Soha másnak nem született gyereke még.
De ők megcsinálták. Gyerekük lett. Kilenc hónapig növekedett! Egy feje van! Két keze! Két lába! És micsoda értelem van a szemében, láttad, Ágikám, rám nézett, négy napos, és érti, amit beszélek!
Kopasz fejre virágos hajpánt. Bővebben…
2013. novemberi poszt
Tovább, Pegazus! A metablog sorozat utolsó előtti részét olvashatjátok, az utolsóban szó lesz még a jelszótémáról és arról, hogy hogyan változtatta meg az életemet a blog.
Bár mindenki tud róla, nem számoltatom el ismerőseimet, olvassák-e a blogot, nincs elvárás, és azokon kívül, akikről tudom, hogy napi olvasók, a többiekről azt feltételezem, hogy nem olvasnak. Gyakran, sőt, többnyire nem emlékszem a saját szövegeimre, olyanok lesznek, mint a kilélegzett levegő — mások idézik fel, miket írtam. Bővebben…
Folytassuk hát a témát. Az első részben idéztem az olvasó felvetését, amely szerint a férfiakban tomboló szexdüh adott, változtathatatlan tény, nekik nagy szenvedés a kívánkozás, a kielégítetlenség a magatartásukat, teljesítőképességüket is befolyásolja, tehát ez össztársadalmi probléma, és nem elítélni kellene őket, hanem valami megoldást kitalálni, együtt, a cél pedig, hogy ne legyen sem szenvedés, sem erőszak. Bővebben…
Határozott szerzőijog- és kommentmoderáció is kell ahhoz, hogy jól működjön a blog. A szerzői jog tiszta: amit én írok meg, abból ne szerezzen más magának előnyt, főleg ne üzletit, és száradjon le mindene, ha sunyin lelopja a maga céljaira, és kontextus nélkül teszi közzé Bővebben…
2013. októberi poszt
Az ember a blogján eleinte, és aztán mindig, a statisztika bűvöletében él. Egészen mámoros ettől. Lesi az oszlopokat, hány kattintás jön, és hányan kattintottak, mennyi a napi, heti és havi átlag, a növekedés, milyen országokból jönnek, egyes bejegyzéseket hányan olvastak, innen hova kattintanak. Próbál ezekből tanulságokat levonni, megismerni az olvasó működését. Látja, hogy a szex Bővebben…
2013. októberi poszt
Most induló sorozatomban arról írok, hogy nekem milyen blogot írni. Mik a nehézségeim, tapasztalataim, hogyan látom a műfajt és az én helyemet benne. A sorozatnak külön menüfüle lesz, és ott olvashatjátok. Több bloggertárs kérésére is teszem ezt, de nekem is hasznos így összefoglalni, ránézni ez elmúlt másfél évre.
Blogot írni — ilyen blogot — rendkívül időigényes, valóságos életforma. Bővebben…
Sokat emlegettük azt a fajta férfit, meg komment is jött tőlük bőven, aki nagyon szeretne nőt, úgy is érzi, hogy jár neki a nő, de nem jut, megfigyeli a jó csávókat, a gazdagokat, a rangosakat, igyekszik, bőrcipőt (!) is vesz a randira, de nem jár sikerrel ( –> ágybavitel), és emiatt frusztrált.
Úgy tűnik, a nőhiány általános, és valóban, sokakat mozgat ez.
Most viszont a férfiak egy más csoportjáról lesz szó, akiknek nagyon is van kibe belemerülniük, rengeteg történetük van. Bővebben…
Ha kávé keserü,
ha mártás savanyú,
csak egy szót kiáltok,
csak annyit, hogy anyu!
Mindjárt porcukor hull
kávéba, mártásba,
csak egy szóba kerül,
csak egy kiáltásba.
Nadányi Zoltán: Anyu
&ˇ$>ˇ˘]°ł{÷ˇ@^, ezt gondolom e gyönyörű anyák napi versrészletről évek óta. Bővebben…
Milyen termékeny sorozat volt ez, jó volt sorozatban gondolkodni! Új év, új élet: folytatom ezt is. Az egyenlőtlenség formái sorozat nagyja a blogkönyvben is benne lesz mint — a visszajelzésekből ítélve — legébresztőbb, leghatásosabb darabok. (És nem lett végül. A blogger kommentárja 2016 májusában.)
Tegnap találkoztam a törzsfőnökkel. Nem térek magamhoz.
A törzsfőnök, az csupa anekdota, hőseposz, emlék. Mindig jelen van, a ház, a kert minden pontján. Mindent lát, mindenhez ért, mindent kezdeményez, megszerel, átlát, helyrehoz, de mindent. Süti a húst és az a hús meg van sütve. Húst sütni így kell, és ő csak tudja. Dinasztiákat alapít. Bővebben…
Torkos: falánk, mohó, kajás, nagybélű, haspók, nagyétkű, szénhidrátfüggő. Ínyenc, gourmand, gourmet. Nassol, kóstolgat, csipeget. Kis kolbászkák körben, ahogy Eperjes Károly elbeszéli az ő rántottáját A turnéban. A szakács, a tolvaj, a feleség meg a szeretője. Kis János, Tragédia. Bővebben…
Mások javát megkívánni. Sóvárogni. Méricskélni. Megkeseredni. Mindig csak másodiknak lenni. Káin és Ábel, Jákob és Ézsau, Dávid és Uriás. Bővebben…
Azt mondták mindig, erősen szexuális vagyok. Bővebben…
Jelenleg azt vizsgálják a nyomozók, hogy Pistorius dührohama a gyilkosság idején annak a mellékhatása lehetett-e, hogy kábítószer hatása alatt állt.
A csütörtöki gyilkossággal kapcsolatban Bővebben…
Szép ruhákat vesz neki, étterembe meg utazásokra viszi. Befizeti a tandíját, életbiztosítást köt a nevére. Telik rá bőven. Nagyvonalú és önzetlen. És a nő mindezt elfogadja és élvezi.
L. D-nak, legnagyvonalúbb barátnőmnek
Fösvény, zsugori, garasoskodó, kicsinyes, sóher, spúr, fukar, uzsorás, szűkmarkú, skót, és, igen, zsidó. Bővebben…
Aztán van ez is. Ez a férfi békés, nem sokat szól. A felesége egy kicsit tudatosabb. Netán agilisabb. Vagy pedig épp nagyon nyomorult, és valaki nagyon visszaél ezzel. És akkor a férj, mivel békés, nem szól.
Bemennek mondjuk egy étterembe, mert a nő nagyon éhes. Bővebben…
Azért teszem ki ezt most főoldalra, mert kapcsolódik az autóvitához, amely az eszköz a különbség című bejegyzés alatt indult.
Érvelési hiba: az egyedi, esetleges történetből általános tanulságot von le valaki, mégpedig azért, mert szeret szörnyülködni — erről szólt a sorozat 5. része, “a sógorom is”. Most egy kicsit másról írok.
Az ember magából indul ki, hát persze. És ha sérelem éri, szívesen von le belőle a világ működésének egészére vonatkozó következtetéseket. Bővebben…
Pygmalion, a görög király kitalálja magának az eszményi nőt: megformálja halott anyagból, és életre kelti. A görög mitológia történetét G. B Shaw formálta vígjátékká, és ezen alapul a My Fair Lady című musical-film is. Talán nem túlzok, ha kultúrkörünk egyik alaptörténetének nevezem. A típusnak számos változata van az irodalomban: Lulu, Nana , Nóra, emellett számos költő, képzőművész, rendező is magának formálta a múzsáját.
A Pygmalion-férfi valójában a nagyon is élő, létező nőt alakítja élettelen szoborrá. Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 