Két dolog foglalkoztatja elmém, az egyiket már megírtam, a másik az örök élet. Na jó, az éppen nem, de az idősebb korunkban élhető élet, az élhető élet, és a halálunk minősége, oka. A kérdés nem elméleti, ó, nem. Láttuk, amit láttunk, és most az a kérdés, hogy ezt befolyásolni próbálni vajon mennyire lehetséges, hogyan lehetséges, de persze korábban is ez volt a kérdés, mindig, azóta, hogy nem vagyok már annyira fiatal. Sorra kapjuk az intő példákat. És mi van akkor, ha nem lehet kicselezni a végzetet, ha azt hittük, mi aztán mindent megtettünk, de az egészséges és önhitt létezésünkre mégis csak lesújt a végzet? Hogy megmutassa: kijátszani nem lehet.

Igen, van ilyen. Én azt hiszem, ez ennyi, így aztán ezt nem is fogom megírni.

Vagyis, ezek csak a kérdések voltak, a válasz sem hosszú. A “hogy igyekezett, aztán mégsem kerülte el” azok szövege, akiknek nincs kedvük tenni semmit, és kompenzálnak a kárörömmel. Már eddig is sok mindent elkerültem. Nem vagyok öntelt. Viszanézek, meg bele a tükörbe: nem csavarodtam bele. Stabil, egyenletes, inkább szemlélet, mint fortély ez az egész. És nem a részletek a fontosak – vannak apróbb változások –, hanem az életemhez való viszony, a felelősség és az öröm. Tudom, hogy csakis kockázatcsökkentek. Nem csak az önpusztítást, a szétcsúszást, hanem a boldogtalanságot, a kiégést, a belefáradást, az unalmat is el akartam kerülni, és ez váratlanul jól sikerült. Minden reggel értelmes, minden délelőtt csillog, és minden este jó testi, lelki, szellemi erőfeszítésektől vagyok fáradt – sose romos. De ami mégis, így is lesújt, ha lesújt, azt én lehajtott fejjel viselem.

*

A mai téma az, amikor tudni akarsz a gyerek dolgairól, amikor aggódsz érte. Persze mindig aggódunk, még én is olykor, kószán és átsuhanón (odaér-e? zebrán ugye körülnéz? van annyi esze, hogy fölvegyen egy fehér inget?), pedig bennem ezt a normálisnak és kötelezőnek gondolt, ún. anyai érzetet kiszorítja a gyerekeiben való, elemi bizalom (ősbizalom, szülői verzió), a jó szerencsében való hit és persze a saját, teljesnek megélt életem. Bővebben… →