metablog 2.: számok, identitás, olvasók

2013. októberi poszt

Az ember a blogján eleinte, és aztán mindig, a statisztika bűvöletében él. Egészen mámoros ettől. Lesi az oszlopokat, hány kattintás jön, és hányan kattintottak, mennyi a napi, heti és havi átlag, a növekedés, milyen országokból jönnek, egyes bejegyzéseket hányan olvastak, innen hova kattintanak. Próbál ezekből tanulságokat levonni, megismerni az olvasó működését. Látja, hogy a szex (de van ám külön szexualitás címke is), a gyereknevelés, a paródia, a válás, a provokatív írások a nemi szerepekről, az életmód kérdésein való töprengés mindig tömegeket érdekel, a személyes sorsa már kevesebbeket, a színház, a magas irodalom, a kis hangulatszövegek, a tanári lét meg szinte senkit. (Ettől aztán, mert szereti, ha sokan olvassák, rákap az érvelésre és az éles kérdésfeltevésre, pedig eredetileg nem ez volt a szándéka a bloggal.) És kiismeri az olvasottság manipulálásának módjait is, például érdekes kép, meglepő cím, Bővebben töréspont beszúrása, önlinkelés, facebookos megosztás (saját profilon ötvenből ha egyet), facebookos hirdetés, linkek elhelyezése a szövegben. Azért próbál korrekt maradni, például a semmi, az nem bejegyzés, a bejegyzés komoly legyen.

Jaj, de mámorító a meredek növekedés, micsoda perspektívákat vizionál az ember a halott számokból, és jaj, de meg kell tanulni a derűs vállrántást, ha a hét, hónap, év bizonyos szakában az olvasók egyszerűen elmaradoznak, sőt, betrayal of betrayals: leiratkoznak. A blogger jól tudja, a tényleges olvasottság adataihoz soha köze sem lesz, mert egyrészt van, aki a bejegyzést feliratkozott vagy elküldött e-mailben, és van, aki readerben olvassa, és azok nem látszanak itt kattintásként: ez a mínusz. Másrészt meg bőszen tapogatják a blogot keresőrobotok is: ez a (bő) plusz.

blogot ír2A feliratkozók száma, a kommentek intenzitása és a facebook-megosztások megbízhatóbban eligazítanak az olvasottságról. Facebook nélkül, az ottani megosztások, kommentek és a csakazolvassa oldala nélkül a blog sehol sem lenne. Nézi az ember azt is, hányan jönnek a facebookról, honnan jönnek még, és ott milyen kontextusban említik, és miket írnak róla. Néha megfagy az ereiben a vér: ennyi gyűlölet van bennük? És: én ilyen fontos vagyok nekik? A statisztika megmutatja ugyanis azt is, hol linkelték, emlegették az embert. Ha azon a helyen az  népszerűségén dohognak és válogatott jelzőkkel illetik, valamint gúnyosan írják, hogy a bloggernek meghalt a férje, akkor módja van elgondolkodni azon, hogy az özvegysége csakugyan póz-e, hogy valóban védőpajzs-e, olyasmi, ami miatt mentségeket vár, vagy csak az történt, hogy a családi állapotát és életének ezt a fontos fordulatát nem hallgatja el, ellenben igyekszik irodalommá formálni, és emellett jellemzően olyasmit ír, ami többeknek nem tetszik, és akkor, összezavarodván, miért ne támadnák már a férje halálával is. Ugyanők nagyon riadtak, ha erre a blogger rákérdez: kiterjedt hálózatra gyanakszanak, akik jelentik a hát mögé szánt szidalmakat, és a másként gondolkodás jogára hivatkoznak, amelyet nagyvonalúan megengednek csakazolvassának is, akinek esze ágában sem volt ezt elvitatni az illetőtől, csak az indulatos és trágár rohamot olvasta némileg csodálkozva.

A blogger tudja, hogy története nem szokványos: ahogy a blog felívelt, örömei, az egész életformája — egy merő botrány az életmódja, minden polgári kívánalom kipipálva, és ezzel együtt is polgárpukkasztó, és ez frusztrációt és idegenkedést ébreszt sokakban, amit nem is haboznak a tudomására hozni, de ha mégis, akkor is mindig akad, aki belinkeli és elmondja (hálózat is van).

A blogger mélyen megérti “a negatív reklám is reklám” közhely igazságát, mert olvasottsága azon a márciusi napon döntött rekordot, amikor a Gilicze Bálint nevű embernek mondott lény közzétette esküvői képét és a róla szóló interjú részletét a szanalmas.hu-n — mint megtanultuk: a szánin –, odadobva a blogját és személyét a nőkön, feministákon, bölcsészeken, testeken aljasul gúnyolódni sosem rest, feszültséglevezetési céllal csapatba verődő, mit tesz Isten: férfiolvasók közé. És utána sokkal több olvasó lett, maradt. A második legtöbb olvasó a tudom, mit tettél tavaly nyáron közzététele másnapján érkezett a blogra, szeptember 19-én. Ez nem hozott tartós emelkedést, és nem is ez volt a célja. Szóval, nem vagyunk meglepve, a népek a botrányt szeretik azért a legjobban a csakazolvassán is.

Egyébiránt a legerősebb hónap az idei augusztus volt. A legolvasottabb bejegyzések pedig másfél év alatt és e pillanatban a következők:

tudom, mit tettél tavaly nyáron
ti írjátok: aktuális
minimálanya
felbomlasztják a családot
mi a baj azokkal a szép képekkel?
gyomorgörcsös gyermekeink
milyen legyek neked?
ha igazi Nő akarsz lenni
én nem akarok sárkány lenni
akkor eldobják

Pontos számot már nem mondok, ez az én kabalám, pontosabban okultam a tapasztalatokból, mert amit egyszer elmondtam élőben, az megjelent valahol, és agresszív célozgatások és nyilvánvaló irigység lett a következménye. Naiv voltam, na.

Feminista blogger — ez lettem. Véletlenül sem irodalmi, az soha sehol. Rövid bekezdés következik. Nos, én feminista vagyok, nem tiltakozom: problémaérzékeny, gondolkodó, egyenlőségpárti nőként aligha lehetek más, viszont a blogom nem feminista. Egyszerűen azért, mert nem vállalta a feminizmus népszerűsítését, nem ez a célja, egyáltalán semmit sem akar népszerűsíteni, az írói szabadság nem rendeli alá magát efféle célnak. Nem vagyok tisztában egyébként a klasszikus feminista irodalommal sem — ha időm volna, sem azt olvasnám –, és zavar, hogy úgy próbálnak vitázni velem, mint azokkal, akik viszont vállaltan a feminizmusról írnak. Sőt, van egy csomó átgondolatlanságom, ragaszkodásom, vitám feministákkal. Szóval a blogom hatásában feminista is, rokon gondolatokra lelhet itt sok sister, de szándékában nem az, merthogy én irodalmat akartam írni és nem volt mozgalmi célom. A lábam sem szőrös, és tetszenek a férfiak.

A legfontosabb: tudni, ki vagyok, és mi lett, nem annyira a szándékomból, inkább bejegyzések, hónapok, olvasók sodrása által a blogomból. Tisztáznom és kinyilvánítanom is kell, hogyan határozom meg önmagam. Tudni kell, mekkora ez az egész, mennyi munka, mire kell az idő, a figyelem, látni a hosszabb távú célt is, és tudni, mit láthatnak bennem, mit akarhatnak tőlem mások. Csak ez a biztos tudat óv meg attól, hogy hagyjam, hogy tehetségtelen, rosszakaratú emberek lehúzzanak vagy nyilvánosságomat ellenem és a saját céljaikra használjanak. Nagyon, nagyon kell tudni. Így alakítható ki stratégia is a sok furcsaság kezelésére, a hatékonyságra.

Egyébként azt hittem, szeretni fognak, megbecsülni, megérteni, elismerni. Ez a sérülékeny vágy íratja velem a bejegyzéseket ma is, ez minden önkifejezés motivációja, ezért minden: önkínzás, ének, ez nem lehet másképp, ez ugyanaz, mint a színészek sebezhetősége. Szólok, formálom a szavakat, kibontom és megmutatom önmagam, és a szavak megérintenek, kapcsolatot teremtenek, közel hoznak, a sorstársak pedig megszólalnak. Nagy bizalom ez, emberségünk leglényege.

Ez is van, sőt, főleg ez van — ez jut el hozzám többnyire. Hogy mi minden még, azt olvassátok el a blogról írták című oldalon. Az is van, hogy csak feltűnt nekik ez az egész, megnézegetik, biggyed az ajkuk. A blogommal számolnak, viszont engem nem szeretnek, csak számítanak valamire tőlem. Szeretnék, ha tudnák a maguk ügyeit építgetni itt. És ilyenkor nagyon kedvesek lesznek.

Én meg megrántom a vállam: miért ne. Nem köszöni meg? Én nem leszek attól kevesebb. Csak ha túl sok időt kér, vagy vállalhatatlan, akkor mondok nemet. Az olvasót nem csaljuk csapdába.

Igazából nem akarom mások ügyeit tolni, mert nem akarok manipulációt, nem akarom, hogy az olvasó úgy legyen befolyásolva, hogy ne tudja, hogy itt valami tőle akarva van. Ezért nincs reklám, és ez már a függetlenség komplex kérdése. Én nem részesedem Szvoren Edinából, de még Illyék sem finanszíroznak, és semmilyen üzleti ügy ne legyen a blogon. A legjobban azt szeretem, ha én bukkanok rá a témákra, és ha arról írhatok csak, ami engem foglalkoztat. Ha megkérnek, hogy írjak valamiről, ha érzem, hogy illene, még ha a legönzetlenebb, legprogresszívebb ügy is az, kínban érzem magam, mert az már nem én vagyok, na, csak kiböktem ezt, és ez mégiscsak leginkább a személyes meggyőződéseim megnyilvánulásának helye, amelyeket abban a tudatban és intuícióval írok, hogy nem vagyok egyedül, hanem társadalmi értelemben vett jelenségekről, problémákról, női sorsokról szólok.

Néha elviselem a kínt, de nem szeretem az ilyen helyzeteket, főleg ha hirtelen lesz nagyon kedves és bőbeszédű az, aki eddig rám se bagózott. Én írom a blogot, én, én. És ez nem gyerekes önzés, hogy ez itt az én játszóterem, és itt végre én vagyok az úr, meg hogy a dicsőség az enyém, hanem a hitelesség legelemibb feltétele. Hogy a blog az legyen, aki én vagyok. Polonius mondja a fiának, Laertesnek:

…mindenekelőtt

Légy hű magadhoz: így, mint napra éj

Következik, hogy ál máshoz se léssz.

És én nem akarok semmit, de semmit az olvasóktól, csak annyit, amennyit az irodalom: hogy olvassanak és értsenek. Lévén közösségi tér, kénytelen vagyok még azt is akarni, hogy tartsák be a kommentelési meg a szerzői jogi szabályokat. Aki tud, hívjon meg kávéra, ami annak a záloga, hogy még sokáig tudom ilyen intenzitással, főállásban írni a blogot, de ez nem elvárás, sőt,az ilyen téren való nyomulás nagyon rosszul veszi ki magát. Én nem várok semmit cserébe, ahogy a blogtalálkozókért sem tartozik senki semmivel, és a könyvemet is az vegye meg, aki kíváncsi. Szerintem korrekt a viszony.

Vagy mégsem? Többekben az a kép alakult ki, hogy én annyira a blogom vagyok, és ez olyan nagyszerű és kivételes, hogy akkor ezáltal valami intézmény vagyok, valami mindenkinek járó szolgáltatás, a megfáradtak enyhhelye, szanatórium, korlátlan befogadóképesség, hatókör és szakértelem, és nekem ez jó, ettől vagyok mámoros. Nagyon erős vagyok, bármit elbírok, hát hogyne. Engem nem is látnak, és nem látnak egy határokkal bíró, bukdácsoló embert, aki a blogot írja, és akinek más dolga is van, de ha nincs, akkor is leginkább írni szeretne, csak azt mondják, hogy nekik mi kéne innen — olyasmi, ami nem célja, nem feladata, nem kompetenciája a blognak, és képzettség nélkül, tömegesen, virtuálisan és ingyenesen amúgy sem működhet.

Nagyon sokan időrabló módon írnak nekem, és fura elvárásaik és feltételezésik vannak. Azt képzelik például, hogy figyelem őket, nekem kell megfelelniük, akár az álláspontjukról, akár a válásukról van szó. Vagy hogy ha én is említek kötődő nevelést meg liberalizmust, meg hogy magyartanár vagyok, akkor az engem kötelez, nekem is pont azokat az értékeket kell vallanom, amit ők, mert ha nem, ha nekem más az értelmezésem, vagy ha következetlenségeim vannak, akkor csalódnak ám bennem. Holott a blog nekem azzal, hogy választ adott életem kínzó kérdésére: ki vagyok én?, annak a nagyon laza, derűs vállalásában segített, hogy erős vagyok ugyan, és nyomom, ahogy tudom, de hibázok. Hibázhatok, megengedhető, hogy hibázzam, és ezzel csak nekem van dolgom, más nem kérheti rajtam számon, csak mert felrakott az internetes oltárára. A blog erőssé és lényeglátóvá tett.

Úgy ír nekem néha az olvasó, mintha pszichológus lennék, életvezetési tanácsadó órabérben, teljhatalmú guru, polihisztor gondolkodó. Avagy megfedd azért, hogy nem vagyok eléggé az, rámutat, mitől nem vagyok az, holott egyáltalán nem szándékozom egyik sem lenni. Úgy ír, mintha én valami hatalom lennék, aki személyesen őt korholja, amiért autózik vagy mosogatógépe van, eleve: mintha én tudnám ezt róla, belelátnék az életébe, pusztán mert érveltem amellett, hogy lehet, sőt, jó is ezek nélkül élni. (Aztán rajtakap, hogy de én meg az illykávéval…! Önigazol a rovásomra.) Úgy ír, és ez ártalmatlan, sőt, kedves, de zavarba ejtő, mintha pusztán attól kölcsönös és mély barátságban lennénk, hogy ő annyi mindent olvasott rólam, és ennek révén olyan közel hisz magához. Vagy a zsebemben turkál, azt latolgatja, hogy nekem miből telik erre az életmódra, mintha bárkinek el kellene számolnom.

Pedig blogger és olvasó viszonya szükségképp egyirányú, például azért, mert a blogger kezdeményezi a témákat; mert a bloggert sokan olvassák és közelítik meg; a bloggerről lehet mindenfélét tudni, az olvasó rejtőzködhet. Az olvasónak a blog a hobbija — a bloggernek is. A bloggernek ott kell állnia a gáton, még ha az olvasó nem is ért ide, figyelnie kell és betartatnia szabályokat. Nem szerencsés, ha elragadják az érzelmei, mert az pocsékolás és támadhatóvá is teszi, helyzete ennyiben a tanáréra emlékeztet. Az olvasónak nincs semmilyen felelőssége a kommentelési szabályokon kívül. Azon sincs mit csodálni, ha a bloggert igazán csak a blogja érdekli, esetleg bele is fáradt a sok emberbe. A kapcsolatot szinte mindig az olvasó kezdeményezi, igen gyakran az értelmezései szerint beleképzel a blogger személyébe mindenfélét és hamis elvárásokat támaszt. Az olvasó olvasó, és nem barát, olvasóként, azaz e szerepében észlelődik, míg ő többnyire egyedi, idegesítő vagy nagyon is méltányolt személyként kezeli a blog íróját. Ha csalódik, a blog nem áll meg attól, hogy olvasó elhagyja, ami pedig igen gyakran és népvándorlásméretű tömegekben történik, sokszor jelzés nélkül, tehát a blogger nem tudhatja, hogy csak nem kommentel az illető, vagy nem is olvas.

Olvasóból lehet barát, és ez nem is ritka, onnantól persze más a kapcsolat.

Bennem van ez a kényszeres jófejség, mindenkinek segíteni, szeretek rendes lenni, komolyan venni az embereket, megérteni azt, akit senki se szokott, adni még egy esélyt. Annyira, hogy nem látom a magam határait, hogy mikor van az, hogy visszaélnek már velem, és én lettem a szimbolikus áldozat, aki egészen a meggyulladásáig nem érzékeli a fenyegetést. Nagyon össze tudok ezektől az ismétlődő történetektől omlani, és tanári kudarcaimnak is ez a jellemzőm a fő oka.

A következő részben az olvasókhoz való viszony kérdését folytatom; szó lesz a kommentpolicyről, lassan formálódó, keserves felismeréseimről, és a trollok kimeríthetetlen témájára is sort kerítek.

51 thoughts on “metablog 2.: számok, identitás, olvasók

      • Nagyon szeretem az Illyt (bár nem mindig azt iszom) és úgy örültem/örülök neki, hogy ilyen költői magasságokba emelted őt és a kávézást! Egyrészt megérdemli, mert kiváló kávé, másrészt a saját kávézási szokásaim, a kávézás kerete és körülményei nemesedtek meg azáltal, ahogy írsz róla és hogy végiggondoltam nekem mit jelent: ahogy felkelek, előkészítem, megcsinálom és megiszom a reggeli kávémat. Nagyon szép és lebbenő, ahogy reggel az egész műveletet végrehajtom. A reggeli kávézás a nap szent része, amikor időm van magamra és a gondolataimra. Elolvasom közben az új bejegyzést és indulhat a nap.

  1. Jó ezt az egészet így egyben megkapni. Sok olyan érzést és elvárást helyre tesz, amelyeket én is érzek időnként a bloggal kapcsolatban, és zavarba is ejtenek, nem tudok velük mit kezdeni és a “józan ész” nem mindig segít helyretenni. Csak azért, mert néha összecsengenek gondolataink, nem vagyunk barátok, nem várhatom, hogy a pszichológusom vagy a gurum légy, hogy megmond a tutit. Vagy ha éppen nem az én elvárásom (nincs elvárásom, de most jobb szó nem jut eszembe) szerint írsz, még nem kell “durcáznom”, hiszen a vélemény szabad, a tiéd és az enyém is…

  2. Az olvasó olvas, attól olvasó, csak épp neki is van munkája, egy-kettő-három-öt gyereke, és még így is többször kommentel, mint amennyi ideje van rá. 🙂

  3. “És én nem akarok semmit, de semmit az olvasóktól, csak annyit, amennyit az irodalom: hogy olvassanak és értsenek.” Amikor a szöveg megszületik, elengeded a kezét avval, hogy kikerül a blogra és saját élete lesz, már csak korlátozott a szerző hatóköre. Nem biztos, hogy úgy értünk, ahogyan szeretnéd.
    (Én mondjuk pont azt kedvelem, hogy mennyire különbözőeket hoz ki egyes emberekből egy-egy szöveg.)

    • Én tudom, de a szándékom akkor is ez, még ha remény marad is. Például hogy ami poén, és ezt világosan jelzik nyelvi, műfaji eszközök, azt ne szó szerint értsék. A félreértett jelentést a személyemre nyomni, az viszont nem az olvasó szabadsága.

  4. Szóval az aktuálisra sokan kattintanak, hámmost megint híztam 2 kilót, ejnye 😀
    Nem gondoltam volna ezt, hiszen az aktuálist sosem osztja meg senki.
    Viszont biztos sok aktuális dolog keresése esetén ezt is kidobja a kereső, és onnan kattintanak.
    De jó !
    Miért kellett új aktuális, ilyen sok volt ott a szöveg, hogy nem bírta betölteni? Én nem is vettem észre, hogy olyan sok…
    A régi is elérhető ezek szerint, hisz most ott van ? Honnan ? Mert a menüben én már csak az újat látom. az új aktuális miért nem olyan népszerű ?
    Bocs a sok kérdésért, de muszáj a jó gazdának söprögetni egy ilyen forgalmas helyen 😀 😀 😀

    • Az aktuális, ami egyébként nem bejegyzés, hanem oldal, de a statisztika besorolja a bejegyzések közé, forgalmas hely, az új meg új hírekért kattintanak rá. Létezik az oldal, a link is, de a menüből levettem, hogy ne oda írjanak. Túl hosszú volt a kommentfolyam, a tabletről, telefonról olvasók jelezték, hogy nem tölti be. Nem hiszem, hogy a kereső adja ki, ahhoz nagyot kellene virítani, hogy az aktuális keresőszóra ezt dobja ki. Az új Aktuális még nincs két hónapos, ezért olvasták kevesebben, mint a féléves régit. Annak is te vagy a gazdája, ugye?

      • “Annak is te vagy a gazdája, ugye ?”
        Hát nem vetted észre ??? 😦 😦 😦 Naponta ott söprögetek, grabancon fogom a renitenseket, figyelek az elkanászodókra és hozom a legfrissebb híreket, és nesze nekem…
        És sem úgy értettem, hogy az “aktuális” szóra keresnek, hanem valamilyen aktuális hírre keresnek (pl. pécsi erőszak, etc.), és mivel ott elég sokszor foglalkozunk ilyenekkel, a csakazolvassa szövegeit is kidobja az adott hírrel kapcsolatban a keresőmotor.
        De értem, hogy mit mondasz, hogy aki feljön a napi rutinnal mondjuk körülnézni a blogon, az rutinszerűen megnézi az aktuálist is.
        Nagyon helyesen. Szép rend honol ottan ám. Csak nem veszik észre, na ezér dolgozz, ember 😀

  5. Én magam egyébként az “Amiért a nő nem 1-2” c. írásokra kaptam fel a fejem, merthogy valahol valaki bedobta a linkjét, és csak ámultam-bámultam rajta.
    De nem foglalkoztam különösebben az eredetével, örültem, hogy van és kész.
    Aztán valaki 2012. őszén valahol betolta a nevedet azzal, hogy az ám a sikeres blogírás, amit a GÉ csinál, hogy fél év alatt 30 ezres olvasóközönsége lett.
    Namondok, ezt a nőt már csak megnézem magamnak.
    Akkor aztán sok érdekes között beleszaladtam megint az Amiért a nő nem írásokba, és tudtam, hogy itt sátort verek, ha el nem kergetnek 😀
    Úgyhogy amikor a csapból is elkezdtél folyni, és naponta két ember is ajánlott, én már bőven itt voltam.

  6. Winkl3r, nem először írsz, de mivel az elsőt a trollok című alá tetted, és furán egysoros vagy, meg nem is mutatkozol be, nem tudok mit kezdeni veled. Kérlek, olvasd el és tartsd be a kommentelési szabályzatot, ha szeretnél bekapcsolódni!

  7. Az Illyre lett volna egy ötfontosom, de én azt korrekt üzletnek tartanám.

    Másrészt. Tenyleg van olyan, aki ír neked egy e-mail-t, es számonkér?
    Érzést, véleményt, viszonyt?
    Es ker megnyugtatást, bizonyságot, támogatást?

    • Van, tömegesen. És van, hogy nagyon szívesen,és nem lép át határt vele. De van, aki igen. Ő nem ezzel kezdi, csak később hiszi azt, hogy neki valami jár vagy hogy én mindent tudok, vagy én leszek az ő házi példaképe. És van, hogy kommentben írja.

      • Még kigondolom, mit írjak!
        🙂
        Ha rájössz hogy en voltam, küldök neked narancssárga energiát, a garázsezo szabályai szerint csakrapatikusan!

      • Elgondolkodtató egyébként, amit írsz.
        Mennyi magány, bizonytalanság és hiány van ebben a jelenségben!
        Ismerek olyan bloggert, aki körül személyi kultusz alakul, es ez őt egyáltalán nem zavarja. Mi kell ehhez?

  8. Egyébként én magányomban jöttem ide, és ennek megfelelően jól féltem is itt az elején.
    Aztán, ahogy kicsit kiismertem magam itt, és lehiggadtam a valóságban is, zárva ezzel egy szakaszt, mar nem féltem többe.
    Mostmár nyugodt es otthonos itt, jól érzem magam.
    Köszönöm!

  9. “A legjobban azt szeretem, ha én bukkanok rá a témákra, és ha arról írhatok csak, ami engem foglalkoztat.”

    Nyugodtan írjál, amiről csak akarsz, ez eddig is bevált. Legfeljebb ha rákapsz a sáskák párosodási szokásainak taglalására, vagy a legnépszerűbb perui zokniminták elemzésére, akkor majd szelektálunk. 🙂 De az eddigi bejegyzéseket ismerve akkor is akad majd egy-két téma, amiért érdemes lesz idekattintani.

    Egyébként én már nem nagyon tudom, hogy keveredtem ide, azt hiszem, hogy az első bejegyzés, amit olvastam, pont valami személyes téma volt, Művész Úrral meg ilyenekkel, amihez háttérismeret kell. Nem is értettem. Mondom, mit akar ez a nő? Milyen zagyva blog ez? De a stílusban volt valami, ami megfogott, elkezdtem böngészni az oldalon, és itt ragadtam. Az ember könnyen függő lesz, várja az új írásokat, ami baromi rossz ám, mert a gép előtt olvas, lopja a napot és istentelenkedik, ahelyett, hogy valami hasznosat csinálna. 🙂

    • Vagyunk ezzel így egy páran.
      Lehet, hogy feltüntetem majd, hogy egy bejegyzéshez háttérismeret kell. Bár most már és elég régóta azok leginkább jelszavasak, ha a nyilvánosságnak írok, akkor az általában önmagában megáll, esetleg linkekkel.

  10. Nekem nagyon fontos az irodalom, az intertextualitás, a posztjaid lendülete. Egy közíró ilyet nem (mindig) tud. És még fontosabb a jelenlevők élettapasztalata, őszintesége, humora, jóindulata, kedvessége, bölcsessége. Az irodalmi szűrő nélkül nem lennének talán ilyenek itten az olvasók, és lehet, hogy ez nem direkt módon látszik, de biztos lehetsz benne, hogy elengedhetetlen.

    • A számból vetted ki a szót ! És ez itt gyakran előfordul az emberrel, hogy megírják előle a saját véleményét 😀
      Én amúgy derülni is járok ide, mindig jót mulatok, a képviselőné nevét ha meglátom a kommentlistán, máris fülig ér a szám, pedig még nem is olvastam, amit írt
      még a legszomorúbb és legdühítőbb dolgokat is derűvel tudom itt konstatálni – vagyishogy izé… lehet, hogy csak nem figyelek eléggé ? 😮

  11. Sziasztok, először szólok, de nem tudom, mit is mondhatnék bemutatkozásképp röviden, annyi sok szálon mesélhetnék történeteket az itteni témákhoz magamról…
    Napok, hetek, óta falom az írásaidat, Éva, egyiket a másik után, túlcsordulásig. Gyógyít, formál, helyretesz bennem sok mindent. De amit most szeretnék megköszönni leginkább, az az, hogy az íráshoz való viszonyomon mennyit formál, hogy olvaslak. Hogy kezdem általad megérteni önmagamról is, hogy mi a mondanivalóm, kinek akarok írni és miért, hogyan, és miről. Nagy dolog ez – szétválasztani a saját magam exhibicionista vágyait (vagy a saját magamra valótlanul odanyomott bélyegeket, amit leginkább félelmek talán) attól, ami adni akarok az embereknek. Megbarátkozni a kirakat-léttel, szembenézni a nemtetszés veszélyeivel, megmutatni magamból valami mélyebbet, megmaradni a tutimondás határán innen, vállalni, hogy nem értek egyet, ilyenek. Szóval köszönöm.

  12. Én a valentin-napi “Nem fogsz kelleni a férfiaknak” című bejegyzésre érkeztem és úgy, hogy “úristen, valaki leírta, ami engem hány éve szorít és darál befelé alattomos módon”. Alig bírtam magamhoz térni. Nekem semmilyen blogos tapasztalatom nem volt- vö. soha nem olvastam, pláne nem kommenteltem sehol. De ez az írás annyira betalált, hogy azt sem tudtam eldönteni sírjak-e vagy nevessek, hát remegő kézzel megírtam első kommentemet. Csak az volt biztos, hogy ez itt egy nagyon jó hely, nagyon fontos témákkal, szép írásokkal és remek beszélgetésekkel.
    Szóval nekem ez az első utam volt a blogvilágban és bár illedelmesen bemutatkoztam (saját névvel egyrészt a rutintalanság miatt, másrészt pedig mert én mindig csak ugyanolyan vagyok helyzettől, körülményektől függetlenül), egyből bőrönddel is jöttem, hogy hát akkor én maradnék, kérem.
    Nagyon sokat ad nekem a blog. Sokat fejlődtem és élesedtem általa. Egyedül azt sajnálom, hogy az Együtt jobb!-ban kitárgyalt írásokra egyszerűen nem jut időm és így sajnos az irodalmi elhülyülésem immár megállíthatatlan… 🙂 Pedig de jó lenne azokat is olvasni! Sőt, regényigégy is volna 😀 hehe 😉

  13. Én a “Mások meg évekig hiába” meddőségi bejegyzésre érkeztek bő négy hónapja, mint érintett:-). Ittragadtam. Pedig sok blogot olvasok, olvastam egy ideig, nehéz az érdeklődésemet fenntartani. Itt sikerült. Beszippantott. Olvastam és olvastam, és szép lassan összeállt a kép.
    “Miért olvasol ilyet, te boldog házasságban élsz?” – kérdi tőlem Árnika a blogtalálkozón. Valóban, saját életemben nem érzem magam elnyomva, kifejezetten jó önérdek-érvényesítési képességem van. De a blog olyasfajta megvilágosodást hozott nekem, mint pár éve a gender szempontú irodalomkritika megismerése. Jé, nekem az összes kötelező olvasmányomban férfiakkal kellett volna azonosulni, Bornemissza Gergőtől a Pál utcai fiúkig?
    (Zárójelben muszáj leírni! Hatodikban Egri csillagokat tanuljuk, a tanárnő kéri, mindenki válasszon egy példaképet a könyvből. Vagány, fiús osztálytársnő Sárközit, a cigányt választja. A tanárnő tiltakozik: azt nem lehet! Egyértelműen pozitív hős kell!)
    A Csakazolvassa is ilyen katartikus. Hirtelen a világnak egész különálló furcsaságai állnak össze nagy képpé. A barátnőm, aki évek óta tűri, hogy a barátja megalázza. Az apám, aki megtehette, hogy házasságuk első húsz évében a csónakot lakkozza a lakástól távoli garázsban. Anyám fáradt, kétségbeesett kirohanása vasárnap délután négykor vásárolni a boltba, hogy legalább kimozduljon. A munkahelyem, ahol a nők fél négykor mennek el, tele bűntudattal, a férfiak, szintén gyerekes apák, hétig benn vannak és ők a jó munkaerők. A gyerekét egyedül nevelő anya, aki meg van hatva, milyen rendes az apa, mert a tartásdíjat mindig utalja. (Mondom is neki, ez nem az alap? Meghatva akkor lennék, ha venne nektek egy házat. Aztán pár hónap múlva, jé, már nem fizeti a tartásdíjat, de szörfölésre futja.) Hogy az abortusz a nő lelkén szárad, és az ő dolga lesz a gyerek felnevelése is egyedül a következő húsz évben.
    Hirtelen minden cserép a helyére került. Ez a REND, a sok egyéni sors mögött.

    Én is változom. Én se voltam mindig ilyen. Emlékszem a döbbenetemre, úgy nyolc éve ül a kanapémon a szimpatikus, jómódú, harmincas világutazó kanadai pár, és közlik, ők nem akarnak gyereket. Nincs semmi akadálya, csak nem. Én majd leestem a székről, addig abban éltem, az a természetes rendje az életnek, hogy férjhez megyünk, szülünk, és akinek nem így sikerül, az peches. Pedig már akkor is toleránsnak tartottam magam. Ez a pár kanapészörfös volt, és akkoriban mi voltunk az egyetlen szállásadó Magyarországon, aki “queer-friendly”-nek vallotta magát. (Érintettség nincs, csak elfogadás.) Szóval nem voltam én sose vaskalapos, csak a gender szempontokra sokáig vak. Azóta sokat változtam e fronton is. És sokat segít a blog másképp látni dolgokat.
    Arra büszke vagyok, hogy az óvódás lányom már tisztában van az életformák pluralitásával: “Van aki férjjel él, van, aki egyedül, van, aki gyerekkel, van, aki kutyával.”

    Töményen intellektuális, igényes, irodalmi, (ön)ironikus – a négy fontos I. A mögötte levő szerző személye, munkabírása elképesztő. Szerzőként tudom, mit jelent ilyen szövegeket alkotni időben, felkészülésben, és emellett dolgozik, kutyája van, főz, gyerekezik, él egy hiteles életet. Néha én is érzem, ezt nem lehet sokáig bírni, egyszer biztos abbahagyja, de bírja és bírja. És emellé még a művelődésünket is szervezi, olvasunk, filmezünk együtt, közösséget ad, találkozókat szervez, ahol új ismerősökkel gazdagodom, és olyan kommentkultúrát vezetett be, ahol az ember mer a legbelsőbb titkairól írni és együttérzésre talál.

    A FÉRJEM IS OLVASSA.

    • Ó, hát nahát… :pirul: Tök furcsa, melengető és zavarbaejtő is a blog efféle hatásairól olvasni. Nem véletlen van kedved neked is vendégposztokat írni…
      Sárközi az egyetlen szereplő az Egri csillagokban, akinek nincs keresztneve! És kulcsszerepe van azzal, hogy leleplezi az árulót! Aztamindenit.

      • Azt egyébként már kicsit előbb, Felicitasz blogjából megtudtam, hogy a “mindenkinek legyen gyereke” nem evidencia, hanem egy előítélet, és neve is van: pronatalizmus.
        Sárközire és a fenti sztorira sokat gondolok mostanában, mióta van egy cigány kisfiam. Vajon neki szabad majd Sárközit választania példaképül? Talál majd azonosulási pontokat a közoktatásban, fog tanulni bármit a romákról? Érdekes kérdések.

  14. Én a Mi a baj azokkal a szép képekkel érkeztem, úgy emlékszem, és maradtam, első blog, amit követek, aztán innen lett egy második (Eszter offja). Előtte egyáltalán nem érdekeltek a blogok. De ez egy folytatásos interaktív könyv, olyan, mint a napi kávéadag. Köll. Hol szeretem, hol felvidít/dühít, az írásmódot nagyon-nagyon kedvelem, nekem talán az a legfőbb vonzerő. Van, hogy a téma egyáltalán nem érint, de a szavak egymásutániságáért elolvasom a bejegyzést. Meg a kommentelők sokszínűsége, gondolkodási színvonala is csábító, tehát csábulok. (ezt már mind leírtam itt-ott régebben, de végül is idevaló..)

  15. Én pedig meg sem köszöntem az újabb blogtalálkozót! Szégyen-gyalázat.

    Nekem fogalmam nincs, hogyan jöttem ide (az szinte biztos, hogy fészbukról), pedig már sokat gondolkodtam rajta…

    • Én is törtem már a fejem rajta, melyik volt az első poszt amit itt olvastam (főleg mivel a blogtalálkozón is kérdezték), de sajnos én sem emlékszem. Arra sem honnan keveredtem ide.

  16. En meg a blogod felfedezese elott (az lehet, hogy kb. 2 eve?) megtalaltam nehany cikked a MC-ben, aztan kesobb valamit a Nol-on, es sikerult osszerakni, hogy ugyan ket neven irtad, de ugyanaz a szemely vagy. Amikor a fb-on vki ajanlotta a blogod (tavaly majus kornyeken), akkor azt is kikombinaltam, hogy ez is te vagy. Onnantol olvaslak folyamatosan. Nagyon jo, hogy van a blog es ezzel ter ezekrol a temakrol beszelgetni. Kitartast a tovabbiakhoz, dobj fel sok uj temat , es persze irjal minden mast is, amihez kedved van. Regeny, akarmi, varom…

    • Jut eszembe, a rotavírusról szóló olvasói leveleteket a Népszabadságban olvastam anno 2008-ban vagy 2009-ben. Épp terhes voltam, és bevésődött. A nevetek persze nem, de a gondolatmenetre máig emlékszem, hogy minden ellen nem lehet megvédeni a gyereket. Na ez is nagy szó, mert olvastam kb. egymillió cikket az elmúlt tíz évben.

  17. Visszajelzés: metablog 5.: a hatások | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s