nem vagyok én gondolatolvasó

Még mindig van, aki erre jár, csodálkozik, megjegyzéseket tesz. Kurvasok ideje van, mégsem olvassa el a kommenteléssel kapcsolatos kéréseimet. Azonban kommentel. Mivel sírnivalóan ismerős a helyzet, nem engedem be, de írtam neki azért. Ezen meghökkent. Megpiszkál, mint valami állatkerti állatot rácson át,

ő:

Kedvem lenne trollkodni kicsit, és belekötni.

én:

Miért lenne kedved trollkodni?

ő:

Kiváncsiságból? Mert érdekel a reakciód például? Még ez is benne van a pakliban.

Hát akkor aztán ezt az igényt ki kell szolgálnom. Az ótvaros térdkalácsodat neked. Ha  szólok, hogy ezt itt ennyire passzióból, a világ közepének képzelve magát ne, akkor én vagyok az, akinek a saját szava szentírás, más véleményét nem fogadja el,

Prejudikálsz.

…elég komoly preventív önvédelmet gyakorolsz. Mondjuk érdekelne az oka, de ez a személyes kiváncsiságom legfeljebb. Már akkor, ha nem minden új olvasót látsz el egy hasonlóval 😀

Nem, nem minden új olvasót látok el hasonlóval. A többi olvasó nem tekinti ostoba reflexszel vitabognak ezt a blogot. Ellenben óvatosan beköszön, bemutatkozik, ideteszi magát ő is. Avagy berobban, szellemesen és feledhetetlenül. De nem feszülni jön. És mindenképp tudomást vesz arról, hogy vannak itt mások is, előzmény, sorsok, érzékenység. Ha itt kommentelni akar bárki, akkor amit nem ért, azt kérdezze meg, tételezze fel, hogy nem okvetlenül irraconális, butafeminista, korrigálandó az, amit a blogger mond. Itt ne az ő egója sziporkázzék, nem biztos, hogy ő tud mindent jobban. Legyen képes a közösség tagjaként értelmezni magát, és ne formáljon a bloggerre egyszemélyes jogot, aki majd csak őrá figyel, az ő szavát lesi. Mint árulkodó másodikos a tanító nénire. Ne lengessen itt be egy biankó rosszindulat-utalványt, “még nem tudom, mit fogok megpiszkálni, de valamit meg fogok, hiszen Én vagyok Én”. És, nem hiszitek el, a személyes névmás ragozott alakjait tényleg naggyal írja.

Még egy kicsit leckéztet, hogy bezzeg ő arccal-névvel, de bezzeg a kommentelőim zöme! Ő evvel is több.

Nem értem, mindig megakadok ezen: vannak ilyen férfiak, beleszocializálódva a kinyilatkoztató típusú, mélységesen önző internethasználatba, indexes-manidneres-szanalmas.hus-blogos-kitudjamilyen múlttal. Ez a kettő, hogy férfiak és internetezők, összeszorozza egymást, és megrendítő következetességgel gondolják, hogy ők a világ közepe, és amit mondanak, az referencia. Mi más lenne? Hiszen Ők írták! Így szoktak talán csajozni is, lökik a szöveget, gondosan rejtegetik sérülékenységüket, nem veszik komolyan a másik jelzéseit, ki akarják manipulálni belőle, hogy ők számítanak, holott a kínos igazság az, hogy rohadt idegesítőek, és egyáltalán nem rendelkeznek olyan kvalitásokkal, mint amilyeneket hisznek magukról. Pásztázzák az internetet, ingert keresnek, láthatólag azt hiszik, minden azért van fönt, hogy ők azt véleményezzék, megszakértsék, vitassák. Majd ők megmondják. (Gyerekeiket eközben más neveli.)

Ez a férfi azt állítja, kíváncsi a véleményemre. Túl a bejegyzéseken is, arra kíváncsi, hogyan harapok, ha piszkál. Én meg csak nézek: de ki ez, és mit akar? És amikor leírtam a véleményem, nem arról, amit fölvetett, hanem hogy nem engedem be, mert egyáltalán nem látom célszerűnek és értelmesnek a vele való vitát, akkor ez a korlátlan kommentszabadsághoz szokott kommentelő nem a saját álláspontját írta, hanem, igaz, burkoltan, elmondta, miért kéne mást gondolnom, és mi az “általános emberi norma”.

És akkor nevet vált, mert ő se mindig olyan őszinte, hátha úgy nem veszem észre a tökazonos IPjét, és reagál Nadja kommentjére.

Nadja ugye feltárja a kapcsolataiban az infantilis, manipulatív munkamegosztást, a lényeg az, hogy hiába szólt, minden munka rámaradt.

Ugyanúgy elvárták a szokásos dolgokat, nem jöttek oda kivenni a kezemből a porszívót, egyik sem mondta, hogy hagyd, ülj le tanulni én elintézem, elmegyek bevásárolni, beteszem a ruhákat mosni. Nem intéztek semmit! Kizárólag a saját dolgaikkal foglalkoztak.

Erre a mi kommentelőnk:

Ahogy a leírás alapján Te is a saját dolgaiddal foglalkoztál volna szívesebben. Egy tönkrement házasság tapasztalata azt mondatja, hogy varázsos dolog, ha nem várják el a telepátiát az embertől. Ha nem öt év után tudom meg, hogy mit nem nem találtam ki, és csináltam meg magamtól, talán sok minden másként alakul. Varázsos dolog lett volna, ha a kérdésre, hogy mit csinálok rosszul nem egy duzzogó “semmit” a válasz, hanem a megbeszélésre vágyás viszonzott csírája.
Az, hogy otthagyod a szennyest rohadtul nem érdekel senkit. Engem sem érdekel. Az automata patakba én is be tudom tenni. S elmosogatok, ha zavar a koszos tányér. Ha azt hiszed, hogy ezzel befolyásolni lehet bárkit, és a problémák megbeszélését ki lehet váltani bármilyen zsarolós akcióval, akkor az tévképzet.

A nők azt várják, hogy a férfiak gondolatolvasók legyenek. Hát meg kell mondani egyenesen! Hányszor hallottuk ezt.

És: a problémákat megbeszélni.

És: zsarolós akció.

Öt év. Öt évig csak nézte, és nem értette, hogy mi a baja a nőnek. Hát miért nem beszélte meg vele a nő? Szomorú elhagyott férfiak. Önreflexió megint nulla, ezt a tapasztalatot sikerült szerezni: a nő miért nem szólt? Csak nehogy tükörbe kelljen nézni, meglátni az önzést, az infantilis elváró magatartást, a hárítást. Én nem vettem észre, nem tudtam, miért nem szólt?

Olvassátok el Nadja tejes, nagyon tipikus helyzetet találóan leíró kommentjét, odalinkeltem fönt az első említéskor.

Úristen. Két felnőtt ember összeköltözik, és az egyik, aki addig megoldotta a szükségletei ellátását, vagy ha nem, az nagyon ajjaj, azt gondolja, mostantól más mossa a nadrágját, tányérját, padlóját.

Miért? Nadja nem kérte, hogy az ő ruháját a férfi mossa, azt kérte, hogy valami ideje maradhasson már tanulmányokra, munkára, pihenésre. Miközben a férfi vígan elvolt mindabban az időben, amelyet a nő munkája révén magának a közösből elbitorolt. Azt mondja sajnálatosan a lomtárban rekedt kommentelőnk: Te is a saját dolgaiddal foglalkoztál volna szívesebben. Hogy lehet ennek a nőnek a tanulásra, saját időre való igényét összehasonlítani azzal, hogy a másik mindenestül őrá hagyatkozott, és minden idővel maga rendelkezett?

Érted: ő a gatyáját mosatta, a közös rezsit intéztette a nővel. A nő meg annyit kért, ne mindent neki kelljen csinálnia a másik helyett. Mondta, kérte.

Ez igen jellemző megint, ez a fáziselcsúszás: amikor a nő kér, beszélgetni akar, akkor a férfi csöndben ülni akar, semmit nem akar, nem veszi komolyan, mit lelkizel,

amikor meg feladat van, meg kéne fogni, nem a nő kedvéért é nem a nő helyett, hanem a saját részét, akkor a férfi egyszerre beszélgetni akar, hát miért nem beszéljük meg, drágám — nem veszi komolyan.

Milyen telepátia? Ezeknek tényleg egy folt van itt? És ekkora?

Ez olyasmi, Endre (ez a kommentelő keresztneve), hogy szólni se kéne, mint ahogy arra se kér meg szépen, hogy mosd meg a fogad, minthogy nem vagy már bölcsődés. De ez a nő szólt. Hosszasan, kitartóan, és semmibe vették. Erre te kioktatod, hogy duzzog, zsarol, és így persze hogy szétmennek. Mindezt a saját történetedet igazolandó teszed, “tönkrement a házasságod”. Pontosabban: bülbüléneket vártál, te sem értettél a puszta helyzetből, ami annyi, hogy

nem a nő dolga minden.

Úgy képzelik, a nő diszpécser otthon. A munkamennyiség áttekintése, a feladatok elosztása, a végrehajtás is mind a nő dolga. Ő a rossz fej, ő az, akivel a kicsit is hajlandó partner alakoskodik, behúzott nyakkal, a békesség kedvéért kitereget, aztán ironizál, hogy ő egy papucsférj, neki itt szava sincs, és lám, az asszony hordja a nadrágot. Ismerjük ezt is, olvastuk a Hétköznapi hímsovinizmusban. Ő kérjen, hiszen attól neki lesz jobb. Kvázi szívesség. Mert amúgy az ő dolga volna.

IMG_9027

Álmos, tétova, értetlen férfiak, akik nagyon felháborodnak, ha a nő sárkány lesz, vagy elnémul, amikor rájön, hogy a sok szó nem hat, ha egyre hangosabban is hiába mondta. Hát még ha válik! Pláne ha meglát valakit, aki nem ilyen óvodás. Ilyenkor a házasság “tönkrement”, “elhidegültek”, “más kellett neki”, és persze, ne feledjétek,

az éremnek két oldala van,

valamint

kettőn áll a vásár,

olyan nincs, hogy csak az egyik hibás mindenért, a másik meg ártatlan áldozat.

Ó, basszátok meg. Nem kell gondolatolvasónak lenni, normális, felnőtt lénynek kell lenni. Olyannak, akinek van fogalma arról, mi minden kell egy háztartásban, mi mindent kell észrevenni, elrakni, összehajtani, elmosni, kiválogatni, nem nézi ezt le, nem is nevezi magát ügyetlennek, aki jaj, hát nem is tudja, tíz éve nem tudja, hol lehet a gríz vagy a vasaló, mert felfogja, hogy ezek nélkül, mindeme tevékenységek nélkül nincs sapiens élet. Olyannak, aki nem csak tátott szájjal követeli, amit egyébként nem lehet egyszerre, de ők mégis ezt teszik, a teljes passzivitás és a másik hibáztatásának, kritizálásának ősi jussát. Aki látja a saját életét, és látja a másikat, és nem gondolja, hogy a saját gatyáját, evőeszközét éppen országos nagy jófejségből a nő helyett mossa. Aki tudja, hogy ahhoz, hogy ő és szerettei jól érezzék magukat, fizikai szükségleteik kielégüljenek, rengeteg munka szükséges, és ezt meg kell osztani, ha morális lény, vagy ha az nem is, nem akar játszmákat, kiégett feleséget.

Tényleg nem értitek?

235 thoughts on “nem vagyok én gondolatolvasó

  1. Nemrég konstatáltam, itt mennyit tanultam konstruktív vitakultúrából.
    Vannak viták, és jó látni, hogy a felek nem személyeskednek, de nem is behúzott nyakkal elhallgatnak, hanem sértődés nélkül részletesen elmagyarázzák az álláspontjukat. Tanít engem, hogy képviseljem magam tovább olyan helyzetekben, mikor korábban “á, hagyjuk” legyintéssel és rossz szájízzel elhallgattam volna.

    Kedvelés

  2. Hogy ez mennyire felszabadító! Mármint, hogy más szerint is jogos igény, hogy ő is vegye észre. Ne csak én. Nekem már sokszor sokféleképpen próbálták elmagyarázni, nők is, főleg azok, hogy az már tényleg túlzás lenne, ha észre is venné magától. Örüljek már nagyon, ha megcsinálja, ha már 66x kérem rá, szépen vagy kevésbé szépen. Pedig most nem ünnepszámba megy az, hogy magától észre is veszi. Sűríteni azért lehet még.
    És jéé most is azon kapom magam, hogy erről, mármint, hogy ő észre is veszi egyre többször, úgy beszélek, mintha ez valami extra lenne, valami személyiségfejlődés. Ajjajj.
    Engem a nyáron az anyja próbált meggyőzni, hogy dehát örüljek már az istenért, hogy segít!, mert neki, mármint az anyjának nem segített ennyit az apja (akinek még ma is elsőként szed az asztalnál és aki nem várja meg, hogy az is leüljön enni, aki megcsinálta az ebédet) … nézz rám, hogy most, miért nem restellem már magam, hogy ennyit várok el tőle, hogy már azon is! pattogok, hogy nekem kell! szólni. Nézzünk egymásra és nem értjük egymást. Zsigerből.

    Kedvelés

  3. Nálunk a kudarcba fulladt terápia egyik fontos pontja volt, hogy én miért nem adok pozitív visszajelzést, ha ‘segít’. Már csak röhögök rajta, de akkor azért újra kellett indítanom a rendszert a díványon ülve 🙂

    Kedvelés

  4. Ja, a pasik jelentős része úgy lakik otthon, mintha egy hotelben lakna, ezen nincs mit ragozni. Erre jó kifogás, hogy ő keres többet, de nem hiszem, hogy a havi hotelszámlát fedezné plusz 20 ezer Ft. És egyébként ott sem nagyon más a helyzet, ahol a gyed-ből él az egész család, apa a gép előtt ül otthon egész nap mert sehol nem ismerik el a tehetségét.

    Kedvelés

    • “Ja, a pasik jelentős része úgy lakik otthon, mintha egy hotelben lakna, ezen nincs mit ragozni. Erre jó kifogás, hogy ő keres többet,”
      KSH felmérés szerint Magyarországon a munkanélkülivé vált férfiak zöme sem végzi el otthon a házimunkát, simán ráhagyják a családfenntartóvá vált feleségükre. Míg fordított esetben, a férjek elvárják, hogy a feleség minden munkát elvégezzen a ház és a gyerekek körül, ha már egyszer nem jár el dolgozni.
      Mikor ezt egyszer belinkeltem ide, jöttek a kommentek (természetesen férfiak részéről, hogy biztosan nem így van, nem létezik, hogy a férfiak ilyen nagy számban használnák ki a nőket, valószínűleg a felmérés téved). Aha…

      Kedvelés

      • Szerintem nem. Saját tapasztalat is ez. Még egyetlen párommal sem költöztem soha össze, de ha bármelyik pasimnál voltam simán elvárták, hogy eljátsszam a házi tündért.

        Kedvelés

      • a munka a legkézenfekvõbb kifogás. Ha az nincs, akkor az, hogy a háztartás a nõ dolga. Vagy hogy a nõ jobban ért hozzá. Vagy érzékeny a tisztítószerek szagára. Vagy bármi.

        Kedvelés

      • Nem kell hozzá körmönfont ideológia, az átlagférfi olyan magától értetődő természeteséggel hagyja az asztalon a kiürült tányérját mint maga Csekonics gróf tehette annak idején a párizsi Nagyszállóban.

        Kedvelés

      • Mostan én megint ki vagyok “farsulva”. A főállásom 4 órás, de mivel “családban marad”,minden másnap dolgozom 9 órában. Másodállásban hétvégente 12-12 órában. Most van harmadik melóm, heti 2-3 alkalom, mikor a főállásomban nem vagyok, napi 10 óra kemény meló, plusz 2 óra utazás, nem bírom a padlófűtést, vérzik tőle az orrom, nem baj, van zsepi bőven. Péntekenként fizetnek, viszem a heti bérem,veszek kajának valót is, neki finom meglepit. Hazaérek este úgy fél 7 tájt, leharcolva, agyig pakolva kajaalkatrészekkel, az én drágám vár a buszmegállóban, egyemismegőtet, de ééédi, elérzékenyülök.

        Hazaérünk, ágyon 3-4 távirányító, hamutartó, tv megy, lakás szana meg szét, minden úgy, ahogy hajnalban elmentem, kivéve, hogy fűt, naná, fázni nem akar.
        Még fél órával azelőtt, hogy hazaértem volna, felhívtam, kértem, pucoljon fokhagymát, viszek csirkelábat, megsütjük. Fokhagyma sehol, patózoliúr: eej, ráérünk arra még. Na, nyelek vagy kettőt, kezébe nyomom csirkeláb, dógozza fel, én pucolok fokhagymát, kapok egy kávét, nekiállok főzni, elpakolok ezt-azt, elmosok ezt-azt, ellátom a dögöket, szart pucolok, bedobok egy mosást, felmegyek a netre, mert “nézzem már meg, nem írt a grando, mikor hozzák a kamerát, ő nem találja” , kietergetek, segít. Kérdem, mért nem csinált valamit? Ó, hát még csak alig 3 órája van itthon, épphoccsak megmelegedett, meg hát ő begyújtott. Nyelek még egyet, fáradt vagyok veszekedni, éhes vagyok, 3 pogácsát ettem egész nap és ott cigizni se lehet, alig tudok 3 óránként lelógni a pincébe egy gyors szálra. De örülök a munkának, kell a pénz, ha a vendég összehányja az ágyat, vagy a falat, az plusz 3ezer, mert én vagyok a hányásmenedzser, a többi lány öklendezik, én meg simán, kesztyű nélkül, Stomae-t dalolva és arra gondolva, mire költöm majd ezt a pénzt és kívánom, hogy sokan, sokszor hányjanak, mikor én vagyok ott, az nekem nagyon jó.

        Kész a kaja, beviszem neki a tv elé, én is ott eszem, már ég a szemem, leszarom a fürdést, fogat mosok, fal felé és alszom, ő még kicsit nézi a tv-t. Éjjel ezt álmodom, hogy melózok, mindig valaki után takarítom a retket, nincs benne öröm, se köszönet, oszt még ilyenkor se semmit senki otthon és arra ébredek, hogy álmomban sírok. Pedig azt soha. Hajnalban már jár a keze, matat, a jóanyádat, rámordulok, lekopik. És reggel mosolyog, és bájos és meg tudnám ütni, pont gyomron, de az meg mégse jó, mert ha hány, nem fizet 3ezret, hogy feltakarítsam.

        Kedvelés

      • 🙂 Azért eztet nem oly nehéz überelni, reméljük, lesz ennél vidámabb is ma. Képviselőnéhez nagy reményeket fűzök.

        Kedvelés

      • A vicc az egészben, hogy én őelőtte sokáig éltem egyedül, faszán ment minden otthon férfi nélkül is és mielőtt vele komolyabban, megmondtam neki, hogy én mit nem, mert az nekem nem fog menni és megígért mindent, hogy csípné be neki a cipzár!

        Kedvelés

      • Ó, Hajnalka! ez krémes. Mi többször nekifutottunk, de úgy találtatott az egyed, hogy fejlődőképes. Anélkül nem menne. De évekig ugyanez. Ma elkezdte lepakolni a könyvespolcot, hogy leporolja. Na, erre már bírtam allelujázni. Gondolok rád, sokat.

        Kedvelés

  5. Ha már nem vagyok gondolatolvasó, akkor a másik két kedvencem: a hol van ez, hol van az, hova tetted ezt vagy azt, illetve a nem tudok egyszerre kétfelé figyelni (az oké, hogy többfelé nem, de kétfelé sem). (Egyszerűen kijött, nem bírtam magamban tartani, na.)

    Kedvelés

      • Ez mar az identitás -képző alsogatyaval (‘fecske az igazi, tartja a futykost’, ‘á dehogy, boxerben szabadon mozoghat’) egyenértékű felelősség Adél.
        Fontos dolgok vannak reád bízva. Hat meg ha te is veszed a gatyeszt, onnantól kezdve rajtad áll a mestermű hogy léte.
        Meg jó hogy személyit csak személyesen lehet csináltatni. Ha nem lenne muszáj, szerintem a többségnek nem is lenne. Minek az? Aszontam hogy Kisvarek Lajos. Fecskét hordok. En. Na.

        Kedvelés

    • Ennél egy fokkal hajhullasztóbb kérdés a:nem tudod, hová tettem…? Úgy elteszi, sose lesz meg, én tudjam, ő hovába tette.

      Bevallom itten, hogy pár ilyen apró szir-szart, szöget, csavart, tökömtuggyamit, szép csendben pár felszólítás után, hogy tegye el, ha kell, ha nem, dobja ki, de csak nem akart a lakásból kikerülni, kivágtam, mint a taknyot. Nem is kereste, úgyhogy biztos nem kellett neki igazán. Ha meg kereste, én nem láttam. Vehehe.

      Most már meg van mondva, hogy 2 hétig lappanghatnak ilyen vackok a lakásban, utána kuka. Néha elfelejti, de akkor ránézek a cuccra, mondom, még 3 nap. Akkor aztán elteszi.

      Kedvelés

      • 😀 Szimat!

        Ez krémes? Ezt hogy érted?

        Én is sokat gondolok rád.

        Emez egyed is fejlődőképes, de rosszabb napokon meg bírnám fojtani. A nemlétező, mindent eltakaró kötényemmel.

        Kedvelés

      • A krémes rémes. Már amelyik. És miből van több? Jobb vagy rosszabb napokból? Nő a jobb napok aránya?

        Kedvelés

      • Egy darabig a jobbak voltak túlsúlyban, de most megint visszaesés. 😦
        Mostanában nincs kedvem vitázni, inkább befogom, szerintem ettől van a dolog. Meg attól, hogy továbbra se megy nekem a szeksz.
        Nálatok?

        Kedvelés

      • Nocsak! Hát örülök neki. 🙂 De úgy érzed, megvilágosodott a pali, vagy erőlködik, de nem szívből? Vagy most hirtelen mért?

        Kedvelés

      • Vagy nem te vagy. Lehet, hogy mellélőttem. De az egyébben van, mert nem vagyunk ismerősök.

        Kedvelés

      • És az milyen, amikor azt mondja, hogy azért nem talál semmit, mert ÉN Állandóan átpakolok Mindent. 🙂 (Tipikus felmentés!)
        Persze átpakolom. Jobb dolgom nincs is annál. Idióta! 🙂

        Kedvelés

      • Exem TÉNYLEG mindent átpakol. Most is, akkor is. Hol van a … Hát a helyén. Na jó, de melyik helyén, a tegnapi helyén, a múlt heti helyén, vagy a mostani helyén? Ja, tényleg, ma rámoltam át, a másik szobában levő szekrénybe 😦
        A vége felé az volt, hogy volt egy szobám, amiben megállapodás szerint ő nem pakol. Arra mentem haza, hogy áttologatta a fél szobát, ágyat, aszalt, mindent. Mert nekem biztos jobb lenne úgy. Meglepődött, mikor megkértem, hogy legyen szíves a megállapodásunk szerint toljon mindent oda, ahol volt, mert nekem úgy volt jó. Hozzáteszem, megértette, megtette.

        Kedvelés

      • Anyám ilyen. Megőrültem, amíg együtt laktunk. Van biztos egy ilyen izgága-pakolós jellemvonás, amit én sose fogok megérteni, hogy mire jó.

        Kedvelés

      • Az, konkrétan csak a változás biztos nála. Bútor, barát, a dolgok helye, érzelmek, hangulatok, mindegy.

        Kedvelés

      • Az én párom szétszórt, feledékeny, koordinálatlan, rendetlen. És így védekezik, hogy én átpakoltam. A szülinapjára vettem 2 db kis jegyzetfüzetet, mert megőrültem a lakásban szanaszét heverő cetliktől. 😦

        Kedvelés

      • uh, ez nalunk is van. es sirba kerget. akarhanyszor kiteszem a labam 2 napnal hosszabb idore, tuti at lesz rendezve a lakas mire hazajovok. es telefonomat is mindig toltore teszi, en meg kereshetem. nalunk en mondom hogy hola

        Kedvelés

  6. Troll Férfi, remek, hogy megint itt fejtegeted a magas érzelmi intelligenciáról árulkodó nézeteidet. Ez a bejegyzés nem a te minden bizonnyal aranyifjúi életedről szól, hanem olyan férfiak helyzetéről, akik nem értik, miért kell nekik mindenfélét csinálni, miért sárkány a nőjük, miért válnak el tőlük. Mert az itt részletezett tunyaság a bántalmazás mellett a válások fő oka.

    Kedvelés

  7. Ja, ezt a “honnan tudnám, mi bajod, ha nem mondod” dolgot én is beszoptam sokáig. Aztán módszeresen elkezdtem állandóan mondani, mondani és mondani, és varázsütésre megjavult minden!
    Ja, nem, sajnos mégsem. Még rosszabb lett, mert örökké sértődés lett a vége. Ja, és képzeljétek nem én sértődtem meg!

    Kedvelés

      • Ez összecseng azzal, amit én szoktam hangsúlyozni, hogy tudniillik óvatosan bánjunk a számokkal, mikor azt mondjuk, ma már azért nem erősen jellemző a családokban, hogy a nőt ütnék. Véleményem szerint csakis azért nem nagyobb a fizikai bántalmazások száma, mert a nő egyszerűen tudja, mikor hallgasson el. Ezért szoktam én ingatni a fejem, mikor az egy érv a válni készülő asszonynak a férfi nagyszerűsége mellett, hogy hát nem rossz ember az, nem üt, nem nőzik.

        Kedvelés

      • “Egy kis női praktikával mindent el lehet simítani, szívecském. Érteni kell a férfihoz.”

        Kedvelés

      • Ó, hát vettem én a fáradtságot, és egy régi archívból előbányásztam azokat a levelezéseket. A válasza arra, hogy miért üvöltötte le a fejemet egy újabb “beszéljük meg kérlek” próbálkozásom után: ….. és én leszarom, hogy már ezerszer kérted, hogy beszéljük meg, akkor nekem nem volt kedvem, egy igazi nő pedig tudja, hogy mikor kell elhallgatni, de hát nem vagy te igazi nő, magadba kellene hogy nézzél, és ha majd képes leszel elfogadni, hogy nem mindig akkor történnek a dolgok, amikor te szeretnéd, akkor nagyot fogsz előrelépni, és akkor el tudnak kezdeni változni a dolgok.

        Kedvelés

      • Az Érvek Érve. Vajon erre mi lehet az adekvát válasz? A “neked meg kicsi a farkad” jut eszembe elsőnek.

        Kedvelés

      • A válaszom egy teljes evolúciós cikluson ment keresztül pár év alatt, kezdve a teljes összeomlástól kezdve a na, ebből MOST elég! + olyan tekintet párosáig, hogy szó nélkül összepakolt és elmenekült.

        Kedvelés

      • Látod, mindezt megspórolhattad volna a fenti mondattal. Én már a hatékonyságra törekszem.

        Kedvelés

    • Aztán a végén szinte mindent. benyeltél. Dolgozott az előcenzor. Nem is ő volt a rossz, hanem te, mert sohasem mondtál semmit, hogy baj lenne. Aztán robbantál a végén. És akkor a nagy szemek: most meg mi a baj??

      Kedvelés

  8. Szerintetek van remény változásra?Mikor hiszik el nekünk végre hogy nem születhettünk csak azért hogy az élet kereteit fenntartsuk és életet adjunk.Kész, vége, pont.Nem azért vagyunk hogy mindent és mindenkit maradéktalanul kiszolgáljunk.
    Én két éve harcolok, változást nem érzékelek,a férjem értelmes, művelt és szeret engem, a szolgát, jó neki!

    Kedvelés

    • Mindenki harcol, mindenki belefárad, senkinek nem sikerül. Allandó feszült figyelemmel, energiabefektetéssel is csak icipici és átmenetei morzsa-eredmények születnek. Mindig a nő akarja, próbálkozik, mindig a férfi nem akarja, ő hallgat, ő békés, maradjon minden a régiben, mert az neki kényelmes, és mindig őt fogják sajnálni. Mindig a nő lesz leveszekedősözve, -sárkányozva, mindig lesznek más, kedves, mosolygós nők példaképnek állítva. Mindig önzőnek fogjuk érezni magunkat, csak mert nem akarunk harminc éven át minden nap hajnaltól éjjelig készenlétben állni. Néhányan önmegtagadnak, önigazolnak, ők adják a jó tanácsokat. Hiába szeret a férfi, a leosztott lapokat, a neki járó többletet még jobban szereti, nem motivált a változásra. Nincs hatalmad ahhoz, hogy elérd a változást. Úgy hívják ezt, hogy nők elleni rendszerszintű erőszak, nők munkájának rendszerszintű kizsákmányolása. A jövő generáció teheti azt, hogy nem áll le ilyenekkel, vagy még a gyerek előtt búcsút int nekik. Aztán erre majd kénytelenek lesznek reagálni valamit.

      Kedvelés

      • Most elkeseredtem. Mindig remélek. Meg dühös is vagyok.
        “Mindig a nő akarja, próbálkozik, mindig a férfi nem akarja, ő hallgat, ő békés, maradjon minden a régiben, mert az neki kényelmes, és mindig őt fogják sajnálni. Mindig a nő lesz leveszekedősözve, -sárkányozva, mindig lesznek más, kedves, mosolygós nők példaképnek állítva. ”
        Nagyon alattomosan ott settenkedik ez mindenhol. A közelmúltban szóltak rám, most is összeugrik a gyomrom, a jóanyaságomra appellálva mintegy a családi béke érdekében, hogyne, természetesen. Tehát szóltam valamiért, ahogy mondod, egy morzsa-eredményért. Ellenkező nemű családtagja meg jelzi nekem mintegy jószándékkal, hogy “azért, hogy itt a dolgok rendben legyenek a gyerekek előtt” (értsd: családi béke mindenáron, a gyerekek nyugalma, status quo megerősítése és ennek vetítése a gyerekek felé is) “azért egy követ kell ám fújni” (értsd: én az övét és kussba legyek már). Nagyon nehezemre esett csak annyival elintézni, hogy nekem ugyan nem kell az úgynevezett családi béke midenáron.

        Kedvelés

      • nekem két fiam van, de ez nehéz ügy lesz: mi az apjával a világból, rendszerből áradó nőgyűlölettel szemben. de azért remélek.

        Kedvelés

      • Nekem is két fiam van, a nagy 6 éves, és a lányom (4) már most kiszolgálja, ha kéri (!), hiába minden, mit csináljak?? Néha már ott tartok, megtiltom neki, de annyira szereti, hogy bármit megtesz neki,amit ki is használ a fiam…elkeserítő a helyzet.

        Kedvelés

      • Nekem egy (kiskamasz) fiú van, nem rendszerintegrált apával, nem patriarchális példákkal, és mégis elvárja. Mert az a lányok dolga. Ja, és én nem dolgozom, szerinte (kistestvérrel itthon). Zsigerből jön nála, én meg rojtosra beszélem a számat. Remélem, hosszú távon legalább hatásos lesz.

        Kedvelés

      • Annyira igaz amit mondasz Eva.Harcolunk, belefaradunk.Elegunk lesz. En nem tudok valtozast elerni.Legfeljebb sertodest. A ferjnek igy kenyelmes az elete.

        Kedvelés

      • Egyébként szerintem alapból tényleg nem értik. Más kérdés, hogy amikor megpróbálod elmagyarázni, akkor meg már nem akarják érteni.

        Kedvelés

      • Értik ők, csak megtehetik, hogy ne értsék, és hatalmukban áll semmit sem változtatni, jól tudják, attól még nem borul a család, ha mégis, akkor meg kezdődhet az önsajnáltató szoftver.

        Kedvelés

      • Bizony, hogy értik, látni a szemükben, a f.sz üsse ki a fogsorát mindnek, sorban. Hú, de sárkány vagyok máma!

        Kedvelés

    • Az én egyéni diadalom a kudarcom is egyben: a férjem lassan, nagyonagyonlassan halad, de a fiaimat már nagyon bőszen okítja, hogy lássák el magukat, önállóan alakítsák és tartsák fent a viszonylagos rendet/tisztaságot, mert nincs szolgájuk. Amikor megjegyzem, hogy ők még csak mintát másolnak, akkor következik az “örök elégedetlen” című rigmus. Ja, neki is jó.

      Kedvelés

    • 15 évig küzdöttem, könyörögtem, sírtam, veszekedtem. Végül volt már, hogy megfogtam az egész ledobált göncét és kivágtam az ablakon. Nem sok híja volt, hogy meg ne verjen. Akkor rájöttem, hogy itt soha nem lesz semmi, csak gürizés. Ez a széééép család. Egy út van: elválni. Azóta nagyon szeret, de még mindig nem érti.

      Kedvelés

    • Én is harcoltam, sokáig. Van fejlődés, nem is kicsi. Nem éltem még bele magam, de már harmadik hétvége, amikor én pihenek, ő tartja a házat. Még vezeti is. Szó nélkül, kedvesen. Nem kiabálom el.

      Kedvelés

  9. “Úristen. Két felnőtt ember összeköltözik, és az egyik, aki addig megoldotta a szükségletei ellátását, vagy ha nem, az nagyon ajjaj, azt gondolja, mostantól más mossa a nadrágját, tányérját, padlóját.” – nagyon úristen, igen.
    Én sokáig igen okosnak gondoltam magam, amiért a megelőzésre összpontosítva azt választottam, hogy inkább egy férfimmal sem költözöm össze, nehogy. Aztán végül az egyikkel mégis, mivel a nagyrészt kétlakis modellben szerzett tapasztalatok alapján úgy ítéltem meg, hogy már világosak a határok és igények, szóval a munkamegosztásból biztos nem lesz baj. Majd én is megéltem, ahogy barátnőből, kedvesből fokozatosan ám igen hamar szolgáltatáscsomaggá leszek én is, mert ha nem is egyedül rám hárult minden, az azelőtt működőképes rendszer bármikor kész volt összeomlani, amikor nem ügyeltem rá, nem szerveztem meg, miegyéb. Mert megjöttem, és hirtelen megváltozott. Szóval kisvártatva eldőlt, hogy szöszt sem tudok én erről az egészről, pedig mennyire vigyáztam.
    A környezetemben értelmes, talpraesett és egész felvilágosultnak számító férfiak vedlenek át herévé, amint megérkezik kis bőröndjével a nőtárs, én meg csak nézek, ilyenkor azt gondolom, egyszerűen nincs remény egyenlőségen alapuló életközösséget létrehozni, búcsúzzunk el a kapuban, vagy ma még alhatsz nálam, aztán majd később látjuk egymást megint. Megtehetem, és ilyenkor egészen szerencsésnek érzem magam.

    Kedvelés

  10. Én a kilencvenes generációhoz tartozok, a szüleim elválltak, édesapámmal maradtam, majd ő újraházasodott egy szintén elvállt nővel. Tulajdonképpen a nevelőanyám nevelt fel, édesanyám képtelen lett volna rá, most nem róla beszélek – a nevelőanyám és az apukám házassága meglehetősen labilis. Aggresszió, verbális bántalmazás elsősorban az anyámtól jön apám felé, a legjobban mindezt az otthon maradt féltestvérem szenvedi meg. Anyám nagyon erős karakter, mindenkitől a maximumot várja, és ha valami nem úgy történik ahogy ő szeretné, lehülyézi az embert, és ignorálja. Mindezzel csak azt szerettem volna mondani, hogy én tanultam az ő kapcsolataikból, de nem csak én, mert a kortársaim körében is egészen mást tapasztalok. A vőlegényem például amíg főzök takarít, vagy fordítva – amíg én takarítok főz, egyetlen szava sincs ellene, néha azon vitatkozunk, hogy ki lesz a konyhában. A barátnőim akik megházasodtak (egyre később és egyre kevesebben) meglehetősen megfontoltan tették – a férjeik egészen mások, mint a rokonságomban. Az én kedvesemhez hasonlóan segítőkészek, igazi társak, mindig mindenkor egyenlőek. Amit otthon látok az a kommunikáció és a nyitottság hiánya, mindkét fél részéről. Soha nem tudnám a páromat lebarmozni, ha konfilktusaink vannak nem szabad a szőnyeg alá söpörni, ezt mindketten a legelején letisztáztuk, ahogyan a szabályokat is. Nekem nehéz elképzelni azt, hogy mit élhet át egy megalázott nő, mert pont az ellenkezőjét láttam, de ettől függetlenül a véleményem, hogy az ilyen nem jól mükődő kapcsolat. Egy jó kapcsolatban a felek társak, és építően hatnak egymásra, ennek az ellenkezőjét is megtapasztaltam. Szerintem amíg az ember hajlandó változtatni és áldozatokat hozni egy élhetőbb élet reményében, nincs elveszve. Legalábbis remélem.

    Kedvelés

      • Igen, partnerek, társak. A segítőkészség szerintem szintén egy kapcsolat alappillére mindkét nem oldaláról – egymás fele igényeket, elvárásokat támasztunk, de nem mindig jut el az üzenet, hiszen két különböző ember vagyunk. Ilyenkor segíteni kell, támogatni a másikat, hogy megértse, hogy miről is van szó, esetleg miért fontos számunkra az az adott dolog. Ha valakiben ez a kézség nincs meg, akkor elég bajos átvergődni a problémákon. Sokan félreértik amikor azt mondom alázat, de szerintem ez is szükséges, szintén mindkét nem oldaláról. Egymástól tanulhatunk a legtöbbet.

        Kedvelés

      • jó, bocs, félreértettem, csak annyiszor hangzott már el, hogy a férfiak alapvetően magát a részvételt segítségnek fogják fel, hogy azt hittem, te is ebben az értelemben használod.

        Kedvelés

      • De, a házimunka rettenetes. Nekem is. Én se szeretem csinálni, de megcsinálom. Szó nélkül. A nyünnyögést meg a siránkozást kéne először a kukába tenni, aztán hozzá kéne fogni. Nem neked írtam, Laci, köztünk nem lehet vita.

        Kedvelés

      • Mondok néhány szituációt: A barátnőmnek rossz kedve van, megosztja a férjével. A férje eltűnik, hazaállít egy csokor rózsával (tíz éve vannak együtt, három éve házasok). A barátnőmnek időközben megtetszik egy férfi, elmondja a férjének. A férje megkéri, hogy rendezze magában a dolgot, mert bízik benne és bármi történik szereti. A barátnőm megköszöni a férjének, hogy megértő. Már nem érdekli a másik férfi, hűséges, mert tudja, hogy milyen értékes a házastársa. Mondom nincs ma kedvem takarítani, a párom azt mondja, ó szívem semmi gond, amúgy neki sincs, de azért mégis felporszívozza a lakást, munka közben jön meg a hangulat. Megköszönöm és összeszedem én is magam, egyet sétálok, leviszem a szemetet. Megölel, hogy szeret, és azon gondolkozik, hogy mit is együnk ma. Ha eddig nem találtam ki. Szombaton közös háztartási nap: együtt bevásárlás, főzés, takarítás, sértődés nincs. Kinek mikor van ideje, hiszen ez így korrekt. És jajj milyen nehéz lehetett édesanyámnak, most értem csak meg. Igen, én is így gondolom. A másik barátnőm házassága – a férje a társaság előtt kijelenti, hogy milyen nagyszerű felesége van, és segít elkészíteni a palacsintát, amíg mi kint beszélünk.

        Kedvelés

      • Én csak azt nem értem, hogy ha minden ilyen tökéletes az életedben, akkor miért nem létezik a profilod…..

        Kedvelés

      • Megértem, félreérthető. Sem én, sem pedig az életem közel sem vagyunk a tökéleteshez, én abban nem hiszek. Maximum saját út, tapasztalatok és elvek, de ez sem követendő, vagy abszólut. Nincs köze a “rejtőzködésemnek” ahhoz, hogy sok hibám van. Ez egyszerűen választás kérdése volt, nem reklámozom magam, nem érzem szükségét. Ha megkérsz, hogy látni szeretnél, nem utasítom vissza, ez nem erről szól. 🙂

        Kedvelés

      • Nekem ebben az idilli beszédmódban azt hiszem, hogy az zavaró, hogy olyan szimmetrikus helyzetet, felállást mutat be. Mintha semmit nem érzékelne még az egész helyzetünket, életünket átjáró, befolyásoló alapvető aszimmetriáról, mintha még az ébredésen innen lenne. Mintha megoldható lenne a jó választással, egyéni igyekezettel stb.

        Kedvelés

      • Igazad lehet. Sokszor végletekben éltem, emiatt hajlamos vagyok a túlzott szimmetria felállítására. Gyerekként nagyon sok negatív dolog ért, de nem akarom magam áldozatnak beállítani. Rengeteg dolog nem megoldható az egyéni igyekezettel, sem pedig a jó választással, de ha a nyomorban ezen gondolkodok, nem biztos, hogy túlélek, mindemellet hiszek abban, hogy már csak szavakkal is építeni lehet. Ez most megint drámai – de valahogy így élem meg az életem.

        Kedvelés

      • “És közben készülök az új (szimbólikus) szerepre, mint feleség is helyt kell állnom. Hogy ez mennyire más mint a mostani állapot? Fogalmam sincs, de folyamatosan tanulok – például lemondani, tolerálni, változtatni, áldozatokat hozni és szeretni. És amikor az emberek már azt hiszik, hogy feleség vagyok, négy évvel idősebb, közben pedig a 23 évemmel mosolygok, rájövök, hogy igen, én már felnőtt vagyok. Ez most nem tölt el boldogsággal, egy kicsit elégedettséggel, de jajj, hol van az út vége?”

        Ezt te írod, ugye?

        Kedvelés

      • Igen, én írtam. Enyhén depressziós vagyok a családom miatt, és egy kicsit tartok a házasságtól. Imádom a páromat, de ugyanakkor néha elfog egy megmagyarázhatatlan rettegés. Nem élek otthon és most éppen nagyon durva dolgok történnek, apukám ágyba került, a tesóm drogozik, anyukám balesetezett stb. Amint írtam nem vagyok tökéletes, de a döntéseket nagyon komolyan veszem az életemben, és félek, hogy mindaz ami szép és jó, amit eddig közösen felépítettünk eltűnhet, egyik percről a másikra. És ha bekövetkezne, azt nem biztos, hogy elbírom, jelenleg. Nem szeretném azokat a hibákat elkövetni, amit előttem (nem volt előttem egy ideális családkép, de törekszem arra, hogy minden rendben legyen, túlérzékeny vagyok). A barátnőm megnyugtatott, hogy ő is nagyon ideges volt a házasság előtt, kicsit bepánikoltam, de a párom folyton támogat. 🙂 Mostmár mások előtt is felvállalom azt, amit eddig csupán tettekben. Ez nem olyan könnyű, legalábbis számomra. Már maga a tudat, hogy sokáig, megijjeszt: lemondani az egyedülállóságról, elköteleződni, tolerálni a másikat, amikor nincs kedvem senkihez, áldozatokat hozni, amikor önző vagyok, és szeretni, amikor mindenkit utálok. Persze senki sem tökéletes, egyszerűen maximalista vagyok. Hiába, szeretem ha magam körül rend van, nagyon fontos, hogy hosszútávon is működjön a kapcsolat, és ez egy folyamatos munka, fejlődés. Szerintem.

        Kedvelés

      • Hogy mi a lényegem nem tudom, de annak örülnék, ha a tisztelet és az önbecsülés fertőző lenne a kapcsolatokban és a kapcsolatokon túl is. De ez nem az én blogom, már így is sokat beszéltem, bocsánat. Még annyit, hogy nem állt szándékomban senkit sem megsérteni.

        Kedvelés

      • Ne parázz, csak légy önmagad. Légy önző, mikor az akarsz lenni, ne hozz olyan áldozatokat, amiket már nagyon erőltetni kell, stb.
        Mindenki megijed esküvő előtt, ez tök természetes. 🙂
        Te csak bízz magadban, aztán jöjjön, aminek jönni kell.
        Sok boldogságot!

        Ne szívd mellre, amiket írtak neked itten, mi itt eléggé le vagyunk harcolva pasiügyileg, hamar durran az agy.

        Kedvelés

      • Azt gondolom, ez a mult penteki Mezeskalacs fele musornak a folytatasa (emberunk a munkaido vegere varva kreativkodik egy pottyet?), ugyanazok a klisek, mintha bemutatkozas, mintha problemak, mintha letezne, de valahogy megse, mintha mondana is valamit meg nem is, hozott is meg nem is. Jaj nem tudom kifejezni magam, jaj hat hogy bantottam igy meg mindenkit, jaj nem akartam, nem is az en blogom, bocsanat, meg nagyon sokszor bocsanat, szep napot, mosolygos szmajli. A mult heten legalabb enyhen kreativba hajlott, most mar csak fejben kopipesztel, megnyitja a csapot es hagyja folyni a blodseget. Ez az egyik opcio, a masik az, hogy en egy gyanakvo nember vagyok. Hogy csinevat idezzem, attol hogy paranoid vagyok, meg nem biztos, hogy nem kovetnek.

        Ha peldakat akarunk, estig tudnam irni oket, igen ugy latszik, ennyire paranoias vagyok sajnos. Csak nehany azert emliteskeppen, aggresszio, elvallt, kuzkodott, szandekos elutesek, nem veletlen elgepelesek, az elutesnek teljesen mas a termeszete. Lehet persze egy aluliskolazott tanarnovel van dolgunk. O tanarno. Nem tanar – tanarno. Vajon hanyszor aposztrofaltam magam tanarnonek az elmult 36 evben? Egyszer sem. Szulonek, gyereknek poziciomnal megszolitva tanarno vagyok, amikor magamrol beszelek, akkor tanar. Nem folytatnam, ha nem baj, mar ennyi magyarazkodastol is hulyecskenek erzem magam. Nem gondolom, hogy tanarnovel van dolgunk, nem gondolom, hogy novel van dolgunk, szerintem egy unatkozo, intellektualis kihivast kereso, fricskakat oszto kis izevel, lennyel van dolgunk, aki idot tolt azzal, hogy felhiheto profilokat replikal. Nem gondolom azt se, hogy baja van a nokkel, hogy baja van az eselyegyenloseggel, ha valami baja van velunk, az szerintem a hiszekenysegunk, a naivan vilagbabamulasunk. Az internet olyan hely, ahol sokkal gyanakvobbnak kell lenni. Lehet hogy amit irtam, az egy az egyben az en pszichozisom, amit szepen attolok/kivetitek masra – sajnos semmivel nem tudna senki emberfia meggyozni arrol, hogy ez igy van. Ugyhogy meg arrogans is vagyok a gyanakvasom melle. Szerintem a profilok hobbiszintu gyartasa kattintas vagy kommentszamnoveles celjabol egy eleg bevett szokas, blogon, forumon, facebookon egyarant.

        Azt irtam, nem peldalozok tovabb, de azert nekem az, hogy “megkeni barackkal, szilvaval” az a groteszk legteteje, es bar nem kivanom hajjal kenegetni a lenyt, be kell valljam, ez egy kicsit eltalalt es felrohogtem.

        Van meg tovabb is, de az sajnos a reszemrol meg tovabbi gyanusitgatasokhoz vezetne, azt meg nem akarjuk. Meg nincs is ertelme, nagy kart nem csinal, a kommentkultura valtozatlan (ha valaki, hat leginkabb en ronditottam bele a vadaskodasommal), a beszelgetes zokkenomentes. Nyugodtan el is csendesedhetek.

        Kedvelés

      • Nem hiszem, hogy némber lennél, de tévedtél. Valóságos vagyok, nem aluliskolázott (bár ez nézőpont kérdése), hogy miért tanárnő és nem tanár, eddig nem gondoltam bele. A profilomat nem gyártottam, azt nem szoktam, (inkább létrehoztam), és mégcsak nem is a profit miatt írtam. Valószinűleg neked groteszk, de van aki számára ez természetes. Nem vagyunk egyformák, nem egy gyárból érkeztünk, mindemellett megértem, hogy gyanakvó vagy. Jogos.

        Kedvelés

      • Van olyan, amikor a konyhában két ember szorgoskodik. Az egyik előkészíti az alapanyagokat, a másik közben süti az első rend palacsintát. Amíg a másik süti (mondjuk amelyik jobban ért hozzá), a segítő megkeni barackkal, szilvával. Erre gondoltam. Lehetne persze fordítva is, de nincs, mivel nem mindenki jó szakács. Van aki a szerelésben jobb, más a takarításban, szervezésben stb.

        Kedvelés

      • “mondjuk amelyik jobban ért hozzá”- veszélyes mondat. Végülis diplomás tudomány a háztartás, ugyebár.

        Kedvelés

      • csak a szokásos… eltagadása mindannak, amiről a blog szól, kellemetlen, vak, a szimmetria meglétét erőltető hozzászólások, megjátszott naivitás, jóindulat. valójában: szembeköpése mindazoknak, akik a rendszerszintű erőszaktól szenvednek.
        (sajnos túl sok Xylan-nal, Zsanettel és mutációikkal volt már dolgom, messziről bűzlik, amit csinálnak.)

        Kedvelés

      • Igen, régen egy picit irigykedtem, hogy nekem soha nem lesz ilyen férjem (vagy kb. egyáltalán nem lesz férjem), azelőtt nem is igazán találkoztam ilyen férfiakkal. :)) De meg kell vallani a barátnőm sem egy hétköznapi nő, igazán inspiráló jelenség, tele jóindulattal, energiával. Szépen összeillenek, remélem sokáig.

        Kedvelés

      • Valahogy a magyar háztartások többségében anyu a jobb pl. a palacsintasütésben, apu meg segít neki. Cserébe anyu segít apunak villanykörtét cserélni. A szervezésben zevolúciósan köztudottan a nők a jobbak, már a csimpánzoknál is ők szerveznek. Nincs is itt semmi probléma, tényleg.

        Bocs, almalevel, de a segít szó vörös posztó, mert általában azt fejezi ki, hogy a házimunka valakinek a dolga, feladata, a másik meg segít neki olykor. A nemi megoszlás megtippelhető. Annak kellene lennie a kiindulópontnak, hogy apu is magától értetődően készít ennivalót a családnak, ha éppen úgy adódik, és ez nem segítség, ez a dolga.

        Kedvelés

      • “A szervezésben zevolúciósan köztudottan a nők a jobbak” – kvéve természetesen, ha hangzatos cím és zsíros fizetés jár érte.

        Kedvelés

      • Igen, értem én. Ezért próbáltam illusztrálni a helyzetet. Csak valahogy nehéz kifejeznem magam, na elcsesztem. Nem gondoltam, hogy rám zúdul egy ekkora lavina.

        Kedvelés

      • Nem tudom, Almalevél igazi-e, de szerintem kicsit túlzás, hogy ennyire ugrunk a “segít” szóra. Persze olyan értelemben tényleg ne csak segítsen a férfi, ha a háztartás és a közös élet menedzseléséről van szó úgy általában, de vannak dolgok, ahol az egyik vagy másik fél tényleg csak “segít”. Például, nálunk, ha a férjem szúnyoghálós ajtót készít a bejáratra, akkor én vagyok az, aki segít, és ő a profi, mert ez az egyik szakmája, és jobban ért hozzá. Ha viszont csokitortát sütök, akkor én vagyok a főnök és ő a segéd – én jobban értek hozzá, én vezetem a folyamatot és ő az, aki a kezemre dolgozik, azaz segít. Ha hájaskifli készítésről van szó, akkor fordított a felállás, mert azt a receptet viszont ő hozta a kapcsolatunkba – ő mondja el, mit hogyan, én meg segítek hajtogatni a kifliket.

        Kedvelés

      • ” kicsit túlzás, hogy ennyire ugrunk a “segít” szóra.”
        Akkor lesz túlzás szerintem, ha úton -útfélen fogom ezt hallani férfiaktól is. Valahogy így: “Olyan rendes a feleségem, sokat segít nekem otthon a háztartásban, meg a gyerekek ellátásában is. Vigyáz is rájuk sokszor, hogy én is kitudjak kapcsolódni.” Én még csak hasonlót sem hallottam SOHA férfitól, fordítva annál inkább.

        Kedvelés

      • Értem, hogy ebből a szemszögből miért nem túlzás, de bizonyos konkrét helyzetekben, a pontosság igénye végett nem tudok máshogy fogalmazni és én is használom ezt a szót.

        Kedvelés

      • Kevés kivételtől eltekintve (most nem is jut eszembe egy sem, de mondjuk olyasmi, amihez három kéz kell) én nem szeretem a segítősdit háztartásilag. Megfogom a végét, csinálom. A háromnegyedénél nem esik jól ha beszáll, amikor már nincs sok hátra, csak a látszat/saját jóérzése kedvéért.
        Azt szeretem, ha ő is nekiáll valaminek onnan kezdve, hogy előveszi az eszközöket, odáig, hogy felsöpör utána.

        Kedvelés

      • Amúgy most nem azért, de pont öt perce mondtam a férjemnek, hogy holnap segítek majd neki takarítani. Szerintem nem feltétlenül kell ugrani rá.

        Kedvelés

    • Az egész hozzászólásfolyamra:
      Nekem kicsit erős, ahogy almalevél itt szét lett cincálva. Azt írta, 90-es évek beli. Akkor lehet, hogy még 20 éves sincs, és nincs túl sok tapasztalata. 20 évesen én is ilyen naív voltam, és azt hittem, csak rajtam múlik a szimmetria. Nem vennék rá mérget, hogy nem valódi. Ez esetben pedig nem szándékos rosszindulat a megnemértése. Vagy van konkrétabb rosszpontja annál, hogy túl cukros?

      Kedvelés

      • Amúgy tényleg léteznek ilyen szimmetrikus kapcsolatok is. Miért bántó, ha valaki elmeséli a boldog kapcsolatát, ha nem mondja, hogy aki nem ilyen szerencsés az hülye meg abszolút nem kioktató vagy lenéző?

        Kedvelés

      • Léteznek persze, (én is ilyesmiben élek) de jó tudatosítani, hogy ez leginkább szerencse, mert sajnos nem jut minden tudatos nőre egy egyenlő, okos, érzékeny férfi. És szerintem nagyon szerencsétlen hangsúlyozni, hogy a környezetében csupa egyenlő, boldog nő van, mert ebből elég gyorsan arra lehet következtetni, hogy nem figyel, vak az egyenlőtlenségre.

        Kedvelés

      • Kedvesek, senkit sem szerettem volna megbántani, de tényleg. Direkt írtam, hogy ez nem jellemző (otthoni helyzet, rokonság stb.), de volt szerencsém összebarátkozni hozzám hasonló fiatal nőkkel (az egyik barátnőm gyerekként szintén bántalmazott, szociális munkás, a másik kémikus, a férje mérnők, én tanárnő vagyok, a párom programozó). 23 éves vagyok és lassan négy éve vagyunk együtt a párommal, egyetértésben, de tudom, hogy ez nem feltétlenül a véletlen műve. Nem minden barátnőmnek van harmónikus kapcsolata, soknak még nincs is egyáltalán. A párom az az ember akit sokszor nem vettek észre a nők (és itt nem támadom a női nemet), önbizalomhiánnyal is küzködött, sokszor túlságosan udvarias, figyelmes, régimódi stb. Amikor mi összejöttünk azt hitte, hogy elfogom hagyni, mert hát ő nem olyan érdekes. Erre rácáfoltunk, együtt maradtunk és ami rosszul esett, hogy utána sokan rám támadtak, hogy ez így nekem jó? Az egyik barátnőm egyenesen rám szólt, hogy hát nem ilyen férfit képzelt el mellém (min. egy művészt), pár év múlva megkaptam ugyancsak tőle, hogy nekem milyen könnyű. Pedig nem hiszem, hogy bárkinek is az lenne. Nem szóltam még sok dologról, mindezzel pedig nem felvágni szerettem volna, hanem egyszerűen leírni, hogy vannak mások. Hogy van, igen van remény. Mondom én, akiről néhányan nem hiszitek, hogy egyáltalán létezik. (És nem vagyok vak az egyenlőtlenségekre, csak hát ide ennyiben nem lehet mindent leírni. Más is leírta a tapasztalatait, gondoltam én is megosztom veletek, mert igen vannak mások. És ha a férjek nem is azok, de a gyerekek lehet, hogy teljesen mások lesznek. Mindig a gyengébb mellett álltam ki, és egy kicsit úgy éreztem, hogy meg kell említesem azt is, a tisztánlátás végett, hogy vannak pozitív példák, van remény. Másképp mi értelme van a küzdelemnek?)

        Kedvelés

      • És még annyit, hogy tudom sokszor a szerencse és sok egyéb is közrejátszik. A páromat az anyukája úgy nevelte, hogy a férfiak és a nők egyenlőek, ezt ő is így gondolja, bárhol, bármikor. Apukámat nagymamám úgy nevelte, hogy a nő dolga (…). Véletlenül se értsétek félre, gyenge alatt az elnyomottakat értem, nincs ebben pejoratív. A nők nem gyengék, sokkal erősebbek, mint ahogyan gondolnák. És az hogy a párom nem volt szerencsés nőügyben, ez az ő problémája volt, nem a nők hibája. Amikor párt választottam akkor nagyon elszánt voltam, abban az értelemben, hogy tudtam, hogy mire nincs szükségem, és sokáig úgy is gondoltam, hogy nekem nem lesz párom. Nem feltétlenül a nagy szerelmet kerestem, hanem egyszerűen azt az embert, aki előtt végre képes leszek kinyílni, szeretni stb. Ez nem mindenkinek jön össze, és hogy mi lesz pár év múlva ki tudja? Nem tudom, és jól is van ez így.

        Kedvelés

      • Én sem gondoltam trollnak, pont azért, mert írta, hogy kb mikor született.
        Vagy nagyon szerencsés ez a generáció, mert a fiúk is egyenlőségpártiak, vagy pedig almalevél életkoránál fogva még futott bele ilyen egyenlőtlen helyzetekbe sem munkában, sem magánéletben. A komoly elköteleződés, vagy a gyerekvállalás tudja gyorsan felállítani a Rendet a párkapcsolatban, meg persze a friss szerelmes férfi mindig sokkal odaadóbb. Szerencsés esetben persze ez így is marad.

        Kedvelés

      • Hát ha belefér a kommentekbe, akkor én szívesen leírnám 4-5 mondatban, hogy nekem mik a tapasztalataim a pesti huszonéves fiatalok között és hogy milyen problémák vannak az egyenlőséget (minden területen) tökéletesen természetesnek vevő férj/barát mellett is.
        Amúgy nekem azért kicsit ellenséges, hogy egyből az van írva, hogy ilyen nem létezik csak a mesékben (amúgy én is kapok random rózsákat meg egyéb baromságokat 7 év után is és az ismerőseim nagy része is, úgyhogy nekem az se volt túl “nyálas” vagy hihetetlen, ennek alapnak kéne lennie, hogy mind a ketten fel akarjátok vidítani valahogy a másikat) és majd megváltozik és te is szenvedni fogsz, mert eddig számomra az volt a blog üzenete, hogy legyek érzékeny más emberek nézőpontjára és élettapasztalatára is. A huszonéves nőknek már könnyebb egy fokkal a tapasztalatom szerint, ezt elmondani szerintem nem bűn, hanem annak a megerősítése, hogy van értelme ilyen társadalmi szintű igazságtalanságokra felhívni a figyelmet, mert van (lassú) változás ennek eredményeképpen. Számomra ez ennek a blognak az egyik értéke.
        A másik meg, hogy én úgy fogtam fel eddig, hogy nekem most azért könnyebb, mert az előttem lévő generációk kiharcoltak/harcolnak egy csomó mindent, ami nekem ma már természetes és el se tudnám képzelni, hogy máshogy legyen. Pont ezért tartom fontosnak, hogy én is legalább a saját környezetemben felhívjam a visszásságokra a figyelmet. Itt sokan írták már, hogy remélik, hogy a gyerekeiknek már könnyebb lesz… Erre vannak fiatalok, akik azt írják, hogy nekik könnyebb, ennyi, semmi több. Ettől még nem írja senki, hogy nincsenek rendszerszintű problémák vagy hogy mi olyan hű, de okosak vagyunk…

        Kedvelés

      • Ja meg annyi, hogy én pesti vagyok, huszonéves és értelmiségi, ergo többszörösen privilegizált helyzetben vagyok, úgyhogy tudom, hogy csak egy nagyon szűk réteget látok mostanában!

        Kedvelés

      • Almalevélnek:
        Nagyon tetszik, hogy nem kaptad föl a vizet a negatív véleményekre. Ha már idetaláltál, akkor szerintem érdemes még olvasgatnod itt. Én pl. sokáig csak a saját, kipárnázott, biztonságos környezetemet láttam, és ez nagyon jó, és szerencsém volt. De hogy mennyire, azt csak úgy tudtam igazán megérteni, hogy bepillantást nyerhettem az enyémtől nagyon eltérő sorsokba, minél többe. Ha látjuk a sokféleséget, hogy milyen óriási különbségek lehetnek sorsok között, az nagyon jól szélesíti a látómezőt. Nagyobb rálátása lesz tőle az embernek. Itt pedig nagyon érdekes dolgokról olvashatsz! Sőt, felismerhetsz csapdákat messziről, még mielőtt belesétálnál. Meg ha már több bejegyzéssel megismerkedtél, akkor jobban érted majd, miért reagáltak így a többiek a beköszönésedre.

        Kedvelés

      • Köszönöm. Régóta olvasgatom a blogot, a kommenteket eddig nem igazán olvastam. Valószínűleg elég mély problémákat érintettem, ugyanakkor nem érzem helyénvalónak a személyeskedést érvelésnél, magyarázásnál, vitatkozásnál stb. Én is voltam kék-zöld, bár nem a férjemtől, valamelyest áttudom érezni ennek a jelentőségét, ezért is foglalkoztat a téma. A hétköznapokban azonban igyekszem a pozitív dolgokra koncentrálni, és ez nagyon sokat segít a párommal együtt. Ez nem jelenti azt, hogy cukros, rózsaszín felhőben járok, egyszerűen észben tartom nagyanyám szavait, bármikor, bármilyen körülményben erősek kell legyünk. Az idegenség, láthatatlanság pedig félreértésekhez vezet – tudom sokan rosszindulatúak, de nem ismerem őket, és nem tudhatom, hogy éppen mi volt az oka, hogy ennyire ellenszenvesnek, támadónak találtak, nem veszem személyesnek. Nem gondolom, hogy könnyű életük van, és így ismeretlenül honnan is tudhatnám, hogy valójában milyenek? Vakmerőség lenne rátámadjak valakire, akiről halvány lila dunsztom sincs. Megpróbálom elmagyarázni, ha nem sikerül, sajnálom, nem az én dolgom. És azt, hogy mennyire vagyok szerencsés éppen onnan tudom, hogy honnan indultam. De ez már ismét drámai, köszönöm, hogy itt lehettem. Jó csapat vagytok, hajrá.

        Kedvelés

  11. A troll nyilván semmi újat nem tud mondani, a “reakció”, amire kíváncsi, több helyen is, részletesen olvasható. A stílusa pedig szörnyen modoros, már a tartalom nélkül is varázsosan idegesítő 😀

    Kedvelés

  12. Irigylem a poszt elején említett illetőket, a szabadidejükért, hogy ráérnek trollkodni, meg másokat csesztetni, én meg még arra is nehezen szedem össze az időt, hogy a számomra legérdekesebb témákra reagáljak – mint pl. Hirlando és Olaszországbajöttem beszélgetése a tudatos gyerek nem vállalásról…

    Ez volt az első gondolatom, miután elolvastam az írást. Aztán meg az, hogy néha már én érzem kellemetlenül magam amiatt, hogy mi itthon egyenlőségben élünk a férjemmel – ami nekünk természetes, sokaknak vágyálom, néhány embernek meg leszólni való dolog. Írtam már talán valahol, hogy mostanában nagyon sokat dolgozom, sokszor reggel elmegyek és csak este nyolcra érek haza, és így a házimunka zömét – számunkra magától értetődően – átvette a férjem. Ő péntekenként sokkal korábban végez, mint én, – most azért vagyok itthon, mert beteg vagyok – így általában kitakarít a hétvégére, sokszor főz is valamit, de úgy általában a hét folyamán és hétvégén is többet végez a háztartásban, mint én. A munkahelyemen sok a nő és gyakran szóba jön, hogy ki mit főz, süt. Ha mesélek róla, hogy nálunk hogyan áll a munkamegosztás, és hogy a sütit, mit hoztam, a férjem sütötte, vagy ő csinált a vasárnapi húslevest, akkor mindenki csak csodálkozik, hogy jajj, milyen rendes, jajj, milyen ritka ez. Sőt a múltkor azt mondta az egyik csaj, hogy hűha, micsoda idomítás, biztosan tudok valamit, hogy ezt elértem, más meg arra célzott, hogy biztosan egy sárkány vagyok, aki otthon dirigál az férjének és sarokba állítja szerencsétlent – amit enyhén szólva is, zokon vettem, és megmondtam nekik, hogy erről szó sincs, a férjem csupán normális ember, aki tisztában van azzal, hogy én is élőlény vagyok, hanem háztartási gép. Erre persze meglepődtek és visszakoztak, hogy ja, persze ez lenne a természetes, de akkor is nagyon ritka. Mégis érzem, hogy el vagyok könyvelve rossz asszonynak, amit én nyilván magasról leszarok, ami szomorú, hogy milyen erős a rendszer, mennyire bele van vésődve a legtöbb ember csontja velejébe is, hogy a nők kizsákmányolása normális és természetes.
    Van kolléganőm, aki legalább úgy, vagy jobban le van terhelve, mint én, de mikor este fél nyolckor hazaesik, még nekiáll kétféle kaját főzni a férjének, aki sokkal korábban ér haza, de addig vár éhesen, míg a felesége meg nem érkezik. Náluk az is normális, hogy a nő karácsonykor egész nap a konyhában áll, főz öt fogást, meg süt kalácsot, meg még a jó ég tudja, mit, aztán este tízkor feldíszíti a fát, és karácsonyoznak – kíváncsi lennék, közben a pasi mit csinál, de én ilyenek hallatán már meg sem szólalok – hiszen a felesége szerint olyan rendes az a férfi.

    Kedvelés

    • Tökéletesen egyetértek. Kicsit rosszul esik, amikor a létemet vonják meg tőlem, de tudom, hogy nem személyes. Sokszor a hozzátartózoim piszkálnak (!), hogy mennyire vagyok boldog a párkapcsolatomban, nekem milyen könnyű, így egyszerű stb. De ha a szüleimnek is fura, hogy ne lenne az az idegeneknek? Egyrészről szerencsém van, mert sikerült egy olyan közösséget kialakítani, ahol többen is egy hajóban evezünk, de így is találkozok olyan emberekkel, akiket zavar, hogy a párom, milyen jókat főz, milyen kedves, milyen jó ember stb. Mintha szégyellnem kellene magam amiatt, hogy így élünk, ahogy. Persze tudom, hogy az éremnek két oldala van – sok nő szörnyű dolgokat él(t) át, és nem is látnak esélyt a javulásra (ha látnak is, letagadják, vagy kétségbe vonják kézzel-lábbal). Megjegyzem: sok férfinak mondtam nemet, amíg rátaláltam arra az emberre, akivel eltudom képzelni az életem.

      Kedvelés

      • A korrumpálja a fény című írásnál. Volt egy hozzászólásom, amire Porc írt egy kommentet, hogy én vagyok-e, aki tudatosan nem akar gyereket, és utána kezdődött ennek a témának a megvitatása. Hirlando és Olaszorszáőgbajöttem jó sokat írtak erről, és tök jó dolgokat.

        Kedvelés

    • “El vagyok könyvelve rossz asszonynak” – nálunk is kb. az a felállás, mint nálatok. Sokan elkönyvelnek bennünket is a “rossz asszony” – “papucsférj” sablonokkal. Engem ez már nagyon hidegen hagy :-).
      Tegnapelőtt a kolléganőim őszinte megrőkönyödéssel néztek rám, amikor kijelentettem, hogy nálunk bizony este ottmaradnak a dolgok a mosogatóban, és reggel majd elmosogat az, aki ráér. Kénytelen voltam elmagyarázni, hogy nekik sincs a személyi igazolványukba beleírva, hogy konyhalány, cseléd, vagy takarítónő …

      Kedvelés

      • Lehet, azt hiszik, csak azért nincs beleírva, mert már nincs ilyen rovat a személyiben 😦

        Kedvelés

      • Ó, nekem pont a héten volt egy ilyen “élményem”. Anyósom összeszedte minden eddig felgyűlt véleményét a mi családunkkal kapcsolatban és felhívta a férjem, hogy “négyszemközt kell beszélnünk”. Tájékoztatta a férjem, hogy normális családokban a feleség sokkal több házimunkát végez, mint nálunk, és ez így nem jó, mert milyen fáradt lehet szegény pici fiacskája. Szerencsére a férjemmel (legalábbis a tudatos síkon) nagyjából egy hullámhosszon vagyunk a témában (más kérdés, hogy a gyakorlatban előjönnek berögződések…), így jól kiosztotta, hogy a normális család mi lennénk, mindketten dolgozunk házon kívül is, házon belül is, és ha mi felesben osztjuk el, az a mi döntésünk. Komolyan nem tudom, mit várt anyós egy ilyen beszólástól… hogy majd a férjem hirtelen a fejéhez csap és borít mindent, amit a házasságunk eddigi 10 éve során kiépítettünk??? Áááh…

        Kedvelés

      • Istenem, miért csinálják ezt? Érteni vélem az emberi lélek végtelen és csodálatos bonyolultságát, de tényleg, ennyire, ennyire dögöljön meg a szomszéd tehene is?

        Kedvelés

      • Ennyire, és mindenben.
        Elképesztő -meglepő beszólásokat kapsz, ha nem úgy élsz, ahogy megszokott (apa dolgozik, anya dolgozik és háztartást vezet, délben merül a levesbe a kanál, a mosogató meg este is csillog), és van képed jól is érezni magad. Tapasztalatom szerint ez bőszítőbb, mint bármi.

        (Régi ismerősökkel találkoztam, elmeséltem, hogy milyen klassz és boldog életszakaszban vagyok, milyen döntések vezettek ide, és hogy milyen lelkes vagyok a jövőmmel kapcsolatban, erre az egyik fickó megjegyzi: Hát, azért jól _megasszonyosodtál_ közben. Értitek, ha minden ok, nem lehet belekötni, akkor csak oda kell szúrni, hogy de bezzeg a külsőd… Ennyire dögöljön meg a szomszéd tehene.)

        Kedvelés

      • “Hát, azért jól _megasszonyosodtál_ közben.”
        Ezt én is megkaptam, pontosabban megkérdezték nagyon kedvesen egy házibuliban, hogy én hanyadik gyerek után lettem ilyen asszonyos.

        Kedvelés

      • “Megasszonyosodtál közben”: Mi van, kisapám, savanyú a szőlő? 😀 De persze, Bridget Jones szavaival élve, ilyet nem mondnunk, mert MI nem akarjuk megbántani ŐKET.

        Kedvelés

      • Van olyan is, hogy megemberesedtél 😉 És szerintem éppúgy lehet pozitív vagy negatív jelentésű, mint a megasszonyosodtál. Bár tény, hogy az előbbit sokkal gyakrabban használják pozitív értelemben. Kifejezetten elhízott pasikra is, illetve kövér családtagjaim kérték rajtam számon, hogy mikor emberesedem már meg 😉

        Kedvelés

      • Szerintem a megemberesedtél nem olyan negatív töltésű, mint a “megasszonyosodtál”, mert ma a női szépségideál egyértelműen a nem szült fiatal lány alkata, míg a mai férfiideál a vállas, izmos, felnőtt harmincas férfi, semmiképpen sem a kamaszosság.

        Nyilván a beszólásoknál savanyú a szőlő, meg a szomszéd tehene is baromira 🙂 azért szólnak be, erről is szólt az indító anyósos hozzászólás, a “nem megfelelő” munkamegosztásról.

        Kedvelés

      • Igazad van, én ezt a megasszonyosodtál dolgot főleg régen, idősebb emberektől hallottam, akik bizony elismerően mondták, pont mert nekik nem a lányos, hanem a felnőtt, asszonyos alkat volt a “szép”, vagy hogy is mondjam.

        Kedvelés

      • en eddig e megasszonyosadtal es emberesedtel-t csak arra hallottam hogy meghiztal. sosem hallottam pozitivumkent. max a ferfiak nem veszik (annyira) zokon ha valaki ilyet mond nekik.

        Kedvelés

      • Nálunk szerintem nem a szomszéd tehene esete forog fent (vagyis nem csak). Hanem nálunk a “megasszonyosodtál” helyett az van, hogy a háromból kettő gyerek figyelemhiányos hiperaktív (örökölték, egy élmény). Rohadtul nehéz velük. A férjem is ki van és én is. Csak ugye anyós kizárólag a fiacskája érdekeit látja, az ő panaszait hallja meg. Különben is, a nőknek ez a sorsa, nehéz, dehát azért igazán vasalhatnék is mellette. Szóval csupán sajnálja a fiát. Én meg azon gondolkozom, hogy lőjetek le, ha ilyet tennék majdan a menye(i)mmel, ha lesz(nek).

        Kedvelés

      • Nálunk is ottmarad. Megszökni nem fog, ugyebár, akkor meg, kit izgat? Majd elmossa valamelyikünk. Sablonmegoldás mindenkitől: kérjél MAGADNAK mosogatógépet.

        Kedvelés

      • Nemcsak a “magadnak” a gáz, hanem a “kérjél” is.
        Vegyetek magatoknak egy mosogatógépet. – Ez mennyivel jobban hangzik!

        Kedvelés

      • Hangozhatna, ha nem lennék itthonülő gyeses anyuka. 🙂 Így mindenkinek evidens, hogy én csak kérhetek. :-/

        Kedvelés

  13. Ez most nagyon jól esett, köszönöm.
    Nálunk is én vagyok a sárkány, a veszekedős, mert szeretném, ha kivenné a kötelességekből a részét, akkor is, ha éppen rossz kedve van és nem akasztana minden rohadt munkát a nyakamba! Olyan nagyon jó neki, hogy ő megsértődhet és olyankor elvonulhat, mert majd én rendezek mindent! Olyan nagyon jó neki, hogy minden döntésembe beleszólhat, hogy könyörögnöm kell neki bizonyos dolgokért (pl. továbbképzés, másodállás) és ő kegyet gyakorok azáltal, hogy ezt megengedi nekem. Nem, nem támogat, mert amúgy nem vesz le semmilyen terhet a vállaimról, pontosabban csak minimálisat, viszont én dolgozhatok látástól vakulásig. Miért szivesség az, hogy továbbképzésre járhatok és építhetem majdnem 40 évesen a karrieremet? Miért kellett amíg kevesebbet dolgoztam ill. itthon voltam a gyerekeinkkel azt hallgatnom, hogy nem csinálok semmit, hogy miért nem megyek dolgozni? Unom a dupla műszakot nagyon, amit elvár tőlem: keressek rengeteg pénzt és közben legyen itthon rend, tisztaság, finom és egészséges étel, kiegyensúlyozott gyerekek – mindez úgy, hogy ő csak akkor és csak annyit tesz hozzá ezekhez a dolgokhoz, amennyi neki tetszik. Elvárni tilos, elégedetlenkedni szintén (mert akkor nem motiválom! basszus engem ki a franc motivál, gondolkozom el ilyenkor, mert senki: egyszerűen vagy megcsinálom, vagy nem lesz megcsinálva soha), neki kizárólag a munkahelyén vannak kötelezettségei. Itthon neki szabadideje van, feltöltődik. Hogy én mennyire, de mennyire unom ezt az egészet! Ja, és szólni abszolút felesleges, pedig ugye ő sem gondolatolvasó, mert egyrészt csípőből nemet mond (mert ő fáradt), másrészt elégedetlenkedésnek veszi és laza sértődés lesz az egészből. Beszélgetni egymással? Na, az luxus, csak ha vmi konkrét célja van ill. ha neki gondjai vannak, akkor empatikusan meg kell hallgatnom. De ő szeret, mit szeret! Én vagyok álmai asszonya. Aha, persze. Érzelmi analfabéta. Élősködő. És folyton a gyerekeimmel zsarol.

    Kedvelés

    • Bizony. Térdepeljél csak szépen heti 1x 1 órát kukoricán, akkor elnézzük neked ezt a kilengést. A kukorica lehet főtt, de több könnyítés nincs!

      Kedvelés

      • Hát akkor te szépen térdelj nem főtt kukin.
        Mit vitt véghez, hogy ma ennyire?

        Kedvelés

      • felujitas utani romokbol tiszta, szep, rendezett nappalit csinalt, beleertve az ablakpucolast es a kepek felfurasat is. es meg raadasul az egesz lakast porszivozta felmosta es kozben ebedet is tett elenk.

        Kedvelés

      • es szombaton hagyott aludni sokaig, holott ejjel egyikunk sem tudott aludni a lazas gyerkocok miatt. es amikor felkeltem csinalt nekem reggelit majd elzavart, hogy menjek vegyek diszparnat miegymast egy messzi boltban ahova max hetvegen tudok eljutni es regota vagytam oda.

        Kedvelés

  14. Tudom, hogy ez a második hozzászólásom, szeretném megvédeni almalevelet.
    Egy személyes történettel kezdem, nos az a férfi példa, amit apám révén láttam otthon, az az, amitől sikítva menekülök. Jár a szánk, mindenhez IS értünk, mindenkinél okosabbak vagyunk, mindenkivel jópofizunk, mindenki haver. Cigire, piára, haszontalan kütyükre mindig van pénz, beszélgetni a másikkal luxus, ha valami gáz van, akkor erőből oldjuk meg, nem higgadtan átgondolva, ha néha elmosunk két poharat, akkor kockacukor vagy “ügyesvagybuksi”, ha nagy a rendetlenség, akkor “elkéne mosogatni, vagy miért nem mosogatsz el” megjegyzések, ahelyett, hogy elmosná azt a három edényt. A másik anyai nagymamám volt, aki azt mondta, hogy legyen egy nívó a férfiakkal szemben, amiből sosem ad le az ember. Ebből a megfigyelésből kiindulva eldöntöttem, már kis kamaszként, hogy ilyen nekem nem kell, akkor inkább tartok macskát, ha befutott kutató leszek, akkor meg majd lovat. Sajnos a környékemen csak ilyen srácok voltak, így foglalkoztam a tanulmányaimmal, az íjászattal vagy, amihez kedvem volt és az ilyen nagypofájúakat kutyába se vettemk. (Ilyenkor mindig jött a sértődött, homokos vagy, beképzelt k…..a és hasonló kedves megjegyzések tömkelege). Ez az állapot eltartott vagy 20 éves koromig, amikor megismertem a kedvesemet. Teljesen ellentéte az otthon látott példának, ennek ellenére félévig próbáltam elhajtani, de nem jött össze. Az elmúlt négy évben a csodálkozó, irigykedő ismerősöktől kaptunk hideget és meleget is. A kedvencem a biztos egy sárkány vagyok otthon és ő egy papucs, mert természetesnek veszi, hogy emberként bánjon velem, mások előtt is kimutassa érzéseit, ha épp úgy érzi, vagy a másik favorit a “nem zavar hogy alacsonyabb nálad”, nem bakancsban egy magasak vagyunk, a harmadik, amit nagyszájú és magukat öntudatosnak tartó csajoktól kapok, hogy ők egy ilyen férfit megennének reggelire, mert túl csöndes és visszahúzódó…….WTF?
    Egy szónak is száz a vége lehet találni ilyen férfiakat, csak ritkák, mint a fehér holló, Lehet, hogy almalevél, is az otthoni mintát alapul véve, eldöntötte, hogy mi az. amit abszolút nem akar, nem fér bele és sokáig keresgélt. De fiatal vagyok és naiv, remélem 3 év múlva is így vélem majd.

    Kedvelés

    • Nekem ebből az egészből csak a fél évig nem tudtam lekoptatni nem tetszik. Nem kötekszem tényleg, csak eszembe jutott néhány történet a “vedd már tudomásul, hogy nem kellesz” kategóriából. 🙂

      Kedvelés

      • Nagyon magamnak való vagyok. Szerettem volna meggyőződni, hogy tényleg komolyan megakar-e ismerni, illetve, tényleg nem időfecsérlés vele foglalkoznom. Lehet, hogy már máshogy csinálnám, sőt biztos.

        Kedvelés

    • Avarálom a történetünk nagyon hasonló. 🙂 Én is így működtem: eldöntöttem, mit nem akarok és nagyon ragaszkodtam a magam elképzeléséhez, amit akkor még nem tudtam volna szépen, szabatos pontossággal megfogalmazni, de előny volt, hogy legalább azt tudtam, mire nem tartok igényt. Az én páromat szintén sokan leszólták a “baráti” körömből, hogy nem elég vagány, hogy nem elég nagyszájú, hogy kedves és amit mond, az úgy is van. Azóta eltelt sok év, és az akkor gúnyolódókból irigykedők lettek…

      Adél, én majd nem egy évig igyekeztem elmarni magam mellől azt, aki immár 13 éve a társam, egyszerűen azért mert túl sok rosszat láttam a férfiaktól, és nem mertem bízni benne. Ha valaki már gyerekként megtanul félni a férfiaktól, és már akkor látja, hogy milyen rafkósan teszik tönkre a nőket, akkor ahogy csak tudja, védi magát.

      Kedvelés

    • Hajnalkám! Pénteken majdnem felröhögtem szoctörin, amikor előkerült Bronoslaw Malinowski neve, aki mellesleg a szociális antropológus, az már csak hab volt a tortán, hogy “A kula lényege” című művét tárgyaltuk.
      Csókollak!

      Kedvelés

      • 🙂 keress rá a Wikipédián Malinowskira, szerintem ott is van róla szó, mármint a kuláról. Nem fizetőeszköz, csak csereeszköz. Mindig ugyanazt cserélik ugyanarra, nyakláncot karkötőre és viszont.

        Kedvelés

      • Ja, bocs ez még a huszadik század elején volt, nem hiszem, hogy még működik, ne így keresd! 🙂

        Kedvelés

      • Már megtaláltam 🙂 Azt megmondod, mért creusa? Asszem, ki leszek innen tiltva, mert folyton offolok.

        Kedvelés

      • “Creusa trójai királylány a fásultságba dűlt Priamus és a tündöklő szépségű Hecuba lánya, hős Aeneas felesége, asszony és anya, aki oly váratlanul és érthetetlenül tűnik el isteni férje mellől, menekülvén az égő Trójából, s válik maga is füstté, köddé, titokká.”
        Ha érdekel, olvasd el Szabó Magda: A pillanat című könyvét, érdekes és izgalmas fiktív válasz arra, hová tűnhetett…. 🙂

        Kedvelés

  15. ezerszer megfogadtam már, hogy nem olvasok v*lvetet, de ezeregyedjére is megfogadtam, amikor nemrég képesek voltak leírni, hogy ha a házimunka java a nőre hárul, akkor ne sírjon, “miért nem tisztázta ezt a házasság előtt”.

    Kedvelés

      • Nyilván a te készülékedben. Nem voltál elég határozott, rosszul csináltad, mint mindent. A pasi nem hibázhat, Hajnalka.

        Kedvelés

      • Hát, igen, különben igazad van, de tényleg, mert én basztam el, mert első perctől fogva nem lett volna szabad lazára vennem. Betartatni az ígéreteket, szólni, ha valami nem oké, nem elnézni, nem ráhagyni.
        De ki bírja ezt cérnával évekig? Há ménem megy ez magától? Ha már egyszer le lett fixálva.

        Ááá, elmék én a Mecsekbe remetének.

        Kedvelés

      • Lehet, hogy itt még fokozottabban igaz a népi bölcsesség, mint a nőknél: nézd meg az anyját, és ne menj hozzá a fiához. Ó, ha én ezt tudtam volna!

        Kedvelés

      • No, igen, csakhogy ez akkor működik, ha van idő bőven tanulmányozni anyut. Esetemben most inkább arra kellett volna figyelnem, hogy hogy bánt az előzővel. Pedig de tudtam, de tudtam! Csak aszittem, velem majd nem… Libalibaliba!

        Kedvelés

      • Ezt törvényileg bevezetném egyébként, szerintem tök jó ötlet. Nem vagyok férjnél, de ha valaha is úgy alakulna, tuti lepapírozok mindent. Az ügyvédek halálra keresnék magukat az ilyen pereken.

        Kedvelés

      • ez mekkora otlet. belevesszuk heti akarhany szex, es mosogatas, porszivozas, gyereket pelenkazas, miegyeb. fejvesztes terhe mellett.

        Kedvelés

      • Micsoda fejetlenség lenne ebből! 🙂 Egy darabig. Aztán többé egy férfi se nősülne.

        Kedvelés

      • vagy betartana a megallapodast ha elso figyelmezteteskent csak meglegyintenenk a barddal. vagy bronival

        Kedvelés

      • Ne hidd! Ezek aztán nem kockáztatnák a fejüket, az fix.

        Bornit Minden Paré Pasinak Karácsonyra kampányt hirdetek, lányok.

        Kedvelés

      • hajnalka, neked a hetkoznapi eletben erteklik a humorodat? nekem a napom egyik fenypontja a hozzaszolasaidat olvasni, nagyon viccesek. ritka az ennyire humoros ember mint te.

        Kedvelés

      • Mivel nagyon keveset beszélek a hétköznapi életben és nem találkozom emberekkel, én itt élem ki magam. Amúgy mindenkinek az agyára megyek a tágabb családomban, én vagyok a családi mumus, a nagypofájú,
        tapintatlan, fárasztó, stb. Még a húgom is kivágott Fb-ről. 🙂 Néha elszalad velem a ló, merthogy annyit vagyok egyedül és csendben.

        Köszönöm, amit írtál most. Nagyon jól esik. Ha lesz csokim, adok belőle.

        Kedvelés

      • S3motától kell majd kérni licencet, vagy mija francot a sorozatgyártásra, mert neki van Bronira kopirájtja, vagy mijaz.

        Kedvelés

      • ok, fekete csokit kernek ha lehet. nem vagyok edesszaju. licenset megdumcsi, nagy bizniszt szimatolok

        Kedvelés

      • Amúgy csak félig mondtam viccből. Eredetileg eléggé nem vagyok házasságpárti, de most már úgy vagyok vele, hogy házasodnék – nem hivatalos fomátumban, hanem az ő (meg az én) összes barátja rokona és üzletfele előtt, határozott időre szóló szerződéssel, amiben egy csomó ilyen gyakorlati dolog le van szabályozva (anyagi, háztartási, gyerekek körüli megosztás stb). Gondolom a mindenféle szolgáltatói szerződések mintájára lehetne ilyet is kötni, csak persze nem öröklünk egymás után.

        Kedvelés

      • Jujujj, hát a fekete csokola cukorral se finom. Megeheted, majd akkor én szerzek másmilyentet. Most betankoltam kicsit, megajándékoztam magam jutalmul.
        Meg találtam a hotelben az ágy alatt 3 szem cukormázas mogyeszt, azt kicsit megfujkodtam és bekaptam, fujj, mi?! Múltkor gumicukornak néztem valami szép, színes, gyümölcsillatú, hosszú, kis szögletes izét, bekaptam, órákig köpködtem és öblögettem, ma se tudom, mi lehetett az. Jó hülye vagyok.

        Kedvelés

      • Amúgy én csak félig írtam viccből. Eredetileg unházasságpárti vagyok nagyon, de belegondoltam és most már adott esetben házasodnék – szabott időre (mondjuk három-öt év) és olyan szerződéssel, ami egy csomó mindent számonkérhetővé tenne (például a gyerekek, háztartás, anyagiak körül), az összes valamirevaló barátja, rokona és üzletfele előtt (meg persze az enyémek). Persze ez valszeg nemigen számítana önmagában hivatalos házassági izének, de gondolom mint általános szerződést meg lehetne kötni.

        Kedvelés

  16. Engem a környezetem régóta azzal fenyeget, a vőlegényem csak addig marad ilyen, amíg össze nem házasodunk, majd meglátom! 😀 Nem gáncs nélküli lovag, van, hogy megbánt, hogy bunkó, érzéketlen, én a képébe is vágom, akkor leesik neki. Én pedig szanaszét hagyom a ruháimat, képyelen vagyok rendet tartani és neki kell figyelmeztetnie a fontosabb ügyeim elintézésére. De jó ez így, egyenlő. Ő a legjobb barátom 🙂

    Kedvelés

    • Szerintem segít, ha valamennyit azért elhiszel abból, amit mondanak 🙂 Épp csak annyit, hogy tudatosan vágj bele a házasságba és az első gyanús jelre reagálni tudj, hogy ne mérgesedjenek el a dolgok. Lehetséges, hogy túlságosan sarkos vagyok ebben a témában, de én párkapcsolat terén nem hiszek a Majd lesz valahogy-ban, mert ha hagyjuk, hogy a dolgok a maguk útján menjenek, akkor óhatatlanul a hatalmilag kedvezőbb helyzetben lévő felé fog billenni a mérleg, és onnan már nehéz visszajönni. Én azt az utat tartom járhatónak, hogy nagyon tudatosan és nagyon intelligensen kell rákészülni mindkét félnek, őszintén akarni a kölcsönösséget (nem csak az egyik félnek), és tudatos intézkedéseket hozni (pl. írásban lefektetett otthoni munkabeosztás).

      Kedvelés

      • Nagyon egyetértek veled, és még kiegészíteném annyival, hogy ezeket a szabályokat minden új élethelyzetben újra és újra felül kell vizsgálni. Ami működik most, nem biztos, hogy működik kisgyerek mellett, vagy ha valamelyikőtök újra tanulni kezd valahol, vagy tartósan többet dolgozik.

        Kedvelés

      • Igen, én is így gondolom! Folyamatosan változunk mi magunk is, a társunk is, a gyerekek is, ha vannak, ezért állandó “újratervezés” van, figyelni kell magunkra és egymásra is. Persze nem lehet állandó feszült figyelemben élni, de fontos még addig korrigálni, amíg el nem mérgesedik a helyzet.

        Kedvelés

      • Igen, ez az írásban lefektetett “kié melyik munka” azért nem menne, mer t percenként kell újratervezni. Legalábbis nálunk, sok a gyerek, és mindig valami közbejön. Ami nem sürgős és bármikor végezhető, azokat általában én csinálom meg,mikor kedvem van, napközben, amíg ő lent melózik. Csinálok valami kaját, ha ráérek,ha nem vagy nincs kedvem,akkor hideget eszünk, vagy együtt főzünk vacsira valamit. Rám kevesebb meló jut, mert nem szakadok meg, mindig csak,amit muszáj már, és ebben ő is kiveszi a részét, úgy, hogy észre veszi, amit észre kell,pl. kukát kiviszi, kimossa,ha koszos marad az alja. Én meg mindig szólok, hogy mit kéne, mert a régi berögződések még élnek bennem :-(. Fura nekem, hogy így is lehet élni, hogy nem kell tépni a szám egész nap, és hogy magától észreveszi. Van,hogy egész nap csak pihizünk vasárnap, mert egyikünknek sincs kedve semmihez, de ha pl. nekiállok sütni, főzni, akkor természetes, hogy együtt csináljuk. Ő tudja, hogy éjjel kelek szoptatni és ez elég fárasztó, így nyilván, nekem napközben pihennem is kell. Addig meg itt tudok olvasni. 🙂 Nehéz ez az új életforma, még szokni kell, de határozottan felszabadító! 🙂

        Kedvelés

    • Számomra nem egyenlő kategória a másik bántása a ruha szethagyasaval.
      Nem tennék egyenlőség jelet a két dolog (rendetlenség /figyelmetlenség kontra bunkosag/érzéketlenség) köze.

      Kedvelés

  17. Talán azért vagyok ilyen ‘laza’ a dologgal kapcsolatban, mert a házasságtól nem az örök társamat várom, akivel ha kimondtuk; jóban-rosszban, akkor ásó-kapa SE. Inkább a pillanatban, a rövid jövőben jelent valamit, mert a többi úgyis rejtély. A szándékomat akarom ezzel kifejezni, hogy én vele szeretném, de ha mégsem jön össze, nem fogok körmömszakadtáig ragaszkodni a papírhoz. Rajtunk múlik. És, őszintén szólva én nem érzem, hogy ő lenne privilegizált helyzetben. Most még. Lehet később másként lesz, nem tudom.

    Kedvelés

    • Ha elég figyelmesen olvasol itt, észreveheted a hasonlóságokat a te mostani gondolkodásod, és az itt kommentelő, tapasztaltabb nőtársaid régi gondolkodása között, amit ma gyakran tévedésnek értékelnek, azt mondják róla, hogy információhiányból, naivitásból táplálkozott. Kissé bonyolultan fogalmaztam, de remélem, átjön a lényeg. Nem vészmadárkodni akarok, isten ments, éljen a szerelem, de visszatérő minta ez: a fiatal nők rendre belesétálnak ugyanazokba a csapdákba, amibe idősebb társaik korábban, olyan, mint ha egyáltalán nem lenne tanulás, párbeszéd a női generációk között. Engem ez frusztrál kissé, de ez már nem a te történetedről szól, újabb bekezdés.

      Kedvelés

      • Ez nem is olyan csapda, amit az ember,ha odafigyel, elkerülhet. Szerintem fiatalon még szinte lehetetlen ez a fajta tudatosság,élettapasztalat megléte, hogy azt mondjam, na ezt én nem veszem be. Nagyon ritka a kivétel. Mindenki úgy kezdi, és úgy áll hozzá,hogy nagy a szerelem, minden tök jó, a pasi odafigyel ránk, és mi leszünk a kivétel, mi aztán nem fogunk elválni, mert teszünk érte, beszélgetünk, stb…A mostani párommal beszéltünk róla pont nemrég, hogy mindketten úgy voltunk vele, hogy mi nem válunk el, ő családi mintát látott, én pedig szerelmes és naiv voltam. Mindegy, a lényeg,hogy egyszerűen lehetetlen húsz évesen 40-50-60 év élettapasztalatát megszerezni. Persze, az ember ezt akkor nem érzi, de jönnek a gyerekek, apa melózik, mi meg itthon mamamizunk vagy receptet keresgélünk, szóval feláll az egyenlőtlen helyzet óhatatlan,akkor is, ha a világ legodafigyelőbb pasija a mienk, és ez sokszor nem is az ő, nem is a mi hibánk, aztán mennek az évek, és egyszer csak feleszmél az ember…valami nem oké.

        Kedvelés

      • Erre való mások élettapasztalata. Itt nem az egyes ember elbaszott életéről van szó, hanem rendszerszintű jelenségekről. Én is tapasztalatlan voltam 25 évesen, sőt, tulajdonképpen házasság-ügyben most sem a magam tapasztalatára támaszkodom, mivel nem voltam még házas. Viszont figyelek és tanulok. 25 évesen is ezt csináltam. Igen, mindenki azt gondolja, hogy vele majd másként lesz, és hajrá, máshogy nem is lehet belevágni. De tényleg ne kelljen már minden egyes esetben a kályhától elindulni, mint ha nem is lenne kollektív női tapasztalás. Pedig van, csak a nők a veszett megfelelni vágyásukban nem hisznek neki, becsukják a szemüket és a fülüket….sőt, lelövik a rossz hír hozóját – lásd pl. a feminizmus általános megítélését a nők körében is. Ez a gond.

        Kedvelés

      • Igen! Plusz annyira erős a presszió abba az Egyetlen Irányba, ami Jószándékkal Van Kikövezve, hogy az a néhány hang, aki látja a veszélyt és figyelmeztetni is tudna – mert elég tudatos ahhoz, hogy felismerje, hogy ez egy jószándéktól független veszély –, elenyészik.

        Kedvelés

      • Egyetértek!
        Nem csak tapasztalas útján lehet megvaltoztatni a gondolkodast, hanem gondolkodás útján is.

        Kedvelés

      • A tanuláshoz: fűteni sem úgy szoktunk, hogy mindenki maga rájön, hogy kell kövekkel tüzet csiholni.

        Kedvelés

      • Persze, hogy nem csak tapasztalás útján lehet tanulni, nyilván. De ahhoz nagyon nagyon tudatosnak kellene lenni, hogy ezt elkerülje az ember.Én nem voltam ilyen, nyilván a megfelelési kényszer. Tudom, hogy a rendszer egésze a gond, de ettől, hogy szóltunk neki, mégse hallgatott ránk. Ettől én még inkább magamat érzem hibásnak a kudarcért. Nyilván én tehetek róla,mert nem voltam elég figyelmes, nem vettem észre a jeleket (ma se tudom, mit kellett volna észrevennem). De még azt sem mondhatom, hogy elvakított a szerelem, mert akkor már együtt voltunk tíz éve és volt egy gyerekünk, mikor összeházasodtunk. Átgondolt döntésnek tűnt. Nem tudom, hol rontottam, vagy rontottuk el.

        Kedvelés

      • Ez engem is frusztrál. Olyan mintha valamiért elfednénk egymástól nőgenerációk a valóságot azzal, hogy nem beszélünk egymással, egymásról. Nincs párbeszéd, porhintés van, tündérmesék, idealizálás, önigazolás és -áltatás van. Sokat gondolkodom ezen, miért is van ez így? Valami olyasmi dereng, hogy talán a szégyen, a bűntudat dolgozik. A szégyen, hogy nekem nem sikerült, a bűntudat, hogy elszúrtam, hol szúrtam el. Nem tudom. Viszont emiatt haragszom sokat és nagyon, a porhintésért.

        Kedvelés

      • Ezzel próbálom vigasztalni magam én is, hogy nem ő tehet róla, biztos a rendszer, de ettől még én hibásnak érzem magam. Nekem ettől nem könnyebb,mert egyéni kudarcnak érzem, hibába tudom, hogy persze, sok ezren elválnak..mégis.

        Kedvelés

      • Értem mire gondolsz, de azt hiszem itt az a különbség, hogy én eleve mást várok a házasságtól. Vagy legalábbis mást, mint a nők, akiket én ismerek. Nagy részben azt írják, látják a párjuk hibáit vagy a nehézségeket, aztán azt hiszik, ezeken felül tudnak emelkedni plusz a szerelem mindent legyőz aztán kiderül mégsem. Namost a vőlegényem nem egy patriarcha 😀 és semmi olyan hibáját nem látom több, mint egy év után (együtt is élünk), amit meg szeretnék változtatni. Hibái vannak, nekem is, de ahogy kezeltük, hát fogjuk ezután is. Ha mégis, mert igen, változunk, úgy érezzük majd egy nap, hogy mégsem akarjuk, hát elválunk. Persze ez biztos nem ennyire egyszerű, ahogy most leírom, de hiszem, hogy a 100% sem létezik.

        Kedvelés

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.