A szerelmes levélnek, itt most külön írtam, jelzős szerkezetként, az írásbeli ráhajtásnak és önkifejezésnek széles a spektruma. Megdöbbentő, mik fakadnak fel a pennákból, mi mindent mutatnak meg vagy fednek el az emberről és szándékairól.
Nincs irritálóbb, mint annak a levele: nyáladzása, nyomakodása, akit nem szeretsz. A verbális győzködése, önillegetése, bizonykodása és önsajnálata, együttérzésedre való apellálása. Aki rögtön ajánlattal nyit. Aki szerint csak jól kell fogalmazni, és meglesz az, hiszen ő akarja.
Meglátod a küldeményt, a borítékot vagy az e-mailt, és az az émelyítő érzés, hogy jaj, ne, már megint. Pedig már megmondtad, hogy nem kell, nem, nem, nem ő az. Az első levél még nem is volt irritáló. Az csak meglepett. Bővebben… →
Egy nap felbukkant a csetablakban a hajóskapitány.
Szépeket írt. Jó reggelt kívánt minden nap, bókolt. És mesélt magáról.
Elszorult a szívem. Kedves volt, udvarias. Azt írta, végre megtalálta, akit mindig keresett. Meg szeretne állapodni már. Jóképű volt a fotón. Vártam az üzeneteit.
Ki ne örülne? Ki vágyna ilyenre? Annyira magányos voltam…
Jaj, te. Vágyni lehet. Csak… nem volt gyanús?
Tele van ezzel a net, hogy hányakat vertek át a “romantikus csalással”.
Jól értem, sose láttad, de a levelei alapján megszeretted, és két hét után közös jövőről beszélt? És akkor se szólt a vészjelző? Elábrándoztál?
Vagy volt egy kis gyanú, de végül is, “mit veszíthetsz”?
Egy kicsit se zavar, hogy szépeket írni könnyű? Te hány éves vagy?
A dalia aztán pénzt kér.
Persze nem így. Váratlan esemény: hajótörés, menekülés, apja halála, kalózok. Ő küld pénzt, vagyont, tárgyakat. Bízik benned.
Te csak egy kicsit utalj valami ukrán számára, mert a posta bonyolult, a hajó épp elsüllyed, nincs már idő, és nincs neki senkije rajtad kívülk…
A sors intézte így, bizonyára.
Az iparág azért virul, mert a nők ezt beszopják. Sokan pénzt küldenek ismeretlen profiloknak, és nem baj, ha még sokkal többen nem, mert csetelni ingyen van, automatizált folyamat, és a néhány naiva miatt megéri fenntartani az üzemet.
De hagyjuk ezt. Inkább azt kérdem, a blogon fejleszthető önismeret jegyében, hogy miért hiszi el magáról minden negyvenes asszonyság a válása után, hogy ő, pont ő kell egy jóképű férfinek, komoly kapcsolatra, hogy őt így messziről kiszúrják, az igazi értékeit?
Hogy ezek így a facebookról, fotóról is látszanak? Mindig a középkorúakra mozdulnak rá.
Miért nem tudsz szembenézni azzal, aki vagy? Már nem te vagy a vágytárgy. Különösen nem fotó alapján. Sőt, minél jellegtelenebb vagy, annál valószínűbben kapsz ilyen ajánlatokat.
Vannak, akiket Google-fordított szöveggel vertek át. Nem hallottad, hogy hamis?
Hogy nem veszed észre, hogy az érzelmi, önbizalombeli éhségeddel manipulál a másik? Az sem volt gyanús, hogy magánjellegű dolgokról írsz valakinek, akit még soha nem láttál, és aki lényegi (avagy: lényegi és valós) információt nem árult el magáról?
Velem nem történt iylen, senkinek nem válaszolok, akit nem ismerek és nem is ír értelmes, ügyrendi üzenetet. itt olvastam ezekről:
Létezik ez nem szélhámos, nem hajóskapitányos változatban is. Tudom, ez már a huszonegyedik század, nem csak a cserkészetben lehet ismerkedni. Sokan valahogy kibírták a társkeresők siralomvölgyét, a cinikus, használhatatlan, méricskélő, aljas tömeget, és találtak egyvalakit, gyémántot a moslékban, aki nem játszadozni akart anyu háta mögött, meg nem is könnyű sikerélményt, vagy faszverés közben írogatni mocsok dolgokat puszta fotóknak tekintett nőknek. Vannak, akik nagy szerencsével, vagy a helyzethez illő, szerény elvárásokkal és aztán emberi befektetésekkel, igaz beszélgetésekkel valóban megismerték egymást, és most boldogok.
Az egyik barátnőm összegabalyodott a lakáscserére jelentkező férfiúval, össze is házasodtak. Sokféle sztori van. Sőt, nekem is kezdődött kapcsolatom neten keresztül, de úgy, hogy neten nem láttam a fotóját sem, csak leveleztünk, és élőpben láttam meg őt először.
Nem féltem, egyértelmű volt az elejétől. Akinek viszont láttam a fotóját, mindenki mindig rusnyább volt, mint a képein, vagy mint akit elképzeltem a leírásaiból, vagy abból az önbizalomból, hogy engem nézett ki magának, és úgy látta, egy liga vagyunk. Csigaszerűen taszítóak voltak.
Általában azt gondolom, hogy aki a neten keres partnert, akinek nincsenek eleven helyzetei, hatékony társas képességei, és nem túl igényes. Vagy csak zárkózott?
Tőlem még ez is idegen, a célszerűsége miatt, a piacjelleg miatt, az akartság miatt, a kiszámítható fordulatok miatt. Ahogvy adatlapok, profilok tömegeit böngészi bárki, és nem embereket lát. A vetítés, a felszépítés.
Ha van jó sztoritok, hajóskapitányról vagy társkeresőről, írjátok meg. Hogy van ez?
Finnyás vagyok, vagy megrögzött egyedül-élő, vagy van nekem életem? Vagy savanyú a szőlő?
Egyszer már írtam valahol a külföldi partner kapcsán, hogy aki nem tudja elénekelni a Vukot és nem tudja, zsigerileg, mi az a Túró Rudi (és még más kulturális referenciák is vannak), azt én nem tudnám a bugyimba engedni. Sem sehova. Nem tudnék vele érdemi, minőségi beszélgetést folytatni a nem-anyanyelvemen. Kíváncsi lettem, hogy másoknak ez hogy megy, és kérlek, meséljetek az élményeitekről!
Kétféle történetet látok, hallok mostanában:
magyar nő, esteleg elváltan, itthon csalódva kimegy munkavállalni külföldre, ott szerelembe esik egy helyi példányal, és a bennszülött, jómódú, közeggel bíró férfi barátai és főleg a családja gyanakodva tekint a kelet-európai, ágrólszakadt nőre, miszerint az aranyat ás és integrációs céllal választotta a helyi férfit. Bővebben… →
Ezt a jelzőt, hogy ő nőgyűlölő, senki nem vállalja, ellentétben más, hasonlóan kínos tartalmú jelzőkkel: sokkal inkább konzervatív vagy radikális, nemzeti érzelmű, a hagyományos értékek híve, még rasszista és antiszemita is valaki, mint nőgyűlölő. Mert ő szereti a nőt, milyen szépek és készségesek is a nők, szívesen fogadja, ha a nő elmosogat és leszopja, hát persze viselkedjen, de mi itt a probléma?
Nem értik, mit jelent a szó, mert reflektálatlanok. Mint ahogy nem ismerik fel sem magukban, sem másokban a mozgatórugókat, és a viselkedésük, ítéleteik hatását sem.
Nőgyűlölet az, hogy szerinted nem teljes értékű emberi lény a nő, inkább funkció. Nem jár neki annyi. Meg lehet büntetni, és megérdemli. Többet vársz tőle, mint attól, aki nem nő, és teljesítse szó nélkül. Szolgának nézed a saját, többdiplomás anyádat, az a nőgyűlölet. Aztán apák napján sipákolsz, hogy rólad megfeledkeztek. A nő tetteibe mindig rosszindulatot, számítást magyarázol, magadra nem reflektálsz.
Szerinted a nők durvábban áskálódnak. A barátságaik nem érnek semmit.
Szerinted egy csomó nárcisztikus és bántalmazó ő van, nem csak a férfiak ilyenek, sőt!
Az ilyen témájú posztok és ügyek alatt már évek óta, és főleg a tavalyi #metoo kampányban markánsan megjelent, hogyan működik, hat és örökítődik át a nőgyűlölet. Bővebben… →
A kertvárosi apuka a kispolgárnak az a változata, amelyik sövényt is nyír. Anyázva, de azért büszkén kiposztolja a facebookra. És ezért meg is érdemli. Bővebben… →
…idejöttek lábbal tiporni, beleszólni, elrontani, fontoskodni, idekeverve a saját, számító, kisszerű sztorijukat, engem támadni, amiért én átéltem azt, ami nagyszerű, nem számító.
És amit nem lehet elvenni, elrontani, visszavonni, letagadni utólag: hogy két ember egymásra néz, remegnek és _mindennek ellenére_, ahogy a Romeo és Júliában, megvadul egymásért. De nem ám a szexért, az itt a sokadik szempont, hanem tekintetért, közelségért, szóért, homlokért, a másik egész lényéért, még egy tárgyért is, ami a másikra emlékeztet.
Ezt kellett olyan dúvadként, nyíltan is, sunyiban is, írogatva tagadni, rombolni, dúlni, lejáratni.
Nem lehet.
A férfi, akiről itt szó van, 2014 kora márciusa és késő októbere között volt a szerelmem, bár csak kb. két tucatszor találkoztunk, szex alig volt, egyértelmű, heves, vágyakozó, “pótolhatatlan, one-and-only” lelki kapcsolatban álltunk. Két nicknéven rajongott a blogon: ursus arcos és később, amikor már otthon “be voltam tiltva”, bravetinsoldier (rendíthetetlen ólomkatona) nickel.és akivel kapcsolatban minden valószínűség szerint vagy az egyik lánya, vagy maga a feleség (Viktory néven, miközben Viki, Vikkancs álnévről sorra kaptam a kárörvendő, sebbe sót szórni akaró, gennyes leveleket).
A piszkálásomhoz nem csak a család, az ellendrukker irigylibakor is csatlakozott, velük is csetelt, taglalt, fontos-jelentős lehetett később a pálforduló Nagy Ő.
Mégis az van, hogy ma, sok (6-8) évvel később is ők szaglásznak, keresgélnek itt, és a férfi is, aki utóbb elárult. Teljesen tönkrement az élete, megroskadt, merev, látszatkeltő, agresszív lett, pótcselekvésekben vergődik, depresszióban szenved. Egy hazug élet összegződése ez.
…de a hatalmaskodás, egófitogtatás, maszkulin bosszú és a kispolgári látszatkeltés végül minden minimum emberi normánál erősebbnek bizonyult. Kitárgyalta szívtépő utolsó randinkat, a szexet, testi dolgokat, ferdítve és mocskolódva, rám fenekedő nőkkel, pedig a rá nézve kínos fotók nálam vannak. Jelenleg az életem egészét akarja minden téren tönkretenni, anyagilag, életvitelileg, jogi eszközökkel, mindvégig játszva és demonstrálva, hogy ő jó ember, közben erről vadidegenekkel nickeken publikusan vihogva-fecserészve.
Tavaly megtaláltam a horogkeresztes, náci “mártírt” dicsőítő, német tankos, skandináv “blood and honor” neonáci-metálos, LoNSDAle, publikus posztjait. Szerinte őt szerzői jog sérelmét szenvedte el. Valójában a perekkel és a folyamatos nyomásgyakorlással megpróbál rákényszeríteni, hogy ezeket töröljem, mert belebukna a karrierje, “hírneve”.
Sok mindenért ragadnak végül mégis egymás mellett, közös helyrajzi számon az emberek, és a kölcsönös egymás-boldogítás az utolsó közülük.
Ezt a posztot 2014. június 9-én kezdtem írni, amikor még nem tudtam, mi lesz a történetem vége. És még most sem tudom: nincs végük a történeteknek, úgy értem, markáns, megfogható tanulság-végük, dramaturgiai fordulat. Vegyes, más megértési szintekről való, különböző stílusú, élményalapú, szándékú szövegrészletek ezek.
A lényeg kimondása kellemetlen lesz, és én sem nem eufemizálok (máshol sem), sem nem fogom megemlíteni a kivételt, amitől mégis hinni lehet az egészben, a szerető szerelmében vagy a hűtlen férj (ez ugyanő volna) igaz visszatérésében, a dolgok devalválatlan értékében.
Nem vagy kivétel. Fél Magyarország szeretőzik, negyed Magyarország szeretői viszonyból lett tartós kapcsolataiban él. Bővebben… →
Öt év alatt egyszer sem emlékeztem meg erről a szép ünnepről.
Voltál te már szerelmes?
Igazán?
Mindig így írom: rebbenő módon? És úgy értem: teljes lélekkel, legjobb önmagaddal, érdekmentesen. Hogy a neve kezdőbetűitől hevesen vert a szíved, úgy? Hogy csak nézted volna egy centiről, szempilláját simogatva: te drága?
Nem voltál?
És úgy érzed, lemaradtál róla? Soha semmi? Csak titokban sóvárogtál? Csak egyszer moccant olyan igazán valami, de az sem az volt?
Ne érezd úgy, hogy lemaradtál. Más is lemaradt. Szinte mindenki. Nem, nem azért, mert frigid vagy.
Szólnak a szerelmes slágerek, az isler szív alakú volt ma (de még egy plusz piros marcipánszívecskét is rátettek!), kilencig tartanak nyitva a virágboltok, celebek kérik meg celebnők kezét, majd csókolóznak a címlapokon fél évvel később új celebekkel (hiába, a szerelem!). Minden filmet, könyvet, sztorit a SZERELEMnek nevezett rejtélyes valamivel adnak el. A barátnőd is szerelmes, a férjed legjobb barátja épp válik, mert megőrült – az igazi szerelem mégis olyan ritka, mint sivatagban a virág.
A magazinokban pózok, fortélyok és rafinált fehérneműk, amelyek rajtad persze borzalmasan állnak. Vacsora és velnesz. Mérhetetlenül mesterkélt volna az egész igyekezet, hiszen nem szereted a testedet és nem szereted a partneredet.
Mert szó nincs szerelemről a férfi–nő interakcióban. A forgatókönyv a következő: ha fiatal nő vagy, a szépségedet (annyit, amennyit) és a szexuális hajlandóságodat, gyorsan, amíg még értékes, mézesmadzagként használva bebiztosíthatod magad. Igádba hajthatsz egy bódult férfit, megígértethetsz vele mindenfélét, kipréselhetsz belőle gyereket, megélhetést és – ha elég ügyes vagy – jólétet, családi házat, státuszt.
Aligha úszod meg a forgatókönyvet. Nem lehetsz spontán, és nem lógathatod a lábad, mert akkor lekésed a termékeny éveket. Harminc fölött már pánik kezdődik, mert szerelmet nem érzel ugyan, de gyereket akarsz, és minél jobb apát, teljes családot. Esetleg a saját érzelmi hiányaidat gyógyítani, vagy az apakomplexusodat. Így a többi szempont háttérbe szorul, a vonzalom és a szenvedély terén megalkuszol. Eközben azt mondod, s talán hiszed is, hogy egymásra találtatok, egyeznek a céljaitok és szeretitek egymást, pedig arról van szó, hogy elvársz tőle valamit.
Eközben lassan minden második pár meddő. A másik (talán gyakoribb) lehetőség, hogy valami küszködős, diszharmonikus, pár hónapos kapcsolatban véletlenül (vagy állítólag véletlenül) teherbe esel. Az embered nem akar gyereket, de belekényszerül.
Együtt éltek majd, ami nem lesz vidám. Vagy csak pár hónapig tart a mámor, vagy soha nem is éreztél igazi vágyat, nem élvezted a szexet, és nem lesz jobb. Mégis végigcsinálod, beleroskadva, konfliktusokkal. Elhízol. A forgatókönyv erősebb, mint a lélek, az ember, a szenvedély.
Más férfiaktól is elvárják, és ők is végrehajtják kényszerűen. De ha tehetik, lelépnek csapatépíteni, túlórázni, motorozni, pecázni. A férfiak menekülnek otthonról, és, sajnos, dolgozniuk kell. Az anya a gyerekkel vigasztalódik, rátelepszik, túlgondoz, és elfelejti, ki is ő, amikor nem anya. A gyerek pedig változatos tüneteket mutat.
Ez a párválasztás és családalapítás nevű műsor. Viszonylag szabad döntésed, hogy eközben önjogon válsz-e valakivé, vagy függelék maradsz.
Ha önjogon is leszel valaki-valami (más szóval: keresel pénzt), vagy apuék megtolnak egy lakás árával, akkor szinte biztosan el fogsz válni. Ha nem, akkor nem válsz el, mert hova is mennél.
Boldog nem leszel egyik esetben sem. A szexet nyüstölésnek érzed, nem élvezed, mert nem volt a vágynak komoly szerepe. Nem őszintén mentél a kapcsolatba, hanem az előnyökért.
Az igazi szerelem érdekek ellenében is kialakul, mégse rombol, hanem teljessé tesz. Nem használja a másikat, hanem nettó módon szereti. Nagyon ritka.
Most érzem a retorikai kényszert, hogy írjak valami vigasztalót. Miután leélted a fél életedet, hozzáromlottál a szerelemtelenséghez, és nem vársz már semi jót, váratlan varázslatként még megtörténhet veled.
melléknevek sorozat 39., ható igeképző, fosztóképző
Érdekes, hogy amikor fiatal voltam, értsd: 15-30 éves, mennyire egyvalami hajtott –
és nem, nem a tehetség, az alkotás, megnyilvánulás vágya. Hát hogy is, én?… Nem a szexuális energia, nem a menekülés otthonról. További tippek? Bővebben… →
A fejléckép nem a szexuális zaklatásra céloz, vagyis persze arra céloz, amire az olvasó gondol, de én azért kerestem ki, mert nagyon nem szeretem, sőt, perverziónak érzem, ahogy nálam idősebbek egyrészt figyelnek, másrészt korholnak, hogy én miket írok és miért így használom a nyilvános teret, “teregetem ki” és “provokálok”. Megy a beledumálás, eközben az egésznek alapja a kíváncsiság és a jól odamondás igénye, és én nem értem, mit akarnak ezzel. Nyugdíjas tempónak tartom, és nem kérek belőle. Mindig arra gondolok, hogy nekik kínos titkaik vannak, azt tanulták meg, hogy hallgatni és szégyenkezni kell. Nekem 15 éves koromban a sajtószabadság, az emberi jogok és a pluralizmus szavak röpködtek fogékony tudatom körül. Nincs is miről hallgatnom, alkatom és a blog arra is kényszerít, hogy az itt írtakhoz méltón vezessem az életem, de hiszen én komolyan is gondolom, és ami nem működik jól az életemben – számos ilyen terület van – , azzal kapcsolatban nem suhogtatok elveket. És nincs kettős énem, a számomra terhes, zavaros, ambivalens közeledőket a blogon is képviselt szuverenitás és igazságérzet nevében kezelem.
Részletes önvizsgálatot tartottam a saját cikis történeteimmel kapcsolatban is Bővebben… →
Ritkán írok konkrét tanácsokat, pragmatikus tippeket, ebben a randidologban meg különösen nem szokásom, mint ahogy randizni sem, de most összegyűjtöttem, mi az, amitől egy ismerkedés nem válik kellemetlenné a nő számára rögtön az elején.
Ha úgy csinálod, mint a többi próbálkozó, úgy is fogsz járni: sehogy. Légy más! De ne direkt, őket is überelő látványos tettekkel, hanem egyszerűen kerüld el a csapdákat. Bővebben… →
Beszéljük erről is, a titokról, az übertaburól, mert erről nagyon sok mindent lehet. A mégisről: nem kéne, nem hitted volna, se arról az emberről, se magadról, hogy képes vagy ilyet csinálni, ilyen hisztérikus kamaszként várni egyetlen válaszra, találkozóra… istenem, de ritka ez, és mégis, milyen univerzális.
A keresgélés, a béna randi, az nem tudja ezt, az semmi ilyet nem tud. Bővebben… →
A “kemény” posztjaim mostanában nagyon pörögnek, írják nekem, hogy innovatívak, szemléletformálóak. Hogy sosem gondoltak ezekre a jelenségekre így. Ezek például:
Mások meg azt írják, valami ilyesmi mocorgott bennük mindig is. Bennem annyira, hogy nem is értettem, hogyan lehet másképp. És a tetteimet is meghatározták. De csak most hozom fel, most fogalmazom meg ezeket.
Mai témánk a férfi, aki csak azt akarja.
Álltál már ott, átverve? Minden jól indult, randik, gyengédség, vallomás, végtelen csetelések. Azt hitted, ez “több” lesz, de lelépett. Mégsem akar kapcsolatot, “csak” “azt”.
Avagy: miért nem szeret jobban? Most akkor akar valamit, vagy nem? Igazán akar?
Ó, ezt gyakran kérdezzük. Én meg azt mondom, például itt, hogy a szerelem (és a szenvedély) önműködő és egyértelmű, ott nincsenek kételyek, elégtelenségérzés, sőt, valahogy… túl sok is. Eláraszt. Nincsenek előzetes elvárásaid: az ember, a helyzet teremti az igényt, a teljesség igényét, és ki is elégíti, azonnal. Nem is tudtuk, hogy létezik ilyen. Aki megélte, tudja.
Én a 2013-as blogévre úgy emlékszem vissza, hogy akkor még minden hepi volt. Messze volt még a Nagy Szervezkedés és Vihar. Én magam alig kommenteltem, csak rövideket, egymással kapcsolódtak a hozzászólók, bizalom volt. Nem ment el még senki kedve, nem kellett félnem, hogy valaki megbántódik, közös fíling volt, termékeny dialógusok, az akadékoskodókat meg kiröhögtük.
Megszépítő messzeség! Újraolvastam ezt a posztot, nem rossz amúgy:
Keresőbarát cím, jobb lenne valami szellemes. A kíváncsi rosszindulatúak (élükön Kozmáék, automatizált kattintásokkal, lejáratási céllal, 2014 óta) alaposan beágyaztak a keresőbe: fáradhatatlanságuk jóvoltából sokan találnak ide, és köztük vannak azok is, akik aztán örömmel olvasnak. Ilyen ez az internet.
Gyakran előfordul, hogy én csak ironizálok, bírálok valamit, de előrébb sorol az algoritmus, mint az eredeti helyet. Szóval, ha már így alakult, egyre relevánsabb címeket adok, és örülök, ha erre a mostani címre (kifejezésre) is megjelenek.
Döntsük tovább a mítoszokat, amelyekkel a szexlabirintusban bolyongó, gyanakvó férfiak magyarázzák a kudarcaikat, a természetes egyenlőtlenség dogmáját és a misztikus, érthetetlen, avagy számító nőket. Már volt szó arról, miért hülyeség
az evolúciós rizsa (ez például, ha rákattintasz, példa a nem releváns címre),
Tudjuk, hogy jó lenne a nő, jó lenne csajozni, de ilyen tévképzetekkel nem fog menni.
Másrészt meg érthetetlen, miért keveredik a mélyen lelki, szeretetteli, intim történetekbe, amely az emberi szexualitás volna, lehetne, ennyi bosszúvágy, hatalmaskodás, gyűlölet, lenézés, bántás, csikorgás.
A blogon éveken át elemeztünk műveket, a célom az irodalmi műveltség és értelmezői készség fejlesztése volt. A csakazolvassa hírnevét koncepciózusan, irigységből és kavarásból befeketítették e poszt kapcsán: egykori nagy rajongók, akik 2014 nyarán teátrálisan, egymás között pletykálva távoztak és engem lehordtak mindennek, két évvel később is itt szaglászva azt állították, szándékosan célzok egy halálesetre, hogy fájdalmat okozzak az anyának, aki szintén évekig “inspirálódott” itt. Ez a vád hazug, projekción alapul, és titeket jellemez, hogy egyáltalán eszetekbe jutott. Aki nem akar itt lenni, az ne legyen itt, ne szúrogasson. Az ellenem szervezkedő nővel (a gyászoló anyával) én még jóval korábban megszakítottam a kapcsolatot, a sorsát nem követtem.
csak az olvassa. én szóltam 