Olvasom ezt:
http://wmn.hu/2015/10/22/ne-szidd-magad-21-napig-csatlakozz-a-wmn-uj-kihivasahoz/
Olyan kedves ez, közösségi, megerősítő. Vicces lehet végigcsinálni, frankón bevinném ám ofőre az osztályomnak. És az egész Wmn.hu is olyan jó hangulatú, falat kenyér.
De ha belegondolok, nem értem ezt, komolyan. Hökk volt olvasni. Bővebben…
Én például, mert a blogger magából dolgozik, tudom, hogy a tejtermék (valószínűleg) nem tesz jót nekem. Szándékosan nyitok egy ártatlan példával.
Nekem fontos szempont, hogy mi tesz jót nekem. Azt mondjuk nem tudom nagyon pontosan, hogy mennyire tesz rosszat, és nem is teszek erős állításokat erről, de sok jel utal arra, hogy nélküle jobb lenne. Sok mindent letettem már így, lassan, magamtól. Megtudtam, észrevettem valamit, érdekelni kezdett: jé. Amúgy intellektuálisan. Nem úgy tudtam meg, hogy olvastam egy könyvben, nem is úgy, hogy elmentem egy előadásra, vagy valaki rámszólt, hogy Így Van. Nem nekem mondták. Nem kapcsolhatott be bennem a védekező gyerek: anyu, ne szidj. Egyszerűen magától összeállt a kép: ráakadtam valami honlapra, és a kép félig intuitív volt. Nem is olyasmi volt, hogy meg kell tennem valamit, mert rákényszerülök (noha a kényszerek gyakran egészségesek, egyben tartanak, a túl sok lehetőség, a túl sok szabadidő széteséshez vezet). Valami gyanúm lett, és kipróbáltam kíváncsian, magamnak.
Hát akkor mi van a tejtermékkel?
Ehhez kell a kognitív disszonancia elviselésének képessége: tudom, mi az ábra, valószínűleg az az ábra. Jót akarok magamnak. Tudom azt is, hogy megtehetném, hogy elhagyom a tejtermékeket (azt már pont miért ne?). Mégsem teszem meg, valamiért. Bővebben…
Elolvastam tegnap a Páros kintorna egészségblog interjúi közül vagy tízet, és igazi reveláció volt. Rég éreztem ilyet: amiket én test, táplálkozás, sport témájában rendszerint olvasok, azok a már ismerős dolgokat viszik tovább, árnyalják legfeljebb. A lecke elsajátíttatott, már inkább szintentartó olvasmányok ezek, hogy-is-van-ez, megnézem újra, amúgy meg élem, ahogy jónak látom (és ahogy sikerül).
De ez, ez most sok újat mondott.
Ez egy paleó-ketogén blog, de nem elsősorban arról van szó rajta, hogy mit hogy érdemes csinálni, hanem interjúkat közöl: mindenféle foglalkozású emberek, köztük orvosok mesélnek az életükről, a szemléletük alakulásáról, a betegségeikről, és itt nem baj, hogy az állításaik sok tekintetben ellentmondóak, olykor ki is zárják egymást.
Újságírói értelemben egészen ragyogóak az interjúk. Bővebben…
nincs bagoly és pacsirta, hanem enervált, önvisszaélő meg aktív, a természeti ritmust és antropológiát tisztelő, egészséges ember van
Mostanában változatos formákban szólt bele a Szakértő. De én nem hallgatok senkire, nem kérek okoskodást.
Elmesélem itt kommentben, hogy megmértem futás előtt és után a cukromat, és legnagyobb hökkenetemre nem megette a vércukrot a futás, hanem felnyomta a duplájára, úgy, hogy nem ettem semmit, én nem viszek be egyébként sem szénhidrátot gyakorlatilag. Honnan lesz a cukor, mi emeli meg, és mire jó az emelkedés?
Jön a kommentelő (férfi), magyaráz erről valamit, nem, az nem lehet úgy, jellegzetes aspiként elmagyarázza nagy fitogtatva a szénhidrátok fajtáit: “tudsz követni?”, kioktat, ellenem magyarázza, hogy a ketogén veszélyes, és lám-lám. Megtudom, hogy kvázi alkoholista vagyok, csak nekem a keton az alkoholom, valamint a keton büdös, mint a macskaszar. Nagyon sok idegen szót használ, imádja, hogy ő, a férfi okos, én meg nem. “Próbálom úgy írni, hogy megértsd.” Komolynak hangzó mondatokban durva tévedések (például az éhezési ketózis, a táplálkozási ketózis és a ketoacidózis összemosása, ezt egyébként orvosok is csinálják).
Magyaráz nekem az egészségügyi végzettségű ismerős, ő már csak tudja: a protein tönkreteszi a májat, és ez az ér itt a karomon, ez aggasztó, hozzájuk rendszeresen hoznak be tökrement testépítőket. Kezében cigaretta, a testén huszonöt kiló fölösleg. A sporttal van baj, világos. Bővebben…
Olyanok a napjaim, de szinte mindegyik, mint valami életmódmagazin. Már röhögök. Ha ezt látnátok. Nem látjátok, és úgy még jobb.
Gyönyörű az ősz, satöbbi. Olvasókkal kávézni konduló templomtorony mellett, majd ottragadni, és négy posztot megírni, a következő kondulásig. Ingyenmunkákra e-mailben nemet mondani. Hipsztersapkában, napfényben száguldok le a fiam kinőtt pufidzsekijében a Flexbe, és készségszintté vált a megfelelő hullámcsat-fülbevaló-napszemüveg triásza.
És tényleg kidob az ágy, és nem sokkal később meg ferdén süt be a hajnali nap a puzzle formájú, gőzölgő étcsokis linzerekre, amelyeket az én soványka babalányomnak teszek az uzsonnás dobozába, mert a projekt persze folytatódik. Focis napokon focistás is készül, és az én lányom az edzőnek adja az egyik focistás darabot, mert az edzőnek szülinapja van.
Nem is kell ezeket okvetlen elmesélni ahhoz, hogy meg legyenek történve (ez borzalmas amúgy, a blogger dokumentálási-felhasználási kényszere) (és még borzalmasabb, amikor az ember azért csinál valamit, hogy legyen mit megírni, megmutatni).
Még mindig nincs köd, pedig hétfőre ígérték — tegnap az volt a dizájn, hogy az erdőben töltöm a délelőttöt. Bővebben…
melléknevek sorozat 28.
folyamatos melléknévi igenév, összetett szóból
Azt kérdezik, vállalok-e személyi edzést. Bővebben…
Én eredetileg azokról akartam írni mára, akik majdnem elváltak, de aztán rendbehozták.
De inkább ezt szánom mára.
Takaros uzsonnásdoboznak fordítottam a bentót, mit szólsz, Eszter? (Tőle a japán link.)
újabb irritáló luxushülyeség Bővebben…
Hogy lehet, hogy nálunk minden félremegy?
Hogy minden újítót és újítást kiröhögnek és ellehetetlenítenek és koncepciózusan félreértenek?
Hogy lehet, hogy ennyire nem mozdul a magyar észszerű, egyszerű ügyeiben, csak akkor, ha pátosz van és tragédiaesély, de akkor viszont hepciáskodik?
Hogy mehet ilyen szegénységben ekkora pazarlás?
http://civilhetes.net/a-menzareform-kovetkezmenye-amivel-senki-sem-szamolt
Olvasom, hogy a gyerekek ehetetlennek tartják a menzai sótlanabb levest, a halat, a párolt zöldséget, a céklát (minő borzalmak!).
Hogy nem eszik meg a gyümölcsöt sem.
Hogy az a vágytárgy, amit a jobb módúak esznek: pizza, csoki, csipsz. Ha tehetnék, ilyeneken élnének. Látom én is, ötkor kiözönlik a rendőrtisztiről a diáksereg, tele a CBA, nem bonyolítják, péksüti van, ice tea, csipsz, sós mogyoró.
Ha ez nincs, tésztát, paprikás krumplit, ismerős ételeket enne a nyomorban élő diák.
Többször emlegettük mostanában kommentekben, a sportrovatban és “kint” is a gyerekeink táplálását, a társadalmi nyomást: a tortás szülinapokat, zsúrokat, a linzeres nagymamákat, az “éhes vagyok, bekapok valami péksütit” rutint, az iskolai menzát, az egészségessé nevelés kérdését.
Tudatos szülők, akik jót akarnak, informáltan döntenek, tudják, mi volna az egészséges — és a rengeteg inger, reklámok, táplálékbőség, kortársi nyomás, édesszájú, csipszfaló, válogatós gyerekek.
Az is felmerült kérdésként, hogy én, aki szénhidrátot már csak alig eszem, és az utóbbi fél évben megdöbbentő felfedezéseket tettem táplálkozás, makrotápanyagok és közérzet, egészség összefüggéseiről, hogyan csinálom ezt szülőként, átalakítottam-e a gyerekeim étrendjét is.
tavalyi
Hát ezen pörögtünk mi itt, anyák, az elsős lányainkkal. Délutánra van a napközi, egy kis tanulás, játék az udvaron, kreatívkodás, és van a különóra-kínálat: nívós, sokféle, és igen drága.
Én mindenkit önmérsékletre intettem, akivel ez szóba került, mindenekelőtt a lányomat. Elegendő stressz és idő az iskola is, a különóra meg a késő délutánba nyúlik. Nemsokára az ember azt se tudja, kinek süssön majd mézeskalácsot, kit tegez, kit magáz, meg hogy hánykor ér véget. Ez a túl sok új inger sem optimális egy elsősnek, aki fél nyolckor ágyba zuhan, és fél hétig alszik.
Szeptemberben minden színes-szagos még, aztán feladat lesz az is.
Na de mégis.
Zene, valami kreatív, fejlesztés, ha az kell, sport…? Nyelv? Bővebben…
Hogy én ebben milyen szar vagyok.
Mint egy gyerek, aki fél, hogy leszidják, mert persze elfelejtett valamit, vagy (inkább) nem volt kedve hozzá. Mint egy kamasz, aki híres színész asztalához lépne, de nem akarja zavarni. Jaj, minek hívogassam, van elég dolga. Mint Pató Pál úr… és mint valami ifjonti sasmadár, mert én szabad vagyok!
De a sasmadárnak folyton rossz a lelkiismerete.
Mostanra látom, hogy aki sikeres, eredményes, akinek jól haladnak a kevésbé mámoros, nem annyira szenvedéllyel űzött dolgai is, azok velem ellentétben
képesek Bővebben…
Én valami olyan szinten nem tervezek, nem élek beosztással, és nem vagyok aggályos, hogy az szörnyű.
Komolyan mondom. Nem vagizok, hanem rezignáltan veszem tudomásul ezt a hajlamomat, amelynek megváltoztatásához újra kéne installálnom magam, és az valahogy nem megy.
Ez azt jelenti, hogy nincs határidőnaplóm.
Amikor azt mondod egy nőre, hogy jó a teste, csak a feje ronda, akkor te is azok közé tartozol, akik a testet, nőnemű humán esetén, szétválaszthatónak tételezik a fejtől.
A feje is a teste, ugyanis. Te arra gondolsz, hogy van a törzs meg a végtagok, és azok jól néznek ki, de az arca nem.
Nem csak arról van szó, hogy az ilyen ember fitymálva és pontozva értékeli a nő testét, ez annál több. A nők vannak így testrészenként külön megnézegetve, értékelve és kielemezve, nem a férfiak. Volt nekem két igen szép osztálytársnőm, Bővebben…
melléknevek sorozat 21.
A nemzetkarakterológia veszélyes terület, az előítélet méltatlan és sokszor romboló, félre is visz. Az emberek sokfélék és többségük atipikus, de mi piros almát, egérrel táplálkozó macskát és fiatal nőt látunk mindenütt, máshova meg nem nézünk. Engem például rendszeresen külföldinek néznek, és újabban még inkább, van, aki állítja, akcentusom is van, ami magyartanárként igazán szép teljesítmény tőlem.
Mégis, ha járunk-kelünk a világban, van benyomásunk, hogy melyik közegben mi teszi a jó nőt, hogyan működnek a kulturális kódok a megjelenés elemeiben.
A sóvár szemű nyugati turista férfiak hagyományosan megjegyzik, hogy milyen szépek a magyar lányok: ápoltak, szép arcúak, hosszú hajúak és sokfélék. Mert Magyarország kultúrák olvasztótégelye, egyáltalán nem minden nő szőke és fehér bőrű, vannak itt barnák, barnák, illetve szőkére festett barnák is :), na, szerintem ez a sokféleség egy kicsit túl van lihegve, avagy cigányoznak ilyen finoman, ki tudja. Bővebben…
— a fejlécben a Harangvölgyben ma reggel fotózott, védett tarka (?) nőszirom —
Na, ez még egy valami, amivel nem tudok mit kezdeni. Jajnem és gyomortáji nyüszögés. Bővebben…
2015. május végi írás
Megmondjam, mi az, amitől biztosan elszúrod az életedet? De ez száz százalék ám, eskü.
Egyszerűen meg vagyok döbbenve azon, ahogy ismerőseim, még a tudatos-szerencsés-jó fejek is, az énjükhöz és az életükhöz viszonyulnak. Vagy az én — esetenként extravagáns — izéimhez.
Nézik ezt az én bambuszbiciklimet, ez elég népszerű. Gondolkodnak erőst. Kérdezgetnek.
De az drága, mondják.
Észrevettétek, hogy milyen gyakran megy ki a beszélgetés arra, hogy nincs pénz, nincs idő? És akkor sajnos.
Ezek a beszélgetések sosem azt jelentik, amit. Bővebben…
Olvasok, hallgatok mindenféle, nőknek szánt, illetve nőkről szóló szöveget. Magazincikket, netes tartalmat, hírlevelet, rádióműsort, meg kommenteket, folklórt, vicceket, baráti panaszokat.
Ezekből megtudhatom, hogy milyen vagyok mint nő. És egyébként olyan, mint az összes többi. A nők.
Az elmúlt két hétben, ezt már direkt fel is írtam vázlatposztba, megtudtam, hogy mint nő (azért, annak révén, eredményeként, hogy nő vagyok) Bővebben…
csak az olvassa. én szóltam 