olvassuk újra 3.: majd megöregszel

Felháborító a világirodalom, én mondom. Gyerekek, ez nagyon durva. Legnagyobbjaink lemanipulálnák a kiszemelt fiatal nőkről a rokolyát, hogy brazil tangát ne mondjak, s a cél érdekében nem restek jambusokat, sőt, szonettformát sem bevetni. És ez itten a klasszikus szerelmi költészet legközepe. Nem azt mondják: carpe diem. Nem azt mondják: addig szeress, míg ifjú vagy. Hanem azt: engem szeress, mégpedig most, mert majd megöregszel, rusnya leszel, na, add csak a zúzádat!

Az irodalom történetében visszatérő motívumot, metaforát, gondolatot toposznak nevezzük. Ez itt a majd megöregszel-toposz.

Másodéves magyar szakos koromban hetven ilyen verset szedtem össze a világirodalomból. Valahol, írógépelt változatban megvan még. Van közte Petrarca és Ronsard is.

Már Catullus is az idő múlására figyelmezteti Lesbiát:

Éljünk, Lesbia, és szeressük egymást,
és a mord öregek fecsegjenek csak,
hisz nem ér locsogásuk egy garast sem.
Eltűnvén a nap, újra felragyoghat:
egyszer tűnik a kurta fény szemünkből,
s álmunkból sosem ébredünk utána.
Adj hát csókot ezerszer, és ha adtál,
adj még százszor, utána ezret adj és
százat s újra csak ezret, újra százat.
Aztán majd, ha sok ezreket cseréltünk,
akkor összezavarjuk, elfelejtjük
számukat; ne akadjon egy gonosz se,
sok csókunk aki tudja és irigyli.

(Devecseri Gábor fordítása)

Á, megvan Ronsard.

Nézzük meg, édes, hogy a rózsa,
amely ma reggel kinyitotta
bíbor kelyhét a nap felé,
vajon a bíbor ruha ráncát

s színedhez hasonló zománcát
ma estig megtartotta-é.

Ó, jaj! Elég pár röpke óra,
s lásd, édes, már hullatja sorra

gyönyörűséges szirmait!
Ó, jaj! A természet kegyetlen,
hogy nem tart tovább egy kehely sem,

mint pirkadattól estelig!

Azért tehát higgy nekem, édes,
amíg virágos dísszel ékes
korod legzöldebb ága hajt,
szakítsd, szakítsd hát ifjúságod:
mert a vénség, mint e virágot,
szépséged úgy szakítja majd.

(Nemes Nagy Ágnes)

Sőt:

Majd ha oltárnál leszünk,
térdre hullva úgy teszünk
buzgón, mint azok csinálják,
kik istent a bölcs kegyért
titkon, a templom setét
rejtekeiben imádják.

Ám ha ágyunkban leszünk
átfonódva, úgy teszünk,
felgyúlva, ahogy csinálják
kedveskedő szeretők,
ha egymást a lepedők
közt gyönyörre is kivánják.

Mért vagy olyan egyre hát,
hogy ha csókolnám a szád,
vagy fogam hajadba rágna,
vagy kebled tapintanám,
mért vagy olyan igazán,
mint zárdába zárt apáca?

Kinek őrzöd szemedet,
bájos-édes kebledet,
arcodat, gyönyörü szádat?
Csókra Plutót várod-é,
ha a csónak, Charoné,
ott lenn majd megcsónakáztat?

A nagy átkelés után,
szegénykém, beh halovány
lesz az édes, kis piros száj!
Holtan látva, a rokon
árnyaknak letagadom,
hogy szerelmem rég te voltál.

Csontodról a bőr levál,
arcod sem szépíti már
a vér, az ér lüktetően:
csak fogad marad meg, az,
s az is úgy, mint a csupasz
koponyán a temetőben.

Hát amíg élsz, szavamon
addig okulj, angyalom,
szádat tőlem ne sajnáljad.
Ha meghalsz, a föld alatt
kegyetlenséged miatt
bánatod hiába támad.

Jaj, meghalok, jöjj közel,
csókolgassál és ölelj!
Ne félj, mint madár a zajtól.
Tűrd legalább, hogy kezem
ügyeskedjék kebleden,
vagy itt lent, ha nem haragszol.

(Illyés Gyula)

Dehogy, nyúlkáljál csak, most jól megijedtem, hát pont a sír férgei eszembe sem jutottak, de így már tudom, hogy kívánlak! Tűröm szívesen. Ez az alak tehát nemcsak felveti az öregedés lehetőségét és a ifjú test örömre való képességét, hanem gazdag részletekkel, kvázi haláltáncként ábrázolja a női test fonnyadását, elriasztó céllal, ágyba parancsolva a nőt. Ez a toposz lényege, és ez nagyon durva manipuláció.

Még mindig Ronsard szonettmester, de kölcsönös öregedés: SZONETT, HELÉNA SZÁMÁRA

Ha már öreg lesz Ön, s este, gyertyája égvén,
tűz mellett űl, sodorva meg bontva a fonalt,
dudolva verseim, mélázón mondja majd:
Ronsard dicsért így egykor, mikor még szép valék én…

S ha hallja ezt cselédje, kit már a munka végén
el-elnyom a buzgóság, s főt bóbiskolva hajt,
nevemre fölneszel, s Önre áldást sohajt,
akinek munkálkodtam örökös dicsőségén.

Én föld alatt leszek már s merő árny, csonttalan,
mirtusok árnya közt nyujtózom gondtalan,
Ön meg anyóka lesz, tűzhelynél görnyedő,

s majd bánja már szerelmem, s lenéző gőgje olvad, –
ó, higgyen hát nekem, tán késő lesz már holnap,
éljen, tépje a rózsát, ma még van rá idő!

(Tóth Árpád)

Spanyol versenyző: Góngora.

Amíg hajad aranyával hiába
próbál versenyt tündökölni a nap,
amíg a fehér liliomokat
hó homlokod a réten megalázza,

míg mint korán virító szegfüszálra,
ajkadra annyi mohó szem tapad,
s a csillogó kristályon győz nyakad
diadalmas és gőgös ragyogása,

élvezd nyakad, hajad, homlokod, ajkad,
élvezd, mielőtt mindaz, ami ma
arany, liliom, kristály, szegfü rajtad,

nemcsak ezüst lesz s letört ibolya,
hanem, ha éveid már elpazalltad
füst lesz és árnyék, sár és föld pora.

(Lator László)

A stratford-upon-avoni hattyú is megírta a témáta Vízkereszt betétjében:

Úrnőm, merre jársz, nyomod veszett?
Ó maradj és hallgasd! kedvesed
két hangnemben is dalol;
mért szaladsz, te szépek éke,
összefut a két út vége,
aki bölcs, az tudja jól.

Majd szeretsz? Én most szeretlek,
most vagy itt, hát most ölelj meg,
a jövő sötét világ.
Késlekedsz még? jőjj csak szépen,
most csókolj meg Százszorszépem,
gyorsan száll az ifjuság.

(Radnóti Miklós)

A tökéletes példa:

William Butler Yeats: Ha megöregszel…

Ha megöregszel s szürke néneként
ott bólogatsz a tűznél, könyvemet
lapozd, idézve ifju-szép szemed
mélységes árnya közt a puha fényt,
s hogy szépséged s hulló mosolyodat
hányan szerették, hány hű s álbarát,
de változékony arcod bánatát
s zarándok lelked egy szerette csak.
S míg meghajolsz az izzó rács fele,
szomorkás kedvvel súgd: a szerelem
elillant, elszállt túl a hegyeken,
s csillagfüzér közt bújt meg szép feje.
(Kardos László fordítása)

Petőfi Sándor a Felhők-ciklus egyik gyengécske versében emígyen próbálja ki a toposzt:

Dacos leány!
Hagyd megcsókolni magad,
Hagyd átölelnem derekad.
Nap megy nap után,
S ha napjaid elhaladnak,
Maradsz magadnak.
Száraz derekad
Majd senki meg nem öleli,
Csak a koporsónak deszkája,
S halvány ajakad
Más nem csókolja, csak a sír férgei…
Gondolj reája. –
Mit érzesz,
Nem rendül meg szived?
Nem érezed,
Hogy ez hideg csók, hideg ölelés lesz!

A téma leágazása Baudelaire felszisszenősen naturalista Egy dögje is, de ott nem csajozós szöveg a test romlása, hanem a szerelem halhatatlanságának kontrasztos mementója.

És a legindulatosabb példa: nyoma sincs benne a viszonzottságnak és az évődésnek: József Attila. Meghökkentő, mert a vers, amely remekmű, pontosan látszik érteni, mit érez a nő, és mégis betegen nárcisztikus önsajnálat az egész, és mindenki nagyon sajnálja az öngyilkos költőt: hát emiatt!

Majd megöregszel és bánni fogod,
hogy bántasz, — azt, amire büszke vagy ma.
A lelkiismeret majd bekopog
s nem lesz emlék, melyben magadra hagyna.

Lesz vén ebed s az melléd települ.
Nappal pihensz majd, széken szunyókálva,
mert éjjel félni fogsz majd egyedül.
Árnyak ütnek a rezgő anyókára.

Az öreg kutya néha majd nyafog,
de a szobában csend lesz, csupa rend lesz;
hanem valaki hiányozni fog
a multból ahhoz a magányos csendhez.

Majd tipegsz s ha eleget totyogott
rossz lábod, leülsz. Fönn aranykeretben
áll ifju képed. Hozzá motyogod:
“Nem öleltem meg, hiszen nem szerettem.”

“Mit is tehettem volna?” – kérdezed,
de fogatlan szád már nem válaszolhat;
s ki a nap előtt lehunyod szemed,
alig várod, hogy feljöjjön, a holdat.

Mert ha elalszol, ugrál majd az ágy,
mint a csikó, hogy a hámot levesse.
S a félelem tünődik, nem a vágy,
a fejedben: Szeress-e, ne szeress-e.

Magadban döntöd el. Én fájlalom,
hogy nem felelhetek, ha kérded: él-e.
Mert elfárad bennem a fájdalom,
elalszik, mint a gyermek s én is véle.

Milyen finom ehhez a dühödt követelőzéshez képest Juhász Gyula. Majdnem arra kanyarítja ő is a verset, sejteti, aztán mégse:

Glória

A hangod selyme egyszer elfakul,
Hajad aranya koporsóba hull.

Gyönyörű tested, e meleg szobor,
Hűvös rögök ölébe szétomol.

Jöhet idő, hogy élsz még és szeretsz
S az én szívemben tél és este lesz.

Magányos este, fázós és beteg,
Már nem akarlak és nem értelek.

Mi voltál? Játék. Eltörtél szegény.
A harc is elmúlt és már nincs remény.

És mégis, mégis. Rímek, ritmusok
Szent tengerén elsüllyedt májusok

Gyönyöre zeng és kínja ring tova,
A dalom él és vége nincs soha!

Van olyan vers, és épp Petrarcáé, aki az öregkorra halasztja az egymásratalálást:

Ha életem a kíntól és a gondtól
megóvni legalább addig tudom, mig
szép szemeidben minden fény elomlik,
s a vénség benned mindent összerombol,

aranyhajad ezüstfehérre tompul,
nem öltöd föl füzéres, tarka holmid,
s fakó orcád ahhoz már nem hasonlít,
amely előtt halk sóhaj lett jajomból:

akkor tesz majdan Ámor oly merésszé,
hogy elmondjam, hány év, nap, mennyi óra
volt életemben a kínszenvedésé.

S noha e kor már vágyam csúfolója,
fájdalmam mégis enyhül egy kevéssé,
ha késő sóhaj kel késői szóra.

(Sárközi György)

Hát Szapphó, az egyetlen nő ebben az összeállításban, mit mond szerelemügyben az idő múlásáról? Ő nem a másik öregedéséről ír, és nem fenyeget senkit. Igaz, ez egy töredék.

Elsűlyedt már a Hold is,
és a Fiastyúk, eljön az
éjfél, az idő tovatűnik,
én pedig egymagam alszom.

(Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása)

Ennyike, fiúk.

84 thoughts on “olvassuk újra 3.: majd megöregszel

  1. “Nem öleltem meg, hiszen nem szerettem.”
    “Mit is tehettem volna?” – kérdezed,
    Na de most tényleg. Mit?
    Olyan nincs sehol, ahol a rohamosan kifejlődő impotenciájával zsarol a költő, ahelyett hogy korai sírbahullásával akarna bosszút állni a nem elég hajlandó nőn?

  2. pont ugyanazt a dühöt érzem mint annó az iskolában magyar meg töri órán. mindig utáltam mikor mindenféle vadidegen emberek agymenését és gyilkos tetteit kellett szeretni, tisztelni, magolni, elemezni, felelni belőle és dogát írni. mi közöm nekem hozzájuk? miért pont őket kellett szeretni? alig van olyan irodalmi emlékem, ami valóban szólt volna hozzám, adott volna valamit nekem, a saját boldogulásomhoz. ez is csak része volt a rendszer agymosásának. annyira dühítő. megspékelve azzal, hogy a “költő itt arra gondol” kezdetű mondatok után még pluszban a magyartanárok zavaros agyának termékeit is magolhattuk.
    micsoda kiszolgáltatottság a gyereklét…

  3. Nekem az jutott eszembe, hogy anno ezek a gondolatok – megöregszünk, meghalunk, elmúlik az ifjúság – sokkal súlyosabban érinthették az embereket. Rövidebb volt az átlagéletkor, rövidebb a fiatalság, és negyven évesen már öregnek számítottak, és közben is bármikor elvihette őket egy betegség.

    Ettől függetlenül kora huszonévesen magam is hallottam olyan csajozós dumát, aminek az lett volna a lényege, hogy ” hogy ne utasíts vissza, most kéne élned, (és velem kefélned) amíg fiatal vagy”. Borzalmasan bosszantó és átlátszó, és nekem anno ütött szöge a fejembe, hogy “élés” mint olyan, miért merül ki sok ember számára abban, hogy össze-vissza csajoznak, pasiznak, elmennek minden buliba, ahol seggrészegre isszák magukat, utána meg hánynak. Egyszer, még amikor kezdő tanár voltam, egy diák – fiatal felnőtt lány – megkérdezte, hogy “tanárnő, maga nem iszik, nem dohányzik, nem drogozik, nem jár buliba, nem néz tévét, nem pasizik, akkor minek él?” Mondtam, hogy szeretek olvasni és sportolni, meg kirándulni, és van férjem is és baráti köröm, de nem nagyon győztem meg őket.

    • Ezt a van élete-nincsélete játékot én is fal dumának tartom. Nyilván mindenki magát akarja utolérni, olyan életet akar összegründolni magának, ami neki gazdag. Aki csak azért összeválogat magának egy ilyen pasizik-iszik-hányik-belefekszik repertoárt, hogy úgy nézzen ki, mint akinek hú, de van élete, az ám tegye, de annyira idétlen, amikor ezek után hülyének nézi a másikat, amiért neki ez pont nem kell. Pláne nem kamuból, hogy “történjen valami”.

  4. “éjfél, az idő tovatűnik,
    én pedig egymagam alszom.”

    Senki nem horkol mellettem,
    nem követelőzik
    Nyugalom a társam
    Jókedvem tetőzik.
    Mit ma ide letettem
    Holnap ott találom
    Csend és béke honol
    Cseppnyi tanyámon.
    A magam ura vagyok, senki nem fekszik rám
    Testem lelkem enyém
    S tiéd, boldog, szabad magány.
    😀

      • Minden lehetséges fórumon felteszem a kérdést, hogy ki volt az a marha, aki kitalálta a kötelező együtt alvást? És miért? Persze tudom a választ, de nagyon örültem, mikor egy felvilágosult férfi barátom (üdv, drága Johnny!) vigyorogva kimondta egyszer, hogy hát azért, hogy minden megerőltetés nélkül egy egyszerű jobbra nyúlással elérhetø legyen az ürítés lehetősége.
        És igen.
        És milyen stressz, rákészülés, bűntudat, köntörfalazás, körbeírás kellett, mire mertem otthon mondani, hogy kurvára elegem van, hogy éjjel horkolásra ébredek, hogy lábakkal a derekamban ébredek, hogy még éjjel sincs személyes terem, és hogy ezt nem akarom tovább. Mintha ez akkora bűn volna. És amúgy a klasszikus házasságokban az is. Anyám effektíve halláskárosult pl.

        • Hát ja, ezt én se értettem soha, hogy ez miért alap, mármint a kötelező együttalvás, meg leginkább azt nem vágom, hogy miért nem lehet ezt megkérdőjelezni, de felrúgni sem … alapból, indulásból. Nem, nem érdemes sokat köntörfalazni, igen nagyon egészségkárosító a horkolás, de nem csak az.
          Horkolás nélkül is kell a különlét, még akkor is, ha a másik szaga akár folyamatosan ellenállhatatlan. Na, nekem a szag, a saját szag, mármint a másiknak is a saját szaga, az egyik legfontosabb, ezért írok folyton erről. Horkoláshoz első kézből még nem volt szerencsém, de a spontán űrítés lehetőségétől finoman szólva nagyon nem leszek feldobott.

          • Pedig közös ágyban nehezebb menekülni előle.
            Ez is egyfajta hiedelem sztem, a meghitt közös alvás. Szajkózzuk mindannyian, de ha lemész a,kiskifli-nagykifli lényegéig, akkor valójában arról szól, hogy nem tudok mozogni, beleszuszognak a nyakamba, izzadok, nehéz a karja. A körítés az pusztán érzelem, a fizikai megvalósulás inkább terhes, mint üdítő. Elég ugyanezt elképzelni egy idegennel, máris abszurd az egész.
            De lehet, csak én vagyok ilyen “hideg”

            • Azért nem rossz, ha az ember olyasvalakivel oszthatja meg az ágyát, akivel a szexélvezetes, kívánatos, és akinek szexen kívül is szomjazza, élvezi a közelét. De a lakásban elhelyezett több ágy, az sem rossz.

            • Ettől nem hideg vagyok, vagy más sem az, szerintem. Lehet csak máshol és másból vannak a határaim, a határai és másképp őrzöm azokat.
              A kizárólagos közösködésből nálam hamarabb nő ki biztonságos, sokszor langyosító rutin, ami ugyan nem minden szempontból haszontalan és/vagy negatív, de igen, könnyen tud igazán terhessé válni. És ebből egérutat nyerni a közös ágy és szentséges járulékai között nőként szerintem sokkal nehezebb.

            • hát nem tudom, én jobban szeretek együtt aludni mással, mint nem. azért a bőrkontaktus az egy eléggé elemi emlős-igény ami a legtöbbeknél abban is megnyilvánul, hogy szeretnek együtt aludni másokkal. az egy másik kérdés, hogy ha ebből ilyen nemszeretem kötelezettség lesz, az mennyire elidegenítő tud lenni.
              meg nem érzem azt se, hogy a szex lehetősége egy ilyen borzasztó kilátás, ha az embernek olyan partere van, aki érdekli. speciel én simán rámászom a másikra, ha nem vagyok nagyon fáradt, mert jólesik, feltölt, hacsak nem valami nagyon rossz kapcsolat az a másik.

            • A közös ágy kapcsán:megfigyeltétek,hogy régen ( leginkább falun) milyen irinyó-pirinyó,nyomorgós hitvesi ágyak voltak?Mindig kirázott a hideg,ha arra gondoltam,hogy egy életen át olyan nyakba szuszogósan,kiteknősödött derékaljon,összegurulva,jóban-rosszban,ha kell,ha nem….

            • “nem tudok mozogni, beleszuszognak a nyakamba, izzadok, nehéz a karja.”
              Na igen, ezek mind megvannak, valószínűleg pihentetőbb lenne egyedül aludni, viszont így elalvás előtt összetudunk kucorodni, tudunk beszélgetni, beszívjuk egymás illatát, tehát összegezve nekem több jóval jár mint rosszal. Olyan nyálasan hangzik, de olyan megnyugtató elaludni kéz a kézben (pedig nem 5 éve vagyunk együtt, hanem 25). Mondjuk, az együttalvásnak is lehetnek kizáró okai, ilyen számomra az erős horkolás például, vagy a köhögés. Arra kárhoztatni valakit, hogy a fél éjszakát ébren töltse alvás helyett más miatt, hát nagyon durva.

            • Én szeretem, ha nem kell egyedül aludni. Jó, ha az ágy van annyira széles, hogy ha akarok, jó messzire el tudok húzódni tőle és akkor érzem a saját privát szférámat. Olyankor mondom is, hogy ne gyere közelebb, mert nem akarom. És jó, ha néha csak úgy spontán megölelnek, vagy alvás közben kapok egy puszit (azt szeretem a legjobban).

          • hateves lehettem, amikor egy idegen, csaladnal toltottem egy hetet, ahol meglepve tapasztaltam, hogy az agy kozos, de kulon paplan, kulon parna. Ez nekem nagyon megtetszett, ilyent elotte nem lattam, nem is tudtam rola, hogy lehet. Hazaerve ujsagoltam a latottakat, es kijelentettem, hogy ha nekem valaha ferjem lesz, en marpedig pont ugy. Anyam nagyot nezett, es elnezoen kozolte, hogy majd meglatom nem ugy lesz. Egyebkent ugy lett, es szeretem a kulon paplanom. Az en gyermekkoromban meg igen altalanos volt az is, hogy egynemu gyermekek, de fokent lanyok egyagyban aludtak. En soha nem szerettem, habar mar akkor is kulon paplanom volt. Felejthetetlen rossz elmenyem, amikor az unokatestvereimnel kozepre kerultem a kozos paplan ala…

            • És milyen elbűvölő volt nekem az Aranyemberben, mikor a feleség külön szobában akár magára is zárhatta az ajtót, és úgy kopogtak be hozzá és persze telve bűntudattal, de nem és nem nyitotta ki. Más dolog, hogy abszolut negatív szereplőként volt beállítva szemben az odaadó és szerelmes parasztlánnyal szemben, de maga az a tény, hogy rendelkezhet a saját tere és teste fölött, mennyire csábító. Mennyivel szabadabb, mint az, hogy lefekszel, rád szuszog, tapogat, nemet mondasz, unszol, megadod magad, majd azt mondja, látod- e, neked is jó volt
              Gondolkodjunk legyetek szívesek a házasság 5. évétől fölfelé. Nem friss szerelmesekről beszélek.

        • a modern jóléti társadalom sajátja, hogy nagyjából és körülbelül egyenlően jól élnek az emberek (erre a legjobb példa a svéd szocializmus).
          az egyformán, egyenlő mértékben jóllét hozta magával aztán azt, hogy a nagyon szegény rétegek jobban élnek, a nagyon gazdagok pedig nem rendelkeznek annyi és olyan nagyságú tulajdonnal mint korábban (most itt nem a keleti maffia államok a főcsapás, hanem a modern nyugati demokráciák jóléte).
          ennek köszönhető, hogy ma már 20-30 négyzetméter/per fő nagyon az alap.
          (amikor mi voltunk gyerekek ez kevesebb volt).
          aztán ehhez kapcsolódik a család, ami anya, apa, gyerekek és az e köré sulykolt ún. elfogadott modell. melyben apa és anya egy hálószobában alszik.

          korábban a polgári jólétben élők nem laktak egy szobában. óriási kastélyban, vagy városban, nagy méretű, többszintes palotában éltek, ahol étkezések, társasági események alkalmával találkoztak a család tagjai egymással.

          korábban a falusi parasztság és városi munkásság.nagyon kis alapterületen volt kénytelen élni, ahol nem is merült fel az, hogy a családtagok külön szobákban alszanak. egy légtérben pihent a család minden tagja (ha tudott).

          ebben a modern életstílusban az elcseszett dolgok:
          – gyerekközpontúság: ennek áldozata a szülők külön szobája. a gyerekeknek többnyire van külön szobájuk a mai középosztálybeli családoknál, míg a szülőknek közös hálószoba jut;
          – a szülők, főleg az anya alárendelt szerepe: amennyiben a lakás, vagy a ház mérete engedi, akkor van még a hálón a gyerekszobákon kívül egy dolgozó szoba, ami többnyire a férj külön szentélye, ilyen szentélye a nőnek, az anyának nincs (övé a konyha). azokban a családokban, ahol a nőnek is van külön dolgozószobája: nagyon ritka és a környezete elnyomó, rusnya, nem anya, szaranyaként tekint a nőre, aki merészelte megfogalmazni igényeit (van egy jómódú család ismerősöm, ahol ráadásul a nő azt hiszem többet is keres. hárman nagyon nagy lakásban laknak és van ott is dolgozó szoba, ami természetesen a férfié).
          – a közös hálószoba misztifikálása: ha a pár külön alszik (betegség vagy eltérő bioritmus miatt), akkor a környezet azonnal gyanakodva nézegeti őket, hogy bizonyosan gond lehet a házasságukkal (órási baromság, tudjuk, de mégis beindulnak az automatizmusok)
          – a közös szülői ágy, mint a családi egység szimbóluma jelenik meg.
          ami abban az esetben súlyos teher és akár rabság is, ha valamelyik szülő csak ritkán, vagy soha nem tud kényelmesen, nyugodtan aludni a másik mellett (mert pl.az egyik fél nem érzékeli a méretbeli korlátokat és a 160 cm-ből rendszeresen elfoglal 100 cm-t). ebben az esetben az elnyomott (kevesebb helyen alvó) fél szeretné ezt megoldani és felszámolni a közös szülői ágyat. ekkor számolnia kell azzal, hogy nagyobb jelentőséggel bír a dolog, mint egy bútor likvidálása a lakásból. felelős lesz adott esetben az egész család széthullásáért, hiszen a közös ágy megszüntetésével a család is szimbolikusan megszűnik (ez is egy baromság, de létezik)

          • Én nagyon szeretek együtt elaludni, összebújva. Viszont én éjszaka iszonyatosan fűtök, mint egy radiátor, néha még saját magamnak is sok; a kedves meg állandóan attól retteg álmában is, hogy egy fordulásával agyonnyom, vagy eltöri valamimet. Szóval az első félig-ébredésnél hajnalban ki szoktam menni a nagyon kényelmes kanapéra, ahol édesen alszom reggelig, a kedves meg fetrenghet kedvére.
            Az exférjem is, a (már nem is annyira) új ember is kétszer akkora alvásigényű, mint én, és pár hete ez szóba került, hogy hát ő mennyit alszik, és ez milyen ciki, és eddig mindenki azt szerette volna, hogyha ő is reggel hétkor kel, mint a tisztességes emberek, és akkor én hogyhogy nem? Mondtam, hogy a.) ha mindenki akkor és annyit alszik, amennyire igénye van, akkor az együtt töltött idő sokkal élvezetesebb, hiszen a másik nem zombiállapotú; b.) imádom az egyedül töltött délelőttöket, mikor azt csinálok, amit akarok – lefordítok két fejezetet és közben megfőzök egy háromfogásos ebédet, plusz elmegyek egyet futni, és senki sem szól be, hogy hiperaktív vagyok. Délben kelő Bika férfiakat mindenkinek (akinek erre van igénye)!

          • He-he … ehhez meg a korábbi önmagamhoz képest pedig ma már családilag, gyerekestül egyelőre egy durván 2×4 m-es ágyszerűségen nyomulunk, magunk közt csak úgy hencsergőnek hívjuk. És van külön a kéjszoba, csak kettőnknek. De van azért, hogy nagyon jó lenne külön vonulnom, pedig tényleg zsongító a kicsik szuszogása. Gondolom lesz ennek még evolúciója nálunk, ahogy a fekhely-kérdés is az örök változó felénk. Oh és ami fekhely nálunk nincs, az talán nem is létezik … na jó, most hogy átgondolom függőágy na, az még nincs.

        • Én is szerettem velük aludni, míg kicsik voltak, és persze olyan huszon-harminc körül a férjemmel is. Most pont elég, ha pár órát alszunk összebújva a szerelmemmel, a ritkán lopott egész éjszaka már sok, pedig imádom. Szeretek egyedül lenni.

  5. Mondtam már, hogy nagyon tetszik a blog irodalmi igényessége? Egy kis nosztalgia: a gimis évekre emlékeztet, amikor még volt idõ “haszontalanokat” is olvasni… Jó megint érdek nélkül ízlelgetni verseket, mélázni a szavakon, elbambulni egy kávé mellett. Szeretem ezt az olvassuk újra sorozatot (is)!

  6. Ez a toposz “lecsorgott” a városi folklórba is. Nagymamám mesélte, hogy lánykorában (harmincas évek) azt énekelték neki a fiúk: “Kicsike magából egyszer nagymama lesz”.
    Köszönjük a részletes, alapos elemzést.

  7. Ha szabad hozzáfűznöm a versekhez egy személyes véleményt… Sosem voltam nagy vers rajongó, talán pont a már korábban említett vers elemzések kötelező jellege miatt. Könyvekből is dafke az ajánlottat olvastam el, nem a kötelezőt. De most elolvastam ezeket a verseket és érzéseket keltett bennem. Amit ezek a versek sugallnak számomra, az a férfiak lelkivilága, és azért nem igazán értjük mivel nők vagyunk… elég máshonnan nézzük ezt a dolgot, hiszen mi vagyunk a “céltábla” vagy a a “vad” melyet ők űznek és elkapnának… az öregséggel való “fenyegetőzés” is igazából csak nekik szörnyű és borzalmas, ezért nem értjük igazán ezt sem, hogy de most tényleg, ezt meg minek? Ők a látványtól indulnak be és attól is hervadnak le…

    • Csak azt felejtik el, hogy ők is megöregednek és nem minden férfi szép látvány öregen, szottyosan. Közülük sem tud mindegyikük szépen megöregedni, aztán vagy nem kell már az általa vágyott női korosztálynak,- merthogy az ötvenes férfi is a huszonéves pipikre vágyik, csak van hogy koppan egyet, vagy nem áll fel már olyan könnyen, és ez a férfiakat jobban paffra vágja.
      Szóval ez az öregedéssel való fenyegetőzés is valójában a saját félelmük kivetítése.

        • Nálam számít a férfi megjelenése, igényessége, ápoltsága. Fontosnak tartom, hogy adjon magára a férfi, figyeljen oda idősebben is magára. Ők hamarabb őszülnek, kopaszodnak, pocakosodnak. Ha elhagyja magát a férfi, akkor nálam szóba sem jöhet. A szépség a nők princípiuma, de a férfi is legyen jóképű, tiszta illatú. És itt nem a piperkőckődésre gondolok.Ne mászkáljon lyukas alsóban, büdös zokniban, mert az vágylohasztó. Vagy az unalomig hordott farmer, ugyanaz a pulcsi. Ugyanúgy, mint az igénytelen sörözgetés és cigizés.

        • Volt ezzel kapcs egy durva elmenyem regebben es nagyon ugy tunt, hogy csak en vettem eszre, mindenki felkozombos, elnezo mosollyal siklott at rajta a kornyezetemben: Ernyei Belaval volt valami “igenyes” beszelgetomusor, ugy ertem nem Monikaso, sot akkoriban asszem Monikaso se volt. Termeszetesen komoly dolgokrol esett szo, nem lehasagokrol, de a vegen a szerelemrol is, ahol sarmos pillacsapkodassal eloadta, hogy abba hogy bele tud orulni az ember, holott kesobb mar nevetne rajta. O pl emlekszik, hogy volt olyan, akiert 20 eve konkretan meg tudott volna halni, a minap meg latta az utcan es elszornyedt, hogy kibe volt olyan szerelmes, de hiszen _ez_egy_nagymama_!

          • Biztos róla is gondolja azt nem egy csaj, hogy “ez a hapsi tetszett nekem iksz éve, de hát ez egy mirelit vén kecske…!”:))) Ernyei amúgy is tipikusan az az alkat, ránézel, és beugrik, hogy mennyit töcsölhet reggel a tükör előtt. Humortalan, elvárós, piperkőc wannabe-jópasi.

    • Ettől még nem korrekt tőlük, hogy kivetítik ránk a félelmeiket és így akarnak belemanipulálni valami olyanba, amiből csak ők kerülnének ki győztesen. Ha a nőnek nincsenek érzelmei az illető férfi iránt és csak sajnálatból keveredik össze egy ilyen szöveg után, rosszul fogja érezni magát. Ha viszont vannak érzelmei, akkor nyilván nincs szükség ilyen költői aláfestésre, bár ilyenkor is előfordulhat, hogy a nőt leribancozzák, miután megkapták, amit akartak… Hát egy nőnek sem így sem úgy nem jó…

    • Szerintem nem hervandnak le, csak az öreg csaj már nem menő, nem lehet vele vagizni. Na persze az egy kérdés, honnantól öreg az öreg és milyen szempontból.

  8. A hideg rázott ki, brrrrr!
    Nekem is van egy ilyenem XX. sz-i kiadásban.
    Sok évvel azelőtt jó haveri körből ismertük egymást Jocókával, bulikból, jó haverok haverjai, sőt még egyszer öten Istambulba is elmentünk, én az akkori barátommal, egy másik pár és Jocóka. (én kétméter, Jocóka másfél, de hát mit számít az bármit is, ahol haverság van és semmi szikra!) Fergeteges nevetések mindig! Évek teltek el, mindenki másfele ment, új haverok, nem is tudtunk egymásról semmit. Egyszer csak felhív Jocóka, hogy ő meg akar látogatni engem. Hö? Ja, jó, oké, végül is miért ne, örülök neked, persze, gyere! Eljött. Nagy vidáman felelevenítettük a régi közös élményeket, majd kisvártatva elővett egy kinyomtatott képet:
    http://s161.photobucket.com/user/tiger42674/media/waiting.jpg.html
    Ha nem sikerült volna a link, elmondom, hogy egy piros ruhás, parókás női csontváz ül egy padon a csontváz kutyájával a parkban és az van alá írva, hogy „Waiting for the perfect man”. Jelentőségteljesen nézve nyújtotta át nekem. Teljesen megütődtem. „Ja, de értem a viccet, nagyon jó, köszönöm, majd gondolok rá.”-mondtam. Ettől kezdve nagyon kényszeredetten folytatódott a beszélgetés, hamar be is fejeződött, majd elment. Azt mondta, hogy gondoljam meg a dolgot és majd hívjam nyugodtan…
    Nem akartam elhinni, mikor elment. Ez most mi volt? Te jóisten, ez most komoly!?

  9. Eltűnt a kommentem, vagy moderációra vár a ‘pöcs’ szó miatt? 😀
    Én úgy értelmeztem ezt, hogy a kedves szerzők a saját lottyadt pöcsük miatt érzett félelmet vetítették ki a nőkre, a női szerzőket meg erősen kifugázta a rencer.

  10. Nekem is mondott már ilyet egy “csodás” férfi, akinél volt szerencsém 20 éves koromban titkárnőként dolgozni, nem így volt definiálva a munkaköröm egyébként, hanem “kulturális asszisztens”, ami azt jelenti, hogy titkárnő, plusz minden egyéb, szóval ez a férfi mondta nekem, hogy igyekezzek “élni”, mert a fiatalság gyorsan múlik, később megbánom a kihagyott alkalmakat, valamint a “kapcsolati tőke hiányát”, 30 után minden nő elhízik, nejlonszatyorral jár, unalmas lesz, nem fogok majd kelleni senkinek, és “a szép hosszú hajadra kenheted a diplomádat”.

    Enyhe célzás volt egy keringőre, hát nem éltem a remek alkalommal, hogy egy “majdnem befutott” írónak, az ágyába feküdjek, aki amúgy azóta sem futott be, és élek a gyanúperrel, hogy soha nem is fog, de ez mindegy is.

    Ez egy tipikus fektetős szöveg, naiv lányok számára.

    Amúgy, meg mi van akkor, ha tényleg megöregszünk, és elhízunk?
    Annyira nagy szám, ha valaki el akar kapni minket egy fordulóra “most, amíg még lehet”?

    • Az nálam használt lefektetős szövegek olyan unalmas klasszikusok voltak, hogy szép a szemed, szerelmes vagyok beléd, csinos vagy, tetszel, megőrülök érted és hasonlók…. a tied legalább kreatív volt! 😀

      • :)))))))
        Kreatív volt!:)))))
        Jó Isten!
        Jaj, felröhögtem most!
        Jaaaaj!
        Amúgy is azt gondolom erről a munkámról, hogy “Jaj”, de ez milyen már, hogy egy darabig dicsérte a “nőies” alakomat, a hajamat, a “puha, meleg” parfümömet, aztán előállt ezzel, hogy “Most kéne élned, és tapasztalatokat gyűjtened”, vele persze, ha már úgy adódott, hogy egy irodában voltunk.

        Bár, ha belegondolok, tényleg kreatív férfi, mert nem egy naiv lányt fektetett le ezzel a szöveggel, meg az írói ambícióival, plusz azzal, hogy mekkora spirituális élmény volt számára Indiában látni a szexelő párok szobrait a templomokban.

        • Csak vicceltem, szerintem nem volt kreatív, csak írásban nem annyira jön át a vicces stílusom. Arra próbáltam utalni, hogy valami uncsi, bejáratott közhellyel valószínű többre ment volna, mint azzal, hogy sérteget 😀 (mármint nem feltétlenül nálad, szerintem ez statisztikailag bizonyítható)

          • Tudom, hogy vicceltél, annak is vettem.
            De tényleg jót nevettem rajta, van ilyen típusú férfi, meg ilyen típusú csajozás is.
            Nem volt egy nagy trauma, ezzel a fickóval dolgozni, visszagondolva pláne vicces, azóta nekem külön fogalmam van a hozzá hasonló emberekre.

            Felelevenítetted csodás emlékeimet, a kreatív, félig-művész, méltatlanul el nem ismert férfiakról!

  11. Sziasztok, szerintem is érdekes téma, főleg ebben a tálalásban, köszi Csakazolvassa.:-)
    Van nekem egy kollégám, együtt dolgozunk a cégnél vagy 15 éve, s mikor süldőlyánkényt (vagy fenét: már ifiasszonyként) beléptem oda, a kanok egyből elkezdtek sündörögni. No nem azért, mert annyira jó dög voltam, mert sajna nem, hanem csak puszta ego-fenntartásból, mint előttem mindenki mással is. A kolléga a sokadik próbálkozás után már nem tudott mással visszavágni, mint ezzel: Bazmeg, nekem harmincöt év múlva aztán ne gyere majd könyörögni a járókereteddel, mert nem fogok meghatódni!
    Bájos, munkahelyi idill. Mondtam, hogy a járókeretemmel max. a protkóját fogom majd arrébb rugdosni akkoriban, mert még felemelni sem fogja tudni majd. Oszt ennyiben maradtunk.

  12. Volt kis időm átolvasni, mire is válaszolok, jól értelmezem Juhász Gyulát, ha ez számomra az üzenet: én már sajnos impotens leszek hetven évesen, te pedig még igényelni fogod a jó szexet, de hát így jártál.
    Egyébként meg arra a felvetésre, hogy jajj, a múzsák miért is nem omlottak szegény költők karjaiba, ez a válasz: és ha büdös volt a szája?

  13. Visszajelzés: olvassuk újra 5.: egy dög | csak az olvassa — én szóltam

  14. Visszajelzés: olvassuk újra! 6.: ne zsarolj szeptember végén | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s