érvelési stratégiák 7.: édes erdély

A cím, természetesen, csak provokáció. Arról a jelenségről írok, amikor a párbeszédben egy semleges, önmagában értéket nem hordozó körülmény, sajátosság a beszélő elfogultsága miatt ab ovo értékesként értelmeződik, illetve annak szánják — érvvé válik. Politikai ideológiák, alsó-középkategóriás publicisztikák kedvelt fogása az ilyesmi. A beszélő megállapítja, hogy a tárgyalt jelenség — mondjuk — kék, és a beszédpartner biztosnak vett előzetes meggyőződésére alapozva, miszerint a kék értékesebb, mint a többi szín, érv helyett belevillantja a kék fényt a szemébe. Akkor ugyanis nem kell valódi érveket hozni. És azt az alapállítást, miszerint a kék, az nem csak egy szín a többi közül, hanem mint olyan értékesebb, soha meg nem vizsgálták, sőt, e meggyőződésüknek valószínűleg a tudatában sincsenek.

Például:

értelmiségi, diplomás

orvos, ügyvéd, vezető beosztású

megbecsült, köztiszteletnek örvendő

keresztény, konzervatív

székely

négygyermekes édesapa — gyerekszám és gügyögő emlegetése a szülőstátusznak, érzelmileg telített szóval

Ide tartozik továbbá az a makacs képzet is, amellyel kitűnően tudnak szorongást kelteni bennünk azok, akik maguk küszködnek kisebbségi érzéssel, miszerint Erdélyben ugyan nehezebb az élet, de “Erdély” szebb, értékesebb, ősibb, vadregényesebb, a kultúrát igazabbul őrzi és képviseli, mint Magyarország — ez honnan, miből ered vajon? Továbbá, hogy a magyar nyelv a legszebb nyelv (különösen az angollal, némettel, orosszal alapfok alatt elakadt, csodálatos műveltségű polgártársainktól).

Holnap elkezdem fürdőkultúra sorozatomat, mert döbbenet volt tegnap a Rudasban!

170 thoughts on “érvelési stratégiák 7.: édes erdély

  1. Hasonló logika: “bezzeg az én időmben” – ide tartozik, hogy mi még nem nyafogtunk ennyit, vagy épp ellenkezőleg, a bezzeg akkor minden jobb volt. Nem volt ennyi beteg (nem hát, részben mert belehaltak), meg ennyi diszes (nem hát, simán hülyének vagy lustának lettek titulálva), meg depressziós (csak öngyilkos).

    Kedvelés

    • Én is azt szoktam mondani erre a “régen nem volt ennyi problémás gyerek” okoskodásra, hogy volt viszont rengeteg kisegítő iskola és szinte minden sulinak volt néhány “kisegítő” osztálya. Hiába volt a gyerek okos, ha nem tanult meg olyan tempóban olvasni, írni vagy számolni mint a többiek, könnyen odakerült. Diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia miatti egyéni fejlesztés a Nevelési Tanácsadóban? Ugyan már! Olyan nem volt, fogyatékos az a gyerek, nincs mit tenni és kész.

      Kedvelés

      • Ja, a sima kerületi általános minden évben két párhuzamos osztályt indított, az egyikbe beválogatták a jelentkezők közül a jó képességű gyerekeket, a másikba meg a kevésbé jókat ÉS a szociálisan hátrányos helyzetűeket. Aztán folyamatosan sápítoztak a tanárok, hogy “de hát az á osztály milyen ügyes/ott mindenki jól viselkedik/okosak és jól tanulnak, bezzeg a bések kezelhetetlenek és buták” stb.

        Kedvelés

      • “Régen nem volt depresszió, csak az emberek manapság nem tudnak már mit kezdeni magukkal.”

        “Hiperaktív gyerek?! Ha az enyém lenne, elbeszélgetnék vele, máris nem lenne hiperaktív.” (Ugyanezen a vonalon, egy pár évvel ezelőtti, a kívülálló számára hirtelen, váratlanul történt családot lemészárlós eset után: “Mi az, hogy ezt nem lehetett előre látni?! Én ott lettem volna, észrevettem volna!” – bár ez utóbbi inkább a rendítheteten férfiegó címke alá.)

        “Dédapám csak szalonnán élt, mégse volt kövér és magas vérnyomásos.”

        Jaj, jaj, jaj.

        Kedvelés

      • “Dédapám csak szalonnán élt, mégse volt kövér és magas vérnyomásos.”
        Persze mer othelló bort és törkölyt ivott rá és kiokádta. Bocs

        Kedvelés

      • az én nagyapám is azon élt egy 500 fős faluban, sovány volt és alacsony a vérnyomása, de ő juhász volt és sokat járkált, aztán később napi 10 óra fizikai munkát végzett, olyan mezeit, majd beugrott a vonat alá a nagy boldog élet elől, csak elszúrta szegény és így túlélte, aztán viszonylag fiatalon meghalt agyvérzésben ha jól tudom. béke legyen vele.
        klassz dolog a parasztnosztalgia meg a múltpátosz, városi lakásban, központi fűtéssel és teli hassal morfondírozva.

        Kedvelés

      • Nem hinném hogy a kiokádás volt az oka. Inkább az, hogy nem azon élt, hanem evett azt is, meg mellette sok minden mást, amitől viszont nem lett dagadt, meg kidolgozta a belét a földeken.

        Kedvelés

      • Egy disznót vágtak egy évben. Ez a jobbik eset volt. És voltak rá tizenvalahányan. Szalonnát akkor ettek, amikor mezei munkák folytak. Máskor nem volt. Én szívesen megmutatnám nektek, hogy milyen ételeket főzött az én székelykáli dédnagyanyám a mezei munkásoknak. Nem mennénk el vele a Lidiig. Szóval ez mese, hogy a régi paraszt szalonnán élt.

        Kedvelés

      • Nálunk kétszer volt, egy tavasszal és egy ősszel. Más húsféle is került azért néha, meg gyümölcs és víz, meg
        munka rogyásig.

        Kedvelés

      • Akkor a tiétek egy gazdag család volt. Mezőségen, akinek jutott két disznó egy évben, azt már úrként kezelték.

        Kedvelés

      • Nem, nem volt gazdag, egyáltalán, bár ha ez már annak számít, elfogadom.
        Nem tudom, legalábbis, de egy apró tanyán élték le az életüket, villany nélkül, kútból húzott vizet ittak.

        Kedvelés

      • Így az enyémek is, csak nem tanyán. Sok volt a gyerek, oszlott minden. 3 disznót neveltek, de egy kellett az öregeknek, a nagyobbik a gyerekeknek és egy maradt a háziaknak. Elosztottak egy disznót háromba…. nálunk a kolbászevés ünnep volt.

        Kedvelés

      • Nagyszüleid, vagy dédszüleid? Van egy olyan érzésem, hogy itt van egy generációnyi eltolódás. Az én nagyszüleim a ’30-as években születtek. A dédszüleim születtek 1910 körül. Ők több gyereket neveltek és esetenként jobban éltek. Amíg nem maradtak a férfiak a háborúban.

        Kedvelés

  2. BZ (aki az én verzióm a művész úrra), mindig úgy fogalmaz, hogy ő kolozsvári születésűként sem érti, hogy sokan miért használják pajzsként a határon túli születést. Nekem ez annyira pontos fogalmazás. Tudom, hogy ez csak egy párhuzam és nem ez volt a lényege a posztnak, csak ez volt az első gondolatom. Bár végül is minden ilyen esetben ez történik: valamilyen neutrális tulajdonság puszta létét maga elé tartva kardozik az illető. Érdekes ez, most ezen gondolkodom picit.

    Kedvelés

  3. Örülök, hogy előhoztad ezt a témát. Elterjedt az a mítosz is, hogy az erdélyi magyarok szebben beszélnek magyarul, mert az ottani magyar nyelvet nem érték olyan erodáló külső hatások, mint a magyarországit. Hát dehogynem, sőt. Az erdélyi értelmiség kevésbé használja az angolszász szakzsargont, de beemel az ottani magyar nyelvi szókészletbe egy sor román közvetítéssel (franciából, németből, angolból) érkezett szakkifejezést. A falusi magyarok pedig azokat a román eredetű szavakat építik bele a magyar nyelvbe, amik az utóbbi évtizedek modernizációja és urbanizációja során épültek be a hétköznapokba.

    Porhintés a szöveg is, hogy a székelyek (meg a magyarok) “csavaros észjárásúak” volnának. Az erdélyi magyar nyelvhasználat nem példaértékű, nem autentikusabb, mint a magyarországi, egyszerűen csak más.

    Kedvelés

    • ” A falusi magyarok pedig azokat a román eredetű szavakat építik bele a magyar nyelvbe, amik az utóbbi évtizedek modernizációja és urbanizációja során épültek be a hétköznapokba.” A falusi magyarok , mivel ezekben a kozossegekben a rendorn kivul alig akar roman, nagyon keveset tudnak romanul, nemhogy ezeket a szavak beepitsek.

      Kedvelés

      • Nyilván, sosem alkalmaznak olyan szavakat pl. mint cáca. Meg hát ugye ügyet sem kell intézniük a román nyelvű hivatalokban.
        Erről jut eszembe. Egy magyarországi szlovák faluban, nem sok magyar lakja asszem, hangzott el a beszélgetés: idu na körgáte. Én így hallottam, lehet, hogy nem pontos.

        Kedvelés

      • én pár éve a buszon hallottam romáktól, hogy “harminckettesu”; fura, hogy csak a szám volt magyarul az egész beszélgetésben.

        Erdélyben meg a gyerekektől hallottam, hogy románul szólítják a közvetlen családtagjaikat, magyar nyelvű beszélgetés közben is.

        ezért gondolom, hogy ez a finnugor nyelv valahol ránk ragadt, és azt a tételt, hogy a legfontosabb szavakat az ember az anyanyelvén mondja, szerintem ez nem igazolja. pont, hogy a legfontosabbakat a nyelvi környezet szabja meg, mert azok a leggyakoribbak.

        nem vagyok nyelvész, meg nem hiszek a sumer-magyar rokonságban sem, de a nyelv-váltás megoldás lenne az eltérő genetikai és nyelvi sajátosságok problémájára. valahol, valamikor hallottam erről, de pontos hivatkozásra nem emlékszem. ki foglalkozott ezzel?

        Kedvelés

      • A nyelvészet tudomány, eredményeit vélekedések vagy érzelmek nem írják felül. Mondhatom, hogy szerintem a nehézkedés törvénye nem is úgy van, mert én megfigyeltem, hogy amikor leejtek egy almát – ennek a tudományos tényhez semmi köze sem lesz.

        http://www.nyest.hu/hirek/finnugor-e-a-magyar-nyelv

        “A finnugor nyelvrokonság kétségbe vonásának egyik oka, hogy közszájon forognak a magyar nyelv rokonságáról szóló alternatív elméletek, a másik pedig, hogy az előző rendszerben a finnugor nyelvrokonságot tanították az iskolában, és ezt is a rendszer egyéb hazugságai/tévedései közé sorolják. Ezért érdemes tényként leszögezni, hogy jelenleg nem létezik olyan tudományos igényű munka, amely érdemben cáfolná a finnugor nyelvrokonság tényét.”

        Kedvelés

      • Ennyi. Én is mindig ezt mondom, de erdélykedvelő, konzervatív, nem nyelvész, hanem zenész ismerőseimet nem tudtam még meggyőzni. A zenészekkel különösen nehéz, mert a népzenénk alapvetően ázsiai eredetű, és nekik ennyi elég.

        Kedvelés

      • A népzenénk ázsiai? Ezt sem hinném. Legfeljebb ázsiai IS. Meg – többek között – reneszánsz. Meg persze balkáni, török, stb.

        Kedvelés

      • Eleve mi a magyar népzene? 😀 mert a több száz éves dudadallam is az, meg a Zöldre van a rácsos kapu festve című nóta is valahol. Ráadásul a zene és a nyelv a tudomány módszereivel nem összevethető, nem következtethetünk egyikből a másikra, mint ahogy a genetikai sajátosságokból sem a nyelvre, stb. De tudom, hogy nem téged kell meggyőznöm, Gyöngyi 😀

        Kedvelés

      • De nekem a mama (akit ápolok Németországban) veje azt mondta, hogy pont olyan akcentussal beszélem a németet, mint a finn haverja(ez már cáfolhatatlan bizonyíték, nem? 😀 ) Pedig előtte élő magyart nem is láttak, én voltam az első példány

        Kedvelés

      • A nyelvváltás létező jelenség, de amúgy a genetikai, nyelvi és kulturális rokonság három különböző, nem okvetlenül párhuzamosan alakuló jelenség. Volt nyelvcsere-elmélet, talán László Gyula? Dehogy ez hogy jön a román példához, nem értem.

        Kedvelés

      • Aki a “cac’at” hasznalta nem faluban, hanem varoson el. Csikszereda varos. Nem, magyar faluban kicsi a valoszinusege, hogy a ca’cat hasznaljak.

        Kedvelés

      • Te erdélyi faluban élsz? Hány erdélyi falut jártál be, hogy ennyire ismered? Gyimesközéplok város? A havasok pásztorai városban élnek?

        Kedvelés

      • mulatni fogtok: erdélyben a “cáca” román jövevényszó (eredeti: ţaţă), kofánét jelent, átvitt értelemben kicihelődött falusi nőt, aki csak addig néz ki városi előkelőségnek, míg ki nem nyitja a száját. a közhivatalok kedvenc alkalmazottja.

        Kedvelés

      • Akkor én másik falukban (és városokban) jártam.

        Valami miatt kedves zenekarom az Open Stage ugrott be. Ismeritek-e?

        Kedvelés

      • (maszlina-olajbogyó, vinetta-padlizsán, árdé-paprika)
        ((bár a legkevésbé sem vagyok nyelvész az eredet bizonyításához))

        Kedvelés

      • Ó, én sem vagyok nyelvész, etimológus még úgyse, de hát azért van, ami egészen egyértelmű átvétel. Még akkor is, ha mondjuk kétes, hogy a murok (sárgarépa) a szlávból került-e be, vagy éppen román áttétellel.

        Kedvelés

      • Morcovei. Szlávosnak hangzik a román megfelelője is, és valószínűleg azért, mert az is.
        (Még mindig) nem tudok románul, de nagyon érdekel az a vidék (nem csak “édeserdély”, az egész Románia tokkal-vonóval), és anno kicsit hozzápiszkáltam a nyelvtanuláshoz is (talán nem Cărtărescuval kellett volna kezdeni, muhaha). Azt figyeltem meg, hogy egy tök logikus, szögletes latin vázra megy a minden, ami nem okvetlenül kizárólag latin, és nem mindig logikus, viszont teljesen egyedi a végeredmény. Ami meg az erdmagy jövevényszó-használatot, meg úgy általában a többnyelvűséget, többnemzetiségű környezetet illeti: beleírták az alkotmányba még Cuza idejében (=piszok rég), hogy “Románia egységes nemzetállam”. Ez akkor se állt, nem is fog – nem jön ki a matek. Van egyáltalán egységes nemzetállam, bárhol??

        Kedvelés

      • A borcan román szó eredete a magyar borkanna, amiben régen beföttet is tettek el télre. Szóval a sorrend: borkanna (a Mezőseg egy részén ma is kannáknak nevezik a beföttes üveget)-román borcan majd ebből a magyar borkán vagy borkány. Nem minden az, aminek tűnik.

        Kedvelés

      • Egyik volt osztálytársam meg kantának hívta (aranyosmenti) a befőttesüveget.
        Egyébként cáfolnám azt a nézetet, hogy a falusi magyarok nem használnak román szavakat, dehogynem. Írtátok, hogy egy példából nem szabad következtetést levonni, úgyhogy csak a példát írom: egy olyan faluban élek, ahol csak egy román család van (persze, hogy a rendőr 🙂 ),és két-három vegyesházasság, a többi többszáz ember pedig magyar, magyar az adminisztráció (vagyis a polgármester és többségben a hivatal dolgozói, lehet magyarul ügyintézni, csak papíron van minden románul), magyar a családorvos, magyar tannyelvű az iskola és az igazgatója stb., tehát a hivatalos élet is szóban magyarul zajlik, mégis rengeteg szó van a mindennapi használatban, amit a románból vettünk át.(legalábbis majdnem ugyanúgy mondjuk őket, mint a románban, lehetnek más eredetűek is) Időnként akad egy-egy “kultúrember”, aki aggódva elsajnálkozik ezen, hogy mi lesz így az anyanyelvvel, és kb. ennyi(helyi nyelvőrzés 🙂 hi-hi). Példák a példán belül: az emberek itt a szfátra mennek, ha a primárral akarnak beszélni, de van úgy, hogy a vicse is segítségükre lehet, pungába viszik haza a boltból a borkányt, szukkot, kópertába küldik a levelet, egyesek vinettát tesznek a zakuszkába, a vállalkozóknak időnként vizálják az engedélyüket, a gazdák csobánt fogadnak az állataik őrzésére, és jobb ha nem tudod, hogy hol a kettes poliklinika, vagy nem kell a rekuperárera járnod, ha megengedheted, inkább a privátorvos kabinettyibe menj, az viszont már komoly, ha az urdzsencára visz az ámbulánca, de az autót mindenképp el kell vinni verifikálásra, a traktorba motorinát kell tankolni és utána remorkát kötni, ha szállítani akarsz valamit, …. a sor nem teljes, de ezek a szavak a mindennapi beszéd részei, pedig sokan nem is tudnak románul. A konklúzió, most elmarad 🙂

        Kedvelés

    • Kedvenceim: punga, necc, kalorifer, kazettafon!

      Egyébiránt az apai rokonságom békési szlovák volt (tótok). Az ő anyanyelvük nagyjából megmaradt a 18. századi nyelvállapotban, amit aztán feldúsítottak a modern magyarral és szlovákosan ragoztak. Imádtam mindig! Gyerekkoromban még jártak hozzájuk Csehszlovákiából egyetemisták gyűjteni. Most már a nemzetiségi iskolában a standard irodalmi szlovákot tanulják, az öregek nyelvállapota kihalófélben van.

      Kedvelés

      • He-he, nálunk az biza kazettofón volt.
        Most, hogy ezeket olvastam máris előkerült rengeteg 1000éve használatlan szó, pld. mondom, hogy stampilla és csak néz rám itt nagy szemekkel a másik felem. Pedig már azt hitte, hogy ennyi év után új szót már nem fog tanulni tőlem.

        Kedvelés

      • “Az öregek nyelvállapota”. Mamámtól én is hallok olyanokat, hogy na! “Mégyem na kergát, vízállás megtekintováty!” Mondjuk az ilyeneken ő is mulat, törjük kerékbe ügyesen az anyanyelvünket, mind a kettőt. Szeretem ezt én is! (Meg így legalább tudom, mi a különbség a mátoha és a topolec között.)

        Kedvelés

      • Gyerekkorom ikonikus mondatai: Tágyeme do temetová!, Mamóka, szórakozujetye? 😀 😀

        Kedvelés

    • Köszönöm, lidércke, jók ezek a transzilvanizmusok.

      Nekem tetszenek a keverék szavak, akárhogyan is épüljenek be a mindennapi nyelvhasználatba. Ablakot nyitnak egy olyan világra, amiben nincsenek meg azok a határok, amiket a romantikus lelkű nacionalisták szeretnek elképzelni.

      Ráadásul az Erdélyben beszélt magyarnak is többféle nyelvjárása van – ugyan melyik lenne ezek közül az az autentikus, amit kiemel a magyarországi erdélykultusz híve?

      Kedvelés

  4. Az esetek egy részében valami akol-közösségi érzésből fakad ez és önigazolás is: én is konzervatív – ő is konzervatív, csak nem lehetünk rossz emberek.
    Lehet ez a pronyó képmutató tisztelete a tanult, rangos (nadrágos) ember iránt – közben persze a kurvaanyát, nézd meg milyen autóval jár!
    Az erdélyi nóta meg a konzervatív körökben dívó, hamis historizáláson alapulhat, talán.

    Vicces, hogy épp tegnap futottam bele egy ilyen érvelésbe, épp olyan embertől, akinek az érvelés lenne a szakmája: Ügyfelem ezt nem tehette, hiszen egyetemi tanár.

    Erdélyi magyart nem hallottam mostanában, felvidékit igen, van amit elsőre nem is értettem (poliklinika), de volt, ami egyből szívembe lopta magát: terepszínű bermudám ugyanis “maszkácsos” volt. Gyönyörű!

    A fürdőre kíváncsi vagyok én is, bár sejtem, olyasmiről szól, ami miatt nem járok fürdőbe, meg úgy általában közösségi terekbe.

    Kedvelés

      • Hát ezen most nagyon jót röhögtem… Ti. elképzeltem, hogy női napon betévedek egy olyan kis ízléses, hátul pertlivel megkötendő zsebkendőben a feredőbe.
        De most már csak még kíváncsibb lettem.

        Kedvelés

      • Írtam múltkor, hogy én egy vidéki fürdőbe járok, amikor a szüleimnél vagyok. Ott nincs nemek szerinti nap, de ott minden hétköznap férfi nap. Szinte csak férfiak vannak, akik mindenféle “izgalmas” dolgokról beszélgetnek a szaunában.

        Kedvelés

  5. Én is nagyon örülök ennek a témának. Rám nagyon csúnyán szoktak nézni, ha azt mondom, hogy egyszer elég volt, megnéztem. Nem nekem való. Akit nagyn érdekel, meg is szokta kérdezni, hogy pontosan mi nem tetszett, ezt meg is tudom indokolni. Soha nem értetettem, hol a baj. A felvállalással itt is. Azt egyszerűen nem illik!

    Kedvelés

  6. Előre is remélem, hogy nem üti a fürdős poszt a medence partján bőrkeményedést és körmöt a vízbe vágó öreg pacákok sztoriját, mert elhányom magam.

    Kedvelés

  7. Én olyan udvarias érdeklődéssel vagyok Erdély iránt. Lett vagy tíz nagyszerű, barátnak mondható ismeretségem onnan, nagy látószögbővülés, de közben van ez a “látod, mi is tudunk valamit” büszkélkedés, mesterséges árok, távolságteremtés. Meglep ez a nagyon egyenes derekú, mi-itt-Erdélyben-tudod-tempó. Úgy tesznek, mintha ők engem Budapestestül-anyaországostul-belpolitikástul tökéletesen ismernének, én nem tudnám csak, ők milyenek. Közben magyarázom nekik, ki Orbán János Dénes.

    Volt három nem túl közeli ismerős, mindhárom erősen leste, mit csinálok, miből élek, mitől jó nekem, tetszett nekik a blog, érzelmesen, egy ideig lelkesedett, hízelgett, aztán ellenem fordult, fészen törölt. Próbáltam mindhárommal nagyvonalú lenni. Mosolygok egy kicsit.

    Egyikükben az a fantasztikus, hogy — ő is blogger, amúgy — állítása szerint egy szót sem ért a blogból, és miért nem szóltam neki a bloggerináról, hát hogy lehetek ilyen. Volt egy kedves korszaka, akkor úgy hívott: lelkem, és segélyezést szervezett a javamra, de erről engem nem kérdezett meg. Erre visszakérdeztem, miért csinálod, mit fölényeskedsz, miért hívsz lelkemnek. Minálunk ezt így szokták, aszongya. Mondom, de nem tinálatok vagyunk, hanem Budapesten. És persze köszönöm, de olyan kontrollszaga volt az egésznek.

    Meglepetten láttam, hogy közös ismerős Sziluval, majd amikor sűrűsödött az ügy, törölt. Engem. Ennél azért többre tartottam.

    Most meg hallom Szilutól, hogy a szeretője volt. Ízléses, na. Név szerint, magánéleti részletekkel, köztük igen kínosakkal taglalja a videón, hogy s mint volt. Biztos jólesik ez Violettának, a boldog menyasszonynak is.

    Egy kicsit tele van a tököm azzal, hogy Erdély meg az ő sajátosságaik mindig meg vannak említve. Hogy azt várják, essünk hasra. Mintha itt nem lennének tájak, hegyek, bibliafordítók. Mintha valamit kompenzálnának. Olyan… rezervátumszerű. Engem érdekel, ők milyenek, miben mások, de amikor így hangoztatják, meg egyes jellegzetességeik úgy vannak előadva, mintha ezt így kéne igazából mondanunk/tennünk nekünk is, és közben az egész baromira nem korszerű, nem európai, nem közös nevező, az zavar.

    Kedvelés

    • “Mintha valamit kompenzálnának. ” Hát szerintem pontosan ez van. A legtöbb magyarországinak ők “románok”, a románoknak meg “magyarok” pejoratívan persze. Sok erdélyi ismerősöm van (nagyon sokan hagyták el Romániát és jöttek ki ide, páran először Magyarországon próbálkoztak) és közülük néhány a barátom is lett. Beszélgettem velük néhányszor erről a témáról. Az egyikük,egy fiatal nő mondta, mikor kérdeztem, h miért akarja megkapni a magyar állampolgárságot is, h őt már annyiszor románozták le Magyarországon, h emiatt fontos neki, h papírja legyen arról, h magyar. Nem akar soha Magyarországon élni, ez csak egy gesztus. Mint ahogy a kettős állampolgárság is az volt és a legtöbben közülük amiatt az egy dolog miatt támogatják a mostani kormánypártot és utálják a többit.

      Kedvelés

    • Erdély is sokszínű, sokfélék az emberek, vannak nyugatosabbak, akik azért eléggé reflexíven látják a helyzetüket és nem hangsúlyozzák túl a különlegességüket. Azok, akik hozzászoktak a kisebbségi pozícióhoz a nagyobb erdélyi városokban, jól elvannak azzal, hogy bizonyos helyzetekben románokként, más helyzetekben pedig magyarokként viselkednek. Tudnak jóízűen ironizálni az identitásuk katyvaszával.

      Azokon a vidékeken van gáz, ahol a magyarok többségben vannak, mert nem hajlandók megtanulni románul, nem veszik a fáradságot, hogy a kétnyelvűség különleges adottságát kihasználják és élvezzék. A nagy különbség a művelt emberek és a tudatlan birkák között van Erdélyben is.

      Kedvelés

      • A “nem hajlandók megtanulni románul” eléggé meredek megfogalmazás. Azért “nem hajlandóak”, amiért a magyar kormány épp most indít diplomamentő idegennyelv tanfolyamokat.
        Mert csak román órán találkoznak a gyerekek a román nyelvvel, falun gyakran képzetlen (mindössze érettségivel rendelkező) helyettes tanár tartja a román órákat. Régebben a fiúkra katonaság alatt ragadt valami, most már ez a tanulási lehetőség sincs.
        Én 13 éves koromban beszéltem először románul két mondatnál többet: egy Marosvásárhelyről Csíkszeredába tartó vonaton. A román nyelvtudásomat elsősorban annak köszönhetem, hogy a szüleim fontosnak tartották, hogy tudjak románul, édesanyám sokszor töltötte velem a délutánokat román tanulással. De mit tehet az a gyerek, akinek otthon nincs, kitől tanulnia, mi több, az iskolában sem igazán? Az gimnáziumban bemagolja a leckét, de két épkézláb mondatot alig tud megfogalmazni, és reménykedik, hogy átmegy érettségin. És pályaválasztásnál fontos szempont lesz az, hogy magyarul tanuljon az egyetemen is.
        Szóval úgy vélem, hogy az erdélyi művelt emberek és birkák közötti vonalat nem lehet meghúzni szigorúan a román nyelvtudás mentén.

        Kedvelés

      • Pontosítok: a hajlandóság az igényesség függvénye is. Ismerem azokat a nehézségeket, amikkel az az erdélyi (székelyföldi, partiumi, stb.) kamasz szembesül, aki több szeretne lenni, mint amit a szűk falusi környezete megenged. Aki azt látja, hogy az osztálytársai nem hajlandóak románul beszélni és kiutálják a románul beszélő tanárukat. Nehéz a helyzet akkor, ha a családból és az osztálytársakból (és azok családjából) hiányzik az az igényesség, ami szélesebb körű nyelvi műveltséghez és következésképpen egy tágabb világképhez vezet.

        Kedvelés

    • Én nem érzem másnak magam semmivel sem a budapestieknél, sem a moldvai csángóknál. Úgy érzem, hogy az, hogy hová születtem, nagyon nem rajtam múlott, ahogy az sem teljes mértékben, hogy hol tartok most. A jelenlegi énemhez megtett útat számítom, és arra büszke vagyok, ha belegondolok, hogy hol vagyok és hol lehetnék. Amiatt, hogy én így látom az életemet és egyáltalán a környezetemet, nézeteltérésbe keveredek nagyon sok emberrel, és nem értik, amikor mondom, hogy a legvégén senki nem kérdezi, hogy melyik kaszthoz tartozol: meghalsz és kész.

      Kedvelés

  8. Dragomán-interjú, 2007. május 4., hogyaszongya nem tetszik neki Erdély skanzenizációja. Szeretek én ott sokmindent, kivéve a paneleket, melyek üresek, elfednek, klisék csupán. Ha meg van az a csillagösvény töltve tartalommal, akkor tudom méltatni, de legtöbbször ilyen nem fordul elő. Az, hogy minden szomorú szemű, kérges kezű, réten kaszáló, bajszos parasztbácsiról azt higgyem válogatás nélkül, hogy ő az EgyenesDerekúMagyarEmber, ez egyszerűen ostobaság.

    Amit meg a lelkemgalambocskámról leírtál, az jellemmutató.

    Kedvelés

  9. Erről még eszembe jut a modoroson sokat emlegetett “sértődött vidéki”. Én is az vagyok kicsit, mert falun nőttem fel, de már leszoktam arról, hogy arról regéljek, milyen volt nálunk vidéken. Hogy jobb volt a levegő, lehetett nagyokat sétálni a réten, kedvesebbek az emberek, van kapcsolat, kapcsolódás, összejártunk, normális kaját ettünk, nem voltak dugók, és ott vannak az Emberek, az Igazi Emberek, mindenki csupa szív, csupa lélek, közösség, szeretet,senki sem rohan stb, jaj, itt “Pesten” ezek nem tudják, nem is értik. Közben meg… soha sem sétáltam ott a réten (vagyis utoljára kb. 10 évesen), a szomszéd banyákat rühelltem, mert mindenbe beledumáltak, szétfagyva vártam a hathuszast reggelente, az egy km-en belül lakó volt iskolatársaimmal meg 20 éve nem beszéltem, ahogyan sok mindenki mással sem, és kb. 15 éves koromtól arra vágytam, hogy kiszabaduljak onnan. 🙂 De azért mi vidékiek tudjuk, mi tudjuk, csak mi tudjuk. Ezek a pesti népek meg, ááá… nem is magyarázom, na.

    Kedvelés

    • Nyugodj meg, én egy leszakadt kisvárosból származom, panelban nőttem fel, erdőt, rétet, állatot csak a szomszéd faluban élő nagyanyámnál láttam, mégis én aztán tudom milyen az a vidéki levegő, meg a kedves emberek.! Pedig.. inkább szénport szívtam be gyerekként, és hát azok a kedves nénik se voltak kedvesek, ha nem köszöntem elég hangosan 🙂

      (A nagy ismeremavidéket dumámra viccesen reagált az élet, húszévesen lett egy igazi, háromszáz fős faluból származó barátom, sokat jártunk a szüleihez. Ott aztán vége lett a nosztalgiámnak, véres munka, falu szeme, szegénység, elzártság, sokaknál műveletlenség is… Egyedül a finomabb ízek és a jó levegő iránti illúzióm maradt meg)

      Kedvelés

    • Tősgyökeres pestiként sosem értettem miért jönnek Pestre a vidéki népek, ha ott minden annyira de annyira…aztán éltem 3evet Győrben, ami olyan város forma volt ’90 Ben. Nem maradtam ott, milyen lehet a falusi élet valójában ?

      Kedvelés

      • Már egy ideje tervezem, hogy írok róla egy bejegyzést. Falun nőttem fel, a családom még mindig ott él, a testvéremék is, és sok unokatestvérem is. Ami nagy eltérés lehet egy Bp-en élő ember számára, hogy ott nincs választásod, mindenből egy van: bolt (nem közért), kocsma, stb., és sok minden nincs is (mozi, színház, stb.)

        Az emberek azért jönnek ide, mert ott nincs munka, meg semmi sincs. Meggyőződésem, hogy nem a falusi élet után vágyakozunk, hanem a gyökereink hiányoznak, pl. a család, a megszokott környezet. Nekem rossz itt az, hogy nincsenek kötelékeim, emlékeim. Nem csináltam itt semmit gyerekkoromban, diákkoromban (mert nem itt voltam gyerek, diák, egyetemista), nem tudok érzelmileg kötődni. Aki itt nőtt fel, kötődik, nekem az épületek egyformák. Nincs olyan, hogy itt játszottam, itt mentem a suliba, itt ittunk, itt randiztam először, stb. Nincsenek is gyerekkori barátaim, egykori iskolatársaim sem.

        Kedvelés

    • Nekem még mindig nosztalgiám, sőt iszonyú honvágyam van a vidéki élet után, annyira, hogy ha úgy igazából rágondolok a falumra, bőgni kezdek, kivétel nélkül mindig, ezért inkább nem is gondolok rá. Fogalmam sincs, hogy miért van ez így: nehéz volt ott az élet, szegények voltunk, sokat kellett dolgozni a szőlőben meg a kukoricában, nem voltam boldog, magányos voltam, és hajnali ötkor kellett kelnem. Nem volt ott egyetlen barátom sem az állataimon kívül, mondjuk a szomszéd nyanyákat imádtam, bár közösség nem létezett akkor már, mire én nagyobb lettem. Mégsem akartam onnan soha eljönni, kamaszként se, és ha most megkérdik, hová való vagyok, a falumat mondom… Komolyan nemtom, miért van ez… Holott tudom, hogy nem lennék képes már ott élni, túl nehéz lenne, nincs munka a közelben sem, nincsen buszjárat, ráadásul az egész helynek nincs 50 éve se hátra, és nem marad ott egy ember sem, a házakat meg benövi az erdő – az egyik közeli faluval megtörtént már ez, nagyszüleim idejében lakták még, most meg nem.

      Pesttel kapcsolatban valahogy közömbös vagyok, szép város, ott lakik sok barátom, és szeretek hozzájuk felmenni, egyvalami zavar csak: az hogy ez az ország olyan nyomi vízfejű, hogy nagyjából minden Pesten van, ott van az érdekes programok zöme, ott vannak normális fizetések, és ha jobb életet akarsz, fel kell költöznöd. (Vagy kivándorolni külföldre.)

      Kedvelés

      • Nekem az álomhelyem nem a szülőfalum, az az Alföldön van, ami nekem soha sem volt vonzó. Az én álomfalum a Mátrában van, oda örömmel elköltöznék, és onnan Bp is csak egy órányira van.

        Kedvelés

      • Nekem ez nem igazán álomhely… Meg lehet, hogy félreérthetően fogalmaztam, de nem is maga a vidéki élet, mint olyan, hiányzik, hanem maga az a hely, ahonnan jöttem. Irgalmatlanul, ösztönszinten. Ha egyszer eljutok egy pszichológushoz, ez lesz az első, amit elmesélek neki.

        Kedvelés

      • Nem volt félreérthető, ill. azt hiszem, értem. Csak nekem ezektől az érzésektől függetlenül, vagy ezek mellett van egy hely, ami pont egy falu, ahol örömmel élnék.

        Kedvelés

      • Aritareal: azt mesélte egy pszichológus ismerősöm, hogy volt olyan páciense, akinek egy nagyon krízises helyzetben, azt tanácsolta, hogy menjen haza a szülőfalujába hozamosabb időre töltődni. Én simán elhiszem, hogy a szülőfalunk/városunk adhat olyan érzelmi és egyéb pluszt, amit semmi más!

        Kedvelés

      • Nagyon érdekes ez az erős kötődés, amiről írsz.
        Nálam pl. ez nincs meg, kb. 10 éves korom óta tudom, hogy el akarok jönni, a számomra unalmas kisvárosból, hogy Pesten akarok élni.
        Több mint tíz éve élek itt, és még mindig tobzódom a mindenféle lehetőségben, amit csak Pest adhat, és talán azért is értékelem ennyire, mert ismerem a másik végletet.
        Az utóbbi időben viszont nagyon elkezdett hiányozni a természet közelsége, erre ki kell találnom valamit!

        Kedvelés

    • Nahát, de emlékeztet sokmindenre, story of my life 🙂 még a busz is hathuszas nálunk is.
      Vagyis hát nekem nem voltak ilyen nosztalgiáim, inkább a gonosz ex-vidéki voltam-vagyok, aki savazza a falut – ez se szép. Hatévesen, amikor először voltam Budapesten, és éjjel titokban kiszöktem a Hármashatár-hegy melletti panel erkélyére, hogy nézzem a forgalmat, akkor döntöttem el, hogy én ebbe a városba vagyok való, és rosszul érzem magam otthon azóta is. Néha a meggyfa jut eszembe, hogy az alatt jó nyáron, délben, hálóingben kávét inni, de hogy ez így elég is, 5-10 napnyi meggyfaalattkávézás per év. Ennyi nosztalgiám van. És nem, nagyon nem kedvesek az emberek, buták és rosszfejek és nem szeretnek engem, furákat beszélek, meg túl úrinő vagyok. Áh, na bocs, hogy ideoffoltam, csak valahogy most felszínre tört ez a kommented miatt.

      Kedvelés

    • Nahát, de érdekes, hogy ezt mondod? Nemrég volt egy ilyen tapasztalatom. Dióhéjban annyi az előzménye, hogy egy itt is megemlített petícióról (nem az erdélyi gyökerekkel, hanem a Lengyel Intézettel kapcsolatban) írtam egy bejegyzést és egy körlevelet, amit elküldtem néhány barátomnak ill. kollégámnak.
      Na, az egyiküktől jött egy ilyen reakció, hogy “tudod én ilyen vidéki ember vagyok, és azt gondolom, hogy ez az egész egy ilyen pesti, liberális értelmiségi gumicsontrágás.” A fűszere a történetnek, hogy én is vidéki vagyok, egy páréves pesti tartózkodást leszámítva még mindig, sőt egy városból származunk az illetővel. Na, most ugye, ki a vidékibb? Annak lesz jobban igaza? (Mondtam is neki: inkább igyunk egy pálinkát, ha erre jársz! Amúgy vidékiesen. Kedvelem őt amúgy.)

      Kedvelés

      • OFF: Úristen, most olvasom a Lengyel Intézetes sztorit, állam a földön koppant. Férfihang ma egy kiállítótérben, ez viccnek is rossz, ez egy abszurd.

        Kedvelés

  10. erdélyben engem a táj nyűgözött le: a madarasi hargita, meg útközben egy rég elhagyott, pár fejfás temető a domboldalban tele mezei virággal, a romos kastélyok, falusi erődtemplomok, ahol a madár sem jár. nekem nagyon-nagyon tetszenek, nagyon megérintettek.

    Kedvelés

    • A tájak is az emberi képzelet termékei. Az az igazán érdekes, amikor az ember meglepődik, mert valami olyan részletet vesz észre, ami kilóg egy kicsit az elképzelt tájból: például egy cigánykaraván a domboldalban Segesvár és Berethalom szász erődtemploma között. Ettől lesz igazán személyes a tájkép.

      Kedvelés

  11. Én ezzel az erdélyes sztorival úgy vagyok, hogy. Érzem a véremben, a tüdőmben fojtogat, a génjeimben a fájdalmat az igazságtalanság miatt, ami minket ért akkor.
    De nekem az okok nem tiszták, elkenték, tele van szarral…
    Én szeretek Wass Albertet olvasni, és nekem igenis romantikus a székelység. De pl. nem bírok azonosulni a gárdával ésatöbbi. És annyira fáj az is, hogy mostanában pejoratív értelme van annak, ha azt mondom, szeretek magyar lenni. Meg vannak ilyen igéi is, hogy magyarkodás. És fáj az is, hogy lejáratják az országunkat, és lenéznek miattuk minket a külföldiek.
    Én szeretem a kultúránkat, az ősi dolgainkat. Én szeretek lovagolni (nem kellett tanulnom sem, ösztönösen húzok a lovakhoz), és szeretem a rovásírást. És az ismerős arcokat. Néha még a kárpátiát is. Bevállalom.
    És nagyon bánt az, hogy rasszizmus van, nem megoldások. És hibáztatás. És Holokauszt-tagadás. Én ezt nagyon fájlalom. Hogy ennyire szar irányba tartunk.
    Nem tudom jobban kifejezni magam.
    Fáj most nekem ez az egész is, hogy vagyunk mi, a hülye blogolvasók (feministák, meg anyaországbeliek…pff- de amúgy meg nem is mindenki az…pff…), meg az okos ezoszili és bandája. Ez is milyen?? Ajj.

    Kedvelés

    • Szívemből szóltál. Nagyon sokszor érzem azt a kettősséget, hogy én büszke vagyok a hazámra, a nyelvre, amit beszélek, a kulturális gyökereimre, és mégis ciki ez, mintha ettől azonnal valami ostoba tuskó lennék, mert csak ilyen vagy csak olyan lehetek.
      Ha büszke vagy, és nem szégyelled, akkor magyarkodsz, meg ostoba vagy. Ha kritizálni mered, akkor meg nyugatnyaló, meg zsidó, meg a többi. Hát, köszönöm, egyik oldalból sem kérek, inkább.

      Kedvelés

      • Azt hiszem, nem is erről volt szó. Sokkal inkább arról, hogy attól még, hogy a miénk, nem képvisel a világ többi részéhez képest többletértéket, max. számunkra. Ha viszont a személyes kötődésünket abszolutizáljuk, azt, amit mi tekintélynek, origónak, központi értéknek tekintünk, belevetítjük egy olyan párbeszédbe, ahol érvek és ellenérvek vannak, el fogunk beszélni egymás mellett, elcsúszik a párbeszéd, és nem arról lesz szó, mint amiről eredetileg beszélgetni kezdtünk. Én pl számtalan olyan beszélgetést folytattam le, ahol nem hangzottak el érvek, mert együtt bólogattunk valamire, amit mind a ketten értéknek tekintettünk, és egy harmadik fél hiába tajtékzott, hogy mondja a véleményét, labdába se rúgott, mert nem is arra reagáltunk, amit mondani akart. Pedig mindannyian a világ legszebb nyelvét beszéltük 😉

        Kedvelés

      • Nem is gondolom, hogy többletértéket képvisel.
        Csak arról beszélek, hogy az, aki a sajátját jól ismeri, és becsüli, az a másét is el fogja fogadni, nem érzi sem a bizonygatást, sem a felülkerekedést szükségesnek, mert kellően erősnek érzi a sajátját ahhoz, hogy más ne zavarja.
        De ehhez kell az, hogy ismerd és tiszteld a saját kultúrádat. Másét is ezen keresztül fogod.

        Kedvelés

      • Szívemből szóltál. Nekem többletértéket képvisel a magyarságom, mert én ezen keresztül határzom meg önmagam. Ez nem jelenti azt, hogy aki más kultúrán keresztül teszi ugyanezt, az kevesebb, Ha párhuzamot kellene vonni, akkor azt mondanám, hogy ez olyan, mint a gyerek. Tudom, hogy az enyém is ugyanannyit ér a halpiacon, mint a szomszédé, de az enyém nekem drágább. Remélem érthető.

        Erdélyi idill. Nincs, de Wass Albert, Kós Károly és Tamási Áron nagyon igyekeztek Erdélyt egzotikumként tálalni. Erdély mindig kicsit szegényebb volt, így ráfogták, hogy az igazi értéke a szellemisége, a kutúrája, az emberek különlegessége. Nem vagyunk mi különbek, csak mások. És akkor érzünk kényszert magyarázkodni, amikor úgy érezzük, hogy mi vagyunk a szegény kistesó. Ilyenkor a leghatékonyabb stratégia, ha előkapjuk a jól bejáratott sztereotípiákat.

        Kedvelés

      • “Erdélyi idill.” vagy ” Nem vagyunk mi különbek, csak mások.” – témában eszembe jut egy nagyon régi és talán hatását máig is, esetleg csak a kollektív tudattalanon keresztül éreztető erős történelmi hagyomány. Erdély valahogy az írott, s főleg újkori történelemben több szempontból is sokáig önálló, más volt. Kritikus időszakokban ütközőtér, majd kvázi anyaország státuszú is, ld. erdélyi fejedelemség, vagy itt öntötték először joggá a lelkiismereti- és vallásszabadságot, innen “fertőzött” a reformáció a Kárpát-medencében, amely igencsak megdobta a magyar tudomány és irodalom fejlődését. Vagy nekem pld. a magyar színház kezdeteiről is azonnal Erdély ugrik be. Tehát részben effelől is kitapintható a mítosz, amely pld. a mi családunkban nem egyszerűen egyenesderekúság, de már-már rátartiság volt. Sőt hát Erdély ide vagy oda, azon belül is lehet(ett) ezt fokozni, pld. egy kolozsvári akárminek egy székely valamihez tudott azért nagyobb ázsiója lenni. Borzasztó, de nem ritka és főleg nem országspecifikus. Pld. egy bp-i egyetem bizonyos karának hallgatójának lenni, sokan úgy érezték és hangoztatták is, különb volt, mint más vidéki egyetem hasonló karának.

        Kedvelés

    • makrancosbakancs: Igen, én is állandóan magyarázkodom. El kell magyarázni, hogy attól még, hogy ismerem a székely-magyar rovásírást, szépnek tartom a székely himnuszt, Kedvelem Wass Albert manós-tündéres világát, és van jurtában élő ismerősöm, nem vagyok
      1. kurucos hungarista náci
      2. harcolok az antiszemitizmus ellen, nem támogatom
      3. nem szavaznék semmi pénzért a Jobbikra
      4. nem vagyok oltásellenes, gyógyszerellenes otthonszülésmindenáron-propagátor
      5. mindig van bennem egészséges szkepticizmus, amikor ismeretlen jelenséggel találkozom, tehát nem valószínű, hogy agymosott szektás köcsög vagyok/leszek.
      Kurvaszar, hogy magyarázkodni kell, egy amerikai miért szaladgálhat amerikai zászlóval a mellkasán?
      Igen, jún.4-én eszembe jutnak azok az emberek, akik önhibájukon kívl elveszítették a kapcsolatot a szeretteikkel, családjukkal, és a kultúrájuk idegenné vált. Költözés nélkül lettek külföldiek. Gondolok rájuk, ahogy a holokauszt áldozataira és túlélőire is, többek között. Utálom, hogy folyton magyarázkodni kell. Ott voltam annak a legnagyobb kercsatornás tehetségkutatónak a záróbuliján, ahol egy erdélyi magyar srác nyert, és élő adásban elmondta, hogy örül, amiért pont jún.4-én győzött, mire a sztárműsorvezető rákérdezett: miért? És akkor elhangzott A VÁLASZ. Nos, a producer és a teljes kreatív tím ki volt bukva, hogy a válasz elhangzott (elég ártatlanul amúgy: “mert ez a nemzeti összetartozás napja”), kábé hamuval szórták magukat, kezeiket tördelték egy órán át. De miért???????????????? Hol azonosítottuk mindezt a szélsőjobbal? Ezek emberi dolgok, családi drámák, amelyeket együtt FEL KELL DOLGOZNI (úgy, hogy szembenézünk a traumával), hiába csinált a témakörből politikai fegyvert a hőzöngő, kisfaszú senkik csapata, akik rövid pöcsüket nagyobb országgal toldanák meg.

      Kedvelés

  12. Nekem nagy élmény volt Erdély. Azt hiszem, még ma is csak pátosszal tudok róla beszélni, mert nem ismerem, nem éltem ott soha, csak a szép oldalát láttam. A másik ilyen kék fény a székely, csak olyan székelyeket ismertem meg eddig, akik jófejek, főleg értelmiségiek, vagy a tipikus asztalos-fafaragó-ápolónő vonalat erősítik. De látom már, egyre jobban, hogy ők is ugyanúgy emberből vannak, mint én vagy bárki más pesti halandó.

    Kedvelés

  13. Nekem a családom egyik ága Csíkszeredában élt, tartjuk a kapcsolatot. Én nem látok más, vagy különbséget köztünk, esetleg még gyerekkoromban még látszott a rendszerváltás előtti szegénység, mostanra úgy elhúztak mellettünk életszínvonalban, hogy jajj. Az csíki beszéd sem idegenebb vagy szebb a fülemnek mint a zalai, vagy a felvidéki, egy nyelvjárás a sok közül, szeretem a magyar nyelv sokféleségét.
    Viszont ami iránt megdönthetetlen rajongást érzek, az az táj. Sok szép helyen jártam már itthon is, külföldön is, de az erdélyi vidék valamit nagyon megfogott bennem. Sehol sem éreztem azt, mint a Hargitán kirándulva, de nem tudom megfogalmazni. Szívesen mennék újra, visszavágyom.

    Kedvelés

  14. Ez nagyon, nagyon érdekes jelenség, amit a bejegyzés birizgál. Magamban ezt így kollektív valóságérzetnek nevezem, ami aztán úgy szépen rárakódik kinek-kinek a saját valóságára. A legmélye talán leginkább családi örökség, hagyomány. Az adott alom közös minimuma, bármekkora is legyen az az alom. Ma már elég nagy is lehet.
    Sokszor bökte már nekem is a csőröm az, hogy valaki mond valamit és akkor az már önmagában megáll, csak mert meghatározott szavakat használt és az izébb, olyanabb etc. már önmagában attól. Ez az izébb az általában valami kényszer(érték)képzet, általában valami eleve pozitívnak vélt (nem mind, sőt van, ami kétvégű is lehet, pld. zsidó … szociális tértől függően, de van pld. csak negatív értékű úgymond – ha már érintették fent – pld. Trianon). Ezek ilyen axiómaszerű fogódzónak kellenek, hogy így nagyobb biztonsággal lehet lavírozni a világban, kiismerhetőbb(nek tűnik). Így nem kell folyton alá-, mögé, fölénézni a dolgoknak, meg utána igazgatni, ami kicsit sem biztonságos.

    Kedvelés

  15. Na, meg most mi jutott eszembe. Elolvastam a Woody Allen mostohalánya nyílt levelét, twitteltem is ám. És a többi cikket is, akik nem hisznek a lánynak, pl. A 444-en. Ott emlegetik az oscar dijas, elismert rendezőt, és persze a hétéves lány valóságát is erőteljesen megkérdőjelezik. Csak újraolvastam a bejegyzést, és ez ugrott be… Nekem hátborzongató az ügy.

    Kedvelés

    • Ettől én is hányok. Én elhiszem, hogy egy sajtóorgánum nem állíthat utánanézés nélkül bármit, mert akkor per vár rá. Nem állíthatja, hogy Woody Allen pedofil, mert ha kiderül, hogy mégsem, akkor nagyot szívnak.
      Viszont az, hogy az ÖSSZES magyar és a LEGTÖBB külföldi médium Woody Allen felé elfogult, az tény. Senki nem hisz a lánynak. És ennyi erővel akkor miért nem lehet az ismert tényeket megírni? Elfogultság nélkül, felvázolva, hogy ki mit mond, és hogy hol tart az ügy. Senki felé el nem hajolva.

      De nem, rohadtul elfogultak, és ez engem nagyon felháborít.

      Kedvelés

      • Most kognitív disszonanciát redukálok, de olyanokon jár az eszem, hogy akkor Petőfit se olvassunk, mert az ő Etelkéje is kiskorú volt. Nem tudom, mit tegyek 😦

        Kedvelés

      • Szerintem ez egyéni elbírálás, majd meg fogod érezni magadon. Én imádtam Roman Polanski filmjeit, de ma már nem bírom megnézni, amióta tudom, mit tett. Woody Allennel úgy vagyok, hogy kevéssé tartom valószínűnek, hogy egy pedofil élete során egyetlen gyereket zaklat, viszont ha egy áldozat a nyilvánosság elé lép, rendszerint gyorsan követik a többiek. Úgyhogy várok még két hetet, és aztán eldöntöm, mit hiszek.

        Kedvelés

      • Nem is kioktatásnak mondtam, csak példának. Mondhattam volna mást is biztos, ha eszembe jutott volna, elismert emberből. Pedofilt, gyilkost, csalót, stb. Hogy a régi szép idők méregkeverőiről, testvérgyilkos királyairól és a többiekről ne is beszéljünk. (Tömeg)gyilkos szentekről.

        Kedvelés

      • 😀 Hihi, az István…
        vagy pl. “szent” Patrik is, aki kinyírta a nőt, akire ő rágerjedt, hogy így véget vessen a gerjedelemnek. Utána megint lehetett zavartalanul ájtatoskodni.

        Kedvelés

  16. Amitől én kapok sikítófrászt: ha egy magyarországi nekem, erdélyinek sír az elcsatolt területek okozta fájdalmában. Vagy ha mondom, hogy erdélyi vagyok, és az a válasz rá, hogy “Jaj, Erdély, már olyan régóta tervezem, hogy elmegyek oda”. Van “vicces” sztori is: – Erdélyi vagy? Akkor ismered Baloghékat?

    Kedvelés

    • Köszönöm, pestiként annyira jól esett. Halovány elképzelésem sincs milyen lehet magyarnak lenni Erdélyben es nem tudom mikor fogok arra járni. Egyszer 12 évesen voltam a szüleimmel es máig sokkol es gyönyörű amit ott tapasztaltam. Gyönyörű a vidék , valaha nagyon szép városok lehettek ( körutazás volt ) , a buszsofőrök minden este leszerelték a tükröket, az antennát , az ablaktorlőket, és nagyon jól éreztem magam. Valaki csendben megkérdezte az utcán mellénk sétálva , hoztunk e cukrot, olajat. 1979- Ben, ez azóta is “emlék”. Egy idősebb bácsi volt ,egyenes derékkal, ősz hajjal, akkor nem értettem ma tudom.

      Kedvelés

      • Nem vagyok biztos abban, hogy ironikus volt-e a megfogalmazásod: “Köszönöm, pestiként annyira jól esett.”
        A másik kedvencem egyébként éppen az, amikor a magyarországi beszélgető partner (aki a hetvenes években járt először és legutóbb Erdélyben) úgy beszél Erdélyről, mintha ott megállt volna az idő, és még mindig le kellene szerelni a tükröket, és még mindig adagra adnák a kenyeret, cukrot.

        Kedvelés

      • Az volt jó, ahogy te ironizáltál azokkal aki tervezik,hogy mennek Erdélybe. Nem tervezem belátható időn belül. Vállalom. Tehát igen irónia volt.
        Nem hiszem az időről és a fejlődésről, hogy megállt volna, csak gyerekként sokkolt a kontraszt , s nem horgadt fel bennem még a kíváncsiság, nézzük meg milyen lett 35 év múlva. Amit gondolok, a táj továbbra is gyönyörű lehet.

        Kedvelés

      • Nem rólad írt Csilla, Gabi!! Nem is kérte számon rajtad az Erdélybe menést. Valahogy magadat helyezed a középpontba gyakran, nem? És végsőnek tekinted a saját szubjektív álláspontodat.

        Hanem a nagymagyarokról írt, akik politikailag felhasználják az Erdély-témát, sóhajtoznak, fáj a szívük, jobban, mint az ott születetteknek, aztán kiderül, hogy még sosem voltak ott.

        Kedvelés

      • Egy mondatban: én a sötét Szabolcsból jövök, így voltam már szabolcsi, nyírségi lányka, hallottam elismerő szavakat arról, hogy “voltam Nyíregyházán, és hogy fejlődik, már minden van ott”, meg hogy “ott hogy beszélnek már az emberek, de te szépen beszélsz, nem is hallani semmit” (mindezt csodálkozó arccal), utóbbira szoktam mondani komoly fejjel, hogy ááá, ez csak azért van, mert egyetemet végeztem, és ott megtanítottak rendesen artikulálni, és sokan anekdotáznak kedves, nagyon távoli nyírségi rokonokról, gyökerekről, kicsit olyan bátorító jelleggel, hogy nem olyan ciki, elszigetelt dolog ez, hát, mi is onnan jövünk, nyugodjál meg. Én ezen csak jól szórakozom, és a hatás kedvéért még hozzá is szoktam tenni, hogy most képzeljék el, hogy anyám ráadásul szlovák anyanyelvű, tót, apám hajdúsági, és ők ketten Szabolcsba költöztek – ez aztán a halmozottan hátrányos helyzet. 🙂

        Kedvelés

      • Megvallom őszintén, hogy ezen még soha sem húztam fel magamat, kívülről nézem, és úgy még szórakoztat is. És magamat szórakoztatva még hozzá is szoktam tenni mindenféle történeteket.

        Kedvelés

  17. Örülök, hogy felvettetted ezt a témát, az utóbbi egy-két évben engem is foglalkoztat és nem volt még úgy kivel alaposan kibeszélni. Úgyhogy figyelmeztetés, hosszú leszek, de igyekszem összeszedni magam.
    Erdélyi magyarnak lenni értékesebb-e, autentikusabb, magyarabb, igazibb, mint máshol? Szerintem nem, de nagyon más, mint máshol, sőt Erdély különböző tájegységein is más. Nincs is olyan, hogy erdélyi lét, meg nyelv, hanem annyi van, ahány település, ahány ember. Ezért én nem szeretem, ha valaki nagy általánosságban beszél homogénnek tekintve egész Erdélyt. Nem szeretem továbbá és szerintem káros is (elsősorban nekünk, erdélyieknek) azt a nézetet, mi szerint mi jobbak lennénk, szorgalmasabbak, mert rá voltunk utalva, furfangosabbak, vagy mi őrizzük a magyarság nagy „esszenciáját”, amit tovább kell vinni és nem hagyni, hogy elkorcsosuljon, mint az Magyarországon, stb. stb. Azon kívül, hogy netto hülyeség megakadályozza a fejlődést, az előrevivő gondolkodást, bezárja a távlatokat.
    Nem szeretem azt sem, ha ugyanezeket vagy hasonló dicséreteket magyarországiaktól hallo m, akik ha eljönnek turistaként egy hétre, máris megállapításokat tesznek, következtetéseket vonnak le arra vonatkozólag, hogy milyen itt élni, pedig a turizmusban sok a manipuláció. Vannak tevékenységek, eszközök, megteremtett helyzetek, amik csak és kizárólag a turisták jó érzéséhez kellenek, ezért léteznek még, egyébként nem részei a mindennapoknak. Például mifelénk senki nem használ már szarvasmarha fogatot mezőgazdasági munkára, sőt lovat is egyre ritkábban, viszont a turisták kedvéért befog a gazda és hazavisz egy szekér szénát. Vagy a régi sütőkemencéket is felújították sokan és üzembe helyezik, ha erre van érdeklődés, de a hétköznapokban megveszik a kenyeret a boltban.
    Hogy miért van ez a dicsekvés, miért tartjuk, vagy tartják sokan magukat többre a más vidéken élő magyarokhoz képest? Konpenzáció, bizonyítani kell. Amióta az eszemet tudom mindig bizonyítani kellett, hogy jogom van itt élni és jogom van magyarnak lenni, magyarul beszélni, gondolkodni, érezni, jogom van másnak lenni, mint a többség. A román hatalom és a társadalom egy része ezt sokszor elvitatja tőlünk, vagy egyszerűen csak elküldenek Magyarországra, ha magyarnak vallom magam, a bunkóbbja meg lebozgoroz (a bozgor tudtommal azt jelenti hazátlan). Én azt éltem meg mindig, hogy én a román államnak probléma vagyok, gond vagyok a hivatalnokának, mert nem tudja leírni a nevem, gond voltam az iskolában, mert le kellet fordítassa a tankönyveimet, gond és probléma minden, ami nekem fontos lehet: egy népdal, egy szimbólum, egy hajdan elkobzott iskola visszaadása stb. Meg akarják mondani, hogy milyen legyek, hogy éljek, hogy őrizzem magyarságomat, meg egyébként az lenne a legjobb, ha kussolnék.
    A magyar államnak is bizonyítani kell. Itt van ez az égig magasztalt kettős államporgálság, vagy honosítás vagy mifene. Igen, szép gesztus és sokaknak nagyon jólesik, egyfajta elégtétel, ugyanakkor meg az ügyintézés menete: iratokat kell gyűjteni, felmenőket felkutatni, dossziét összállítani, ami BIZONYÍTja, hogy magyar vagy, szóval megint bizonyítani kell(nem tudom, hogy másként, hogyan lehetne adminisztrálni) és még hálásnak is kell lenni, hiszen milyen rendesek, végre elismerték azt, aminek természetesnek kéne lennie. Mindezekkel együtt mégis van valami felemelő abban, amikor eskütételkor arra gondoltam, hogy a himnusz most csak értem szól (mint az olimpiikonoknak ). Persze közben ők is meg akarják mondani, hogyan legyek magyar, mi a fontos nekem (olyan röhelyes sokszor, amikor a magyarországi politikusok hangoztatják, hogy az erdélyi magyaroknak mire van szüksége). Nekem nem fontos a magyar utcanévtábla, vagy felirat a piacon, nem fontos a székely vagy egyéb zászló lengetése, se Nyírő szobor se március 15.-diki koszorúzás, csak hagyjanak békén, hogy lehessek más, akár másként magyar.
    Aztán van még ez a megmaradás téma, amit úton útfélen nyomatnak itt is meg odaát is. Azon gondolkodom, hogy miért ilyen fontos, hogy itt ezen a vidéken éppen magyarok éljenek? Miért ne élhetne más nép, vagy egyáltalán miért fontos, hogy legyen magyar a világon? Mi olyat adtunk mi a Föld ezen részének, vagy általában a civilizációnak, ami nélkül most hiányt szenvednének, vagy amit más nemzet ne adhatott volna, ha olyan helyzetbe van. És mi erdélyiek mit adunk Erdélynek, vagy Romániának, amit senki más nem tudna. Persze, hogy más lenne itt minden, ha nem mi élnénk itt, de nem hiszem, hogy alapvetően rosszabb lenne. Ugyanakkor meg fáj látni a romosodást is, pedig a romos, hajdani magyar kastély vagy kúria tégláiból új házak, vagy istállók épülnek, fáj, hogy omlik a vakolat sok erődtemplomról, de nem jár már beléjük senki, fáj hogy felszántják a temetőt, de nincs már, akinek jelentsen valamit a magyar felirat a sírkövön, és fájnak az üres iskolapadok, a haldokló települések is.
    Hát ilyen ambivalens ez, és sokszor olyan számonkérést érzek, mintha én döntöttem volna, hogy így legyen, pedig nemcsak, hogy nem volt beleszólásom, hanem még a változtatni se áll módomban.
    Elnézést, hogy ilyen hosszú lettem, de már régóta gyűlnek ezek.

    Kedvelés

    • Köszönöm, hogy leírtad, hogy mi számít és mi nem számít egy embernek, aki ott él. Sokat számít ez nekem, fontosabb a határokat mihamarabb felszámolni és békésen együtt élni, nem egymás mellett. Ne számítson már, ki milyen nyelven beszél, hogy írja nevét. Idealista européer vagyok annak minden előnyével és hátrányával együtt,de máshogy nem fog menni. A középkort meg felejtsük el.

      Kedvelés

  18. Visszajelzés: Magyarázkodni | Eszter's Offtopic

  19. Általában bejön nekem az Édesanyám (most akkor negédes vagyok? 🙂 ) által tanított életbölcsesség: ott a legmélyebb a víz, ahol a legcsendesebb. A mellverő székelyekkel sose tudtam mit kezdeni. Ajánlom a témában Wass Albert: Tizenhárom almafa c. regényéből a “fekete ruhás, zsinóros úr” jellemrajzát, fantasztikus. És valahol kicsit önkritrikusnak is érzem Wass részéről ezt a figurát, bár lehet, túl optimista vagyok.

    A valódi székelyektől rengeteget tanultam. Szeretetet, összetartást, elpusztíthatatlan humort, munkaerkölcsöt, gyönyörű, ízes beszédet, bajtársiasságot, a legjobb értelemben. Viszont akkor, amikor a munkahelyemen a magukat székelynek valló többségi kollektíva belesült a székely himnuszba; s én, a kommunista sváb bányászlány, segítettem ki őket, akkor nagyon keserű lett a szám íze.

    Köszönjük újfent a mértéktartó és igényesen felfűzött sorokat, Éva (és Eszter).

    Kedvelés

    • Mármint arra a székely himnuszra gondolsz, amit az 1920-as években írt egy pesti (lehet, hogy szintén sváb) pógár, egy kávéházban? Mert abba szerintem pont nem ciki, ha egy igazi székely belesül.

      Kedvelés

      • Miket meg nem tudok itt…

        Hm, annak idején a hittanostáborban kettőt is tanultunk, de a másikat elfelejtettem. Arra a székely himnuszra gondoltam, amit mostanában lépten-nyomon énekelnek, tizenöt éve tanultam meg, utána 10 évig nem is hallottam sehol.

        Köszönöm az infót.

        Kedvelés

      • Azt írja a Wikipedia, hogy ” elterjedését az erdélyi származású értelmiségiek, illetve a hozzájuk közel álló szervezetek is segítették”. Egy pedagógiai intézmény gondolom, értelmiségiekhez közel álló szervezetnek minősül. Egyébként nem is azzal van bajom, ha egy székely nem tudja a székely himnuszt, hanem az oktalan mellveréssel.

        Kedvelés

      • Persze hogy segítették. Ettől még egy pesti urbánus, valljuk be, elég nyálas-nyavalygós, a székely öntudathoz nemigen illő darab.

        Kedvelés

      • Ebben van valami… bár a dallama nehéz, ezért nagyon szeretem.

        A “székely öntudat” tökéletes szobra nekem már a fentebb említett Wass Albert mű főhőse, Tánczos Csuda Mózsi marad örökké. Őt mondjuk nehezen tudom elképzelni, valóban, hogy a könnyeit morzsolgatja a csabakirályfi csillagösvényre 😀

        Kedvelés

      • Ugye
        Azt már inkább, hogy valaki felírja mondjuk Székelyudvarhelyen pár házfalra, hogy székely szarta a magyart, aztán a kocsmában elénekli a csillagösvényt.

        Kedvelés

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.