a nők általában

Olvasok, hallgatok mindenféle, nőknek szánt, illetve nőkről szóló szöveget. Magazincikket, netes tartalmat, hírlevelet, rádióműsort, meg kommenteket, folklórt, vicceket, baráti panaszokat.

Ezekből megtudhatom, hogy milyen vagyok mint nő. És egyébként olyan, mint az összes többi. A nők.

Az elmúlt két hétben, ezt már direkt fel is írtam vázlatposztba, megtudtam, hogy mint nő (azért, annak révén, eredményeként, hogy nő vagyok)

  • rosszul edzek, tipikus hibáim vannak és nem tudom, hogyan kell (túl sokat kardiózok, folyton a fenekemmel és a combommal foglalkozom, rózsaszín dizájnos shakerrel, neonsárga cipőben és vadiúj iPoddal csevegni járok le a terembe)
  • bedőlök a haszontalan és egészségtelen sztárdiétáknak, buta hirdetéseknek, megúszós kondieszközöknek, csodapiruláknak, a káposztalevesnek és a kilencven napos szörnyűségnek
  • túl sokat problémázom a részleteken, nem vagyok lényegretörő
  • sokat beszélek, aminek kevés a veleje
  • túl sokat foglalkozom a külsőmmel
  • emellett nem nézek ki jól, hájas vagyok és igénytelen, kritika nélkül hordok leggingszt, bikinit, mintás harsinyát
  • divatőrült vagyok, bármit el lehet adni nekem, amire rámondják, hogy divatos, és minden fölösleges szart megveszek, majd nemsokára már nem tetszik, és hamar újat akarok
  • általában imádom a termékbemutatókat és bármire rá tud beszélni egy fehér köpenyes férfi
  • buliba, esti programra, randira indulván tanácstalan vagyok, hogy mit vegyek föl
  • barátomat azzal nyaggatom, hogy nem túl nagy-e a fenekem, de igazán, és hogy jól áll-e az a szoknya, majd megsértődöm, ha az igazat mondja válaszul (hogy nem), de azon is, ha neki mindegy, mert szerinte nekem minden jól áll
  • folyton fogyózom, sosem vagyok elégedett magammal, mindig csak még két kilót szeretnék leadni
  • vacsorameghíváskor turkálok a salátában; nézegetem magam a tükörben
  • igazából én látom szépnek a felfújt, nagy labdamelleket, valamint a feltöltött (“kacsa-“) szájat, nem a férfiak
  • a férfiak közül a magas, izmos, mély hangú, szőrös és jól kereső jön be nekem
  • a szexualitásomat manipulációként használom, valamit el akarok érni általa, igazából nem élvezem, csak eljátszom
  • nőnapon örülök a virágnak, általában is örülök a “hagyományos” férfikedvességnek, az ajtónyitásnak, bóknak, kabátfelsegítésnek, székkihúzásnak, csak a megkeményedett feminizmusom tiltakozik, a nő ellágyul
  • meg akarom fogni a pasit, ezért 1. vagyok szép/szépítkezem 2. vagyok kedves 3. vislekedem szenvedélyesen a szexben 4. esem teherbe és szülök
  • gondoskodó hajlamom van
  • kíváncsi vagyok a partnerem múltjára, előző partnereire, féltékeny vagyok, kisajátítom
  • társaságban, szabadidőmben csüngök a partneremen, nem vagyok laza, zsarolom érzelmileg
  • túl sokat aggódok
  • hülyeségekkel töltöm az időmet, junk internetezem, kifogásokat keresek, hosszan telefonálok
  • nem értek a kocsikhoz/IT-hez/műszaki dolgokhoz
  • de nem tudok főzni/folttisztítani/lakberendezni/zoknit stoppolni sem
  • pletykás, szarkeverő vagyok, a férfiakat irigylem, a nőkkel rivalizálok
  • sokkal kíméletlenebb tudok lenni, mint a férfiak

Hát ez mind. És nem is akarok ezzel szembesülni, engem rá kell ébreszteni. Majd ők.

Kedves tartalomelőállítók, újságírók és kommentelők! Ezek a sémák isssssszonyatosan irritálóak, és mint “kritikáknak” nyilvánvalóan nem céljuk semmiféle jobbítás vagy szembesítés — ezek egyedül a nőgyűlölet vállalható formájában történő kiélései. Aki ilyeneket ír, az, akár férfi, akár nő, nem érti a nők valóságát és nem is akarja megérteni, ellenben át akarná írni, megrendszabályozni. Viselkedést, énélményt, külsőt, értelmes célt, igazságot.

A nőgyűlöletet úgy értem, hogy hiába nem vagytok nyíltan erőszakosak, áthat benneteket egy lesajnáló, idegenkedő attitűd a nők iránt. Azt jelzitek, hogy egyrészt a nők OLYANOK, másrészt amilyenek (lásd fönt), az ciki, szánandó, vicces, korlátolt.

Nos, én egy nő vagyok, szintén tartalmat állítok elő, és ekként is jelzem: nem megugorhatatlan feladat ám figyelni, igazságosan ítélni és árnyaltan fogalmazni. Nincsenek “nők”, nagy betűvel írtak meg különösen nincsenek. Dinamikák vannak, munkamegosztás és szerep van, élethelyzet van, kényszerű és improduktív stratégiák vannak, meg marketingcélok és azoknak alárendelt médiaüzenetek, amelyek célja a nők gondolkodásának és értékválasztásainak formálása.

Ha vannak is nők, pontosabban: olyan viselkedésformák, amelyeket öntudatlanul vagy kényszerűen a nők követnek, pont az okokat okozattal hihetetlenül összemosó, sematizáló közítélet és médiatartalmak formálják, majd ábrázolják őket olyannak. Ott és úgy tényleg cikisek. Én nem tudom, olyanok-e és hányan olyanok, amilyennek rendszeresen ábrázoljátok őket, mint ahogy ti sem tudjátok. De abból, hogy ők olyanok, nagyon sokan profitálnak ám társadalmi értelemben. Például nagyon is hasznos, ha a nők önértékelési válságban magukat szaggatják, a kinézetükkel kapcsolatos megjegyzésekkel megleckéztethetők, vagy ha átengedik az izgibb mászókát a játszón a fiúknak. Meg ha nem követelnek fizetésemelést, ha szépítkezéssel kötik le magukat mondjuk házi bombagyártás vagy kvadozás helyett. Ha szeretik és értik a részleteket, a dolgok hogyanját. Meg az is, ha készségesek a szexben, viszont nem hajtja őket annyira a drive, vagyis nem akarnak olyan mértékben hűtlenkedni és családelhagyni. Fontosnak tartom, hogy rámutassak: a társadalomnak, az erőseknek érdekük is, hogy a nők minél olyanabbak legyenek, ezért elég röhejes ezeken a vonásokon felháborodni.

Én — talán szerencsés helyzetű vagy extra erős, tudatos lévén, mint különleges hópihe, vagy három báty kitörölhetetlen emlékével — ezeknek a magatartásformáknak ellenállok.

Magam tájékozódom, igen alaposan, és átlátok azon, amikor manipulálni igyekeznek.

Nem rivalizálok, viszont nem tűröm, hogy akár egy nő is inkorrekt legyen velem szemben. Őszinte vagyok, nem játszmázom és nem helyezkedem.

Akkora jelentőséget tulajdonítok a külsőmnek — bárminek –, amekkora szerepe szerintem van. Hogy mennyi az annyi, azt nem más fogja megmondani, ez az én a legprivátabb ügyem, viszont nem abajgatok e témával másokat. Ha jól vagyok, nem zavar, hogy smink nélkül, csak összefogott hajjal megyek emberek közé. Ha szarul vagyok, zavar. Nem tetszik se a túl nagy vagy erőltetetten gömbölyű mell, se a feltöltött száj, de van, akin szépnek látom. Gyorsan döntök ruhaügyben, de előfordul, hogy egy nap, tevékenységváltáskor, háromszor is átöltözök. Nem kérdezgetek a ruháimról senkit. Inkább a testem örömeinek, érzeteinek és állapotának tulajdonítok nagy jelentőséget, nem kell ehhez egy férfi szemének a tükre. Igen, szoktam nézni a testemet, elfogadóan, és hökkenten, hogy mennyire más tud lenni hidratáltságtól, hangulattól, aznapi mozgásmennyiségtől függően. Amióta tónusos a lábam, felveszek rövidnadrágot, combfixet és leggingszt, korábban soha nem tettem ilyet. (És még soha nem láttam olyan nőt, akinek jól állt volna a mintás harisnya. Na, erre lesznek kommentek.)

Emellett, ha már itt tartunk, nincsen típus, aki tetszik, emberi viszonyulásaimat nem hatja át az, hogy mely férfit tartok szexuálisan vonzónak, és nem csak vele vagyok kedves. Igazából azt szeretném, ha a férfiak, akikkel találkozom, úgy általában jobban figyelnének a külsejükre, az összeillő színekre, a fogápolásra, körmük és hajuk állapotára, többet sportolnának és gyakrabban zuhanyoznának. Viszont nem írok erről gúnyos blogposztokat és vicces állapotfrissítéseket, és nem is szólok be senkinek.

Nem érdekel a divat és nem majmolok senkit. A dizájn érdekel, és az élvonalbeli minőség. Csodálom a profizmust és a szépséget, és nem nyavalygok azon, hogy az ilyen holmi drága (csak akkor nem valószínű, hogy megveszem). Ha van egy-egy komoly cuccom, arra tizenöt évig is vigyázok, megvarratom, -javíttatom.

Kurvára sértő a leereszkedés a fitenszoldalakon is. Én fejből tudom százféle táplálék összetételét és kalóriatartalmát nyolcéves korom óta, mert unalmamban a tápanyagtáblázatot olvastam. Ellenben ti nem vagytok tisztában azzal, hogy a fehérjebevitel maximalizálásán, a napi hat étkezésen és a kalórián kívül még mi minden számít (például hogy a szénhidrát kalóriája nagyon másképp viselkedik, mint a zsíré), meg hogy mi minden van még a csirkemell-rizsen túl. A műtej persze zavar titeket, meg a kilúgozott gyümölcsök, de a rengeteg adalékanyag a táplálékkiegészítőkben nem. Nekem többet ne küldjetek hírlevelet fincsi proteines sütiről, mert pont ti akartok folyton eladni valamit, nem én megvenni. Ne mondjátok el ezerszer, mik az én kis buta hibáim, engem komolytalannak és tudatlannak beállítva, meg hogy a testépítés “nem kislányoknak való”. És ha elvárjátok, hogy a Fegyencedzés szerzője ne gúnyolja az edzőtermi izmozókat, akkor ti meg nézzetek már ki néha a hipertrófia szűkös cellájából. Van, aki csak mozogni szeret, nem őrületes kvadricepszet, és nem retteg ennyire az izomvesztéstől, meg nem is lusta két-négy-tíz kilométert lefutni. Ne mondjátok meg, mit eddzek és mit egyek, hogy formásabb legyen a popsim, és egyáltalán ne nevezzétek popsinak az én seggemet. Kezdőnek kezdő vagyok, de azt tudom, hogy az eredményhez csak nagyon erősen akarni kell és kíváncsinak lenni. Nem vagyok megzsarolható azzal, hogy ki milyennek látja a testemet, és nem az elismerő pillantásokért járok le. Nem, nem edzek “összevissza”, csak nem szeretnék táblázat-börtönöket, mert lelkesedésből edzek. Amúgy meg angolul olvasom hónapok óta a legkiválóbb szakirodalmat, tele van jó videókkal a net, élvezem a kemény edzéseket, kitartásom élsportolói attitűddel rokon, és olyan tricepszem lett öt alkalom edzőterem után, hogy a fiúk irigylik. És nem is fogyóztam örökké: volt, hogy nem érdekelt a téma (évtizedekig), akkor nem nyavalyogtam, hogy de dagadt vagyok, és nem is irigyeltem mások testét. Amikor viszont odafigyeltem, rászántam önmagam, akkor le is fogytam. Szerintem komoly emberhez ez illik. Na.

A telefonomat és telefonálni utálok. Egyeztető megbeszéléseim lényegre szorítkoznak, a lelki támogatásra vagy intellektuális összeszikrázásra szolgáló diskurák ellenben hosszasak és gáttalanok.

Az időmet azzal töltöm, amivel kell, ami hasznos, vagy ami jólesik, és néha elfecsérlem, ahogy mindenki. Meccset mondjuk nem nézek, se pornót, és ismeretlen emberek testét sem szoktam kitárgyalni szexuális vonzerő szempontjából. Dolgozni hatékonyan, gyorsan szoktam, a hosszú, redundáns dumát meg utálom. Értek ahhoz, amihez érteni szeretnék. Kifejezetten kreatvían és szívesen főzök, és akármit megvarrok kézzel, de inkább szakemberre bízom. Biciklim és háztartási gépeim intuitíve lettek, nem termékösszehasonlítással, viszont mindegyik bevált, nem kell nekem ehhez se geekeskedés, se mansplaining. Hardverrel meg szoftverrel bajlódjon az, akinek ez a heppje. Jól bánok a láncfűrészemmel, semmi cikit nem érzek abban, hogy nem vagyok ezermester, és megfizetem, mégpedig tisztességesen, a szakmunkát. Az ablakpucolást is.

A virágnak, bóknak, előreengedésnek vagy örülök, vagy nem, és ez nem függ a nőnaptól. Attól függ, ki mondja, adja, és mi a célja vele, illetve mennyire tartom őt vonzónak, és mennyire kaphat a gesztusa helyet az életemben (mert lehet, hogy vonzónak tartom mondjuk, csak el vagyok kötelezve másvalaki iránt). Ha csak lefutja a kötelező kört (csomagolt egyenszegfű), ha minden nővel így bánik (mert ő lovagias férfi), ha szexet akar vagy figyelmet vagy elismerést cserébe, illetve ha izzadságszaga van a gesztusának, vagy paródia az egész ember, akkor inkább hagyjon békén, és egyáltalán nem az emancipáció nevében, “megkeményedve” mondom ezt, hanem mert röhejes a csávó.

cropped-img_6452.jpg

Nem akarok tetszeni “a” férfiaknak. Nincsenek hódítási stratégiáim. Azért szexeltem, mert vágyat éreztem, mert jó volt, mert kíváncsi voltam, mert a szeretetemet akartam általa kifejezni. Terhes véletlenül lettem egyszer, kétszer meg azért, mert így akartuk — összességében nagyon akartuk és felelősséggel vártuk mind a három (sőt, négy) gyereket.

Nem firtatom, mim és mennyire tetszik a testemen annak, akit szeretek, kerülöm ezeket a témákat. Vektoriális, tehát irányában egy tendenciájú (és még: kölcsönös) testi rajongást feltételezek és várok, ennek hiányában kapcsolat sincs. Viszont a méregetést, beszólogatást nem mint nő, hanem mint ember nem viselem el. Féltékeny nem vagyok, de amíg én egyistenhitemet gyakorlom, addig poligám előjogok nem járnak valakinek csak azért, mert férfi. Előző partnereit sem firtatom (csak hát elmesélik, vagy megdöbbent reakcióikból derül ki, milyenek voltak azok a nők).

Mint férfiak, csak hogy legyen valakim, nem vagytok akkora élmények, hogy magamhoz akarnálak láncolni titeket. Gondoskodni sem akarok senkiről, bőven elég a három gyerek. Inkább az a benyomásom, hogy a bokám után kaptok, de nekem jobb egyedül, mint a vágyaim és szabadságom ellenében létezni. És meg is állom a helyemet egyedül, boldogtalan sem vagyok.

Azt meg, hogy én szexszel, kedvességgel, szépséggel mindenféle előnyre tennék szert, persze csak akkor, ha eközben be is fogom a pofám és mosolygok, éppen hatalmi helyzetben lévő férfiak szokták beígérni, és én ilyen alkuba nem mentem bele soha. Én azért voltam együtt férfiakkal, mert szeretetreméltóak, intelligensek, komplex lelkivilágúak voltak, mert öröm és teljesség volt velük lenni, és csak addig voltam velük, amíg így gondoltam.

Kritikus posztjaimmal, amelyben nők kínjait elemzem, is megértőbb és gyengédebb vagyok irántatok, valamint jobban békén hagylak titeket, mint ti engem. Amit ti írtok, nem talál el (viszont érdekes jelenségekre világít rá), amit én írok, azt mondják, talál. Érdekes ez.

104 thoughts on “a nők általában

  1. még nem olvastam végig a bejegyzést, de szeretném kiegészíteni a felsorolást 🙂
    A nők még:
    * tájékozatlanok, semmiről nincs elég infójuk, ami mellett teljes mellszélességgel kiállnak (pl. állatkísérletek ellenzése csak ostoba és tudatlan háziasszonyokra jellemző)
    * a menstruációjuk előtti néhány napban megközelíthetetlenek (minden módon), hisztériásak, teljesen control freak állapotban vannak
    * egy átlagos szakmunkás értelmi színvonalát nem érik el, ha racionális dolgokról van szó (autó szervizelése, háztartásban előforduló szakmunkák, stb. – meg sem próbálják elmagyarázni, úgyis hülye hozzá, nem értené meg)

    • Én akkkor akadok ki amikor nők magyarázzák be magunak, hogy biztosan azért labilisek érzelmileg mert meg fog jönni, menstruálnak stb. Azt, hogy valaki nem tudja megfogalamzni, hogy mi nyugtalanítja, inkább az önreflexióra hiányára utal szerintem.. Én egyszerűen nem is értem miért veszik át ezeket a fordulatokat kritikátlanul emberek..

      • Ez sajnos férfi szájból is elhangzik, amikor probléma megoldásra, nem tetszés kifejezésre kerül sor, hogy biztos meg fog jönni. Rá lehet kenni jó sok gondot, amivel a továbbiakban már nem kell foglalkozni.

      • Nekem tényleg változékonyabb olyankor a hangulatom. Mondjuk az már más kérdés, hogy ha valamin problémázok vagy kiborulok annak általában konkrét oka van és az nem a menstruáció. A menses miatt maximum látványosabb a reakcióm. 😀 Egyébként szerintem pont ezért remek dolog a PMS, mert az egész hónapban elfojtott gondok a felszínre jönnek és így meg lehet őket oldani.

        • Egyszer írtam arról, hogy sosem volt normális ciklusom, csak most, 40 fölött rendeződött. Fogalmam se volt, miről beszélnek a lányok az öltözőben, kolléganők a mosdóban, mi az, hogy fáj, görcsöl, hasogat. Nademostaztán..Mikor mások a menopauzával küzdenek, én, mint egy kamaszlány, napra pontosan menstruálok és tüneteim vannak. Hogyaszongya: leküzdhetetlen vágy a dió után. Ha kell, betörök érte. Depresszió, kilátástalanság, mélabú, szorongás. Elképesztő érzelmi hullámvasút.

          • betörök érte 😀

            nekem szülés után, amikor visszaállt a ciklusom, akkor szűnt meg a fájdalmas, erős/szúrós görcsölés, helyette viszont egy időzített bomba vagyok, mielőtt megjönne.
            viszont ha nincs miért süvölteni, nem kreálok problémát, csak hogy hallják a hangom. de az lehet, hogy erősebben reagálok, ingerlékenyebb vagyok, esetleg kevésbé tudok türelmes lenni.
            munkahelyen, nem családi körben, nyilvános helyeken ilyenkor is tudok disztingválni, legfeljebb belülről lekarmol az ideg 😀

            • En is vagy idozitett bomba vagyok vagy ramtor a melabu, esetleg a ketto egyutt de ez gondolom a keves pm. hormonnal kombinalva es meg inkabb beszarasos. Amugy en ifjabb koromban nem voltam feszultebb, par eve kezdodott el ez a pms. erzekenyseg.

        • Pontosan. Nekem erről van egy már -már garázsezotériába hajló gondolatom, ugyanis a testi folyamatok szerintem lelki vetülettel mennek végbe, párhuzamosan. Én tisztulásnak élem meg a menstruációt, épp ezért kerülnek fókuszba azok a gondok, helyzetek, amiket a hónap során akár akaratlanul is elnyomtam, elfojtottam magamban. Gondolom ezzel mindenki így van, mármint elfojt, elmismásol dolgokat, aki nem, az nyilván tudatosabb és önreflektívebb mint én, esetleg felszínesebb 🙂

        • Nitta, ez mind így van. Az is, hogy lehet az ember hormonok miatt is idegesebb vagy kiélezettebb a figyelme minden szirszarra, de ha már reagál valamire, akkor azt bunkóság azzal lesöpörni, hogy nincs is ott semmi, csak te menstruálsz. Általában valós problémákon robban hamarabb az ember, ha valamiért idegesebb. És ez a valami lehet front, nem aludtam ki magam, menses, kajás vagyok stb – de ha _valamire_ szólok be ebben az állapotban, akkor jó lenne, ha azt nem kenné el senki azzal, hogy nyünnyögés, meg totál én látom oda a problémát, nincs is ott. Ott van az, csak eddig pont nem volt róla szó.

      • Én valóban másképp működöm menstráció előtt.
        Érzékenyebb vagyok, régi sérelmek kerülnek felszínre, és szívesen tölteném azt a pár napot totál egyedül, vagy legalábbis férfiak nélkül. Sokszor elfelejtek olyasmit, ami egyébként nem jellemző rám, szavakat, vagy épp azt hogy mit csinálok. Ezek a pms időszakában jóval gyakoribbak mint egyébként.

  2. A nők amúgy még prűdek is, és állandóan figyelmeztetni kell őket arra, hogy legyenek izgalmasabbak az ágyban, különben ne csodálkozzanak, ha otthagyja őket a férfi. Más nők viszont szexmániásak és össze-vissza szexelnek mindenkivel, szóval nem lehetünk jók sehogy sem.
    Ráadásul állandóan lelkizni akarunk, és nem értjük meg, hogy a férfiak néha csendet és nyugalmat szeretnének, meg egy üveg sört.

    • Én is tele vagyok ám ilyen ítéletekkel. Minek bonyolítják ennyire a nők? Miért nem fantáziadúsabbak az életükben, az ágyban? Mit csüngenek a fickón? De ki mondja meg, kinek a valósága érvényes? És én, ha kezdeményező és vállalkozó, meg lényegretörő vagyok, és idegesít, aki nem ilyen, akkor férfias vagyok???

        • Nem vagyok férfi, nem vagyok androgün. Aktív, extrovertált EMBER vagyok, célokkal és intellektussal és igen hangsúlyos másodlagos nemi jelleggel. De pl. jól izmosodom és magas a tesztoszteronom és az ösztrogénem is. A nemiszerep-skatulya hülyeség, és a fiúk megint elfoglalták az izgalmas mászókákat (űrhajózás, invenció és innováció, kezdeményezőkészség, alkotás, jó fizetés, lazaság az életvitelben).

            • Egyik legelső emlékem jut eszembe. Óvoda, középső csoport környéke. Az óvoda udvarán kiszuperált Ikarus busz, néha, felügyelet mellett, bemehetünk. A vezetőülésben cserélődnek a fiúk. Irtózatosan vágyom a vezetőülésbe. Nem szólok. Igazságtalannak érzem, hogy csak a fiúk. De miért nem szólok, hogy én is szeretnék, nem tudom…

      • Hagyományos értelemben férfias viselkedésű nő vagy. Modern értelemben meg hülyeség az egész koncepció.

        Egyébként nagyon foglalkoztat ez a mászóka-kérdés. Az űrhajós szakma mászókáját egy izgalmas és nyerő helynek tartom, ott ülök rajta sok fiú és néhány lány társaságában (na jó, nem pont az űrhajóson). Valaki szemét bántja az aránytalanság és kérdőre von, hogy miért van ez így. Valaki kifejti, hogy a mászóka jobb hely lesz a sokszínűség által, igazán törekedni kéne rá. Valaki azt állítja, hogy nekem is jobb lesz az, ha több lány vesz körül. Valaki azt mondja, ha nem akadályozok másokat, hogy szintén felkapaszkodjanak a mászókára, nem lehet hibáztatni. Valakit egyszerűen felraknak a mászókára. Valakinek eszményi körülményeket biztosítanak ahhoz, hogy edzhesse magát a legalsó cső eléréséhez. Valakivel elhitetik, hogy esélye sincs elérni a legalsó csövet. Valakinek esélye sincs elérni a legalsó csövet. Valaki pedig semmi vonzót nem talál ebben az unalmas, lelketlen, személytelen mászókában.
        Egy ideig azt hittem, hogy nem tudom, mi a jó módszer. Igazából azt se tudom, mi az elérendő cél.

        • Ram is mindig azt mondjak, hogy ferfiasan gondolkodom. Hat egyaltalan nem, csak onallo vagyok es kevesse erdekelnek a “klasszikus” noi temak.
          Szerintem is hulyeseg. Epp annyira vagyok ferfias gondolkodasu mint noies. Nem tudom ertelmezni ezt.

        • Egyéblént érdekel, hogy így (élőben nem ismerjük egymást, te alkotsz képet rólam a mondataimból, a blogreprezentációból) mi tűnik bennem férfiasnak (és hogy vajon ez értelmes kategória-e, vagy felülvizsgálandó).

          Egyébként vállalom, ha szeretnétek, hogy férfi/férfias vagyok. Igazából mindegy a címke, én jól érzem magam, szabadnak.
          Nem vagyok társfüggő, szeretem a lényegretörést, határozott vagyok, érvelek, racionális vagyok, szeretem a kezdeményező, proaktív magatartást, megteremtettem az életünk kereteit (létezési mód, anyagiak), és izmos vagyok.

          • Nekem elsősorban a függetlenséged, a határozottságod, a racionalitásod volt a szembetűnő. Egyébként jól felsoroltad, gondolkozom, mivel lehetne még kiegészíteni. Szerintem a látóköröd fényévekkel meghaladja egy klasszikus álomasszony (legalábbis látszólag) bólogatáshoz épp elegendő szintjét. Valamint úgy tűnik, több élvezetet, illetve családhoz, gyerekekhez kevésbé köthető örömöt engedsz meg magadnak, mint “illene”, ez férfiaknak jobban el van nézve. De javíts ki, ha másképp látod, bennem tényleg csak a bejegyzéseid és hozzászólásaid alapján alakult ki valamiféle kép.

            • Minden értelmes ember független, kritikus, határozott. Racionális amúgy csak részben vagyok, egyben nagyon érzelmi is, de a blogon nagyrészt véleményt közlök, érvelek, abban meg racionális kell legyek. A “megengedsz magadnak” és “illene” kifejezés azért megüt. Hát mit csináljak? Tévét nézzek? Nekem a sport, beszélgetések, jó kaja a túléléshez kell, egy csepp se maradna belőlem, idegösszeomlást kapnék, annyi a feladat azzal, hogy mindenkinek legyen mindene befizetve, elintézve, felkelés, odaérés, tiszta ruha, étel, különóra, beszélgetés. Szerintem ezt sokan nem mérik fel, hogy mivel jár. Nem javítalak, jól látod, én meg azt is, hogy nem lehet nagyobb ajándék nekik, mint hogy én nem vagyok (mindig) stresszes, elkínzott, kiürült, mártír, ellenben tele vagyok életkedvvel, és még dán filmeket is nézek. Azt veszem észre, és ez nagyon jó érzés, hogy szerepmodell vagyok a két nagyobbnak, akarnak rám hasonlítani (sportolni, blogolni, kritikusan gondolkodni, bicajjal járni, olyan ruhákat hordani). Remélem, később se leszek ciki nekik.

              Amúgy nem szeretek kielemezve lenni, de igazad van, és ez nem bántó.

            • Ne érts félre, nekem szimpatikus ez a szülői felfogás. Remélem, nem voltak bántóak az ütős szavaim. Annál a mondatnál szándékosan átváltottam egy régi vágású megmondóember szerepébe, csak arra nem figyeltem, hogy ezt írásban nehéz jól kiemelni. Az “engedsz meg magadnak”-ról le is felejtettem az idézőjelet (az “illené”-ről már nem).

              “Minden értelmes ember független, kritikus, határozott.”
              De nem egyforma mértékben. Nálad ezek a vonások az átlagnál erősebben jelen vannak, de nem nevezném “nem értelmesnek” azokat se, akiknél gyengébben. Én ezeket a kifejezéseket relatív értelemben használom. Az, hogy valaki határozatlan, még nem jelenti azt, hogy egy élethosszig tartó tehetetlen szenvedésre kárhoztatott szerencsétlen lélek. Csak mondjuk szereti sokáig nyitva hagyni a lehetőségeket, kevésbé szívesen hoz döntést, a lehetséges következményeket időnként túlméricskéli, hajlamos halogatni, nehezebben foglal állást, ilyenek.

        • hogy mindenki mászókázhasson, aki akar – szabadság
          hogy egyes mászókázókra ne tegyen a társadalom pluszkoloncokat – esélyegyenlőség
          hogy azoknak a mászókázóknak, akik nem tudnak annyira, de nagyon akarnak nyújtsuk ki a kezünket és húzzuk meg kicsit – testvériség
          mintegy

        • Előbb tisztázni kellene, hogy mit értenek egyesek, vagy legalábbis sokan a “férfias” meg a “nőies” alatt.
          Tisztázatlanul mindenre rá lehet húzni, hogy “ez nem nőies” vagy “nem férfias”, aztán csak megy a szószaporítás.
          Nem hiszek egyébként ebben a két kategóriában, emberek vannak, sokféle tulajdonsággal.
          Ketrec csak ez a “férfias vagy nőies vagy-e” kérdéskör.
          Olyan vagy, amilyen vagy, a nemed meg az, amivel születtél.
          Vagy, ha nem annak érzed magad, az is oké, sokfélék vagyunk.

    • Arita, én lehet, hogy férfi vagyok? De nem is, a férfiak, akikkel sörözni szoktam, néhány sör után lelkizni kezdenek. Nyugalmat, na azt én is szeretnék. Például, hogy tudjam, most lesz egy órán jógázni. Nem jön haza senki, hogy feladatot adjon vagy szóvá tegye az el nem végzettet.
      nem mellesleg, ha egy férfi is átélné valaha a menstruációt, lába közt a szárnyas betéttel, tamponnal, szüntelen aggódva, hogy átázik-, kifolyik-e durván munkaképtelenek lennének. Ha a férfiakkal történne mindez, azokra a napokra biztosan kiharcolnák a betegállományt, teljes fizetéssel.

  3. *A csajok(!) koktélt isznak, de legalább is valami édeset.
    *Rinyálnak az öregedés miatt
    *Imádják a csokit
    *Utálják az anális szexet
    *Gyereket szülnek vagy karrieristák (nincs más opció)
    *Vagy szőrös lábúak vagy tűsarkúval van tele a szekrény

    Hirtelen ennyi jutott eszembe. Egyre jobban tetszenek az írásaid, pedig évek óta olvaslak.

  4. Szerintem az élvezetből sportolok vs. eredményért sportolók az egy kibékíthetetlen ellentét. A másik, hogy minden szubkultúrában meg lehet figyelni azt, amikor nem maga a tevékenység és annak élvezete lesz a lényeg, hanem a mások lehúzása hogy ők nem csinálják elég jól, szabályosan, esetleg más dolgok iránt is érdeklődnek, utáljuk ki gyorsan őket.

    Más: Milyen az a mintás harisnya? A húgomnak olyanok vannak, hogy egyszínűek, de a szövésükben (vagy kötésükben, fogalmam sincs) van a minta. Szerintem ezek nagyon jópofák.

    Régebben még kamaszként kampányoltam azért hogy mindenki vehessen fel rövidnadrágot, bármilyen is a lába, mert az a legkényelmesebb viselet nyáron és emberek vagyunk nem dísztárgyak. (Ezt egyébként még mindig így gondolom.) Természetesen mindenki hülyének nézett. Az akkori legjobb barátnőmet rávettem, hogy merjen rövidnadrágot húzni, de a húgom meg a többi barátnőm beszóltak, hogy iszonyúan áll neki és hogy tehettem ezt vele.

    • Kockás, cikkcakkos, virágos (színes) pl. a mintás harisnya. Skótkockás! Sárga! Feltűnő, minden hibát kihoz.

      Itt vannak a kivételek (harisnya is, láb is):
      http://partner-budapest.wolfordshop.hu/hu/13-harisnyanadrag
      az első mindjárt aszimmetrikus

      Szerintem is hordhasson mindenki rövidnadrágot, aki akar; én szenvedtem volna benne, nem akartam, hogy lássák a lábam. Most meg fényes, lakkbőrhatású, tapadós leggingszem van.

      • Lehet, hogy én vagyok az ufó, de mi lehet csúnya egy lábon? Mármint a formáján? Mert oké, lehet, hogy valakinek a hosszabb tetszik, valakinek a tömzsibb, vastagabb, de ez egyéni ízlés kérdése, és nincs preferált változat. Vagy van? Nekem egyébként többször mondták már, hogy jó lábam van, de nem nagyon tudtam vele mit kezdeni. Ja, gondoltam, nekem is tetszik, elvagyok vele, gyalogláskor különösen praktikus, de neked mi olyan érdekes rajta? Olyan,mintha valaki azt mondaná,hogy szép füled van. Vagy nagyon tetszik a kisujjperced.

        • A láb bármilyen olyan külső tulajdonsága, ami emberről emberre különbözhet, tartható csúnyának. A preferált változatot egyrészt kiköti a közízlés, de még ha mentes is lenne az egyéni ízlés mindenféle külső hatástól (álomvilág), akkor se hiszem, hogy egyforma arányban találnák szépnek a hosszút, a tömzsit, a vastagat, stb., szóval még akkor is mondhatnánk, hogy van olyan változat, amit többen preferálnak.
          Amúgy meg forrónadrág forevör! Senkitől nem várható, hogy megrohadjon a hőségben mások kedvéért.

        • A szép láb extremitását a harisnyamodellek mutatják, ők mutánsok amúgy. Nekem a sportolók lába tetszik. A vádlitlan láb se szép, vagy, mint az enyém, a túlzott vádli, amely egyben kívül domború. Szép viszont a kontraszt: keskeny térd, szélesedő comb, kifejezett vádli. Ja és a boka. Szerintem a rövid, tömzsi láb se szép. Ez anatómia meg festészet, testarányokkal kapcsolatos, meg az izmokkal, elég stabil hagyománya van, nem az én beakadásom. A magamén nagyon nem tetszett a háj a térd belső oldalán, és borzasztó boldog vagyok, hogy az eltűnt onnan. A fül és a kisujjperc is lehet szép, már miért ne? Én attól is kiakadok, ha valakinek túl magasan van a köldöke, és nem a hajlatban.

          • Na, ez a természet kib@szása az alacsony emberekkel. Ezalatt nem az arányosan törékenyeket, hanem az alkatilag is alacsonyakat értem, amilyen én is vagyok. Szóval normál méretű fej (értsd: átlagos egyhetvenötös magassághoz normál), közepesen arányos törzs (mert kell az átmenet, a fejből kinövő kurta láb csak gyerekrajzon cuki), és ehhez a jelképes méretű lábhossz. Add össze, kijön 158 centi. Na meg a harmincötös láb. Fel nem borulunk ugyan, de az átlag populáció erőst felülnézetből érzékel minket, skurcban meg ugye tovább romlanak az arányok.

          • Nekem sportoló lábam van, de ebben nagyonszeretem tevékenyésg van sok – mindig sokat mentem/futottam vele. Imádom a forrónadrágot nyáron és szerintem a mintás harisnya is jó áll.
            Egyébként részben sport – mert a mozgás az egyik olyan, ami a legtöbb élvezetet adta mindig -, részben jó genetika: fiatalon gátfutó apámmal a combjaink szerkezete totál hasonló volt, az edzések hatására mindkettőnké jó formájú és izmos lett.

          • Köszi, azt hiszem, így már nagyjából értem.

            “A fül és a kisujjperc is lehet szép, már miért ne?”

            De, persze, lehet szép, csak úgy értettem, hogy nincs akkora kultusza, nincsenek olyan, a formájával, nagyságával kapcsolatos össznépi elvárások, mint például a hassal vagy a mellekkel. (“Kövérek ne vegyenek haspólót, csak a lapos, kockás has szép!” , “Akinek nincs melle, az mért vesz fel mélyen dekoltált felsőt?” …stb) Azt hittem, a láb sincs annyira a figyelem középpontjában, de úgy látszik, hogy de, csak én vagyok lábügyileg tájékozatlan.

            • A kockás has sportolók sajátja, egyébként is annyira ritka és melós, hogy nem lehet szépségnorma, és sokaknak nem is tetszik. Mondjuk a háj és főleg a nem arányos, nem gömbölydedséget adó háj tényleg nem szép, meg a gyengeség, a tónustalan izom se szép. Megdöbbentett, hogy a lányom az összes testalkat közül nem a vékonyat, nem a közepeset, hanem az atletikus-izmos utolsó kettőt bökte, hogy azok a szépek. Innen:
              http://www.thelmathinks.com/2014/04/which-one-of-these-is-yours-which-do.html

              Hát igen, nincs demokrácia a testrészek között, de arc, haj, nyak, mell, has, láb, fenék, kéz, bőr sokaknak számít a női testen (vagy a sajátjukén). Volt olyan partnerem, aki a hátért volt megveszve.

              Mások meg csak hasznlják, nem nézik, csak egészséges legyen, aztán jó napot. Jól van ez így, ha mindenki kinézetfetisiszta lenne, akkor nem lehetne beférni a konditermekbe, le is állna a termelés.

              Egyébként ennyit sportolni, mint én mostanában + cuccok összepakolása és mosása, járulékos intéznivalók (fehérjebeszerzés, kiegek beszedése, kaja elkészítése), téjékozódás, meg a regeneráció kb. félállásnyi meló. Mondjuk én nem nézek tévét, alig olvasok könyvet és filmet is csak moziban nézek.

      • Dehogy akar változni, szemétkedik, és arra céloz, hogy mennyire röhejes, ahogy én el vagyok ájulva magamtól és bután bekajálom a hódolatot, és biztos csak ennek bezsebeléséért írok a sikereimről. Pedig engem zavarba ejt és irritál a rajongó klón viselkedés, nem tesz hozzá az önbecsülésemhez semmit, és őt se becsülöm, mert azt szeretem én is, aki erős és önmaga.

        • Sejtettem, de igazából nem is neki szólt, általános kérdés: miért akarunk olyanok lenni, mint más? Mondjuk kamaszkortól felfelé legalábbis.

        • Engem mindig elgondolkodtat ez a ‘legyel onmagad ‘ dolog. Ugye mindannyian valahova szuletunk, majd elkezdenek bennunket nevelni (idomitani?). Legjobb esetben elerik, hogy szerethetonek es ertekesnek gondoljuk magunkat – vagy nem. Na de barmilyennek is gondolom magamat, az nagyreszt a neveles, kornyezet hatasa, nem igaz ? Van persze egy kis mozgaster mar felnottkorban, hogy valtoztathatok, ha nem tetszik, amit a tukorben latok, de az elso ket evtizedet sosem fogom tudni kitorolni. Vagy az lenne ‘onmagam’, amit szeretek, ami oromet okoz?
          Tegyuk fel, hogy mindig szerettem olvasni. Na de mi van, ha az otthoni sivarsagbol menekultem a konyvekhez/fantaziavilagba, es ha nem lett volna mindennapi pokol, most olvasni sem szeretnek?
          Masszoval: lennek en nagyon szivesen onmagam, ha tudnam, hogy az milyen. Mondja meg mar valaki.

          • De hát amit más mond neked, az miért lennél te? Nem könnyű munka megismerni magunkat, de azzal nem jutunk előbbre, ha másokhoz akarunk hasonlítani – mert a más az biztos nem te vagy.

          • Ez a fajta filozofálgatás könnyen elkeni a lényeget. Nagyon sok döntési pont van. Vagy fura véletlen, találkozások, élmények, feltörő hajlamok. Amiért valaki úgy dönt, hogy ő sportoló lesz, vagy egy alapvetően antiintellektuális közegben tudós vagy művész, vagy megpróbálja jobban csinálni a kapcsolatait. Igen, lehet, hogy traumából, de mindegy, mi az ok, akkor is valahogy kialakul.
            Nekem az a megnyugtató, hogy én tizenhat évesen ilyen akartam lenni. Akartam, hogy legyen gyerekem, szellemi munkát végezzek, biciklizzek és ne alkudjak meg, és ne is legyen könnyű.
            Van egy ilyen bejegyzés, lényünk legközepéről:
            https://csakazolvassa.hu/2013/05/09/az-utolso-reteg/

          • az önmagunknak lenni nekem mindösszesen azt jelenti, hogy saját magunknak nem hazudunk semmiről. Sem az érzéseinkről, sem a gondolatainkról, sem a minket körülvevő helyzetről/emberekről/világról.

          • Ha a gyermek sóvár szeme néz/ Azt látja, apja háza kész.
            Míg felnő, körülnevelik/ És mindent készen lel meg itt
            Ezt dicsérik, az példaképe/ Valaki ő is lenne végre,
            Alkotna, hatna, szeretne, de/ Megírták már, hogyan tegye
            Sőt, ami rosszabb, meg is mondják/ Az ifjú embert földre nyomják
            S végül belátja, ő maga/ Se más, mint más másolata.

            Elnézést a pontatlanságokért, fejből idéztem.

    • mondjuk ez általános nézet, hogy ha valakinek nincsenek önértékelési gondjai és nem érzi magát szarul a bőrében, szóval jó helyen van, az:
      1. kérkedik, felvág,
      2. öntelt,
      3. azt várja, hogy mindenki őt kövesse, és ha valaki nem ezt teszi, akkor azt lenézi.

      egyébként honnan szeditek ezeket?

        • sanszos, hogy igen.
          én ezt sosem értettem, hogy, ha éppen tetszel magadnak és a helyeden vagy, akkor nehogy erről egy szót is szólj, mert akkor jönnek az ekézések.
          évekkel ezelőtt, egy másik fórumon valahogy szóba került, hogy nekem nincs problémám a testemmel (és mással sem volt konkrétan), és akárhogy figyeltem a szóhasználatomra, amikor ezt leírtam, biztos jött egy ökör, aki elkezdett személyeskedni, hogy én mit kérkedek azzal, hogy jól nézek ki. (pedig hát nem kérkedek vele, b.m, hanem dolgozom érte.)

          • Én azért elég látványosan és tudhatóan vagyok olyan, amilyen, mondhatni, nem rejtőzöm el a jó érzéseimmel (és a kételyeimmel, kínjaimmal sem), hanem hivatásszerűen és nagy figyelemtől övezve írok róla.

              • Úgy értettem, hogy én nem csak az ismerőseim körében mutatom, hogy mi van velem, vagy hogy jól vagyok, hanem nyilvánosan, interneten, önkifejezési céllal, és ez tesz ki egy csomó névtelen-idegen-patkány kukkolónak, ezért ilyen túlzóak a reakciók. Erre írtam: “ha éppen tetszel magadnak és a helyeden vagy, akkor nehogy erről egy szót is szólj, mert akkor jönnek az ekézések.”

            • valahogy nekem úgy tűnik, hogy kb ugyanarról beszélünk.
              te “önkifejezési céllal” ill. mivel ez a hivatásod, leírod mindezt magadról, erre jönnek a szemétkedések. de ha ezt más írja (csak úgy, vagy mert éppen akkor témába vág), akkor ugyanez a reakció többnyire előjön. vadidegenek személyeskednek úgy is, hogy fogalmuk sincs a másikról. be kell szólni, le kell dorongolni, cinikus kis megjegyzéseket kell tenni.
              ez mondjuk nálad valószínűleg hatványozottabb, hiszen ismerik az arcodat, tudják, hogy nézel ki (ami tökmindegy, mert a “van rajta sapka, nincs rajta sapka tipikus esete” ez).

  5. Amit az edzésről írtál, na, akár egy válasz is lehetne a Sárga Kapszulára. Különben vannak benn jó dolgok, csak a stílus, meg a fennhéjázó megfogalmazás. Persze gondolom 18 éves kamaszfiúknak íródott, olyanoknak, akik még a buszmenetrendet sem bírják végigolvasni. Ezért kell az arcoskodás. (Persze azért azt leírom még egyszer, amúgy van benn igazság. Ja, azt kihagytad, hogy a tej a kismacskáknak való, hogy összefossák tőle a lakást.)

    Ja, és a nők mindig kérdéseket tesznek fel és nem tudnak – mi több, nem is szabad nekik -nehéz tárgyakat felemelni.

  6. – A nők nem mondják meg egyenesen, amit akarnak, hanem körülírják.
    – A nők kerülőúton érik el amit akarnak.
    (Aki nem így, az nem nőies.)

  7. Na igen!
    Nem is olyan rég elmentem egy ilyen füstölős bahia boltba, mert hippinadrágot szerettem volna, olyat ami nem szorít fenékben és combban. Mondtam is az eladó csávónak, hogy:
    “Hippinadrágot szeretnék volna, olyat ami nem szorít fenékben és combban!”

    Ezt ő úgy értette, hogy nyilván gátlásos vagyok, és szerintem túl nagy a seggem, emiatt önbizalomhiányban is szenvedek, tehát vigasztalásra és negédes bókokra vágyom. És rákezdett a kötelező:
    “Ne legyél, gátlásos, gyönyörű feneked van, legyen több önbizalmad…” szólamra.

    (Sajnos nagyon kellett nekem az a hippinadrág, így kedvetlenül ugyan, de megvettem. Ő meg azt gondolhatta, hogy biztos menstruálok.)

    De mért, könyörgöm, mért kell ezt így?! Tolmácsot kérek!!!

      • Nem, a szűk farmer az direkt jó. Csak épp a hippinadrággal az a helyzet, hogy alapvetően kétféle van (szerintem): az amelyik szűk fazonú, és az amelyik nem. Na szóval, nekem a hippinadrág nekem lényegéből adódóan szabadidős viselet = mindenekelőtt kényelmes, ez pedig kizárja a szorítósakat. Azóta különben felfedeztem a tökéletes megoldást: gumírozott csípőrész, tádám! Vettem is belőle négyet, ha esetleg Indiában leállnának a gyártásával, akkor legyen, mert baromi macerás beszerezni. (Tud valaki hazai gyártót?)

        Még idevág, hogy vannak az “10 dolog/ruha, amit a férfiak utálnak a nőkön” a típusú cikkek. Szívfájdalom, de a hippinadrág mindig dobogós. Meg a balerinacipő, és még sokk cucc, ami kényelmes. (Biztos ezért néznek úgy nyáron, amikor ilyesmivel bomlasztom a rendszert.)

  8. Nekem jól áll a mintás harisnya.
    (És mikor azt írom, hogy mintás, az tényleg az. Tehát mondjuk lila-narancssárga csíkos, meg sötétkék-türkizkék-piros kockás, meg ilyenek.)
    Viszont akkor hozzá szigorúan minden más egyszínű: szürke, sötétkék vagy fekete.
    Ha a barátomat megkérdezem arról, hogy valami jól áll-e, akkor a biztonság kedvéért előtte tisztázni szoktuk, hogy megerősítést vagy véleményt várok-e, így nem lehet baj.

  9. végigolvastam ám a bejegyzést, és nagyon jó! hevesen bólogattam.

    tök érdekes, amit arról írsz, hogy a nő külsejével mennyit foglalkoznak (mije mekkora, a haja, körme, sminkje mennyire van megcsinálva, hogy áll neki/rajta a ruhája, stb.), de aki elmegy pl. az orvoshoz orrfacsaróan csípős büdösen, az sosem a smink nélküli nő (persze, biztos vannak kivételek). annyi elhanyagolt férfit látok, annyi pocakos 30-as (vagy idősebb) férfit. csúnya ruhákban, bagószagúan, béna frizurával, kapa körmökkel és senkinek nem jut eszébe, hogy ezért ismeretlenül méltassa (nem feltétlenül az illető szemébe – csak eszembe jut, hogy mennyi olyan megjegyzést hallottam férfiaktól /és nőktől is/, hogy “ezt a feneket nem kéne mutogatni”, “erre a vastag bokára nem kéne egy ilyen bokapántos cipővel a figyelmet felhívni”, “fúúú, de narancsbőrös a feneke”, “nem kéne annyit enni”, “néha enni is kéne”, ilyesmik).

  10. Kétfajta nő van, a harminc fölötti, és a harminc alatti.
    Ha még 30 alatt van, akkor bulizik.
    Ha fölötte, akkor meg Éva magazint vesz, és csajosan lakberendez, vagy maximum kimozdul.
    Harminc fölött céljai vannak, és az a nemnegatív értelemben vett polgári élet.
    Harminc alatt meg bármi megtörténhet, és meg is történik.
    Ha van neki gyereke, akkor belerúg a kutyába a járdán, nehogy megharapja a dedet, elgázolja a gyalogosokat a babakocsijával, ingyenélő, társadalmon élősködő, el és kitartott.
    Ha nincs neki gyereke, akkor is titokban vágyik rá, nagyszoknyás esküvővel, meg székszoknyával, és menyatánccal(!)
    Neki járnak dolgok, 30 alatt, meg neki nem jár semmi, és valahogy senki se mondja neki hogy járna, szóval nem zavarja.
    30 alatt nem létezik feminizmus. Csak néhány köcsög pasi van.
    30 fölött csak köcsög pasik vannak.
    30 évesen csak néhány olyan bátor asszony van mint amilyen a D. Tóth Kriszta, aki MEGMUTATTA AZ ARCÁT SMINK ÉS RETUS NÉLKÜL de csak az Éva magazinnak.
    30 alatt azt mondják a szüleid, hogy bármi lehet belőled, ha 29,5 évesen pályát módosítasz, akkor meg öreg vagy hozzá, és te már nem vagy gyerek, hogy csak úgy ukmukfukk.
    30 alatt éhgyomorra VBK-t fogyaszt, 30 fölött meg biozabkekszet szénaízű teával.
    30 alatt nincs egy vasa se, ezért nem kell komolyan venni, nem kell és nem is lehet neki eladni semmit, láthatatlan főiskoláslányt kell belőle csinálni, aki albiban lakik, és nincs nagy igénye.
    Csak hogy jöjjön már valami gazdag faszi, aki kiemeli onnan.

  11. Az előző partnerek firtatása, róluk való beszámoláshoz (mintha lett volna erről bővebb poszt, nem találom): a paternalista idill szerint egy életen át tartó, tökéletes párkapcsolat van, ami előtt, ha voltak is másikak, azok csak ifjúkori gyarlóságok, melyeket meg kell gyónni az új partnernak.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s