ostoba viselkedését. Most rengeteg minden kavarog bennem, mert már a korábbi bejegyzésekre is reagáltam volna, csak nem volt időm. de megpróbálom a lényeget összefoglalni.
    Amit már korábban is leírtam, hogy értem a szocializáció erős hatását, de számomra ami érthetetlen, hogy ennyi pasasban nincs semmi önkontroll erkölcsi, morális szempontból.
    Hogyan tudnak tisztességtelenül, igazságtalanul, egoista módon viselkedni egy párkapcsolatban.. Ha pedig szembesítjük őket a hibáikkal, akkor jön a megtorlás, a visszavágás.
    Nem vagyok pszichológus, de amit Éva felvázolt és a saját tapasztalataim alapján sokszor érzek, mintha a férfiak többségének egy igen komoly személyiségzavara lenne.
    Amit szerintem a hagyományos szerepek alakítottak ki, valamint az, hogy a társadalom túl nagy lovat adott alájuk. Családfő, a férfi tartja el a családot, stb. demagóg megnyilvánulás. A túl nagy jólét után pedig most kapják a visszajelzéseket, tükröt tartunk eléjük és a szembenézés a hibákkal nagyon fájdalmas. A férfiakat nem érte kritika a történelem során. Ők mindig okosok, erősek voltak, és most rohadtul nem megy ennek a kritikának a feldolgozása.

    Egyszer egy facebook-os beszélgetés alkalmával írtam, hogy sajnos hiába a formális egyenlőség, otthon a mai napig is a nőkre vár minden. A férfi nem partner a nő továbbtanulási terveiben, nem figyel az igényeire, nincs tekintettel a szabadidejére, mindenből kihúzzák magukat.
    A nők írták az egyetértő hozzászólásokat, aztán persze megjelent egy troll, értésére adtam, hogy te is be tudod rakni a mosógépbe a szennyest, érveltem, alátámasztottam, erre jöttek a durva sértések, hogy én funkcionális analfabéta lehetek, ha még a házimunkát se tudom elvégezni.
    Ha ilyen stílusban nyilvánul meg egy diplomás ember, akkor mit vár a beszélgetőpartnerétől? Hogy majd beismeri, hogy persze neked rohadt igazad van mindenben?
    8 éves párkapcsolatban vagyok és sok vitánk volt, de a párom sok mindenben pozitívan változott.
    Tehát nem úgy dumálok, hogy nem tudom, hogyan kell egy férfival kommunikálni. De ezek az emberek bezárkóznak a saját primitív világukba és nem mi fogunk kiszorulni, hanem ők.

    Ahogy Endrécske is a korlátolt hozzáállásával:
    https://csakazolvassa.hu/2013/11/29/nem-vagyok-en-gondolatolvaso/
    Egy felnőtt emberhez én úgy viszonyulok, hogy keresztül ment egy szocializációs folyamaton, otthon a szülei megtanították az alapvető dolgokra, egy 10-12 éves kiskamasztól is illik elvárni, hogy rendbe tartsa a szobáját, elpakolja a ruháit, tanszereit.
    A házimunka életünk velejárója. Pontosabban: életünk, életvitelünk generálja a házimunkát.
    Enni kell, lakni kell, ruházkodni kell. A ruhát tisztítani, a lakást takarítani, az ételt beszerezni stb Nem nagyon lehet tehát kihúzni magunkat ezek alól, nem mondhatjuk, hogy „énmiattam ugyan nem keletkezik semmi teendő”.
    Tehát joggal várom el egy már felnőtt embertől, hogy mindezeket ne nekem kelljen elmagyaráznom, hanem igenis legyen ez a személyisége része, tudja azt, hogy mindenki köteles a saját mocskát, koszát feltakarítani. tehát viselkedjen úgy mint egy civilizált, kulturált, intelligens ember.
    “varázsos dolog, ha nem várják el a telepátiát az embertől.”
    Varázsos dolog lenne, ha a férfiak többsége nemcsak a munkahelyén viselkedne felnőttként, hanem otthon is. Ez rengeteg konfliktustól, problémától megszabadítana minket.

    Violetta pedig egy agymosott áldozat. Kozma Szilárd egy nárcisztikus személyiség, aki élvezi , hogy idomíthatja a saját családját.
    Nem bírtam a teljes bejegyzést elolvasni.
    Ez az ősz hajkorona ilyen fiatalon lehet idegi, pszichés megterhelés következménye.

    • Az ősz haj engem is elgondolkodtatott, de nem mint gúny célja, hanem mint meglepő kiegészítés, ahhoz a gyermekien fiatal archoz.

    • “Varázsos dolog lenne, ha a férfiak többsége nemcsak a munkahelyén viselkedne felnőttként, hanem otthon is.” – ezt szoktam mondani én is 🙂 Amit a munkahelyen csinálnak, az többnyire jóval komplikáltabb, mint a mosógép kezelése és a teregetés, mégis az utóbbi nem megy, sehogy sem.

      • Számukra az a komplikált,hogy otthon rengeteg apró tevékenység van, amit mondjuk egymás után kell elvégezni.
        Tegnap a párommal megöntöztettem a növényeket, mondom légyszi tisztítsd ki a porszívót, ki kell rázni a fürdőszobai szőnyeget. Erre Ő: Micsoda ennyi mindent? 🙂 Igen mondom még a mosogatógépet pakold be. Látod, ennyi mindent szoktam elvégezni itthon. Közben én felmostam, ruhákat terítettem.
        Lényeg, hogy az a férfi , aki semmit nem csinál otthon, az azt gondolja, hogy ezek rity roty tevékenységek. Mi lihegjük túl.

        • Ja és érdekes dolog az is, amikor a munkahelyeimen a pasik (jórészt informatikusok, mérnökök) a konyhában ott hagyták maguk után rendszeresen az asztalon a morzsát, evőeszközöket, koszos poharat. Pakolja el utánuk a kolléganő, aki mondjuk nem takarítónő, neki is ugyanúgy fontos munkája van.
          De mi ezért mindig szóltunk.Szerintem ez parasztság, de ők ezt is úgy fogják fel, férfi vagyok, minek foglalkozzak ezzel. Ezen a szemléleten kellene rohadtul változtatni.

        • Szerintem csak annyi a különbség, hogy ezt nem érzik feladatuknak. Ha annak éreznék, hogy pl. tiszta legyen a ház, ügyesen felmérnék a helyzetet, kigondolnák, mit kell tenni érte és megcsinálnák. Pont, mint a munkahelyükön. De ez (szerintük) nem az ő dolguk, így csak próbálják megjegyezni, amit kérünk tőlük. Az meg ugye nehéz. Ezen a vonalon próbálom meggyőzni a férjem, van is haladás rendesen (néha kell egy rendszerfrissítés, mert időről időre előtör a gyári szoftver, de mivel és sárkány vagyok, nem adom fel).

          • A férjem már hosszú évek óta csinál házimunkát – és láss csodát, ő tényleg meg tudja szervezni, be tudja osztani a feladatok sorrendjét. Időnként még képes megjegyezni azt is, hogy igen, valóban sok idő megy el házimunkával. De ehhez tényleg az kellett, hogy nem csak egyszer-egyszer, hanem rendszeresen – a feladatot magáénak érezve (és nem csak alkalmi segítségként definiálva) csinálja.
            Viszont, mivel nekem van még mindig nagyobb gyakorlatom, ha én állok neki a takarításnak, én sokkal hamarabb elvégzem, ezen ő mindig csodálkozik. Soha nem teszek megjegyzéseket arra, ha neki lassabban megy, hiszen gyakorlat teszi a mestert!

          • Nagyon fontos, amit írsz, nekem is ez jut eszembe mindig: vajon a munkahelyükön vagy focimeccsek eredményének megjegyzésekor, gyógyszerek feltalálásakor miért nem málék, fegyelmezetlenek, feledékenyek a férfiak?

            • A házimunka sok férfinak lealacsonyító, elveszíti a tekintélyét. Ezt így halottam konkrétan kimondva férfiaktól. És nem akar ilyen hülyeséggel foglalkozni.
              Amit már sokszor leírtam:
              A férfi ideje értékes: Ő alkot, pihen, gondolkodik stb.
              A nő ideje kevésbé értékes, mert kevesebbet keres, mert csak.
              Így ő végzi a fontostalan dolgokat.
              Na hát ezért vagyok én feminista.

          • 😀
            És akkor megragadnám az alkalmat, Hajnalkám: igen, három nevem van, láttam Éva közben felvilágosított. Csak el voltam utazva…. 🙂
            De az elsőre eszembe sem jutott, hogy a rendes nevemre gondolsz!
            Amúgy nem titok, a középsőt használom, csak errefelé sokan vagyunk, megkülönböztetésnek teszem hozzá a harmadikat! Csókollak!

    • Ez tök fontos, amit írtál az elején. Hogy a férfiakat nem kényszerítette a környezet önreflexióra. Nagyon tetszik a felvetés! Tényleg tapasztaltam már én is rengetegszer, hogy szinte tébolyult viselkedésformát jogos reakcióként könyvelnek el, és nincs az a logikus érv, ami kibillenthetné az álláspontjából.
      És valóban, szembenézni egy hibával mindig őrült nehéz.
      Nekem kicsit az a párhuzam merült föl, mikor anyáink generációja nem hajlandó elismerni az övékkel gyökeresen elltentétes nevelési elveink sikerességét, létjogosultságát, mert azzal egyben be kéne ismerniük, hogy hiába volt a sok szenvedés, a szívük ellen feszülés és kitartás, valójában rosszul csinálták. És ez baromi nagy pofon. Hogy olyan eszme jegyében sanyargatja magát valaki, ami alapjaitól hazug.
      Egyébként nyilvánvaló, hogy ez a férfi is rettenetesen szenved. Ezzel persze nem akarom felmenteni, hiszen az egész környezete életét nyomorítja folyamatosan, csak megsajnáltam kicsit.

      • Bennem is hasonló érzések vannak, vagyis kezdenek leszűrődni a hétvége után. Egyrészt nagyon-nagyon sajnálom a gyerekeket, másrészt érzem, hogy J.V. is annak az esete, amit úgy szoktam hívni, hogy “nem engedheti meg magának”. Értsd: nem engedheti meg magának, hogy nemhogy egyetértsen, hanem még a közeledés szikráját, az öntorokszorítás leghalványabb kiengedését sem engedheti meg, még egy gondolatcsírát sem, hiszen az egész életét, identitását erre az ideológiára építette fel – és mi maradna, ha ez nem lenne? Ha innen nézem, persze értelmetlen volt a közte és Éva között zajló verbális ütközet, J.V. közel menthetetlen, ha viszont onnan nézem, hogy mindennek van értelme, ami akár csak egyetlen emberben (pl. egy idetévedt olvasóban) elkezd formálni, árnyalni valamit, akkor meg nem volt hiábavaló, sőt.

      • “Egyébként nyilvánvaló, hogy ez a férfi is rettenetesen szenved. Ezzel persze nem akarom felmenteni”
        Igazad van, és ne is mentsük fel. Az alkoholista is szenved. Mégis a környezete, az általa megnyomorítottak a fontosabbak.

          • Igen, és ezt fontosabb megszüntetni. A szenvedő férfi/függő,/stb. magáért felelős, az ő dolga változtatni, de a környezete egyrészt nem felelős (illetve persze a környezet felelőssége néha létezhet, de a szenvedő felelősségét akkor sem csökkenti), másrészt nem is tud változtatni igazán. Meg aztán sokkal többen vannak.

      • De nem is nagyon kaptak erre mintákat Szikra,mert ugye divat cikizni az ilyen feminin tipusú virágfiúkat ,mint amilyen SP pl,holott ő a széllel szemben kimerte mutatni az érzéseit ,illetve képes arra,hogy művészi formában kifejezze.Bizonyára nem mindenkinek tetszik az a zenei világ amit teremtett.Lehet,hogy nem tudott mindig alázatosan nyúlni a magyar nyelvhez,és ez tetten is érhető a dalszövegeiben, de meglehet nézni ,hogy milyen szinten műveli a fotózást, és milyen lelkiismeretsen ! (készitett fotósorozatot pl egy anorexiás lányról is)
        Az akinek az arcára sűl a mácsó maszkja,az lehet ,hogy áldozatúl esik ennek a szerepnek,azért is lehet ennyi alkoholista tévelygő férfi,mert nem mindenki birja a pszichés terheket.Nem olyan szivósak a férfiak ,mint mi fizikailag sem pl,bár látszólag erősebbek, de nekik csak egy x kromoszómájuk van ,nekünk meg kettő .Ezért tartom fontosnak a gender kutatást,mert mindezt felszinre hozza együttműködve a társtudományokkal(biológusok,szociológusok,stb)
        Érdekes megfigyelni azt is hogy hogyan értelmezték pl a férfiszerepeket a történelem során a különböző korokban ,és ennek milyen hatással volt a művészetekre pl :trubadúr énekek a lovagkorban.
        De oktatáskutatók megfigyelték pl azt ,hogy az egynemű oktatás többek közt azért előnyős a lányoknál, mert ilyen körülmények között a fiúk-lányok közti verbális interakciókból hiányoznak a lányokat megalázó, az iskolai légkört mérgező kijelentések.
        Az egynemű oktatás előnyei fiúknál:
        egynemű osztályok fiútanulói kevésbé nyugtalanok, agresszívak, és kevésbé zavarja őket – különösen korai kamaszkorukban – fejlődésüknek-érésüknek a lányokétól eltérő üteme.
        Ma pedig nem ez a gyakorlat.

        (A „gender studies” megállapításai és a koedukáció)
        http://www.ofi.hu/tudastar/eselyegyenloseg-090617-1

        A genderkutatás intézményesülése.
        http://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&cad=rja&ved=0CDIQFjAA&url=http%3A%2F%2Fmagyarnarancs.hu%2Fszex%2Fa_genderkutatas_intezmenyesulese_kozel_a_fotildesodorhoz-53337&ei=BAunUqXHCuSuygOJv4DoAw&usg=AFQjCNFt6Z6ywMGG8oWQycPY2SwWPPCYLg&bvm=bv.57799294,d.Yms

  9. Szuperjó lett ez az összefoglaló!

    Én néha kíváncsiságból elolvasok pár férfihangos cikket, és nekem azokból jön le egyfajta torz rettegés: az írások zöméből sugárzik a saját kényelmük és a hatalmuk féltése és a nőkkel szembeni agresszió, ami szintén a félelmükből táplálkozik. Ez a félelem teljesen torzítja a látásmódjukat, és minden társadalmi probléma, vagy nekik nem tetsző változás okaként a feminizmust jelölik meg. A múltkor közöltek egy cikket a japán helyzetről, hogy miért csökken a népesség és a házasságkötések száma, valamint miért nem szexelnek a japánok – ez a téma most nagyon népszerű – és a végén képesek voltak teljesen fals következtetéseket levonni és leegyszerűsíteni a problémát, holott az sokkal bonyolultabb annál, minthogy a feminizmus miatt nincs kedvük a férfiaknak szexelni és pont. A legviccesebb a hozzá fűzött fenyegetés, hogy ha így megy tovább, majd a magyar férfiak is ilyenek lesznek, és nem akarnak majd szexelni meg nősülni, és az a nőknek milyen rossz lesz.

    • Hát igen, ez az ő logikájuk: ők félnek, hogy nem jut nő, akkor biztosan be lehet fenyegetni a nőket is azzal, hogy nem jut férfi…
      Édes Istenem, bár
      1. jutna férfi: méltó, nemes, nem önigazoló, nem üresfejű hangoskodó, nem önérdekét agresszíven féltő, nem hazudozó
      2. vagy semmilyen, hagynák békén a nőket, meg a környezet se erőltetné ezt a családalapítós balhét
      .
      .
      .
      236. vagy ilyen, mint amilyenek most, hát mit csináljunk, ez van

      Vajon a nemi erőszaktól is elmegy a kedvük a nők rémuralma következtében?

    • “…majd a magyar férfiak is ilyenek lesznek, és nem akarnak majd szexelni meg nősülni, és az a nőknek milyen rossz lesz.”

      Majd gyugunk külföldiekkel, nem gond.

  10. Ez a bejegyzés remek összefoglalását adja a hétvégi „saga”-nak.
    Hétvégén nem volt időm kommentelni, csak olvastam a bejegyzéseket.
    Sokszor leesett az állam, hogy milyen mértékű bugyrai vannak az emberi butaságnak, illetve a rosszindulatnak. (JV írásait nem mindig sikerült végigolvasnom…)
    Ami nagyon visszatetsző – ahogy ez a bejegyzés is írja – a fölény.

    Ami igazán szívenütött a hétvégi sztorikban – az iskolai mobbingolás visszavezetése a feminizmusra. Honnan jönnek ezek a végtelenül buta következtetések?
    Mi a helyzet, ha éppen a feminista gyerekét mobbingolják? Hiszen ez is előfordulhat, sőt bizonyosan elő is fordul.

    Aztán e bejegyzés kapcsán elgondolkodtam azon, hogy vajon én az a feminista vagyok-e, akitől megfogalmazódik ez a torz rettegés? És zavar-e ez engem?
    A válasz az első kérdésre, hogy valószínűleg igen, a másodikra pedig biztosan nem.
    Rettegni kell tőlem, hiszen nem fogok feltétlenül alkalmazkodni a férfiakhoz, nem ismerem el azt, hogy a patriarchiátus legitim, a „rabszolgatartás” minden formáját elítélem, és erre nevelem a gyerekemet is. Olvasok, tanulok, hallgatok észérvekre, nem vagyok hajlandó elfogadni a fölényt, a hatalmaskodást. Megkapom a magam pofonjait az élettől, de nem azért fogok meghajolni valaki előtt, mert férfi, hanem azért, mert embert fogom tisztelni, legyen az nő, vagy legyen az férfi.
    Ha ettől bárkinek rettegnie kellene, akkor hajrá.

    • Ha a feministának mobbingolják a gyerekét, annak is a feminizmus az oka, vagyis az, hogy kellően erélyes, nevelni hagyott, megbecsült apa híján, mert a feminizmus ez ellen küzd ugye, a gyerekek bizonytalanok, destruktívak, bűnözők lesznek, senkire nem lesznek tekintettel. Én értem a logikáját.
      “nem azért fogok meghajolni valaki előtt, mert férfi” — az a te bajod, hogy nem találkoztál még a sorsképleteddel!

  11. Azzal (is) vannak komoly problémáim, tehát zavar és elszomorít, hogy az fb-n megosztott, egyenjogúsággal, családon belüli erőszakkal kapcsolatos bejegyzéseimet szinte kizárólag nők lájkolják, kommentelik (néhány ritka kivételtől eltekintve). A férfiak úgy gondolják, hogy őket ez nem érinti? nekik ehhez semmi közük? már egy lájk is azt jelenti, hogy nem vállalnak szolidaritást a többi férfival?
    Igen, valószínűleg fenyegetőnek érzik azt, hogy én sokat foglalkozok ezzel a témával, és rendre megosztok feminista cikkeket, tanulmányokat (igaziakat, na 🙂 )

    • Persze nyilván azért foglalkozol ezzel a témával, mert gyűlölöd a férfiakat, nem pedig azért , mert elítéled, ha valaki üti-veri a feleséget és a gyerekeit.
      Borzalmas ez a logikai fejtegetés az antifeministák részéről.

    • Nem olyan régen a még a nők se lájkolták ezeket…. mindenki a másikat lesi, hogy jaj, mit fog szólni. A nők körében már nem cikis ezekről beszélni. Most jönnek majd a pasik, náluk is eljön, hogy nem lesz szalonképes nőgyűlölő gondolatokat hangoztatni. Optimista vagyok (de azért hülye nem, ahogy sosem mulasztom el hozzátenni).

    • kedves férfibarátaim időnként írnak kommenteket vagy privát üzenetet arról, hogy “hú, valaki nagyon bántott, hogy ennyire megkeseredtél és gyűlölöd a férfiakat. úgy szeretnék ott lenni melletted és jól megölelgetni téged”. egyrészt nagyon kedvesek, hogy aggódnak, másrészt kösz, nagyon jól vagyok, sőt csak most vagyok ám igazán jól!
      látok ebben elhatárolódást, de a kérdés teljes meg nem értését is. szerintem a férfiak nagyrésze egyszerűen nem akar ebbe belegondolni. mert mi van, ha rájönnek, csak egy icipicit igazunk van… megremeg a talapzat. az egész értékrend, amit arra építettek, összedől, s lehet újat építeni. de mire? akkor már gondolkodni kell, tudakozódni, állást foglalni társadalmi kérdésekben, az meg akkora nyűg! hát mér’ nem jók a férfiak úgy, ahogy vannak?! hiszen akad köztük bőven jófej is!

  12. Istenem, hát nem tudok én semmit, most már látom.
    “Ahogyan a lány gyermek megtanulja kontrolálni érzelmeit, indulatait, szeszélyeit az apa fegyelmezése mellett, úgy készül fel a leendő párkapcsolatában is a férfire hallgatni, s majd hagyni a férjét kellő szigorral nevelni gyermekeiket.”
    És az apák bele vannak “törve” az alkoholizmusba.
    Szegények.
    Mintha egy felnőtt embernek nem lenne önálló döntése, hogy piál vagy sem.
    http://onmegvalositas.hu/blog/joo_violetta/apa_utani_feltetlen_igeny

    • Kedves Mindannyian! Követlek benneteket már pár hete, csak még nem nagyon mertem megszólalni, mert még nem mindent értek. Még sok mindenben kezdő vagyok. Figyeltem és tanultam.
      (Például 3 nap kellett hozzá, mire rájöttem mi az a fütyizörej :))) ahhoz ugye előbb el kellett látogatnom a ffhang honlapra…) Azóta is ezen vihorászok 🙂
      A helyesírásom miatt ne feszítsetek keresztre, de az építő kritikát örömmel fogadom.
      Ahogy olvastam a fenti link szövegét, végig az éreztem, hogy ez egy férfi (nagyon buta férfi) szavai, ezt nem írhatta nő. Csak amikor megláttam a JV aláírást, világosodtam meg.
      Jó itt köztetek 🙂

    • “Ezt a szaturnuszi-mesteri szerepet egy nő nehezebben tölti be saját gyermeke életében, hiszen megannyi érzelem él benne a gyermek irányába, és ezek hatása alatt nehéz mindig következetesnek lenni. És sok nő persze nem csak, hogy gyermekével szemben nehezen tud következetes és szigorú lenni, kellő indoklással, hanem általában a gyermekekhez és minden embertársához inkább kapcsolódik érzelmileg, legyen az akár pozitív, akár negatív érzelem. ”

      Látszik, hogy Violetta nem ismerte az én anyámat…

      • A videókat elnézve a szaturnuszi-mesteri szerepből Szilárdnál nincs hiány, kár, hogy önreflexiót és észt nem osztottak mellé. (Na jó, csak egy videót láttam, a többiről meséltetek, de az alapján nem szeretném látni őket.)

  13. Az 1980-ban és 1994-ben megjelent DSM-III, illetve DSM-IV, valamint az európai BNO-10 a nárcisztikus személyiségzavart egyhangúlag a következőképpen definiálja:
    Rendszerint a kora felnőttkortól kezdve, számos különféle helyzetben jelenlevő, (fantáziára és viselkedésre kiterjedő) nagyzásban, a csodálat igénylésében és az empátia hiányában megnyilvánuló általános sajátosság. A diagnózis kimondásához az alábbiak közül 5 (vagy több) kritérium megléte szükséges:
    Saját fontosságáról nagyzoló érzése van (pl. saját teljesítményét, tehetségét eltúlozza, megfelelő teljesítmények nélkül is elvárja, hogy kiválónak ismerjék el).
    Gyakran fantáziál határtalan sikerről, hírnévről, ijesztő erőről vagy korlátlan hatalomról, éleselméjűségről (agyi nárcizmus), szépségről (testi nárcizmus), vagy ideális, örök, mindent legyőző szerelemről vagy szenvedélyről.
    Meggyőződése, hogy unikális, különleges teremtmény, akit csak hozzá hasonló, a társadalmi ranglétra magas fokán álló emberek (vagy intézmények) érthetnek meg, vagy kellene, hogy társuljanak vele.
    Túlzott mértékű csodálatot, hízelgést, figyelmet és megerősítést vár el, ezek hiányában pedig arra vágyik, hogy félelmet keltő és közismert legyen (nárcisztikus utánpótlás).
    Feljogosultság érzése, azaz indokolatlanul különlegesen kedvező bánásmódot vagy az elképzeléseivel való automatikus és teljes együttműködést vár el.
    Interperszonálisan önző, azaz kapcsolataiban másokat kihasznál, hogy saját céljait elérje.
    Empátiája hiányzik: képtelen vagy nem akarja felismerni és átérezni mások érzéseit és szükségleteit.
    Folyton irigységet érez, vagy azt hiszi, mások irigylik őt.
    Arrogáns, fennhéjázó viselkedés vagy attitűd, ami a dühkitörésig fokozódik, ha frusztrált vagy konfrontálódik.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s