olvassuk újra 2.: madárkááám…

A nagy sikerre tekintettel két, összetartozó verset hoztam ma nektek, minden kilencedikes szöveggyűjteményben szerepelnek.

Caius Valerius Catullus a Krisztus előtti zaklatott század közügyekre fittyet hányó, provokatívan a testi örömöknek hódoló és valószínűleg rövid életű lírikusa. Szent Jeromos szerint 87 és 57, korszerűbb adatok szerint 84(?) és 54 között élt (54-es eseményre utal is egy versében). Sok más költő élt és alkotott ekkoriban, akikről keveset tudunk: egyedülálló, hogy Catullus száztizenhat darabból álló versgyűjteménye, benne vegyes műfajú versek, hosszabb carmenek, illetve negyvennyolc epigramma, majdnem sértetlenül fennmaradt kódexekben. De csak száztizenhárom vers, mert három hiányzik.

A heves szerelmes versek múzsája a Lesbia álnevű férjes asszony, a heves szerelem mellett erkölcsi bukását is megénekelte a költő.

Amit ma olvasunk, az a Lesbia madárkája és a madárkát sirató vers, a versgyűjtemény második és harmadik darabja..

Kedvesem szemefénye, kis madárka,
kit dédelget, ölében annyiszor tart,
hogy megcsípd, neked adja ujjahegyét és
éles kis harapásra ingerelget,
ha szívem ragyogó szerelme, édes
játékkal veled így mulat, hiszem, hogy
enyhet vár lobogó tüzére, csöppnyi
vígaszt kínteli bánatára: bárcsak
játszhatnék veled én is úgy, akár ő
és lelkem szomorú baját csitítnám.
(Devecseri Gábor fordítása)

Érdekes a többi fordítás is, hiszek abban, hogy a változatok átlagából felsejlik az eredeti:

Ó, ki kedvesemé vagy, kis madárka,
ó, ki játszva ölel magához ő, kit
gyakran ingerel és kinek kisujját
nyújtja, hogy dühösen csipogva csipkedd! –
amikor gyönyörű egyetlenemnek
kedve támad eképpen szórakozni
— tán, hogy bánatait felejtse kissé
s gyötrő lángja belül szunnyadjon addig –,
bár tudnék veled én is elmulatni
s űzhetném el a bút nehéz szívemről.
(Dsida Jenő fordítása, a Lesbia rigójához címet adta neki)

Szabó Lőrincé meghökkentően más:

Kedvesem gyönyöre, veréb, te, kedves
játszótársa, kit a keblén melenget,
kinek ujja-hegyét csókolni nyújtja
s akit iszonyú csőr-csatákra bőszít,
mikor, vágyaim őre, tudja isten
mily vad szórakozások vigaszával
űzni vágyik a bánatát s hiszem, hogy
enyhít csakugyan égő szíve lázán:
játszhatnék veled éppúgy én is, óh, bár
könnyítném vele bús szívem keservét!

Vájt, sőt, fültisztító pálcikával ápolt fülűeknek feltűnhet a versforma, a tizenegy szótagos szapphói sor:
– υ/ – –/ – υ υ/ – υ/ – υ

Ez nem lexikális tudás, hanem készség. Én, aki igen erős voltam verstanból középiskolásként, aztán szakszeminárium, majd verstani témájú szakdolgozat, majd magyartanítás, nem tudom Catullus versformáit fejből, de nem is kell. Úgy állapítom meg a versformát, amelyet az interneten fellelhető irodalom igen hanyagul kezel, hogy kimondom a verssort — a magyar műfordítás mindig visszaadja az időmértéket –, és várok, amíg beúszik valamelyik vers ugyanilyen metrikájú sora. Be is úszott, miközben kék kapszulás Illy kávémat kortyolgattam a Liu Wei tervezte csészéből, József Attila: Én, ki emberként vagyok, élve, boldog…, vagy Berzsenyitől: Partra szállottam, levonom vitorlám, arról meg tudom, hogy szapphói strófa szapphói sora, meg még azt is tudom, hogy Szapphó volt a nagy költőelőd. Tehát, szapphói sorokból áll (de nem szapphói strófa, mert annak a végén még van az adoniszi sor).

Lobogó tűz, gyötrő láng, égő szív. Iszonyú csőr-csaták.

A három műfordítást elolvasva kistestű jószágról van szó: veréb, Dsida szerint rigó. Így Catullust és a Szpéró-figurának emléket állító Tandori Dezsőt is összeköti valami, termékeny gondolat ez egy Verebek a világirodalomban című szakdolgozathoz.

A siratóvers, a harmadik darab:
Sírjatok Venusok, ti is Cupidók
és minden szerelemtudó halandó.
Kedvesem madarát siratni jertek,
kedvenc kis madarát a kedvesemnek,
kit jobban szeretett saját szeménél,
mert mézszavú volt s parancsolóját
úgy ismerte, akár a lányka anyját.
Nem mozdult soha máshová öléből,
ugrált erre meg arra és csicsergett,
énekelt, egyedül csak asszonyának.
Most sötét utakon megy arra, honnan,
mondják: senkise térhet újra vissza.
Átok rátok, az Orcus éjjelében
minden keservet elnyelő vad árnyak:
íly szép kismadarat raboltatok most.
Jaj, gonosz vakeset! szegény madárka!
hölgyem szép szeme most vöröslik és a
sírástól temiattad ég dagadtan.
(Devecseri Gábor fordítása)
Sírván sírjatok, égi istenarcok
s érző lényei mind e nagy világnak!
Mert meghalt a rigó, az én szerelmes
lánykám kincse, az én kincsem rigója,
kit jobban szeretett saját szeménél.
Cukros volt, aranyos: kis gondozóját
úgy ismerte, akár leány az anyját,
ott szökdelt fel-alá egész nap édes
asszonykája ölén s az ő fülébe
cserregett, csipogott, fütyült napestig.
Mord, sötét utakon barangol immár,
honnan nincs e világra visszatérés.
Átkozott a neved, homályos Orcus,
minden szépre falánkul tátogó száj,
mely szép kismadarunkat így befaltad!
Ó, gaztett, csunyaság! Szegény madárka!
Látod, most kicsi kedvesem miattad.
sírja-ríja szemét ilyen pirosra…
(Dsida Jenő fordítása)
Sírjatok, gyász Vénuszok és Kupidók,
Vénusz hívei szerte a világon!
Meghalt, meg, a veréb, gyönyörű lánykám
legfőbb gyönyörűsége, a veréb, mely
drágább volt neki, mint a szeme fénye:
édes volt, csupa méz, s ismerte édes
úrnőjét, ahogy a leány az anyját,
s el nem ment maga soha asszonyától,
de folyton körülötte ugrabugrált
s csak hozzá csipogott, ölébe, vissza.
Most meg megy a szegény az árnyak útján,
honnan senki se fordul vissza, mondják.
Átkozlak, gonosz Alvilág, vad Orkusz,
aki elnyeled, ami édes és szép:
oly szép volt az a csöppség, s elraboltad!
Óh, gaztett, gonosz! Óh, szegény madárkánk!
Te vagy az oka, hogy a drága lánynak
rőtre sírt szemeit ma könny dagasztja!
(Szabó Lőrinc fordítása)
Mit érdekli ezt a férfit egy nyomorult veréb? Hacsak nem mint a féltékenység tárgya, hacsak nem mint motívum. Esetleg: vaskos metafora, a tréfa kedvéért csöppségnek nevezve. Tán nem egy madár Lesbia “legfőbb gyönyörűsége”. “Te vagy az oka”, mondja arra a szegény, korábban annyit dédelgetett madárra. És miért pont az ölében ugrál? Az állatsirató vers közkedvelt antik műfaj, de ennek a Caius Valeriusnak a szeme sem áll jól: viccet csinál a saját merevedési zavarából, ami a túlhajtott akciók után nem csoda, és ír egy kamu állatsirató verset, értse, aki érti. Lesbia pedig durcás. Ismerjük ezt jól. A férfi Lesbia legfőbb kincsnek titulálja és örök emléket állít önfarkának, kínjában istenekkel keretezi a működésképtelenségéről szóló verset, és odabök a túl hisztis csajnak is egyet. Sőt, az is toposz, hogy ha a farkam nem kemény, legalább írok egy verset.
Hogy mennyire lehet másképp is érteni a szöveget, azt a fordítónak pontosan tudnia kell. A legjobban Szabó Lőrinc fordítása engedi meg ezt az értelmezést, izzítja át erotikus, kisállat-hobbira semmiképpen nem értelmezhető szavakkal a verset. Neki sem állt jól a szeme sem.
Ez nekem saját felfedezésem 1999-ből, azóta találtam szövetségeseket is. Érdemes az óvatos értelmezésekbe is belenézni:

Ezek a könnyed, látszatra rögtönzésnek tűnő versikék gondosan megszerkesztett, csiszolt alkotások. Közéjük tartozik az a két bájos kis remekmű, melyek Lesbia madárkájáról szólnak. (A veréb — nem azonos a mi szürke verebünkkel — Aphrodité-Venus kedves madara; találkoztunk vele Szapphó himnuszában.)
Az elsőnek (a gyűjtemény 2. darabja) kezdő soraiban ott bujkál a rejtett vágy, a ki nem mondott erotika, a titkolt irigység és féltékenység, hiszen a kis madár bizalmas, intim közelségben él úrnőjével: az ölében ülhet, csipkedheti (csókolgathatja) ujjabegyét, édes játékának tárgya, lehűtheti a kedves lobogó tüzét. Az utolsó két sor a vágyat, az álmot szólaltatja meg: bárcsak csitítani tudná ő is “lelke szomorú baját”.
A második (3. számú vers), az előbbinél is híresebb költemény a madárka haláláról szól. Catullus átérzi szerelmese bánatát, és hellenisztikus mintára állatsirató verset ír. A gyászdalok hangjára emlékeztető érzelmes panaszban, tréfásan szomorkás, ironikus hangvételű versikében megszólal a szerelmes költő enyelgő és pajzán humora: szívesen lenne a kimúlt madárka helyett kedvese játékszere.

http://kidolgozott-erettsegi-tetelek.blogspot.hu/2012/12/a-romai-kolteszet.html

Falus Róbert megemlíti az igen kézenfekvő értelmezést, amelyhez nem kell szakirodalom, elég gyanítanunk, mi mindenre képesek tökös költők ártalmatlan szövegek fátylai mögött, vagy hogy egyáltalán, milyen az irodalom természete:

Meghalt Lesbia madárkája. Bármilyen kedves kis veréb vagy kanári volt is, önmagában bizony együgyű téma ez (feltéve, hogy valóságos madárka a vers hőse, s nem a költő férfiasságának igencsak konkrét jelképe, az ókor kedvelt metaforája szerint). Catullus azonban nem önmagában verseli meg, hanem a szerelem és báj istennőit mozgósítja a gyászra, hiszen nem akárkinek a madárkája volt ez, hanem Lesbiáé, és Lesbia nem akárkié – vélte még ekkor –, hanem az övé.
bird penis

56 thoughts on “olvassuk újra 2.: madárkááám…

  1. Emlékszem anno időbelileg és térbelileg teljesen esetlegesen kerültek a kezembe olvasnivalók, kábé attól függően, mikor mit értem el a könyvespolcokról, mi volt kint hagyva, felejtve az asztalon. Így egészen apró kezdő olvasóként, majd kiskamaszként is teljesen kiszámíthatatlan és váratlan ‘irodalmi’ élményeim lettek.
    Különös emlékem főleg kamaszkoromból az, hogy mennyire bódító volt, amikor megcsapott, majd telezsongta a fejem az ilyesféle fülledtség … mostmár persze tudom, miért, akkor legtöbbször nem tudtam, nem értettem, nem mertem kérdezni persze, de olyan jó volt, mert volt benne valami titkosság, ernyesztő sűrűség, amit magamban próbáltam cincálni, ízekre szedve tudtam csodálni. Erre itt már nagyobb kamaszkoromból emlékszem, meg most nagyon sok kép tolul fel hasonló emlékként. De jó is ezt most így olvasni.

    Kedvelés

  2. AZ a kép!
    Ezt a verset én is tanítottam, a felolvasás előtt kérdeztem meg, hogy “Gyerekek, sejthető, hogy nem a madárkáról van szó. Akkor vajon miről?” Sejtelmes hümmögések közt utaltam a testi szerelemre, és mindenki értette, ahogy értette. Kilencedikben még nem mertek pajzánokat beszólogatni, illetve nem irodalom órán.

    Kedvelés

  3. Egy gyors párhuzam vagy mi, míg emésztem az egészet: a magyar népköltészetben a kis (magevő) madár mindig a nőt szimbolizálja, ha meg még ágról ágra ugrál, na az már a promiszkuitás csúcsa.
    Még annyit, hogy nemlétező latin tudásomat csiszolom, igyekszem megfejteni az eredeti szövegeket. Ez is jó, de elleszek vele egy darabig.

    Kedvelés

  4. Hoppá, csak jó az eredeti (önváll-veregetés). Aszongya Catullus: mihi passerem. ÉN madárkám, nem mienk, mint Szabó Lőrincnél. Bizony, mi más lenne az övé, ami persze Catullus leánykájáé is, hiszen Lesbia öléhez volt hű.

    Kedvelés

      • Tök normális volt. Hogy a madárkáknál maradjunk, Hellászban amikor egy tisztes, művelt úr egy ifjút akart a pártfogásába venni, igen, igen, szállás, kaja, pia, művelődés, bennlakásos oktatás, bevezetés a helyi elit köreibe, karrierépítés és szex, akkor elég volt egy kakast átnyújtania a gyermek/ifjú szüleinek, és mindenki tisztában volt (az egyébként teljesen tisztességesnek tartott) szándékaival.

        Kedvelés

      • Apukám nemegyszer elmondta, hogy sokkal érdekesebb és humánusabb lenne Európa, ha görög és nem római hagyományokon épül fel. Nem tudom ezt beleértette-e. 😀

        Kedvelés

      • Lidérkének is: nem is azért írtam, mert ti nem tudjátok, csak úgy eszembe jutott a nemrégi bejegyzéshez is kapcsolódva.
        Mondjuk lidércke kakasos sztoriját nem tudtam.

        Kedvelés

      • Még egy madárka jutott az eszembe, csakhogy csavar legyen. A passerina, ami rendszertanilag valami verébféle madárka, pedig a mai olasz köznyelvben kb. a puncinak felel meg, a passer (az eredetiben a veréb) pedig hímnemű.

        Kedvelés

  5. Már tegnap óta sejtettem, hogy erre nyitom ki ma reggel az oldalt! 🙂 Sosem értettem, amikor aktuális volt, akkor se, és később se, hogy mi a fenéért kell 14-15 éveseknek a klasszikus antikvitás irodalmát tanulni. Jó, tudom, hogy van kronológiai szempont, de sokszor nem ér össze a művtöri, magyar, töri oktatás, hogy egymást erősítenék… Ez a korosztály konkrétan nem érti, ha belegebed sem. Nemcsak két fenekű, tripla, sőt négyes is lehet. 3 mondatot nem bírnak értőn elolvasni, nemhogy műforiban egy szapphói strófát értelmezni. Nehéz egy 2000-2500 éves gondolkodásmódot, képes beszédet és stiláris elemeket megérteni. Állítom, hogy néhány évvel később sokkal nagyobb sikere lenne az Antigonénak, Szapphónak, Catullusnak, Aiszkhülosznak (most kacsintós jelet tennék, ha tudnék). Egyrészről a témára is fogékonyabbak lennének, másrészről talán jobban megértenék az egész örök aktualitását. Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a magyar műfordítások végtelenül prűdek és szemérmesek, még Szabó Lőrinc is. Catullusnál aztán létezik minden, répa, retek, mogyoró, mindenhova, anál, fakanál, állatos, bakkecskés stb. A mai közízlés számára nettó pornográfia. A Latin-English Sexual Vocabulary nagyjában-egészében Catullusra, Plautusra és Ovidiusra épül, mert annyi náluk a hapax legomenon… És el bírom képzelni azokat a közhiedelem szerint csoffadt, szürke klasszikus-filológusokat, akik ezeket a kifejezéseket értelmezték… 🙂

    Kedvelés

  6. Kár, hogy nem ilyen volt anno a magyartanárunk. Ötödször olvasom. A képtől meg minden alkalommal megfexek. Muszáj így írni, csak így tudom érzékeltetni a hatást.

    Kedvelés

  7. A verslabakkal nem tudok megbirkozni habar szerettem volna.Ilyen versenyek is vannak matematikabol:verseles es matematika….Nem erem fel…
    De jo olvasmany volt igy oregen…Sot meg tobbet is olvasnek a temabol…Csak az benit meg,hogy vajon mit irnak ezekrol a muvekrol a gyerekek az erettsegin?
    Pontosan igy jartam egy regennyel amit latom beraktak a kozepiskolas tananyagba romanbol, es en nem ismertem -Mircea Eliade: Maitrey
    El is olvastam hamarosan es tapasztaltam hogy tiszta erzekiseg az egesz….
    Ez a 2000 eves uzenet Catullus-tol eletoromot sugaroz pl. nekem.Ilyesmi nem volt regebb a tananyanyagban.
    Mind gondolkoztam,hogy vajon miert ez a valtas?
    Vegul azt mondtam, hogy ugy latszik az irodalom reven tanitanak a gyonyorrol az iskolaban.
    Ez nem rossz.Ha a szexualitas pozitiv ertelemben van bemutatva ami egy kellemes,szep dolog
    az jo iranyba vezet.Hogy beszeljuk ezt meg a gyerekeinkkel? A tanarok ,hogy beszelnek errol?
    Az nem egyszeru…

    Kedvelés

  8. Az időmértékes verselés mindig egy nagy rejtély volt előttem, nem szerettem és nem is értettem ezeket a verseket. Az egész ritmizálás nekem elég idegen, talán azért, mert nulla hallásom és ritmusérzékem van: annyira, hogy amikor az énektanár általánosban mondta, hogy tapsoljam a dal ritmusát, megkérdeztem, hogy melyik az a ritmus.

    Szóval így a versmértékek se mentek – addig jutottam velük kapcsolatban, hogy a képleteket doga előtt felírtam a padra és kipuskáztam. Lehet, hogy nem is tanították jól, de az is, hogy alapjáraton sem érdekelt, nagyon távol áll tőlem az egész. Fura, mert a magyart nagyon szerettem, de tény, hogy a prózát mindig is jobban, mint a verseket. A vers valahogy olyan rövid és megfoghatatlan meg faramuci, elolvasom, valamennyire tudok verset elemezni is, biztosan nem olyan jól, de a gimis tanáraimnak oké volt. Azon töprengek most, hogy nagyon nagy gáz-e, szellemi nyomorra és fantáziátlanságra utal-e, ha valaki nem különösebben rajong a versekért…

    Kedvelés

    • Én addig hittem, hogy van ritmusérzékem, amíg az időmértékes verseléshez nem értünk. Mint kiderült, az én hallásom szerint egészen máshol van egy-egy szó súlypontja, mint a hivatalos verzió. Fura, mert angolból pl tök jól megy, de az anyanyelvemen meg vergődök vele.

      Kedvelés

      • Nem súlypontja van neki, hanem időtartama. Lehet, hogy neked az ütemhangsúlyra áll rá a füled, igazi magyar lány vagy!

        Skandálni sokakat meg lehet tanítani, onnan visszajönni, időmértéket éreztetni úgy, hogy épphogy, nem erőltetetten, az a nehéz.
        Mondogasd a hexametert: áfás-számlai-gényét-kérjüke-lőreje-lezze…
        De tanítanék újra verstant, istenem. Minden verslábnak neve van… jambikus sorok, hexameter, disztichon, trocheus, leoninus… weöres…

        Kedvelés

      • Igen, ezekre még emlékszem is, ezeket szoktam felírni a padra puskába. Meg olyanokra, hogy valamelyik – talán a pentameter – ugyanaz, mint a hexameter, csak a harmadik és a hatodik versláb csonka – de hogy ez mit jelent, arról gőzöm sincs. Meg volt olyan hogy daktilus, meg disztichonban konkrétan valamit szoktak írni, jajj, és “Tóth Gyula bádogos és vízvezetékszerelő” – de hogy hogyan kellett hangsúlyozni, arra nem emlékszem. 😦

        Kedvelés

  9. Visszajelzés: olvassuk újra 5.: egy dög | csak az olvassa — én szóltam

  10. Visszajelzés: érettségizőknek! | csak az olvassa. én szóltam.

a kommentelés lehetőség, nem jog: legyél nyitott, jóakaratú, olvasd el, amire reagálsz, és érvelj! vagy mesélj. NE személyeskedj, vagdalkozz, ne röhögtesd ki magad!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.